JUHÁSZ PÁL (SZDSZ): Elnök Úr! Tisztelt Ház! Miniszterelnök Úr és Miniszterjelölt Urak! A kormányprogram agrárrészének a bírálatával könnyû dolgom van, hiszen Lakos László, dr. Glattfelder Béla képviselõtársaim és Palotás képviselõ társam három különbözõ irányból, számomra egyaránt elfogadható módon felmutatták, hogy mi a gyengesége ennek az agrárprogramnak. Lakos László ennek az irrealitását, Glattfelder Béla a benne levõ értékek ellentmondásosságát hangsúlyozza, Palotás úr pedig a más programokkal való össze nem illését emelte ki. Tulajdonképpen ide kínálkozik egy negyedik kritikai irány, éspedig az, hogy a szoros értelemben vett agrárpolitikával egyáltalában nem foglalkozik a program: azzal a szoros értelemben vett agrárpolitikával, amely az Agrárintézet mûködésébõl, a nemzetgazdaságba való kapcsolódásából, a céljához való viszonyából fakadó kérdések kezelésére irányul. Én azonban megbocsátóbb vagyok néhány képviselõ társamnál, és el tudom képzelni mind a két magyarázatot is ennek a hiányára. Az egyik magyarázat az, hogy akkor, amikor egy új rendszert építõ Kormány mûködni kezd, fontosabb és általánosabb feladat, hogy körvonalazza azokat az irányelveket és szempontokat, amelyek szerint mûködik, mint az, hogy a közvetlen részletkérdésekkel fejtegesse. Ilyen értelemben még tartalmilag is - az agrárügy kivételével - elfogadhatónak tartom azokat az általános kereteket, amelyeket a kormányprogram megrajzolt, egyszerûen azért, mert összecseng a mi világnézetünkkel; azzal, amelyet tavaly tavasszal kifejtettünk a rendszerváltás nyomában. A másik mentség iránt is fogékony vagyok, hiszen információk és a felkészülési körülmények hiánya miatt nem lehetett a program elég konkrét. Valóban olyan volt ellenzékkel állunk szemben, amely nem parlamenti körülmények között, hanem egy háttérkormány köré szervezõdve, folyamatos munkában készült arra, hogy majd egyszer kormányra jut, és sok mindenre nem tudhatott felkészülni a körülmények sajátossága folytán. Azt természetesen nem vallom, hogy ez olyan mértékig igaz, ahogy azt néhány miniszterjelölt úr a meghallgatásokon mondta, hiszen a kormányhivatalok jó másfél-két éve nyitottak. Tulajdonképpen aki kérdezni tud, sok mindenhez hozzáfér. Elismerem, hogy társadalmi munkában, mozgalmi feladatokkal, hátraszorított helyzetbõl borzasztó nehéz szakszerû kérdéseket feltenni, borzasztó nehéz szakszerûen készülni, de nem annyira lehetetlen, mint amennyire a szûkkeblû agrárpolitikai program azt felveti. Visszatérve a tartalomra, szeretném nagyon hangsúlyozni, hogy az, amit a miniszterjelölt urak a meghallgatásokon és itt is tisztelt képviselõ társaimnak mintegy válaszként a kritikákra elmondtak, azt tükrözik, hogy félreértették a kritikák élét, hiszen a Parlamentben minden párt a magántulajdon híve, annak a híve hogy a paraszti vállalkozási rendszer kiterjedjen. Mi éppen azért kifogásoljuk a kisgazdák program ját, mert õk az elmúlt parasztság rehabilitációjának _ szempontját, az õsiség elvét túlhangsúlyozva a ma parasztsága és a ma paraszti vállalkozása ellen lépnek fel, legalább is abban a dogmatikus formában, amely ott volt. 1950 óta körülbelül felerészt kicserélõdött a falvak lakossága, és kétharmadrészt kicserélõdött a mezõgazdasági fõfoglalkozásúak kõre. Ez azt jelenti, hogy az õsiség elvén megszerzett földtulajdonnak legalább a fele olyanok kezébe kerülne, akiknek a mai társadalmi státusza nagyon távol van a parasztságtól, akik döntõen városi középosztálybeliek. Az az elv, amely szerint a földtulajdon-viszonyokat az õsiség elvén akarjuk rendezni szembenáll azzal az elvvel, hogy azt segítsük földtulajdonhoz jutni, aki azon gazdálkodik, illetve azon gazdálkodni akar, Olyan jogbizonytalanságot teremt, olyan távol levõ társadalmi csoport függvényévé teszi a ma és a közeljövõben gazdálkodni akarókat, hogy joggal merül fel az az aggály egy dogmatikusan értelmezett programmal szemben, hogy az önmagát a parasztság pártjának kijelentõ párt esetleg éppúgy fogja elpusztítani a magyar mezõgazdaságot ahogy annak idején a magát a munkásosztály pártjának nevezõ párt elpusztított a magyar ipart. (Taps.)