Parlament képe
Készült: 2019.02.16.00:43:57 Dinamikus lap

Felszólalás adatai

123. ülésnap (2008.02.18.), 4. felszólalás
Felszólaló Gyurcsány Ferenc (MSZP)
Beosztás miniszterelnök
Bizottsági előadó  
Felszólalás oka napirend előtti felszólalás
Videó/Felszólalás ideje 29:55


Felszólalások:  Előző  4  Következő    Ülésnap adatai

A felszólalás szövege:

GYURCSÁNY FERENC miniszterelnök: Tisztelt Házelnök Asszony! Tisztelt Országgyűlés! Hölgyeim és Uraim! Nehéz másfél év volt, tudom. Átkozottul nehéz. Olyan másfél év volt, amely sok csalódást és sok bizonytalanságot is hozott. Olyan, amelyben gyorsabban növekedtek az árak és az adók, mint a jövedelmek, amelyben a folyamatos változások gyökeresen átalakították, sokak szerint felforgatták a régi, a megszokott rendet az államigazgatásban, az oktatásban és az egészségügyben.

Sokan, akik hittek bennünk, akik hittek bennem, elvesztették a hitüket. Nem kevesen elfordultak tőlünk, vannak, akik alig rejtett indulattal tekintenek ránk. Látom és értem a csalódást, a kiábrándulást, nem lehet nem észrevenni a megnövekedett erőszakot.

Ez a másfél év sokunk életének egyik legnehezebb másfél éve volt. Sokaknak az országban, egyszerű munkásembereknek, tanítóknak, nővéreknek, és sokaknak persze azok közül is, akik bennünket támogattak, és bennünk hittek. Sajnálom, hogy sokaknak az elmúlt év csalódást okozott, sajnálom, hogy csalódást okoztunk. Nézzék el nekem, ha azt mondom és hozzáteszem, hogy még ennél is jobban bánnám, ha nem teljesítettük volna kötelességünket. (Taps az MSZP soraiban.)

Ugyanakkor köszönöm mindenkinek, akinek volt ereje elviselni, tudomásul venni, esetleg még támogatni is az embert próbáló változások sorát. Tudom, hogy ma ez utóbbiak, a támogatók, már és még kisebbségben vannak. Miért emeltünk adókat, miért csökkentettük a gáz- és gyógyszerár támogatását, miért alakítottuk át az igazgatást, az oktatást és az egészségügyet, ha tudtuk, hogy ez lesz az eredmény? Azért, mert minden gond és nehézség közepette, amit az elmúlt másfél év politikája magával hozott, tudva azt is, hogy sokan nem értettek velünk egyet, egyvalamiben mindvégig biztosak voltunk és maradtunk: abban, hogy amit teszünk, az Magyarország érdeke. (Taps az MSZP soraiban.)

Időnként megkérdezik tőlünk, hogy miként tudtuk mindezt megtenni, miközben volt, hogy brutális fizikai támadásoknak voltunk kitéve. Azért tettük, azért tehettük, mert hitünk nagyobb, mint a támadás és a támadók ereje. Hitünk igazunkban, hazánk szolgálatában. Ahhoz, hogy kibírjuk ezt a másfél évet és tegyük a dolgunkat, szükségünk volt még valamire: sokak, százezrek, több mint egymillió ember kitartó bizalmára, biztatására, szeretetére. A sok üzenetre, hogy ne adjátok fel. Nekik mondom, mondom az egész országnak: nem adtuk fel és nem adjuk fel. Köszönjük a támogatók támogatását és szeretetét. (Taps az MSZP soraiban.)

De muszáj megkérdeznem: csak csalódást és bizalomvesztést, csak éles politikai harcot hozott volna ez a másfél év? Ugye nem? Ez a másfél év minden küzdelmével együtt teljesítette fő feladatát, lehetőséget teremtett egy új politikára, utat nyitott a 2006-ban megígért Új Magyarország programjának teljesítésére. Ez akkor most azt jelenti, hogy mostantól kezdve semmihez nem kell hozzányúlnunk, és nincsen semmi dolgunk? Nem, ezt nem jelenti, legalábbis egészen pontosan biztosan nem ezt. Ez azt jelenti, hogy megtettük, amit ebben a másfél évben meg kellett tennünk, és elértük, amit ebben a másfél évben el akartunk érni.

Hogy konkrétabban fogalmazzak: idén a költségvetés jobb lesz a tervezettnél, jövőre pedig úgy érjük el az egyensúly küszöbét jelentő 3 százalék körüli hiányt, hogy mintegy 250 milliárd forintunk még meg is fog maradni.

(13.10)

Azaz már nem arról kell dönteni, hogy honnan veszünk el pénzt, vagy hol emeljünk adót annak érdekében, hogy helyreállítsuk az egyensúlyt, hanem arról, hogy mit teszünk ezzel a pár száz milliárd forinttal. Kérem szépen, ez nagy dolog, ez ennek a másfél évnek az egyik legfontosabb eredménye. Hozzátehetjük, hogy a legnehezebb szerkezeti átalakítások legfontosabb döntéseit is meghoztuk; köszönet érte a kormánypárti frakcióknak és a támogatóknak. (Taps a kormánypárti oldalon.) És tegyük hozzá, hogy az előttünk álló időszakban már nem készülünk olyan további nehéz, mondhatnám húsbavágó, a hétköznapokat átalakító döntésekre, amelyekből bizony kijutott az elmúlt tizennyolc hónapban. Nem állunk meg, de nyugodtabb kormányzás, nyugodtabb élet következhet. (Taps az MSZP soraiban.)

Ami pedig az eredményeket illeti: az idén végre ismét növekedhetnek a jövedelmek, a nyugdíjak és a fogyasztás is, jövőre ennek hatását milliók fogják érezni. De elértünk mást is. Az átalakítások eredményeként ma olcsóbban működik az állam, kevesebbe kerül az adófizetőknek, mint valaha. Az egyetemek és a főiskolák soha korábban nem látott módon, hirdetésekben kínálnak új karrierlehetőséget gyermekeinknek. Szinte elképzelhetetlen, de igaz, az egyetemek és a főiskolák versengenek a diákokért. A gyógyszergyártók pedig abban versenyeznek, hogy ki az, aki olcsóbban tudja adni a gyógyszert, így aztán tavaly hozzávetőleg 2500 gyógyszer ára csökkent, sőt, a szakértők úgy vélik, hogy az idén összességében is csökkenni fognak a gyógyszerárak. Mindeközben az egészségügyi átalakítások eredményeként mintegy 200 ezer ember kezdett el járulékot fizetni, olyanok, akik korábban ránk, tisztességes járulékfizetőkre hárították át a költségeket.

De hadd folytassam: ha már itt tartunk, akkor tegyük hozzá, hogy a gazdaság kifehérítéséből származó mintegy 80 milliárd forint bevételből minden magyar polgárra 8 ezer forint jut, olyan 8 ezer forint, amiből oktatásfejlesztésre vagy éppen adócsökkentésre lehet fordítani. (Taps az MSZP soraiban.) Közben utakat és hidakat építettünk, Kőröshegyen viadukt, Dunaújvárosnál a Dunán híd épült. Autópálya vezet végig a Balaton déli partján, és autópályán lehet eljutni Nyíregyházára meg Debrecenbe. Mindeközben olyan tempóban és minőségben használjuk fel az európai uniós forrásokat, hogy nem egyszer példaként ajánlják hazánkat a többi országnak. Hozzáteszem, kár, nagy kár, hogy mi nem akarjuk vagy nem tudjuk észrevenni ezeket a sikereket. (Taps az MSZP soraiban.)

A valamennyi változás mögött ott lévő végső szándék, a változások lelke, lényege ugyanarról szól. Arról, hogy a betegek, a tanulni vágyó fiatalok legyenek fontosak, hogy értük versengjenek, hogy őket akarják kiszolgálni, hogy a páciens, a hallgató, az ügyfél legyen a középpontban, és ne nekik kelljen gazsulálni azért, hogy megkapják azt, amit kifizettek adóban vagy járulékban. Ez a végső célja a változásoknak. Kitörni az alattvalói, a kiszolgáltatott létből, felszabadítani, szabaddá tenni az embert - erre nyitott utat a változások sorozata, és ezen az úton akarunk továbbmenni. (Taps az MSZP soraiban.)

Tisztelt Hölgyeim és Uraim! Valamivel több mint három éve vezetem a köztársaság kormányát; e jó három év első felében az örökölt kompromisszumok hálójában, a második, a most záruló felében pedig kijózanító kényszerek között. Most kezdődik a harmadik szakasz. Itt álljunk meg egy pillanatra, és tegyük fel a kérdést, hogy merre is szeretnénk továbbmenni, hiszen az ország nemcsak pénzről, esetleg vizitdíjról vagy tandíjról szól - sőt, elsősorban nem ezekről, ezek csak eszközök -, de mi a végső cél, hova tartunk? Hogy válaszolhassunk erre a kérdésre, ahhoz egy pillanatra érdemes visszatekinteni a kezdetekre, visszatérni a kályhához, ahogy mondani szokták, mindennek a kiindulópontjához, azaz a rendszerváltozáshoz.

Mi is a rendszerváltozás lényege? A jogállam, a demokrácia? Igen. A szociális piacgazdaság? Igen. De van itt még valami: a rendszerváltozás egészének fundamentuma. Mit is akartunk 1989-90 táján? Szabadságot, gyarapodást, biztonságot; úgy mondtuk egyszerűen, hogy jobb életet. Azaz nem Bécsbe akartunk menni vásárolni, azt kívántuk, hogy ne csak a Mariahilferstrassén, hanem itthon is ugráljanak körül bennünket a boltokban. Azt is akartuk, hogy utazhassunk, ha ahhoz van kedvünk, no meg pénzünk, és ne kelljen kérvényben magyarázkodni, hogy hová és kihez megyünk. Azt reméltük, hogy egyszer majd nem mi könyörgünk telefonért, hanem majd értünk küzdenek, hogy vegyünk telefont.

Szónoklatba és előadásba illő eleganciával ezt úgy mondják, hogy a rendszerváltozás társadalmi-kulturális lényege az alattvalói létből való felszabadulás, az önálló polgári élet megteremtése, a polgárosodás elősegítése, ösztönzése és támogatása, a kiváló Bibó István és Szűcs Jenő által leírt nyomorúság meghaladása, a polgárosodott Nyugat és az alávetettséget konzerváló Kelet között hánykolódó Magyarország kompjának a Nyugathoz kötése. Hát ez jó bonyolultan hangzik így első és második hallásra is, végső soron egy a lényeg: azt kerestük, hogy miként lehetünk a magunk urai szabadságban, biztonságban és gyarapodásban. Bár nem ezeket a szavakat használtuk akkortájt, talán nem is ismertük ezeket a szavakat, de egészen világos, hogy a kilencvenes évek forgatagában egyéni, családi céljaink és álmaink a polgárosodásról szóltak. Igen, a polgárosodásról, azaz szabadságról, gyarapodásról és biztonságról.

A rendszerváltozás 1990-ben rátalált erre az útra, és nagyjából úgy 2000-ig alapvetően ezen az úton haladt. Antall, Göncz, Bokros, Mádl, Békesi, Kis János, Orbán, Horn, Kuncze, Vitányi vagy Sólyom jórészt értették akkor, hogy mit is jelent a polgárosodás történelmi feladata. Legtöbbjük ma is érti. Ők nagyobbrészt már nincsenek a politika frontvonalában. És van közöttük, aki elhagyta, feladta vagy éppen elárulta a polgárosodás eszményét. Ő vagy ők hangosabbak mostanában. (Taps a kormánypárti oldalon.)

Most, 2008-ban, amikor először van alkalmam arra, hogy ne örökölt kompromisszumok és kényszerek között alakítsam politikánkat, amikor először nagyobb szabadsággal dönthetünk, én azt mondom: térjünk vissza a polgárosodás történelmi-társadalmi programjához, máskülönben Magyarország történelmében sokadszor utat téveszt és zsákutcába jut. A polgárosodás igénylése nem játék a szavakkal, nem politikai PR-trükk, nem ügyeskedés, hanem Magyarország történelmi esélye - az egyetlen esély. A polgárosodást nem lehet úgymond felülről elrendelni vagy bevezetni. Segíteni, ösztönözni, támogatni viszont lehet és kell. Az új Magyarország politikájának ez a társadalmi-politikai lényege. (Taps az MSZP soraiban.)

Biztonságra vágyunk. Ez valamennyiünk célja. Erről álmodik szegény és gazdag, fiatal és öreg. Akkor vagy biztonságban, ha a magad ura vagy, ha nem vagy kiszolgáltatott, ha nem vagy kitéve mások akaratának, kényének és kedvének, ha meg tudod védeni magadat és családodat, ha nem dülöngélsz naponta, ahogyan változik a világ, és nem kell alávetetten meghajolni mások előtt csak azért, mert gyenge vagy.

(13.20)

A biztonság, a hétköznapok biztonsága a stabil háttérből származik. Mi is ez a háttér? Szerintünk legalább három dolog, ha úgy tetszik, három feltétel: munka, tudás és tulajdon. Az új magyar polgárosodásnak az a célja, hogy milliókat segítsen hozzá az életre való tudáshoz, a biztos és jó munkához, a stabilitást adó családi tulajdonhoz. Aki mindezekkel rendelkezik, annak könnyebb. Akiknek ezek nincsenek, az gyenge és sérülékeny.

Hadd mondjak egypár szót a polgárosodásról, erről a fogalomról és a mögötte meghúzódó tartalomról, már csak azért is, mert ha nem is pont ezt a kifejezést, de valami hasonlót itt az elmúlt jó két évtizedben nagyon sokszor használtak. Tegyük tehát tisztába a fejünkben, hogy mikor és mit értünk ez alatt a fogalom alatt! A polgárosodást lehet segíteni konzervatív módon, a már befutottak, úgymond a középosztály kiemelt támogatásával, abban bízva, hogy a fent lévők gazdagsága majd lecsorog, leszivárog önmagától, ez majd segít másoknak is - azt mondják. Erről szólt a kilencvenes évek úgynevezett polgári politikája vagy az újabban hangoztatott, úgynevezett középosztályos politika. De mi nem hiszünk ebben, mi nem hiszünk a gazdagság automatikus lecsorgásában.

Aztán lehet adni klasszikus, vegytiszta liberális programot, azt gondolva, hogy a piac erre majd mindenkit felemel. Nekem erős kétségeim vannak e tekintetben, már csak azért is, mert a tapasztalatok egy jelentős része ellentmond ennek a feltételezésnek. Mi, szociáldemokraták sokáig azt hittük, hogy elég növelni a különböző támogatásokat, és az önmagában jobbá, igazságosabbá teszi a világot. Fájdalom, de kiderült, hogy ez sincs így rendben.

Én abban a polgárosodásban hiszek, amely utat nyit a felfelé törekvő sokaság előtt, és ennek érdekében egyaránt támaszkodik az államra, a civil közösségekre, a piacra, de ehhez igényli valamennyi polgár együttműködését is. Szociáldemokrataként, szocialisták és liberálisok közös kormányának vezetőjeként meggyőződéssel tudok képviselni és szolgálni egy ilyen politikát. (Taps a kormánypártok soraiban.)

Az új magyar polgárosodásról nem elég beszélni, a kormánynak nyilván ennél több dolga van: kezdeményezni és cselekednie kell. Olyan politikát kell folytatni, amely támogatja, segíti milliók fölemelkedését, milliók polgárosodását. A kormány nevében ugyanakkor nem szeretnék verdiktet hirdetni, egyszerűen csak bejelenteni a döntéseket, hogy ez van, és punktum. Ajánlásokat és javaslatokat kívánunk megfogalmazni, illetve vitára ajánlani. Vitára, párbeszédre van szükség valamennyi társadalmi szereplő bevonásával, szakszervezetekkel, munkáltatókkal, civilekkel, egyházakkal és pártokkal. Töltsünk el heteket és hónapokat azzal, hogy megértjük a szakértők ajánlásait, és figyelünk egymásra is. Nem hajt bennünket a tatár, bár szerencsés lenne, ha már idén tavasszal meghozhatnánk egy sor fontos döntést, és megalkothatnánk minél több szükséges jogszabályt. Rendezzük be együtt az új Magyarországot! Támogassuk közösen az új magyar polgárosodást! (Taps a kormánypártok soraiban.)

Tisztelt Országgyűlés! Munkahely, tudás és tulajdon - ezek teremtik meg a biztonságot, erről kell hát szólni a politikánknak. A továbbiakban hadd fordítsam ezekre figyelmünket! Az új magyar polgárosodás első feltétele a biztonságot adó, jó minőségű és megfizetett munka. Munkahelyeket megőrizni, teremteni, kifehéríteni bonyolult feladat. Sok eszköz együttes alkalmazására van ehhez szükség, összehangolt regionális, kistérségi fejlesztésekre, korszerű oktatásra és szakképzésre, munkára ösztönző adó- és járulék-, valamint szociális és munkaügyi politikára.

Mindenütt van tennivalónk, de most csak az adó- és járulék-, valamint a szociális és munkaügyi politikára utalnék. A kormány tudatában van annak, hogy csökkenteni kell a munkabérre rakódó járulék- és adóterheket annak érdekében, hogy könnyebb legyen a foglalkoztatás, hogy kevesebb akadály álljon a legális foglalkoztatás előtt. Elsődleges célunk tehát a munkahelyteremtő tehercsökkentés. Ennek határozottnak, de megfontoltnak kell lennie; határozottnak az irányokat, és megfontoltnak a mértéket tekintve. Számításaink azt mutatják, hogy az egyensúlyi célok veszélyeztetése nélkül jövőre mintegy 200 milliárd forinttal biztosan csökkenthető az adóterhelés. Ha kiderül - mint ezt néhány szakértő állítja -, hogy ennél nagyobb mozgásterünk van, akkor a rendelkezésre álló további forrásokat is elsősorban tehercsökkentésre, illetve hiánycsökkentésre kívánjuk fordítani, azért, mert ez az érdeke a magyar gazdaságnak, összességében valamennyi munkavállalónak, az egész országnak.

De nem elég az adókat és a járulékokat csökkenteni, hanem korrigálni kell segélyezési rendszerünket annak érdekében, hogy az ne tartsa távol a munkától időnként azokat is, akik, ha lenne munkahely, és ha akarnának, akkor tudnának dolgozni - sőt, legálisan dolgozni. Mindannyiunknak az az érdeke, hogy aki tud, az dolgozzon, dolgozhasson, hogy ne segélyből kelljen megélnie, illetve ne abból akarjon megélni, ha egyébként képes dolgozni, és van rá lehetőség. Ha így teszünk, akkor több marad a valóban rászorulóknak, azoknak, akiknek egyetlen esélye a közösség gondoskodása. A közösségnek pedig kötelessége van ezekkel szemben: fenn kell tartani a segélyezés rendszerét mint utolsó mentsvár, mint utolsó menedék mindazok számára, akik máshogy nem tudnak emberi életet élni. Az egyes részletekről a kormány folytatja az előkészítő szakértői tárgyalásokat és az előzetes egyeztetéseket, a kialakult javaslatokat hamarosan bemutatjuk, és a társadalmi partnereknek érdemi vitára ajánljuk.

Azt mondtuk, hogy munka, tudás és tulajdon. Következzék hát a tudás! Sok-sok szakértő elemzése, értékelése alapján pontosan értjük, hogy nagyobbrészt a korai gyermekkorban és az iskolában dől el későbbi életünk sorsa. Az elmúlt évek tapasztalatait felhasználva, a jelenleg futó programokra is építve szakértőink és szakpolitikusaink az oktatási kerekasztallal együttműködve átfogó javaslatokat dolgoztak ki az elmúlt hónapokban. A javaslatok felölelik a korai gyermekkori neveléshez nyújtandó támogatást, a bölcsődei-óvodai fejlesztéseket, az informatika, az idegen nyelv, a természettudományok oktatásának és tanulásának kiemelt támogatását.

Meg kívánjuk tárgyalni, hogy miként fordíthatunk több figyelmet a tehetséges vagy éppen a hátrányos helyzetű gyerekekre. Most csak egyetlen példát említve: azt kívánjuk mások között megvitatni, hogy helyes és elfogadható-e, hogy fokozottan elismerjük a hátrányos helyzetű gyerekekkel foglalkozó tanárok többletteljesítményét, és ezért, mondjuk, havi 30-50 ezer forint kiegészítő támogatást kapnának. (Taps a kormánypártok soraiban.)

De menjünk tovább! Külföldi példák alapján ajánlás készült a tanulók és a tanárok hordozható számítógéppel történő ellátására, régi adósságot törlesztve pedig program a középiskolai kollégiumok fejlesztésére. Végül hozzáteszem, hogy újra élettel kívánjuk megtölteni a közösségi és kulturális intézményeket, művelődési köröket és házakat, ezért átfogó művelődésiház-felújítási programot indítunk, és jelentősen növeljük a közművelődési költségvetési támogatást. (Taps a kormánypártok soraiban.) Fektessünk be a tudásba és a műveltségbe, áldozzunk erre többet európai és nemzeti forrásainkból! Éppen ezért a jövő évi költségvetésünkben az ideinél mintegy 50 milliárd forinttal többet tervezünk ilyen célokra.

Tisztelt Hölgyeim és Uraim! Munka, tudás és tulajdon - ezek állnak politikánk középpontjában. Engedjék meg, hogy végül áttérjek az új magyar polgárosodás programjának harmadik feltételére! Magyarországon a rendszerváltás óta nem volt még olyan program, amely választ kívánt volna adni arra a feszítő társadalmi-történelmi ellentmondásra, ami abból származik, hogy tulajdonosok sokasága nélkül szeretnénk polgári demokráciát teremteni. Márpedig tulajdon nélkül nincs szabad polgárság, szabad polgárság nélkül nincs polgári demokrácia, szabadság, felelős demokratikus rend és szociális piacgazdaság. Mindjárt gyorsan hozzáteszem: a modern polgári demokráciákban a tulajdon sokféle lehet. A műveltség, a tudás éppúgy a tulajdon része, mint a megfogható fizikai javak világa. Akinek sem ez, sem az nem áll a rendelkezésére, az bizonytalanabbul áll a lábán. Aki viszont mindkettőben gazdag, az biztonságban érezheti magát.

A műveltségről és a tudásról már szóltam. Most hadd fordítsam figyelmünket a szűkebb értelemben vett tulajdon irányába!

(13.30)

A rendszerváltás pillanatában Magyarország lakosságának túlnyomó része nem rendelkezett érdemleges tulajdonnal, és ez a helyzet azóta sem változott meg érdemben. Egyetlen kivétel volt, amely sokaknak megadta a tulajdonosi büszkeség érzését: az, amikor lehetővé vált, hogy családok százezrei váljanak tulajdonosaivá az általuk lakott önkormányzati, állami bérlakásoknak. Ez volt az első és mostanáig az egyetlen olyan állami program, amely hozzásegítette az emberek százezreit ahhoz, hogy a szó szoros értelmében belakják az országot, amiben élnek és dolgoznak. Hogy legyen valamijük, amire azt mondhatják: ez a miénk, nekünk is tulajdonrészünk van az országban, esélyünk van a gyarapodásra, az előrelépésre. Több mint félmillió bérlakás került akkor a benne élő családok tulajdonába, több mint félmillió új tulajdonos született, ami közel kétmillió embernek adta meg egy biztonságosabb élet esélyét vagy érzését, közvetlenül a rendszerváltozás után. Ugyanakkor tizennyolc évvel később az a helyzet, hogy ezek közül a családok közül sok százezernek azóta sincs semmi más tulajdona, legfeljebb a lakás, amelyben él, és amelyet nagyon sokan közülük kedvezményes áron, akkor és ott, abban a programban vásároltak meg.

Az új lakástulajdonosok születését követő több mint egy évtizedben az állam első lépését nem követte újabb. Az egyéni, családi polgárosodás közvetlen állami ösztönzése megtorpant, ezért aztán itt az ideje, hogy újra megnyissuk mindenki számára a tulajdonossá válás útját. (Taps a kormánypárti oldalon.) A magyar állam tulajdonában több ezer milliárd forintnyi érték van. Ez mindőnk vagyona, de tudom, hogy nemegyszer a hétköznapok embere ebből semmit vagy csak nagyon keveset érez. Mi több, néha úgy érzi, hogy ami mindenkié, az igazából senkié sem. Ezért aztán kisebb a köztulajdon becsülete, és kevesebb az érte viselt felelősség is. Azt javasoljuk, hogy a következő hónapokban indítandó új tulajdonosi program keretében valamennyi magyar ember számára teremtsünk esélyt arra, hogy tulajdonos lehessen.

Tisztelt Hölgyeim és Uraim! Az új tulajdonosi program lehetővé teszi, hogy állami cégekben, pár ezer forint induló befizetéssel akár százezer forint értékű tulajdont vásárolhassanak az emberek, hogy családonként pár százezer vagy akár egy-kétmillió forintos tulajdon is összejöhessen. Azt javasoljuk, hogy a következő hetekben határozzuk meg az állam tulajdonában lévő azon vállalatok körét, amelyeknek jelentős tulajdoni hányadát nyílt vitában meghatározott és mindenki számára egyaránt érvényes ösztönzőkkel és kedvezményekkel felajánljuk valamennyi magyar, illetve huzamosabb ideje Magyarországon élő európai uniós polgárnak. Adjunk részletfizetési és adókedvezményeket, sőt, talán valamennyi árfolyamkedvezményt is azoknak, akik azt mondják, teszek én is azért, hogy tulajdonos polgár legyek. Vitassuk meg, hogy milyen vállalatok jöhetnek szóba, és milyen kedvezmények adhatók!

Van persze pár dolog, amiben már most is biztosak lehetünk. Például abban, hogy az egész folyamatnak az első pillanattól az utolsóig ellenőrizhetőnek, átláthatónak kell lennie. Ne lehessen semmi csalárdság, semmi ügyeskedés, semmi trükk! Aztán garantálni kell azt is, hogy ne kevesek kezébe kerüljön ez a tulajdon, illetve azt, hogy a kedvezményekből mindenki egyformán részesülhessen. Erre alkalmas intézkedéseket, alkalmas szabályokat kell kidolgozni. Az első perctől arra kell törekednünk továbbá, hogy arra ösztönözzünk mindenkit, hogy tartósan legyen tulajdonos, legyen érdekelt a frissen megszerzett, megvásárolt tulajdon huzamosabb megtartásában, hogy érezhesse a tulajdon örömét és felelősségét. A programban szóba jöhető vállalatok, különösen a stratégiailag fontos vállalatok tulajdoni többségét persze továbbra is érdemes megtartania az államnak.

Emlékezhetnek mindannyian, hogy akik a kilencvenes évek elején az egyik magyar bankban tulajdont vásároltak, azoknak az akkori tízezer forintjuk mára közel egymilliót is érhet. Természetesen garanciát erre senki nem adhat, de lehetőséget teremteni egy másik, egy biztonságosabb, egy stabilabb hátterű életre, ez történelmi kötelességünk is. Megismétlem tehát: most, ezzel a most induló új tulajdonosi programmal azt tesszük lehetővé, hogy pár százezer forint induló befizetéssel, állami cégekben akár százezer forint értékű tulajdont vásárolhassanak az emberek, hogy családonként pár százezer, akár egy-kétmillió forintos tulajdon is összejöhessen. (Taps az MSZP soraiban.)

Az új tulajdonosi program egy új Magyarországról szól. Olyanról, amely nemcsak a mának él, amelyben érték a teljesítmény, a siker, a kockázatvállalás, az előrelátás, amely nemcsak beszél szolidaritásról, hanem eszerint él és cselekszik. Az egyéni boldogulást és a társadalmi szolidaritást a polgárosodás programja foglalja egységbe. Munka, tudás és tulajdon - ez a program kötheti össze a politikai értelemben kettészakadt Magyarországot. Erről szól az új magyar polgárosodás.

Köszönöm szépen, hogy meghallgattak. (Hosszan tartó, ütemes taps a kormánypárti oldalon.)




Felszólalások:  Előző  4  Következő    Ülésnap adatai