Török Ferenc Tartalom Elõzõ Következõ

DR. TÖRÖK FERENC (SZDSZ): Bár tulajdonképpen nem kívántam hozzászólni ehhez a dologhoz, mert azt hittem, Lukács Tamás visszavonja ezt a javaslatát. Az én javaslatom tulajdonképpen abból indult ki - és ezt hangsúlyoztam tegnap is -, hogy az önkormányzati bizottság is beletette ezt az 5. szakaszt, s beletette Lukács Tamás is ebbe a ,jogszabálytervezet be. Az én javaslatom kizárólag arra vonatkozott, hogy ha már benne van mind a kettõben, jó szöveggel kerüljön bele. Az én részemrõl minden további nélkül visszavonnám most is, mert én nem szorgalmazom ezt a kérdést; egyetértek az önkormányzati bizottság álláspontjával. Kész is vagyok minden további nélkül visszavonni, amennyiben az emberi jogi bizottság visszavonja ezt a javaslatát, tehát ez az én részemrõl akadály nem lehet. Abban Lukács Tamásnak igaza van, én is ott voltam azon a bizottsági ülésen, amikor ez már nem az õ véleménye volt, hanem tulajdonképpen magáé a bizottságé. Én azért megfontolás tárgyává tenném azt, hogy ha ez a bizottság akár egy tíz percre is összeülne és nagyon röviden... (élénk tiltakozás) nem ülhet össze. Akkor meg sok választás ebben nincs, mert az egyházak érdekeit másképp is lehet biztosítani.

Eleje Homepage