PINTÉR JÓZSEF (FKgP): Tisztelt Elnök Úr! Képviselõtársaim! Én a magam részérõl a Kormány programját elfogadom, mert irányt mutat, célokat határoz meg és cselekvésre ösztönöz. Gondolom, hogyha azokai az állapotokat, amit a program rögzít célkitûzésként, most mi itt megérhetnénk, mindannyian egymás vállát simogatnánk, mert boldogok volnánk. Engem az késztetett szólásra, mert igen tisztelt képviselõtársam, a Fidesz szószólója azt kifogásolta, hogy a kormányprogram ehhez nem mondja el azt, hogy hogyan kell ezt tenni. Az idõ rövidsége miatt én nem sokat fogok mondani, de hogy ez a program cselekvésre szólít és gondolkodásra készteti a magyar vezetõket az állampolgárokat, azt hadd mondjam el egyetlenegy példával. Sokat tudnék ilyet mondani, természetesen a mezõgazdaságról van szó. Tisztelt Képviselõtársaim! Ma a magyar lakosság ellátásának nagy részét a háztáji termelés biztosítja. Nagyrészt úgy, hogy másodállásban, munkaidõ után falvakban és városokban, kisebb részben fõállásban. Ennek ellenére Magyarországon a régi mezõgazdasági emberek, parasztemberek által használt disznóólak, istállók és gazdasági épületek kihasználatlanok. Ennek a kormányprogramnak biztatása van arra, hogy tessék kérem gazdálkodni magánembereknek, tessék elkezdeni tevékenykedni. És ha ez a Kormány a maga szakértõi útján, élén a magyar agrárszakemberekkel, közgazdászokkal fel tudja vállalni azt, hogy a termelés biztonságát és az értékesítés biztonságát megteremti, mert megteremthetõ, akkor fel fog gyorsulni a háztáji termelés, amelyhez nem kell beruházás, és rövid idõ alatt el tudja látni ennek az országnak a lakosságának teljes ellátását. És ebbõl a programból ez kiviláglik. Ebbõl a programból a cselekvésre van ösztönzés. Arra van ösztönzés, hogy ma azért húzódik vissza a háztáji termelõ, mert táppal kell etetni az állatot, és az drága. De ha módja van, lehetõsége van arra, hogy valami kis földet fog kapni, netán azokban a régiókban, ahol éppen veszteséges a magyar mezõgazdaság, a termelõszövetkezet, és fel kell számolni, és néhány hold földet fog tudni kapni, ahol a kukoricát megtermeli, gazdaságos lesz a termelés. És hogy azt is el tudjuk érni, hogy biztonságos értékesítést, felvásárlást fogunk tudni teremteni, ami az agrár- és közgazdasági szakembereknek a feladata, akkor lesz kiteljesedés, akkor lesz hogyan tovább. Ennek a kérdésnek - az én szemüvegemen a kormányprogramban kell benne lennie, ha nem azoknak az embereknek a gondolatában, akik a programnak a célját látják, a végkiterjedésének örülnek. Köszönöm. (Taps.)