DR. SALAMON LÁSZLÓ (MDF): Tisztelt Országgyûlés! Az alkotmányügyi, törvény- elõkészítõ és igazságügyi bizottság részletesen foglalkozott a törvényjavaslattal. Módosító indítvány merült fel az 1. szakaszt illetõen. Ugyanaz a kérdés, amelyet a gazdasági bizottság is szükségesnek ítélt, és amely most már ezen a 77-es számú javaslaton mint befejezett szöveg szerepel. Az 1. szakaszt illetõen tehát a "határozott idõre történõ" szóösszetételt az alkotmányügyi bizottság is szükségesnek érezte felvenni, és ezt támogatta. Ezen túlmenõen érdemi természetû észrevételek érkeztek a törvényjavaslat 3. és 4. szakaszát illetõen. A 3. szakaszt illetõen olyan aggály merült föl, hogy a javaslat tulajdonképpen a szövetkezeti autonómiába szólna bele. A 4. szakaszt illetõen pedig olyan észrevétel hangzott el, hogy a javaslat indokolatlanul szûkítené a szövetkezetbõl történõ kiválás feltételét. A bizottság szótöbbséggel mind a két észrevételt indokolatlannak találta, és ezeket az aggályokat elvetette. Ezt követõen eljárási jellegû észrevétel merült föl azzal szemben, hogy az Országgyûlés sürgõsségi tárgyalás keretében foglalkozzék a 2., 3. és 4. szakasszal. Olyan vélemény fogalmazódott meg ugyanis, hogy a sürgõsségi javaslatot támogatók támogatása sürgõsségi igénye nem terjedt már ki a 2., 3. és 4. szakaszban foglalt témára. Ebben a kérdésben szoros vita alakult ki, mert az ezzel szemben állók azt a véleményt hangsúlyozták, hogy Zsiros Gézának az 1990. május 15-én elõterjesztett határozati javaslata, amelyben az szerepel, hogy az új földtörvény életbe léptetéséig gazdálkodó szervezetek földeladásokat, vagyonfelosztásokat ne eszközölhessenek; a "vagyonfelosztásokat" kifejezés igenis magában foglalja azokat a témákat, amelyek a 2., 3. és 4. szakaszban benne foglaltatnak. Szoros vita eredményeként a bizottság 1 szavazattal 10 ellenében úgy foglalt állást, hogy a törvénytervezet 2., 3. és 4. szakasza túlterjed a sürgõsségi javaslat témakörén, és ezzel kapcsolatosan végül is érdemi állásfoglalásra nem kíván jutni. A törvénytervezet egyéb részei, tehát az 1. szakasz, illetve az 5. szakasz tekintetében a bizottság a javaslatot támogatja.