BOSSÁNYI KATALIN (MSZP): Tisztelt Ház! Tisztelt Képviselõtársak! Igyekszem rövidre fogni; a kormányprogram gazdaságpolitikai elgondolásaihoz szeretnék néhány kritikai megjegyzést fûzni. Az a kép, amit a kijelölt miniszterelnök fölvázol, elveit tekintve vonzó. A Szocialista Párt, amely a Szocialista Internacionálé alapelveit vallja magáénak, természetes módon eddig is a szociális piacgazdaság modelljét szorgalmazta. (Derültség a bal oldalon.) Amennyiben az új Kormány ennek következetes megvalósításán munkálkodik, úgy számíthat az ellenzéki szocialisták támogatására is. Hasonlóképpen a munkavállalók, a bérbõl és fizetésbõl élõk széles körében kedvezõ visszhangra találhat az a kormányzati törekvés, amely a gazdaság piaci átalakításának fokozatos módszerét választja, szemben az ajánlott sokkterápiákkal, éppen a társadalmi béke érdekében. Ámbár éppen ezért, mert a Kormányt alakító pártok bírják a Parlament bizalmát, talán a váltás ütemén és módján lehetne meditálni. Emlékeztetni kívánok arra, hogy az elõzõ Kormányzat éppen azért kényszerült a fontolva haladás sokat bírált módját választani, mert túl nagy külsõ és belsõ nyomás nehezedett rá, intézkedéseit a társadalom eleve bizalmatlanul fogadta. Önök, történelmi helyzetüknél fogva, élvezik a múltnélküliség elõnyeit. Ez azonban könnyen ködbe vész, ha döntéseiket nem igazolja vissza a közeljövõ. Nem árt most, a kezdet pillanatában arra figyelmeztetni: aki nem megy gyorsan, meg lassan se, az nem biztos, hogy halad, lehet, hogy csak áll. Hölgyeim és Uraim! Ami a konkrét gazdaságpolitikai lépéseket illeti, fenntartásomnak, sõt aggodalmamnak szeretnék hangot adni. Fõként a programban kimutatható jelentékeny ellentmondások okán. A gazdasági fordulat meghirdetésén túl ugyanis nem látni, mitõl és miért is fordulna a szekér. Nem csupán az hiányzik, hogy terveikét hogyan, mivel és mibõl kívánnák megvalósítani, hanem a realitásérzék is. Úgy vélem, hogy bármilyen koncepcióban is ölt majd konkrét formát a kormányprogram, három gazdasági, társadalmi csapdával szembe kellene néznie. Az elsõ az adósságmenedzselés folyamatából következik, a második a szovjet piaci részesedés drasztikus csökkenésébõl adódik, a harmadik buktatót a túlméretezett költségvetés okozza, ami jelentõs szociális konfliktusok forrása lehet. Ahhoz, hogy e csapdákat ne csupán észlelje az új Kormányzat, hanem ki is tudja õket kerülni, a rövidebb-hosszabb távon elérendõ célok között prioritási rendet kellene állítani, és a jelenleginél egyértelmûbben meghatározni a döntések, a piacosítás ütemezését. Tisztelt Ház! Ez nem új dilemma, mint ahogy az ellentmondások észlelésénél is némi déja vu érzetem van. Igen ismerõs az egész, mondhatni, nagyon is ismerõs. Önök háromhónapos nekifutásról, majd három éven belüli stabilizálásról beszélnek. Ilyet az elmúlt években már két alkalommal is hallottam, körülbelül ugyanilyen általánosságokban megfogalmazva. Próbáltam jónéhány példát hozni, de az idõ rövidsége miatt most csak egyetlen egyre térnék ki. A legsúlyosabb ellentét a kormányprogram költségvetési deficitmérséklõ törekvése és a szociális szféra egyúttal nagyon kívánatos felemelése között feszül. Megkértem néhány pártatlan szakértõt, számolják össze, hogy mindaz a jó, amit az új Kormány a mûvelõdésügynek, az oktatásnak, az egészségügynek ígér, amit a szociális háló feszesebbre húzására szán, mit jelenthet forintban. Azt mondták, közelítõen több mint kétszáz milliárd forint többletkiadást róna a költségvetésre. Tisztelettel kérdezem: mi ennek a bevételi forrása? Mert az államigazgatás racionalizálási megtakarításából ennyi nem jön össze. Már csak azért sem, mert az új kormányzati struktúrában nem hogy fogynának, inkább mintha hízásnak indultak volna a pozíciók. Tisztelt Ház! A gazdasági helyzet rossz, de nem reménytelen. Az új Kormány a súlyos válságban lévõ, ám még mindig mûködõképes gazdaságot vesz át elõdeitõl. Ahhoz, hogy ez a mûködõképesség fennmaradjon, a válságot napi szinten kellene menedzselni. Ebben sokat segíthet az a három egyezmény, amit elõdeik kötöttek az IMF-fel, a Szovjetunióval és a Közös Piaccal. Vitathatatlan, mindhárom megállapodás hátterét a rendszerváltás ténye alapozta meg, ám balga az, aki azt reméli, csupán a politikai változások tartósan hitelképessé teszik a magyar gazdaságot. Tudtommal az IMF-szakértõk most is itt vannak Magyarországon, és az új Kormánynak napokon belül állást kell foglalnia az IMF- és a Világbank-szerzõdések feltételeirõl. A kormányprogram e témát tekintve hallgatag. Holott a szakértõk rá fognak kérdezni, és erre a választási kampány során elhangzottak nyomós okot is adnak, hogy Önök vállalhatónak és teljesíthetõnek tartják-e ezeket a feltételeket. (A képviselõk tapssal jelzik a felszólalási idõ lejártát.) Vélhetõen arra is kíváncsiak lesznek, hogy milyen sürgõs intézkedéseket kíván a kormányzat ezzel kapcsolatban biztosítani. E Házban errõl eddig csak annyi hangzott el, hogy teljeskörû felülvizsgálatot terveznek. Gondolják, hogy ez megnyugtató lesz majd a pénzügyi világ számára? Gondolják, hogy erre még van idõ? (Taps.)