HAVAS GÁBOR (SZDSZ): Elnök Úr! Tisztelt Képviselõtársak! Az irányelvek szociálpolitikai elemeihez szeretnék néhány megjegyzést fûzni. Ha összeszedjük és egymás mellé rakjuk a témára vonatkozó elszórt mondatokat, könnyen támadhat az a kedvezõ benyomásunk, hogy a Kormány hamarosan olyan sûrûszövésû szociális hálót kanyarít alánk, hogy aki ezen is átesik, magára vessen. (Derültség.) Örömmel üdvözöljük például azt a törekvés, hogy az új szociálpolitika el kíván mozdulni a toldozgató-foltozgató eseti segélyezés túlsúlyától az alanyi jogon járó juttatások és a garantált minimumok felé. Egy modern európai államban a szocialista biztonság meghatározó eleme azonban a szilárd alapokon nyugvó társadalombiztosítási rendszer. A szöveg ugyan említi, hogy a kívánatos út a társadalombiztosítási önkormányzat megteremtése, de ennek várható ütemérõl semmit sem tudunk meg, és a jogalkotási programban sem szerepel a sürgõs feladatok között az ehhez szükséges jogi keretek megteremtése. Nem derül ki, hogy meg kívánják-e határozni az állampolgári jogon garantált alapellátások körét, hogy lehetõvé kívánják-e tenni a magánbiztosítást, vagy ha nem, miért nem`? Nem nyújt fogódzókat a szöveg ahhoz, hogyan képzeli el a leendõ kormányzat a létminimum szintje alatt élõ egymillió kiemelkedését a szegénységbõl, hiszen egymástól elkülönítve tárgyalja azokat a válságjelenségeket amelyek ha nem is teljes átfedéssel, de lényegében ugyanannak a problémakörnek a különbözõ vetületei. A leszakadókról van szó, akik iskolázatlanok és mindenféle értelemben képzetlenek, többnyire az elmaradott régiók még elmaradottabb településein élnek, és képletesen szólva már most is tizedeli soraikat a munkanélküliség. Amikor a programvázlat azt állítja, hogy csak a gyerekek, betegek és öregek nem képesek munkát végezni akkor megfeledkezik róluk, ezek a társadalmi csoportok jelenlegi állapotukban ugyanis nem képesek hatékony munkát végezni, és éppen ezért piaci feltételek között nem is tart igényt munkájukra senki. És vajon betegnek számít-e közülük az, akinél az erre illetékes bizottság 35-50 százalékos munkaképesség csökkenést állapított meg, de kénytelen tovább ' dolgozni, ha valamibõl meg akar élni`? Márpedig az iskolázatlan alsó rétegekben a jövedelem szintje kizárólag a fizikai teljesítõképesség függvénye. A hagyományos szegénység egyre reménytelenebbül leszakadó csoportjain az álképzés önmagában nem segít, mert nincs mire építeni. Az õ esetükben csak olyan átfogó programok segíthetnek, amelyek megadják az integráló hatású életformaváltás esélyét. Noha a kormányprogram célul tûzi ki a fejletlen térségek hátrányainak csökkenését, nem veszi igazán tekintetbe, hogy a perifériális helyzetû, sorvadó kistelepülések százai váltak szegény-, esetenként cigánygettóvá, ami a hátrányok elviselhetetlen mértékû halmozódását jelenti. Ezek a falvak halhatós külsõ segítség nélkül az önkormányzat-kínálta lehetõségekkel sem tudtak mit kezdeni gyakorlatilag nincsenek adóbevételeik és nincsenek az önkormányzat megteremtésére képes polgáraik. Ha viszont nem válnak ki a korábban mesterségesen létrehozott falukörzetbõl, akkor továbbra is vállalniok kell az eddigi alárendelt szerepet. Torgyán Józsefnek, aki tegnapi hozzászólásában különös hangsúllyal emelt szót a fejletlen régiókért, szeretném figyelmébe ajánlani, hogy azokból a falvakból, kevés kivételtõl eltekintve, már réges-rég elmenekültek a 47-es földtulajdonosok és leszármazottaik. A tervezett földprogram megvalósítása tehát csak azt jelentené, hogy az ott élõk elé újabb akadályok tornyosulnak, ha netán meg akarnák mûvelni a pillanatnyilag többnyire parlagon heverõ földeket. Eddig a tsz emelt eléjük legyõzhetetlen akadályt, most majd az új kormányprogram, mellesleg tovább csökkentve az esélyét annak, hogy valaha is talpra tudjanak állni. Tisztelt Hölgyeim és Uraim! A kormányprogram hangsúlyosan elõtérbe állít egy kívánatosnak tartott családmodellt, és úgy tûnik, minden rendelkezésre álló eszközzel ennek térhódítását szeretné elérni. A szabad demokraták felfogása szerint a szociálpolitikának nem az a feladata, hogy ilyen modelleket dolgozzon ki és népszerûsítsen, hanem hogy segítsen a tõle függetlenül létezõ változások mûködõképessé tételében. Ehhez hozzátehetjük, hogy az alsó társadalmi rétegekben a családszerkezet gyakran tér el az átlagtól, és ez mindig is így volt, hiszen a szegény életforma kényszeríti ki. A szegények között több a csonka- vagy töredékcsalád, és gyakoribb a nagycsaládi együttélés is. Felfogásunk szerint akármilyen problémákat vet is ez fel, a szociálpolitikának ilyen esetekben is arra kell törekednie, hogy biztosítsa a családi funkciók minél zavartalanabb mûködését, és ha be kell avatkozni, mert a gyerekeket valóban súlyos veszély fenyegeti, ez az egész társadalom és állam kudarca! Köszönöm szépen. (Taps.)