Parlament képe
Készült: 2017.03.30.02:39:01 Dinamikus lap

Felszólalás adatai

162. ülésnap (2012.02.13.), 245. felszólalás
Felszólaló Dr. Martonyi János
Beosztás külügyminiszter
Bizottsági előadó  
Felszólalás oka Expozé
Felszólalás ideje 19:14


Felszólalások:  Előző  245  Következő    Ülésnap adatai

A felszólalás szövege:

DR. MARTONYI JÁNOS külügyminiszter, a napirendi pont előadója: Köszönöm szépen, elnök úr. Tisztelt Országgyűlés! A Gazdasági és Monetáris Unióban megvalósuló stabilitásról, koordinációról és kormányzásról szóló szerződés ügye ma délután már több alkalommal napirenden volt, pontosabban: a napirend előtti felszólalások ezt a témát több alkalommal érintették. Miniszterelnök úr beszámolt ennek a szerződésnek a lényegéről, ezért én most csak néhány általános összefüggésre térnék ki, illetve bizonyos kiegészítéseket tennék.

Elhangzott, hogy válságos időket él az európai integráció, az eurózóna, és nagyon jól tudjuk, válságos időket élünk mi is. Az európai integráció megújul, és a jelenlegi helyzetben nagyon fontos döntések születnek, olyan döntések, amelyek az európai integráció jövőjét, sorsát hosszú évekre, netán évtizedekre, ha nem is meghatározzák, mindenesetre lényegesen befolyásolják.

(19.40)

Az előzmények közismertek, a globális pénzügyi és gazdaság válság megroppantotta először az eurózóna néhány országát, majd kiderült, hogy a válság az egész eurózónát és ezen keresztül az egész Európai Uniót és az egész európai integrációs folyamatot fenyegeti.

Ebben a helyzetben cselekvésre volt szükség. Éspedig nem olyan cselekvésre, amelyik egyetlenegy döntésre épül, és egy csapásra mindent megold és megváltoztat, hanem egy olyan cselekvésre, ami egy folyamatot jelent. Ennek a folyamatnak főbb állomásait nem akarom részletezni, de tudjuk azt - és itt megint csak a magyar elnökségre vagyok kénytelen hivatkozni -, hogy a fiskális fegyelem megerősítésére, a költségvetési politikák koordinációjára, a makrogazdasági felügyelet megteremtésére vonatkozó jogszabálycsomag, az úgynevezett hatos csomag kidolgozásában és elfogadtatásában a magyar elnökség nagyon lényeges szerepet játszott. Az ugyanis kiderült, hogy a közös pénz mellé vagy mögé sokkal erőteljesebb költségvetési koordinációt kell építeni, sőt gazdaságpolitikai koordinációt kell építeni. Ez az, amit némi túlzással és egyszerűsítéssel gazdasági kormányzásnak nevezünk.

De a hatos csomag előkészítésével nem állt meg a történet, sor kerül majd egy valóságos szerződésmódosításra is, a kormány ezt rövidesen szintén be fogja terjeszteni az Országgyűlésnek. Ma szintén említés történt erről. A 136. cikkét módosítani kell az alapszerződésnek, éspedig ez egy olyan szerződésmódosítás, ami nem eredményez hatáskörváltozást, nem ruház tehát újabb hatáskört vagy hatásköröket az Európai Unióra, mégis ez egy szerződésmódosítás, és a magyar parlament ratifikációját is fogja igényelni. Megelőlegezhetjük: ehhez is az alkotmány értelmében kétharmados többségre lesz majd szükség.

Ez a szerződésmódosítás megteremti a jogalapot arra, hogy az eurózóna tagállamai létrehozzák azt a bizonyos európai stabilitási mechanizmust, amelynek az lesz a feladata, hogy a jövőbeli megrázkódtatásokat könnyebben, gyorsabban, megfelelő pénzügyi források megteremtésével el lehessen hárítani, illetve meg lehessen oldani.

De még ezzel sem ért véget a történet, kiderült, hogy ennél többre van szükség, és így került szóba az, hogy egy új szerződést hozzanak létre akár az eurózóna tagjai vagy talán az eurózónán kívüli tagállamok is. Hozzáteszem, hogy mi nem ezt akartuk. Mi azok közé tartoztunk - és ezt annak idején ismertettük is -, akik az alapszerződések módosítását részesítették volna előnyben. Az alapszerződések módosítása nem sikerült, mert egy tagállam volt a 27 tagállam közül, amelyik ezzel nem tudott egyetérteni, illetve a 26 tagállam nem tudta elfogadni azokat a feltételeket, amelyeket ez a tagállam a módosításhoz történő hozzájárulása feltételeként megszabott. Így került sor arra, hogy akkor ezeket a szabályokat egy külön szerződésben szerepeltessék azok az országok, amelyek ennek a szerződésnek a feleivé kívántak válni.

Ezt csak azért meséltem el, mert ma is fölmerült az, hogy a magyar álláspont bizonytalan lett volna. Nem volt bizonytalan, egyszerűen arról volt szó, hogy mi a szerződés, az alapszerződések módosítását szerettük volna. Hozzáteszem, mások is ezt szerették volna, olyannyira, hogy magában a szerződésben is szerepel az a rendelkezés, amelyik azt mondja, hogy öt éven belül kezdeményezni kell e szerződés tartalmának az alapszerződésekbe történő beépítését. Tehát a tagállamok nem mondtak le arról, hogy egyesítsék ezt a két rendszert, ne álljon föl egymás mellett két párhuzamos szerződés, mert ebből a legkülönbözőbb jogi bonyodalmak származhatnak, hanem ez a szerződés kerüljön be majd a lisszaboni szerződésekbe.

Azt hiszem, hogy ez a szerződés - és erről is esett már ma is szó, meg korábban is - összhangban van a magyar célokkal és a magyar érdekekkel. Először is - és ezt ma már mondtam más összefüggésben is - erős Európát akarunk. Márpedig erős Európa nincsen erős, stabil euró nélkül. Az eurózóna országainak tehát nemcsak lehetőségük, hanem kötelességük is az, hogy a közös pénznemet minden lehetséges eszközzel megszilárdítsák, stabilizálják, teremtsék meg annak a feltételeit, amelyek biztosítják, hogy az euró a jövőben stabil, megbízható pénz legyen.

Ez összeurópai érdek, és azért hiszem azt, hogy Magyarországnak érdeke az eurózóna megerősítése is, az euró megerősítése is, hiszen ezer szállal kapcsolódunk ehhez a zónához. Elég azt jelezni, hogy a magyar kivitel túlnyomó többsége az eurózóna országaiba irányul. Mindaz, ami az eurózónában történik, az tehát meghatározza az Európai Unió sorsát, és meghatározza ezen belül bizony a mi sorsunkat is.

A másik nagyon fontos magyar cél és magyar érdek, hogy Európa, az Európai Unió egységes legyen. Nem merem azt mondani, hogy egységes maradjon, mert ma sem teljesen egységes, hiszen vannak, akiknek például euró a pénznemük, vannak, akiknek nem az, sőt lesznek olyan országok, amelyek valószínűleg soha nem fogják - a "soha" kifejezést persze nem kell használni -, de legalábbis hosszú-hosszú ideig nem fogják bevezetni az eurót. De az kétségtelen, hogy mi, mondhatnám, mi, új tagállamok, mi vállaltuk azt, hogy az eurót be fogjuk vezetni, tehát az eurózónához csatlakozni fogunk.

Nekünk nem érdekünk egy többszintű, egy megosztott Európa, bármilyen vonal mentén is alakuljon ki ez a megosztottság. Mi szeretnénk azt, hogy ha nem lenne megosztottság az északiak és a déliek között, a nagyok és a kicsik között, a gazdagok és a kevésbé gazdagok között, és persze ne legyen megosztottság az úgynevezett régiek és az úgynevezett újak között. És legfőképpen ne legyen tartós megosztottság, különösen intézményi, strukturális, szerkezeti formát ne öltsön az eurózóna 17 országa és az eurózónán kívüli 10 ország között. Ezért hisszük mi, hogy ez a szerződés végső formájában egy olyan szerződés, ami biztosítja ezt az egységet.

Van még egy nagyon fontos célja a magyar Európa-politikának, és ez pedig az, hogy Magyarország ne legyen, ne kerüljön tartósan az európai integráció perifériájára. Mi a centrumba akarunk tartozni, már csak azért is, mert azt mondjuk, hogy mi vagyunk - többek között - Közép-Európa. És Közép-Európa az a régiója ma Európának, amelyik igenis új lendületet, új energiaforrást tud adni ennek a sokszor botladozó, nehézségekkel küzdő integrációs folyamatnak. És ha mi valóban a centrumhoz akarunk tartozni, akkor igen, be kell majd vezetnünk a közös pénznemet, az eurót, és meg kell teremtenünk az ehhez szükséges gazdasági, pénzügyi feltételeket.

Ez a szerződés egyszerre szolgálja tehát az erős eurózónát és Európát, szolgálja az egységet azzal, hogy megteremti a lehetőségét annak, hogy az eurózónához nem tartozó országok is szerződő félként szerepeljenek, ha így döntenek.

(19.50)

Az egy további kérdés, hogy azokat a feltételeket, azokat a követelményeket, amelyeket ez a szerződés tartalmaz, most mi pillanatnyilag, jelentős részben nem tudjuk vállalni, de tudjuk majd vállalni akkor, amikor az eurózónába belépünk. Pontosan ezért tartalmazza a szerződés azt a rendelkezést, hogy az eurózónán kívüli országokra az ebben a szerződésben foglalt kötelezettségek akkor lesznek alkalmazandók, amikor ezek az országok belépnek az eurózónába, kivéve persze, hogyha korábban önkéntesen egyik vagy másik kötelezettséget vállalni kívánják. De itt a dolog lényege az, hogy szerződő felek vagyunk az első pillanattól kezdve, de a kötelezettségek csak akkor lesznek ránk nézve irányadók, hogyha az eurózónába beléptünk.

Ez a szerződés tehát alapvetően megfelel a magyar nemzeti érdekeknek, és én most nem vennék részt abban a vitában, hogy vajon ki érte el ezt a eredményt, ki érte el azt, hogy valóban a kötelezettségek majd csak akkor lesznek irányadók ránk, amikor az eurózónába beléptünk, ki érte el azt, hogy ettől függetlenül a nem eurózóna szerződő felek részt vehetnek az eurózóna találkozóin, az állam- és kormányfői találkozóin, az eurocsúcsokon akkor, amikor ezek az eurocsúcsok a versenyképességgel és az euróövezet működésének alapvető kérdéseivel, illetve szabályaival foglalkoznak. Én azt hiszem, hogy ezek az eredmények jelentős részben Közép-Európának köszönhetők.

És még egy dolgot hozzátennék, amiről kevesebb szó esik, hiszen minket nem érint, de sikerült azt is elérni, hogy ha van olyan ország, amelyik most úgy dönt, hogy nem lesz szerződő fél, tehát nem lép be a szerződésbe, de nem zárja ki annak a lehetőségét, hogy később ezt megtegye, az most elérte, hogy a szerződésben nem szerepel az a feltétel, hogy akkor, amikor ő majd be akar lépni a szerződésbe, akkor ehhez mindenki másnak a hozzájárulása lesz szükséges. Egy országról van itt szó valójában, a Cseh Köztársaságról. Mi támogattuk azt, mert a cseh szempontokat is megértettük, amelyek bonyolultak és összetettek - most nem mennék bele -, de támogattuk azt közép-európaiak lévén, hogy majd hogyha a csehek úgy döntenek, hogy csatlakozni akarnak, akkor ezt könnyen meg tudják tenni saját elhatározásukból, és ne legyen szükség arra, hogy mindenki másnak ehhez - ami egyébként a nemzetközi jogból vagy gyakorlatból következne - a hozzájárulása szükséges legyen.

Az is elhangzott már, hogy azért a korábbi tervezetek bizony tartalmaztak utalást az euró plusz paktumra, az euró plusz paktum pedig bizony tartalmaz utalást az adóharmonizációra, és sokan voltunk, vagy legalábbis számosak voltunk, akár az eurózónán belül, akár az eurózónán kívül, akik úgy érezték, hogy erre nincs külön szükség. Itt most egyébként sem erről van szó, hogyha majd adóharmonizációt akar valaki, akkor azt próbálja megtenni a megerősített együttműködésen keresztül, de ez nyilván megnehezítette volna jó néhány országnak a csatlakozását, következésképpen az adóharmonizáció kérdése, témája még ilyen közvetett formában sem került be a szerződésbe.

Összességében véve tehát mi úgy látjuk, hogy ez a szerződés egyszerre szolgálja az európai integráció érdekeit, szolgálja a nem eurózóna tagállamok érdekeit - gondolok itt elsősorban Közép-Európára -, és szolgálja természetesen Magyarország érdekeit.

Ami a tartalmi kérdéseket illeti, nagyon sok célkitűzésünk, saját nemzeti gazdaságpolitikánk is azonos azzal, amit egyébként a szerződés tartalmaz. Az adósságfékek, illetőleg az ezzel kapcsolatos alkotmányos rendelkezések megteremtését annak idején Magyarország az elsők között fogadta el, és vezette be. Mi is rendet és fegyelmet akarunk, mi is csökkenteni akarjuk az adósságot, mi is alacsony szinten akarjuk tartani, a lehető legalacsonyabb szinten akarjuk tartani az úgynevezett strukturális költségvetési hiányt. Tehát nincs eltérés a célkitűzésekben sem, és természetesen mi is különlegesen fontosnak tartjuk a növekedést, a legfontosabbnak ezt tartjuk, mint ahogy különlegesen fontosnak tartjuk a foglalkoztatottság növelését is; ezek elválaszthatatlanok.

Mi továbbra is tagadjuk azt az ellentétet, ami sokak szerint fennáll a növekedés serkentése, segítése és a költségvetési fegyelem megteremtése között. Igazán tartósan növekedni az elmúlt években és évtizedekben azok az országok tudtak, amelyeknek az államháztartásuk, a házuk tája is rendben volt. Ezért hiszem azt, hogy a tartalmi célkitűzések azonosak, az egy más kérdés, hogy Magyarországra ezek a kötelezettségek, ismétlem, akkor lesznek irányadóak, akkor lesznek alkalmazandóak, amikor Magyarország az eurózóna tagja lesz. Én tehát úgy érzem, hogy a szerződéshez történő csatlakozás nagyon jó példája annak, hogy az európai elkötelezettség és a nemzeti érdekérvényesítés erősítik egymást.

A magyar jogszabályok alapján egyébként a szerződés aláírására a kormány ad felhatalmazást. A kérdés kiemelt jelentőségére tekintettel határozott úgy a kormány - ígéretének megfelelően -, hogy a felhatalmazást az aláírásra csak az Országgyűlés egyetértésének kifejezését követően adja meg. Ezért kérem én most a kormány nevében a tisztelt Ház támogatását ahhoz, hogy 2012. március 1-jén az állam- és kormányfők brüsszeli találkozóján a magyar miniszterelnök aláírja Magyarország nevében a szerződést.

Köszönöm a figyelmet. (Taps a kormányzó pártok soraiban.)




Felszólalások:  Előző  245  Következő    Ülésnap adatai