NAGY FERENC JÓZSEF földmûvelésügyi miniszter: Elnök Úr! Tisztelt Országgyûlés! Hölgyeim és Uraim! Lehet, hogy itt vitára adok megint alkalmat, képviselõtársaim kifogásolják, hogy ügyrendi kérdés, én azért vetem fel így az elnök úr felé, a szünetben beszélgettünk, mert úgy érzem, hogy felszólalásom szorosan kapcsolódik az elmondottakhoz. Kicsit a tehetetlenség érzése töltött el, látva a mai napnak ezt a sok ülésezését, és nem vagyok elégedett a munkatempóval, mert ha ilyen tempóban folyik a képviselõi munka, akkor talán az elkövetkezendõ 40 évben sikerül majd megbontani a sztalinista törvényeket, illetve ezeket módosítani. Nagyon egyetértek Orbán Viktor képviselõtársammal, aki egyetért a privatizációval, és ha így egyetért, én szívesen veszem, hogyha majd a módozataiban is segít megoldásokat keresni. Köszönöm szépen. Felszólalásom szorosan kapcsolódik az állami és szövetkezeti tulajdon kérdéséhez, de azért is tettem meg, mert nem lenne helyes arra való utalással, hogy a gazdasági bizottságot nem sikerült összeállítani, összehívni határozatképesen, és egy olyan javaslatot elhalasszunk bizonytalan idõre, közben a földek eladása, kiárusítása megy tovább. Az FM jelzése alapján több mint 40 ezer hektárt adtak el ebben az évben szövetkezetek, és olyan konkrét példákat tudok Baranyából, ahol 30-50 milliós értékeket játszanak át most ilyen egy- vagy kétszemélyes kft.-kbe hétmilliós értékben. Szóval, egyetértek Torgyán Józseffel és Szabó Iván kollégámmal, akik azt mondották: ha mi ezt a kérdést húzzuk-halasztjuk, akkor valószínûleg nem sokat kell a földrõl tárgyalni. Én Zsiros Géza törvényjavaslatához a következõket szeretném mondani. (Közbeszólás: Nem ez a napirend!) Kérem szépen, én bejelentettem, hogy hozzátartozik az egész kérdéshez, azt is fölvetettem, hogy ha kell, akkor ügyrendiekben, de ha engedélyt kapok, akkor, nagyon lényegesnek tartom+