DR. ILKEI CSABA (MDF): Elnök Úr! Tisztelt Országgyûlés! Antall József tegnap röviden szólt a tömegkommunikációs programról is, nem titkolva, hogy a hazai tömegkommunikációs intézmények mély válságot élnek át. Különösen érvényes ez a három nemzeti médiára: a Televízióra, a Rádióra és a Magyar Távirati Irodára. A válság köztudottan többrétegû: politikai, szakmai, morális pénzügyi, mûszaki és vezetõi válság. Mint a kijelölt miniszterelnök rámutatott, ma mindenekelõtt azt kell megakadályozni, hogy a tömegek befolyásolásának leghatásosabb fórumait kisajátítsa valamelyik párt, szakmai vagy üzleti érdekcsoport, esetleg egy mûvészeti irányzat. Tölgyessy Péter már hiányokra a jogállamhoz méltó tájékoztatási törvényt. Bizony, már régóta hiányoljuk mi is. Szükség lenne rá. A kormányprogram ezért a sürgõs jogalkotási feladatok közé sorolta a sajtószabadságról szóló törvényt is. De nem azért, hogy korlátozzon, tisztelt Országgyûlés, hanem azért, hogy szabályozzon. A korlátozásról klasszikus hivatkozási hely az Egyesült Államok szövetségi alkotmánya, amely 1791-ben lemondta: a kongresszus nem hozhat olyan törvényt, amely a szólás- vagy sajtószabadságot korlátozza. Egy évvel korábban, 1790-ben a magyar rendi országgyûlésen a vármegyék követelték a sajtószabadságot, azt, hogy a cenzúrahivatalokat ne a király és ne a központi hivatalok töltsék be, hanem a magyar Országgyûlés. Gömör vármegye felirata liberális radikalizmussal - amit a szabad demokraták is megirigyelhetnének - így szólt: "A szabad gondolkodás jussa feljebbvaló minden polgári jussnál. A józan ész kívánja, hogy az ember szabadon írhasson a fejedelemrõl, a törvényekrõl, sõt az Istentõl is. Mit ér az ész, ha nem szabad használni?" A sajtószabadság ma is korlátozhatatlan: és a Parlamentnek egyetlen egy joga van. Joga van a meghatározó nemzeti tájékoztató eszközök mûködését szabályozni, nem öncélúan, hanem azért, hogy zavartalan és összehangolt legyen a mûködés. Az objektív, pártatlan és hiteles tájékoztatásért, az esélyegyenlõség olyan garantálásáért, mely megfelel a pluralista demokráciának. A különbözõ értékek, nézetek és érdekek mind teljesebb körû bemutatását a verseny segítheti, a monopóliumok kialakulása azonban megakadályozhatja. A monopóliumok nem kívánatosak, mert a pártsemlegesség és az újságírói függetlenség ellen hatnak. Igazi verseny, olyan, mely alkalmas a monopóliumok letörésére, valljuk be: ma még nincs. Nem a versenyt ösztönzõ külföldi tõkétõl tartunk általában, sokkal inkább attól, hogy még nem tudjuk garantálni, az elszegényedett és válságjelenségeket mutató nemzeti médiák ne lehessenek kiszolgáltatva semmiféle gazdasági erõfölénynek. Nem szeretnénk a külföldi tõke bekebelezõ akcióit regisztrálni. Õt-tíz év múlva bízvást öt-tíz rádió- és tévétársaság is lesz vérbeli versennyel, de most az átmeneti idõszakban, amikor csak egy állami televízió, egy állami rádió és egy állami hírügynökség van, ezeknek a nemzeti tulajdonban lévõ nemzeti médiáknak elsõsorban a közszolgálat a feladatuk. Ami azt is jelenti, hogy nem privatizálhatók, nem darabolhatók fel, nem adhatók bérbe, és nincs az a koalíciós Kormány, mely fórumaikról lemondhatna a válságkezelés körülményei közepette. A tömegkommunikáció egyik alaptétele: elõbb informálni, aztán kommentálni - egyetértek Tölgyessy Péterrel. Informálni muszáj, kommentálni nem feltétlenül. De ha igen, akkor is a hír kötött, a magyarázat szabad, s az utóbbiba senki - ez a Parlament sem - nem szólhat bele. Az utolsó mondat: amikor tavaly március 15-én az akkori ellenzékkel, akik itt ülnek, százezer ember jött el a szomszédos Szabadság térre, hogy szabad magyar televíziót követeljen, akkor - hitem szerint olyan intézményre szavazott, amely jellegében nemzeti, mûködésében demokratikus, szemléletében pluralista, és vezetésében szakmai. Ez felel meg mai céljainknak is, a megújhodásnak, és ez lehet a közege a sajtószabadság maradéktalan érvényesülésének a jövõben is. Köszönöm a türelmüket. (Nagy taps.)