Prepeliczay István Tartalom Elõzõ Következõ

PREPELICZAY ISTVÁN (FKgP): Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Ház! Be kell vallanom, hogy eredetileg nem kívántam hozzászólni, de volt néhány felszólalás, amely mégis erre inspirál. Az egyik: többször elhangzott, hogy Zsiros Gézának az indítványa mennyi átalakításon esett át. Sajnos, az eredeti indítvány a maga põreségében fogalmazódott meg, mert többen vagyunk itt, akik nem vagyunk jogászok. Ezt át kellett tenni jogászi nyelvre. Ez volt az egyik oka. A másik: a legutóbbi ülésen az MSZP részérõl objektív adatok hangzottak el arra mennyire lényegtelen ez a kiárusítás, ami folyik, hiszen csak igen kis területet érint. Hölgyeim és Uraim! El kell mondanom, hogy errõl eszembe jutott boldogult nagyanyám. Amikor még a tehenének a gondozása alól nem szabadították föl, a fejés után mázas csuporban letette a tejet és megaltatta. Aztán ennek a tetejérõl leszedték a tejfölt, amiben a zsírtartalom volt. Ebbõl jó falusi tejföl vagy jó falusi írós vaj lett. Alatta maradt az, amibõl a túró meg a savó lett. Hány százaléka ez a tejnek? Nagyon kevés. Vigyázzunk az ilyen összehasonlításokkal! Mirõl van szó? Egy föld aranykorona-értékét nemcsak a termõképesség határozza meg, hanem annak a földnek az elhelyezkedése, közúthoz, vasúthoz való közelsége, öntözhetõsége. Van tehát sok szempont. Mit árusítanak ki`? Lefölözik a lelkiismeretlen tsz-vezetõk a saját területüket. Tudjuk jól, hogy Fehérvár közelében egy tsz a Fehérvárhoz közel esõ területeket parcellázza éppen, mert ott praktikus ott ára lesz, mert ott építkezni fognak - és így tovább. Nem ilyen tiszta ez a dolog! Egyet ne felejtsünk el: a föld tulajdonképpen a parasztság munkaeszköze. Aki nem vidéki érintettségû és inkább az iparban gondolkodik, az gondoljon arra: azok a nagyvállalatok, amelyek a saját legkorszerûbb üzemrészükbõl kft-t csinálnak, a többit meg otthagyják a dolgozóknak, hogy legyen az övék és oldják meg - valami ilyesmit csinálnak. Gyorsan kimentjük a legértékesebb földterületeket, aztán a parasztok csináljanak a többivel, amit akarnak. És itt van a veszélye ennek a dolognak. Azt hiszem, Zsiros Géza alapindítványa pontosan ebbõl a meggondolásból született. Az, hogy ilyen bonyolulttá, öt paragrafussá és módosítássá változott. a jogászok segítségének, akadályának - nem is tudom igazság szerint lelkembõl megmondani melyik az igaz - a következménye. Azt hiszem, ezt, ugyanúgy, ahogy az ipari üzemek jó részének az átmentését, meg kell akadályoznunk. Egész egyszerûen nem szabad utat engedni annak, hogy még most is legyenek, akik hasznot húznak. Nem kívánom az MSZP jelenlévõ frakcióját bántani, ugyanis zömében személyes ismerõseim és teljesen tisztességes embereknek tartom õket... (Derültség.) ... Én mindig azt mondtam: az MSZP-ben nem ott van a baj, a vezetésben, hanem azokban a kis- és középgazemberekben (derültség) ... akik nem a pártért, hanem a pártból éltek. És ezek még utoljára a pártból akarnak élni, még utoljára valamit akarnak nyerni ebbõl a pozícióból! Le kell fogni a kezüket! Azt hiszem, az MSZP-frakciónak is egyet kell értenie azzal: ezt nem szabad hagynunk! (Taps.)

Eleje Homepage