ELNÖK: Tisztelt Pozsgay Imre! Tisztelt - ügyrendi kérdésben felszólaló - képviselõcsoport-vezetõk! Úgy gondolom, egy ésszerû javaslatnak (zaj) az elõterjesztése kapcsán támasztott ügyrendi vita indokoltsága tekintetében figyelembe kellene venni, hogy vajon a képviselõcsoportok tisztelt vezetõi eleget tettek-e ugyanezen házbizottsági ülés egy másik határozatának. Ugyanez a házbizottsági ülés tudniillik egy más kérdésben is határozatot hozott, állást foglalva amellett - éppen az alkotmánymódosítás sürgõsségének elfogadása okából -, hogy valamennyi képviselõcsoport-vezetõ arra fogja felkérni képviselõcsoportja tagjait, hogy a holnapi, keddi napra interpellációs javaslatokat, illetve kérdéseket ne nyújtsanak be. Ezek az interpellációs javaslatok és kérdések mégis nagy számban érkeztek. Mi az idõgazdálkodás szempontjait figyelembe véve, ismétlem: teljesen racionális meggondolásból, hogy felesleges vitát ne támasszunk, s ne kelljen az interpellációk és kérdések elhalasztását a házbizottsági ülés állásfoglalásával összhangban kérnünk -, azt a feltételezést, melyet most - harmadszor ismétlem, hogy tisztelt képviselõtársaim részérõl benyújtott és visszavont újabb és újabb javaslatok és állásfoglalások folytán, amelyek egymással ütköznek, lehetõség nyílik legalább az Alkotmányt módosító javaslat mai benyújtására és ezzel idõmegtakarításra, nem ennek a javaslatnak feltétlenül a mai napra való áthozatalát, de a folyamatos ülésezésünk keretében a házbizottság beleegyezésével is beleillõ javaslat tárgyalásának megkezdését biztosíthassam. Mindezek alapján Önöknek módjuk van az elnök javaslatát leszavazni. (Felkiáltások: úgy van!) Én a határozathozatalt elrendelem abban a kérdésben, hogy az Országgyûlés jelen ülésének tárgysorozatát mintegy tartalékként egészítse ki az Alkotmány módosításáról szóló törvényjavaslat megtárgyalásával. (Zaj.) Az elnöknek módja van az ügyrendi vitának is határt szabni, ezért elnézést kérek: nem adom meg sem Kónya Imrének, sem Torgyán Józsefnek, sem Tölgyessy Péternek további ügyrendi kérdésben a szót, és szíves figyelmébe ajánlom az Országgyûlés ülésezésének elhúzódása miatt annyit panaszkodó képviselõtársainknak és a sajtónak, hogy a demokrácia pillanatai drágák... (nagy zaj - Tölgyessy Péter: Pontosan errõl van szó!) és semmiféle önkényt nem alkalmazva, racionális javaslatomat fenntartom. (Taps.) Elrendelem tehát a határozathozatalt az említett kérdésben. Kérem a tárgysorozat esetleges kiegészítését lehetõvé tevõ szavazást. Határozathozatal következik. (Zaj.) Kérem képviselõtársaimat, hogy szavazzanak, és kérem képviselõtársaimat, hogy ne zavarják meg a nyugodt határozathozatalt. Határozathozatal következik. Megállapítom, hogy az Országgyûlés Képviselõházának, bocsánat, még nem készültek fel, újabb jelzést kaptam. Határozathozatal következik. Most kérem a szavazást! Köszönöm. Megkérdezem az államtitkárokat, akiknek nem volt módjuk szavazni, hogy kívánnak-e titkosan, vagy kézfelemeléssel szavazni. Nem kívánnak. Megállapítom, hogy a Képviselõház 163 szavazattal, 117 ellenében, 9 tartózkodással hozzájárult, hogy az elnök a tárgysorozatot az Alkotmány módosításának esetleges tárgyalásával kiegészítse. Köszönöm. Tisztelt Országgyûlés! A Kormány kivételesen sürgõs tárgyalást kért egy benyújtott országgyûlési határozati javaslatra, amely a Varsói Szerzõdés Politikai Tanácskozó Testületébe a Magyar Köztársaság meghatalmazottjának a kijelölésérõl szóló országgyûlési határozat módosításáról szól. Abban az esetben, ha az Országgyûlés az indítvány sürgõs tárgyalása mellett dönt, úgy mód nyílik annak holnapi megtárgyalására, mivel az illetékes külügyi, valamint az alkotmányügyi, törvény-elõkészítõ és igazságügyi bizottság a kérdést elõzetesen már megvitatta. Kérdezem tehát a tisztelt Országgyûlést, elfogadja-e e fontos határozati javaslat sürgõs tárgyalását. Kérem, határozzunk most csak abban a kérdésben, hogy a sürgõs tárgyalást, ami a holnapi megtárgyalást jelenti gyakorlatilag, elfogadja-e az Országgyûlés! Határozathozatal következik. Kérem, szavazzunk a sürgõs tárgyalás kérdésében! Most szavazzunk! Kérem a tisztelt mûszakot! Igen. Idõben volt. Az Országgyûlés megszavazta a sürgõs tárgyalást 200 "igen" szavazattal, 91 "nem" szavazat ellenében, 9 tartózkodás mellett. Kérem, van-e még az elhangzottakat követõ kérdésben ügyrendi felszólalás? Nem egyértelmûek a jelzések, van, aki felemeli a kezét, visszavonja. Tölgyessy Pétert illeti a szó, mert képviselõcsoport vezetõjének jelentkezése a jelenlegi szabályok értelmében megelõzi más képviselõk jelentkezését.