DR. HORVÁTH BALÁZS belügyminiszter: Elnök Úr! Tisztelt Ház! Az elõterjesztett törvényjavaslatban történõ döntések kialakítása elõtt szükséges információval szeretnék szolgálni. A belügyi kormányzat a mai napon, a reggeli órákban, a jogszabályban elõírt kötelezettségeknek megfelelõen, az elkészült önkormányzati törvénytervezetet, illetve a helyhatósági választások rendjérõl szóló törvénytervezetet az érintett minisztériumoknak elküldötte, ma este a Minisztertanács tagjai a tervezeteket megkapják. A jövõ hét közepe táján - azért nem tudok pontos idõpontot mondani, mert nem tudom, hogy a miniszter urak mikorra döntenek ebben az ügyben -, tehát a jövõ hét közepe táján meg fogja kapni az önkormányzati bizottság, és módja lesz megtárgyalni, megfelelõ idõ áll a rendelkezésére. Kérem, hogy ezen információk birtokában hozzák meg döntésüket az alap-, illetve a módosító tervezettel kapcsolatban. Figyelembe véve azt is, hogy a jogszabály nem kötelezõ erõvel írja elõ a kilencven napos, úgynevezett kivárási határidõt, következésképpen a köztársasági elnök úrnak módja és lehetõsége van arra is, hogy ötven vagy hetven napra tûzze ki a helyhatósági választásokat. Köszönöm.