DR. TÖLGYESSY PÉTER (SZDSZ): Elnök Úr! Tisztelt Képviselõtársaim! A nyilvánosságra hozatalt követõ egy hónap után, a mai napon belekezdünk a magyar Alkotmány módosításának tárgyalásába. Az Alkotmány módosítását, megítélésem szerint, alapvetõen három ok igazolja. Az elsõ: a magyar hatályos Alkotmányban még megbúvó néhány államszocialista kategória elhagyása. A második: egy korábbi, néhány hónappal ezelõtti állapot helyreállítása. A harmadik: az ország kormányozhatóságának a helyreállítása. Valamikor tavaly nyáron tárgyalások folytak Magyarországon. A politikai tárgyalásokon az állampárt képviselõi elõadták, hogy a magyar Alkotmányban legalább egy helyen szerepelnie kell a szocializmus kategóriájának, egyébként mit szólnak ehhez Fidel Castroék, mit mondanak a szocialista táborban - és mit ír a Neues Deutschland rólunk. (Derültség, taps.) Azóta Németországban egy új, egy valóban új Németország készül. Nem kell attól tartanunk, hogy az államszocializmus maradványainak elhagyása gondokat okozhat, sõt, egyenesen kívánatos volna ezt megtenni. A másik indok az eredeti állapot helyreállítása. A politikai egyeztetõ tárgyalásokon az ott részt vevõ tárgyaló felek egyetértettek egy Alkotmányszövegben. Az egyet nem értés egyetlen dologra vonatkozott: az idõ elõtti elnökválasztásra. Az alkotmányszöveggel egyetértett Orbán Viktor, és aláírásával fogadta el Pozsgay Imre. Az Országgyûlés október végén törvénybe iktatta az Alkotmány szövegét, és ez hatályos jogunk volt egészen a szabad választásokat megelõzõ tizenharmadik napig: március 12-ig. Az alkotmánymódosítást, amelyet most szeretnénk kiküszöbölni a magyar közjogból, helyreállítva a mindenki által elfogadott megoldást, Király Zoltán és Raffay képviselõtársunk javasolta akkor, amikor már folyt a választási kampány, akkor, amikor a világon általában nem szoktak már törvényeket hozni, hanem elhallgat a törvényhozói munka... Akkor módosították a magyar Alkotmányt, március 1-jén, néhány nappal a szabad választások elõtt. Azt hiszem, nem tehetünk mást, mint hogy visszatérünk az eredeti szöveghez - szó szerint az eredeti szöveghez -, amely talán nem a legtökéletesebb, de mégis egy néhány hónappal ezelõtti konszenzust fejez ki. A harmadik ok: a kormányozhatóság helyreállítása. A politikai egyeztetõ tárgyalásokon és utána, az alkotmánymódosításnál bekerült a magyar Alkotmányba egy olyan szabály, mely szerint bizonyos, meghatározatlan körû törvényeket az Országgyûlésnek kétharmados többséggel kell elfogadnia. A Magyar Köztársaság új Alkotmánybírósága ezt a szabályt úgy értelmezte, hogy Magyarországon ez után adót elfogadni csak az Országgyûlés kétharmados többségével lehet. Ha figyelmesen elolvassuk az Alkotmányt, akkor kiderülhet - mivel az üdülés alapvetõ emberi jog -, hogy üdültetési szabályzatokat is kétharmados többséggel kell a tisztelt Háznak elfogadni, sõt, mivel benne van, hogy a munkával arányos bér illeti meg a dolgozókat, minden bizonnyal a bakterok bértáblázatát is az Országgyûlésnek kellene kétharmados többséggel elfogadnia. Szilárd meggyõzõdésem, hogy ilyen körülmények között Magyarország kormányozhatatlan, ezért helyes olyan szabályokat elfogadni, amelyek lehetõvé teszik, hogy a kormánytöbbséggel rendelkezõ pártok alapintézményeket ne határozhassanak meg - ezekhez fennmaradjon a kétharmados többség -, ugyanakkor az ország folyamatos mûködtetéséhez, a végrehajtó hatalom mûködéséhez és mûködtetéséhez meglegyen a joguk. Tisztelt Ház! Hölgyeim és Uraim! Most már rátérve a konkrét lépésekre és konkrét intézkedésekre, elõször a legfontosabbról és a legvitatottabbról, az elnökválasztás módjáról kell beszélni. Szilárd meggyõzõdésem, hogy a közvéleményben egy téves és hibás kérdésfeltevés alapján olyan vita folyik, amelyben csak hibás válaszokat adhatunk. Megítélésem szerint ugyanis nem arra kell választ találnunk, hogy a lakosság közvetlenül válassza-e a Magyar Köztársasági elnökét, vagy pedig a Parlament válasszon elnököt. A valódi kérdés az: ennek az országnak az elsõ számú, felelõs politikai vezetõje a miniszterelnök legyen, vagy pedig a Magyar Köztársaság elnöke. Ez az igazi kérdés. Ha úgy döntenénk, hogy országunk elsõ számú felelõs politikai vezetõje a köztársasági elnök legyen, akkor azt hiszem, nem volna helye vitának: a köztársasági elnököt közvetlenül kellene megválasztani. Ha úgy döntenénk - hagyományainknak megfelelõen és az általános európai szokásokhoz igazodva -, hogy az elsõ számú felelõs vezetõ a mindenkori Parlamentnek felelõs miniszterelnök legyen, akkor egészen más helyzettel kell szembenéznünk. Elõször ezt kell megvitatnunk. Véleményem szerint nemcsak a hagyományok és európai szokások indokolják, hogy a miniszterelnök legyen az ország elsõ számú politikai vezetõje, hanem a mai magyar politikai helyzet is. Egészen egyszerûen, könnyen be lehet látni: amíg a köztársaság elnöke csak a következõ választásokon vonható felelõsségre - kivéve, ha súlyos törvénytelenséget követ el -, addig a miniszterelnök a magyar Országgyûlés mindenkori irányítása, befolyása - és ha kell, a bizalom megvonása - mellett mûködik. Folyamatosan ellenõrzés alatt áll, folyamatosan kontrollálható a mûködése, bármikor interpelláció és kérdés intézhetõ hozzá - amit már nem lehetne megtenni a köztársasági elnökkel. Meggyõzõdésem tehát, hogy nekünk olyan berendezkedésre van szükségünk, amely parlamentáris, amellyel a végrehajtó hatalom valódi irányítója a Parlamentnek felelõs kormányfõ. Ha ezt az álláspontot elfogadjuk, akkor megítélésem szerint ennek már csak következménye: helyesebb, ha nem állítunk fel olyan közjogi tisztséget, amely a miniszterelnökével versenyzõ legitimációval rendelkezik. Ha egy köztársasági elnököt közvetlenül a lakosság választ meg, az joggal hivatkozhat arra, hogy az én felhatalmazásom közvetlenül a magyar lakosságtól származik és nem csak a Parlamenttõl. A hatásköreimet bátran gyakorolhatom - mondhatja a köztársasági elnök -, hiszem megbízatásom a néptõl származik. Ha kell - mint arra sok országban van példa - , bizonyos hatásköröket magához is vonhat. A mai magyar politikai helyzetben nem kívánatos az országot belevinni egy újabb, kiélezett elnökválasztási csatába. Aki ismeri a világ országait, tudja, az olyan országokban, ahol az elnök a végrehajtó hatalom igazi irányítója, ott nagyon kiélezett választási kûzdelem folyik, olyan választási kûzdelem, amely megosztja a nemzetet, olyan választási kûzdelem, amely széttagolja a politikai rendszert. Nem hiszem, hogy ennek kellene kitennünk az országot. A másik dolog: ha megtörténik az elnökválasztás, és közjogi konstrukciónk még nem szilárd, várható, hogy a köztársaság elnöke és a miniszterelnök, illetõleg a Parlament között folyamatos hatásköri viták, hatásköri súrlódások lesznek. Ahelyett, hogy a magyar gazdaság igen mély válságát elkezdené orvosolni a végrehajtó hatalom, hetekig, hónapokig belsõ konfliktusok fogják megosztani. Mindezekért azt javasolnám, hogy az európai szokásoknak megfelelõen Magyarország államfõje ne közvetlenül választott személyiség legyen, hanem a Parlament adjon neki felhatalmazást - Németország Alkotmányának vagy az olasz Alkotmánynak megfelelõ módon. Ezzel elérhetjük azt, hogy a köztársasági elnök a nemzet egészének megjelenítõje lehet: egy olyan személyiség, aki nem megosztja, hanem egyesíti a nemzetet, egy olyan személyiség, akit remélhetõleg az Országgyûlés kétharmados többséggel fogad el államfõnek, aki mögött emiatt széles körû konszenzus áll, aki tekintélyével - ami nem azon nyugszik, hogy minden nap beleavatkozik a politikacsinálásba, hanem valóban a nemzet egészét tudja megjeleníteni - egy igen erõs, igen határozott politikai tényezõje lehet Magyarországnak. A világon nagyon sok országban mûködik közvetlenül választott elnök, mégis azt kell látni, hogy azokban az országokban, ahol nem mûködik erõs civil társadalom, nem mûködnek állampolgári egyesületek tízezrei, nincsenek hiteles szakszervezetek, nincsenek határozott önkormányzatok, nincs még igazán független bíróság, ott a mindenki által választott elnök nagyon könnyen senki által nem ellenõrzött tekintélyuralmi vezetõvé válhat. De ne menjünk ilyen távoli országokba, mint a fejlõdõ országok elnöki rendszerei, maradjunk csak a szomszédos köztársaságoknál! Nem is olyan régen két szomszédos ország köztársasági elnököt választott. Az egyik Csehszlovákia volt, ahol a Parlament választott elnököt, a másik Románia, ahol a lakosság. Kérdezem Önöket, Hölgyeim és Uraim, melyik ország tekinthetõ olyannak, ahol stabilabb a demokrácia, és melyik államfõ a kettõ közül az, amelyik hitelesen kifejezi az adott nemzetnek az akaratát? (Általános taps.) Talán ennyit az elnöki kérdésrõl. A következõ dolog, amirõl beszélnünk kell, ez a kétharmados szabály. Ha körülnézünk a világ alkotmányaiban, akkor megállapíthatjuk, hogy az alkotmányon kívüli törvényekre kétharmados többség elõírása sehol nincsen. Azt hiszem, nem azt kell megvitatnunk, hogy miért van szükség kétharmados törvényekre és milyen körben legyenek ezek, hanem elõször annak az indokoltságáról kell szólnunk, hogy mi indokolja egyáltalán ennek a kétharmados többségi törvénynek a magyar közjogba való felvételét, amely - még egyszer hangsúlyoznám - nem egy szokványos közjogi megoldás. Megítélésem szerint ennek két alapvetõ oka van, az egyik politikai. Magyarországon a rendszerváltás idõszakát éljük, nem volna helyes, ha az alapintézmények meghozatalára vonatkozó törvényeket egyszerû szótöbbséggel - tehát a választópolgároknak csak némileg a többségével - el lehetne fogadni. Helyes volna, ha az alapintézmények meghozatalánál egy igen széles konszenzuson nyugvó törvényhozás alakulna ki. Ez a politikai indok. A jogi indok is nagyon egyszerû. A mai magyar hatályos Alkotmány valójában az 1949- ben elfogadott sztálini Alkotmány agyonmódosított változata. Ebben az Alkotmányban nem lehet megnyugtatóan rendezni az alapintézményeket, ez az Alkotmány szerkezetileg olyan, amely nem bírja el egész egyszerûen ezt. A mi Alkotmányunk körülbelül 20 nyomtatott oldalon leírható, az Osztrák Köztársaságé körülbelül 75 oldalas; egészen egyszerûen az alapintézmények kimerítõ szabályozására ebben az Alkotmányban nincs mód. Ezért elemi érdekünk, hogy az Alkotmány körén kívül az alapintézményekre vonatkozóan kétharmados többség legyen elõírva, ugyanakkor az alapintézmények egyszerû mûködtetése már egyszerû szótöbbséggel megtörténhessen. Véleményem szerint azzal, hogy a kétharmados törvények körét szûkítjük, nem egy jogot veszünk el a politikai ellenzéktõl, hanem csak megszabadítjuk a politikai és a parlamenti ellenzéket az indokolatlan felelõsségvállalástól. Sokan bizonyára felkiáltanak, hogy mirõl beszélek, de hadd hozzunk egy szemléletes példát, amely nem is olyan régen megtörtént Magyarországon: ez a kamatadó kérdése. Bizonyára mindannyian ismerik, hogy Magyarország Alkotmánya elõírja, hogy az állam költségvetését egyszerû szótöbbséggel fogadja el az Országgyûlés. Ugyanakkor Alkotmánybíróságunk - szerintem némileg kifogásolható - ítélete szerint a forrásokról már kétharmados többséggel kell rendelkezni. Nagyon leegyszerûsítve tehát a dolog: aki dönt arról, hogy mire költik az állam pénzét, illetve aki végrehajtja ezt a döntést, azok a Parlamentnek azon a felén ülõ képviselõtársaim (az ülésterem jobb oldalán lévõ képviselõkre mutat), ellenben akik megszavazzák, bizony idáig is el kell hogy érjenek (a környezõ képviselõi padsorokra mutat). Az ellenzéknek felelõsséget kell vállalnia azért, hogy milyen pénzforrásai legyenek a magyar államnak. Az ellenzéknek meg kell szavaznia ezeket az adókat, és ezeket az adókat már a Kormány fogja elkölteni anélkül, hogy ebbe az ellenzék bele tudna folyni. Nem kívánatos a felelõsség ilyen kiterjesztése, mert ez nem jog, hanem jog nélküli felelõsségmegosztás. (SZDSZ-képviselõk tapsa.) Ugyanakkor a leghatározottabban le kell szögeznünk, hogy az alapintézmények körére a kétharmados többségnek vonatkoznia kell. Hogy mik az alapintézmények, meghatározásuk országgyûlési feladat, és a szabad demokraták nyitottak ebben a tekintetben minden indokolt módosító indítvány megvitatására. A következõ dolog, amirõl beszélnem kell, a nemzetiségi képviselõk ügye. Megint valamiféle eredeti állapot helyreállításáról van szó, Országgyûlésünk ugyanis - nem igazán Országgyûlésünk - március elsején elfogadott egy olyan törvényt, ami igen szokatlan, nevezetesen azt, hogy a nemzetiségi képviselõket behívják, kooptálják a Parlamentbe. Úgy érzem, hogy ezt hatályon kívül kell helyeznünk, és helyette a választójogi törvény módosításával, illetve alkotmányos garanciákkal kell biztosítani a magyarországi nemzetiségek képviseletét. Ezen túl már most fel kell állítani a kisebbségi jogok parlamenti biztosának az intézményét, amely intézmény az egyszerû képviselõnél jóval több jogot ad a nemzetiségieknek, nevezetesen azt, hogy nemcsak felszólalhat a Parlament ülésén, hanem eljárhat egyedi ügyekben, egyéni sérelmeket is orvosolhat, ugyanakkor felelõsségre vonást kezdeményezhet, fegyelmi eljárást, szabálysértési eljárást, büntetõeljárást. Hogy pontosan milyen legyen a kisebbségvédelmi biztosok intézményrendszere, ezt nem az Alkotmányban kell meghatároznunk, hanem külön törvényben kell rendeznünk. A Szabad Demokraták Szövetsége igen nyitott abban a tekintetben, hogy ezek a törvények egyrészt szakmailag lehetõleg kifogástalanok legyenek, másrészt megfeleljenek a magyarországi nemzetiségek hiteles szervezetei által megfogalmazott igényeknek mind a jelölést, mind a nemzetiségi biztosok számát illetõen. A következõ kérdés, amirõl egészen röviden szólnom kell - látván az idõt -, a bizalmatlansági indítvány ügye. A Szabad Demokraták Szövetsége úgy látja, ha a végrehajtó hatalomért alapvetõen a kormányfõ felelõs, s ennek megfelelõen helyes, ha a bizalmatlansági indítvány az õ személyére korlátozódik. Ugyanígy jónak tartjuk, ha Magyarországon is bevezetjük a konstruktív bizalmatlansági intézményt, amelyet Németországban, illetve Spanyolországban alkalmaznak, éppen hasonló indokok alapján, mint Magyarországon; javasolja az indítványtevõ a bevezetését. Nevezetesen egy diktatúra bukása után helyes, ha a kormányzat stabil, biztosan áll a helyén, ugyanakkor ez az intézmény biztosítja azt is, hogy indokolt esetben a Kormány megbuktatható, illetve új választás írható ki. A tervezet egyértelmûvé teszi, hogy az Országgyûlés egyszerû szótöbbséggel feloszlathatja önmagát, tehát ha megvan az Országgyûlésnek a többsége, még akkor is, ha nem képesek a konstruktív bizalmatlansági indítvánnyal élve új kormányt felállítani, minden további nélkül kiírhatják az idõközi választásokat, ha megvan az egyszerû szótöbbsége a Parlamentnek. Ha a Kormány elveszti a Parlament bizalmát, ugyanakkor nem sikerül új miniszterelnököt választani, ez a Kormány már nem lesz teljes jogkörû, hiszen nem bírja a Ház bizalmát, törvényeket nem alkothat, költségvetést nem tud elfogadni, hiszen nem rendelkezik az egyszerû szótöbbséggel, a Ház pedig feloszlathatja önmagát, tehát szükség szerint semmiféle akadálya nincs annak, hogy idõközi választást tartsanak. Amirõl még egészen röviden szólni kell: az alkotmánymódosítás kibõvíti az Állami Számvevõszék szabályozását garanciális szempontokkal, de új szabályokat nem hoz létre, hanem a meglévõ szabályokat emeli át a fõ szövegbe, és fontos garanciális szabályokat hoz a Nemzeti Bankról. A mai Magyar Nemzeti Bank a kormányzat része, ehhez képest az alkotmánymódosítás kiemeli a kormányzatból és a Kormányból a Nemzeti Bankot. A Nemzeti Bankra befolyást gyakorolhat ezután is a Kormány, az államfõ, a Parlament, de valójában a Nemzeti Bank egy autonóm, független intézményként bocsáthatja ki a nemzeti fizetõeszközt, és szabályozhatja a magyarországi pénzforgalmat. Amivel nem értünk egyet: a tervezet fenntartja az Alkotmány szövegében azokat a határozatlan jogfogalmakat, amelyek azt mondják, hogy az állambiztonság, a közerkölcs, a közrend alapján korlátozhatók, csorbíthatók az emberi jogok. Mi még nagyon jól emlékszünk arra, hogy ezekre hivatkozva verték szét Magyarországon március 15-én a magyar fiatalokat, és Prágában is az állam biztonságára hivatkozva spriccelték le a tüntetõket a tûzoltóautók. Helyesnek tartanánk, ha ezek a kategóriák kikerülnének a magyar közjog rendszerébõl. A Szabad Demokraták Szövetsége érettnek látja az idõt arra, hogy most, ebben az alkotmánymódosítási vitában döntsünk arról, hogy milyen legyen országunk jövendõ címere. Fontosnak tartjuk, hogy a címert, amely a Népköztársaság címere, elhagyjuk, és visszatérve, egy mindenki által, többségi szavazással elfogadott történelmi címert határozzunk meg. Összegezve: azt kell mondanom, hogy az alkotmánymódosítás döntõen egy eredeti állapotot akar helyreállítani, illetve az ország kormányozhatóságát akarja biztosítani. Egy olyan eredeti állapotot, amelylyel tavaly nyáron Magyarországon valamennyi számottevõ politikai erõ egyetértett. Ez az alkotmánymódosítás nem lép fel az új Alkotmány igényeivel, ezért fel sem lehet vele szemben vetni, hogy szétszórt és nincsen igazán átfogó koncepció benne. Az alkotmánymódosítás lényege, hogy fejezzük be Magyarországon a nagypolitikában, az országos politika szintjén a rendszerváltást, végre legyen olyan köztársasági elnökünk, aki nem ideiglenes, hanem valódi és hiteles köztársasági elnöke ennek az országnak. Helyezzük hatályon kívül azokat az indokolatlan rendelkezéseket, amelyek az elmúlt idõszak hitelét vesztett országgyûlése meghozott, és végül biztosítsuk a kormányozhatóságot. Megítélésem szerint ezt az alkotmánymódosítást ha elfogadja az Országgyûlés, és amely alkotmánymódosítás vitájának terjedelmesnek, kiérleltnek kell lennie, méghozzá oly módon, hogy a szabad demokraták frakciója messzemenõen nyitott mindennemû szakmailag ésszerû és politikailag okszerû módosító indítvány felé (taps), mégis azt kell mondanunk, hogy ha ezt az alkotmánymódosítást elfogadja az Országgyûlés, akkor végre befejezõdhet a rendszerváltás, és elindulhatunk afelé, hogy végre-valahára egy új, valóban korszerû, átgondolt, koncepcionálisan kidolgozott új magyar Alkotmányt tudjunk kidolgozni, lehetõleg mielõbb! Köszönöm. (Nagy taps.)

Homepage