Kövér László köszöntőjével vette kezdetét a Nemzeti összetartozás bizottságának alakuló ülése

Kövér László köszöntőjével vette kezdetét a Nemzeti összetartozás bizottságának alakuló ülése

Az Országgyűlés elnöke szerint korszakhatárhoz érkeztek a nemzetpolitika területén, és a szimbolikus lépések után a kevésbé látványos, innovációt és jelentős forrásokat igénylő, gyakorlati aprómunka következik.

Erről Kövér László a Nemzeti összetartozás bizottsága ünnepélyes alakuló ülésén beszélt szerdán a Parlamentben.

A házelnök célként jelölte meg, hogy "a nemzet szövetét" újraszőjjék, és megtalálják azokat az eszközöket, amelyek által a magyar nemzet Kárpát-medencében élő minden tagját az egészségügy, az oktatás és a gazdaság vérkeringésébe bevonják.

Kitért arra is: a nemzetpolitika nem külügyi feladat, hanem belügy, aminek vannak külügyi vonatkozásai. Úgy kell tekinteni az elszakított nemzetrészekkel való foglalkozást, mint a nemzet belügyét - fogalmazott Kövér László, aki szívügyének nevezte azt az ügyet, amit a bizottság a maga eszközeivel szolgál.

Az Országgyűlés elnöke azt kérte a testület minden tagjától, hogy az idei országgyűlési voksolás okairól gondolkodjon el olyan összefüggésben, hogy milyen politikára adták, és milyen politikára nem adták a szavazataikat az új külhoni magyar állampolgárok.

Forrás: MTI