|
Az Országgyűlés előtt beszámolásra, jelentéstételre és Lezárva: 2011. május 25. A kormány Munkájáról rendszeresen beszámol az Országgyűlésnek. (Alk. 39. § (1) bek.) Megalakulását követően lehetőleg harminc napon belül, egyébként minden ülésszak végén tájékoztatja az Országgyűlést a következő ülésszakra vonatkozó törvényalkotási programjáról. (A Magyar Köztársaság Országgyűlésének Házszabályáról szóló 46/1994. (IX. 30.) OGY határozat 38. § (3) bek.) Kétévenként beszámol a felsőoktatás fejlesztése kiemelt céljainak megvalósulásáról. (Első ízben 2003. december 31-ig.) (A felsőoktatás fejlesztésének kiemelt céljairól szóló 101/2001. (XII.21.) OGY határozat 4. pont) Haladéktalanul beszámol az Országgyűlésnek a köztársasági elnök egyidejű tájékoztatása mellett a Magyar Honvédség, illetve külföldi fegyveres erők 19. § (3) bekezdés j) pontja szerinti, az Európai Unió vagy az Észak-atlanti Szerződés Szervezetének döntésén alapuló alkalmazásáról, valamint más csapatmozgásairól, továbbá a Magyar Honvédség békefenntartásban való részvételének vagy a külföldi hadműveleti területen végzett humanitárius tevékenységének engedélyezése tárgyában hozott döntéséről. (Alk. 40/C. § (1)-(2) bek.) A biztonság- és védelempolitikai feladatok végrehajtásáról legalább évente egy alkalommal beszámol az Országgyűlésnek. (A Magyar Köztársaság biztonság- és védelempolitikájának alapelveiről szóló 94/1998. (XII. 29.) OGY határozat 2. pont) Tájékoztatja az Országgyűlést, ha a katasztrófák elleni védekezésért felelős miniszter útján elrendeli a polgári védelmi szervezetek egyidejű alkalmazását. (Polg.véd. tv. 6. § a) pont) Kétévente az Országgyűlés elé terjeszti a miniszter által kidolgozott, a kis- és középvállalkozások helyzetét, gazdálkodási feltételrendszerét, a vállalkozásfejlesztés érdekében megtett intézkedéseket, valamint a kis- és középvállalkozások részére nyújtott állami támogatások eredményeit bemutató jelentést. (A kis- és középvállalkozásokról, fejlődésük támogatásáról szóló 2004. évi XXXIV. törvény 12. §) Évente, a tárgyévet követő év szeptember 30. napjáig beszámol a Magyar Állam nevében tulajdonosi jogokat gyakorló szervezetek működéséről, az állami vagyon állományának alakulásáról, az állami vagyonnal való gazdálkodás folyamatairól. (2007. évi CVI. törvény az állami vagyonról 19. § (3) bek.) A törvény hatálybalépését (2007. szeptember 1.) követő 5 éven belül jelentést nyújt be, amely bemutatja a cégek piacra lépésének jogi, adminisztratív és egyéb feltételeit vizsgálva a Gt. és a Ctv. rendelkezéseinek érvényesülését, és szükség szerint javaslatot tesz a cégek alapításával, piacra lépésével és működésével összefüggő terhek további csökkentésére. (A cégnyilvánosságról, a bírósági cégeljárásról és a végelszámolásról szóló 2006. évi V. törvény és egyéb törvények módosításáról szóló 2007. évi LXI. tv. 28. § (8) bek.) Kialakítja és az Országgyűlés elé terjeszti a középtávú agrár- és vidékfejlesztési stratégiát. (Agrár tv. 2. §) Évente beszámol az általános válság következményeként az építőipart és a közvetlenül kapcsolódó ágazatokat sújtó recesszió kezelése érdekében szükséges intézkedésekről. (a 36/2009. (V.12.) OGY határozat) Kétévente legalább egy alkalommal áttekinti a Magyar Köztársaság területén élő kisebbségek helyzetét, és arról beszámol az Országgyűlésnek. (Kisebbségi tv. 60/M. § a) pont) Beszámol évente legalább egy alkalommal a határon túli magyarokra vonatkozó politikai feladatok végrehajtásáról, beleértve a Magyar Állandó Értekezletek ajánlásainak végrehajtását is. (A Magyar Állandó Értekezlet megalakulásához kapcsolódó feladatokról szóló 26/1999. (III. 26.) OGY határozat 1/c. pont) Évente tájékoztatja a szomszédos országokhoz fűződő közlekedési kapcsolataink erősítéséről tartott egyeztetések eredményeiről és azok alapján meghatározott kormányzati intézkedésekről, különös tekintettel a fejlesztések és azok költségeinek pontos meghatározására. (A szomszédos országokhoz fűződő közlekedési kapcsolataink erősítéséről szóló 92/2009. (XI. 18.) OGY határozat 4. pontja) Első alkalommal a 2014. évi tavaszi ülésszakon, ezt követően pedig négyévente tájékoztatja a Nemzeti Ifjúsági Stratégia megvalósulásáról. (A Nemzeti Ifjúsági Stratégiáról szóló 88/2009. (X. 29.) OGY határozat 2/d. pont) Háromévente tájékoztatja az Országgyűlést a Nemzeti Drogstratégia Program megvalósulásáról, az ellátó-intézményrendszer átvilágításáról és hatékonyságvizsgálatáról. (A kábítószer-probléma kezelése érdekében készített nemzeti stratégiai program elfogadásáról szóló 106/2009. (XII. 21.) OGY határozat 2. d) pont) Évente tájékoztatja az Országgyűlést az Egészség Évtizedének Népegészségügyi Programja előrehaladásáról, valamint ciklusonként - első alkalommal az Országgyűlés 2005. évi tavaszi ülésszakán - a lakosság aktuális egészségi állapotáról. (Az Egészség Évtizedének Johan Béla Nemzeti Programjáról szóló 46/2003. (IV. 16.) OGY határozat 2. pont c) alpont) Évente beszámol a törvény alkalmazásának tapasztalatairól és megvizsgálja módosításának szükségességét. (A humángenetikai adatok védelméről, a humángenetikai vizsgálatok és kutatások, valamint a biobankok működésének szabályairól szóló 2008. évi XXI. tv. 32. §) Kétévente tájékoztatja a Nemzeti Tehetség Program végrehajtásáról, a Nemzeti Tehetség Alap előirányzat felhasználásáról és a Nemzeti Tehetségügyi Koordinációs Fórum működéséről. (78/2008. (VI. 13.) OGY határozat és a 126/2008. (XII. 4.) OGY határozat) Kétévente tájékoztatást kap a kormánytól a Sportstratégia megvalósulásáról. (A Sport XXI. Nemzeti Sportstratégiáról szóló 65/2007. (VI.27.) OGY határozat) Kialakítja a hosszú távú sportstratégiát, fejlesztési tervet és ennek alapján javaslatot tesz az Országgyűlésnek a sporttal kapcsolatos törvények, határozatok megalkotására és egyéb döntések meghozatalára. (Sport tv. 50. § (2) bek.) Kétévente jelentést készít a Roma Integráció Évtizede Program Stratégiai Terv végrehajtásához szükséges kormányzati intézkedésekről. 2011. és 2015-ben beszámol a Stratégiai Tervben megfogalmazott célok és kutatások eredményéről. (A Roma Integráció Évtizede Program Stratégiai Tervről szóló 68/2007. (VI.28.) OGY határozat) Az Országos Fogyatékosügyi Program végrehajtásáról kétévente jelentést tesz. (A fogyatékos személyek jogairól és esélyegyenlőségük biztosításáról szóló 1998. évi XXVI. törvény 26. § (4) bek.) A kormány a Nemzeti Környezetvédelmi Programra vonatkozó javaslatot hatévente jóváhagyásra az Országgyűlés elé terjeszti, kétévente összefoglaló jelentést nyújt be a környezet állapotáról és a Program végrehajtásának helyzetéről, továbbá irányítja és összehangolja a Programban meghatározott feladatok végrehajtását. (Körny.véd. tv. 41. § (3) bek.) Évente beszámol az Éghajlatváltozási Program végrehajtásáról és a végrehajtás során szerzett tapasztalatokról. (Az ENSZ Éghajlatváltozási Keretegyezménye és annak Kiotói Jegyzőkönyve végrehajtási keretrendszeréről szóló 2007. évi LX. törvény 3. § (5) bek.) Évente beszámol a kiotói egységek átruházásából származó bevételek felhasználásáról. (Az ENSZ Éghajlatváltozási Keretegyezménye és annak Kiotói Jegyzőkönyve végrehajtási keretrendszeréről szóló 2007. évi LX. törvény10. § (3) és (5) bekezdés) Évente beszámol a Szamos és Tisza folyót ért cianid- és nehézfémszennyezés okozta ökológiai szükséghelyzet orvoslása tárgyában tett intézkedéseiről. (59/2000. (VI. 16.) OGY határozat 9. pont) Beszámol a területfejlesztési politika végrehajtásáról. (Ter.fejl. tv. 6. § b/ pont) Évente beszámol a területfejlesztést szolgáló pénzeszközök felhasználásáról. (Ter.fejl. tv. 6. § g/ pont) Beszámol a nemzetközi és határ menti területfejlesztési és területrendezési tevékenységéről. (Ter.fejl. tv. 6. § h) pont) Beszámol a Bethlen Gábor Alap előző évi tevékenységéről és működéséről, valamint e törvény alkalmazásának tapasztalatairól. ( A Bethlen Gábor Alapról szóló 2010. évi CLXXXII. törvény 10. § (5) bek.) Négyévente beszámol az ország területi folyamatainak alakulásáról és a területfejlesztési politika, valamint a területrendezési tervek érvényesítésének hatásairól. (Ter.fejl. tv. 7. § j) pont) Kétévente beszámol a tanyák és tanyás térségek megőrzése, fejlesztése érdekében végzett cselekvési terv megvalósításáról. (A tanyák és tanyás térségek megőrzéséről, fejlesztéséről szóló 49/2009. (V. 27.) OGY határozat) Időtartamának lejártát követő fél éven belül tájékoztatót készít a Munkavédelem Országos Programjának teljesítéséről. (A Munkavédelem Országos Programjáról szóló 20/2001. (III. 30.) OGY határozat 3. pont) 2014. október 1. napjáig jelentést terjeszt elő a közforgalmú gyógyszertárak létesítésére, gyógyszerek forgalomba hozatalára, a gyógyszernek nem minősülő gyógyhatású készítményekre vonatkozó szabályok gyakorlati megvalósulásáról, a szabályozás elvárt és tényleges hatásainak összevetéséről. (Az egyes egészségügyi tárgyú törvények módosításáról szóló 2010. évi CLXXIII. törvény 115. § (7) bek.) Az államháztartással kapcsolatban:
A költségvetéssel kapcsolatban:
1. az államháztartás bevételeit és kiadásait (a továbbiakban: költségvetési mérleg) a) alrendszerenként és összevontan, b) közgazdasági és funkcionális tagolásban; 2. az államháztartás alrendszerei költségvetési egyenlegének (többletének vagy hiányának) összefüggését és kapcsolatát az Európai Közösséget létrehozó szerződéshez csatolt, a túlzott hiány esetén követendő eljárásról szóló jegyzőkönyv alkalmazásáról szóló, 1993. november 22-ei 3605/93/EK tanácsi rendelet szerint jelentendő mutatóval: a kormányzati szektor hiányával (maastrichti deficitmutató), illetve az ugyanott meghatározott kamatkiadásokat figyelmen kívül hagyó elsődleges egyenlegmutatóval (maastrichti elsődleges egyenlegmutató); 3. a központi költségvetés adóbevételeiben érvényesülő közvetett támogatásokat (pl. adóelengedéseket, adókedvezményeket) tartalmazó kimutatást adónemenként. A zárszámadáskor tájékoztatásul a következő mérlegeket és kimutatásokat kell bemutatni: 1. az államháztartás költségvetési mérlegeit alrendszerenként és összevontan, közgazdasági és funkcionális tagolásban; 2. az államháztartás alrendszerei költségvetési egyenlegének (többletének vagy hiányának) összefüggését és kapcsolatát az Európai Közösséget létrehozó szerződéshez csatolt, a túlzott hiány esetén követendő eljárásról szóló jegyzőkönyv alkalmazásáról szóló, 1993. november 22-ei 3605/93/EK tanácsi rendelet szerint jelentendő mutatóval: a kormányzati szektor hiányával (maastrichti deficitmutató), illetve az ugyanott meghatározott kamatkiadásokat figyelmen kívül hagyó elsődleges egyenlegmutatóval (maastrichti elsődleges egyenlegmutató); 3. a központi költségvetés adóbevételeiben érvényesülő közvetett támogatásokat (pl. adóelengedéseket, adókedvezményeket) tartalmazó kimutatást adónemenként; 4. az államháztartás könyvviteli mérlegeit alrendszerenként elkülönítetten; 5. az állami költségvetés finanszírozását bemutató pénzforgalmi kimutatást; 6. az államháztartás adósságát instrumentumok, valamint bel- és külföldi hitelezők szerinti bontásban összevontan és alrendszerenként; 7. a központi költségvetés adósságát instrumentumok, bel- és külföldi hitelezők, forint és deviza, valamint éven belüli és éven túli lejárat szerinti bontásban; 8. a 110. §-ban meghatározott adósságkategóriákat összefüggéseikkel együtt; 9. a központi költségvetés által nyújtott hitelek állományát instrumentumok, bel- és külföldi hitelfelvevők, lejárat szerinti bontásban. (Áht. 116. §)
Évente november 30-ig tájékoztatja a készpénz-helyettesítő fizetési eszközök piacán megfigyelhető tendenciákról, és javaslatot tesz a (3) bekezdésben szabályozott díjak mértékével kapcsolatban. (A pénzforgalmi szolgáltatás nyújtásáról szóló 2009. évi LXXXV. tv. 34. § (4) bekezdés) A stratégiai jelentőségű integrációs politikai eseményekről rendszeresen tájékoztatja az Országgyűlést. Évente tájékoztatja az Országgyűlés plenáris ülését a Magyar Köztársaság európai uniós tagságával összefüggő kérdésekről és az európai integráció helyzetéről. (EU tv. 7. § (3) és (5) bek.) Az új atomerőművi kapacitásokra vonatkozó döntés-előkészítő munka során a kormány kellő időben az Országgyűlés elé terjeszti a beruházás szükségességére, feltételeire, az erőmű típusára és telepítésére vonatkozó javaslatait. (40/2008. (IV. 17.) OGY határozat) Kétévente tájékoztatja a hungarikumok fenntarthatóságáról és hasznosíthatóságáról. (A hungarikumok védelméről 77/2008. (VI.13.) OGY határozat) A kormány tagjai A tevékenységükről beszámolnak az Országgyűlésnek. (Alk. 39. § (2) bek.) A miniszterelnök A miniszterelnök vagy az általa kijelölt miniszter a honvédelmi politika megvalósításáról, a Magyar Honvédség felkészítéséről, állapotáról és fejlesztéséről évente beszámol2 az Országgyűlésnek. (Hvt. 50. § (7) bek.) Az Országgyűlés elnökének kezdeményezésére az Európai Tanács üléseit és a stratégiai jelentőségű eseményeket megelőzően együttesen tájékoztatja az érvényre juttatni kívánt álláspontról az Országgyűlés elnökét, az országgyűlési képviselőcsoportok vezetőit, az európai uniós ügyekkel foglalkozó bizottság tagjait, az alkotmányossággal foglalkozó bizottság elnökét, a külügyekkel foglalkozó bizottság elnökét, valamint az Országgyűlés elnöke által meghívott országgyűlési tisztségviselőket, állandó bizottsági elnököket, állandó bizottságok integrációs albizottságainak elnökeit. (EU tv. 7. § (1) bek.) Az Európai Tanács üléséről szóban tájékoztatja a plenáris ülést. (EU tv. 7. § (4) bek.) A választások és népszavazások lebonyolításáért felelős miniszter Az országgyűlési és a helyi önkormányzati képviselők és polgármesterek általános választásával (illetve az országos népszavazással) kapcsolatos feladatairól beszámol az Országgyűlésnek. (Ve. tv. 153. § (3) bek.) A természet védelméért felelős miniszter A törvény 4. § (1) bekezdésében és az 5. § (2) bekezdésében foglalt kisajátítások alakulásáról évente beszámol az Országgyűlésnek. (1995. évi XCIII. törvény 8. §) Az agrárpolitikáért felelős miniszter A kormány kialakítja és az Országgyűlés elé terjeszti a középtávú agrár- és vidékfejlesztési stratégiát, valamint az agrárpolitikáért felelős miniszter útján jelentésben évente beszámol az Országgyűlésnek az agrárgazdaság helyzetéről, a mezőgazdasági termelők jövedelemviszonyairól, a főbb agrárpolitikai célok megvalósulásáról, az ennek érdekében végzett intézkedésekről, az 1. § (1) bekezdése szerint biztosított költségvetési támogatás felhasználásáról, a 3. § teljesítéséről, továbbá az Európai Unióval történt elszámolásról. A jelentést a miniszter a tárgyévet követő év október 15-ig terjeszti az Országgyűlés elé. A 9. § (1) bekezdése szerinti Agrárgazdasági Tanács jelentéssel kapcsolatos állásfoglalását a tanács elnöke a jelentés beterjesztésével egyidejűleg hozza nyilvánosságra. (Agrár tv. 2. §) Évente beszámol az Országgyűlésnek a földbirtok-politikai irányelvek érvényesüléséről, a Nemzeti Földalap helyzetéről és a Nemzeti Földalapkezelő Szervezet (NFA) tevékenységéről. (NFa. tv. 5. §). Az állampolgári jogok országgyűlési biztosa Tevékenységének tapasztalatairól - ennek keretében az alkotmányos jogok hatósági eljárásokkal kapcsolatos jogvédelme helyzetéről, valamint az általa tett kezdeményezések (ajánlások) fogadtatásáról és eredményéről - évente beszámol az Országgyűlésnek. (Alk. 32/B. § (6) bek., illetve OGY-i biztos tv. 27. § (1) bek.) A nemzeti és etnikai kisebbségi jogok országgyűlési biztosa Tevékenységének tapasztalatairól évente beszámol az Országgyűlésnek. Az adatvédelmi biztos Tevékenységének tapasztalatairól évente beszámol az Országgyűlésnek.3 A jövő nemzedékek országgyűlési biztosa Tevékenységének tapasztalatairól évente beszámol az Országgyűlésnek. (OGY-i biztos tv. 27. § (3) bek.) Az Állami Számvevőszék elnöke Az Állami Számvevőszék által végzett ellenőrzésekről évente jelentést tesz az Országgyűlésnek. (ÁSZ tv. 18. § (1) bek.) A központi költségvetési törvényjavaslatról, illetve a zárszámadásának, az MNB államháztartással való hitelkapcsolatainak, a pártok gazdálkodásának ellenőrzéséről jelentést (véleményt) terjeszt az Országgyűlés elé. (ÁSZ tv. 17. § (1) bek., illetve 18. § (2) bek.; továbbá Áht. 29. § (1) és (2) bek.) Az Országos Választási Bizottság Beszámol az országgyűlési képviselők általános választásáról, a helyi önkormányzati képviselők és polgármesterek általános választásáról, az Európai Parlament tagjainak választásáról, a települési kisebbségi önkormányzati képviselők választásáról és az országos népszavazásról. (Ve. tv. 90/A. § (4) bek. m) pont, 99/K. § (5) bek. o) pont, 105/A. § (4) bek. f) pont, 115/I. § (8) bek. b) pont, 124/A. § (3) bek. l) pont) Az Országos Választási Bizottság elnöke tájékoztatja az Országgyűlés elnökét az állampolgári kezdeményezésre, népi kezdeményezésre meghatározott határidő elmulasztásáról, illetve az aláírások ellenőrzésének eredményéről. (Népsz. tv. 4. § (1) és (3) bek.) Az Országos Választási Bizottság elnöke a népszavazás kitűzésére irányuló állampolgári vagy népi kezdeményezés aláírásai ellenőrzésének eredményéről, a határidő elmulasztásáról tájékoztatja az Országgyűlés elnökét. (Népsz. tv. 4. § (3) bek.) Az Országos Választási Bizottság elnöke a fakultatív népszavazás elrendelésére irányuló kezdeményezés kérdésének hitelesítési eredményéről haladéktalanul tájékoztatja az Országgyűlés elnökét. (Népsz. tv. 9. § (2) bek.) A Magyar Nemzeti Bank elnöke A bank tevékenységéről és a monetáris politikájáról évente beszámol az Országgyűlésnek. (Alk. 32/D. § (3) bek., illetve MNB tv. 2. §, 35. §) A bank tevékenységéről és monetáris politikájáról az Országgyűlés eseti tájékoztatást is kérhet. (MNB tv. 35. §) Bemutatja a részvényes által megállapított alapító okiratát. (MNB tv. 46. § (3) bek). A felügyelőbizottsági tag az őt megválasztó Országgyűlésnek tájékoztatási kötelezettséggel tartozik. (MNB tv. 52/D. §) A Pénzügyi Szervezetek Állami Felügyeletének elnöke 5. A Felügyelet tevékenységéről a tárgyévet követő év május 31. napjáig számol be az Országgyűlésnek. (2010. évi CLVIII. törvény 2. § (2) bek.) A legfőbb ügyész A működéséről beszámol az Országgyűlésnek. (Alk. 52. § (2) bek.) Az Országos Igazságszolgáltatási Tanács Az Országos Igazságszolgáltatási Tanács elnöke évente tájékoztatja4 az Országgyűlést a bíróságok általános helyzetéről és az OIT valamint a bíróságok igazgatási tevékenységéről. (Bír. tv. 47. §) A Gazdasági Versenyhivatal elnöke Évente beszámol az Országgyűlésnek, illetve külön felkérésre az Országgyűlés hatáskörrel rendelkező bizottságának a hivatal tevékenységéről, a gazdasági verseny tisztasága és szabadsága érvényesüléséről. (1996. évi LVII. törvény 36. § (2) bek. c) pont) A Központi Statisztikai Hivatal Az ország társadalmi, gazdasági és népesedési adatairól évente tájékoztatja az Országgyűlést. (1993. évi XLVI. törvény 6. § (1) bek. h) pont) A Magyar Tudományos Akadémia elnöke Az Akadémia munkájáról, valamint a magyar tudomány általános helyzetéről kétévente beszámol az Országgyűlésnek. (1994. évi XL. törvény 3. § (2) bek.) A Közbeszerzések Tanácsa A tanács évente beszámolót készít az Országgyűlésnek tevékenységéről, a közbeszerzések tisztaságával és átláthatóságával kapcsolatos tapasztalatairól, valamint a jogorvoslati ügyek tapasztalatairól. A beszámolónak megállapításokat kell tartalmaznia a közbeszerzési eljárások számának és értékének alakulására, a hazai ajánlattevők és ezen belül a mikro-, kis- és középvállalkozások helyzetére vonatkozóan. A tanács a beszámolót tájékoztatásul az Állami Számvevőszéknek is megküldi. (Közbesz. tv. 379. § (3) bek.) A tanács elnöke meghívása esetén részt vesz az Országgyűlés és bizottságainak ülésein, és ismerteti a tanács éves beszámolóját. (Közbesz. tv. 378. § (1) bek. b) pont) A Nemzeti Média és Hírközlési Hatóság Előző évi tevékenységéről minden év május 31-ig beszámol. Ebben a) értékeli az elektronikus hírközlési piac működését és fejlődését, b) értékeli az elektronikus hírközlési tevékenységet végzők és a felhasználók érdekei védelmének céljából hozott döntéseket, továbbá a tisztességes, hatékony verseny kialakulásának, illetve fenntartásának elősegítése érdekében tett intézkedéseket az elektronikus hírközlési ágazatban, c) tájékoztatást ad az elektronikus hírközlési tevékenységet végző szervezetek és személyek jogszabályoknak megfelelő magatartásának felügyeletéről, továbbá d) értékeli az általa az állam tulajdonában álló korlátos erőforrásokkal való gazdálkodás következményeit. (Média tv. 119. § (1) bek.) A Médiatanács A sajtószabadság alkotmányos elveinek érvényesüléséről, valamint a műsorkvóták alól a médiaszolgáltatóknak adott mentesítések indokairól, körülményeiről tájékoztatást nyújt. (Média tv. 183. § (1) bek. d) pont) Saját és a Hivatal tevékenységéről évente beszámol. (Média tv. 183. § (1) bek. j) pont) Az atomenergia-felügyeleti szerv Jelentést készít az atomenergia hazai alkalmazásának biztonságáról, - ideértve új nukleáris létesítmény és radioaktív hulladéktároló létesítését előkészítő tevékenység megkezdéséhez, illetőleg meglévő atomerőmű további atomreaktort tartalmazó egységgel való bővítéséhez szükséges országgyűlési előzetes elvi hozzájárulást is - az atomenergia hazai alkalmazásának biztonságáról. (Az atomenergiáról szóló 1996. évi CXVI. tv. 7. § (2) bekezdés és 8. § (3) bekezdés) Független Rendészeti Panasztestület Működésének és eljárásainak tapasztalatairól háromévente beszámol az Országgyűlésnek. (Rend. tv. 6/A. § (1) bekezdés b) pont) Nemzeti Fenntartható Fejlődési Tanács Tevékenységéről évente beszámol. (57/2008. (V. 22.) OGY határozat 5.6. pont) Lábjegyzetek:
|