Glattfelder Béla Tartalom Elõzõ Következõ

GLATTFELDER BÉLA (Fidesz): Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Országgyûlés! A beterjesztett dokumentumban foglalt agrárkérdésekhez szeretnék hozzászólni, de nem olyan módon, ahogy azt Lakos László képviselõtársam tette. Nem kívánok most kérdéseket megfogalmazni, s nem kívánom kritikáimat sem megfogalmazni a beterjesztett programmal kapcsolatban. Ugyanis ezeket a bizottságban megtettük már, s ott arra választ nem kaptunk. Nem hiszem, hogy a kormánypárt az elmúlt két nap alatt annyit okosodott volna (Derültség.), hogy ezekre a problémákra választ tudna adni. Aggodalmamat szeretném azonban kifejezni amiatt, hogy az úgynevezett földkérdés körül láthatóan a napokban a sajtóban is vita bontakozott ki. Tudomásom szerint a koalíciós tárgyalások során a Magyar Demokrata Fórum és a Független Kisgazda Párt is engedni kényszerült, s így olyan kompromisszum született, amely lehetõvé tette, hogy a koalíciós pártok közös programot dolgozzanak ki. Ezzel szemben a bizottsági meghallgatáson Gerbovics Jenõ miniszterjelölt úr kérdésemre elmondta, hogy a Kisgazda Párt választási programját csorbítatlanul tartalmazza a kormányprogram. A változás csupán annyi, hogy a Magyar Demokrata Fórum kívánságára hozzáfûzték ehhez, hogy a programot úgy kell végrehajtani, hogy ne alakuljon ki földspekuláció, és még átmenetileg se kerüljön veszélybe az ország élelmiszerellátása és exportja. Gondolom, a Kisgazda Párt programjának megfogalmazásakor sem erre törekedett. Ilyen elõzmények után nem csoda, ha az írásban elõterjesztett agrárpolitikai koncepciót súlyos belsõ ellentmondás feszíti. A 19.oldalon, az agrárpolitikával foglalkozó rész elsõ bekezdésének 6. sorában olvashatjuk: "A föld annak a tulajdonába kerül, aki azt várhatóan megmûveli." Ezzel szemben a harmadik bekezdésben az áll, hogy "Az 1947-es tulajdonviszonyok szerinti eredeti tulajdonos vagy annak örököse arról is dönthet, hogy a tulajdonát képezõ termõföldet - ha azt megmûvelni nem kívánja bérbe adhatja vagy akár el is adhatja." Ha tehát az elsõ bekezdés 6. sorában levõ félmondattól eltekintünk, akkor elmondhatjuk, hogy ez így igazi, keményvonalas kisgazda-program. Antall József megbízott miniszterelnök úr beszédébõl azonban nem ez a félmondat maradt ki. Az elsõ bekezdés végének módosításával kifejtette ugyan, hogy célja a parasztságnak igazságot szolgáltatni és e tekintetben az 1947-es esztendõt tekinti meghatározó kiindulási pontnak, de az nem veszélyeztetheti a termelést, a modern mezõgazdaság szerkezetének kialakulását. A második bekezdés teljes egészében kimaradt, pedig éppen ebben a bekezdésben van arról szó, hogy az eredeti tulajdonosok visszakapják földjüket. Így a szóbeli elõterjesztés úgy értelmezendõ, hogy azok válnak a föld tulajdonosává, akik azt várhatóan megmûvelik. Emellett persze igazságot szolgáltatnak a parasztságnak is, de az elõbbiek logikájából következõen nem földjeik visszaadásával. A megbízott miniszterelnök úr mindezt nem egy párt, hanem a koalíció pártjainak egységes programjaként terjesztette elõ. Idáig eljutva, tisztelt Országgyûlés, be kell vallanom, teljesen elbizonytalanodtam. Nem tudom eldönteni, milyen mértékben azonos a kormányfõ által elõterjesztett kormányprogram a Kisgazda Párt választási programjával. Nem tudom azt sem, hogy az írásbeli vagy az azzal ellentétes értelmû szóbeli elõterjesztést tekintsem-e a mezõgazdaság átalakításának mikéntjét meghatározó irányelvnek. Remélem, a kormányzó pártoktól még a Kormányról történõ szavazás elõtt választ kapok kérdéseimre. Köszönöm. (Taps baloldalon.)

Eleje Homepage