Bejczy Sándor Tartalom Elõzõ Következõ

BEJCZY SÁNDOR (FKgP): Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Képviselõtársaim! Az utcát járva vagy a hivatalokban kérdésként tették fel, hogy miért is vagyunk mi koalícióban, mint független kisgazdapártiak. Engedjék meg, hogy ezzel kapcsolatban - mint a II. világháború utáni koalíciós idõk akkori szemlélõje és közvetlen részvevõje - egymás mellé tegyem az 1945-ös és a mostani koalíciót, és elmondjam annak a különbségeit. Az 1945-ös választás az elsõ szabad megnyilvánulás volt, többséget biztosított a polgári demokrácia híveinek, bár ez a többség egy vesztett háború utáni katonai megszállás ténye mellett született. A választás 57 százalékos kisgazdapárti többséget hozott, mégis kényszerkoalíció jött létre, mert az említett katonai megszállás és az annak következményeként létezõ szövetséges ellenõrzõ bizottság, melynek szovjet marsallja, vezetõje, illetve elnöke szinte kötelezõen követelte azt. Hogy ez a helyzet akkor mit jelentett mi idõsebbek azt jól tudjuk, éreztük és éltük át akkor annak minden következményeit. Szabadjon itt megjegyeznem, Orbán Viktor, igen tisztelt képviselõtársam egy rendezvényen - azt hiszem, amely a Mikroszkóp Színpadon volt - azt mondta, hogy a mai ifjúságnak az a szerencséje, hogy ezt a korszakot nem élte meg. Mindenesetre a Független Kisgazdapárt amíg a kíméletlen beavatkozás, Kovács Béla elhurcolása, sokak letartóztatása, mások menekülésre készlelése, a megfélemlítés különbözõ megnyilvánulásai nem tette lehetetlenné mûködéslét, harcolt programjának megvalósításáért Tisztelt Képviselõtársaim! Az ellenzéki tárgyalásokon - a háromoldalú megbeszéléseken - és a sajtóban is személy szerint mindig hangoztattam, hogy elõzetes koalíciót senkivel nem köthetünk, mert a Kisgazdapárt önálló arculatával kíván részt venni a választási küzdelemben. Szabadjon mondanom, hogy utána többen is hangoztatták, hogy nem lépnek koalícióra. Sokan most megkérdezhetik, hogy miért lépett a választás után koalícióra a párt? A mostani koalíció - amelynek a Független Kisgazdapárt is tagja - a választási eredmények ismerete után született. Miért? A Kisgazdapárt kötelességének érezte, hogy olyan sarkalatos törvények, mint többek között a földtörvény, a helyhatósági törvény elõkészítésében, annak végrehajtásában tevõlegesen vegyen részt, mint kormányzati tényezõ. Itt van a különbség az 1945-ös és az 1990. évi koalíció között. 1945-ben kényszerûségbõl ment a párt koalícióra az ismert okok miatt. 1990-ben minden kényszertõl mentesen a magyar parasztság, a falu, a vidék sorsának jobbá tételéért akar és fog is koalíciós partnerként mûködni. Így természetesen a kormányprogramot, melyben benne van többek között a Kisgazdapárt és rajta keresztül a parasztság érdekeinek jogos elismerése, elfogadom és támogatom. Köszönöm szépen. (Taps.)

Eleje Homepage