CSÉPE BÉLA (KDNP): Elnök Úr! Tisztelt Országgyûlés! A földtörvénnyel kapcsolatos módosítás tegnapi vitáján elhangzott olyan vélemény, hogy a földkérdés kapcsán és ehhez egy kicsit kapcsolódva tulajdonképpen kicsit elõtérbe nyomultak az egyházaknak a tulajdonjogi problémái és mintha kivételezett helyen szerepelnének a nemrég megalakult új magyar Parlament munkájában. Az érvelések igen tetszetõsek és elgondolkoztatók voltak. Való igaz ugyanis, hogy nem csak a magyar parasztság a kárvallottja az elmúlt 40 évnek, hanem tulajdonképpen mindannyian azok vagyunk, és ebbõl a körbõl senkit nem lehet kizárni. Ugyanakkor az a körülmény, hogy általában így az egyházakkal kapcsolatban egyre több kérdés felmerül, elgondolkoztató, mert egyesekben azt a gondolatot sugallja, hogy hátha ez már egy rossz értelemben vett keresztény kurzus keletkezésének az elõjele. Ennek ellenére én azt mondom, hogy ez a kialakult helyzet, tehát hogy a földdel és az egyházakkal kicsit többet foglalkozunk, egy alapvetõ emberi szükségletre vezethetõ vissza, ez pedig a táplálkozás szükséglete. Kenyérrel élünk, de nemcsak kenyérrel él az ember és ez a lelki és szellemi táplálék, amely mindenképpen nagyon szükséges. Nekem eszembe jutott Sztálinnak az a megjegyzése, hogy vajon hány hadosztállyal rendelkezik a pápa. A pápának olyan hadosztályai valóban nem voltak, amilyenekre Sztálin gondolt, de mégis voltak hadosztályai, és ezek a hadosztályok valamiképpen mégiscsak legyõzték ezt a fajta, kollektivitáson alapuló diktatúrát. És ennek utolsó nagy fegyverténye volt a közelünkben fennálló utolsó, legerõsebb diktatúra megdöntése, amely tulajdonképpen kifejezetten a szellem oldaláról indult el, és ennek a képviselõjét tegnap itt az emelvényrõl Tõkés László személyében hallhattuk. A parasztsággal kapcsolatban megjegyezném, hogy a 40 éves kommunista hatalomnak tulajdonképpen az egyik legnagyobb ellenfele volt, és nem véletlenül 56 bukása után az 57-es idõkben az erõszakos kollektivizálás volt az egyik legfontosabb programpont. Mindezek ellenére az én véleményem szerint ennek a két kérdésnek a kicsit elõtérbe tolulása egyáltalán nem jelenti azt, hogy valamiféle privilégium lenne itt születõben. Visszatérek alapgondolatomra: két alapvetõ emberi szükséglet van, a kenyér és az ezzel majdnem egyenértékû, ebbõl levezethetõ, sõt ezt meg is haladó szellemi táplálék. Akkor, amikor a kisgazdák a földért, a parasztságért harcolnak, tulajdonképpen minden ember szükségletéért harcolnak. (Taps.) Ugyanez vonatkozik a hagyományos egyházak tevékenységére is, mert akkor, amikor a szellemet kiemeljük, soha ne feledjük el, hogy a szellemnek a hagyományos alapokon álló legfõbb letéteményesei az egyházak. Konkrétan a földtörvény módosítási javaslatához ezeknek az alapján, amiket eddig elmondottam, azt a meg jegyzést szeretném fûzni, hogy itt ezekben szó sincs valamiféle perjudíciumról, hiszen mindössze arról van szó, hogy két igen káros és kóros jelenséget kellene gyorsan megállítani. És ennek a megállítása még nem jelenti azt, hogy amennyiben a Parlament ezeket a javaslatokat elfogadja, akkor itt már megszületik valamiféle olyan ítélet és helyzet, amely visszahozhatatlan és megelõzi azt a bizonyos kormánykoncepciót, amelyet többen hiányoltak, hogy még nem jelent meg. Tehát nem ennek a megelõzésérõl van szó, nem ennek a már most törvénybe iktatásáról, hanem kizárólag arról, hogy megakadályozzunk olyan káros folyamatokat, amelyek a tegnapi hasonlatok szerint esetleg már valóban lehetetlenné tennék késõbb az érdemi tárgyalást. Köszönöm figyelmüket. (Taps.)