Wekler Ferenc Tartalom Elõzõ Következõ

DR. WEKLER FERENC (SZDSZ): Köszönöm szépen. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Ház! Mint ahogy arra Józsa Fábián már rávilágított, bizottságunk tegnap este soronkívüli ülést tartott a benyújtott módosító javaslatok megtárgyalására. A bizottság egyhangú szavazással, két tartózkodás mellett elutasította mind a 61-es, mind a 60-as számú módosítójavaslatot, amely Lukács Tamás, illetve dr. Török Ferenc nevéhez fûzõdik. Az elutasítás indoka a következõ: Mint ahogy az a bizottság által benyújtott törvényjavaslatból kiderül, bizottságunk, az önkormányzati bizottság alapvetõ feladatának tartotta a kialakuló önkormányzatok vagyonának védelmét. Mint ahogy a felszólalásokból kiderült, nagyon nehéz megoldani ezt a problémát. Az alapvetõ ötlet - amely Dornbach Alajos képviselõtársunktól származott - úgy szólt, hogy fagyasszuk be, tiltsuk meg a teljes ingatlan- és földforgalmat. Ezzel szemben a bizottság aggályosnak vélte, hogy amennyiben ez megtörténik, az ország gazdasági élete megbénul, a tanácsok mûködése leáll, a lakások, telkek eladása leáll, és sorolhatnám azokat a problémákat, amelyek felmerülnek, nem beszélve arról, hogy ez egy újonnan alakuló, és a külföldi tõkére igényt tartó gazdaság számára mit jelent politikailag. Ezért bizottságunk átdolgozásra egy négytagú csoportnak adta át az anyagot, amely kidolgozta a törvényjavaslatot, amelyet bizottságunk egyhangúlag elfogadott. Sajnálatos módon menet közben, külsõ nyomásra bekerült ebbe az anyagba az 5-ös számú pont, amely az egyházak valamikori tulajdonát képezõ ingatlanokra vonatkozik. Szeretném hangsúlyozni, a bizottság eredeti célja az volt, hogy az állami tulajdonban lévõ vagyon elidegenítését ellenõrzés alá vonja, és ezzel a közvéleményt megnyugtassa, illetve lehetõséget nyújtson arra, hogy a törvénytelenül elkótyavetyélendõ, illetve rossz szándékkal elkótyavetyélendõ ügyleteknek elejét vegye. Ezért ebbe a törvényjavaslatba a bizottság kétszeri állásfoglalása alapján nem illeszthetõ, nem illik bele sem az 5-ös pont, sem pedig az, amelyet tegnap Nagy Ferenc miniszter úr javasolt, amit azóta visszavont, a termelõszövetkezeti földeknek az eladására vonatkozóan. Tisztelettel szeretném felhívni a tisztelt Ház figyelmét arra, hogy a hozzászólások kapcsán, a felmerült kételyek ellenére én úgy éreztem; mindenki egyetértett azzal, hogy szükség van egy, valamilyen megoldásra, szükség van erre a törvényjavaslatra, erre a törvénymódosításra akkor is, hogyha ez nem a legmegfelelõbb, és vannak benne támadható területek. Ezt a Fidesz-frakció is elismerte, az MDF-frakció is elismerte, az SZDSZ is hasonló szellemben nyilatkozott Tisztában vagyunk mindannyian azzal, hogy nem ez a legmegfelelõbb megoldás, de egyelõre sajnos nincs más megoldás. De ezt a megoldást is akadályozzák a különbözõ, folyamatosan érkezõ módosító javaslatok. A módosító javaslat tárgyalásakor már tegnap este a bizottsági ülésen felmerült, hogy a Lukács Tamás által benyújtott módosítás is módosításra szorul. Azóta ma reggelre az asztalunkra került Szentágothai János képviselõtársunk 63-as számú, a módosítás módosítását módosító alternatív szövegjavaslata, amelybõl kiderül, hogy a módosító javaslat nem igazán megalapozott. Nem tud vele a bizottságunk mit kezdeni, és úgy érezzük, hogy nem is a bizottságunk hatáskörébe tartozik. Szeretném felhívni a tisztelt Ház figyelmét, abban az esetben, hogy ha az eredeti szövegjavaslatot és itt a Kövér László által elmondottakhoz csatlakoznék - a tisztelt Ház elfogadja, úgy egyfajta kontrollt tudunk gyakorolni az eladások felett. Amennyiben erre nem kerül sor, és tovább húzzuk ennek a törvénytervezetnek, törvénymódosításnak a vitáját, úgy ez a kontroll sem mûködik, és úgy gondolom, hogy a módosítást beterjesztõknek a szándékával is ellenkezne ez. Tisztelettel kérném én is a kereszténydemokrata frakcióban helyet foglaló Lukács képviselõtársunkat, hogy fontolja meg, nem kívánja-e visszavonni a módosító javaslatát, amelynek esetén Kövér László is eltekint a módosító javaslatától, és így a Ház a részletes vita után szavazhatna az eredeti javaslatról az 5-ös pont kivételével. Köszönöm szépen. (Taps.)

Eleje Homepage