DR. SZABÓ IVÁN (MDF): Igen tisztelt Elnök Úr! Kedves Képviselõtársaim! Az Önök elõtt 51. sorszámmal fekvõ törvénykiegészítõ javaslatnak a hozzácsatolt indokoláson túlmenõen szeretnék néhány gazdasági hátterét megmagyarázó kérdésrõl most felvilágosítást adni. Arról van ugyanis szó, hogy a kérdéses 1986. évi 11. számú törvényerejû rendeletet az idén tavasszal az Országgyûlés az 1990. évi XXII. törvény 63. és 64. §-ával érdemben módosította, és ez az érdemi módosítás két területen teremtett új helyzetet. Az egyik ilyen kérdés a fizetésképtelenség kritériumában következett be, akkor, amikor a (3) bekezdéshez egy olyan c) pontot is csatoltak, melynek értelmében "fizetésképtelennek tekinthetõ az a gazdálkodási szervezet, amely fizetéseit beszüntette." A másik érdemi módosítás pedig az, hogy az ilyen fizetésképtelenné vált gazdálkodó szervezet önmaga ellen köteles gazdasági csõdöt bejelenteni, és ezért a gazdálkodó szervezet vezetõje saját vagyoni felelõsséggel is tartozik. Tisztelt Országgyûlés! A jelenleg kialakult finanszírozási rendszerben mintegy 2000-3000 közé tehetõ azoknak a gazdálkodó szervezeteknek a száma, amelyek pillanatnyilag fizetésképtelenek, és az így mutatkozó kintlevõség a számítások szerint meghaladja a 200 milliárd forintot. A helyzet sajátossága az, hogy a vállalatok legnagyobb részénél tapasztalható kétarcúság ezt félreérthetõvé teszi. A vállalatok nagy része ugyanis egyidejûleg adós és ugyanakkor hitelezõ is. Mint a múlt héten e Parlament által elfogadott kormányprogram is utalt rá, ennek a fizetési csõdtömegnek a végén mintegy 30-40 olyan állami nagyvállalat áll, amelyek valójában a csõdnek a magját képezik. Úgy ítéltük meg, hogy a magyar gazdaságnak nem áll érdekében, hogy ne ezek a nagy monopóliumok omoljanak elõször össze, hanem dominóelvszerûen - mielõtt még ez bekövetkeznék - a kis- és közepes vállalatok százai, esetleg ezrei önmaguk ellen kezdeményezve a csõdeljárást, a gazdasági életet megbénítsák. Hozzá kell tennem, hogy ez a törvénykiegészítés nemhogy lazítaná azt a pénzügyi fegyelmet, amelyet a csõdtörvénynek öncsõd (illetõleg az újságok szóhasználata szerint harakiri)- rendelkezése eredményezni kíván, hanem tovább szigorítja abból a szempontból, hogy rámutat gazdasági módszerekkel arra, hogy valójában hol kell keresni a pénzügyi és gazdálkodási bajoknak a gyökerét. Az önmentés csak azáltal történik meg, ha legalább addig a mértékig, ameddig a vállalat kintlévõségei lehetõséget teremtenek, a csõdeljárást, a bírósági végrehajtást mások ellen kezdik meg, illetve - ha erre módja van - a fizetési feltételekben új megállapodást köt a gazdálkodó szervezet. Hosszú távú gazdaságpolitikai céljainkkal tehát ez a törvénykiegészítés összhangban áll: gazdasági eszközökkel kívánja elérni, hogy felszámolásra azok a nagyvállalatok kerüljenek, amelyek valóban csõdben vannak, és átmeneti idõszakra a hosszú távú gazdaságpolitikai céljainkba beilleszkedõ kis- és középvállalatok lehetõséget találnak az életben maradásra, amellett, hogy a gazdasági bajok valós okaira rámutatnak. Ezért a gazdasági bizottság, a költségvetési, adó- és pénzügyi bizottság nevében, a szövegmódosítás révén egyetértésben az alkotmányügyi, törvény- elõkészítõ és igazságügyi bizottsággal, az 51. számú elõterjesztést a tisztelt Háznak elfogadásra ajánlom. (Taps.)