DR. KÓNYA IMRE (MDF): Tisztelt Elnök úr! Tisztelt Országgyûlés! Három hozzászóláshoz szeretnék kapcsolódni, mindenekelõtt Vastagh Pál képviselõtársunk hozzászólásához. Az õ hozzászólása egyrészt valóban általánosságban szólt a javaslathoz, másrészt pedig indokolta a saját módosító javaslatát. Ami az általános hozzászólását illeti, itt tulajdonképpen két aggodalom fogalmazódott meg: egyrészt a politikai megállapodással kapcsolatos aggodalom, másrészt pedig az aggodalom, hogy a Kormány valamilyen módon - az új parlamentáris rendszerben - fölé kerülhet az Országgyûlésnek. Én úgy hiszem - miután jóhiszemûen közelítem meg ezt a kérdést, hogy ez az aggodalom valamiféle régi beidegzõdésekbõl táplálkozik. Régi beidegzõdésekbõl, amikor tudjuk, hogy az állampárt és a pártállam rendszerében bizonyos politikai döntések elõzték meg a törvényhozási munkát, és ez a törvényhozás merõ formalitás volt az esetek nagy többségében. Az a vita, amit a Parlament elõtt láttunk, az egy elõre eldöntött kérdésekrõl szóló, valójában nem tartalmi vita volt, mondhatjuk azt, hogy az esetek többségében színjátéknak lehetett volna minõsíteni. Én azt hiszem, hogy most egy egészen más politikai, történelmi szituációba érkeztünk, a parlamentáris demokrácia szituációjába, és ilyen körülmények között nem szabad elfelejteni, hogy szabad választásokon legitimált, a választópolgárok szavazatával megerõsített politikai pártoknak a megállapodása egészen más megítélés alá kell hogy essék, mint az állampárt diktátuma. Nem zárható ki, hogy azok a politikai pártok, amelyek a parlamentarizmus színterén különbözõ helyekre kerültek, bizonyos alapvetõ kérdésekben politikai megállapodást kössenek egymással, és hogy ez nem fogja kizárni a parlamentarizmus érvényesülését, hanem éppen hogy elõsegíti, annak a végsõ biztosítéka az, hogy az Országgyûlés, a szabadon választott képviselõk, mi fogjuk megtárgyalni ezeket a konkrét javas latokat, és felelõsségünk tudatában fogunk dönteni róluk. A pártoknak a megállapodása, a politikai magállapodás egyfajta keret, de a végsõ döntést a magyar Országgyûlés fogja meghozni, mi fogjuk meghozni. Nem érzem tehát, hogy bármiféle aggodalomra adhatna okot az, hogy valamiféle politikai megállapodás elõzte meg a mai törvényhozói munkánkat, és azt a munkát is, amely jelentõsebb elõkészítés után gondosabb és körültekintõbb megvitatást követõen majd a jövendõ országgyûlési ülés elé fog kerülni a Parlament az alkotmánymódosítás nagy része. Bizonyos sietség, ami azt gondolom, hogy indokolt azért, hogy az országnak lehessen végre kormánya, és nem érzem, hogy emiatt a közvéleményben bármiféle aggodalom lenne jelen. Nem érzem, hogy a közvélemény aggodalommal figyelné, hogy mindjárt alkotmánymódosítással kezdjük a munkánkat. Úgy érzem, hogy a közvélemény akkor aggódna joggal, ha most itt még hónapokig vitáznánk a különbözõ jogi megoldásokon és közben az érdemi döntéseket nem tudná meghozni a Kormány, mert nem is lenne Kormánya az országnak. Nyilvánvaló, hogy az alkotmánymódosítást, tüzetes megvizsgálást követõen meg kell vitatni minden részletét, és a lehetõ legjobb megoldást kell elfogadnia az Országgyûlésnek. Azonban ezeket a kérdéseket külön kénytelenek voltunk kiemelni, soron kívül kellett megvitatni, bizonyos gyorsasággal, ami magában rejti az esetleges fogalmazásbeli pontatlanságokat is, hogy nem a nem kiérleltebb szöveg került talán a végén elfogadásra, de azt hiszem, hogy erre most szükség volt, szükség volt ahhoz, hogy az országnak kormánya lehessen. Mindazonáltal meg kell jegyeznem, hogy amikor úgy tekintem, hogy ez egy régi reflexbõl eredõ aggodalom, ami a megállapodással kapcsolatos, ugyancsak régi reflexbõl folyó aggodalomnak érzem azt is, amely az Országgyûlésnek a Kormány által történõ háttérbe szorítását fölveti, mintegy jogosnak látszó aggodalmat. Vastagh Pál, aki egyébként az alkotmányokban járatos ember, nagyon jól tudja, hogy a parlamentáris demokráciákban természetes az, hogy egy végrehajtó tevékenység, és egy törvényhozó tevékenység a lehetõ legteljesebb mértékben egymástól el legyen választva. És ez nem formai kérdés, hanem a felelõsség kérdése. Nyilvánvaló, hogy csak úgy lehet jól dolgozni, hogyha megválaszthatja a munkatársait a végrehajtásért felelõs személy, és nyilvánvaló az is, hogy csak úgy várható el a felelõsségteljes munka, ha a felelõsség valóban megállapítható. Ha figyelembe vesszük és végigvesszük azt a csõdöt, amelyben Magyarország most van, az egyik legmegdöbbentõbb jelenség, azt hiszem, hogy nem lehet megállapítani, nem lehet tisztázni a személyes felelõsség kérdését. Nem tudjuk, hogy ki a felelõs. Azt hiszem, hogy ezen egyszer és mindenkorra változtatni kell, és a kormányzati tevékenység területén ezt a célt szolgálja ez a változás, túl az elméleten. Az elmélet ugye az, hogy el kell választani a végrehajtó és a törvényhozó tevékenységet, de gyakorlatilag azt a célt szolgálja, hogy a felelõsség egyértelmûen megállapítható legyen. A felelõsség a végrehajtó tevékenységért igenis a miniszterelnöké. És a miniszterelnök csak akkor tud felelõsséget vállalni, ha õ választja meg azt a csapatot, amelyikkel végrehajtja a programját. Az Országgyûlésnek a primátusa pedig biztosított továbbra is, biztosított azért egyrészt, mert a végrehajtási tevékenység a, törvények keretei között folyik. Tehát a törvényhozó hatalom, a magyar Országgyûlés határozza meg alapvetõen a kormányzás irányát is, és a Kormány ennek a törvényhozásnak alárendelten, a törvényeknek alárendelten fejti ki e tevékenységét. Ez a legfõbb biztosíték. További biztosíték a bizalmatlansági indítvány intézménye, tehát, hogyha nem tetszik az Országgyûlésnek a végrehajtói munka, akkor bizalmatlansági indítványt terjeszt be, és megbuktatja a Kormányát. Ez a biztosíték az Országgyûlés primátusára, és ez a biztosíték továbbra is fenn van, sõt az általunk majd javaslandó bizalmatlansági indítvány intézményében, ami ugye a konstruktív bizalmatlansági indítvány és ami azt jelenti, hogy az Országgyûlés maga fogja megválasztani az új miniszterelnököt bizalmatlansági indítvány elfogadásával egyidejûleg, tehát ha a Kormányt megbuktatja, akkor egyidejûleg új miniszterelnököt választ, ellentétben a mostani helyzetbõl, amikor a köztársasági elnök javasolná újra egy kormánybukás esetén a miniszterelnököt. Úgy érzem, hogy tovább erõsíti az Országgyûlésnek a jogkörét a miniszterelnökkel szemben az általunk javasolt megoldás, hogyha ezt komplex módon nézzük és értelmezzük. Az a további biztosíték a primátusra vonatkozóan, hogy a miniszterelnököt magát az Országgyûlés választja, ez a parlamenti demokráciában meg kell mondanom, hogy teljesen szokatlan intézmény, legalábbis nem általános. Általánosságban a miniszterelnököt - éppen a végrehajtó hatalom és a törvényhozó hatalom egymástól való elválasztása érdekében - a köztársasági elnök szokta kinevezni, és nem az Országgyûlés választja. Mi azonban úgy gondoltuk, hogy ebben a mostani szituációban, amikor a parlamenti demokrácia kialakulásának tulajdonképpen a kezdetén vagyunk, és amikor a leglegitimebb mégiscsak a magyar Országgyûlés, a választópolgárok akaratából létrehozott szervezet, megnyugtatóbb, hogyha fenntartjuk a miniszterelnök Országgyûlés által történõ választását. Megnyugtatóbb azért is, hogy a parlamentáris demokrácia intézményeinek kialakulásánál valószínûleg nem célszerû elmenni még elméletileg sem egy prezidenciáris elnöki rendszer irányába, bár nem jelentené nyilvánvalóan ez a változás ezt, de úgy gondoljuk, hogy az Országgyûlésnek a jogkörét minden vonatkozásban fenn kell tartani. Viszont nem érinti az Országgyûlés jogkörének, a jogkörét a Kormánnyal szembeni primátus szempontjából az, hogyha a minisztereket nem az Országgyûlés választja, hiszen a miniszterelnökön keresztül befolyásolhatja a miniszterek kinevezését is az Országgyûlés nyilvánvalóan és a bizalmatlansági intézménnyel a továbbiakban is nyomást gyakorolhat a miniszterelnökre, hogy a nem megfelelõen dolgozó minisztereitõl megszabaduljék. De az megengedhetetlen, hogy ne a miniszterelnök felelõssége legyen a végrehajtás. Ez a változtatás indoka. Köszönöm szépen.