BOGÁRDI ZOLTÁN (MDF): Félreértés van. Én nem levétetni szándékoztam ezt a javaslatot a napirendrõl, hanem technikai okok miatt elhalasztását kértem. A technikai okok azóta elhárultak. Én a gazdasági bizottság nevében ezt a törvényjavaslatot elõterjesztem Önöknek, meg is indokolom. A gazdasági bizottság megtárgyalta a földrõl szóló 1987. évi I., illetve a termelõszövetkezetekrõl szóló 1967. évi III. törvény immáron több alkalommal történt módosító indítványát, és 17 "igen", 1 "ellen" és 1 "tartózkodás" mellett ezt elfogadásra javasolja. Már a gazdasági bizottság tárgyalása elõtt, a múlt héten, amikor az általános vitát lebonyolítottuk, világossá vált, hogy ebben a kérdésben a pártok meg tudnak egyezni. Ez a megegyezés - az elfogadás eredményét alapul véve - megtörtént, és közös elõterjesztésként kerül Önök elé. Ehhez a Zsiros Géza-féle indítványhoz ugyanis mindenki csatlakozott, aki elõzõleg valamilyen módosító indítványt tett. Ilyen formában az SZDSZ részérõl Török Ferenc, Juhász Pál, az MDF részérõl jómagam, illetve Dávid Ibolya tett még egy javaslatot. Tekintettel arra, hogy õ nincs itt, és engem bízott meg azzal, hogy javaslatát istápoljam, és az õ javaslata gyakorlatilag szó szerint bekerült az új módosított javaslatba, azt hiszem, az õ támogatását is maga mögött tudhatja ez a módosítás. A gazdasági bizottság tisztában volt azzal, hogy ez a módosítás nem old meg minden problémát, és nem mentesíti a tisztelt Házat attól, hogy rövid idõn belül megalkossa azt a földtörvényt, amely hosszú távon rendezi földjeink sorsát. Azzal is tisztában voltunk, és tisztában is vagyunk - remélem, a tisztelt Ház ezt elfogadja -, hogy sürgõsen meg kellett akadályoznunk azokat, a termelõszövetkezeteinkben tapasztalható, kedvezõtlen folyamatokat, amelyek oly nagyon borzolják a kedélyeket mindenütt. Itt a vagyon átadására, a föld felosztására gondolok. Egyben arra is ügyelni kellett, hogy ne állítsuk le azokat a kedvezõ folyamatokat, amelyeket viszont mindenki fontosnak tart. Azt hiszem, ez a most elõttünk fekvõ módosítás ezeknek a kritériumoknak megfelel. Az, hogy a termelõszövetkezetek földvagyonával kapcsolatban a múlt héten elfogadott törvényjavaslatunk szintén elfogadásra kerül - vagy remélem, hogy elfogadásra kerül -, lehetõvé teszi, hogy ne ellenõrizetlenül történjék ennek a földvagyonnak kft-kbe, gazdasági társaságokba való bevitele. Meg kívánjuk teremteni a lehetõségét annak, hogy a termelõszövetkezetekben levõ, oda a földjüket bevitt tagok saját földjük erejéig azt onnan kivehessék, és így a termelõszövetkezetek mûvelésében levõ földeknek mintegy 70%-án már megindulhat az a családi gazdaság típusú mezõgazdaságiüzem - kialakulás, amelyet - azt hiszem - e házban nagyon kevesen támadnak, illetve kifogásolnak. Az, hogy a termelõszövetkezetekbõl a tagok a ledolgozott évek arányában kaphatnak vagyonjegyeket, szintén kívánatos. Nyilván ezzel kapcsolatban számtalan kritika merült fel, amely azt mondhatja, hogy nem mindenki egyaránt vett részt ennek a vagyonnak a felhalmozásában. Nem arról van szó, hogy ez az egyetlen igazság. Mi csak közelíteni próbáltuk az általánosan elfogadhatót vagy elfogadottat. Úgy gondoljuk, hogy az az 50%, amely jelenleg nem osztható fel a termelõszövetkezetekben, lehetõséget teremt arra, hogy a késõbbi szövetkezeti törvény, az errõl rendelkezõ jogszabály biztosítsa a lehetõségét annak hogy valamilyen kulcs formájában, valamilyen késõbb kialakítandó elvek alapján a felhalmozásban nagyobb mértékben részt vevõk nagyobb mértékben kaphassanak ebbõl a vagyonból. Tisztában vagyunk azzal, hogy az ilyen jellegû jogszabályok lehetõséget teremtenek arra, hogy megakadályozzunk kedvezõtlen folyamatokat. Ezzel a lehetõséggel azonban élni kell, és élni kell tudni. Ez a most elõterjesztett jogszabály tulajdonképpen biztatást ad arra a mezõgazdaságban dolgozóinknak, termelõszövetkezeti tagjainknak, hogy õk maguk akadályozzák meg ezeknek a mankóknak a segítségével, hogy az õket megilletõ vagyon jogtalan kezekbe kerüljön. Ezek elõrebocsátásával elfogadásra javaslom ezt a törvényjavaslatot a tisztelt Háznak. (Taps.)