TELLÉR GYULA (SZDSZ): Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Képviselõtársaim! A Magyar Demokrata Fórum által benyújtott kormányprogramban az egyik fejezet azt a címet viseli, hogy "Ember és gazdaság". Kérdés, hogy ki ez az ember. A kormányprogram szövegében ugyanis igen sok szó esik a vállalkozóról, szinte minden oldalon. Van olyan hely, ahol mint pozitív értéktételezés is megjelenik a vállalkozó. Egy másik ember is megjelenik - megszámoltam - tizenegy alkalommal. Ez az elesett, az útfélre szorult, elszegényedett, munkanélküli ember, akit segélyezni kell, és aki a kormányprogramban foglalt szolidaritásnak a tárgyát képezi. Az azonban, akirõl én úgy gondolom, hogy a nép, az a nép, amelyiknek a kormánya az itt megválasztandó Kormány, túlnyomórészt a bérbõl és fizetésbõl élõkbõl tevõdik össze. Róluk három helyen esik szó a programban. Egyszer oly módon, hogy az õ érdekük is a tulajdon minél jobb mûködése; egy alkalommal úgy, hogy nyitva áll az út a vállalkozóvá való átalakulásukra és egyszer mint olyan dolgozókról, akiknek az érdekképviseletét, az érdekvédelmét meg kell oldani, a munkajogát át kell alakítani. Az a helyzet, hogy valamivel nem néz szembe ez a program, s ez koncepcionális kérdésekhez vezet. Nem néz szembe azzal, hogy a pazarló nagyvállalatok helyén létrejövõ magánvállalatok csakugyan nem lesznek pazarlóak, a rendelkezésükre álló termelési tényezõkkel igencsak takarékoskodni fognak. Takarékoskodni fognak az anyaggal, az eszközökkel, takarékoskodni fognak a munkabérrel, a munkás munkaidejével, ki fogják használni a munkaerõt. Képszerûen szólva, egy olyan új helyzet fog létrejönni, ami Magyarországon még csak kevéssé ismert: hogy csak egyszer lehet ittas állapotban bemenni a munkahelyre, és utána munkakönyvvel lehet távozni; hogy a feljebbvalónak az utasítását pontosan végre kell hajtani akkor is, ha nem választottuk, és hogyha nem szimpatikus az illetõ; hogy a nyolc órát le kell dolgozni; hogy esetleg a munkaidõ meghosszabbítása érdekében pressziót gyakorolnak a munkásra, és így tovább. Összefoglalva azt lehet mondani, hogy az az érdekellentét, amely a tulajdonos és a munkavállaló között feszül, ki fog élesedni. Az egymásra gyakorolt nyomás meg fog nõni. Feltételezhetõ, hogy a munkavállalókra az egyik oldalon az a bizonyos költségtakarékosság, a másik oldalon pedig a munkahely elvesztésének a fenyegetése fog nehezedni. Úgy gondolom, hogy ennek a konfliktusnak a kiélezõdése az a döntõ fontosságú mikroszociológiai vagy mikrogazdaságtani feltétel, ami ahhoz kell, hogy a magyar gazdaság nagyobb dinamikára tudjon kapcsolni, nagyobb teljesítményt tudjon nyújtani. Ugyanakkor az is nyilvánvaló hogy ez a konfliktus nem uralkodhat el. Az európai gazdaságok 150-200 éven keresztül egy bonyolult intézményrendszerrel vették körül ezt a konfliktust, hogy mérsékeljék, hogy elaborálják, hogy mûködésképessé tegyék, hogy megvédjék, hogy megvédje benne magát a gyengébb helyzetben lévõ munkavállaló. Sajnos, nincs idõm ennek az intézményrendszernek az egyes elemeit kifejteni, de azt kell mondanom, hogy ezek közül a legtöbb csak puszta megnevezésben szerepel a kormányprogramban, koncepció nélkül, illetve meg sincs nevezve. Megpróbálok két rövid példával érvelni. Az egyik a sztrájk kérdése. Nem tudjuk, a jelenlegi Kormány hogyan kívánja szabályozni a sztrájkot: élesen, tehát hogy minden munkakonfliktus sztrájkba torkollhasson - vagy tompán, hogy csak nagyon nehezen lehessen a sztrájkig eljutni. Kinek a pártján áll: a külföldi tõkére akinek a számára ez a szempont nagyon lényeges, vagy pedig a munkavállalókén. Egy másik példa, hogy a szociális piacgazdaság szociális részét szerintem nagy mértékben jelentõ szövetkezetek, munkástulajdon és önigazgatás kérdése nincs kifejtve. Koncepcionálisan nincsen megrajzolva az a háttér, amin a Kormány áll. Úgy gondolom, ahhoz, hogy a nép, a munkából és fizetésbõl élõk öntudatos szereplõi lehessenek az újonnan kialakult piacgazdaságnak, ezekre a kérdésekre világos és koncepciózus választ kell adni. Köszönöm. (Taps.)