ELEK ISTVÁN: Tisztelt Képviselõház! Nem ehhez a jelentéktelennek látszó kérdéshez szeretnék hozzászólni, hanem Tölgyessy Péter képviselõtársam korábbi véleményéhez szeretnék néhány megjegyzést fûzni, egybehangzóan az elõttem szóló néhány képviselõtársammal. Én nagyon fontosnak érzem azt, hogy pártközi egyeztetésen lényeges kérdésekben megállapodtak a parlamenti pártok azért, hogy megkönnyítsék a parlament munkáját. De túlzásnak érzem azt az igényt, hogy a vitától is kíméljük meg a Parlamentben helyet foglaló képviselõket. Elmúlt néhány óra, néhány nap azóta, hogy ez a megegyezés megszületett. Valamennyiünknek jöhettek új gondolatai, érvekkel találkozhattunk, természetes, hogy a képviselõtársak esetleg egy korábban elfogadott álláspontot is felülvizsgálnak. Nem emlékszem, hogy ebben a megegyezésben szerepelt volna olyan kitétel, hogy nem fér vita ehhez a megállapodáshoz, de ha így lett volna is, nem tartanám helyesnek, hogy a pártvezetõink ilyen megállapodást kötnek. Ezt minden késõbbi vitára tekintettel fontosnak érzem megjegyezni. Köszönöm. (Taps.)