OLÁH SÁNDOR (FKgP): Elnök Úr! Kijelölt Miniszterelnök Úr! Tisztelt Képviselõtársak! A koalíciós párt tagjaként szólok hozzá a kormányprogram vitájához, nem cáfolva vagy kihúzva magam a pártcsoportvezetõ véleménye alól, hanem annak kiegészítéseként mondanék el egy pár gondolatot, amely bennem kétségeket támasztott és amiben szeretném, ha a kijelölt miniszter úr válaszában megnyugtató tudna felém is lenni. Az egyik a koalíció kérdése. Említésre került, hogy mûködésének formáját - s én hozzátenném: etikus formáját - most keresi ez az alakulat itt a Parlamentben, s talán az én hozzászólásomra sem került volna sor, ha az elképzelt kormányprogramról a koalíciós pártok képviselõi elõzetesen eszmét cserélhettek volna. (Derültség és taps a baloldalon.) Feltételezem, hogy saját pártom vezetõsége követte el ezt a hibát, mert hiszen Antall József úr a politikai kérdésekben sokkal érzékenyebb és rutinosabb ember, semhogy tõle származott volna ez. Ennyit a koalícióról; a kormányprogramról. Az ember, haza és a nagyvilág kérdéshez annyit szeretnék hozzátenni; ha jó az emlékezetem, akkor a képviselõtársak mintegy 90 százaléka nagyon határozottan programként, a program alapelveként a szabadságot, a függetlenséget és a semlegességet hirdette. Egyetlenegy párt, a Magyar Szocialista Párt tett egy olyan halvány kis kacérkodó kacsintást valami NATO- orientáció felé (Derültség és taps.) Horn Gyula személyében, a többiek viszont hûségesek maradtunk a magyar haza számára üdvözítõ státusként a semlegesség vallásához. Ebben a kormányprogramban ez csak egy fordított sorrendben kerül említésre. Egyértelmûen tesszük le a garast egy remélt összeurópai kollektív biztonsági rendszer mellett, és azt mondja a program, hogy ez mindenképpen több egy nagyhatalmak által garantált semlegességnél. Ez igaz. De ha a logikát továbbvisszük, mindenképpen kevesebb egy nagyhatalmak által garantált semlegességnél. Szerintem a magyar politikai élet kulcskérdései, a nagyhatalmakhoz való viszonyunk, sõt környezetünkben is a baráti szándékunk, a nemes szándékunk, õszinte, töretlen, jó akaratunk bizonyítása a semleges formában lenne leginkább megvalósítható. Az idõ múlása miatt igyekszem ettõl továbblépni, mert aggályaimat nem sorolom, hogy egy remélt összeurópai kollektív biztonsági rendszerben ki képviseli majd és hogyan azt a védõhálót, amelyik Európában közel 50 év alatt mégis valahogy kialakult, nem kismértékben a szuperhatalmak részvételével és nem kismértékben azok anyagi erõforrásaiból. Vajon ez az európai biztonsági rendszer hogy viszonyul majd atlanti irányba; hogy viszonyul ázsiai irányba, és hogy viszonyul egy saját ernyõ kialakítása kérdésében. Ezek olyan aggályok, amelyekrõl ez a Parlament, azt hiszem, fog még sokat vitatkozni. Rátérnék a kormányprogramnak arra a részére, amely az ember és a társadalom kérdését tartalmazza. A magam részérõl itt éppen azt hiányolom, hogy nem eléggé markáns a társadalom közérzetével való foglalkozás, amely igen izgatottan és nagyon türelmetlenül figyeli a mi munkánkat. Pozsgay úr úgy nyilatkozott, hogy nincs ebben a teremben olyan, aki nem a rendszerváltás híve. A váltás tényét azonban eseményeknek kellene bizonyítaniuk. Túljutottunk azon a meditáción, hogy leszámolás vagy elszámolás; az egyik a revolúció, a másik az evolúció természetrajzához tartozik. Mi az elszámolást választottuk, mert a békés átmenet útja mellett döntöttünk. A magam részérõl azonban úgy látom, hogy ez az elszámolás nem teljesül, most egy új meditáció van: elszámolás vagy harácsolás. Kérem, erre figyeljünk fel, a közvélemény nagyon drukkol nekünk, hogy ez az új magyar Parlament le tud-e számolni kellõ határozottsággal a harácsolókkal; elejét tudja-e venni annak, hogy saját helyzetét hagyja, hogy megnehezítse egy ilyen szándékú réteg és társaság. Eltelt az idõm, elnézést kérek. Szerettem volna még reagálni Orbán Viktor úr tegnapi felszólalására, nem maradt idõm, nem tudom megtenni. Köszönöm türelmüket. (Taps.)