DR. ORBÁN VIKTOR (Fidesz): Tisztelt Képviselõtársaim! A beterjesztett törvényjavaslattal és az ahhoz érkezett módosító indítványokkal kapcsolatban most két dologról szeretnék beszélni. Elõször szeretnék hangot adni a 60-as szám alatt futó módosító indítvánnyal szembeni jogi aggályomnak, majd szeretnék hangot adni ezek után az 54-es szám alatt beterjesztett indítvány egészére nézve politikai és elvi aggályainknak. Elõször a módosító javaslatról szeretnék mondani néhány szót. A helyzet, ugye, valójában a következõ. Az 54-es számú törvényjavaslatból a közigazgatási bizottság az 5-ös pontot az elmúlt ülésezés alatt kiemelte, ugyanakkor valójában azonos, némileg eltérõ szöveggel, de lényegében azonos szöveggel a 60-as szám alatt ezt a módosító javaslatot fenntartották a Kereszténydemokrata Néppárt soraiból. Jól értem a helyzetet, ugye? Errõl van szó? (Közbeszólás: Igen!) Amely egybeesik a bizottság véleményével is. Köszönöm. Ezzel szemben szeretném felhívni egy jogi aggályra a figyelmet. Úgy gondolom, hogy ha elfogadnánk a módosító javaslatban foglaltakat, akkor egy nagyon furcsa jogi helyzetben találnánk magunkat. Ugyanis a következõrõl lenne szó. Ha létezik az állami tulajdon, amely elidegenítésének megakadályozása érdekében beiktatunk egy ellenõrzõ szervet, amely engedélyezi az elidegenítéseket. Ezt tartalmazza az 54-es számú törvényjavaslat. Majd utána megadjuk az egyházaknak azt a jogot, hogy a korábban az õ tulajdonukban levõ vagyontárgyak tekintetében csak akkor lehessen elidegenítést megvalósítani, ha õk ehhez hozzájárultak. Ha ezt a jog nyelvére lefordítom, akkor ezt kis túlzással vagyonkijelölési jognak is nevezném, s nem egészen értem, hogy miért akarunk ebben a konstrukcióban az egyházaknak valójában egy vevõkijelölési jogot adni. Szeretném elõrebocsátani, hogy a magunk részérõl az indítvány egész szellemével, tehát azzal, hogy egy ilyen, a spontán privatizáció nemkívánatos jelenségeit visszaszorító törvényre szükség van, és hogy ez egy sürgõs törvény, azzal egyetértünk. Úgy gondoljuk azonban, hogy ha ilyen jogi szakaszok kerülnének bele, mint a módosító indítványban foglaltak, az jogilag - megítélésem szerint - nevetséges helyzetbe hozná az Országgyûlést. Jogilag ez az álláspont nem tartható. Semmifajta indok nem hozható fel arra nézve, hogy az egyházaknak vevõkijelölési jogot adjunk. Ugyanakkor szeretném felhívni mindenkinek a figyelmét, jól gondoljuk meg, hogy milyen szellemet szabadítunk ki a palackból. Ugyanis nemcsak kívánatos következményei lehetnek egy ilyen, egyébként jó irányultságú törvényjavaslatnak, hanem nemkívánatosak is. Gondolom, elég sokan értesültek közülünk arról, hogy a Bibó István Szakkollégium épületére visszamenõleg a korábbi tulajdonos, az Isteni Megváltó Leányai nevû rend igényt tart. Tehát úgy gondolom, hogy nagyon könnyen elõfordulhat, hogy egy ilyen lavina megindításával olyan intézményeket hozunk nehéz helyzetbe, amelyeket egyikünk sem akar nehéz helyzetbe hozni, mint például az oktatási intézményeket, lásd az elõbb említett szakkollégiumot. Ennyit a jogi kifogásainkról. Szeretnék tenni egy általános elvi megjegyzést. Valójában ez a javaslat nem új szellemében a Parlament eddigi üléseitõl, nem egy ilyenrõl volt már itt szó. Akkor általában a hasonló természetû viták, elvi tekintetükben, elvi irányultságukban azonos viták a földkérdés körül csúcsosodtak ki. Mirõl van itt szó valójában? Itt arról van szó, hogy senkinek nem áll a rendelkezésére - igen sajnálatos módon a Kormánynak különösképpen nem áll a rendelkezésére - egy átfogó tulajdoni koncepció, amely leírná, hogy miképpen képzeli el a magyar kormányzat a reprivatizációt. Ehhez képest állandóan részszabályokat terjesztenek be a képviselõk, elsõsorban és igen gyakorta a kormánytöbbség soraiból. Ilyen körülmények között egységes koncepciót kidolgozni nem lehet. Hogyha csak ezt az egy helyzetet nézzük meg, hogy az egyház és a parasztság ügye állandóan felvetõdik, amivel egyetértünk, hogy õket sérelmek érték, és helyes lenne, ha megoldást találnánk a problémáikra. Mégis az a helyzet és az a kép alakul ki, mintha Magyarországon '47 elõtt más tulajdonos, mint a parasztok és az egyház, nem lett volna. Következetesen kimarad állandóan a vitáinkból a polgárság, kimaradnak a munkásegyletek, és sorolhatnám tovább más világi egyesületek példáját is. Úgy gondolom, hogy semmi elvi alapunk nincs arra nézve, hogy ilyen természetû és ilyen logikájú törvénykezésbe bocsátkozzunk bele. A megítélésünk szerint, ami ma itt történt az elmúlt, már nem tudom, hány órában, hogy állandóan szüneteket kell elrendelni, az mind annak tudható be, hogy fordítva kezdtük el az egész ügynek a tárgyalását. Egyetlen menetben lehet tisztességes eredményre jutni a Fidesz frakciója szerint: ha a Kormány beterjeszt egy tisztességes tulajdoni koncepciót, amelyhez képest el lehet gondolni, hogy hova illeszkedik és miképpen kapcsolódik más részekhez az egyházakra vonatkozó privatizáció és a korábbi tulajdonok visszaszerzése, a parasztságé, és egyébként más, korábbi tulajdonoknak a kérdése. Ha ez nem így történik, kizártnak tartjuk, hogy tisztességes, elfogadható, jogilag korrekt megoldásokat találjunk. Ezért a mi indítványunk, tisztelettel, az, hogy kérjük fel a Kormányt arra, hogy terjesszen be egy tulajdoni koncepciót a lehetõ legrövidebb idõn belül. És addig, amíg egy ilyen átfogó koncepció nem áll a rendelkezésünkre, addig lehetõleg a tisztelt Ház ne bocsátkozzék törvényhozásokba a részügyekben, mert abba a helyzetbe fogja magát hozni, hogy utólag százszor köznevetség tárgyává téve magát, újabb törvénymódosításokat kell korábbi javaslatain foganatosítani. Javaslom, hogy ezt kerüljük el, inkább a Kormányt bízzuk meg, hogy koncepciót dolgozzon ki, és ne képviselõi indítványokkal próbáljunk átfogó koncepciók helyett össze nem hangolt módon törvényeket hozni. Köszönöm szépen. (Taps.)