A képviselõ által benyújtott irományok
|
Tabajdi Csaba (MSZP) Bács-Kiskun megye 10. sz., Bácsalmás központú választókerület 1952. június 26-án született a Bács-Kiskun megyei Kiskunfélegyházán. Édesapja Tabajdi Sándor (1923) földmûves. Édesanyja Rádi Rozália (1928) tanítónõ. Öccse, Zsolt (1958) villamosmérnök. Az általános iskolát Szankon, a középiskolát a kiskunfélegyházai Petõfi Sándor Gimnáziumban végezte. 1974-ben a Marx Károly Közgazdaság-tudományi Egyetemen szerzett diplomát. 1974-1975-ben a Külügyminisztérium elõadója volt. 1975-tõl hét éven át a moszkvai Magyar Nagykövetség kultúrattaséja. 1981-1983 között ismét a Külügyminisztérium elõadójaként dolgozott, majd 1983-tól külpolitikai elemzõ az MSZMP KB Külügyi Osztályán. 1984- ben a filozófiai tudomány kandidátusa tudományos fokozatot szerzett. 1986-1987 között alosztályvezetõ az MSZMP KB Külügyi Osztályán, majd 1987-tõl két évig a külügyi osztály helyettes vezetõje volt. 1989 júniusában tisztébõl három hónapra felfüggesztették, majd visszahelyezték hatáskörébe. 1989 októberében miniszterhelyettessé nevezték ki, s a Minisztertanács Nemzeti és Etnikai Kisebbségi Kollégiuma Titkárságának a vezetõje lett. 1990 májusában, az Antall-kormány megalakulása után a miniszterelnök felmentette, képviselõi megbízatásáig, 1990. október 15-ig munkanélküli volt. 1978-1989 között a Magyar Szocialista Munkáspárt tagja. 1990 májusában belépett a Magyar Szocialista Pártba. 1992. május 15. és 1994. október között az MSZP Országos Elnökségének a tagja, 1991. október 30. óta az MSZP Közép- és Kelet-európai Tagozatának az elnöke. 1994. júliusig, államtitkári megbízatásáig tagja volt a határon túli magyarság támogatására létrehozott Illyés Alapítvány kuratóriumának. A kisebbségek érdekében folytatott munkáját 1992-ben Márton Áron-díjjal ismerték el. Az 1990. évi országgyûlési választásokon az MSZP országos (48.) és Bács-Kiskun megyei területi (2.) listáján indult, akkor nem jutott mandátumhoz. 1990. október 15- tõl, az országos listás mandátumáról lemondott Huszár Tibor helyett lett az MSZP parlamenti képviselõje. 1991. február 19-tõl az Országgyûlés emberi jogi, kisebbségi és vallásügyi állandó bizottságában, ezen belül a kisebbségi törvénytervezet elkészítésével foglalkozó albizottságban dolgozott. 1990. december 21-tõl a társadalmi szervezetek költségvetési támogatására szolgáló pénzeszközök elosztását elõkészítõ ideiglenes bizottság tevékenységében is részt vett. 1993. február 2-tól a parlamenti ciklus végéig az Országgyûlés külügyi állandó bizottságának a tagja. Az 1994. évi országgyûlési választásokon Bács-Kiskun megye 10. sz., Bácsalmás központú választókerületében indult, s szerepelt az MSZP Bács-Kiskun megyei területi (1.) és országos (17.) listáján is. Mandátumát mint egyéni jelölt a választások második fordulójában 46,09 százalékkal szerezte. A kormány megalakulása óta a Miniszterelnöki Hivatal kisebbségi ügyekkel foglalkozó politikai államtitkára. 1994. szeptember 30. és 1995. szeptember 28. között teljes jogú tagja volt az Európa Tanács Parlamenti Közgyûlésébe delegált országgyûlési küldöttségnek. Fogadóórája: hetente, pontos idõpontját és helyszínét a helyi sajtó közli. Hivatali címe: Miniszterelnöki Hivatal. Lezárva: 1996. május 6.