DÉNES JÁNOS (MDF): Elnök Úr! Tisztelt Országgyûlés - és talán elsõsorban az ország érdeklõdõ közvéleménye! 1990. május 22-én tulajdonképpen a gyõzelemre jutott ellenzék kormányprogramját hallottuk a koalíciós pártok megbízásából megszólaló megbízott miniszterelnök, Antall József szájából. Ezen a míves napon elhangzott kormányprogramról Tulajdonképpen a hatalomra jutott ellenzék Parlamentben lévõ különféle képviselõcsoportjai - jóllehet megtették kifogásaikat - alapjában véve helybenhagyólag nyilatkoztak. (A baloldalon zaj, tiltakozások.) A kormányprogramhoz feltétlenül el kell mondanom, hogy remekül választott címet, amikor a nemzeti megújhodás programját tette a címlapjára. Ezzel annak a nemzeti elvárásnak tett eleget, hogy alapjaiban véve újabb, össztársadalmi és nemzeti programot óhajt megvalósítani. Az alcím pedig - "A kormányprogram irányelvei" - bizonyítja, hogy ez a miniszterelnöki expozé nem bocsátkozott részletekbe. (Közbeszólások a baloldalon: sajnos!) Nem is bocsátkozhatott, hiszen adottak ennek a körülményei. Engedjék meg, hogy arra hivatkozzam: jogosak azok az észrevételek, amiket számos képviselõtársam a kormányprogrammal kapcsolatban megemlített. A magam részérõl elismerõleg nyilatkozom Torgyán József képviselõtársam (Derültség.) hiányjelentésérõl, amelyben tulajdonképpen a parasztságot említi meg, és a parasztság fontosságára utal a nemzeti megújhodásban. Ennek azonban van egy másik íve is. Nem olyan régen történt, még emlékezetünk igen közeli határán belül, tudjuk, hogy Ózdon az öntõmûben munka közben életét vesztette Lökös György 34 éves, Deme Barnabás 39 éves, Farkas István 24 éves, Nyíri Péter 27 éves öntõmunkás, továbbá Serfõzõ Miklós és Varga Béla. Ez bizonyítja, hogy a tulajdonhoz a következõképpen kell eljutnunk. A tulajdonlás körül - mint éjjeli pillék a villanykörték körül - repkednek az ambiciózus emberek. A tulajdonból mindenkinek kell - érdekes módon másképpen van az öntõkokilla körül... Feltétlenül gondoskodnia kell a kormányprogramnak arról, hogy a parasztság érdemleges megemlítése után a munkásságot is feltétlenül részesévé tegye ennek a nemzeti megújhodási programnak. Ahogy a paraszt természetes tulajdona a föld, a munkás a maga módján, a maga részén, a kor társadalmi igazságossága alapján is jogosult részese a tulajdonnak. Ahogy a magántulajdont szentnek tartjuk mások számára, éppúgy a munkásság a maga számára is annak tartja. Ennek a módját a törvényhozásban meg kell találni - egy új munkástanács-törvény létrehozásával. (Zaj. ) Még van egy-két percem. (Zaj a baloldalon.) Engedjék meg, hogy elmondjam a következõket Reagálnom kell Orbán Viktor Fideszes képviselõ úrnak (Derültség.) a felszólalására. Egyet kell elmondanom: stílusa minõsíti Orbán Viktor urat. Számomra üdvös volna, ha a Fidesz józanul elhatárolná magát ettõl a stílustól (Fütty a baloldalon.), amely stílus végsõ soron egy 1990-ben rosszul értelmezett dialektika torzszülötte. Ez a stílus, a "Hökkentsd meg a burzsoát! ", a rossz emlékezetû Magyar Dolgozók Pártja Szikra szellemi fellegvárában fogalmazódott meg annak idején. (Taps a jobboldalon, tiltakozás a baloldalon.)