A képviselõ által benyújtott irományok
![]() |
|
Szekeres Imre (MSZP)
Jász-Nagykun-Szolnok megye 2. sz., Jászapáti központú
választókerület
1950. szeptember 9-én született Szolnokon. Édesapja,
Szekeres László, édesanyja, Feldmann Magda. 1976 óta nõs,
felesége Vásárhelyi Katalin vegyészmérnök.
Két gyermekük van, András Márk és Hanna Flóra.
Szülei néhány hónappal születése után Szolnokról Jászapátiba
költöztek, itt végezte el az általános iskolát. Tanulmányait
Kazincbarcikán folytatta, ahol 1969-ben érettségizett és
vegyipari technikusi képesítést szerzett. Sikeres felvételi
vizsga után a Veszprémi Vegyipari Egyetem hallgatója, ahol
1974-ben vegyipari rendszermérnökként végzett. Három évig
ezt követõen tanársegéd az egyetem kibernetikai intézetében,
az oktatás mellett tudományos kutatással is foglalkozott.
1977-ben a mesterséges intelligenciák kifejlesztése témakörében
egyetemi doktori címet szerzett. 1977-tõl nyolc éven át a KISZ
Veszprém Megyei Bizottságának a titkára, majd elsõ titkára.
1985-ben beválasztották Veszprém Város Tanácsába; a mûvelõdési
és gazdasági életért felelõs tanácselnök-helyettes lett.
Hivatali ideje alatt többek között felépült egy új gimnázium,
és folyóiratot indítottak Visszhang címmel. 1989. októbertõl az
MSZP Veszprém Megyei Szervezetének az elnöke, majd 1990-tõl
a párt országos titkára. 1990. novembertõl a párt ügyvezetõ
alelnöke. A Veszprém megyei MSZMP-reformkörök egyik szervezõje
és elindítója, megyéjében a reformszárny vezetõjének tekintették.
Az 1989. októberi pártkongresszuson elnökségi tagnak javasolták,
de nem vállalta. 1990. novembertõl - mint ügyvezetõ alelnök -
részt vesz az MSZP szakmai és politikai döntéseinek az
elõkészítésében. Az országos titkári feladatok mellett
elsõsorban gazdaságpolitikai kérdésekkel foglalkozott.
1994 õszétõl az MSZP alelnöke, továbbra is fõként a
gazdaságpolitika területén dolgozik; az 1996. évi, V. kongresszuson
tisztében megerõsítették. Az 1994. évi országgyûlési választásokon
Jász-Nagykun-Szolnok megye 2. sz., Jászapáti központú
választókerületében, a párt Jász-Nagykun-Szolnok megyei
listavezetõjeként és az országos listán (6.) indult, mandátumát
mint egyéni jelölt a választások második fordulóján 48,00 százalékkal
szerezte. Az MSZP-frakció vezetõje, e minõségében a
Koalíciós Egyeztetõ Tanács tagja.
Hivatali címe: Képviselõi Irodaház, 121. szoba.