SALAMON LÁSZLÓ, DR. (MDF) Tisztelt Országgyűlés! Az egyik, amiért szólásra jelentkeztem, annak a jelzése, hogy Áder János képviselőtársunk javaslata módosító javaslat, amit az alkotmányügyi bizottságnak meglátásunk szerint meg kellene tárgyalni. De ha már nálam van a szó, csak egy mondat erejéig szeretnék reflektálni Tölgyessy Péter képviselőtársunk fejtegetésére.
Ő az imént párhuzamba állította a választások előtti javaslatokat a választások utáni magatartásunkkal, mondván, hogy akkor ők felvetettek egy olyan javaslatot, amit mi nem tartottunk időszerűnek megtárgyalni és a választások után pedig mégis tartalmilag, egybevágó politikai állásfoglalást nyilvánítottunk ki. Véleményem szerint ez csak egyet bizonyít, hogy a Magyar Demokrata Fórum komolyan vette a demokráciát és komolyan vette azt, hogy mindaddig, amíg Országgyűlési választások nem hitelesítik a politikai erőket és közte a Demokrata Fórumot függetlenül attól, hogy tartalmilag egybevághattak a különböző pártok elképzelései, nem érezhette indíttatva magát, hogy ezekről megállapodjon. (Taps a jobb oldalon.)