Józsa Fábián Tartalom Elõzõ Következõ

DR. JÓZSA FÁBIÁN (MDF): Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Képviselõtársaim! Engedjék meg, hogy az önkormányzati bizottság tagjaként néhány gondolattal reagáljak a Fiatal Demokraták Szövetsége, illetve az Ungár Klára által elõadottakra. Már a tegnapi vitában elhangzott a Fidesz-frakció részérõl, hogy a törvénytervezet, a törvényjavaslat kidolgozatlan, nem kellõen elõkészített, nem illeszthetõ egy egységes kormányzati koncepcióba, ami talán nem is létezik, következésképpen ez nem alkalmas tárgyalásra. El kell mondanom Orbán Viktornak, illetve a Fidesz-frakciónak - bár errõl nekik tudomásuk van -, hogy az önkormányzati bizottság ezzel a törvénytervezettel, amely menet közben valóban több változáson ment keresztül, alakuló ülése óta folyamatosan foglalkozik, és ezt a törvénytervezetet azóta folyamatosan gondozza. Az eredeti törvényjavaslatot Dornbach Alajos képviselõtársunk a Szabad Demokraták Szövetsége képviselõcsoportjának a nevében terjesztette elõ, mivel azonban ez csak a tanácsi kezelésben levõ ingatlanokra vonatkozott, illetõleg részleteiben nem tûnt eléggé kidolgozottnak, az önkormányzati bizottság egy külön albizottságot hozott létre annak érdekében, hogy a bizottság részletesen és pontosan kimunkálja ezt a javaslatot. Ennek a bizottságnak a munkájában Tirts Tamás, a Fidesz képviselõcsoportjának a tagja, tevõlegesen részt vett Õ - elmondása szerint - teljes felhatalmazással és egyetértõleg nyugtázta a végül is kialakult szövegváltozatot (Tirts: Ami azóta módosult!) Kisebb módosítások valóban történtek, ez azonban az ügynek a lényegén nem változtatott. Tisztelt Képviselõtársaim! Ez a törvényjavaslat mindössze három paragrafusból áll. Jelentõségét azonban abból is láthatjuk, hogy ilyen sok módosító indítvány és ennyi hozzászólás hangzott el hozzá. Én azonban azt gondolom, hogy a társadalmi anomáliák megakadályozása érdekében a Parlamentnek most és nem egy késõbbi idõpontban, a bizottság által elõterjesztett formában el kellene fogadnia ezt a törvényjavaslatot. Miért? Ennek a törvényjavaslatnak nagy elõnye az, hogy nem moratórium, nem tiltás, hogy nem valamilyen befagyasztást tartalmaz, hanem pusztán a jövõbeli ingatlanforgalmat állami ellenõrzés alá helyezi, a tulajdonnal és a privatizációval kapcsolatos kormányzati szempontok azonban érvényesíthetõk lennének. Én azt gondolom, hogy ha ez a törvényjavaslat esetleges is, csak rövid idõre szól is, ebben az átmeneti idõszakban ennek a léte, illetve elfogadása a nyugodt körülmények között folyó, alapos törvényhozó munkát segítheti elõ. (Taps.)

Eleje Homepage