DR. KARCSAY SÁNDOR (KDNP): Elnök Úr! Tisztelt Országgyûlés! Kedves Képviselõtársaim! Nagy örömmel hallgattam a kormányprogram szóbeli elõterjesztését, és fõleg a kiegészítéseit, magával az írásos anyaggal szemben a szóbeli kiegészítésben fordult elõ utalás arra, hogy Magyarország elmúlt évtizedeiben hatalmas erkölcsi romlás is történt az országban - az ezzel való szembeszállást elõadónk örömmel hangsúlyozta Szívesen hallottam volna - amikor az európai értékrendet és erkölcsi rendet említette - a "keresztény" szót is, amelyet nem vallási, hanem abban a történelmi és kulturális értelemben értek, amelyre Szent István királyunk ezt az országot valamikor felépítette, és amin maga Európa felépült. Szeretnék én is az 5. pontra koncentrálni, majd igyekszek rövid lenni. Ami a Varsói Szerzõdésben való részvételünket illeti, szívem ugyanazért dobog, mint a többi képviselõtársaimé, de nekem az az érzésem, hogy az 1956-os nyilatkozatra való hivatkozás inkább hazai használatra alkalmas. Nem hiszem, hogy az arra való hivatkozással a nemzetközi tárgyalások során sokra mennénk. Ez elsõsorban nem is nemzetközi jogi kérdés, hanem világpolitikai, a világkonstelláció kérdése, amit természetesen nagymértékben bonyolított a német egységesítés kérdése is. Mindenesetre saját külföldi tapasztalataim alapján, amelyet az Európa Tanács közgyûlésén, akár korábban egy müncheni stratégiai és politikai értekezleten szereztem, az volt a benyomásom, hogy ez sem nyugati partnereinknek, sem közvetlen keleti barátainknak nem annyira sürgõs intézkedésünk. Lehet, hogy tévedek, ez volt a benyomásom akár Koivisto elnök úr beszédébõl az Európa Tanácsban, akár maga Havel úr beszédébõl. Teljesen egyetértek azzal, amit a kormányprogram az összeurópai biztonsági értekezletrõl, tehát egy új Helsinkirõl írt. A magyar külpolitikának természetesen mindig a realitásokból kell kiindulnia - ezt hirdette meg a Kereszténydemokrata Néppárt is a programjában. Ma egész világ, Európa egy dinamikus fejlõdés állapotában van, amely egyszerre jelent kihívást, de jelent ugyanakkor rendkívül sok esélyt is hazánk számára - ennek megtartása elsõrendû feladata lesz az új magyar külpolitikának. Egyetértek azzal, hogy a kormányprogram és annak kiegészítése az Európa- együttmûködéstõl nem kívánta kizárni az atlanti kapcsolatokat - amelyben gondolom, hogy az Amerikai Egyesült Államokat és Kanadát értette -, viszont egy kicsit hiányoltam az afro-ázsiai kapcsolatokra, fõleg az ázsiai kapcsolatainkra való utalást, amelyek - miután az 5. sz. anyag mind a külpolitikával, mind a külgazdasági kérdésekkel helyesen foglalkozik -, mindkettõ szempontjából rendkívül fontosak. A harmadik világ és általában az cl nem kötelezett országok szintén megérdemeltek volna néhány szót. Természetesen nem feledkezhetünk meg - fõleg mi, kereszténydemokraták - a közép- és Dél-Amerika, egyre fontosabbá váló régióról sem. Úgy tudom, hogy tervezet: június hónap közepén Budapesten üdvözölhetjük a kereszténydemokrata politikai vezetõk széles táborát köztük a közép- és dél-amerikaiakat is. Rendkívül fontosnak tartjuk - ezt úgy is mondhatom, mint a közép-európai Kereszténydemokrata Unió jelenleg megbízott elnöke - a szomszéd népekkel való kapcsolatok tisztázását, amelyet nemzeti létkérdésnek kell tekintsük. Itt a programban ellentmondás volt: egyik része bilaterális oldalon képzelte el a programot, késõbb azonban kollektívebb, tehát multilaterális megoldások szerepeltek. Ezzel kapcsolatban meg kell hogy jegyezzem, hogy minket rendkívül érdeklõ kérdés a kisebbségi kérdés és a nemzetiségiekkel való külsõ-belsõ kapcsolatok kérdése, a program három különbözõ részén kicsit szétszórva szerepel. Ezzel kapcsolatban ki kell térjek a regionális egyezményeinkre. Itt annyiban ki kell igazítanom az elhangzott kormányprogramot, hogy az Alpok- Adria együttmûködés erõsen regionális, még csak országrészekre kiterjedõ volt, és fõleg a legutóbbi bécsi találkozás után Duna-Adria közösséggé bõvült. Kibõvült a résztvevõk száma, Jugoszlávia, Olaszország, Ausztria és Magyarország négyesébõl egy ötös lett Csehszlovákia csatlakozásával. Ami a külgazdasági programot illeti, szükségképpen összefonódik benne a politikum az ökonómiával - ezzel csak egyet tudunk érteni, akárcsak az új honvédelmi doktrínáról szóló utolsó bekezdéssel, amely természetesen majd részletesebb kifejtést is igényel, akárcsak az 5. pontban megcsillantott összeurópai biztonság kérdése. Szeretném elmondani, hogy mindezek a dolgok nemcsak materiális diplomáciai kérdések a szemszögünkbõl nézve - nemcsak az általános európai helyzetre, hanem elsõsorban a szomszéd népekhez való kapcsolatainkra gondolok, hanem mentalitásbeli és lélektani dolgokat is felvetnek követelményként. Hazánk függetlensége természetesen valamennyiünknek szent, azonban fel kell készülnünk arra, hogy a XIX. századnak végérvényesen vége van, lassan a XX.- nak is - a gondolatvilágára gondolok -, a XXI. század az államok föderációja felé mutat, és ha abban részt akarunk venni, akkor meg kell szoknunk azt a gondolatot, hogy egy ilyen közösségben nemzeti szuverenitásunk tekintélyes részérõl le kell majd mondanunk. Erre már most gondolnunk kell, oktatásügyünkben, politikai nevelésünkben az irányt erre kell vennünk azért, hogy ezt a gondolatot idõben megszokjuk. Ez önkorlátozásokat jelent, néha a szuverenitás feladását (A képviselõk tapsa jelzi a felszólalási idõ leteltét.) - gondolok az 1992-es európai közösségi tervezetre. Ha valaki elolvassa, látja, hogy teljes mértékben igazam van. Számot kell vetni azzal, amelyet a program finoman úgy fogalmazott meg, hogy "szemléleti torzulások még vannak" - szintén ön- és közösségi nevelõ munkára van szükség. Örömmel elfogadjuk és támogatjuk a leendõ miniszterelnök külpolitikai programját. Ehhez apportként a külföldi kereszténydemokrata pártokkal való intenzív és széleskörû kapcsolatainkat tudjuk hozni, valamint valóban a felebaráti szereteten és szolidaritáson alapuló keresztény etikai meggyõzõdésünket. Köszönõm. (Taps.)