A képviselõ által benyújtott irományok
|
Deutsch Tamás (Fidesz-MPP) - Budapesti területi lista 1966. július 27-én született Budapesten. Édesapja, Deutsch György (1936) vegyésztechnikus és közgazdász. Édesanyja, Takács Julianna (1935) vegyésztechnikus. Egy öccse van, Péter (1968), atlétikai szakedzõ, országos csúcstartó magasugró. 1989-ben nõsült, felesége, Fesszel Krisztina Külkereskedelmi Fõiskolát végzett, banki pénzügyi elõadó lett. Két gyermekük született, Dávid (1989) és Bence (1992). Az általános és a középiskolát Budapesten végezte, 1984-ben érettségizett a Kaffka Margit Gimnáziumban. 1985-ben az ELTE Állam- és Jogtudományi Karára felvételizett, 1986-ban kezdte meg tanulmányait. Az egyetemet 1992-ben fejezte be. 1987-tõl a Jogász Társadalomtudományi (1988-tól Bibó István) Szakkollégium tagja volt. A Fidesznek 1988. március 30-án alapító tagja, 1988. márciustól októberig egyik szóvivõje, 1988. októbertõl, az I. kongresszustól 1990. decemberig a Fidesz Országos Választmányának a tagja. A Fidesz részérõl õ volt az 1989. március 15-i, június 16-i és október 23-i tömegdemonstrációk egyik fõ szervezõje. Neve akkor lett igazán ismert, amikor 1989. augusztus 21-én, a prágai tavasz leverésére emlékezõ ellenzéki tüntetésen a Vencel téren letartóztatták. A csehszlovák hatóságok bíróság elé állították, elítélték, és csak nemzetközi tiltakozás nyomására, pénzbírság fejében engedték szabadon. Az 1990. évi önkormányzati választásokon a Fidesz kampányfõnöke volt. Az 1990. decemberi III. és az 1992. februári IV. kongresszuson beválasztották a Fidesz Etikai Bizottságába. 1990. májustól a Nemzetközi Gyermekmentõ Szolgálat magyar egyesület tagja. Az 1991-ben megjelent Gyermekek a jognak asztalánál címû tanulmánykötet egyik szerzõje. 1993 áprilisától a Fidesz alelnöke. Az 1990. évi országgyûlési választások elsõ fordulójában a budapesti 16. sz. (XI. ker.) választókerületben harmadik lett, a második fordulóból visszalépett; a Fidesz budapesti területi listáján választották képviselõvé. 1990. áprilistól a Fidesz frakcióvezetõ-helyettese, 1991. október 15-ig az Országgyûlés mentelmi és összeférhetetlenségi különbizottságának az alelnöke, 1991. október 15-tõl az önkormányzati, közigazgatási, belbiztonsági és rendõrségi állandó bizottság tagja, 1992. június 23.-október 13. között a választási és mandátumvizsgáló különbizottságban is dolgozott. 1991-ben egyik kezdeményezõje a gyermek és ifjúsági állandó bizottság megalakításának, a gyermek és ifjúsági csoport egyik szóvivõje volt. Az 1994. évi országgyûlési választásokon Budapest 9. sz. (VII. ker.) választókerületében indult, az elsõ fordulóban 9,55 százalékkal a negyedik helyen végzett. Az országos (5.) és a fõvárosi (1.) listán is jelölték, a törvényhozásba budapesti listavezetõként jutott be. 1994. júliustól a Fidesz-Magyar Polgári Párt képviselõcsoportjának frakcióvezetõ-helyettese, 1995 tavaszától a képviselõcsoport közjogi és önkormányzati kabinetjének vezetõje. Az Országgyûlésben az alkotmány-elõkészítõ állandó bizottság tagja, 1994. december 22-ig az önkormányzati és rendészeti, valamint a környezetvédelmi állandó bizottságban is dolgozott. Részt vesz a médiatörvényrõl született politikai megállapodás értelmében létrehozott hat-, illetve hétpárti média- albizottság munkájában is. Miután az ÁPV Rt. - Tocsik Márta -ügy egyik elsõ parlamenti kirobbantója volt, 1996 õszén megbízták az ÁPV Rt.-nek az önkormányzatokat megilletõ belterületi földértékekkel kapcsolatos kötelezettségeinek teljesítése tárgyában adott megbízási szerzõdések és megbízási díjak körülményeinek tisztázására felállított vizsgálóbizottság vezetésével. Fogadóórája: minden hónap elsõ hétfõjén 17 órától a Fidesz-MPP erzsébetvárosi szervezetének irodájában (Budapest VII., Nefelejcs utca 8.). Hivatali címe: Képviselõi Irodaház, 454. szoba. Lezárva: 1996. december 20.