Parlament képe
Készült: 2018.11.21.20:06:29 Dinamikus lap

Képviselő által benyújtott indítványok 2010-2014

Paraméterek:
Képviselő: Dr. Lamperth Mónika

Nem önálló indítványok
Iromány Cím Benyújtók Benyújtva
13156/1 A lakások és helyiségek bérletére, valamint az elidegenítésükre vonatkozó egyes szabályokról szóló 1993. évi LXXVIII. törvény módosításáról Dr. Lamperth Mónika (MSZP), Varga Zoltán (MSZP) 2013.11.25
13094/14 A Nemzeti Fejlesztés 2030 - az Országos Fejlesztési és Területfejlesztési Koncepcióról Dr. Kolber István (független), Dr. Lamperth Mónika (MSZP) 2013.11.26
13094/9 A Nemzeti Fejlesztés 2030 - az Országos Fejlesztési és Területfejlesztési Koncepcióról Dr. Lamperth Mónika (MSZP), Varga Zoltán (MSZP) 2013.11.26
12939/8 A kormányablakok kialakításával, valamint a fővárosi és megyei kormányhivatalok működésével összefüggő egyes törvények módosításáról Dr. Lamperth Mónika (MSZP), Varga Zoltán (MSZP) 2013.11.18
12939/7 A kormányablakok kialakításával, valamint a fővárosi és megyei kormányhivatalok működésével összefüggő egyes törvények módosításáról Dr. Lamperth Mónika (MSZP), Varga Zoltán (MSZP) 2013.11.18
12939/6 A kormányablakok kialakításával, valamint a fővárosi és megyei kormányhivatalok működésével összefüggő egyes törvények módosításáról Dr. Lamperth Mónika (MSZP), Varga Zoltán (MSZP) 2013.11.18
12939/5 A kormányablakok kialakításával, valamint a fővárosi és megyei kormányhivatalok működésével összefüggő egyes törvények módosításáról Dr. Lamperth Mónika (MSZP), Varga Zoltán (MSZP) 2013.11.18
12939/4 A kormányablakok kialakításával, valamint a fővárosi és megyei kormányhivatalok működésével összefüggő egyes törvények módosításáról Dr. Lamperth Mónika (MSZP), Varga Zoltán (MSZP) 2013.11.18
12939/3 A kormányablakok kialakításával, valamint a fővárosi és megyei kormányhivatalok működésével összefüggő egyes törvények módosításáról Dr. Lamperth Mónika (MSZP), Varga Zoltán (MSZP) 2013.11.18
12939/2 A kormányablakok kialakításával, valamint a fővárosi és megyei kormányhivatalok működésével összefüggő egyes törvények módosításáról Dr. Lamperth Mónika (MSZP), Varga Zoltán (MSZP) 2013.11.18
12415/565 Magyarország 2014. évi központi költségvetéséről Dr. Lamperth Mónika (MSZP), Lendvai Ildikó (MSZP) 2013.10.30
12141/1 A közszolgálati tisztviselőkről szóló 2011. évi CXCIX. törvény és a munka törvénykönyvéről szóló 2012. évi I. törvény szabályozásával összefüggő átmeneti rendelkezésekről Dr. Lamperth Mónika (MSZP) 2013.09.10
11651/2 A szövetkezeti hitelintézetek integrációjáról és egyes gazdasági vonatkozású jogszabályok módosításáról Dr. Lamperth Mónika (MSZP) 2013.06.25
11563/12 Egyes közteherviselési kötelezettséget előíró törvények módosításáról Dr. Lamperth Mónika (MSZP) 2013.06.25
11559/3 A közszolgálati tisztviselőkről szóló 2011. évi CXCIX. törvény módosításáról Gúr Nándor (MSZP), Varga Zoltán (MSZP), Dr. Lamperth Mónika (MSZP) 2013.06.17
11559/2 A közszolgálati tisztviselőkről szóló 2011. évi CXCIX. törvény módosításáról Gúr Nándor (MSZP), Varga Zoltán (MSZP), Dr. Lamperth Mónika (MSZP) 2013.06.17
11176/4 A bírósági végrehajtással kapcsolatos egyes törvények módosításáról Dr. Lamperth Mónika (MSZP) 2013.05.21
11176/3 A bírósági végrehajtással kapcsolatos egyes törvények módosításáról Dr. Lamperth Mónika (MSZP) 2013.05.21
11176/2 A bírósági végrehajtással kapcsolatos egyes törvények módosításáról Dr. Lamperth Mónika (MSZP) 2013.05.21
11176/1 A bírósági végrehajtással kapcsolatos egyes törvények módosításáról Dr. Lamperth Mónika (MSZP) 2013.05.21
11111/2 Egyes törvényeknek a közigazgatási hatósági eljárásokkal, az egyes közhiteles hatósági nyilvántartásokkal összefüggő, valamint egyéb törvények módosításáról Dr. Harangozó Tamás (MSZP), Dr. Lamperth Mónika (MSZP) 2013.05.14
10904/4 Az információs önrendelkezési jogról és az információszabadságról szóló 2011. évi CXII. törvény módosításáról Dr. Bárándy Gergely (MSZP), Dr. Botka László (MSZP), Dr. Ipkovich György (MSZP), Dr. Lamperth Mónika (MSZP), Dr. Steiner Pál (MSZP) 2013.04.29
10904/3 Az információs önrendelkezési jogról és az információszabadságról szóló 2011. évi CXII. törvény módosításáról Dr. Bárándy Gergely (MSZP), Dr. Botka László (MSZP), Dr. Ipkovich György (MSZP), Dr. Lamperth Mónika (MSZP), Dr. Steiner Pál (MSZP) 2013.04.29
10904/2 Az információs önrendelkezési jogról és az információszabadságról szóló 2011. évi CXII. törvény módosításáról Dr. Bárándy Gergely (MSZP), Dr. Botka László (MSZP), Dr. Ipkovich György (MSZP), Dr. Lamperth Mónika (MSZP), Dr. Steiner Pál (MSZP) 2013.04.29
10902/2 Egyes törvényeknek az elektronikus anyakönyv kialakításával összefüggésben szükséges módosításáról Dr. Lamperth Mónika (MSZP) 2013.05.06
10902/1 Egyes törvényeknek az elektronikus anyakönyv kialakításával összefüggésben szükséges módosításáról Dr. Lamperth Mónika (MSZP) 2013.05.06
10594/10 A statisztikáról szóló 1993. évi XLVI. törvény módosításáról Dr. Lamperth Mónika (MSZP) 2013.05.02
10594/7 A statisztikáról szóló 1993. évi XLVI. törvény módosításáról Dr. Lamperth Mónika (MSZP) 2013.04.22
10594/2 A statisztikáról szóló 1993. évi XLVI. törvény módosításáról Dr. Lamperth Mónika (MSZP) 2013.04.15
10594/1 A statisztikáról szóló 1993. évi XLVI. törvény módosításáról Dr. Lamperth Mónika (MSZP) 2013.04.15
10593/29 Egyes törvényeknek az Alaptörvény negyedik módosításával összefüggő módosításáról Dr. Lamperth Mónika (MSZP)
2013.07.03.: Lendvai Ildikó (MSZP)
2013.07.03
10053/15 A közszolgálati tisztviselőkről szóló 2011. évi CXCIX. törvény módosításáról Dr. Lamperth Mónika (MSZP) 2013.04.05
10053/9 A közszolgálati tisztviselőkről szóló 2011. évi CXCIX. törvény módosításáról Dr. Lamperth Mónika (MSZP) 2013.03.06
10053/2 A közszolgálati tisztviselőkről szóló 2011. évi CXCIX. törvény módosításáról Dr. Lamperth Mónika (MSZP) 2013.02.27
10051/5 A sajtószabadságról és a médiatartalmak alapvető szabályairól szóló 2010. évi CIV. törvény és a médiaszolgáltatásokról és a tömegkommunikációról szóló 2010. évi CLXXXV. törvény módosításáról Mandur László (MSZP), Lendvai Ildikó (MSZP), Dr. Lamperth Mónika (MSZP) 2013.02.25
10051/4 A sajtószabadságról és a médiatartalmak alapvető szabályairól szóló 2010. évi CIV. törvény és a médiaszolgáltatásokról és a tömegkommunikációról szóló 2010. évi CLXXXV. törvény módosításáról Mandur László (MSZP), Lendvai Ildikó (MSZP), Dr. Lamperth Mónika (MSZP) 2013.02.25
10051/3 A sajtószabadságról és a médiatartalmak alapvető szabályairól szóló 2010. évi CIV. törvény és a médiaszolgáltatásokról és a tömegkommunikációról szóló 2010. évi CLXXXV. törvény módosításáról Mandur László (MSZP), Lendvai Ildikó (MSZP), Dr. Lamperth Mónika (MSZP) 2013.02.25
10051/2 A sajtószabadságról és a médiatartalmak alapvető szabályairól szóló 2010. évi CIV. törvény és a médiaszolgáltatásokról és a tömegkommunikációról szóló 2010. évi CLXXXV. törvény módosításáról Mandur László (MSZP), Lendvai Ildikó (MSZP), Dr. Lamperth Mónika (MSZP) 2013.02.25
9926/9 Az országgyűlési képviselők választásáról szóló 2011. évi CCIII. törvény módosításáról Dr. Lamperth Mónika (MSZP) 2013.03.04
9926/1 Az országgyűlési képviselők választásáról szóló 2011. évi CCIII. törvény módosításáról Dr. Lamperth Mónika (MSZP) 2013.02.12
9598/9 Az egyes igazságügyi jogviszonyokban alkalmazandó felső korhatárral kapcsolatos törvénymódosításokról Mesterházy Attila (MSZP), Dr. Bárándy Gergely (MSZP), Dr. Lamperth Mónika (MSZP) 2013.03.08
9559/1 A Magyarország helyi önkormányzatairól szóló 2011. évi CLXXXIX. törvény módosításáról Varga Zoltán (MSZP), Dr. Tóth József (MSZP), Dr. Lamperth Mónika (MSZP), Pál Tibor (MSZP) 2013.02.12
9401/3 Egyes törvényeknek a központi költségvetésről szóló törvény megalapozásával összefüggő, valamint egyéb célú módosításáról Dr. Lamperth Mónika (MSZP) 2012.12.10
9244/25 Egyes törvényeknek a Magyary Egyszerűsítési Programmal és a területfejlesztéssel összefüggő módosításáról Dr. Lamperth Mónika (MSZP) 2012.12.03
9244/13 Egyes törvényeknek a Magyary Egyszerűsítési Programmal és a területfejlesztéssel összefüggő módosításáról Dr. Lamperth Mónika (MSZP) 2012.11.28
9244/12 Egyes törvényeknek a Magyary Egyszerűsítési Programmal és a területfejlesztéssel összefüggő módosításáról Dr. Lamperth Mónika (MSZP) 2012.11.28
9244/11 Egyes törvényeknek a Magyary Egyszerűsítési Programmal és a területfejlesztéssel összefüggő módosításáról Dr. Lamperth Mónika (MSZP) 2012.11.28
9244/10 Egyes törvényeknek a Magyary Egyszerűsítési Programmal és a területfejlesztéssel összefüggő módosításáról Dr. Lamperth Mónika (MSZP) 2012.11.28
9244/9 Egyes törvényeknek a Magyary Egyszerűsítési Programmal és a területfejlesztéssel összefüggő módosításáról Dr. Lamperth Mónika (MSZP) 2012.11.28
9244/8 Egyes törvényeknek a Magyary Egyszerűsítési Programmal és a területfejlesztéssel összefüggő módosításáról Dr. Lamperth Mónika (MSZP) 2012.11.28
9244/7 Egyes törvényeknek a Magyary Egyszerűsítési Programmal és a területfejlesztéssel összefüggő módosításáról Dr. Lamperth Mónika (MSZP) 2012.11.27
9244/6 Egyes törvényeknek a Magyary Egyszerűsítési Programmal és a területfejlesztéssel összefüggő módosításáról Dr. Lamperth Mónika (MSZP) 2012.11.27
9244/5 Egyes törvényeknek a Magyary Egyszerűsítési Programmal és a területfejlesztéssel összefüggő módosításáról Dr. Lamperth Mónika (MSZP) 2012.11.27
9244/4 Egyes törvényeknek a Magyary Egyszerűsítési Programmal és a területfejlesztéssel összefüggő módosításáról Dr. Lamperth Mónika (MSZP) 2012.11.27
9244/3 Egyes törvényeknek a Magyary Egyszerűsítési Programmal és a területfejlesztéssel összefüggő módosításáról Dr. Lamperth Mónika (MSZP) 2012.11.27
9242/25 A fővárosi és megyei kormányhivatalok működésével összefüggő törvények, valamint a közigazgatási hatósági eljárás és szolgáltatás általános szabályairól szóló 2004. évi CXL. törvény és egyes kapcsolódó törvények módosításáról Dr. Lamperth Mónika (MSZP) 2012.11.28
9242/21 A fővárosi és megyei kormányhivatalok működésével összefüggő törvények, valamint a közigazgatási hatósági eljárás és szolgáltatás általános szabályairól szóló 2004. évi CXL. törvény és egyes kapcsolódó törvények módosításáról Dr. Lamperth Mónika (MSZP) 2012.11.28
9242/20 A fővárosi és megyei kormányhivatalok működésével összefüggő törvények, valamint a közigazgatási hatósági eljárás és szolgáltatás általános szabályairól szóló 2004. évi CXL. törvény és egyes kapcsolódó törvények módosításáról Dr. Lamperth Mónika (MSZP) 2012.11.28
9242/19 A fővárosi és megyei kormányhivatalok működésével összefüggő törvények, valamint a közigazgatási hatósági eljárás és szolgáltatás általános szabályairól szóló 2004. évi CXL. törvény és egyes kapcsolódó törvények módosításáról Dr. Lamperth Mónika (MSZP) 2012.11.28
9242/18 A fővárosi és megyei kormányhivatalok működésével összefüggő törvények, valamint a közigazgatási hatósági eljárás és szolgáltatás általános szabályairól szóló 2004. évi CXL. törvény és egyes kapcsolódó törvények módosításáról Dr. Lamperth Mónika (MSZP) 2012.11.28
9242/17 A fővárosi és megyei kormányhivatalok működésével összefüggő törvények, valamint a közigazgatási hatósági eljárás és szolgáltatás általános szabályairól szóló 2004. évi CXL. törvény és egyes kapcsolódó törvények módosításáról Dr. Lamperth Mónika (MSZP) 2012.11.28
9242/16 A fővárosi és megyei kormányhivatalok működésével összefüggő törvények, valamint a közigazgatási hatósági eljárás és szolgáltatás általános szabályairól szóló 2004. évi CXL. törvény és egyes kapcsolódó törvények módosításáról Dr. Lamperth Mónika (MSZP) 2012.11.28
9242/15 A fővárosi és megyei kormányhivatalok működésével összefüggő törvények, valamint a közigazgatási hatósági eljárás és szolgáltatás általános szabályairól szóló 2004. évi CXL. törvény és egyes kapcsolódó törvények módosításáról Dr. Lamperth Mónika (MSZP) 2012.11.28
9242/14 A fővárosi és megyei kormányhivatalok működésével összefüggő törvények, valamint a közigazgatási hatósági eljárás és szolgáltatás általános szabályairól szóló 2004. évi CXL. törvény és egyes kapcsolódó törvények módosításáról Dr. Lamperth Mónika (MSZP) 2012.11.28
9242/13 A fővárosi és megyei kormányhivatalok működésével összefüggő törvények, valamint a közigazgatási hatósági eljárás és szolgáltatás általános szabályairól szóló 2004. évi CXL. törvény és egyes kapcsolódó törvények módosításáról Dr. Lamperth Mónika (MSZP) 2012.11.28
9242/12 A fővárosi és megyei kormányhivatalok működésével összefüggő törvények, valamint a közigazgatási hatósági eljárás és szolgáltatás általános szabályairól szóló 2004. évi CXL. törvény és egyes kapcsolódó törvények módosításáról Dr. Lamperth Mónika (MSZP) 2012.11.28
9242/11 A fővárosi és megyei kormányhivatalok működésével összefüggő törvények, valamint a közigazgatási hatósági eljárás és szolgáltatás általános szabályairól szóló 2004. évi CXL. törvény és egyes kapcsolódó törvények módosításáról Dr. Lamperth Mónika (MSZP) 2012.11.27
9242/10 A fővárosi és megyei kormányhivatalok működésével összefüggő törvények, valamint a közigazgatási hatósági eljárás és szolgáltatás általános szabályairól szóló 2004. évi CXL. törvény és egyes kapcsolódó törvények módosításáról Dr. Lamperth Mónika (MSZP) 2012.11.27
9242/9 A fővárosi és megyei kormányhivatalok működésével összefüggő törvények, valamint a közigazgatási hatósági eljárás és szolgáltatás általános szabályairól szóló 2004. évi CXL. törvény és egyes kapcsolódó törvények módosításáról Dr. Lamperth Mónika (MSZP) 2012.11.27
9242/8 A fővárosi és megyei kormányhivatalok működésével összefüggő törvények, valamint a közigazgatási hatósági eljárás és szolgáltatás általános szabályairól szóló 2004. évi CXL. törvény és egyes kapcsolódó törvények módosításáról Dr. Lamperth Mónika (MSZP) 2012.11.27
9242/7 A fővárosi és megyei kormányhivatalok működésével összefüggő törvények, valamint a közigazgatási hatósági eljárás és szolgáltatás általános szabályairól szóló 2004. évi CXL. törvény és egyes kapcsolódó törvények módosításáról Dr. Lamperth Mónika (MSZP) 2012.11.27
9242/6 A fővárosi és megyei kormányhivatalok működésével összefüggő törvények, valamint a közigazgatási hatósági eljárás és szolgáltatás általános szabályairól szóló 2004. évi CXL. törvény és egyes kapcsolódó törvények módosításáról Dr. Lamperth Mónika (MSZP) 2012.11.27
9242/5 A fővárosi és megyei kormányhivatalok működésével összefüggő törvények, valamint a közigazgatási hatósági eljárás és szolgáltatás általános szabályairól szóló 2004. évi CXL. törvény és egyes kapcsolódó törvények módosításáról Dr. Lamperth Mónika (MSZP) 2012.11.27
9242/4 A fővárosi és megyei kormányhivatalok működésével összefüggő törvények, valamint a közigazgatási hatósági eljárás és szolgáltatás általános szabályairól szóló 2004. évi CXL. törvény és egyes kapcsolódó törvények módosításáról Dr. Lamperth Mónika (MSZP) 2012.11.27
8889/18 Egyes szakosított szociális és gyermekvédelmi szakellátási intézmények állami átvételéről és egyes törvények módosításáról Pál Tibor (MSZP), Dr. Lamperth Mónika (MSZP) 2012.11.07
8889/16 Egyes szakosított szociális és gyermekvédelmi szakellátási intézmények állami átvételéről és egyes törvények módosításáról Pál Tibor (MSZP), Dr. Varga László (MSZP), Dr. Lamperth Mónika (MSZP) 2012.11.07
8889/15 Egyes szakosított szociális és gyermekvédelmi szakellátási intézmények állami átvételéről és egyes törvények módosításáról Pál Tibor (MSZP), Dr. Varga László (MSZP), Dr. Lamperth Mónika (MSZP) 2012.11.07
8889/14 Egyes szakosított szociális és gyermekvédelmi szakellátási intézmények állami átvételéről és egyes törvények módosításáról Pál Tibor (MSZP), Dr. Varga László (MSZP), Dr. Lamperth Mónika (MSZP) 2012.11.07
8889/13 Egyes szakosított szociális és gyermekvédelmi szakellátási intézmények állami átvételéről és egyes törvények módosításáról Pál Tibor (MSZP), Dr. Varga László (MSZP), Dr. Lamperth Mónika (MSZP) 2012.11.07
8889/12 Egyes szakosított szociális és gyermekvédelmi szakellátási intézmények állami átvételéről és egyes törvények módosításáról Pál Tibor (MSZP), Dr. Varga László (MSZP), Dr. Lamperth Mónika (MSZP) 2012.11.07
8889/11 Egyes szakosított szociális és gyermekvédelmi szakellátási intézmények állami átvételéről és egyes törvények módosításáról Pál Tibor (MSZP), Dr. Varga László (MSZP), Dr. Lamperth Mónika (MSZP) 2012.11.07
8889/10 Egyes szakosított szociális és gyermekvédelmi szakellátási intézmények állami átvételéről és egyes törvények módosításáról Pál Tibor (MSZP), Dr. Varga László (MSZP), Dr. Lamperth Mónika (MSZP) 2012.11.07
8889/9 Egyes szakosított szociális és gyermekvédelmi szakellátási intézmények állami átvételéről és egyes törvények módosításáról Pál Tibor (MSZP), Dr. Varga László (MSZP), Dr. Lamperth Mónika (MSZP) 2012.11.07
8889/8 Egyes szakosított szociális és gyermekvédelmi szakellátási intézmények állami átvételéről és egyes törvények módosításáról Pál Tibor (MSZP), Dr. Varga László (MSZP), Dr. Lamperth Mónika (MSZP) 2012.11.07
8610/1 Az egyes házszabályi rendelkezésekről szóló 46/1994. (IX. 30.) OGY határozat módosításáról Dr. Lamperth Mónika (MSZP), Dr. Steiner Pál (MSZP) 2012.10.08
8509/3 Magyarország helyi önkormányzatairól szóló 2011. évi CLXXXIX. törvény módosításáról Dr. Lamperth Mónika (MSZP), Varga Zoltán (MSZP) 2012.10.09
8509/2 Magyarország helyi önkormányzatairól szóló 2011. évi CLXXXIX. törvény módosításáról Dr. Lamperth Mónika (MSZP) 2012.10.02
7675/44 A településfejlesztéssel, a településrendezéssel és az építésüggyel összefüggő egyes törvények módosításáról Dr. Lamperth Mónika (MSZP), Pál Tibor (MSZP), Varga Zoltán (MSZP) 2012.09.06
7667/87 A nemzeti köznevelésről szóló 2011. évi CXC. törvény módosításáról Dr. Lamperth Mónika (MSZP) 2012.06.29
7667/85 A nemzeti köznevelésről szóló 2011. évi CXC. törvény módosításáról Dr. Hiller István (MSZP), Dr. Lamperth Mónika (MSZP), Varga Zoltán (MSZP), Dr. Sós Tamás (MSZP) 2012.06.26
7667/84 A nemzeti köznevelésről szóló 2011. évi CXC. törvény módosításáról Dr. Hiller István (MSZP), Dr. Sós Tamás (MSZP), Varga Zoltán (MSZP), Dr. Lamperth Mónika (MSZP) 2012.06.26
7667/83 A nemzeti köznevelésről szóló 2011. évi CXC. törvény módosításáról Dr. Hiller István (MSZP), Dr. Sós Tamás (MSZP), Varga Zoltán (MSZP), Dr. Lamperth Mónika (MSZP) 2012.06.26
7667/82 A nemzeti köznevelésről szóló 2011. évi CXC. törvény módosításáról Dr. Hiller István (MSZP), Dr. Sós Tamás (MSZP), Varga Zoltán (MSZP), Dr. Lamperth Mónika (MSZP) 2012.06.26
7667/81 A nemzeti köznevelésről szóló 2011. évi CXC. törvény módosításáról Dr. Hiller István (MSZP), Dr. Sós Tamás (MSZP), Varga Zoltán (MSZP), Dr. Lamperth Mónika (MSZP) 2012.06.26
7667/80 A nemzeti köznevelésről szóló 2011. évi CXC. törvény módosításáról Dr. Hiller István (MSZP), Dr. Sós Tamás (MSZP), Varga Zoltán (MSZP), Dr. Lamperth Mónika (MSZP) 2012.06.26
7667/79 A nemzeti köznevelésről szóló 2011. évi CXC. törvény módosításáról Dr. Hiller István (MSZP), Dr. Sós Tamás (MSZP), Varga Zoltán (MSZP), Dr. Lamperth Mónika (MSZP) 2012.06.26
7667/78 A nemzeti köznevelésről szóló 2011. évi CXC. törvény módosításáról Dr. Hiller István (MSZP), Dr. Sós Tamás (MSZP), Varga Zoltán (MSZP), Dr. Lamperth Mónika (MSZP) 2012.06.26
7667/77 A nemzeti köznevelésről szóló 2011. évi CXC. törvény módosításáról Dr. Hiller István (MSZP), Dr. Sós Tamás (MSZP), Varga Zoltán (MSZP), Dr. Lamperth Mónika (MSZP) 2012.06.26
7667/76 A nemzeti köznevelésről szóló 2011. évi CXC. törvény módosításáról Dr. Hiller István (MSZP), Dr. Sós Tamás (MSZP), Varga Zoltán (MSZP), Dr. Lamperth Mónika (MSZP) 2012.06.26
7667/75 A nemzeti köznevelésről szóló 2011. évi CXC. törvény módosításáról Dr. Hiller István (MSZP), Dr. Sós Tamás (MSZP), Varga Zoltán (MSZP), Dr. Lamperth Mónika (MSZP) 2012.06.26
7667/74 A nemzeti köznevelésről szóló 2011. évi CXC. törvény módosításáról Dr. Hiller István (MSZP), Dr. Sós Tamás (MSZP), Varga Zoltán (MSZP), Dr. Lamperth Mónika (MSZP) 2012.06.26
7667/73 A nemzeti köznevelésről szóló 2011. évi CXC. törvény módosításáról Dr. Hiller István (MSZP), Dr. Sós Tamás (MSZP), Varga Zoltán (MSZP), Dr. Lamperth Mónika (MSZP) 2012.06.26
7667/72 A nemzeti köznevelésről szóló 2011. évi CXC. törvény módosításáról Dr. Hiller István (MSZP), Dr. Sós Tamás (MSZP), Varga Zoltán (MSZP), Dr. Lamperth Mónika (MSZP) 2012.06.26
7667/71 A nemzeti köznevelésről szóló 2011. évi CXC. törvény módosításáról Dr. Hiller István (MSZP), Dr. Sós Tamás (MSZP), Varga Zoltán (MSZP), Dr. Lamperth Mónika (MSZP) 2012.06.26
7667/70 A nemzeti köznevelésről szóló 2011. évi CXC. törvény módosításáról Dr. Hiller István (MSZP), Dr. Sós Tamás (MSZP), Varga Zoltán (MSZP), Dr. Lamperth Mónika (MSZP) 2012.06.26
7667/69 A nemzeti köznevelésről szóló 2011. évi CXC. törvény módosításáról Dr. Hiller István (MSZP), Dr. Sós Tamás (MSZP), Varga Zoltán (MSZP), Dr. Lamperth Mónika (MSZP) 2012.06.26
7667/68 A nemzeti köznevelésről szóló 2011. évi CXC. törvény módosításáról Dr. Hiller István (MSZP), Dr. Sós Tamás (MSZP), Varga Zoltán (MSZP), Dr. Lamperth Mónika (MSZP) 2012.06.26
7667/67 A nemzeti köznevelésről szóló 2011. évi CXC. törvény módosításáról Dr. Hiller István (MSZP), Dr. Sós Tamás (MSZP), Varga Zoltán (MSZP), Dr. Lamperth Mónika (MSZP) 2012.06.26
7667/66 A nemzeti köznevelésről szóló 2011. évi CXC. törvény módosításáról Dr. Hiller István (MSZP), Dr. Sós Tamás (MSZP), Varga Zoltán (MSZP), Dr. Lamperth Mónika (MSZP) 2012.06.26
7667/65 A nemzeti köznevelésről szóló 2011. évi CXC. törvény módosításáról Dr. Hiller István (MSZP), Dr. Sós Tamás (MSZP), Varga Zoltán (MSZP), Dr. Lamperth Mónika (MSZP) 2012.06.26
7667/64 A nemzeti köznevelésről szóló 2011. évi CXC. törvény módosításáról Dr. Hiller István (MSZP), Dr. Sós Tamás (MSZP), Varga Zoltán (MSZP), Dr. Lamperth Mónika (MSZP) 2012.06.26
7667/63 A nemzeti köznevelésről szóló 2011. évi CXC. törvény módosításáról Dr. Hiller István (MSZP), Dr. Sós Tamás (MSZP), Varga Zoltán (MSZP), Dr. Lamperth Mónika (MSZP) 2012.06.26
7667/62 A nemzeti köznevelésről szóló 2011. évi CXC. törvény módosításáról Dr. Hiller István (MSZP), Dr. Sós Tamás (MSZP), Varga Zoltán (MSZP), Dr. Lamperth Mónika (MSZP) 2012.06.26
7667/61 A nemzeti köznevelésről szóló 2011. évi CXC. törvény módosításáról Dr. Hiller István (MSZP), Dr. Sós Tamás (MSZP), Varga Zoltán (MSZP), Dr. Lamperth Mónika (MSZP) 2012.06.26
7410/2 Az igazságszolgáltatást érintő egyes törvények módosításáról Dr. Steiner Pál (MSZP), Dr. Lamperth Mónika (MSZP) 2012.06.04
7263/2 A budapesti Istvánmező rehabilitációs programjáról, kiemelten a Budapesti Olimpiai Központ integrált rekonstrukciójáról Dr. Lamperth Mónika (MSZP), Pál Béla (MSZP), Dr. Varga László (MSZP), Varga Zoltán (MSZP) 2012.05.30
7039/3 Az egyes sportcélú ingatlanok tulajdoni helyzetének rendezéséről szóló 1996. évi LXV. törvény módosításáról Dr. Lamperth Mónika (MSZP), Pál Béla (MSZP), Horváth András Tibor (MSZP), Dr. Varga László (MSZP), Varga Zoltán (MSZP) 2012.05.18
7022/63 A médiaszolgáltatásokkal és a sajtótermékekkel összefüggő egyes törvények módosításáról Lendvai Ildikó (MSZP), Dr. Lamperth Mónika (MSZP) 2012.06.01
7022/62 A médiaszolgáltatásokkal és a sajtótermékekkel összefüggő egyes törvények módosításáról Dr. Lamperth Mónika (MSZP)
2012.06.01.: Lendvai Ildikó (MSZP)
2012.06.01
7022/52 A médiaszolgáltatásokkal és a sajtótermékekkel összefüggő egyes törvények módosításáról Mandur László (MSZP), Lendvai Ildikó (MSZP), Lukács Zoltán (MSZP), Dr. Lamperth Mónika (MSZP) 2012.05.22
7022/51 A médiaszolgáltatásokkal és a sajtótermékekkel összefüggő egyes törvények módosításáról Mandur László (MSZP), Lendvai Ildikó (MSZP), Lukács Zoltán (MSZP), Dr. Lamperth Mónika (MSZP) 2012.05.22
7022/50 A médiaszolgáltatásokkal és a sajtótermékekkel összefüggő egyes törvények módosításáról Mandur László (MSZP), Lendvai Ildikó (MSZP), Lukács Zoltán (MSZP), Dr. Lamperth Mónika (MSZP) 2012.05.22
7022/49 A médiaszolgáltatásokkal és a sajtótermékekkel összefüggő egyes törvények módosításáról Mandur László (MSZP), Lendvai Ildikó (MSZP), Lukács Zoltán (MSZP), Dr. Lamperth Mónika (MSZP) 2012.05.22
7022/48 A médiaszolgáltatásokkal és a sajtótermékekkel összefüggő egyes törvények módosításáról Mandur László (MSZP), Lendvai Ildikó (MSZP), Lukács Zoltán (MSZP), Dr. Lamperth Mónika (MSZP) 2012.05.22
7022/47 A médiaszolgáltatásokkal és a sajtótermékekkel összefüggő egyes törvények módosításáról Mandur László (MSZP), Lendvai Ildikó (MSZP), Lukács Zoltán (MSZP), Dr. Lamperth Mónika (MSZP) 2012.05.22
7022/45 A médiaszolgáltatásokkal és a sajtótermékekkel összefüggő egyes törvények módosításáról Mandur László (MSZP), Lendvai Ildikó (MSZP), Lukács Zoltán (MSZP), Dr. Lamperth Mónika (MSZP) 2012.05.22
7022/44 A médiaszolgáltatásokkal és a sajtótermékekkel összefüggő egyes törvények módosításáról Mandur László (MSZP), Lendvai Ildikó (MSZP), Lukács Zoltán (MSZP), Dr. Lamperth Mónika (MSZP) 2012.05.22
7022/43 A médiaszolgáltatásokkal és a sajtótermékekkel összefüggő egyes törvények módosításáról Mandur László (MSZP), Lendvai Ildikó (MSZP), Lukács Zoltán (MSZP), Dr. Lamperth Mónika (MSZP) 2012.05.22
7022/42 A médiaszolgáltatásokkal és a sajtótermékekkel összefüggő egyes törvények módosításáról Mandur László (MSZP), Lendvai Ildikó (MSZP), Lukács Zoltán (MSZP), Dr. Lamperth Mónika (MSZP) 2012.05.22
7022/41 A médiaszolgáltatásokkal és a sajtótermékekkel összefüggő egyes törvények módosításáról Dr. Lamperth Mónika (MSZP) 2012.05.22
6959/5 Egyes önkormányzati tárgyú törvények módosításáról Dr. Lamperth Mónika (MSZP), Varga Zoltán (MSZP) 2012.09.10
6959/4 Egyes önkormányzati tárgyú törvények módosításáról Dr. Lamperth Mónika (MSZP), Varga Zoltán (MSZP) 2012.09.10
6858/2 A polgárok személyi adatainak és lakcímének nyilvántartásáról szóló 1992. évi LXVI. törvény módosításáról Dr. Lamperth Mónika (MSZP), Nyakó István (MSZP) 2012.05.08
6817/2 Magyarország Alaptörvényének első módosítása Mesterházy Attila (MSZP), Tóbiás József (MSZP), Dr. Harangozó Tamás (MSZP), Dr. Józsa István (MSZP), Lukács Zoltán (MSZP), Dr. Lamperth Mónika (MSZP), Dr. Szekeres Imre (MSZP) 2012.04.24
6774/19 A köziratokról, a közlevéltárakról és a magánlevéltári anyag védelméről szóló 1995. évi LXVI. törvény és az elmúlt rendszer titkosszolgálati tevékenységének feltárásáról és az Állambiztonsági Szolgálatok Történeti Levéltára létrehozásáról szóló 2003. évi III. törvény módosításáról Dr. Lamperth Mónika (MSZP), Tóbiás József (MSZP)
2012.05.08.: Lendvai Ildikó (MSZP)
2012.05.07
6774/14 A köziratokról, a közlevéltárakról és a magánlevéltári anyag védelméről szóló 1995. évi LXVI. törvény és az elmúlt rendszer titkosszolgálati tevékenységének feltárásáról és az Állambiztonsági Szolgálatok Történeti Levéltára létrehozásáról szóló 2003. évi III. törvény módosításáról Dr. Lamperth Mónika (MSZP), Tóbiás József (MSZP)
2012.05.08.: Lendvai Ildikó (MSZP)
2012.04.24
6774/13 A köziratokról, a közlevéltárakról és a magánlevéltári anyag védelméről szóló 1995. évi LXVI. törvény és az elmúlt rendszer titkosszolgálati tevékenységének feltárásáról és az Állambiztonsági Szolgálatok Történeti Levéltára létrehozásáról szóló 2003. évi III. törvény módosításáról Dr. Lamperth Mónika (MSZP), Tóbiás József (MSZP)
2012.05.08.: Lendvai Ildikó (MSZP)
2012.04.24
6590/51 A járások kialakításáról, valamint egyes ezzel összefüggő törvények módosításáról Dr. Tóth József (MSZP), Dr. Lamperth Mónika (MSZP) 2012.05.08
6590/50 A járások kialakításáról, valamint egyes ezzel összefüggő törvények módosításáról Dr. Tóth József (MSZP), Dr. Lamperth Mónika (MSZP) 2012.05.08
6590/49 A járások kialakításáról, valamint egyes ezzel összefüggő törvények módosításáról Dr. Tóth József (MSZP), Dr. Lamperth Mónika (MSZP) 2012.05.08
6590/22 A járások kialakításáról, valamint egyes ezzel összefüggő törvények módosításáról Dr. Tóth József (MSZP), Dr. Lamperth Mónika (MSZP), Varga Zoltán (MSZP) 2012.04.18
6590/21 A járások kialakításáról, valamint egyes ezzel összefüggő törvények módosításáról Dr. Tóth József (MSZP), Dr. Lamperth Mónika (MSZP), Varga Zoltán (MSZP) 2012.04.18
6590/20 A járások kialakításáról, valamint egyes ezzel összefüggő törvények módosításáról Dr. Tóth József (MSZP), Dr. Lamperth Mónika (MSZP), Varga Zoltán (MSZP) 2012.04.18
6590/19 A járások kialakításáról, valamint egyes ezzel összefüggő törvények módosításáról Dr. Tóth József (MSZP), Dr. Lamperth Mónika (MSZP), Varga Zoltán (MSZP) 2012.04.18
6590/18 A járások kialakításáról, valamint egyes ezzel összefüggő törvények módosításáról Dr. Tóth József (MSZP), Dr. Lamperth Mónika (MSZP), Varga Zoltán (MSZP) 2012.04.18
6590/17 A járások kialakításáról, valamint egyes ezzel összefüggő törvények módosításáról Dr. Tóth József (MSZP), Dr. Lamperth Mónika (MSZP), Varga Zoltán (MSZP) 2012.04.18
6590/16 A járások kialakításáról, valamint egyes ezzel összefüggő törvények módosításáról Dr. Tóth József (MSZP), Dr. Lamperth Mónika (MSZP), Varga Zoltán (MSZP) 2012.04.18
6590/15 A járások kialakításáról, valamint egyes ezzel összefüggő törvények módosításáról Dr. Tóth József (MSZP), Dr. Lamperth Mónika (MSZP), Varga Zoltán (MSZP) 2012.04.18
6590/14 A járások kialakításáról, valamint egyes ezzel összefüggő törvények módosításáról Dr. Tóth József (MSZP), Dr. Lamperth Mónika (MSZP), Varga Zoltán (MSZP) 2012.04.18
6590/13 A járások kialakításáról, valamint egyes ezzel összefüggő törvények módosításáról Dr. Tóth József (MSZP), Dr. Lamperth Mónika (MSZP), Varga Zoltán (MSZP) 2012.04.18
6590/12 A járások kialakításáról, valamint egyes ezzel összefüggő törvények módosításáról Dr. Tóth József (MSZP), Dr. Lamperth Mónika (MSZP), Varga Zoltán (MSZP) 2012.04.18
6590/11 A járások kialakításáról, valamint egyes ezzel összefüggő törvények módosításáról Dr. Tóth József (MSZP), Dr. Lamperth Mónika (MSZP), Varga Zoltán (MSZP) 2012.04.18
6590/10 A járások kialakításáról, valamint egyes ezzel összefüggő törvények módosításáról Dr. Tóth József (MSZP), Dr. Lamperth Mónika (MSZP), Varga Zoltán (MSZP) 2012.04.18
6590/9 A járások kialakításáról, valamint egyes ezzel összefüggő törvények módosításáról Dr. Tóth József (MSZP), Dr. Lamperth Mónika (MSZP), Varga Zoltán (MSZP) 2012.04.18
6590/8 A járások kialakításáról, valamint egyes ezzel összefüggő törvények módosításáról Dr. Tóth József (MSZP), Dr. Lamperth Mónika (MSZP), Varga Zoltán (MSZP) 2012.04.18
6590/6 A járások kialakításáról, valamint egyes ezzel összefüggő törvények módosításáról Dr. Lamperth Mónika (MSZP), Dr. Tóth József (MSZP), Varga Zoltán (MSZP) 2012.04.10
6590/5 A járások kialakításáról, valamint egyes ezzel összefüggő törvények módosításáról Dr. Lamperth Mónika (MSZP), Dr. Tóth József (MSZP), Varga Zoltán (MSZP) 2012.04.10
6590/4 A járások kialakításáról, valamint egyes ezzel összefüggő törvények módosításáról Dr. Lamperth Mónika (MSZP), Dr. Tóth József (MSZP), Varga Zoltán (MSZP) 2012.04.10
6590/3 A járások kialakításáról, valamint egyes ezzel összefüggő törvények módosításáról Dr. Lamperth Mónika (MSZP), Dr. Tóth József (MSZP), Varga Zoltán (MSZP) 2012.04.10
6590/2 A járások kialakításáról, valamint egyes ezzel összefüggő törvények módosításáról Dr. Lamperth Mónika (MSZP), Dr. Tóth József (MSZP), Varga Zoltán (MSZP) 2012.04.10
6590/1 A járások kialakításáról, valamint egyes ezzel összefüggő törvények módosításáról Dr. Lamperth Mónika (MSZP), Dr. Tóth József (MSZP), Varga Zoltán (MSZP) 2012.04.10
6392/9 A Magyar Köztársaság Országgyűlésének Házszabályáról szóló 46/1994. (IX. 30.) OGY határozat módosításáról Göndör István (MSZP), Dr. Lamperth Mónika (MSZP), Dr. Ujhelyi István (MSZP) 2012.03.27
6392/5 A Magyar Köztársaság Országgyűlésének Házszabályáról szóló 46/1994. (IX. 30.) OGY határozat módosításáról Mesterházy Attila (MSZP), Dr. Ujhelyi István (MSZP), Dr. Harangozó Tamás (MSZP), Dr. Lamperth Mónika (MSZP), Dr. Simon Gábor (MSZP), Dr. Bárándy Gergely (MSZP) 2012.03.26
6392/4 A Magyar Köztársaság Országgyűlésének Házszabályáról szóló 46/1994. (IX. 30.) OGY határozat módosításáról Mesterházy Attila (MSZP), Dr. Ujhelyi István (MSZP), Dr. Harangozó Tamás (MSZP), Dr. Lamperth Mónika (MSZP), Dr. Simon Gábor (MSZP), Dr. Bárándy Gergely (MSZP) 2012.03.26
6392/3 A Magyar Köztársaság Országgyűlésének Házszabályáról szóló 46/1994. (IX. 30.) OGY határozat módosításáról Mesterházy Attila (MSZP), Dr. Ujhelyi István (MSZP), Dr. Harangozó Tamás (MSZP), Dr. Lamperth Mónika (MSZP), Dr. Simon Gábor (MSZP), Dr. Bárándy Gergely (MSZP) 2012.03.26
6391/49 Az Országgyűlésről Göndör István (MSZP), Dr. Lamperth Mónika (MSZP), Dr. Ujhelyi István (MSZP) 2012.03.27
6391/48 Az Országgyűlésről Göndör István (MSZP), Dr. Lamperth Mónika (MSZP), Dr. Ujhelyi István (MSZP) 2012.03.27
6391/47 Az Országgyűlésről Göndör István (MSZP), Dr. Lamperth Mónika (MSZP), Dr. Ujhelyi István (MSZP) 2012.03.27
6391/46 Az Országgyűlésről Göndör István (MSZP), Dr. Lamperth Mónika (MSZP), Dr. Ujhelyi István (MSZP) 2012.03.27
6391/41 Az Országgyűlésről Dr. Ujhelyi István (MSZP), Dr. Lamperth Mónika (MSZP), Dr. Harangozó Tamás (MSZP), Dr. Bárándy Gergely (MSZP) 2012.03.27
6391/28 Az Országgyűlésről Mesterházy Attila (MSZP), Dr. Ujhelyi István (MSZP), Dr. Harangozó Tamás (MSZP), Dr. Lamperth Mónika (MSZP), Dr. Bárándy Gergely (MSZP), Dr. Simon Gábor (MSZP), Lukács Zoltán (MSZP), Simon Gábor (MSZP), Gúr Nándor (MSZP) 2012.03.26
6391/26 Az Országgyűlésről Mesterházy Attila (MSZP), Dr. Ujhelyi István (MSZP), Dr. Harangozó Tamás (MSZP), Dr. Lamperth Mónika (MSZP), Dr. Simon Gábor (MSZP), Dr. Bárándy Gergely (MSZP) 2012.03.26
6391/25 Az Országgyűlésről Mesterházy Attila (MSZP), Dr. Ujhelyi István (MSZP), Dr. Harangozó Tamás (MSZP), Dr. Lamperth Mónika (MSZP), Dr. Simon Gábor (MSZP), Dr. Bárándy Gergely (MSZP) 2012.03.26
6391/24 Az Országgyűlésről Mesterházy Attila (MSZP), Dr. Ujhelyi István (MSZP), Dr. Harangozó Tamás (MSZP), Dr. Lamperth Mónika (MSZP), Dr. Simon Gábor (MSZP), Dr. Bárándy Gergely (MSZP) 2012.03.26
6391/23 Az Országgyűlésről Dr. Ujhelyi István (MSZP), Dr. Harangozó Tamás (MSZP), Dr. Lamperth Mónika (MSZP), Mesterházy Attila (MSZP), Dr. Simon Gábor (MSZP), Dr. Bárándy Gergely (MSZP) 2012.03.26
6391/22 Az Országgyűlésről Mesterházy Attila (MSZP), Dr. Ujhelyi István (MSZP), Dr. Harangozó Tamás (MSZP), Dr. Lamperth Mónika (MSZP), Dr. Simon Gábor (MSZP), Dr. Bárándy Gergely (MSZP) 2012.03.26
6391/21 Az Országgyűlésről Dr. Ujhelyi István (MSZP), Dr. Harangozó Tamás (MSZP), Dr. Lamperth Mónika (MSZP), Mesterházy Attila (MSZP), Dr. Simon Gábor (MSZP), Dr. Bárándy Gergely (MSZP) 2012.03.26
6391/20 Az Országgyűlésről Dr. Ujhelyi István (MSZP), Dr. Harangozó Tamás (MSZP), Dr. Lamperth Mónika (MSZP), Mesterházy Attila (MSZP), Dr. Bárándy Gergely (MSZP) 2012.03.26
6391/19 Az Országgyűlésről Mesterházy Attila (MSZP), Dr. Ujhelyi István (MSZP), Dr. Harangozó Tamás (MSZP), Dr. Lamperth Mónika (MSZP), Dr. Simon Gábor (MSZP), Dr. Bárándy Gergely (MSZP) 2012.03.26
6391/18 Az Országgyűlésről Mesterházy Attila (MSZP), Dr. Ujhelyi István (MSZP), Dr. Harangozó Tamás (MSZP), Dr. Lamperth Mónika (MSZP), Dr. Simon Gábor (MSZP), Dr. Bárándy Gergely (MSZP) 2012.03.26
6391/17 Az Országgyűlésről Dr. Ujhelyi István (MSZP), Dr. Harangozó Tamás (MSZP), Dr. Lamperth Mónika (MSZP), Mesterházy Attila (MSZP), Dr. Simon Gábor (MSZP), Dr. Bárándy Gergely (MSZP) 2012.03.26
6391/16 Az Országgyűlésről Dr. Ujhelyi István (MSZP), Dr. Harangozó Tamás (MSZP), Dr. Lamperth Mónika (MSZP), Dr. Simon Gábor (MSZP), Dr. Bárándy Gergely (MSZP), Mesterházy Attila (MSZP) 2012.03.26
6391/15 Az Országgyűlésről Mesterházy Attila (MSZP), Dr. Ujhelyi István (MSZP), Dr. Harangozó Tamás (MSZP), Dr. Lamperth Mónika (MSZP), Dr. Simon Gábor (MSZP), Dr. Bárándy Gergely (MSZP) 2012.03.26
6391/14 Az Országgyűlésről Dr. Ujhelyi István (MSZP), Dr. Harangozó Tamás (MSZP), Dr. Lamperth Mónika (MSZP), Dr. Simon Gábor (MSZP), Dr. Bárándy Gergely (MSZP), Mesterházy Attila (MSZP) 2012.03.26
6391/13 Az Országgyűlésről Mesterházy Attila (MSZP), Dr. Ujhelyi István (MSZP), Dr. Harangozó Tamás (MSZP), Dr. Lamperth Mónika (MSZP), Dr. Simon Gábor (MSZP), Dr. Bárándy Gergely (MSZP) 2012.03.26
6391/12 Az Országgyűlésről Dr. Ujhelyi István (MSZP), Dr. Harangozó Tamás (MSZP), Dr. Lamperth Mónika (MSZP), Mesterházy Attila (MSZP), Dr. Simon Gábor (MSZP), Dr. Bárándy Gergely (MSZP) 2012.03.26
6391/11 Az Országgyűlésről Dr. Ujhelyi István (MSZP), Dr. Harangozó Tamás (MSZP), Dr. Lamperth Mónika (MSZP), Mesterházy Attila (MSZP), Dr. Simon Gábor (MSZP), Dr. Bárándy Gergely (MSZP) 2012.03.26
6391/10 Az Országgyűlésről Dr. Ujhelyi István (MSZP), Dr. Harangozó Tamás (MSZP), Dr. Lamperth Mónika (MSZP), Mesterházy Attila (MSZP), Dr. Simon Gábor (MSZP), Dr. Bárándy Gergely (MSZP) 2012.03.26
6391/9 Az Országgyűlésről Dr. Ujhelyi István (MSZP), Dr. Harangozó Tamás (MSZP), Dr. Lamperth Mónika (MSZP), Mesterházy Attila (MSZP), Dr. Simon Gábor (MSZP), Dr. Bárándy Gergely (MSZP) 2012.03.26
6391/8 Az Országgyűlésről Dr. Ujhelyi István (MSZP), Dr. Harangozó Tamás (MSZP), Dr. Lamperth Mónika (MSZP), Mesterházy Attila (MSZP), Dr. Simon Gábor (MSZP), Dr. Bárándy Gergely (MSZP) 2012.03.26
6391/7 Az Országgyűlésről Dr. Ujhelyi István (MSZP), Dr. Harangozó Tamás (MSZP), Dr. Lamperth Mónika (MSZP), Mesterházy Attila (MSZP), Dr. Simon Gábor (MSZP), Dr. Bárándy Gergely (MSZP)
2012.03.27.: Göndör István (MSZP)
2012.03.26
6391/6 Az Országgyűlésről Dr. Ujhelyi István (MSZP), Dr. Harangozó Tamás (MSZP), Dr. Lamperth Mónika (MSZP), Mesterházy Attila (MSZP), Dr. Simon Gábor (MSZP), Dr. Bárándy Gergely (MSZP) 2012.03.26
6391/5 Az Országgyűlésről Dr. Ujhelyi István (MSZP), Dr. Harangozó Tamás (MSZP), Dr. Lamperth Mónika (MSZP), Mesterházy Attila (MSZP), Dr. Simon Gábor (MSZP), Dr. Bárándy Gergely (MSZP) 2012.03.26
6391/4 Az Országgyűlésről Mesterházy Attila (MSZP), Dr. Ujhelyi István (MSZP), Dr. Harangozó Tamás (MSZP), Dr. Lamperth Mónika (MSZP), Dr. Simon Gábor (MSZP), Dr. Bárándy Gergely (MSZP) 2012.03.26
6391/3 Az Országgyűlésről Dr. Ujhelyi István (MSZP), Dr. Harangozó Tamás (MSZP), Dr. Lamperth Mónika (MSZP), Mesterházy Attila (MSZP), Dr. Simon Gábor (MSZP), Dr. Bárándy Gergely (MSZP) 2012.03.26
6319/3 Az információs önrendelkezési jogról és az információszabadságról szóló 2011. évi CXII. törvény módosításáról Mesterházy Attila (MSZP), Dr. Lamperth Mónika (MSZP), Dr. Steiner Pál (MSZP) 2012.03.19
5540/1 A kommunista diktatúra által kitelepítettek, valamint az őket befogadók emlékének megörökítéséről Dr. Bárándy Gergely (MSZP), Lendvai Ildikó (MSZP), Dr. Hiller István (MSZP), Szabó Vilmos (MSZP), Dr. Lamperth Mónika (MSZP), Dr. Steiner Pál (MSZP) 2012.02.13
5006/11 Az országgyűlési képviselők választásáról Mesterházy Attila (MSZP), Dr. Molnár Zsolt (MSZP), Dr. Lamperth Mónika (MSZP) 2011.12.05
4988/18 Magyarország címerének és zászlajának használatáról, valamint állami kitüntetéseiről Mesterházy Attila (MSZP), Dr. Baja Ferenc (MSZP), Boldvai László (MSZP), Burány Sándor (MSZP), Dr. Garai István Levente (MSZP), Gőgös Zoltán (MSZP), Göndör István (MSZP), Gúr Nándor (MSZP), Harangozó Gábor (MSZP), Dr. Harangozó Tamás (MSZP), Dr. Hiller István (MSZP), Dr. Ipkovich György (MSZP), Iváncsik Imre (MSZP), Dr. Józsa István (MSZP), Kovács László (MSZP), Kovács Tibor (MSZP), Dr. Lamperth Mónika (MSZP), Lendvai Ildikó (MSZP), Lukács Zoltán (MSZP), Dr. Molnár Zsolt (MSZP), Dr. Nemény András (MSZP), Nyakó István (MSZP), Pál Béla (MSZP), Pál Tibor (MSZP), Puch László (MSZP), Simon Gábor (MSZP), Dr. Simon Gábor (MSZP), Dr. Sós Tamás (MSZP), Szabó Imre (MSZP), Szabó Vilmos (MSZP), Tóbiás József (MSZP), Dr. Tóth József (MSZP), Tukacs István (MSZP), Varga Zoltán (MSZP), Dr. Veres János (MSZP) 2011.11.23
4988/17 Magyarország címerének és zászlajának használatáról, valamint állami kitüntetéseiről Mesterházy Attila (MSZP), Dr. Baja Ferenc (MSZP), Burány Sándor (MSZP), Gőgös Zoltán (MSZP), Göndör István (MSZP), Gúr Nándor (MSZP), Harangozó Gábor (MSZP), Dr. Harangozó Tamás (MSZP), Dr. Ipkovich György (MSZP), Dr. Józsa István (MSZP), Káli Sándor (MSZP), Kiss Péter (MSZP), Kovács László (MSZP), Kovács Tibor (MSZP), Dr. Lamperth Mónika (MSZP), Lendvai Ildikó (MSZP), Lukács Zoltán (MSZP), Mandur László (MSZP), Dr. Molnár Zsolt (MSZP), Dr. Nemény András (MSZP), Nyakó István (MSZP), Pál Béla (MSZP), Pál Tibor (MSZP), Puch László (MSZP), Simon Gábor (MSZP), Dr. Simon Gábor (MSZP), Dr. Sós Tamás (MSZP), Dr. Steiner Pál (MSZP), Szabó Imre (MSZP), Szabó Vilmos (MSZP), Dr. Szanyi Tibor (MSZP), Tóbiás József (MSZP), Tukacs István (MSZP), Dr. Ujhelyi István (MSZP), Varga Zoltán (MSZP), Dr. Veres János (MSZP) 2011.11.23
4988/16 Magyarország címerének és zászlajának használatáról, valamint állami kitüntetéseiről Dr. Lamperth Mónika (MSZP) 2011.11.22
4988/15 Magyarország címerének és zászlajának használatáról, valamint állami kitüntetéseiről Dr. Lamperth Mónika (MSZP) 2011.11.22
4988/14 Magyarország címerének és zászlajának használatáról, valamint állami kitüntetéseiről Dr. Lamperth Mónika (MSZP) 2011.11.22
4988/12 Magyarország címerének és zászlajának használatáról, valamint állami kitüntetéseiről Dr. Lamperth Mónika (MSZP) 2011.11.21
4988/11 Magyarország címerének és zászlajának használatáról, valamint állami kitüntetéseiről Dr. Lamperth Mónika (MSZP) 2011.11.21
4988/10 Magyarország címerének és zászlajának használatáról, valamint állami kitüntetéseiről Dr. Lamperth Mónika (MSZP) 2011.11.21
4988/9 Magyarország címerének és zászlajának használatáról, valamint állami kitüntetéseiről Dr. Lamperth Mónika (MSZP) 2011.11.21
4988/8 Magyarország címerének és zászlajának használatáról, valamint állami kitüntetéseiről Dr. Lamperth Mónika (MSZP) 2011.11.21
4988/7 Magyarország címerének és zászlajának használatáról, valamint állami kitüntetéseiről Dr. Lamperth Mónika (MSZP) 2011.11.21
4988/6 Magyarország címerének és zászlajának használatáról, valamint állami kitüntetéseiről Dr. Lamperth Mónika (MSZP) 2011.11.21
4988/5 Magyarország címerének és zászlajának használatáról, valamint állami kitüntetéseiről Dr. Lamperth Mónika (MSZP) 2011.11.21
4988/4 Magyarország címerének és zászlajának használatáról, valamint állami kitüntetéseiről Dr. Lamperth Mónika (MSZP) 2011.11.21
4988/3 Magyarország címerének és zászlajának használatáról, valamint állami kitüntetéseiről Dr. Lamperth Mónika (MSZP) 2011.11.21
4988/2 Magyarország címerének és zászlajának használatáról, valamint állami kitüntetéseiről Dr. Lamperth Mónika (MSZP) 2011.11.21
4864/420 A helyi önkormányzatokról Dr. Ipkovich György (MSZP), Lukács Zoltán (MSZP), Dr. Lamperth Mónika (MSZP), Varga Zoltán (MSZP), Dr. Tóth József (MSZP), Pál Tibor (MSZP), Dr. Steiner Pál (MSZP), Göndör István (MSZP) 2011.11.24
4864/419 A helyi önkormányzatokról Dr. Ipkovich György (MSZP), Dr. Lamperth Mónika (MSZP), Lukács Zoltán (MSZP), Dr. Tóth József (MSZP), Varga Zoltán (MSZP), Dr. Steiner Pál (MSZP), Pál Tibor (MSZP), Göndör István (MSZP) 2011.11.24
4864/418 A helyi önkormányzatokról Lukács Zoltán (MSZP), Dr. Ipkovich György (MSZP), Dr. Lamperth Mónika (MSZP), Varga Zoltán (MSZP), Dr. Tóth József (MSZP), Pál Tibor (MSZP), Dr. Steiner Pál (MSZP), Göndör István (MSZP) 2011.11.24
4864/415 A helyi önkormányzatokról Dr. Lamperth Mónika (MSZP), Dr. Ipkovich György (MSZP), Dr. Tóth József (MSZP), Varga Zoltán (MSZP), Dr. Steiner Pál (MSZP), Pál Tibor (MSZP), Göndör István (MSZP), Lukács Zoltán (MSZP) 2011.11.24
4864/411 A helyi önkormányzatokról Varga Zoltán (MSZP), Pál Tibor (MSZP), Lukács Zoltán (MSZP), Dr. Tóth József (MSZP), Dr. Botka László (MSZP), Dr. Lamperth Mónika (MSZP), Dr. Steiner Pál (MSZP), Boldvai László (MSZP), Gúr Nándor (MSZP), Dr. Sós Tamás (MSZP), Kovács Tibor (MSZP) 2011.11.24
4864/410 A helyi önkormányzatokról Varga Zoltán (MSZP), Pál Tibor (MSZP), Lukács Zoltán (MSZP), Dr. Tóth József (MSZP), Dr. Botka László (MSZP), Dr. Lamperth Mónika (MSZP), Dr. Steiner Pál (MSZP), Boldvai László (MSZP), Gúr Nándor (MSZP), Dr. Sós Tamás (MSZP), Kovács Tibor (MSZP) 2011.11.24
4864/409 A helyi önkormányzatokról Varga Zoltán (MSZP), Pál Tibor (MSZP), Lukács Zoltán (MSZP), Dr. Tóth József (MSZP), Dr. Botka László (MSZP), Dr. Lamperth Mónika (MSZP), Dr. Steiner Pál (MSZP), Boldvai László (MSZP), Gúr Nándor (MSZP), Dr. Sós Tamás (MSZP), Kovács Tibor (MSZP) 2011.11.24
4864/408 A helyi önkormányzatokról Varga Zoltán (MSZP), Pál Tibor (MSZP), Lukács Zoltán (MSZP), Dr. Tóth József (MSZP), Dr. Botka László (MSZP), Dr. Lamperth Mónika (MSZP), Dr. Steiner Pál (MSZP), Boldvai László (MSZP), Gúr Nándor (MSZP), Dr. Sós Tamás (MSZP), Kovács Tibor (MSZP) 2011.11.24
4864/407 A helyi önkormányzatokról Varga Zoltán (MSZP), Pál Tibor (MSZP), Lukács Zoltán (MSZP), Dr. Tóth József (MSZP), Dr. Botka László (MSZP), Dr. Lamperth Mónika (MSZP), Dr. Steiner Pál (MSZP), Boldvai László (MSZP), Gúr Nándor (MSZP), Dr. Sós Tamás (MSZP), Kovács Tibor (MSZP) 2011.11.24
4864/406 A helyi önkormányzatokról Varga Zoltán (MSZP), Pál Tibor (MSZP), Lukács Zoltán (MSZP), Dr. Tóth József (MSZP), Dr. Botka László (MSZP), Dr. Lamperth Mónika (MSZP), Dr. Steiner Pál (MSZP), Boldvai László (MSZP), Gúr Nándor (MSZP), Dr. Sós Tamás (MSZP), Kovács Tibor (MSZP) 2011.11.24
4864/404 A helyi önkormányzatokról Varga Zoltán (MSZP), Pál Tibor (MSZP), Lukács Zoltán (MSZP), Dr. Tóth József (MSZP), Dr. Botka László (MSZP), Dr. Lamperth Mónika (MSZP), Dr. Steiner Pál (MSZP), Boldvai László (MSZP), Gúr Nándor (MSZP), Dr. Sós Tamás (MSZP), Káli Sándor (MSZP), Kovács Tibor (MSZP), Göndör István (MSZP), Dr. Ipkovich György (MSZP), Pál Béla (MSZP), Gőgös Zoltán (MSZP) 2011.11.24
4864/403 A helyi önkormányzatokról Varga Zoltán (MSZP), Pál Tibor (MSZP), Dr. Lukács Tamás (KDNP), Dr. Tóth József (MSZP), Dr. Botka László (MSZP), Dr. Lamperth Mónika (MSZP), Dr. Steiner Pál (MSZP), Boldvai László (MSZP), Gúr Nándor (MSZP), Dr. Sós Tamás (MSZP), Káli Sándor (MSZP), Kovács Tibor (MSZP), Göndör István (MSZP), Dr. Ipkovich György (MSZP), Pál Béla (MSZP), Gőgös Zoltán (MSZP) 2011.11.24
4864/402 A helyi önkormányzatokról Varga Zoltán (MSZP), Pál Tibor (MSZP), Lukács Zoltán (MSZP), Dr. Tóth József (MSZP), Dr. Botka László (MSZP), Dr. Lamperth Mónika (MSZP), Dr. Steiner Pál (MSZP), Boldvai László (MSZP), Gúr Nándor (MSZP), Dr. Sós Tamás (MSZP), Káli Sándor (MSZP), Kovács Tibor (MSZP), Göndör István (MSZP), Dr. Ipkovich György (MSZP), Pál Béla (MSZP), Kiss Péter (MSZP), Gőgös Zoltán (MSZP) 2011.11.24
4864/401 A helyi önkormányzatokról Varga Zoltán (MSZP), Pál Tibor (MSZP), Lukács Zoltán (MSZP), Dr. Tóth József (MSZP), Dr. Botka László (MSZP), Dr. Lamperth Mónika (MSZP), Dr. Steiner Pál (MSZP), Boldvai László (MSZP), Gúr Nándor (MSZP), Dr. Sós Tamás (MSZP), Káli Sándor (MSZP), Kovács Tibor (MSZP), Göndör István (MSZP), Dr. Ipkovich György (MSZP), Pál Béla (MSZP), Gőgös Zoltán (MSZP) 2011.11.24
4864/400 A helyi önkormányzatokról Varga Zoltán (MSZP), Pál Tibor (MSZP), Lukács Zoltán (MSZP), Dr. Tóth József (MSZP), Dr. Botka László (MSZP), Dr. Lamperth Mónika (MSZP), Dr. Steiner Pál (MSZP), Boldvai László (MSZP), Gúr Nándor (MSZP), Dr. Sós Tamás (MSZP), Káli Sándor (MSZP), Kovács Tibor (MSZP), Göndör István (MSZP), Dr. Ipkovich György (MSZP), Pál Béla (MSZP), Gőgös Zoltán (MSZP) 2011.11.24
4864/399 A helyi önkormányzatokról Varga Zoltán (MSZP), Pál Tibor (MSZP), Lukács Zoltán (MSZP), Dr. Tóth József (MSZP), Dr. Botka László (MSZP), Dr. Lamperth Mónika (MSZP), Dr. Steiner Pál (MSZP), Boldvai László (MSZP), Gúr Nándor (MSZP), Dr. Sós Tamás (MSZP), Káli Sándor (MSZP), Kovács Tibor (MSZP), Göndör István (MSZP), Dr. Ipkovich György (MSZP), Pál Béla (MSZP), Gőgös Zoltán (MSZP) 2011.11.24
4864/398 A helyi önkormányzatokról Varga Zoltán (MSZP), Pál Tibor (MSZP), Lukács Zoltán (MSZP), Dr. Tóth József (MSZP), Dr. Botka László (MSZP), Dr. Lamperth Mónika (MSZP), Dr. Steiner Pál (MSZP), Boldvai László (MSZP), Gúr Nándor (MSZP), Dr. Sós Tamás (MSZP), Káli Sándor (MSZP), Kovács Tibor (MSZP), Göndör István (MSZP), Dr. Ipkovich György (MSZP), Pál Béla (MSZP), Gőgös Zoltán (MSZP) 2011.11.24
4864/397 A helyi önkormányzatokról Varga Zoltán (MSZP), Pál Tibor (MSZP), Lukács Zoltán (MSZP), Dr. Tóth József (MSZP), Dr. Botka László (MSZP), Dr. Lamperth Mónika (MSZP), Dr. Steiner Pál (MSZP), Boldvai László (MSZP), Gúr Nándor (MSZP), Dr. Sós Tamás (MSZP), Káli Sándor (MSZP), Kovács Tibor (MSZP), Göndör István (MSZP), Dr. Ipkovich György (MSZP), Pál Béla (MSZP), Gőgös Zoltán (MSZP) 2011.11.24
4864/396 A helyi önkormányzatokról Varga Zoltán (MSZP), Pál Tibor (MSZP), Lukács Zoltán (MSZP), Dr. Tóth József (MSZP), Dr. Botka László (MSZP), Dr. Lamperth Mónika (MSZP), Dr. Steiner Pál (MSZP), Boldvai László (MSZP), Gúr Nándor (MSZP), Dr. Sós Tamás (MSZP), Káli Sándor (MSZP), Kovács Tibor (MSZP), Göndör István (MSZP), Dr. Ipkovich György (MSZP), Pál Béla (MSZP), Gőgös Zoltán (MSZP) 2011.11.24
4864/395 A helyi önkormányzatokról Varga Zoltán (MSZP), Pál Tibor (MSZP), Lukács Zoltán (MSZP), Dr. Tóth József (MSZP), Dr. Botka László (MSZP), Dr. Lamperth Mónika (MSZP), Dr. Steiner Pál (MSZP), Boldvai László (MSZP), Gúr Nándor (MSZP), Dr. Sós Tamás (MSZP), Káli Sándor (MSZP), Kovács Tibor (MSZP), Göndör István (MSZP), Dr. Ipkovich György (MSZP), Pál Béla (MSZP), Gőgös Zoltán (MSZP) 2011.11.24
4864/394 A helyi önkormányzatokról Varga Zoltán (MSZP), Pál Tibor (MSZP), Lukács Zoltán (MSZP), Dr. Tóth József (MSZP), Dr. Botka László (MSZP), Dr. Lamperth Mónika (MSZP), Dr. Steiner Pál (MSZP), Boldvai László (MSZP), Gúr Nándor (MSZP), Dr. Sós Tamás (MSZP), Káli Sándor (MSZP), Kovács Tibor (MSZP), Göndör István (MSZP), Dr. Ipkovich György (MSZP), Pál Béla (MSZP), Gőgös Zoltán (MSZP) 2011.11.24
4864/393 A helyi önkormányzatokról Varga Zoltán (MSZP), Pál Tibor (MSZP), Lukács Zoltán (MSZP), Dr. Tóth József (MSZP), Dr. Botka László (MSZP), Dr. Lamperth Mónika (MSZP), Dr. Steiner Pál (MSZP), Boldvai László (MSZP), Gúr Nándor (MSZP), Dr. Sós Tamás (MSZP), Káli Sándor (MSZP), Kovács Tibor (MSZP), Göndör István (MSZP), Dr. Ipkovich György (MSZP), Pál Béla (MSZP), Kiss Péter (MSZP), Gőgös Zoltán (MSZP) 2011.11.24
4864/392 A helyi önkormányzatokról Varga Zoltán (MSZP), Pál Tibor (MSZP), Lukács Zoltán (MSZP), Dr. Tóth József (MSZP), Dr. Botka László (MSZP), Dr. Lamperth Mónika (MSZP), Dr. Steiner Pál (MSZP), Boldvai László (MSZP), Gúr Nándor (MSZP), Dr. Sós Tamás (MSZP), Káli Sándor (MSZP), Kovács Tibor (MSZP), Göndör István (MSZP), Dr. Ipkovich György (MSZP), Pál Béla (MSZP), Gőgös Zoltán (MSZP), Dr. Garai István Levente (MSZP) 2011.11.24
4864/391 A helyi önkormányzatokról Varga Zoltán (MSZP), Pál Tibor (MSZP), Lukács Zoltán (MSZP), Dr. Tóth József (MSZP), Dr. Botka László (MSZP), Dr. Lamperth Mónika (MSZP), Dr. Steiner Pál (MSZP), Boldvai László (MSZP), Gúr Nándor (MSZP), Dr. Sós Tamás (MSZP), Káli Sándor (MSZP), Kovács Tibor (MSZP), Göndör István (MSZP), Dr. Ipkovich György (MSZP), Pál Béla (MSZP), Gőgös Zoltán (MSZP) 2011.11.24
4864/390 A helyi önkormányzatokról Varga Zoltán (MSZP), Pál Tibor (MSZP), Lukács Zoltán (MSZP), Dr. Tóth József (MSZP), Dr. Botka László (MSZP), Dr. Lamperth Mónika (MSZP), Dr. Steiner Pál (MSZP), Boldvai László (MSZP), Gúr Nándor (MSZP), Dr. Sós Tamás (MSZP), Káli Sándor (MSZP), Kovács Tibor (MSZP), Göndör István (MSZP), Dr. Ipkovich György (MSZP), Pál Béla (MSZP), Gőgös Zoltán (MSZP) 2011.11.24
4864/389 A helyi önkormányzatokról Varga Zoltán (MSZP), Pál Tibor (MSZP), Lukács Zoltán (MSZP), Dr. Tóth József (MSZP), Dr. Botka László (MSZP), Dr. Lamperth Mónika (MSZP), Dr. Steiner Pál (MSZP), Boldvai László (MSZP), Gúr Nándor (MSZP), Dr. Sós Tamás (MSZP), Káli Sándor (MSZP), Kovács Tibor (MSZP), Göndör István (MSZP), Dr. Ipkovich György (MSZP), Pál Béla (MSZP), Gőgös Zoltán (MSZP) 2011.11.24
4864/388 A helyi önkormányzatokról Varga Zoltán (MSZP), Pál Tibor (MSZP), Lukács Zoltán (MSZP), Dr. Tóth József (MSZP), Dr. Botka László (MSZP), Dr. Lamperth Mónika (MSZP), Dr. Steiner Pál (MSZP), Boldvai László (MSZP), Gúr Nándor (MSZP), Dr. Sós Tamás (MSZP), Káli Sándor (MSZP), Kovács Tibor (MSZP), Göndör István (MSZP), Dr. Ipkovich György (MSZP), Pál Béla (MSZP), Gőgös Zoltán (MSZP) 2011.11.24
4864/387 A helyi önkormányzatokról Varga Zoltán (MSZP), Pál Tibor (MSZP), Lukács Zoltán (MSZP), Dr. Tóth József (MSZP), Dr. Botka László (MSZP), Dr. Lamperth Mónika (MSZP), Dr. Steiner Pál (MSZP), Boldvai László (MSZP), Gúr Nándor (MSZP), Dr. Sós Tamás (MSZP), Káli Sándor (MSZP), Kovács Tibor (MSZP), Göndör István (MSZP), Dr. Ipkovich György (MSZP), Pál Béla (MSZP), Gőgös Zoltán (MSZP) 2011.11.24
4864/386 A helyi önkormányzatokról Varga Zoltán (MSZP), Pál Tibor (MSZP), Lukács Zoltán (MSZP), Dr. Tóth József (MSZP), Dr. Botka László (MSZP), Dr. Lamperth Mónika (MSZP), Dr. Steiner Pál (MSZP), Boldvai László (MSZP), Gúr Nándor (MSZP), Dr. Sós Tamás (MSZP), Káli Sándor (MSZP), Kovács Tibor (MSZP), Göndör István (MSZP), Dr. Ipkovich György (MSZP), Pál Béla (MSZP), Gőgös Zoltán (MSZP) 2011.11.24
4864/385 A helyi önkormányzatokról Varga Zoltán (MSZP), Pál Tibor (MSZP), Lukács Zoltán (MSZP), Dr. Tóth József (MSZP), Dr. Botka László (MSZP), Dr. Steiner Pál (MSZP), Dr. Lamperth Mónika (MSZP), Boldvai László (MSZP), Gúr Nándor (MSZP), Dr. Sós Tamás (MSZP), Káli Sándor (MSZP), Kovács Tibor (MSZP), Göndör István (MSZP), Dr. Ipkovich György (MSZP), Pál Béla (MSZP), Gőgös Zoltán (MSZP) 2011.11.24
4864/384 A helyi önkormányzatokról Varga Zoltán (MSZP), Pál Tibor (MSZP), Lukács Zoltán (MSZP), Dr. Tóth József (MSZP), Dr. Botka László (MSZP), Dr. Lamperth Mónika (MSZP), Dr. Steiner Pál (MSZP), Boldvai László (MSZP), Gúr Nándor (MSZP), Dr. Sós Tamás (MSZP), Káli Sándor (MSZP), Kovács Tibor (MSZP), Göndör István (MSZP), Dr. Ipkovich György (MSZP), Pál Béla (MSZP), Kiss Péter (MSZP), Gőgös Zoltán (MSZP) 2011.11.24
4864/383 A helyi önkormányzatokról Varga Zoltán (MSZP), Pál Tibor (MSZP), Lukács Zoltán (MSZP), Dr. Tóth József (MSZP), Dr. Botka László (MSZP), Dr. Lamperth Mónika (MSZP), Dr. Steiner Pál (MSZP), Boldvai László (MSZP), Gúr Nándor (MSZP), Dr. Sós Tamás (MSZP), Káli Sándor (MSZP), Kovács Tibor (MSZP), Göndör István (MSZP), Dr. Ipkovich György (MSZP), Pál Béla (MSZP), Gőgös Zoltán (MSZP), Dr. Garai István Levente (MSZP) 2011.11.24
4864/382 A helyi önkormányzatokról Varga Zoltán (MSZP), Pál Tibor (MSZP), Lukács Zoltán (MSZP), Dr. Tóth József (MSZP), Dr. Botka László (MSZP), Dr. Lamperth Mónika (MSZP), Dr. Steiner Pál (MSZP), Boldvai László (MSZP), Gúr Nándor (MSZP), Dr. Sós Tamás (MSZP), Káli Sándor (MSZP), Kovács Tibor (MSZP), Göndör István (MSZP), Dr. Ipkovich György (MSZP), Pál Béla (MSZP), Gőgös Zoltán (MSZP) 2011.11.24
4864/381 A helyi önkormányzatokról Varga Zoltán (MSZP), Pál Tibor (MSZP), Lukács Zoltán (MSZP), Dr. Tóth József (MSZP), Dr. Botka László (MSZP), Dr. Lamperth Mónika (MSZP), Dr. Steiner Pál (MSZP), Boldvai László (MSZP), Gúr Nándor (MSZP), Dr. Sós Tamás (MSZP), Káli Sándor (MSZP), Kovács Tibor (MSZP), Göndör István (MSZP), Dr. Ipkovich György (MSZP), Pál Béla (MSZP), Gőgös Zoltán (MSZP) 2011.11.24
4864/380 A helyi önkormányzatokról Varga Zoltán (MSZP), Pál Tibor (MSZP), Lukács Zoltán (MSZP), Dr. Tóth József (MSZP), Dr. Botka László (MSZP), Dr. Lamperth Mónika (MSZP), Dr. Steiner Pál (MSZP), Boldvai László (MSZP), Gúr Nándor (MSZP), Dr. Sós Tamás (MSZP), Káli Sándor (MSZP), Kovács Tibor (MSZP), Göndör István (MSZP), Dr. Ipkovich György (MSZP), Pál Béla (MSZP), Gőgös Zoltán (MSZP) 2011.11.24
4864/379 A helyi önkormányzatokról Varga Zoltán (MSZP), Pál Tibor (MSZP), Lukács Zoltán (MSZP), Dr. Tóth József (MSZP), Dr. Botka László (MSZP), Dr. Lamperth Mónika (MSZP), Dr. Steiner Pál (MSZP), Boldvai László (MSZP), Gúr Nándor (MSZP), Dr. Sós Tamás (MSZP), Káli Sándor (MSZP), Kovács Tibor (MSZP), Göndör István (MSZP), Dr. Ipkovich György (MSZP), Pál Béla (MSZP), Kiss Péter (MSZP), Gőgös Zoltán (MSZP) 2011.11.24
4864/378 A helyi önkormányzatokról Varga Zoltán (MSZP), Pál Tibor (MSZP), Lukács Zoltán (MSZP), Dr. Tóth József (MSZP), Dr. Botka László (MSZP), Dr. Lamperth Mónika (MSZP), Dr. Steiner Pál (MSZP), Boldvai László (MSZP), Gúr Nándor (MSZP), Dr. Sós Tamás (MSZP), Káli Sándor (MSZP), Kovács Tibor (MSZP), Göndör István (MSZP), Dr. Ipkovich György (MSZP), Pál Béla (MSZP), Gőgös Zoltán (MSZP) 2011.11.24
4864/377 A helyi önkormányzatokról Varga Zoltán (MSZP), Pál Tibor (MSZP), Lukács Zoltán (MSZP), Dr. Tóth József (MSZP), Dr. Botka László (MSZP), Dr. Lamperth Mónika (MSZP), Dr. Steiner Pál (MSZP), Boldvai László (MSZP), Gúr Nándor (MSZP), Dr. Sós Tamás (MSZP), Káli Sándor (MSZP), Kovács Tibor (MSZP), Göndör István (MSZP), Dr. Ipkovich György (MSZP), Pál Béla (MSZP), Gőgös Zoltán (MSZP) 2011.11.24
4864/376 A helyi önkormányzatokról Varga Zoltán (MSZP), Pál Tibor (MSZP), Lukács Zoltán (MSZP), Dr. Tóth József (MSZP), Dr. Botka László (MSZP), Dr. Lamperth Mónika (MSZP), Dr. Steiner Pál (MSZP), Boldvai László (MSZP), Gúr Nándor (MSZP), Dr. Sós Tamás (MSZP), Káli Sándor (MSZP), Kovács Tibor (MSZP), Göndör István (MSZP), Dr. Ipkovich György (MSZP), Pál Béla (MSZP), Gőgös Zoltán (MSZP) 2011.11.24
4864/375 A helyi önkormányzatokról Varga Zoltán (MSZP), Pál Tibor (MSZP), Lukács Zoltán (MSZP), Dr. Tóth József (MSZP), Dr. Botka László (MSZP), Dr. Lamperth Mónika (MSZP), Dr. Steiner Pál (MSZP), Boldvai László (MSZP), Gúr Nándor (MSZP), Dr. Sós Tamás (MSZP), Káli Sándor (MSZP), Kovács Tibor (MSZP), Göndör István (MSZP), Dr. Ipkovich György (MSZP), Pál Béla (MSZP), Gőgös Zoltán (MSZP) 2011.11.24
4864/374 A helyi önkormányzatokról Varga Zoltán (MSZP), Pál Tibor (MSZP), Lukács Zoltán (MSZP), Dr. Tóth József (MSZP), Dr. Botka László (MSZP), Dr. Lamperth Mónika (MSZP), Dr. Steiner Pál (MSZP), Boldvai László (MSZP), Gúr Nándor (MSZP), Dr. Sós Tamás (MSZP), Káli Sándor (MSZP), Kovács Tibor (MSZP), Göndör István (MSZP), Dr. Ipkovich György (MSZP), Pál Béla (MSZP), Gőgös Zoltán (MSZP) 2011.11.24
4864/373 A helyi önkormányzatokról Varga Zoltán (MSZP), Pál Tibor (MSZP), Lukács Zoltán (MSZP), Dr. Tóth József (MSZP), Dr. Botka László (MSZP), Dr. Lamperth Mónika (MSZP), Dr. Steiner Pál (MSZP), Boldvai László (MSZP), Gúr Nándor (MSZP), Dr. Sós Tamás (MSZP), Káli Sándor (MSZP), Kovács Tibor (MSZP), Göndör István (MSZP), Dr. Ipkovich György (MSZP), Pál Béla (MSZP), Gőgös Zoltán (MSZP) 2011.11.24
4864/372 A helyi önkormányzatokról Varga Zoltán (MSZP), Pál Tibor (MSZP), Lukács László (Fidesz), Dr. Tóth József (MSZP), Dr. Botka László (MSZP), Dr. Lamperth Mónika (MSZP), Dr. Steiner Pál (MSZP), Boldvai László (MSZP), Gúr Nándor (MSZP), Dr. Sós Tamás (MSZP), Káli Sándor (MSZP), Kovács Tibor (MSZP), Göndör István (MSZP), Dr. Ipkovich György (MSZP), Pál Béla (MSZP), Gőgös Zoltán (MSZP) 2011.11.24
4864/371 A helyi önkormányzatokról Varga Zoltán (MSZP), Pál Tibor (MSZP), Lukács Zoltán (MSZP), Dr. Tóth József (MSZP), Dr. Botka László (MSZP), Dr. Lamperth Mónika (MSZP), Dr. Steiner Pál (MSZP), Boldvai László (MSZP), Gúr Nándor (MSZP), Dr. Sós Tamás (MSZP), Káli Sándor (MSZP), Kovács Tibor (MSZP), Göndör István (MSZP), Dr. Ipkovich György (MSZP), Pál Béla (MSZP), Kiss Péter (MSZP), Gőgös Zoltán (MSZP) 2011.11.24
4864/370 A helyi önkormányzatokról Varga Zoltán (MSZP), Pál Tibor (MSZP), Lukács Zoltán (MSZP), Dr. Tóth József (MSZP), Dr. Botka László (MSZP), Dr. Lamperth Mónika (MSZP), Dr. Steiner Pál (MSZP), Boldvai László (MSZP), Gúr Nándor (MSZP), Dr. Sós Tamás (MSZP), Káli Sándor (MSZP), Kovács Tibor (MSZP), Göndör István (MSZP), Dr. Ipkovich György (MSZP), Pál Béla (MSZP), Gőgös Zoltán (MSZP) 2011.11.24
4864/369 A helyi önkormányzatokról Varga Zoltán (MSZP), Pál Tibor (MSZP), Lukács Zoltán (MSZP), Dr. Tóth József (MSZP), Dr. Botka László (MSZP), Dr. Lamperth Mónika (MSZP), Dr. Steiner Pál (MSZP), Boldvai László (MSZP), Gúr Nándor (MSZP), Dr. Sós Tamás (MSZP), Káli Sándor (MSZP), Kovács Tibor (MSZP), Göndör István (MSZP), Dr. Ipkovich György (MSZP), Pál Béla (MSZP), Gőgös Zoltán (MSZP) 2011.11.24
4864/368 A helyi önkormányzatokról Varga Zoltán (MSZP), Pál Tibor (MSZP), Lukács Zoltán (MSZP), Dr. Tóth József (MSZP), Dr. Botka László (MSZP), Dr. Lamperth Mónika (MSZP), Dr. Steiner Pál (MSZP), Boldvai László (MSZP), Gúr Nándor (MSZP), Dr. Sós Tamás (MSZP), Káli Sándor (MSZP), Kovács Tibor (MSZP), Göndör István (MSZP), Dr. Ipkovich György (MSZP), Pál Béla (MSZP), Gőgös Zoltán (MSZP) 2011.11.24
4864/367 A helyi önkormányzatokról Varga Zoltán (MSZP), Pál Tibor (MSZP), Lukács Zoltán (MSZP), Dr. Tóth József (MSZP), Dr. Botka László (MSZP), Dr. Lamperth Mónika (MSZP), Dr. Steiner Pál (MSZP), Boldvai László (MSZP), Gúr Nándor (MSZP), Dr. Sós Tamás (MSZP), Káli Sándor (MSZP), Kovács Tibor (MSZP), Göndör István (MSZP), Dr. Ipkovich György (MSZP), Pál Béla (MSZP), Gőgös Zoltán (MSZP) 2011.11.24
4864/196 A helyi önkormányzatokról Varga Zoltán (MSZP), Pál Tibor (MSZP), Lukács Zoltán (MSZP), Dr. Tóth József (MSZP), Dr. Botka László (MSZP), Dr. Lamperth Mónika (MSZP), Dr. Steiner Pál (MSZP), Boldvai László (MSZP), Gúr Nándor (MSZP), Dr. Sós Tamás (MSZP), Káli Sándor (MSZP), Kovács Tibor (MSZP), Göndör István (MSZP), Dr. Ipkovich György (MSZP), Pál Béla (MSZP), Gőgös Zoltán (MSZP) 2011.11.23
4864/195 A helyi önkormányzatokról Varga Zoltán (MSZP), Pál Tibor (MSZP), Lukács Zoltán (MSZP), Dr. Tóth József (MSZP), Dr. Botka László (MSZP), Dr. Lamperth Mónika (MSZP), Dr. Steiner Pál (MSZP), Boldvai László (MSZP), Gúr Nándor (MSZP), Dr. Sós Tamás (MSZP), Káli Sándor (MSZP), Kovács Tibor (MSZP), Göndör István (MSZP), Dr. Ipkovich György (MSZP), Pál Béla (MSZP), Gőgös Zoltán (MSZP) 2011.11.23
4864/194 A helyi önkormányzatokról Varga Zoltán (MSZP), Pál Tibor (MSZP), Lukács Zoltán (MSZP), Dr. Tóth József (MSZP), Dr. Botka László (MSZP), Dr. Lamperth Mónika (MSZP), Dr. Steiner Pál (MSZP), Boldvai László (MSZP), Gúr Nándor (MSZP), Dr. Sós Tamás (MSZP), Káli Sándor (MSZP), Kovács Tibor (MSZP), Göndör István (MSZP), Dr. Ipkovich György (MSZP), Pál Béla (MSZP), Gőgös Zoltán (MSZP) 2011.11.23
4864/193 A helyi önkormányzatokról Varga Zoltán (MSZP), Pál Tibor (MSZP), Lukács Zoltán (MSZP), Dr. Tóth József (MSZP), Dr. Botka László (MSZP), Dr. Lamperth Mónika (MSZP), Dr. Steiner Pál (MSZP), Boldvai László (MSZP), Gúr Nándor (MSZP), Dr. Sós Tamás (MSZP), Káli Sándor (MSZP), Kovács Tibor (MSZP), Göndör István (MSZP), Dr. Ipkovich György (MSZP), Pál Béla (MSZP), Gőgös Zoltán (MSZP) 2011.11.23
4864/192 A helyi önkormányzatokról Varga Zoltán (MSZP), Pál Tibor (MSZP), Lukács Zoltán (MSZP), Dr. Tóth József (MSZP), Dr. Botka László (MSZP), Dr. Lamperth Mónika (MSZP), Dr. Steiner Pál (MSZP), Boldvai László (MSZP), Gúr Nándor (MSZP), Dr. Sós Tamás (MSZP), Káli Sándor (MSZP), Kovács Tibor (MSZP), Göndör István (MSZP), Dr. Ipkovich György (MSZP), Pál Béla (MSZP), Gőgös Zoltán (MSZP) 2011.11.23
4864/191 A helyi önkormányzatokról Varga Zoltán (MSZP), Pál Tibor (MSZP), Lukács Zoltán (MSZP), Dr. Tóth József (MSZP), Dr. Botka László (MSZP), Dr. Lamperth Mónika (MSZP), Dr. Steiner Pál (MSZP), Boldvai László (MSZP), Gúr Nándor (MSZP), Dr. Sós Tamás (MSZP), Káli Sándor (MSZP), Kovács Tibor (MSZP), Göndör István (MSZP), Dr. Ipkovich György (MSZP), Pál Béla (MSZP), Gőgös Zoltán (MSZP) 2011.11.23
4864/190 A helyi önkormányzatokról Varga Zoltán (MSZP), Pál Tibor (MSZP), Lukács Zoltán (MSZP), Dr. Tóth József (MSZP), Dr. Botka László (MSZP), Dr. Lamperth Mónika (MSZP), Dr. Steiner Pál (MSZP), Boldvai László (MSZP), Gúr Nándor (MSZP), Dr. Sós Tamás (MSZP), Káli Sándor (MSZP), Kovács Tibor (MSZP), Göndör István (MSZP), Dr. Ipkovich György (MSZP), Pál Béla (MSZP), Gőgös Zoltán (MSZP) 2011.11.23
4864/189 A helyi önkormányzatokról Varga Zoltán (MSZP), Pál Tibor (MSZP), Lukács Zoltán (MSZP), Dr. Tóth József (MSZP), Dr. Botka László (MSZP), Dr. Lamperth Mónika (MSZP), Dr. Steiner Pál (MSZP), Boldvai László (MSZP), Gúr Nándor (MSZP), Dr. Sós Tamás (MSZP), Káli Sándor (MSZP), Kovács Tibor (MSZP), Göndör István (MSZP), Dr. Ipkovich György (MSZP), Pál Béla (MSZP), Gőgös Zoltán (MSZP) 2011.11.23
4864/188 A helyi önkormányzatokról Varga Zoltán (MSZP), Pál Tibor (MSZP), Lukács Zoltán (MSZP), Dr. Tóth József (MSZP), Dr. Botka László (MSZP), Dr. Lamperth Mónika (MSZP), Dr. Steiner Pál (MSZP), Boldvai László (MSZP), Gúr Nándor (MSZP), Dr. Sós Tamás (MSZP), Káli Sándor (MSZP), Kovács Tibor (MSZP), Göndör István (MSZP), Dr. Ipkovich György (MSZP), Pál Béla (MSZP), Gőgös Zoltán (MSZP) 2011.11.23
4864/187 A helyi önkormányzatokról Varga Zoltán (MSZP), Pál Tibor (MSZP), Lukács Zoltán (MSZP), Dr. Tóth József (MSZP), Dr. Botka László (MSZP), Dr. Lamperth Mónika (MSZP), Dr. Steiner Pál (MSZP), Boldvai László (MSZP), Gúr Nándor (MSZP), Dr. Sós Tamás (MSZP), Káli Sándor (MSZP), Kovács Tibor (MSZP), Göndör István (MSZP), Dr. Ipkovich György (MSZP), Pál Béla (MSZP), Gőgös Zoltán (MSZP) 2011.11.23
4864/186 A helyi önkormányzatokról Varga Zoltán (MSZP), Pál Tibor (MSZP), Lukács Zoltán (MSZP), Dr. Tóth József (MSZP), Dr. Botka László (MSZP), Dr. Lamperth Mónika (MSZP), Dr. Steiner Pál (MSZP), Boldvai László (MSZP), Gúr Nándor (MSZP), Dr. Sós Tamás (MSZP), Káli Sándor (MSZP), Kovács Tibor (MSZP), Göndör István (MSZP), Dr. Ipkovich György (MSZP), Pál Béla (MSZP), Gőgös Zoltán (MSZP) 2011.11.23
4864/185 A helyi önkormányzatokról Varga Zoltán (MSZP), Pál Tibor (MSZP), Lukács Zoltán (MSZP), Dr. Tóth József (MSZP), Dr. Botka László (MSZP), Dr. Lamperth Mónika (MSZP), Dr. Steiner Pál (MSZP), Boldvai László (MSZP), Gúr Nándor (MSZP), Dr. Sós Tamás (MSZP), Káli Sándor (MSZP), Kovács Tibor (MSZP), Göndör István (MSZP), Dr. Ipkovich György (MSZP), Pál Béla (MSZP), Gőgös Zoltán (MSZP) 2011.11.23
4864/184 A helyi önkormányzatokról Varga Zoltán (MSZP), Pál Tibor (MSZP), Lukács Zoltán (MSZP), Dr. Tóth József (MSZP), Dr. Botka László (MSZP), Dr. Lamperth Mónika (MSZP), Dr. Steiner Pál (MSZP), Boldvai László (MSZP), Gúr Nándor (MSZP), Dr. Sós Tamás (MSZP), Káli Sándor (MSZP), Kovács Tibor (MSZP), Göndör István (MSZP), Dr. Ipkovich György (MSZP), Pál Béla (MSZP), Gőgös Zoltán (MSZP) 2011.11.23
4864/183 A helyi önkormányzatokról Varga Zoltán (MSZP), Pál Tibor (MSZP), Lukács Zoltán (MSZP), Dr. Tóth József (MSZP), Dr. Botka László (MSZP), Dr. Lamperth Mónika (MSZP), Dr. Steiner Pál (MSZP), Boldvai László (MSZP), Gúr Nándor (MSZP), Dr. Sós Tamás (MSZP), Káli Sándor (MSZP), Kovács Tibor (MSZP), Göndör István (MSZP), Dr. Ipkovich György (MSZP), Pál Béla (MSZP), Gőgös Zoltán (MSZP) 2011.11.23
4864/182 A helyi önkormányzatokról Varga Zoltán (MSZP), Pál Tibor (MSZP), Lukács Zoltán (MSZP), Dr. Tóth József (MSZP), Dr. Botka László (MSZP), Dr. Lamperth Mónika (MSZP), Dr. Steiner Pál (MSZP), Boldvai László (MSZP), Gúr Nándor (MSZP), Dr. Sós Tamás (MSZP), Káli Sándor (MSZP), Kovács Tibor (MSZP), Göndör István (MSZP), Dr. Ipkovich György (MSZP), Pál Béla (MSZP), Gőgös Zoltán (MSZP) 2011.11.23
4864/181 A helyi önkormányzatokról Varga Zoltán (MSZP), Pál Tibor (MSZP), Lukács Zoltán (MSZP), Dr. Tóth József (MSZP), Dr. Botka László (MSZP), Dr. Lamperth Mónika (MSZP), Dr. Steiner Pál (MSZP), Boldvai László (MSZP), Gúr Nándor (MSZP), Dr. Sós Tamás (MSZP), Káli Sándor (MSZP), Kovács Tibor (MSZP), Göndör István (MSZP), Dr. Ipkovich György (MSZP), Pál Béla (MSZP), Gőgös Zoltán (MSZP) 2011.11.23
4864/180 A helyi önkormányzatokról Varga Zoltán (MSZP), Pál Tibor (MSZP), Lukács Zoltán (MSZP), Dr. Tóth József (MSZP), Dr. Botka László (MSZP), Dr. Lamperth Mónika (MSZP), Dr. Steiner Pál (MSZP), Boldvai László (MSZP), Gúr Nándor (MSZP), Dr. Sós Tamás (MSZP), Káli Sándor (MSZP), Kovács Tibor (MSZP), Göndör István (MSZP), Dr. Ipkovich György (MSZP), Pál Béla (MSZP), Gőgös Zoltán (MSZP) 2011.11.23
4864/179 A helyi önkormányzatokról Varga Zoltán (MSZP), Pál Tibor (MSZP), Lukács Zoltán (MSZP), Dr. Tóth József (MSZP), Dr. Botka László (MSZP), Dr. Lamperth Mónika (MSZP), Dr. Steiner Pál (MSZP), Boldvai László (MSZP), Gúr Nándor (MSZP), Dr. Sós Tamás (MSZP), Káli Sándor (MSZP), Kovács Tibor (MSZP), Göndör István (MSZP), Dr. Ipkovich György (MSZP), Pál Béla (MSZP), Gőgös Zoltán (MSZP) 2011.11.23
4864/178 A helyi önkormányzatokról Varga Zoltán (MSZP), Pál Tibor (MSZP), Lukács Zoltán (MSZP), Dr. Tóth József (MSZP), Dr. Botka László (MSZP), Dr. Lamperth Mónika (MSZP), Dr. Steiner Pál (MSZP), Boldvai László (MSZP), Gúr Nándor (MSZP), Dr. Sós Tamás (MSZP), Káli Sándor (MSZP), Kovács Tibor (MSZP), Göndör István (MSZP), Dr. Ipkovich György (MSZP), Pál Béla (MSZP), Gőgös Zoltán (MSZP) 2011.11.23
4864/177 A helyi önkormányzatokról Varga Zoltán (MSZP), Pál Tibor (MSZP), Lukács Zoltán (MSZP), Dr. Tóth József (MSZP), Dr. Botka László (MSZP), Dr. Lamperth Mónika (MSZP), Dr. Steiner Pál (MSZP), Boldvai László (MSZP), Gúr Nándor (MSZP), Dr. Sós Tamás (MSZP), Káli Sándor (MSZP), Kovács Tibor (MSZP), Göndör István (MSZP), Dr. Ipkovich György (MSZP), Pál Béla (MSZP), Gőgös Zoltán (MSZP) 2011.11.23
4864/176 A helyi önkormányzatokról Varga Zoltán (MSZP), Pál Tibor (MSZP), Lukács Zoltán (MSZP), Dr. Tóth József (MSZP), Dr. Botka László (MSZP), Dr. Lamperth Mónika (MSZP), Dr. Steiner Pál (MSZP), Boldvai László (MSZP), Gúr Nándor (MSZP), Dr. Sós Tamás (MSZP), Káli Sándor (MSZP), Kovács Tibor (MSZP), Göndör István (MSZP), Dr. Ipkovich György (MSZP), Pál Béla (MSZP), Gőgös Zoltán (MSZP) 2011.11.23
4864/175 A helyi önkormányzatokról Varga Zoltán (MSZP), Pál Tibor (MSZP), Lukács Zoltán (MSZP), Dr. Tóth József (MSZP), Dr. Botka László (MSZP), Dr. Lamperth Mónika (MSZP), Dr. Steiner Pál (MSZP), Boldvai László (MSZP), Gúr Nándor (MSZP), Dr. Sós Tamás (MSZP), Káli Sándor (MSZP), Kovács Tibor (MSZP), Göndör István (MSZP), Dr. Ipkovich György (MSZP), Pál Béla (MSZP), Gőgös Zoltán (MSZP) 2011.11.23
4864/174 A helyi önkormányzatokról Varga Zoltán (MSZP), Pál Tibor (MSZP), Lukács Zoltán (MSZP), Dr. Tóth József (MSZP), Dr. Botka László (MSZP), Dr. Lamperth Mónika (MSZP), Dr. Steiner Pál (MSZP), Boldvai László (MSZP), Gúr Nándor (MSZP), Dr. Sós Tamás (MSZP), Káli Sándor (MSZP), Kovács Tibor (MSZP), Göndör István (MSZP), Dr. Ipkovich György (MSZP), Pál Béla (MSZP), Gőgös Zoltán (MSZP) 2011.11.23
4864/173 A helyi önkormányzatokról Varga Zoltán (MSZP), Pál Tibor (MSZP), Lukács Zoltán (MSZP), Dr. Tóth József (MSZP), Dr. Botka László (MSZP), Dr. Lamperth Mónika (MSZP), Dr. Steiner Pál (MSZP), Boldvai László (MSZP), Gúr Nándor (MSZP), Dr. Sós Tamás (MSZP), Káli Sándor (MSZP), Kovács Tibor (MSZP), Göndör István (MSZP), Dr. Ipkovich György (MSZP), Pál Béla (MSZP), Gőgös Zoltán (MSZP) 2011.11.23
4864/172 A helyi önkormányzatokról Varga Zoltán (MSZP), Pál Tibor (MSZP), Lukács Zoltán (MSZP), Dr. Tóth József (MSZP), Dr. Botka László (MSZP), Dr. Lamperth Mónika (MSZP), Dr. Steiner Pál (MSZP), Boldvai László (MSZP), Gúr Nándor (MSZP), Dr. Sós Tamás (MSZP), Káli Sándor (MSZP), Kovács Tibor (MSZP), Göndör István (MSZP), Dr. Ipkovich György (MSZP), Pál Béla (MSZP), Gőgös Zoltán (MSZP) 2011.11.23
4864/171 A helyi önkormányzatokról Varga Zoltán (MSZP), Pál Tibor (MSZP), Lukács Zoltán (MSZP), Dr. Tóth József (MSZP), Dr. Botka László (MSZP), Dr. Lamperth Mónika (MSZP), Dr. Steiner Pál (MSZP), Boldvai László (MSZP), Gúr Nándor (MSZP), Dr. Sós Tamás (MSZP), Káli Sándor (MSZP), Kovács Tibor (MSZP), Göndör István (MSZP), Dr. Ipkovich György (MSZP), Pál Béla (MSZP), Gőgös Zoltán (MSZP) 2011.11.23
4864/170 A helyi önkormányzatokról Varga Zoltán (MSZP), Pál Tibor (MSZP), Lukács Zoltán (MSZP), Dr. Tóth József (MSZP), Dr. Botka László (MSZP), Dr. Lamperth Mónika (MSZP), Dr. Steiner Pál (MSZP), Boldvai László (MSZP), Gúr Nándor (MSZP), Dr. Sós Tamás (MSZP), Káli Sándor (MSZP), Kovács Tibor (MSZP), Göndör István (MSZP), Dr. Ipkovich György (MSZP), Pál Béla (MSZP), Gőgös Zoltán (MSZP) 2011.11.23
4864/169 A helyi önkormányzatokról Varga Zoltán (MSZP), Pál Tibor (MSZP), Lukács Zoltán (MSZP), Dr. Tóth József (MSZP), Dr. Botka László (MSZP), Dr. Lamperth Mónika (MSZP), Dr. Steiner Pál (MSZP), Boldvai László (MSZP), Gúr Nándor (MSZP), Dr. Sós Tamás (MSZP), Káli Sándor (MSZP), Kovács Tibor (MSZP), Göndör István (MSZP), Dr. Ipkovich György (MSZP), Pál Béla (MSZP), Gőgös Zoltán (MSZP) 2011.11.23
4864/168 A helyi önkormányzatokról Varga Zoltán (MSZP), Pál Tibor (MSZP), Lukács Zoltán (MSZP), Dr. Tóth József (MSZP), Dr. Botka László (MSZP), Dr. Lamperth Mónika (MSZP), Dr. Steiner Pál (MSZP), Boldvai László (MSZP), Gúr Nándor (MSZP), Dr. Sós Tamás (MSZP), Káli Sándor (MSZP), Kovács Tibor (MSZP), Göndör István (MSZP), Dr. Ipkovich György (MSZP), Pál Béla (MSZP), Gőgös Zoltán (MSZP) 2011.11.23
4864/167 A helyi önkormányzatokról Varga Zoltán (MSZP), Pál Tibor (MSZP), Lukács Zoltán (MSZP), Dr. Tóth József (MSZP), Dr. Botka László (MSZP), Dr. Lamperth Mónika (MSZP), Dr. Steiner Pál (MSZP), Boldvai László (MSZP), Gúr Nándor (MSZP), Dr. Sós Tamás (MSZP), Káli Sándor (MSZP), Kovács Tibor (MSZP), Göndör István (MSZP), Dr. Ipkovich György (MSZP), Pál Béla (MSZP), Gőgös Zoltán (MSZP) 2011.11.23
4864/166 A helyi önkormányzatokról Varga Zoltán (MSZP), Pál Tibor (MSZP), Lukács Zoltán (MSZP), Dr. Tóth József (MSZP), Dr. Botka László (MSZP), Dr. Lamperth Mónika (MSZP), Dr. Steiner Pál (MSZP), Boldvai László (MSZP), Gúr Nándor (MSZP), Dr. Sós Tamás (MSZP), Káli Sándor (MSZP), Kovács Tibor (MSZP), Göndör István (MSZP), Dr. Ipkovich György (MSZP), Pál Béla (MSZP), Gőgös Zoltán (MSZP) 2011.11.23
4864/165 A helyi önkormányzatokról Varga Zoltán (MSZP), Pál Tibor (MSZP), Lukács Zoltán (MSZP), Dr. Tóth József (MSZP), Dr. Botka László (MSZP), Dr. Lamperth Mónika (MSZP), Dr. Steiner Pál (MSZP), Gúr Nándor (MSZP), Dr. Sós Tamás (MSZP), Káli Sándor (MSZP), Kovács Tibor (MSZP), Göndör István (MSZP), Dr. Ipkovich György (MSZP), Pál Béla (MSZP), Gőgös Zoltán (MSZP) 2011.11.23
4855/35 A közigazgatási hatósági eljárás és szolgáltatás általános szabályairól szóló 2004. évi CXL. törvény és egyes kapcsolódó törvények, valamint a miniszteri hatósági hatáskörök felülvizsgálatával összefüggő egyes törvények módosításáról Lendvai Ildikó (MSZP), Dr. Lamperth Mónika (MSZP), Nyakó István (MSZP) 2011.11.15
4855/33 A közigazgatási hatósági eljárás és szolgáltatás általános szabályairól szóló 2004. évi CXL. törvény és egyes kapcsolódó törvények, valamint a miniszteri hatósági hatáskörök felülvizsgálatával összefüggő egyes törvények módosításáról Dr. Lamperth Mónika (MSZP) 2011.11.14
4855/32 A közigazgatási hatósági eljárás és szolgáltatás általános szabályairól szóló 2004. évi CXL. törvény és egyes kapcsolódó törvények, valamint a miniszteri hatósági hatáskörök felülvizsgálatával összefüggő egyes törvények módosításáról Dr. Lamperth Mónika (MSZP) 2011.11.14
4855/31 A közigazgatási hatósági eljárás és szolgáltatás általános szabályairól szóló 2004. évi CXL. törvény és egyes kapcsolódó törvények, valamint a miniszteri hatósági hatáskörök felülvizsgálatával összefüggő egyes törvények módosításáról Dr. Lamperth Mónika (MSZP) 2011.11.14
4855/30 A közigazgatási hatósági eljárás és szolgáltatás általános szabályairól szóló 2004. évi CXL. törvény és egyes kapcsolódó törvények, valamint a miniszteri hatósági hatáskörök felülvizsgálatával összefüggő egyes törvények módosításáról Dr. Lamperth Mónika (MSZP) 2011.11.14
4855/29 A közigazgatási hatósági eljárás és szolgáltatás általános szabályairól szóló 2004. évi CXL. törvény és egyes kapcsolódó törvények, valamint a miniszteri hatósági hatáskörök felülvizsgálatával összefüggő egyes törvények módosításáról Dr. Lamperth Mónika (MSZP) 2011.11.14
4855/28 A közigazgatási hatósági eljárás és szolgáltatás általános szabályairól szóló 2004. évi CXL. törvény és egyes kapcsolódó törvények, valamint a miniszteri hatósági hatáskörök felülvizsgálatával összefüggő egyes törvények módosításáról Dr. Lamperth Mónika (MSZP) 2011.11.14
4855/27 A közigazgatási hatósági eljárás és szolgáltatás általános szabályairól szóló 2004. évi CXL. törvény és egyes kapcsolódó törvények, valamint a miniszteri hatósági hatáskörök felülvizsgálatával összefüggő egyes törvények módosításáról Dr. Lamperth Mónika (MSZP) 2011.11.14
4855/26 A közigazgatási hatósági eljárás és szolgáltatás általános szabályairól szóló 2004. évi CXL. törvény és egyes kapcsolódó törvények, valamint a miniszteri hatósági hatáskörök felülvizsgálatával összefüggő egyes törvények módosításáról Dr. Lamperth Mónika (MSZP) 2011.11.14
4855/25 A közigazgatási hatósági eljárás és szolgáltatás általános szabályairól szóló 2004. évi CXL. törvény és egyes kapcsolódó törvények, valamint a miniszteri hatósági hatáskörök felülvizsgálatával összefüggő egyes törvények módosításáról Dr. Lamperth Mónika (MSZP) 2011.11.14
4855/24 A közigazgatási hatósági eljárás és szolgáltatás általános szabályairól szóló 2004. évi CXL. törvény és egyes kapcsolódó törvények, valamint a miniszteri hatósági hatáskörök felülvizsgálatával összefüggő egyes törvények módosításáról Dr. Lamperth Mónika (MSZP) 2011.11.14
4855/23 A közigazgatási hatósági eljárás és szolgáltatás általános szabályairól szóló 2004. évi CXL. törvény és egyes kapcsolódó törvények, valamint a miniszteri hatósági hatáskörök felülvizsgálatával összefüggő egyes törvények módosításáról Dr. Lamperth Mónika (MSZP) 2011.11.14
4855/22 A közigazgatási hatósági eljárás és szolgáltatás általános szabályairól szóló 2004. évi CXL. törvény és egyes kapcsolódó törvények, valamint a miniszteri hatósági hatáskörök felülvizsgálatával összefüggő egyes törvények módosításáról Dr. Lamperth Mónika (MSZP) 2011.11.14
4855/21 A közigazgatási hatósági eljárás és szolgáltatás általános szabályairól szóló 2004. évi CXL. törvény és egyes kapcsolódó törvények, valamint a miniszteri hatósági hatáskörök felülvizsgálatával összefüggő egyes törvények módosításáról Dr. Lamperth Mónika (MSZP) 2011.11.14
4855/20 A közigazgatási hatósági eljárás és szolgáltatás általános szabályairól szóló 2004. évi CXL. törvény és egyes kapcsolódó törvények, valamint a miniszteri hatósági hatáskörök felülvizsgálatával összefüggő egyes törvények módosításáról Dr. Lamperth Mónika (MSZP) 2011.11.14
4855/19 A közigazgatási hatósági eljárás és szolgáltatás általános szabályairól szóló 2004. évi CXL. törvény és egyes kapcsolódó törvények, valamint a miniszteri hatósági hatáskörök felülvizsgálatával összefüggő egyes törvények módosításáról Dr. Lamperth Mónika (MSZP) 2011.11.14
4855/18 A közigazgatási hatósági eljárás és szolgáltatás általános szabályairól szóló 2004. évi CXL. törvény és egyes kapcsolódó törvények, valamint a miniszteri hatósági hatáskörök felülvizsgálatával összefüggő egyes törvények módosításáról Dr. Lamperth Mónika (MSZP) 2011.11.14
4855/17 A közigazgatási hatósági eljárás és szolgáltatás általános szabályairól szóló 2004. évi CXL. törvény és egyes kapcsolódó törvények, valamint a miniszteri hatósági hatáskörök felülvizsgálatával összefüggő egyes törvények módosításáról Dr. Lamperth Mónika (MSZP) 2011.11.14
4855/16 A közigazgatási hatósági eljárás és szolgáltatás általános szabályairól szóló 2004. évi CXL. törvény és egyes kapcsolódó törvények, valamint a miniszteri hatósági hatáskörök felülvizsgálatával összefüggő egyes törvények módosításáról Dr. Lamperth Mónika (MSZP) 2011.11.14
4855/15 A közigazgatási hatósági eljárás és szolgáltatás általános szabályairól szóló 2004. évi CXL. törvény és egyes kapcsolódó törvények, valamint a miniszteri hatósági hatáskörök felülvizsgálatával összefüggő egyes törvények módosításáról Dr. Lamperth Mónika (MSZP) 2011.11.14
4855/14 A közigazgatási hatósági eljárás és szolgáltatás általános szabályairól szóló 2004. évi CXL. törvény és egyes kapcsolódó törvények, valamint a miniszteri hatósági hatáskörök felülvizsgálatával összefüggő egyes törvények módosításáról Dr. Lamperth Mónika (MSZP) 2011.11.14
4855/13 A közigazgatási hatósági eljárás és szolgáltatás általános szabályairól szóló 2004. évi CXL. törvény és egyes kapcsolódó törvények, valamint a miniszteri hatósági hatáskörök felülvizsgálatával összefüggő egyes törvények módosításáról Dr. Lamperth Mónika (MSZP) 2011.11.14
4855/12 A közigazgatási hatósági eljárás és szolgáltatás általános szabályairól szóló 2004. évi CXL. törvény és egyes kapcsolódó törvények, valamint a miniszteri hatósági hatáskörök felülvizsgálatával összefüggő egyes törvények módosításáról Dr. Lamperth Mónika (MSZP) 2011.11.14
4855/11 A közigazgatási hatósági eljárás és szolgáltatás általános szabályairól szóló 2004. évi CXL. törvény és egyes kapcsolódó törvények, valamint a miniszteri hatósági hatáskörök felülvizsgálatával összefüggő egyes törvények módosításáról Dr. Lamperth Mónika (MSZP) 2011.11.14
4855/10 A közigazgatási hatósági eljárás és szolgáltatás általános szabályairól szóló 2004. évi CXL. törvény és egyes kapcsolódó törvények, valamint a miniszteri hatósági hatáskörök felülvizsgálatával összefüggő egyes törvények módosításáról Dr. Lamperth Mónika (MSZP) 2011.11.14
4855/9 A közigazgatási hatósági eljárás és szolgáltatás általános szabályairól szóló 2004. évi CXL. törvény és egyes kapcsolódó törvények, valamint a miniszteri hatósági hatáskörök felülvizsgálatával összefüggő egyes törvények módosításáról Dr. Lamperth Mónika (MSZP) 2011.11.14
4855/8 A közigazgatási hatósági eljárás és szolgáltatás általános szabályairól szóló 2004. évi CXL. törvény és egyes kapcsolódó törvények, valamint a miniszteri hatósági hatáskörök felülvizsgálatával összefüggő egyes törvények módosításáról Dr. Lamperth Mónika (MSZP) 2011.11.14
4855/7 A közigazgatási hatósági eljárás és szolgáltatás általános szabályairól szóló 2004. évi CXL. törvény és egyes kapcsolódó törvények, valamint a miniszteri hatósági hatáskörök felülvizsgálatával összefüggő egyes törvények módosításáról Dr. Lamperth Mónika (MSZP) 2011.11.14
4855/6 A közigazgatási hatósági eljárás és szolgáltatás általános szabályairól szóló 2004. évi CXL. törvény és egyes kapcsolódó törvények, valamint a miniszteri hatósági hatáskörök felülvizsgálatával összefüggő egyes törvények módosításáról Dr. Lamperth Mónika (MSZP) 2011.11.14
4855/5 A közigazgatási hatósági eljárás és szolgáltatás általános szabályairól szóló 2004. évi CXL. törvény és egyes kapcsolódó törvények, valamint a miniszteri hatósági hatáskörök felülvizsgálatával összefüggő egyes törvények módosításáról Dr. Lamperth Mónika (MSZP) 2011.11.14
4855/4 A közigazgatási hatósági eljárás és szolgáltatás általános szabályairól szóló 2004. évi CXL. törvény és egyes kapcsolódó törvények, valamint a miniszteri hatósági hatáskörök felülvizsgálatával összefüggő egyes törvények módosításáról Dr. Lamperth Mónika (MSZP) 2011.11.14
4855/3 A közigazgatási hatósági eljárás és szolgáltatás általános szabályairól szóló 2004. évi CXL. törvény és egyes kapcsolódó törvények, valamint a miniszteri hatósági hatáskörök felülvizsgálatával összefüggő egyes törvények módosításáról Dr. Lamperth Mónika (MSZP) 2011.11.14
4786/497 A Munka Törvénykönyvéről Kiss Péter (MSZP), Gúr Nándor (MSZP), Simon Gábor (MSZP), Dr. Nemény András (MSZP), Dr. Varga László (MSZP), Dr. Sós Tamás (MSZP), Dr. Garai István Levente (MSZP), Tóth Csaba (MSZP), Pál Béla (MSZP), Pál Tibor (MSZP), Varga Zoltán (MSZP), Dr. Lamperth Mónika (MSZP) 2011.11.14
4786/494 A Munka Törvénykönyvéről Kiss Péter (MSZP), Gúr Nándor (MSZP), Simon Gábor (MSZP), Dr. Nemény András (MSZP), Dr. Varga László (MSZP), Dr. Sós Tamás (MSZP), Dr. Garai István Levente (MSZP), Tóth Csaba (MSZP), Pál Béla (MSZP), Pál Tibor (MSZP), Varga Zoltán (MSZP), Dr. Lamperth Mónika (MSZP) 2011.11.14
4786/492 A Munka Törvénykönyvéről Kiss Péter (MSZP), Gúr Nándor (MSZP), Simon Gábor (MSZP), Dr. Nemény András (MSZP), Dr. Varga László (MSZP), Dr. Sós Tamás (MSZP), Dr. Garai István Levente (MSZP), Tóth Csaba (MSZP), Pál Béla (MSZP), Pál Tibor (MSZP), Varga Zoltán (MSZP), Dr. Lamperth Mónika (MSZP) 2011.11.14
4786/486 A Munka Törvénykönyvéről Kiss Péter (MSZP), Gúr Nándor (MSZP), Simon Gábor (MSZP), Dr. Nemény András (MSZP), Dr. Varga László (MSZP), Dr. Sós Tamás (MSZP), Dr. Garai István Levente (MSZP), Tóth Csaba (MSZP), Pál Béla (MSZP), Pál Tibor (MSZP), Varga Zoltán (MSZP), Dr. Lamperth Mónika (MSZP) 2011.11.14
4786/461 A Munka Törvénykönyvéről Kiss Péter (MSZP), Gúr Nándor (MSZP), Simon Gábor (MSZP), Dr. Nemény András (MSZP), Dr. Varga László (MSZP), Dr. Sós Tamás (MSZP), Dr. Garai István Levente (MSZP), Tóth Csaba (MSZP), Pál Béla (MSZP), Pál Tibor (MSZP), Varga Zoltán (MSZP), Dr. Lamperth Mónika (MSZP) 2011.11.14
4786/451 A Munka Törvénykönyvéről Kiss Péter (MSZP), Gúr Nándor (MSZP), Simon Gábor (MSZP), Dr. Varga László (MSZP), Dr. Sós Tamás (MSZP), Dr. Garai István Levente (MSZP), Tóth Csaba (MSZP), Pál Béla (MSZP), Pál Tibor (MSZP), Varga Zoltán (MSZP), Dr. Lamperth Mónika (MSZP) 2011.11.14
4786/448 A Munka Törvénykönyvéről Kiss Péter (MSZP), Gúr Nándor (MSZP), Simon Gábor (MSZP), Dr. Nemény András (MSZP), Dr. Varga László (MSZP), Dr. Sós Tamás (MSZP), Dr. Garai István Levente (MSZP), Tóth Csaba (MSZP), Pál Béla (MSZP), Pál Tibor (MSZP), Varga Zoltán (MSZP), Dr. Lamperth Mónika (MSZP) 2011.11.14
4786/446 A Munka Törvénykönyvéről Kiss Péter (MSZP), Gúr Nándor (MSZP), Simon Gábor (MSZP), Dr. Nemény András (MSZP), Dr. Varga László (MSZP), Dr. Sós Tamás (MSZP), Dr. Garai István Levente (MSZP), Tóth Csaba (MSZP), Pál Béla (MSZP), Pál Tibor (MSZP), Varga Zoltán (MSZP), Dr. Lamperth Mónika (MSZP) 2011.11.14
4786/441 A Munka Törvénykönyvéről Kiss Péter (MSZP), Gúr Nándor (MSZP), Simon Gábor (MSZP), Dr. Nemény András (MSZP), Dr. Varga László (MSZP), Dr. Sós Tamás (MSZP), Dr. Garai István Levente (MSZP), Tóth Csaba (MSZP), Pál Béla (MSZP), Pál Tibor (MSZP), Varga Zoltán (MSZP), Dr. Lamperth Mónika (MSZP) 2011.11.14
4786/436 A Munka Törvénykönyvéről Kiss Péter (MSZP), Gúr Nándor (MSZP), Simon Gábor (MSZP), Dr. Nemény András (MSZP), Dr. Varga László (MSZP), Dr. Sós Tamás (MSZP), Dr. Garai István Levente (MSZP), Tóth Csaba (MSZP), Pál Béla (MSZP), Pál Tibor (MSZP), Varga Zoltán (MSZP), Dr. Lamperth Mónika (MSZP) 2011.11.14
4786/434 A Munka Törvénykönyvéről Kiss Péter (MSZP), Gúr Nándor (MSZP), Simon Gábor (MSZP), Dr. Nemény András (MSZP), Dr. Varga László (MSZP), Dr. Sós Tamás (MSZP), Dr. Garai István Levente (MSZP), Tóth Csaba (MSZP), Pál Béla (MSZP), Pál Tibor (MSZP), Varga Zoltán (MSZP), Dr. Lamperth Mónika (MSZP) 2011.11.14
4786/433 A Munka Törvénykönyvéről Kiss Péter (MSZP), Gúr Nándor (MSZP), Simon Gábor (MSZP), Dr. Nemény András (MSZP), Dr. Varga László (MSZP), Dr. Sós Tamás (MSZP), Dr. Garai István Levente (MSZP), Tóth Csaba (MSZP), Pál Béla (MSZP), Pál Tibor (MSZP), Varga Zoltán (MSZP), Dr. Lamperth Mónika (MSZP) 2011.11.14
4786/431 A Munka Törvénykönyvéről Kiss Péter (MSZP), Gúr Nándor (MSZP), Simon Gábor (MSZP), Dr. Nemény András (MSZP), Dr. Varga László (MSZP), Dr. Sós Tamás (MSZP), Dr. Garai István Levente (MSZP), Tóth Csaba (MSZP), Pál Béla (MSZP), Pál Tibor (MSZP), Varga Zoltán (MSZP), Dr. Lamperth Mónika (MSZP), Dr. Harangozó Tamás (MSZP) 2011.11.14
4786/430 A Munka Törvénykönyvéről Kiss Péter (MSZP), Gúr Nándor (MSZP), Simon Gábor (MSZP), Dr. Nemény András (MSZP), Dr. Varga László (MSZP), Dr. Sós Tamás (MSZP), Dr. Garai István Levente (MSZP), Tóth Csaba (MSZP), Pál Béla (MSZP), Pál Tibor (MSZP), Varga Zoltán (MSZP), Dr. Lamperth Mónika (MSZP), Dr. Harangozó Tamás (MSZP) 2011.11.14
4786/428 A Munka Törvénykönyvéről Kiss Péter (MSZP), Gúr Nándor (MSZP), Simon Gábor (MSZP), Dr. Nemény András (MSZP), Dr. Varga László (MSZP), Dr. Sós Tamás (MSZP), Dr. Garai István Levente (MSZP), Tóth Csaba (MSZP), Pál Béla (MSZP), Pál Tibor (MSZP), Varga Zoltán (MSZP), Dr. Lamperth Mónika (MSZP), Dr. Harangozó Tamás (MSZP) 2011.11.14
4786/363 A Munka Törvénykönyvéről Gúr Nándor (MSZP), Kiss Péter (MSZP), Simon Gábor (MSZP), Dr. Nemény András (MSZP), Dr. Varga László (MSZP), Dr. Sós Tamás (MSZP), Dr. Garai István Levente (MSZP), Tóth Csaba (MSZP), Pál Béla (MSZP), Pál Tibor (MSZP), Varga Zoltán (MSZP), Dr. Lamperth Mónika (MSZP), Dr. Harangozó Tamás (MSZP) 2011.11.14
4786/362 A Munka Törvénykönyvéről Kiss Péter (MSZP), Gúr Nándor (MSZP), Simon Gábor (MSZP), Dr. Nemény András (MSZP), Dr. Varga László (MSZP), Dr. Sós Tamás (MSZP), Dr. Garai István Levente (MSZP), Tóth Csaba (MSZP), Pál Béla (MSZP), Pál Tibor (MSZP), Varga Zoltán (MSZP), Dr. Lamperth Mónika (MSZP), Dr. Harangozó Tamás (MSZP) 2011.11.14
4786/349 A Munka Törvénykönyvéről Kiss Péter (MSZP), Gúr Nándor (MSZP), Simon Gábor (MSZP), Dr. Nemény András (MSZP), Dr. Varga László (MSZP), Dr. Sós Tamás (MSZP), Dr. Garai István Levente (MSZP), Tóth Csaba (MSZP), Pál Béla (MSZP), Pál Tibor (MSZP), Varga Zoltán (MSZP), Dr. Lamperth Mónika (MSZP), Horváth András Tibor (MSZP), Harangozó Gábor (MSZP), Dr. Harangozó Tamás (MSZP) 2011.11.14
4786/346 A Munka Törvénykönyvéről Kiss Péter (MSZP), Gúr Nándor (MSZP), Simon Gábor (MSZP), Dr. Nemény András (MSZP), Dr. Varga László (MSZP), Dr. Sós Tamás (MSZP), Dr. Garai István Levente (MSZP), Tóth Csaba (MSZP), Pál Béla (MSZP), Pál Tibor (MSZP), Varga Zoltán (MSZP), Dr. Lamperth Mónika (MSZP), Horváth András Tibor (MSZP), Harangozó Gábor (MSZP), Dr. Harangozó Tamás (MSZP) 2011.11.14
4786/330 A Munka Törvénykönyvéről Kiss Péter (MSZP), Gúr Nándor (MSZP), Simon Gábor (MSZP), Dr. Nemény András (MSZP), Dr. Varga László (MSZP), Dr. Sós Tamás (MSZP), Dr. Garai István Levente (MSZP), Tóth Csaba (MSZP), Pál Béla (MSZP), Pál Tibor (MSZP), Varga Zoltán (MSZP), Dr. Lamperth Mónika (MSZP), Dr. Harangozó Tamás (MSZP) 2011.11.14
4786/329 A Munka Törvénykönyvéről Kiss Péter (MSZP), Gúr Nándor (MSZP), Simon Gábor (MSZP), Dr. Nemény András (MSZP), Dr. Varga László (MSZP), Dr. Sós Tamás (MSZP), Dr. Garai István Levente (MSZP), Tóth Csaba (MSZP), Pál Béla (MSZP), Pál Tibor (MSZP), Varga Zoltán (MSZP), Dr. Lamperth Mónika (MSZP), Dr. Harangozó Tamás (MSZP) 2011.11.14
4786/328 A Munka Törvénykönyvéről Kiss Péter (MSZP), Gúr Nándor (MSZP), Simon Gábor (MSZP), Dr. Nemény András (MSZP), Dr. Varga László (MSZP), Dr. Sós Tamás (MSZP), Dr. Garai István Levente (MSZP), Tóth Csaba (MSZP), Pál Béla (MSZP), Pál Tibor (MSZP), Varga Zoltán (MSZP), Dr. Lamperth Mónika (MSZP), Harangozó Gábor (MSZP), Dr. Harangozó Tamás (MSZP) 2011.11.14
4786/319 A Munka Törvénykönyvéről Kiss Péter (MSZP), Gúr Nándor (MSZP), Simon Gábor (MSZP), Dr. Nemény András (MSZP), Dr. Varga László (MSZP), Dr. Sós Tamás (MSZP), Dr. Garai István Levente (MSZP), Tóth Csaba (MSZP), Pál Béla (MSZP), Pál Tibor (MSZP), Varga Zoltán (MSZP), Dr. Lamperth Mónika (MSZP), Horváth András Tibor (MSZP), Harangozó Gábor (MSZP), Dr. Harangozó Tamás (MSZP) 2011.11.14
4786/318 A Munka Törvénykönyvéről Kiss Péter (MSZP), Gúr Nándor (MSZP), Simon Gábor (MSZP), Dr. Nemény András (MSZP), Dr. Varga László (MSZP), Dr. Sós Tamás (MSZP), Dr. Garai István Levente (MSZP), Tóth Csaba (MSZP), Pál Béla (MSZP), Pál Tibor (MSZP), Varga Zoltán (MSZP), Dr. Lamperth Mónika (MSZP), Horváth András Tibor (MSZP), Harangozó Gábor (MSZP), Dr. Harangozó Tamás (MSZP) 2011.11.14
4786/304 A Munka Törvénykönyvéről Kiss Péter (MSZP), Gúr Nándor (MSZP), Simon Gábor (MSZP), Dr. Nemény András (MSZP), Dr. Varga László (MSZP), Dr. Sós Tamás (MSZP), Dr. Garai István Levente (MSZP), Tóth Csaba (MSZP), Pál Béla (MSZP), Pál Tibor (MSZP), Varga Zoltán (MSZP), Dr. Lamperth Mónika (MSZP) 2011.11.14
4786/303 A Munka Törvénykönyvéről Kiss Péter (MSZP), Gúr Nándor (MSZP), Simon Gábor (MSZP), Dr. Nemény András (MSZP), Dr. Varga László (MSZP), Dr. Sós Tamás (MSZP), Dr. Garai István Levente (MSZP), Tóth Csaba (MSZP), Pál Béla (MSZP), Pál Tibor (MSZP), Varga Zoltán (MSZP), Dr. Lamperth Mónika (MSZP) 2011.11.14
4786/289 A Munka Törvénykönyvéről Kiss Péter (MSZP), Gúr Nándor (MSZP), Simon Gábor (MSZP), Dr. Nemény András (MSZP), Dr. Varga László (MSZP), Dr. Sós Tamás (MSZP), Dr. Garai István Levente (MSZP), Tóth Csaba (MSZP), Pál Béla (MSZP), Pál Tibor (MSZP), Varga Zoltán (MSZP), Dr. Lamperth Mónika (MSZP) 2011.11.14
4786/287 A Munka Törvénykönyvéről Kiss Péter (MSZP), Gúr Nándor (MSZP), Simon Gábor (MSZP), Dr. Nemény András (MSZP), Dr. Varga László (MSZP), Dr. Sós Tamás (MSZP), Dr. Garai István Levente (MSZP), Tóth Csaba (MSZP), Pál Béla (MSZP), Pál Tibor (MSZP), Varga Zoltán (MSZP), Dr. Lamperth Mónika (MSZP) 2011.11.14
4786/285 A Munka Törvénykönyvéről Kiss Péter (MSZP), Gúr Nándor (MSZP), Simon Gábor (MSZP), Dr. Nemény András (MSZP), Dr. Varga László (MSZP), Dr. Sós Tamás (MSZP), Dr. Garai István Levente (MSZP), Tóth Csaba (MSZP), Pál Béla (MSZP), Pál Tibor (MSZP), Varga Zoltán (MSZP), Dr. Lamperth Mónika (MSZP) 2011.11.14
4786/284 A Munka Törvénykönyvéről Kiss Péter (MSZP), Gúr Nándor (MSZP), Simon Gábor (MSZP), Dr. Nemény András (MSZP), Dr. Varga László (MSZP), Dr. Sós Tamás (MSZP), Dr. Garai István Levente (MSZP), Tóth Csaba (MSZP), Pál Béla (MSZP), Pál Tibor (MSZP), Varga Zoltán (MSZP), Dr. Lamperth Mónika (MSZP) 2011.11.14
4786/278 A Munka Törvénykönyvéről Kiss Péter (MSZP), Gúr Nándor (MSZP), Simon Gábor (MSZP), Dr. Nemény András (MSZP), Dr. Varga László (MSZP), Dr. Sós Tamás (MSZP), Dr. Garai István Levente (MSZP), Tóth Csaba (MSZP), Pál Béla (MSZP), Pál Tibor (MSZP), Varga Zoltán (MSZP), Dr. Lamperth Mónika (MSZP) 2011.11.14
4786/277 A Munka Törvénykönyvéről Kiss Péter (MSZP), Gúr Nándor (MSZP), Simon Gábor (MSZP), Dr. Nemény András (MSZP), Dr. Varga László (MSZP), Dr. Sós Tamás (MSZP), Dr. Garai István Levente (MSZP), Tóth Csaba (MSZP), Pál Béla (MSZP), Pál Tibor (MSZP), Varga Zoltán (MSZP), Dr. Lamperth Mónika (MSZP) 2011.11.14
4786/275 A Munka Törvénykönyvéről Kiss Péter (MSZP), Gúr Nándor (MSZP), Simon Gábor (MSZP), Dr. Nemény András (MSZP), Dr. Varga László (MSZP), Dr. Sós Tamás (MSZP), Dr. Garai István Levente (MSZP), Tóth Csaba (MSZP), Pál Béla (MSZP), Pál Tibor (MSZP), Varga Zoltán (MSZP), Dr. Lamperth Mónika (MSZP) 2011.11.14
4786/274 A Munka Törvénykönyvéről Kiss Péter (MSZP), Gúr Nándor (MSZP), Simon Gábor (MSZP), Dr. Nemény András (MSZP), Dr. Varga László (MSZP), Dr. Sós Tamás (MSZP), Dr. Garai István Levente (MSZP), Tóth Csaba (MSZP), Pál Béla (MSZP), Pál Tibor (MSZP), Varga Zoltán (MSZP), Dr. Lamperth Mónika (MSZP) 2011.11.14
4786/271 A Munka Törvénykönyvéről Kiss Péter (MSZP), Gúr Nándor (MSZP), Simon Gábor (MSZP), Dr. Nemény András (MSZP), Dr. Varga László (MSZP), Dr. Sós Tamás (MSZP), Dr. Garai István Levente (MSZP), Tóth Csaba (MSZP), Pál Béla (MSZP), Pál Tibor (MSZP), Varga Zoltán (MSZP), Dr. Lamperth Mónika (MSZP) 2011.11.14
4786/270 A Munka Törvénykönyvéről Kiss Péter (MSZP), Gúr Nándor (MSZP), Simon Gábor (MSZP), Dr. Nemény András (MSZP), Dr. Varga László (MSZP), Dr. Sós Tamás (MSZP), Dr. Garai István Levente (MSZP), Tóth Csaba (MSZP), Pál Béla (MSZP), Pál Tibor (MSZP), Varga Zoltán (MSZP), Dr. Lamperth Mónika (MSZP) 2011.11.14
4786/258 A Munka Törvénykönyvéről Kiss Péter (MSZP), Gúr Nándor (MSZP), Simon Gábor (MSZP), Dr. Nemény András (MSZP), Dr. Varga László (MSZP), Dr. Sós Tamás (MSZP), Dr. Garai István Levente (MSZP), Tóth Csaba (MSZP), Pál Béla (MSZP), Pál Tibor (MSZP), Varga Zoltán (MSZP), Dr. Lamperth Mónika (MSZP) 2011.11.14
4786/254 A Munka Törvénykönyvéről Kiss Péter (MSZP), Gúr Nándor (MSZP), Simon Gábor (MSZP), Dr. Nemény András (MSZP), Dr. Varga László (MSZP), Dr. Sós Tamás (MSZP), Dr. Garai István Levente (MSZP), Tóth Csaba (MSZP), Pál Béla (MSZP), Pál Tibor (MSZP), Varga Zoltán (MSZP), Dr. Lamperth Mónika (MSZP) 2011.11.14
4786/249 A Munka Törvénykönyvéről Kiss Péter (MSZP), Gúr Nándor (MSZP), Simon Gábor (MSZP), Dr. Nemény András (MSZP), Dr. Varga László (MSZP), Dr. Sós Tamás (MSZP), Dr. Garai István Levente (MSZP), Tóth Csaba (MSZP), Pál Béla (MSZP), Pál Tibor (MSZP), Varga Zoltán (MSZP), Dr. Lamperth Mónika (MSZP) 2011.11.14
4786/248 A Munka Törvénykönyvéről Kiss Péter (MSZP), Gúr Nándor (MSZP), Simon Gábor (MSZP), Dr. Nemény András (MSZP), Dr. Varga László (MSZP), Dr. Sós Tamás (MSZP), Dr. Garai István Levente (MSZP), Tóth Csaba (MSZP), Pál Béla (MSZP), Pál Tibor (MSZP), Varga Zoltán (MSZP), Dr. Lamperth Mónika (MSZP) 2011.11.14
4786/245 A Munka Törvénykönyvéről Kiss Péter (MSZP), Gúr Nándor (MSZP), Simon Gábor (MSZP), Dr. Nemény András (MSZP), Dr. Varga László (MSZP), Dr. Sós Tamás (MSZP), Dr. Garai István Levente (MSZP), Tóth Csaba (MSZP), Pál Béla (MSZP), Pál Tibor (MSZP), Varga Zoltán (MSZP), Dr. Lamperth Mónika (MSZP) 2011.11.14
4786/244 A Munka Törvénykönyvéről Kiss Péter (MSZP), Gúr Nándor (MSZP), Simon Gábor (MSZP), Dr. Nemény András (MSZP), Dr. Varga László (MSZP), Dr. Sós Tamás (MSZP), Dr. Garai István Levente (MSZP), Tóth Csaba (MSZP), Pál Béla (MSZP), Pál Tibor (MSZP), Varga Zoltán (MSZP), Dr. Lamperth Mónika (MSZP) 2011.11.14
4662/48 Egyes adótörvények és azzal összefüggő egyéb törvények módosításáról Mesterházy Attila (MSZP), Dr. Szekeres Imre (MSZP), Dr. Hiller István (MSZP), Iváncsik Imre (MSZP), Kiss Péter (MSZP), Kovács László (MSZP), Dr. Lamperth Mónika (MSZP), Szabó Imre (MSZP), Varga Zoltán (MSZP) 2011.10.25
4659/19 A megyei önkormányzatok konszolidációjáról, a megyei önkormányzati intézmények és a Fővárosi Önkormányzat egyes egészségügyi intézményeinek átvételéről Dr. Lamperth Mónika (MSZP) 2011.10.19
4659/9 A megyei önkormányzatok konszolidációjáról, a megyei önkormányzati intézmények és a Fővárosi Önkormányzat egyes egészségügyi intézményeinek átvételéről Varga Zoltán (MSZP), Kovács Tibor (MSZP), Dr. Lamperth Mónika (MSZP), Lukács Zoltán (MSZP), Dr. Sós Tamás (MSZP) 2011.10.18
4659/8 A megyei önkormányzatok konszolidációjáról, a megyei önkormányzati intézmények és a Fővárosi Önkormányzat egyes egészségügyi intézményeinek átvételéről Varga Zoltán (MSZP), Kovács Tibor (MSZP), Dr. Lamperth Mónika (MSZP), Lukács Zoltán (MSZP), Dr. Sós Tamás (MSZP) 2011.10.18
4424/38 Az Alkotmánybíróságról Dr. Lamperth Mónika (MSZP) 2011.10.10
4424/37 Az Alkotmánybíróságról Dr. Lamperth Mónika (MSZP) 2011.10.10
4424/36 Az Alkotmánybíróságról Dr. Lamperth Mónika (MSZP) 2011.10.10
4424/35 Az Alkotmánybíróságról Dr. Lamperth Mónika (MSZP) 2011.10.07
4424/34 Az Alkotmánybíróságról Dr. Lamperth Mónika (MSZP) 2011.10.07
4424/33 Az Alkotmánybíróságról Dr. Lamperth Mónika (MSZP) 2011.10.07
4424/32 Az Alkotmánybíróságról Dr. Lamperth Mónika (MSZP) 2011.10.07
4424/31 Az Alkotmánybíróságról Dr. Lamperth Mónika (MSZP) 2011.10.07
4424/30 Az Alkotmánybíróságról Dr. Lamperth Mónika (MSZP) 2011.10.07
4424/29 Az Alkotmánybíróságról Dr. Lamperth Mónika (MSZP) 2011.10.07
4424/28 Az Alkotmánybíróságról Dr. Lamperth Mónika (MSZP) 2011.10.07
4424/27 Az Alkotmánybíróságról Dr. Lamperth Mónika (MSZP) 2011.10.07
4424/26 Az Alkotmánybíróságról Dr. Lamperth Mónika (MSZP) 2011.10.07
4424/25 Az Alkotmánybíróságról Dr. Lamperth Mónika (MSZP) 2011.10.07
4424/24 Az Alkotmánybíróságról Dr. Lamperth Mónika (MSZP) 2011.10.07
4424/23 Az Alkotmánybíróságról Dr. Lamperth Mónika (MSZP) 2011.10.07
4424/22 Az Alkotmánybíróságról Dr. Lamperth Mónika (MSZP) 2011.10.07
4424/21 Az Alkotmánybíróságról Dr. Lamperth Mónika (MSZP) 2011.10.07
4424/20 Az Alkotmánybíróságról Dr. Lamperth Mónika (MSZP) 2011.10.07
4424/19 Az Alkotmánybíróságról Dr. Lamperth Mónika (MSZP) 2011.10.07
4424/18 Az Alkotmánybíróságról Dr. Lamperth Mónika (MSZP) 2011.10.07
4424/17 Az Alkotmánybíróságról Dr. Lamperth Mónika (MSZP) 2011.10.07
4424/16 Az Alkotmánybíróságról Dr. Lamperth Mónika (MSZP) 2011.10.07
4424/15 Az Alkotmánybíróságról Dr. Lamperth Mónika (MSZP) 2011.10.07
4424/14 Az Alkotmánybíróságról Dr. Lamperth Mónika (MSZP) 2011.10.07
4424/13 Az Alkotmánybíróságról Dr. Lamperth Mónika (MSZP) 2011.10.07
4424/12 Az Alkotmánybíróságról Dr. Lamperth Mónika (MSZP) 2011.10.07
4424/11 Az Alkotmánybíróságról Dr. Lamperth Mónika (MSZP) 2011.10.07
4424/10 Az Alkotmánybíróságról Dr. Lamperth Mónika (MSZP) 2011.10.07
4424/9 Az Alkotmánybíróságról Dr. Lamperth Mónika (MSZP) 2011.10.07
4424/8 Az Alkotmánybíróságról Dr. Lamperth Mónika (MSZP) 2011.10.07
4424/7 Az Alkotmánybíróságról Dr. Lamperth Mónika (MSZP) 2011.10.07
4424/6 Az Alkotmánybíróságról Dr. Lamperth Mónika (MSZP) 2011.10.07
4424/5 Az Alkotmánybíróságról Dr. Lamperth Mónika (MSZP) 2011.10.07
4424/4 Az Alkotmánybíróságról Dr. Lamperth Mónika (MSZP) 2011.10.07
4424/3 Az Alkotmánybíróságról Dr. Lamperth Mónika (MSZP) 2011.10.07
4424/2 Az Alkotmánybíróságról Dr. Lamperth Mónika (MSZP) 2011.10.07
4365/638 Magyarország 2012. évi költségvetéséről Dr. Lamperth Mónika (MSZP) 2011.12.02
4365/574 Magyarország 2012. évi költségvetéséről Dr. Lamperth Mónika (MSZP) 2011.11.17
4365/9 Magyarország 2012. évi költségvetéséről Mesterházy Attila (MSZP), Dr. Szekeres Imre (MSZP), Dr. Hiller István (MSZP), Iváncsik Imre (MSZP), Kiss Péter (MSZP), Kovács László (MSZP), Dr. Lamperth Mónika (MSZP), Szabó Imre (MSZP), Varga Zoltán (MSZP) 2011.11.02
4050/9 A bírósági eljárások időszerűségének biztosítása érdekében egyes bírói álláshelyek betöltéséről Dr. Lamperth Mónika (MSZP) 2011.09.26
4050/6 A bírósági eljárások időszerűségének biztosítása érdekében egyes bírói álláshelyek betöltéséről Dr. Lamperth Mónika (MSZP), Dr. Steiner Pál (MSZP) 2011.09.19
4050/5 A bírósági eljárások időszerűségének biztosítása érdekében egyes bírói álláshelyek betöltéséről Dr. Lamperth Mónika (MSZP), Dr. Steiner Pál (MSZP) 2011.09.19
4050/4 A bírósági eljárások időszerűségének biztosítása érdekében egyes bírói álláshelyek betöltéséről Dr. Lamperth Mónika (MSZP), Dr. Steiner Pál (MSZP) 2011.09.19
4050/3 A bírósági eljárások időszerűségének biztosítása érdekében egyes bírói álláshelyek betöltéséről Dr. Lamperth Mónika (MSZP), Dr. Steiner Pál (MSZP) 2011.09.19
4050/2 A bírósági eljárások időszerűségének biztosítása érdekében egyes bírói álláshelyek betöltéséről Dr. Lamperth Mónika (MSZP), Dr. Steiner Pál (MSZP) 2011.09.19
4050/1 A bírósági eljárások időszerűségének biztosítása érdekében egyes bírói álláshelyek betöltéséről Dr. Lamperth Mónika (MSZP), Dr. Steiner Pál (MSZP) 2011.09.19
3585/89 Az alapvető jogok biztosáról Dr. Lamperth Mónika (MSZP) 2011.07.07
3585/88 Az alapvető jogok biztosáról Dr. Lamperth Mónika (MSZP) 2011.07.07
3497/4 A köztársasági elnök jogállásáról és javadalmazásáról Dr. Bárándy Gergely (MSZP), Dr. Harangozó Tamás (MSZP), Dr. Lamperth Mónika (MSZP) 2011.06.20
3497/3 A köztársasági elnök jogállásáról és javadalmazásáról Dr. Bárándy Gergely (MSZP), Dr. Harangozó Tamás (MSZP), Dr. Lamperth Mónika (MSZP) 2011.06.20
3479/11 A népszavazás kezdeményezéséről Dr. Lamperth Mónika (MSZP) 2011.10.19
3479/9 A népszavazás kezdeményezéséről Dr. Lamperth Mónika (MSZP) 2011.10.04
3479/8 A népszavazás kezdeményezéséről Dr. Lamperth Mónika (MSZP) 2011.10.04
3479/7 A népszavazás kezdeményezéséről Dr. Lamperth Mónika (MSZP) 2011.10.04
3479/6 A népszavazás kezdeményezéséről Dr. Lamperth Mónika (MSZP) 2011.10.04
3479/5 A népszavazás kezdeményezéséről Dr. Lamperth Mónika (MSZP) 2011.10.04
3479/4 A népszavazás kezdeményezéséről Dr. Lamperth Mónika (MSZP) 2011.10.04
3479/3 A népszavazás kezdeményezéséről Dr. Lamperth Mónika (MSZP) 2011.10.04
3479/2 A népszavazás kezdeményezéséről Dr. Lamperth Mónika (MSZP) 2011.10.04
3357/14 Az egyes egészségügyi tárgyú törvények módosításáról Dr. Garai István Levente (MSZP), Dr. Nemény András (MSZP), Tukacs István (MSZP), Varju László (MSZP), Dr. Ipkovich György (MSZP), Káli Sándor (MSZP), Pál Béla (MSZP), Gőgös Zoltán (MSZP), Göndör István (MSZP), Dr. Lamperth Mónika (MSZP) 2011.06.07
3357/13 Az egyes egészségügyi tárgyú törvények módosításáról Dr. Garai István Levente (MSZP), Varju László (MSZP), Tukacs István (MSZP), Dr. Nemény András (MSZP), Dr. Ipkovich György (MSZP), Káli Sándor (MSZP), Pál Béla (MSZP), Gőgös Zoltán (MSZP), Göndör István (MSZP), Dr. Lamperth Mónika (MSZP) 2011.06.07
3357/12 Az egyes egészségügyi tárgyú törvények módosításáról Dr. Garai István Levente (MSZP), Varju László (MSZP), Tukacs István (MSZP), Dr. Nemény András (MSZP), Dr. Ipkovich György (MSZP), Káli Sándor (MSZP), Pál Béla (MSZP), Gőgös Zoltán (MSZP), Göndör István (MSZP), Dr. Lamperth Mónika (MSZP) 2011.06.07
3357/11 Az egyes egészségügyi tárgyú törvények módosításáról Dr. Garai István Levente (MSZP), Dr. Nemény András (MSZP), Tukacs István (MSZP), Varju László (MSZP), Dr. Ipkovich György (MSZP), Káli Sándor (MSZP), Pál Béla (MSZP), Gőgös Zoltán (MSZP), Göndör István (MSZP), Dr. Lamperth Mónika (MSZP) 2011.06.07
3357/10 Az egyes egészségügyi tárgyú törvények módosításáról Dr. Garai István Levente (MSZP), Dr. Nemény András (MSZP), Tukacs István (MSZP), Varju László (MSZP), Dr. Ipkovich György (MSZP), Káli Sándor (MSZP), Pál Béla (MSZP), Gőgös Zoltán (MSZP), Göndör István (MSZP), Dr. Lamperth Mónika (MSZP) 2011.06.07
3006/5 A Büntető Törvénykönyvről szóló 1978. évi IV. törvény és egyes törvények pénzügyi bűncselekményekkel összefüggő módosításáról Dr. Lamperth Mónika (MSZP), Dr. Ipkovich György (MSZP) 2011.05.17
2941/5 A kormánytisztviselők jogállásáról szóló 2010. évi LVIII. törvény módosításáról, valamint a köztisztviselők jogállásáról szóló 1992. évi XXIII. törvény módosításáról Kiss Péter (MSZP), Gúr Nándor (MSZP), Szűcs Erika (MSZP), Dr. Nemény András (MSZP), Dr. Varga László (MSZP), Dr. Sós Tamás (MSZP), Dr. Garai István Levente (MSZP), Dr. Lamperth Mónika (MSZP) 2011.05.03
2941/4 A kormánytisztviselők jogállásáról szóló 2010. évi LVIII. törvény módosításáról, valamint a köztisztviselők jogállásáról szóló 1992. évi XXIII. törvény módosításáról Kiss Péter (MSZP), Gúr Nándor (MSZP), Szűcs Erika (MSZP), Dr. Nemény András (MSZP), Dr. Varga László (MSZP), Dr. Sós Tamás (MSZP), Dr. Garai István Levente (MSZP), Dr. Lamperth Mónika (MSZP) 2011.05.03
2941/3 A kormánytisztviselők jogállásáról szóló 2010. évi LVIII. törvény módosításáról, valamint a köztisztviselők jogállásáról szóló 1992. évi XXIII. törvény módosításáról Kiss Péter (MSZP), Gúr Nándor (MSZP), Szűcs Erika (MSZP), Dr. Nemény András (MSZP), Dr. Varga László (MSZP), Dr. Sós Tamás (MSZP), Dr. Garai István Levente (MSZP), Dr. Lamperth Mónika (MSZP) 2011.05.03
2941/2 A kormánytisztviselők jogállásáról szóló 2010. évi LVIII. törvény módosításáról, valamint a köztisztviselők jogállásáról szóló 1992. évi XXIII. törvény módosításáról Kiss Péter (MSZP), Gúr Nándor (MSZP), Szűcs Erika (MSZP), Dr. Nemény András (MSZP), Dr. Varga László (MSZP), Dr. Sós Tamás (MSZP), Dr. Garai István Levente (MSZP), Dr. Lamperth Mónika (MSZP), Káli Sándor (MSZP) 2011.05.03
2767/1 A települési önkormányzatok többcélú kistérségi társulásáról szóló 2004. évi CVII. törvény módosításáról Dr. Lamperth Mónika (MSZP), Horváth András Tibor (MSZP) 2011.04.11
2401/1 Az egyes gazdasági és pénzügyi tárgyú törvények megalkotásáról, illetve módosításáról szóló 2010. évi XC. törvénynek az indokolás nélkül felmentett kormánytisztviselők és köztisztviselők különadó alóli mentesítésével összefüggő módosításáról és a mentesség érvényesítéséről Dr. Lamperth Mónika (MSZP) 2011.02.21
2241/1 A köztisztviselők jogállásáról szóló 1992. évi XXIII. törvény módosításáról Kiss Péter (MSZP), Dr. Lamperth Mónika (MSZP) 2011.02.17
2239/12 A polgárok személyi adatainak és lakcímének nyilvántartásáról szóló 1992. évi LXVI. törvény, a magyar állampolgárságról szóló 1993. évi LV. törvény és az anyakönyvi eljárásról szóló 2010. évi I. törvény módosításáról Szabó Vilmos (MSZP), Dr. Lamperth Mónika (MSZP) 2011.02.07
2239/1 A polgárok személyi adatainak és lakcímének nyilvántartásáról szóló 1992. évi LXVI. törvény, a magyar állampolgárságról szóló 1993. évi LV. törvény és az anyakönyvi eljárásról szóló 2010. évi I. törvény módosításáról Szabó Vilmos (MSZP), Dr. Lamperth Mónika (MSZP) 2011.02.14
1864/40 A bíróságok hatékony működését és a bírósági eljárások gyorsítását szolgáló egyes törvények módosításáról Dr. Bárándy Gergely (MSZP), Dr. Harangozó Tamás (MSZP), Dr. Lamperth Mónika (MSZP) 2010.12.14
1812/21 A társasházakról szóló 2003. évi CXXXIII. törvény módosításáról Dr. Lamperth Mónika (MSZP) 2010.12.08
1812/7 A társasházakról szóló 2003. évi CXXXIII. törvény módosításáról Dr. Lamperth Mónika (MSZP) 2010.12.06
1812/6 A társasházakról szóló 2003. évi CXXXIII. törvény módosításáról Dr. Lamperth Mónika (MSZP) 2010.12.06
1812/5 A társasházakról szóló 2003. évi CXXXIII. törvény módosításáról Dr. Lamperth Mónika (MSZP) 2010.12.06
1812/4 A társasházakról szóló 2003. évi CXXXIII. törvény módosításáról Dr. Lamperth Mónika (MSZP) 2010.12.06
1674/3 Egyes törvényeknek a naptári napban való határidő-számítással összefüggésben történő módosításáról Dr. Lamperth Mónika (MSZP), Dr. Simon Gábor (MSZP) 2010.11.23
1665/8 A Magyar Köztársaság 2011. évi költségvetését megalapozó egyes törvények módosításáról Mesterházy Attila (MSZP), Dr. Szekeres Imre (MSZP), Dr. Hiller István (MSZP), Iváncsik Imre (MSZP), Kiss Péter (MSZP), Kovács László (MSZP), Dr. Lamperth Mónika (MSZP), Szabó Imre (MSZP), Varga Zoltán (MSZP), Varju László (MSZP) 2010.11.18
1498/581 A Magyar Köztársaság 2011. évi költségvetéséről Dr. Kolber István (MSZP), Dr. Lamperth Mónika (MSZP), Harangozó Gábor (MSZP) 2010.12.13
1498/580 A Magyar Köztársaság 2011. évi költségvetéséről Dr. Kolber István (MSZP), Dr. Lamperth Mónika (MSZP), Harangozó Gábor (MSZP) 2010.12.13
1498/579 A Magyar Köztársaság 2011. évi költségvetéséről Dr. Kolber István (MSZP), Dr. Lamperth Mónika (MSZP), Harangozó Gábor (MSZP) 2010.12.13
1498/578 A Magyar Köztársaság 2011. évi költségvetéséről Dr. Kolber István (MSZP), Dr. Lamperth Mónika (MSZP), Harangozó Gábor (MSZP) 2010.12.13
1498/577 A Magyar Köztársaság 2011. évi költségvetéséről Dr. Kolber István (MSZP), Dr. Lamperth Mónika (MSZP), Harangozó Gábor (MSZP) 2010.12.13
1498/576 A Magyar Köztársaság 2011. évi költségvetéséről Dr. Kolber István (MSZP), Dr. Lamperth Mónika (MSZP), Harangozó Gábor (MSZP) 2010.12.13
1498/575 A Magyar Köztársaság 2011. évi költségvetéséről Dr. Kolber István (MSZP), Dr. Lamperth Mónika (MSZP), Harangozó Gábor (MSZP) 2010.12.13
1498/574 A Magyar Köztársaság 2011. évi költségvetéséről Dr. Kolber István (MSZP), Dr. Lamperth Mónika (MSZP), Harangozó Gábor (MSZP) 2010.12.13
1498/573 A Magyar Köztársaság 2011. évi költségvetéséről Dr. Kolber István (MSZP), Dr. Lamperth Mónika (MSZP), Harangozó Gábor (MSZP) 2010.12.13
1498/572 A Magyar Köztársaság 2011. évi költségvetéséről Dr. Kolber István (MSZP), Dr. Lamperth Mónika (MSZP), Harangozó Gábor (MSZP) 2010.12.13
1498/571 A Magyar Köztársaság 2011. évi költségvetéséről Dr. Kolber István (MSZP), Dr. Lamperth Mónika (MSZP), Harangozó Gábor (MSZP) 2010.12.13
1498/570 A Magyar Köztársaság 2011. évi költségvetéséről Dr. Kolber István (MSZP), Dr. Lamperth Mónika (MSZP), Harangozó Gábor (MSZP) 2010.12.13
1498/561 A Magyar Köztársaság 2011. évi költségvetéséről Dr. Lamperth Mónika (MSZP) 2010.12.13
1498/54 A Magyar Köztársaság 2011. évi költségvetéséről Mesterházy Attila (MSZP), Dr. Szekeres Imre (MSZP), Dr. Hiller István (MSZP), Iváncsik Imre (MSZP), Kiss Péter (MSZP), Kovács László (MSZP), Dr. Lamperth Mónika (MSZP), Szabó Imre (MSZP), Varga Zoltán (MSZP), Varju László (MSZP) 2010.11.18
1498/53 A Magyar Köztársaság 2011. évi költségvetéséről Mesterházy Attila (MSZP), Dr. Szekeres Imre (MSZP), Dr. Hiller István (MSZP), Iváncsik Imre (MSZP), Kiss Péter (MSZP), Kovács László (MSZP), Dr. Lamperth Mónika (MSZP), Szabó Imre (MSZP), Varga Zoltán (MSZP), Varju László (MSZP) 2010.11.18
1481/4 A 2011. évi népszámlálásról szóló 2009. évi CXXXIX. törvény módosításáról Dr. Lamperth Mónika (MSZP), Lendvai Ildikó (MSZP) 2010.11.04
1481/3 A 2011. évi népszámlálásról szóló 2009. évi CXXXIX. törvény módosításáról Dr. Lamperth Mónika (MSZP), Lendvai Ildikó (MSZP) 2010.11.04
1481/2 A 2011. évi népszámlálásról szóló 2009. évi CXXXIX. törvény módosításáról Dr. Lamperth Mónika (MSZP), Lendvai Ildikó (MSZP) 2010.11.04
1446/1 Az Alkotmánybíróságról szóló 1989. évi XXXII. törvény módosításáról Dr. Lamperth Mónika (MSZP) 2010.11.02
1427/4 A Magyar Köztársaság minisztériumainak felsorolásáról szóló 2010. évi XLII. törvénnyel összefüggésben szükséges törvénymódosításokról és egyes iparjogvédelmi tárgyú törvények módosításáról Dr. Ipkovich György (MSZP), Dr. Lamperth Mónika (MSZP) 2010.11.02
1427/3 A Magyar Köztársaság minisztériumainak felsorolásáról szóló 2010. évi XLII. törvénnyel összefüggésben szükséges törvénymódosításokról és egyes iparjogvédelmi tárgyú törvények módosításáról Dr. Ipkovich György (MSZP), Dr. Lamperth Mónika (MSZP) 2010.11.02
1427/2 A Magyar Köztársaság minisztériumainak felsorolásáról szóló 2010. évi XLII. törvénnyel összefüggésben szükséges törvénymódosításokról és egyes iparjogvédelmi tárgyú törvények módosításáról Dr. Ipkovich György (MSZP), Dr. Lamperth Mónika (MSZP) 2010.11.02
1382/24 A jogszabályok előkészítésében való társadalmi részvételről Dr. Ipkovich György (MSZP), Dr. Lamperth Mónika (MSZP) 2010.10.25
1382/23 A jogszabályok előkészítésében való társadalmi részvételről Dr. Ipkovich György (MSZP), Dr. Lamperth Mónika (MSZP) 2010.10.25
1382/20 A jogszabályok előkészítésében való társadalmi részvételről Dr. Lamperth Mónika (MSZP) 2010.10.20
1382/19 A jogszabályok előkészítésében való társadalmi részvételről Dr. Lamperth Mónika (MSZP) 2010.10.20
1382/18 A jogszabályok előkészítésében való társadalmi részvételről Dr. Lamperth Mónika (MSZP) 2010.10.20
1382/17 A jogszabályok előkészítésében való társadalmi részvételről Dr. Lamperth Mónika (MSZP) 2010.10.20
1382/16 A jogszabályok előkészítésében való társadalmi részvételről Dr. Lamperth Mónika (MSZP) 2010.10.20
1382/15 A jogszabályok előkészítésében való társadalmi részvételről Dr. Lamperth Mónika (MSZP) 2010.10.20
1382/14 A jogszabályok előkészítésében való társadalmi részvételről Dr. Lamperth Mónika (MSZP) 2010.10.20
1382/13 A jogszabályok előkészítésében való társadalmi részvételről Dr. Lamperth Mónika (MSZP) 2010.10.20
1382/12 A jogszabályok előkészítésében való társadalmi részvételről Dr. Lamperth Mónika (MSZP) 2010.10.20
1382/11 A jogszabályok előkészítésében való társadalmi részvételről Dr. Lamperth Mónika (MSZP) 2010.10.20
1382/10 A jogszabályok előkészítésében való társadalmi részvételről Dr. Lamperth Mónika (MSZP) 2010.10.20
1382/9 A jogszabályok előkészítésében való társadalmi részvételről Dr. Lamperth Mónika (MSZP) 2010.10.20
1382/8 A jogszabályok előkészítésében való társadalmi részvételről Dr. Lamperth Mónika (MSZP) 2010.10.20
1382/7 A jogszabályok előkészítésében való társadalmi részvételről Dr. Lamperth Mónika (MSZP) 2010.10.20
1382/6 A jogszabályok előkészítésében való társadalmi részvételről Dr. Lamperth Mónika (MSZP) 2010.10.20
1382/5 A jogszabályok előkészítésében való társadalmi részvételről Dr. Lamperth Mónika (MSZP) 2010.10.20
1382/4 A jogszabályok előkészítésében való társadalmi részvételről Dr. Lamperth Mónika (MSZP) 2010.10.20
1382/3 A jogszabályok előkészítésében való társadalmi részvételről Dr. Lamperth Mónika (MSZP) 2010.10.20
1382/2 A jogszabályok előkészítésében való társadalmi részvételről Dr. Lamperth Mónika (MSZP) 2010.10.20
1292/1 A magánszemélyek munkavégzésre irányuló jogviszonyának megszüntetésével törvény alapján szerzett bevételt terhelő különadó eltörléséről Dr. Lamperth Mónika (MSZP) 2010.10.11
1248/40 A fővárosi és megyei kormányhivatalokról, valamint a fővárosi és megyei kormányhivatalok kialakításával és a területi integrációval összefüggő törvénymódosításokról Dr. Lamperth Mónika (MSZP) 2010.10.18
1248/13 A fővárosi és megyei kormányhivatalokról, valamint a fővárosi és megyei kormányhivatalok kialakításával és a területi integrációval összefüggő törvénymódosításokról Dr. Lamperth Mónika (MSZP) 2010.10.07
1248/12 A fővárosi és megyei kormányhivatalokról, valamint a fővárosi és megyei kormányhivatalok kialakításával és a területi integrációval összefüggő törvénymódosításokról Dr. Lamperth Mónika (MSZP) 2010.10.07
1248/11 A fővárosi és megyei kormányhivatalokról, valamint a fővárosi és megyei kormányhivatalok kialakításával és a területi integrációval összefüggő törvénymódosításokról Dr. Lamperth Mónika (MSZP) 2010.10.07
1248/10 A fővárosi és megyei kormányhivatalokról, valamint a fővárosi és megyei kormányhivatalok kialakításával és a területi integrációval összefüggő törvénymódosításokról Dr. Lamperth Mónika (MSZP) 2010.10.07
1248/9 A fővárosi és megyei kormányhivatalokról, valamint a fővárosi és megyei kormányhivatalok kialakításával és a területi integrációval összefüggő törvénymódosításokról Dr. Lamperth Mónika (MSZP) 2010.10.07
1248/8 A fővárosi és megyei kormányhivatalokról, valamint a fővárosi és megyei kormányhivatalok kialakításával és a területi integrációval összefüggő törvénymódosításokról Dr. Lamperth Mónika (MSZP) 2010.10.07
1248/7 A fővárosi és megyei kormányhivatalokról, valamint a fővárosi és megyei kormányhivatalok kialakításával és a területi integrációval összefüggő törvénymódosításokról Dr. Lamperth Mónika (MSZP) 2010.10.07
1248/6 A fővárosi és megyei kormányhivatalokról, valamint a fővárosi és megyei kormányhivatalok kialakításával és a területi integrációval összefüggő törvénymódosításokról Dr. Lamperth Mónika (MSZP) 2010.10.07
1247/7 A Magyar Köztársaság Alkotmányáról szóló 1949. évi XX. törvény módosításáról Dr. Lamperth Mónika (MSZP), Dr. Bárándy Gergely (MSZP) 2010.10.11
1247/6 A Magyar Köztársaság Alkotmányáról szóló 1949. évi XX. törvény módosításáról Dr. Lamperth Mónika (MSZP), Dr. Bárándy Gergely (MSZP) 2010.10.11
1247/5 A Magyar Köztársaság Alkotmányáról szóló 1949. évi XX. törvény módosításáról Dr. Lamperth Mónika (MSZP), Dr. Bárándy Gergely (MSZP) 2010.10.11
1247/4 A Magyar Köztársaság Alkotmányáról szóló 1949. évi XX. törvény módosításáról Dr. Lamperth Mónika (MSZP), Dr. Bárándy Gergely (MSZP) 2010.10.11
1247/3 A Magyar Köztársaság Alkotmányáról szóló 1949. évi XX. törvény módosításáról Dr. Lamperth Mónika (MSZP), Dr. Bárándy Gergely (MSZP) 2010.10.11
1247/2 A Magyar Köztársaság Alkotmányáról szóló 1949. évi XX. törvény módosításáról Dr. Lamperth Mónika (MSZP), Dr. Bárándy Gergely (MSZP) 2010.10.11
676/3 A Magyar Köztársaság Alkotmányáról szóló 1949. évi XX. törvény módosításáról Dr. Lamperth Mónika (MSZP) 2010.07.12
638/5 Az iskolai Nemzeti Összetartozás Napja bevezetéséről, a magyarországi és a külhoni magyar fiatalok közti kapcsolatok kialakításáról és erősítéséről a közoktatásban, valamint a Magyarország határain kívül élő magyarság bemutatásáról Dr. Lamperth Mónika (MSZP) 2010.07.12
585/3 Az Alkotmánybíróság tagjait jelölő eseti bizottság létrehozásáról Dr. Lamperth Mónika (MSZP), Dr. Bárándy Gergely (MSZP), Dr. Harangozó Tamás (MSZP) 2010.07.05
585/2 Az Alkotmánybíróság tagjait jelölő eseti bizottság létrehozásáról Dr. Lamperth Mónika (MSZP), Dr. Bárándy Gergely (MSZP), Dr. Harangozó Tamás (MSZP) 2010.07.05
190/4 Az Alkotmánybíróságról szóló 1989. évi XXXII. törvény módosításáról Dr. Lamperth Mónika (MSZP), Dr. Ipkovich György (MSZP), Dr. Simon Gábor (MSZP), Dr. Steiner Pál (MSZP), Dr. Harangozó Tamás (MSZP) 2010.06.28
189/7 A Magyar Köztársaság Alkotmányáról szóló 1949. évi XX. törvény módosításáról Dr. Lamperth Mónika (MSZP), Dr. Ipkovich György (MSZP), Dr. Simon Gábor (MSZP), Dr. Steiner Pál (MSZP), Dr. Harangozó Tamás (MSZP) 2010.06.28
178/9 Az Alkotmányelőkészítő eseti bizottság létrehozásáról Dr. Lamperth Mónika (MSZP), Dr. Bárándy Gergely (MSZP), Dr. Harangozó Tamás (MSZP), Dr. Ipkovich György (MSZP), Dr. Simon Gábor (MSZP), Dr. Steiner Pál (MSZP), Dr. Szili Katalin (MSZP) 2010.06.14
58/3 A választási eljárásról szóló 1997. évi C. törvény módosításáról Dr. Simon Gábor (MSZP), Dr. Lamperth Mónika (MSZP), Dr. Bárándy Gergely (MSZP), Dr. Harangozó Tamás (MSZP), Dr. Ipkovich György (MSZP), Dr. Steiner Pál (MSZP) 2010.05.31
58/2 A választási eljárásról szóló 1997. évi C. törvény módosításáról Dr. Simon Gábor (MSZP), Dr. Lamperth Mónika (MSZP), Dr. Bárándy Gergely (MSZP), Dr. Harangozó Tamás (MSZP), Dr. Ipkovich György (MSZP), Dr. Steiner Pál (MSZP) 2010.05.31
58/1 A választási eljárásról szóló 1997. évi C. törvény módosításáról Dr. Simon Gábor (MSZP), Dr. Lamperth Mónika (MSZP), Dr. Bárándy Gergely (MSZP), Dr. Harangozó Tamás (MSZP), Dr. Ipkovich György (MSZP), Dr. Steiner Pál (MSZP) 2010.05.31
45/30 A kormánytisztviselők jogállásáról Dr. Lamperth Mónika (MSZP), Pál Tibor (MSZP) 2010.06.21
45/12 A kormánytisztviselők jogállásáról Dr. Lamperth Mónika (MSZP), Pál Tibor (MSZP) 2010.05.25
45/3 A kormánytisztviselők jogállásáról Dr. Lamperth Mónika (MSZP), Dr. Bárándy Gergely (MSZP), Dr. Harangozó Tamás (MSZP), Dr. Steiner Pál (MSZP), Dr. Szili Katalin (MSZP), Gúr Nándor (MSZP) 2010.05.25
45/2 A kormánytisztviselők jogállásáról Dr. Lamperth Mónika (MSZP), Dr. Bárándy Gergely (MSZP), Dr. Harangozó Tamás (MSZP), Dr. Steiner Pál (MSZP), Dr. Szili Katalin (MSZP), Gúr Nándor (MSZP) 2010.05.25
45/1 A kormánytisztviselők jogállásáról Dr. Lamperth Mónika (MSZP), Dr. Bárándy Gergely (MSZP), Dr. Harangozó Tamás (MSZP), Dr. Steiner Pál (MSZP), Dr. Szili Katalin (MSZP), Gúr Nándor (MSZP) 2010.05.25
42/10 A helyi önkormányzatokról szóló 1990. évi LXV. törvény és a polgármesteri tisztség ellátásának egyes kérdéseiről és az önkormányzati képviselők tiszteletdíjáról szóló 1994. évi LXIV. törvény módosításáról Dr. Lamperth Mónika (MSZP), Dr. Ipkovich György (MSZP), Varga Zoltán (MSZP), Dr. Kolber István (MSZP), Pál Tibor (MSZP) 2010.06.01
42/9 A helyi önkormányzatokról szóló 1990. évi LXV. törvény és a polgármesteri tisztség ellátásának egyes kérdéseiről és az önkormányzati képviselők tiszteletdíjáról szóló 1994. évi LXIV. törvény módosításáról Dr. Lamperth Mónika (MSZP), Dr. Ipkovich György (MSZP), Varga Zoltán (MSZP), Dr. Kolber István (MSZP), Pál Tibor (MSZP) 2010.06.01
42/8 A helyi önkormányzatokról szóló 1990. évi LXV. törvény és a polgármesteri tisztség ellátásának egyes kérdéseiről és az önkormányzati képviselők tiszteletdíjáról szóló 1994. évi LXIV. törvény módosításáról Dr. Lamperth Mónika (MSZP), Dr. Ipkovich György (MSZP), Varga Zoltán (MSZP), Dr. Kolber István (MSZP), Pál Tibor (MSZP) 2010.06.01
32/3 A helyi önkormányzati képviselők és polgármesterek választásáról Varga Zoltán (MSZP), Dr. Lamperth Mónika (MSZP), Dr. Kolber István (MSZP), Pál Tibor (MSZP), Dr. Tóth József (MSZP) 2010.05.20
32/2 A helyi önkormányzati képviselők és polgármesterek választásáról Varga Zoltán (MSZP), Dr. Lamperth Mónika (MSZP), Dr. Kolber István (MSZP), Pál Tibor (MSZP), Dr. Tóth József (MSZP) 2010.05.20
23/3 A közoktatásról szóló 1993. évi LXXIX. törvény módosításáról Dr. Hiller István (MSZP), Dr. Lamperth Mónika (MSZP) 2010.05.26
19/6 Az országgyűlési képviselők számának csökkentéséhez szükséges választójogi reform előkészítéséről Dr. Lamperth Mónika (MSZP) 2010.05.31
16/5 A Nemzeti Együttműködésről Mesterházy Attila (MSZP), Baracskai József (MSZP), Dr. Bárándy Gergely (MSZP), Ficsor Ádám (MSZP), Dr. Garai István Levente (MSZP), Gőgös Zoltán (MSZP), Gúr Nándor (MSZP), Harangozó Gábor (MSZP), Dr. Harangozó Tamás (MSZP), Dr. Hiller István (MSZP), Horváth András Tibor (MSZP), Dr. Ipkovich György (MSZP), Iváncsik Imre (MSZP), Dr. Józsa István (MSZP), Juhász Ferenc (MSZP), Dr. Kolber István (MSZP), Kovács László (MSZP), Kovács Tibor (MSZP), Dr. Lamperth Mónika (MSZP), Lendvai Ildikó (MSZP), Lukács Zoltán (MSZP), Dr. Nemény András (MSZP), Nyakó István (MSZP), Pál Béla (MSZP), Pál Tibor (MSZP), Simon Gábor (MSZP), Sós Tamás (MSZP), Dr. Steiner Pál (MSZP), Szabó Vilmos (MSZP), Dr. Szanyi Tibor (MSZP), Szűcs Erika (MSZP), Tóbiás József (MSZP), Dr. Tóth József (MSZP), Tukacs István (MSZP), Dr. Vadai Ágnes (MSZP), Dr. Varga László (MSZP), Dr. Veres János (MSZP), Vitányi Iván (MSZP) 2010.05.17
11/6 A Magyar Köztársaság minisztériumainak felsorolásáról Varga Zoltán (MSZP), Dr. Lamperth Mónika (MSZP), Dr. Kolber István (MSZP), Lukács Zoltán (MSZP), Pál Tibor (MSZP), Dr. Tóth József (MSZP) 2010.05.17
9/2 A Magyar Köztársaság Alkotmányáról szóló 1949. évi XX. törvény módosításáról Göndör István (MSZP), Dr. Lamperth Mónika (MSZP) 2010.05.17