Dr. Dorosz Dávid

1985 október 6-án született Budapesten a XIII. kerületben, ahol azóta is él. Édesapja, Dorosz Lajos mérnök-közgazdász, édesanyja Makk Katalin magyar-latin szakos középiskolai tanárnő.

Általános iskolai 4 évet követően, a Szilágyi Erzsébet Gimnáziumban érettségizett, majd az ELTE-ÁJTK jogász szakán végzett cum laude minősítéssel. Jelenleg a Budapesti Corvinus Egyetemen hallgató nemzetközi kapcsolatok szakon. Angol és német nyelven beszél.

Tanulmányai mellett, gyakornokként, több évet dolgozott egy ügyvédi irodában. 2006-2008 között egy online rádióban szerkesztett és vezetett kulturális illetve külpolitikai műsorokat. Emellett alapítója Humana nevű ifjúsági emberi jogi lapnak, ahol társadalmi kérdésekről ír riportokat. Hobbija az amatőr filmezés.

2009 óta a Lehet Más a Politika tagja. 2009 őszén a VIII. kerület időközi polgármester-választáson a párt kampányfőnöke, majd tavasszal az országos kampányban kampánymenedzserként dolgozott. 2010 áprilisában a budapesti területi lista 4. helyezettjeként jutott képviselői mandátumhoz.