SOÓS KÁROLY ATTILA (SZDSZ): Igen Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Ház! Elõször is egy rövid megjegyzést szeretnék tenni a korábban elhangzottakhoz. Az SZDSZ, mint az ismeretes, nem ateista párt, én speciel az vagyok. Ennek ellenére én a magam részérõl olyan blaszfémiát, amit az elõbb itt a kormánypárt, a kormánykoalíció részérõl hallottunk, amely ezt a kormányprogramot a Biblia színvonalára emelte, nem követnék el. A magam részérõl ugyanis tiszteletben tartom mások vallásos érzelmeit, és azt hiszem, hogy egy ilyen kijelentés sérti azokat. (Taps a baloldalon.) Egyébként egy egészen apró részletkérdésrõl, a gazdasági számadatoknak a kormányprogramban való szerepeltetésérõl szeretnék beszélni. Úgy gondolom, hogy a gazdasági számadatoknak a szerepeltetése a kormányprogramban lehetne nagyon jó dolog, részint azért, mert sokan abból érthetnék meg, hogy mit is várhatnak, mire is számíthatnak, részint pedig azért, mert a gazdasági számadatoknak valami fajta rendszere vizsgálhatóvá tenné a kormányprogram belsõ konzisztenciáját. Ezzel kapcsolatban itt már hallottunk bizonyos megjegyzéseket, amelyek így elháríthatók lettek volna, persze lehetséges, hogy nem éppen egy ugyanilyen kormányprogramot kellett volna ahhoz kiszámolni, hogy az összhang valóban meglegyen. Konkrétan elõször is beszélnék a gazdasági növekedésre vonatkozó elõirányzatról. Azt olvassuk a kormányprogramban, hogy egy kétéves átalakulási idõ után a 90-es évek hátralévõ részében átlagosan évi 3-4 százalék lesz a gazdasági növekedés üteme, amihez hozzátehetõ, hogy a kormányprogram múlt heti tervezete szerint a 90-es évek egészére, tehát beleértve az átmeneti kétéves idõszakot is, az átlagos gazdasági növekedés üteme 3-5 százalék lesz. Nem tudom, hogy milyen modellszámításban, milyen paramétert változtattak meg ahhoz, hogy ezt az új eredményt megkapják. Azt hiszem azonban, hogy sokunknak, közgazdászoknak az az érzése, hogy itt egy nagyon irreális hasraütés helyett egy kicsit kevésbé irreális hasraütés kerekedett ki, és egyébként is nyugati tapasztalatok arra látszanak utalni, hogy a gazdasági növekedés ütemének tervezése semmi másra, mint az infláció gerjesztésére nem jó. Ami magát az inflációt illeti, körülbelül két héttel ezelõtt Bethlen István, a Fórum egyik vezetõ gazdasági szakértõje azt mondotta, hogy jelenleg Magyarországon az infláció 35 százalékos, a kormányprogram múlt heti tervezete szerint az infláció 25 százalék feletti, a most vitatott változat szerint 20 százalék feletti. Nem tudom, hogy milyen módon finomodnak ki az egyre fejlettebb statisztikai módszerek, amelyek az infláció mértékének ezt a fergeteges zuhanását okozzák. Azt hiszem, inkább a kormányzati teendõk átértelmezésérõl van szó, tudniillik, hogy eleinte az örökség minél sötétebb bemutatására irányuló törekvés uralkodott, késõbb pedig felismerték, nagyon józan módon és dicséretes módon felismerték az illetékesek azt, hogy az inflációs várakozásokat gerjeszti, ha túlzottan magas inflációs számokat mondanak. Ehhez csak annyit szeretnék hozzátenni, hogy a becslések ilyen fajta csökkentése önmagában véve az inflációt nem fogja megfékezni, noha természetesen hozzájárul, de nem fogja megfékezni, és hogy mi egyebet kívánnak ebben az ügyben tenni, az számomra ebbõl a dokumentumból nem világos. A munkanélküliségre semmiféle adat sincs a kormányprogramban. Nekem az az érzésem, hogy bármifajta adatnak a közlése egyfelõl nyilván túlságosan magas szám lenne, illetve túlságosan alacsony szám lenne a realitásokhoz képest, másfelõl a közvélemény számára riasztó lenne. Be kell azonban látni azt, ha valóban komolyan kell venni az inflációnak azt az igen gyors megfogását, amelyrõl itt a programban van szó, az több százezer munkanélkülit jelent, és azt hiszem, hogy a becsületességhez hozzátartozik ennek a beismerése. Végül még egy dolog: az adósságállományra vonatkozó számadat kezelése az abszolút komolytalanság terrénuma ebben a kormányprogramban. 15. oldal: 21 milliárd forint, 5. oldal: több mint 21 milliárd forint. Tudomásom szerint soha 20,7 milliárdnál több nem volt. Az adósság körülbelül 40 százaléka jenben áll fenn. Mint ismeretes, hetek óta a jen nagyon gyenge, következésképpen az adósságállomány hetek óta 20 milliárd alatt van, most 19,7 milliárd a helyes adat. A távozó Kormány novemberben egy töredelmes vallomás keretében felemelte az adósságállomány adatát 2 milliárddal. A most megalakuló Kormány, mielõtt még megalakult volna, felemeli másfél milliárddal. Elnézést kérek, meg lehet ezt tenni? (Taps.) Itt a teremben jelen van a Magyar Nemzeti Bank képviselõje mindig, tõle a pontos adat bármikor megkérdezhetõ - jelen szokott lenni, most éppen nincs itt a pénzügyminiszter, valószínûleg vannak még mások is, akik tudják az adatot. Abszolúte komolytalan eljárás, ezt a dokumentumot (Taps.) a nemzetközi pénzvilág nagyítóval fogja vizsgálni. Ilyet szerintem nem szabad megcsinálni. (Ismétlõdõ taps a jobb oldalon) Úgy gondolom, hogy ilyen elõzmények után rendkívül aggodalmasan kell tekinteni az elé, így ennyit nem tudott megtenni ez a kormányzásra készülõ koalíció, akkor miképpen fogja 100 nap alatt valóban alaposan felmérni az ország gazdasági helyzetét. Elnézést, hogy túlléptem az idõt. (Hosszantartó taps a baloldalon.)