Visszalépés az elõzõ részhez

OBH 4011/1999.

I. Az Alkotmány 2. (1) bekezdésével összefüggésben visszásságot okoz a Központi Kárrendezési Iroda (KKI) eljárása, ha személyi kárpótlást megállapító határozatát csak a kérelmezõvel közli, a Nyugdíjfolyósító Igazgatósággal (NYUFIG) azonban nem.

II. Az Alkotmány 13. (1) bekezdésével összefüggésben visszásságot okoz a KKI eljárása, ha - a közlési kötelezettségének elmulasztása miatt - a jogosult a részére megállapított kárpótlást az esedékesség idõpontjában nem kapja meg.

A panaszos az Országgyûlési Biztosok Hivatalához intézett beadványában sérelmezte személyi kárpótlási ügyében az eljárás elhúzódását.

Az országgyûlési biztos általános helyettese a jogbiztonság (Alkotmány 2. (1) bekezdés), valamint a tulajdonhoz való jog (Alkotmány 13. (1) bekezdés) megsértésének gyanúja miatt indított az ügyben vizsgálatot.

A panaszos - édesapja életének a szovjet kényszermunkára hurcolás ideje alatt történõ elvesztése miatt - kárpótlás iránti kérelmet nyújtott be a KKI-nál. Az ügyben született határozat kelte 1999. I. 25. napja. A határozat jogorvoslat híján 1999. III. 8. napján jogerõssé vált. A határozatot a KKI a panaszosnak kézbesítette, azonban a határozat NYUFIG-gal való közlését csak 1999. VIII. 25-én teljesítette, minek következtében panaszos 1999. IX. 6-án jutott a kárpótlás összegéhez.

Az országgyûlési biztos általános helyettesének vizsgálata feltárta, hogy a KKI-nak a kárpótlást megállapító határozatát 1998. IV. 7. napjáig kellett volna meghoznia, s a határozat egyidejû megküldésével panaszost, valamint - 1998. IV. 23. napjáig - a kárpótlás összegének folyósítása céljából a NYUFIG-ot is tájékoztatni kellett volna. E kötelezettségét a KKI elmulasztotta.

Az országgyûlési biztos általános helyettesének vizsgálata megállapította, hogy a KKI a határozat meghozatalára a törvényben megállapított határidõ több mint 9 hónapos túllépésével, a késlekedve meghozott határozat NYUFIG-gal való közlésére megállapított határidõ több mint négy hónapos túllépésével megsértette az Alkotmány 2. (1) bekezdésében deklarált jogbiztonság alkotmányos elvét. Ugyanakkor ez az eljárás sértette panaszos tulajdonhoz való jogát is, mert a kárpótlás összegéhez a törvényi határidõ lejártát követõ 15 hónap elteltével juthatott hozzá, azaz az õt megilletõ kárpótlás összege felett csak ettõl az idõtõl kezdve rendelkezhetett. Ez visszásságot idézett elõ.

Mivel a KKI a vizsgálat lezárását megelõzõen közlési kötelezettségének eleget tett, s panaszos a kárpótlás összegéhez hozzájutott, ezért az országgyûlési biztos általános helyettese az ügyben ajánlást nem tett, azonban kezdeményezte a visszásságot elõidézõ köztisztviselõ felelõsségre vonására irányuló eljárás megindítását. A válaszadásra nyitva álló határidõ még nem telt le.

OBH 4443/1999.

I. Visszásságot okoz az Alkotmány 2. (1) bekezdésével összefüggésben a megyei FM Hivatal, ha az új eljárásra való kötelezésnek a törvényben írt határidõben nem tesz eleget.

II. Visszásságot okoz az Alkotmány 13. (1) bekezdésével összefüggésben a megyei FM Hivatal eljárása, ha a részarány-tulajdonosnak részaránytulajdonának megfelelõ aranykorona értékû földet a törvényben írt határidõig tulajdonába nem adja.

Házaspár (panaszos) sérelmezte az FM Hivatal dolgozóinak eljárását, mert részaránytulajdonuk aranykorona értéknek megfelelõ földet nem az általuk kért táblában megjelölt helyen adták ki.

A jogbiztonság (Alk. 2. (1) bek.), valamint a tulajdonhoz való jog (Alk. 13. (1) bek.) megsértésének gyanúja miatt indított az ügyben vizsgálatot az országgyûlési biztos általános helyettese.

A panaszos, aki egyben tanyatulajdonos is - a településen részben juttatás (20 aranykorona), részben vásárlás (18,24 aranykorona) útján keletkezett - részaránytulajdonának kiadását kérte a tanyája mellett elfekvõ táblában lévõ földbõl. Panaszos által megjelölt föld kiadását egy másik tanyatulajdonos is igényelte, akinek részaránytulajdona a településen beviteli kötelezettség alapján keletkezett. Mivel ugyanazon földre panaszos és a másik tanyatulajdonos is a törvényes határidõn belül nyújtotta be földkiadási kérelmét, ezért a földet annak a tanyatulajdonosnak adta ki az FM Hivatal, aki a törvény szerint a földkiadás során a teljesítési sorrend szempontjából elsõbbséget élvez.

Panaszos részére az õt megilletõ részaránytulajdonának megfelelõ aranykorona értékû földet az FM Hivatal határozattal kiadta, azonban nem a panaszos által kért táblában. E határozatot panaszos megfellebbezte. A fellebbezéssel támadott határozatot a másodfokon eljáró közigazgatási szerv megsemmisítette az új eljárásra való kötelezés mellett 1999. III. 16-án kelt határozatával.

A vizsgálat feltárta, hogy az FM Hivatal az új eljárás lefolytatására való kötelezésnek 1999. IV. 15. napjáig nem tett eleget.

A vizsgálat megállapította, hogy a Hivatal mulasztásával megsértette a jogbiztonság alkotmányos elvét (Alk. 2. (1) bek.), továbbá hogy ez a mulasztás sérti panaszos tulajdonhoz való jogát, miáltal visszásságot okoz.

Az országgyûlési biztos általános helyettese kezdeményezte az FM Hivatalnál a felhívott alkotmányos jogokkal összefüggõ visszásság megszüntetését. Az FM Hivatal a visszásságot megszüntette azáltal, hogy a részaránytulajdonnak megfelelõ aranykorona értékû földet a házaspár részére határozattal kiadta.

Közszolgáltató szervezetekkel kapcsolatos ügyek

OBH 6810/1996. és OBH 4589/1999.

I. Az Alkotmány 2. (1) bekezdésében deklarált jogállamiságból fakadó jogbiztonsággal és a 13. (1) bekezdésében rögzített tulajdonjog védelmével kapcsolatos visszásságot okoz, ha a minisztérium és a gázszolgáltatók a jogszabály rendelkezéseit módosítva kiterjesztõen értelmezik a fogyasztók hozzájárulás fizetési kötelezettségét.

II. Az Alkotmány 9. -ával deklarált piacgazdaság alkotmányos elvvel kapcsolatban visszásságot okoz a szerzõdõ felek egyenrangúságának védelmét nem biztosító jogi szabályozás.

Az állampolgári jogok országgyûlési biztosa általános helyettese konkrét panaszok alapján vizsgálta a gázvezeték építése során fizetendõ beruházási hozzájárulással és hálózatfejlesztési hozzájárulással kapcsolatos gázszolgáltatói eljárást és ennek jogi szabályozását.

Elsõ panasz kapcsán megállapította, hogy a panaszos az önkormányzattól közmûvesített telket vett meg, melynek árában az önkormányzat már érvényesítette a gázvezeték építésekor hatályos rendelet alapján fizetendõ beruházási hozzájárulás összegét. Így az önkormányzat és a gázszolgáltató között megkötött átadási-átvételi szerzõdésben az önkormányzat nem ruházhatta át a hozzájárulás beszedési jogát a szolgáltatóra. Azzal, hogy a szolgáltató 60 000 Ft hozzájárulást kért a panaszostól, a jogállamiság alkotmányos elvébõl levezethetõ jogbiztonság elve és a tulajdonhoz való jog alkotmányos alapelve tekintetében visszásságot okozott.

A gázelosztó vezetékre vonatkozó hálózatfejlesztési hozzájárulásról szóló 32/1995. (VIII. 8.) IKM rendelet hatálybalépése után felmerült jogértelmezési kérdéseket az Ipari és Kereskedelmi Minisztérium Törvényelõkészítõ és Törvényességi Felügyeleti Osztályának a Magyar Energia Hivatalnak írt átirata válaszolta meg, melyhez a minisztérium Energetikai Fõcsoportjának a rendeletet értelmezõ feljegyzését mellékelték. A minisztériumi átirat a rendelet 1. -ában írtakon túl a rendelet 1995. augusztus 23-ai hatálybalépése elõtt épített gázelosztó vezetékekre való utólagos csatlakozás esetén is jogosnak tartotta a késõbb csatlakozók hozzájárulás fizetésére kötelezését. A biztos általános helyettese megállapította, hogy a jogalkotásról szóló 1987. évi XI. törvény rendelkezéseibe ütközik, ha egy minisztériumi levél - mely irányelvnek sem tekinthetõ - a jogszabály rendelkezéseit módosítva kiterjesztõen értelmezi a fogyasztók hozzájárulás fizetési kötelezettségét. Ez a jogállamiság követelményével összeegyeztethetetlen módszer az Alkotmány 2. (1) bekezdésében rögzített alkotmányos joggal kapcsolatos visszásságot okozott.

A másik panaszos esetében a szolgáltató nem volt hajlandó a 89/1991. (VII. 12.) Korm. rendelet szerinti igazolást kiadni, ezért a panaszos a 15%-os közmûfejlesztési támogatást nem tudta visszaigényelni. A jogállamiság alkotmányos elve tekintetében visszásságot okozott az, hogy az igazolás hiányára tekintettel az önkormányzat nem vette nyilvántartásba a panaszos igényét. Az 1999. VI. 5-én hatályba lépett 73/1999. (V. 21.) Korm. rendelet már egyértelmûen meghatározza a magánszemélyek közmûfejlesztési támogatásának tárgyi hatályát. A panaszban foglalt hibás gyakorlat elkerülése érdekében a biztos általános helyettese felkérte a Magyar Energia Hivatal Fõigazgatóját, hogy hívja fel a gázszolgáltatók figyelmét a magánszemélyek közmûfejlesztési támogatásáról szóló 73/1999. (V. 21.) Korm. rendelet szabályaira.

A második panaszos ezenkívül sérelmezte a hozzájárulás összegét, illetve hogy az általa befizetett hozzájárulás sorsáról, visszaosztásáról nem kapott megfelelõ tájékoztatást.

A biztos általános helyettese megállapította, hogy a Magyar Energia Hivatal többször részletesen válaszolt a panaszos levelében írtakra és tájékoztatta a bírósági út lehetõségérõl. A Magyar Energia Hivatal eljárása során nem sérült a panaszosnak az Alkotmány 64. -ával biztosított kérelem elõterjesztésére vonatkozó joga.

A gázszolgáltatók vonatkozásában a Magyar Energia Hivatal látja el a fogyasztóvédelmet, többek között a fogyasztói igények kielégítésének ellenõrzését is. A Magyar Energia Hivatal fogyasztóvédelmi feladatát azonban a miniszteri rendelet rendelkezései miatt nem tudja teljesíteni, mivel a rendelet szerint a hozzájárulással kapcsolatos lényeges kérdéseket polgári jogi szerzõdésben kell meghatározni.

A biztos általános helyettese megállapította, hogy a 32/1995. (VIII. 8.) IKM rendelet szabályai a gyakorlatban nem érvényesülnek. A rendelet azzal, hogy fizetési kötelezettség írt elõ, de annak szabályait nem rendezte, a gyakorlatban a szolgáltatót egyoldalú elõnyhöz segítette. Ez sérti a szerzõdõ felek egyenrangúságának elvét. Az Alkotmány 9. -a védi a piacgazdaságot és a vállalkozás szabadságát. Ebbe a szerzõdõ felek egyenrangúságának védelme is beleértendõ. Nem ütközik a piacgazdaság alkotmányos elvével, ha az állam a szerzõdési szabadságot közérdekbõl korlátozza. Ezen alkotmányos jog érvényesülése azonban megkívánja, hogy az állami beavatkozás mindkét fél jogait és kötelezettségeit meghatározza, egyoldalú kötelezéssel ne juttassa egyik felet sem indokolatlan elõnyhöz. Az alkotmányos joggal kapcsolatos visszásság orvoslása érdekében szükséges a rendeleti szabályozás módosítása.

A biztos általános helyettese ajánlásában felkérte a Magyar Energia Hivatal fõigazgatóját, hogy körlevélben hívja fel a gázszolgáltatók figyelmét a magánszemélyek közmûfejlesztési támogatásáról szóló 73/1999. (V. 21.) Korm. rendelet szabályaira, és az elsõ panaszos ügyében járjon el a szolgáltatónál a befizetett hozzájárulás visszatérítése érdekében.

A biztos általános helyettese ajánlásában felkérte a gazdasági minisztert, hogy a 32/1995. (VIII. 8.) IKM rendelet helyett új jogi szabályozást alakítson ki, és az új jogszabály hatálybalépéséig irányelvben pontosítsa - az 1994. évi XLI. törvény 17. -ában írtakkal összhangban - a miniszteri rendelet tárgyi hatályát, ezenkívül a törvény átfogó módosítása során fontolja meg, hogy a hálózatfejlesztési hozzájárulás fenntartása indokolt-e.

A Magyar Energia Hivatal az ajánlásban foglaltakat elfogadta. Tájékoztatott arról, hogy körlevélben felhívta a gázszolgáltatókat a 73/1999. (V. 21.) Korm. rendelet szabályainak betartására. Az elsõ panaszos ügyében tett intézkedés eredményeképp a szolgáltató visszafizette panaszosnak a 60 000 Ft-ot, valamint annak kamatát, 25 085 Ft-ot.

A minisztérium válaszadási határideje 2000 január végén járt le, válasz nem érkezett.

OBH 9062/1996.

Nem állapítható meg a tulajdonhoz való jog sérelme, ha a távközlési szolgáltató - a hatályos jogszabály rendelkezéseinek megfelelõen - az áthelyezéskor belépési díj megfizetésére hívja fel ügyfelét.

A panaszos azt sérelmezte, hogy a MATÁV beruházási hozzájárulás megfizetésére kötelezte, holott már 1974 óta rendelkezik távbeszélõ állomással, amelyért akkor 4000 Ft-ot fizetett.

A panaszosnak az üzembe helyezésért az akkori Távbeszélõ-díjszabási rendelkezések értelmében beruházási hozzájárulást még nem, csak szerelési költséget kellett fizetnie.

A panaszos 1991-ben elköltözött, ezzel egyidejûleg a távbeszélõ-állomás áthelyezését kérte. Az új lakásban távbeszélõ-állomás mûködött, tehát telefonos lakásból telefonosba költözött. Az áthelyezési igényét az akkor hatálybanlévõ 16/1987. (V. 13.)  MT rendelet alapján, beruházási hozzájárulás megfizetése nélkül teljesítették.

A panaszos 1996-ban ismételten áthelyezést kért a jelenlegi lakcímére. A lakásban távbeszélõ-állomás nem mûködött. Ez alkalommal a panaszosnak az áthelyezésért az akkor érvényben lévõ belépési díj összegét ( 30000 Ft + áfa) kellett megfizetnie.

1978. január 1-tõl a Távbeszélõ-díjszabás módosításáról szóló 9/1977. (XII. 20.) KPM rendelet értelmében a távbeszélõ-állomás létesítéséért a tényleges költségen, illetve a szerelési díjon felül beruházási hozzájárulást kellett fizetniük a magánszemélyeknek.

A távközlési beruházási hozzájárulásról szóló 16/1987. (V. 13.) MT rendelet szerint - amennyiben korábban még nem fizettek - a távbeszélõ-állomás áthelyezéséért beruházási hozzájárulást kell fizetni, kivéve ha az elõfizetõ olyan helyiségbe kérte az áthelyezést, ahol telefon mûködött. A közcélú távbeszélõ-szolgáltatás igénybevételéért fizetendõ egyszeri belépési díjról szóló 11/1995. (VII. 12.) KHVM rendelet, valamint a 84/1995. (VII. 12.) Kormányrendelet értelmében az ügyfélnek belépési díjat csak akkor kell fizetnie, ha még nem fizetett beruházási hozzájárulást vagy belépési díjat. Díjfizetési kötelezettség akkor is terheli az elõfizetõt, ha telefonos lakásból telefonos lakásba költözik.

A fenti jogszabályok alapján az országgyûlési biztos általános helyettese megállapította, hogy a panaszos 1974-ben csak szerelési költséget fizetett, tehát 1996-ban az akkor hatályos jogszabályok szerint valóban belépési díjat kellett fizetnie.

A MATÁV eljárása a jogszabályoknak megfelelt, ezért alkotmányos joggal összefüggõ visszásságot az általános helyettes nem állapított meg.

OBH 1743/1997. szám alatt összevont ügyekben

(2163/1997., 2164/1997., 2381/1997., 2904/1997., 3073/1997., 3157/1997., 3488/1997., 4013/1997., 4606/1997., 5213/1997., 5252/1997., 5572/1997., 7674/1997., 4745/1996.)

Az Alkotmány 2. (1) bekezdésében deklarált jogállamiságból fakadó jogbiztonság követelményével, valamint a 13. (1) bekezdésében biztosított tulajdonhoz való joggal összefüggésben visszásságot okoz, ha az önkormányzat a távfûtési díj mértékének megállapításakor jóváhagyja a szolgáltatónak a hatósági ár megállapítására vonatkozó elõterjesztésében az olyan díjkalkulációt, díjszerkezetet, amely ellentétes távhõszolgáltatásra vonatkozó rendeletével.

Teljes szöveg: 3.2. alfejezetben.

OBH 3572/1997.

A jogállamiságból fakadó jogbiztonság alkotmányos elvével (Alkotmány 2. (1) bekezdés) és a 13. (1) bekezdése szerinti tulajdonhoz való joggal összefüggésben visszásságot okoz a Magyar Posta Rt., ha nem mentesíti a televízió üzemben tartási díj megfizetése alól azt, aki a törvény értelmében mentes.

A panaszos az állampolgári jogok országgyûlési biztosához intézett beadványában azt sérelmezte, hogy a Magyar Posta Rt. Televízió Díjnyilvántartó Hivatala nem engedélyezte részére az üzemben tartási díj alóli mentességet.

A rádiózásról és televíziózásról szóló 1996. évi I. törvény 81. -ának (1) bekezdése határozza meg az üzemben tartási díj megfizetése alól mentes alanyi kört. A panaszos által is hivatkozott c) pont értelmében mentes az üzemben tartási díj fizetése alól az a hatvan éven felüli személy, aki önálló nyugdíjjal, keresettel vagy egyéb jövedelemmel nem rendelkezõ közeli hozzátartozója [Ptk. 685. b) pont] eltartásáról gondoskodik.

Az ORTT álláspontjára is figyelemmel, az állampolgári jogok országgyûlési biztosának általános helyettese úgy vélte, helytelenül járt el a Magyar Posta Rt. amikor panaszost nem mentesítette az üzemben tartási díj megfizetése alól, hiszen a panaszos az említett törvény 81. (1) bekezdésének c) pontjában meghatározott feltételeknek - hatvan éven felüli személy, aki önálló nyugdíjjal, keresettel vagy egyéb jövedelemmel nem rendelkezõ közeli hozzátartozója eltartásáról gondoskodik - megfelel. Álláspontja szerint - az idõközben 70. életévét betöltött - panaszost 1997. január 1-jétõl kezdõdõen mentesíteni kellett volna a díjfizetés alól.

Ennek elmaradása miatt a Posta eljárása a jogállamiságból fakadó jogbiztonság alkotmányos elvével összefüggésben sértette a tulajdonhoz való jogot és ezzel alkotmányos jogokkal kapcsolatos visszásságot okozott. A visszásság orvoslása érdekében az általános helyettes felkérte a Magyar Posta vezérigazgatóját, hogy a Társaság az 1996. évi I. törvény 81. (1) bekezdésének c) pontjában szabályozott mentességi feltételt a jövõben az ORTT álláspontjával összhangban alkalmazza. Felkérte továbbá arra is, hogy a panaszossal számoljon el.

A vezérigazgató az ajánlást elfogadta, intézkedett, hogy a jövõben a Magyar Posta Rt. Televízió Díjnyilvántartó Hivatala, valamint az üzembentartási díj beszedésével, kezelésével foglalkozó postaszervek egységesen, a jelentésben kifejtett jogértelmezésnek megfelelõen járjanak el. Intézkedett továbbá, hogy az elszámolás megtörténjen.

OBH 5348/1997.

Az Alkotmány 13. (1) bekezdésében biztosított tulajdonhoz való joggal összefüggésben okoz alkotmányos visszásságot a postai kézbesítõ, ha a nyugdíj kézbesítése során az utalványon a személyazonosság igazolására szolgáló sorba csak egy belsõ, postai használatra szolgáló kódot ír, mert ezzel megakadályozza azt, hogy a késõbbiekben kideríthetõ legyen, hogy valójában ki vette át a nyugdíjat.

A panaszos sérelmezte, hogy 1996. március havi nyugdíját nem kapta meg, pontosabban azt egy általa nem ismert személy vette át.

A panaszos sérelmezte, hogy a Magyar Posta Rt. kemenespálfai postahivatala a nyugdíját nem továbbította, valamint az erre irányuló panaszát nem vizsgálta ki megfelelõen. A Magyar Posta Rt. a kivizsgálás eredményeként azt állította, hogy a panaszos fia 1996 májusában a nyugdíjat átvette.

Az országgyûlési biztos általános helyettese a tulajdonhoz való jog sérelmének gyanúja miatt indított vizsgálatot.

A vizsgált üggyel összefüggésben a tulajdonhoz való alkotmányos alapjog abban az összefüggésben merült fel, hogy a panaszos - az átutalt nyugdíj jogosultja -, a postai kézbesítõ intézkedése következtében nem tudja érvényesíteni a tulajdonhoz fûzõdõ igényét, mert utólag megállapíthatatlanná vált az, hogy ki vette fel valójában a panaszos nyugdíját.

A postáról szóló 1992. évi XLV. tv., valamint a 133/1993. (IX. 29.) Korm. rend. alapján a szolgáltató a magánszemély részére címzett küldeményt - ha a feladó másként nem rendelkezik - helyettes átvevõnek is kézbesítheti. Helyettes átvevõ lehet többek között a címhelyen tartózkodó 14. életévét betöltött és személyigazolvánnyal (útlevéllel vagy tartózkodási engedéllyel vagy katonai igazolvánnyal) rendelkezõ személy. Ha nem a címzett veszi át a postai küldeményt, akkor a kézbesítõnek a személyazonosság igazolására szolgáló okirat elnevezését, betûjelét és számát a kézbesítési okiratra rá kell jegyeznie.

Mindezen jogszabályi rendelkezések célja többek között az, hogy amikor nem a címzett veszi át a pénzt, akkor a kézbesítõ közremûködésével utólag azonosítható legyen az összeg tényleges átvevõjének személye.

A panasszal érintett ügyben csupán feltételezés maradt, hogy a panaszos ténylegesen utóbb sem jutott hozzá a pénzéhez, hiszen ez a dolog jellegébõl fakadóan nem volt bizonyítható. A vizsgálat során kétséget kizáróan megállapítható volt azonban, hogy a kérdéses összeget a kézbesítõtõl nem a panaszos vette át.

Mindezekbõl következõen a postai kézbesítõ tevékenységét az országgyûlési biztos általános helyettese kizárólag abból a szempontból vizsgálta, hogy betartotta-e azon jogszabályi rendelkezéseket, amelyeknek egyik célja a pénz tényleges átvevõjének utólagos azonosíthatósága. Nyilvánvaló ugyanis, hogy ennek hiányában a panaszos a tulajdonjogból fakadó, törvény által biztosított igényét nem tudja érvényesíteni a tényleges átvevõvel szemben.

Az országgyûlési biztos általános helyettese megállapította, hogy a postai kézbesítõ a fent hivatkozott szabályokat nem tartotta be, hiszen az utalványon a személyazonosság igazolására szolgáló sorba csak egy négyjegyû számot írt - amely egy belsõ, postai használatra szolgáló kód -, és ezzel a panaszosnak alkotmányos jogokkal kapcsolatos visszásságot okozott a tulajdonhoz való joggal összefüggésben.

Az országgyûlési biztos általános helyettese kezdemélyezte a Magyar Posta Rt. elnökénél, hogy munkatársai figyelmét hívja fel a postáról szóló 1992. évi XLV. tv., valamint a postai tevékenységrõl szóló 133/1993. (IX. 29.) Korm. rendelet rendelkezéseinek betartására, és gondoskodjon arról, hogy a munkatársak a jelentést megismerhessék.

Válaszában a Magyar Posta Rt. a kezdeményezést elfogadta, valamint a panaszosnak a nyugdíjat kamattal együtt megtérítette.

OBH 7005/1997.

Nem okoz alkotmányos jogokkal kapcsolatos visszásságot, ha az önkormányzat határozza meg a hatósági árat önkormányzati tulajdonú víziközmû esetén.

A panaszos beadványában sérelmezte a Nagykovácsi Önkormányzat által meghatározott víz- és csatornadíj összegét.

A vizsgálat a tulajdonhoz való jog és a jogbiztonsághoz való jog sérelmének gyanúja miatt indult.

A panaszos sérelmezte a részére 1997-ben és 1998-ban kiszámlázott víz- és csatornadíjak összegét. Véleménye szerint a kiszámlázott díjak összege meghaladja a jogszabály által meghatározott víz- és csatornadíjat. A panaszos kifogásolta továbbá azt is, hogy a díjak megállapítása nem a kompenzáció figyelembevételével történt.

Az állampolgári jogok országgyûlési biztosának vizsgálata megállapította, hogy az 1990. évi LXXXVII. törvény a víz- és csatornadíj összegével kapcsolatban hatósági ármegállapító hatáskört határoz meg a közlekedési, hírközlési és vízügyi miniszternek, valamint a települési önkormányzat képviselõtestületének, attól függõen, hogy az adott térségben lévõ vízszolgáltató állami, illetve önkormányzati tulajdonban van. Az 1/1995. KHVM rendelet meghatározza az állami tulajdonú víziközmûvek által felszámítható ivóvíz- és csatornahasználat legmagasabb díjait. Az önkormányzati tulajdonban lévõ szolgáltató esetén a díjakról a képviselõ-testület - mint a hatósági ár meghatározására jogosult - dönt. Az önkormányzattól kapott tájékoztatás szerint Nagykovácsiban a vezetékes ivóvízhálózat részben, a vezetékes csatornahálózat teljes egészében önkormányzati tulajdonban van. Mindkét rendszeren az Érd és Térsége Víziközmû Kft. szolgáltat, egy korábban kötött üzemeltetési szerzõdés alapján. Az ÉVT azon szolgáltatók közé tartozik, amelyek a lakossági víz- és csatornadíjak meghatározott küszöbértéke felett állami támogatást kapnak. A fent említettek értelmében Nagykovácsiban az önkormányzat jogosult a hatósági árat megállapítani.

A rendelkezésre álló dokumentumokból megállapítható, hogy az önkormányzati tulajdonú víziközmûvet üzemeltetõ szolgáltató szervezetek esetében az önkormányzatok feladata annak ellenõrzése és biztosítása, hogy a lakosság által fizetendõ díjat a kapott támogatással csökkentett ráfordítás alapján állapítsák meg és számlázzák ki. A vizsgálat megállapította, hogy az önkormányzat a jogszabályban meghatározott kötelezettségének eleget tett, a kiszámlázás az elõírásoknak megfelelõen történt. A vizsgálat a nagykovácsi víz- és csatornadíjjal összefüggésben alkotmányos jogokkal kapcsolatos visszásságot nem tárt fel.

OBH 7609/1997.

Alkotmányos jogokkal kapcsolatos visszásságot okoz a biztosító a jogállamiságból fakadó jogbiztonsággal (Alk. 2. (1) bek.) összefüggésben tekintettel a tulajdonhoz való jogra is, ha a kötelezõ felelõsségbiztosítás alapján érvényesített károsulti igény teljesítését olyan tényezõ károsult általi bizonyításától teszi függõvé, amely tényezõ bizonyításának terhét nem a károsult, hanem a károkozó viseli.

Teljes szöveg: 3.2. alfejezetben.

OBH 7786/1997.

Az Alkotmány 2. (1) bekezdésében deklarált jogállamisághoz szervesen kapcsolódó jogbiztonsághoz és a 13. (1) bekezdésében rögzített tulajdonhoz való jogokkal összefüggésben visszásságot nem okoz, ha a szolgáltató a mellékvízmérõ órák hitelesítését új mérõeszköz felszerelésével hajtja végre.

Teljes szöveg: 3.2. alfejezetben.

OBH 2365/1998.

I. Alkotmányos jogokkal kapcsolatos visszásságot okoz az önkormányzat a tulajdonhoz való joggal (Alk. 13. (1) bek.) összefüggésben, ha az üdülõtulajdonosok által ténylegesen igénybe nem vett szolgáltatásért ellenszolgáltatást állapít meg. Alkotmányos jogokkal összefüggõ visszásságot okoz a tulajdonjog és a diszkrimináció tilalma (Alk. 70/A. ) mint alkotmányos alapelv vonatkozásában az önkormányzat azzal is, hogy az üdülõtulajdonosok - a szemétszállítás mint szolgáltatás igénybevétele szempontjából egyedi csoport - sajátos helyzetébõl fakadó elbírálást lehetetlenné tevõ szabályozást állapít meg.

II. Alkotmányos jogokkal összefüggõ visszásságot okoz a jogállamiságból fakadó jogbiztonság követelményével (Alk. 2. (1) bek.) összefüggésben az olyan szabályozáson alapuló közszolgáltatói gyakorlat, amely a ténylegesen képzõdõ szemét mennyiségétõl független számítási alapra, például az ingatlanra mint számítási alapra támaszkodik, mivel - hasonlóan a díjak helyiségenkénti meghatározásához - lehetetlenné teszi a szolgáltatás valóságos értékének megállapítását.

III. Nem sérti a beadványt tevõ panaszjogát (Alk. 64. ) a közigazgatási hivatal eljárása, ha a benyújtott panaszt megvizsgálja és álláspontjáról is tájékoztatja a panaszt tevõt, valamint a panaszos által igénybe vehetõ jogi eszközre - az Alkotmánybírósághoz fordulás jogára - is felhívja a panaszos figyelmét. Az állampolgári jogok országgyûlési biztosának eljárásában az alkotmányos jogokkal összefüggõ sérelem eljárási feltételnek minõsül, így annak hiányában a panaszt érdemben nem vizsgálhatja.

A panaszos azért fordult az Országgyûlési Biztosok Hivatalához, mert két szempontból is aggályosnak tartotta Csokonyavisonta Képviselõtestületének hulladékgyûjtésrõl szóló rendeletét. A panaszos beadványában a Somogy Megyei Közigazgatási Hivatal Törvényességi Felügyeleti Osztálya által az ügy kivizsgálása kapcsán folytatott eljárást is kifogásolta, megkérdõjelezve azon felhívás jogszerûségét, amelyben a Közigazgatási Hivatal a panaszosnak az Alkotmánybírósághoz fordulást tanácsolta.

I. A Ptk. nem abszolút tilalomként nyilvánítja ki a szolgáltatás és az ellenszolgáltatás értékkülönbségének elõfordulását, hanem megtámadási lehetõséget biztosít a sérelmet szenvedõ fél számára. Az országgyûlési biztos általános helyettese megállapította, hogy az egyes helyi közszolgáltatások kötelezõ igénybevételérõl szóló törvényben foglalt szabályozás alapján az önkormányzatnak tiszteletben kell tartania a polgári jog olyan általános alapelvét, mint a szolgáltatás és ellenszolgáltatás egyenértékûsége. Alkotmányos követelmény, hogy valamely közszolgáltatás díja megállapításánál a jogalkotó az érintett csoportokhoz tartozók körülményeit megfelelõ figyelemmel, körültekintéssel és méltányossággal értékelje. A vizsgált esetben az önkormányzat nem azonos, hanem magasabb díjtételt állapított meg egy az általános felfogás szerint alacsonyabb értékû szolgáltatás ellenértékeként. A vizsgálat ezért annak megállapítására irányult, hogy létezik-e olyan tényezõ, amely a vizsgált esetben - az általános felfogástól eltérõen - az üdülõtulajdonosok részérõl igénybe vett magasabb értékû szolgáltatás fennálltát alátámasztja. Önmagában az, hogy a rendelet értelmében az április 1-jétõl szeptember 30-ig terjedõ idõszakban a szolgáltató az üdülõterületen hetente szállítja el a szemetet, míg a község területén kéthetente, nem tekinthetõ olyan tényezõnek, amely a magasabb szintû szolgáltatásnak az üdülõtulajdonosok általi tényleges igénybevételét bizonyítaná. A fent kifejtettekre tekintettel az általános helyettes megállapította, hogy alkotmányos jogokkal kapcsolatos visszásságot okoz az önkormányzat a tulajdonhoz való joggal összefüggésben, amikor az üdülõtulajdonosok által ténylegesen igénybe nem vett szolgáltatásért ellenszolgáltatást állapít meg. Alkotmányos jogokkal összefüggõ visszásságot okoz a tulajdonjog és a diszkrimináció tilalma mint alkotmányos alapelv vonatkozásában az önkormányzat azzal is, hogy az üdülõtulajdonosok - a szemétszállítás mint szolgáltatás igénybevétele szempontjából egyedi csoport - sajátos helyzetébõl fakadó elbírálást lehetetlenné tevõ szabályozást állapít meg.

II. Bár a beadvány az önkormányzati rendeletet ebbõl a szempontból nem kifogásolta, az azonban azért is vizsgálatot igényelt, mert a szemétszállítás díját ingatlanonként állapítja meg. A szemét mennyisége nyil- vánvalóan nem kizárólag az ingatlanok számával áll egyenes arányban. Az igazi arányosságot az olyan tartalmú rendelkezés valósíthatja meg, amely a díjtétel megállapítását az elszállított szemét mennyiségéhez igazítja. Az általános helyettes megállapította, hogy alkotmányos jogokkal összefüggõ visszásságot okoz az olyan szabályozáson alapuló szolgáltatói gyakorlat, amely a ténylegesen képzõdõ szemét mennyiségétõl független számítási alapra, például az ingatlanra mint számítási alapra támaszkodik, mivel - hasonlóan a díjak helyiségenkénti meghatározásához - lehetetlenné teszi a szolgáltatás valóságos értékének megállapítását.

III. A panaszos által a Közigazgatási Hivatalhoz benyújtott panasz érkezésekor a Közigazgatási Hivatal már túl volt az önkormányzati törvény által meghatározott intézkedések megtételén, és az Alkotmánybírósághoz fordulás lehetõségét mérlegelte. A Közigazgatási Hivatal elõtt már folyamatban lévõ eljárástól függetlenül érkezett a panaszos beadványa, amelyre adott válaszában a Közigazgatási Hivatal a panaszost a jogszabályoknak megfelelõen tájékoztatta az Alkotmánybíróság elõtti eljárás megindításának lehetõségérõl, illetve az Alkotmánybíróság által vizsgált jogszabály idõbeli hatályáról. A Közigazgatási Hivatal eljárása nem sértette a beadványt tevõ panaszjogát, mivel a benyújtott panaszt megvizsgálta, és álláspontjáról is tájékoztatta a panaszt tevõt, valamint a panaszos által igénybe vehetõ eszközre - az Alkotmánybírósághoz fordulás jogára - is felhívta a panaszos figyelmét. Az állampolgári jogok országgyûlési biztosának eljárásában az alkotmányos jogokkal összefüggõ sérelem eljárási feltételnek minõsül, így annak hiányában a panaszt érdemben nem vizsgálhatta. Az állampolgári jogok országgyûlési biztosának általános helyettese felkérte Csokonyavisonta Község Önkormányzatának Képviselõtestületét, hogy rendeletét a kifejtett alkotmányossági megfontolásoknak megfelelõen módosítsa. Az önkormányzat az ajánlást elfogadta és a rendeletet módosította.

OBH 4200/1998.

Az Alkotmány 13. (1) bekezdésében biztosított tulajdonhoz való jog, valamint a 2. (1) bekezdésében deklarált jogállamiságból fakadó jogbiztonság követelményével összefüggésben visszásságot okoz, ha a szolgáltató nem a hatályos jogszabályok alapján intézi a fogyasztói panaszt.

Az Alkotmány 64. -ában deklarált panaszhoz való joggal kapcsolatban visszásságot okoz, ha a fogyasztóvédelmi felügyelõség érdemi vizsgálatot nem folytat és tájékoztatást sem ad a fogyasztónak.

A hivatalhoz benyújtott kérelmében a panaszos sérelmezte, hogy a Fõvárosi Vízmûvek Rt. a meghibásodott vízóra által mért fogyasztás díját követeli.

Az állampolgári jogok országgyûlési biztosa általános helyettese az Alkotmány 2. (1) bekezdésében deklarált jogállamiságból fakadó jogbiztonság és az Alkotmány 64. -ában deklarált panaszjog elvének érintettsége miatt indított vizsgálatot.

A panaszos ingatlanán beépített vízóra 1997. év májusában kettõ hónapi vízfogyasztásként 827 m3 vízfogyasztást mutatott, így vízdíj és szennyvízdíj címén összesen 107 359 Ft díjat számláztak ki. A panaszos kérésére a vízórát leszerelték és megvizsgálták, amiért panaszos 12 300 Ft vizsgálati díjat fizetett a Vízmûveknek. Az Országos Mérésügyi Hivatal 801/1997. sz. bizonyítványa szerint a vízmérõ nem felelt meg az elõírt követelményeknek. A mérési hibaszázalék 2% helyett -22,5 és -32% között volt. A vizsgálat ideje alatt a Fõvárosi Vízmûvek Rt. a 12 300 Ft vizsgálati díjat visszautalta a panaszosnak, de a díjkövetelést fenntartotta. A Fõvárosi Vízmû Rt. a vizsgálat során elõször csõsérüléssel, majd azzal indokolta követelését, hogy a vízóra a mérési jegyzõkönyv szerint kevesebbet mért a valóságosnál, így a fogyasztó hátrányára elõtte sem tévedhetett.

A biztos általános helyettese megállapította, hogy a Vízmûvek eltérõ indokokkal utasította el panaszos átalányfogyasztás megállapítására irányuló kérelmét, illetve nem a hatályos jogszabály rendelkezéseinek megfelelõ tájékoztatást adott. A panaszos ügyében a 38/1995. (IV. 5.) kormányrendelet 1997 májusában hatályos szövege szerint ha a díj alapjául szolgáló mérõ nem mûködik vagy nem olvasható le, az árjogszabályok szerinti mûszaki számítással, illetve rejtett hiba esetén az árjogszabályok szerinti átalány alapján kellett a vélelmezett fogyasztást kiszámolni.

A biztos általános helyettese megállapította, hogy a szolgáltató tévesen hivatkozott a 27/1975. (X. 30.) MT rendeletre. Ezt a rendeletet a 35/1995. (IV. 5.) kormányrendelet hatályon kívül helyezte. A kormányrendelet rendelkezéseivel összhangban kellett módosítani a szolgáltatónak az üzletszabályzatot. A jogszabály rendelkezéseivel ellentétes szerzõdési pont nem érvényes, függetlenül attól, hogy egyedileg módosították-e a szerzõdést (Ptk. 200. ). A bekért iratokból nem bizonyítható, hogy a panaszolt ügyben csõtörés miatt ténylegesen elfolyt 827 m3 víz. A számlán csak a leolvasó felírása szerepel, de ezt panaszosa nem írta alá. A mérési jegyzõkönyv viszont igazolta, hogy a vízóra hiteles mérésre nem alkalmas.

A biztos általános helyettese megállapítása szerint a szolgáltatónak a kormányrendelet alapján a fogyasztónak vitatott idõszak elõtti átlagfogyasztását figyelembe véve egy vélelmezett átlagfogyasztás ellenértékét kellett volna kiszámláznia.

A vízmû téves jogi álláspontjával az Alkotmány 2. (1) bekezdésébõl levezethetõ jogbiztonság alkotmányos elvvel és az Alkotmány 13. -ában biztosított tulajdonjog védelmével kapcsolatban visszásságot okozott.

A panaszos a Fogyasztóvédelmi Fõfelügyelõséget is megkereste panaszával. A felügyelõség érdemi vizsgálatot nem folytatott, a panaszt áttette a Fõvárosi Vízmûvekhez kivizsgálást kérve. A Felügyelõség az Alkotmány 64. -ával biztosított panaszjoggal kapcsolatban visszásságot okozott azzal, hogy nem vizsgálta ki a fogyasztó panaszát.

A biztos általános helyettese felkérte a Fogyasztóvédelmi Fõfelügyelõség fõigazgatóját, intézkedjen annak érdekében, hogy az illetékes felügyelõség a panaszos ügyében érdemi vizsgálatot folytasson és a szolgáltatóval szemben vizsgálata eredményétõl fûggõen érdemben intézkedjen.

A válaszadási határidõ 2000. január 21-én járt le. 2000 II. 15-ig válasz nem érkezett.

OBH 5578/1998.

I. A gondozottak, hozzátartozóik, valamint az intézmény dolgozóinak törvényes érdekeire is figyelemmel, az Alkotmány 2. (1) bekezdésében rögzített, jogállamiságból fakadó jogbiztonság követelményével összefüggésben visszásságot okoz a rehabilitációs intézet házirendjének jogszabályoknak megfelelõ jól látható helyen történõ kifüggesztésének elmulasztása. Ugyanezen joggal összefüggésben okoz visszásságot az intézmény érdekképviseleti fóruma mûködésének hiánya.

II. Az Alkotmány 57. (5) bekezdésében biztosított jogorvoslati joggal, valamint a jogbiztonság követelményével összefüggésben visszásságot okoz, ha a fogyatékosokat ápoló-gondozó otthon által biztosított ellátásért fizetendõ térítési díjról az érintettek névreszóló értesítés helyett egy, az intézmény vezetõje által a fenntartó rendelete alapján készített feljegyzésbõl értesülnek.

III. Az Alkotmány 13. (1) bekezdésében rögzített, a tulajdonhoz fûzõdõ jog sérelmén túl a jogbiztonság alkotmányos elvével összefüggésben is visszásságot okoz a fogyatékosokat ápoló-gondozó otthon, ha az általa a gondozottak pénzkezelésével összefüggésben kimunkált gyakorlat mellõzi a gondnokság alá helyezett jogait és törvényes érdekeit védõ, törvényben elõírt garanciális rendelkezések egyidejû alkalmazását, vagy ha a gondozott a személyes szükségletére elhelyezett pénzéhez csak elõzetes egyeztetést követõen, igazgatói engedéllyel juthat hozzá. E jogot sérti meg a bentlakásos intézmény akkor is, ha a jogszabály kötelezése ellenére nem gondoskodik a gondozottak értéktárgyainak biztonságos megõrzésérõl. Ugyanezen joga megsértése mellett a gondozott emberi méltóságához fûzõdõ alkotmányos joga is sérül, ha a bentlakásos intézmény büntetésbõl zsebpénzvisszatartás büntetést alkalmaz.

IV. A rehabilitációs intézet elkerítésének hiányosságai, valamint a portaszolgálat vagy más ellenõrzõ rendszer kialakításának elmulasztása visszásságot idéz elõ az intézetben gondozottaknak az Alkotmány 70/D. (1) bekezdésében rögzített lehetõ legmagasabb szintû testi és lelki egészséghez fûzõdõ alkotmányos jogával összefüggésben. Ugyanezen joggal összefüggésben okoz visszásságot, ha az intézet nem számol fel haladéktalanul egy beázott, elektromosvezeték-elosztóban rejlõ veszélyforrást, illetve ha az intézet belsõ útjainak állapota balesetveszélyes. Ugyancsak e joggal összefüggésben okoz visszásságot, ha az intézetben nem alakítanak ki megfelelõ orvosi szobát, vagy ha az intézetben a gyógyszerrendelés ellenõrizhetetlen, áttekinthetetlen és nem megfelelõen dokumentált, továbbá ha az intézmény az elõírt gyógyszerek árát nem téríti meg automatikusan. A jogszabályban minimálisan elõírt orvosi jelenlét, a tisztálkodáshoz szükséges anyagok ellátási hiányosságai e jog sérelmén túl sértik az ellátottaknak az Alkotmány 70/E. (1) bekezdésében rögzített szociális biztonságához és ellátáshoz fûzõdõ jogát.

V. Az Alkotmány 54. (1) bekezdésében deklarált emberi méltósághoz fûzõdõ alkotmányos joggal összefüggésben okoz visszásságot az a rehabilitációs intézetben kialakított gyakorlat, amely szerint minden WC-használat elõtt és után a gondozó kíséri a gondozottat, nyitja és zárja a szobák, illetve a mellékhelyiségek ajtait. Az ellátottak ugyanezen jogát sérti meg az intézet, ha a gondozott és a gondozó közötti magázódás és tegezõdés gyakorlatát az intézet házirendjében szabályozza. E jog sérelmével jár az is, ha az intézet mellékhelyiségeiben a WC-kagylókat egymástól nem választják el, illetve ha a WC-ajtók hiányából fakadóan az intimitás alapvetõ feltételei sem adottak.

VI. Az Alkotmány 18. -ában rögzített egészséges környezethez való jog maradéktalan érvényesülését veszélyezteti, ha a rehabilitációs intézeten belül, a gondozottak által rendszeresen használt területen legeltetik az otthon háziállatait. E jogot sérti, ha az intézet disznóóljait a gazdasági épületek, az ebédlõ, a konyha, valamint a lakóotthonok tõszomszédságában helyezik el. Ugyanezen jog sérelmével jár az is, ha az intézet mellékhelyiségeiben található WC-kagylókat nem látják el ülõkével és fedlappal, valamint ha a lakószobákban "bilipadokat" helyeznek el.

VII. Az Alkotmány 58. (1) bekezdésében rögzített szabad mozgáshoz és a tartózkodási hely szabad megválasztásához fûzõdõ jogot sérti, ha a bentlakásos intézmény büntetésbõl kimenõmegvonást alkalmaz.

VIII. A gondozottaknak az Alkotmány 70/E. (1) bekezdésében rögzített szociális biztonságához és ellátáshoz fûzõdõ jogát sérti, ha a rehabilitációs intézet nem gondoskodik az általa ellátott utógondozásának, a fogyatékosokat ápoló-gondozó otthon pedig a gondozottak elõgondozásának megszervezésérõl. Ugyanezen jogot sérti meg az intézet, ha házirendjében rögzíti, hogy csak az erre képtelen gondozottak ruhanemûinek mosásáról gondoskodik, vagy ha az intézmény külön térítési díjat állapít meg a lakók elektromos árammal mûködtetett készülékeinek használatáért.

IX. Az Alkotmány 64. -ában deklarált kérelemhez és panaszhoz való joggal összefüggésben visszásságot idéz elõ a fogyatékosokat ápoló-gondozó otthon, amikor az írásban benyújtott panaszra szóban ad választ. Ugyanezen jogot sérti az intézet, ha a panasztétel lehetõségét írásbeliséghez köti, vagy ha a gondozottakat érintõ panaszokat az intézeti vezetõ fõnõvérhez irányítja.

X. Az Alkotmány 70/A. (1) bekezdésében rögzített, hátrányos megkülönböztetés tilalmával összefüggésben okoz visszásságot a fogyatékosokat ápoló gondozó otthon, amennyiben a látogatás jogát az intézetvezetõ elõzetes hozzájáruláshoz köti, és a gondozott rokoni körére, illetve törvényes képviselõjének személyére korlátozza.

Teljes szöveg: 3.14. alfejezetben.

OBH 6621/1998.

I. Alkotmányos jogokkal kapcsolatos visszásságot okoz a szemétszállítást végzõ közüzemi szolgáltató a jogállamiságból fakadó jogbiztonsággal (Alk. 2. (1) bek.) és a tulajdonhoz való joggal összefüggésben (Alk. 13. (1) bek.), ha az általa alkalmazott irányadó önkormányzati rendelet nem alkalmas a szemétszállítást igénybe nem vevõk helyzetének figyelembevételére, és így olyan személy is kénytelen szemétszállítási díjat fizetni, aki a szolgáltatást nem veszi igénybe.

II. Alkotmányos jogokkal összefüggõ visszásságot okoz a jogbiztonság követelményével (Alk. 2. (1) bek.) és a tulajdonjoggal (Alk. 13. (1) bek.) összefüggésben az olyan szabályozáson alapuló gyakorlat, amely a ténylegesen képzõdõ szemét mennyiségétõl független számítási alapra támaszkodik, mivel lehetetlenné teszi a szolgáltatás valóságos értékének megállapítását.

III. A diszkrimináció tilalmába ütközik (Alk. 70/A. ) és azzal összefüggésben alkotmányos jogokkal kapcsolatos visszásságot okoz a közüzemi szolgáltató, ha a település meghatározott részérõl - az irányadó önkormányzati rendelet szabályaira tekintettel - indoklás nélkül magasabb díjért szállítja el a szemetet, mint a település többi részérõl.

Teljes szöveg: 3.2. alfejezetben.

OBH 6987/1998.

Nem okoz alkotmányos jogokkal kapcsolatos visszásságot a piacgazdaságra vonatkozó rendelkezésbõl fakadó szerzõdési szabadság követelményével (Alkotmány 9. (1) bek.) összefüggésben a telefontársaság, a telefon-elõfizetési díj alkalmazásával, mert a díjért ellenszolgáltatást nyújt.

A panaszos a telefontársaságok által felszámított elõfizetési díjak alkalmazását sérelmezve fordult az Országgyûlési Biztosok Hivatalához. Beadványában elõadta, hogy véleménye szerint a telefontársaságok az elõfizetési díjért nem nyújtanak ellenszolgáltatást, ezért az elõfizetési díj tisztességtelen, ráadásul egyoldalúan meghatározott szerzõdési feltételnek minõsül. A panaszos által beküldött számlamásolatokból az állampolgári jogok országgyûlési biztosának általános helyettese megállapította, hogy a panaszossal szerzõdéses viszonyban álló mobiltelefon-szolgáltató által megállapított díjtételek között az egyik tételcsoportot a havi elõfizetési díjak jelentik. A vizsgálat elsõsorban annak megállapítására irányult, hogy a telefon-társaságok által egyoldalúan meghatározott elõfizetési díjak a Ptk. 201. -a (1) bekezdésének esetleges sérelme által okoznak-e alkotmányos jogokkal összefüggõ sérelmet. A vizsgálat során az általános helyettes megállapította, hogy a havi elõfizetési díj alkalmazására a szolgáltatókat jogszabályi rendelkezések jogosítják fel. Az a tény, hogy a szolgáltatók a havi elõfizetési díjakat a panaszos által sérelmezett módon "egyoldalúan" állapítják meg, abból adódik, hogy a szolgáltatók - tömeges fogyasztói igények kielégítése céljából - általános szerzõdési feltételeket állapítanak meg a velük szerzõdõ fogyasztók számára. A fent kifejtettek alapján a továbbiakban azt kellet vizsgálni, hogy az elõfizetési díj alkalmazását lehetõvé tevõ jogszabályi rendelkezések nem sértik-e a Ptk. 201. -ába foglalt visszterhesség vélelmét. A Ptk. e rendelkezése a szerzõdésekre a visszterhesség vélelmét mondja ki. A visszterhesség törvényi vélelmébõl következik, hogy ha a felek ettõl részben vagy egészben el kívánnak térni, úgy e tekintetben külön meg kell állapodniuk. A vizsgálat során az országgyûlési biztos általános helyettese megállapította, hogy az elõfizetési díjakra vonatkozó jogszabályi rendelkezések az elõfizetési díj fogalmának meghatározásával, az üzletszabályzat jóváhagyására vonatkozó szabályozással, valamint a díjak kiszámítására vonatkozó elõírások meghatározásával megfelelõ módon biztosítják a Ptk 201. -a által rögzített visszterhesség vélelmének érvényesülését, mindezekre tekintettel pedig nem állítható, hogy a távközlési szolgáltatók által alkalmazott elõfizetési díjért azok nem nyújtanak ellenszolgáltatást.

A jogszabályi rendelkezéseken nyugvó, az esetleges keresztfinanszírozást is lehetõvé tevõ díj-meghatározási gyakorlat azonban önmagában nem sérti a visszterhesség vélelmét, hiszen az csupán az egyes költségelemek átcsoportosítását jelenti, és nem ellenszolgáltatás nélküli díjak felszámítását.

A fent kifejtettekre tekintettel az általános helyettes megállapította, hogy a vizsgált jogszabályi rendelkezéseken alapuló díjszabási gyakorlat - a vizsgált összefüggésben - alkotmányos jogokkal összefüggõ sérelmet nem okoz.

OBH 703/1999.

A települési önkormányzat képviselõ-testülete az Alkotmány 2. (1) bekezdésében deklarált, jogállamiságból fakadó jogbiztonság alkotmányos elvével, az Alkotmány 70/E. (1) bekezdésében rögzített szociális biztonsághoz és ellátáshoz való joggal, valamint az Alkotmány 13. (1) bekezdésében rögzített, tulajdonhoz való joggal összefüggésben okoz visszásságot, ha helyi rendeletével az általa fenntartott idõseket ápoló-gondozó otthonokban egyszeri bekerülési összeg megfizetését írja elõ, annak ellenére, hogy az otthonok nem biztosítják az ehhez jogszabályban elõírt, az átlagot jóval meghaladó minõségû elhelyezési körülményeket.

Teljes szöveg: 3.14. alfejezetben.

OBH 1101/1999.

I. A közszolgáltató számlapanasz kivizsgálására irányuló eljárása sérti a panaszhoz való jogot (Alkotmány 64. ), valamint nem felel meg az Alkotmányban deklarált tulajdonhoz való jogból (Alkotmány 13. ) fakadó jóhiszemûség és együttmûködési kötelezettség követelményének, ezáltal alkotmányos jogokkal összefüggõ visszásságot okoz, ha a közszolgáltató igazgatója levélben a panaszos személyét sértõ megjegyzést, valamint komolytalan megállapításokat tesz.

II. A közszolgáltató számlapanasz kivizsgálására irányuló eljárása sérti a panaszos panaszhoz való alkotmányos jogát (Alkotmány 64. ), valamint nem felel meg az Alkotmányban deklarált tulajdonhoz való jogból (Alkotmány 13. ) fakadó jóhiszemûség és együttmûködési kötelezettség követelményének, ezáltal alkotmányos jogokkal összefüggõ visszásságot okoz, ha a panaszost összegszerû megjelölés nélkül kötelezik a tartozás és annak kamatai megfizetésére, és levélhez nem mellékelnek olyan utalványt, amin a kötelezettség teljesíthetõ lenne.

III. Az elõfizetõ kötelezése az emelt díjas hívásokról kiállított számla kiegyenlítésére, miközben a szolgáltató nyilvántartása szerint az ilyen típusú hívásokat az elõfizetõ állomásáról korlátozták, nem felel meg az Alkotmányban deklarált tulajdonhoz való jogból (Alkotmány 13. ) fakadó jóhiszemûség és együttmûködési kötelezettség követelményének, ezáltal alkotmányos joggal összefüggõ visszásságot okoz.

A panaszos a HUNGAROTEL Távközlési Rt. számlareklamációval kapcsolatos eljárását kifogásolta. A panaszos 1998. XI. 10-én kapott telefonvonalat. Levélben kérte a HUNGAROTEL Rt-tõl a 06/90-es hívások letiltását, azonban a kérelme eltûnt. Az 1998. XII. 16-án kézhez kapott számlán emelt díjas hívások szerepeltek 38725 forint összegben. Mivel a panaszos nem vett igénybe ilyen szolgáltatást, azonnal kérte a HUNGAROTEL Rt. vizsgálatát, valamint ismételten - ajánlott levélben - kérte az emelt díjas hívások letiltását. 1999. I. 13-án ismét szerepelt a számlán emelt díjas hívás, 2345 forint értékben. A panaszos a számlákon szereplõ összeg általa nem vitatott részét 1999. január 20-án személyesen befizette, a HUNGAROTEL Rt. székhelyén mûködõ pénztárban. Ennek ellenére 1999. II. 4-én kelt a HUNGAROTEL Rt. levélben szólította fel az általa kiegyenlített követelés egy részének befizetésére. A tévedést késõbb az igazgató elismerte. A számlareklamációt azonban HUNGAROTEL Rt. elutasította.

I. A HUNGAROTEL Rt. igazgatója a panaszoshoz írt levelében azt állította, hogy a panaszos "íratta" a mûszaki vizsgálat során a szolgáltató által felvett jegyzõkönyvbe azt a mondatot, miszerint a reklamált idõszakban nem zárható ki, hogy az elosztó szekrényt kinyitotta valaki. A panszos ezt cáfolta, az igazgató pedig állítását tényekkel nem támasztotta alá. A panasz kivizsgálására irányuló eljárás komolyságát kérdõjelezte meg, ezzel a jóhiszemûség követelményének sérelme mellett a panaszhoz való jog érvényesülését is veszélyeztetette az igazgató válaszában az idegenkezûség kizártságának következõ indoklása: "Az Ön által kifogásolt emelt díjas hívások döntõen az éjszakai (22.00 - 03.00 között) órákban kerültek lebonyolításra és bizonyára Ön is emlékszik arra, hogy november és december hónapban milyen rendkívül hideg éjszakák voltak, ez véleményem szerint kizárja azt a feltételezést, hogy az utcán több órán keresztül valaki egy elosztó szekrény mellett álldogálva telefonáljon."

II. Nem felelt meg az együttmûködés kötelezettségének, hogy a vizsgálat eredményérõl, a panasz elutasításáról a HUNGAROTEL Rt. nem hozott határozatot. A panaszost levélben kötelezték a tartozás és annak kamatai megfizetésére, összegszerû megjelölés nélkül. A levélhez nem mellékeltek olyan utalványt sem, amin a kötelezettség teljesíthetõ lett volna. Az országgyûlési biztos megállapította, hogy a késedelmi kamatokkal növelt összeg kiszámítása nem várható az elõfizetõtõl, a teljesítést a szolgáltatónak kell lehetõvé tennie.

III. A Kelet-Magyarországi Hírközlési Felügyelet az országgyûlési biztos megkeresését követõ eljárását lezáró határozatában megállapította, hogy a HUNGAROTEL Rt. szerzõdési ajánlata nem tartalmazta azt a 243/1997. (XII. 20.) Korm. rendelet által az egyedi elõfizetõi szerzõdésekre kötelezõen elõírt elemet, amely az elõfizetõt nyilatkozatja, hogy a távbeszélõ szolgáltatás útján teljesíthetõ egyéb szolgáltatásokat igényli-e (pl. audiotex vagy más emelt díjas szolgáltatások). Az országgyûlési biztos megállapította, hogy végsõ soron ez a jogszabálysértés vezetett a konkrét esetben számlavitához. Amennyiben ugyanis a HUNGAROTEL Rt. jogszabályszerûen jár el, a panaszos a szerzõdés megkötésekor nyilatkozhatott volna arról, hogy az emelt díjas szolgáltatásokat nem kívánja igénybe venni. A HUNGAROTEL Rt. ügyfélszolgálata által a panaszos részére kiadott, a vállalat pecsétjével ellátott igazolás tartalma szerint az emelt díjas hívások korlátozását 1998. XI. 9-étõl, tehát a telefon bekötésétõl, figyelembe vették. Ez egyértelmûen bizonyítja a panaszos azon állítását, hogy a híváskorlátozásra vonatkozó igényét a szolgáltatónak még a vitatott hívások idõpontja elõtt jelezte, így a számlapanasz vizsgálata értelmetlen.

A vizsgálat során feltárt visszásságok orvoslására az országgyûlési biztos felkérte a HUNGAROTEL Rt. igazgatóját, hogy a jövõben hangsúlyozottan legyen figyelemmel eljárása során a jóhiszemûség és az együttmûködési kötelezettség követelményére; határozati formában hozza meg számlapanasz-vizsgálatról szóló döntéseit, és amennyiben a határozat fizetésre kötelezést tartalmaz, összegszerûen jelölje meg a kötelezettség mértékét. Ajánlást tett arra, hogy a híváskorlátozás nyilvántartásában szereplõ idõpontját figyelembe véve számoljanak el a panaszossal; illetve kérte, hogy az igazgató kérjen elnézést a panaszostól az eljárás során elkövetett hibákért.

A címzett vitatta, hogy a számlapanasz-vizsgálatról szóló döntésnek kötött formája legyen, az országgyûlési biztos erre vonatkozó kezdeményezését visszavonta azzal, hogy a fizetésre kötelezésnek azonban elengedhetetlen tartalmi eleme kell hogy legyen az összegszerû megjelölés. A HUNGAROTEL Rt. igazgatója a többi ajánlást elfogadta, az azoknak megfelelõ intézkedéseket megtette.

OBH 2293/1999.

Az Alkotmány 13. (1) bekezdésében deklarált tulajdonhoz való joggal összefüggésben visszásságot okoz, ha az önkormányzat az ápolást-gondozást nyújtó otthonokban az egy lakóegységben történõ egyszemélyes elhelyezés esetén fizetendõ intézményi térítési díjat az egy lakóegységben történõ kétszemélyes elhelyezés esetén fizetendõ összeg kétszeresében határozza meg.

A panaszos beadványában sérelmezte, hogy a Szegedi Emeltszintû Idõsek Otthonában a nyugdíjánál magasabb összegû térítési díjat kellett fizetnie, és a térítési díj évente történõ emelésérõl nem értesítették. A vizsgálat során kapott tájékoztatás szerint Szeged megyei Jogú Város Közgyûlése rendeletében 1999. május 1-jétõl az intézményi térítési díj összegét havonta kétágyas szobában történõ elhelyezés esetén 21 000 forintban, egyágyas szobában történõ elhelyezés esetén 42 000 forintban állapította meg. A panaszost 1999-ben 42 000 forint térítési díj fizetésére kötelezték, nyugdíja azonban csak 31 000 forint volt.

Az állampolgári jogok országgyûlési biztosa megállapította, hogy a szociális igazgatásról és szociális ellátásokról szóló 1993. évi III. törvény szerint a tartós elhelyezést nyújtó intézmények esetén a fizetendõ személyi térítési díj nem haladhatja meg a jogosult havi jövedelmének 80%-át. A személyes gondoskodást nyújtó szociális ellátások térítési díjáról szóló 29/1993. (II. 17.) Korm. rendelet viszont lehetõséget ad arra, hogy az elhelyezést igénylõ az elhelyezés iránti kérelemmel egyidejûleg nyilatkozzon arról, hogy szerzõdésben vállal kötelezettséget az intézményi térítési díj teljes összegének megfizetésére. A panaszos vagyoni helyzetét az önkormányzat azért nem vizsgálta, mert a lakó a térítési díj fizetésérõl szóló említett nyilatkozatot megtette. Az állampolgári jogok országgyûlési biztosa megállapította, hogy a térítési díjról szóló tájékoztatást az önkormányzat megadta a panaszosnak, hiszen a lakó aláírása szerepelt az iratokon.

Az állampolgári jogok országgyûlési biztosa megállapította, hogy jogszabálysértõ az a szabályozás és gyakorlat, mely szerint az egy lakóegységben történõ egyszemélyes elhelyezés esetére meghatározott intézményi térítési díj a kétszerese az egy lakóegységben történõ kétszemélyes elhelyezés esetén fizetendõ összegnek. Az emeltszintû idõsek otthonában az egy- és kétszemélyes elhelyezés között a fenntartó tehet különbséget az egyszeri hozzájárulás összegében, vagy alkalmazhat térítésidíj-pótlékot. Az állampolgári jogok országgyûlési biztosa megállapította, hogy az egyszemélyes elhelyezés esetén az intézményi térítési díj nem lehet pontosan a kétszerese annak az összegnek, melyet kétszemélyes elhelyezés esetére állapított meg a rendelet, hiszen a személyes gondoskodást nyújtó szakosított ellátások intézményi térítési díjának alapja a tartós bentlakásos intézmény esetén az egy ellátottra jutó önköltség napi összege. Bizonyos költségek (étkezés, ápoló-gondozó munka költségei, gyógyszerköltség) csak egyszer jelenhetnek meg az önköltség összegében, függetlenül attól, hogy egy vagy két gondozott él a szobában. Az állampolgári jogok országgyûlési biztosa a feltárt visszásság orvoslása érdekében kezdeményezte, hogy az önkormányzat vizsgálja felül az Emeltszintû Idõsek Otthonában történõ egyszemélyes elhelyezés esetére megállapított intézményi térítési díj összegét. A válaszadásra nyitva álló határidõ nem telt le.

OBH 7284/1998.

I. A gondozottak, hozzátartozóik, valamint az intézmény dolgozóinak törvényes érdekeire is figyelemmel, az Alkotmány 2. (1) bekezdésében rögzített, jogállamiságból fakadó jogbiztonság követelményével összefüggésben visszásságot okoz, ha az idõseket ápoló-gondozó otthonban a mûszakonként vezetni szükséges dátumozott eseménynapló nem sorszámozott. Ugyanezen joggal összefüggésben okoz visszásságot a házirend jogszabályoknak megfelelõ jól látható helyen történõ kifüggesztésének elmulasztása, valamint az intézmény érdekképviseleti fóruma mûködésének hiánya is. Az intézet házirendjében szabályozni szükséges egyes tárgykörök felvételének elmulasztása a jogállamiságból fakadó jogbiztonság elvének megsértésén túl sérti a gondozottak szociális biztonsághoz fûzõdõ alkotmányos jogát is.

II. Az Alkotmány 13. (1) bekezdésében rögzített, a tulajdonhoz fûzõdõ jogot sérti az idõseket ápoló-gondozó otthon akkor, ha a gondozottnak az erre vonatkozó meghatalmazása nélkül kezeli a költõpénzét.

III. Az idõseket ápoló-gondozó otthon mellékhelyiségei burkolatának nagyfokú, balesetveszélyes sérülései, a folyamatos fûtés és melegvíz-szolgáltatás hiánya, az intézmény elkerítésének hiányosságai - összefüggésben a portaszolgálat, vagy más ellenõrzõ rendszer kialakításának elmulasztásával - visszásságot idéznek elõ a gondozottaknak az Alkotmány 70/D. (1) bekezdésében rögzített lehetõ legmagasabb szintû testi és lelki egészséghez fûzõdõ alkotmányos jogával összefüggésben. Ugyancsak e joggal összefüggésben okoz visszásságot, ha az intézetben nem alakítanak ki megfelelõ orvosi szobát és egészségügyi elkülönítõt, vagy a mozgáskorlátozottak közlekedését segíteni hívatott rámpa kialakítása balesetveszélyes. Ugyanezen joggal összefüggésben okoz visszásságot, ha az intézet emeleti szennyesledobójának ajtaja nem zárható. A jogszabályban minimálisan elõírt orvosi jelenlét, a tisztálkodáshoz szükséges anyagok ellátási hiányosságai e jog sérelmén túl sértik az ellátottaknak az Alkotmány 70/E. (1) bekezdésében rögzített szociális biztonságához és ellátáshoz fûzõdõ jogát.

IV. Az Alkotmány 54. (1) bekezdésében deklarált emberi méltósághoz fûzõdõ alkotmányos joggal összefüggésben okoz visszásságot az, ha az idõseket ápoló-gondozó otthon mellékhelyiségeiben a zuhanyzótálcákat, a kádakat a WC-kagylókat egymástól nem választják el, illetve ha a WC-ajtók vagy a WC-helyiség ablakait takaró függöny hiányából fakadóan az intimitás alapvetõ feltételei sem adottak. Ugyanezen joggal összefüggésben okoz visszásságot az, ha az intézményben az étkezések alkalmával nem adnak szalvétát a gondozottaknak.

V. Az Alkotmány 58. (1) bekezdésében rögzített szabad mozgáshoz és a tartózkodási hely szabad megválasztásához fûzõdõ jogot sérti, ha az idõseket ápoló-gondozó otthon büntetésbõl kimenõmegvonást alkalmaz, vagy eseti orvosi szakvélemény nélkül rendelkezik a kimenõ megvonásáról.

VI. A gondozottaknak az Alkotmány 70/E. (1) bekezdésében rögzített szociális biztonságához és ellátáshoz fûzõdõ jogát sérti, ha az idõseket ápoló-gondozó otthon nem teszi félre az ebédjét annak, aki rendszeresen kijár az intézetbõl. Ugyanezen jogot sérti meg az intézet, ha a gondozottakat a jogszabályi kötelezés ellenre nem látja el az elõírt mennyiségû ruházati cikkel.

Teljes szöveg: 3.14. alfejezetben.

OBH 3667/1999.

I. Nem okoz alkotmányos jogokkal kapcsolatos sérelmet a piacgazdaságból (Alkotmány 9. (1) bek.) fakadó követelményekkel összefüggésben a telefon-elõfizetési díjak megállapítása a szolgáltatók részérõl.

II. Nem okoz alkotmányos jogokkal kapcsolatos sérelmet a gázszolgáltató a piacgazdaságból (Alkotmány 9. (1) bek.) fakadó követelményekkel összefüggésben, ha egy rendelkezésre állás típusú szolgáltatásért alapdíjat számít fel.

III. A távfûtéses lakást semmilyen jogcímen nem használó panaszos távfûtési alapdíj felszámításával kapcsolatos beadványát az országgyûlési biztos, illetve általános helyettese - mint nem jogosulttól származót - érdemi vizsgálat nélkül elutasíthatja.

A panaszos azért fordult az Országgyûlési Biztosok Hivatalához, mert véleménye szerint a fogyasztók által a gázszolgáltatónak, a MATÁV-nak, illetve a Távfûtõmûveknek fizetett alapdíj olyan szolgáltatásnak minõsül, amelyért ezek a közüzemi szolgáltatók nem nyújtanak ellenszolgáltatást. A beadványban megjelölt három szolgáltató által alkalmazott alapdíj jellegét az állampolgári jogok országgyûlési biztosának általános helyettese külön-külön vizsgálta.

I. Az általános helyettes megállapította, hogy a havi elõfizetési díj alkalmazására a telefon-szolgáltatókat jogszabályi rendelkezések jogosítják fel. A Ptk. e rendelkezése a szerzõdésekre a visszterhesség vélelmét mondja ki. A vizsgálat során az általános helyettes megállapította, hogy az elõfizetési díjakra vonatkozó jogszabályi rendelkezések az elõfizetési díj fogalmának meghatározásával, az üzletszabályzat jóváhagyására vonatkozó szabályozással, valamint a díjak kiszámítására vonatkozó elõírások meghatározásával megfelelõ módon biztosítják a Ptk 201. -a által rögzített visszterhesség vélelmének érvényesülését, mindezekre tekintettel pedig nem állítható, hogy a távközlési szolgáltatók által alkalmazott elõfizetési díjért azok nem nyújtanak ellenszolgáltatást.

A fent kifejtettekre tekintettel az általános helyettes megállapította, hogy a vizsgált jogszabályi rendelkezéseken alapuló díjszabási gyakorlat - a vizsgált összefüggésben - alkotmányos jogokkal összefüggõ sérelmet nem okozott, ezért a panaszt elutasította.

II. A Fõvárosi Gázmûvek által alkalmazott alapdíjjal kapcsolatban az általános helyettes eljárásának célja annak megállapítása volt, hogy megalapozott-e a panaszos azon állítása, mely szerint a gázszolgáltató az alapdíjért a fogyasztónak nem nyújt ellenszolgáltatást. A szolgáltatás a polgári jogban az a vagyoni értékû magatartás, amelyet a szerzõdés kötelezettje a szerzõdés alapján tanúsítani köteles, illetve amelyet a jogosult a kötelezettõl a szerzõdés alapján követelhet. Amennyiben tehát a kötelem tárgya olyan magatartás, amely vagyoni értékkel bír, akkor a visszterhesség vélelme nem sérül. A rendelkezésre állás, helytállás, készenlét vállalása a szolgáltatások egyik alaptípusa.

Az általános helyettes megállapította, hogy a gázszolgáltatók által alkalmazott alapdíj, illetve teljesítménydíj egy "rendelkezésre állás"- típusú szolgáltatás ellenszolgáltatása, ezért a beadványban leírt alkotmányos jogokkal kapcsolatos sérelem nem áll fenn. Az elõbbiekben kifejtettek alapján a panaszt mint nyilvánvalóan alaptalant elutasította.

III. Az állampolgári jogok országgyûlési biztosáról szóló 1993. évi LIX. 16. -ában foglalt rendelkezés értelmében a hatóság intézkedése, mulasztása által okozott sérelem fennállta, de legalábbis az az által való érintettség eljárási feltételnek minõsül. A sérelem elszenvedése, illetve a sérelme általi érintettség alapozza meg a beadvány benyújtására való jogosultságot. Az olyan beadványokat, amelyeket nem az arra jogosult terjesztett elõ, az országgyûlési biztos elutasíthatja.

Tekintettel arra, hogy a panaszos - általa használt, távfûtéssel ellátott lakás hiányában - semmilyen, a Fõvárosi Távhõszolgáltató Rt. által alkalmazott intézkedés által nem érintett, az általános helyettes a beadványt érdemi vizsgálat nélkül elutasította.

Egyéb ügyek

OBH 4250/1997.

Az Alkotmány 2. (1) bekezdésében deklarált jogállamiság elvébõl fakadó jogbiztonság követelményével, valamint az 13. -ban rögzített tulajdonhoz való alkotmányos joggal és a 64. -ban meghatározott panaszhoz való joggal összefüggésben visszásságot okoz, ha a hatóságok nem nyújtanak segítséget a szülõnek kiskorú gyermeke vagyoni jogának érvényesítéséhez.

A panaszos kiskorú gyermeke örökösödési ügyében fordult az állampolgári jogok országgyûlési biztosának általános helyetteséhez, a gyámhatóság és a közjegyzõ eljárását kifogásolva, mert nem nyújtottak neki kellõ segítséget. A kiskorú apja meghalt, egyetlen törvényes örököse a panaszossal közös gyermeke. A körjegyzõség hagyatéki ügyekben eljáró elõadója az örökség részét képezõ ingatlanokról hagyatéki leltárt készített, és megküldte az örökös törvényes képviselõje szerint illetékes polgármesteri hivatalnak. A közjegyzõ végzésével a kiskorú törvényes képviselõje részére átadta a leltár szerinti hagyatékot. Sem a hagyatéki leltárban, sem a hagyatékátadó végzésben ingóságok nem voltak feltüntetve. A panaszos az ingatlanok helye szerint illetékes körjegyzõségen segítséget kért a lakásba való bejutáshoz. Elmondta, hogy az ingóságokat volt férje szülei nem akarják átadni. Az ingóságokról nem készült leltár, és azt a gyámhatóság sem kérte. A panaszos több alkalommal megkereste az ingatlan fekvése szerint illetékes körjegyzõséget, valamint a lakhelye szerint illetékes gyámhatóságot, de jogairól megfelelõ kioktatást nem kapott, a szükséges intézkedéseket elmulasztották megtenni.

Az ingatlanok fekvése szerint eljárni köteles hatóság nem tett biztosítási intézkedést, a kiskorú lakhelye szerint illetékes gyámhatóság sem kezdeményezte annak megtételét. Amikor rendõri segítséggel bejutott a lakásba, az ingóságok már nem voltak ott. Eltulajdonításuk jogosulatlan volt, errõl panaszos tájékoztatta a rendõrséget. A rendõrség a bejelentést nem vette figyelembe, büntetõeljárást nem indított, a panaszost sem tájékoztatta arról, hogy lehetõsége van ezt kérni.

Panaszosnak a panaszhoz való joga, a jogbiztonsághoz való joga és gyermekének a tulajdonhoz való alkotmányos joga egyaránt sérült, az érintett hatóságok az e jogokkal összefüggésben visszásságot okoztak.

Az állampolgári jogok országgyûlési biztosának általános helyettese ajánlással élt a Csongrád Megyei Gyámhivatal vezetõjének, kérte, hogy felügyeleti jogkörében fordítson fokozott figyelmet arra, hogy a kiskorú örökösök jogainak védelmében a jegyzõk és a gyámhatóságok tegyék meg a szükséges intézkedéseket.

A Csongrád Megyei Rendõr-fõkapitányság vezetõjének tett ajánlásokban az állampolgári jogok országgyûlési biztosának általános helyettese kérte, az elkövetkezõkben fordítson nagyobb figyelmet arra, hogy ha az állampolgár segítségüket kéri és eljárásuk során bûncselekmény elkövetésének gyanújáról szereznek tudomást, akkor a sértett bejelentését megfelelõen értelmezve indítsák meg a büntetõeljárást. A konkrét ügy vizsgálatát is kérte, valamint azt, hogy - ha a büntetõeljárás lefolytatásának feltételei fennállnak - a nyomozást rendelje el.

Az ajánlásokra válasz még nem érkezett, az arra nyitva álló határidõ nem telt le.

OBH 4456/1997.

Az Alkotmány 13. (1) bekezdésében biztosított tulajdonhoz való joggal, valamint a 2. (1) bekezdésében deklarált jogállamiságból fakadó jogbiztonság követelményével összefüggésben visszásságot okoznak a végrehajtási törvény nem egyértelmû és hiányos rendelkezései.

Teljes szöveg: 3.2. alfejezetben.

OBH 5184/1997.

Az Alkotmány 2. (1) bekezdésében rögzített jogállamiság és az abból fakadó jogbiztonság követelményével, valamint az Alkotmány 13. (1) bekezdésében deklarált tulajdonhoz való joggal összefüggésben visszásságot okoz, ha a szabálysértési hatóság a szabálysértés elkövetéséhez használt és a közbiztonságra objektíve veszélyesnek minõsített dolgot nem a tulajdonostól kobozza el.

Beadványában a jogi képviselõ sérelmezte a Szegedi Vámhivatal által ügyfelével szemben folytatott szabálysértési eljárást és a hozott határozatokat. Véleménye szerint ügyfelét megalapozatlanul nyilvánították elkövetõvé és megalapozatlan volt felelõsségének megállapítása, illetve gépkocsijának elkobzása is.

Az ügyben - tekintettel az ártatlanság vélelmére is - felmerült a jogállamiság és az abból fakadó jogbiztonság követelménye, valamint a tulajdonhoz való jog sérelmének gyanúja. Ezért az országgyûlési biztos általános helyettese vizsgálatot folytatott. Ennek során megkereste a legfõbb ügyészt.

Az általános helyettes megállapította, hogy a panaszos ügyfele kölcsönadta a tulajdonát képezõ gépkocsit egyik ismerõsének, aki azzal az országba való belépésre jelentkezett a Gyulai Vámhivatalnál. A vámvizsgálat során kiderült, hogy az országba belépni szándékozó személy a gépkocsi kicserélt és megnagyobbított üzemanyagtartályában, árubejelentési és árunyilatkozat-adási kötelezettségét elmulasztva, gázolajat kívánt az országba behozni. Az ügyben a Szegedi Vámhivatal az országba belépésre jelentkezõ személlyel szemben szabálysértési eljárást folytatott. Ennek eredményeként õt pénzbírsággal sújtotta és - az átalakított jármû közbiztonságra veszélyessége miatt - elrendelte a gépkocsi elkobzását. A határozat ellen benyújtott fellebbezést a Vám- és Pénzügyõrség Csongrád és Békés Megyei Parancsnoksága elutasította. A személygépkocsit használó személy ezután ügyészi törvényességi felülvizsgálatot kezdeményezett. A megyei fõügyészség az elkobzás tekintetében óvást nyújtott be. Az óvás alapján - felügyeleti intézkedés keretében - a megyei parancsnokság a másodfokú és az elsõfokú határozatot is megváltoztatta annyiban, hogy a személygépkocsi és tartozékai vonatkozásában az elkobzást hatályon kívül helyezte, és utasította az elsõfokú szabálysértési hatóságot az eljárás folytatására.

A Szegedi Vámhivatal az eljárás folytatása során elkövetõként meghallgatta a gépkocsi tulajdonosát, mert tudta, hogy a jármûvét kölcsönvevõ személy az üzemanyagtartályban - értékesítési szándékkal - üzemanyagot fog behozni az országba. Az eljáró hatóság a gépkocsi tulajdonosát is pénzbírsággal sújtotta és elrendelte vele szemben az elkövetéshez használt és a közbiztonságra veszélyessé nyilvánított személygépkocsinak mint tulajdonostól való elkobzását. E határozat ellen benyújtott fellebbezést elutasították. Ezt követõen ismét felügyeleti intézkedést kezdeményezett a jogi képviselõ. A kérelem arra irányult, hogy a gépkocsi tulajdonosát mentesítsék a bírság megfizetése alól, és adják ki részére a tõle elkobzott személygépkocsit. A Vám- és Pénzügyõrség Országos Parancsnoksága a felügyeleti intézkedés iránti kérelmet nem teljesítette. Megállapította, hogy mind az elsõ-, mind a másodfokú szabálysértési eljárás törvényes és jogszerû volt. A jogi képviselõ ismét törvényességi kérelmet terjesztett elõ, melynek a Legfõbb Ügyészség nem adott helyt. A legfõbb ügyész szerint a Vám- és Pénzügyõrség Csongrád és Békés Megyei Parancsnoksága az elsõfokú szabálysértési határozatot helyben hagyó döntésében részletesen megindokolta, hogy mely bizonyítékok tették lehetõvé a gépkocsi tulajdonosa szabálysértési felelõsségének megállapítását. A szabálysértési hatóság rendelkezésére álló bizonyítékok mérlegelése helyes volt, a bizonyítékok alátámasztották az elkövetõ vétkességét. A legfõbb ügyész rámutatott arra is, hogy a szabálysértés elkövetéséhez eszközül használt személygépkocsi elkobzása - tekintettel az eljárás során beszerzett szakértõi véleményben foglaltakra - ugyancsak megalapozott volt. Az elkobzás jogszerûsége szempontjából annak nincs jelentõsége, hogy az átalakításról tudott-e a szabálysértés elkövetésében segítõként közremûködõ tulajdonos vagy nem.

Az országgyûlési biztos általános helyettese megállapította, hogy a Szegedi Vámhivatal visszásságot okozott a jogállamiság és az abból fakadó jogbiztonság követelményével, valamint a tulajdonhoz való joggal összefüggésben akkor, amikor a szabálysértés elkövetéséhez használt, de az üzemanyagot árubemutatási kötelezettség megszegésével az országba behozni szándékozó személy tulajdonát nem képezõ személygépkocsit ettõl a személytõl kobozta el. A szabálysértés elkövetéséhez eszközül használt és a közbiztonságra objektíve veszélyesnek minõsített gépkocsinak a tulajdonostól való elkobzása azonban már törvényes volt, megfelelt a jogszabályi elõírásnak. Így ez alkotmányos joggal összefüggõ visszásságot nem okozott. Tekintettel arra, hogy a szabálysértési eljárás során a másodfokú hatóság az alkotmányos emberi joggal kapcsolatos visszásságot megszûntette azzal, hogy a lefoglalt személygépkocsinak és tartozékainak elkobzását hatályon kívül helyezte és az elsõfokú szabálysértési hatóságot az eljárás folytatására utasította, az országgyûlési biztos általános helyettese ajánlást nem tett az ügyben. Felkérte azonban a Vám- és Pénzügyõrség Csongrád és Békés Megyei Parancsnoksága vezetõjét, hogy hívja fel az alárendeltségében mûködõ szabálysértési hatóságok állományának figyelmét a jogszabályoknak megfelelõ eljárási rend maradéktalan betartására.

Az országgyûlési biztos általános helyettese a szabálysértési hatóságok döntéseinek megalapozottságát nem vonta kétségbe. Rámutatott, hogy az országgyûlési biztos nem szabálysértési ügyben eljáró hatóság, nincs lehetõsége az ilyen ügyekben hozott határozatok ténybeli alapjának vizsgálatára és a bizonyítékoknak a szabálysértési hatóságok helyett történõ további mérlegelésére, mérlegelési jogkörben pedig nem merült fel jogsérelem az ügyben. Ezért vizsgálatát befejezte.

OBH 5979/1997.

1. Az ideiglenes tartózkodásra jogosító igazolással rendelkezõ külföldi állampolgár a tartózkodási engedélyének lejártát követõen is jogszerûen tartózkodik az országban. A büntetõeljárás alatt álló külföldi állampolgár útlevelének visszaadásával az ügyészség engedélyezi, hogy az országot elhagyja. Az ideiglenes tartózkodási igazolással rendelkezõ külföldi kiutazására vonatkozó hatósági bejegyzés elmulasztása az Alkotmány 2. (1) bekezdésében deklarált jogállamiságból eredõ jogbiztonság követelményével, valamint az Alkotmány 58. (1) bekezdésében rögzített, az ország elhagyásához való alkotmányos joggal összefüggésben okoz visszásságot.

2. A határõrség országos parancsnokának azon álláspontja, mely szerint panaszos azért nem hagyhatja el az országot, mert nem rendelkezett tartózkodási engedéllyel, az Alkotmány 2. (1) bekezdésében biztosított jogállamiságból eredõ jogbiztonság követelményével, valamint az Alkotmány 58. (1) bekezdésében biztosított az ország elhagyásához való alkotmányos joggal összefüggésben okozott visszásságot.

3. A büntetõeljárás során biztosítékot letétbe helyezõ külföldiek magyarországi visszatérésére vonatkozó speciális szabályok hiánya veszélyezteti az Alkotmány 2. (1) bekezdésében biztosított jogállamiságból eredõ jogbiztonság követelményéhez, az Alkotmány 13. (1) bekezdésében deklarált tulajdonhoz, valamint az Alkotmány 57. (1) bekezdésében elõírt tisztességes eljáráshoz való alkotmányos jogok érvényesülését.

4. A büntetõeljárás alatt álló külföldi állampolgár terheltnek az a kötelezettsége, hogy a biztosíték letétbe helyezése iránti kérelmében védõt kell megneveznie, nem eredményezheti azt, hogy ezzel kényszerûen megfosztja magát attól a jogától, hogy az ellene felhozott vádakkal szemben a bírósági tárgyaláson személyes nyilatkozatot tehessen. Nincs jogszabályi garancia arra, hogy a biztosítékot letétbe helyezõ külföldit a büntetõeljárás késõbbi szakaszában az idegenrendészeti hatóság bizonyosan ne akadályozhassa meg abban, hogy a bírósági eljárás idejére visszatérhessen az országba, ami veszélyezteti az Alkotmány 2. (1) bekezdésében biztosított jogállamiságból eredõ jogbiztonság követelményéhez, az Alkotmány 13. (1) bekezdésében rögzített tulajdonhoz, valamint az Alkotmány 57. (1) bekezdése szerinti tisztességes eljáráshoz való alkotmányos jog érvényesülését.

Teljes szöveg: 3.2. alfejezetben.

OBH 6424/1997.

Az érintett fogyasztók tulajdonjogával (Alk. 13. (1) bek.), szerzõdési szabadságával (Alk. 9. (1) bek.) összefüggésben visszásságot okoz, ha az önkormányzat - az Alkotmány 2. (1) bekezdésében deklarált jogállamiságból fakadó jogbiztonságot sértve - jogalkotási hatáskörét túllépve megfelelõ felhatalmazás nélkül szabályozza a közüzemi szerzõdés tartalmát.

A panaszos a beadványában azt kifogásolta, hogy Pécs Megyei Jogú Város Önkormányzatának távfûtési rendelete jogsértõen szabályozza a pótfûtés teljesítését, továbbá a nyújtott szolgáltatás nem megfelelõ. Az országgyûlési biztos vizsgálati jelentése szerint az árak megállapításáról szóló 1990: LXXXVII. törvényben a települési önkormányzat a közszolgáltatási szerzõdés egyetlen tartalmi elemének szabályozására, a lakossági távhõ- és melegvíz-szolgáltatás legmagasabb hatósági árának megállapítására kapott felhatalmazást. A szerzõdés egyéb kötelezõ tartalmát - így a pótfûtési szolgáltatás feltételeit is - a 129/1991. (X. 5.) Korm. rendelet határozta meg. A kormányrendelet évi 2 x 30 napra tette lehetõvé a pótfûtést, ha a fogyasztók azt igénylik és a fûtésre a szolgáltatóval megállapodnak. A kifogásolt önkormányzati rendelet azonban - legfeljebb évi 15 napra - ezt a szabályt megfordította. Rossz idõ esetén a szolgáltató jogosult fûteni, kivéve ha azt lemondják a lakóközösségek. Az önkormányzat e szabályozással az állampolgár fenti alkotmányos jogaival összefüggõen visszásságot idézett elõ. A szolgáltató az önkormányzati rendelet alapján jogszerûen állapíthatott meg díjat a pótfûtésért.

Idõközben az Országgyûlés új törvényt alkotott a távhõszolgáltatásról (1998: XVIII. tv.). Ez és végrehajtási rendelete (1/1999. (I. 1.) Korm. r.) a panaszosnak a távhõszolgáltatás szabályozásával kapcsolatos kifogásaira megoldást adott.

Az országgyûlési biztos kezdeményezte, hogy Pécs Megyei Jogú Város Önkormányzata a panaszt kiváltó visszásságot a távhõszolgáltatásra vonatkozó új helyi rendelet megalkotásával szüntesse meg. A rendelet 1999. október 5-én hatályba lépett, e szerint a pótfûtés csak megrendelés alapján történhet. (Megjegyzendõ, hogy a hibás gyakorlatot a szolgáltató már elõbb megszüntette.) A szolgáltatással kapcsolatos konkrét panasz megfelelõ kivizsgálására, a szükséges tájékoztatásra hívta fel a Pécsi Távfûtõ Kft. ügyvezetõ igazgatóját az országgyûlési biztos. Az igazgató ennek eleget tett, és az új önkormányzati rendelet is szabályozza e kötelességeket.

OBH 6732/1997.

Az Alkotmány 13. (1) bekezdésében deklarált tulajdonhoz való joggal kapcsolatban visszásságot okoz, ha a rendõrhatóság a jogi elõírásokkal ellentétben egy bt-tõl térítésért megvásárolható formanyomtatvány kitöltése esetén jegyzi be a gépjármû forgalmi engedélyébe a tulajdonos változást.

A panaszos sérelmezte, hogy a Budapesti XIII. kerületi Rendõrkapitányságon csak térítésköteles formanyomtatványon tudta bejelenteni az általa vásárolt gépjármû forgalmi engedélyébe az adatok változását.

A panasz alapján az országgyûlési biztos vizsgálatot végzett, melynek során megkereste a kerületi kapitányt. Megállapította, hogy amikor a panaszos a Budapesti XIII. kerületi Rendõrkapitányságon be akarta jegyeztetni az általa vásárolt használt személygépkocsi forgalmi engedélyébe a tulajdonosváltozást, az ügyintézõ közölte vele, hogy csak a rendõrség épületében árusító bt-nél megvásárolt kérelemmel együtt fogadja el az iratokat és végzi el az átírást. A panaszos mindezt kifogásolta a belügyminiszterhez írt levelében. Beadványára - ismertetve az ügyre vonatkozó jogszabályt - Budapest rendõrfõkapitánya válaszolt.

Megállapította az országgyûlési biztos azt is, hogy amikor a panaszos bejelentette a XIII. kerületi Rendõrkapitányságon a jármû tulajdonosa személyében bekövetkezett változást, a hatályos jogszabály elõírta, hogy az csak az arra rendszeresített térítésköteles formanyomtatványon lehetséges. 1998. január 1-jétõl hatályos miniszteri rendelet azonban nem írta elõ a "térítésköteles" feltételt. Ennek ellenére a Budapesti XIII. kerületi Rendõrkapitányságon darabonként 25 Ft-ért egy bt-tõl kellett megvásárolni az adatlapnak nevezett formanyomtatványt, és ezen kellett bejelenteni az adatváltozást.

A rendõrkapitányság eljárása sértette a tulajdonhoz való jogot, mert - a jogszabályi rendelkezéssel ellentétesen - térítésköteles nyomtatvány alkalmazását követelte meg. Ezért az állampolgári jogok országgyûlési biztosa ajánlotta Budapest rendõrfõkapitányának, hogy tegye meg a szükséges intézkedéseket a jogszabályi elõírással ellentétes eljárás megváltoztatása érdekében, az országos fõkapitány pedig vizsgálja meg a szóban forgó nyomtatvány alkalmazásával kapcsolatos országos gyakorlatot. Mindkét megkeresett szerv vezetõje teljesítette az ajánlást. Az országos fõkapitány két megyében állapította meg, hogy a nyomtatványt térítés ellenében adják az ügyfélnek. Ezért intézkedett ennek megszüntetésére.

OBH 7679/1997.

Visszásságot okoz az Alkotmány 13. (1) bekezdésében deklarált tulajdonhoz, az 57. . (5) bekezdésében deklarált jogorvoslathoz, a 2. (1) bekezdésben deklarált jogállamiság elvébõl fakadó jogbiztonsághoz való joggal kapcsolatban, ha a közigazgatási szervek határozatukat nem a jogszabályban meghatározott alaki és anyagi feltételeknek megfelelõen módosítják, valamint eljárásuk során nem az 1957. évi IV. tv. rendelkezéseinek megfelelõen járnak el.

Teljes szöveg: 3.2. alfejezetben.

OBH 8776/1997.

Visszásságot okoz az Alkotmány 70/E. (1) és (2) bekezdésében foglalt szociális biztonsághoz és az Alkotmány 13. (1) bekezdésében foglalt tulajdonhoz való joggal összefüggésben, ha az önkormányzat elmulasztja egyik alapfeladatának - az egészségügyi alapellátás körében a fogorvosi alapellátásnak - maradéktalan teljesítését azáltal, hogy nem köti meg az erre pénzügyi keretet nyújtó finanszírozási szerzõdést az egészségbiztosítóval.

Teljes szöveg: 3.14. alfejezetben.

OBH 9595/1997.

I. Az engedélyezett lõfegyver határozathozatal nélküli bevonása sérti a 14/1991. (X. 31.) BM rendeletben elõírtakat, ezáltal a jogállamiságot és annak lényegi elemét képezõ jogbiztonság követelményét (Alk. 2 . (1) bek.), továbbá a tulajdonos jogorvoslati jogát (Alk. 57. (5) bek.). A fegyverengedély lefoglalás nélküli, három évig tartó visszatartása és elkallódása a panaszos tulajdonhoz való jogát (Alk. 13. (1) bek.) is sértette.

II. A panaszos jogi képviselõje által küldött beadványok válasz nélkül hagyása sérti a panaszosnak az Alkotmány 64. -ában meghatározott panasztételhez való jogát, ezáltal a jogbiztonságot is.

Teljes szöveg: 3.2. alfejezetben.

OBH 10585/1997.

I. Az Alkotmány 13. (1) bekezdésében deklarált tulajdonhoz való joggal összefüggésben nem okoz visszásságot a közterületi parkolás korlátozása, ha azt közérdek indokolja.

II. Az Alkotmány 70/A. (1) és (2) bekezdésében rögzített hátrányos megkülönböztetés tilalmával összefüggésben visszásságot okoz a közérdek hiányában történt szabályozás, illetve a diszkrimináció fokozott veszélyét hordozza magában.

III. Az Alkotmány 44/A. (2) bekezdésben rögzített jogalkotási elvvel ütközik az önkormányzat rendelete, ha az magasabb szintû jogszabállyal ellentétes rendelkezést tartalmaz.

Teljes szöveg: 3.6. alfejezetben.

OBH 10585/1997.

I. Az Alkotmány 13. (1) bekezdésében deklarált tulajdonhoz való joggal összefüggésben nem okoz visszásságot a közterületi parkolás korlátozása, ha azt közérdek indokolja.

II. Az Alkotmány 70/A. (1) és (2) bekezdésében rögzített hátrányos megkülönböztetés tilalmával összefüggésben visszásságot okoz a közérdek hiányában történt szabályozás, illetve a diszkrimináció fokozott veszélyét hordozza magában.

III. Az Alkotmány 44/A. (2) bekezdésben rögzített jogalkotási elvvel ütközik az önkormányzat rendelete, ha az magasabb szintû jogszabállyal ellentétes rendelkezést tartalmaz.

Teljes szöveg: 3.6. alfejezetben.

OBH 599/1998.

Nem okoz visszásságot az Alkotmány 2. (1) bekezdésében deklarált jogállamisághoz való joggal, a 70/A. (1)-(2) bekezdésben deklarált diszkrimináció tilalmával és a 13. (1) bekezdésben foglalt tulajdonhoz fûzõdõ joggal kapcsolatban az építési mûszaki ellenõri tevékenység szabályozása, szakvizsgatételi kötelezettség elõírása, a beruházások bonyolultságához és nagyságrendjéhez igazodó képesítési elõírások bevezetése.

Teljes szöveg: 3.6. alfejezetben.

OBH 3533/1998.

I. Az igazságos ár iránti fogyasztói igény tartalmilag nem áll összefüggésben - ezért nem vezethetõ le az Alkotmány piacgazdaságra vonatkozó rendelkezésébõl, illetve a tulajdonhoz való jogból, így az ilyen beadványt az országgyûlési biztos, illetve általános helyettese alkotmányos jogokkal való kapcsolat hiányában érdemben nem vizsgálhatja.

II. Nyilvánvalóan alaptalan a panasz, ha a beadványban leírt sérelem alapjául szolgáló, panaszos által megjelölt tények nem felelnek meg a valóságnak.

III. A tartalmilag absztrakt normakontroll iránti igényt kifejezõ beadványok vizsgálata nem tartozik az országgyûlési biztos, illetve általános helyettese hatáskörébe, ezért az ilyen beadványt az Alkotmánybírósághoz át kell tenni.

IV. A sérelmezett közszolgáltatói intézkedés és a panaszos által megjelölt sérelem közötti okozati összefüggés hiánya miatt utasítja el az országgyûlési biztos, illetve általános helyettes az olyan beadványt, amely szerint a kéthavonkénti számlázás maga is hozzájárul a díjhátralékok felhalmozódásához.

V. Nem vizsgálja érdemben az országgyûlési biztos, illetve általános helyettese az olyan panaszt, amely idõközben megoldódott.

Az Országos Fogyasztóvédelmi Egyesület Baranya Megyei Szervezete beadvánnyal fordult az Országgyûlési Biztosok Hivatalához. Beadványában egyrészt azt sérelmezte, hogy Pécs Megyei Jogú Város Közgyûlése a Pécsi Vízmû Rt. által nyújtott közüzemi szolgáltatásért fizetendõ díjat a szolgáltató tényleges gazdasági adatainak ismerete nélkül állapítja meg, másrészt azért, mert a Pécsi Vízmû Rt. szolgáltatási területén található tizenöt település képviselõ-testülete az ár megállapítását célzó eljárásban nem vehet részt. A tulajdonos önkormányzat a beadványt tevõ szerint tetemes profitra tesz szert a díjmegállapítás eredményeként, így nem tehet eleget a panaszos szerint õt terhelõ kötelezettségnek, a fogyasztói érdekek díjmegállapítás során való érvényesítésének. A panaszos szerint kifogásolható az a jelenleg hatályos szabályozás, amelynek értelmében az önkormányzati képviselõ-testületek egyszerre gyakorolják a közüzemi szolgáltatókban szerzett tulajdonosi jogosultságaikat és az árhatósági jogkört, ugyanakkor az önkormányzati törvény értelmében a lakosság közszolgáltatásokkal való ellátását is meg kell oldaniuk. A szervezet beadványában azt is kifogásolta, hogy a Pécsi Vízmû Rt. kéthavonként számlázza a fogyasztók számára a szolgáltatásért felszámított díjat, ezzel hozzájárulva a díjhátralékok felhalmozódásához. A panaszos azt sem tartotta a jogszabályoknak megfelelõ gyakorlatnak, hogy a Pécsi Vízmû Rt. nem vállalja a Sa-me-co típusú vízmérõórák hitelesítését.

Az ügyben az állampolgári jogok országgyûlési biztosának általános helyettese a jogállamiságból fakadó jogbiztonság sérelmének (Alkotmány 2. (1) bekezdés) gyanúja miatt indított vizsgálatot.

I. A vizsgálat közvetlen tárgya a Pécsi Vízmû Rt. által szolgáltatott víz díja, illetve a díj mértéke volt. Az országgyûlési biztosok eljárására vonatkozó jogszabályi rendelkezések szerint a beadványban állított sérelem és valamely Alkotmányban biztosított jog közötti összefüggés létét az országgyûlési biztosnak, illetve általános helyettesének vizsgálnia kell. A vizsgálat célja annak megállapítása volt, hogy az Alkotmány által a piacgazdaságra vonatkozó követelménybõl, illetve a tulajdonhoz való jogból folyó jogosultságnak te- kinthetõ-e az úgynevezett igazságos árra vonatkozó állampolgári igény. A vizsgálat során "igazságos ár" alatt az általános helyettes szolgáltatás-ellenszolgáltatás egyenértékûségéhez fûzõdõ igényt tekintette.

Az Alkotmánybíróság már több határozatában megállapította, hogy a piacgazdasághoz senkinek nincs joga, vagyis az nem minõsíthetõ alapjogként. Az elõbbiekben kifejtettekre tekintettel az általános helyettes megállapította, hogy a piacgazdaságra vonatkozó Alkotmány-beli rendelkezés az országgyûlési biztos gyakorlatában sem tekinthetõ olyannak, mint amelyre való hivatkozással valamely alapjog sérelme eldönthetõ lenne. Az általános helyettes ezután megállapította, hogy az adott összefüggésben a tulajdonhoz való jog sem tekinthetõ érintett alkotmányos jognak.

Az általános helyettes megállapította, hogy az ár mértéke önmagában, az áralkalmazási feltételekrõl való rendelkezés kötelezettségének való megfelelés nélkül nem vizsgálható. Ha azonban az árhatóságként eljáró képviselõ-testület eleget tett az ár mértékéhez képest formai jellegûnek minõsíthetõ áralkalmazási feltételekrõl való rendelkezés kötelezettségének, akkor az ár mértékének vizsgálata olyan - a magyar Ptk. által is ismert - klasszikus polgári jogi alapelvek szerint kell hogy történjen, mint amilyen a szolgáltatás és ellenszolgáltatás egyenértékûségének, illetve a jóhiszemû eljárásnak a követelménye, valamint a joggal való visszaélés tilalma. Az áralkalmazási feltételek megállapításának kötelezettsége garanciális jelentõségû, a fizetési feltételek, a minõség és a mennyiség árhatóság általi rögzítését jelenti. Az általános helyettes megállapította, hogy Pécs Megyei Jogú Város Közgyûlése e kötelezettségének eleget tett.

Az általános helyettes az Alkotmánybíróság határozataira figyelemmel megállapította, hogy az anyagi igazságosság jogállami követelménye a jogbiztonságot szolgáló intézményeken és garanciákon belül maradva valósulhat meg. Az anyagi igazság érvényesülésére nem biztosít (nem biztosíthat) alanyi jogot az Alkotmány. Az országgyûlési biztos nem teheti vizsgálata tárgyává az ár tartalmát abból a szempontból, hogy az megfelel-e jogbiztonság követelményének, ez utóbbiból ugyanis az anyagi igazságossághoz való alanyi jog nem vezethetõ le. Amennyiben tehát a releváns sérelemnek a gazdasági értelemben vett igazságos ár érvényesülésének hiányát tekintjük, akkor általában nem állapítható meg az összefüggés az érintett alkotmányos jog (a jogbiztonság) és a sérelem között. Ha azonban a szolgáltatás-ellenszolgáltatás egyenértékûségének védelmét szolgáló elõírások esetleges sérelmét tekintjük relevánsnak, akkor a szükséges összefüggés a jogbiztonság vonatkozásában kimutatható. Az általános helyettes megállapította, hogy az ártörvény azon eljárási jellegû rendelkezései, amelyek a fogyasztó védelmét hivatottak szolgálni, tartalmilag a Ptk-nak a szolgáltatás-ellenszolgáltatás egyenértékûségét megfogalmazó szabályát fejezik ki egy speciális viszonyban. A Ptk. általános szabálya sem értelmezhetõ úgy, mint amely abszolút tilalmat állít a szolgáltatás-ellenszolgáltatás egyenértékûségét sértõ megállapodások elé.

Az általános helyettes megállapította, hogy az árhatóságként eljáró képviselõ-testületet kötõ elõírások betartása tételes ármegállapítás esetén az eljárás során mutatott körültekintésbõl mérhetõ le, önmagában az ár mértékébõl nem. A vizsgált rendelet az áralkalmazási feltételeket megállapította. A Pécsi Vízmû Rt. által nyújtott szolgáltatások hatósági árának kiszámításáról szóló keret-megállapodás az alkalmazandó hatósági árat a szerzõdés aláírásának idõpontjában alkalmazandó alapdíj és a korrekciós tényezõ szorzataként állapította meg. A korrekciós tényezõt (amely tehát az ár módosításakor figyelembe vehetõ változó) a felek a szolgáltatás költségei tényelegesen befolyásoló tényezõk figyelembevételével állapították meg.

A beadványt tevõ szerint az ármegállapítás során automatizmusok érvényesülnek, ezek pedig sértik a fogyasztói érdekeket. Az általános helyettes megállapította, hogy a keret-megállapodás alkalmazásával valóban automatizmusok érvényesülnek, ezek azonban nem tekinthetõk olyannak, mint amelyek az önkormányzatokat terhelõ fent megjelölt kötelezettség teljesítését eleve, önmagukban kizárják. A keret-megállapodás ugyanis a díj korrekcióját olyan tényezõk figyelembevételével rendeli megállapítani, amely tényezõk a szolgáltató hatékony mûködését ténylegesen befolyásoló gazdasági folyamatok eredõi. A keret-megállapodás alapján meghatározható áremelés nem volt olyannak tekinthetõ, mint amely a Ptk., illetve az ártörvény elõírásaiból folyó árhatósági kötelezettségek teljesítését eleve lehetetlenné teszi.

II. Az ármegállapítást célzó eljárásban részt vevõ önkormányzatok körével kapcsolatban az általános helyettes megállapította, hogy a beadványban foglalt panasz nyilvánvalón alaptalan, mivel a Pécs Megyei Jogú Város polgármestere által adott tájékoztatás szerint a Pécsi Vízmû Rt. földrajzi értelemben vett szolgáltatási területén található önkormányzatok mindegyike tulajdonosi részesedéssel is bír az Rt-ben, a települési önkormányzatok képviselõ-testületei rendeleti formában illetékességi területükre vonatkozóan maguk döntenek a víz- és csatornadíjról.

III. A panaszos szerint kifogásolható az a jelenleg hatályos szabályozás amelynek értelmében az önkormányzati képviselõtestületek egyszerre gyakorolják a közüzemi szolgáltatókban szerzett tulajdonosi jogosultságaikat és az árhatósági jogkört, ugyanakkor az önkormányzati törvény értelmében a lakosság közszolgáltatásokkal való ellátását is meg kell oldaniuk. A panaszt az általános helyettes - tekintettel arra, hogy az lényegében absztrakt normakontroll iránti igényt fejez ki - vizsgálat céljából az Alkotmánybírósághoz áttette.

IV. A szervezet beadványában azt is kifogásolta, hogy a Pécsi Vízmû Rt. kéthavonként számlázza a fogyasztók számára a szolgáltatásért felszámított díjat, ezzel hozzájárulva a díjhátralékok felhalmozódásához. Az általános helyettes megállapította, hogy a közüzemi szerzõdés rendelkezései közé jogszabályi elõírásoknak megfelelõen beépített számlázási idõszak önmagában nem okoz alkotmányos jogokkal kapcsolatos sérelmet. A panaszos által szubjektív szempontok alapján fennállónak vélt sérelem létezését az országgyûlési biztos nem vonhatja kétségbe, ugyanakkor a megjelölt sérelemnek valamely alkotmányos joggal való összefüggésérõl már joga, sõt kötelessége véleményt nyilvánítani, egyrészt ez az elméleti mûvelet teszi az egyébként szubjektív érzést objektív jellegûvé, másrészt ennek hiányában az érdemi vizsgálat megkezdhetõségérõl az országgyûlési biztos nem alkothat véleményt. Az általános helyettes megállapította, hogy a szolgáltató által követett gyakorlat, mely bizonyos fogyasztók esetén magában rejti a hátralékok felhalmozódásának veszélyét, nem tekinthetõ úgy, mint amely a jelzett következmény egyedüli oka. Abban jelentõs szerepet játszik egy adott család gazdálkodási szokásainak alakulása is, vagyis az, hogy a kiadások megtervezésekor milyen preferenciákat állít fel, milyen sorrendben tesz eleget külsõ kötelezettségeinek. A hátralékok felhalmozódását sokkal inkább befolyásolja egy adott család anyagi teljesítõképessége, mintsem a számlázási idõszak hossza. A sérelmezett szolgáltatói gyakorlat és a sérelem közötti releváns okozati összefüggés hiányában a vizsgálat lefolytatására nincs alap.

V. Tekintettel arra, hogy a Sa-Me-Co típusú vízórák hitelesítésével, illetve szerelésével kapcsolatos panasz megoldódott, az ügyet az általános helyettes nem vizsgálta.

OBH 4173/1998.

A jogállamiságból fakadó jogbiztonság alkotmányos elvével összefüggésben sértette a tulajdonhoz való jogot a Rendõrség eljárása, amikor téves jogértelmezés folytán indokolatlanul elszállította a szabályosan parkoló jármûvet.

A gépkocsit a VII. Wesselényi u. 6. szám elõl szállították el, ahol "Várakozni tilos" jelzõtábla van, alatta az 1/1975. (II. 5.) KPM-BM együttes rendelet (KRESZ) 15. (9) bekezdése szerinti kiegészítõ táblával. Panaszos a gépkocsi szélvédõje alatt, jól láthatóan helyezte el a mozgáskorlátozotti igazolványát.

A közúti közlekedés szabályairól szóló együttes rendelet 41. (3) bekezdése szerint a mozgáskorlátozott személy (illetõleg az õt szállító jármû vezetõje) a jármûvével olyan helyen is várakozhat, ahol a várakozást jelzõtábla tiltja. A jogszabály ezt a rendelkezést azzal egészíti ki, hogy a kijelölt rakodóhelyre vonatkozó rendelkezés (15. (6) bekezdés) e jármûre is irányadó. E bekezdés alapján az országgyûlési biztos álláspontja szerint a mozgáskorlátozott gépjármûvével olyan helyen is várakozhat, ahol a várakozást egyébként jelzõtábla tiltja, akkor is, ha a "Várakozni tilos" tábla alatt a "Gépjármû elszállítás"-t jelzõ kiegészítõ táblát helyezték el.

A konkrét ügyben a gépkocsit olyan útszakaszról szállították el, ahol "Várakozni tilos" jelzõtábla van, alatta az együttes rendelet 15. (9) bekezdése szerinti "Gépjármû elszállítás" kiegészítõ táblával.

Panaszos több alkalommal fordult a BRFK Közlekedésrendészeti Fõosztályához, hogy adjanak állásfoglalást az elszállítás jogszabályi alapja felõl. A BRFK Közlekedésrendészeti Fõosztálya válaszában azt közölte, hogy a "Gépjármû elszállítás" táblával kiegészített "Várakozni tilos" jelzõtábla feljogosítja a rendõrhatóságot a mozgáskorlátozott igazolvánnyal ellátott jármû elszállítására.

Az esettel kapcsolatban kért KHVM állásfoglalással egyetértve az Országos Rendõrfõkapitány közölte, hogy az ORFK álláspontja szerint is a KRESZ 41. (3) bekezdése felhatalmazza a mozgáskorlátozott személyt, illetõleg az õt szállító jármû vezetõjét, hogy jármûvével olyan helyen is várakozzon, ahol a várakozást jelzõtábla tiltja, és ez alól nem teremt kivételt a "Gépjármû elszállítás" kiegészítõ tábla kihelyezése.

Az Országos Rendõrfõkapitány közölte továbbá azt is, hogy a BRFK Közlekedésrendészeti Fõosztályának téves jogértelmezésével, illetve a személygépkocsi elszállításával kapcsolatban felmerült problémák megoldására az érdekeltek felé intézkedést kezdeményez.

Az országgyûlési biztos általános helyettese megállapította, hogy a Rendõrhatóságnak a gépjármû elszállításával kapcsolatos eljárása a jogállamiságból fakadó jogbiztonság alkotmányos elvével összefüggésben sértette a tulajdonhoz való jogot és ezzel visszásságot okozott. Mivel azonban az Országos Rendõrfõkapitány a probléma megoldására intézkedést kezdeményezett, ajánlást nem tett.

OBH 4944/1998.

Az Alkotmány 2. (1) bekezdésében deklarált jogállamiságból eredõ jogbiztonsággal, illetve az Alkotmány 13. . (1) bekezdésében foglalt tulajdonhoz való joggal összefüggésben visszásságot okoz, amikor a vállalkozó szakellenõrzése során a Tolna Megyei Nyugdíjbiztosítási Igazgatóság nem kellõen megalapozott adatok alapján bocsát ki olyan összegrõl fizetési meghagyást, melyet utólag módosítani kell.

A panaszos vállalkozásában segítõ családtagot foglalkoztatott, akinek bejelentését elmulasztotta. A Nyugdíjbiztosító Igazgatóság a szakellenõrzés során a segítõ családtag után a vállalkozás teljes tartamára felszámította a fizetendõ járulékot anélkül, hogy a foglalkoztatás tényleges idõtartamát körültekintõen vizsgálta volna.

A panaszra tekintettel Hivatalunk kezdeményezésére az ügyben ismételt vizsgálatot folytatott le a Tolna Megyei Nyugdíjbiztosítási Igazgatóság. Ennek alapján megállapította, hogy az elõzõ vizsgálatnál az ellenõrök nem kellõ alapossággal jártak el a segítõ családtag foglalkoztatásának idõszakát illetõen. Megállapításukat arra alapozták, hogy mivel a vállalkozó fõfoglalkozású munkaviszonyban is állt, mellette a vállalkozását csak segítséggel tudta folytatni. A vállalkozó munkahelyi vezetõjének nyilatkozata szerint azonban a panaszos munkaideje kötetlen volt, ezért vállalkozását munkaviszonya mellett is folytatni tudta. Mivel a dokumentált adatok alapján a családtag foglalkoztatása ténylegesen három hónapig tartott, ezért a Nyugdíjbiztosító Igazgatóság a korábban kiadott fizetési meghagyást hatályon kívül helyezve a segítõ családtag után a foglalkoztatás három hónapjára állapította meg a fizetési kötelezettséget.

Az állampolgári jogok országgyûlési biztosának általános helyettese ezért visszásságot állapított meg a jogbiztonság követelményével és a tulajdonhoz való alkotmányos joggal összefüggésben. Ajánlással nem élt, mivel a panaszt a Nyugdíjbiztosítási Igazgatóság saját hatáskörben rendezte.

OBH 5401/1998.

Az Alkotmány 2. (1) bekezdésben deklarált jogállamiság és az ahhoz kapcsolódó jogbiztonság elvével, továbbá az állampolgárnak az Alkotmány 13. (1) bekezdésében rögzített tulajdonhoz fûzõdõ jogával összefüggésben visszásságot okoz a nem kellõ mélységû és intenzitású, szakszerûtlen nyomozás.

A panaszos sérelmezte, hogy pomázi házának sorozatos feltörése miatt tett feljelentései alapján a Szentendrei Rendõrkapitányság nem tett meg mindent az elkövetõk elfogása érdekében, a nyomozást szakszerûtlenül végezte, a helyszínen nem rögzítettek nyomokat, továbbá a bûnügyi iratokból sem kapott másolatot. Azt is kifogásolta, hogy feleségének Budapest III. kerületbõl eltulajdonított gépkocsiját nem találta meg a rendõrség még azt követõen sem, hogy a panaszos bejelentette a rendõrségen, hogy látta a gépkocsit.

Az országgyûlési biztos a panasz alapján vizsgálatot rendelt el. Megállapította, hogy a panaszos pomázi házába 1996-1998 közötti idõben ismeretlen tettesek öt alkalommal is betörtek. A betörések miatt megtett feljelentések alapján a Szentendrei Rendõrkapitányság több nyomozást folytatott. Két esetben az ügyeket egyesítették. A nyomozást minden esetben eredménytelenül zárták le, az elkövetõ kilétét nem sikerült megállapítani.

A legfõbb ügyész helyettese szerint a rendõrkapitányság nyomozása több esetben kifogásolható volt. Három betörés esetén ujj-, tenyér- vagy eszköznyomot nem rögzítettek, a helyszíni szemle jegyzõkönyvében utalás sem volt arra, hogy azt egyáltalán megkísérelték volna. A rendõrség az ismeretlen elkövetõ felderítése érdekében szükséges és lehetséges valamennyi nyomozási cselekményt nem végezte el, pl. tárgykörözés kiadásának egyik ügyben sem volt kellõen dokumentált nyoma, nem lehetett megállapítani azt sem, hogy milyen legális vagy illegális értékesítési helyet ellenõriztek.

Az ehhez hasonló eljárások nem egyedi jelenségek, és emiatt az ügyészségek a nyomozó hatóságnál már számtalan esetben intézkedtek. A panaszos által kifogásolt ügyek iratait a Pest Megyei Fõügyészség is megvizsgálta. Ennek alapján a Pest Megyei Rendõr-fõkapitányság bûnügyi igazgatóját felhívta, hogy tegye meg a szükséges intézkedéseket annak érdekében, hogy valamennyi ismeretlen tetteses bûnügyben a nyomozó hatóságok tényleges, érdemi felderítõ munkát végezzenek.

A bûnügyi iratokban nem volt nyoma annak, hogy panaszos a nyomozás befejezését követõen iratok kiadását kérte volna. Erre a jogra és lehetõségre panaszos figyelmét az ügyészség felhívta.

A panaszos felesége gépkocsijának ellopása tárgyában a Budapest III. kerületi Rendõrkapitányságon tett feljelentést illetékességbõl a Gépjármû-felderítési Osztályra küldték meg, ahol a nyomozást annak eredménytelensége miatt megszüntették. A panaszosnak az ellopott jármû észlelésére vonatkozó távbeszélõn tett bejelentésérõl a rendõrkapitányság ügyeleti naplójában nem volt bejegyzés, az esemény idõpontjának bizonytalansága miatt az esetleg felelõssé tehetõ személy kiléte sem volt megállapítható.

Az országgyûlési biztos megállapította, hogy a Szentendrei Rendõrkapitányságon folytatott, nem kellõ mélységû és intenzitású, szakszerûtlen nyomozások következtében sérült a jogállamiság és az abból eredõ jogbiztonság követelménye, valamint a panaszos tulajdonhoz fûzõdõ érdeke. Tekintettel arra, hogy a Pest Megyei Fõügyészség az illetékes vezetõt intézkedésre felhívta, az országgyûlési biztos ajánlást nem tett. A Szentendrei Rendõrkapitányságon végzett bûnügyi munka komplex ellenõrzésére azonban felhívta a Pest Megyei Rendõr-fõkapitányság vezetõjét, aki az ajánlást elfogadta, a rendõrkapitányság bûnügyi tevékenységét átvilágíttatta. A vizsgálat a jelentésben foglaltakat alátámasztotta.

OBH 5854/1998.

Az Alkotmány 2. (1) bekezdésében deklarált jogállamiságból eredõ jogbiztonsággal és az Alkotmány 13. (1) bekezdésében biztosított tulajdonhoz való joggal összefüggésben visszásságot okoz, ha a közigazgatási szerv nem intézkedik a számára elõírt ügyintézési határidõn belül.

A panaszos a szomszédja által létesített fóliasátrakat, az annak használatából eredõ vízátfolyást és az ezzel kapcsolatos bejelentései kivizsgálásának elmulasztását sérelmezte.

Az országgyûlési biztos tájékoztatást kért az ügy állásáról Kistelek város jegyzõjétõl, és egyidejûleg továbbította hozzá a panaszos birtokvédelemmel kapcsolatos beadványát. A jegyzõ a nyitva álló határidõn belül nem, csak sürgetésre adta meg válaszát. A jegyzõ tájékoztatásából kiderült, hogy a továbbított panaszt kivizsgálta, mulasztása adminisztrációs hibából adódott, azt pótolta. Intézkedett továbbá hivatalában a hasonló hibák jövõbeni kiküszöbölése iránt.

Az országgyûlési biztos megállapította, hogy a jegyzõ a késedelmes ügyintézéssel a jogbiztonsággal és a tulajdonhoz fûzõdõ alkotmányos joggal összefüggésben visszásságot okozott, azonban azt saját hatáskörében megszüntette. Az országgyûlési biztos a jegyzõ mulasztásának pótlását és a jövõbeni eljárások sza- bályossága érdekében tett intézkedését elfogadta, az ügyben ajánlást nem tett.

OBH 6371/1998.

Az Alkotmány 2. (1) bekezdésében deklarált jogállamiságból fakadó jogbiztonság követelményével és a 13. (1) bekezdésében meghatározott tulajdonhoz való joggal összefüggésben alkotmányos visszásságot okoz, ha az illetékhivatal számítógépes nyilvántartását nem módosítja és az ügyfelét a korábban törölt tartozás megfizetésére szólítja fel.

Teljes szöveg: 3.2. alfejezetben.

OBH 6501/1998.

Az Alkotmány 2. (1) bekezdésében deklarált jogállamiságból fakadó jogbiztonság követelményével, valamint a 13. (1) bekezdésében biztosított tulajdonjoggal és a 18. -ban foglalt egészséges környezethez való joggal összefüggésben visszásságot okoz, ha a lakókörnyezetben a környezetet károsító tevékenységet végeznek.

Teljes szöveg: 3.13. alfejezetben.

OBH 132/1999.

I. Az Alkotmány 2. (1) bekezdésében deklarált jogállamiságból eredõ jogbiztonsággal és az ebbõl fakadó tisztességes eljáráshoz való joggal, az Alkotmány 57. (5) bekezdésében biztosított jogorvoslati joggal, valamint ebbõl következõen az Alkotmány 13. (1) bekezdésében biztosított tulajdonhoz fûzõdõ alkotmányos joggal összefüggésben visszáságot okoz, ha az elsõfokú hatóság évekig nem folytatja le az új eljárást.

II. Az Alkotmány 13. (1) bekezdésében biztosított tulajdonhoz fûzõdõ alkotmányos joggal összefüggésben visszáságot okoz, ha a jegyzõ évekig nem hoz határozatot az engedély nélküli ipari tevékenység gyakorlása miatt tett bejelentésre.

A panaszos a beadványában a szomszédja építkezésével, valamint ipari tevékenységével kapcsolatban a tiszakécskei jegyzõ elhúzódó eljárását és intézkedési kötelezettségének elmulasztását sérelmezte.

Az országgyûlési biztos eljárása során elõzetes vizsgálatot kért a Bács-Kiskun Megyei Közigagatási Hivatal vezetõjétõl, valamint megkérte az elõzményi iratokat.

Az országgyûlési biztos megállapította, hogy a panaszos szomszédja részére a tiszakécskei jegyzõ építési engedélyt adott 1994-ben, mely engedélyt a másodfokú építésügyi hatóság megsemmisítette, és új, építésrendészeti eljárást lefolytatását rendelte el a megkezdett építkezésre tekintettel. A jegyzõ az engedély nélkül épített melléképületre fennmaradási engedélyt adott 1995. februári határozatával. A panaszos fellebbezésében foglaltak alapján az elsõfokú építésügyi hatóság saját hatáskörében eljárva döntését visszavonta, s kötelezte építtetõt módosított tervdokumentációk, valamint a szakhatósági állásfoglalások 20 napon belüli benyújtására a 801/3/1995. sz. április 3-án kelt határozatával. A közigazgatási hivatal vezetõje vizsgálata alapján megállapította, ezen elsõfokú hatósági döntés óta a melléképület építésügyi hatósági ügyében intézkedés nem történt. A hivatalvezetõ álláspontja az volt, hogy az építési törvény 38. -a alapján ma már építésügyi hatósági intézkedést tenni nem lehet, mert eltelt az arra nyitva álló egy éves határidõ. A panaszos által sérelmezett ipari tevékenység ügyében pedig a jegyzõnek nem volt hatásköre eljárni, figyelemmel arra, hogy a telepengedélyezési eljárásról szóló IpM rendeletet 1997. július 2-i hatállyal hatályon kívül helyezték. Jelenleg pedig nincs hatályban olyan jogszabály, amely hatósági engedélyhez kötné a panaszos szomszédja által folytatott ipari tevékenységet. A hivatalvezetõ álláspontja szerint a panaszos - figyelemmel arra, hogy az általa zavaró hatásúnak ítélt állapot több mint egy éve fennáll - a bíróságtól kérhet birtokvédelmet.

Az országgyûlési biztos megállapította, hogy a megyei közigazgatási hivatal vezetõjének több megállapítása nem volt megalapozott. A hivatkozott, a telepengedélyezésrõl szóló miniszteri rendeletet a panasznak a jegyzõhöz történt benyújtását követõen több mint két évvel helyezték hatályon kívül. Az iratokban meglévõ, 1995. március 21-i helyszíni szemlérõl készült feljegyzés szerint a panaszos szomszédja kisipari tevékenységet folytatott az engedély nélkül létesített melléképületben, s ezért is vonta vissza a fennmaradási engedélyt megadó határozatát a hatóság. A felépült építményre sem a vizsgálat elõtt, sem alatt nem volt érvényes fennmaradási engedély, tehát a tevékenység folytatásának megtiltásáról kellett volna rendelkeznie a jegyzõnek, valamint le kellett volna folytatnia a telepengedélyezési eljárást is.

Az országgyûlési biztos megállapította, azzal, hogy a jegyzõ 1995. év óta nem intézkedett sem az építésrendészeti eljárásban hozott kötelezõ határozata végrehajtása érdekében (végrehajtási intézkedés, illetõleg bontási határozat meghozatala), sem az engedély nélkül mûködõ vállalkozás kérdésében, a panaszost jogorvoslati jogától fosztotta meg. Visszásságot okozott a jegyzõ a tulajdonhoz fûzõdõ alkotmányos joggal kapcsolatban is azzal, hogy éveken keresztül nem járt el a hatóság a panaszos szomszédságában folytatott engedély nélküli ipari tevékenységgel kapcsolatos beadványok alapján, és így nem vizsgálta a tevékenységgel járó, a panaszos ingatlanára károsan hatható gépek számát, elhelyezésésének szabályosságát.

A megyei közigazgatási hivatal vezetõjének válaszából az derült ki, hogy semmilyen intézkedést nem tett a mulasztást elkövetõ jegyzõvel szemben, gyakorlatilag a kialakult állapotot megváltoztathatatlannak tekinti.

Az országgyûlési biztos megállapította, hogy a megvalósult alkotmányos jogokkal összefüggõ visszásságok az eltelt években bekövetkezett jogszabályváltozások miatt nem voltak orvosolhatók.

A vizsgálat idején hatályba lépõ, a telepengedély alapján gyakorolható ipari és szolgáltató tevékenységekrõl, valamint a telepengedélyezési eljárásról szóló kormányrendelet alapján azonban a települési önkormányzat jegyzõjének mind hivatalból, mind bejelentésre ellenõriznie kell, hogy a telepengedélyhez kötött tevékenységet jogerõs engedély alapján kezdik meg, folytatják, illetõleg módosítják.

A feltárt, alkotmányos jogokkal kapcsolatos visszásságok megszüntetése érdekében az országgyûlési biztos kezdeményezte Tiszakécske Város Önkormányzata jegyzõjénél, hogy a kormányrendelet alapján folytassa le a telepengedélyezési eljárást a panaszos szomszédjával szemben és annak eredményérõl a panaszost is tájákoztassa, valamint hogy intézkedjen arról, hogy a jövõben mind az eljárási, mind az anyagi jogi szabályokat maradéktalanul tartsák be. Egyidejûleg felhívta Tiszakécske Város polgármesterét, hogy a mulasztás miatt kezdeményezzen vizsgálatot a jegyzõvel szemben, szükség esetén fegyelmi eljárást.

Felkére továbbá a Bács-Kiskun Megyei Közigazgatási Hivatal vezetõjét, hogy a mûködési területén hívja fel a jegyzõk figyelmét a hatályba lépõ kormányrendelet maradéktalan betartására; valamint hogy intézkedjen arról, hogy a jövõben mind az eljárási, mind az anyagi jogi szabályokat maradéktalanul tartsák be, és felügyeleti jogkörében járjon el, amennyiben jegyzõi mulasztást tár fel.

A polgármester arról tájékoztatta az országgyûlési biztost, hogy a mulasztást nem a vizsgálat idéjén hivatalban lévõ jegyzõ követte el, ezért fegyelmi eljárást nem kezdeményezett. A jegyzõ arról tájékoztatta az országgyûlési biztost, hogy a telepengedélyezési eljárást megindította, befejezésérõl értesíti az országgyûlési biztost. A megyei közigazgatási hivatal vezetõje az ajánlásban foglaltak szerint intézkedett hivatalában a jogszabályok maradéktalan megtartásáról, egyben arról adott tájékoztatást, hogy a rendszeres jegyzõi értekezleteken kiemelten foglalkoznak a jogszabályváltozásokból eredõ feladatokkal.

Az országgyûlési biztos a válaszokat elfogadta.

OBH 138/1999.

I. Alkotmányos jogokkal kapcsolatos visszásságot okoz a gazdasági kamara a jogállamiságból fakadó jogbiztonsággal (Alk. 2. (1) bek.) összefüggésben, ha a jogszabályi rendelkezésekkel ellentétes módon - a cégbíróság értesítése nélkül - tagként nyilvántartásba vesz egy vállalkozást, majd a hibás nyilvántartás alapján, tényleges tagsági viszony fennállta nélkül tagdíjtartozás iránti követeléssel lép fel vele szemben.

II. Alkotmányos jogokkal kapcsolatos visszásságot okoz a gazdasági kamara a jogbiztonság követelményével (Alk. 2. (1) bek.) és a tulajdonhoz való joggal (Alk. 13. (1) bek.) összefüggésben, ha kizárólag jogszabály szerint meghatározott hatóság által alkalmazható joghátrányt (ingófoglalás) kísérel meg foganatosítani, illetve akkor is, ha azonnali beszedési megbízás kibocsátásával, egy vélt tagdíj tartozás behajtása céljából - mindenféle jogalap nélkül - tényleges anyagi hátrányt okoz a panaszosnak.

Teljes szöveg: 3.2. alfejezetben.

OBH 456/1999.

Nem okoz alkotmányos jogokkal kapcsolatos visszásságot a szeszesital közterületen való fogyasztásának tilalmát kimondó szabály alkalmazása a tulajdonhoz való joggal (Alk. 13. (1) bek.) összefüggésben, ha az az adott területen élõk biztonságérzetének javítását, a közterületek kulturált használatának kialakítását szolgálja.

A Magyar Hírlap 1999. január 26-i számában "Szesztilalom Angyalföldön" címmel újságcikk jelent meg. A cikk írója arról számolt be, hogy a fõváros XIII. kerületének közterületein 1999. március 1-jétõl tilos a szeszesital fogyasztása. Az önkormányzat véleménye szerint a kerület közterületein való szeszesital-fogyasztás a polgárok széles körének érdekeit sérti, a társadalmi együttélés normáiba ütközik, ezért a szabályozás közösségi igényt fejez ki, és helyi társadalmi viszony rendezését jelenti. Az állampolgári jogok országgyûlési biztosa megállapította, hogy az önkormányzati rendelet alkalmazása lényegében a tulajdonjog egyik részjogosítványának, a használat jogának a közjogi jellegû korlátozását mondja ki. A tulajdonjog közjogi korlátai mögött elvileg minden egyes esetben a közérdek húzódik meg, amit a jogalkotó és jogalkalmazó szervek útján az állam érvényesít, ha kell, közhatalmi kényszerrel. Az alkohol közterületen való fogyasztásának mint tiltott tevékenységnek szabálysértéssé nyilvánításával a XIII. kerületi önkormányzat képviselõtestülete a közhatalmi kényszer alkalmazásának lehetõségét helyezi kilátásba. A tulajdonjog korlátozásának egyik korlátja, hogy a beavatkozás nem mehet túl az Alkotmány 8. (2) bekezdésének keretein, amely szerint alapvetõ jog lényeges tartalmát törvény sem korlátozhatja. A polgári jogi tulajdonfogalom lényeges tartalma a birtoklás, használat és a rendelkezés. Az Alkotmánybíróság országgyûlési biztos által követett gyakorlata szerint ezek a részjogosítványok nem jelentik a tulajdonnak mint alkotmányos alapjognak azt a lényeges tartalmát, aminek a korlátozását az Alkotmány 8. (2) bekezdés tiltja. A tulajdon polgári jogi tartalmát kitevõ birtoklás, használat, rendelkezés tehát korlátozható anélkül, hogy az Alkotmány 8. (2) bekezdésébe foglalt rendelkezés sérülne. A tulajdon korlátozásával szembeni védelem feltételes és relatív. A tulajdonjog valamely elemének korlátozása csak akkor jár a tulajdonjog - mint alkotmányos alapelv - korlátozásával, ha nem elkerülhetetlen, továbbá ha a korlátozás súlya az elérni kívánt célhoz képest aránytalan. Az országgyûlési biztos megállapította, hogy az önkormányzati rendelet alkalmazása nem tekinthetõ alkotmányos cél nélkülinek. A kerületben élõk biztonságérzetének javítása, a közterületek kulturált használatának kialakítása - mint a közérdeket kifejezõ törekvés - olyan céloknak tekinthetõk, amelyekhez képest a közterületen való alkoholfogyasztásra vonatkozó tilalom nem minõsíthetõ aránytalan korlátozásnak. Mindezekre tekintettel az országgyûlési biztos megállapította, hogy a vizsgált önkormányzati rendelet alkalmazása alkotmányos jogokkal összefüggõ visszásságot nem okoz.

OBH 588/1999.

Az Alkotmány 2. . (1) bekezdésében deklarált jogállamiságból eredõ jogbiztonság követelményének részét képezõ tisztességes eljáráshoz való joggal, az Alkotmány 70/I. -a szerinti arányos közteherviselés kötelezettségének elvével, valamint az Alkotmány 13. (1) bekezdésében biztosított tulajdonhoz való joggal összefüggésben alkotmányos visszásságot okoz, amikor az Adó- és Pénzügyi Ellenõrzési Hivatal Fõvárosi és Pest Megyei Járulékigazgatósága - saját mûködési szabályait megsértve - egyazon járulékfizetõ kettõs nyilvántartásával nem valós adatokat tartalmazó fizetési felszólításokat küld ki.

A panaszos alkalmazott foglalkoztatását jelentette be az Adó és Pénzügyi Ellenõrzési Hivatal Fõvárosi és Pest Megyei Járulékigazgatósága jogelõdjénél, az Egészségbiztosítási Pénztárnál. Adminisztrációs hiba miatt a bejelentést az Egészségbiztosítási Pénztárnál két eltérõ törzsszámon - a 3020870 és 6901899 - vették nyilvántartásba. A járulék terhelése mindkét törzsszámon megtörtént, a befizetés az elõírtnál alacsonyabb összegben csak az egyikre - a 30208070-es törzsszámra - érkezett, ezért a nyilvántartásban szereplõ mindkét törzsszámon tartozást mutattak ki, melyekrõl különbözõ összegeket tartalmazó fizetési felszólításokat küldött ki a panaszosnak az Egészségbiztosítási Pénztár.

Az állampolgári jogok országgyûlési biztosa általános helyettesének vizsgálata megállapította, hogy az ügy kapcsán a jogbiztonság követelményének részét képezõ tisztességes eljáráshoz való joggal, az arányos közteherviselés kötelezettségének elvével, valamint a tulajdonhoz való joggal összefüggésben visszásság történt. Ajánlást azért nem tett, mert a panaszos ügyét az Adó- és Pénzügyi Ellenõrzési Hivatal Fõvárosi és Pest Megyei Járulékigazgatósága saját hatáskörben rendezte.

OBH 881/1999.

Nem sérül az Alkotmány 13. (1) bekezdésében deklarált tulajdonhoz való jog, ha a hatóság által elrendelt korlátozás szükségszerû és megfelel az arányosság követelményének.

A panaszos a Nógrád Megyei Növény-egészségügyi és Talajvédelmi Állomás növény-egészségügyi zárlat elrendelésével összefüggõ eljárását sérelmezte.

Az Állomás 1994-ben növény-egészségügyi zárlatot rendelt el a panaszos férjének 400 m2 alapterületû házikertjére. A határozat kitért arra is, hogy a károsítónak ellenálló fajták elültethetõk.

A növény-egészségügyi zárlat elrendelését az indokolta, hogy a panaszos férjének háziketjében termelt burgonya vizsgálatakor a növényvédelmi felügyelõ burgonya-gyökérfonálféreg zárlati károsítót észlelt. Az Állomás vezetõje által határozatban elrendelt zárlat a fertõzés felszámolása, illetve az ország más területeire való átterjedésének megakadályozása érdekében mindenképpen szükséges volt.

A növény-egészségügyi zárlat mind a tilalom alá vont burgonyafajtákat, mind pedig a zárlat idõtartamát tekintve behatárolt. A tilalom nem teljes körû, mert csak a fogékony fajtákra vonatkozik, a károsítónak ellenálló fajtákat nem érinti, azok elültethetõk. A zárlat idõtartama talajfertõtlenítés nélkül 10, míg fertõtlenítés esetén 5 év.

Az országgyûlési biztos általános helyettesének álláspontja szerint az ügyben a tulajdonjog korlátozásával járó sérelem feloldható, a korlátozás környezetvédelmi szempontból mindenképpen szükséges volt, emellett arányban állt az elérni kívánt cél fontosságával. Mivel a korlátozás a szükségszerûség és arányosság követelményének megfelelt, az ügyben a helyettes országgyûlési biztos alkotmányos joggal összefüggõ visszásságot nem állapított meg.

OBH 1168/1999.

Az Alkotmány 2. . (1) bekezdésében deklarált jogállamiságból eredõ jogbiztonság követelményének részét képezõ tisztességes eljáráshoz való joggal, az Alkotmány 70/I. -a szerinti arányos közteherviselés kötelezettségének elvével, valamint az Alkotmány 13. -ában biztosított tulajdonhoz való joggal összefüggésben alkotmányos visszásságot okoz, amikor az Adó- és Pénzügyi Ellenõrzési Hivatal Fõvárosi és Pest Megyei Járulékigazgatósága saját mûködési szabályainak megsértésével egyazon járulékfizetõ kettõs nyilvántartásával nem valós adatokat tartalmazó fizetési felszólításokat küld ki.

Panaszos 1970. március 1-étõl 1990. május 28-ig kiskereskedõi engedéllyel rendelkezett, melynek alapján az Adó- és Pénzügyi Ellenõrzési Hivatal Fõvárosi és Pest Megyei Járulékigazgatósága jogelõdjénél, az Egészségbiztosítási Pénztárnál a 134740-3 törzsszámon vették nyilvántartásba. Azonban a beadványt tevõ 1994. február 14-tõl 1996. június 3-ig ismét egyéni vállalkozó volt, amikor a korábbi törzsszámának újraélesztése mellett adminisztratív tévedés folytán a 277113-3 törzsszámot is kiadták. Ennek következtében egy járulékfizetõ részére két nyilvántartást vezettek és mindkettõn elõírták a járulékfizetést. A befizetéseit panaszos az új törzsszámára - 277113-3 - teljesítette, ezért a 134740-3 számú nyilvántartásról tartozásról szóló felszólításokat kapott. Vizsgálat alapján a tartozásos nyilvántartás rendezésre és megszüntetésre került. A 277113-3 számú nyilvántartás felülvizsgálat után túlfizetést mutatott, amelynek összegét panaszos köztartozásról szóló nyilatkozata figyelembevételével utalhatnak vissza.

Az állampolgári jogok országgyûlési biztosa általános helyettesének vizsgálata megállapította, hogy az ügy kapcsán a jogbiztonság követelményének részét képezõ tisztességes eljáráshoz való joggal, az arányos közteherviselés kötelezettségének elvével, valamint a tulajdonhoz való joggal összefüggésben visszásság történt. Ajánlást azért nem tett, mert panaszos ügyét az Adó- és Pénzügyi Ellenõrzési Hivatal Fõvárosi és Pest Megyei Járulékigazgatósága saját hatáskörben rendezte.

OBH 1261/1999.

Az Alkotmány 13. (1) bekezdésében biztosított tulajdonhoz fûzõdõ joggal és az ezzel összefüggésben Alkotmány 2. (1) bekezdésében deklarált jogállamiságból eredõ jogbiztonság követelményével kapcsolatban visszásságot okoz, ha a jegyzõ és a közigazgatási hivatal az építésügyi eljárást a telekhatár vita miatt indított bírói eljárásra tekintettel olyan esetben függeszti fel, amelyben az építésügyi szabályok miatt a bírói eljárás eredménye a hatósági eljárást nem befolyásolja.

A panaszos a beadványában azt sérelmezte, hogy a szomszédja engedély nélküli építkezése ügyében a Hajdú-Bihar Megyei Közigazgatási Hivatal 1997-es határozatával elrendelt új eljárást a hajdúhadházi jegyzõ évek óta nem folytatta le.

A hajdúhadházi jegyzõ a panaszos szomszédja engedély nélkül felépített gazdasági építményeire irányuló fennmaradási engedélyezési eljárást több mint egy évvel az új eljárás elrendelését követõen - másodfokon helybenhagyott - határozatával felfüggesztette. Határozatát azzal indokolta, hogy az eljárás alatt bíróság elõtt indított telekhatárvita befolyásolja az építésrendészeti eljárást. A Hajdú-Bihar Megyei Bíróság jogerõs ítéletének indokolása szerint a két ingatlan közötti telekhatár kitûzése megfelelõ, a panaszos szomszédja által engedély nélkül felépített melléképületek saját ingatlanon kerültek elhelyezésre.

Az országgyûlési biztos a rendelkezésre álló iratokból és helyszínrajzból azt állapította meg, hogy abban az utcában, amelyben a panaszos által kifogásolt építkezés történt, az utcáról nézve a jobb oldali telekhatár menti oldalhatáros beépítés a mérvadó, az építkezés az építéssel érintett ingatlan bal oldali telekhatárától 0,5 méterre történt. Így az engedély nélkül felépített építmények elhelyezése ellentétes az OÉSZ-ben elõírtakkal, amely szerint oldalhatáron álló fõépület esetében a melléképületet is ezen az oldalhatáron kell elhelyezni. Az elõzményi iratokból kiderült, hogy az építésügy hatóság egy ízben megállapította, hogy az épület szabálytalan helyen van. A vizsgált ügyben az országgyûlési biztos megállapította, a telekhatárvita elbírálása nem befolyásolhatta a hozandó döntést az OÉSZ elõírásaira tekintettel, ezért az elsõ- és másodfokú közigazgatási határozatok megalapozatlanok voltak, továbbá a jegyzõ a felfüggesztõ határozatot indokolatlanul hosszú idõ alatt hozta meg. A jegyzõ eljárásával sérült a panaszosnak a jogbiztonság követelményével összefüggõ, továbbá a tulajdonhoz fûzõdõ alkotmányos joga, miután az engedély nélküli épület szabálytalan elhelyezése akadályozza az esetleges késõbbi építési szándékában (tûztávolság stb.).

Az országgyûlési biztos ajánlásában felkérte a hajdúhadházi jegyzõt, hogy soron kívül folytassa le az építésrendészeti eljárást a panaszos szomszédjának építkezése ügyében. Felkérte továbbá mind a jegyzõt, mind a Hajdú-Bihar Megyei Közigazgatási Hivatal vezetõjét, hogy gondoskodjon hivatalában az anyagi- és az eljárásjogi szabályok, továbbá az ügyintézési határidõk maradéktalan megtartásáról.

A közigazgatási hivatal vezetõje az ajánlásnak megfelelõen intézkedett hivatalában, és arról tájékoztatta az országgyûlési biztost, hogy a jegyzõ eljárást ellenõrizni fogja.

A jegyzõ az ajánlást csak részben fogadta el, hivatkozva arra, hogy a településrész beépítési módja a kérdéses ingatlannál vegyesre változik, ami az iratokban meglévõ helyszínrajból valóban nem derülhetett ki. Tájékoztatta továbbá az országgyûlési biztost, hogy az építésrendészeti eljárásban meghozta határozatát.

Az országgyûlési biztos a választ azzal fogadta el, hogy a határozat meghozatalával megnyílt a jogorvoslat lehetõsége, ezzel a panaszos élt is, így a fellebbezési eljárásban tisztázható, hogy az ingatlan beépítési módját mennyiben lehet figyelembe venni a fennmaradás engedélyezéskor.

OBH 1309/1999.

I. Az Alkotmány 13. (1) bekezdésében biztosított tulajdonhoz és az Alkotmány 57. (5) bekezdésében biztosított jogorvoslathoz való joggal kapcsolatban visszásságot okoz, ha a jegyzõ az ügyintézési határidõt jelentõsen túllépve hozza meg határozatát a hozzá benyújtott birtokvédelmi kérelemre.

II. Az Alkotmány 2. (1) bekezdésében deklarált jogállamiságból eredõ jogbiztonsággal összefüggésben visszásságot okoz, ha a közigazgatási hivatal téves jogértelmezése miatt nem intézkedik felügyeleti jogkörében.

A panaszos a beadványában a résztulajdonában álló ingatlan szomszédságában lévõ telken folyó építkezésre vonatkozó hatósági eljárást, továbbá az engedély nélkül elkezdett építkezésre megadott fennmaradási és továbbépítési engedélyt sérelmezte, valamint azt, hogy a jánossomorjai jegyzõ az 1995-ben benyújtott birtokvédelmi kérelmére nem intézkedett.

Az országgyûlési biztos megállapította, hogy a panaszos testvére 1995 májusában írásban jelezte a jegyzõnek, hogy a társtulajdonában álló ingatlanával szomszédos telken építkezésbe kezdtek, s az engedélyrõl nem kaptak sem õ, sem tulajdonostársai értesítést. Egyidejûleg bejelentette, hogy szomszédja az õ beleegyezésük nélkül a két telek közötti betonkerítést elbontotta, ezért birtokvédelmi eljárást kezdeményezett. Az elsõfokú építésügyi hatóság a bejelentést elbírálva fennmaradási és továbbépítési engedélyt, majd figyelemmel arra, hogy az engedély nélküli építkezést tovább folytatták, 1997-ben ismételten fennmaradási és továbbépítési engedélyt adott az építtetõ részére. A jegyzõ a határozatában utalt arra, hogy a "kerítés elbontása ügyében külön eljárás keretében" fog dönteni. Az építési ügyben - mivel a panaszos tulajdonostársai közül többen külföldön élnek - végül is másodfokú döntés csak 1998 végén született. A panaszosok keresetet nyújtottak be a jogerõs közigazgatási határozat ellen. A Gyõr-Moson-Sopron Megyei Közigazgatási Hivatal - az iratoknak a megindult bírósági eljáráshoz szükséges továbbítása elõtt, a keresetlevélben foglaltak alapján - saját hatáskörében eljárva módosította határozatát és az elsõfokú hatóságot új eljárásra utasította. Az országgyûlési biztos tájékoztata a panaszost, hogy az eljárását megelõzõ közigazgatási döntések vizsgálatára az Obtv. 16. (1) bekezdése és 29. (1) bekezdés f) pontja alapján nincs hatásköre. A bírói eljárást még nem szüntették meg, az elrendelt új eljárásban pedig még nem született sem elsõ-, sem másodfokú döntés.

Az országgyûlési biztos megállapította, hogy a jegyzõ az 1995-ben benyújtott kérelem tárgyában annak ellenére nem járt el, hogy az építésügyi eljárásban hozott határozatában erre külön is kitért. A jegyzõ azzal, hogy elmulasztotta a birtokvédelmi eljárást lefolytatni, a tulajdonhoz fûzõdõ, valamint a jogorvoslati jogot biztosító alkotmányos jogokkal összefüggésben visszásságot okozott.

Az országgyûlési biztos megállapította, hogy a közigazgatási hivatalnak a birtokvédelmi ügyben a panaszos részére adott tájékoztatása, valamint a helyi jegyzõnek írt, intézkedést kérõ levelében foglaltak téves jogértelmezésen alapultak, s ezzel a hivatal a jogállamiságból fakadó jogbiztonság alkotmányos követelményét sértette meg, visszásságot okozva.

A mulasztásban megnyilvánuló visszásság megszüntetése érdekében az országgyûlési biztos felkérte a jegyzõt, hogy a panaszos ügyében soron kívül hozzon érdemi határozatot.

Felkérte továbbá a Gyõr-Moson-Sopron Megyei Közigazgatási Hivatal vezetõjét, hogy hívja fel munkatársai figyelmét mind az anyagi, mind az eljárási jogszabályok maradéktalan betartására.

A megszólított szervek az ajánlásban foglaltak szerint intézkedtek. Az országgyûlési biztos az ügyet lezárta.

OBH 1344/1999.

I. Az Alkotmány 2. (1) bekezdésében deklarált jogállamiságból eredõ jogbiztonsággal és az ebbõl következõ tisztességes eljárás követelményével kapcsolatos joggal, valamint az Alkotmány 13. (1) bekezdésében biztosított tulajdonhoz való joggal összefüggésben visszásságot okoz, ha a közigazgatási szerv a kötelezettséget tartalmazó döntését huzamos ideig nem hajtatja végre.

II. Az Alkotmány 57. (5) bekezdésében foglalt jogorvoslati joggal összefüggésben visszásságot okoz, ha a közigazgatási szerv a határozata végrehajtásának teljesítésére az ellenérdekû fél tájékoztatása nélkül engedélyez határidõ-módosítást.

A panaszos azt sérelmezte, hogy a csömöri jegyzõ nem intézkedik a szomszédja építkezésével kapcsolatos határozata végrehajtásáról.

A jegyzõ a panaszos bejelentésére indult eljárásban meghatározott munkálatokra kötelezte a szomszédos ingatlan tulajdonosát. Az országgyûlési biztos megállapította, hogy jegyzõ a jogerõs és végrehajtható határozatának végrehajtárásól több mint egy évig nem intézkedett. Ezzel veszélyeztette a panaszos ingatlanának állagát. Az eredményre vezetõ végrehajtási eljárást csak az országgyûlési biztos tájékoztatáskérését követõen folytatta le a jegyzõ. Ennek során azonban az ellenérdekû ügyfelet a kötelezett kérelmére adott teljesítési határidõ módosításról nem értesítette. Az országgyûlési biztos megállapította, hogy a kötelezett a határozattal elrendelt munkálatokat elvégezte, a panaszos a teljesítést elfogadta. A panaszos újabb kérelmét a jegyzõ elbírálta. Intézkedett továbbá hivatalában a hasonló hibák jövõbeni kiküszöbölése iránt.

Az országgyûlési biztos megállapította, hogy a jegyzõ a késedelmes ügyintézéssel a jogbiztonsággal és a tulajdonhoz fûzõdõ alkotmányos joggal összefüggésben visszásságot okozott, azonban azt saját hatáskörében megszüntette. Az országgyûlési biztos a jegyzõ mulasztásának pótlását és a jövõbeni eljárások sza- bályossága érdekében tett intézkedését elfogadta, az ügyben ajánlást nem tett.

OBH 1609/1999.

Az Alkotmány 2. (1) bekezdésében deklarált jogállamiságból eredõ jogbiztonsággal, az Alkotmány 13. (1) bekezdésében biztosított tulajdonjoggal, valamint az Alkotmány 57. (5) bekezdésében foglalt jogorvoslati joggal összefüggésben visszásságot okoz, ha a közigazgatási szerv több mint egy év elteltével sem bírálja el a hozzá benyújtott kérelmet.

A panaszos azt sérelmezte, hogy a Hajdú-Bihar Megyei Közigazgatási Hivatal korlátozási kártalanítási igényét több mint egy éve nem bírálta el.

Az országgyûlési biztos általános helyettese megállapította, hogy a panaszos ingatlanára a Hajdúböszörményi önkormányzat 1994-ben 10 évre szóló építési tilalmat rendelt el. Az építési tilalom bejegyzésre került az ingatlan-nyilvántartásba is. A panaszos 1998. február 16-án korlátozási kártalanítás megállapításra irányuló kérelmet nyújtott be a hajdúszoboszlói önkormányzathoz. Az önkormányzat, miután többszöri levélváltás során arról tájékoztatta a tulajdonost, hogy az ingatlant nem tudja megvásárolni, továbbította a kérelmet az elbírálásra hatáskörrel rendelkezõ megyei közigazgatási hivatalhoz.

A megyei közigazgatási hivatal a hozzá 1998. március 21-én érkezett kérelem alapján 1999. január 21-én tájékoztatta panaszost arról, hogy ingatlana értékének megállapítására felkérte a Hajdú-Bihar Megyei Illetékhivatalt, s a korlátozási kártalanítási kérelemrõl az ingatlanforgalmi szakvéleményt követõen fog dönteni. Határozatot azonban a panasz elõterjesztéséig nem hozott.

Az országgyûlési biztos általános helyettese megállapította, hogy a megyei közigazgatási hivatal a hozzá érkezett kérelmet a panasz elõterjesztéséig nem bírálta el, közbensõ intézkedését is csak hónapokkal késõbb tette meg. Az 1997. évi LXXVIII. törvény (Étv.) 30. (8) bekezdése szerint a korlátozási kártalanítási kérelem elbírálásakor a kisajátítási kártalanítás szabályait kell alkalmazni. Bár a kisajátításról szóló 1976. évi 24. tvr. és a végrehajtására kiadott 33/1976. (IV. 5.) MT rendelet értelmében az ügyintézésre nyitva álló 30 nap a szakértõi vélemény megérkezését követõen tartandó tárgyalás napjától számít, ez nem teszi lehetõvé, hogy a hatóság a közbensõ intézkedését hónapokkal (jelen esetben közel egy évvel) a kérelem benyújtását követõen tegye meg, bizonytalanságban tartva kérelmezõt a döntésrõl (eredményrõl).

Az országgyûlési biztos általános helyettese megállapította, hogy a megyei közigazgatási hivatal elhúzódó eljárásával a jogállamiság elvébõl fakadó jogbiztonság követelményével, s ezzel összefüggésben sérült tulajdonhoz fûzõdõ joggal összefüggõ alkotmányos jogelv. A közigazgatási hivatal eljárásával visszásságot okozott az Alkotmány 57. (5) bekezdésében biztosított jogorvoslati joggal összefüggésben is, hiszen azzal, hogy nem hozott határozatot, megfosztotta kérelmezõt az esetlegesen igénybe veendõ jogorvoslattól is.

Fentiek alapján az országgyûlési biztos általános helyettese felkérte a Hajdú-Bihar Megyei Közigazgatási Hivatal vezetõjét, hogy a panaszos kérelmét soron kívül bírálja el, és tett intézkedésérõl 30 napon belül tájékoztassa. Felkérte továbbá, hogy amennyiben határozatát bármely okból 30 napon belül nem tudja meghozni, úgy errõl értesítse mind hivatalát, mind a panaszost az indok megjelölésével.

A megyei közigazgatási hivatal vezetõje az ajánlást elfogadva - miután idõközben a kért szakértõi vélemény megérkezett - meghozta döntését, és errõl tájékoztatta az országgyûlési biztos általános helyettesét, aki a választ elfogadta.

OBH 1732/1999.

Az Alkotmány 2. (1) bekezdésében deklarált jogállamiságból eredõ jogbiztonsággal és az ebbõl következõ tisztességes eljárás követelményével, az Alkotmány 13. (1) bekezdésében biztosított tulajdonjoggal, valamint az Alkotmány 57. (5) bekezdésében foglalt jogorvoslati joggal összefüggésben visszásságot okoz, ha a közigazgatási szerv huzamos idõ múlva hoz határozatot a hozzá benyújtott kérelemre, valamint ha a megismételt eljárásban csak több mint egy év elteltével dönt.

A panaszos beadványában a szomszédja építési ügyében a zalakarosi jegyzõ elhúzódó eljárását, intézkedési kötelezettségének elmulasztását sérelmezte.

Az országgyûlési biztos megállapította, hogy a panaszos szomszédjának kérelmére az építésügyi hatóság 1996-ban építési engedélyt adott üdülõépület bõvítésére. A Zala Megyei Közigazgatási Hivatal mint másodfokú hatóság megsemmisítette a döntést, és egyben az engedély nélküli építkezés ügyében rendelt el új eljárást 1996. október 21-én kelt határozatával. A zalakarosi jegyzõ csak 1997 októberében hozott határozatot. Ezt a panaszos megfellebbezte, és a másodfokú hatóság ismételten megsemmisítve a határozatot új eljárás lefolytatását rendelte el. A megismételt eljárás során a jegyzõ 1998 júliusában hozott határozata - amelyben bizonyos munkálatok elvégzésére kötelezték az építtetõt - elsõfokon jogerõre emelkedett. Az országgyûlési biztos megállapította, hogy a jegyzõ hosszú hónapokon keresztül nem hozott határozatot, így bizonytalanságban tartotta a panaszost, egyidejûleg megfosztotta a jogorvoslat lehetõségétõl. A hatóság a helyszínen ellenõrizte a teljesítést, amit megfelelõnek talált. A panaszos a teljesítést nem fogadta el, ezért fordult beadvánnyal az országgyûlési biztoshoz, kifogásolva az építésügyi hatóság, valamint a jegyzõ eljárását. A jegyzõ nem döntött továbbá a benyújtott kizárási kérelem tárgyában sem.

A panaszos szabálysértési feljelentéssel is élt szomszédja ellen, amely alapján a jegyzõ tárgyalás nélkül pénzbírsággal sújtotta az engedély nélkül építkezõt az építésügyi igazgatás szabályainak megszegése miatt.

A rendelkezésre álló iratok alapján az országgyûlési biztos megállapította, hogy a panaszos a teljesítéssel szembeni kifogását nem jelezte, a jegyzõ arról csak az országgyûlési biztos megkeresésébõl szerzett tudomást. Az iratok megküldése elõtt ismételt helyszíni szemlét tartott az építésügyi hatóság, ellenõrizve a panaszban foglaltakat, azaz hogy az építési tervdokumentációban fürdõszobának jelölt helyiséget valóban annak alakították-e ki. A szemlérõl fényképeket készített a hatóság. Ezek szerint a mellékhelyiséget rendeltetésszerûen használják, az ablakot az engedélyezett méretre visszaalakították, az a szobából nem nyitható.

A panaszos szabálysértési feljelentésére a jegyzõ szintén túllépve az ügyintézési határidõt - a megyei közigazgatási hivatal felszólítására - intézkedett. Az országgyûlési biztos megállapította, hogy a jegyzõ azzal, hogy bár a feljelentés benyújtását követõen hónapokkal késõbb hozta meg elmarasztaló határozatát, az okozott visszásságot saját hatáskörében megszüntette.

A jegyzõ az országgyûlési biztos megkeresésére vizsgálatot tartott a határidõ mulasztások miatt, s megállapította annak valóságát. Ugyanakkor arra a következtetésre jutott, hogy munkatársa leterheltsége okozta a mulasztást. A jegyzõ arról is tájékoztatta az országgyûlési biztost, hogy 1999-ben az Önkormányzatnál átfogó vizsgálatot fog tartani a leterheltség és létszámgond megoldása érdekében, amely eredményeképpen valószínûleg a hivatali munkában a jövõben hasonló mulasztás nem fog elõfordulni. A panaszos elfogultsági indítványát nem tartotta indokoltnak, ezért nem jelölt ki más ügyintézõt az építésügyi eljárásban.

A panaszos által elõterjesztett költségmegtérítési kérelmet és kizárási indítványt azonban a vizsgálat idején még nem bírálták el. Az országgyûlési biztos megállapította, hogy az építésügyi eljárás lezárult, az ügyintézõ kizárására vonatkozó kérelem határozatban való elbírálása okafogyottá vált.

Figyelemmel arra, hogy a jegyzõ belsõ vizsgálatot indított a konkrét ügy kapcsán és megállapította a mulasztást, majd annak eredményeként általános vizsgálatot és munkaszervezési tematikát kíván végezni, a konkrét ügyben az országgyûlési biztos ajánlásában felkérte Zalakaros Város Önkormányzatának jegyzõjét, hogy a panaszos költség megtérítése iránti kérelmét haladéktalanul bírálja el, és hívja fel munkatársai figyelmét a jogszabályok megtartására, s amennyiben szükséges, éljen az ügyintézési határidõ jogszabályban megengedett meghosszabbításának lehetõségével, az ügyfél egyidejû értesítése mellett.

A jegyzõ az ajánlásnak megfelelõen meghozta határozatát és arról tájékoztatta az országgyûlési biztost, hogy intézkedett hivatalában a szabályos eljárások érdekében.

Az országgyûlési biztos a választ elfogadta és az ügyet lezárta.

OBH 2156/1999.

Az Alkotmány 13. -ában megfogalmazott tulajdonhoz való joggal összefüggésben visszásságot okoz, ha a volt hadiárvák ellátásának egyösszegû térítése késedelmes kifizetése miatt keletkezett kárt a Nyugdíjfolyósító Igazgatóság nem állapítja meg és nem folyósítja a jogosultnak.

A panaszost a hadigondozásról szóló 1994. évi XLV. törvény alapján egyösszegû térítés illette meg 1995. január 1-jétõl. Az esedékesség idõpontját azonban az 1995. és az 1996. évi költségvetésérõl szóló törvények egy-egy évvel elhalasztották, végsõ soron 1997. január 1-jével határozták meg. Az Alkotmánybíróság 2/1998. (II. 4.) AB határozata azonban kimondta a szóban forgó jogszabályi rendelkezések alkotmányellenességét, ezért azokat a hatálybalépésük idõpontjára visszamenõleg megsemmisítette. Ezt követõen a Kormány a 2149/1998. (V. 20.) Korm. határozatával rendelkezett a késedelmes kifizetések miatt keletkezett károk megtérítésérõl.

A panasz alapján az országgyûlési biztos általános helyettese folytatott vizsgálatot. Megállapította, hogy a panaszos és még 24 társa volt hadiárva már 1995-ben jogosult volt a hadiárvák ellátásának egyösszegû térítésére, azonban mivel az elsõ határozatot a Nyugdíjbiztosító Igazgatóság visszaküldte (bár erre jogszabályi felhatalmazása nem volt, és a visszaküldött határozatot sem vette nyilvántartásba), a további 24-et a jegyzõ csak 1997 elején továbbította a Nyugdíjfolyósító Igazgatóságnak. Végül is csak egy esetben került sor a kormányhatározatban elõírt kártérítés hivatalból történõ megállapítására. A panaszos és társai esetében az országgyûlési biztos általános helyettesének vizsgálata megkezdését követõen a késedelmes kifizetés miatt keletkezett kár megállapításához szükséges adatpótlást, illetve egyeztetést a Nyugdíjfolyósító Igazgatóság és a jegyzõ elvégezte, a panasz orvoslása megtörtént. Az ügyben a panaszos és társai problémája ugyan megoldódott, az országgyûlési biztos általános helyettese mégis megállapította a panaszosnak és társainak tulajdonhoz fûzõdõ jog csorbulását. Az alkotmányos joggal összefüggõ visszásság megszüntetése miatt azonban ajánlást nem tett.

A Nyugdíjfolyósító Igazgatóság szerint 32 088 volt hadiárva részesült egyösszegû hadiárva ellátásban, de csupán 6581 fõ kapott a késedelmes kifizetés miatt kártérítést, ami sértette azon hadiárvák tulajdonhoz való jogát, akik nem kaptak kártérítést a hadiárva-ellátás késedelmes kifizetése miatt. Ezért az országgyûlési biztos általános helyettese ajánlást tett a Miniszterelnöki Hivatalt vezetõ miniszternek, hogy ellenõriztesse országos szinten a 2149/1998. (V. 20.) kormányhatározat erre vonatkozó pontjának végrehajtását, annak eredményétõl függõen pedig tegye meg a szükséges intézkedéseket. A Miniszterelnöki Hivatal közigazgatási államtitkára a vonatkozó kormányhatározat megismerhetõségére a Határozatok Tárában történt közzétételt elegendõnek tartotta. Az ajánlást teljesítésre a Honvédelmi Minisztérium közigazgatási államtitkárának továbbította.

A Honvédelmi Minisztérium közigazgatási államtitkára válaszában arról adott tájékoztatást, hogy a hadigondozással kapcsolatos jogszabályok végrehajtását folyamatosan ellenõrzik, az ajánlást elfogadta. A vizsgálat eredménnyel zárult.

OBH 2394/1999.

1. Az Alkotmány 13. (1) bekezdésében rögzített tulajdonhoz való jogot közvetlenül veszélyezteti, ha egy közösségi szálláson a hûtõszekrényt nem lehet olyan biztonságosan lezárni, hogy az ott elhelyezett élelmiszert csak az a személy vegye ki, aki annak tulajdonosa.

2. Az Alkotmány 70/D. (1) bekezdésében biztosított lehetõ legmagasabb színtû testi és lelki egészséghez, valamint az Alkotmány 18. -ában deklarált egészséges környezethez és az Alkotmány 54. (1) bekezdésében megfogalmazott emberi méltósághoz való joggal összefüggésben alkotmányos visszásságot okoz, ha egy közösségi szálláson a lakótérben nincs öltözõszekrény és beteg-elkülönítõ helyiség, külön a nõk és külön a férfiak részére tisztálkodási helyiség, továbbá ha a hálókörlet zsúfolt, az épület természetes szellõzési lehetõsége korlátozott végül, amennyiben az étkezési lehetõséget hálókörletben, az edények tisztántartásának lehetõségét pedig a tisztálkodásra használt mosdóban biztosítják.

3. Az Alkotmány 70/D. (1) bekezdésében deklarált lehetõ legmagasabb szintû testi és lelki egészséghez, valamint az Alkotmány 18. -ában biztosított egészséges környezethez való joggal kapcsolatban alkotmányos visszásság keletkezik, ha a közösségi szálláson a csapok elhasználódtak, a szaniterek balesetveszélyesek, szennyezettek, a lefolyók eldugulnak.

4. A közösségi szálláson elhelyezett egyéb befogadottaknak és az ott dolgozóknak az Alkotmány 54. (1) bekezdésében megfogalmazott élethez és emberi méltósághoz, valamint az Alkotmány 70/D. (1) bekezdésében biztosított lehetõ legmagasabb szintû testi és lelki egészséghez való jogát közvetlenül veszélyezteti a közösségi szállás egyes lakóinak éhségsztrájkban és deviáns jelenségekben megnyilvánuló magatartása.

5. Az állomány élet- és munkakörülményeinek alacsony színvonala közvetlenül veszélyezteti a dolgozóknak az Alkotmány 54. (1) bekezdésében rögzített élethez és emberi méltósághoz, továbbá az Alkotmány 70/D. (1) bekezdésében biztosított lehetõ legmagasabb szintû testi és lelki egészséghez, valamint az Alkotmány 18. -ában biztosított egészséges környezethez való emberi jogát.

6. Az Alkotmány 2. (1) bekezdésében rögzített jogállamiság és az abból fakadó jogbiztonság követelményével összefüggésben alkotmányos visszásságot okoz, amennyiben a rendõri szerv nem dokumentálja a külföldi hatóságoktól átvett személyek, iratok, tárgyak átvételét, továbbá, ha a határõr-igazgatóság nem az elõírásoknak megfelelõen vizsgálja ki a határõr intézkedésének jog- és szakszerûségét, az igazgatóság parancsnoka pedig nem észleli a mulasztásokat.

7. Az Alkotmány 2. (1) bekezdésében rögzített jogállamiság és az abból fakadó jogbiztonság követelményével, valamint az Alkotmány 57. (5) bekezdésében rögzített jogorvoslathoz való joggal kapcsolatban alkotmányos visszásságot keletkeztet, ha a határõr-igazgatóság parancsnoka nem hoz határozatot az eljárás megszüntetésérõl, így arról az érintettek nem értesülnek és nem élhetnek jogorvoslati lehetõségükkel továbbá, ha a felülvizsgálat során az országos parancsnokság, valamint az ügyben felügyeletet gyakorló katonai ügyészség nem észleli a határõr intézkedése kivizsgálásának szakszerûtlenségét és nem intézkedik a jogszabályoknak megfelelõ eljárás lefolytatására, illetve határozathozatalra.

Teljes szöveg: 3.13. alfejezetben.

OBH 4251/1999.

Az Alkotmány 13. (1) bekezdésében deklarált tulajdonhoz való joggal összefüggésben nem állapítható meg visszásság azon eljárás során, amelyben a Fõvárosi Önkormányzat Idõsek Otthona (Szombathely) vezetõje a közérdekû felajánlást az Otthon lakóitól elfogadta.

A panaszos bejelentést tett a Fõvárosi Önkormányzat Idõsek Otthona (Szombathely, Bogáti út 72., a továbbiakban: Otthon) vezetõjének azon intézkedése ellen, miszerint az Otthonban lakó testvérének közérdekû felajánlását elfogadta.

A testvér 1992. május 22-e óta lakója az intézetnek. Beköltözésekor rokonait nem jelölte meg, csupán egy Romániában élõ ismerõsével tartott kapcsolatot. A rokonok 1999 nyarán vették fel a kapcsolatot az Otthonnal, amikor eleget tettek egy "lakó-hozzátartozó" találkozóra szóló meghívásnak. Ekkor mondta el a bentlakó nekik, hogy 1994-ben közérdekû célra felajánlást tett. Ezt megbánta. A panaszos nevében eljáró személyek kérték az állampolgári jogok országgyûlési biztosát, vizsgálja meg az Otthonban élõk felajánlásainak jogszerûségét, ugyanis többen is tettek közérdekû célú felajánlást. Testvérük korábban diagnosztizáltan schizophreniás volt. Hosszú ideje tünetmentes, egészsége, mentálhigiénés állapota jó. Nem áll gondnokság alatt.

A Polgári Törvénykönyvrõl szóló 1959. évi IV. törvény (Ptk.) 593. (1) bekezdése szerint magánszemély, jogi személy és jogi személyiséggel nem rendelkezõ gazdasági társaság írásban kötelezettséget vállalhat arra, hogy általa meghatározott közérdekû célra ingyenesen vagyoni szolgáltatást teljesít.

Az Otthonban lakó rokona a közérdekû felajánlás megtétele után öt esztendõvel csak annak megállapíttatása miatt fordulhatott az állampolgári jogok országgyûlési biztosához, hogy a közérdekû felajánlás során sérült-e az Alkotmány 13. (1) bekezdésében deklarált tulajdonhoz való jog.

Mivel a felajánlást tevõ jognyilatkozatának megtételekor - az elõadottak szerint - cselekvõképes volt, így a jognyilatkozat megtételére sem elõzetes, sem utólagos jóváhagyásra nem volt szüksége.

Az, hogy az egyoldalú kötelezettséggel járó nyilatkozat akarathibás volt, a bíróság elõtt nyerhetett volna bizonyítást a polgári jogi elévülési idõn - 5 éven - belül.

Az állampolgári jogok országgyûlési biztosa a fent leírtak értelmében az Alkotmány 13. (1) bekezdésében deklarált tulajdonhoz való joggal kapcsolatban nem állapított meg alkotmányos joggal összefüggõ visszásságot.

OBH 4570/5/1999.

Az Alkotmány 2. (1) bekezdésében deklarált jogállamiságból eredõ jogbiztonság követelményével, az Alkotmány 13. (1) bekezdésében biztosított tulajdonjoggal, valamint az Alkotmány 57. (5) bekezdésében foglalt jogorvoslati joggal összefüggésben visszásságot okoz, ha a jegyzõ a kötelezést nem határozatban írja elõ.

Teljes szöveg: 3.9. alfejezetben.

3.11. Tanuláshoz, mûvelõdéshez való jog

Alkotmány 70/F. (1): A Magyar Köztársaság biztosítja az állampolgárok számára a mûvelõdéshez való jogot.

(2) A Magyar Köztársaság ezt a jogot a közmûvelõdés kiterjesztésével és általánossá tételével, az ingyenes és kötelezõ általános iskolával, képességei alapján mindenki számára hozzáférhetõ közép- és felsõfokú oktatással, továbbá az oktatásban részesülõk anyagi támogatásával valósítja meg.

Alkotmány 70/G. (1): A Magyar Köztársaság tiszteletben tartja és támogatja a tudományos és mûvészeti élet szabadságát, a tanszabadságot és a tanítás szabadságát.

(2) Tudományos igazságok kérdésében dönteni, kutatások tudományos értékét megállapítani kizárólag a tudomány mûvelõi jogosultak.

A tanuláshoz, mûvelõdéshez való jog biztosítása nem egyszerûen alanyi jog, hanem össztársadalmi érdek. Természetesen az állam felelõssége ezen a területen szoros összefüggésben van az általa fenntartott intézményhálózat nyújtotta lehetõségekkel. Az állam és az állami szervek kötelezettsége, hogy az egyéni képességek kibontakoztatásához minimális feltételeket megteremtse. Ezen túlmenõen azonban az egyéni sorsokat természetszerûleg befolyásolja az egyén képessége és ambíciója. A hatóságok mûködését e kettõs feltételrendszer tükrében kell vizsgálni.

A korábbi beszámolónkban már rámutattunk arra, hogy a tanuláshoz való jog korlátozását érintõ panaszok jelentõs része az iskola-megszüntetésekkel, illetve -összevonásokkal függ össze. Ilyen esetekben azonban csak akkor lehet visszásságot megállapítani, ha a pedagógiai szolgáltatások igénybevételének lehetõsége megszûnik, illetve jelentõsen megnehezül. Egyéb esetekben a tényleges érdeksérelmek ellenére sincs lehetõsége az országgyûlési biztosnak fellépnie.

A fent említett elvnek megfelelõen állapítottunk meg visszásságot egy általános iskola - részben kimenõ rendszerben történõ - megszüntetése miatt, figyelemmel arra, hogy az nem nyújtott garanciákat az ott tanuló diákoknak és az õket oktató pedagógusoknak, hogy a megkezdett kísérleti jellegû oktatást befejezhessék. A vizsgálat megállapítása szerint a tanulók, illetve pedagógusok jogait súlyosan sérti, hogy, bár más iskolában és más rendszerben befejezhetik tanulmányaikat, illetve végezhetik munkájukat, az már jelentõs mértékben eltér a korábbi feltételrendszer biztosította körülményektõl.

Egy ügyben alkotmányos joggal összefüggõ visszássághoz vezetett az iskola körzethatárok megvonásának elmulasztása. A közoktatási törvény szerint ugyanis az önkormányzat köteles meghatározni az intézmények felvételi körzetét, az itt élõ gyermekek, tanulók beiskoláztatását, átvételét az iskola ugyanis nem tagadhatja meg. A körzet kijelölésének hiányában önkényes döntések születhetnek, amelyek sértik a mûvelõdéshez való jogot.

Az iskola-megszüntetés formai követelményekkel körülbástyázott eljárás. A formai követelmények ebben az esetben tartalmi garanciákat is jelentenek a tanuláshoz, mûvelõdéshez való jog tényleges érvényesítése érdekében. Az ilyen követelmények elmulasztása megalapozza az e jogokkal összefüggõ visszásságot. Ennek azért van jelentõsége, mert egyébként az iskola-megszüntetésrõl való döntés érdemére vonatkozóan a jogalkotó széles mérlegelési jogkört biztosít a döntéshozónak. Amennyiben tehát az iskolafenntartó a - jogszabály elõírta - véleménybeszerzési kötelezettséget elmulasztja és így hozza meg döntését, visszásságot okoz az adott intézményben tanulók jogaival kapcsolatban.

OBH 5587/1997.

Alkotmányos jogokkal (Alk. 70/F. ) összefüggõ visszásságot okoz az iskolafenntartó, ha az iskola meg- szüntetésérõl szóló, a végrehajtás idõpontjának módosítását megfogalmazó határozat meghozatala elõtt nem tesz eleget a vélemények beszerzésére vonatkozó kötelezettségének.

A panaszos a Fõvárosi Közgyûlés azon határozatát sérelmezve fordult az Országgyûlési Biztosok Hivatalához, amellyel az a panaszos által vezetett szakközépiskolának egy másik iskolával való összevonásáról döntött. Az állampolgári jogok országgyûlési biztosa megállapította, hogy az önkormányzat a végrehajtás idõpontjának módosítására vonatkozó döntés meghozatala elõtt nem tett eleget a jogszabály által elõírt egyeztetési kötelezettségének.

Az országgyûlési biztos megállapította, hogy az ügy jogszabályi hátterének tekinthetõ rendelkezések fõleg eljárási jellegû szabályokat fogalmaznak meg az oktatási intézmények megszüntetésére, illetve átszervezésére. A döntés érdemére vonatkozó szabályokat a jogalkotó úgy fogalmazta meg, hogy azok széles mérlegelési jogot biztosítanak a döntéshozónak. Az ilyen jellegû szabályozás nyilván azon a megfontoláson nyugszik, hogy az oktatási intézmények fenntartásának jelentõs anyagi vonzata van, ezért az átszervezésre (megszüntetésre) vonatkozó döntésnél racionális költségvetési szempontokat is figyelembe kell venni. E szempontok mérlegelése pedig esetrõl esetre eltérõ döntést eredményez - figyelembe véve a helyi viszonyokat -, így a jogalkotó a döntés érdemére vonatkozóan nem adhatott a mérlegelést kizáró szabályozást. Azok a szabályok tehát, amelyek az intézmény megszüntetésére, illetve átszervezésére vonatkoznak, a döntéshozó elé olyan korlátokat állítanak, amelyek a kiszámíthatóságot, a felkészülést szolgálják, vagyis végsõ soron a jogbiztonság tartalmi elemeiként funkcionálnak. Az elõbbi megállapításokból az országgyûlési biztos vizsgálatára nézve az alábbi következtetések adódtak. A hatályos jogi szabályozás jellegének figyelembevétele mellett az országgyûlési biztos nem vizsgálhatta azokat a szempontokat, amelyeket az önkormányzat a döntés meghozatalánál mérlegelt, kizárólag a jogbiztonság elvét szolgálni hivatott eljárási jellegû rendelkezések betartását vizsgálhatta.

Az országgyûlési biztos megállapította, hogy a nevelési-oktatási intézmények átszervezésére vonatkozó közgyûlési alapdöntést megelõzõen a törvény által megkívánt egyeztetéséket lefolytatták, a végrehajtás idõpontjának módosítására vonatkozó döntés meghozatala elõtt azonban ilyen egyeztetésre nem került sor. A közoktatási törvény 102. (3) bekezdése helyes értelmezése szerint a fenntartónak nemcsak az alapdöntésre vonatkozóan, hanem a közoktatási intézmény megszüntetésével, átszervezésével összefüggésben hozott valamennyi döntést megelõzõen le kell folytatni a vélemények beszerzését célzó eljárást. A jogbiztonság alkotmányos alapelvének része a hatályos jogszabályok jogalkalmazók általi betartásának kötelezettsége is. Amikor a fenntartó nem tett eleget a vélemények beszerzésére vonatkozó kötelezettségének a végrehajtás idõpontjának módosítására megfogalmazott határozat meghozatala elõtt, alkotmányos jogokkal összefüggõ visszásságot okozott a jogbiztonság vonatkozásában. Az alkományos jogokkal összefüggõ visszásság jövõbeni elkerülése érdekében az országgyûlési biztos felkérte Budapest fõváros fõpolgármesterét, hívja fel a Fõvárosi Közgyûlés figyelmét arra, hogy a közoktatási intézmények megszüntetésével, átszervezésével kapcsolatos valamennyi döntés elõtt folytassa le a közoktatási törvény által elõírt vélemények beszerzését célzó eljárást.

A fõpolgármester a jelentésben foglalt vizsgálati megállapításokat elfogadta, és arról tájékoztatta a biztost, hogy az önkormányzati döntés elõtt a jövõben beszerzik a szükséges véleményeket.

OBH 5752/1997.

Nem okoz az Oktatási Minisztérium eljárása az Alkotmány 70/A. -ában deklarált hátrányos megkülönböztetés tilalmával, illetve a 70/F. -ban biztosított mûvelõdéshez és oktatáshoz való joggal összefüggõ visszásságot az, hogy az egyetemi írásbeli matematikafelvételiket a jelentkezõk két idõpontban írják, így két eltérõ feladatsort oldanak meg, ha a szakemberek az eltérõ feladatsorokat úgy állítják össze, hogy azok nehézségi foka és jellege hasonló legyen.

A panaszos a Budapesti Közgazdaságtudományi Egyetem felvételi vizsgájával kapcsolatban azt kifogásolta, hogy a vizsgabeosztás miatt különbözõ napokon felvételizõknek eltérõ jellegû feladatsort kellett megoldaniuk matematikából. A panaszos szerint 1997. május 21-én a Budapesti Közgazdaságtudományi Egyetemre felvételizõknek a mûszaki egyetemre jelentkezõk részére összeállított matematika-feladatsort kellett megoldaniuk. A két egyetem jellegébõl adódóan a feladatok és követelmények eltérõek, így a 20-án és a 21-én felvételizõk tudását nem mérték egyenlõ mércével.

Az oktatási miniszter az országgyûlési biztos általános helyettesét megkeresésére az alábbiakról tájékoztatta. A 28/1995. (III. 24.) Korm. rendelet lehetõvé tette a jelentkezõk számára, hogy korlátlan számban adjanak be jelentkezési lapot, akár egymástól gyökeresen eltérõ jellegû felsõoktatási intézménybe, karra, szakra. Ennek a rendszernek az egyik sajátossága, hogy például a matematika felvételi tantárgy a mûszaki, a természettudományos, a gazdasági és egyéb felsõoktatási intézményekben, de annak a jelentkezõnek, aki mindhárom intézménytípusba jelentkezik, természetesen csak egyszer kell és lehet megírnia az írásbeli dolgozatát. Erre a körülményre figyelemmel 1996 óta nincs külön mûszaki és gazdasági jellegû matematikafelvételi. A jelentkezõk nagy száma miatt - évente 20000 fõ ír matematikadolgozatot - lehetetlen egy napon megoldani a vizsgát, így két idõpontot jelölnek ki, természetesen két eltérõ feladatsorral, amelyet azonban a szakemberek úgy állítanak össze, hogy azok azonos súlyúak legyenek. A Budapesti Közgazdaságtudományi Egyetem rektorhelyettese levelében leírta, hogy az Oktatási Minisztérium által felkért szakmai bizottságok által összeállított tételsorok közül sorsolással választják ki, hogy mely napon melyik tételsort kell a jelent- kezõknek megoldaniuk.

Az országgyûlési biztos általános helyettese megállapította, hogy a felsõoktatási intézménybe való felvétel nem tekinthetõ az Alkotmány alapján járó jogosultságnak, ezért itt a jogalanyok megkülönböztetését illetõen az eljáró szerv viszonylag széles, bár nem korlátlan mérlegelési jogosultsággal rendelkezik. A nem egyenlõ kezelésnek ésszerû oka kell hogy legyen, azaz a megkülönböztetés nem minõsülhet önkényesnek, mert az már sértené az emberi méltóságot. Az országgyûlési biztos általános helyettese megállapította ezért, hogy habár elõfordulhat olyan eset, hogy az azonos szakterületre, felsõoktatási intézménybe jelentkezõk más-más dolgozatot írnak matematikából, azonban a feladatsorok jellegükben és nehézségükben nem térnek el egymástól. Sorsolással döntik el, hogy melyik napon, melyik tételsort kell a jelentkezõknek megoldaniuk. Megvalósul tehát az az alkotmányos jogokon alapuló követelmény, hogy a jelentkezõk tudását, képességeit egyenlõ mércével mérjék. Az országgyûlési biztos általános helyettesének vizsgálata alkotmányos joggal összefüggõ visszásságot nem tárt fel.

OBH 10536/1997.

A rendõr-szakközépiskolák elsõéves hallgatói teljes jogú tagjai lehetnek a Független Rendõr Szakszervezetnek, az ORFK ezzel ellentétes állásfoglalása sérti az egyesülési (Alk. 63. (1) bek.) és az érdekképviselethez való jogot (Alk. 70/C. (1) bek.), ezáltal alkotmányos jogokkal összefüggõ visszásságot okoz.

A panaszos - a Miskolci Rendõr Szakközépiskola elsõéves hallgatója - azért fordult az állampolgári jogok országgyûlési biztosához, mert a szakközépiskola parancsnokának tájékoztatása szerint elsõéves hallgatók nem lehetnek a Független Rendõr Szakszervezet (FRSZ) tagjai.

A beadvány alapján az állampolgári jogok országgyûlési biztosának általános helyettese vizsgálatot rendelt el az esetleges alkotmányos jogokkal összefüggõ visszásság megállapítása érdekében, és tájékoztatást kért az ORFK Személyügyi Szolgálat vezetõjétõl. A tájékoztatás megerõsítette, hogy az ORFK álláspontja szerint a szakközépiskolák elsõéves hallgatói nem lehetnek az FRSZ tagjai. Az ORFK álláspontját arra alapította, hogy az FRSZ - a vizsgálat idején hatályos - Alapszabályának 15. pontja szerint: "Az FRSZ teljes jogú tagjai lehetnek: a Rendõrség, a Belügyminisztérium és irányítása alá tartozó szervek dolgozói, nyug- díjasai és ezen szervekkel tanulmányi szerzõdésben állók, akik elfogadják az FRSZ Alapszabályát és eleget tesznek az abban foglaltaknak." Véleményük szerint az elsõéves szakközépiskolai hallgatók egyik feltételnek sem felelnek meg, ugyanis nem tekinthetõk sem a rendõrség, sem a Belügyminisztérium dolgozóinak, valamint az ORFK-val nem tanulmányi, hanem polgári jogi szerzõdést kötöttek.

Az állampolgári jogok országgyûlési biztosának általános helyettese megállapította, hogy az ORFK álláspontja nem helytálló. Az egyesülési jogról szóló 1989. évi II. törvény szerint az egyesülési jog mindenkit megilletõ alapvetõ szabadságjog, amelyet az emberi jogok és az alapvetõ szabadságok védelmérõl szóló Egyezmény szerint csak törvényben meghatározott korlátozásoknak lehet alávetni. A társadalmi szervezet autonómiája körébe tartozik annak meghatározása, hogy milyen feltételek mellett teszi lehetõvé a tagként való felvételt, tehát ennek az ORFK részérõl történõ korlátozása sérti az egyesülési szabadságot és az érdekképviselethez való jogot. A tagsági viszony létesítésének és megszûnésének feltételeit a társadalmi szervezetek határozzák meg, az erre vonatkozó szabályok értelmezése az önkormányzatiság elve alapján szintén a hatáskörükbe tartozik.

Az állampolgári jogok országgyûlési biztosának általános helyettese ajánlotta az országos rendõrfõkapitánynak, hogy a rendõr-szakközépiskolák parancsnokai részére adjon ki állásfoglalást, amelyben az elsõéves hallgatók szakszervezeti tagságával kapcsolatos alkotmányos jogokkal összefüggõ visszásságot orvosolja. Az FRSZ Alapszabálya idõközben megváltozott. A fõkapitány álláspontja szerint a kiadott állásfoglalás nem jelentett korlátozást a hallgatók érdek-képviseleti jogainak gyakorlásában, másrészt az Alapszabály módosítása okafogyottá tette az intézkedését. Mindezek alapján az állampolgári jogok országgyûlési biztosának általános helyettese az ajánlást visszavonta.

OBH 2263/1998.

Nem okoz visszásságot a mûvelõdéshez (Alk. 70/F. (1) bek.) és közvetve a munkához (Alk. 70/B. (1) bek.) való joggal összefüggésben a szakképzést szervezõ intézet, ha a hallgatói számára végül is megteremti a képzési hirdetményben ígért diploma megszerzésének lehetõségét.

A Népszava 1998. március 26-án, a Napi Magyarország 1998. április 7-én adott hírt arról, hogy az Egészségügyi Szakképzõ és Továbbképzõ Intézet (ETI) másodéves hallgatói nem folytathatják tanulmányaikat. Az ETI és a Szent-Györgyi Albert Orvostudományi Egyetem (SZAOTE) között tervezett szerzõdés ugyanis meghiúsult a Magyar Akkreditációs Bizottság döntése következtében. Az alkotmányos jogok esetleges sérelme miatt az állampolgári jogok országgyûlési biztosa vizsgálatot indított. Megállapította, az ETI az ápolók képzését azt követõen hirdette meg, hogy a SZAOTE Fõiskolai Karával a szándéknyilatkozatot a képzés fõiskolai folytatásáról aláírták. Az együttmûködési megállapodást azonban már nem kötötték meg. Ez bizonytalanná tette az ETI által meghirdetett képzésre jelentkezõk oktatásának feltételeit és a diplomaszerzést. Errõl tudósított a sajtó.

A megoldás lehetõségét végül a Mûvelõdési és Közoktatási Minisztérium közremûködésével úgy sikerült megtalálni, hogy - az ETI és a Népjóléti Minisztérium kezdeményezésére - a Pécsi Orvostudományi Egyetem Egészségügyi Fõiskolai Kara 1998 áprilisában vállalta, hogy figyelemmel a hallgatók elõzetesen szerzett ismereteire, speciális oktatóprogrammal megszervezi számukra a fõiskolai képzést, ami így a rendes levelezõ képzésnél 1 évvel rövidebb.

Az érintett szervezetek hatékony együttmûködésével tehát sikerült elhárítani a hallgatókat fenyegetõ kárt, az alkotmányos jogok sérelmét. A konkrét ügyet ezért az országgyûlési biztos ajánlás nélkül lezárta. Arra azonban más ügyekhez hasonlóan ez is tanulságul szolgált, hogy az oktatás szervezésénél - a feltételek meghatározásánál - nagyobb körültekintéssel kell eljárni.

OBH 118/1999.

Nem okoz visszásságot az Alkotmány 70/F. -ában biztosított mûvelõdéshez való alkotmányos joggal összefüggésben az önkormányzat, ha az önkormányzati intézmény alkalmazotti közösségének, az iskolaszéknek, az iskola szülõi szervezetének, az iskolai diákönkormányzatnak a véleményét kikérve, de tiltakozásuk ellenére az intézményt megszünteti.

A szegedi Gutenberg János Általános Iskola képviselõi fordultak panasszal az országgyûlési biztosokhoz az iskolájuk és a Kodály téri Általános Iskola összevonásával kapcsolatos önkormányzati eljárás vizsgálatát kérve. Kifogásolták, hogy az önkormányzat az alacsony gyermekszámra hivatkozva nem a gyenge kihasználtságú intézményeket zárja be, hanem az értékes belvárosi épületekben mûködõket. Sérelmezték, hogy az összevonás veszélyezteti a szerb nyelvû oktatást és a hallássérültek speciális képzését.

Az országgyûlési biztos a mûvelõdéshez való jog sérelmének lehetõsége miatt vizsgálatot indított, melynek során az önkormányzat polgármesterét, a megyei önkormányzat elnökét, a megyei közigazgatási hivatal vezetõjét és az oktatási minisztert kereste meg.

Az önkormányzat az 1998. XII. 11-i közgyûlésen döntött arról, hogy a Gutenberg iskola épületét használja fel annak a gimnáziumnak az elhelyezésére, amelynek az épületét az egyház visszaigényelte. A Gutenberg épületének kiválasztását - a gimnáziumhoz való közelségén kívül - az indokolta, hogy oda a körzetbõl csupán a tanulók 8%-a jár. Az önkormányzat a Gutenberg tanulóinak az elhelyezésére a Kodály téri alacsony kihasználtsággal mûködõ lakótelepi általános iskolát jelölte ki, ahova a tanulókat a teljes nevelõtestülettel együtt kívánta áthelyezni. A közgyûlés az általános iskolák összevonásáról 1999. III. 19-én döntött véglegesen. Az önkormányzat döntését a szerb nyelvû oktatás kérdésében a nemzeti és etnikai kisebbségi jogok országgyûlési biztosa vizsgálta ki, míg a hallássérültek oktatásának veszélyeztetettsége miatt az országgyûlési biztos a vizsgálatot elvégezte és megállapította, hogy a következõ tanévre e szolgáltatást már senki sem igényelte. Az iskola új székhelyének kijelölése nem okozott aránytalanul súlyos terhet a gyermekeknek, mert az a korábbi helyétõl egyetlen közlekedési eszközzel, átszállás nélkül megközelíthetõ.

A vizsgálat megállapította, hogy az önkormányzat a döntése elõtt lehetõséget biztosított valamennyi érintettnek a véleménye kifejtésére. A jogszabály viszont egyetlen érdekeltnek sem biztosít vétójogot érveinek figyelmen kívül hagyása miatt. Az önkormányzat a költségvetését a törvényes kertek között szabadon határozza meg, és mint fenntartó nagyfokú önállósággal bír az intézményi struktúra kialakításában, szervezésében. Döntéseit a csökkenõ gyermeklétszám miatt kihasználatlan intézmények gazdaságtalan mûködése indokolja. Az önkormányzat döntése kizárólag törvényességi, alkotmányossági okból vizsgálható, gazdálkodása célszerûségi szempontból nem bírálható felül.

A mûvelõdéshez való jog az alkotmányban biztosított alapjogok második generációjaként ismert jogok csoportjának része, olyan társadalmi konszenzuson alapuló érték, amely államcélként fogalmazódik meg. Az állam törvényekben vállalt feladatának ellátását - helyi szinten - az önkormányzatok közremûködésével valósítja meg azáltal, hogy lehetõvé teszi - többek között - az ingyenes és kötelezõ általános iskola igénybevételét.

A szabad iskolaválasztás jogát nem lehet kiterjesztõen értelmezni, ezért a mûvelõdéshez való alapjog nem biztosít az érintetteknek jogot arra, hogy valamely intézmény fenntartását követeljék, ha a megszüntetés az alapellátást nem sérti.

A lefolytatott vizsgálat alapján az országgyûlési biztos megállapította, hogy jogsértés nem történt, ezért a vizsgálatot alkotmányos joggal kapcsolatos visszásság hiányában megszüntette.

OBH 776/1999.

Az "agykontroll" módszerének iskolai alkalmazása nem sérti az Alkotmány 70/G. (1) bekezdésében rögzített, a tudományos és mûvészeti élet szabadságát, a tanszabadságot és a tanítás szabadságát deklaráló alapelvet, valamint az Alkotmány 70/G. (2) bekezdésében rögzített azon követelményt, miszerint a tudományos igazságok kérdésében dönteni, kutatások tudományos értékét megállapítani kizárólag a tudomány mûvelõi jogosultak.

A panaszosok beadványukban azt sérelmezték, hogy a hetényegyházi általános iskolában az írás-olvasás tanítása az "agykontroll" módszerének alkalmazásával történik.

Az állampolgári jogok országgyûlési biztosa vizsgálata során megállapította, hogy a közoktatásról szóló 1993. évi LXXIX. törvényt (a továbbiakban: Kot.) a Magyar Köztársaság Alkotmányában meghatározott mûvelõdéshez való jog (...) a tanszabadság és a tanítás szabadságának érvényesítése, a gyermekek, tanulók, szülõk és a közoktatásban foglalkoztatottak jogainak és kötelességeinek meghatározása, továbbá korszerû tudást biztosító közoktatási rendszer irányítása és mûködtetése céljából alkotta az Országgyûlés. A Kot. elõírja, hogy a pedagógust munkakörével összefüggésben megilleti az a jog, hogy a nevelési, illetve pedagógiai program alapján az ismereteket, a tananyagot, a nevelés és tanítás módszereit megválassza. A pedagógus alapvetõ feladata a rábízott gyermekek, tanulók nevelése, tanítása. Feladatai közé tartozik, hogy a gyermekek, tanulók részére az egészségük, testi épségük megõrzéséhez szükséges ismereteket átadja, a gyermekek, tanulók emberi méltóságát és jogait tiszteletben tartsa, a szülõket és a tanulókat az õket érintõ kérdésekrõl rendszeresen tájékoztassa, a szülõt figyelmeztesse, ha gyermeke jogainak megóvása vagy fejlõdésének elõsegítése érdekében intézkedést tart szükségesnek, továbbá, hogy a szülõ és a tanuló javaslataira, kérdéseire érdemi választ adjon. A nevelési-oktatási intézményben a nevelõ- és oktatómunka nevelési, illetve pedagógiai program szerint folyik. A nevelési, illetve pedagógiai programot a nevelõtestület fogadja el, és a fenntartó jóváhagyásával válik érvényessé. A fenntartó a nevelési program és a pedagógiai program jóváhagyása elõtt köteles - az Országos szakértõi névjegyzékben szereplõ - szakértõ véleményét közvetlenül vagy a pedagógiai-szakmai szolgáltatást ellátó intézmény útján beszerezni. Fontos garanciális szabály, hogy a nevelési, illetve pedagógiai programot nyilvánosságra kell hozni. A közoktatási intézmény szakmai ellenõrzése során, az értékelés eredményeképpen a fenntartó - ha az intézkedésre nem õ jogosult - megfelelõ határidõ biztosítása mellett felhívja a közoktatási intézmény vezetõjét, hogy a szükséges intézkedéseket tegye meg. Nincs mód arra, hogy a miniszter állásfoglalással tiltsa meg az iskolákban az agykontroll alkalmazását, sõt egy ilyen tartalmú állásfoglalás kiadása súlyos, alkotmányos jogokkal összefüggõ visszásságot eredményezne. Az országgyûlési biztos megállapította, hogy az agykontroll módszerének alkalmazása az iskolai oktatásban a vizsgált alkotmányos jogokkal összefüggõ visszásságot nem okoz.

OBH 1043/1999.

Nem okoz visszásságot az Alkotmány 70/F. -ában biztosított mûvelõdéshez való alkotmányos joggal összefüggésben az önkormányzat, ha egy oktatási intézmény megszüntetésekor gondoskodik a fogyatékos, illetve tanulási nehézséggel küzdõ gyermekek sajátos nevelésérõl és oktatásáról.

A szegedi Csongor téri Általános Iskola és Gimnázium közössége fordult panasszal az országgyûlési biztoshoz az általános iskolájuk megszüntetése, illetve a gimnáziumnak az Eötvös Gimnáziummal tervezett összevonása miatt. Panaszolták, hogy az önkormányzat intézkedése a fogyatékos vagy tanulási zavarral küzdõ tanulók helyzetét nehezíti. Jelezték, hogy a gimnazisták között mintegy 60 fõ egészségkárosult tanuló van, akit fogyatékossága, illetve kb. 30 olyan, akit lelki problémái ellenére fogadott az iskola.

Az országgyûlési biztos a mûvelõdéshez való jog sérelmének lehetõsége miatt vizsgálatot indított, melynek során megkereste az önkormányzat polgármesterét és a megyei közigazgatási hivatal vezetõjét. Mivel az országgyûlési biztos az OBH 118/1999. számon már folytatott vizsgálatot a szegedi oktatási intézményrendszer racionalizálásával kapcsolatban, az újabb vizsgálatot kifejezetten a fogyatékos tanulók esélyegyenlõségét biztosító speciális szabályok betartásának ellenõrzése érdekében indította meg. Abban megállapította, hogy az önkormányzat az alacsony kihasználtsággal mûködõ oktatási intézmények fenntartási költségeinek csökkentése érdekében elkészíttette azok racionalizálásának koncepcióját. Az önkormányzat az érintettek részére e koncepciót küldte meg véleményezésre.

Az elõterjesztés szerint az önkormányzat 1999. június 30-i hatállyal megszünteti a Csongor téri Általános Iskola és Gimnáziumot, és az Eötvös Gimnáziumot a Csongor téri iskola épületében helyezi el, melynek jogutódjaként is az Eötvös Gimnáziumot nevezi meg. Az általános iskolás tanulókat pedig a városrész közeli iskoláiban helyezi el. Az indoklás szerint az iskola épülete a következõ tanévtõl egy profiltiszta gimnáziumnak fog helyet adni, ami megfelel az önkormányzat hosszú távú fejlesztési tervének. Az általános iskola megszüntetésével a környezõ iskolák alacsony kihasználtsága javítható, és az iskola központi elhelyezkedése miatt könnyebb a tanulók átirányítása a közeli iskolákba. A gimnáziumi osztályokban integrált oktatásban részesülõ krónikus betegségben szenvedõ, illetve érzékszervi fogyatékossággal rendelkezõ tanulók felzárkóztatására plusz órákat a jogutód intézmény is maradéktalanul biztosítani fog. Az osztályok és az õket tanító pedagógusok személye változatlan marad. A közgyûlés az összevonásról 1999. március 19-én határozatban döntött.

A közigazgatási hivatal törvényességi ellenõrzés keretében megvizsgálta a Csongor téri Általános Iskola és Gimnázium ügyében hozott határozatokat, és megállapította, hogy az önkormányzat a kérdést véglegesen rendezõ határozatainak meghozatala elõtt nem intézkedett valamennyi kérdésben az érintettek véleményének kikérésérõl, ezért felszólította a közgyûlést a hiányosságok rendezésére, aminek a közgyûlés határidõben eleget is tett.

A gimnáziumok összevonása nem okoz aránytalanul súlyos terhet a tanulóknak, mert a korábbi épületben tanulnak, és továbbra is a korábbi tanáraik tanítják õket. Az általános iskola tanulóinak átvételére kijelölt iskolák pedig a meglévõ pedagógiai szolgáltatások igénybevételének lehetõségét változatlanul biztosítják.

A vizsgálat megállapította, hogy az önkormányzat lehetõséget adott valamennyi érintettnek a véleménye kifejtésére, de a jogszabály az érveinek figyelmen kívül hagyása miatt senkinek sem biztosít vétójogot. A mûvelõdéshez való jog az alkotmányban garantált alapjogok második generációjaként ismert jogok csoportjának része, olyan társadalmi konszenzuson alapuló érték, amely államcélként fogalmazódik meg. Az állami feladat ellátását - helyi szinten - az önkormányzatok valósítják meg.

A szabad iskolaválasztás jogát nem lehet kiterjesztõen értelmezni, ezért az - az alapellátás sérelme nélkül - nem biztosítja az érintetteknek azt a jogot, hogy az önkormányzattól valamely intézmény változatlanul hagyását követeljék.

A vizsgálat alapján az országgyûlési biztos megállapította, hogy jogsértés nem történt, ezért a vizsgálatot alkotmányos joggal kapcsolatos visszásság hiányában megszüntette.

OBH 1152/1999.

Az Alkotmány 2. (1) bekezdésében deklarált jogállamiságból fakadó jogbiztonság sérelme folytán fennáll a mûvelõdéshez való alkotmányos jog (Alk. 70/F. (1) bek.) és ezen keresztül a munkához való jog (Alk. 70/B. (1) bek.) érvényesíthetetlenségének közvetlen veszélye, ha nem szabályozza jogszabály, hogy az állami nyelvvizsgát tevõ a kijavított dolgozatát miként tekintheti meg, készíthet-e arról másolatot.

Teljes szöveg: 3.2. alfejezetben.

OBH 1221/1999.

Az Alkotmány 70/F. (1) és (2) bekezdésben deklarált mûvelõdéshez való joggal, valamint a 2. (1) bekezdésben foglalt jogállamiságból fakadó jogbiztonság követelményével összefüggésben visszásságot okoz az általános iskola kimenõ rendszerben történõ, illetve ezt sem biztosító megszüntetése, ha a megkezdett kísérleti jellegû oktatás nem fejezhetõ be.

I. A Fõvárosi Önkormányzat fenntartásában mûködõ (a VII. Kerületi Önkormányzat tulajdonában lévõ épületben) VII. kerület, Hernád utca 46. szám alatti Kísérleti Általános Iskola ügyében az állampolgári jogok országgyûlési biztosának általános helyettese vizsgálatot folytatott és visszásságot tárt fel. Elsõ ízben részjelentés készült, mely alapvetõen a Fõvárosi Közgyûlés határozatát kifogásolta. A határozattal kapcsolatban 1999-ben újabb visszásságokat állapított meg, mivel felmerültek olyan körülmények, mely szerint a kísérleti oktatást az intézményben nem kívánják befejezni.

Az állampolgári jogok országgyûlési biztosának általános helyettese kezdeményezésében és ajánlásában: 1. Felkérte a Fõvárosi Közgyûlést döntésének módosítására oly módon, hogy abban garanciák szerepeljenek a kimenõ rendszerû megszüntetésre, mind a diákok, mind a tanári kar részére. A döntés olyan határidõt tartalmazzon, hogy arra az érintettek idõben felkészülhessenek, jogaikat ténylegesen gyakorolhassák. 2. Kérte annak a lehetõségnek a megvizsgálását is, hogy az iskola 12 évfolyamossá való fejlesztésével az intézmény továbbra is a Fõvárosi Önkormányzat fenntartásában és irányítása alatt mûködjön, megõrizve az eddigi értékeket, fejlesztõ programokat. 3. Felkérte Budapest Fõváros Önkormányzatának fõpolgármesterét, vizsgáltassa meg, hogy a VII. kerület Hernád utca 46. szám alatti Kísérleti Általános Iskola ügyében hozott döntések során a Fõvárosi Önkormányzat Oktatási Ügyosztály munkatársát vagy munkatársait terheli-e valamilyen felelõsség a tekintetben, hogy a kifogásolt határozatok, illetve azok elõkészülete ellenére a VII. Kerületi Önkormányzat az általa kiadott tájékoztatóban úgy szerepeltette az intézményt, amely az elsõosztályosok beiratkozását várja. 4. Amennyiben a vizsgálat eredményeként arra a megállapításra jut, hogy a Fõpolgármesteri Hivatal valamely köztisztviselõjét mulasztás terheli a tévedésre okot adó helyzet kialakulásában, úgy intézkedjen a felelõsségre vonás érdekében. A kezdeményezések, ajánlások nem vezettek eredményre, azokat az érintett Fõvárosi Önkormányzat nem fogadta el, és nem intézkedett arra vonatkozóan, hogy az iskola kimenõ rendszerû megszüntetésére garanciát nyújtson a még ott tanuló diákoknak és pedagógusoknak a mûvelõdéshez való alkotmányos joggal összefüggésben. A 3. és 4. pontban foglalt kezdeményezéseknek a címzett eleget tett, de fegyelmi felelõsségre vonást nem kezdeményezett.

II. Közel egy évvel késõbb az iskola Szülõi Munkaközössége és Közalkalmazotti Tanácsa azt sérelmezte, hogy a Fõvárosi Önkormányzat a kitûzött határidõ ellenére az iskola sorsáról nem döntött, mert az ingatlantulajdonos, a Budapest VII. Kerületi Önkormányzat, arra kérte a fenntartó Fõvárosi Önkormányzatot, hogy döntését halassza el, a két önkormányzat egyeztesse álláspontját, majd ezt követõen szülessen döntés. Az önkormányzat döntött az iskola megszüntetésérõl, mely határozat ellen fellépett a Közigazgatási Hivatal is, tekintve, hogy a kerület olyan idõpontban döntött az iskola megszüntetésérõl, amely idõpontban annak átadása még nem történt meg.

Az iskolabezárás tárgyában folytatott vizsgálat lezárásaként az országgyûlési biztos általános helyettese megállapította, hogy az intézmény megszüntetése - annak kísérleti jellegébõl adódóan - a mûvelõdéshez való joggal összefüggésben további visszásságot okoz a korábbi, de ugyancsak visszás helyzethez képest, amikor a kimenõ rendszerû megszüntetés volt a kifogásolt és ugyancsak visszásságot okozó döntés. Gyakorlatilag az önkormányzat az intézmény jogi átvétele elõtt azt megszüntette, ezért a kialakult helyzetre és a korábbi eredménytelen kezdeményezésekre és ajánlásokra tekintettel újabb kezdeményezéssel nem élt az országgyûlési biztos általános helyettese, de a két önkormányzat figyelmét ismételten felhívta az okozott visszásságokra.

OBH 1556/1999.

Nem okoz visszásságot az Alkotmány 70/F. -ában biztosított mûvelõdéshez való alkotmányos joggal összefüggésben az önkormányzat, ha egy oktatási intézmény megszüntetése elõtt nem kéri ki mindenre kiterjedõen az érintett szervezetek véleményét, de azokat utólag beszerezve a korábbi döntését felülvizsgálja, még akkor is, ha a döntését nem változtatja meg.

A tiszafüredi Széchenyi István Általános Iskola közössége fordult panasszal az országgyûlési biztoshoz iskolájuk és a Hámori András Mûszaki Szakközépiskola és Szakképzõ Intézet tervezett összevonásával kapcsolatban. Panaszolták, hogy az önkormányzat a városi oktatási intézményrendszer átalakítására 1999 februárjában négyféle tervezetet dolgozott ki, és azokat az érintett intézmények közösségei véleményeztek is, de a képviselõ-testület a koncepciók megvitatásakor nem a négy variáció egyikét, hanem egy ötödik variációt - a Széchenyi iskola megszüntetésére a testület ülésén készített elõterjesztést - fogadott el.

Az országgyûlési biztos a mûvelõdéshez való jog sérelmének lehetõsége miatt vizsgálatot indított, melynek során megkereste az önkormányzat polgármesterét, és a megyei közigazgatási hivatal vezetõjét. A beszerzett dokumentumok alapján megállapította, hogy mivel a ötödik variációról az érintettek nem fejthették ki elõzetesen a véleményüket, ezért a polgármester, élve a törvényben biztosított jogával, a kérdés újratárgyalását kérte a képviselõ-testülettõl. A testület az eredeti döntését fenntartva hozta meg újabb határozatát. A döntést követõen az ötödik variációt több fórumokon megvitatták, majd az önkormányzat május 25-én úgy döntött, hogy a Széchenyi tanulói a Hámori András Mûszaki Szakközépiskola és Szakképzõ Intézettel összevont többcélú intézményben, de változatlan épületben, és szakmai önállóságuk megõrzése mellett a 2-8. évfolyamon kifutó rendszerben tanulnak tovább.

E határozat elõtt sem rendelkeztek azonban a szakközépiskola feladatának bõvítése ügyében az alkalmazotti közösség, az iskolaszék, a szülõi szervezetek és a diákönkormányzat véleményének kikérésérõl.

A közigazgatási hivatal törvényességi ellenõrzés keretében az önkormányzat határozatait megvizsgálta, és felszólította a képviselõ-testületet, hogy 1999. VII. 31-ig ismételten tárgyalja meg a kérdést, és hozza meg a jogszabályoknak megfelelõ határozatait. A testület a felhívásnak eleget is tett. A törvényesség kérdésében a felülvizsgálat megtörtént, ezért ebben a körben az országgyûlési biztos eljárási hatásköre kizárt.

A vizsgálat megállapította, hogy az önkormányzat a végsõ döntése elõtt lehetõséget biztosított valamennyi érintettnek a véleménye kifejtésére, de a jogszabály az érveinek figyelmen kívül hagyása miatt senkinek sem biztosít vétójogot. A mûvelõdéshez való jog az alkotmányban biztosított alapjogok második generációjaként ismert jogok csoportjának része, olyan társadalmi konszenzuson alapuló érték, amely államcélként fogalmazódik meg. Az állami feladat ellátását - helyi szinten - az önkormányzatok valósítják meg.

A szabad iskolaválasztás jogát nem lehet kiterjesztõen értelmezni, ezért az - az alapellátás sérelme nélkül - nem biztosítja az érintetteknek azt a jogot, hogy az önkormányzattól valamely intézmény változatlanul hagyását követeljék.

A lefolytatott vizsgálat alapján az országgyûlési biztos megállapította, hogy jogsértés nem történt, ezért a vizsgálatot alkotmányos joggal kapcsolatos visszásság hiányában megszüntette.

OBH 1602/1999.

Nem okoz visszásságot az Alkotmány 70/F. -ban biztosított mûvelõdéshez való alkotmányos joggal összefüggésben az önkormányzat, ha az önkormányzati intézmény alkalmazotti közösségének, az iskolaszéknek, az iskola szülõi szervezetének, az iskolai diákönkormányzatnak a véleményét kikérve, de annak tiltakozása ellenére az intézményt megszünteti, ha más jogszabályt nem sért.

A miskolci Mész utcai 45. számú Általános Iskola közössége fordult panasszal az országgyûlési biztoshoz az iskolájuknak a Szeretet utcai 23. számú Általános Iskola épületébe történõ összevonásával kapcsolatban. Kifogásolták, hogy míg a Mész utcai épület 14 éve épült, és magas színvonalú oktatást tesz lehetõvé, addig a 23. számú Iskola épülete a század elején épült, és a felújítása közel 200 millió forintot igényelne. Az önkormányzat azonban a felújítás helyett csak 5,6 millió forintot szánt tisztasági festésre, és csak a tiltakozásukra emelte meg az összeget 23 millió forintra, amely összeg is csak "felületi kezelést" tesz lehetõvé.

Az országgyûlési biztos a mûvelõdéshez való jog sérelmének lehetõsége miatt vizsgálatot indított, melynek során megkereste az önkormányzat polgármesterét, és a megyei közigazgatási hivatal vezetõjét. A válaszok szerint az önkormányzat a városi oktatási intézményrendszer átalakítása során 1997-ben a Szeretet utcai Általános Iskolát gazdaságilag integrálta a Mész utcai Iskolába. A gyermeklétszám csökkenése miatt az önkormányzat tervet dolgozott ki az intézmények összevonására. A döntés elõtt 1999. február 16-án tájékoztatták az érintett közösségeket. A közgyûlés március 4-én az elõterjesztést határozatával elfogadta.

A vizsgálat megállapította, hogy a önkormányzat a régi épület felújítására 30 millió forintot különített el, és az a kifogásolt hibák túlnyomó többségének javítására elegendõ. A tisztasági festésen felül 1999. VIII. 10-ig elvégzendõ munkák között szerepel az elhasználódott mûszaki állapotú padlóburkolatok, nyílászárók cseréje, vizesblokk kialakítása, az elektromos és fûtõrendszer korszerûsítése, riasztórendszer kiépítése, szaktantermek kialakítása, és a homlokzati károsodások megszüntetése, részleges helyreállítása, továbbá a beépített tetõtér teljes helyreállítása. Az 1998/1999-es tanévben a Mész utcai épületben 15 tanulócsoportban 283 tanuló, a Szeretet utcai épületben pedig 9 csoportban 169 gyermek tanult. A végzõsök és az elsõsök számára is tekintettel az 1999/2000-es tanévben 420 tanuló számára 19 csoport alakítható ki. A 22,1 fõs átlaglétszámú csoportok elhelyezése megoldható. A vizsgálat nem igazolta azt a feltételezést, hogy az új épület kiürítését kizárólag az a cél indokolta volna, hogy az csak így adható át ideiglenesen a tervezett fõiskola részére, mivel az átadás nem oka, csupán következménye a tanulók létszámcsökkenése miatt indokolt kiürítésnek. Az épületnek az oktatási ágazatban való megtartása egy esetleges demográfiai változás esetén lehetõvé teszi annak újrahasznosítását is. Az összevont iskola tanulóinak egy épületbe költöztetése fentiek alapján nem okoz aránytalanul súlyos terhet a gyermekeknek, mert a 2 épület közötti távolság gyalogosan is megtehetõ. Az iskola a korábbi pedagógiai programját folytathatja, és a meglévõ pedagógiai szolgáltatások igénybevételének lehetõségét semmi nem gátolja. Az épület egészségre ártalmas voltát a helyreállítást követõen semmi nem támasztja alá.

Az országgyûlési biztos vizsgálata megállapította, hogy az önkormányzat a döntése elõtt lehetõséget biztosított valamennyi érintettnek a véleménye kifejtésére. A hatályos jogszabály viszont egyetlen érdekeltnek sem biztosít vétójogot érveinek figyelmen kívül hagyása miatt. Az önkormányzat a költségvetését a törvényes kertek között szabadon határozza meg, és mint fenntartó nagyfokú önállósággal bír az intézményi struktúra kialakításában, szervezésében. Döntéseit a csökkenõ gyermeklétszám miatt kihasználatlan intézmények gazdaságtalan mûködése indokolja. Az önkormányzat döntése kizárólag törvényességi, alkotmányossági okból vizsgálható, gazdálkodása célszerûségi szempontból nem bírálható felül.

A mûvelõdéshez való jog az alkotmányban biztosított alapjogok második generációjaként ismert jogok csoportjának része, olyan társadalmi konszenzuson alapuló érték, amely államcélként fogalmazódik meg. Az állam törvényekben vállalt feladatának ellátását - helyi szinten - az önkormányzatok közremûködésével valósítja meg azáltal, hogy lehetõvé teszi - többek között - az ingyenes és kötelezõ általános iskola igénybevételét.

A szabad iskolaválasztás jogát nem lehet kiterjesztõen értelmezni, ezért a mûvelõdéshez való alapjog nem biztosít az érintetteknek jogot arra, hogy valamely intézmény fenntartását követeljék, ha a megszüntetés az alapellátást nem sérti.

A lefolytatott vizsgálat alapján az országgyûlési biztos megállapította, hogy jogsértés nem történt, ezért a vizsgálatot alkotmányos joggal kapcsolatos visszásság hiányában megszüntette.

OBH 1681/1999.

Nem okoz visszásságot az Alkotmány 70/F. -ában biztosított mûvelõdéshez való alkotmányos joggal összefüggésben az önkormányzat, ha az oktatási intézményei által felvehetõ létszám meghatározásával csökkenti a körzeten kívül lakó tanulók felvételének lehetõségét.

A Budapest II. ker. Fillér utcai Általános Iskola tanulói és szüleik fordultak panasszal az országgyûlési biztoshoz az iskola tervezett jogutód nélküli megszüntetése, illetve a tanulóknak másik iskolába történõ átirányítása miatt. Kifogásolták, hogy az önkormányzat eljárása üres formaságnak tekinti a demokratikus elveket és jogszabályokat, mivel a rendelkezésre álló két hét nem elegendõ arra, hogy az érdemi egyeztetést az intézmények szakmai közösségével, a szülõi szervezetekkel és a diákönkormányzattal lefolytassák.

Az országgyûlési biztos a mûvelõdéshez való jog sérelmének lehetõsége miatt vizsgálatot indított, melynek során megkereste az önkormányzat polgármesterét. Az következõ elõzményekrõl szerzett tudomást. Az önkormányzat a csökkenõ gyermeklétszám miatt alacsony kihasználtságú intézmények gazdaságtalan mûködésére tekintettel a közoktatás racionalizálását vette tervbe. Ennek keretében a Fillér utcai Általános Iskola - mint önálló intézmény - megszüntetésére tettek javaslatot a képviselõtestület 1999. április 6-i ülésére. A tervezet szerint megszüntetik a Marczibányi István Általános Iskolát is, és mindkettõt összevonják a Kodály Zoltán Általános Iskola és Gimnáziumban mint jogutód intézményben. Az elõterjesztés szerint még évekig a korábbi épületekben is folyna az oktatás, csak mint tagiskola mûködne. Az önkormányzat a koncepcióról az érintetteket 1999. március 23-án tájékoztatta, és az iskolai közösségek véleményét kikérte az elõterjesztés 1999. április 6-i közgyûlési megvitatását megelõzõen. A képviselõtestület 1999. április 6-i ülésén a polgármester az elõterjesztésnek az összevonására vonatkozó részét visszavonta, így a Fillér utcai Általános Iskola megszüntetése nem került napirendre. Az önkormányzat az oktatási intézményhálózat korszerûsítésére vonatkozó koncepció felülvizsgálatára szakmai egyeztetõ bizottságot hozott létre.

A panasz a fentiek alapján okafogyottá vált. További vizsgálatra csak azért került sor, mert a panaszos a képviselõtestület 1999. április 6-i ülésén hozott határozatai ellen is panaszt jelentett be. E határozatokban az önkormányzat az elsõ évfolyamon 27 tanulócsoport indítását engedélyezte, és a csoportok létszámát 24-30 tanulóban határozta meg. A határozatok vizsgálatát idõközben a Közigazgatási Hivatal is elvégezte, és felszólította a képviselõtestületet a törvénysértõ határozatok visszavonására, majd az észrevétel elutasítása miatt keresetet nyújtott be. Az önkormányzat azonban jelezte, hogy a beiskolázás rendben megtörtént, az osztályok létrehozásakor az iskolák a törvényes létszámot nem lépték túl, ezért a Közigazgatási Hivatal a keresetet okafogyottság miatt visszavonta. Az önkormányzat határozatai alapján az iskolák csak a kerületi tanulók felvétele után fennmaradó férõhellyel rendelkeznek, ezzel az a kerületen kívüli tanulók felvételét erõteljesen korlátozza.

Az önkormányzati törvény szerint a települési önkormányzat a helyi közszolgáltatások körében csak a település lakói számára köteles az alapfokú oktatásról gondoskodni. A mûvelõdéshez való jog az alkotmányban biztosított alapjogok második generációjaként ismert jogok csoportjának része, olyan társadalmi konszenzuson alapuló érték, amely államcélként fogalmazódik meg. Az állam törvényekben vállalt feladatának ellátását helyi szinten az önkormányzatok valósítják meg azáltal, hogy biztosítják a település lakóinak az ingyenes és kötelezõ általános iskolát.

A lefolytatott vizsgálat alapján az országgyûlési biztos megállapította, hogy a tanévkezdés rendben megtörtént, ezért a vizsgálatát okafogyottság miatt megszüntette.

OBH 1924/1999.

Nem okoz visszásságot az Alkotmány 70/F. -ában biztosított mûvelõdéshez való alkotmányos joggal összefüggésben az önkormányzat, ha az önkormányzati intézmény alkalmazotti közösségének, az iskolaszéknek, az iskola szülõi szervezetének, az iskolai diákönkormányzatnak a véleményét kikérve, de tiltakozásuk ellenére az intézményt megszünteti, ha más jogszabályt nem sért.

A székesfehérvári Ybl Miklós Középiskola tanulóinak szülei fordultak panasszal az országgyûlési biztoshoz a középiskola jogutód nélküli megszüntetése, illetve a tanulóknak másik középiskolába történõ átirányítása miatt.

Az országgyûlési biztos a mûvelõdéshez való jog sérelmének lehetõsége miatt vizsgálatot indított, melynek során az elõzményekrõl megállapította, hogy a székesfehérvári önkormányzat a csökkenõ gyermeklétszám miatt alacsony kihasználtságú intézmények gazdaságtalan mûködésére tekintettel az oktatási rendszerének átalakítása keretében a középfokú szakképzés racionalizálását is tervbe vette. Ennek érdekében a vegyes profilú középiskolákat és gimnáziumokat is át kívánta szervezni. A Ybl Miklós Középiskola gépjármû-technikai szakmai képzését a Váci Mihály Ipari Szakképzõ Iskolába tervezte áthelyezni, ahol már folyt karosszérialakatos-képzés. Az önkormányzat a koncepcióról az érintetteket szakmai megbeszélésen tájékoztatta, és az iskolai közösségek véleményét kikérte az elõterjesztés 1999. április 22-i közgyûlési megvitatását megelõzõen. Az érintettek a kérdés bizottsági tárgyalásának napján tüntetést is szerveztek. Ellenérvként felhozták, hogy az önkormányzat jól és gazdaságosan mûködõ intézményt kíván megszüntetni, továbbá, hogy a pedagógusok és a szülõk véleményét figyelmen kívül hagyták.

A közgyûlés az átszervezésrõl tárgyalva az érdekképviseletek véleményének figyelembevételével az eredeti koncepciót némi változtatással fogadta el. A szakközépiskolai képzést csak 2001. június 30-i hatállyal szünteti meg, és csak a I. és II. évfolyam kerül áthelyezésre, míg a III-IV. évfolyam kimenõ rendszerben még a középiskolában érettségizhet.

A vizsgálat megállapította, hogy az önkormányzat a döntése elõtt lehetõséget biztosított valamennyi érintettnek a véleménye kifejtésére. A jogszabály viszont egyetlen érdekeltnek sem biztosít vétójogot érveinek figyelmen kívül hagyása miatt. Az önkormányzat a költségvetését a törvényes keretek között szabadon határozza meg, és mint fenntartó nagyfokú önállósággal bír az intézményi struktúra kialakításában, szervezésében. Döntéseit a csökkenõ gyermeklétszám miatt kihasználatlan intézmények gazdaságtalan mûködése indokolja. Az önkormányzat döntése kizárólag törvényességi, alkotmányossági okból vizsgálható, gazdálkodása célszerûségi szempontból nem bírálható felül.

A mûvelõdéshez való jog az alkotmányban biztosított alapjogok második generációjaként ismert jogok csoportjának része, olyan társadalmi konszenzuson alapuló érték, amely államcélként fogalmazódik meg. Az állam törvényekben vállalt feladatának ellátását - helyi szinten - az önkormányzatok közremûködésével valósítja meg azáltal, hogy biztosítja - többek között - az ingyenes és kötelezõ általános iskola igénybevételének lehetõségét.

A szabad iskolaválasztás jogát nem lehet kiterjesztõen értelmezni, ezért a mûvelõdéshez való alapjog nem biztosít az érintetteknek jogot arra, hogy valamely intézmény fenntartását követeljék, ha a megszüntetés az alapellátást nem sérti.

A lefolytatott vizsgálat alapján az országgyûlési biztos megállapította, hogy jogsértés nem történt, ezért a vizsgálatot alkotmányos joggal kapcsolatos visszásság hiányában megszüntette.

OBH 2675/1999.

Nem okoz visszásságot az Alkotmány 70/F. -ában biztosított mûvelõdéshez való alkotmányos joggal összefüggésben az önkormányzat, ha az önkormányzati intézmény alkalmazotti közösségének, az iskolaszéknek, az iskola szülõi szervezetének, az iskolai diákönkormányzatnak a véleményét kikérve, de annak tiltakozása ellenére az intézményt megszünteti, ha más jogszabályt nem sért.

A pécsi Berek utcai Általános Iskola közössége fordult panasszal az országgyûlési biztoshoz az iskolájuk jogutód nélküli megszüntetésérõl hozott önkormányzati döntés miatt. A közigazgatási hivatal tájékoztatta az országgyûlési biztost az önkormányzatnak a közoktatási intézményrendszer átszervezése ügyében folytatott vizsgálatáról. Az átszervezés több iskolát érintett, ezért az érdekelt szülõk kérelmeket nyújtottak be.

Az országgyûlési biztos a mûvelõdéshez való jog sérelmének lehetõsége miatt vizsgálatot indított, amely vizsgálat kiterjedt a Rácvárosi és Istenkúti Általános Mûvelõdési Központ Istenkúti Tagiskolája megszüntetésének, a Pollák Mihály Építõipari Szakközépiskola és Szakiskola tervezett összevonásának, valamint a pécsi Surányi M. utcai óvoda bezárásának ügyére; majd az oktatási intézményrendszer átalakítására vonatkozó határozatok azonosságára tekintettel a panaszok vizsgálatát egyesítette.

I. A Rácvárosi és Istenkúti ÁMK Istenkúti Tagiskolájának megszüntetése. Az önkormányzat 1997-ben összevonta a Rácvárosi és Istenkúti iskolát egy Általános Mûvelõdési Központba, majd 1999. március 18-án az Istenkúti tagiskola megszüntetésérõl döntött. Az Istenkúti Közösségért Egyesület és az ÁMK iskolaszéke kérte az országgyûlési biztostól a döntés felülvizsgálatát, mert álláspontjuk szerint a tagiskola megszüntetése és a távolabbi, csak busszal megközelíthetõ iskola kijelölése a gyermekek és szüleik számára aránytalan terhet jelent. Az önkormányzat a határozatban rendelkezett arról is, hogy az intézmény rácvárosi épületébe átkerülõ tanulók szervezett utaztatásáról az önkormányzat gondoskodik. Tekintettel arra, hogy nem minden szülõ választotta ezt az iskolát, ezért az önkormányzat az ingyenes tanulóbérlet biztosításával támogatja a családokat. A Rácvárosi és Istenkúti ÁMK Istenkúti Tagiskolájának megszüntetése ügyben az önkormányzat nem az önálló intézményt, csak a tagiskolát szüntette meg, de a szolgáltatásokat ez esetben is azonos minõséggel köteles biztosítani. A rácvárosi iskolába 58 gyermeket írattak, de többen - élve a szabad iskolaválasztás jogával - gyermekeiket a város más iskoláiba íratták. Tekintettel arra, hogy az önkormányzat határozatban rendelkezett a tanulók szervezett utaztatásáról, illetve ingyenes tanulóbérletrõl, ezzel elhárította a családokat terhelõ esetleges jelentõs költségnövekedés veszélyét.

II. Az önkormányzat 1999. VI. 3-én döntött további összevonásokról is. A Berek utcai Iskola megszüntetésére azért került sor, mert a 7 kertvárosi általános iskolában a csökkenõ gyermekszám miatt 500 üres férõhely keletkezett, és felmerült 1 iskola teljes megszüntetésének lehetõsége. A javaslat szerint a tanulóknak az okozza a legkisebb problémát, ha a hét iskola közül a leginkább központi helyen lévõ iskolát szüntetik meg, mert így mindenki a lakóhelyéhez legközelebb lévõ másik iskolába kérheti az átvételét. A tervezett bezárás ellen szervezett demonstráción a résztvevõk kifogásolták, hogy a beíratásokat követõen hozott döntés miatt csökkent a gyermekek esélye, hogy az általuk választott iskolába nyerjenek felvételt. Hiányolták, hogy az érdekeltek véleményét idõben nem kérték ki, ezért a döntés ellen a közigazgatási hivatalhoz fordultak, amely észrevételezte, hogy a határozatok nem rendelkeztek a 9. osztályba felvett tanulókról. A képviselõk nem ismerték a döntéskor a megyei önkormányzat szakvéleményét. Az iskolák megszüntetésekor nem jelölték ki az új körzethatárokat. Eljárási hibákat a szavazással kapcsolatban is megállapított, ezért felszólította a közgyûlést, hogy a hiányosságokat pótolja. A közgyûlés az észrevételeket megtárgyalta, és a hiányosságok idõközben megtörtént pótlására tekintettel a határozatait fenntartotta.

III. Az önkormányzat döntése értelmében a Pollák Mihály Építõipari Szakközépiskola és Szakiskola Speciális Tagozatának feladatkörébõl 1999. VII. 1-jei hatállyal törölte a fogyatékos tanulók oktatása szakfeladatot. A képzésében résztvevõ osztályokat a Fehérhegyi Általános Iskolába helyezte át. A szülõk kifogásolták, hogy ez aránytalan terhet jelent a gyermekek számára, mivel a város szélére kerülnek, ami a megnövekedett utazási idõ miatt különösen a bejáró tanulók délutáni képzésének lehetõségét rendkívüli mértékben korlátozza. Az épület nehéz megközelíthetõsége miatt pedig az óraadó elõadók is elpártolhatnak az iskolától.

Az Építõipari Szakközépiskola és Szakiskola Speciális Tagozatának áthelyezésérõl azért döntött az önkormányzat, mert az épületet az egyháznak kell átadnia. A jogutód Fehérhegyi Általános Iskola és Speciális Szakiskola, ahova a Speciális Tagozat egészében kerül át, a fogyatékos tanulók oktatását magas színvonalon végzi. A képzés helyének megváltoztatásával aránytalanul súlyos teher nem keletkezett, és a két intézmény szellemi és technikai eszközeinek egyesítésével a tanulók magasabb színvonalú képzése érhetõ el.

IV. A szakmai elõterjesztés szerint 1999-ben 5383 gyermeket írattak be 5180 óvodai férõhelyre, mégis javaslatot tettek az alacsony létszámú csoportok összevonására, és a csoportszám csökkentésére, továbbá az egycsoportos óvodák megszüntetésére. A Surányi utcában egycsoportos óvoda mûködött, ezért javasolták a megszüntetését. A szülõk tiltakoztak, mert az óvoda az elõzõ évben is 100%-on felüli kihasználtsággal mûködött, és a tervek szerint a gyermekek olyan óvodába kerülnek, amely szintén magas kihasználtságú. Az önkormányzat szerint a Surányi utcai óvodába beíratott gyermekek száma valóban meghaladta a 100%-ot, de az óvoda kihasználtsága a nevelési évben csak 75%-os volt. Az állami normatívát az önkormányzat a ténylegesen ellátott gyermeklétszám alapján igényelheti, míg az intézmény fenntartásának többi költsége az önkormányzatot terheli. A beíratott és az ellátott gyermekek közötti létszámkülönbséget az okozza, hogy a beíratás olyan jog, amelyhez nem járul jelenléti kötelezettség, és az sem kizárt, hogy a gyermeket akár több óvodába is beírassák, és azután a legkedvezõbb helyet válasszák. A gyermekek létszáma egyetlen napon sem haladta meg az engedélyezettet, és az 1999. szeptember 2-án közölt adatok szerint az óvodáknak egyetlen felvételi igényt sem kellett elutasítaniuk.

A vizsgálat kimutatta, hogy az önkormányzat a döntése elõtt lehetõséget biztosított valamennyi érintettnek a véleménye kifejtésére. A hatályos jogszabály viszont egyetlen érdekeltnek sem biztosít vétójogot érveinek figyelmen kívül hagyása miatt. Az önkormányzat a költségvetését a törvényes keretek között szabadon határozza meg, és mint fenntartó nagyfokú önállósággal bír az intézményi struktúra kialakításában, szervezésében. Döntéseit a csökkenõ gyermeklétszám miatt kihasználatlan intézmények gazdaságtalan mûködése indokolja. Az önkormányzat döntése kizárólag törvényességi, alkotmányossági okból vizsgálható, gazdálkodása célszerûségi szempontból nem bírálható felül.

A mûvelõdéshez való jog az alkotmányban biztosított alapjogok második generációjaként ismert jogok csoportjának része, olyan társadalmi konszenzuson alapuló érték, amely államcélként fogalmazódik meg. Az állam törvényekben vállalt feladatának ellátását - helyi szinten - az önkormányzatok közremûködésével valósítja meg azáltal, hogy lehetõvé teszi - többek között - az ingyenes és kötelezõ általános iskola igénybevételét.

A szabad iskolaválasztás jogát nem lehet kiterjesztõen értelmezni, ezért a mûvelõdéshez való alapjog nem biztosít az érintetteknek jogot arra, hogy valamely intézmény fenntartását követeljék, ha a megszüntetés az alapellátást nem sérti.

A lefolytatott vizsgálat alapján az országgyûlési biztos megállapította, hogy jogsértés nem történt, ezért a vizsgálatot alkotmányos joggal kapcsolatos visszásság hiányában megszüntette.

Kapcsolódó ügyek: OBH 2623/1999; 2874/1999; 2923/1999.

OBH 2877/1999.

Visszásságot okoz az Alkotmány 70/F. -ában biztosított mûvelõdéshez való alkotmányos joggal összefüggésben az önkormányzat, ha nem határozza meg az általános iskolák körzethatárait.

A Terézvárosi Két Tannyelvû Általános Iskola és Gimnázium szülõi közössége fordult panasszal az országgyûlési biztoshoz az iskolájuk és a Pethõ S. utcai Általános Iskola tervezett összevonása miatt, mert az önkormányzat ezzel az intézkedésével a kerület egyik legnépszerûbb iskoláját vonná össze, amivel az ott folyó tanítás színvonalát veszélyeztetné.

Az országgyûlési biztos a mûvelõdéshez való alkotmányos joggal összefüggõ visszásság gyanújára tekintettel vizsgálatot indított, melynek során megállapította, hogy az önkormányzat megbízásából készített tanulmány szerint a Pethõ utcai Általános Iskola alacsony kihasználtsággal mûködik, így a fenntartása aránytalanul költséges, míg a két tannyelvû iskola épületének helyreállítási költségét, az egyre romló mûszaki állapota miatt 215 millió forintra becsülték. Az önkormányzat a fenntartási és helyreállítási költségek megtakarítása érdekében tervet készíttetett az iskolák összevonására, mely szerint a két tannyelvû iskola épületét folyamatosan kiürítenék.

Az önkormányzat a koncepciót 1999 júniusában az érintettek részére véleményezésre megküldte. Az érintettek véleménye szerint a két tannyelvû iskolában olyan magas színvonalú az oktatás, és emiatt annyira népszerû, hogy az ott tanuló gyermekek Budapest különbözõ kerületeibõl, valamint vidékrõl is érkeznek. A szülõk a Pethõ utcai iskolába tervezett költöztetéssel nem értenek egyet, mert álláspontjuk szerint ott a kb. 900 gyermek megfelelõ módon nem helyezhetõ el. Az elõterjesztõk az érdekképviseletek véleményét figyelembe véve az eredeti koncepciót némi változtatással terjesztették a képviselõ-testület elé, amely június 29-én döntött az iskolák összevonásáról, melynek székhelyeként a két tannyelvû iskola épületét jelölte meg. A Pethõ utcai iskola az új intézmény tagiskolája lett. Az önkormányzat 2000. június 30-ig az igazgatói teendõk ellátásával a két tannyelvû iskola igazgatóját bízta meg. Az õ feladata, hogy a két tannyelvû iskola épületének 2002-ig történõ kiürítési ütemtervét elkészítse. Az önkormányzat arról is rendelkezett, hogy az új intézményben 2000. szeptember 1-jétõl minden tanévben csak két elsõosztályos tanulócsoport indítható, és így hosszú távon az intézmény 8 + 4 osztályos szerkezetben évfolyamonként két osztállyal folytatja az oktatást.

Az országgyûlési biztos megkeresésére az önkormányzat hivatalosan közölte, hogy az önkormányzat a kerület egészét egy beiskolázási körzetnek tekinti, ezért nem határozott meg iskolákra lebontva körzeteket, mivel "a kerület egyik végétõl a másikig húsz perc alatt gyalog bejárható". A csökkenõ gyermeklétszám arra ösztönözte az önkormányzatot, hogy a racionalizálást azokra az iskolákra is kiterjessze, amelyekben nagy arányú a kerületen kívüli tanulók száma, mint az érintett iskola esetében is, ahol a kerületi lakosok száma a tanulók felét sem éri el. Az iskolát továbbra is kétszer két tannyelvû iskolaként kívánják fenntartani, de az ott tanuló gyermekek létszámát maximálják. A Fõvárosi Közigazgatási Hivatal törvényességi ellenõrzési jogkörében az önkormányzat eljárásában nem talált törvénysértést.

A vizsgálat megállapította, hogy az iskolák összevonása nem okoz aránytalanul súlyos terhet sem a tanulóknak, sem szüleiknek, mert elõreláthatólag még három évig a korábbi iskolájuk épületében tanulhatnak tovább, és csak a tanulói létszám fokozatos csökkenését követõen kell az épületbõl kiköltözni. A Pethõ utcai épületben 24 tanterem várja a tanulókat, amely várhatóan megfelelõ elhelyezést tud biztosítani a 8 + 4 évfolyamos iskola évfolyamonként 2-2 osztályának. E határozatok alapján az iskola csak a kerületi tanulók felvételét követõen fennmaradó kapacitásával rendelkezhet, és ezzel jelentõs mértékben korlátozta a kerületen kívüli tanulók felvételének lehetõségét. Ez az intézkedés nem sérti az önkormányzati törvényt, mert a települési önkormányzat a helyi közszolgáltatások körében csak a település lakói számára köteles az alapfokú oktatásról gondoskodni.

A közoktatási törvény szerint az önkormányzat köteles meghatározni az intézmények felvételi körzetét, amelyben az ott élõ gyermekek, tanulók felvételét, átvételét az iskola nem tagadhatja meg. E szerint a két tannyelvû általános iskola köteles felvenni az általános iskolába azt a tanköteles tanulót, akinek lakóhelye, tartózkodási helye a körzetében található, abban az esetben is, ha a két tannyelvû oktatásra nem tart igényt. Az önkormányzatnak az a döntése, mely szerint az iskola évfolyamonként csak 2 elsõs osztályt indíthat, azt is jelentheti, hogy a jelenleg két célnyelven, angolul és magyarul, illetve németül és magyarul folyó 2 x 2 tannyelvû oktatást az iskolának korlátoznia kell, mert a két osztályban helyet kell biztosítania a körzetben lakó tanulóknak is.

A vizsgálat feltárta, hogy az önkormányzat a két tannyelvû általános iskola és gimnázium fenntartásával nem csupán kötelezõ alapfeladatot, hanem önként vállalt feladatot is ellátott, amihez a költségvetése számára igényelheti az átvállalt feladattal arányos fedezet biztosítását is. A közoktatási törvény szerint a Fõvárosi Önkormányzat a fõvárosi kerületi önkormányzatok között együttmûködési megállapodást kezdeményezhet a két tannyelvû oktatás szervezésére. Ha tehát az önkormányzat a két tannyelvû oktatást fenn kívánja tartani, ahhoz az érintett kerületektõl igényelheti az átvállalt feladattal arányos fedezet biztosítását. Az együttmûködési megállapodás megszervezése érdekében azonban a Fõvárosi Önkormányzatot hivatalosan nem kereste meg. Az országgyûlési biztos megállapította, hogy az önkormányzat nem vett igénybe minden rendelkezésére álló jogi eszközt a tagozatos oktatás fenntartása érdekében.

A vizsgálat alapján az országgyûlési biztos megállapította, hogy az önkormányzat nem tartotta be a közoktatásról szóló 1993. évi LXXIX. törvény 90. (1) bekezdésében foglalt elõírást, amikor az általános iskolák körzeteit nem határozta meg, és ezzel az Alkotmány 70/F. -ban biztosított mûvelõdéshez való alkotmányos joggal összefüggésben visszásságot okozott. Megállapította, hogy a két tanítási nyelvû iskolai oktatásra vonatkozó szabályok nem határozzák meg, hogy az önként vállalt feladat esetén az azt vállaló önkormányzat kitõl és hogyan igényelheti a feladattal arányos fedezet biztosítását.

I. Az országgyûlési biztos ezért felhívta az önkormányzat jegyzõjét, hogy vizsgálja felül az önkormányzatnak az általános iskolai körzetek határainak ügyében tapasztalt mulasztását, és kezdeményezze a képviselõ-testület intézkedését a törvényi elõírás teljesítésére.

Az önkormányzat polgármestere az ajánlásban foglaltakat tudomásul vette, és intézkedett a mulasztás pótlására. A körzethatárokra vonatkozó válaszát az országgyûlési biztos elfogadta.

II. Az országgyûlési biztos a közigazgatási hivatal vezetõjét is felkérte álláspontjának közlésére, aki az ajánlással egyetértve szintén felszólította az önkormányzatot, hogy a körzetek kijelölése ügyében tapasztalt mulasztását pótolja.

III. A oktatási minisztert kérte, hogy kezdeményezze a közoktatási törvény olyan módosítását, amely a két tanítási nyelvû iskolai oktatás szerepét és feltételeit az oktatási struktúra valamennyi résztvevõje számára kiszámíthatóvá teszi.

A miniszter nem tartotta indokoltnak a törvény javasolt módosításait, mert - mint írta - a törvény 1999-ben történt módosítása már megfelelõen ösztönzi az önkormányzatokat arra, hogy együttmûködési megállapodásokat kössenek a kerület határait meghaladó vonzáskörû intézmények fenntartására. Továbbá jelezte, hogy a 2000. évi költségvetésben javasolták a két tanítási nyelvû oktatás normatívájának jelentõs emelését, ezért az országgyûlési biztos a miniszter válaszát tudomásul vette.

Az önkormányzat képviselõ-testülete - az ajánlásnak és a közigazgatási hivatal törvényességi észrevételének megfelelõ - polgármesteri elõterjesztését elutasította, ezért a közigazgatási hivatal vezetõje keresetet nyújtott be a Fõvárosi Bírósághoz. Az országgyûlési biztos az eljárását a bírósági eljárásra tekintettel megszüntette.

3.12. Munkához való jog

Alkotmány 70/B. (1) A Magyar Köztársaságban mindenkinek joga van a munkához, a munka és a foglalkozás szabad megválasztásához.

(2) Az egyenlõ munkáért mindenkinek, bármilyen megkülönböztetés nélkül, egyenlõ bérhez van joga.

(3) Minden dolgozónak joga van olyan jövedelemhez, amely megfelel végzett munkája mennyiségének és minõségének.

(4) Mindenkinek joga van a pihenéshez, a szabadidõhöz és a rendszeres fizetett szabadsághoz.

Az országgyûlési biztosok többször rámutattak arra, hogy a munkához való jog nem jelenti azt, hogy mindenki alanyi jogon munkához juthat, azaz az államtól nem kényszeríthetõ ki a teljes foglalkoztatottság biztosítása. Általában a munkahely szabad megválasztása és a munkához kapcsolódó egyes részjogosítványok megfelelõ biztosítása esetén teljesül az Alkotmány 70/B. -ában megfogalmazott követelmény. Esetenként azonban elõfordul, hogy kifejezetten a foglalkoztatás megtagadása miatt kell visszásságot megállapítani. Ilyen ügy 1999-ben többször is elõfordult. Az egyik városi önkormányzat, oktatási rendszerének korszerûsítése során mintegy kétszáz pedagógus álláshelyét szüntette meg. A dolgozóknak végkielégítést fizetett vagy lehetõvé tette korengedményes nyugdíjaztatásukat. Az aljegyzõ ugyanakkor az intézményvezetõket arra figyelmeztette, hogy az önkormányzati intézménytõl végkielégítéssel elbocsátott dolgozókat másik önkormányzati intézmény nem alkalmazhatja. Ezen elõírás megsértésére kilátásba helyezték az állami támogatás visszafizetésének kötelezettségét. Ez az eljárás súlyosan sértette az érintett dolgozók munkához való jogát amellett, hogy a diszkrimináció tilalmának elvébe is ütközött.

Hasonló megállapítást tettünk a Magyar Televízióban történt létszámcsökkentések ügyében. A pénzügyminiszter a mintegy ezer elbocsátott dolgozó végkielégítésének állami támogatását ahhoz a feltételhez kötötte, hogy olyan dolgozót, aki végkielégítésben részesült állami elektronikus média öt éven belül nem alkalmaz. Annak ellenére, hogy a PM döntése racionális okokkal magyarázható, a fenti tilalom sérti a diszkrimináció elvével összefüggésben az Alkotmányban szabályozott munkához való jogot. A joggal való visszaélés, amelyre a PM hivatkozott, ugyanakkor más módszerekkel elkerülhetõ. Erre figyelemmel, a munkához való jog ilyen módon történõ korlátozása nem tekinthetõ szükségszerûnek és arányosnak, ezért visszás.

A munkához kapcsolódó részjogosítványok közül továbbra is kiemelkedõ jelentõségû az egyenlõ munkához egyenlõ bér kívánalma, valamint a végzett munka minõségének és mennyiségének megfelelõ bérhez való jog. Az országgyûlési biztosoknak általában nincsenek meg azok az eszközei, amelyek alkalmasak lennének a végzett munka ellentételezését jelentõ juttatások mérlegelésére. Ez azonban nem is feladatuk. Az említett részjogosítvány megsértése akkor állapítható meg, ha a jogszabályi elõírások nem teljesülnek, vagy pedig olyan kontrollcsoport található, amellyel összehasonlítva a panaszost vagy panaszosok csoportját kirívó aránytalanság áll fenn. Így visszásságot állapítottunk meg akkor, amikor a háziorvos panaszos - aki városban dolgozik - ugyanazért a munkáért kevesebb díjazást kap, mint a községben dolgozó. Az okozott visszásság ebben az esetben jogszabályra volt visszavezethetõ és e jogszabályi rendelkezés alkotmányos indokkal nem volt alátámasztható.

Hasonló problémát találtunk a büntetés-végrehajtásnál, a nem hivatali munkarendben dolgozó hivatásos állomány hétvégi és munkaszüneti napokon teljesített túlszolgálatával összefüggésben. A vizsgálat megállapította, hogy az egyes büntetés-végrehajtási intézményekben eltérõen értelmezték a túlmunkára vonatkozó rendelkezéseket, berendelés esetén a hétvégi pihenõ- és munkaszüneti napokon is csak a munkahelyen töltött idõt számolták el. Ez az ügy egyébként egy egész foglalkozási ág dolgozóit érintette. A visszásság így különösen súlyosnak minõsült.

A fegyveres erõk hivatásos állományú tagjainak jogaival függött össze a magyar békefenntartó erõk kötelékében szolgálatot teljesítõk szerzõdéseinek vizsgálata. Ezzel kapcsolatban megállapítottuk, hogy a szerzõdés néhány olyan rendelkezést tartalmaz, amely vagy nem értelmezhetõ, vagy olyan értelmezést is lehetõvé tesz, amely ellentétes a fegyveres szervek hivatásos állományú tagjainak szolgálati viszonyáról szóló törvény kogens szabályaival. Figyelemmel arra, hogy ezzel a munkához való jog egyes részjogosítványai sérelmet szenvedtek, vagy ennek közvetlen veszélye fennállt, a kialakult helyzetet visszásnak ítéltük meg.

1999-ben is több olyan ügyet vizsgáltunk, amelyben felmerült a fegyveres erõk hivatásos állományú tagjainak, de esetenként a sorállománynak is olyan jellegû foglalkoztatása, amely sérti a munkához való jog részjogosítványaként megjelölt pihenéshez való jogot. Ez általában a létszámgondok következtében alakult ki, hiszen volt olyan ügy is, amelyben a fontos lakossági érdekeket szolgáló tûzszerész zászlóalj feltöltöttsége mindössze 50 százalékos volt. Az ilyen ügyekben mindig megállapítottuk a visszásságot.

OBH-6823/1997.

Nem okoz az Alkotmány 70/B. (2) bekezdésében megfogalmazott, a végzett munka mennyiségének és minõségének megfelelõ jövedelemhez való joggal összefüggõ visszásságot, ha a köztisztviselõi törvény a fõiskolát és egyetemet végzetteket egyazon fizetési kategóriába sorolja.

Az ÁNTSZ-nél köztisztviselõként dolgozó beosztott orvosok és mérnökök panaszukban azt kifogásolták, hogy az Egészségügyi Fõiskolai Karon közegészségügyi-járványügyi szakon képesítést szerzett azonos korú munkatársak 5-6-7 ezer forinttal többet keresnek, mint az egyetemet végzett, szakvizsgával és tisztiorvosi vizsgával rendelkezõ orvosok és mérnökök, akik szakmailag magasabb szintû munkát végeznek. A panaszosok szerint a dolgozók között ez jelenleg is érezhetõ feszültséget okoz. A köztisztviselõi törvény olyan módosítását kezdeményezték, mely szerint a fõiskolát és az egyetemet végzettek külön besorolási osztályba kerüljenek.

Sérelmezték továbbá azt is, hogy a vizsgaköteles tisztiorvosi tanfolyam elvégzését követõen a dolgozót nem illeti meg vizsgapótlék.

Az országgyûlési biztos általános helyettese annak tisztázása érdekében, hogy a probléma általános-e az ÁNTSZ dolgozói körében, és hogy a megfogalmazott sérelem visszavezethetõ-e az adott kérdés jogi szabályozásának hiányára, megkereste az országos tiszti fõorvost. Tájékoztatása alapján a következõ tényállást állapította meg: Az Országos Tiszti fõorvosi Hivatal munkatársai között vannak olyanok, akik rendelkeznek személyi illetménnyel, tanácsadói és fõtanácsadói címmel. Az 1992. évi XXIII. tv. 48/A. -a alapján a munkatársak szakképzettségi pótlékban részesülhetnek. Az egységes szemlélet és gyakorlat érdekében az országos tiszti fõorvos 1999 januárjában körlevélben hívta fel a megyei intézetek vezetõit a szakképzettségi pótlék alkalmazására. A szakképzettségi pótlék folyósítását az egyetemi végzettségû és egyetemi szintû iskolarendszerû posztgraduális képzésben részt vettek esetében alkalmazzák azzal a szándékkal, hogy a szakmai specializációt ösztönözzék és elismerjék. E körbe tartozik az orvosi szakvizsga is, amelyért 1999. január 1. napjától bruttó 13000 Ft szakképesítési pótlék jár. Sem a közigazgatási szakvizsga letétele, sem a tisztiorvosi tanfolyam elvégzése nem kötelezõ. A közigazgatási szakvizsga jogosít pótlékra, a tisztiorvosi tanfolyam elvégzése nem. A közigazgatási szakvizsga csak a vezetõ munkakörben kötelezõ, vezetõi beosztásban viszont nem pótlékköteles.

A panaszosok által említett 7/1991. (IV. 26.) NM rendelet 8. (1) bekezdése, mely szerint a Szolgálat dolgozóinak képesítési feltételeit a melléklet tartalmazza, 1995. II. 11. napjától hatálytalan. A rendelet 8. (2) bekezdése a hatálybalépést követõ 3, illetve 6 éven belül valóban elõírta a tisztiorvosoknak és a tiszti gyógyszerészeknek a vizsgaköteles tisztiorvosi és tiszti gyógyszerészi tanfolyam elvégzését. A vizsgák teljesítése azóta feltehetõen lezajlott, jelenleg a képesítési feltételeket a 9/1995. (II. 3.) Korm. rendelet 3. mellékletének 56-57. pontja határozza meg. E szerint a tisztiorvosi tanfolyam elvégzése nem alkalmazási feltétel.

A fentiek alapján az országgyûlési biztos általános helyettese megállapította, hogy az ÁNTSZ megyei intézeteiben alkalmazzák a köztisztviselõi törvény adta differenciálási lehetõségeket, a személyi illetményt, a különféle címek adományozását és a szakképesítési pótlékot. Mindez alkalmas arra, hogy a panaszosok által említett magasabb szintû munka a jövedelemben is kifejezésre jusson. A differenciálásnak ugyan határt szab az éves költségvetés, de a szakképesítési pótlék fizetésére az Országos Tiszti Fõorvosi Hivatal központilag forrást biztosít.

Az ÁNTSZ megyei intézeteiben az ellátandó feladatok természetébõl fakadóan valóban indokolt lehet a különbségtétel a felsõfokú képesítések között a végzett munka különbözõ szintjére tekintettel.

Ugyanakkor a közigazgatás más területein éppen a különbségtétel jelenthet hátrányos megkülönböztetést, hiszen ugyanaz a munkakör adott esetben fõiskolai és egyetemi végzettséggel is ellátható. A fentiekbõl következõen a köztisztviselõi törvény azon rendelkezése, mely szerint a fõiskolát és az egyetemet végzetteket egyazon fizetési kategóriába kell sorolni, nem okoz alkotmányos jogokkal összefüggõ visszásságot. A pótlékolási rendszer és a már említett differenciálási lehetõségek alkalmasak arra, hogy a magasabb szintû munkához magasabb szintû jövedelem tartozzék.

Az állampolgári jogok országgyûlési biztosa az 1993. évi LIX. törvény 25. -a szerint akkor javasolhatja a jogszabály módosítását, ha az alkotmányos jogokkal kapcsolatos visszásság annak fölösleges, nem egyértelmû rendelkezésére, vagy az adott kérdés jogi szabályozásának hiányára vezethetõ vissza. Jelen esetben ezek a feltételek nem állnak fenn, ezért a törvény javasolt módosítását az országgyûlési biztos általános helyettese nem kezdeményezte. A jogszabály alkotmányellenességének utólagos vizsgálatát nem tartotta indokoltnak, ezért nem fordult az Alkotmánybírósághoz.

OBH 8414/1997.

Az Alkotmány 70/B. (1) bekezdésben biztosított munkához, a munka és a foglalkozás szabad megválasztásához, valamint a 2. (1) bekezdésben deklarált jogállamiságból fakadó jogbiztonság követelményével összefüggésben visszásságot okoz az alkotmányos elvekkel összhangban lévõ, eljárási garanciákkal kiépített szabályozás hiánya.

Teljes szöveg: 3.2. alfejezetben.

OBH 9509/1997.

Nem okoz az Alkotmány 70/B. -ában deklarált a munka szabad megválasztásához való joggal összefüggésben visszásságot az elítélteknek a szabadságvesztés végrehajtása során történõ, egészségi állapotukhoz igazodó munkáltatása.

Az elítélt panaszos az állampolgári jogok országgyûlési biztosa általános helyetteséhez írt levelében sérelmezte, hogy a számára megalázóan alacsony munkabér miatti tiltakozása ellenére munkavégzésre kötelezik a Balassagyarmati Fegyház és Börtönben.

A panaszost a Balassagyarmati Büntetés-végrehajtási Intézet Egészségügyi Osztálya fizikai munkára alkalmasnak nyilvánította. A panaszos munkába állítását követõen - három nap után - a munkavégzést megtagadta. Fegyelmi vétsége miatt a panaszost a bv. parancsnoka elkülöníttette, majd az ismételt munkamegtagadás után magánelzárással fenyítette.

A szabadságvesztés büntetés célja nem csupán az elítéltek által elkövetett bûncselekmények szankcionálása, hanem az elítéltek nevelése, felkészítése a társadalomba való beilleszkedésre, és ezzel újabb bûncselekmények elkövetésének megelõzése. A rendszeres munkavégzés segíti az elítélt felelõsségérzetének növekedését, testi erejének fenntartását, valamint a szabadulás utáni idõre való felkészülését. A büntetés-végrehajtási intézetnek tehát nemcsak joga, de amennyiben ennek feltételei fennállnak, kötelessége is az elítéltek munkáltatása. A büntetések és intézkedések végrehajtásáról szóló 1979. évi 11. tvr. az elítélt kötelességévé teszi a kijelölt munka képességének megfelelõ, fegyelmezett elvégzését. Szintén köteles az elítélt a tartására fordított költségekhez hozzájárulni, kivéve ha önhibáján kívül nem dolgozik. A szabadságvesztés az elítélt személyi szabadságának korlátozásával jár, ez a korlátozás kiterjed az elítéltnek a munka szabad megválasztásához való jogára is, vagyis ha az elítélt munkaképességgel bír, akkor kötelezhetõ az egészségi állapotának megfelelõ munka elvégzésére. A munkavégzés az elítélt szempontjából azonban nem csak kötelesség, hanem jövedelemszerzési lehetõség is, és így a tartására fordított költségekhez valóban hozzájárulhat. A munkavégzés során megszerzett munkabér meghatározott része az elítéltet illeti, ezáltal a kötelezõen biztosítandó ellátáson felül egyéb létszükségleti cikkek beszerzésére nyílik lehetõsége. Ahogy azt az emberi jogok és alapvetõ szabadságok védelmérõl szóló Római Egyezmény 4. cikke is kimondja, az elítéltek munkavégzésre kötelezése nem tekinthetõ kényszermunkának. Az elítéltek munkáltatása tehát nem kényszermunka, mivel a munka kijelölésére csak akkor kerül sor, ha munkavégzésre az elítélt egészségileg alkalmas, továbbá az elítélt az általa elvégzett munka fejében munkabért kap, valamint a nemzetközi elõírásoknak megfelelõen a munkavégzés csak az eljárási szabályok betartása mellett, a letartóztatás, illetve szabadságvesztés folyamán követelhetõ meg. A munkavégzés helyének kijelölése után, a munkába állítás napjával kezdõdõen az elítélt köteles a kijelölt munkát elvégezni, kivéve ha erre önhibáján kívül nem képes. Miután a panaszos a munkavégzést arra hivatkozással tagadta meg, hogy alacsony a munkabér, fegyelmi vétséget követett el, emiatt az intézet parancsnoka jogosan alkalmazott az elítélttel szemben fenyítést. Mindezekre tekintettel az intézet parancsnokának eljárásában az általános helyettes alkotmányos joggal kapcsolatos visszásságot nem állapított meg.

OBH 1678/1998.

Nem okoz az Alkotmány 2. (1) bekezdésében deklarált jogbiztonsághoz fûzõdõ, valamint a 70/B. (3) bekezdésében foglalt, a végzett munkának megfelelõ jövedelemhez való joggal összefüggésben visszásságot, ha a közhasznú munkások munkabérének megállapításánál a munkaügyi központ által adható maximális támogatás összegét vagy ennél kevesebbet vesznek igénybe, de figyelemmel a kötelezõ legkisebb munkabér (minimálbér) összegére.

A Mai Nap 1998. március 8-i számában cikk jelent meg arról, hogy az I. kerületi közhasznú munkások nem kapták meg azt a bért, amely a "papírjukon" szerepelt, arra való hivatkozással, hogy a számítógépes programban hiba keletkezett.

A cikkben leírtak alapján felmerülõ alkotmányos joggal kapcsolatos visszásság kivizsgálására az országgyûlési biztos vizsgálatra kérte fel a Fõvárosi Munkaügyi Központ igazgatóját.

A Fõvárosi Munkaügyi Központ Munkabiztonsági és Munkaügyi Felügyelõsége, és annak Ellenõrzési Osztálya ellenõrzést végzett a támogatott munkáltatónál. Az Ellenõrzési Osztály a megállapodásban fog- laltak betartását, a Fõvárosi Munkaügyi Központhoz a munkáltató által benyújtott elszámolások valóságtartalmát, valamint a támogatáshoz kapcsolódó kötelezettségek teljesítését vizsgálta. Az ellenõrzés kiemelten vizsgálta a parkõrök munkabér-kifizetéseit.

A Budavári Önkormányzat 1997. 07. 30-án kérelmet nyújtott be a Fõvárosi Munkaügyi Központhoz 69 személy közhasznú foglalkoztatásának támogatására vonatkozóan. A Fõvárosi Munkaügyi Központ a kérelemnek helyt adott és engedélyezte a foglalkoztatásából eredõ közvetlen költségek 70%-ának a Munkaerõ-piaci Alap foglalkoztatási alaprészébõl történõ megtérítését.

A munkáltató a kiközvetített munkanélküliekkel határozott idõre szóló munkaszerzõdéseket kötött, amelyekben meghatározta a személyi alapbéreket is. A parkõrök munkaszerzõdés szerinti alapbére 1998. 01. 31-ig 22 000 Ft volt. A munkáltató havonta, a megállapodás szerint küldte be a támogatás iránti igényét a közhasznú foglalkoztatás költségeirõl.

Az újságcikkben szereplõ idõpontban az átutalások nem számítógépes rendszerrel történtek, tehát a Fõvárosi Munkaügyi Központ számítógépes programhibájára való hivatkozás tévedésen alapult, a vizsgálatra felkért Fõvárosi Munkaügyi Központ által tartott ellenõrzés nem állapított meg szabálytalanságot.

Az országgyûlési biztos megállapította, hogy a munkáltató által benyújtott támogatási igény teljesítésének a Fõvárosi Munkaügyi Központban a számviteli és a pénzügyi jogszabályoknak megfelelõen szabályozott folyamata volt. A vizsgálat során nem igazolódott be a cikkben leírtak valóságtartalma, alkotmányos joggal összefüggésbe hozható visszásságot az országgyûlési biztos nem tárt fel.

Az újság fõszerkesztõje a lefolytatott vizsgálat eredményének megfelelõ cikk közlésével helyreigazította a korábbi téves információkon alapuló cikket.

OBH 1725/1998.

Az Alkotmány 70/A. -ában szereplõ jogegyenlõség elvével, valamint a 70/B. szerinti munkához való joggal összefüggésben nem okoz visszásságot az, ha a diplomás, de tiszti beosztásban nem lévõ hivatásos katonát nem nevezik ki tisztté.

A panaszos a panasz benyújtásának idején gyermekgondozási segély folyósítása mellett fizetés nélküli szabadságot igénybe vevõ, rendelkezési állományban levõ hivatásos tiszthelyettes volt. 1986. november 1-jén vették hivatásos állományba, egészségügyi fõiskolai végzettséggel segélyhely-parancsnoki beosztásba került törzsõrmesteri rendfokozatban. 1987-ben katonai kötelmekkel összefüggõ balesetet szenvedett, melynek folytán munkaképességét 40%-ban elvesztette. 1991. március 31-én született gyermeke a panaszos véleménye szerint az õ betegségére tekintettel súlyos és tartós egészségkárosodással született, ezért azóta panaszos rendelkezési állományban van, illetmény nélküli szabadságon kiemelt és meghosszabbított gyermekgondozási segély folyósítása mellett. Ez a gyermek betegségének fennállásáig, de legfeljebb a gyermek 10 éves koráig illeti meg. (A panaszos 1999. szeptember 4-én - 25 év szolgálati idõ után - szolgálati nyugdíjjogosult lett.) A panaszos szabadsága ideje alatt egyetemi diplomát is szerzett. Bár ezt követõen 1997-ben és 1998-ban több kérelmet is benyújtott, tiszti állományba vételét az illetékesek elutasították. Ezt azzal indokolták, hogy rendelkezési állományban van, illetõleg, hogy részére nem biztosítható a végzettségének megfelelõ tiszti beosztás. Az elutasítás okát a panaszos részben annak tulajdonítja, hogy gyermeke betegsége miatt ténylegesen nem tud dolgozni, részben pedig annak, hogy õt a nõi nemhez való tartozása miatt hátrányosan megkülönböztetik.

A panaszos írásbeli beadványában elõadta, hogy körülményeire tekintettel hivatásos katonai beosztást nem tud vállalni, de véleménye szerint ettõl függetlenül a honvédségnél mindenki, akinek diplomája van, jogosult tiszti rendfokozatra. Szóbeli meghallgatásán elmondta, hogy jelenlegi helyzetében csak 4 órás tiszti munkát tudna vállalni, illetve ha ez nem lehetséges, azt is elfogadná, hogy csak néhány napra helyezzék tiszti beosztásba, majd onnan helyezzék ismét rendelkezési állományba.

Az állampolgári jogok országgyûlési biztosa általános helyettese megállapította, hogy a panaszos által elõadottak között nincs olyan körülmény, amely megalapozottan azt valószínûsítené, hogy a tiszti rendfokozatba való elõléptetés elmaradása nem szerinti hátrányos megkülönböztetés következménye lenne. Az valószínûsíthetõ, hogy elõmenetelének elmaradása munkaképesség-csökkenésével, illetõleg gyermeke hosszan tartó ápolásával függ össze.

A fegyveres szervek hivatásos állományú tagjainak szolgálati viszonyáról szóló 1996. évi XLIII. törvény (Hszt.) 78. (1) bekezdése szerint magasabb rendfokozatba történõ elõléptetésnek a felsõfokú végzettségen túl az is feltétele, hogy a katona olyan beosztásban legyen, amelyhez a magasabb rendfokozatot rendszeresítették. (A végzettséghez tehát önmagában nem jár tiszti kinevezés.) A panaszos tiszti beosztást korábban sem töltött be, és mivel a panasz benyújtásakor is rendelkezési állományban volt, értelemszerûen akkor sem, így 1991. március 31. óta legalább a panasz benyújtásának idejéig tiszti elõléptetésének törvényes akadálya volt. (Éppen a panaszos tiszti elõléptetése lett volna törvénysértõ.) Elõléptetésére csak úgy kerülhetne sor, ha a panaszos illetmény nélküli szabadsága megszûnne, és számára találnának a képzettségének megfelelõ olyan tiszti beosztást, amelynek betöltésére munkaképesség-csökkenésére és egyéb körülményeire tekintettel alkalmas. Beosztásba helyezését azonban elõadott körülményei nagy valószínûséggel akadályozzák.

Az országgyûlési biztos általános helyettese alkotmányos joggal összefüggõ visszásságot nem állapított meg.

OBH 2263/1998.

Nem okoz visszásságot a mûvelõdéshez (Alk. 70/F. (1) bek.) és közvetve a munkához (Alk. 70/B. (1) bek.) való joggal összefüggésben a szakképzést szervezõ intézet, ha a hallgatói számára végül is megteremti a képzési hirdetményben ígért diploma megszerzésének lehetõségét.

Teljes szöveg: 3.11. alfejezetben.

OBH 4808/1998.

Nem sérül az Alkotmány 70/B. -ában rögzített munkához való jog azzal, hogy a bejáró orvosi minõségben eltöltött gyakorlat ideje a szakgyakorlati idõbe nem számítható be, és ezért az indítványozó szakvizsgára bocsátása iránti kérelmét az Egészségügyi Minisztérium elutasítja.

A belgyógyász szakorvosi képesítéssel rendelkezõ panaszos korábbi beadványában azt sérelmezte, hogy nem tehet endokrinológiai szakvizsgát. Az OBH/2145/1995. számú jelentésben az országgyûlési biztos általános helyettese felkérte a népjóléti minisztert, hogy a 39/1978. (Eü. K. 31.) EüM utasításban rendezett, a szakorvosi, a szakgyógyszerészi szakképesítés megszerzésére és a képesítésre vonatkozó szabályokat az állami irányítás egyéb jogi eszközei körébe tartozó és mint ilyen jogszabálynak nem minõsülõ utasítás helyett rendeleti úton szabályozza. Felkérte a minisztert arra is, hogy vizsgálja felül álláspontját, mely szerint panaszos szakvizsgára nem bocsátható.

A Népjóléti Minisztérium helyettes államtitkára az Országos Szakképesítõ Bizottság Elnökének véleményére is figyelemmel válaszában azt közölte, hogy panaszos endokrinológiai szakvizsgára bocsátásának engedélyezésére nincs lehetõség, egyben tájékoztatott, hogy az újrendszerû szakmai képesítés koncepciójának kimunkálása folyamatban van.

A panaszos ismételt beadványa alapján az általános helyettes felkérte az Egészségügyi Minisztert annak vizsgálatára, hogy jelenleg van-e lehetõség az érintett szakvizsgára bocsátásának engedélyezésére. A panaszos önálló kezdeményezésben és szervezésben, anyagi juttatás nélkül végezte a szakmai gyakorlatot.

Az egészségügyi képzés, szakképzés, továbbképzés rendszerét, feltételeit a korábban elõterjesztett beadvány vizsgálatát követõen hatályba lépett két jogszabály, az egészségügyi törvény, illetve a 11/1998. (XII. 11.) EüM rendelet szabályozza. A 39/1978. (Eü. K. 31.) EüM utasítás egyes rendelkezéseit az említett rendelet hatályon kívül helyezte.

Az Egészségügyi Miniszter válaszában kiemelte, hogy a szakvizsgára bocsátás feltétele a szakirányú kurzusok elvégzése melletti folyamatos munkaviszony megléte, az orvosi tevékenység ellátása.

Megállapítható, hogy mind az egészségügyrõl szóló törvény, mind pedig a miniszteri rendelet értelmében a szakirányú szakképzés idõtartamába csak a munkavégzésre irányuló jogviszonyban eltöltött idõ számítható be. A 39/1978. (Eü. K. 31.) EüM utasítás szerint a bejáró orvosi minõségben eltöltött gyakorlatot a szakgyakorlati idõbe beszámítani nem lehet.

Fentiek alapján az egészségügyi miniszter a panaszos szakvizsgára bocsátását nem tartja lehetségesnek. Az általános helyettes megállapította, hogy a hatályos jogszabályi rendelkezések alapján a panaszos - bár a szükséges idõtartamot letöltötte - szakvizsgára nem bocsátható, ezért a minisztérium eljárásával kapcsolatban alkotmányos joggal összefüggõ visszásság nem merült fel. Megállapítható ugyanakkor, hogy a panaszos érdekeit sérti az eljárás és ez a sérelem összefüggésbe hozható alkotmányos jogaival. A sérelem a hatályos szabályozásra vezethetõ vissza, azonban ajánlást tenni nem lehet, mert nem a jogszabály fölöslegessége, hiánya vagy ellentmondásossága a kiváltó ok. Figyelemmel kell lenni arra is, hogy második generációs jogról van szó. Mindezekre tekintettel az országgyûlési biztos általános helyettese felhívta az egészségügyi miniszter figyelmét, hogy mérlegelje a szabályozás megváltoztatásának szükségességét.

OBH 7398/1998.

Az ügyeletes tiszti beosztásban lévõ rendõrök esetében a végzett munka mennyiségének és minõségének megfelelõ jövedelemhez való jog (Alk. 70/B. (3) bek.) nem szenved sérelmet amiatt, hogy az egy-egy szolgálatra esetileg beosztottaktól eltérõen nem részesülnek ügyeleti, éjszakai vagy délutáni pótlékban.

A panaszos sérelmezte, hogy a fegyveres szervek hivatásos állományú tagjainak szolgálati viszonyáról szóló 1996. évi XLIII. törvény végrehajtásáról kiadott 140/1996. (VIII. 31.) Korm. rendelet szabályai szerint a kinevezett ügyeletesnek nem jár sem éjszakai, sem délutáni pótlék, annak ellenére, hogy szolgálati idejének egy része az erre feljogosító napszakra esik. Nem jár részére ügyeleti pótlék sem, mert erre csak az jogosult, aki a távollévõ (szabadságát töltõ, beteg, vezényelt stb.) ügyeletest helyettesíti. A beadvány alapján az állampolgári jogok országgyûlési biztosának általános helyettese vizsgálatot rendelt el. A vizsgálat érdekében véleményt kért az országos rendõrfõkapitánytól.

Az országos rendõr-fõkapitány - a BM közgazdasági helyettes államtitkárával egyeztetett - álláspontja szerint a jogalkotó szándéka az illetménypótlékok rendszerének kialakításakor nem egy-egy beosztás pótlékolására irányult, mert a beosztás betöltõje a munkájáért a beosztási helyre megállapított illetményt kap. A pótlékrendszer az alapilletményben nem foglalt többletteljesítményt, körülményt, igénybevételt ellentételezi. Az ügyeleti pótlék az eredeti beosztást meghaladóan teljesített egy-egy szolgálat ellentételezésére szolgál.

Ez az álláspont megfelel a kormányrendelet 28. (1) bekezdésének, amely szerint a hivatásos állomány tagja akkor jogosult a Hszt.-ben meghatározott illetménypótlékra, ha olyan beosztást tölt be, amely az átlagosnál nagyobb veszéllyel vagy fokozott igénybevétellel, illetve többletkövetelmények teljesítésével jár, továbbá, ha az átlagosnál kedvezõtlenebb körülmények elviselésére kényszerül, és ezeket a követelményeket és körülményeket a beosztási illetményben nem lehet elismerni. A (2) bekezdés alapján az illetménypótlék a hivatásos állomány tagjának a pótlékra jogosító szolgálati tevékenység tényleges kifejtésének, illetve a beosztás betöltésének idejére jár.

A szolgálati törvény várható módosítása során a pótlék elnevezése eseti ügyeleti pótlékra változik. Az új elnevezéssel egyértelmûbbé válna, hogy csak azok jogosultak erre a pótlékra, akik alaptevékenységükön kívül, eseti jelleggel látnak el ügyeleti feladatokat. A folyamatos ügyeleti szolgálat - mint munkaköri alapfeladat - továbbra sem kerül pótlékolásra. Az országos rendõrfõkapitány tájékoztatása szerint ügyeleti pótlék megfizetése tárgyában, munkaügyi per sehol nincs folyamatban.

A panaszos azt is sérelmezte, hogy az ügyeletes szolgálatot ellátók nem kapnak délutáni és éjszakai pótlékot. A délutáni és éjszakai szolgálatellátás az ügyeleti szolgálat jellegébõl adódik, a jogszabályban megállapított beosztási illetmény a támasztott követelményekkel összhangban van. Ha az érintettek sérelmezik, hogy részükre nem a törvénynek megfelelõen fizetnek pótlékot, illetve adnak pihenõidõt, a törvény értelmében az õket megilletõ díj vagy szolgáltatás teljesítésére való kötelezést igényelhetik a bíróság útján.

Az állampolgári jogok országgyûlési biztosának általános helyettese a panasz ügyében alkotmányos joggal kapcsolatos visszásságot nem állapított meg, ezért a vizsgálatot lezárta.

OBH 7181/1998.

Nem okoz visszásságot az Alkotmány 60. -a szerinti lelkiismereti szabadsággal, valamint a 70/B. (1) bekezdése szerinti, a munka és a foglalkozás szabad megválasztásához való joggal összefüggésben a közalkalmazott pszichológusoknak, sorozásban vagy pótsorozásban való részvételre a Munka Törvénykönyve elõírásainak betartása mellett történõ kirendelése.

A közalkalmazotti állományban levõ klinikai pszichológus panaszost munkáltatója - megkeresésre - két hét idõtartamra egy laktanyába hadkötelesek pótsorozásán való részvételre rendelte ki, mellyel kapcsolatban a panaszos kérdések formájában megfogalmazott kifogásokat fogalmazott meg. Ennek alapján az állampolgári jogok országgyûlési biztosa általános helyettese vizsgálatot indított, melynek során beszerezte a honvédelmi miniszter véleményét is.

A sorozással összefüggõ feladatok elvégzésére való kirendelés lehetõségét a honvédelemrõl szóló 1993. évi CX. törvény 82. (3) bekezdése, illetõleg a törvény végrehajtására kiadott 178/1993. (XII. 27.) Korm. rendelet 59. (1) bekezdése biztosítja. A sorozásra az orvost (és csak a rendelet szerint a pszichológust) a munkáltatója rendeli ki, a magángyakorlatot folytatókat pedig a hadkiegészítõ parancsnokság. A kirendelteket a honvédelmi miniszter által az egészségügyi miniszterrel egyetértésben megállapított díjazás illeti meg, melynek szabályait a honvédelmi kötelezettségek teljesítésével kapcsolatos egyes költségek és díjazások megtérítésérõl szóló 5/1994. (IV. 8.) HM rendelet 7. -a tartalmazza.

A sorozás az Alkotmányban foglalt hadkötelezettség teljesítéséhez nélkülözhetetlen állami feladat, így e cél érdekében az emberi jogok, konkrétan a munkaválasztás joga is, korlátozhatók. A sorozások idején egyszerre nagy tömegben jelentkezõ orvos- és pszichológusigény a honvédség saját létszámából nem biztosítható, ezért átmenetileg szükséges lehet külsõ erõk bevonása. Ez a szabályozás és gyakorlat összhangban van a Munka Törvénykönyvének a közalkalmazotti jogviszonyra is kiterjedõ 106. -ával, amely különösen indokolt esetben lehetõvé teszi a kirendelést, a sorozás pedig ilyen esetnek tekinthetõ. Természetesen a kirendelés idõtartama nem haladhatja meg a törvényben elõírt mértéket (naptári évenként két hónap). Enyhíti a kirendeltekre háruló esetleges többletterheket, hogy õk eredeti illetményük mellett a hadkiegészítõ parancsnokságtól külön díjazásra is jogosultak. A honvédelmi miniszter állásfoglalása szerint a pszichológusok kisebb létszámára és a sorozásban való részvétel iránti csekély hajlandóságukra tekintettel a sorozásból rájuk háruló feladat ellátása önkéntes alapon nem lenne biztosítható, így a szóban forgó formában való közremûködési kötelezettségük fenntartása elkerülhetetlennek tûnik. Mindezek a munka és a foglakozás szabad megválasztása terén kétségtelenül fennálló korlátozást kellõen indokolják, visszásságot az országgyûlési biztos általános helyettese nem állapított meg.

Nem állapított meg visszásságot az országgyûlési biztos általános helyettese a lelkiismereti szabadság összefüggésében sem. A magyar jogrendszer elismeri a katonai szolgálattal szembeni megalapozott lelkiismereti kifogást, ezért a sor- és a tartalékos katonai szolgálat teljesítése alól az érintettek részére mentességet biztosít. Ebbõl azonban nem vonható le az a következtetés, hogy egy önként választott hivatás a katonasággal bármely távoli módon összefüggésbe hozható gyakorlása a lelkiismereti szabadság sérelmét jelenthetné. A sorozáson részt vevõ orvos vagy pszichológus nem lesz részese a katonaság szervezetének, az egyébként is végzett vizsgálati, illetve gyógyító munka pedig még lelkiismereti okra hivatkozva sem tagadható meg olyan alapon, hogy a páciens katona vagy hadköteles, illetve hogy a tevékenység netán valamilyen honvédelmi érdeket (is) szolgál.

OBH 956/1999.

1. Az alkotmányos jogok meghatározhatatlanul széles köre megsértésének közvetlen veszélyével jár, ezért visszás az, ha a békefenntartó mûveletben részt vevõ hivatásos és szerzõdéses katonákkal kötött külön szerzõdések konkrétan meg nem határozható tartalmú jogkorlátozási klauzulát tartalmaznak.

2. Az Alkotmány 58. (1) bekezdése szerinti mozgásszabadság összefüggésében visszás, ha a szerzõdés további részletezés nélkül olyan kikötést tartalmaz, mely szerint a katona a szolgálati helyét kizárólag a szolgálati elöljáró által meghatározott idõtartamban és engedéllyel hagyhatja el.

3. Az Alkotmány 70/B. (4) bekezdésében biztosított pihenéshez való joggal összefüggésben visszás, ha a szerzõdés olyan rendelkezést tartalmaz, mely szerint a katona tudomásul veszi, hogy a körülményektõl függõen szabadságra nem bocsátható.

4. Az Alkotmány 57. -a szerinti tisztességes eljáráshoz való jog, valamint a 2. (1) bekezdésében deklarált jogállamiságból eredõ jogbiztonsági követelmény összefüggésében visszásságot okoz, ha a szerzõdéses katona szolgálati viszonyát a vele a békefenntartói feladat ellátására kötött külön szerzõdés alapján a honvédség a törvényben szereplõkön kívül további okokból is megszüntetheti akár fegyelmi vagy büntetõeljárás megindítása nélkül is.

Az SFOR kötelékében részt vevõ, a Magyar Mûszaki Kontingens állományában szolgálatot teljesített egyik szerzõdéses tiszthelyettes szerzõdésével és a szolgálatteljesítés körülményeivel kapcsolatban panaszt nyújtott be. A panaszt az állampolgári jogok országgyûlési biztosa általános helyettese eljárási akadály miatt érdemben nem vizsgálta, de - a konkrét személytõl függetlenül - a panaszos által megküldött szerzõdés általános kérdései tekintetében hivatalból vizsgálatot indított.

Az SFOR kötelékében szolgálatot teljesítõ magyar hivatásos és szerzõdéses katonák a Magyar Honvédséggel a külszolgálatra külön szerzõdést is kötnek. A szerzõdés tartalmaz néhány olyan rendelkezést, amelyek vagy nem értelmezhetõk, vagy olyan értelmezést is lehetõvé tesznek, amely ellentétes a fegyveres szervek hivatásos állományú tagjainak szolgálati viszonyáról szóló 1996. évi XLIII. törvény (Hszt.) egyes kogens rendelkezéseivel. A szerzõdéssel kapcsolatban a helyettes országgyûlési biztos kérdéseket intézett az MH parancsnokához, a Honvéd Vezérkar fõnökéhez. Bár a vezérkari fõnök elismerte, hogy "sajnálatos módon a fegyveres erõk e körben történõ alkalmazásának ma nincs kellõen kimunkált jogszabályi háttere (alapja)", a szerzõdés kifogásolt rendelkezéseit mégis teljesen jogszerûnek ítélte.

A szerzõdés 2. pontja tartalmazza a következõ kikötést is: "A Szerzõdõ Felek megállapítják, hogy önmagában a hadmûveleti területen való szolgálatteljesítés mindkét fél vonatkozásában jog- és érdekérvényesítési korlátozást jelent." A vezérkari fõnök e rendelkezés tartalmáról a kérdésre válaszolva a következõ felvilágosítást adta: Ez a rendelkezés azon a valós feltevésen alapul, hogy a katona idegen állam területén fokozottan veszélyes feladatokat fog ellátni, "a jövõre nézve esetlegesen bekövetkezõ, elõre nem látható rendkívüli helyzetekre vonatkozik és semmiképpen nem jelent konkrét - idõszaki vagy állandó - korlátozást". A jogi hátteret illetõen a vezérkari fõnök a katonák emberi jogainak korlátozhatóságára, valamint a hivatásos katonák hátrányos megkülönböztetésének tilalmára vonatkozó általános tételeket jelölte meg [a honvédelemrõl szóló 1993. CX. tv. (Hvt.) 1. (4), Hszt. 6. (1), (2) bek.]. A helyettes országgyûlési biztos azonban ennek alapján sem tudta meghatározni a jelzett korlátozás tartalmát és jogalapját. A meghatározhatatlan tartalmú rendelkezés alapján olyan értelmezés és gyakorlat is kialakulhat, amely az alapvetõ jogok bármelyikének indokolatlan és aránytalan korlátozására vezethet, ezért az visszás. További vizsgálat állapíthatná meg, hogy történt-e tényleges jogsértés. Ennek hiányában, a közvetlen veszélyeztetettség alapján is megállapítható azonban, hogy a szóban forgó szerzõdési rendelkezés nem tartható fenn.

Az állampolgári jogok országgyûlési biztosa általános helyettese kérdést tett fel a vezérkari fõnöknek arra vonatkozóan, hogy alkalmazzák-e az SFOR kötelékében szolgálatot teljesítõkre a Hszt. és végrehajtási rendeletei a pihenõidõre és a túlszolgálatra vonatkozó elõírásait, illetve, hogy hogyan értelmezik a szerzõdés 6. pontjának azon rendelkezését, mely szerint a katona pihenõidejét a Szolgálati Szabályzat figyelembevételével a szolgálati elöljáró határozza meg. A vezérkari fõnök ellentmondásos választ adott. Válaszában egyrészt kijelenti, hogy "[a] Hszt. és végrehajtási rendelete pihenõidõvel és túlszolgálattal kapcsolatos rendelkezéseit a kontingens állományában szolgálatot teljesítõk vonatkozásában teljeskörûen alkalmazzák". Ugyanitt viszont azt is írja, hogy az elöljáró az általános elõírásoktól "körültekintõ mérlegelést követõen eltérhet, bizonyos esetben a feladat teljesítése érdekében köteles eltérni". A Hszt. azonban eltérési lehetõséget nem enged, így a kifogásolt rendelkezés, illetõleg gyakorlat alapján ismételten megállapítható legalábbis a közvetlen veszélyeztetettségre alapított visszásság.

A szerzõdés 6. pontja szerint a katona szolgálati helyét kizárólag a szolgálati elöljáró által meghatározott idõtartamban és engedély alapján hagyhatja el. Az engedélyben az elöljáró a tartózkodási helyet meghatározhatja. Ezzel kapcsolatban a vezérkari fõnök elõadta, hogy a szolgálati hely elhagyásának korlátozása nyilvánvalóan a katona védelmében, az alapjogairól való elöljárói gondoskodás megnyilvánulásaként történik. A szerzõdésben alkalmazott megoldás azonban nem tartalmaz garanciát arra, hogy ezt a korlátozást csak a valóban indokolt esetekben alkalmazzák. Ennek hiányában nem zárható ki, hogy indokolatlanul tagadják meg a szolgálati hely elhagyását, ezért a közvetlen veszélyeztetettség alapján itt is megállapítható a visszásság közvetlen veszélye.

A szerzõdés 8. pontja a következõk szerint rendelkezik: "A katona tudomásul veszi, hogy az adott körülményektõl függõen - a szolgálat érdekében - szabadságra nem bocsátható." A vezérkari fõnök álláspontja szerint ez teljes egészében összeegyeztethetõ a Hszt. vonatkozó rendelkezéseivel. Elõfordulhat "elõre nem látható, rendkívüli események által kiváltott katonai szükséghelyzet", melynek sikeres megoldásához szükséges lehet a szabadságok kiadásának felfüggesztése, illetve a szabadság visszavonása. Ez nem jelenti azt, hogy az esemény megszûnését követõen a szabadságot ne adnák ki. Mindazonáltal a szóban forgó rendelkezés szerint a katonának mindenféle garanciára való utalás nélkül, egyoldalú deklarációban kell vállalnia a szabadságáról való lemondást, és ez a közvetlen veszélyeztetettség alapján ismételten visszásságot okoz.

Problémát vetnek fel a szerzõdés megszûnésére vonatkozó, a 14-16. pontban foglalt rendelkezések, mert azok túlmennek a szerzõdéses szolgálati viszony megszûnésének a Hszt. 53. és 230. -ában taxatíven rögzített esetein, továbbá lehetõvé teszik a szerzõdés fegyelmi vagy büntetõeljárás nélküli megszüntetését. A vezérkari fõnök szerint az "SFOR-szerzõdés" megszûnése nem jelenti egyben a szerzõdéses (hivatásos) szolgálati viszony megszûnését is, hanem csupán a külföldre vezénylés megszüntetéseként értelmezhetõ, illetõleg csak a hazarendelést jelenti. Ennek ellentmondani látszik a szerzõdés 16. pontjának utolsó mondata: "A szerzõdéses katonai jogviszony a hazaérkezést követõ három napon belül szûnik meg." E szerint mégis megszûnik nem csupán a külföldi vezénylés, de maga a szerzõdéses szolgálati viszony is olyan indokok alapján is, amelyek a Hszt.-ben nem szerepelnek (például az SFOR-erõk feladataival ellentétes magatartás tanúsítása, bárminemû, meg nem határozott alkalmatlanság), a katonának pedig nincs lehetõsége védekezése elõterjesztésére, mert nem indul vele szemben a tisztességes eljárás minimumát biztosító fegyelmi vagy egyéb eljárás. Lehetséges, hogy a vezérkari fõnök tájékoztatása megfelel a valóságnak, azaz a hazarendelés, ha a mögött nincs a szolgálati viszony megszüntetését törvényesen megalapozó ok, nem jelenti a gyakorlatban a szerzõdéses szolgálati viszony automatikus megszüntetését is. Mindazonáltal a szerzõdés erre utaló kitétele legalábbis a jogsértés közvetlen veszélyét hordozza, és ennyiben visszásnak tekinthetõ.

Az állampolgári jogok országgyûlési biztosa általános helyettese megállapította, hogy a katonák szolgálati viszonyára vonatkozó szabályrendszer jelenleg élesen elkülöníti a béke és a "háború" idõszakát. A Hszt. tipikusan békeszabály, a hivatásos katonák békeidejû szolgálatteljesítésének szabályozására alkalmas. A háborús és polgárháborús helyzetekben az Alkotmány alapján kihirdethetõ rendkívüli és szükségállapot, illetõleg az Alkotmány 19/E. -a szerinti idõszak idején a Hvt. 203. -a lehetõvé teszi a rendkívüli helyzet által megkívánt speciális szabályok érvényesítését a hivatásos szolgálati viszonyban. Vannak azonban olyan helyzetek is, amikor a fegyveres erõk (és az ország) egésze békeállapotban van, az általános békeszabályoktól való eltéréseket (egyes jogok és járandóságok korlátozása, többletkötelezettségek megállapítása) mégis érvényesíteni kell a katonák bizonyos csoportjaira, de akár széles körére nézve is. Ilyen lehet a békefenntartás vagy a Hvt. és a végrehajtási rendelete által említett különbözõ mozgósítási helyzetek. Ezekben a helyzetekben a katonai és a szakmai szempontok indokolhatnak a tipikusan békeidejû tevékenységre vonatkozóktól eltérõ szabályokat. A Hszt. azonban a jogok, a járandóságok és a kötelezettségek tekintetében alapvetõen kogens (eltérést nem engedõ) rendelkezéseket tartalmaz. Ezektõl a tételes szabályoktól bizonyos általános elvekre és szükséghelyzetre, vagy akár a racionalitásra hivatkozva sem lehet a gyakorlatban eltérni, a jogalkotási hiányt a jogszabályon részlegesen túlmenõ szerzõdéssel nem lehet pótolni.

Az elõzõekbõl következõen indokolt lenne megteremteni a Hszt.-ben azokat a hivatásos katonákra vonatkozó speciális szabályokat, amelyek a katonai és a szakmai szempontok alapján feltétlenül szükséges mértékig eltéréseket engednek az általános békeszabályokhoz képest bizonyos speciális helyzetekre (békefenntartás) vagy csoportokra nézve a szolgálati viszony különbözõ elemeinél. Addig is, amíg ez megtörténik, szükséges a békefenntartó katonák szerzõdéseibõl a leginkább visszás rendelkezések kiiktatása, és olyan megoldások keresése, amelyek a békefenntartói feladatok megfelelõ teljesítését, valamint a jogállamiság és a jogbiztonság követelményeit a jelenleginél jobban kielégítõ módon biztosítják. A helyettes országgyûlési biztos ennek megfelelõ ajánlásokat tett: kérte a kifogásolt szerzõdési rendelkezések elhagyását, illetõleg átfogalmazását, valamint hosszabb távon a Hszt. megfelelõ módosítását. Az ajánlásokat a honvédelmi miniszter elfogadta, a szerzõdés módosítását illetõen azonban a helyettes országgyûlési biztos a miniszter által ajánlott megoldást nem tartotta teljesen kielégítõnek, ezért további egyeztetést folytat.

OBH 1152/1999.

Az Alkotmány 2. (1) bekezdésében deklarált jogállamiságból fakadó jogbiztonság sérelme folytán fennáll a mûvelõdéshez való alkotmányos jog (Alk. 70/F. (1) bek.) és ezen keresztül a munkához való jog (Alk. 70/B. (1) bek.) érvényesíthetetlenségének közvetlen veszélye, ha nem szabályozza jogszabály, hogy az állami nyelvvizsgát tevõ a kijavított dolgozatát miként tekintheti meg, készíthet-e arról másolatot.

Teljes szöveg: 3.2. alfejezetben.

OBH 3228/1999.

Az Alkotmány 54. (1) bekezdése szerinti emberi méltóság jogával, a 18. szerinti egészséges környezethez való joggal, valamint a 70/B. (4) bekezdése szerinti pihenéshez való joggal összefüggésben visszásságot okoz az a fegyver nélküli vagyonvédelmi szolgálat, melynek teljesítéséhez a honvédség nem biztosítja az elemi higiénés feltételeket, a kielégítõ élelmezést, valamint huzamos idõn keresztül az alvásigény kielégítését.

Teljes szöveg: 3.5. alfejezetben.

OBH 3635/1999.

I. A költségvetési törvényben meghatározott illetményalapok mértékének megállapítása akkor sem sérti a végzett munka mennyiségének és minõségének megfelelõ jövedelemhez való jogot (Alk. 70/B. (3) bekezdés), ha ez nem felel meg a reprezentatív szakszervezet által képviselt munkavállalói igényeknek.

II. Nem jelenti az érdekvédelemhez való jog (Alk. 70/C. (1) bekezdés) sérelmét, ha az Országgyûlés hatáskörébe tartozó illetményalap megállapításába nem vonják be az érdekvédelmi szerveket.

III. Az Országgyûlésnek átadott petícióra történõ válaszadás elmaradása nem okoz alkotmányos joggal összefüggõ visszásságot.

A Büntetés-végrehajtási Dolgozók Országos Szakszervezeti Szövetségének elnöke a testület hivatásos és közalkalmazotti állományának alulfinanszírozottsága miatt beadvánnyal fordult az állampolgári jogok országgyûlési biztosához. Az állampolgári jogok országgyûlési biztosa a beadvány alapján vizsgálatot rendelt el.

A beadvány szerint a büntetés-végrehajtás hivatásos és közalkamazotti állományú dolgozói érdemi bérfejlesztésben nem részesültek. A szakszervezeti szövetség vezetõsége több esetben kezdeményezett és folytatott tárgyalásokat a személyzet béremelésének ügyében. Érdemi ajánlat az Igazságügyi Minisztérium részérõl nem volt. Elérték ugyan az 1996. évi XLIII. törvényben (Sztv.) 1999-re elõírt bérszínvonalat, de akinél ez már korábban teljesült, annak a fizetése nem emelkedett. A közalkalmazottak egyáltalán nem kaptak béremelést. A szolgálati törvény által biztosított Tárcaközi Érdekegyeztetõ Fórum összehívását többször kezdeményezték, sõt 1998. november 13-án meg is rendezték az érintett szakszervezetek bevonásával, azonban a kormányzat illetékesei még a távolmaradási szándékukat sem jelezték. Az 1999. évi költségvetési törvény anélkül jött létre, hogy véleményalkotási jogukat érvényesíthették volna.

Az állampolgári jogok országgyûlési biztosa megállapította, hogy a költségvetési szervek rendelkezésére álló forrásokról az országgyûlés dönt és a kereteket a költségvetési törvényben állapítja meg. A hivatásos állomány illetményalapját az 1996. évi XLIII. törvény 100. (5) bekezdése alapján a köztisztviselõi illetményalap határozza meg, amelynek konkrét összegét az országgyûlés fogadja el a költségvetési tör- vényben.

A büntetés-végrehajtási dolgozók - a Független Rendõr Szakszervezettel és a Polgári Védelem Szakszervezetével közösen - 1998. december 15-én figyelmeztetõ demonstrációt tartottak és ebbõl az alkalomból egy petíciót nyújtottak át a parlamentnek. Petíciójukra nem kaptak választ sem az országgyûlés elnökétõl, sem a miniszterelnöktõl, sem az igazságügyi minisztertõl. A döntéshozatal és a válaszadás az országgyûlés politikai kompetenciájába tartozik, ezért a válasz elmaradása miatt alkotmányos jogokkal összefüggõ visszásság nem állapítható meg.

A panaszos szerint törvénysértõ volt, hogy az 1999. évi költségvetésrõl szóló törvény elõkészítése során nem élhettek a véleményalkotás lehetõségével. Az Alkotmánybíróság állandó gyakorlata alapján önmagában véve az az eljárási mulasztás, hogy a jogszabály-elõkészítés során az érintettek véleménynyilvánítását a Jat. szerint jogosult szervektõl a jogalkotó nem szerezte be, a meghozott jogszabályt nem teszi alkotmányellenessé. Nem állapítható meg tehát az alkotmányellenesség azon az alapon, hogy a törvény-elõkészítésbe a törvényhozó az érdekelt társadalmi, érdekegyeztetési és szakszervezeti szerveket nem vonta be. Az ezzel kapcsolatos felelõsség a törvényhozót terheli, de ez a körülmény a törvény alkotmányosságát nem érinti [54/1996. (XI. 30.) AB határozat, ABH 1996, 195.].

Az állampolgári jogok országgyûlési biztosa az ügyben alkotmányos jogokkal összefüggõ visszásságot nem állapított meg, ezért a vizsgálatot lezárta.

OBH 4618/1999.

Visszásságot okoz az Alkotmány 70/B. (1) bekezdésében deklarált munkához való joggal, valamint a 70/A. (1) bekezdésben megfogalmazott diszkrimináció tilalma elvével összefüggésben, ha az önkormányzat megtiltja a fenntartásukban lévõ intézmények vezetõinek, hogy végkielégítéssel felmentett közalkalmazottakat újra alkalmazzanak.

A sajtóban megjelent cikkek hívták fel az országgyûlési biztos figyelmét két önkormányzat jegyzõje által kiadott körlevelekre, amelyek a fenntartásukban lévõ intézmények vezetõit írásban szólították fel arra, hogy ne alkalmazzanak olyan közalkalmazottakat, akiknek a jogviszonyát végkielégítést fizetve, felmentéssel szüntette meg a munkáltatója.

Az országgyûlési biztos a jogsérelem veszélye miatt vizsgálatot indított, majd annak megindulását követõen a Pedagógusok Szakszervezete is beadvánnyal fordult a hivatalhoz.

A szolnoki önkormányzat az oktatási rendszerének korszerûsítése során az 1998/1999-es tanév végén mintegy 200 pedagógus álláshelyét szüntette meg, és fizetett végkielégítést a dolgozóknak, vagy korengedményes nyugdíjazásukat tette lehetõvé. Az aljegyzõ az intézményvezetõket figyelmeztette, hogy "akik az önkormányzati intézménytõl végkielégítéssel mentek el, másik önkormányzati intézmény nem alkalmazhatja õket. Amennyiben megszegik ezt a feltételt, támogatás-visszafizetési kötelezettség fogja terhelni az intézményt. Az ÁSZ-vizsgálat vezetõi felelõsségre vonást is eredményezhet."

A szegedi önkormányzat a szakszervezet adatai szerint 84 pedagógusnak fizetett végkielégítést, de közülük 11 fõnek mégis sikerült a településen a szakmájában elhelyezkednie. A jegyzõ levélben közölte az intézményvezetõkkel, hogy a végkielégítéssel távozott dolgozók felvétele miatt a kifizetett végkielégítés összegét az intézmények költségvetésébõl vonják le. A közgyûlés a jegyzõ ilyen tartalmú javaslatát azonban elvetette.

A belügyminiszter az 1999. évi költségvetési törvény alapján pályázati kiírást jelentetett meg, melyben meghatározta, hogy az önkormányzatok a létszámcsökkentéssel járó kötelezettségeik teljesítéséhez milyen feltételek mellett igényelhetnek hozzájárulást. "Pályázatot az a helyi önkormányzat nyújthat be, amely költségvetési szerveinél fõállású közalkalmazotti jogviszonyban, és munkaviszonyban állók jogviszonyának megszüntetésére vonatkozó 1998. IX. 30-át követõen hozott döntést hajtott végre, ebbõl fizetési kötelezettsége keletkezett és az érintett munkavállalót az önkormányzat hivatali szerve, intézménye, illetve szervezeti változás, feladatátadás következtében az önkormányzat fenntartói körén kívüli munkáltató nem foglalkoztatja tovább."

A TÁKISZ kiadott tájékoztatója szerint "a polgármester aláírásával a végleges álláshely megszüntetés miatti létszámcsökkentésben érintett munkavállalókra vonatkozóan nyilatkozni kell arról, hogy továbbfoglalkoztatásukra az önkormányzat foglalkoztatási körében, valamint szervezeti változás, feladatátcsoportosítás esetén az önkormányzat feladatkörén kívül - például: közhasznú társaságban, közalapítványban - nincs lehetõség. Ez azt jelenti, hogy felmentési idõ alatt történõ, a polgármester nyilatkozatában szereplõ foglalkoztatás esetén a munkavállaló után kapott állami támogatást (felmentési idõ + végkielégítés) vissza kell fizetni az önkormányzatnak; végkielégítés idején belül történõ, az elõzõekben leírt foglalkoztatás esetén a munkavállaló után kapott állami támogatást - csak a végkielégítést - vissza kell fizetni az önkormányzatnak."

Az országgyûlési biztos figyelembe vette, hogy az önkormányzat nem munkáltatója az intézményeiben dolgozó pedagógusoknak, de mint az intézmény fenntartója a munkáltató döntéseit annak költségvetésén keresztül meghatározza. A munkáltató a dolgozók munkakörének, munkahelyének megszûnése esetén fõszabályként másik munkahelyet köteles felajánlani, és csak akkor jár végkielégítés, ha a munkáltató nem tud számára végzettségének megfelelõ másik munkahelyet biztosítani, vagy azt a dolgozó nem fogadja el.

Jogutód nélkül megszûnõ intézmény munkavállalójának automatikusan megszûnik a munkaviszonya, így törvény szerint jár a végkielégítés. A végkielégítés kifizetésére a munkáltató köteles, de ahhoz a fenntartótól támogatást igényelhet. Az önkormányzati döntéssel elrendelt létszámcsökkentés költségeit az elrendelõ önkormányzat viseli. A belügyminiszter a költségvetési törvényben kapott felhatalmazás alapján írt ki pályázatot a létszámleépítés terheinek viseléséhez nyújtható egyszeri költségvetési hozzájárulás igénylésére. A pályázat kizárja a hozzájárulás igénylésének lehetõségét, ha az önkormányzat bármelyik intézménye a végkielégítéssel felmentett dolgozót fõállásban vagy szerzõdéses jogviszonyban úgy foglalkoztatja tovább, hogy ezáltal az önkormányzat által fizetett álláshelyeken dolgozók létszáma nem csökken. Nem befolyásolja az önkormányzatnak a pályázatra való jelentkezési lehetõségét, ha az intézmény a végkielégítéssel felmentett dolgozót a végkielégítés kifizetését követõen megüresedett, átmenetileg (például gyes miatt) betöltetlen álláshelyre szerzõdéses jogviszonyban foglalkoztatja. A Belügyminisztérium arról adott tájékoztatást, hogy a kiírt pályázat nem tartalmaz olyan korlátozásokat, amelyeket egyes önkormányzatok alkalmaztak. Ilyen értelmû állásfoglalást adott az oktatási miniszter is.

A körlevél a jogszabálynak nem minõsülõ pályázati kiíráson és az ahhoz adott TÁKISZ-tájékoztatón alapult, és rosszul értelmezett önkormányzati érdekébõl állampolgári alapjogot korlátozott. A belügyminiszter által kiírt pályázatra 1999. X. 15-ig nyújthatják be az önkormányzatok a támogatási igényeiket a létszámcsökkenéssel járó intézkedéseik után. A TÁKISZ által kiadott tájékoztató nem hívta fel az önkormányzatok figyelmét a továbbfoglalkoztatás helyes értelmezésére.

Az országgyûlési biztos megállapította, hogy az önkormányzatok a kifogásolt felhívásukban alkotmányos jogokkal kapcsolatos visszásságot okoztak, mert a pedagógusok foglalkoztatásának korlátozására vonatkozó felhívásuk sértette a pedagógusoknak az Alkotmány 70/B. (1) bekezdésében deklarált munkához való jogát, valamint a 70/A. (1) bekezdésben megfogalmazott diszkrimináció tilalmának elvét, ezért felkérte a belügyminisztert, hogy a megyei TÁKISZ-vezetõk útján tájékoztassa az önkormányzatokat a pályázatra jelentkezés tényleges feltételeirõl, és tekintettel arra, hogy az önkormányzatok a támogatási igényeiket 1999. október 15-ig nyújthatták be, a téves értelmezésbõl adódó pályázati jelentkezések módosítására tûzzön ki póthatáridõt.

A belügyminiszter közölte, hogy az ajánlással egyetért, az Oktatási Minisztériummal és a Pénzügyminisztériummal egyetértésben közös tájékoztatót adtak ki a pályázati feltétetek helyes alkalmazásáról, amelyet az országos napilapokban tettek közzé. A belügyminiszter közölte azt is, hogy az önkormányzatok nem jelezték igényüket póthatáridõ kitûzésére.

Az országgyûlési biztos a miniszter válaszát tudomásul vette.

OBH 4643/1999.

Visszásságot okoz az állampolgárok alkotmányos jogaival összefüggésben, ha a pénzügyminiszter a közmédiumok létszámcsökkentésével kapcsolatos kifizetések költségvetési támogatását ahhoz a feltételhez köti, hogy az elbocsátott dolgozót a közmédium 5 éven belül nem alkalmazza. E feltétel miatt ugyanis fennáll a hátrányos megkülönböztetés tilalmával (Alk. 70/A. ) és a munkához való joggal (70/B. (1) bek.) összefüggõ visszásság.

Teljes szöveg: 3.6. alfejezetben.

OBH 6038/1999.

I. A sorkatonák laktanyai ellátása és elhelyezése általában olyan, hogy az sérti az emberi méltóságot, az egészséges környezethez való jogot, valamint a legmagasabb szintû lelki és testi egészséghez való jogot [Alkotmány 54. (1) bekezdés, 18. , 70/D. ], illetõleg e jogok megsértésének közvetlen veszélye nem zárható ki, ezért visszásságot okoz.

II. Visszásságot okoz az Alkotmány 58. szerinti mozgásszabadság összefüggésében az a szabályozás, mely szerint a sorkatonák nem hagyhatják el alanyi jogon a laktanyát olyan esetekben, amikor a benntartózkodást a szolgálati feladatok nem indokolják.

III. Visszásságot okoz az Alkotmány 58. szerinti mozgásszabadság összefüggésében az a gyakorlat, mely szerint a kiképzõközpontokban az újonnan bevonuló sorkatonák laktanyán belüli szabad mozgását bizonyos ideig korlátozzák.

IV. Az emberi méltóság és a legmagasabb szintû lelki és testi egészséghez való jog [Alkotmány 54. (1), 70/D. ] tekintetében visszás az a gyakorlat, hogy a segélyhelyen fekvõ betegeket munkavégzésre veszik igénybe.

V. Az Alkotmány 70/A. -a szerinti jogegyenlõség, valamint a 70/B. -a szerinti munkához való jog, valamint a 2. (1) bekezdés szerinti jogbiztonság összefüggésében visszás az, hogy a honvédségnél nem alakult ki egységes gyakorlat a hivatásos katonák más keresõ foglalkozásának engedélyezését illetõen.

VI. Az Alkotmány 2. (1) bekezdés szerinti jogbiztonság, és a 70/B. szerinti munkához való jog összefüggésében visszás az a szabályozás, hogy a fegyveres szervek hivatásos állományú tagjai részére újonnan elõírt fizikai alkalmassági követelményeket azokra is alkalmazzák, akik korábban is hivatásos állományban voltak, illetve, hogy ha õk a követelményeknek nem felelnek meg, szolgálati viszonyuk megszüntethetõ.

VII. Az Alkotmány 61. -a szerinti véleménynyilvánítási jog, illetve 64. -a szerinti panaszjog összefüggésében visszás, hogy a katonák általános tapasztalata szerint a panaszt tevõket informális retorzióban részesítik.

Teljes szöveg: 3.5. alfejezetben.

3.13. Az egészséghez és az egészséges környezethez való jog

Alkotmány 70/D. (1) A Magyar Köztársaság területén élõknek joguk van a lehetõ legmagasabb szintû testi és lelki egészséghez.

(2) Ezt a jogot a Magyar Köztársaság a munkavédelem, az egészségügyi intézmények és az orvosi ellátás megszervezésével, a rendszeres testedzés biztosításával, valamint az épített és a természetes környezet védelmével valósítja meg.

Alkotmány 18. A Magyar Köztársaság elismeri és érvényesíti mindenki jogát az egészséges környezethez.

Az egészséges környezethez való jog az Alkotmány rendszerében a harmadik generációs jogok közé tartozik. Többször rámutattunk már arra, hogy e jogok kikényszerûsíthetõségének hiánya miatt az országgyûlési biztosok eljárásának is igazodnia kell a társadalmi, gazdasági feltételek adta lehetõségekhez. Ennek ellenére rendkívül nagy fontosságot tulajdonítunk e jog gyakorlati érvényesülésének, és visszásságot állapítunk meg, ha az adott ügyben olyan hatósági tevékenységet vagy mulasztást tárunk fel, amelynek következtében a polgárok testi épségét, egészségét sértõ vagy veszélyeztetõ környezeti ártalmak keletkeznek. E körülmény indokolja azt a rendszertani elhelyezést, hogy az egészséges környezethez való jogot együtt tárgyaljuk a legmagasabb szintû testi, lelki egészséghez való joggal.

1999-ben kifejezetten környezetszennyezéssel kapcsolatos visszásság megállapítására viszonylag ritkán került sor. A legtöbb ügy a zajártalmakkal volt összefüggésben. Ezekben az esetekben akkor állapítottuk meg az egészséges környezethez való alkotmányos jog sérelmét, ha a határértéket meghaladó zajkeltõ tevékenység ügyében az érintett hatóság nem járt el megfelelõen a környéken lakók érdekében. E jognak a sérelme formai jogszabálysértés következtében is fennállhat, nevezetesen akkor, ha az illetékes hatóság a környezetszennyezõ magatartással szemben benyújtott lakossági panaszt nem vizsgálja ki, a megfelelõ méréseket nem végezteti el vagy azok eredményét nem veszi figyelembe.

A korábbi években számos vizsgálatot folytattunk a környezetet szennyezõ, adott esetben egészséget veszélyeztetõ dögkutak ügyében. 1999-ben is elõfordult, hogy visszásságot állapítottunk meg az Állat-egészségügyi Szabályzat megsértése miatt.

A beszámolási idõszakban több vizsgálatot folytattunk a Magyar Honvédség objektumaiban. Az 1999 végén két laktanyában bekövetkezett agyhártyagyulladás miatt ismételten megvizsgáltuk az egészséges környezet és a legmagasabb testi, lelki egészséghez való jog érvényesülését az érintett helyõrségekben. Ezzel összefüggésben azt állapítottuk meg, hogy a kifogásolható elhelyezési és szolgálatteljesítési körülmények hozzájárulhatnak fertõzõ légúti megbetegedések kialakulásához és elterjedéséhez, ezért visszásságot okoznak. E vizsgálat eredményeként szögeztük le azt is, hogy az Állami Népegészségügyi és Tisztiorvosi és a Fegyveres Erõk Egészségügyi Szolgálatának együttmûködésérõl nem rendelkezik megfelelõ szintû jogszabály, és ez közvetlenül veszélyezteti a legmagasabb szintû egészséghez való jogot. A vizsgálatok ugyanakkor arra is rámutattak, hogy nincs közvetlen összefüggés a laktanyai körülmények és a gennyes agyhártyagyulladás kialakulása és elterjedése között.

Az egészséges környezethez való jog sérelmét okozza az is, ha egy már korábban bekövetkezett környezetszennyezés következményeit a hatóságok hosszú éveken keresztül jogerõs bírósági döntés ellenére sem számolják fel.

Az egészségügyi ellátás megfelelõ szintû biztosítása alkotmányos követelmény. E követelmény teljesítésének hiánya vagy hiányos teljesítése általában sérti a polgárok legmagasabb szintû testi, lelki egészséghez való jogát. E sérelem különbözõ formákban jelentkezhet. 1999-ben több olyan ügyet vizsgáltunk, amely a gyógyszerellátással volt összefüggésben. Többször okozott problémát egyes gyógyszerek hiánya. Súlyos migrénes fejfájásban szenvedõ betegek ellátása kapcsán fény derült arra, hogy az egyik leghatékonyabb gyógyszer hiányzik a fejfájáscentrumokból, ambuláns készletekbõl, valamint kiemelt forgalmú gyógyszertárakból, és e körülmény a készítményhez való hozzájutást jelentõsen megnehezíti. A vizsgálat feltárta azt is, hogy az említett gyógyszer az Országos Egészségbiztosítási Pénztár által történõ finanszírozása oly csekély mértékû, hogy a betegek folyamatosan, erõn felüli anyagi áldozatra kényszerülnek és nagy részük a gyógyszerhez ezért nem is tud hozzájutni. Hasonlóképpen visszásságot állapítottunk azért, mert mintegy háromszáz vesebetegnek a dialíziskezelés megkezdése elõtti két-három hónapos idõszakban nem biztosították az eritropatin készítményekkel való ellátottságát.

A kórházi körülmények is lehetnek olyanok, amelyek veszélyeztetik a legmagasabb szintû testi és lelki egészséghez való jogot. A rendkívül leromlott infrastrukturális körülmények, az elöregedett eszközök, a betegelhelyezésre alkalmatlan helyiségek mind olyan tényezõk, amelyek visszásságot idéznek elõ az említett joggal összefüggésben.

OBH 3298/1996.

Az Alkotmány 2. (1) bekezdésében deklarált jogállamiságból következõ jogbiztonság követelményével, az 57. (5) bekezdésében biztosított jogorvoslati joggal, a 13. (1) bekezdésében biztosított tulajdonhoz való joggal, a 18. -ban foglalt egészséges környezethez való joggal kapcsolatosan visszásságot okoz a hatóság, ha sorozatosan nem jár el a beadványokra, késedelmesen intézkedik és ezzel visszafordíthatatlan állapotokat hoz létre, eljárásában nincs tekintettel a bírósági ítéletre, illetve a felettes szerv, ha ezeknek a hibáknak az észlelésekor nem kellõen intézkedik.

Teljes szöveg: 3.2. alfejezetben.

OBH 8354/1996.

Nem okoz a büntetés-végrehajtási intézmény az Alkotmány 70/D. (1) bekezdésében meghatározott legmagasabb szintû testi és lelki egészséghez való joggal összefüggésben visszásságot, ha a panaszos egészségi állapotát kérésére minden alkalommal kivizsgálják és az eredménynek megfelelõ orvosi ellátásban részesül.

A Budapesti Fegyház és Börtönben fogva tartott panaszos beadványában kifogásolta, hogy csontritkulására, valamint gerincproblémáira nem kap gyógyszert.

A panaszost 1997. november 24-én vizsgálták a SOTE Ortopédiai Klinika Osteoporosis Centrumában csontritkulás gyanúja miatt, melyet a leletek nem igazoltak. Mindössze enyhe csonttömegcsökkenést állapítottak meg. A dohányzás abbahagyását, kalciumdús étrendet, a fizikai aktivitás fokozását javasolták. Gyógyszeres kezelést nem tartottak szükségesnek, kontrollvizsgálatra 1-2 év elteltével rendelték vissza. A panaszos gerincpanaszainak hátterében az 1998 tavaszán elvégzett képalkotó vizsgálatok diffúz degeneratív elváltozást, csigolyafejlõdési rendellenességet mutattak ki. Az idegsebész szakorvos sem mûtéti beavatkozást nem tartott szükségesnek, sem konzervatív terápiát nem javasolt. A panaszos a vizsgálat idején a Váci Fegyház és Börtönben tartózkodott, ahol szintén többször jelentkezett orvosi vizsgálaton, azonban egyik alkalommal sem gerincfájdalom miatt. A büntetés-végrehajtás országos parancsnoka tájékoztatása szerint az intézet egészségügyi osztálya gondoskodott az esedékes kontrollvizsgálatok elvégzésérõl.

Az országgyûlési biztos vizsgálata annak felderítésére irányult, hogy a büntetés-végrehajtási intézet által a panaszos részére nyújtott egészségügyi ellátás során történt-e olyan mulasztás, illetve intézkedés, amely a panaszos legmagasabb szintû testi egészséghez való jogával összefüggésbe hozható. A vizsgálat megállapította, hogy a panaszost kérésére minden alkalommal kivizsgálták, állapotának megfelelõ orvosi ellátásban részesült. Gyógyszert a panaszos részére az orvos nem rendelt.

Az országgyûlési biztos alkotmányos joggal összefüggõ visszásságot az ügyben nem tárt fel.

OBH 8732/1996.

Az Alkotmány 2. (1) bekezdésében deklarált jogállamiság elvébõl fakadó jogbiztonság követelményével, a 13. (1) bekezdésében biztosított tulajdonhoz való joggal, az egészséges környezethez (Alk. 18. ) és a jogorvoslathoz (Alk. 57. (5) bek.) való joggal összefüggésben visszásságot okoz, ha a fennmaradási engedélyre vonatkozó új elsõ fokú eljárást nem folytatják le, és nem gondoskodnak a jogerõs határozatok végrehajtásáról; ha az eljárással kapcsolatos panaszokat nem követik érdemi válaszok és intézkedések, továbbá ha az ügyfél fellebbezését nem fellebbezésként bírálják el.

Teljes szöveg: 3.2. alfejezetben.

OBH 1543/1997.

Nem okoz az Alkotmány 70/D. -ában deklarált lehetõ legmagasabb szintû testi és lelki egészséghez való joggal összefüggésben visszásságot, ha a hatóság valamely egészségügyi ellátás finanszírozását jogszabályi rendelkezés alapján szünteti meg, feltéve hogy az ellátás igénybevételének lehetõsége a nemzetgazdaság teherbíróképességéhez igazodó mértékben más módon biztosított.

A Gellért Gyógyfürdõ betegei az állampolgári jogok országgyûlési biztosához intézett panaszukban sérelmezték, hogy a gyógyfürdõ fekvõbetegosztályát megszüntették, így a továbbiakban a Bechterew-kórban szenvedõ betegek kezelése csak ambuláns formában valósulhat meg annak ellenére, hogy a súlyos mozgásszervi megbetegedés miatt a kezelésre való bejárás rendkívüli nehézséget okoz.

A Gellért Gyógyfürdõben mûködõ két fekvõbetegosztály finanszírozásának megszüntetésére az illetékes szakmai kollégium véleménye alapján került sor. A szakmai kollégium állásfoglalása szerint a két osztály nem felelt meg a fekvõbetegosztályok minimumfeltételeinek, a kórház ezt megelõzõen is csak ideiglenes mûködési engedéllyel rendelkezett. A Gellért Gyógyfürdõben mûködõ fekvõbeteg-ellátást nyújtó szanatóriumi jellegû ágyakat az OEP korábban a gyógyfürdõellátás költségvetési fejezetébõl finanszírozta. 1997. január 1-jétõl hatályba lépett 19/1996. (VII. 31.) NM rendelet alapján azonban a fekvõbetegosztály finanszírozását megszüntették, a rendelet szerint ugyanis az OEP a gyógyfürdõkezelések árához járóbetegként történõ igénybevétel esetén nyújthat csak támogatást. Az osztályok a rendelet hatálybalépését követõen nappali kórházként mûködnek tovább, azokat az OEP az ún. komplex gyógyfürdõellátás keretében finanszírozza. A fekvõbeteg-ellátás további biztosítása érdekében az OEP javasolta a Gyógyfürdõ tulajdonosának, hogy a Gellért Gyógyfürdõ ágyait szanatóriumi ágyként mûködtesse tovább, ami a gyógyító-megelõzõ ellátás költségvetési fejezetébõl finanszírozható lenne.

Jelen esetben tehát a Kormány döntése alapján szûkítették a központilag támogatott egészségügyi ellátások körét. A lehetõ legmagasabb szintû testi és lelki egészséghez való jog az állam kötelezettségét fogalmazza meg arra, hogy a nemzetgazdaság teherbíró képességéhez, az állam és a társadalom lehetõségeihez igazodva olyan gazdasági és jogi környezetet teremtsen, amely biztosítja az állampolgárok egészséges életéhez szükséges legkedvezõbb munkavédelmi, egészségügyi intézményi, valamint az orvosi ellátással kapcsolatos feltételeket. Az Alkotmánybíróság 54/1996. (XI. 30.) AB határozatában megfogalmazott álláspontja szerint a társadalombiztosítási rendszer mûködésének minimális garanciája, hogy a szolgáltató intézmények hiánya miatt senki ne maradjon ellátatlanul. Az Alkotmánybíróság szerint a konkrét veszélyt az jelentené, ha az ország egyes területein az egészségügyi intézményrendszer és az orvosi ellátás teljesen hiányozna. Jelen esetben ez akkor valósulna meg, ha a gyógyfürdõellátás finanszírozását teljes egészében megszüntetnék. Az Alkotmánybíróság határozatára tekintettel az országgyûlési biztos az Országos Egészségbiztosítási Pénztár eljárásában alkotmányos joggal kapcsolatos visszásságot nem állapított meg.

OBH 3370/1997.

Az Alkotmány 54. (1) bekezdésében rögzített emberi méltósághoz, az Alkotmány 55. (1) bekezdésében deklarált, a szabadsághoz és személyi biztonsághoz, valamint az Alkotmány 70/D. (1) bekezdésében meghatározott legmagasabb szintû testi és lelki egészséghez fûzõdõ alkotmányos jogokkal összefüggésben nem okoz visszásságot az az eljárás, amelynek során a panaszos gyermekét az Országos Mentõszolgálat - az illetékes rendõrség közremûködésével - az Országos Pszichiátriai és Neurológiai Intézetbe szállította, amennyiben a mentõszolgálat dolgozói (orvosa), és a közremûködõ rendõr az eljárásukra vonatkozó jogszabályi elõírások szerint járnak el.

A panaszos beadványában sérelmezte, hogy epilepsziában szenvedõ nagykorú gyermekét 1996. október 22-én a szomszédok bántalmazták, majd ezt követõen - szerinte indokolatlanul - szomszédai kezdeményezésére az Országos Mentõszolgálat a rendõrség közremûködésével az Országos Pszichiátriai és Neurológiai Intézetbe szállította.

Az állampolgári jogok országgyûlési biztosa az Országos Mentõszolgálat Központi Mentõállomásának vezetõjétõl, a Budapest V. kerületi Rendõrkapitányság vezetõjétõl és az Országos Pszichiátriai és Neurológiai Intézet (a továbbiakban: OPNI) fõigazgató-fõorvosától bekérte az üggyel kapcsolatos dokumentumokat. A kapott tájékoztatásokból, valamint a megküldött iratok alapján megállapította, hogy 1996. október 22-én 16 óra 20 perckor a 04-es segélyhívó számon kérték a mentõszolgálat kivonulását a panaszos lakáscímére, amit a bejelentõ azzal indokolt, hogy valaki dühöngõ állapotban van, veszélyezteti környezetét és önmagát. A mentõegység 16 óra 23 perckor érkezett a megadott címre. Az eseményrõl kitöltött esetlap szerint az általános epilepsziával kezelt beteg aznap délután dühöngeni kezdett. A szomszédok hívták a mentõt. A mentõszolgálat megérkezésekor a beteg izgatott és nyugtalan volt, sírt, félt. Nyugtató szavakra önként ment a mentõegységgel, édesanyja kísérte el. Az esetlap azt is rögzítette, hogy a szállítás "zavartalan" volt. A mentõszolgálat eljárásában közremûködõ rendõr jelentése a mentõszolgálat által kitöltött esetlappal azonosan rögzítette a történteket. E szerint a mentõszolgálatot egy lakó értesítette, aki kérdésre elmondta, hogy "ordítozásra és nagy zörejekre lett figyelmes, amit a lakásból hallott". Az eljáró r. zászlós a lakásban a panaszos fiát "erõsen feldúlt állapotban" találta, "a lakás aljzatán összetört üvegmaradványokat, valamint széttört bútorokat" észlelt. "Nevezett személy édesanyja... elmondta, hogy fia epilepsziás és rohamai vannak. A mai nap is a délutáni órákban tört rá egy roham." A mentõorvos a beteg megvizsgálása után döntött az OPNI-ba való szállításról. Az OPNI fõügyletesének kérésére a beteget az I. Neurológia orvosa vizsgálta meg, aki az ambuláns vizsgálati leleten azt rögzítette, hogy a panaszos fia "régi, ismert, gondozott epilepsziás beteg... Mai napon frusztráció érte, majd a szomszédokkal szóváltásba keveredett, fokozott indulatossága miatt a szomszédok mentõt hívtak." Vizsgálatakor pszichoticus tünetet nem észleltek, indulatain uralkodott, kissé ingerlékeny volt. Osztályos felvételét nem tartották indokoltnak, otthonába bocsátották azzal, hogy a "megbeszélt idõpontban jelentkezzék gondozó orvosánál". Az OPNI fõigazgató-fõorvosa a szakintézetbe szállítást indokoltnak ítélte, a felvétel szükségességérõl ugyanis már szakorvos döntött. A panaszos 1996. október 25-én panasszal fordult az Országos Mentõszolgálat Fõigazgatójához, melyben azt sérelmezte, hogy nem volt indokolt a mentõszolgálat eljárásában a rendõrség közremûködése, továbbá fiának az OPNI-ba szállítása sem. Az Országos Mentõszolgálat vezetõ fõorvosa a panasz kivizsgálásának eredményérõl - mely szerint a mentõdolgozók tevékenységét illetõen mulasztást nem állapított meg - a panaszost 1996. november 27-én keltezett válaszában tájékoztatta. Ezt a panaszos nem fogadta el és 1996. december 2-án a Népjóléti Minisztériumhoz fordult. A minisztérium a panaszt áttette az Országos Mentõszolgálat Fõigazgatójához, aki 1997. február 27-én arról értesítette a panaszost, hogy a bejelentésben foglaltak kivizsgálása eredményeként "olyan új tények, új körülmények nem merültek fel, melyek a korábbi vizsgálat eredményét utóbb módosították volna".

A beadványban sérelmezett cselekmény idején az egészségügyrõl szóló 1972. évi II. törvény volt hatályban, amely a kóros elmeállapotú személyek gyógykezelését és gondozását a következõképpen szabályozta. A törvény 33. (1) bekezdése értelmében, ha az orvos az általa vizsgált vagy kezelt személynél kóros elmeállapot tüneteit észlelte, az érintett személyt pszichiátriai szakorvosi vizsgálat céljából járóbeteg-ellátó pszichiátriai gondozóintézetbe (a továbbiakban: pszichiátriai gondozóintézet) utalta be, vagy a 35. (4) és (6) bekezdésében foglalt rendelkezések szerinti intézkedéseket tette meg. A 33. (2) bekezdése lehetõvé tette, hogy orvosi vizsgálatot az illetékes háziorvosnál, a 35. (5) bekezdésében meghatározott sürgõs szükség esetén bármely orvosnál az érintett személy, a törvényes képviselõje, a hozzátartozója, valamint a környezetében lévõ más személy is kezdeményezhetett, ha kóros elmeállapotra utaló tüneteket észlelt. Ez utóbbi esetben a 33. (3) bekezdése azt mondta ki, hogy az orvos az elõzetes orvosi vizsgálat elvégzését követõen az (1) bekezdés szerint járt el. A 33. (4) bekezdése szerint a pszichiátriai szakorvosi vizsgálatra való beutalásról a beutaló orvos az érintett személyt szóban azonnal, valamint a törvényes képviselõjét és a beteg által megjelölt hozzátartozót volt köteles tájékoztatni, a vizsgálat idõpontjának megjelölésével. A törvény 35. (4) bekezdése mondta ki azt, hogy sürgõs szükség esetén a pszichiátriai gondozóintézetnek a kóros elmeállapotot megállapító szakorvosa vagy az annak tüneteit észlelõ orvos közvetlenül intézkedhetett a betegnek pszichiátriai fekvõbeteg-intézetbe szállítása iránt. A 35. (5) bekezdése akként szabályozta a sürgõs szükség esetét, hogy az akkor állapítható meg, ha a beteg az elmeállapotának akut zavara következtében a saját vagy mások életére, testi épségére, illetõleg a környezetére közvetlen és súlyos veszélyt jelent, és a veszélyhelyzet csak az azonnali pszichiátriai intézeti gyógykezelésbe vétellel hárítható el. A 35. (6) bekezdése pedig lehetõvé tette, hogy sürgõs szükség esetén az orvos a beteg pszichiátriai fekvõbeteg-intézetbe történõ szállítása érdekében a rendõrség közremûködését is igénybe vehette, ha bármely személy magatartása következtében az intézkedése egyébként nem vezetett volna eredményre.

1998. július 1-jén lépett hatályba az egészségügyrõl szóló 1997. évi CLIV. törvény, amely a pszichiátriai betegek gyógykezelésének szabályozása keretében már pontosan meghatározza a veszélyeztetõ magatartás valamint a közvetlen veszélyeztetõ magatartás fogalmát is [188. b)-c) pont]. A törvény 189. (1) bekezdése kimondja azt is, hogy a pszichiátriai beteg személyiségi jogait egészségügyi ellátása során - helyzetére való tekintettel - fokozott védelemben kell részesíteni. Így a 190. értelmében minden pszichiátriai beteg jogosult - többek között - arra, hogy pszichiátriai gyógykezelése során korlátozó vagy kényszerítõ intézkedés alkalmazására, valamint korlátozó feltételek közötti elhelyezésére csak feltétlenül indokolt esetben, önmaga vagy mások veszélyeztetése esetén kerüljön sor. A 191. (1) bekezdése lényegében az 1972. évi II. törvénnyel azonos szabályozást tartalmaz, amikor úgy rendelkezik, hogy pszichiátria betegek esetében a gyógykezelésbe való beleegyezéstõl el lehet tekinteni, amíg a beteg veszélyeztetõ vagy közvetlenül veszélyeztetõ magatartást tanúsít. A 192. (1) bekezdése értelmében személyes szabadságában bármely módon csak a veszélyeztetõ vagy közvetlen veszélyeztetõ magatartású beteg korlátozható. A korlátozás csak addig tarthat, illetõleg olyan mértékû és jellegû lehet, amely a veszély elhárításához feltétlenül szükséges. Kevés változást jelent a pszichiátriai betegek sürgõsségi gyógykezelésének szabályozása is. A 196. b) pontja szerint a pszichiátriai betegek intézeti gyógykezelésbe vételének van helye az azonnali intézeti gyógykezelést szükségessé tevõ közvetlen veszélyeztetõ magatartás esetén, az azt észlelõ orvos intézkedése alapján. A 199. (1) bekezdése pedig kimondja, hogy ha a beteg pszichés állapota, illetve szenvedélybetegsége következtében közvetlen veszélyeztetõ magatartást tanúsít és ez csak azonnali pszichiátriai intézeti gyógykezelésbe vétellel hárítható el, az észlelõ orvos közvetlenül intézkedik a beteg megfelelõ pszichiátriai intézetbe szállításáról. A beteg beszállításához szükség esetén a rendõrség közremûködik.

Az, hogy indokolt volt-e a mentõszolgálat orvosának a pszichiátriai intézetbe való beszállításra vonatkozó döntése és ez mennyiben ellentétes azzal a szakorvosi döntéssel, amely a beteg osztályra történõ felvételét nem tartotta szükségesnek, olyan szakmai kérdés, amelynek eldöntésére az országgyûlési biztosnak az 1993. évi LIX. törvény 16. -a alapján nincs hatásköre. Az 1993. évi LIX. törvény 16. -a alapján nincs hatásköre a panaszos és szomszédai közötti nézeteltérés vizsgálatára sem. A panaszosnak - a vizsgálat tárgyát képezõ cselekménnyel kapcsolatos - az Országos Mentõszolgálat Fõigazgatójának és a Népjóléti Miniszternek címzett panaszaival összefüggésben az országgyûlési biztos azt állapította meg, hogy a panaszok elbírálása a közérdekû bejelentésekrõl, javaslatokról és panaszokról szóló 1977. évi I. törvény rendelkezései szerint történt, alkotmányos jog sérelmét ebben a tekintetben nem észlelte. A pszichiátriai betegek sürgõsségi gyógykezelésére vonatkozó korábbi és különösen a jelenleg hatályos rendelkezések az országgyûlési biztos álláspontja szerint nem eredményezik az alkotmányos jogok sérelmét.

OBH 4139/1997.

Az országgyûlési biztos az Alkotmány 18. -ában rögzített egészséges környezethez való jog sérelmének gyanúja miatt indított vizsgálatát befejezte, mert a magas vastartalmú kohászati termékek feldolgozására tervezett és a helyi lakók egy részében ellenérzést kiváltó beruházás megvalósítására nem került sor.

Az Ablak címû televíziós mûsor 1997. április 4-i adásában részletes beszámolót közölt az Industring Kft. tervezett sajókeresztúri mûködésével kapcsolatos lakossági észrevételekrõl. A mûsorban elhangzott, hogy 1997. április 27-én helyi népszavazásra kerül sor. Az 1993. évi LIX. törvény 16. (2) bekezdésében kapott felhatalmazással élve a fenti mûsor alapján az állampolgári jogok országgyûlési biztosa hivatalból vizsgálatot indított.

Sajókeresztúr Önkormányzatának Képviselõ-testülete a helyi népszavazás kiírásáról szóló határozatát a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Közigazgatási Hivatal indítványára hatályon helyezte, így az 1997. április 27-re kiírt népszavazás elmaradt.

A szavazólapon az alábbi kérdés szerepelt: "Hozzájárul-e, hogy az INDUSTRING Ipari Termékhasznosító Kft. a magas vastartalmú kohászati termékeket feldolgozza. A gyártásnál felhasznált anyagok egy része a veszélyes hulladékokról szóló rendelet alapján veszélyes hulladék besorolásban van, ezen tevékenység a környezetvédelmi hatóság engedélye alapján történhet. A tevékenység a község közigazgatási területén munkahelyeket biztosítson és hozzájáruljon a község költségvetéséhez."

Ezt követõen a képviselõ-testület újabb határozatában 7 képviselõ kezdeményezésére közvélemény-kutatás jelleggel írt ki helyi népszavazást, amely azonban érvénytelen volt, mert a részvételi arány nem érte el az 50%-ot. Ekkor a következõ kérdés szerepelt a szavazólapon: "Támogatja-e, hogy az INDUSTRING Ipari Termékhasznosító Kft. a magas vastartalmú kohászati termékeket feldolgozza - amelyek egy része veszélyes hulladék besorolásban van - és a tevékenységével a község közigazgatási területén munkahelyeket biztosítson és hozzájáruljon a község költségvetéséhez."

Az Észak-magyarországi Környezetvédelmi Felügyelõség az Industring Ipari Termékhasznosító Kft. részére a határozatban felsorolt veszélyes hulladékok átvételét és kísérleti hasznosítását engedélyezte. Az engedély 1997. december 31-ig volt érvényes, majd a Felügyelõség az engedélyes részére az engedély érvényességi idejét 1998. június 30-ig meghosszabbította.

Sajókeresztúr polgármestere távbeszélõn azt a tájékoztatást adta, hogy az Industring Kft. idõközben megszûnt, a tervezett és a helyi lakók egy részében ellenérzést kiváltó beruházásra nem került sor. Mivel a vizsgálat megindítására okot adó állapot megszûnt, az országgyûlési biztos eljárását befejezte.

OBH 4760/1997.

Nem állapítható meg az Alkotmány 70/D. -ában rögzített legmagasabb szintû testi és lelki egészséghez való jog sérelme a környezetvédelmi felügyelõség eljárásával összefüggésben, ha a nevezett hatóság az egyébként megalapozott panasz orvoslása érdekében megteszi a jogszabályban elõírt hatósági intézkedéseket.

Az Észak-Magyarország címû napilap 1997. április 26-i száma "A hallatlan zaj nagyon is hallható" címmel cikket közölt a miskolci Báthory-sori, Gorkij-sori, Ládi-telepi lakásokat érintõ, a DIGÁZ Kft. által folytatott tevékenységbõl származó zajkibocsátásról. A cikk beszámolt a lakók megpróbáltatásairól. Az 1993. évi LIX. törvény 16. (2) bekezdésében kapott felhatalmazással élve a fenti cikk alapján az állampolgári jogok országgyûlési biztosa hivatalból vizsgálatot indított.

Az Észak-magyarországi Környezetvédelmi Felügyelõség, összhangban a 12/1983. (V. 12.) MT rendelettel elõírta a betartandó zajkibocsátási határértékeket, a teljesítési határidõ megjelölésével. Az ezt követõ idõszakban elvégzett mérések eredményeire figyelemmel az elsõ fokú környezetvédelmi hatóság zajbírság többszöri kivetésével próbálta rászorítani az üzemeltetõt a kellõ mértékû zajcsökkentés végrehajtására.

Az országgyûlési biztos megállapította, hogy az érintett hatóság az üzem mûködését, környezetre gyakorolt hatását több alkalommal vizsgálta. A felügyelõség az állampolgárok nagyobb körét érintõ prob- léma rendezése érdekében számos intézkedést tett: zajkibocsátási határértékeket állapított meg, ellenõrzõ méréséket végzett, az üzemeltetõt zajbírság megfizetésére kötelezte; ezért a felügyelõség eljárásával kapcsolatban alkotmányos joggal összefüggõ visszásság nem állapítható meg.

Tekintettel azonban a korábban elvégzett környezeti zajvizsgálatok igen kedvezõtlen eredményére, illetve a lakossági panaszokra, az országgyûlési biztos felkérte az Észak-magyarországi Környezetvédelmi Felügyelõség igazgatóját, hogy a rendelkezésére álló eszközökkel folyamatosan gondoskodjon az üzem zajkibocsátásának csökkentését elõsegítõ hatékony intézkedésekrõl és ezekrõl az országgyûlési biztost tájékoztatni szíveskedjen.

A felügyelõség igazgatója közölte, hogy az ismételt zajmérés 7 dB határérték-túllépést rögzített, amely miatt mintegy 400 000 Ft zajbírság megfizetésére kötelezték az üzemet. Az ÁNTSZ Miskolc Városi Intézete a tevékenység korlátozását, illetve az éjszakai mûszak leállítását közegészségügyi szempontból nem tartotta indokoltnak.

OBH 5218/1997.

Az Alkotmány 57. (5) bekezdésében biztosított jogorvoslati jogosultsággal, Alkotmány 18. -ában deklarált egészséges környezethez való joggal összefüggésben és az Alkotmány 2. (1) bekezdésében deklarált jog- államiságból fakadó jogbiztonság követelményével kapcsolatban visszásságot okoz, ha az eljáró hatóságok határidõn belül határozatot nem hoznak, és a jogorvoslati lehetõségrõl sem tájékoztatják az ügyfelet.

Az Alkotmány 2. (1) bekezdésében deklarált jogállamiságból fakadó jogbiztonsággal és Alkotmány 57. (5) bekezdésében biztosított jogorvoslati jogosultsággal kapcsolatos visszásságot okoz, ha a jogszabály nem rendezi egyértelmûen a hatóság hatáskörét.

Teljes szöveg: 3.2. alfejezetben.

OBH 5647/1997.

A határértéket nagymértékben meghaladó zajkibocsátás megszûnését eredményezõ hatósági intézkedések elmulasztása visszásságot okoz az Alkotmány 70/D. (1) bekezdésében deklarált legmagasabb szintû testi és lelki egészséghez való joggal összefüggésben.

A panaszos a Tokodi Üveggyár zajkibocsátását sérelmezte. Elõadta, hogy a zaj és rezgés nagymértékben zavarja a gyár környezetében lakók nyugalmát, az illetékes hatóságok ugyanakkor nem teszik meg a szükséges intézkedéseket.

Kétségtelen, hogy a zajcsökkentési munkálatok hosszabb idõt vesznek igénybe, azonban az érintett területen élõk egészségének megóvása mindenképpen gyors intézkedést indokolna, az elmúlt évek történései azonban nem erre utalnak. Az állampolgári jogok országgyûlési biztosa megállapította, hogy az elsõ fokú környezetvédelmi hatóság az állampolgárok nagyobb körét érintõ probléma rendezése érdekében számos intézkedést tett: zajkibocsátási határértékeket állapított meg, ellenõrzõ méréséket végzett, az üzemeltetõt zajbírság megfizetésére kötelezte. A felsorolt eljárási cselekmények érdemi intézkedések ugyan, azonban a sérelmezett állapot továbbra sem szûnt meg, tehát a felügyelõség korábbi intézkedései nem hozták meg a kívánt eredményt.

A hathatós, vagyis a sérelmezett állapot megszûnését eredményezõ intézkedések elmulasztásából fakadó alkotmányos joggal kapcsolatos visszásság megszüntetése érdekében az országgyûlési biztos felkérte az Észak-dunántúli Környezetvédelmi Felügyelõség igazgatóját, hogy a rendelkezésére álló eszközökkel gondoskodjon az üveggyár mûködésébõl eredõ, több éve fennálló sérelmes állapot mielõbbi megszüntetésérõl.

A felügyelõség az újabb mérési eredmények alapján megállapította, hogy a határérték-túllépés továbbra is fennáll. A panaszos lakóhelyének környezetében a túllépés mértéke 5-23 dB, amely az éjszakai idõszakban nagy az alacsonyabb határértékek miatt. A zajkibocsátási határértékek ismételt túllépése miatt a felügyelõség 1 400 000 Ft összegû zajbírságot szabott ki. A gyár képviselõje úgy nyilatkozott, hogy 1999 decemberében a szükséges zajcsökkentõ beruházásokat elvégzik. Az alkalmazott technológia a jövõben várhatóan jelentõsen megváltozik. Az országgyûlési biztos az ajánlásra adott válaszra reagálva felkérte az Észak-dunántúli Környezetvédelmi Felügyelõség igazgatóját, hogy továbbra is kísérje figyelemmel a gyárban a zajvédelmi szempontok érvényesülését.

OBH 5773/1997.

Nem állapítható meg az egészséges környezethez és a legmagasabb szintû testi és lelki egészséghez való jog sérelme, ha az Önkormányzat a felhagyott hulladéklerakó felszámolását csak hosszabb idõ alatt képes elvégezni.

A panaszos 88 jászapáti lakos aláírásával ellátott panasszal fordult a Független Kisgazdapárt Elnökéhez, aki a beadványt és mellékleteit kivizsgálás céljából megküldte az állampolgári jogok országgyûlési biztosának. Az indítványozó és a többi panaszos a beadványban azt sérelmezte, hogy a 31-es fõút mellett elhelyezkedõ szeméttelepet 1996. július 1-jén bezárták ugyan, azóta azonban érdemi intézkedés nem történt.

A hulladék elhelyezésére alkalmas terület kijelölése még 1978-ban, négy lehetséges helyszín közül történt, majd a telepet 18 évi mûködés után 1996-ban bezárták. A telep bezárására az ÁNTSZ helyszíni ellenõrzése során tapasztalt közegészségügyi, járványügyi, vízügyi és környezetvédelmi szempontból tarthatatlan körülmények szolgáltak alapul. A telep bezárását követõen a településen keletkezõ hulladék kezelésére átmeneti megoldást jelentett a jászszentandrási önkormányzattal kötött megállapodás.

Az önkormányzati törvény értelmében a települési önkormányzat feladata a köz- és településtisztaság biztosítása. A települési szilárd hulladékot, amely a háztartási hulladékot és az egyéb szilárd hulladékot foglalja magában, a települési önkormányzat képviselõ-testülete által a területi adottságok figyelembevételével az e célra kijelölt lerakóhelyen szabad elhelyezni.

A rekultivációs terv elkészítésére az önkormányzat pályázatot írt ki. Az azt elnyerõ kft. elkészítette "A Jászapáti városi felhagyott hulladéklerakó rekultivációt megalapozó vizsgálatok és javasolt mûszaki beavatkozások" címû tervdokumentációt.

A települési önkormányzatok költségvetése korlátozott, az ellátandó feladatok széles körére tekintettel nincs lehetõsége egy ilyen, az éves költségvetés jelentõs hányadát kitevõ beruházás azonnali végrehajtására. Az önkormányzatnak a felhagyott hulladéklerakó mellett az új lerakóra is kell a költségvetésébõl áldoznia, melyhez a szükséges anyagi fedezetet pályázatok elnyerésével próbálja kiegészíteni.

Az országgyûlési biztos szerint az önkormányzatnak a felhagyott hulladéklerakót érintõ intézkedései a probléma megoldását célozzák. Megnyugtató lehet panaszos számára az OKI osztályvezetõ fõorvosának tájékoztatása, amely szerint az eddig vett minták nem tartalmaznak határértéket meghaladó szennyezõdéseket. A hulladék ártalommentes elhelyezése jelenleg megoldott, az önkormányzat az erre a célra szolgáló területet a szakhatóságok hozzájárulásával jelölte ki. Fentiek alapján a vizsgálattal érintett alkotmányos jogok sérelmét az országgyûlési biztos nem észlelte.

OBH 6269/1997.

Az Alkotmány 18. -ában deklarált egészséges környezethez való joggal összefüggésben visszásságot okoz, ha a hatóság folyamatos lakossági panasz ellenére sem intézkedik annak érdekében, hogy a vendéglátó egység a lakosság nyugalmát zavaró mûködését megszüntesse.

A panaszosok az állampolgári jogok országgyûlési biztosához intézett levelükben leírták, hogy társasházuk közös képviselõje 1996-ban a lakók tudta nélkül tíz évre bérbe adta a légópince egy részét egy vendéglátóipari bt.-nek, amely a helyiségben sörözõt üzemeltet. A szórakozóhely hangos zeneszolgáltatása, illetve a vendégek által okozott zaj a lakók nagy részének nyugalmát zavarja, ezért panasszal fordultak a kerületi polgármesteri hivatalhoz, amely ügyükben nem intézkedett.

A lakók panasza alapján a polgármesteri hivatal zajszintmérést végzett. A vizsgálatot lezáró szakvélemény megállapítása szerint a vendéglátóegység által kibocsátott zaj meghaladta a jogszabályban meghatározott határértéket, ezért zajvédelmi intézkedés bevezetésére volt szükség. A vendéglátóegység üzemeltetõje zajmonitort szerelt fel, amely a zajszint túllépése esetén jelez, és lekapcsolja a készüléket. A sörözõben folyó zeneszolgáltatás, a vendégkör magatartása azonban a lakók nyugalmát továbbra is zavarta, ezért a bérleti szerzõdést felmondták. A felmondást követõen a lakók ismételten a polgármesteri hivatalhoz fordultak, kérve a bt. mûködési engedélyének visszavonását, tekintettel arra, hogy az nem rendelkezik az üzemeléshez szükséges jogszabályi feltételekkel. A polgármesteri hivatal meghallgatta az ellenérdekû felet, és ennek során kiderült, hogy a sörözõt üzemeltetõ bt. vitatja a bérleti szerzõdés felmondásának jogosságát. Mindezekre tekintettel az önkormányzat a bérelt helyiség használati jogának bíróság elõtti tisztázásáig az államigazgatási eljárást felfüggesztette. Az eljárást felfüggesztõ határozat ellen a társasház fellebbezéssel élt. A Fõvárosi Közigazgatási Hivatal másodfokú eljárásban a határozatot megsemmisítette, és az elsõ fokú hatóságot új eljárásra utasította, mert a polgári peres eljárás megindítása nem volt megfelelõen igazolva, így a polgármesteri hivatal szabálytalanul függesztette fel az eljárást. Mivel a fenti eljárási hiba miatt a közigazgatási hivatal a határozatot megsemmisítette, és így az orvoslásra került, ezzel kapcsolatban az országgyûlési biztos ajánlást nem tett.

Az üzletek mûködésérõl szóló 4/1997. (I. 22.) Korm. rendelet 17. (4) bekezdése azonban a lakosság jogos érdekeit, illetve nyugalmát sértõ zene, tánc rendezésének megtiltását a jegyzõ kötelességévé teszi. Tekintettel arra, hogy a RAVE Bt. hangos zeneszolgáltatása miatt a ház lakói többször fordultak a polgármesteri hivatalhoz panasszal, és ez a panasz a zajmonitor felszerelése ellenére sem szûnt meg, a jegyzõnek a fenti rendelkezés szerint kellett volna eljárnia. Az országgyûlési biztos megállapította, hogy a jegyzõ mulasztásával az egészséges környezethez való joggal összefüggésben visszásságot okozott. Az országgyûlési biztos a visszásság orvoslása érdekében a mulasztás pótlását kezdeményezte. A kezdeményezést a jegyzõ elfogadta.

OBH 6797/1997.

Az Alkotmány 18. -ában deklarált egészséges környezethez való joggal összefüggésben visszásságot okoz, ha a hatóság az engedéllyel nem rendelkezõ szennyvíz-elõtisztító üzemeltetõjével szemben a környezetszennyezés tényének megállapítása ellenére sem alkalmaz szankciót.

A Kossuth Rádió Magyarországról jövök címû mûsora összefoglaló riportot sugárzott arról, hogy a GALLICOOP Rt. pulykatenyésztõ telepérõl a szarvasi szennyvíztisztítóba érkezõ elõtisztított szennyvíz nem felel meg a jogszabályban meghatározott környezetvédelmi határértékeknek. A mûsorban az is elhangzott, hogy az elõtisztítónak nincs üzemeletetési engedélye. A rádióriport alapján alkotmányos joggal kapcsolatos visszásság gyanúja miatt az országgyûlési biztos vizsgálatot indított.

Az országgyûlési biztos megállapította, hogy a települési jegyzõ azzal, hogy a lakossági panaszok alapján hozott korábbi határozatainak végrehajtásáról nem gondoskodott, az Alkotmány 18. -ában deklarált egészséges környezethez való joggal összefüggésben visszásságot okozott.

A szarvasi szennyvíztisztító esete túlmutat az egyedi problémán. Az ügy a jelenlegi jogi szabályozás hiányosságait is jelzi. A Nemzeti Környezetvédelmi Programról szóló 83/1997. (IX. 26.) OGY határozatban megfogalmazott környezetvédelmi követelmények a mai napig nem valósultak meg. Az országgyûlés határozata állami kötelességként írta elõ a környezetvédelmi beruházások, szolgáltatások, a környezeti ipar fejlõdésének támogatási adóval és vámrendszerbeli kedvezményekkel való ösztönzését, valamint a környezetterhelési díj európai normákhoz igazodó bevezetését. A Környezetvédelmi Programban elõírtak elmaradása következtében a mai magyar szabályozás nem a preventív védelemre helyezi a hangsúlyt, hanem szankció központú. A környezetveszélyeztetés vagy károsítás esetén kiszabható környezetvédelmi bírság azonban alacsony volta miatt nem alkalmas a környezethasználóknak a környezetszennyezéstõl való visszatartására, ahhoz pedig túl kevés - a jelenlegi szabályozás szerint az önkormányzatot a területén kiszabott környezetvédelmi bírság 30%-a illeti meg - , hogy a már bekövetkezett környezetkárosodást abból állítsák helyre. Az egészséges környezethez való jog, az emberi élet fizikai feltételeinek biztosítása tehát a jelenlegi bírságolási rendszer felülvizsgálatát igényli. Az országgyûlési biztos megállapította, hogy a 83/1997. (IX. 26.) OGY határozatban elõírtak megvalósításának elmaradása a jogállamisággal és az egészséges környezethez való joggal összefüggésben visszásságot okoz. Szintén a jogállamisággal összefüggésben okoz visszásságot, hogy alapvetõ környezetvédelmi elõírásokat, az üzemeltetés szabályait mind a szennyvíztisztítónál, mind az elõtisztítónál felülvizsgálatra szoruló rendelkezések határozzák meg.

Az állampolgári jogok országgyûlési biztosa a fentiekben megállapított visszásságok orvoslása érdekében ajánlásban kérte a környezetvédelmi és a közlekedési, hírközlési és vízügyi minisztert, hogy vizsgálják felül a jelenlegi bírságolási rendszert, továbbá tegyenek intézkedést a 83/1997. OGY határozat végrehajtása érdekében. Az országgyûlési biztos felkérte továbbá a két minisztert arra is, hogy vizsgálják felül a 3/1984. (II. 7.), 4/1984. (II. 7.), 4/1981. (IV. 4.) OVH rendelkezésben foglaltakat.

Az országgyûlési biztos kérte a polgármestert, hogy kezdeményezze a szennyvíztisztító korszerûsítésére irányuló testületi döntés meghozatalát. Kezdeményezte továbbá a település jegyzõjénél, hogy tegyen intézkedést a jogerõre emelkedett határozatainak végrehajtása érdekében.

Az érintettek az országgyûlési biztos ajánlását, kezdeményezését elfogadták.

OBH 6827/1997.

A jogállamiságból fakadó jogbiztonság követelményével összefüggésben sértheti a legmagasabb szintû testi és lelki egészséghez való jogot és ezzel alkotmányos jogokkal kapcsolatos visszásságot okozhat, hogy a zaj- és rezgésvédelemrõl szóló jogszabály nem határozza meg a "határértéket jelentõsen túllépõ zaj" fo- galmát.

Teljes szöveg: 3.2. alfejezetben.

OBH 7348/1997.

Az egészséges környezethez való jog veszélyeztetését és azzal összefüggésben a jogállamiságból fakadó jogbiztonság alkotmányos elvének sérelmét jelenti, ha egy dögkút nem felel meg teljes mértékben az Állat-egészségügyi Szabályzat követelményeinek.

A Népszabadság címû lap 1997. augusztus 8-i száma "Dögkútról szerzett hústól halt meg" címmel cikket közölt egy hároméves polgári kisfiúról, aki dögkútból származó húst fogyasztott, majd nem sokkal késõbb a Debreceni Orvostudományi Egyetem Klinikáján ételmérgezésben elhunyt. A cikk szerint Polgáron mindennaposnak számít, hogy a település lakóinak egy része a dögkútnál szerzi be az élelmiszert. Az 1993. évi LIX. törvény 16. (2) bekezdésében kapott felhatalmazással élve az országgyûlési biztos a fenti cikk alapján hivatalból vizsgálatot indított.

Az országgyûlési biztos megállapította, hogy a Polgáron mûködõ dögkút jelenleg a jogszabály által támasztott követelményeknek nagyrészt megfelel.

Hiányosság, hogy a gyûjtõhely területén hullakamra, bontóhely nincs annak ellenére, hogy a szabályzat az állati hulladéknak az ártalmatlanná tételig való megõrzése és boncolása céljából a fenntartó számára elõírja a jól fertõtleníthetõ és zárt kamra létesítésének kötelezettségét. Polgáron a gyûjtõhely területén lévõ építményben a takarító- és fertõtlenítõszereket, munkaeszközöket helyezték el. Az állati hulladék tárolása az elszállítások közötti idõben a konténerekben történik, míg a boncolandó állati tetemeket a debreceni Állat-egészségügyi Állomásra szállítják.

A hullakamra hiánya fennáll, az országgyûlési biztos azonban nem tud abban állást foglalni, hogy a hullakamra hiánya egészségügyi szempontból milyen következményekkel járhat.

"A gyûjtõkonténerek fedéllel ellátottak, de nem zárhatók", állapította meg egy korábbi vizsgálat. Az utóbb lefolytatott helyszíni ellenõrzésrõl készült jegyzõkönyv erre a problémára nem tér ki, így a biztosnak nem volt tudomása arról, hogy ezt a hiányosságot idõközben pótolták-e.

Az országgyûlési biztos megállapította, hogy a polgári dögkút üzemeltetõje számos intézkedést tett a korábbi hatósági ellenõrzés során feltárt hiányosságok orvoslása érdekében. A polgármester tájékoztatása szerint a gyûjtõhely üzemeltetését végzõ Városgondnokságnak 1998-ban 400 000 Ft-ot kellett pótlásokra és javításokra fordítania.

Az országgyûlési biztos méltányolta az önkormányzatnak a dögkutakra vonatkozó jogszabályi rendelkezések megtartása érdekében tett erõfeszítéseit, a hullakamra létesítése azonban az Állat-egészségügyi Szabályzat alapján kötelezõ, így annak hiánya veszélyeztetheti az egészséges környezethez való jogot és azzal összefüggésben sérti a jogállamiságból fakadó jogbiztonság alkotmányos elvét.

A visszásság orvoslása érdekében az országgyûlési biztos felkérte a Hajdú-Bihar megyei Állat-egészségügyi és Élelmiszer-ellenõrzõ Állomás igazgatóját, hogy vizsgálja meg, milyen következményekkel jár a pol- gári gyûjtõhelyen a hullakamra hiánya, figyelemmel az állati hullák megõrzésének és boncolásának jelenlegi gyakorlatára. Kérte továbbá, hogy vizsgálata térjen ki a gyûjtõkonténerek zárhatóságának kérdésére is!

Az állomás igazgató fõállatorvosa válaszában közölte, hogy a zárt dögkamra és boncoló az önkormányzat kötelezettségvállalása alapján 1999. december 31-ig elkészül. Az önkormányzat ugyancsak a fenti határidõre vállalta a telepen meglévõ nagyméretû konténer zárttá tételét is. A fõállatorvos álláspontja szerint ezekkel a kiegészítésekkel a dögkút üzemeltetése a jogszabályban elõírt szinten biztosítható.

OBH 7879/1997.

A határértéket meghaladó károsanyag-kibocsátás, továbbá a határértéket szintén meghaladó zajkeltõ tevékenység sérti a kibocsátó üzem környezetében lakók egészségét. A környezetvédelmi hatóság intézkedéséhez szükséges közegészségügyi hatósági hozzájárulásról való döntés elmulasztása a jogállamiságból fakadó jogbiztonság elvével összefüggésben sérti a legmagasabb szintû testi és lelki egészséghez való jogot.

Az állampolgári jogok országgyûlési biztosához 33 család nevében érkezett beadványban az indítványozók az Alföldi Nyomda Rt. Debrecen, Böszörményi úti telephelyén folytatott környezetszennyezõ tevékenységet sérelmezték. A panaszosok elõadták, hogy a levegõ- és zajszennyezés a nyomda Rotoman gépsorának mûködése során keletkezik.

A levegõtisztaság-védelem vonatkozásában kapott tájékoztatás leglényegesebb megállapítása, hogy az ÁNTSZ által a nyomda környezetében végzett imissziómérés eredménye több alkalommal is határérték-túllépést mutatott. A nyomda a Tiszántúli Környezetvédelmi Felügyelõség határozatait megfellebbezte, bírósági határozat még nem született. Az 1993. évi LIX. törvény 29. (1) bekezdésének f) pontja az állampolgári jogok országgyûlési biztosának nem teszi lehetõvé, hogy jogerõs vagy folyamatban lévõ bírósági ügyben vizsgálatot folytasson, ezért további vizsgálatra a panasz ezen részét illetõen - hatáskör hiányában - az általános helyettesnek nem volt lehetõsége.

Az 1980-as évek közepe óta több alkalommal elvégzett mûszeres zajmérések minden esetben határérték-túllépést mutattak, ennek mértéke 6 és 19 dB között volt. Mivel a több alkalommal kiszabott zajbírsággal a környezetvédelmi hatóság nem érte el, hogy a nyomda a veszélyes mértékû zajt határértékre csökkentse, a felügyelõség élni kívánt a környezetvédelmi hatóság részére biztosított azon lehetõséggel, hogy - az elsõ fokú közegészségügyi hatóság véleményének figyelembevételével - elrendelheti a veszélyes mértékû zajt okozó tevékenység korlátozását, illetve felfüggesztését.

Az állampolgári jogok országgyûlési biztosának általános helyettese a rendelkezésére bocsátott információk alapján megállapította, hogy mivel az ÁNTSZ a hozzájárulást nem adta meg, illetve errõl nem is döntött, mulasztása alkotmányos jogokkal összefüggésben visszásságot okozott.

Az általános helyettes kezdeményezte, hogy az ÁNTSZ Városi Intézetének tiszti fõorvosa döntsön a környezetvédelmi hatóság tervezett intézkedésének elrendeléséhez szükséges hozzájárulás megadásáról. A városi tiszti fõorvos válaszában közölte, hogy indokoltnak tartják a további zajcsökkentõ intézkedések végrehajtását. Az intézet álláspontjáról korábban már tájékoztatta az elsõ fokú környezetvédelmi hatóságot.

OBH 8093/1997.

A rendõrség és a GYIVI megfelelõ együttmûködésének, illetve intézkedésének hiánya abban az esetben, amikor az ifjúsági otthonban élõket és a nevelõket is magatartásával rettegésben tartó fiút nem tudják az intézményen kívül tartani, a gyermekek kiemelt védelemhez való jogával (Alkotmány 67. (1) bekezdés) és a legmagasabb szintû lelki egészséghez való jogával (Alkotmány 70/D. (1) bekezdés) összefüggésben alkotmányos jog sérelmének veszélyét rejti magában és ezáltal visszásságot okoz.

Teljes szöveg: 3.4. alfejezetben.

OBH 8201/1997.

Az gyermekeknek az Alkotmány 67. (1) bekezdésében deklarált megfelelõ testi, szellemi és erkölcsi fejlõdéshez szükséges védelemre és gondoskodásra való jogával, valamint a 70/D. (1) bekezdésében foglalt legmagasabb szintû testi és lelki egészséghez való joggal összefüggésben visszásságot okoz a gyermekvédelmi intézet és a gyámhatóság azzal, ha a nevelõszülõhöz kellõ elõkészítés nélkül helyez ki gyermeket, majd nem ellenõrzi a nevelõszülõ tevékenységét.

Az Alkotmány 2. (1) bekezdésében deklarált jogállamiság elvébõl fakadó jogbiztonság követelményével összefüggésben visszásságot okoz, hogy jogilag szabályozatlan, milyen feltételekkel helyezhetõ el gyermek kiskorú sérelmére elkövetett bûncselekmény elkövetésével gyanúsított vagy vádolt személynél.

Teljes szöveg: 3.4. alfejezetben.

OBH 8351/1997.

Nem állapítható meg az Alkotmány 70/D. . (1) bekezdésében deklarált lehetõ legmagasabb szintû testi és lelki egészséghez való joggal kapcsolatban visszásság, ha az önkormányzat az 1990. évi LXV. törvényben elõírt kötelezõen ellátandó feladatát teljesíti.

Az állampolgári jogok országgyûlési biztosa hivatalból vizsgálatot indított a Blikk címû napilapban megjelenõ "Patkányinvázió a lakótelepen" címû újságcikkel kapcsolatban. Az újságcikk az orosházi Dr. László Elek lakótelepen uralkodó állapotokról tudósított.

A Blikk címû napilap 1997. szeptember 13-án megjelent számában, a "Patkányinvázió a lakótelepen" címû újságcikkben az a tájékoztatás olvasható, hogy patkányriadó van a város egyik lakótelepén, ahol nemrég a közeli baromfifeldolgozó szennyvize elborított mindent, amelynek következtében megjelentek a rágcsálók. Az önkormányzattól kapott tájékoztatás szerint, 1997-ben már folymatban volt a város szennyvízhálózatának teljes körû kiépítése. A cikkben említett lakótelepen 1997. június 13-án végeztek patkányirtást. A csatolt iratokból megállapítható, hogy egy lakossági panaszbeadvány kapcsán - mely sérelmezte a sorozatos szennyvízkiömlést - 1997. június 23-án a Vízmû Rt. Orosházi Üzemének, az ÁNTSZ Orosházi Intézetének és a Polgármesteri Hivatalnak a képviselõje megbeszélést tartott. A megbeszélés tárgya a szennyvíz kiömlésének oka, elhárításának lehetséges megoldásai. A megbeszélésen elhangzottakról a panaszost 1997. június 30-án levélben értesítették, és tájékoztatták, hogy a szennyvízkiömlés megszüntetése érdekében a városban a szennyvízhálózat bõvítését tervezik. A kiépítés befejezésének idõpontját 1998. április 30-i dátummal jelölték meg. A kiépítést követõ üzembe helyezésig kiöntés még elõfordulhat, aminek az oka az lehet, hogy az érintett részen a csatorna túlterhelt, a szennyvíz az elsõ aknákban visszaszorul, felemelkedik. A szennyvíz felületén a lehûlés következtében kicsapódik a zsír, ami a szennyvíz levonulását követõen a kis átmérõjû csatornába kerülve, azt keresztmetszetében nagyrészt elzárja. A szennyvíz emiatt felduzzad és kiönt. A polgármester az 1997. szeptemberi szennyvízkiömléssel kapcsolatban megkereste a Vízmûvek Rt. vezérigazgatóját a mielõbbi egyeztetõ tárgyalások lefolytatását végett. Az országgyûlési biztost - az ismételt megkeresést követõen - az önkormányzat jegyzõje tájékoztatta, hogy a város szennyvízhálózata kiépült. A Dr. László Elek lakótelepi szennyvízelvezetést tehermentesítõ átkötõ csatornaszakasz - amelynek eredeti kiépítési határideje 1998. április 30-a volt - több nehezítõ körülmény elhárítását követõen elkészült, és 1999. április 1. óta próbaüzemi állapotban már mûködik. A tájékoztatás kiterjedt arra is, hogy a lakótelepi csatornaszakaszt jelentõsen terhelõ élelmiszer-ipari üzem 1999-ben megkezdi szennyvíz-elõtisztítójának korszerûsítését, amellyel tovább javul az egészségügyi helyzet. Az önkormányzat jegyzõjének tájékoztatása szerint a próbaüzembe helyezést követõ hónapokban szennyvízkiömlés nem történt, a korábbi problémák megoldódtak.

Az 1990. évi LXV. törvény rendelkezései szerint a települési önkormányzat kötelezõen ellátandó feladatai között szerepel a csatornázás. Az önkormányzat a törvényben meghatározott feladatkörében gondoskodott a csatornahálózat kiépítésérõl, fejlesztésérõl, ami a polgárok érdekeit szolgálja, annak ellenére, hogy az elhúzódó építkezés az ismert kellemetlen körülményekkel járt. Az állampolgári jogok országgyûlési biztosának vizsgálata alkotmányos jogokkal kapcsolatos visszásságot nem állapított meg.

OBH 8445/1997.

Az Alkotmány 70/D. (2) bekezdésében deklarált legmagasabb szintû testi-lelki egészséghez való joggal összefüggésben nem okoz visszásságot, ha az intézményi átszervezéskor a fenntartó a törvényben elõírt egészségügyi szakellátási kötelezettségének tesz eleget.

A budapesti Erzsébet Kórház dolgozói beadvánnyal fordultak az országgyûlési biztoshoz, amelyben azt sérelmezték, hogy a Péterfy Sándor utcai és Erzsébet Kórház összevonása során a döntés-elõkészítés fázisában sem az érdekképviseletek, sem a szakmai fórumok véleményét nem kérték ki. A panaszosok sérelmesnek tartották, hogy az összevonás következtében mind az egészségügyi struktúrát, a közvetlen betegellátást, mind a dolgozók jelentõs tömegét érintõ kérdésekben nem kérték ki a véleményüket. A panasz az önkormányzat döntéshozatali eljárását és részben a döntés indokoltságát sérelmezte.

A beadvány már a két kórház összevonásáról szóló önkormányzati döntéssel egyidõben, illetõleg azt követõen került az Országgyûlési Biztos Hivatalához.

Az országgyûlési biztos vizsgálatra kérte fel Budapest Fõváros Közigazgatási Hivatalának vezetõjét annak megállapítására, hogy a panaszolt eljárás törvényes volt-e, továbbá az átszervezés eredményeként nem került-e veszélybe a területileg vagy a betegcsoport szerint érintett betegek ellátása a Fõvárosi Önkormányzat eleget tett-e a törvényben elõírt egészségügyi szakellátási kötelezettségének.

A vizsgálat alapján az országgyûlési biztos megállapította, hogy a Fõvárosi Erzsébet Kórház átszervezésére azért került sor, mert az egészségügyi szolgáltatást nyújtó egyes intézmények mûködésének szakmai minimumfeltételeirõl szóló 19/1996. (VII. 26.) NM rendeletben meghatározott szakmai feltételeknek a kórház - szülészeti-nõgyógyászati szolgáltatás hiánya miatt - nem felelt meg, így a végleges mûködési engedély nem volt kiadható.

Az elõkészítõ iratokból, valamint az alapító okiratból az országgyûlési biztos megállapította, hogy a jogutód kórház ellátandó területe ugyanaz maradt, mint a két, korábban önálló kórház által ellátott terület. Az Erzsébet Kórház csak mint önálló egészségügyi intézmény szûnt meg. Csaknem változatlan szolgáltatással és ágyszámmal, de már a Fõvárosi Önkormányzat Péterfy Sándor utcai Kórháza részeként mûködik tovább. Az egyes szakellátások, szolgáltatások áthelyezése a Péterfy Sándor utcai épületbe nem nehezítette meg a betegek helyzetét a két telephely egymáshoz való közeli fekvése miatt. Ezzel szemben az ellátás színvonala jelentõsen javult.

Az országgyûlési biztos megállapította, hogy Budapest Fõváros Közgyûlése a két intézmény összevonása során, mérlegelve az ellenvéleményeket is, az elõírt többséggel hozta meg a Péterfy Sándor utcai és az Erzsébet Kórház szervezeti összevonásáról, az alapító okirat módosításáról és az átszervezés végrehajtásával összefüggõ egyéb kérdésekrõl szóló határozatait. A Fõvárosi Önkormányzat az Erzsébet Kórház 1997. december 31-i hatállyal történõ megszüntetésérõl és a Péterfy Sándor utcai Kórház jogutódként történõ kijelölésérõl a betegellátás színvonalának figyelembevételével döntött. Az országgyûlési biztos vizsgálata során alkotmányos joggal kapcsolatos visszásságot nem tárt fel.


Visszalépés a tartalomjegyzékhez

Visszalépés ennek a résznek az elejére

Továbblépés