DR. FODOR GÁBOR (FIDESZ): Elnök Úr! Hölgyeim és Uraim! Tisztelt Országgyûlés! Egy olyan megegyezésrõl kezd ma vitát a szabadon választott Országgyûlés, amely jelentõsen módosítja hatályos Alkotmányunkat. Talán nem tévedek, ha azt feltételezem, hogy ebben a házban mindenki tudja: az alkotmányozás nagy jelentõségû feladat, olyan, amellyel körültekintõen és alaposan kell foglalkoznunk. Döntésre készülünk, amely hosszú távra határozza meg az ország közjogi felépítését. Éppen ezért lep meg minket egy furcsa jelenség. Az egyezséget, amely e tárgyban született a legnagyobb kormányzó és a legnagyobb ellenzéki párt között, sokan azért fogadják megkönnyebbüléssel, mert esélyt látnak arra, hogy megkíméljék magukat a szükségképpen várható, elhúzódó éles vitától. Ilyen olcsón azonban ezt nem úszhatjuk meg. Mindenekelõtt fel kell vetnünk a kérdést: jó-e nekünk, az ország népének, a politikai közéletnek, hogy elõzetesen, a Parlamenten kívül megállapodás jött létre a Demokrata Fórum és a szabad demokraták között? Az egyezmény nyilvánosságra hozatala után voltak olyanok, akikben 40 hosszú év után hirtelen feltámadt a parlamentáris demokráciáért érzett aggodalom, és most félreverték a harangokat, mondván, hogy az egyezség összeegyeztethetetlen a demokratikus törvényhozási gyakorlattal. Attól még, hogy érdeklõdõ tekintetünk néhány pártban a depresszió jeleit véli felfedezni, ki kell jelentenünk, hogy egy parlamentáris demokráciában semmi meglepõ sincs abban, ha két párt egyezséget köt bizonyos kérdésekben. És sajnos bizony az is elõfordulhat, hogy ezek a tárgyalások nem a sajtónyilvánosság elõtt zajlanak. A honi politikai helyzetben akár megnyugtatónak is találhatjuk azt, hogy a két legnagyobb párt képes volt kompromisszumot kötni egymással. A választás során kiélezõdött küzdelem sokakban keltette azt a félelmet, hogy az ellentétek miatt lehetetlenné válik az ország kormányzása. Ám láthatjuk: mindkét oldalon volt annyi bölcs belátás, hogy a felek kölcsönös engedményeket téve, megegyezzenek. E szabad hazában a nyugodt erõ is tudott és mert tenni, úgyhogy most csuda dolgokat élvezhetünk az öreg ház falai között. (Derültség, taps.) Az egyezségre való készség természetesen üdvözlendõ. Tisztelt Képviselõtársaim, bizonyára emlékeznek még arra, hogy a választási kampány idején a FIDESZ éppen az ország kormányozhatóságáért érzett aggodalomtól vezetve vetette fel a két párt közötti nagykoalíció gondolatát. És hogy elképzelésünk nem volt irreális, azt bizonyítja az is, hogy végül is egymásra találtak a szabad, magyar demokraták. (Derültség.) A felületes szemlélõ azt is mondhatná: íme bekövetkezett, amire vártunk, modern happy end õseink földjén, itt a Kárpát-medencében. A valóság azonban más. Bár a gesztust, a tényt üdvözlendõnek tartjuk, a megállapodás módja, tartalma és következményei aggasztanak minket. Menjünk sorban! Ma, amikor Magyarország 40 éves diktatúra után tanulja a demokráciát, nem indokolatlan a gyanakvás a politikusok titkos megállapodásaival szemben. Nagyvonalú megoldás lett volna, ha a két nagy párt az egymással folytatott tárgyalások tényérõl már elõzõleg tájékoztatta volna a kisebbeket és a közvéleményt. A paktum titkossága körüli bizonytalan, ideges hangulat is így bizonyos, hogy elkerülhetõ lett volna. Egyezményt lehet kötni, de a titkos paktummal szemben mindenki védtelennek érezheti magát. De mit is tapasztalunk, ha kézbe vesszük az emlegetett szöveget? A javaslatnak az a része, amelyik a háromoldalú tárgyalásokon kialakult politikai kompromisszum ésszerû eredményeit akarja törvénybe foglalni, mindenképpen üdvözlendõ, hiszen a letûnt Parlament hisztérikus hangulatban változtatta meg azt, nagyfokú rövidlátásról, kisszerûségérõl és szakmai hozzá nem értésrõl téve tanúbizonyságot. Valójában az elsõ meglepõ tény, amellyel szembesülünk, az, hogy voltaképpen három szöveggel van dolgunk. Olvasható a megállapodás eredeti változata, aztán létezik a 34-es számú törvényjavaslat az alkotmánymódosításról, majd végezetül izgalommal forgathatjuk a 69-es számú törvényjavaslatnak "Magyarázat az alkotmánymódosításhoz" címû mellékletét is. Ráadásul mind a három - a részleteket tekintve - különbözik egymástól. Mire utalnak ezek a jelek, tisztelt képviselõtársak? Kapkodásra és elõkészítetlenségre, ami az egész egyezséget jellemzi. Ha a száraz tényeknél maradunk, ki kell jelentenünk, hogy bármennyire hasznos az egymás felé tett gesztus, politikailag, szakmailag súlyos kifogások emelhetõk. Mondhatnók azt is, hogy a politikai kompromisszumkészség ez alkalommal a szakmai színvonal rovására ment. Meglepetésünknek kell hangot adnunk amiatt, hogy bár mind a Demokrata Fórum tagjai, mind a szabad demokraták között kitûnõ, nagy tekintélyû jogászok ülnek, úgy tetszik, hogy a beterjesztett alkotmánymódosítást akkor hozták tetõ alá, amikor õk valahol máshol tartózkodtak, mert várhatóan ugyanúgy tisztában vannak az egyezség fogyatékosságaival, mint mi. Engedjék meg, hogy utaljak néhány súlyos problémára, amelyrõl a FIDESZ- frakció tagjai a késõbbiekben majd részletesebben is fognak szólni. Elõször vegyük szemügyre az úgynevezett kétharmados törvény csökkentésére tett javaslatot. Az a törekvés, hogy az ország kormányozható legyen és a kormány rendelkezzék önálló mozgástérrel, önmagában támogatandó, de vajon indokolt-e e törvények ilyen mértékû csökkentése. Mi indokolja például azt, hogy míg a bíróságokról szóló törvény tovább is kétharmados többséget igényel, az ügyészségekrõl szóló törvény elfogadásához már egyszerû többség is elegendõ lesz? De nem csupán következetlenségekrõl van itt szó. Gondoljunk csak a kormányprogram vitájára, amelyben elõször ütköztek meg a Házban a különbözõ politikai nézetek. Tapasztalhatóan az ellenzék szava falra hányt borsó maradt. Semmi sem kényszerítette rá a kormánykoalíciót, hogy a kritikát megfogadja. Természetesen egy kormányprogram néven beterjesztett fogalmazvány esetében mindez még nem tragikus. Itt indokolt abszolút többséggel döntést hozni, hiszen ez esetben a kormánykoalíció viseli a késõbbi felelõsséget, de ma, amikor a demokrácia mûködéséhez elengedhetetlenül szükséges jogrend kidolgozása még éppen csak megkezdõdött, nagy veszélyt jelenthet, ha a kormánytöbbség alapvetõ kérdésekben korlátozás nélkül érvényesítheti akaratát. A kétharmados törvények javarészének a megtartása talán fáradságosabbá tenné a munkánkat, de a kormánykoalíciót nagyobb körültekintésre szorítaná, az ellenzékben pedig fenntartaná a felelõs magatartás iránti igényt. Másodszor, sem a megállapodás, sem a beterjesztett javaslat nem tartalmaz elégséges magyarázatot arra nézve, hogy mi indokolja egy, ez idáig a magyar jogrendben ismeretlen és a világban igen ritka jogintézmény meghonosítását: a konstruktív bizalmatlansági intézményt. Mi több, a mi megítélésünk szerint a javaslatot tevõ valószínû szándékával szemben ez a jogintézmény ma a kormány stabilitását inkább gyengíti, nem pedig erõsíti, amint azt majd a késõbbiekben ki fogjuk fejteni. Harmadszor, a módosítás további hibája, hogy hiányzik belõle a késõbbi alkotmányozást segítõ koncepció. Az alapvetõ jogok tekintetében elõírt sarkalatos jelentõségû törvények nem merítik ki a jogok teljes katalógusát, pedig egy új alkotmány azokból a nagy jelentõségû törvényekbõl tud majd építkezni, amelyek elfogadásáig megszületnek. Negyedszer, a FIDESZ a kormányprogram vitája során is firtatta a hatalommegosztás hiányzó koncepcióját. A beterjesztett alkotmánymódosítás csak tovább növeli a kormányprogram kapcsán kialakult kétkedést bennünk, hiszen azonos súlyú kérdések eltérõ szabályozásával találkozhatunk. Gondolok itt például az Alkotmánybíróság és az Állami Számvevõszék különbözõ kezelésére. De közben az elõttem szóló Torgyán József - hogy egy kicsit megszakítsam ezt a szöveget - tulajdonképpen megnyugtató megjegyzést tett az alkotmánymódosítással kapcsolatban az úgynevezett megosztási koncepcióra, hiszen õ elõadta, hogy itt Montesquieu Társadalmi Szerzõdéséhez nyúlik vissza a kormánykoalíció. Én megmondom, hogy ez a mi számunkra nem megnyugtató, inkább felizgató. Akkor inkább javasolnám Kis János hatalommegosztásról szóló mûvének a tanulmányozását, ami ugyanúgy nem létezik, mint az elõzõ, hiszen a Társadalmi Szerzõdést Rousseau követte el. Nem lenne jó, ha a kormánykoalíció ilyen hatalommegosztási koncepciót alkalmazna. (Taps.) Ötödször, a nemzetiségi jogok országgyûlési biztosának a jogintézményével kapcsolatban az elõkészítetlenség érzete erõsödött fel bennünk, hiszen az illetékes bizottság alapos és nem az ebédszünetben sebtében összehívott ülése utáni vita eredményét nem ismerjük, és ennek hiányában a kérdés még a vitára sem alkalmas. Végül engedjenek meg néhány szót a következményekrõl! Úgy vélem, amire a kompromisszum összes hiányossága visszavezethetõ, az a nagyfokú sietség és kapkodás. A nyugat-európai parlamentekben a hasonló súlyú törvényjavaslatok szakértõi és parlamenti vitája heteket-hónapokat vesz igénybe. Nekünk a törvénytervezet kézhezvétele után alig néhány nap állt rendelkezésünkre, hogy az 51 paragrafusból álló, az ország Alkotmányát jelentõsen módosító törvényjavaslatról álláspontot alakítsunk ki. Mi több, a tervezett parlamenti menetrend szerint ugyancsak néhány nap alatt kell ezekrõl a súlyos kérdésekrõl határozatot hoznunk. Aggasztónak tartjuk, hogy a megállapodást megkötõ nagy pártok ilyen helyzetbe hozták a kisebbeket, és végeredményben önmagukat is. Ez ijesztõ precedens lehet a jövõre nézve. Hölgyeim és Uraim! Úgy vélem, hogy az elmondottak alátámasztják a FIDESZ-nek azt az álláspontját, hogy a megegyezés tényét önmagában üdvözöljük, de a konkrét megállapodást sok tekintetben aggályosnak tartjuk. Mindezekbõl következõen a FIDESZ frakciója ragaszkodik ahhoz, hogy alapos, körültekintõ vitát folytassunk a benyújtott tervezetrõl, amelynek az elfogadását csak a szükséges módosításokkal tudjuk támogatni. Köszönöm figyelmüket. (Taps.)