DR. TÖLGYESSY PETER (SZDSZ): Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Ház! A szabad demokraták ügyrendi javaslata a következõ volna. Láthatóan bizottsági ülésekre van szükség a kérdések tisztázásához, ezért javasoljuk, hogy a vitát ezen a ponton függeszszük fel. Ugyanakkor ne zárjuk le az általános vitát, mert ez lehetetlenné tenné a mostani ügyrend szabályai szerint, hogy ezután módosító indítványokat lehessen elõterjeszteni. Én úgy érzem, hogy olyan képlékeny állapotban van egyelõre ez a törvényjavaslat, hogy errõl a jogáról a Képviselõház, hogy módosító indítványokat terjesszenek elõ, lemondani a vita jelen állapotában nem lehet. Tehát a javaslatom az volna, hogy a vitát függesszük fel, késõbb folytassuk a vitát, ugyanakkor a meglévõ módosító indítványokat azok a bizottságok, amelyek ebben illetékesek, megítélésem szerint lehetõleg együttes ülésen tárgyalják meg. Megítélésem szerint ebben az ügyben egyértelmûen illetékes az önkormányzati bizottság, a 10-es bizottság, és mindenképpen illetékes az 1-es, a törvény-elõkészítõ bizottság, hiszen az ügyrend szerint valamennyi törvényjavaslat ezen bizottság elõtt megtárgyaltatik. Tehát összegezve, az volna a javaslatom, hogy ne rekesszük be az általános vitát, hanem csak függesszük fel, és térjünk át egy következõ napirendi pont megtárgyalására. Köszönöm.