Józsa Fábián Tartalom Elõzõ Következõ

DR. JÓZSA FÁBIÁN (MDF): Ügyrendi kérdésben szeretnék szót kérni, Kövér Lászlónak a nyilvánvalóan obstrukciós szándékkal elõterjesztett módosító indítványaival kapcsolatban. Tisztelt Elnök Úr! A tegnap délutáni, kora esti bizottsági ülésen az önkormányzati bizottság a korábban az (5) bekezdésre vonatkozóan elõterjesztett módosító indítványokat mind a Lukács Tamás-félét, mind pedig a Török Ferenc-félét - egészében elvetette. Nem kívánja belefoglalni azt a kérdést ebbe a törvényjavaslatba. Hogy miért nem, azt majd a bizottsági elõterjesztõ el fogja mondani, amikor a vita lezárásra kerül. Ezzel részleteiben nem foglalkoznék. Miután azonban Kövér László módosító indítványa egy olyan kérdésre vonatkozott, amely kérdést a bizottság egészében elvetett, ezért az újbóli tárgyalása nem indokolt, a bizottságot emiatt összehívni megítélésem szerint nem kell. A másik indítványa az volt, hogy a törvényjavaslatból hagyjuk el a 4. §-t, amely a különbözõ kivételeket és mentességeket tartalmazza. Korábban a bizottsági ülés vitájában megfogalmazódott az ezzel kapcsolatos jogos társadalmi igény, s kifejezetten annak támogatása mellett döntött a bizottság. Miután nem ennek a szövegrésznek valamilyen szövegmódosítására, hanem egészében történõ elhagyására vonatkozott a javaslat, ezért az nyilvánvalóan ellentétes a bizottságnak a szándékával - következésképpen emiatt sem érdemes külön összehívni a bizottságot. Amikor ennek a szakasznak a beiktatásáról döntött, lényegileg errõl a kérdésrõl is döntött. Én úgy gondolom, következésképp, hogy az önkormányzati bizottság külön összehívása nélkül az általános vitát itt és most a Parlament befejezheti. Köszönöm szépen. (Taps a jobb oldalon.)

Eleje Homepage