|
Az Országgyűlés az április 18-i ülésén elfogadta Magyarország új Alaptörvényét, amely 2012. január 1-jén lép hatályba.
Az Alaptörvény a magyar jogtörténeti hagyományból merítve rendelkezik a sarkalatos törvények megalkotásáról.
A sarkalatos törvényeket két fontos tulajdonságuk különbözteti meg a többi törvénytől.
Az egyik, hogy az Alaptörvény nevesíti azokat a tárgyköröket, melyeket csak sarkalatos törvényekkel lehet szabályozni.
Az Alaptörvény 32 ilyen tárgykört nevesít. A másik jellegzetességük, hogy kizárólag a jelen lévő
országgyűlési képviselők kétharmados többségével lehet azokat elfogadni. Csak sarkalatos törvényben lehet szabályozni
az alkotmányos alapjogokat, továbbá az államszervezet alapvető intézményeit. A sarkalatos törvényekre is igaz,
hogy azok nem lehetnek ellentétesek az Alaptörvénnyel, ezeknek a törvényeknek is ahhoz igazodóan és annak szellemében kell megszületniük.
Kiemelt társadalmi és közjogi jelentőségükre figyelemmel megalkotásuk jelentős törvényalkotó munkát követel meg a Tisztelt Háztól.
Az új Alaptörvény elfogadását követően ezért hasonlóan fontos törvényalkotási periódus vette kezdetét 2011 tavaszán.
|