Készült: 2019.02.17.09:55:30 Dinamikus lap

A felszólalás szövege:

Ülésnap Felszólalás Felszólalás dátuma Felsz./videó idő Napirendi pont
8 140 2014.06.10. 2:18  139-142

ANDER BALÁZS (Jobbik): Köszönöm szépen a szót, elnök úr. Tisztelt Miniszter Úr! Kérem, válaszoljon arra az egyszerű kérdésre, hogy négyéves kormányzásuk és jövőbeli intézkedéseik nyomán milyen mértékben szorul vissza a Dél-Somogyra jellemző olasz vircsaft.

Szeretném a kormány szíves figyelmébe ajánlani Fábry Zoltánnak, a felvidéki magyar szociográfusnak az írását, amelyben a kárpátaljai Bátyú község szomorú sorsát vázolta: "Az ősi magyar földet szabadkőműves segítséggel és minden idők legtehetségtelenebb politikusának, a hazaáruló, degenerált, vörös grófnak, Károlyi Mihálynak a segítségével megkaparintó csehszlovákok elvették Lónyay gróf 3400 holdas bátyúi birtokát, és szétosztották 75 csehszlovák telepes család között. A falu színmagyar lakossága a birtokból két holdat kapott, ötezer koronáért temetőnek."

A múlt mintha kísértetiesen ismétlődne, mert mi itt és most a helyzet? Mi változott ehhez képest Görgetegen, Rinyaszentkirályon és sajnos sok más somogyi faluban? Készült-e bármiféle hivatalos hatástanulmány a százhektáros táblákon terpeszkedő nyárültetvények környezet- és társadalompusztító hatásáról? Hogyan fér össze a biodiverzitás megőrzését, a vidéki lakosság helyben maradását, a falusi cigány lakosság integrációját hirdető szlogenekkel a földből terméketlen sivatagot, a lokális társadalomból pedig szociális meddőhányót csináló, a vidéki lakosságnak munkát nem biztosító, latin-amerikai típusú mezőgazdaság megtűrése? Amit most látunk Koppány egykori földjének déli részén megvalósulni, az az aljasult, cinikus, szélsőliberális, SZDSZ-es, beteg gondolat, amely szerint a magyar falu középkori csökevény - ebből a Jobbik viszont nem kér.

Miért nem követik a gyakorlatban, hogy a profitorientált agrárcégóriások és a legcsekélyebb társadalmi felelősségérzettel sem rendelkező tolvajoligarchák földhasználati monopóliumát meg kell törni, és végre utat kell nyitni a Somogyi Imre- és Németh László-féle Kertmagyarország gondolatának? (Az elnök csengetéssel jelzi az időkeret leteltét.) Kinek, milyen háttérhatalmaknak van a kezében az igazi gyeplő, ha bizonyos gyanús földügyekben még az elszámoltatási biztos és az ügyész keze is megremeg?

Köszönöm megtisztelő válaszát. (Taps a Jobbik soraiban.)

Ülésnap Felszólalás Felszólalás dátuma Felsz./videó idő Napirendi pont
11 166 2014.06.23. 2:16  165-168

ANDER BALÁZS (Jobbik): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Államtitkár Úr! A helyi termelést és így a vidéki életet is tönkretevő, bicskanyitogató példa a magyar valóságból: miközben az idegen hátterű kereskedelmi láncok és feldolgozók szánalmas eurócentekért vásárolják fel a hazai gazdák véres verejtékkel előállított terményeit, addig hovatovább oda jutottunk, hogy az áruházakban olcsóbb a több ezer kilométeres távolságból ideszállított banán, mint az itthon is megtermő alma.

Alapvető cél kell hogy legyen, nagyobb összegek maradjanak a helyi gazdák zsebében, és mérséklődjön a súlyos társadalmi problémákat gerjesztő, szociálisan, gazdaságilag egyaránt elmaradott vidéki térségek munkanélkülisége.

(16.20)

Jelenleg az egyes termékpályákon elérhető haszonnak mindössze az egytizede marad a termelőknél, a többi pedig a köztes piaci szereplők kezén köt ki. Az árdrágító értékesítési lánc rövidítésével a profitelosztás igazságosabbá, az árak olcsóbbá válnának, így egy szűk, élősdi kisebbséget leszámítva mind a munka dandárját végzők, mind pedig a fogyasztók jól járnának. Amennyiben a termelők együtt léphetnének föl, úgy piaci erejük is érzékelhető mértékben nőne, nem lenne vágyálom a helyi termelői tulajdonban lévő élelmiszer-feldolgozók létrejötte sem, ezek pedig munkahelyeket teremtenének, amelyek a hazai kistelepülések megmaradását szolgálnák. A nyomorba fulladt, elöregedő települések helyett végre önfenntartó falvak, a munkanélküliség előli elvándorlás helyett pedig gyarapodó, szülőföldjén maradó lakosság jellemezné a magyar vidéket.

Tisztelt Államtitkár Úr! Még képviselőtársa, a kiváló Patay Vilmos, az Országos Szövetkezeti Tanács elnöke is úgy nyilatkozott nemrég, hogy mindezekhez a jogi helyzet nem ösztönző, de még csak hatástanulmány sem készült például a nagyon pozitív osztrák modell adaptálhatóságával kapcsolatban.

Ezért kérdezem a miniszter urat, illetve az államtitkár urat, hogy az elmúlt négy év során milyen konkrét előremutató eszközökkel támogatták a gazdálkodók közös beszerzési és értékesítési szervezeti integrációját. Miért jár sok tekintetben még mindig gyerekcipőben ez a roppant fontos terület? (Az elnök csengetéssel jelzi az időkeret leteltét.) A Jobbik nem kér sem a bolsevik kolhozokból, sem pedig az ember- és környezetpusztító tőkés nagyüzemek áldásaiból.

Várom megtisztelő válaszát. Köszönöm. (Taps a Jobbik soraiban.)

Ülésnap Felszólalás Felszólalás dátuma Felsz./videó idő Napirendi pont
13 188 2014.07.04. 4:35  187-188

ANDER BALÁZS (Jobbik): Köszönöm szépen a szót, elnök úr. Tisztelt Képviselőtársaim! 2014. június 6-án jelentette be a magyar-kínai kétoldalú kapcsolatok összehangolásáért felelős kormánybiztos, Szijjártó Péter sajtófőnöke, hogy a Budapestet és a szerb fővárost összekötő vasútvonal megépítését tartalmazó beruházás előzetes megvalósíthatósági terve június végére elkészül, és ez a dokumentum ismertetni fogja a hozzávetőleg 3 milliárd dolláros beruházáshoz szükséges kínai hitel feltételeire vonatkozó javaslatokat is. Nos, a hónapnak vége, de még mindig nincs az asztalon az adófizetők szempontjából nem éppen mellékes tervezet.

Ha a parlamenti pártok közül nem lehet valamelyiket vasútellenességgel vádolni, akkor a Jobbik az. Számtalan alkalommal minden lehetséges fórumon kiálltunk azon véleményünk mellett, miszerint a vasútfejlesztések ügye egyik elsőrendű prioritása a gazdaságnak, a magyar vidéknek. Határozottan elleneztük, amikor a hetvenes évek kádárista, vasúthálózat-ésszerűsítésnek hívott vidékpusztításának hű utódjaként, tanítványaként a Gyurcsány- és a Bajnai-kormányok kivégeztek majd félszáz mellékvonalat. És nem rejtettük véka alá elmarasztaló ítéletünket, amikor az Orbán-kormány ígéretei ellenére ezeknek csak a töredékén állította vissza a közlekedést, számos helyen pedig ritkította a járatokat. Ennek kapcsán sem felejtettük el szembesíteni a kormányt korábbi hitvallásával, amikor ellenzékben még azt magyarázták, hogy a közösségi közlekedés közszolgáltatás, alapvetően nem gazdaságossági, vállalati kérdés, az állam nem kegyet gyakorol vidéki polgáraival, amikor működteti a postát, az iskolát és a vasutat, ez alapvető állami kötelezettség.

A nehéz helyzetbe hozott vidéki emberek nevében kimondtuk, hogy a vonalbezárások előtti gazdasági felmérések statisztikáit sokszor direkt alakították úgy, hogy az a közútnak kedvezzen. Arra is rámutattunk, hogy a mellékvonalak bezárása nem járt érdemi megtakarítással. Hisszük, hogy a közlekedési módok közül a vasút szerepe kiemelkedő, hiszen energiatakarékosabb, biztonságosabb, költséghatékonyabb, károsanyag-kibocsátása pedig alacsonyabb, mint a közúti árufuvarozás vagy személyszállítás esetén. A vasút a hőskorától kezdve óriási hatással van a gazdaságra, a társadalomra, tehát a fejlesztés szükségszerű, de annak hatékonysága egyáltalán nem mellékes.

Nagyon örülnénk ennek a kétvágányú pályának is, annak meg különösen, ha azon 160 kilométer/órás sebességgel suhanó, modern szerelvények száguldoznának. Szívesen leszünk a Kelet lándzsahegye, s örülnénk annak, ha a Kína és Közép-Európa közötti együttműködés regionális központjává hazánk válhatna, szívesen vennénk, ha rajtunk keresztül vezetne az új selyemút.

De világosan akarunk látni egy olyan projekt kapcsán, ahol majdnem 1000 milliárd forintos összköltségről beszélhetünk. Világosan garantálva akarjuk látni, hogy a kormányzat biztosítani tudja, hogy a mostani, számunkra hátrányos kereskedelmi mérleg nem fog tovább romlani, ugyanis jelenleg a Kínába irányuló magyar kivitel csupán 2 milliárd dollár évente, ezzel szemben viszont 5 milliárd dollárnál is nagyobb értékben érkeznek hozzánk kínai áruk. Tehát ostobaság volna saját kereskedelmi mérlegünket tovább rontani, elősegítve, hogy az idegen áruk még inkább elborítsák hazánkat, taccsra vágják könnyű- és feldolgozóiparunkat - már, ami megmaradt belőle -, ráadásul úgy, hogy a kormányzat mindezt a magyar családok nyakába rakott, újabb kölcsönökből kívánja finanszírozni.

Hol vannak a tervek, amelyek garantálják, hogy kiegyenlítődjön az óriási külkereskedelmi deficitünk, amelyek garantálják, hogy ne a magyar adófizetők finanszírozzák Kína térségünkbeli gazdasági térhódítását? Hol vannak a tervek, amelyek garantálják, hogy a kivitelezés ne hazai vagy külföldi oligarchák extraprofitjának fejőstehenévé váljon? Bízom benne, hogy demagóg módon nem azzal kenik el a kérdést, hogy a felvetésünk a vasút és a keleti kapcsolatok ellen irányul, ugyanis erről szó nincsen. Mi sem akarjuk, hogy igaz legyen a mondás, miszerint a vasutat nyáron a gaz, télen pedig a fagy tartja össze. Készséggel elismerjük, hogy akár a kormánynak is lehetnek jó kezdeményezései, viszont az adófizető polgároknak joguk van a részletek megismeréséhez.

Tehát éljen a vasút, éljenek a fejlesztések, éljenek a keleti kapcsolatok, de látni akarjuk a terveket. Köszönöm szépen, hogy meghallgattak. (Szórványos taps a Jobbik soraiban.)

Ülésnap Felszólalás Felszólalás dátuma Felsz./videó idő Napirendi pont
14 294-296 2014.09.15. 5:19  293-296

ANDER BALÁZS (Jobbik): Köszönöm szépen a szót, elnök úr. Tisztelt Országgyűlés! Mi, nemzeti radikálisok szabad emberek vagyunk, éppen ezért nem nagyon szeretjük a tabukat vagy bizonyos tabukat, s nem fogadjuk el, hogy ezekről a dolgokról még a kérdésfelvetés szintjén se ejthessünk szót.

Az egyik ilyen liberális tabu nem más, mint a vízlépcső kiépítése. Ahogy igaz ez a Dunára, úgy érvényes a Drávára is. A folyó úgymond természetes állapotban való tartása, a bioszféra-rezervátumról szóló, sötétzöld elképzelések széles sajtónyilvánosságot kapnak. A fideszes környezetvédelmi államtitkár, Illés Zoltán nem sokkal korábban üdvözlendőnek tartotta, hogy a vízierőmű-építési tervek mára lekerültek a napirendről, s ennek nyomán a saját érdekeit szem előtt tartó természetvédelmi és vadászlobbi nyilván hallani sem akar a Dráva többfunkciós hidrotechnikai létesítményekkel történő hasznosításáról. Nekik a folyó szabdalta, vadak járta rengeteg romantikus elképzelése jelenti a területfejlesztést, pedig a megye déli része számára is a táji adottságaink hasznosítása lenne az egyik legfőbb esély a hátrányos helyzetből való kitörésre, hiszen a mai folyamatok mellett lassan eljutunk abba az állapotba, amiben a török kiűzése után voltunk, nevezetesen, hogy Somogyország jelentős része belvízzel borított, lakatlan őserdő.

(22.10)

Az általános gazdasági és társadalmi fejlődés, a reális környezetvédelmi megfontolások megkövetelnék a víz mint megújuló energiaforrás hatékonyabb kiaknázását, a mezőgazdasági szempontból is jobb vízgazdálkodási rendszer kialakítását. Ez egyenesen vezetne a horvátokkal 1988-ban kidolgozott vízierőmű-építési tervek megvalósításához, amelynek segítségével sok új munkahely - képzettséget nem igénylő állásoktól a legmagasabb kvalifikációt megkövetelő beosztásokig - jöhetne létre az óriási munkanélküliséggel sújtott, s éppen ezért a fiatal generációk rohamos elvándorlásával terhelt környékünkön is.

De ehhez először is le kellene számolni azzal a hazugsággal, hogy a Dráva az egyik utolsó természetes állapotban megmaradt, érintetlen európai folyó, és ezt most emberi beavatkozással elrontani eredendően ördögtől való lenne. Aki egy kicsit is tisztában van a térség gazdaságtörténetével, az tudja, hogy mindez nem így van, hiszen a Drávát - beleértve annak somogyi szakaszát is - a XVIII. század vége óta nagyobb mértékben szabályozták, mint a Tiszát. Pont, hogy az akkori túlszabályozás okoz mára gondokat, állandósult medermélyülést, amely miatt a part menti területek kiszáradása, a tölgyes erdők pusztulása folyamatos.

A Dráva osztrák, szlovén, horvát szakaszán jelenleg majd két tucat erőmű üzemel, s azok semmiféle környezeti katasztrófát nem okoznak, viszont áramot termelnek, munkahelyet teremtenek, és sokféle egyéb szempontból hasznosítják a folyó vizét. Ezzel szemben hány munkahelyet hozott létre nálunk az idestova két és fél évtizede favorizált, papagájszerűen szajkózott ökoturisztikai hasznosítás? Szóval tényleg megéri a vízi szafarira érkező, néhány kalandvágyó fehér ökoturista kedvéért eljátszani az érintetlen dzsungel bennszülött málhahordóinak szerepét? Nyilván nem, és nem is kell. Még akkor sem, ha a legmesszebbmenőkig szem előtt tartjuk a természet érdekeit.

Nem kell választanunk ugyanis a gonosz technokrata Kiskörei-víztározó vagy az élővilágról, a madárrezervátumról híres Tisza-tó között. Nem kell választani, hiszen a kettő egy és ugyanaz. Magyarország 40 esztendeje létrehozott legnagyobb mesterséges tava, amely körül fellendült a falusi, a horgász- és a hagyományos nyaralóturizmus, amelyből áramot termelnek, amely segítségével az áradásokat szabályozzák és biztosítják az Alföld jobb vízellátását; amely körül az állat- és növényvilág köszöni szépen, nagyon jól elvan.

Persze, nehéz ezt beismerni a sötétzöldeknek. Mint ahogy arra is nehéz magyarázatot adni, hogy ha a megújuló forrásokból előállított villamos energia óriási hányadát a víz adja, s ha a hazai energiaigények egynyolcadát fedező vízienergia-potenciállal rendelkezünk, akkor miért néznek úgy az erőmű-építési terveket felvetőkre, mint a középkorban a boszorkánysággal vagy eretnekséggel vádolt emberekre. A Jobbik megóvandó kincsként tekint a természetre, de azalatt semmiképpen sem azt értjük, hogy egy meglévő rossz állapotot kellene konzerválni. Az erőműépítéssel nem a szerencsétlen nádi poszáták élőhelyét akarjuk lerombolni, de igenis kimondjuk, hogy az itt lakó (Az elnök a csengő megkocogtatásával jelzi az idő leteltét.) magyar embereknek is legalább annyi joga van a normális élethez, mint a Dráva gödényeinek. (Az elnök ismét csenget.) Ehhez pedig gazdasági fellendülés, legalább ezernyi új munkahely szükségeltetik, ezért kellene leporolni a régi terveket.

ELNÖK: Köszönöm, képviselő úr.

ANDER BALÁZS (Jobbik): Köszönöm szépen. (Taps a Jobbik soraiban.)

Ülésnap Felszólalás Felszólalás dátuma Felsz./videó idő Napirendi pont
16 158 2014.09.24. 2:12  157-160

ANDER BALÁZS (Jobbik): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Országgyűlés! Tisztelt Miniszter Úr! Somogyország - büszkén vallott elfogultsággal hirdethetem - hazánk legszebb megyéje. Csakhogy a nyolcvanas évek eleje óta eltelt harminc év alatt 360 ezres lakossága 315 ezer főre apadt, ez pedig az országos csökkenés tulajdonképpen kétszeresét meghaladó fogyást mutat. Immár ott tartunk, hogy megyénkben az országos másféllel szemben minden egyes születésre két temetés jut. Koppány vezér egykori uruszága csodálatos Árpád-kori falvaival lassan, illetve történeti léptékkel nézve nem is olyan lassan, de annál biztosabban felszámolja magát. Az elöregedés, a katasztrofális népességfogyás, valamint az egyre nagyobb méreteket öltő etnikai átstrukturálódás igen-igen komoly kérdéseket vet fel, és alapjaiban fogja meghatározni közösségeink jövőjét. Hogy is írta Babits Mihály egykor a Nyugatban? "Beszélni kell, kiáltozni, sirni, mig valaki ezt a védekezést meg nem találja. S ha egyszer a magyarság elpusztul: el fog pusztulni emléktelenül, nyomtalanul. A kutya sem ugat, a varjú sem károg utánunk. Mindaz, amit tettünk és teremtettünk, eltűnik, mintha sohasem lett volna."

A népesség pusztulásával párhuzamosan döbbenetes mértéket ölt az épített környezet leromlása is. A megye 120 ezer lakóingatlanából több mint 20 ezer üresen áll, ezek háztáji gazdálkodásra kiválóan alkalmas gazdasági épületeikkel a mostani folyamatok fényében előbb vagy utóbb, de sajnos inkább előbb az enyészeté lesznek.

A nemzeti fejlesztés 2030. évi területfejlesztési koncepciójában többéves késés után végre megfogalmazták, hogy az aprófalvas térségek nagyszámú üres ingatlanát fel kell mérni, hasznosításukra pedig tervet kell kidolgozni. Ezért jogos a kérdés, hogy miért nem tett semmit a kormány csak a megyénkben legalább ilyen százmilliárdos vagyontömeg felmérésére, megmentésére. Miért nem kap tájékoztatást a szélesebb nyilvánosság a hazai települések harmadát alkotó kisfalvak (Az elnök a csengő megkocogtatásával jelzi az idő leteltét.) sorsát alapvetően befolyásoló konkrét elképzelésekről?

Várom érdemi válaszát. Köszönöm. (Taps a Jobbik padsoraiban.)

Ülésnap Felszólalás Felszólalás dátuma Felsz./videó idő Napirendi pont
16 274 2014.09.24. 5:17  273-274

ANDER BALÁZS (Jobbik): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Országgyűlés! Emlékezéspolitikáról, az emlékezés kultúrájáról a XX. századi események kapcsán egyre gyakrabban van szó. Találkozhattunk ezzel a mai nap során is. Viszont történelemtanárként és egy nemzeti radikális párt képviselőjeként csak azt tudom mondani, hogy ezt az emlékezéskultúrát ki kellene terjeszteni a korábbi évszázadokra is.

Igaz ez, ha megfogadjuk azt a régi bölcsességet, azt a szólást, amely szerint aki nem becsüli, nem tiszteli a múltját és őseit, hőseit elfelejti, az a jövőjét sem érdemli. Becsüljük-e a múltunkat? Becsüljük-e halottainkat? Hogyan mérhetjük ezt le? Szép szavakon túl van-e ennek valamiféle egzakt mérőeszköze? Szerintem igen. Forduljunk nyugodtan Széchenyi Istvánhoz. Mert mit is mondott a legnagyobb magyar ezzel kapcsolatosan? Azt mondta: "ha tudni akarod, hogy egy nép mennyire becsüli a múltját, akkor nézd meg a temetőjét". Ilyen jelképes temető a muhi emlékhely is.

A történeti háttér a legtöbb ember számára jól ismert. Súlyos történelmi tanulságokat, igazságokat is hordoz. 1241 tavaszán, amikor a Batu kán vezette tatár-mongol hadak betörtek a Kárpát-medencébe, akkor pontosan egy besenyő származású ember, Tomaj nembeli Dénes nádor volt az, aki az orosz kapunál, a Vereckei-hágónál megpróbálta feltartóztatni a mongol hadat. Nagyon jó történelmi fricska ez azok számára, akik a magyarságot tulajdonképpen genetikailag egyfajta kirekesztő népnek tekintik. Ugyanis itt a bizonyíték: Magyarországon a király utáni második ember bizony besenyő származású ember volt. Igaz, életét is adta ezért az országért.

Ott a másik tanulság: hiába fordult IV. Béla király az úgynevezett művelt Nyugathoz - erről is volt szó, azt hiszem, a mai napon más történeti vonatkozásokat tekintve -, a művelt Nyugat, a római császár, a pápa, vagy éppen a francia király nem segített Magyarországnak. Ennek lett aztán az eredménye 1241. április 11-e, a gyászos emlékű muhi csata, ahol a király mintegy 65 ezer fős serege elvérzett, és maga IV. Béla is alig menekült meg. Sőt, IV. Béla királyt Babenbergi Frigyes osztrák uralkodó magához is csalogatta hainburgi várába, ahol kifosztotta, arra kényszerítette, hogy három nyugat-magyarországi megyét átadjon a számára. Szóval, nagyon galád, aljas módon kihasználta Magyarország szorult helyzetét.

Azt kell mondanom, hogy ez a muhi emlékhely a magyar történelem és a magyar nemzet egyik óriási tragédiájának a megszentelt helyszínén emelt jelképes temető. Tudjuk jól, hogy 1241-42-ben a Kárpát-medence lakosságának, a magyarságnak körülbelül a fele elpusztult. Olyan történeti folyamatokat, olyan demográfiai folyamatokat nyitott aztán meg a mongol pusztítás, amit a magyarság soha többé nem tudott kiheverni. Tér nyílott majd a vlah betelepülők számára Dél-Erdélyben, ez pedig hellyel-közzel, akár azt is mondhatjuk, megalapozta Trianont.

Ha megnézzük ezt az emlékhelyet, lesújtó képtárul elénk. 1991-ben építették meg a kétszeres Kossuth-díjas, Ybl-díjas, Prima Primissima-díjas Vadász György tervei alapján. Mintegy 2,5 hektáros területen terül el egyébként. Viszont az állam ennek gondozásáról lemondott. A gondozást átadta Muhinak, ennek a kis, 500 lelkes településnek, amely, úgy néz ki, elég nehezen birkózik meg ezzel a feladattal. Szégyenletes módon a megyei önkormányzat vagy éppen a megyei kormánymegbízott egymásra mutogat ebben az ügyben, egymásra próbálják hárítani a felelősséget, mondván, hogy semelyiküknek nincs köze a muhi emlékhely gyalázatos sorsához, illetve mostani állapotához A fakeresztek dőlnek ki (Az elnök a csengő megkocogtatásával jelzi az időkeret leteltét.), megy tönkre minden, omladozik az emlékmű.

Azt kérem, hogy mihamarabb beavatkozás legyen, mert az állapotok méltatlanok. Köszönöm szépen. (Taps a Jobbik padsoraiból.)

Ülésnap Felszólalás Felszólalás dátuma Felsz./videó idő Napirendi pont
20 223 2014.10.20. 2:14  222-225

ANDER BALÁZS (Jobbik): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Képviselőtársaim! Tisztelt Miniszter Úr! A Jobbik mindig kiállt a valódi települési önkormányzatiság mellett, és mindig tiltakoztunk az önkormányzati feladatrendszerek kiüresítése ellen. Támogattuk és támogatni is fogjuk a települési részönkormányzatok létrejöttét, azok megerősítését.

A Jobbik számára mind a 3200 hazai település egyben egy magyar végvár is a nemzeti megmaradásért folytatott küzdelemben, és ebben a küzdelemben a részönkormányzatokat ? akkor maradva így a középkori hasonlatnál ? mi amolyan tarisznyavárnak tekintjük.

Most viszont több esetben is hallani ? noha kormánypárti uraktól tudjuk jól, hogy minden nagyon szép, minden nagyon jó ?, hogy forráshiányra hivatkozva meg akarják szüntetni a részönkormányzatokat. A stadionépítések és az extraprofitot eredményező kartellező vasútépítések, amelyek ugye, aztán majd csodás luxuspalotákat eredményeznek, illetve a mintegy kétmilliárdba kerülő 400 méteres elkerülő utak, melyeket természetesen a Közgép épít, ezek fényében azt kell mondani, nagyon visszás pénzhiányra hivatkozni, mégis sok esetben ez történik. Kérdezem tehát, garantálja-e a kormány a részönkormányzatokat, illetve az azok létéhez szükséges forrásokat, megvan-e a kormányzati akarat.

Így van ez például választókerületemben, Somogytarnócán is, ami 35 éve, Barcs ’79-es várossá válásakor veszítette el a függetlenségét, viszont múltja, fizikálisan is meglévő különállása, hagyományai alapján mi úgy tekintünk rá, mint a 247. Somogy megyei településre. Sorsa sajnos nem egyedi, a maga szomorúságában azonban jól szimbolizálja a vidéki Magyarország magárahagyatottságát, és a kormányokon átívelő vidékpusztítást.

Vagy pedig fölvetődik itt egy kérdés, hogy nem is pénzhiány az oka a részönkormányzat megszüntetésének, illetve az arra irányuló szándékoknak (Az elnök a csengője megkocogtatásával jelzi az időkeret leteltét.), hanem a választópolgárok úgymond hibás október 12-ei döntése, amely a Jobbikot hozta ki a tavaszi eredményekhez hasonlóan itt is győztesként. (Közbeszólás a Fidesz soraiból: Hahaha!) Köszönöm szépen. (Taps a Jobbik soraiban.)

Ülésnap Felszólalás Felszólalás dátuma Felsz./videó idő Napirendi pont
20 273 2014.10.20. 2:18  260-274

ANDER BALÁZS (Jobbik): Nagyon szépen köszönöm a szót, elnök úr. Előrebocsátom, nehogy Völner képviselőtársamnak baja legyen a dologból, igen, támogatjuk az előterjesztését.

Az európai közösségi jog a vasúti közlekedés szabályozására, ugye, négy vasúti csomagot dolgozott ki, viszont a 2004/49-es európai parlamenti és tanácsi irányelv helyes átültetésének és alkalmazásának elmaradása miatt a Bizottság 2013/2267. számmal kötelezettségszegési eljárást indított hazánk ellen. Emiatt vált szükségessé a most tárgyalt törvénymódosítás. Varju képviselőtársamnak mondom, hogy a Jobbik egyébként nem csupán ezért, hanem józan magyar nemzeti érdekek támogatása miatt véli vállalhatónak az előterjesztést.

Fontos közlekedéspolitikai elvárás, hogy a közlekedési munkamegosztásban nőjön az energia- és környezetkímélő szállítási módok aránya, például az alacsony fajlagos negatív externáliákkal bíró vasúti ágazaté is, noha a módosítás erre a célra csak közvetett hatást gyakorol, hiszen az 1. pont csupán annyit egyértelműsít, hogy a nemzeti vasútbiztonsági hatóságot minden szinten függetleníteni kell a vasúttársaságoktól, az infrastruktúrát működtetőktől és a beszerzőegységektől.

A 2. pont világosan rendezi, hogy a nemzeti vasútbiztonsági hatóság az ellenőrzési jogkörön túl bármikor kérheti a technikai segítségnyújtást a vasúttársaságoktól vagy az infrastruktúra működtetőitől.

A 3. pont tulajdonképpen szigorítja a légi-, vasúti, víziközlekedési balesetek és egyéb közlekedési események szakmai vizsgálatáról szóló 2005/ CLXXXIV. törvényt. Ebben kivetnivalót a Jobbik nem talál, hiszen a versenyképes vasúti szolgáltatás egyik fontos szegmense a közlekedésbiztonság. Hazánkban a közlekedési balesetek összköltsége éves szinten egyébként mintegy 400-500 milliárd forint körül mozog, ami a GDP 1,5 százalékát kitevő összeg, aminél rosszabb arányokkal csak Romániában és Bulgáriában találkozhatunk. Noha a kötöttpályás közlekedés biztonsága éppen a szabályozottságából eredően magasabb, egy olyan országban, ahol 7700 kilométer pályahossz van, 5649 szintbéli átjáró, azt tudjuk mondani, hogy éppen ezek miatt az okok miatt támogatni tudjuk a törvénymódosítást.

Köszönöm. (Taps a Jobbik soraiban.)

Ülésnap Felszólalás Felszólalás dátuma Felsz./videó idő Napirendi pont
20 403 2014.10.20. 5:17  402-403

ANDER BALÁZS (Jobbik): Köszönöm szépen a szót, elnök úr. Tisztelt Novák és Kiss Képviselőtársam! A külpolitikát is figyelmesen nyomon követők talán még emlékeznek arra, hogy micsoda óriási botrány robbant ki 2010 augusztusában Németországban, amikor Thilo Sarrazin, a Szociáldemokrata Párt oszlopos tagja, aki civilben egyébként bankár, a Bundesbank elnökségi tagja, megjelentette a politikai korrektség pudvás falait megrengető könyvét. „Németország felszámolja magát” című, adatokkal bőségesen alátámasztott, 464 oldalas, vaskos tanulmánya provokatív brutalitással vett górcső alá olyan, egymással szervesen összefüggő és egész addig a fejét a homokba dugó strucc öngyilkosan ostoba stratégiájával elkerült témákat, mint a bevándorlók német társadalmon belül növekvő aránya és azok integrációs problémái, úgymint átlag alatti oktatási eredmények, átlag alatti munkaerő-piaci mutatók, átlag feletti bűnözés és szintúgy átlag feletti függés a szociális ellátórendszerektől.

A könyv valóságos sokkot okozott, de igen gyorsan bestsellerré is vált. Viszont Sarrazint párttársai, a polkorrekt szemellenzőt levedleni képtelen és gondolkodni túlságosan ostoba vagy gyáva, toleranciára oly kényes, dogmáikba savanyodott balliberálisok kicsinálták. A szélsőliberálisok által örökös bűnös nemzeti státusban tartani kívánt magyar társadalom esetében is hasonló jelenségek tanúi lehetünk.

Magyarország egyik legnagyobb tabuja, miszerint a magyar nemzet demográfiai leépülése és az ezzel együtt járó elöregedés és etnikai átstrukturálódás olyan, könnyen félremagyarázható, politikailag szenzitív téma, amelyről a politikai korrektség jegyében nem szabad diskurzust folytatni. Aki pedig mégis megpróbálja a bajokra legalább csak felhívni a figyelmet, azt nálunk is hamar a partvonalon kívülre szorítják a hungarofób megmondóemberek.

A népesedési trendek alapján felvázolt valós demográfiai perspektíva olyan összetett problémahalmazzal való szembesítésre kényszeríti a gondolkodni képes és merő, felelősségteljes embereket, hogy az általuk törvényszerűen felvetett kérdések és válaszok szinte determinálják a rájuk sütendő billogot: nacionalista, magyarkodó, rasszista.

Pedig ahogy Balás Béla megyés püspök fogalmazott a Somogyi Hírlap 2014. április 19-ei számában: „Száz évvel az Ormánság kipusztulása után beköszöntött a halál Somogyba is. Éveként kapom a jelentéseket, miszerint kétszer-háromszor, néha tízszer több a temetés, mint a keresztelés. Ez nemcsak az egyház meghátrálása, hanem a vidéki népesség eltűnése is.”

Ami a népesedési folyamatokban már évtizedek óta megfigyelhető Magyarországon, az példátlan egész eddigi történelmünkben. Nemzetünk tragikus fogyását nem külső erőszak, hanem a magyar édesanyák termékenységének döbbenetesen drasztikus hanyatlása okozza.

(2.50)

A Magyarország első sorskérdéséből fakadó probléma súlyával tisztában levők mára nem a népességrobbanás, hanem a demográfiai összeomlás szerteágazó s roppant pusztító következményeitől tartanak, hiszen a népesedéspolitika összetettségénél fogva kölcsönhatásban áll az egészségpolitikával, a szociálpolitikával, a foglalkoztatáspolitikával, a lakáspolitikával és az oktatáspolitikával is, ezért mélységeiben csak ezek komplexitásában szemlélhető.

A magyar nemzetre nehezedő demográfiai katasztrófa szinte megoldhatatlannak tűnik, az azonnali cselekvés mindennél sürgetőbb. A veszély súlyát érzékelve, politikusi felelősségünktől vezérelve egyetértünk nemzetünkért aggódó íróinkkal, költőinkkel. Mert hogyan is fogalmazott Illyés, Babits vagy éppen Fekete Gyula? „Beszélni kell, kiáltozni, sírni, míg valaki a védekezést meg nem találja. Nem fajvédelem ez. Egy nagyra törő és épp testvértelenségében nagyra hivatott, értékes szellem megmentése volna ez, melyet azonban csak úgy menthetünk meg, ha legelőbb eleven testét, a népet mentjük meg. Ha egyszer a magyarság elpusztul, el fog pusztulni emléktelenül, nyomtalanul. A kutya sem ugat utánunk. A varjú sem károg utánunk.”

Osztjuk a Százak Tanácsának demográfiai helyzetünkről kiadott, 2009-es állásfoglalását is, amely szerint szoros összefüggés tapasztalható a magyar gazdaság gyenge teljesítménye, sajnos, csődhöz közeli állapota és a népesedési válság között is. „A magyar népnek le kell számolnia egy illúzióval: a népesedési csőd további mélyülésével ? amin a születések számának továbbra is mélyen a reprodukciós szint alatt maradását és az öregek arányának további emelkedését és a fogyást kell érteni ? reménye sincs a gazdasági csődből való kilábalásra és egyáltalán semmi jóra. Sőt, az élet minden területén további hanyatlással kell szembenéznie.”

Nagyon szépen köszönöm a figyelmet. (Novák Előd tapsol.)

Ülésnap Felszólalás Felszólalás dátuma Felsz./videó idő Napirendi pont
21 190 2014.10.27. 2:09  189-192

ANDER BALÁZS (Jobbik): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Országgyűlés! Objektív vélemények szerint, hogy ha az Isten hátranézne, akkor az Ormánságot látná, hazánk egyik legelmaradottabb kistérségét, ami gazdasági és társadalmi értelemben mind rohamosabban nyeli el Dél-Somogy szebb jövőre érdemes vidékeit is.

A dél-somogyi térség és központja, Barcs számára nem sok kitörési lehetőség maradt, a városka lakossága a rendszerváltás óta mintegy 1500 fővel, tehát 12 százalékkal csökkent, és ebbe még nem is számítottuk bele a szociális krízis elől Nyugatra tántorgók óriási hadát. A megmaradás érdekében Barcs vissza kell hogy szerezze az egy évszázaddal ezelőtt betöltött kulcsfontosságú szerepkörét a horvát-magyar gazdasági kapcsolatok területén. De ez önerőből vagy éppen az állandóan emlegetett területfejlesztő megyei pénzekből nem fog működni.

Önök tavaly a kémesi kormányülésen üdvözlendő módon ígéretet tettek az M6-os sztráda Barcsig történő elvezetésére. Ez jó alapot jelentene a munkahelyteremtő beruházásokat vonzó csomóponti, intermodális logisztikai szerep megerősítéséhez. Ehhez azonban olyan további alapvető dolgok kellenek, mint a Nagykanizsa-Barcs-Pécs vasútvonal rendbetétele, a drávai hajózáshoz elengedhetetlen kikötőfejlesztés, és még hosszasan lehetne sorolni; valamint a fejlesztési tervek közötti koherencia.

A somogyi közgyűlés vezetői nem is olyan rég még fogadták a horvátországi Verőce megye küldöttségét, és elvi támogatásukról biztosították a 10 kilométeres Barcs-Verőce vasútvonal és a forgalom megindításához szükséges, de a második világháborúban lerombolt vasúti híd újjáépítését szorgalmazó együttműködési javaslatukat. Viszont a nemzeti közlekedési stratégia mindezt már lesöpörte az asztalról, pedig a tervezet jól alátámasztott, hiszen a szükségességéről szóló érvelésben többek között arra is rámutat, hogy Közép-Európából az Adriáig pont erre vezetne a legrövidebb útvonal.

Miért hiányzik mégis a nemzeti szintű hozzáállás? Miért hagyják, hogy Dél-Somogy menthetetlenül leszakadjon? Hol vannak a felvetett kérdéssel kapcsolatos konkrét, számon kérhető, komplex tervezetek? Köszönöm a figyelmet. Várom érdemi válaszát. (Taps a Jobbik, szórványos taps az LMP padsoraiból.)

Ülésnap Felszólalás Felszólalás dátuma Felsz./videó idő Napirendi pont
21 284 2014.10.27. 7:24  277-286

ANDER BALÁZS, a Jobbik képviselőcsoportja részéről: Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Képviselőtársaim! Elébe menve elnök úr esetleges kritikáinak, pontosan tudjuk, pontosan tudom, hogy nagyon konkrét javaslatokat tár elénk ez a törvényjavaslat. Nem is kívánok ettől nagyon eltérni. Azt viszont töredelmesen bevallom, hogy az orosz nyelvű részeket átugrottam, lévén, hogy 24 éve nem foglalkoztam orosz nyelvvel, de bízunk a kormányban, legalábbis ilyen szinten, hogy a fordítás hiteles.

Nos, mivel Magyarországot földrajzi helyzete az európai vasúti korridorok fontos csomópontjává teszi, igen, el fogjuk fogadni a törvénymódosítást, törvényjavaslatot. Viszont azt is hangsúlyozni kell, hogy amíg átütő, kardinális változások nem történnek a vasútügy tekintetében sem, addig minden ilyen törvénymódosítás tulajdonképpen csak egyfajta karácsonyfadísznek tekinthető, a helyzet kozmetikázása. Sokkal-sokkal átfogóbb reformokra lenne szükség ahhoz, hogy valóban ki tudjuk használni az ebben az ágazatban rejtező kapacitásokat.

Ugye, az elmúlt években megvalósult és a jövőben várható, valóban jelentős vasúti fejlesztések ellenére a meglévő és tényleg reális igények és a rendelkezésre álló források között sajnos még mindig egyfajta óriási szakadék tátong. Noha, még egyszer mondom, hangsúlyozzuk, elismerjük azokat az előremutató, mondjuk úgy, hogy javulásokat a vasút egyes szegmenseit tekintve, amelyek történtek az elmúlt években. Viszont ha meg akarunk felelni a közlekedéspolitikai elvárásoknak, amelyek azt hangsúlyozzák, hogy a közlekedési munkamegosztásban nőjön az energia- és környezetkímélő szállítási módok aránya, akkor ismét meg kell állnunk, és azt kell mondani, hogy bizony a közúti áruszállítást át kell terelni a vasútra, illetve a belvízi hajózásra, mert enélkül ennek a követelménynek megfelelni nem tudunk.

Ha a sokszor hangoztatott, sokszor hallott fajlagos negatív külső költségeket is tekintetbe vesszük, akkor azt kell mondani, hogy Magyarországon a közúti árufuvarozás tonnakilométerre vetített, mondjuk úgy, hogy károkozásának csupán a fele a vasúti externáliák költsége. Bár azért hozzá kell tenni, hogy ez még így is jóval magasabb, mint mondjuk, a szomszédos országokban, teszem azt, Ausztriában vagy éppen Romániában. Tehát itt is van bizony előrelépésre mód, lehetőség. Jelenleg nagyjából ennek az 50 milliárd áru-tonnakilométeres éves volumennek, ennek a forgalomnak mindössze 18, más források 12 százaléka bonyolódik vasúton, amire azt kell mondanunk, hogy ez nagyon alacsony és igenis továbbfejlesztendő számadat.

Különösen, ha az EU 2011-es közlekedéspolitikai Fehér könyvére gondolunk, ahol nagyon konkrét célelőirányzatokat adtak meg 2030-ig, a közúti áruforgalom 30 százalékát vasútra kellene terelni 2050-ig, ez pedig 50 százalékot kell hogy elérjen. Viszont ha így haladunk tovább, sajnos azt kell mondani, hogy ez nem fog megvalósulni, mert ennek így nincs realitása. Közismert, hogy a hazai intermodális szállítás versenyhátránya jelentős a közúttal szemben. Itt a szakmai szervezetek általában a pályahasználat nagyon magas díját szokták megemlíteni, ami tényleg nonszensz, ha például a Belgiumban vagy Hollandiában, esetleg Svájcban alkalmazott díjtételekre gondolunk, ami bizony a hazainak még a felét sem éri el.

Képviselőtársam említette itt a 2012 végén megszűnt, megszüntetésre került Rola-ágazatot. Ha ebbe belegondolunk, mit is jelentett ez: egészen konkrétan azt, hogy 30-40 ezer kamiont zúdítottak az amúgy is túlterhelt közutakra. Egyes szakmai számítások szerint ennek a kártétele éves szinten, és most a legalsó összeget mondom, mintegy 5 milliárd forintot tesz ki. Ugyanez a helyzet a konténeres kamionforgalomnál, amit szintén lehetne vasúton bonyolítani. Az itteni kártétel, ami a közutakban történik, és ismét csak a legalsó összeget említeném, legalább 8 milliárd forintos összeg. Tehát máris egy több mint 10 milliárdos tételről beszélünk, amit igenis meg lehetne spórolni.

Viszont a lemaradás más összevetésben is nagyon-nagyon jelentős. Ugye, míg az Európai Unióban a kétvágányú vonalak aránya bizony eléri a 42 százalékot, Magyarországon tulajdonképpen 15 százalék körül mozog ez az arány, és a villamosítás tekintetében is van mit ledolgoznunk. Emelt sebességű közlekedésre a 7700 kilométeres pályaszakasz körülbelül 200 kilométerén van mód, ami, be kell látni, hihetetlenül alacsony, európai összevetésben mindenképpen szégyenkezésre okot adó szám. Ezzel szemben, ugye, a transzeurópai vasúti áruszállítási hálózatba illeszkedő mintegy 2800-3000 kilométernyi pálya majd’ harmadán is sebességkorlátozás van érvényben, ami nem csoda.

Ha megnézzük a pályafenntartásra fordított energiákat, forrásokat, akkor döbbenetes elmaradással kell szembesülnünk. Míg a rendszerváltás előtt, mondjuk, 1986-ban 217 kilométeres felújított szakasszal találkoztam, addig a rendszerváltás után volt olyan év, amikor ez csupán 4 kilométert tett ki. És ha a rendszerváltás óta eltelt 24-25 évet nézzük, akkor is nagy átlagban csupán 20 kilométer felújított pályával számolhatunk évente. Ez igen-igen kevés.

(19.40)

A korridorvonalak vasúti hídjairól jobb, ha egyébként nem is beszélünk, mert e tekintetben az európai összevetés kapcsán tényleg nagy-nagy szomorúságra van okunk. A MÁV-Trakció 900 darab mozdonyának az átlagéletkora 35 év, holott a tervezéskor a tervezett élettartam is körülbelül 30 év volt. Tehát elöregedett az állomány, nem versenyképes. Vagy említhetném a Boston Consulting Group által kifejlesztett vasúti teljesítményindexet. Az államtitkár úr pontosan tudja, miről van szó. Az RPI szerint Magyarország a maximális 10 pontból 3 pontot kapott meg, ezzel az alsó szegmensben helyezkedünk el. Mindent figyelembe vettek, a használat intenzitását, a gyorsaságot, a pontosságot, a biztonságot, tehát van hova fejlődnünk.

Nyilvánvalóan, ahogy az elején is kifejtettem, ennek ellenére, illetve ezek mellett a Jobbik a törvénymódosítást természetesen támogatja. Köszönöm szépen. (Taps a Jobbik padsoraiból.)

Ülésnap Felszólalás Felszólalás dátuma Felsz./videó idő Napirendi pont
21 306 2014.10.27. 5:04  305-306

ANDER BALÁZS (Jobbik): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Képviselőtársaim! A múlt heti európai demográfiai kitekintés után Somogy megye felé szűkítve a kört, jelen alkalommal inkább a magyarországi adatokra kívánok fókuszálni.

Hazánkban már 1958 óta tart a demográfiai válság, a teljes termékenységi arányszám először ekkor csökkent a reprodukcióhoz elengedhetetlenül szükséges 2,1 alá, azaz született kevesebb gyerek, mint amennyi a népesség szinten tartásához elegendő lett volna.

1962-ben pedig a népesség számához viszonyítva már nálunk született a legkevesebb gyerek az egész világon. A társadalmi-nemzeti tudatban bekövetkezett rombolás, a társadalom szövetrendszerének atomizálódása, a többgenerációs, differenciált munkamegosztású nagycsaládok szétverése, szétesése, a családbarát foglalkoztatáspolitika hiánya, a társadalomra veszélyes devianciák járványszerű terjedése, a gyermekneveléshez szükséges feltételrendszer bizonytalanságának fokozódása és a társadalmi méretű anómia növekedése miatt csupán négy évben, 1974 és ’77 között reprodukálta magát a népesség.

A népesedési dinamika törvényszerűségeinek köszönhetően a természetes fogyás azonban csak az 1980-as évet követően vált láthatóvá, hiszen a nagyjából két évtizedes eltolódás a demográfiai ciklusok jellemzője. Ezért van, hogy a korábban kezdődött baj csak 1981-től vált észrevehetővé, amikor is az ország lakossága az előző évi 10 millió 707 ezer főről 10 millió 700 ezerre csökkent. Az 1954-es csúcspont óta a születések száma mostanra 223 ezerről 90 ezer alá zuhant, a halálozásoké a 100 ezer körüli szintről 130 ezer fölé nőtt, az átlagos gyerekszám 2,5-ről 1,3 alá süllyedt, ami azt jelenti, hogy a népesség másodgenerációnként megfeleződik. A kommunisták által 1956. június 4-én nyilvánvaló népirtó szándékkal bevezetett abortuszrendelet, a magyarság ellen indított Endlösung óta pedig mintegy 8 millió művi vetélést végeztek el, és a 60-as évek elején volt olyan esztendő, mondjuk, 1962-ben, amikor minden egyes szülésre statisztikailag másfél abortusz jutott.

Magyarország lakossága az 1980-as 10 millió 700 ezres szintről mostanra 7,5 százalékos csökkenéssel 10 millió alá süllyedt. A természetes fogyás pedig az eddigi mélypontnak tekinthető, 1999-es évben majdnem elérte az 50 ezret, s ha a jelenlegi tendenciák nem változnak, akkor a század közepére a trianoni csonka-Magyarország lakossága még az optimistább becslések szerint is 7,5 millióra fog csökkenni.

A Jobbikon kívül senki nem mer beszélni a puszta számok mögött rejlő etnikai átstrukturálódásról. Míg az 1980-as 10 millió 700 ezres lakosságból a népszámlálók besorolása szerint mintegy 341 ezer fő, tehát 3,2 százalék lehetett a cigánysághoz tartozók száma, addig a mostani 9 millió 900 ezres népességből már nagyjából 900 ezer főt ők tesznek ki.

Azzal együtt, ha beszámítjuk, hogy az elmúlt két és fél évtizedben sok határon túli nemzettestvérünk is áttelepült az elszakított területekről, akkor kijelenthetjük: a csonkaországi magyarság száma mintegy 1 millió 600 ezer fővel csökkent 1980 óta, ami mintegy 15 százalékos fogyásnak felel meg.

A gyermekvállalási hajlandóság európai összehasonlításban is rendkívül alacsony szintjének okai roppant szerteágazóak, ezeknek még csak vázlatos ismertetésére sincsen mód egy napirend utáni felszólalás keretei között. Mindenesetre a gyermekvállalási hajlandóság csökkenése jelenti egyrészt az életen át tartó teljes gyermektelenségre való törekvést, másrészt azt a tendenciát is, amely szerint a szülőkorba ért, gyermeket vállalni szándékozó fiatal nők egyre későbbi időpontra halasztják a teherbe esést, nemegyszer vállalva annak kockázatát, hogy a remélt gyermekáldás időpontjában esetleg már mégsem kerülhet sor fogantatásra.

Szomorú tény, hogy a mai Magyarország társadalmi normái, közgazdasági, szociálpolitikai feltételei miatt minden újabb gyermekvállalás olyan többletterhet jelent, ami a szülők számára anyagi javakban, társadalmi elismerésben, létbiztonságban még hosszú távon sem térül meg. Ha viszont egy szülőnemzedék a saját létbiztonsága vagy kényelme érdekében kénytelen lemondani a kettőnél több gyermekről, akkor ezzel sajnos nemzete jövőjének jelentékeny hányadáról is lemond. Ennek következményei pedig törvényszerűen vezetnek a szélső­liberálisok által csak magyarkodónak tartottak által megjósolt apokaliptikus végeredményhez.

Köszönöm. Innen fogom folytatni. (Taps az MSZP soraiból.)

Ülésnap Felszólalás Felszólalás dátuma Felsz./videó idő Napirendi pont
23 315 2014.11.03. 5:11  314-315

ANDER BALÁZS (Jobbik): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Képviselőtársaim! A demográfiai összeomlás szélére sodródott Magyarország döbbenetesen rossz népesedési mutatóinál Somogy megye eredményei még tragikusabbak, itt válik még egyér­telműbbé, hogy a népességcsökkenés mielőbbi megállítása létkérdés a magyarság számára.

Somogyban a természetes fogyás az országos tendenciákat is megelőzve már 1978 óta folyamatos, 1980-ban ezer lakosra 13,5 élve születés és 15,3 halálozás jutott. Ugyanezen mutatók a 2001-es évre 9,4-re és 13,6 változtak, ami a fogyás ütemének több mint megduplázódását jelenti. Az 1980-as cenzus adatfelvételének idején még 360 ezer főt, tíz évvel később, 1990-ben 345 ezret, a 2001-es népszámlálás alkalmával viszont már csak 338 ezer lakost írtak össze Somogy megyében. Ez a népességszám a 2011-es népszámlálás adatai szerint pedig 316 ezer főre olvadt. Tehát harminc év alatt Somogy lakossága 360 ezerről 316 ezerre apadt, ami az országos mérték majdnem dupláját, azaz 12 százalékot meghaladó csökkenést jelez.

A népesség újratermelését meggátló folyamatnak a gyökere egészen a XIX. század első feléig nyúlik vissza, és a dél-baranyai Ormánságból begyűrűző nemzetemésztő egykézés miatt az 1965-ös esztendőben Somogy megye 252 településéből már 163-ban volt kimutatható természetes fogyás.

A KSH felméréseiből rendre kiviláglik, hogy a negatív folyamatok, tehát a születések számának csökkenése és a természetes fogyás fokozódása felgyorsultak, illetve a halandóság mérséklődése túlságosan lassú javulást mutat. A lefelé mutató spirál hatásaként mára odáig jutottunk, hogy a népességfogyás mérhető gazdasági kiesést okoz.

A tavalyi esztendőben Somogyban alig 2400 gyermek jött világra, viszont majdnem 5 ezren elhaláloztak. Azaz ott tartunk, hogy Koppány földjén minden születésre immáron két temetés jut. Ez a katasztrofálisan rossz országos adatokhoz képest is elszomorító kép nyilvánvalóbbá teszi, hogy nemzeti sorskérdésünk tényleg a népesedés, és a jövőnk valóban a magyar anyák körében fog eldőlni.

A KSH által szolgáltatott adatok alapján egyértelműen kiolvasható, hogy Somogyország lakossága éves szinten ? ismétlődő módon ? legalább 2200-2600 fővel fogyatkozik, azaz a csökkenés mértéke egy itteni kisebb város vagy nagyobb község lakosságszámával vetekszik. Ha pedig a számításba belekalkuláljuk a negatív vándorlási folyamatok migrációs eredményeként külföldre távozó fiataljainkat is, akkor még aggasztóbb kép bontakozik ki. Süllyedő Atlantiszként tűnik el évről évre egy népesebb falu lakossága, és a már most 1 százalékot elérő népességfogyás egyre gyorsuló tendenciája kérlelhetetlenül sodorja a megyét egy totális demográfiai összeomlás felé.

Az adatok még az országos számoknál is elkeserítőbbek, hiszen a tavalyi és sajnos az idei évre is országosan prognosztizálható majd’ két Mohácsnyi, 40 ezres fogyásból az ország lakosságának 3 szá­zalékát kitevő Somogy majdnem 6 százalékkal vette ki, illetve fogja kivenni a részét. Míg országos szinten minden szülésre még csupán másfél halálozás jut, addig nálunk minden születésre két elhalálozást számíthatunk.

A bajokat tetézi a megye regionális folyamataiban megfigyelhető északkelet-déli lejtő, melynek következtében Somogy déli kistérségeit, tehát a nagyatádi, csurgói, barcsi járások területét a már felvázoltaknál is komolyabb demográfiai erózió jellemzi, mely a munkaképes lakosság elvándorlásával könyörtelenül az elmaradott gazdaság konzerválódását fogja eredményezni.

Már a neves angol közgazdász, Keynes is úgy vélte, hogy egyértelmű kölcsönhatás mutatható ki a gazdaság és a népesedés között, hiszen a fogyó, elöregedő népesség mellett tovább nőnek az infrastrukturális és intézményi költségek, a befektetési lehetőségek pedig törvényszerűen beszűkülnek. A korszerkezet arányainak az eltolódása még inkább hozzájárul a legdinamikusabb néprétegek elvándorlásához, és így megyénk humán erőforrásai is legyengülnek.

Mivel az országos szinten a század közepére jósolt demográfiai katasztrófát már egy másfél évtizeddel korábban elérjük Somogyban, így kreativitásról, innovációs hajlandóságról, gazdasági fellendülésről beszélni ilyen feltételek közepette irreális lenne, ezért a valósággal nem számoló területfejlesztési koncepciók is csak üres szólamok maradnak.

Mindezekről azonban majd legközelebb kívánok beszélni. Köszönöm megtisztelő figyelmüket. (Taps a Jobbik és az MSZP soraiból.)

Ülésnap Felszólalás Felszólalás dátuma Felsz./videó idő Napirendi pont
24 320 2014.11.10. 5:22  319-320

ANDER BALÁZS (Jobbik): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Képviselőtársaim! Napirend utáni felszólalásaimban immár negyedik alkalommal taglalhatom Somogy megye döbbenetes népesedési katasztrófáját, azt a kérdéskört, ami egyébként a Somogy megyei adatokat tekintve, ha ezt szemléljük, és ebből levonnánk a Somogy megyei cigányság növekvő demográfiai potenciáljára vonatkozó adatokat, akkor még sokkal tragikusabb színezetet kapna. Már ha egyáltalán tekinthetnénk így a kérdést, ugyanis miként az összesített megyei munkanélküliségi vagy éppen oktatási adatok sem mondanak sokat a cigányság valós helyzetéről, úgy a munkaügyi, iskolai helyzet tekintetében ezt meg lehetne ismételni a demográfia kapcsán is. Teljesen jogos lenne ezt a logikát követve, ha a többség és a kisebbség nagyon eltérő statisztikai mutatóit a demográfiai kérdéskör vizsgálatának esetén is elkülönítenénk egymástól. Noha azonban sajnos pontosan előre látható, hogy mennyire veri majd ki mindez a biztosítékot a szemellenzős polkorrektkedők vagy éppen a szélső­liberálisok körében.

Viszont azt kell mondani, jól dokumentált szociológiai felmérések sora, például Kemény István és kutatótársainak 2003-as vizsgálata és a mindennapi tapasztalat is azt bizonyítja, hogy a cigányságnál egészen más népesedési folyamatoknak lehetünk tanúi, mint a többségi nemzet esetében. Egyszóval, ha a korábbiakban már tárgyalt, amúgy is rendkívül rossz somogyi adatokat az itteni cigányság, az itteni cigány lakosság pozitív irányba torzító adatai nélkül kezeljük, akkor az így nyert kép még sokkal gyászosabb végeredményt mutatna.

(23.00)

Márpedig ha adekvát adatokkal kívánunk dolgozni, akkor ezen a területen is szükséges a statisztikai számok kétfelé bontása, habár természetes lesz, hogy a balliberális oldalról, illetve a fejüket homokba dugók részéről mindazok megkapják ilyen esetben a rasszista jelzőt, akik minden jó szándékuk ellenére akár csak fel merik vetni ezt a kérdést. Pedig egyébként elidegeníthetetlen jogunk, hogy tisztában legyünk a valós tendenciákkal, és a megbélyegző, rasszista vádak nélkül tegyük föl kérdéseinket, és fejtsük ki aggályainkat nemzetünk sorsával kapcsolatban.

Míg átlagosan egy magyar családban – akár­milyen furcsán hangozzék is ez a statisztikai átlagszám ? csupán 0,8 gyermek születik meg, a cigányságon belül ez a mutató 3,1 gyermek családonként, és míg egy átlagos magyar asszony 28 évesen vállalja első gyermekét, egy átlagos roma nő 19-20 évesen. Mindez pedig azt eredményezi, hogy időarányosan a magyarság és a cigányság közötti termékenységi mutató hatszoros. A kérdéskör vizsgálatakor nem söpörhetjük a szőnyeg alá a cigány-magyar együttélésből eredő, nagyon komplex gyökerű, leginkább a falvakban kiütköző társadalmi problémákat sem.

A 2011-es népszámlálás eredménye szerint Somogy megyében 16 794 fő vallotta magát romának, ezzel szemben a 2013-as, február 22-ei közgyűlésen a közgyűlés elnöke is mintegy 55 ezres populációról beszélt. Márpedig ennek a mintegy 55 ezer fős somogyi cigányságnak a nagy része falun, de nem paraszti életformában él, hiszen a népszámlálás adatai szerint mindössze 26 százalékuk lakik Kaposváron vagy a megye másik 15, városi ranggal rendelkező településén, majdnem pontosan háromnegyed részük viszont községekben él.

Ez a valóságban azt jelenti, hogy Somogy 166 ezer fős városi lakosságából csupán 14 ezer, tehát 8,5 százalék lehet a cigány lakosság száma, viszont a községek 150 ezer lakójából nagyjából 40 ezer főre tehető a cigány származásúak száma, ami az összes falusi lakosság több mint egynegyedét, egészen pontosan 26 százalékát jelenti. Míg a zömmel kétségkívül mélyszegénységben tengődő cigányság demográfiai mutatói növekedést mutatnak, addig a falusi magyar népesség elöregedett, alig termékeny, demográfiai deficitje miatt életereje, termelő- és önvédelmi képessége egyre csökken; a magyar lakosság népesedési agóniájával párhuzamosan a cigányság aránya pedig fokozatosan nő, és ennek komoly kulturális, gazdasági és szociális következményei lesznek.

Az összeomló nyugdíjrendszer még inkább elszegényedést eredményez. Az elapadó állami segélyek okán a közbiztonság pedig még jobban elenyészik. A kvalifikált munkaerő hiánya égetővé válik, és a tőke fokozott gyorsasággal menekül majd Somogyból (Az elnök a csengő megkocogtatásával jelzi az időkeret leteltét.), valamint megindul a tömeges elvándorlás is a nyugati országok felé, és ebben természetesen a képzett cigányság is nagyobb arányban fog részt venni, de minderről majd legközelebb.

Köszönöm türelmüket és megtisztelő figyelmüket. (Taps a Jobbik padsoraiban.)

Ülésnap Felszólalás Felszólalás dátuma Felsz./videó idő Napirendi pont
26 174 2014.11.17. 2:20  173-176

ANDER BALÁZS (Jobbik): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Képviselőtársaim! Amikor első itteni felszólalásomban többek közt az olasz vircsaft miatt kialakult gyalázatos dél-somogyi agrárhelyzetről beszéltem, akkor Fazekas miniszter úr tulajdonképpen zokon vette, hogy a korábban kialakult állapotok felelősségét miért hárítom önökre. Amikor a Mezőgazdasági bizottság ülésén a Jobbik által benyújtott mezőgazdasági üzemszabályozásról szóló törvénytervezetet és a hozzá kapcsolódó foglalkoztatási kötelezettséget igyekeztem a környékbeli falvakban megtapasztalt tarthatatlan szociális katasztrófahelyzettel indokolni, akkor az önök egyik képviselője azzal gúnyolódott, hogy egy ilyen beszámoló után a hallgatóság fölvágja az ereit. Amikor az új honfoglalók miatt, illetve az ő terjeszkedésük miatt vidékvédelmi kabinetvezetőnk egy jogos felháborodásban született cikket közzétett, akkor az idegen földesurak feljelentése alapján a rendőrség kutakodni kezdett, és mindmáig nyomoznak. Gondolom, ha Petőfi Sándor föltámadna és elszavalná a „Mit nem beszél az a német…” című versét, akkor gyűlöletbeszéd miatt talán még le is tartóztatnák.

Aztán amikor a bekerítettsége miatt Alcatraznak csúfolt Rinyaszentkirály határában törvénytelenül kihelyezett útelzáró kapukat többször is leemeltük, és az idegen tulajdonos nyárfaültetvényének fái közé hajítottuk, akkor a hatóság ahelyett, hogy legalább szimbolikus büntetést kirótt volna a falut gettóba záró idegen birtokosra, azt a megoldást választotta, hogy az utat átminősítette, és „közforgalom elől elzárható” minősítést kapott. Amikor vészharangot kongattunk amiatt, hogy a földforgalmi törvény világméretűvé tágítja a földforgalmi piacot a külföldiek előtt, akkor önök erre legyintettek.

Most pedig az önök által bizonyára jól ismert Benetton família és itteni helytartóik nagyon mohón gyarapodni szándékoznak továbbra is, és ez a tervük folyamatos. Állampolgári jelzés alapján egyébként a legfőbb ügyészhez fordultunk, ezért kérdezem, hogy lesz-e a Lábod környéki föld a magyar gazdáké, illetve az állam él-e elővásárlási jogával. Nagyon szépen köszönöm. (Taps a Jobbik soraiban.)

Ülésnap Felszólalás Felszólalás dátuma Felsz./videó idő Napirendi pont
26 268 2014.11.17. 4:56  267-268

ANDER BALÁZS (Jobbik): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Képviselőtársaim! A Magyar Kereskedelmi és Iparkamara Gazdaság- és Vállalkozáskutató Intézete „Új Magyar Exodus felé?” című tanulmányának adatsoraiból nagyon szomorú számításokat nyerhetünk. A különböző kalkulációk szerint megyénkből immár 16-40 ezer fő is Nyugaton keresheti boldogulását. Az egyre nagyobb méreteket öltő kivándorlással tetézett népesedési csőd eredményeként egyes, még csak nem is túlzottan pesszimista számítások szerint Somogy megye népessége 2050-re a 2011-es 316 ezerről akár 200 ezer főre is csökkenhet, amelynek mintegy a fele fog a cigánysághoz tartozni. Ugyanakkor addigra a munkaképes korú lakosságon belül már egyértelműen többségbe kerülnek, és a mostani iskolázottsági és foglalkoztatottsági adatok fényében ez szinte minden területre kiható súlyos problémákat fog generálni.

Jelenleg az 55 ezer főnyi somogyi cigányság adja a 900 ezres magyarországi cigányság mintegy 6 százalékát. Ezt az arányt ? egyéb megbízható adatok híján ? 1980-ra is feltételezve és visszavetítve azt kapjuk, hogy az akkori körülbelül 20 ezer fős somogyi cigányság lélekszáma 34 év alatt mostanra 175 százalékkal növekedett. Ezzel gyökeresen ellentétes népesedési folyamat figyelhető meg az 1980-ban még 340 ezer főnyi nem cigány lakosság esetén, hiszen az ő populációjuk a három évtized alatt megdöbbentő 80 ezres fogyással mára 260 ezer főre zuhant, ami 24 százalékos csökkenést jelez.

Nem nehéz belátni, hogy ilyen számok és ilyen arányok mellett a somogyi magyarság körében mostanra minden egyes születésre három-négy halálozás jut. A megye elvándorlást nem számító éves fogyása 2500 fő körül ingadozik, ez pedig mindenféle gyorsuló tendencia nélkül is ? amely gyorsuló negatív spirál elmaradását meglehetős optimizmus még csak hipotézis szintjén is feltételezni ? törvényszerűen százezres csökkenést fog eredményezni a XXI. század közepére. Gyanítható, hogy a somogyi cigányság születési rátájának csökkenése esetén is el fogja a számuk érni a mostani szint megközelítően dupláját, azaz a megye akkori összlakosságának felét, tehát mintegy 100 ezer főt.

Ismét emlékeztetnék a demográfiai trendekben érvényesülő nehézségi erőre, hiszen látható volt, annak ellenére nőtt 1980-ig az ország lakossága, hogy már 1958-ban elégtelenre vált a születési arány. Szóval, ha a megye cigányságának zömét alkotó beások jobb integrációs mutatói következtében náluk is csökken a vállalt gyerekek száma, a fentebb vázolt folyamatokon már az sem fog sokat módosítani. „Vagyis annak a cigányságnak a vállaira helyeződne a lakosság túlnyomó részét kitevő idősek eltartása, amelynek 80 százaléka már a rendszerváltás óta csak állami segélyekből és családi pótlékból képes megélni maga is”, fogalmazta meg Pokol Béla professzor Európa végnapjai című könyvében brutális őszinteséggel azt a paradoxont, ami nem jelent mást, mint hogy a demográfiai csapda ajtaja rázáródott a megye, s nyilván idővel majd a Dél-Dunántúl, az ország, sőt az egész Kárpát-medence lakosságára. A megrázkódtatás minden bizonnyal apokaliptikus erejű lesz, és a népesedési kollapszus romjai maguk alá fogják temetni a helyi társadalom sok-sok magyar, valamint cigány tagját egyaránt.

Pokol Béla kijelentése máris plasztikusabbá válik, ha figyelembe vesszük, hogy a szociológusok felmérései szerint a cigány népesség mintegy 37 százaléka tartozik a 0-14 éves korosztályba, míg a 2011. október 1-jei adatok szerint Somogy megye lakosságának csupán 14 százaléka volt gyermekkorú. S ne feledjük, hogy ez utóbbi összesített adatot jelent, ami magában foglalja a cigányságnak a magyarokénál jóval szélesebb, stabilabb alapzattal rendelkező korfáját. Tehát ha csak a magyarokat vizsgáljuk, akkor még a 14 százalékos eredménynél is lesújtóbb adatokkal találkozhatunk.

De ezekről a sokkolóan brutális adatokról majd legközelebb. Köszönöm képviselőtársaim figyelmét. (Taps a Jobbik soraiban.)

Ülésnap Felszólalás Felszólalás dátuma Felsz./videó idő Napirendi pont
28 112 2014.11.19. 11:32  1-157

ANDER BALÁZS (Jobbik): Köszönöm szépen a szót, elnök úr. Tisztelt Képviselőtársaim! A költségvetés Nemzeti Fejlesztési Minisztériumot érintő, vasúttal kapcsolatos sorai első pillantásra nem tűnnek túlságosan tragikusnak, nyilván ez az első pillantás, és a pályahálózat működtetésére a tavalyihoz képest még 2 százalékkal több forrást is szánnak, a személyszállítással kapcsolatos költségtérítésre pedig a 2014-essel megegyező összeget. A remények szerint pedig a felhasználható uniós fejlesztési források esetén a korábbi KÖZOP-összegnél ugyan kevesebb lesz az IKOP, valamint az európai hálózatfejlesztési eszköz összvolumene, de ebből az ígéretek szerint a vasút kapja majd a hangsúlyosabb részt.

De ahogy mondtam, ez csak a csalóka első pillantás, és ezután jön a tulajdonképpeni feketeleves ? mert mit is jelentett és mit fog jelenteni mindez a vasútra nézvést? A korábbi és most záruló projektek során 600 kilométer került felújításra, ekkora pályaszakaszon korszerűsítették az infrastruktúrát, csakhogy a korridorhálózat legfontosabb szakaszaiból még így is 1000 kilométer visszavan. Úgyhogy kérdéses, hogy lesz-e ezekre elég pénz.

A fejlesztések ellenére az úgynevezett TEN-T-hálózat csaknem 3 ezer kilométerén óriási gondok vannak. Alig 200 kilométer környéke az a szakasz, ahol emelt sebességre, emelt sebességű közlekedésre, áruszállításra van lehetőség, ez pedig még a TEN-T-hálózaton belül is csak 6 százalék. Sebességkorlátozás által érintett szakasz viszont 900 kilométer környéke, ami az itteni szakaszok körülbelül egyharmadát jelenti. A vasúti hidak állapotáról egyébként jobb, ha nem is beszélünk, műszaki állapotuk gyalázatos. A 22,5 tonnás tengelyterheléshez ez messze nem elegendő.

A közlekedéspolitikai célok teljesülése, amiket egyébként a Jobbik teljesen természetesen támogat, így sajnos azt kell hogy mondjuk, hogy irreális. Mit is gondolunk ez alatt? A közúti árufuvarozás vasútra terelése, azt kell mondani, hogy így egy utópia lesz, és nem tudunk megfelelni az európai uniós előírásoknak sem, pedig ebben az esetben azt mondjuk, hogy ezek jó előírások, támogatandó előírások lennének. Az pedig, hogy Magyarország, illetve az itteni pályahálózat valamiféle selyemút szerepét fogja majd betölteni az áruszállítás során, és Európa kapuja leszünk ? hát még messzebbre tűnő célnak látszik.

Elismerjük egyébként, hogy a fejlesztési feladatok és a rendelkezésre álló források között óriási a szakadék, de a felújítási beruházások során rendre nagyon vastagon fog a kivitelezők tolla a számlázás során. Az áttekinthetetlen hátterű cégek által végzett munkák, a kiszervezés, a kartellezés és bizony az úszómedencés luxuspalotákat eredményező extraprofit révén a magyar államot, a magyar embereket károsítják meg, ráadásul forrásokat vonnak el nagyon fontos vasúti beruházások elől, vasúti céloktól is. Elég, ha itt mondjuk, csak az autópálya drágaságú Püspökladány-Szajol vonal felújítására utalunk, ahol 1 kilométer 2,5 milliárd forintba kerül, ami döbbenet. Mondjuk, ez a horvát áraknak tulajdonképpen a tízszeresét jelenti.

Kimondjuk, hogy miként a szocialisták idején, mondjuk, az autópálya-építés, úgy most a vasútépítés vált a külföldi és a belföldi kormánybarát nagytőkések kedvenc fejőstehenévé. Az úgynevezett érdekharmonizációs menedzserek, a táskahordók ténykedése óriási károkat okoz és von el a nagyon-nagyon szükséges további vasúti fejlesztési céloktól.

Nagyon fontos kérdés lenne a vasúti eszközfejlesztés költségvetésre gyakorolt hatása. Nem megkerülhető a téma. A MÁV-Trakció 900 darab mozdonyának és a MÁV-Start 2600 darab kocsijának az átlagéletkora 30 év fölött van. Ha a kormány a propagandaszinten mindent az újraiparosításnak rendel alá, akkor a hazai gyártás, a hazai beszállítás minél nagyobb volumenét kellene preferálnia. A Jobbik mindenesetre a gazdasági protekcionizmust támogatja, erre biztatja a kormányt is. Ezt várja egyébként a 36 ezer vasúti dolgozó és a hazai járműgyártásban ténykedő legalább 700 cég 110 ezernyi magyar munkása is.

Mindezen észrevételeken túl van egy sokkal súlyosabb probléma is, amire mindenképpen fel kell hívni a figyelmet. A nemzeti közlekedési stratégia, amit önök fogadtak el, azt mondja, hogy a TEN-T és a ? idézem ? megőrzendő versenyképes szárnyvonalak hossza kapcsán 6 ezer kilométerről beszél, magyarán, lemond az összhálózat 22 százalékáról, 1700 kilométernyi mellékvonalról. Mondjanak bármit, a költségvetésben nem találjuk annak a nyomát, hogy ez másként lenne. Gyurcsány és Bajnai szárnyvonal-kivégzésekkel operált a mellékvonalak kapcsán, önök ezzel szemben inkább a csendes kivéreztetésre és a sunyi elsorvasztásra játszanak. Ez mindenképpen vidékrombolás a Jobbik felfogása szerint.

Minduntalan, például egy ilyen költségvetési vita során is bizony szembesíteni fogjuk a kormányt a korábban elmondott szavaival. Önök azt mondták akkor, hogy a közösségi közlekedés közszolgáltatás, nem gazdaságossági vagy vállalati kérdés, az állam nem kegyet gyakorol a vidéki polgáraival, amikor a vasúti közlekedést biztosítja, ez bizony konkrét állami feladat. A mellékvonalak kérdése olyan komplex közlekedéspolitikai ügy, ami ezer szállal kapcsolódik nem csupán a tisztán pénzügyi, gazdaságossági kérdésekhez, hanem a jóval bonyolultabb hatású társadalmi, területfejlesztési kérdéskomplexumhoz is.

Úgyhogy jogos a felvetés, hogy ha megkérdezzük, hogyan kívánják az ilyen kondíciók mellett elősegíteni az önök által megfogalmazott célokat ? ismét csak idézném ?, a hátrányos helyzetű térségek felzárkóztatását, a munkaerő-mobilitást vidéken, a társadalmi, gazdasági, területi kohéziót, a leszakadt kistérségek versenyképességének a növelését, nem látjuk biztosítottnak ezen célok megvalósulását, pedig a Jobbik kimondja, hogy a vidék élni akar, és a vidék közlekedni akar.

A másik nagyon fontos terület, talán látszólag ezzel nem összefüggő, ez a szakképzés kérdése, amiről még mindenképpen szólni szeretnék. A kormány sokszor hangoztatott legfontosabb gazdasági és társadalompolitikai célja a munkaalapú társadalom megerősítése. A Jobbik ezzel egyet tud érteni, igen, növelni kell a foglalkoztatottak számát, csökkenteni kell a munkanélküliséget, és meg kell teremteni a versenyképes szakképzés feltételeit. Viszont amit a költségvetésből újfent csak kiolvashatunk, az több nagyon komoly kérdést is kivált bennünk. A szakképzés az Emberi Erőforrások Minisztériuma és a KLIK alól a Nemzetgazdasági Minisztérium alá rendelődik, ennek szellemében aztán a költségvetés 630. oldalán teljes 13 sort szentelnek a szakképzés és a felnőttképzés témájának az NGM fejezetei.

Az átvétellel kapcsolatos tervek és konkrét elképzelések nagyon homályosak, ilyenek talán még nincsenek is, mármint konkrét tervek, és nem csoda, ha a költségvetési számok is azok maradnak ennek fényében. Hogyan alakul jövőre az átvett szakközép- és szakiskolák finanszírozása? Várja a választ szorongva több százezer diákot oktató tanár, a teljes pedagógustársadalom majd’ ötöde, csaknem 30 ezer, szakiskolákban és szakközépiskolában oktató pedagógus ebben az 500-600 iskolában, amit önök átvételre kijelöltek.

Lebegve az Emberi Erőforrások Minisztériuma és az NGM között alapvetően sérül a költségvetési átláthatóság, az áttekinthetőség, a transzparencia elve is. És akkor még nem is szóltunk arról, hogy az oktatásra fordítható 2015-ös pénzek nagysága ? de inkább kicsinysége, ha ezt a GDP-hez mérjük, akkor 4 százalékról van szó ? milyen messze van a Hoffmann Rózsa által is áhított 8 százaléktól vagy éppen a Klebelsberg idején az oktatásra fordított GDP-arányos 10-15 százaléktól.

A kormány szerint a gazdaság kulcskérdése a szakképzés, ennek ellenére még a kezdetektől az NGM által finanszírozott bizonyos ösztöndíjprogramokra sincs pénz. Forráshiányra hivatkoznak, elutasítják az új belépők rendszerbe kerülését, még a valóban szorgalmas, valóban tehetséges és valóban tanulni akaró diákok esetében is. Pedig tudni való, hogy az NGM által átveendő iskolákban bőven lesz majd hátrányos helyzetű diák, hátrányos helyzetű tanuló, olyan is, aki valóban szakmát szeretne, valóban szüksége lenne segítségre, meg is érdemelné azt, csak nem látjuk a forrást. Ha átláthatóbbak lennének a költségvetés számai, és az érintettek nem csak utólag értesülnének arról, hogy sokszor a fejük fölött és nélkülük miben hogyan döntöttek, akkor talán ezek az előbb említett félelmek is oldódnának.

Czomba Sándor szakképzésért felelős államtitkár nyilatkozta, hogy homogén szakképzési intézményrendszert épít az NGM, és növelni akarják a szakiskolai tanulók arányát is. Sok pedagógus szerint ez a szakiskolák nivellálódásával, illetve a szakközépiskolák szakiskolákhoz hasonló nivellálódásával jár majd, ami nem jelent mást, mint hogy a gyáriparos lobbi nyomásának engedve a közismereti tárgyakat itt is csökkenteni fogják, márpedig a pedagóguslétszám nagyon erősen az óraszámok függvénye.

(18.10)

A Jobbik támogatja a gyakorlati oktatás megerősítését, nem tartja ördögtől valónak a duális szakképzést sem, csakhogy a kormány és a költségvetés is a győri Audi vagy éppen a kecskeméti Mercedes elszigetelt modernizációs példájából indul ki, nem pedig a magyar valóságból. A kormányzati célok megvalósuláshoz a kkv-k bevonása is szükséges lenne a duális szakképzésbe, viszont ehhez nemcsak kósza tervek kellenének, hanem konkrétan odarendelt források. Ahhoz, hogy ne az elitképzés kontra biorobotgyártás társadalmi antiutópiája valósuljon meg, sokkal-sokkal hangsúlyosabban kellene felelősséget vállalni forrásszinten is az államnak.

Az idő rövidsége miatt egy dologra utalnék még. Míg a Nemzeti Foglalkoztatási Alap szakképzési hozzájárulásból befolyó bevételei 63 milliárd forintot tesznek ki, addig a szakképzési és felnőttképzési támogatásra csupán 16 milliárd forintot irányoznak elő. Pedig ez célozza a tanulószerződéses gyakorlati képzések támogatását, amelynek arányát valóban mindenképpen növelni kéne, és a tanműhelyfejlesztéseket, valamint az ehhez kapcsolódó eszközfejlesztéseket is.

Köszönöm. (Szórványos taps a Jobbik soraiban.)

Ülésnap Felszólalás Felszólalás dátuma Felsz./videó idő Napirendi pont
31 302 2014.11.24. 5:07  301-302

ANDER BALÁZS (Jobbik): Köszönöm szépen a szót, elnök úr. Tisztelt Képviselőtársaim! A múlt héten elmondott napirend utáni felszólalásom egy kis sajnálatos félreértést kevert, ezért szeretnék eljátszani egy gondolattal: joga van-e, mondjuk, a szocialista frakcióból, teszem azt, Teleki képviselőtársamnak ahhoz, hogy ne érje be az összesített megyei adatokkal, amikor ki akarja deríteni, hogy például a Zala megyei romák körében mekkora a valós munkanélküliségi ráta. Mi erre azt mondjuk, hogy igen, neki ehhez joga van, és éppen ezért, amikor azt mondja, hogy az egész lakosságra vonatkoztatott adatokkal nem tud mit kezdeni, akkor nagyon is igaza van.

Ugyanezt tesszük mi, jobbikosok a demográfiai trendek kapcsán. Azt kell hogy mondjuk, hogy a statisztikai adatokat ketté kell bontani, ugyanis a magyarságra, illetve a cigányságra vonatkoztatott adatok gyökeresen más képet mutatnak, és ha egy összesített, általános képet akarunk ráhúzni egyik vagy másik csoportra, akkor az mindenképpen egy hamis képhez fog minket vezetni.

Mivel közismert, hogy a Jobbiktól távol áll mindenféle szélsőségesség, ezért mindenféle rasszizmus vádját el kell hogy utasítsuk, éppen ezért tulajdonképpen csak a magyarságra vonatkoztatott népesedési trendekkel akarunk tisztában lenni, amihez egyébként, politikai korrektség ide vagy oda, de azt kell mondjuk, hogy elvitathatatlan jogunk van. Tehát ennek szellemében folytassuk a Dél-Dunántúl legnagyobb és hazánk legritkábban lakott megyéje, Somogyország demográfiai folyamatainak górcső alá vételét!

A 2011-es népszámlálás szerint a 316 ezres Somogyban kevéssel több mint 44 ezer gyermekkorú személyt találtak, és azt látjuk ? ha elfogadjuk Kemény Istvánék szociológiai vizsgálatainak eredményeit ?, hogy ha a cigányság körében 37 százalék a gyermekkorúak aránya, akkor egy 55 ezer fős somogyi roma populációt valószínűsítve azt kapjuk, hogy a 44 ezres összesített gyermeklétszámból körülbelül 20 ezer fő lehet a cigány származású gyerekek száma. Ez az összes 14 évesnél fiatalabb személy 40 százalékát jelenti megyénkben. Másfelől pedig azt is mutatják a számok, hogy a nem cigányok körében egy félelmetesen elöregedett társadalom képe vetül elénk, ahol a 260 ezer főből csupán 24 ezer, azaz alig 9 százalék a gyermekkorúak aránya.

(21.00)

Folytassuk le az előbb taglalt számítást a mintegy 150 ezer fős falusi lakosság esetében is! A 2011-es népszámlálás tanúsága szerint Somogy megye községeiben 22 909 gyermekkorút írtak össze, így tehát a 14 évesnél fiatalabbak aránya 15 százalékos. Tudjuk, hogy a falusi lakosságból nagyjából 40 ezer fő cigány származású, és ebből, ismét csak a szociológus Kemény Istvánék logikáját követve, mintegy 37 százalék, azaz 14 800 fő gyermekkorú kell hogy legyen. Ez azt jelenti, hogy a körülbelül 23 ezres megyei falusi gyermeklétszámból a nem cigány magyar gyerekek száma mostanra alig éri el a 8100 főt Somogyország községeiben, ami a teljes ottani gyermeklétszám csupán 35 százaléka, szemben a cigány fiatalok 65 százalékos részarányával. Lefordíthatjuk ezt egyébként úgy is, hogy egy 110 ezer fős falusi magyar populációnak csak mindössze 7,4 százaléka tartozik a 14 évesnél fiatalabbak korcsoportjába, tragikusan bizonyítva az itteni magyarság összeroppant demográfiai potenciáját. Kijelenthető tehát, hogy Somogyban a demográfiai és társadalmi összetételében is eltorzult falusi magyar közösségek többségéből hiányzik az a humán kapacitás, amely a katasztrofális népesedési helyzet javításához feltétlenül szükséges lenne.

Egyszerű matematikai aránypárok felállításával láthatóvá válik, hogy abban a statisztikai kistérségben, ahol a cigányság aránya eléri egy-egy térség lakosságnak 20 százalékát, ott arányuk a 14 éven aluli korosztályok esetében hozzávetőlegesen már 50 százalék körül mozoghat, ahol pedig számuk eléri, megközelíti az összlakosság egyharmadát, ott a gyermekkorúak körében már kétharmad lehet az arányuk. Ezekről kendőzetlenül beszélni kell, viszont nyilvánvalóan az emberség kereteit betartva, és erre törekszik egyébként a Jobbik.

De hogy a demográfiai folyamatok kapcsán még milyen problémák bukkanhatnak föl, ahhoz hadd idézzem az egykori stratégiai miniszterelnöki tanácsadó, Bogár László szavait. Ő azt mondta: „Ha mindehhez hozzávesszük, hogy a népesedésnek nemcsak mennyisége, hanem minősége is van, akkor ugyan kitesszük magunkat a rasszizmussal való megbélyegezhetőségnek, de egyúttal kimondjuk azt, ami mindig és minden emberi közösség számára természetes volt. Az anyagi, a testi és lelki, erkölcsi, szellemi lepusztulás a szülések egyre nagyobb arányát ’préseli be’ a legnyomorúságosabb körülmények között élő, ’történelemből kilökött réslakó páriák’ világába.”

Köszönöm a figyelmet. (Taps a Jobbik soraiból.)

Ülésnap Felszólalás Felszólalás dátuma Felsz./videó idő Napirendi pont
34 182-184 2014.12.01. 2:14  181-190

ANDER BALÁZS (Jobbik): Tisztelettel elfogadom, igen.

ELNÖK: Köszönöm szépen, a képviselő úr jelezte, hogy elfogadja Tállai államtitkár urat. Ennek megfelelően Ander Balázs képviselő urat illeti a szó. Parancsoljon!

(18.50)

ANDER BALÁZS (Jobbik): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Képviselőtársaim!Tisztelt Államtitkár Úr! A november 21-én tartott szakszervezeti tüntetés előtt Varga Mihály nemzetgazdasági miniszter még nem látta akadályát a korkedvezményes nyugdíjrendszer meghosszabbításának. Ugyanez a Varga Mihály az általa benyújtott 2015-ös költségvetési törvényjavaslatban viszont gyökerestül tépné ki a korkedvezményre vonatkozó lehetőségeket. Egyértelműen kiolvasható, hogy az NGM a továbbiakban nem számol a korkedvezményes nyugdíjjal. Ismét csak egy kormányszintű koherenciazavar. Ennek fényében nem csoda, hogy a Vasutas Szakszervezetek és a Szolidaritás Autóbusz-közlekedési Szakszervezet december 3-ára „ne hagyd, hogy megrövidítsék az életedet!” felkiáltással újabb demonstrációt hívott össze.

A kormány szándéka előtt mindenki értetlenül áll, hiszen a korkedvezményes nyugdíj fenntartását nemcsak a munkavállalók, hanem, láss csodát, a munkáltatók is támogatják. Annál is inkább érthetetlen a kormány hozzáállása, hiszen az állam vajmi keveset spórol a dologgal, a büdzsének egy árva fillérjébe nem kerül a korkedvezményes nyugdíj finanszírozása, ugyanis annak alapját a munkáltatók által befizetett pluszjárulék fedezi.

Mégis miért akarják akkor tovább nyomorítani a dolgozókat? Miért nem fogják fel, hogy a korkedvezmény biztosítása össztársadalmi érdek? Állítson bármit a propagandastatisztikájuk, a fiatalok munkanélküliségi aránya továbbra is magas. A korkedvezményes nyugdíj mint foglalkoztatáspolitikai eszköz segítségével pedig csökkenthető lenne a munkanélküliség, megmaradna a tisztes nyugdíjba vonulás, a békés öregkor lehetősége is.

A Jobbik az önök által, úgy látszik, csupán kizsigerelendő munkaerő-állatnak tartott, a halálig vagy éppen a belenyomorodásig roboltatni kívánt magyar munkások oldalára áll, és nagyon határozottan követeljük azt, hogy őrizzék meg a korkedvezményes nyugdíjak lehetőségét.

Nagyon szépen köszönöm. Várom megtisztelő válaszát. (Taps a Jobbik padsoraiból.)

Ülésnap Felszólalás Felszólalás dátuma Felsz./videó idő Napirendi pont
34 188 2014.12.01. 1:18  181-190

ANDER BALÁZS (Jobbik): Köszönöm a szót, elnök úr. A válasz jeles mellébeszélésből, munkásvédelemből viszont én egy szekundát adnék.

Ne beszéljünk mellé! A magyar férfiak várható átlagéletkora, mondjuk, olyan 70 év, jó esetben. A gondok azonban 55-60 éves kor között kezdenek kicsúcsosodni, főleg egyébként azoknál, akik a munkájuk során nélkülözték az új-zélandi rekreációs lehetőségeket, és olyan munkakörülmények közepette dolgoztak, amelyek az egészségüket bizony-bizony nagyban károsították. Hadd emlékeztessek a néhány évvel ezelőtti vasút-egészségügyi anomáliákra, amikor több ezer vasúti dolgozó rettegett amiatt, hogy munkára, szolgálatra alkalmatlannak minősítik.

Felvetődik egy nagyon jó kérdés: mi lesz ezekkel az emberekkel? Átképzik őket akkor műkörmösnek, stylistnak, vagy éppen kirakják őket az öregségi nyugdíj előtt az utcára? Elhiszem, hogy ezek a gondok, mondjuk, a dubaji pálmafák alatt vagy éppen valamelyik luxus-úszómedence partjáról, fincsi koktélokat szürcsölgetve (Az elnök a csengő megkocogtatásával jelzi az időkeret leteltét.) ? ? la Medgyessy, copyright by Szijjártó és Kósa ? nem érzékelhetők, de a Jobbik határozottan kiáll a magyar vasutasok és közlekedési dolgozók mellett is. (Taps a Jobbik padsoraiból.)

Ülésnap Felszólalás Felszólalás dátuma Felsz./videó idő Napirendi pont
34 232 2014.12.01. 0:00  231-234

ANDER BALÁZS (Jobbik): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Képviselőtársaim! Legutóbb Földi László KDNP-s képviselőtársam interpellációjára adott államtitkári válaszban hallhattunk arról, hogy milyen fényes jövő vár az uniós pénzekből megújuló vasúti fővonalakra. Az IKOP és az európai hálózatfinanszírozási eszköz körülbelül 1600 milliárd forintos összegéből akár 1200 milliárd is a vasutakra lesz fordítható. Ez rendben is van, támogatjuk, örülünk neki, persze azokkal a maguktól értetődő feltételekkel, hogy a nagyberuházások során: 1. a kiszervezések révén a kivitelezés ne az átláthatatlan hátterű, árdrágító cégek extraprofitot tejelő fejős tehenévé váljon; 2. szó se lehessen úszómedencés luxusvillákat eredményező kartellezésről; 3. a 20 százalékos korrupciós pénzeket bizonyos pártkasszákba juttató, úgynevezett érdekharmonizációs menedzserek messze takarodjanak minden ilyen beruházástól; 4. a pályafejlesztési és a járműpark megújítását célzó beruházások járjanak együtt a hazai gyártó kapacitás felélesztésével.

Amivel kapcsolatban viszont további kérdéseink vannak, az nem más, mint a magyar vidék szempontjából létfontosságú szárnyvonalak ügye. A 7700 kilométeres összhálózat 40 százalékát kitevő regionális mellékvonalak jövője már korántsem tűnik ilyen rózsásnak.

Kérdezem a tisztelt válaszadót, hogy miként értsük a nemzeti közlekedési stratégia azon kitételét, ami 6 ezer kilométerben határozta meg a törzsvonalak és ? idézem ? a megőrzendő versenyképes mellékvonalak hosszát. Mi lesz a maradék 1700 kilométerrel? Mekkora összeget szánnak a 3 ezer kilométernyi mellékvonal felújítására? Hány kilométer fog 2015-ben ezekből megújulni? Meddig folyik még a Gyurcsány-Bajnai-kormányok mellékvonalakra vonatkoztatott, vasút-ésszerűsítésnek hívott, mellék­vonalirtó vidéksorvasztása? Várom megtisztelő válaszát. (Taps a Jobbik padsoraiban.)

(19.40)

Ülésnap Felszólalás Felszólalás dátuma Felsz./videó idő Napirendi pont
34 287 2014.12.01. 4:47  286-287

ANDER BALÁZS (Jobbik): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Képviselőtársaim! Tisztelegve a magyarság Somogy megyén belüli fogyatkozása ellen már egy évszázaddal ezelőtt harcot hirdető helyi politikusok és közéleti személyiségek, Arany Bálint, a rinyaújlaki református tanító, gróf Széchenyi Aladár vagy éppen Varga Dezső, a darányi református lelkész emléke előtt, ki kell mondani, hogy a népesedésben bekövetkező radikális fordulat nélkül esély sincs a demográfiai katasztrófa elkerülésére.

(23.10)

Az elöregedés problémája, az ezzel szorosan összefüggő népességfogyás és az ebből egyenesen következő, mind nagyobb arányokat öltő etnikai átstrukturálódás kérdése alapjaiban fogja meghatározni közösségeink sorsát is. Ezért feltétlenül indokoltnak tartjuk, hogy a 2011-es népszámlálás elérhető adatainak tükrében átfogó helyzetértékelés szülessen megyéink, városaink, falvaink jelenlegi helyzetéről s a fennálló tendenciák figyelembevételével 2-4 évtizedes időtartamra prognosztizált népesedési jövőképéről.

Ezen folyamatok dinamikájának ismerete a jövő tervezése, a területfejlesztés, az ehhez kapcsolódó speciális sajátosságok és feladatok, például az oktatásügy vagy a munkanélküliségi helyzet megoldására kidolgozandó stratégia tervezhetősége miatt alapvető fontosságú lenne. Az oktatási, munkaügyi és szociális feladatok szempontjából sem érdektelen valós etnikai helyzetkép feltárása nélkül a releváns problémákkal történő őszinte szembenézés, azok konstruktív megoldása sem lehet sikeres.

Minderre a felelősen gondolkodó, polkorrekt tabukat döntögető, a „nem tartozom közétek, ha szerintetek fiatalon szülni és a nyomorba sokat szülni kulturális jog és érték” bátor kijelentésével pár évvel ezelőtt liberális fatvát, dühödt kiátkozást a fejére vonó, viszont őszinte mondatait minden normálisan gondolkodó ember által nagyra tartott Forgács István romaszakértő szavai is alátámasztásként szolgálhatnak.

Nézzük, mit is nyilatkozott a Magyar Nemzet 2014. április 19-ei számában, annak „Messziről jött emberek” című cikkében: „De bármilyen elképesztő ? nyilatkozta Forgács István ?, nincsenek valós adataink róluk, így pedig nagyon nehéz elindulni. Igen alapos háttértudásra, adattárra lenne szükség, hogy ki tudjuk például azt mondani, hogy Borsodban van most 60-70 olyan település, ahol azonnal be kellene avatkozni, mert a helyi iskolarendszer és a szociális ellátórendszer rövid időn belül nem fog tudni megbirkózni a rájuk háruló feladatokkal. Tudni kellene, hogy mennyi iskolás gyerek lesz 3 év múlva az adott községben, mennyinek tudunk továbbképzést biztosítani a közeli nagyobb településeken.”

Somogyban vagy a Dél-Dunántúl többi megyéjében mindez talán másként van? Tudják a vezetésre felhatalmazást kapott politikusok pontosan, hogy ebben, ezekben a megyékben hány olyan község található, ahol azonnal be kellene avatkozni? Sajnos nem. Igaz ugyan, hogy Északkelet-Magyarország sokszor robbanásveszélyesnek tűnő régiói messze vannak, de nem árt, ha újfent a rasszizmussal vádolt, viszont csupán a József Attila-i „érted haragszom, nem ellened” attitűdjével fellépő cigány szakértőt idézzük, és újfent csak emlékeztetnék arra, hogy a Jobbik ? állítson bármit a ránk zúdított rágalomözön ? pont ilyen őszinte szókimondással, de emellett humánus konstruktivizmussal közelíti meg a problémát. Mit is mondott Forgács István? „Most nyugodt időszakot élünk, de tegyük hozzá, szerencsénk van. Bármikor erősödhet a feszültség, lesznek, akik éhséglázadás szításában érdekeltek…” És kedves képviselőtársaim, kétség ne legyen, hogy a Szíriában kiképzett jó barátaink ezt a kártyát ki is fogják játszani, ha éppen arról van szó.

A demográfiai egyensúly helyreállítására a társadalom jövőjébe invesztált legbiztosabb befektetésként kell tekinteni. A szemünk előtt kibontakozó és egyre mélyülő örvényeket keltő, mély társadalmi-gazdasági válság kezeléséhez először is szembe kell nézni a rendkívül lesújtó tényekkel, mert diagnózist és hathatós terápiát felállítani anélkül nem lehet.

Tisztelt Képviselőtársaim! Napirend utáni felszólalássorozatomban immár hetedik alkalommal foglalkoztam hazánk legritkábban lakott megyéjének népesedési agóniájával. Földrajzi, történelmi kitekintéssel próbáltam alátámasztani azt a roppant fontos kérdéskört, amiről itt szó volt. A statisztikai számok tükrében újabb kérdések vetődnek föl, például hogy mégis milyen gazdasági, társadalmi rendszer az, amelyik ilyen kiábrándító adatsorokat produkál, de erről majd egy másik alkalommal. Köszönöm türelmüket, megtisztelő figyelmüket. (Taps a Jobbik soraiban.)

Ülésnap Felszólalás Felszólalás dátuma Felsz./videó idő Napirendi pont
36 64 2014.12.03. 3:31  1-133

ANDER BALÁZS (Jobbik): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Képviselőtársaim! Sajnos mindennapos történet, hogy: „Mikor jössz már haza, bátyus?” ‑ kérdezi két kisfiam feleségem öccsétől, amikor Skype-on beszélgetnek. Sógorom megpróbálja elviccelni a választ, de amikor nem a gyerekekkel beszél, akkor nem köntörfalaz, keserűen kérdezi, hogy miért is telepedne haza. Valószínűleg ezt a lépést nem fogja megtenni. Miért nem? Mert 80-90 ezer forintért ‑ amit itt keresett szakmunkásként, amiből megélni, tervezni, családot alapítani nem lehet ‑ egészen egyszerűen nem éri meg hazajönni.

És az a nagy szörnyűség, tisztelt képviselőtársaim, hogy ezzel a Dél-Dunántúl régiójából még 50-100 ezer, zömmel fiatal, képzett, nagyon agilis gazdasági menekültünk is így van, akik a rendszerváltást kisiklató kormánypártok jóvoltából ragadtak vándorbotot, azért, hogy elkerüljék azt a gazdasági, szociális ellehetetlenülést, ami bizony egzisztenciális vágóhidat jelentene a számukra. Tehát szó sincsen arról, tisztelt képviselőtársaim, hogy a somogyi, a tolnai vagy éppen a baranyai fiatalok a miniszterelnök szerinti kalandvágyuk kiélése után hazajönnének.

Felháborító, hogy állandóan a humán erőforrásról beszélő állam mulasztása okán nem vagyunk tisztában olyan alapvető dolgokkal, mint a kivándorlás pontos számai, a kivándorlás intenzitása, annak tendenciája vagy éppen a régiós sajátossága. Ráadásul nincsen jól körvonalazható stratégia az egész folyamat lassítására, megállítására, valamint a kint született magyar gyerekek asszimilációjának csökkentésére. Márpedig, ha ezek a káros folyamatok így mennek tovább, akkor a maradék 93 ezer négyzetkilométernyi ország a képzetlenek, a betegek, az idősek, a munkanélküliek államává válik, ami fenntarthatatlan és törvényszerűen összeomláshoz fog vezetni.

Még hangsúlyosabban igaz lesz egyébként ez a sok tekintetben az északkelet-magyarországi régióra emlékeztető dél-dunántúli megyékben is, tehát Somogyban, Tolnában, Baranyában, ugyanis a magas hozzáadott értékű gyártás illúzióvá válik, az elmaradott gazdaság konzerválódik, és kidolgozott cselekvési stratégia nélkül megvalósul a Világbank hiénáinak a terve, jóslata, ami szerint elég ide 5-6 millió magyar, nyilvánvalóan az is csak cselédnek. Somogy megye tízévente a lakosságából elveszít egy siófoknyi tömeget. A 246 településből most már száznál is több a kihalás útjára lépett, és mindezt tetézi fiataljaink elvándorlása. Minden szülésre három-négy halálozás jut, amiről már nagyon sokat beszéltem itt a Ház falai között.

(13.20)

Miért is van így? Csak azért, mert Koppány földjén lassan pannon-palesztinná válik az őshonos lakosság a sok ezer hektáros idegen vagy hazai kft.-döbrögik által birtokolt nagybirtokrendszer szorításában. Választókerületem 80 ezer lakójából körülbelül 70 százalék falusi, de a foglalkoztatási és fizetési rangsorok végén kullogó térségünkben nyomát sem látni a népességmegtartó agrárpolitikának. A Jobbik jobbító szándékú javaslatait durván lesöprik, jogos panaszainkra pedig pökhendi arroganciával szoktak válaszolni.

Ideje lenne már ébredni, mert nemzeti sorskérdésről van szó! Köszönöm szépen. (Taps a Jobbik soraiban.)

Ülésnap Felszólalás Felszólalás dátuma Felsz./videó idő Napirendi pont
37 376 2014.12.08. 5:24  375-376

ANDER BALÁZS (Jobbik): Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Képviselőtársaim! Az advent időszaka a békés, reményteli várakozás időszaka kellene hogy legyen, viszont Magyarország egyre nagyobb területein, ahonnét az állam tulajdonképpen kivonult, sok száz és száz kistelepülésen bizony nem a boldog várakozás időszaka az ilyen hosszú téli esték ideje, hanem bizony a rettegésé. A kis házakba sok esetben a rettegés költözik be, az ott élő idősek, magányos emberek pedig félnek. Féltik életüket, féltik kevés, kicsinyke kis vagyonukat.

Előrebocsátom, hogy kevés nyugdíjukból nyomorgó, védtelen öregek megtámadása, megcsonkítása, brutális meggyilkolása, megbecstelenítése semmiképpen nem eshet véleményünk szerint a megélhetési bűnözés fogalomkörébe. Akik ilyesmit elkövetnek, azok bizony emberbőrbe bújt sakálok.

(21.40)

Ugyanis máshogy nem nevezhetők azok az emberek, akik a paleolit kőkor erkölcsi színvonalán élve ilyen rettenetes, gyalázatos bűncselekményeket követnek el. Ezek emberi vonást nem mutatnak, hiszen embertársaikra csak zsákmányállatként tudnak tekinteni, és bizony-bizony sok esetben még az igazi sakáloknál is rosszabbak. Ugyanúgy viselkednek egyébként, mint ők, gyáva módon általában többen támadnak, vagy ha nem így történik a dolog, akkor az áldozat mindig az idős, a védtelen, a beteg, a magáért kiállni képtelen ember. Sajnos az a helyzet, hogy Somogy megye sokáig béke szigetének tekintett világában is egyre többször találkozhatunk ilyen minősíthetetlen bűncselekményekkel.

Itt van nálam egy nagyon szomorú kis csokor az elmúlt időszakból, a legfelháborítóbb, legtragikusabb ilyen esetek: 2011 áprilisából, amikor egy csökölyi bűnöző úgy gondolta, hogy átruccan a szomszédos faluba, Kiskorpádra, és ott agyonvert annak saját portáján egy 70 évesnél is idősebb, öreg bácsit, és annak feleségét is súlyosan bántalmazta. 2012 májusában Kaposváron, a Kinizsi utcában történt borzalmas gyilkosság rázta meg a közvéleményt; míg 2012 májusában Böhönyén két férfi betört egy 81 éves idős nénihez, 700 forintot raboltak tőle, mivel nem voltak elégedettek a zsákmánnyal, az egyikük még meg is erőszakolta a nénit. 2012 novemberében egy fonyódi gyermekotthon lakói, budapesti halmozottan hátrányos helyzetű ifjoncok átruccantak Boglárra, ott a váróteremben belekötöttek egy idősebb hajléktalanba. Először csak szóval mocskolták, majd tettleg is megtámadták, miután a földre került, gyakorlatilag széttaposták az arcát, a fejét, aztán a kórházba szállított hajléktalan a sorozatos bordatörések által okozott légzési elégtelenségbe néhány nap múlva, iszonyú kínok közt belehalt. 2012 decemberében egy mély igénytelenségben élő pár, akiknek ugye szokása volt gyógyszerre mértéktelenül sok kannás bort fogyasztani, átmentek a szomszédba, ahol az idős asszonyt egyikük több mint tízszer fejbe vágta egy téglával, aztán végül egy húszezer forintos zsákmánnyal tudtak távozni. 2014 áprilisában ismételten Kaposvár lakói döbbenhettek meg egy brutális gyilkosságon, majd a legfrissebb hír, 2014 novembere, Észak-Somogyban járunk egy Visz nevű településen, 200 lelkes kis falu, ahol az emberek tulajdonképpen nem is arcról, hanem névről ismerik egymást, az áldozat szintén egy 70 év feletti, egész életében becsülettel dolgozó idős néni. Az elkövető, akinek egyébként az édesanyja a falusiak szerint egy aranyos, dolgos asszony, viszont fiatal kora ellenére már többször keveredett összeütközésbe a törvénnyel, drogügyek, illetve tulajdon elleni vétségek miatt, közösségi portálokon fellelhető képei szerint pedig egy igazi rajoskodó semmirekellőről van szó.

A Jobbik, illetve minden becsületes ember nem akar belenyugodni, hogy az ilyen, két lábon járó sakáloké legyen a somogyi éjszaka, aztán ezeké a domesztikálhatatlan ordasoké legyen a somogyi nappal is, éppen ezért követeljük, hogy a wellness-szállóvá alakított börtönök eredeti céljuknak megfelelően funkcionáljanak, alakítsák szigorított börtönökké ezeket.

Tovább is mehetnénk, idézhetném itt Isaac Ehrlich kutatásait a halálbüntetés kapcsán, de ne menjünk ilyen messze, elég lenne, mondjuk, Cesare Beccariát megfogadni, aki a büntetőjog klasszikusaként ugye azt mondta, hogy igavonó baromként robotolva fizessék vissza a társadalomnak ezek az emberek azt, amit elkövettek ellene. Talán ki is egyeznénk ezzel, de sajnos, gondolom, nem csak az én figyelmemet kerülte el a hír, hogy nem nyitották újra a mecseki bányákat, mondjuk, ezeknek a pszichopata szörnyetegeknek a számára.

Köszönöm a türelmüket. (Taps a Jobbik soraiból.)

Ülésnap Felszólalás Felszólalás dátuma Felsz./videó idő Napirendi pont
38 120 2014.12.09. 5:10  119-120

ANDER BALÁZS (Jobbik): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Képviselőtársaim! Amikor Jókai Mór több mint száz esztendővel ezelőtt a kies Somogy­országba látogatott, akkor megdöbbenve az állapotokon, azt mondta, hogy ilyen utak még Boszniában sem lehetnek. Nos, eltelt több mint száz év, és tulajdonképpen ugyanitt tartunk.

Ha mondjuk, egy mostani jeles írónk, teszem azt, Bán Mór Somogy megyébe látogatna, szintén azt mondhatná, hogy ilyen utak még Boszniában sem lehetnek. Mindazonáltal Barcs, a megye déli részének természetes központja hathatós állami támogatással abban az időben valamelyest ki tudott emelkedni ebből a hátrányos helyzetből. A saját maga javára tudta fordítani azt a hátrányt, amit az jelentett, hogy a Dráva csak Barcsig volt hajózható, éppen ezért válhatott aztán Barcs egy átrakodóhellyé, egy, mostanában talán úgy mondanánk, intermodális csomóponti, logisztikai központtá. Ennek megfelelően aztán vasutak épültek, a kikötő fejlődött, a századfordulóra már 3 ezer vagon kapacitás befogadására képes raktárházak sorakoztak a Dráva partján. Miután megjelent 1856-ban az első gőzös a barcsi kikötőben, hihetetlen mód fölpezsdült a kereskedelem, az árufuvarozás, és a század előtti időkre tulajdonképpen két és félszeresével múltuk fölül Eszék, a most majdnem 100 ezer lakóval bíró Eszék kereskedelmi és áruforgalmát.

1885-ben vasút jött létre Verőce és Barcs között, ennek megfelelően pedig egy vasúti híd ívelt át a Dráván. Sajnos mostanra ennek már a nyomait sem találjuk. 1890-1910 között aztán ismét lendületet kapott a helyi érdekű vasútvonalak építése, ugyanis az 1868-ban, az első kiegyezés utáni kormány által engedélyezett első vasútvonal, ami Barcsot és Pécs városát kötötte össze, további hálózati elemekkel egészülhetett ki, ugyanis Kaposvár felé, Somogyszob felé, valamint Sellye felé is szárnyvonalak nőttek ki. Mostanra ezek szintén elpusztultak vagy szétlopták őket, vagy pedig az állam vidékpusztító politikájának következtében szüneteltették, szüntették be itt a forgalmat.

Sokszor hangsúlyoztam már azt, hogy Barcs számára, amely a rendszerváltás óta legalább 1500 lakóját veszítette el ‑ ugyanis tömeges a fiatalok elvándorlása innen is ‑, nagyon-nagyon hathatós eszköz lenne a halmozottan hátrányos helyzetből való kitörésre, ha a vasút- és a kikötőfejlesztés mellett, mondjuk, a kormányzat jobban odafigyelne a közutak fejlesztésére is.

Erre megvolt az ígéret. Tavaly a kémesi kormányülésen Orbán Viktor személyesen ígérte meg, hogy az M60-as sztrádát Pécstől egészen Barcsig fogják elvezetni. Nos, az a helyzet, hogy úgy néz ki, ez ismét csak egy alaptalan ígéret volt, mondhatjuk azt is, hogy egyfajta kormányzati handabandával állhatunk szemben. (Közbeszólások a Jobbik padsoraiból: Szégyen!) Ugyanis október 27-én Fónagy János, a fejlesztési tárca parlamenti államtitkára még azt felelte, hogy valóban, ezt a kormány meg fogja valósítani, és 2018-ig ez a beruházás be fog fejeződni, és egyéb szép tervekről is hallhattunk itt mondatokat államtitkár úr részéről. Viszont a legfrissebb Magyar Közlönyben megjelent kormányrendelet szerint visszavonták az ezzel kapcsolatos közlekedésfejlesztési elképzeléseket, úgyhogy ismételten egy hatalmas nagy csalódásban lehet részük a dél-somogyi embereknek, úgy egyébként, ahogy megszoktuk: összevissza beszéd, folyton változó koncepciók.

Jogos a kérdés, hogy miért nem kap nagyobb figyelmet Dél-Somogy és az itt élő emberek; miért kárhoztatják páriasorsra az itt élő embereket? Szeretném egyébként ehhez kapcsolódóan fölolvasni egy térségbeli polgármester panaszos levelét. Ő írta:

Végighallgattam a hozzászólását az Országgyűlésben, a viszonválaszt is hallottam, ami az autópálya-építésre vonatkozott. Már akkor is úgy éreztem, hogy mese a kapott válasz. Polgármesterként több esetben is elmondtam a véleményemet a Dél-Dunán­túl teljes figyelmen kívül hagyásáról, az esélyegyenlőség teljes megszüntetéséről. Igazat kell adjak a megyei főépítész asszonynak, aki azt vizionálta, hogy 2050-re ez a térség teljesen elnéptelenedik, kihal. A falvak helyét erdő és bozót fogja ellepni. Úgy érzem egy ideje, hogy tudatosan teszi ezt velünk a politikai vezetés, nemcsak a mostani, az előzőek is. Ennyire kilátástalan, embertelen, megalázó helyzetben még sosem éltek a régióban a családok.”

Köszönöm figyelmüket. (Taps a Jobbik padsoraiban. ‑ Közbeszólások: Úgy van!)

(13.30)

Ülésnap Felszólalás Felszólalás dátuma Felsz./videó idő Napirendi pont
40 299 2014.12.15. 5:22  298-299

ANDER BALÁZS (Jobbik): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Képviselőtársaim! Sopron Civitas Fidelissima. 93 évvel ezelőtt, 1921. december 14-16 között zajlott az a népszavazás, ami lehetővé tette, hogy Sopron és a környező nyolc település a saint-germaini béke elgondolásaival ellentétben Magyarországnál maradhasson. Ez talán még közismert.

Viszont az már nem annyira, hogy kiknek is köszönhető ez a területi nyereség. A Rongyos Gárdának, a szégyenletes módon elhallgatott Rongyos Gárdának, annak tagjainak és vezetőinek, Héjjas Ivánnak, Prónay Pálnak és nem utolsósorban Francia Kiss Mihálynak.

(22.20)

Annak a Francia Kiss Mihálynak, akit 1957-ben gyalázatos körülmények közepette, alaptalan vádak alapján kivégeztek. Több mint 20 percig hagyták szenvedni a bitón, s annak ellenére, hogy az egyik lánya 1994-ben egy felülvizsgálati kérelemmel élt a Legfelsőbb Bírósághoz, az ávós szellem, a továbbélő ávós szellem, annak SZDSZ-es örökösei megakadályozták ezt a felülvizsgálatot, és a halálos ítélet mind a mai napig érvényben van. A Rongyos Gárda emlékét nem őrzik köztéri szobrok, művészeti alkotások, nincsen bent a köztudatban, a köznevelés rendszerében annyira, mint amennyire egy szerencsés történelmi fejlődésű országban, egy nemzeti öntudattal egészségesen ellátott országban ennek lennie kellene.

Mit is tettek ők? 1918 végére ugyan elveszítettük a háborút, de mindezt nehezítette az, hogy történelmünk talán legtehetségtelenebb politikusa, Károlyi Mihály kaparintotta meg a hatalmat. Az a Károlyi Mihály, az a degenerált vörös gróf, akinek hadügyminisztere, az alkoholista Linder Béla kijelentette, hogy nem akar többé katonát látni, annak ellenére, hogy mindenki tudta, a környező országok ‑ Szerbia, Románia vagy éppen a csehek ‑ Magyarország területéből akarnak nagy-nagy területeket kiharapni. Ugyan volt egy székely hadosztály, amelyik megpróbálta az ellenállást, és föltartóztatni a keletről előrenyomuló román csapatokat, de ez a székely hadosztály gyalázatos módon azzal kellett hogy szembesüljön, hogy nemcsak az oláh csapatokkal kell szembenéznie, hanem közben a hatalmat időközben megkaparintó tanácsköztársaságos bolsevikok még hátba is lövöldözik őket. Így tudták tartani, amennyire tudták tartani 1919 áprilisáig a keleti vonalakat, de aztán ezt a harcot fel kellett adniuk.

Ennek a székely hadosztálynak volt egyébként a tagja a már előbb említett Francia Kiss Mihály is, aki kecskeméti gazdálkodó família sarjaként részt vett a háborúban, a szerb hadszíntéren, aztán Przemyśl ostromakor ő volt az egyetlen, aki el tudott onnét menekülni, meg tudott szökni, majd tíz nagyon véres, iszonyatos isonzói csatát is túlélt, és később beállt ebbe a székely hadosztályba. Ezt követően a szadista Szamuely Tiborék letartóztatták, majd mivel osztályellenségnek kiáltották ki, illetve kémnek, halálra ítélték. Megszökött a fogságból, ismét fegyvert fogott, harcolt az Alföldet megszállva tartó román csapatok ellen, illetve a vörösök ellen is. Ez volt az ő igazi bűne, ugyanis a Tanácsköztársaság bolsevik hóhérjainak leszármazottai, ávós leszármazottai nem tudták ezt megbocsátani. Nem tudták megbocsátani azt, amit a nemzeti önvédelem keretében tett, például a fürstenfeldi fegyverraktárnak vagy fegyverkészletének megszerzésével lehetővé tette a nyugat-magyarországi fegyveres honvédelmet, nem tudták ezt megbocsátani, és 1945 után a Népbíróság halálra ítélte.

Ugyan ez elől el tudott menekülni, és több mint 12 évig bujdokolt az Orgovány környéki tanyákban mint dinnyecsősz, de 1956 után sajnos elkapták, letartóztatták (Az elnök csenget.) és kivégezték. Emléke előtt itt tisztelgünk. Köszönöm szépen. (Taps a Jobbik soraiban.)

Ülésnap Felszólalás Felszólalás dátuma Felsz./videó idő Napirendi pont
41 213 2014.12.16. 2:02  212-215

ANDER BALÁZS (Jobbik): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Képviselőtársaim! Tisztelt Államtitkár Úr! Hadd kezdjem egy dél-somogyi polgármester hozzám eljuttatott levelének néhány keserű sorával.

Nem szeretnék elköltözni ebből a térségből ‑ írja ‑, de a gyerekeimnek, unokáimnak sokkal inkább ezt javasolnám, mert perspektíva nincs. Néha már azon gondolkodom, hogy érdemes-e bármit tenni, fát ültetni, kertet gondozni, szépíteni a saját portát. Mára belefáradtam az eredmény nélküli küzdelmekbe, az értelmetlenül felállított falakba ütközés egy idő után megtanít arra, hogy minden hiábavaló.”

Hogy mire föl a szívbemarkoló mondatok? A történelem viharai és a térséget ignoráló kormányok által halmozottan hátrányos helyzetűvé nyomorított dél-somogyi, valamint nyugat-baranyai vidék lakói ismét becsapva érzik magukat. A tavalyi kémesi kormányülés ígéretei reménysugarat jelentettek az itt élők számára, és ezt október 27-én Fónagy János, a fejlesztési tárca parlamenti államtitkára egy kérdésemre válaszul még meg is erősítette, mondván, a kormány támogatja a térség infrastrukturális felzárkózását, folyamatban van az M60-as Pécs és Barcs közötti szakaszának előkészítése, ami 2018-ig be is fejeződik.

A legfrissebb, Magyar Közlönyben megjelent kormányrendelet szerint azonban visszavonták az autópálya-építési terveket.

(15.10)

Kérem, ismertessék, hogy 2018-ig akkor mégis mire számíthatnak az itt élők! Miben reménykedve biztassa itt maradásra a gyermekeit, unokáit a nyugdíjas generáció? Mi az, ami értékteremtő, valódi munkahelyeket létrehozó beruházásokat hozna ide? Vagy a harctéri sebészet logikáját követve eldöntötték, hogy kár már ide forrást pazarolni, és nyelje csak el az Ormánság Dél-Somogyot is? Az itt élők nem stadionokat kérnek, hanem dolgozni szeretnének, ez viszont vállalkozásokat vonzó infrastrukturális fejlesztések nélkül nem fog menni.

Áldott karácsonyt kívánva várom megtisztelő válaszát. Köszönöm szépen. (Taps a Jobbik soraiban.)

Ülésnap Felszólalás Felszólalás dátuma Felsz./videó idő Napirendi pont
45 322 2015.02.16. 4:50  321-322

ANDER BALÁZS (Jobbik): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Képviselőtársaim! Az Európai Unió közeledési politikájának egyik senki, még az olyan megátalkodott EU-szkeptikusok által sem vitatott axiómája, hogy versenyképes gazdaság csak akkor lesz, hogyha jól kiépített közlekedési hálózat társul mindehhez; mondjuk, nekünk, magyaroknak Széchenyi István vagy éppen Sina György óta, őutánuk ezzel sok újat nem mondtak. A vasúti ingatlanokkal összefüggő ingatlan- és területfejlesztési lehetőségeket, például a sokat hangoztatott vasútüzemi hálózati vagy a szintúgy szépen hangzó intermodális csomóponti fejlesztéseket viszont nagyban meghatározza az az anomália, amiről szólni kívánok.

A földhivatali bejegyzés hiánya és a tervezett telekátalakítás befejezetlensége nagyban akadályozza a fejlesztések normális ütemű végrehajtását, a korszerű, versenyképes, szóval, a Jobbik olvasata szerint utasbarát vasútüzem kialakítását. Mindezt persze megfelelő körültekintés és tiszta közélet mellett, visszaosztott tíz-húsz-akárhány százalékok, valamint mutyik nélkül lehet csak megvalósítani, hiszen Theodore Roosevelt óta tudjuk, hogy az iskolázatlan ember talán el tud lopni valamit egy tehervagonról, de az, aki egyetemre is járt, el tud lopni egy egész vasutat. Ugyan nem az ingatlanhasznosítás területéhez kapcsolódik, de újfent kénytelen vagyok utalni a MÁV-Cargo hazaárulással felérő elkótyavetyélésére.

Az ingatlanokkal kapcsolatosan a Jobbik már három és fél évvel ezelőtt felhívta a figyelmet arra, hogy a MÁV akkori számviteli nyilvántartásában mintegy 132 ezer tétel szerepel, amelyek közül 113 ezer épület és építmény, míg 19 ezer földterület. Viszont ezzel szemben a földhivatali nyilvántartás csupán 16 ezer földingatlant tartalmazott, amelyből 6500 volt kincstári, 9500 pedig MÁV-tulajdonú.

Az eltelt két év és a 2013-as nemzeti közlekedési stratégia még mindig úgy fogalmazott, jelesül a Déli pályaudvar mint potenciális ingatlanfejlesztési terület kapcsán, hogy annak tulajdonjogi és nyilvántartási helyzete rendezetlen. A január végén történt, a pályaudvar ideiglenes, de mégiscsak többhetes lezárását eredményező földcsuszamlás elképesztő erővel világítja meg ezt az egész bizarr helyzetet.

A Délihez vezető vasúti alagút feletti rész egy laikusok számára is jól láthatóan összefüggő, egységes terület, annak gondozása, karbantartása viszont mégis egymástól külön történik, hiszen egyik fele MÁV-, míg a másik fele önkormányzati tulajdonú, holott teljesen logikusnak kellene lennie, hogy egy ilyen fontos műtárgy, illetve annak környezete egyetlen kezelőt, egyetlen felügyelőt igényel, hiszen sok bába közt nemcsak a gyermek, de úgy látszik, egy alagút is elveszhet.

A felröppent hírekkel, amelyek szerint a rossz helyre irányított bozótirtó közmunkások ténykedése vagy a nem megfelelően elvezetett vizek károkozása eredményezte a súlyos fennakadásokat okozó esetet, valamint az összeesküvés-elméletek kategóriájába sorolható elképzelésekkel, amelyek szerint a Déli kiiktatásának forgatókönyvét akarták ezzel tesztelni, és a végleges szakvélemény eredményével most nem kívánok foglalkozni. Végső soron persze értékes adóforintok, az adófizető polgárok befizetései bánják a dolgot. Egy biztos, a közösségi közlekedésre rászoruló, munkájukért remegő dolgozó emberek, az iskolába járó diákok, az ügyeiket intézők vagy családjukhoz utazók azt szeretnék, hogy ne kelljen a szükségesnél hosszabb időt utazással, munkába, iskolába járással tölteni, mindez pedig maximálisan biztonságos körülmények között történjen.

Kérdezem, hogy miért nem történt eddig semmi a hasonló eseteket eredményezhető tulajdonjogi káosz és a vele együtt járó késlekedés felszámolására. Ismervén a Kelenföld jelenlegi szűk keresztmetszetéből adódó nehézségeket, érdeklődöm továbbá, hogy a bekövetkezett természeti kár fényében mi az illetékesek véleménye a 2-es és a 4-es metró metrószinten történő összekötéséről, valamint arról, hogy ez Gazdagrét érintésével olyan műszaki megoldás lehetne, amely a főváros, ezen belül Újbuda közlekedését, az itt élők életminőségét jelentősen javíthatná, s gondos gazdálkodás mellett még a beruházás költségei is teljes egészében megtérülnének a felszín hasznosításából. Nagyon szépen köszönöm a figyelmet. (Taps a Jobbik soraiban.)

Ülésnap Felszólalás Felszólalás dátuma Felsz./videó idő Napirendi pont
47 154 2015.02.20. 8:58  69-181

ANDER BALÁZS (Jobbik): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Képviselőtársaim! A Szent István-i intelmeket tendenciózusan elferdítő szélsőliberálisok által folyamatosan támadott Szent Korona eszmeiségének jegyében évszázadokon keresztül kálizok, úzok, besenyők, jászok és nagyon sok más nemzetiség lelt befogadásra itt, Magyarországon. Itt lehetett egyébként nádor, tehát a király utáni második ember az a besenyő származású Tomaj Dénes, aki aztán majd a muhi csatában életét is adta Batu kán ellen harcolva ezért az országért. Itt történt meg az, hogy az Alföld közepére telepített kunok identitásukat őrizve büszke magyar hazafivá váltak.

II. András királyunk adománylevelével, amelyet a német történészek Goldener Freibriefnek hívnak, itt jöhetett létre Európa első területi autonómiája a Dél-Erdélybe telepedő szászok számára, és míg máshol tort ült Szent Bertalan éjének elvakult fanatizmusa, addig itt nálunk, Tordán bizony határozatot hoztak a vallásszabadságról, és itt, a Szent Korona országában történhetett meg az is, hogy a Zrínyiket egyként tiszteli a legmélyebb főhajtással egyszerre két nemzet is. Bizony itt, Magyarországon válhatott egy nemzetiség, a kárpátaljai ruszinság dicső kuruc szabadságharcunk legvitézebb népévé, és nevezhette őket II. Rákóczi Ferenc fejedelem leghűségesebb népének, a gens fidelissimának.

Tudjuk, hogy a XVIII. században a Délvidékre telepített svábok milyen óriási szorgalommal társultak be az akkor nekik még teljesen új ország török megszállást követő újjáépítésébe. Tudjuk azt is, hogy hiába próbálta őket a bécsi udvar germanizációs céljaihoz felhasználni, hiszen ahogy a német származású kiváló magyar író, Herczeg Ferenc is megírta A hét sváb című művében, németjeink roppant lojalitással védték a magyar hazát, mondjuk, 1848-49-ben. Mintaértékű az a kitartó munkálkodás is, ahogy például szűkebb pátriám, Somogyország legrosszabb, kataszteri holdanként 9 aranykoronás földjeire telepített svábok felépítették Szulok községét. Nálunk, Magyarországon történhetett meg az a más országban felfoghatatlan, páratlan csoda, ami az Aradon kivégzett mártír honvéd tábornokokban testesült meg, ahol osztrák, német, sváb, horvát, szerb, örmény és magyar összeforrva egy közös ügyért, hazánk felvirágoztatásáért küzdött.

Itt fordulhatott elő, hogy Sopron és a környező települések többségében nemzetiségi lakossága kinyilvánította Magyarország mellett való maradását és tette Sopront civitas fidelissimává, a hűség városává. Bizony, legyünk rá büszkék, nálunk történt meg az a dolog, hogy a második világháború idejére a térképről is leradírozott Lengyelország szerencsétlen menekültjeinek a világon egyedülálló módon Balatonbogláron gimnázium nyílhatott. A sor még biztos folytatható volna pró és kontra egyaránt, hiszen azt sem hallgathatjuk el, hogy sok helyütt mi lett a kisebbségbe szorult őshonos magyarság sorsa Trianon után a Kárpát-medencében, és Trianon után, illetve Trianonban hogyan szakítottak el óriási területeket a korábban itt menedéket lelt, ide befogadott szerbek vagy éppen románok.

A pozitív példaként felhozott esetek, ha tetszik, korabeli bevándorlók és leszármazottaik történetei, ezek az emberek soha nem gondolták azt, hogy egy olyan ország életébe csöppennek, amelyiknek ne lett volna történelme már előttük, ne lett volna Magyarországnak saját történelme és hagyományrendszere azelőtt, mielőtt ők ideérkeztek. Soha nem gondolták azt, hogy a már itt élőknek kellene hozzájuk alkalmazkodni. Mielőtt itt családfakutatásba kezdene, mondjuk, a baloldal, akkor az én esetemben is közlöm, hogy így gondolták apai felmenőim is, akik jó kétszáz esztendővel ezelőtt Tirolból érkeztek Somogy­országba, ők sem gondolták, hogy majd az itt találtak alkalmazkodnak hozzájuk, ellenkezőleg, integrálódni akartak, és a nemzet részévé kívántak válni. Nem követelőztek, hanem ahogyan a német származású aradi mártír tábornok, Aulich Lajos utolsó szavai is bizonyítják, szolgáltam, szolgáltam, mindig csak szolgáltam forrón szeretett magyar népem és hazám.

Az a multikulti katyvasz és tömeges bevándorlás, amit a szép új világ Európát sírba döntő megmondó­emberei, ezek a polkorrektnek hívott gondolkodók kitaláltak, viszont nem ezt a hagyományt követi. Elég, ha most csupán a világ egyik legismertebb polito­lógia­professzorára, a Harvard Egyetemen tanító Robert Putnamre utalok, az ő kutatásai bizony-bizony alaposan megrengették a multikulturális dog­mákat.

A vén kontinenst elözönlő, európai normákkal szembeszegülő, azokkal azonosulni képtelen jövevények önként kialakított gettóiban, ahová az őket eltartó európaiaknak mint amolyan ellenséges törzsi területre belépnie sem tanácsos, párhuzamos társadalmak épülnek, ahol a frusztráció szülte agresszió az úr, amelynek kiáradása csak idő kérdése. A Jobbik viszont nem kér ebből a jövőképből, még akkor sem, ha a jó évszázaddal ezelőtti magyarellenes rágalomhadjárat mai Seton Watsonjai és Wichkam Steedjei minden bizonyára teleóbégatják majd mantráikkal az étert, hogy nincs még egy ilyen szélsőséges, kirekesztő nép, illetve párt egész Európában vagy talán a világon, mint amilyen a magyar, illetve a Jobbik.

Már megszoktuk, és azt is tudjuk, hogy ezt miért teszik, ugyanis mi nem akarunk saját szülőföldünkön pannon palesztinok lenni vagy bantusztánba zárt őslakók, esetleg ha a még rosszabb forgatókönyveket, szcenáriókat nézzük, akkor zsákmányállatok sem kívánunk lenni. A globalizálódó világban már-már modern népvándorlásról beszélhetünk. Természetesen vannak humanitárius kötelezettségeink, de az integrálódni nem akaró vagy arra képtelen bevándorló tömegek nyomorának keresztjét nem vehetjük a vállunkra.

(15.10)

Azt oldják meg a periféria országait kizsákmányoló, ott polgárháborúkat szító nagyhatalmak és az onnan óriási profitot bezsebelő multinacionális vállalatok.

Nem túlzás, ha Novák Előd képviselőtársam felszólalásához kapcsolódva én is azt mondom, hogy hazánk legfontosabb kihívása bizony a döbbenetes népességfogyás, a rohamos elöregedés és az etnikai átstrukturálódás, aminek társadalmi következményei a jó strucc módjára viselkedő politikailag korrektek számára teljes mértékben felfoghatatlanok; az elosztórendszerek fenntarthatatlanná válnak, a magyar társadalom pedig hatalmas krízissel fog szembesülni előbb vagy utóbb. Mindezeket a problémákat ráadásként még egyfajta ilyen tömeges bevándorlással is megtetézni, azt hiszem, történelmi bűn lenne az elkövetkezendő generációkkal, gyermekeinkkel szemben.

A bevándorlást ezekre a kihívásokra, mármint a népességfogyásra való gyógyírként felkínálni végtelen nagy ostobaság és történelmi felelőtlenség, ehelyett kormánypárti képviselőtársaimhoz szólok: valóban olyan gazdaságpolitikát kellene folytatni, amelyik hazavonzaná a kint becsülettel dolgozó magyar fiatalok százezreit, és igenis arra buzdítaná a még itt maradt fiatalokat, hogy bátran merjenek gyermekeket vállalni. Baloldali képviselőtársaimnak pedig csak azt tudom mondani, hogy ideje lenne, mondjuk, az egykori Beszélőnek „Az idegen szép” című cikkét szépen összegyűrni és beledobni abba a papírkosárba, ahova egyébként való. Nagyon szépen köszönöm. (Taps a Jobbik soraiban.)

Ülésnap Felszólalás Felszólalás dátuma Felsz./videó idő Napirendi pont
50 318 2015.03.02. 5:00  317-318

ANDER BALÁZS (Jobbik): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Képviselőtársaim! Fontos évfordulókon mindig számvetést készít a nemzetben gondolkodó magyar, és ilyen alkalom ez a mai is, hiszen tegnap múlott 95 esztendeje, hogy a Nemzetgyűlés kormányzóvá választotta Horthy Miklóst. Kormányzóként kevesebb, mindössze 24 év jutott neki, mint a rendszerváltás óta eltelt idő, és sajnos ennek egy része is a nagy gazdasági világválság, illetve a második világháború idejére tevődött, amiből geopolitikai kényszerűségek okán - mondjanak a Horthyt poraiban is gyalázók bármit - vajmi nehéz lett volna kimaradni. Mielőtt pedig a polkorrektek felháborodnának, bölcsebb dolog az eseményeket történelmi kontextusukban szemlélni, hiszen például ’29-ben - 38 évvel megelőzve a feketék és a fehérek közti házasság tilalmát eltörlő amerikai legfelsőbb bírósági döntést - megszüntették a máskülönben csupán ideiglenesen bevezetett numerus clausust is.

Nézzük hát a tényeket, és vessük egybe a ’90 óta eltelt időszakkal! Mire volt képes a hivatalos hatalmasságoktól szoborra máig méltatlan, a szélső­liberális körök által folyamatosan gyalázott, „a kötelesség az életnél is előrébb való” családi jelmondatával bíró, az európai államférfiúk között az utolsó lovagnak számító kormányzó, aki lemondatásakor ugyanakkora földbirtokvagyonnal bírt, mint megválasztásakor? Milyen örökséget vett át, s mihez kezdett ezzel a komor hagyatékkal? Értékelni csak akkor fogjuk, ha tudjuk, milyen emberpróbáló, heroikus munka állt előtte.

A helyzet tragikus volt. A világháborút elvesztettük, és az antanttal szemben öngyilkos pacifizmust hirdető, viszont a Kárpát-hazát az előrenyomuló román seregtől szinte csak puszta kezükkel védő székely hadosztály hős katonáit szemrebbenés nélkül hátba lövető, a világháború talán legvitézebb katonáit, a rosseb bakaként ismert somogyi 44-es gyalogezredet teljes fegyverzettel hazavezető Bauer Gyulát házi őrizetbe helyező kunbélák söpredék hada tett róla, hogy esélyünk se legyen Trianonban.

Egy, a román csapatok által teljesen kirabolt, sok százezer, szülőföldjéről elüldözött, földönfutó vagonlakóvá nyomorított magyar szociális katasztrófájától terhelt, szétszaggatott országot kellett Horthynak talpra állítania. De közbiztonságot teremtett, ahol a munkában meggörbült hátú, életüket becsülettel végigdolgozó időseknek nem kellett rettegni az emberbőrbe bújt sakáloktól, az „öregezőknek” nevezett, paleolit kőkor szintjén élő, embertársaikat pusztán zsákmányállatnak tekintő bűnözők garázdálkodásától.

1927-ben bevezették a pengőt, Európa párját ritkítóan jó valutáját, s a gazdasági életet is sikeresen újjászervezték, elérték, hogy ’29-re már 12 százalékkal múltuk felül az utolsó békeév termelését. A Klebelsberg-féle közoktatási reformok során több ezer új iskolát építettek. Szólni kellene még a piacszerzés miatt szárnyaló Orion, Tungsram, Ganz gyárak elképesztő nemzetközi elismertségéről, a megduplázott kórházi ágyak számáról, a várható átlagéletkor 40-ről majdnem 60-ra történő emeléséről is. Sorolhatnánk az érdemeket a vasút-villamosítás megkezdésétől a rohamléptekkel haladó településvillamosításon és az élelmiszeripar felfuttatásán át, az alumíniumipar megteremtésén keresztül a társadalombiztosítás kiterjesztéséig.

S mit látunk most? A módszerváltás gazdasági bérgyilkosai és hazai csatlósaik, a komprádor elit neoliberális dögkeselyűi kiforgatták a nemzetet termelővagyona zöméből, a munkaerőállattá lefokozott, kizsákmányolt munkásokat pedig latin-amerikai nyomorba taszították. Az immáron négy évtizede egyre rosszabbá váló egészségügyi mutatóinkkal, döbbenetes mortalitási adatainkkal egész Európa legbetegebb nemzeteként a hazai humánreprodukciós katasztrófa egyre megoldhatatlanabbnak látszik.

A demográfiai összeomlás szélére sodródott Magyarország döbbenetesen rossz népesedési mutatói alapján a magyarság körében minden egyes szülésre már 3-4 halál jut. Perspektíva nélküli fiataljainak elvándorlása pedig egyre csak fokozódik. De csoda-e, ha a vegytiszta gyarmati körülmények közé taszított, kizsigerelt lakosság százezrei is a kivándorlás nemzetsorvasztó kiútjában keresik a menedéket?

Éppen ezért kell emlékezni, emlékezni, mert a történelmi példa bátorítást, útmutatást ad mindannyiunk számára. Nagyon szépen köszönöm, hogy meghallgattak. (Taps a Jobbik soraiban.)

Ülésnap Felszólalás Felszólalás dátuma Felsz./videó idő Napirendi pont
54 88 2015.03.09. 2:08  87-90

ANDER BALÁZS (Jobbik): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Képviselőtársaim! Tisztelt Államtitkár Úr! A jogszabályi változások miatt a magyar állam tulajdonába került, természetvédelmi oltalom alatt álló, de kártalanításba nem vont, egykori maradványterületek országosan mintegy 2000 hektárnyi területet érintenek, amelyek döntő többsége, mintegy 1600 hektár tartozott a barcsi Dráva-Coop Mezőgazdasági Szövetkezet használatába. A Somogy Megyei Kormányhivatal Földművelésügyi Igazgatósága a szóban forgó ingatlanokat a magyar állam tulajdonába adta. Az ezen védett természeti területek természetvédelmi kezeléséért felelős szerv a 7/1996-os KTM-rendelet értelmében létesített Duna-Dráva Nemzeti Park Igazgatósága. A kisajátítás és a vagyonkezelésbe adás tehát megtörtént, a maradványterület a Nemzeti Földalapba került.

Nem az állami tulajdonba vétellel van a gond, hiszen azt a szövetkezet és annak tagsága húsz éven át várta, hanem a térítés nélküli eltulajdonítása sérelmes, hiszen a kártalanítás mind a mai napig nem történt meg. Ami történt, az valójában egy egyoldalú nyilatkozattal való állami tulajdonba vétel, kvázi ingyenes kisajátítás, azaz államosítás, holott az állam tulajdont egyoldalúan csak ellenérték fejében szerezhet, hiszen az Alaptörvény is egyértelműen fogalmaz: tulajdont kisajátítani csak kivételesen és közérdekből, törvényben meghatározott esetekben és módon, teljes, feltétlen és azonnali kártalanítás mellett lehet.

A fennálló helyzet törvénysértő, alkotmányellenes, mert jelentős egyoldalú vagyoni hátrányt okoztak a szövetkezetnek, illetve annak tagjainak. Csak Barcson majdnem ezer család, megalázó nyugdíjból nyomorgó idősek, továbbtanulásra kuporgató fiatalok várják, hogy az állami tulajdonba került érintett földterületekért megkapják az értéküknek megfelelő kártalanítás összegét, azaz hozzávetőlegesen másfél-kétmilliárd forintot.

Kérdezem: hajlandók-e végre kifizetni őket? Miért söprik le immáron ötödik éve önök is a jogos követeléseket? Várom érdemi válaszát. Köszönöm. (Taps a Jobbik soraiban.)

Ülésnap Felszólalás Felszólalás dátuma Felsz./videó idő Napirendi pont
54 212 2015.03.09. 4:43  211-212

ANDER BALÁZS (Jobbik): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Képviselőtársaim! Az oktatáspolitikai elképzelések szerint a kormányzat a jelenlegi 20-25 százalékkal szemben a jövőben már egy-egy korosztály ennél lényegesen nagyobb részét akarja a szakiskolai képzés felé terelni.

Az egyébként támogatható és nem az ördögtől való duális képzés keretein belül viszont brutálisan csökkentették a közismereti órák számát. Így a továbblépésből, a diploma, de még az érettségi megszerzéséből is szinte törvényszerűen rekesztik ki egy-egy generáció jelentős részét, gyökeresen szembemenve az ország felzárkózását szolgáló célokkal, még inkább szétszakítva az amúgy is szakadéknyi törésvonalaktól szabdalt társadalmat. Hiszen hiába a sokat hangoztatott 3+2-es képzés, amelynek értelmében a 3 éves szakmai képzést 2 év érettségire való felkészítés követné, ha a ciklus első részében csak heti 12 közismereti óra van, melyből összesen 6 a testnevelés és az osztályfőnöki óra. Vajon a maradék 6 óra milyen alapot tud teremteni, hogyan tudja megalapozni a további tanulmányok sikerességét? Nyilván sehogy, különösen, ha azt is számításba vesszük, hogy a PISA-felmérések szerint a zömmel a szakképző iskolákba kerülő hátrányos és halmozottan hátrányos helyzetű fiatalok nagy része már eleve komoly lemaradással érkezik ebbe az iskolatípusba. Ezt a hátrányt ilyen óraszámok mellett ledolgozni lehetetlenség. De más kérdés is felmerül.

Kérem, engedjék meg, hogy ezt egy ‑ tíz évig szakképző iskolában tanító történelemtanárként is ‑ kissé más oldalról megközelítsem. A meghirdetett óraszámok kerettantervi tartalma mellett szinte lehetetlen a szakképzés rendszerébe kerülő diákok megismertetése a magyarság történelmével, művészeti, kulturális értékeivel, közös kultúrkincseink, történelmünk összeforrasztó ismeretanyaga nélkül a nemzeti kohézió amúgy is szétforgácsolódó erői még inkább meggyengülnek. És nem csak szűken vett nemzetpolitikai megfontolásról van szó, hiszen a történelemtanítás tökéletesen alkalmas a szociális és narratív kompetenciák fejlesztésére, a szövegértés javítására, a kritikai gondolkodásra való képesség megerősítésére, amelyek megléte nélkül bizony ezeknek a fiataloknak esélye sem lesz a munkaerőpiacon való sikeres szereplésre. De ha afféle beszélő szerszámokat, futószalag mellett rabszolgamunkán tartott biorobotokat, amolyan modern munkaerőállatokat kívánnak egy-egy generáció negyedéből képezni, akkor jó úton járnak.

(15.20)

A humán tárgyak lefokozása egyenesen vezet a nemzeti identitás alappilléreinek számító szellemi javak erodálásához is. Nyilván fel kell tenni azt a kérdést is, hogy a magyar diákok azon része, amelyik szakiskolában köt majd ki, fog-e tudni, fog-e hallani a magyarság szerves egységbe foglalt, gazdag történelméről. Egy diákért is kár lenne, de itt egy-egy évjáratról, a jövő generációjának negyedéről van szó.

Furcsa ellenérzést kelt, hogy a legvadabb neoliberális dogmák, eleddig sikeresen elhárított elképzelések pont egy jobboldali irányultságú kormány alatt valósulnak meg. Folyton-folyvást integrációról papolnak, de félelmetes következményei lehetnek annak, ha belegondolunk a mostani, úgynevezett reform esetleges következményeibe. Az általános iskola után a cigány fiatalok döntő része szakiskolában folytatja tanulmányait. Arról, hogy oda zömmel milyen ismeretekkel érkeznek a diákok, már sokszor volt szó, arról viszont nem, hogy mi lesz akkor, ha ilyen ismeretanyaggal mennek is majd tovább.

Mi a cél? Milyen generációkat akarnak kinevelni? Mit fog tudni a magyarság históriájáról, Magyarország múltjáról, történelmi okokról, okozatokról például az a lakatosként végző cigány fiatal, akit az érvényben lévő társadalomismeret-kerettanterv útmutatása alapján oktattak? És mielőtt az oktatáspolitika, a szakképzési reform felelőseiben felvetődne a kérdés, hogy minek egyáltalán nekik az ilyesféle tudás, szeretném jelezni, hogy volt már cigány származású diákom, akivel országos történelemverseny döntőjébe kerültünk. Innen is sok szerencsét kívánok neki az életben.

És nyilván nem csupán egy széles kisebbségi réteg magyarságtól való végzetes elidegenítésének veszélyes lehetőségét hordozza mindez magában. Akkor viszont ne csodálkozzunk, hogy, idézem: „a Szent Korona egy István nevű alak sosem hordott tökfödője” lesz majd nemcsak néhány senkiházi gazember, hanem sajnos az elbutított széles tömegek számára is.

Nagyon szépen köszönöm, hogy meghallgattak. (Szórványos taps a Jobbik soraiban.)

Ülésnap Felszólalás Felszólalás dátuma Felsz./videó idő Napirendi pont
55 392 2015.03.16. 5:37  391-392

ANDER BALÁZS (Jobbik): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Képviselőtársaim! Kérem önöket, hogy menjünk sorba a 12 ponton, hiszen az ma sem vesztett az érvényességéből, a népszerűségéből, mert a nemes cél, a követelések többsége azóta is változatlan érvényű. A nemzeti függetlenség, társadalmi jólét és szabadság egyfajta örökérvényű fokmérője, hogy a követelésekből mikor mennyi valósult meg. Lássuk, hogy Garay János versének sorai mennyire fedik 2015 március idusának magyar valóságát: „Megtestesült a kimondott ige: s nép, függetlenség, alkotmány s szabadság magyar hazánkban többé nem rege” ‑ óhajtotta a költő. Nézzük hát, hogy Petőfi s a maroknyi radikális lánglelkű fiatal, valamint az őket politikai támogatásukról biztosító reformer nemesség mit tartott a haza üdvének, s miként fest most a helyzet.

Kívánjuk a sajtó szabadságát, cenzúra eltörlését. Udo Ulfkotte, a Frankfurter Allgemeine Zeitung korábbi szerkesztőjének beismerése óta viszont nem titok, hogy miként irányítják a mainstream politikusok, a titkosszolgálatok és a nagytőke a tömegmédiát, miként hazudnak éjjel és nappal minden lehetséges hullámhosszon, ne legyenek illúziónk, itt nálunk, Magyarországon is.

Felelős minisztériumot Budapesten. A kulcsszó itt a „felelős”. Furcsa és értelmezhetetlen szó a következmények nélküli országgá züllesztett Hungáriában, ahol egyedül csak a keményen dolgozó kisemberek vállát nyomja felelősség, míg az urak mindig mindent megúsznak.

Évenkénti országgyűlést Pesten. Ne legyünk igazságtalanok, ne keressünk a kákán is csomót, a 12 pontból egyet bizton kipipálhatunk.

Törvény előtti egyenlőséget polgári és vallási tekintetben. Sajnos nem beszélhetünk igazi egyenlőségről a szakadéknyi törésvonalaktól szabdalt társadalomban, ahol a tűzhöz közel lévő sógor-koma, retyerutya formájában mindig vannak egyenlőbbek.

Nemzeti őrsereg. Hadd utaljak itt a Magyar Gárda kálváriájára. Miután számos településről gyakorlatilag kivonult az államhatalom, és magára hagyta a párialétre kárhoztatott polgárait, voltak olyan bátor állampolgárok, akik hitet tettek amellett, hogy igenis ősi jogunk az önvédelem. A Gárdához való állami viszonyulás híven tükrözi az 5. pont meg nem valósulásának mibenlétét.

Közös teherviselés. A XIX. században a nemesi előjogok sarkalatos pontja az adómentesség volt. A XXI. századi pénzhatalmi globális diktatúra sarkalatos pontja a multinacionális cégek sérthetetlensége, a profit istensége. Míg a hazai kisvállalkozókat agyonsanyargatják, addig egy-egy multi akár 30 millió forint állami támogatást is kap minden egyes általa létrehozott új munkahely után.

Úrbéri viszonyok megszüntetése. Úrbériség helyett hűbéri viszonyok épülnek, elnéptelenedésre ítélt, nyomorba taszított ősi falvainkban idegen földesurak nagybirtokai terpeszkednek, kert-Magyar­ország helyett pedig vidéken cseléd-Magyarország épül.

Esküdtszék, képviselet egyenlőség alapján. Míg a 2006-os koncepciós perekben villámgyorsan lehetett hamis vádak alapján elrettentő ítéleteket hozni, addig a szabadság betűiből hófehér barikádot építő hazafiakra vadászó pribékek és a szemkilövető parancsot kiadók még mindig a képünkbe röhöghetnek.

Nemzeti bank. Vajon másfél éve, az MNB-ről szóló törvényjavaslat záróvitáján meghallotta-e a kormánypárti kétharmad mamelukhada a Jobbik figyelmeztetését? Felfogták-e, hogy lemondanak a hazai jegybank függetlenségéről, amikor az Európai Központi Bank alá rendelik azt?

A katonaság esküdjék meg az alkotmányra, a magyar katonákat ne vigyék külföldre, a külföldieket vigyék el tőlünk. Tudhatjuk-e már, hogy mit keresett 2010 tavaszán az izraeli légierő, a Zroa Haávir Vehahalal két felderítőgépe a magyar légtérben? Vajon olvasták-e a Landerer nyomdájában kinyomtatott 10. pontot az Iszlám Állam sátáni pszichopatái ellen magyar katonákat vezényelni kész Gucci-ridikülös politikusok?

A politikai státusfoglyok szabadon bocsáttassanak. Nos, újfent csak ne legyünk túlzók, politikai rabok nem sínylődnek kis hazánkban, az elhallgatás, a karaktergyilkosság és az egzisztenciális kivégzés sokkal EU-konformabb megoldás a dohos kazamatáknál.

(0.10)

Unió. A 12. pont Erdély és Magyarország egyesítését követelte utoljára. Hol vagyunk ettől? Hol vagyunk az európai autonómiaminták megvalósulásától?

Hogyan is vélekedett a fideszes szócsőként funkcionáló hetilap főszerkesztője? Azt írta: „Az erdélyi autonómia kérdésében alkalmazandó vétó sorsdöntő lesz a magyarság túlélési esélyeit illetően. Nem túlzás tehát azt mondani, hogy a vétóhoz való viszony fehéren feketén megmutatja majd, hogy ki az, aki nemcsak üres közhelyekben, de tettekben is hűséges a nemzetéhez és a hazájához, és ki az, aki beszéljen bármilyen tudálékosan vagy mézesmázosan, tulajdonképpen csak egy ócska nemzetáruló.”

Tehát kimondatott a sommás ítélet. Nincs mentség, nincs racionális magyarázat arra, hogy 2005-ben miért kellett mégis szolgai alázattal narancsnak és szegfűnek megszavazni Románia feltételek nélküli uniós csatlakozását. (Az elnök csenget.)

Látható, hogy a 12 pont teljesüléséig még nagyon sok tennivaló van. Köszönöm szépen. (Taps a Jobbik padsoraiból.)

Ülésnap Felszólalás Felszólalás dátuma Felsz./videó idő Napirendi pont
59 101 2015.03.23. 2:11  100-103

ANDER BALÁZS (Jobbik): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Képviselőtársaim! A Somogy megyei Nagyberek területéből egy ’92-es, véleményünk szerint hazaárulással felérő privatizációs szerződés során majd’ 8 ezer hektárnyit kihasító Hubertus Bt. ellen két éve indított pert a Nemzeti Földalapkezelő. Csak összehasonlítás végett, ez a terület jóval nagyobb, mint Európa harmadik legkisebb, de nemzetközileg elismert állama, San Marino. A rendszerváltás zűrzavaros első éveiben mégis sikerült egy német cég kezére játszani. Az Állami Vagyonügynökséggel kötött szerződés abszurditása híven tükrözi azt a gyarmatosító és velük összejátszó komprádor mentalitást, amire a leghatározottabban nemet mondunk.

A hatalmas területet, benne például egy kétszáz fő által lakott majorságot is, tokkal-vonóval 99 évre vették bérbe, hektáronként mindössze 10 forintért. A cég csupán 95 főt foglalkoztat, ez egytizede a rendszerváltás előtti létszámnak, ráadásul évente majdnem 1 millió euró területalapú támogatást is sikerült begyűjteniük. Az idegen földhasználó nem érzi méltánytalannak a szerződést, mondván, hogy a vízgazdálkodás költségeit is magára vállalta, így az egész tranzakció tulajdonképpen még hasznos is a magyar állam számára.

Viszont más meg úgy látja, hogy pofátlan módon egy nagyon befolyásos német családot akartak magán-vadászterülethez juttatni, Pannónia zöld szívében, Somogyországban egyesek. Talán nem meglepő, hogy egy osztrák, bécsi választottbíróság a németek javára döntött a 7750 hektár ügyében. Szerintük a szerződés megfelel az értékarányosság követelményeinek, és nem ütközik jó erkölcsbe sem. Nyilván máshogy vélekednének, ha hektáronként 10 forintért mi pedig Ausztriát bérelnénk ki. Most viszont a Kaposvári Törvényszék is így döntött, elutasította az NFSZ keresetét, és a per 18 millió forintos költségét is a szervezetre, tehát végső soron a magyar adófizetőkre terhelte.

Kérdezem államtitkár urat, hogy mi lesz a Nagyberek sorsa, továbbra is meráni vadászgyarmat marad-e. Még most is úgy látják, hogy nem lett volna bölcs dolog elfogadni a Jobbik által benyújtott, üzemszabályozásról szóló törvényjavaslatot? Várom megtisztelő válaszát. Köszönöm. (Taps a Jobbik soraiban.)

Ülésnap Felszólalás Felszólalás dátuma Felsz./videó idő Napirendi pont
59 227 2015.03.23. 4:54  226-229

ANDER BALÁZS (Jobbik): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Képviselőtársaim! A kormányzat nagy ívű elképzelései szerint az újraiparosítás a gazdaság egyik sarokköve, mondván, hogy az iparosításnak az új munkahelyek megteremtésén kívül azt a célt is szolgálnia kell, hogy a magyar gazdaság szerkezete megváltozzon, egészségesebbé váljon. A kormányzat részéről ‑ legalábbis propagandaszinten ‑ a járműipart, az élelmiszeripart, a logisztikát, az elektronikát és az egészségipart helyezik középpontba, és nagy sajtónyilvánosságot kerítenek az úgynevezett stratégiai megállapodások megkötésének is.

Ezzel persze nincs is probléma, hiszen valóban fel kellene támasztani a hajdan világhíres ágazatok ipari gyártóbázisát hazánkban, mert ez szükséges előfeltétele a valódi ‑ és nemcsak a győzelmi jelentésektől hemzsegő orwelli híradókban létező – gaz­dasági növekedés fokozásának, új, a magyar munkásokat megillető minőségi munkahelyek létrehozásának és a környezeti szempontból is fontos, fenntartható iparba való átmenetnek.

Ezzel szemben a valóság már korántsem fest ilyen szépen, talán nem csupán Simicska Lajos bosszújának tudható be, amikor a Magyar Nemzet Fónagy János államtitkár úr szavait idézte a minap. Az államtitkár úr azt nyilatkozta: „Egy buszgyár éves ideális kapacitása 10-12 ezer darab, miközben a magyar igény mindössze 600-800, tehát autóbuszgyártást ma Magyarországon nem lehet gazdaságosan működtetni.” Ezen megdöbbentő vélemény az elmúlt négy év alatt sajnos valósággá lett: míg 2013-ban 432 darab, tavaly pedig 467 egységet értékesítettek idehaza, addig az eladott buszok nagyrészt külföldi gyártóktól származtak, hiszen a győri-moson­magyar­óvári Credo buszok pécsi megjelenése sajnos csak kismértékben árnyalja az összképet.

Helyénvalónak érzi-e a kormány, hogy miközben elsorvad a korábban beharangozott nemzeti autóbusz­program, és miközben a Volán-társa­ságok - le­­számítva a Pannon Volán egyébként nagyon dicsérendő mostani 60 darabos hazai megrendelését ‑ svéd-lengyel járműveket vesznek, a budai Várba pedig török járművek érkeznek, addig teljesen kivérezzen a hazai mérnökök innovációi, a magyar szakmunkásgárda minőségi teljesítménye okán egykor méltán sikeres hazai buszgyártás?

Itt azért meg kell említeni, hogy ezek a járművek nemcsak a vasfüggönyön innen voltak sikeresek, hanem bizony nagyon sok esetben a vasfüggönyön túl is felfigyeltek rá a piacokon, és igenis keresettek voltak. Éppen ezért nemzetgazdasági szempontból is érthetetlen dolog, hogy sorra-rendre a külföldi cégeket juttatjuk zsíros megrendelésekhez, holott még az EU-s fejlesztési források elköltése terén is fokozottan kellene ügyelni a hazai beszállítói réteg eddigieknél lényegesen nagyobb mérvű bevonására. Elsőrendű cél kellene hogy legyen, hogy a járműpark megújítását célzó beruházások járjanak együtt a hazai gyártókapacitás felélesztésével.

A stratégiai Rába-Volvo együttműködés keretében a Volvo buszok a cég lengyel gyárából érkeztek tulajdonképpen készre fényezve, a győri Rábánál csak az utastájékoztató eszközök beszerelése történt, ami a mi, tehát a Jobbik olvasatában legfeljebb abszurd viccnek, a magyar partner megalázásának, de semmiképpen sem stratégiai együttműködésnek ne­vezhető.

Az együttműködés hazai szempontból mindenképpen negatív. Mondhatjuk azt, hogy nincs másról szó, mint a Rába cégére alatt végrehajtott drága importról, és habnak a tortán itt a budai Várba kerülő külföldi midibuszok ügye is. Ugye, mondanom se kell, hogy mi nem ilyen keleti nyitásban gondolkodtunk. És az a szörnyű, hogy ezt a jelenséget nyugodtan kiterjeszthetjük, mondjuk, a járműgyártás más ágazatára is, a másik nagy hagyományokkal bíró ágazatra, a vasúti járműgyártásra is. Azt megértjük, hogy ha nincsen pénz új járművek beszerzésére, akkor, mondjuk, használt járműveket vásárolnak, teljesen egyértelmű, hogy ebben az esetben ezek külföldről érkeznek. De azt kérjük, azt követeljük a kormányzattól, hogy amikor új beszerzésben gondolkodnak, akkor igenis kapjon elsőbbséget a hazai. Nagyon szépen köszönöm. (Taps a Jobbik soraiban.)

Ülésnap Felszólalás Felszólalás dátuma Felsz./videó idő Napirendi pont
60 364 2015.03.30. 5:17  363-364

ANDER BALÁZS (Jobbik): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Képviselőtársaim! Azt hiszem, a világ elnyomott nemzeteihez hasonlóan mi, magyarok is úgy vagyunk vele, hogy nincsen különösebben sok okunk arra, hogy rajongjunk az amerikai politikáért, és mégis egy ottani, majd’ két évszázaddal, illetve körülbelül két évszázaddal ezelőtt élt államférfiútól idéznék, hogy az ő bölcs gondolataival kezdhessem napirendi utáni felszólalásomat.

Thomas Jefferson, az Amerikai Egyesült Államok harmadik elnöke, még elnöksége előtt, 1785-ben barátjához, John Jayhez írott levelében így fogalmazott: „A földművelők a legértékesebb polgárok. Ők a legéleterősebbek, a legfüggetlenebbek, a legerényesebbek, és ők kapcsolódnak a legtartósabb kötelékkel hazájukhoz, és ragaszkodnak annak szabadságához és érdekeihez.”

(23.20)

Szavaival ‑ legalábbis, ami a Jobbik-frakció tagjait illeti ‑ minden tekintetben egyetértünk. Ellenkező szándékaik okán így lehetnek ezzel a kommunisták és a velük egy tőről fakadó szélsőliberálisok is. Nem véletlenül akarták írmagját is kipusztítani a magyarság törzsökös gerincét alkotó, a nemzetet ezer éven át megtartó parasztságnak. Nem véletlen az évtizedeken át folytatott vidékromboló hadjáratok dühödt faluellenessége, a vidéki Magyarország tönkretételét célzó intézkedések sokasága. Veszélyes ellenfélként, ellenségként tekintettek mindarra, amit képviseltek, hiszen, ahogy Tormay Cecile írta, ezer év alatt egy hatalmas cserfa nőtt a mi földünkből, ez a cser maga a magyar nép, melynek gyökere a parasztság.

A kollektivizálás nem volt elég a kommunisták terveinek megvalósításához, ezért ismeretes, hogy az MSZMP stratégái 1967-ben elkezdték kidolgozni a végül 1971-ben elfogadott országos településhálózat-fejlesztési koncepciót. Községeink kétharmadát, a lakosság 18 százalékának, azaz majd’ kétmillió embernek otthont adó mintegy kétezer falut szerepkör nélküli településsé nyilvánítottak. A helyi fejlesztéseket letiltották, a kisiskolákat bezárták, a társadalmi-gazdasági szempontból fontos létesítményeket elvitték a körzetközpontokba. A tömeges szárnyvonalbezárásokkal és a szükséges közútfejlesztések leállításával pedig elvándorlásra kényszerítették a helyben perspektívát nem remélő fiatalabb generációkat.

A szerepkör nélkülinek nyilvánított, gyakorlatilag halálra ítélt települések elöregedésnek indultak, demográfiai potenciáljuk összeroppant, a korszerkezet megváltozásával párhuzamosan pedig egyre inkább veszítettek életerejükből. Az elöregedést csak azok a falvak kerülték el, ahol a cigányság részéről történt nagy létszámú betelepedés. Ebben az esetben viszont az önmagát hatványozottan újratermelő nyomor és a spontán szegregálódás pecsételte meg az elgettósodó község sorsát.

Ugyan a román diktátor, Ceaușescu falurombolási terveivel felérő koncepció végrehajtását 1985-ben leállították, de egyrészt eddigre már sok település visszafordíthatatlan károkat szenvedett, másrészt pedig a kisiklatott rendszerváltás révén hamarosan újabb kataklizma zúdult a magyar vidékre. Az SZDSZ-es főideológusok államreform-bizottságba delegált megmondóembere a képébe is vágta a szélsőliberálisok által csak mucsai nácinak tartott magyarságnak, hogy a falu életképtelen középkori csökevény.

És kormányzati propaganda ide vagy oda, de most is óriási gondok vannak a vidékfejlesztés körül. Jól összefogott, államilag finanszírozott komplex programok híján a kistelepülések lakosságmegtartó ereje továbbra is csekély. Ősi falvaink kiürülése rohamos, sok helyütt csak a roncstársadalmi létbe süppedt, nyomor által röghöz kötött, lesüllyedt rétegek maradnak, gyökeresen eltávolodva a szerves paraszti kultúrától.

Ha pedig Somogyország szomorú sorsát szemléljük, akkor elmondhatjuk, hogy az itteni, mintegy 120 ezer lakóingatlan jó egyhatoda már most is üresen, jobbára eladhatatlanul áll, ha pedig az utóbbi két-három év ütemében fogy a népesség, akkor azt kell mondani, hogy 130-140 év múlva nullára fogy a megye lakossága. Ideje lenne a kormányzati odafigyelésnek, hogy elkerüljük a kistelepülések Kakpusztává válását. Kakpuszta tulajdonképpen egy ikonja annak a tragédiának, ami ezeket a kistelepüléseket sújtja; valamikor iskolája, temploma, csendőrőrse, kocsmája volt, több százan lakták, viszont 2006-ban meghalt az utolsó lakója is, az erdő visszafoglalta a romossá vált települést; erről viszont majd később szeretnék mesélni. Köszönöm szépen a figyelmet. (Taps a Jobbik soraiban.)

Ülésnap Felszólalás Felszólalás dátuma Felsz./videó idő Napirendi pont
63 201 2015.04.07. 5:11  200-203

ANDER BALÁZS (Jobbik): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Képviselőtársaim! A mind rohamosabban néptelenedő, pusztuló, a mindenkori kormányok által magára hagyott somogyi kistelepülésekről szóló napirend utáni felszólalásomat múlt héten Kakpusztával fejeztem be; azzal a Kakpusztával, amelyik tragikus szimbólumává vált az állami mentőkö­tél nélkül fuldokló vidéknek.

A falu szülötte, Palkovics György kiváló novelláskötetet is szentelt Kakpusztának, amelyben egy olyan világnak állít emléket, amely a magyar paraszti létforma esszenciáját hordozta, de mára a történelem malomkövei között felőrlődött, a semmibe veszett.

Nézzük, hány somogyi falu juthat Kakpuszta sorsára, mennyi települést foglalhat vissza az erdő, és válhatnak a bedőlt kerítések, a leomlott falak a magyar elmúlás szomorú mementóivá.

Egy, a fogyó törpefalvakról készült és a témába illő KSH-tanulmány szerint hazánkban 60 település, közte 7 somogyi sodródott az elnéptelenedés szélére. Ezek az elmúlt két népszámlálás, tehát 2001-2011 között, szóval, mindössze egy évtized alatt a lakosságuk több mint 30 százalékát veszítették el. Hosszabb ‑ néhány évtizedes ‑ távlatot tekintve még ennél is rosszabb a helyzet, hiszen Somogy megye településeinek 40 százaléka már a halálsoron várja a szomorú véget.

A hét leginkább veszélyeztetett település a következő. Az oklevelek által elsőként 1138-ban megemlített Gadács; a Mária Terézia uralkodása idején 1760 körül csehországi német telepesekkel benépesített Hosszúvíz; a Zselic lankái közt megbúvó Kaposgyarmat; a XIV. században már létező Libickozma; a községről szóló első írásos említéssel már az 1352-es esztendőből büszkélkedhető Rinyaújnép; a több mint 600 éves írott történelemmel rendelkező Somogyacsa, valamint a dömösi prépostság középkori iratanyagában már 1138-ban lejegyzett Somogydöröcske. A maga múltjával, hagyományaival, népdalaival, meséivel mindegyik a nemzet történelme egy egyedi és megismételhetetlen darabkájának hordozója.

A falvak sorából való eltűnésük legalább olyan nagy kár a magyarság és a vidék szempontjából szemlélve, mint amilyen szomorú egy-egy ritka állat- vagy növényfaj pótolhatatlan, utolsó egyedének pusztulása a környezetvédők számára. Csak egy elgondolkodtató adalék a vidék életében bekövetkezett iszonyatos leépüléshez: míg a Horthy-kor végén, mondjuk úgy, a harmincas években, majd 1100 lélek lakta Libickozmát is, addigra mostanra alig él ott kéttucatnyi ember. S hasonló döbbenetes arányokkal találkozhatunk még a jelenleg, tehát a következő néhány évben, a kipusztulás által közvetlenül nem is fenyegetett falvak esetében.

A Rinyaszentkirállyal kapcsolatos régi népesedési összeírásokat böngészve, azokat a mai állapotokkal összevetve például megállapítható, hogy míg a XX. század elején a község képes volt 1200 lakosnak helyben tisztes megélhetést biztosítani, addig a mára lényegesen lecsökkent lakosság, a jelenleg ott élő mindegy 400 polgár jelentős része is mélyszegénységben tengeti az életét. Zsákfalvak, ahol alig akad munkalehetőség, s a munkával rendelkezők nagy része is ingázásra kényszerül. Évtizedek szorgos kormányzati munkájával halmozottan hátrányos helyzetűvé nyomorított, szétvert társadalmú, rendkívül kedvezőtlen és a gazdaságra is negatívan visszaható demográfiai folyamatokkal bíró községek, amelyekért nem nagyon szól a harang.

A kormány által kidolgozott „Nemzeti Fejlesztés 2030 ‑ Országos Fejlesztési és Területfejlesztési Koncepció” címet viselő anyag kiemelten foglalkozik az ország településhálózatának mintegy harmadát kitevő, 500 lélekszám alatti aprófalvak sorsával.

(15.00)

A cselekvési terv megfogalmazza, hogy az aprófalvas térségek nagyszámú üres ingatlanát fel kell mérni, és tervezetet kell kidolgozni a hasznosításukra. Talán nem minősül udvariatlan támadásnak, tartalom nélküli, öncélú ellenzéki demagógiának, ha bátorkodom megkérdezni az illetékesektől, hogy meddig marad üres malaszt a koncepcióban foglalt elképzelés, a kormányzati ábrándozást és patópálos halogatást mikor követik már konkrét, kézzelfogható tettek, hogy ezek a Somogy megyei, illetve dél-dunántúli, vagy ha az egész országot nézzük, a Magyarországot behálózó és nagyon gazdag történelmi múlttal rendelkező kistelepülések megmaradhassanak. Köszönöm szépen. (Taps a Jobbik soraiban.)

Ülésnap Felszólalás Felszólalás dátuma Felsz./videó idő Napirendi pont
64 403 2015.04.13. 5:10  402-403

ANDER BALÁZS (Jobbik): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Képviselőtársaim! Sajnos, mostanra hivatalossá vált, hogy nemcsak Somogy megyében, hanem a sereghajtóvá vált dél-dunántúli régióban sem indul kiemelt közútfejlesztési beruházás úgymond EU-s pénzből ebben a költségvetési ciklusban, tehát 2020 végéig. Pedig a közlekedési infrastruktúra meghatározza egyes térségeink fejlettségét, a versenyképességet, a foglalkoztatottságot, az életminőséget, tehát a fejlődés érdekében elsőként a közlekedést kell fejleszteni, mert anélkül nem fejlődik a térség, nem erősödik a gazdaság, nem megfelelően hozzáférhetők a szolgáltatások, és csökken a népesség.

Térségünkben a legnagyobb problémát az elnéptelenedő falvak, a kis zsáktelepülések megoldhatatlannak tűnő gondjai okozzák. A lakosság elöregedett, sok az idős ember, és haláluk után többnyire üresen maradnak, az enyészeté lesznek az ingatlanok. Mindez gazdasági okokra vezethető vissza, hiszen a fiatalok nem maradnak helyben, mert kevés a munka, rossz az infrastruktúra, nehezen megközelíthető a somogyi vidék.

Somogy megye közgyűlése nemrég tárgyalta az M60-as autóút Szigetvár-Barcs közötti szakaszának fejlesztését. 2015. február 20-i ülésén hozott határozatában pedig felkérte a megye országgyűlési képviselőit, hogy minden fórumot és lehetőséget ragadjanak meg arra, hogy lobbizzanak a 6-os főút korszerűsítése érdekében. Szomorúan teszek eleget kötelességemnek, amikor a másodrendű szerepre kárhoztatott Somogyország ‑ egyébként kormánypárti többségű ‑ közgyűlésének segélykiáltását tolmácsolom önök felé. Hadd hivatkozzak tehát a szóban forgó levélben megfogalmazottakra!

Somogy megye déli, Baranya megye nyugati részének egyik fontos közúti eleme a 6-os főút Barcs-Szigetvár közötti szakasza, amely egyben az egyik horvátországi közúti kapcsolat. Ennek ad nyomatékot a Barcs és a horvátországi Verőce város polgármesterének napokban lezajlott találkozója, ahol még horvát oldalról is az itteni útfejlesztést szorgalmazták.

A 6-os út burkolatának minősége két csomópont kivételével a nemzeti közlekedési infrastruktúra-fejlesztési stratégia minősítése szerint a „rossz”, a „nem megfelelő” és a „tűrhető” kategóriában szerepel. Ez a megállapítás bármilyen út esetében intézkedést igényelne, de különösen egy határt metsző, egy számjegyű útnál nem kellene egyéb indoklás a felújításhoz. Sajnos, az EU-ciklus közlekedésfejlesztéséről szóló kormányhatározatokban 2020-ig bezáróan nem szerepel az M60-as út fejlesztése, és ami szintén baljós jövőképet vetít elénk, a 67-es számú főút településeket elkerülő szakaszainak kivételével egyáltalán nem szerepel somogyi útfejlesztés sem. Pedig mindenki előtt világos, hogy a korszerű közlekedési infrastruktúra elengedhetetlenül szükséges a területi fejlődéshez, és különösen igaz ez a leszakadóban lévő Somogy megye déli részére.

Ugyan Becsey államtitkár úr tegnap 600 milliárd forintos, nemzeti forrásból történő közúthálózat-fejlesztési programot jelentett be, de hadd emlékeztessek arra, hogy a kémesi kormányülés autópályát ígérő mondatai mostanra milyen infláción mentek keresztül. Az autópályától a gyorsforgalmi úton keresztül elég hamar eljutottunk az itt élőktől a felújítást, a burkolaterősítést, az útkorona-szélesítést is sajnáló realitásig.

De mi lesz így az itt élő, keményen dolgozó vagy a kisiklatott rendszerváltás hibájából munkanélkülivé vált, de dolgozni és ezzel együtt normális, nem balesetveszélyes utakon közlekedni akaró emberekkel? A periférialét tartóssá válik. A népességfogyás, az elöregedés, az átlagosnál jóval rosszabb gazdasági kilátások fennmaradása minden, a térséggel foglalkozó szaktanulmány szerint egyértelműen prognosztizálható. A megye páriaszerepét mi sem jelzi jobban, mint az, hogy az itteni 1660 kilométer hosszú állami úthálózatból 700 kilométer azonnali felújítást igényelne, ezzel szemben erre az évre ennek csupán az 5 százalékával számolhatunk. Ráadásul a kormánypárti propaganda ezt az alamizsnát is komoly segítségként próbálja eladni.

Hadd idézzek egy idevágó és a gyorsforgalmi utak kiépítése mellett érvelő KÖZOP-projekt anyagából: „Jelentősebb beruházások és célirányos fejlesztéspolitikai szándék híján a településszerkezet, a földrajzi adottságok és a rossz közlekedési kapcsolatok predesztinálják a térség további marginalizálódását, a kimagasló munkanélküliségi adatokat, az általános leszakadást.” De talán nem kell részleteznem, hogy mindez mennyire megnehezíti a magyar-horvát gazdasági kapcsolatok fejlődését és a hazánk hátsó udvarának tartott Somogyország nyomorból való kiemelkedését is.

Szóval, nem ígéretekre, hanem végre tettekre lenne szükség. Nagyon szépen köszönöm. (Taps a Jobbik soraiban.)

Ülésnap Felszólalás Felszólalás dátuma Felsz./videó idő Napirendi pont
66 74 2015.04.20. 2:04  73-76

ANDER BALÁZS (Jobbik): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Államtitkár Úr! A kisiklatott rendszerváltás gyanús privatizációs folyamatai során az idegen felvásárlók a hazai járműgyártás területén is megkaparintották a magyar szabadalmakat, a mérnöki tudást, a hazai és külföldi piacokat, ezzel megszüntették a magyar konkurenciát, és mindezek eredményeként óriási társadalmi-gazdasági kárt okoztak Magyarországnak. Ez a jól ismert, milliók által fájdalmasan megtapasztalt múlt. Viszont a szőnyegbombázás ellenére, hála a magyar élni akarásnak, a mérnöki innovációnak, a szaktudásnak és a kormányok által nem éppen elkényeztetett hazai vállalkozóknak, még mindig megvan az a szellemi tőke, az az ugyan szétszóródott, de meglévő kapacitás, ami a legmodernebb járművek, trolik, motorvonatok, villamosok gyártására képessé teszi az országot.

A Magyar Nemzet múlt heti kiváló tényfeltáró írása nyomán a szélesebb nyilvánosság is megtudhatta, hogy a romokon virág termett, hiszen a bajai Ganz Transelektro Kft., a BKV Járműjavító Kft., az orosházi Alföldi Kohászati és Gépipari Zrt., a tököli Dunai Repülőgépgyár Zrt. ‑ hogy csak néhányat említsek ‑ az ellenszél dacára még mindig működik. Várják, hogy egy, az újraiparosítást valóban komolyan gondoló, protekcionista, a magyar munkásoknak minőségi munkahelyeket teremtő kormányzat végre összefogja ezeket a kompetenciákat, fejlessze a hazai ipart, és ne a külföldi összeszerelő-üzemek támogatásával segítse elő az itthoni járműipar kivéreztetését.

Kérdezem: hajlandó-e felismerni a kormány, hogy az utolsó pillanatban vagyunk? Hajlandó-e a magyar gyártókat támogatni? Hajlandó-e a „vedd a hazait” és ezzel a „védd a hazait” filozófiájának jegyében megrendelésekhez juttatni az itthoni szereplőket? Csak a BKV vonalain több mint hatszáz, javarészt kiöregedett villamoskocsi fut. A felújításuk tervezett százmilliárdos üzlete külföldieket fog gyarapítani, vagy végre mentőkötélhez jutnak az országot nem csak telephelynek tekintő hazai cégek is? Várom megtisztelő és érdemi válaszát. Köszönöm szépen. (Taps a Jobbik soraiban.)

Ülésnap Felszólalás Felszólalás dátuma Felsz./videó idő Napirendi pont
66 202 2015.04.20. 4:36  201-204

ANDER BALÁZS (Jobbik): Köszönöm a szót, elnök úr, és köszönöm államtitkár úr megtisztelő jelenlétét. Tisztelt Képviselőtársaim! Az évtizedek áldatlan ténykedése során halmozottan hátrányos helyzetűvé nyomorított Somogy megye mélyrepülését jól mutatják a demográfiai, szociológiai és gazdasági mutatói. 1980 óta a megye elvesztette lakosságának egynyolcadát, hiszen a népessége 360 ezer főről 315 ezer főre apadt. Demográfiai potenciálja megroppant, s ami a vidéki régiókat illeti, az elöregedés különösen aggasztó méreteket öltött. Az átlagbérek, átlagnyugdíjak tekintetében szintén az utolsók között kullogunk a megyék rangsorában, s a foglalkoztatottsági mutatók is rendkívül rosszak Somogy­országban. A vidék élhetetlenségét jól jelzi az üresen álló 21 ezer lakóingatlan és a perspektívát szülőföldjükön nem találó sokezernyi kivándorolt fiatal.

Nyilván mindez nem véletlenül alakult így. A beruházókat, a vállalkozókat elriasztó infrastrukturális hiányosságok nagyban hozzájárulnak a problémák növekedéséhez. A közutak kapcsán elég, hogyha az 1660 kilométer hosszúságú állami fenntartású hálózat katasztrofális állapotára utalok, ugyanis ebből a hálózatból mintegy 700 kilométernyi szakaszt azonnal fel kellene újítani, ezzel szemben a jelenlegi éves felújítási kvóta csupán a szükséges hossz 5 százalékát jelenti, de nem állunk jobban a vasutak tekintetében sem. A kormánypropaganda sikerszólamai sokszor hivatkoznak az úgymond EU-s pénzekből megújuló vasúti fővonalakra, de szemérmesen hallgatnak a vidék megmaradásának szempontjából létfontosságú szárnyvonalak sorsáról. A felújítások híján szükségszerűen lerohadó mellékvonalak sorsa több tízezer ember életét és falvak tucatjainak jövőjét érinti komolyan.

Néhány nagyon egyértelmű, konkrétan megválaszolható kérdés ezzel kapcsolatosan: nem tudni, mi a kormány célja az 54 kilométer hosszúságú, 1896-ban megnyitott Kaposvár-Fonyód, a 100 kilométeres, 1906-ra kiépült Kaposvár-Siófok, a 9 kilométeres, 1890-ben felavatott Somogyszob-Nagyatád, és ha a MÁV-nak nem is, de a közvetlenül érintett térség negyedmillió állampolgára számára már 1868 óta fővonalnak számító, 150 kilométeres Nagykanizsa-Gyékényes-Barcs-Szigetvár-Szentlőrinc-Pécs-vona­lakkal. Mikor, mennyit akarnak költeni ezeknek a vonalaknak a javítására? Meddig döcögnek még 40 kilométer/órás sebességgel a vonatok Nagyatádról a beígért 80 kilométer/óra helyett? És jó lenne azt is tudni, hogy a Budapest és Kaposvár között utazóknak még meddig kell átszállniuk Dombóváron, ha vonattal utaznak. Mikor lehet végre átszállás nélkül, kényelmesebben, gyorsabban utazni Budapest és Kaposvár között?

Mi a szándékuk a Somogyszob-Balatonszent­györgy-vonal újranyitásával kapcsolatosan? Nem lenne ésszerűbb az utakat tönkretevő kamionforgalom által bonyolított teherforgalmat ezen keresztül intézni? Hiszen megyénkben éppen a 68-as út Balatonszentgyörgy-Böhönye-Nagyatád-Lábod és a még délebbre lévő Görgeteg-Barcs szakasza kapott magas rizikójú balesetveszélyes minősítést.

Közlekedéspolitikai elvárás, hogy a közlekedési munkamegosztásban nőjön az energia- és környezetkímélő szállítási módok aránya, ami magyarul nem jelent mást, mint a közúti áruszállítás vasútra és belvízi hajózásra terelését. A jelenleg körülbelül 50 milliárd árutonna-kilométer éves forgalomnak viszont mindössze 18 százaléka bonyolódik vasúton, amit az EU 2011-es közlekedéspolitikai fehér könyve szerint is jelentősen növelni kellene, és ezzel még mi ‑ EU-szkeptikus pártként ‑, jobbikosok is egyet tudunk érteni. De úgy látszik, és nem árt tudni, hogy a kötött pályás tömegközlekedésre vonatkozó koncepció lényege éppen az, hogy a fővonalak maradnak, a mellékvonalakkal pedig egyszerűen hosszú távon nem számolnak, és így megy ez már a vidéki szárnyvonalak szempontjából átkozott emlékű hatvanas-hetvenes évek óta.

Kérem, változtassanak a „Háttal a szárnyvonalak felé!” jelmondaton, s kérem, ne hagyják, hogy a vidék szempontjából fontos mellékvonalakat télen a fagy, nyáron pedig a gaz tartsa össze! Nagyon szépen köszönöm. (Taps a Jobbik soraiban.)

Ülésnap Felszólalás Felszólalás dátuma Felsz./videó idő Napirendi pont
67 359 2015.04.27. 5:07  358-359

ANDER BALÁZS (Jobbik): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt ellenzéki Képviselőtársaim! Merthogy egyetlen Fidesz-KDNP-s képviselő sem tartózkodik bent itt az ülésteremben. Kérem, hallgassák meg, mi az a levél, amit tegnap este fogalmaztam.

Kedves Carlo Benetton Úr! De jobb lenne, ha Benetton családot említenék, hiszen az önök esetében egy családi vállalkozásról beszélhetünk. Nem is akármilyen családi vállalkozásról, hiszen a tekintélyes Forbes magazin szerint a világ leggazdagabb emberei közé küzdötte be magát a négy testvér.

A legenda szerint egy ruházati boltban dolgozó Luciano Benetton az üzlet beindításakor a kerékpárját volt kénytelen eladni, hogy egy használt kötőgépet vehessen, ami így aztán az egész, 1965-ben Trevisóban alapított, mára viszont 10 milliárd eurónál is kövérebbre hízott cégbirodalom alapját jelentette.

Mostanra vagy 6500 Benetton-üzlet működik szerteszéjjel a világban, de a divatiparon kívül másba is belevágtak, elég, ha csak az azóta felhagyott Forma-1-re utalok, ahol annak idején Schumacher két aranyérmet is szerzett a csapatnak. Ellentmondásos plakátjaikkal a reklámtörténet részévé váltak. Polgárpukkasztónak szánt divatkampányaik során a multikulturális témákra helyezték a hangsúlyt. A márkanév maga lett a szlogen: United Colors of Benetton. De említeném az unhate-kampányt is, amelynek egyik botránykeltő plakátján egy mohamedán vallási vezetővel csókolózik a pápa.

De mi is levélfélém apropója? A napokban a lapok gazdasági rovatát böngészve bukkantam a cikkre, ami cégbirodalmuk további terveit taglalta, nevezetesen, hogy befektetéseik során Afrikát is felvennék a Benetton harsány színekkel megfestett világtérképére.

Érdeklődöm, nincs-e tervbe véve, hogy a néhol alsó-balkáni, belső-afrikai szintre züllesztett somogyi régióknak is csurranjon-cseppenjen valami munkahelyteremtő beruházás. Mert bizony képviselői feladataimnak megfelelően múlt héten a dél-somogyi választókerület nyomorba süppedt, munkanélküliségtől fuldokoló, halmozottan hátrányos helyzetű falvait jártam. Azt a régiót, ahol a hírek szerint a legalább 6 ezer hektárnyi területet birtokló Drawa cég is ténykedik, az a Drawa, amelyhez önnek talán mégiscsak van némi köze, s ez az a régió, ahol bizony minden munkahely aranyat érne.

De elnézést, udvariatlan voltam, nem mutatkoztam be. Ander Balázs vagyok. Tudja, három évvel ezelőtt egy földvédelmi demonstráció keretében én voltam az, aki jobbikos barátaimmal megajándékoztuk önöket, az ön cégét. Noha természetesen azért vannak kétségeim, hogy itteni emberei eljuttatták-e önhöz rendhagyó kis meglepetésünket.

De mi is volt a még csak véletlenül sem Gucci vagy Louis Vuitton ridikülbe és nem is nokiás dobozba csomagolt ajándék, amit rinyatamási kastélyának díszes kapujában raktunk le? Nem más, mint egy nagy zsák trágya, hogyha itt nem is, talán majd a Pó-alföldön sikerül fellendíteni a mezőgazdaságot, meg nagy nemzeti költőnk, Petőfi Mit nem beszél az a német című versének egy veretes idézete, amit a tisztelt Ház méltóságára való tekintettel itt és most azért mégsem idéznék.

S hogy mi volt mindennek az oka? Tudja, csak annyi, hogy míg egy évszázada az önhöz kapcsolt Drawa Bt. uradalma által fojtogatott Rinyaszentkirály még 1200 ember eltartására volt képes, addig a mára a 400 fősre csökkent lakosság nagy része nyomorog, hiszen munkát az idegen uralom alá került földeken, ahol pedig ők vagy szüleik egykor dolgoztak, nem nagyon kapnak.

Tudja, mi úgy vagyunk vele, hogy jobban szeretjük a fajlagosan négyszer annyi embert foglalkoztató kis családi gazdaságokat, mint a vidék számára társadalmi-gazdasági döghalált terjesztő idegen vagy hazai latifundiumokat.

És tudja, mi hatalmas, gonosz ostobaságnak tartjuk ezt a szélsőliberális pofátlanságot, amely nem átallotta az őslakók képébe vágva kijelenteni, hogy a magyar falu középkori csökevény.

Tudja, mi egy csöppet farizeus dolognak tartjuk, hogy cégük multikulti divatkampányaik során ‑ gondolom, véletlenül sem profitszerzési céllal ‑ előszeretettel szerepeltet plakátjain színes bőrű embereket, viszont ezzel egy időben ügyet sem vet a birtokaik körül elhelyezkedő falvak lakosságára, pedig képzelje, ott is élnek barna bőrű emberek, és ezeknek a beás cigány származású embereknek egy jelentős része a falusi magyarok mintájára annak idején még zöldséget termelt a nagyatádi konzervgyár számára, ami persze a rendszerváltás során annak rendje-módja szerint csődbe is jutott, és ezt a zöldséget azokon a húsz-egynéhány aranykoronás földeken termelték, ahol most a Drawa Bt. munkáskezet alig-alig igénylő nyárfaültetvényei terpeszkednek.

Tudja, szerintünk a tulajdon ‑ ebben az esetben a hatalmas földvagyon, a vidéki Magyarország egyetlen erőforrása ‑ társadalmi felelősségvállalással kell hogy járjon.

Ha már a földeken nem is biztosítanak munkát, nem gondolja, hogy az említett falvak munka nélkül tengődő lakossága megérdemelné, hogy ne csak a szerbiai Nisben foglalkoztasson ruhagyáruk ezreket, hanem Dél-Somogyban is meglepjék őket valami hasonlóval?

Szívesen mondanám azt, hogy várom érdemi válaszát. Munkahelyeket szeretnénk látni a dél-somogyi régióban. Köszönöm, hogy meghallgattak. (Taps a Jobbik padsoraiból.)

Ülésnap Felszólalás Felszólalás dátuma Felsz./videó idő Napirendi pont
70 206 2015.05.04. 5:06  205-208

ANDER BALÁZS (Jobbik): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Képviselőtársaim! Fülep Lajos, zengővárkonyi református lelkész 1929-ben a Pesti Naplóban döbbenetes hatású, három írásból álló cikksorozatot tett közzé népünk pusztulásáról. Illyés Gyula Fülep cikksorozata után szétnézett a Dél-Dunántúlon, és ugyanúgy elkeseredett a látottakon. 1933-ban pedig Baranya megyei úti jegyzeteinek tapasztalatait összefoglalva, Pusztulás címen írta meg szomorú hangulatú szociográfiáját a Nyugatban. Sajnos a mai állapotok alapján ennél jobb címet napirend utáni felszólalásomnak én sem adhattam; illyési babérokra ugyan nem pályázok, viszont szeretném önöket meginvitálni egy képzeletbeli utazásra, egy kis sétára Dél-Somogy falvaiba.

Három nap, 3200 lélek által lakott 11 falu, dióhéjba csomagolt, bizonyára sok szempontból szubjektív elemekkel átszőtt beszámoló, keserű beszélgetések, súlyos kérdések, komoly tanulságok. A verőfényes tavaszi időnél jobbat el sem lehetett ahhoz képzelni, hogy április 21-én körbenézzek Drávatamási, Drávagárdony és Kastélyosdombó településeken. A három, valaha szebb napokat megélt és összesen is csupán 800 lakóval rendelkező dél-somogyi falu utcáit járva beszélgettem a helyiekkel.

Szándékosan nem lakossági fórumot vagy fogadóórát tartottam, ahová nagy kegyesen elvárja a politikus úr a község lakóit, hogy aztán ott mint valami teleshopos marketingguru megpróbálja őket meggyőzni az igazáról, megpróbálja rájuk sózni a portékáját. Inkább figyelmesen hallgattam, arra voltam kíváncsi, hogy az ottaniak miként vélekednek, melyek a fő problémák, mit tartanának hatékony megoldásnak.

Elkeserítő volt látni a közmunkások kiszolgáltatottságát, azt, hogy fogalmuk sincs arról, mi lesz velük néhány hónap múlva, ha lejár a szerződésük, hogyan fognak gondoskodni a családjukról. Nincs jobb szó: totális kiszolgáltatottság, reménytelen jövő, máról holnapra való vegetálás. Szomorú volt hallani, hogy itt már egy nettó 100 ezer forintos munkahely is álommelónak minősül, de mivel az sincs, rengeteg fiatal menekül Nyugatra. És tragikus volt megtapasztalni, hogy van, aki szerint már mindennek vége, minden hiábavaló, mert az enyészetet, a vidék pusztulását már úgysem lehet megállítani. Viszont lelkesítő volt, hogy egyre többen bíznak a Jobbikban, és józan paraszti eszükre támaszkodva milyen kristálytisztán látják az ország helyzetét. Egyre többen és egyre határozottabban fogalmazzák meg, hogy elég volt a korrupcióból, elég volt az urizálásból. Egyet ígérhettem nekik: a falujárást folytatjuk, folytatni fogom, és a Jobbik nemcsak a választási kampányidőszakban fog odafigyelni arra, hogy mit mondanak az emberek.

Másnap Tótújfalu, Szentborbás, Lakócsa, Potony került sorra, és e négy Dráva menti, eredendően horvát falu utcáit róttam. Elsőként a kevesebb mint 200 fő által lakott Tótújfaluba mentem. Mellbevágó volt látni az egykor virágzó tehenészeti telep romjait; itt talán még a második világháború sem csinált akkora pusztítást, mint amekkora károkat a rendszerváltás óta a vidék nyakába szakadt szabadrablás okozott. Az egykor sok helyinek is biztos munkát adó telepnek jóformán csak a betonalapzata maradt meg, a posztapokaliptikus állapotok ellenére a tapasztalataikról beszámoló, becsületes, végtelenül jóindulatú, fiatal helyi gazdák pedig fejlesztenének, munkát is adnának a helyieknek, de a Jobbik által is ezerszer bírált földpályázati rendszer, a felvásárlók által kínált nevetségesen alacsony összeg, az értelmetlen bürokrácia ezerszeresen megnehezítik a dolgukat. Ők nem a több tízmillió forintos luxusterepjáróban pöffeszkedő kft.-döbrögik prototípusai, ők reggeltől estig dolgoznak, és nincs hétvége, nincs szabadnap, nincs nyaralás, nemhogy Dubajban, a kubai Varade­róban, de még a Balaton partján sem.

Ők, ha már gázolajra sincs pénz, akkor akár kézzel törik mínusz 20 fokban is a lábon maradt kukoricát, hogy enni tudjanak adni az állatoknak. Ők azok, akiket szemberöhögnek azok az életerős dologtalanok, akik már évekkel ezelőtt sem mentek el ötezer forintos napszámba, de elvárják, hogy eltartsák őket, meglegyen a napi cigi és kannásbor-adag, mert anélkül ugye nem kerek az élet. Ők azok, akik mögött nem áll százmilliós családi összefogás, de tehénganajos gumicsizmában és munkásruhában is igazabb urak, mint sokan a Louis Vuitton ridikülöket próbálók közül. Ők azok, akik még életben tartják ezt az országot, és azt szeretnék, hogy a politikum végre visszahelyezze hazánk térképére a Dél-Dunántúlt, illetve annak magára hagyott kistérségeit, közte Dél-Somogyot, a barcsi kistérséget és annak falvait is.

Erre kérem egyébként képviselőtársaimat, hogy mindent tegyenek meg annak érdekében, hogy ezt a részt az Ormánság ne szippantsa be, és megmaradjon. Nagyon szépen köszönöm. (Taps a Jobbik soraiból.)

Ülésnap Felszólalás Felszólalás dátuma Felsz./videó idő Napirendi pont
74 58 2015.05.19. 2:06  57-60

ANDER BALÁZS (Jobbik): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Államtitkár Úr! Tisztelt Képviselőtársaim! A Budapest-Esztergom-vonal a MÁV 2. számú, nem villamosított egyvágányú vonala, a szerelvények kihasználtságát a vonal településeiről a fővárosi munkahelyekre és iskolákba ingázók, valamint a piliscsabai bölcsészkaron tanuló egyetemisták biztosítják. A főváros egyik legjelentősebb hivatásforgalommal rendelkező agglomerációs települései a vonal mentén találhatóak. Mivel a vasútvonal több olyan települést is átszel, amely érintett az észak-budai térségben, illetve a Pilisi-medencében kibontakozó szuburbanizációs fejlődésben, és e településeken a kilencvenes évek közepe óta a népesség gyors iramban gyarapodik, ezért szükségessé vált a vasútvonal modern elővárosi vasúttá történő kiépítése. Ennek minden érintett örült, de hogy a három éve húzódó, 44,5 milliárdos és a villamosítás miatt még korántsem befejeződött felújítás a magyar vasútfejlesztés állatorvosi lovává vált, annak már nem annyira.

Az előttünk álló uniós fejlesztési ciklus állítólagos nagy nyertese a vasút lesz. Ez örvendetes, de a források hatékony, valóban a magyar emberek érdekeit szem előtt tartó felhasználása okán néhány kérdést fel kell tenni, még akkor is, ha mindenki elismeri, hogy a fejlesztések érdekében áldozatot kell hozni, kényelmetlenséget kell vállalni.

Miért nem volt személyi felelőse a másfél éves csúszásnak? Ki felel a diákok, munkába járók plusz másfél évnyi, napi kétórányi ráadásszenvedéséért, amikor sokszor ülőhely nélkül, hering módjára összepréselődve kellett megtenniük a vonatpótló buszokon Piliscsabától az Árpád hídig tartó 25 kilométeres távot? Okultak-e a közlekedésszervezési anomáliákból? Miért nem volt alternatív buszjárat a 10-es főút fennakadásai, forgalmi torlódásai miatt? A harmadik éve kényszerből dugókban buszozók, autózók kálváriájának máshol történő megismétlődését hogyan fogják így elkerülni? Ki a felelős azért, hogy leállították és felbontották a vasútvonalat, miközben az új nyomsáv nem volt a vasút tulajdonában? Ki adott építési engedélyt egy olyan nyomsávra, amely más telkén haladt?

Ezekre a kérdésekre várom megtisztelő válaszát. Köszönöm szépen. (Taps a Jobbik padsoraiból.)

Ülésnap Felszólalás Felszólalás dátuma Felsz./videó idő Napirendi pont
74 184 2015.05.19. 4:49  183-184

ANDER BALÁZS (Jobbik): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Képviselőtársaim! A kormányzat oktatáspolitikai intézkedései a Dél-Dunántúl nagy hagyományokkal bíró, patinás intézményeit sem kímélik. Felszólalásomban most csupán egy olyan iskola bizonytalansággal teli jövőjére, az ott tanuló diákok és az ő szüleik félelmeire, a jól összeszokott tanári kollektíva egzisztenciális fenyegetettségére világítanék rá s tenném fel ezzel kapcsolatos kérdéseimet, ahol életre szóló tanulmányi és emberi útravalót kaptak, kapnak az ott nevelt gyerekek.

Az intézmény a Szent-Györgyi Albert által megfogalmazott kritériumoknak, miszerint az iskola arra való, hogy az ember megtanuljon tanulni, hogy felébredjen tudásvágya, megismerje a jól végzett munka örömét, megízlelje az alkotás izgalmát, és megtalálja a munkát, amit szeretni fog, egy teljes mértékben megfelelő, igazi alma mater.

A Magyar Vadászati Érdemérem jogos birtokosáról, a barcsi Dráva Völgye Középiskoláról van szó, amely egyike az ország legrégebbi múltra visszatekintő, gazdag szakmai hagyományokkal rendelkező erdésziskoláinak. Erdész- és vadásztanulói zömmel Somogyból, Tolnából, Baranyából és Zala megyéből érkeznek, de az iskola jó híre miatt még messzebbről is jönnek diákok. De ez nem is csoda, hiszen az itt tanulók sokoldalú, korszerű tudást nyújtó, gyermekközpontú nevelésben részesülve általában képessé válnak a megújulásra, az önművelésre, a pozitív jövőkép megfogalmazására. Hiszen az intézmény az e célhoz vezető úton példásan felvállalja a feladatokat, biztosítva ezzel annak lehetőségét, hogy a tanuló személye teljessé váljék.

Az elméleti oktatás Barcson zajlik. A szakmai gyakorlatok színhelye Középrigóc, a kollégium köré települt gyakorlati oktatási bázis és a tanerdő. Most viszont pontosan az iskola létének ez a fő tartópillére, a hihetetlenül értékes háttérrel, több száz hektár tanerdővel, teljes gépparkkal, kollégiumként funkcionáló csodálatos középrigóci kastéllyal, magasan kvalifikált mérnök-pedagógus karral rendelkező erdészeti, vadgazdálkodási technikusi képzés került veszélybe. Az elképzeléssel szemben komoly szülői ellenállás bontakozott ki, de sok erdészeti, illetve vadászati szaktárgyat tanító és komoly oktatói-nevelői eredményekkel büszkélkedő mérnök-pedagógus is aggódva tekint a képzés és személyes sorsának jövője felé.

Kérdezem, hogy végigviszik-e a sokak szerint nem teljesen átgondolt elképzeléseiket, vagy meghallják-e az értékekért, a hagyományokért, a kialakult szellemiségért aggódók hangját. Kérdezem, veszni hagyják-e ezt a kincset, vagy ellenállva esetleges politikai érdekeknek és hallgatva a józan ész szavára, megígérik, hogy nem radírozzák le a térképről a város szellemi életében is fontos szerepet betöltő intézmény nívós képzését.

Hiába hirdetnek az erdész- és vadászszakma iránt érdeklődőknek a jövőben ilyen képzést, ugyanis nincsen biztosítva, hogy az ide jelentkező fiatalok technikusi végzettséget szerezve itt is fejezhessék be tanulmányaikat. Így viszont nem kétséges a jövő. A szülők nem fogják olyan iskolába küldeni gyermekeiket, ahol nincs garancia arra, hogy végigvihessék a megkezdett képzést.

Ha nem lesz diák, akkor mi lesz az erdész-, vadászképzésre milliárdos fejlesztési pénzekből kiépített középrigóci komplexummal? És nem csak a tanulók, a tanárok, a lokálpatrióta barcsi polgárok szempontjából fontos ez a kérdés. Minden adófizető joggal kérdezheti, hogy egy milliárdos vagyontömeggel, annak jövőbeli hasznosításával kapcsolatban milyen konkrét elképzelésekkel rendelkezik az, akinek a jó gazda gondosságával kell vagy kellene kezelnie ezt a vagyontömeget. Ebben az ügyben viszont hivatalos koncepcióról sajnos nem hallani.

Ha ‑ mint ahogyan az számos értékünkkel, üzemünkkel történt a rendszerváltásnak hazudott szabadrablás alatt és után ‑ átgondolatlanság miatt lesz az enyészeté a kollégiumként funkcionáló kastély, a tanműhelyek, az oktatási központ, a sokmilliós géppark, akkor az is nagy probléma.

(14.50)

Viszont ha sem a tanulóké, sem az enyészeté nem lesz, akkor mégis kié lesz ez a milliárdos vagyon? Kastély, erdő közepén, Pannónia zöld szívében, Somogyország déli vadászparadicsomában. Kérem, nyugtassák meg a több mint fél évszázados intézményért aggódókat, nem azért adták ki a kilövési engedélyt, hogy valami nagy lenyúlás keretében végül valamelyik befolyásos, vadászromantikát kedvelő, húsosfazék közelében lévő mutyilovagé legyen a nemzet vagyona.

Marad-e továbbra is a közé? Szolgálja-e a társadalom érdekeit a középrigóci kollégium, vagy elkótyavetyélve ráteszi valaki a kezét? Erre szeretnék majd valamikor választ kapni. Nagyon szépen köszönöm. (Taps a Jobbik soraiban.)

Ülésnap Felszólalás Felszólalás dátuma Felsz./videó idő Napirendi pont
75 383 2015.05.26. 5:14  382-383

ANDER BALÁZS (Jobbik): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt jobbikos, LMP-s és egy szem független Képviselőtársam! Ugyanis sajnos nem tartózkodik itt a parlamenti ülésteremben egyetlen fideszes és MSZP-s képviselő sem. Igaz, hogy kései az idő, de ennek ellenére sajnálom, hogy nincsenek itt ‑ tudom, jobb pihenni.

Elöljáróban le szeretném egyébként szögezni, hogy a Jobbik soha nem volt a vasút- vagy éppen a közútfejlesztéseknek az ellensége. Nem vagyunk az ellenségei, hogyha a pályázatok nem előre lezsírozott hűbéri stallumok osztogatását jelentik. Nem vagyunk az ellenségei, ha a kivitelezési munkálatok során olyan hazai vállalkozások kerülnek előtérbe, ahol nem éhbéren tartják az alkalmazottakat. Nem vagyunk az ellenségei, ha nincs egyeseknek mesés meggazdagodást, a társadalomnak viszont elszegényedést jelentő árdrágító kartellezés. S nem vagyunk az ellenségei, ha a rekonstrukció során az érintett lakosságot érő kellemetlenségeket némi empátiával és logisztikai odafigyeléssel a minimálisra igyekeznek csökkenteni a beruházók. Valamint nem vagyunk az ellenségei, ha nem Várkert Bazár-szerű Patyomkin-átadásokról szól a dolog.

Felszólalásomban közvetve az egész északkelet-somogyi régiót, közvetlenül pedig Balatonvilágost és Siófokot érintő, a kormány által egyébként rendre pozitív hivatkozási alapként használt projektek közlekedésszervezési visszásságaira hívnám fel a figyelmet.

Balatonvilágos községet teljesen megbénítja a most zajló felújítás, amelynek során, természetesen a szezon alatt ‑ mert jó hazai szokás szerint miért is azon kívüli időpontban ‑ a parti rész megközelíthetősége drasztikusan meg fog nehezülni. Csak egy Sóstó felé tett, annak közlekedését viszont előreláthatóan alaposan megnehezítő, plusz 4-5 kilométeres kitérővel lehet majd a strandot, a szállodákat megközelíteni.

Ráadásul az emberek háromnegyede által használt aszfaltozott út felújítása balesetveszélyes helyzetet fog eredményezni, amire az önkormányzat felhívta a Nemzeti Infrastruktúra-fejlesztő becses figyelmét, amire egy cinikus válaszon kívül onnan más nem érkezett. Ugyan van még egy lejáró a zárt Club Aligán keresztül, de a beléptetési procedúra miatt a Club Aliga előtti főút forgalma fog csúcsidőben bedugulni. Ami már csak azért is elkerülhetetlennek tűnik, mert a közeli vasúti híd belső szerkezetének felújítását egy kényszerű félpályás lezárással egybekötve szintén a főszezonra időzítették, ez meg majd a vonatpótló buszok közlekedését fogja ellehetetleníteni, az ott élők életét pedig megkeseríteni.

Ha a NIF Zrt. nem hajlandó a pontos forgatókönyvről tájékoztatni a település önkormányzatát, akkor kérem, tegye meg azt az illetékes minisztérium. S talán a legköltőibb kérdés: kárpótolja-e bárki az önkormányzatot, az ott élő embereket a kieső idegenforgalmi bevételek miatt?

A másik problémás ügy az október óta felújítás alatt álló Siófok–Szántód-vasútszakasz kérdése. Siófok vasúttól északra fekvő, legfrekventáltabb parti részeinek egyetlen, Sió-csatornán átvezető hídja a Baross híd, amelynek nyugati lejárója a Vitorlás utcai körforgalomba vezet, amivel csupán egy bökkenő van, nevezetesen az, hogy a Vitorlás utca vasúti átjárója alagúttechnikai átalakítás alatt állt, áll.

Maga az aluljáró építésének szükségessége egyes szakértők szerint erősen megkérdőjelezhető, ez az átjáró szolgálta ki Siófok vitorláskikötőjét, de tekintettel a tőkesúlyos vitorlások szállítás közbeni, akár négyméteres magasságára, kérdéses, hogy az aluljáróba az említett szállítmányok egyáltalán beférnek-e.

Habár a hétvégi próbaüzem során az elkészült alagút állítólag jól teljesített, a jövőre szolgáló tanulságok miatt nem okafogyott megemlíteni, hogy az építkezés többször járt együtt a Baross híd forgalmának megbénulásával. Így a csatornát keresztezni kívánók több kilométeres kerülőre kényszerültek, amikor pedig három-négy átjárót egy időben zártak le, ezek a kerülők akár 18 kilométeres kitérőt is okozhattak. Előfordult, hogy mozgásában korlátozott, elektromos háromkerekű robogót használó személy nem jutott el orvoshoz, mivel az eszköz akkumulátorai a kerülő miatt lemerültek.

Az átjárók és a híd problémájához szervesen hozzátartozik, hogy mind a mentők, mind a tűzoltók a település délkeleti részén található tűzoltóságon vannak elhelyezve, innen indulnak bevetésre, és sürgős riasztás esetén emberéletek múlhatnak azon, el tudják-e egyáltalán érni a parti sávot.

Kérdezem, hogy miféle megoldást terveznek az áldozatos munkát végző Kereki polgármestere és kiváló balatonvilágosi önkormányzati képviselőnk által hozzánk eljuttatott komplex közlekedési problémahalmaz megoldására. Remélheti-e a lakosság, remélhetik-e a nyaralók, hogy tanultak a hibákból (Az elnök megkocogtatja a csengőt.), és máshol nem fordul majd elő hasonló fejetlenség?

Kérem, ne csupán fejőstehénnek tekintsék a somogyi Balaton-partot, hanem tekintsenek rá partnerként is. Nagyon szépen köszönöm. (Taps a Jobbik padsoraiban.)

Ülésnap Felszólalás Felszólalás dátuma Felsz./videó idő Napirendi pont
76 127 2015.05.27. 8:08  122-129

ANDER BALÁZS, a Jobbik képviselőcsoportja részéről: Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Államtitkár Úr! Tisztelt Képviselőtársaim! A mobilizációs fejlődésnek már korán megmutatkoztak nem csupán az előnyei, hanem az árnyoldalai is. A gépjárművek rohamos elterjedése következtében folyamatosan nőtt a közúti balesetek és velük együtt a személyi sérülések és tragédiák száma.

Hazánk tranzitország, a legtöbb baleset a nyári hónapokban történik, ilyenkor jelentősen megnő a Magyarországon áthaladó forgalom, ezért minden, a közlekedésbiztonságot pozitívan érintő javaslat üdvözlésre lel a Jobbik frakciója részéről. A Jobbik a közutakon is biztonságot akar, ott is a rend pártja vagyunk. Noha mindez természetesen nem jelenti azt, hogy elfogadnánk a puszta pénzbehajtást, a sokszor valóban nevetséges, a rendőrség részéről a valódi bűnüldözés helyett folytatott pótcselekvéseket, a küllőprizma hiánya miatt egyből kirótt aránytalanbüntetéseket, az állampolgárok kvóta szerinti vegzálását.

Viszont a kérdés súlyát jól jelzi, hogy a világon 2020-ra a közlekedési balesetek évente 1 millió 900 ezer életet követelnek majd, jelentősen túllépve a jelenlegi 1 millió 300 ezres éves halálozási számot. A közlekedési baleseti áldozatok fele gyalogos, kerékpáros és motoros, azaz védtelen közlekedő. A WHO, Egészségügyi Világszervezet szerint a 15-29 éves korosztály körében az első számú halálozási ok már nem egy vírusos vagy halálos betegség, hanem a megelőzhető és elkerülhető halálos közlekedési baleset. Magyarországon a statisztika alapján 12 óránként hal meg valaki így; évente egy átlagos somogyi falu lakossága, de volt olyan fekete év is, 2002, amikor 1400-an vesztették életüket a közutakon.

Hazánkban évi átlagban a gyalogosok és utasok összesen 8 százalékos arányban okozói a baleseteknek, a balesetek 92 százaléka a járművezetők hibájából történt. A KSH által közzétett végleges baleseti statisztikai adatok alapján Magyarországon 2014-ben összesen 15 847 személyi sérüléses közúti baleset történt, 1 százalékkal több, mint 2013-ban. A halálos kimenetelű balesetek száma az elmúlt évben 6,1 százalékkal növekedett, 540-ről 573-ra. A súlyos és könnyű sérüléses közlekedési baleseteknél 0,6, illetve 0,9 százalékos növekedés történt. Az összes személyi sérüléssel járó közúti baleset kétharmadát a könnyű sérüléses balesetek képezték. A súlyos sérüléses baleseteknek az összes baleseten belüli aránya megközelíti a 30 százalékot, a halálos kimenetelű balesetek részaránya tavaly 3,6 százalék volt. A KSH-adatok alapján 2014-ben összesen 20 750 fő sérült meg vagy vesztette életét közlekedési balesetben hazánk közútjain. Ez 0,3 százalékos növekedést jelent.

Az ittasan okozott balesetek vonatkozásában a kedvező trend 2014-ben is folytatódott, a végleges adatok alapján a 2013. évi 1662 balesettel szemben 2014-ben 3,7 százalékkal kevesebb, azaz összesen 1601 személyi sérüléses közúti balesetet okoztak szeszes italtól befolyásolt állapotban.

Tehát a számok ismeretében valóban fontos lépés a közlekedési megállapodás, amely most született Ausztria, Horvátország, Bulgária és Magyarország között. Az egyezmény lehetővé teszi, hogy a tagállamok között a külföldön elkövetett szabálysértések bírságai behajthatók legyenek, illetve az előttünk fekvő javaslat az adminisztratív és technikai végrehajtással kapcsolatos kérdéseket rendezi.

(19.20)

A megállapodás nem hangolja össze a nemzeti jogszabályokat, azonban az Európai Unió vonatkozó irányelvében meghatározott nyolc közlekedési jogsértés szolgál háttérjogszabályként. Ezen nyolc tényállás esetében a kiszabott szabálysértési és közigazgatási bírságokat a felek egymás országaiban a jogi minősítéstől függetlenül elismerik és végrehajtják.

Ez a nyolc tényállás a következő. A sebességhatár túllépése, aminél jó tudatosítani, hogy a halálos közúti balesetek mintegy 40 százalékáért, tehát csak Magyarországon évente több mint 200 ember haláláért felelős; családi tragédiák, számos fájdalommal teli, gyászos végkimenetelű baleset okozója. Elég, ha itt a járdára 80 kilométer/órás sebességgel felhajtó, egy 2 és egy 5 éves ártatlan kisgyermek életét Leányfalun 2000 tavaszán kioltó, ír Tobin ügyére utalok. De könnyen okozhatta volna teljesen vétlen emberek halálát 2014 őszén az az M7-esen 330 fölötti sebességgel, ámokfutó módjára száguldozó, felelőtlen alak is, akinek bizonyára a kompenzációs szerepet betöltő Lamborghinijéből végül Porsche lett.

Fontos, hogy ha kell, akkor a biztonsági öv használatának a mellőzését a törvény erejével is visszaszorítsuk, hiszen szakértők bizonyítják, hogy annak használata már legalább egymillió ember életét mentette meg világszerte, amióta a Volvónál dolgozó Nils Bohlin 1958-ban szabadalmaztatta. Az EU-ban egy felmérés szerint évente 13 ezer ember életét menti meg ez a találmány, s használata esetén még több mint 4 ezer ember menekülhetne meg az értelmetlen haláltól. Magyarországon egyébként 1976 eleje óta kötelező a biztonsági öv használata az első üléseken. Jó tudni, hogy közlekedésbiztonsággal foglalkozó baleseti kutatások szerint a balesetben szörnyethalt személygépkocsi-vezetők 47 százaléka, az áldozatul esett, elöl ülő utasok 36 százaléka, a hátul ülő utasok 65 százaléka nem használta a biztonsági övet.

Magától értetődő számunkra a piros lámpán való áthajtás szankcionálása is.

A negyedik tényállás az ittas járművezetés, amit a Jobbik egyáltalán nem tekint holmi bohém virtusnak. Emlékeztetnék arra, amikor 2012-ben Eva Rezesova az autópályán X5-ösével 165 kilométer/órás sebességgel, alkoholos állapotban egy Fiat Puntóba rohant, és négy ember vált az áldozatává.

A negyedik tényállás után a kábítószer hatása alatt történő járművezetés is értelmetlen és felháborító tragédiák forrásává válhat, mint azt az intézkedő magyar rendőrt halálra gázoló, osztrák hummeres esete is szomorúan példázza.

Nyilván nem igényel különösebb magyarázatot a bukósisak viselésének elmulasztása és a tiltott sávban való közlekedés szankcionálása, valamint a mobiltelefon vagy más kommunikációs eszköz vezetés közbeni jogellenes használata sem. Trendi vagy éppen praktikus vagy sem, de a mobilozás négyszeresére növeli a baleset lehetőségét, 50 százalékos reakcióidő-romlást okoz, ami a reakciókésedelem tekintetében az ittas befolyásoltsághoz hasonló eredménnyel jár, sőt, az egy kezével a mobilját babráló sofőr reakcióideje 30 százalékkal rosszabb, mint egy 0,9 ezrelékes ittas vezetőé.

Tehát a fent említett adatok tükrében egyáltalán nem meglepő, ha a Jobbik ezt a törvényjavaslatot támogatni fogja. Nagyon szépen köszönöm.

Ülésnap Felszólalás Felszólalás dátuma Felsz./videó idő Napirendi pont
76 161 2015.05.27. 5:16  160-161

ANDER BALÁZS (Jobbik): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Képviselőtársaim! A jövő évi költségvetéshez a Jobbik képviselői számos olyan módosító javaslatot nyújtanak be, amelyek érdemben segítenék az évtizedek óta szőnyegbombázással pusztított, máról holnapra tengődő magyar vidék, a cseléd- vagy páriasorba kényszerített falusi lakosság életét.

Mostani napirend utáni felszólalásomban a dél-somogyi falujárásaim egy átlagos napján begyűjtött tapasztalatok, érzések, benyomások, lakossági üzenetek kis csokrát szeretném átadni képviselőtársaimnak, és naiv illúzióval remélem, talán a kormánypárti padsorokban ülők is meghallják az alig száz lelkes, kicsiny Szentborbás panaszát, ami a maga még Barcstól is 30 kilométeres távolságával valóságos Isten háta mögötti településnek számít; akinek itt nincs autója, az elveszett ember, mert a Volán menetrendje nem kényezteti el éppenséggel az ott lakókat. El tudják képzelni, hogy milyen esélyekkel indul innen egy fiatal? Már ha nincs mögötte tíz- és százmilliós luxuslakásokat, úszómedencés luxusvillákat eredményező, a kormánypárti oldalról jól ismert családi összefogás. És az MSZP-s Simon Gáborral ellentétben neki senki nem ad úgymond vagyonkezelésbe 250 millió forintot.

El tudják képzelni a maga majdnem 600 lakosával abban a régióban már nagyobbacskának számító Lakócsa szomszédos falvak gyerekeit is befogadó iskolájának és az ott dolgozó tanároknak a helyzetét? Volt alkalmam meggyőződni arról, hogy az intézmény pedagógusai milyen embert próbáló erőfeszítéseket tesznek, amikor a zömmel alacsony szociokulturális családi háttérrel rendelkező cigány fiatalokkal foglalkoznak oktató-nevelő munkájuk során. Itt nemcsak duma a farizeus módon toleranciáról papoló, de valójában végtelenül kirekesztő bel-pesti szoclib értelmiségnek zsíros megélhetést jelentő felzárkóztatás, illetve annak sokszor gigászi kísérlete. Itt akkor is továbbfolytatják a hivatásuknak tekintett munkát a tanárok, ha egy-egy gyerek, akinek az apja börtönben ül, vagy valamelyik nő családtagja pedig a 6-os út mellett áll, netalántán nyomdafestéket nem tűrő trágársággal ront arra, akitől életében az egyetlen segítséget és a valódi kitörés lehetőségét, a tudást kaphatja.

El tudják képzelni, hogy a csupán 200 fős Potony halódó kiskocsmájában miként vélekednek egy fröccs fölött merengve a falubeliek a szűk ficsúröltönyös kormánypárti Gucci- és Vuitton-tagozat viselt dolgairól?

Higgyék el, jó lenne pedig néha ezeket a hangokat is meghallani. És előrebocsátom, Sz. kapitánnyal ellentétben van egy sokak által nem tolerálható hibám: szeretek józan maradni, én tehát nem inni, hanem beszélgetni tértem be az említett egységbe.

A kocsmában alkalmazottként dolgozó, cigány származású hölgy igen őszintén vallott a problémákról. Érdekes, hogy meglátásai mennyire közel állnak a minden alap nélkül rasszistának kikiáltott jobbikos elképzelésekhez. Ő három gyereket nevelt föl becsületben, és szintén elítéli a bűnöző életmódot, a nem a gyerekekért, hanem a gyerekekből élő mentalitást.

De haladjunk tovább a felidézett útvonalon, és nézzük a következő falut! El tudják képzelni, hogy milyen az 1979-ben, annak várossá avatásakor Barcshoz csatolt 300 lelkes Drávaszentesen egy egész életében keményen dolgozó, munkától meggörbült hátú, megalázóan alacsony nyugdíjból tengődő idős ember közérzete? Mindig is tudtuk, hogy egy dolog a rendőrségi statisztika, egy másik pedig a lakosság szubjektív biztonságérzete, ezért is jobb tehát, ha az ember nem a saját tapasztalatainak, hanem a hivatalos közleményeknek hisz, így mindjárt rózsaszínűvé válik a világ. Helyi nyugdíjas nénik ugyanis arra panaszkodtak, hogy nem éri már meg a kertet megművelni, mert míg ők vetnek, addig más szüretel. Egyiküknek még a háza előtti kispad háttámláját is ellopták tüzelőnek, pedig, mint mondta, ha kér, akkor ‑ noha ő maga is szegény ‑ szívesen adott volna a tolvajnak egy főzésre elegendő fát.

Hogy ne vádoljanak túlzott egyoldalúsággal, be kell valljam, a következő állomásom során, a feleakkora Péterhidán öröm volt látni, hogy egyre előrébb haladnak az 1810-ben épült klasszicista vízimalom felújítási munkálatai. Viszont egy helyi, 50 hektár alatti családi gazdálkodó újfent csak lehűtötte kitörni kész optimizmusomat, és visszatérített a magyar valóság rögös terepére. Mert el tudják képzelni, hogy az értelmetlen bürokratikus előírások, a kisgazdabarát kormánypropaganda szólamai ellenére nehézkes pályázati rendszer, no meg a vidék véres verejtékéből, valamint elnyomorításából milliárdokat kaszáló terményfelvásárlók és tőzsdespekulánsok vámpírpolip alfajának gazember kasztja miként gondoskodik arról, hogy az ő gyerekei se Péterhidán képzeljék el a jövőjüket?

Egyébként minden falujárásom alkalmával furcsának érzem, hogy a legtöbben megköszönik, hogy egyáltalán meghallgattam őket, és kíváncsi vagyok a véleményükre. Ezért igazán nem tartoznak ők nekem köszönettel, hiszen jobbikos képviselőként ez is a feladataim közé tartozik. Aki hálával tartozik, az én vagyok. Ha netalántán látják, hallják majd ezt a felszólalást, akkor ezúton is köszönöm nekik, hogy időt szakítottak egy kis diskurzusra.

Kormánypárti képviselőtársaimat pedig arra kérem, hogy támogassák a jobbikos módosító javaslatokat a költségvetéshez kapcsolódóan. Nagyon szépen köszönöm a figyelmet. (Taps a Jobbik soraiból.)

Ülésnap Felszólalás Felszólalás dátuma Felsz./videó idő Napirendi pont
78 118 2015.05.29. 11:20  1-144

ANDER BALÁZS (Jobbik): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Képviselőtársaim! Amiről a költségvetési vita során mindenképpen szólni kívánok, az nem más, mint az ezer főnél kevesebb lakóval rendelkező kistelepülések ügye. Ugyan hazánk 10 millió alá csökkent népességének csupán 7,5 százaléka, tehát körülbelül 750 ezer ember él ilyen falvakban, de a települések mintegy 55 százaléka, majdnem 1800 község tartozik ebbe a kategóriába. Leszámítva a szerencsésnek mondható város közeli vagy üdülőterületeken fekvőket, ahol relatíve bőséges a munkahelykínálat és viszonylag sűrű a közlekedési hálózat, igen komoly bajban, mondhatni: a 24. óra végén vannak.

Valamit sürgősen tenni kell, máskülönben rövidesen átlépik azt a határt, ahonnan már nem fordíthatók vissza az aprófalu-szindróma által pontosan leírt folyamatok: a népességcsökkenés, az elöregedés, a fiatalok elvándorlása, a szociális lepusztulás, az állami intézményrendszer kivonulása, a fejlesztések, beruházások elmaradása, az egyre gyorsuló etnikai átstrukturálódással, a mintaadó réteg meggyengülésével, az értékrend megváltozásával kérlelhetetlenül együtt járó menthetetlen elgettósodás, úgy is fogalmazhatnék: a világból kiesettség érzése irreverzibilis, tragikus ténnyé változik. Állami mentőcsomag híján haldoklásuk végstádiumba ér. Sokszor mondtuk: a Jobbik számára mind a 3200 hazai település egyben egy magyar végvár is a nemzeti megmaradásért folytatott küzdelemben, ezért nem mondunk le róluk.

A zömmel amúgy is kedvezőtlen gazdaságföldrajzi régiókban fekvő kistelepüléseken élők számára a számos hátrány különösen mostohává teszi a mindennapokat. A kistérségi centrumok aprófalvakból való nehézkes megközelíthetősége, az erőforrások hiánya, az alacsony szintű intézményi ellátottság csak az egyik, kétségkívül fájó módon kézzelfogható szegmense ennek a komplex problémahalmaznak. Az elmúlt évtizedek változásai a sérült, csonkolt kistelepülési társadalmak belső kapcsolatrendszerét is eltorzították. Ki kell mondani, hogy az összezsugorodott kapcsolatháló sok esetben képtelenné teszi az ott élőket az összefogásra, a társadalomba való visszaintegrálódásra. A kezdeményezőkészség, a szolidáris, kooperálni kész közösségek hiánya tovább súlyosbítja a helyzetet, ami fokozott állami odafigyelés nélkül magától nem fog megoldódni.

A nyomorba fulladt, elöregedő települések helyett végre önfenntartó falvak, a munkanélküliség előli elvándorlás helyett pedig gyarapodó, szülőföldjén maradó lakosság jellemezné a magyar vidéket a Jobbik elképzeléseinek megvalósulása esetén. Viszont mára a népesség pusztulásával párhuzamosan döbbenetes mértéket öltött az épített környezet leromlása is. A kistelepülések százezernyi üresen álló lakóingatlana - ezek háztáji gazdálkodásra kiválóan alkalmas gazdasági épületek - a mostani folyamatok fényében az enyészeté lesz, sőt nemcsak azok, mert 2050-re sok kistelepülés teljesen elnéptelenedik, kihal. A falvak helyét az erdős bozót fogja benőni.

Tisztelt Képviselőtársaim! Szűkebb pátriámban, az aprófalvas Somogy megyében a mostani felmérések szerint a települések 40 százaléka már a kihalás útjára lépett. Mindez pótolhatatlan veszteség, hiszen a maga múltjával, hagyományaival, népdalaival, meséivel mindegyik a nemzet történelme egy egyedi és megismételhetetlen darabkájának hordozója.

Részben a mostani költségvetésen is múlik, hogy mennyi települést foglalhat vissza az erdő, és hány helyen válnak a bedőlt kerítések, a leomlott falak a magyar elmúlás szomorú mementóivá. Jól összefogott, államilag finanszírozott, komplex programok hiányában a kistelepülések lakosságmegtartó ereje továbbra is csekély marad. Ősi falvaink kiürülése egyre rohamosabbá válik, sok helyütt pedig csak a roncstársadalmi létbe süppedt, nyomor által röghöz kötött, lesüllyedt rétegek maradnak, gyökeresen eltávolodva a szerves paraszti kultúrától.

Ennek elkerülése érdekében - a kormány is így fogalmaz egyébként - olyan vidékfejlesztési programok megvalósítására kellene törekedni, amelyek az emberek és a közösség értékeire építve, a hagyományokat ápolva, a természeti erőforrásokkal fenntartható módon gazdálkodva, a mezőgazdaságot fejlesztve nyújtanának esélyt a vidéki élet megbecsültségének helyreállítására.

Szépen hangzik, csak egy a baj vele: még a 2014-20 közötti uniós fejlesztési ciklusban is csupán 70 milliárd forintot szánnak az ezer fő alatti kistelepülések legégetőbb problémáinak kezelésére. Érintett falvanként évente átlagosan 6 millió forintot, adott esetben egy multi a többszörösét kapja állami támogatás formájában egyetlen munkahely létrehozásáért. A Jobbik úgy gondolja, hogy a kistelepülések ennél sokkal-sokkal többet érdemelnek.

A másik terület, amivel röviden foglalkozni kívánok, a közlekedés ügye, ami szorosan összefonódik az előbb elmondottakkal. A központi költségvetés 2016. évre tervezett számsorai alapján elmondható, hogy a közúti közlekedés finanszírozásánál feltűnő módon jelenik meg a fejlesztési és fenntartási források aránytalansága. Nagyon sommásan, dióhéjban összefoglalva úgy is fogalmazhatnék, hogy tovább folyik az ország kettészakítása, a vidék lerongyolódása az infrastruktúra, a közlekedés tekintetében is; mint a testben, amikor az artériák viszonylag ugyan rendben vannak, de a hajszálerek teljesen elhalnak.

A gyorsforgalmi utak 222 milliárdos fejlesztése plusz 111 milliárdos üzemeltetési kiadása, tehát 333 milliárd áll szemben a vidéki úthálózat 7 milliárdos fejlesztésével és 60 milliárdos fenntartásával, üzemeltetésével. Szemléletes további példa az aránytévesztésre, hogy például a Hungaroring támogatása 12 milliárddal a teljes hazai úthálózat éves fenntartási költségvetésének 20 százaléka.

Félreértés ne essék, üdvözlendő cél a gyorsforgalmi úthálózat kiemelt fejlesztése, ugyanakkor a vidéki Magyarország számára a mindennapi életet megkeserítő problémává válik a településeket összekötő úthálózat fokozódó mértékű leromlása. A Jobbik meggyőződése, hogy a vidéki Magyarország élhetősége, fejlődése érdekében a meglévő közúthálózat minőségének javítására, fenntartására többet kellene fordítani. De ugyanezt látjuk a vidéki Magyarország vasúti közlekedésében is, ahol lényegében az 1980-as évek eleje óta semmiféle érdemi járműbeszerzés nem történt.

A szocialista kormányok által bezárt vidéki vasutak egy kisebb részének 2010. évi látványos újranyitását követően a folyamat leállt, 2012-ben még egy látványos hátraarcot is csináltak, és ma a legtöbb helyen legfeljebb napi 2-3 vonatpáros alibi közlekedést tartanak fenn ősi, a mai igényeknek messze meg nem felelő, kohószökevény járművekkel.

A finanszírozási anomáliák másik érdekes része, hogy a közösségi közlekedésben is az áfa felső, 27 százalékos kulcsával sújtják a menetjegyek, köztük a szociális kedvezményű menetjegyek árát is, miközben a személyszállítási cégek áfalevonási jogát tiltják. Így aztán a beszedett áfa teljes egészét - mint bevétellel nem fedezett költség megtérítését - később visszaosztják. A bevételi és költségadatok fel­bruttósítása az adminisztratív terhek növelésére, meg arra alkalmas, hogy utólag el lehessen mondani, hogy jaj, milyen drága dolog is ez a közösségi közlekedés és mennyire fenntarthatatlan a kistelepülések ellátása.

A fogyasztást terhelő adóztatás fenntartása a közösségi közlekedésben a finanszírozási viszonyok ismert keretei között teljesen értelmetlen. A közlekedés és a közlekedési infrastruktúra finanszírozásának aránytalansága az önkormányzatok 2016. évi költségvetésében is tetten érhető.

(17.30)

A kistelepülések közútjainak fenntartási alaptámogatása a 40 ezer fő feletti városokénak kevesebb mint a fele 227 ezer forint/kilométerrel, de a kisvárosok is csak 295 ezer forintot kapnak 470 ezer helyett. Falvainkban így továbbra sem lesz élhető infrastrukturális környezet, maradnak a sáros földutak.

Ugyanez a botrányos szemlélet tükröződik a költségvetés önkormányzati fejezetében a települési önkormányzatok helyi közösségi közlekedésének támogatásánál. Az állam egyrészt törvényi szinten rendelkezik a szociális jellegű tarifák kötelező alkalmazásáról meg az ingyenes közlekedésre jogosultak egyre növekvő számáról, a másik oldalon viszont nem ad normatív támogatást az önkormányzatoknak a kötelezően ellátandó helyi közlekedési feladatok bevétellel nem fedezett költségeinek fedezetére. Amit mégis adnak, abban súlyos aránytalanság tapasztalható. A fővárosi közlekedés még a 6 milliárdos kurtítás után is 18 milliárdot kap, az összes többi, helyi közlekedést fenntartó önkormányzat pedig pályázati támogatás útján összesen alig 2 milliárdot igényelhet. Így a vidéki Magyarország kisvárosaival folytatódhat a helyi közösségi közlekedés leépülése, megszűnése, esetleg az elavult, selejtes járműpark további üzemeltetése. Ezen aránytalanság csökkentése érdekében javasoljuk, hogy a vidéki városok helyi közösségi közlekedésének támogatása a központi költségvetésből - a Hungaroring 12 milliárdos költségvetési előirányzatának csökkentésével - 3 milliárd forinttal 5 milliárd forintra bővüljön.

A kormány előszeretettel nevezi magát családbarátnak. Sok kirándulni szerető, kisgyerekes családnak tennének jót azzal, ha az erdei kisvasutak működtetési támogatását javaslatunk elfogadásával 30-ról 50 millióra emelnék, biztosítva, hogy ne csak Felcsúton legyen működőképes a dolog. Nagyon fontos lenne továbbá, ha elfogadnák a kerékpárutak építésére vonatkozó módosító elképzeléseinket, hiszen a szabadidős és sportcélú kerékpáros turizmus feltételeinek megteremtése nem csupán családbarát lépés lenne, de alapvetően javítana egy-egy térség turisztikai programkínálatán is.

Kedves képviselőtársaim, kormánypárti képviselőtársaim, higgyék el, hogy a vidéki embernek ma Magyarországon sokszor olyan érzése van, mintha valahol valakik összeültek volna, összedugták volna a fejüket, és a harctéri sebészet logikáját követve eldöntötték volna, hogy bizonyos térségek, bizonyos régiók nem érdemelnek fejlesztési forrást. Ha tudják, akkor húzzák ki magukat a bajból, mentsék meg magukat önerejükből, de az állam erre, mivel talán menthetetlennek ítélték őket, most már nem fog biztosítani összegeket.

Kérjük, változtassanak ezen az elgondoláson, ezen a metóduson, és fogadják meg a Jobbik által benyújtott módosító javaslatokat. Nagyon szépen köszönöm a figyelmet. (Taps a Jobbik soraiban.)

Ülésnap Felszólalás Felszólalás dátuma Felsz./videó idő Napirendi pont
78 124 2015.05.29. 1:44  1-144

ANDER BALÁZS (Jobbik): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Képviselőtársaim! Tisztelt Államtitkár Úr! Isten adja, hogy amit önök itt ígértek, az megvalósuljon! Félreértés ne legyen, nem vagyunk az ország, nem vagyunk a magyar nemzet ellenségei, viszont azért azt el kell mondani, hogy annak sem tudunk örülni, amikor mondjuk, a fejlesztések kapcsán olyan úgynevezett fejlesztések vannak rivaldafénybe állítva, mint például az EsztergomBudapest vasútvonal ügye. Egy kudarcos fejlesztésről van szó.

De sorolhatnám, ott volt a PüspökladánySzajol vonal, a világ talán legdrágább vasútvonalának ügye, és nem tapsikolunk, nem fújjuk a fanfárokat akkor sem, amikor ezek a túlárazott projektek bizony nem is talicskával, hanem iszonyatos nagy szállítóautókkal, traktorokkal viszik ki, talicskázzák, tolják ki ezeket a pénzeket a politikai alapon kiválasztott hűbéreseknek, akik megkapják ezeket a megbízatásokat.

Igyekeztem egyébként szemléletes példával élni, amikor itt az ország kettészakítottságáról beszéltem. Amikor azt mondtam, hogy a vidékre nem jut elég hangsúly, akkor például a KaposvárSiófok, a KaposvárFonyód vonalakra gondoltam, vagy éppen az Ormánság tulajdonképpen lelkének tekinthető sellyei vasútvonalra, amiről még maga Tiffán Zsolt is úgy nyilatkozott, hogy bizony meg kellene építeni, és ecsetelte éppen az egyik sajtónyilatkozatában annak az előnyeit. Csak az a nagy probléma, államtitkár úr, hogy ennek a megvalósításáról semmit nem hallunk. Köszönöm szépen. (Taps a Jobbik soraiban.)

Ülésnap Felszólalás Felszólalás dátuma Felsz./videó idő Napirendi pont
78 154 2015.05.29. 7:38  145-156

ANDER BALÁZS, a Jobbik képviselőcsoportja részéről: Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Képviselőtársaim! A javaslat első része technikai jellegű módosításokat tartalmaz a külföldi gépjárműflotta-üzemeltetők magyarországi gépkocsi-bérbeadásokkal kapcsolatos közterheinek egyértelmű szabályozása, regisztrációs adó megfizetése, illetőleg a külföldi rendszám 30 napon túli használata érdekében. Ez mint szakmailag szükséges és indokolt módosítás egyértelműen támogatható, a Jobbik konstruktivitására jellemző módon nem fogunk a kákán is csomót keresni.

A törvényjavaslat érdemi része a vízi közlekedésről szóló törvényt módosítja, és a Nemzeti Infrastruktúra Fejlesztő Zrt., a NIF Zrt. mint fejlesztési közreműködő bevonásáról rendelkezik a vízi közlekedést érintő infrastrukturális fejlesztések esetében. Mindenképpen sajnálatosnak tartjuk, hogy e javaslat csak most, ennyi év elteltével kerül az Országgyűlés elé. Jól mutatja a vízi közlekedés, elsődlegesen a vízi áruszállítás alárendelt szerepét az, hogy az ebben rejlő lehetőségeket, a közúti szállítással szemben környezeti és balesetvédelmi szempontból hatalmas előnyt felmutatni képes vízi szállításban rejlő lehetőségeket mennyire nem képes hazánk kihasználni.

Jó tudni, hogy hazánkat földrajzi helyzete nem csupán a vasúti korridorok csomópontjává teszi, hiszen az Európán belüli 30 ezer kilométer hajózható belvízi útból is itt található 1400 kilométer, ráadásul a legfontosabb transzkontinentális vízi útvonalnak, a 3505 kilométer hosszú, az Északi-tengeri Rotterdamtól a Fekete-tengeri Sulináig tartó Duna–Majna–Rajna rendszernek a közepe éppen Dunaalmáson van. Úgy is felfoghatnánk, mint egy nagyon olcsón fenntartható és nagyon-nagyon sok sávos, tulajdonképpen ingyen a rendelkezésünkre bocsátott autópályát, ahol a fajlagos szállítási költség a közúti közlekedés csupán egynyolcada, tehát roppant olcsó. Az itt érvényesített tarifák a legalacsonyabbak a közlekedési munkamegosztásban részt vevő alágazatok között, és az externális költségek a belvízi hajózás esetén mindössze a vasútnál mért értékek egynyolcadát, a közúti negatív externáliák egytizenhetedét teszik ki. Energiaínséges, energiaimport-függő korunkban és helyzetünkben mindez elsőrendű szempont kellene hogy legyen. És mégis, mindezen előnyök ellenére az éves szinten 50 milliárd árutonna/kilométeres hazai forgalom csupán 4 százaléka bonyolódik a belvízi hajózás révén.

(18.50)

Fontos lenne tehát a kikötők fejlesztése, a mederkarbantartás, a belvízi hajózás fellendítése. Amúgy is alapvető közlekedéspolitikai elvárás, hogy a közlekedési munkamegosztásban nőjön az energia- és környezetkímélő szállítási módok aránya. Értjük mi, hogy a fejlesztési feladatok és a rendelkezésre álló források között hatalmas szakadék tátong, de az ilyen beruházásokat - és nyilván itt akkor azt is ki kell mondani, hogy az úgynevezett 20 százalékos korrupciós pénzeket bizonyos pártkasszákba juttató érdekharmonizációs menedzserek kizárásával levezényelve - nagyon lényeges lépésnek tartanánk annak szempontjából, hogy Magyarország versenyképességét fejlesszük.

A közlekedési intermodalitások fejlesztésével a vállalkozások is versenyképesebbé válnának, nőne hazánkban a területi, gazdasági kohézió.

Egy Dráva-parti kisvárosban, Barcson élek, és látom, ott élve tapasztalom azt, hogy mennyire nem használjuk ki a vízben rejlő lehetőségeket. Különösen fontosnak tartanám az ilyen projektek megvalósulását, melyek során intermodális logisztikai csomópontok jöhetnének létre, melyek bizony vonzanák a munkahelyteremtő beruházásokat, amelyekre az olyan kis és nyomorba süppedt városkáknak is nagy-nagy szüksége lenne, mint a hatalmas munkanélküliségtől sújtott Barcs.

Tehát véleményünk szerint kissé megkésett ez a javaslat, de jobb későn, mint soha. A NIF mint fejlesztési közreműködő bevonása a jövőbeni és reménybeli fejlesztésekbe megnyithatja az utat az uniós támogatási források igénybevétele előtt, így megtörhet a jég fő hajózási útvonalunk jobb kihasználása előtt.

Ezekre az uniós forrásokra már csak azért is nagy szükség lenne, mert hogyha a költségvetés jövő évre előirányzott számait nézzük, akkor azt tapasztaljuk, hogy a Győr–Gönyü kikötőfejlesztésen kívül, amire 200 millió forintot irányoztak elő, tulajdonképpen nem találkozunk másik ilyen beruházással. Csak hogy ennek a nagyságrendjét érzékeltessem, jó tudni, hogy teszem azt a Gárdony–Zichyújfalu közötti mellékút, a 6212. j. jelű mellékút, ami nem sokat mond egy átlagember számára, viszont hogyha úgy mondom, hogy ez az a mellékút, ami koszorús költőnk, L. Simon úr panziójához vezet, akkor úgy már mindjárt érthető a dolog, nos, erre az útra 795 millió forintot költenek. Ennek tükrében azt kell mondani, hogy ez a nagyságrendű kikötőfejlesztés, illetve a hozzárendelt nemzeti forrás végtelenül kevés, ennél sokkal nagyobb összegekre lenne szükség.

A javaslat tehát mindent egybefoglalva támogatható, ugyanakkor engedjenek meg egy eltérő véleményt a 78/A. § (11) bekezdésében foglaltakkal kapcsolatban. Ez a szakasz kimondja azt, hogy a NIF Zrt. úgymond a helyi önkormányzat érdekében, a helyi önkormányzat tulajdonában álló telken megvalósított fejlesztést elkészültekor a helyi önkormányzat tulajdonába adja. A vízi közlekedés az áruszállítás tekintetében egyértelműen nemzetközi tevékenység és országos ügy. Ha valahol például a vízi közlekedést a személyszállításban, elővárosi közösségi közlekedés céljára használják, mint ahogy ilyen tervek előkészítés alatt állnak, úgy a kikötők és létesítményeik tulajdonlása nem feltétlenül lesz a legjobb helyen azoknál az önkormányzatoknál, amelyek kötelező feladatellátásukra is alig kapnak forrást, mondhatjuk azt, hogy ki vannak éheztetve, ki vannak véreztetve.

A létesítményeknek tehát ez esetben is jobb helye volna a beruházást megvalósító és a helyközi közösségi közlekedési szolgáltatást megrendelő államnál, vagy az állam rendelkezése alapján annál a hajótársaságnál, amely a megrendelt személyszállítási szolgáltatást amúgy is biztosítja, legfeljebb a könyveiben az uniós előírások szerint mint infrastruktúra-üzemeltetést majd szépen különválasztja.

Ennyi lenne a Jobbik hozzáfűznivalója ehhez a törvényjavaslathoz. Nagyon szépen köszönöm képviselőtársaim figyelmét. (Taps a Jobbik soraiban.)

Ülésnap Felszólalás Felszólalás dátuma Felsz./videó idő Napirendi pont
80 88 2015.06.01. 2:13  87-90

ANDER BALÁZS (Jobbik): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Államtitkár Úr! A kormány 760 kilométer kerékpáros-fejlesztést jelentett be. De mit is jelent ez a valóságban?

(13.00)

Nem mást, mint újabb hét szűk esztendőt, hiszen ebben benne van a leromlott, több mint 200 kilométeres Balaton-kör felújítása, azaz csupán 70-80 kilométer új kerékpárútra lehet számítani évente, miközben a biciklizés minden válfaja egyre népszerűbb, és az ország messze le van maradva a kerékpáros-infrastruktúra tekintetében is. Noha a szabadidős és sportcélú kerékpáros-turizmus alapvetően javítana egy-egy térség turisztikai programkínálatán, ennek ellenére még a Budapest-Balaton-kerék­párutat is húsz éve ígérgeti a mindenkori kormány, ez idő alatt pedig alig történt előrelépés.

Szép dolog összekötött kerékpárút-hálózatról beszélni, de az elmúlt 8+5 év valósága az, hogy a legkülönbözőbb minőségű és vonalvezetésű bicikliút többsége a semmiből a sehova vezet. Általánosságban elmondható, hogy a jelenlegi állapotban a kerékpárutak többsége a településeken csak a helyi lakosok rövid útjaihoz ‑ bevásárlás, óvoda, közeli munkahely megközelítése ‑ nyújtanak segítséget. A hosszabb utat tervezőknek irreális kerülőkkel, a kerékpárút semmibe veszésével, rengeteg esetben a gyalogosokkal osztott sávval és néha elfogadhatatlan útminőséggel kell számolniuk.

A kerékpárutak létesítésének társadalmi hasznossága sok szempontból bizonyított. Maga az országos kerékpáros koncepció és hálózati terv is hitelt érdemlően taglalja a felhagyott vasúti vonalak ilyesféle hasznosításának lehetőségét. Kérdezem hát: miért nem történt előrelépés ezen a téren sem?

Miután a főútról letiltják őket, meddig nem lesz még az egyre népszerűbb országúti kerékpársportot és teljesítménytúrázást űzőknek reális alternatív útvonaluk? Ha már mindig a nagy infrastrukturális beruházásokra hivatkoznak, akkor a felújítandó útvonalakon mi az akadálya a kerékpáros-közlekedés biztosításának? Nem gondolják, hogy kevesebb pénzt kellene kitalicskázni a hűbéreseknek, és máris maradna félméternyivel szélesebb betoncsík, aszfaltcsík ilyen célokra? (Az elnök a csengő megkocogtatásával jelzi az időkeret leteltét.)

Illetve azt mondanám: kövessék bátran a londoni példát, ahol még a vadkacsáknak is totyogósávot létesítettek a parkokban. Köszönöm szépen. Várom érdemi válaszát. (Taps a Jobbik padsoraiban.)

Ülésnap Felszólalás Felszólalás dátuma Felsz./videó idő Napirendi pont
80 212 2015.06.01. 5:15  211-214

ANDER BALÁZS (Jobbik): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Képviselőtársaim! Ért már az irányú kritika kormánypárti képviselő részéről, mely szerint a dél-somogyi, illetve a vidéki életet olyan sötét színekkel ecsetelem, hogy a hallgatóságnak a beszámoló után kedve támadna az ereit fölvágni. Nos, attól tartok, hogy újabb dél-somogyi falujárásaim eredményeivel szintén nem tudom majd megugrani azt a hurráoptimista mércét, amit itt egyesek elvárnak, de nyilvánvalóan ez nem a valóság hibája, hanem pusztán a szubjektív látásmódomnak köszönhető.

(15.40)

Hát akkor haladjunk szépen sorjában! A 170 fős Komlósdon ‑ a kormányfői terminológia szerint - igen­csak kalandvágyó lehet a lakosság, hiszen a polgármester úr szíves közlése alapján mintegy 27 helyi lakos már valahol Nyugaton keresi a boldogulását, no meg az izgalmakat. De a nyomorúságos fizetések ellenére az itthon maradók sem renyhe dologtalanságban töltik napjaikat, hiszen találkoztam olyan falubelivel, aki havi 14 ezer forintért is eljár dolgozni, hogy kiegészíthesse kevéske előnyugdíját, a falu közmunkásai, akik szinte mind asszonyok, pedig éppen betonoztak ott jártamkor. Noha nem éppen nőknek való munka, de csinálják, mert a számlákat fizetni kell, és most ez a feladat. Valószínűnek tartom egyébként, hogy a félmilliós Gucci vagy Louis Vuitton ridikülöket hordó, lehetetlenül szűk öltönyökben páváskodó egynémely politikusficsúr nemes egyszerűséggel a nadrágjába rondítana, ha egész nap olyan nehéz talicskákat kéne tologatnia.

A következő meglátogatott falu, a hetven éve még 1200 lelkes, akkor színmagyar református település, Istvándi volt. Az elöregedés problémája, az ebből egyenesen következő népességfogyás és az ezzel szoros összefüggést mutató, mind nagyobb arányokat öltő etnikai átrendeződés folyamatai alapjaiban határozzák meg ennek a községnek a sorsát is. Egykor a magyar paraszti létforma esszenciáját hordozta, de mindez mára a semmibe veszett, a történelem viharai és a XX. század második felének vidékpusztítása teljesen felőrölték a hajdan virágzó falut. A halmozottan hátrányos helyzetűvé nyomorított, szétvert és mostanra csonka társadalmú, óriási munkanélküliségi rátával küszködő, tartós, normális perspektívát nyújtó munkahelyekben szűkölködő, 650 fős, nagyrészt beás cigányok által lakott Istvándi nem örvend jó hírnévnek a dél-somogyi települések sorában.

Az ősszel megválasztott cigány származású, fiatal, agilis polgármesternek ‑ egykori tanítványom férjének ‑, akivel vagy két óra hosszat róttam a falu utcáit, és beszélgettem a gondjaikról, elképzeléseikről, viszont feltett szándéka, hogy visszaszerez valamit az elvesztett presztízsből. Szavai elhivatottságról tanúskodtak, de az eddigi tettek és a felvázolt elképzelések is ezt támasztották alá.

Maga is dolgos, kétkezi munkát nem megvető ember lévén, önkormányzati kertészetet létesített, és kamerarendszer kiépítésén fáradozik, és a cigányság integrációját nem a zsákutcát jelentő, liberális jogvédő maszlag révén kívánja elérni. Szemléletváltásról, az ott élők mentalitásának megváltoztatásáról, a szülői példa fontosságáról is beszélt, arról, hogy tanulni kell, ha pedig ki akar valaki törni, akkor magának is mindent el kell követnie annak érdekében, és nem várhat mindent a társadalomtól, az államtól.

Poroszos regula van ‑ mi tagadás, ennek híre vezérelt a faluba ‑, ami miatt egyébként a sorba nem szívesen beálló, a cigányság becsületes részére is szégyent hozó, társadalomból kiilleszkedett elemek olykor terrorral vádolják.

A felújítás alatt álló református templom mellett az is világossá vált, hogy a történelmi egyházak ‑ az állami segédlet híján is ‑ sajnos messze nem töltik be azt a kiemelt és történelmi szerepet, ami a cigányság integrációja során rájuk hárulna, egyébként a Jobbik elképzelései szerint is.

Mint említettem, a községnek nincs jó híre. Sokan kerülték, mint amolyan ellenséges törzsi területet, ahová belépni sem tanácsos. Az új polgármester feltett szándéka, hogy normális faluvá teszi Istvándit. Kitartást, sok sikert kívánok innen is a munkájához! Csak nehogy a végén őt is betámadja majd az Amnesty International, mondván, egy megátalkodott jobbikos náci. Mindenesetre már az is roppant gyanús lehet majd a mindenhol fasisztaveszélyt vizionálók számára, hogy a második világháború hősi halottjainak tiszteletére állított emlékmű környezete példás rendben van tartva.

Utóiratként azért valamit elmondanék. Kedves Zsiga Marcell! Önnek pedig mindenhonnan azt üzenik, hogy ha tényleg úgy gondolja, hogy havi 47 ezer forintból meg lehet élni, akkor jöjjön el, próbálja ki; a többit a tisztelt Ház tekintélyére való tekintettel most inkább nem idézném. Viszont kormánypárti képviselőtársaimat arra kérem (Az elnök csengetéssel jelzi az időkeret leteltét.), támogassák a Jobbik vidékmentő költségvetési módosító elképzeléseit. Köszönöm szépen. (Taps a Jobbik soraiban.)

Ülésnap Felszólalás Felszólalás dátuma Felsz./videó idő Napirendi pont
84 120 2015.06.11. 17:43  113-128

ANDER BALÁZS, a Jobbik képviselőcsoportja részéről: Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Képviselőtársaim! Tisztelt Államtitkár Úr! A most együttesen tárgyalt törvényjavaslatok a veszélyes áruk nemzetközi közúti, belvízi, valamint vasúti szállításával kapcsolatos nemzetközi egyezmények aktuális módosításait tartalmazzák, a szükséges jogharmonizációs eljárásokat részletezik.

Az előttünk lévő javaslatok szakmailag nemzetközi szinten kidolgozott, elfogadott normák hazai szabályozásba történő átültetését jelentik. A módosításokkal korszerűbbé váló biztonsági előírások nagyobb összhangot teremtenek a közlekedési alágazatok szabályaival is. A módosítások a veszélyes áruk szállításának biztonságát szolgáló anyag­besorolási, műszaki, csomagolási előírások, jelölések, okmányok tekintetében jelentenek változást. Viszont a téma fontosságának talán nem árt, ha kihasználva a kínálkozó lehetőséget, vezérszónoki felszólalásomban megemlítésre kerül majd néhány olyan momentum is, amelynek segítségével jobban körüljárhatjuk a tárgyalt területet.

(15.30)

Hiszen a közlekedés az emberek életét közvetlenül érinti, hatással van a személyes kapcsolatokra, a gazdaságra, a biztonságra, a környezetre, az emberek tanulási és kulturális lehetőségeire. Jó tudni, hogy Európában a közlekedési szektor adja a GDP 10 százalékát, ezen belül pedig a lényeges elemeként szereplő áruforgalom mintegy 44 százaléka közutakon, 8 százaléka vasúton, 4 százaléka pedig belvízi úton jut el rendeltetési helyére.

Megjegyzem, az áruszállítási munkamegosztási arányok tekintetében a vasút területén sokkal jobb számokkal bírunk, mint az európai uniós átlag, hiszen nálunk ez a mutató 18 százalékos. A 75 ezer kilométernyi út és az ugyancsak ilyen hosszúságú vasutak egymásba fonódó hálózatában fontos szerep jut hazánknak Európán belül, hiszen Magyarország a páneurópai folyosók találkozásánál fekszik. Adottságainknál fogva Közép-Európa logisztikai központjává válhatnánk, de ez addig nehezen fog működni, amíg a mintegy 7700 kilométer vasútvonalunknak csupán 15 százaléka kétvágányú és 37 százaléka villamosított, szemben az EU-átlag 42 és 46 százalékával, 140 kilométer/órás emelt sebességre pedig kevesebb, mint 200 kilométeren van lehetőség nálunk. A biztonságot veszélyeztető rossz pályaállapotok miatt pedig 3400 kilométeren van állandó sebességkorlátozás, és akkor még a különféle műtárgyak műszaki állapotáról, a nagyon elöregedett pályavasúti infrastruktúráról és arról, hogy csupán az összvonalhossz harmadán van automata térközbiztosító berendezés, még szó sem esett. Persze tudjuk, hogy a rendelkezésre álló források és a fejlesztési feladatok között óriási szakadék tátong, és mindez nyilván nem az elmúlt öt meg nem is az elmúlt nyolc év öröksége.

Állandóan hangoztatott és a Jobbik részéről támogatott közlekedéspolitikai irányelv egyébként, hogy ebben a közlekedési munkamegosztásban nőjön az energia- és környezetkímélő szállítási módok aránya, ami magyarul nem jelent mást, mint a közúti áruszállítás vasútra és belvízi hajózásra terelését. Az éves szinten átlagosan bekövetkező mintegy 16 ezer közúti baleset is erre int minket. Amikor a közlekedés nem megfelelően működik, zavarja az emberek életét és gazdasági veszteséget okoz, nem is beszélve a katasztrófahelyzetek eshetőségéről.

Ezzel ellentétben a biztonságos, hatékony és környezetkímélő közlekedés hozzájárul az emberi szabadsághoz és jóléthez, a környezet védelméhez. Ezért magáról értetődő, hogy időről időre szükség van a fuvarozás szabályainak felülvizsgálatára, módosítására. A hosszú távon egyáltalán nem fenntartható fogyasztói társadalom elképesztő mértékben termeli a veszélyes áruk egyre bővülő palettáját. A XX. század során a különféle kemikáliák előállítására szakosodott vegyipar fejlődése óriási volt. Jellegüknél fogva az ezek fuvarozásával kapcsolatos előírások prioritást kell hogy élvezzenek. A vegyi árukat csak szigorú előírások betartásával lehet közúton, kötött pályán vagy belvízi hajózás révén továbbítani.

Nyilvánvaló, hogy a vegyi elhárítást továbbra is magas szintű készenlétben kell tartani, a megfelelően képzett szakember-utánpótlást, azok legmodernebb technikai és eszközellátottságát biztosítani kell, amire természetesen, a nagyobb áldozatok elkerülése érdekében, áldozni is kell. Ennek szem előtt tartását pedig mindenkor megfontolásra javasoljuk a döntéshozók felé. A vegyi katasztrófák elkerülése a törvényi szabályozás segítségével is elsőrendű célunk. Ami a vasúton az RID, az a közúti fuvarozásban az ADR, a nemzetközi belvízi szállításnál pedig az ADN.

A törvényjavaslathoz kapcsolt függelékek ezer oldalakon keresztül sorolják alapos szakmai precizitással a szállítható vegyi áruk teljes skáláját, a csomagolásra, veszélyességi fokozatra, a lebomlási időre, a toxikus hatásokra, közömbösítő anyagokra vonatkozó minden olyan ismertetővel, amit egy esetleges katasztrófa során az elhárítás szakemberinek feltétlenül ismerniük kell. Hazánkban ilyen szerencsére még nem következett be, de rendkívüli események azért sajnos elő-előfordulnak.

Zárójelben megjegyezném, hogy a Jobbik álláspontja szerint, ahogyan egyébként most a veszélyes anyagok szállítását egy csomagban tárgyaljuk, úgy lenne hasznos és értelmes a közúti, vasúti és vízi infrastruktúra-fejlesztés egy csomagban történő kezelése is. Közlekedéspolitikai összefüggéseinél fogva azt csak holisztikusan lenne szabad megközelíteni. A társadalmi-gazdasági igényeket hatékonyabban kielégítő, megújuló magyar közlekedési rendszernek az előírások szintjén is nyilvánvalóan biztosítania kell, kellene az alábbiakat: a magas színvonalú, kiszámítható, biztonságos és pontos szolgáltatást, a meglévő közlekedési hálózatok, hálózati elemek, csomópontok, egyéb létesítmények biztonságos és hatékony kihasználását, ami emellett párhuzamosan együtt kell járjon a közlekedésbiztonság növelésével. Hiszen a Jobbik számára elsőrendű emberi, természeti és épített környezet védelme csak így lesz biztosított.

Hogy a gazdaságban betöltött szerepénél fogva milyen súlya van a közlekedési rendszereknek hazánkban, azt elég, ha itt és most csupán azzal szemléltetem, hogy a közúti, a vasúti hálózat, a folyami és tavi kikötők, a magyar repülőterek jelenlegi értéke a teljes nemzeti vagyon körülbelül egyötöde. A meglévő közlekedési rendszer hatékonyságának növelése az áruszállításban, a közúti, vasúti, belvízi szállítás összehangolása, a kombinált és multimodális közlekedés fontos nemzetgazdasági érdekünk.

A most a tisztelt Ház előtt fekvő törvénymódosítások ezen komplex rendszer biztonságosabb működtetéséhez járulnak hozzá. A Jobbik számára mindez magától értetődő, éppen ezért ragadjuk meg ezt az alkalmat is arra, hogy néhány észrevételünkre felhívjuk a döntéshozók figyelmét. Sajnos tényként közölhetjük, hogy Magyarország a vasúti áruszállításból kiszorult, tranzitországgá lettünk, ami azzal jár, hogy mindenféle vasúti társaság kétes műszaki állapotú vasúti kocsikban különféle árufajtákat továbbíthatnak. Pedig üzemeltetési szempontból a vasút fokozott biztonságú közlekedési ágazat, csakhogy a vasútvonalak, a közutakhoz hasonlóan, gyakran településeink legsűrűbben lakott részein haladnak át, ami súlyos katasztrófahelyzetek potenciális lehetőségét rejti magában.

A nemzetközi kereskedelem tárgyát képező áruk elfuvarozásában a vasutaknak kiemelkedő szerepük van, mert nagy teljesítőképességüknél fogva nagy tömegű áruk aránylag gyors és biztonságos elfuvarozására képesek, viszonylag kedvező árak mellett. A vegyi áruk kockázati tényezőjének csökkentése lényeges feladata lenne a törvényhozásnak; magyarán mondva, annál jobb, minél hamarabb hagyja el az ilyen veszélyes áru az ország területét. Idekapcsolódó kérdés lehetne a V0-s vasútvonal megépítésének ügye, amelynek 113 kilométeres, Tatabánya és Cegléd között kiépítendő szakasza lehetővé tenné Budapest elkerülését. A pálya lehetővé tenné, hogy azon akár 160 kilométer/órás sebességgel robogjanak át a teherszerelvények, és azok a mostani négy nappal szemben akár egy nap alatt elhagyhassák hazánk területét.

Viszont ha nincs gazdaságunk és piacunk, nincs is mit fuvarozni. Tudvalevő, hogy a magyar állam tulajdonában jelenleg nincs magyar árufuvarozási ágazat, mivel az előző kormánykoalíció 2008 legelején, hazaárulással felérő módon, külföldi kezekbe játszotta, privatizálta a MÁV Cargót. Elkótyavetyélték a MÁV legjobb falatját, a teherfuvarozást, utat nyitva afelé, hogy a nemzeti vasút helyébe a magánérdekű nemzetközi vasút lépjen. Így az idegen vasutak áruszerelvényeit idegen mozdonyokkal vontatják hazánkban. A nagy kérdés itt az, hogy valóban a megfelelő minőségű és műszaki állapotú teherkocsik futnak-e vonalainkon, és ezek a sokszor kohószökevénynek minősíthető kocsik biztonságosan futnának-e az említett V0-s, emelt sebességre alkalmas pályán.

A vadkeleti privatizáció és liberalizáció elképesztő viszonyokat eredményezett Romániában, amelyek kihatással lehetnek miránk is. A nyugati, több évtizedes, organikus evolúcióval ellentétben itt nem nagy ipari, logisztikai, kikötői cégek, Eurogate, BASF, Duisburg kikötő, Transpetrol alapítottak saját forgalmaikra magánvasutat, hanem a balkáni zavarosban halászva különböző oligarchák szereztek piacot a nemzeti vasúttársaság kárára. Talán nem árt, ha megnézzük, mit olvashatunk ezzel kapcsolatban a legnépszerűbb jobboldali hírportálon, a kuruc.info-n. Lássuk, mit ír a névtelen, de jól felkészült szerző: „Ezeknek a balkáni elemeknek a térnyerése nálunk nem lehet sem magyar gazdasági, sem munkavállalói érdek. Nem kellene leromlott állapotú román vasúti kocsikkal, üzemveszélyes mozdonyokkal, egészségtelen üzleti környezettel és módszerekkel megfertőzni a magyar vasúti viszonyokat. Nincs elég bajunk enélkül is? S bár kétségkívül jól látható, hogy a határok nélküli Európában a nemzetközi zsák mindig megtalálja a foltját, akarom mondani, az euróköteg a megfelelő zsebet, azért nem ártana, ha valaki felhívná az illetékes elvtárs figyelmét, hogy ugyan keleten kél a nap, de ezekkel a sugarakkal nem holmi provinciális, tutyi-mutyi umbulda érkezik az átmeneti Romániából, hanem a legortodoxabb, gátlástalan, hamisítatlan Balkán teszi be a lábát kis hazánkba.” Eddig az idézet, a figyelemfelhívás pedig részemről megtörtént.

(15.40)

A lényeg: kormányra kerülve a Jobbik továbbra is fontosnak tartaná a magyar vasúti árufuvarozás létrehozását, ami nemzetgazdasági hasznosságán túl csökkenthetné az előbb említett kockázatokat is. Nagyon nem mindegy ugyanis, hogy a körülbelül 50 millió tonna éves árumennyiségből a valóban magyar vasúttársaságoknak még csak morzsa sem jut. Elborzasztó számként említeném a 2012 végén mért 0,3 százalékos piaci részesedést. A külföldi érdekeltségű csoportok ugyanis mindent visznek! De ugyanígy támogatnánk a kamionok, nyerges vontatók csereszekrényeinek vasúti kocsikon történő továbbítását, amivel számottevő módon csökkenthetők lennének a közúti katasztrófák, balesetek, kockázati tényezők.

A vasút egyébként mindenképp egyike azon nemzetgazdasági ágazatoknak, amelyek működése sem nemzetpolitikai, sem nemzetgazdasági szempontból nem nélkülözheti teljes mértékben az állami szerep- és felelősségvállalást. A szerepvállalásnak azonban pártpolitikai csatározások és politikai hűbéresek zsákmányszerző hadjárata helyett valóban ezek felett álló nemzetgazdasági elvek mentén kell érvényesülnie. S akkor a szélsőliberális felfogással szemben az állam is jó gazda lehet.

A veszélyes áruk nemzetközi szállítása a közúton ugyanolyan szigorúsággal bír, mint a vasúti kötött pályán. Sőt, a kötött pályával szemben a közúton jóval nagyobb a veszélyességi tényező, melyek nagymértékben megnövelik a rendkívüli helyzetből adódó katasztrófahelyzetek valószínűségét. Csakhogy a közútjaink túlterheltek, két számjegyű főútjaink zöme a hetvenes és a nyolcvanas években épült, és a még IFA-kra tervezett útjaink alépítményei nem bírják a rajtunk keresztül átáramló nemzetközi közúti áruforgalmat, a 30-40 tonnás nyerges vontatókat. Azok széttapossák az irdatlan pénzekből kiépített, fenntartott utakat, amik kátyússá, nyomvályússá válva fokozott balesetveszélyt jelentenek az utakon közlekedőkre és az utak mellett élő magyar állampolgárokra is. A közúti közlekedés amúgy is egy csomó, a társadalom által megfizetendő negatív externáliát termel, ezért nagyon fontos lenne tehát a teherforgalom, és azon belül is a veszélyes anyagok forgalmának közútról vasútra való terelése.

Veszélytelen tömegáruk esetén a legolcsóbb áruszállítási mód a vízi fuvarozás, de veszélyes áruk esetén egy esetleges katasztrófahelyzetben a károk beláthatatlanul megnövekedhetnek, hiszen a veszélyes anyag kiszabadulásakor az azonnal szétterül. Nem véletlen, hogy a tíz országot összekötő Dunán már 1941-ben megkötötték a veszélyes anyagokról szóló áruszállítási megállapodást.

Jó tudni, hogy noha hazánkat földrajzi helyzete nem csupán a vasúti korridorok csomópontjává teszi, hiszen az Európán belüli 30 ezer kilométer hajózható belvízi útból is itt található 1400 kilométer, ráadásul a legfontosabb transzkontinentális vízi útvonalnak, a 3505 kilométer hosszúságú, az északi-tengeri Rotterdamtól a fekete-tengeri Sulináig tartó Duna-Majna-Rajna-rendszernek a közepe éppen Magyarországon, Dunaalmásnál található. Ennek ellenére a dunai magyar kikötők sűrűsége kevesebb, mint harmada a Duna tőlünk nyugatra eső részéhez viszonyítva. Pedig a folyót úgy is felfoghatnánk, mint egy nagyon olcsón fenntartható és nagyon-nagyon sok sávos, tulajdonképpen ingyen a rendelkezésünkre bocsátott autópályát, ahol a fajlagos szállítási költség a közúti közlekedés csupán egynyolcada, tehát roppant olcsó. Az itt érvényesített tarifák a legalacsonyabbak a közlekedési munkamegosztásban részt vevő alágazatok között, és az externáliás költségek a belvízi hajózás esetén mindössze a vasútnál mért értékek egynyolcadát, a közúti negatív externáliák egytizenhetedét teszik ki.

Energiaínséges, energiaimport-függő korunkban és helyzetünkben mindez elsőrendű szempont kellene hogy legyen, mégis mindezen előnyök ellenére az éves szinten 50 milliárd árutonna/kilométeres hazai forgalom csupán 4 százaléka bonyolódik a belvízi hajózás révén. Olyan is előfordult, hogy több száz hajó, uszály volt kénytelen vesztegelni, mivel a magyar mederkotrásra szakosodott gazdasági társaságok nem kaptak engedélyt a meder kotrására. A folyók és csatornák szűk keresztmetszetei hátráltatják a teherforgalom átterelését a közutakról a belvízi szállítás felé. Jól mutatja a vízi közlekedés, elsődlegesen a vízi áruszállítás alárendelt szerepét az, hogy az ebben rejlő lehetőségeket a közúti szállítással szemben környezeti és balesetvédelmi szempontból hatalmas előnyt felmutatni képes vízi szállításban rejlő lehetőségeket mennyire nem képes hazánk kihasználni.

De ez nem csak nálunk van így, sajnos. Viszonylag friss keltezésű az a dokumentum, amelyben az európai uniós számvevőszéki jelentéstevők azt írták: „Közúti helyett belvízi szállítás esetén egyetlen teherhajó több száz kamiont is kiválthat, aminek révén az egész Unióban enyhülhetnek a torlódások és a környezetszennyezés, csökkenhet a balesetek száma. Ha a teherforgalmat a közutakról a folyók és csatornák hálózatára tereljük át, az minden uniós polgár számára csak előnyös lehet. Egy bő évtizeddel azután, hogy az Unió kiemelt területté nyilvánította ennek a szállítási módnak a fejlesztését, az mégis elmarad a közút és a vasút mögött.”

Végezetül, összefoglalva az eddigieket, kedves képviselőtársaim, a Jobbik képviselőcsoportja a már minden helyzetben tanúsított konstruktivitásának megfelelően természetesen támogat minden olyan megállapodást, egyezményt, előírást, szabályt, utasítást, valamint ezekkel összefüggő törvénymódosítást, amely növeli Magyarország lakosságának biztonságát, és biztosítja az utánunk következő nemzedékek egészségét, azt védi napjainkban és a jövőben is, hiszen ez nem pártpolitikai kérdés, hanem vala­mennyiünk közös ügye. Ráadásul a keleti és a távol-keleti piac megnyitásának elengedhetetlen feltétele a fuvarozás biztonságos, egységes szabályozása.

Környezetünk, utolsó stratégiai kincsünknek tekinthető földünk, valamint vízkészletünk és vízbázisunk, illetve az emberi élet védelme érdekében szavazatunkkal továbbra is támogatni fogunk minden jó szándékú törvényt. Köszönöm a figyelmet. (Taps a Jobbik soraiban.)

Ülésnap Felszólalás Felszólalás dátuma Felsz./videó idő Napirendi pont
84 150 2015.06.11. 22:59  143-154

ANDER BALÁZS, a Jobbik képviselőcsoportja részéről: Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Képviselőtársaim! Tisztelt Államtitkár Úr! A vasútnak nem minősülő egyéb kötöttpályás közlekedésről szóló T/4886. számú törvényjavaslat kapcsán csupán röviden szeretnék hozzászólni.

A most tárgyalt törvénytervezet külön szabályozásának oka, hogy a kedvtelési célú, illetve turisztikai kötöttpályás közlekedés relatíve kis kockázattal rendelkezik, ezért nem indokol olyan részletes szabályozást, amit a vasúti törvény előír. Ráadásul ez a terület nem tartozik az EU joghatálya alá. A trolibusz pedig ebből a szempontból kettős, mert egyrészt vonatkozik rá a közúti közlekedés minden idevonatkozó jogszabálya, de a felsővezeték miatt mégis kötöttpályás, de nem vasút, így a szabályozás itt kerül kialakításra.

A Jobbik részéről támogatható a 25 paragrafusból álló tervezet, viszont egy helyen mindenképpen módosítást látunk szükségesnek. A javaslatot kidolgoztuk, bízunk a kormánypártok bölcs belátásában, hogy elfogadják szakmai észrevételeinket.

Nem is untatnék senkit a javaslat részletes ismertetésével, taglalásával, de azért felhívnám a figyelmet arra, hogy a 16. § (3) bekezdése olyan rendelkezést tartalmaz, miszerint ebben az esetben az ügyfél jelen szabályozás alapján ki lenne zárva eljárási jogainak gyakorlásából abban az esetben, ha az alapeljárásban nem tett nyilatkozatot vagy nem nyújtott be kérelmet. Életszerűtlen és indokolhatatlan ez a szabályozás, hiszen a másodfokú eljárásban eljáró hatóság a támadott elsőfokú eljárás egészét vizsgálja felül bizonyos megszorításokkal, és a felülvizsgálat során felmerülhetnek olyan kérdések, születhetnek olyan döntések, amelyek az ügyfelek jogát vagy jogos érdekét úgy sérthetik, hogy ezek a tények, kérdések az alapeljárásban nem merültek fel. Egy ilyen garanciális szabály kiiktatása nem indokolható, és még csak kísérletet sem látunk a törvényalkotó részéről, hogy ezt megmagyarázza, ezért a Jobbik a 16. § (3) bekezdésének elhagyását javasolja.

Ami fajsúlyosabb és több hozzászólást, észrevételt igénylő téma, az a vasúti közlekedésről szóló 2005. évi CLXXXIII. törvény módosítása, a T/4887. számon elénk került tervezet. Képviselőtársaim itt ehhez kapcsolódóan már sok értékes hozzászólást tettek. Mi is megtesszük a magunkét, dicsérni is fogjuk, de jelzem, van jó néhány fenntartásunk és kérdésünk is, amit konkrét példákkal igyekszünk majd alátámasztani.

Áprilisban egyébként még úgy volt, hogy új törvényt terjesztenek be, végül az a döntés született, hogy a módosításokat a meglévő törvénybe ültetik be. E változás néhány, az új törvénybe tervezett elem elmaradásával járt.

(17.40)

Száraz bevezetésnek tűnik, de igen lényeges része a módosítási javaslatnak a vasútvonalak és a vasúti pályahálózatokra vonatkozó besorolási fogalmak új meghatározása. Ez részben egyszerűsítéseket tartalmaz, de új fogalmakat is bevezet. Lényeges és üdvözlendő változás, hogy az elővárosi hálózat már nem csupán Budapest térségére képezhető, megnyílik ez a lehetőség a nagy vasúti vonzáskörzettel rendelkező vidéki városok előtt is.

Az országos mellékvonalak pályahálózati kategória pedig megnyitja a lehetőséget egyes, hosszú távon jelentős szerepre tervezett, jelenleg viszont elhanyagolt pályahálózati elem rekonstrukciója előtt. A nemzetközi megkülönböztetés kivétele egyszerűsíti a besorolási rendet. A szolgáltatáskategóriák alábontása a fentieket követi, a közforgalmú kitétel kerül ki belőlük, így elvben közszolgáltatási szerződés nélkül, piaci alapon is lehet bármely szolgáltatáskategóriát üzemeltetni. Ez előremutató a Jobbik álláspontja szerint is.

Az új törvény fogalomrendszere az integrált vasúti társaság révén elvben lehetővé teszi a darabjaira szétszedett MÁV ismételt összerakását egy jogi személybe, amit nagyon tudnánk támogatni. Az EU ugyanis nem a MÁV szétdarabolását, hanem a pályavasúti tevékenység elkülönített számviteli kezelését írta elő nekünk. Ez tehát akár jó is lehet, de ahhoz meg kellene valósítani. A szándék nem egyértelmű, sajnos, hiszen az önálló pályahálózat-működtető továbbra is meglévő fogalmi eleme a javaslatnak, így maradhat minden a régiben; nem biztos, hogy ez a jó irány egyébként.

A GYSEV integrált vasútvállalat, a MÁV meg nem. Ez meglátszik a két vasút hatékonysági különbségén, bár az is tény, hogy a GYSEV tényleges költségalapú finanszírozása maradéktalanul biztosított, a MÁV-csoporté pedig nem.

Fontos eltérés a korábbi törvényhez képest, hogy állami feladat körébe kizárólag az országos jelentőségű pályahálózat és országos vasútvonalak működtetése és fejlesztése tartozik. Ennek része, hogy csak ezen vasútvonalak működtetése, felújítása, fejlesztése minősül közvetlenül állami feladatnak, közérdekű és közcélú tevékenységnek.

Az országos jelentőségű vasútvonalak besorolását nem a törvény szabályozza, hanem a 168/2010-es Kormányrendelet. Ráadásul e rendelet módosítása a törvénymódosítást követően történik meg, arra az Országgyűlésnek nincs befolyása, csak a kormánynak. Ezt mindenképpen veszélyesnek érezzük. Ez helytelen, mert a választott képviselőknek így nincs beleszólásuk abba, hogy mely térségben mely vasúti közlekedési útvonalak kerülhetnek be egyáltalán a kedvezményezett, államilag támogatott, így a jövőben fejlődésre számítható körbe.

A vasútvonalak jelentőség szerinti besorolása korábban a törvény mellékletében biztosított volt. Ezt a gyakorlatot egyébként a Gyurcsány-Bajnai-kormányok számolták föl, hogy megnyissák az utat a vidéki kisvasutak bezárása előtt, illetve a vidéki mellékvonalak bezárása előtt, ami két lépcsőben, 2007-ben és 2009-ben meg is történt. Jól emlékszünk a vidékpusztítás majd’ félszáz mellékvonal kivégzésével véghezvitt gyalázatára. Elképesztő cinizmus, hogy a leköszönő Bajnai-kormány az őket leváltó új Országgyűlés megalakulásának napján fogadta el ezt a kormányrendeletet.

Viszont még nagyobb szégyen, hogy változatlan formában mind a mai napig érvényben van. A kormánypárti képviselők ‑ már aki itt van ‑ egyébként ne mondják azt, hogy ők újranyitották ezeket a vonalakat, mert csak a harmadát nyitották újra, és azok túlnyomó többségükben jelenleg is épphogy vegetálnak, ott csupán alibiközlekedés folyik.

Ha e törvénymódosítást elfogadják, a vidéki vasutak végleg elesnek az állami fejlesztéseknek még a reményétől is; igen-igen komoly kockázatot érzünk itt. A törvénymódosítási javaslatból kikerült végül a 7. §-ra vonatkozó, korábbi tervezetekben megjelent elképzelés, mely szerint az elővárosi vasúti hálózat a jövőben települési önkormányzathoz vagy azok társulásaihoz is tartozhatott volna. Így annak, hogy például a Debrecen-Tiszalök és Debrecen-Nagykereki-vonalak ‑ mint elővárosi vasutak - fejleszt­hetőek és üzemeltethetőek legyenek, az országos jelentőségű mellékvonalak közé kell hogy besorolásra kerüljenek. Ez megint mutatja annak a rendkívül nagy jelentőségét, mennyire fontos hatása lesz a miniszteri rendeletnek, azaz tényleg olyan kérdéssel találkozunk itt, tényleg egy olyan üggyel, amelyet a törvény mellékletében kellett volna szabályozni. Várjuk egyébként erre az őszinte választ, hogy miért nem ott történik ez meg.

A vasúti pálya működtetésének jogosultságát a nemzeti vagyonról szóló törvény határozza meg. E törvény tartalmaz egy részletes listát az országos törzshálózat részét képező vasútvonalakról, amelyek állami vagy többségi állami tulajdonú vasúttársaság fenntartása alá fognak tartozni a jövőben is. E törvény felsorolásából két transzeurópai vasútvonal kimaradt: a Győr-Sopron és a Fertőszentmiklós-országhatár. Ezért kerül be ebbe a törvénybe a 4. számú melléklet.

Tehát, képviselőtársaim, ami itt a 4. mellékletben, meg a nemzeti vagyonról szóló 2011. évi CLXXXXVI. számú törvény 1. melléklet „B” fejezetének 1. és 2. pontjában nincs benne, az bizony veszélyben van. Fennáll a lehetősége, hogy a jövőben nem lesz rá sem fejlesztés, sem államilag garantált pályafenntartás. Ismét hangsúlyozom, hogy az országos jelentőségű vasúti mellékvonalak kérdését a nemzeti vagyonról szóló törvénnyel összhangban e törvény mellékletében kellene szabályozni.

Bár némi malíciával kérdem, hogy mire is jó egy törvény, ha azt amúgy sem tartják be. Mire is gondolok itt? Országos törzshálózati vonal a Füzesabony-Eger-Putnok-vasútvonal is ‑ igen, az önök 2011. évi döntése alapján ‑, de az Eger-Budapest-viszonylat továbbra is elsődlegesen autóbusszal van kiszolgálva. A budapesti vonatok, pedig erre Felnémetig való közlekedésére lenne mód, Eger belvárosába nem jutnak el; Szilvásvárad felé elővárosi helyett tulajdonképpen itt is alibiközlekedés van, ami még a turisztikai igények kiszolgálására is alkalmatlan.

És most jön a csattanó! Szilvásvárad-Putnok között a közlekedés továbbra is szünetel, igen. Országos törzshálózati vonalon sem végezték el öt év alatt a helyreállítást. Mit várhatunk akkor olyan vidéki vasutakon, amelyek a Bajnai-féle rendelet halállistáján vannak?

Viccesnek vélhetnénk, de inkább tragikus az a tény is, hogy országos törzshálózati vonal a szlovák tranzit árufuvarozással érintett országhatár-Nógrádszakál-Ipolytarnóc-országhatár-vasútvonalszakasz, amely az Aszód-Balassagyarmat-Ipolytarnóc-vonal része, de Balassagyarmat kapcsolata a fővárossal ezzel szemben egyszerű regionális vasút, amely kiesik a fejlesztési forrásokból.

A 28. § kapcsán mit látunk? Az állam az országos törzshálózati és az állami tulajdonban lévő elővárosi és országos jelentőségű mellékvonalakra köt a pályavasúti vállalatokkal vagyonkezelési szerződést. A térségi és elővárosi pályahálózatokra ‑ ha azok állami tulajdonban állnak ‑ szintén az állam köti meg a vagyonkezelési szerződést. Az egyéb és a stratégiai jelentőséggel nem bíró vonalakra nem. Persze ez utóbbiakat bárki működtetheti, de előre látható: nem fognak tolongani a piaci befektetők. És ugye, tisztelt államtitkár úr, nem vagyok túlzottan pesszimista, ha ezt feltételezem. Ilyen vonalak a jelenlegi besorolás szerint például a Széchenyi-hegyi Gyermekvasút, vagy hogy szűkebb pátriámat, Somogy­országot említsem, a Kaposvár-Siófok-vonal, a Kál-Kápolna-Kisújszállás vagy a Fehérgyarmat-Zajta-vasútvonalak.

A törvénymódosításnak a nyílt hozzáférésre, a pályakapacitás elosztására, a kiszolgáló létesítmények kapacitáselosztására és bérbeadási kötelezettségére, az egyablakos ügyintézésre, a pályahasználati díjak feláraira és kedvezményeire vonatkozó új szabályozásokat támogatjuk, tehát nemcsak kritika fogalmazódik meg a Jobbik Magyarországért Mozgalom részéről.

Fontos előrelépésnek tartjuk az iparvágányokra és a saját célú vasúti pályahálózatok működtetésére vonatkozó, egyszerűsített szabályozási rendelkezéseket is. Sajnálatos tény, hogy Magyarország az elmúlt két évtizedben részben épp a túlszabályozás, a nagyvasutakra vonatkozó szigorú rendelkezések átgondolatlan alkalmazása miatt sok termelőegységnél veszítette el ezeket az integrált áruszállítást biztosító rendszereket, amelyekről korábban már én magam is néhányszor itt említést tettem, és a közúti áruszállítást hozta előnyös helyzetbe.

(17.50)

A most bevezetésre kerülő rendelkezések egy lassú visszarendeződési folyamatot indíthatnak el, ami a vasúthálózat belföldi áruszállítási szerepvesztésének megállítását segítheti, illetve nagyobb gazdasági lehetőségeket nyit újak létesítésére, ami a vasúti szállítás versenyképességét javíthatja a közúttal szemben. Teljes mellszélességgel tudjuk ezt is támogatni.

Szívből üdvözöljük továbbá a kisvasutak és a múzeumvasutak üzemeltetésére vonatkozó egyszerűsített rendelkezések bevezetését is, hiszen ezek a létesítmények számottevő módon színesíthetik egy-egy kistérség turisztikai programkínálatát. Ugyan a közlekedési hatósági eljárási díjak tekintetében már eddig is voltak kedvezmények, de a műszaki, vasútbiztonsági, adminisztratív terhek tekintetében eddig a nagyvasúti feltételek voltak rájuk érvényesek, és hát azért valljuk be, teljesen indokolatlanul.

E szabályozók betartása olyan finanszírozási többletigényt jelentett a kisvasutaknál, ami több esetben megszűnésükhöz, más esetben leépülésükhöz vezetett annak ellenére, hogy többségük jelentős idegenforgalmi igényt elégít ki, vagy turisztikai célpontok megközelítését szolgálja.

E folyamat során szűnt meg többek között a nyírvidéki kisvasút, mely a kisvasutak közül nem elsősorban idegenforgalmi, hanem közszolgáltatási funkciót látott el. Ezen egyszerűsítéseknek óriási jelentősége van tehát az ilyen típusú vasutak működtetése, használatuk és üzembe helyezésük költségeinek mérséklése tekintetében. Bevezetésük talán még megmenthet, feléleszthet jobb sorsra érdemes, már nem használt, de még létező hálózatokat.

A vasút-villamosra, az úgynevezett tram-train rendszerekre vonatkozó eltérő szabályozás is új elem a törvényben. Mondhatjuk, hogy ez a Hódmezővásárhely nagy lobbierő miatti törvénymódosítás, csak hogy Józsa képviselőtársam kérdésére válaszoljak. Ő kérdezte államtitkár úrtól, hogy hol terveznek ilyet. Hát akkor eláruljuk, Magyarországon egy tram-train rendszer fog épülni a következő években, a Hódmezővásárhely-Szeged villamos tram-train. Örülünk egyébként Hódmezővásárhely sikereinek, nyilvánvaló. Az egyébként nem ide tartozik, hogy tényleg ez a legindokoltabb kötött pályás közlekedési fejlesztés Magyarországon. Az viszont már idetartozik, hogy a Szeged-Hódmezővásárhely-Békéscsaba vasútvonal az országos törzshálózat része, így az új vasúti törvény szerint is nyílt hozzáférésű vasúti pályának ígérkezik. Csak remélni lehet, hogy e kirakat tram-train projekt miatt a Békéscsaba-Szeged vasúti összeköttetés, a közvetlen személy- és áruszállítás nem fog megszűnni. Persze az is lehet, hogy a hódmezővásárhelyi tram-train üzembe helyezése érdekében a 85/N. § szerint majd EU-bizottsági engedélyt kérnek, hogy az stratégiai jelentőséggel nem bíró pályahálózat, és kivonják a nyílt hozzáférésből.

E lépésnek viszont a térség vasúti áruszállítására nézve lesz katasztrofális hatása. Mit értünk ez alatt? Szeged-Békéscsaba között lényegében megszűnhet a vasúti áruszállítás. Megér ez ennyit? Komolyan kérdezzük, hogy megér-e ez ennyit, államtitkár úr. Bárhogy is lesz, ez csak egy mellékága a törvénymódosításnak.

Összefoglalva, a vasúti törvény módosítása számos fontos új szabályozási, jogharmonizációs elemet tartalmaz. Sok támogatható része mellett azonban van egy olyan eleme, amely miatt azt nem tudjuk támogatni jelen formájában. Ez pedig az a tény, hogy a vasúti hálózat országos mellékvonali besorolásáról, ezáltal a vidéki vasutak jövőjéről az Országgyűlés kizárásával továbbra is a kormány dönt.

A javaslat elfogadását tehát csak abban az esetben tudjuk támogatni, ha az országos vasúti mellékvonalak besorolására vonatkozó módosító javaslatunkat, amit egyébként leadtunk rendben, mely a besorolási listát a jelenleg ismeretlen kormányrendelet helyett a törvény 5. számú mellékletébe helyezi, támogatni fogják.

Az országos vasúti mellékvonalak felsorolását a vasúthálózat egységének megőrzése, az állami fenntartás és fejlesztés garantálása érdekében a törvény mellékletében célszerű szabályozni. A módosító indítványban foglalt melléklet felsorolása az érintett vasútvonalakról nem öncélú. Olyan, a hálózat egysége, egyes térségek közlekedési ellátása tekintetében országos jelentőségű vasutak kerültek ide, amelyek vagy jelenleg is működnek, így áru- és személyszállítási feladatokat ellátnak, vagy a hálózat belföldi és nemzetközi kapcsolatainak, átjárhatóságának bővítése érdekében helyreállításuk a Jobbik véleménye szerint igenis szükséges.

Továbbá szerepelnek a listában olyan, jelenleg szüneteltetett mellékvonalak is, amelyeknek az elővárosi forgalom fejlesztése vagy országos idegenforgalmi célpontok megközelítése miatt jövőben szerepe van, vagy legalábbis reméljük azt, hogy a jövőben is szerepe lesz, nem sorvasztják őket el.

Hadd emlékeztessek egyébként itt néhány olyan gondolatra, szeretném ezekre a gondolatokra újfent csak felhívni kormánypárti képviselőtársaim figyelmét, amit jó lenne, ha meghallanának. A Jobbik mindig azt képviselte, hogy egy rurális, tehát vidéki térségben nem ugyanazokkal a kihasználtsági, utasszám-paramétereket kell elvárni, mint Budapest térségében. Ezért beszélünk egyébként közszolgáltatásról többek közt. Azoknak a vonalaknak a sorsa, amiről itt szó volt, a MÁV kompetenciáját meghaladó közlekedéspolitikai kérdés, szoros összefüggésben a területfejlesztés, a vidékpolitika kérdéseivel, ezért is tárgyaljuk itt.

A helyes döntéshez és jó lelkiismeretük felélesztéséhez hadd idézzem a kormánypárti Völner Pál képviselőtársam 2010 januárjában a Hír TV számára elmondott szavait: „Újra fogjuk nyitni a vonalakat, mert a tényleges megtakarítás a vonalbezárások kapcsán nevetségesen alacsony összeg.” De aranytáblákra kellene vésni Fónagy államtitkár úr mondatát is: „A vasút nem hasznot termel magának, hanem hasznot hajt mindenkinek, így kell rá tekintenünk, s ezért kötelesség a fejlesztése.” És azt is nagyon szépen mondták, amikor úgy fogalmaztak, hogy a közösségi közlekedés közszolgáltatás, alapvetően nem gazdaságossági, vállalati kérdés. Az állam nem kegyet gyakorol vidéki polgáraival, amikor működteti a vasutat, ez alapvető állami kötelezettség. Reméljük, nemcsak ellenzékben, hanem most, kormányon is így vélekednek tisztelt fideszes és KDNP-s képviselőtársain.

Reméljük, hogy nem rekviem jelleggel következzék az országos vasúti mellékvonalak felsorolása, annak a 32 mellékvonalnak a felsorolása, amelyről úgy érezzük, hogy a sorsuk nem teljesen rendezett, nem teljesen tisztázott, amelyről azt szeretnénk, hogy önök teljes mellszélességgel kijelentsék itt, a parlament nyilvánossága előtt, hogy igenis megtartják őket, továbbra is működtetni fogják őket: Szombathely-Kőszeg-vonal, Zalaegerszeg-Rédics, Kaposvár-Fonyód, Dombóvár-Bátaszék, Gyékényes-Barcs-Szentlőrinc, Szentlőrinc-Sellye, Vác-Balassagyarmat, Aszód-Balassagyarmat-Nógrádszakál, Vámosgyörk-Gyöngyös, Debrecen-Sáránd-Nagykereki, Debrecen-Tiszalök, Mátészalka-Fehérgyarmat-Zajta, Kétegyháza-Mezőhegyes-Újszeged, Mezőtúr-Orosháza-Mező­hegyes, Gyo­ma-Szeg­halom, Kötegyán-Vésztő-Püspökladány, Tisza­tenyő-Szentes-Hódmezővásárhelyi Népkert-elága­zás, Szol­nok-Kecskemét, Széchenyi-hegy-Hűvösvölgy, Pápa-Csorna, Lepsény-Hajmáskér, Kaposvár-Siófok, Nagy­­atád-Somogyszob, Központi főmajor-Csiszta-Gyógy­fürdő, Balatonfenyves-Somogyszentpál, Szerencs-Abaúj­szántó, Kál-Kápolna-Kisújszállás, Nyíregyháza-Vásáros­namény, Nyíregyháza-Balsai Tisza-part, Herminatanya-Dombrád, Kecskemét-Kiskunmajsa, Bácsalmás-Csikéria.

Sajnos, államtitkár úron kívül csak két kormánypárti képviselőtársam tartózkodik itt az ülésteremben, de szeretném, ha elvinnék ennek a hírét, és az összes többi kormánypárti képviselőt is felvilágosítanák erről. Szeretnénk azt, ha a kormánypárti képviselőtársaink a jövőben is őszintén a választópolgárok szemébe tudnának nézni ezeknek a mellékvonalaknak a sorsa kapcsán. Nagyon szépen köszönöm a figyelmet. (Taps a Jobbik padsoraiban.)

(18.00)

Ülésnap Felszólalás Felszólalás dátuma Felsz./videó idő Napirendi pont
86 140 2015.06.15. 2:03  139-142

ANDER BALÁZS (Jobbik): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Képviselőtársaim! Egy, a hazai járműgyártás sorsával kapcsolatos szóbeli kérdésemre Orbán Gábor államtitkár úr korábban már példásan felmondta a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium propagandaszövegét. Szavakban persze támogatják a magyar gyártókat. Szavakban persze a „Vedd a hazait és ezzel védd a hazait!” filozófiájának jegyében ígéretek szintjén megrendelésekhez juttatják a John Perkins-féle terminológia szerinti gazdasági bérgyilkosok (Derültség.), tehát az idegen konkurencia és a hazai helytartóik által a rendszerváltás során még ki nem véreztetett magyar gazdasági szereplőket.

A szépen hangzó fő cél, tehát a magyar járműipar fejlesztése azonban ellentmondásban van a valósággal, hiszen Budapest utcáin is alig fut hazai busz, pedig lenne itthoni kapacitás. Elég lenne, ha erről megkérdeznék a Magyar Buszgyártók Szövetségének vezetőjét. De elszomorító jelenségeknek lehetünk tanúi a vasúti járműgyártás területén is. Az állam rossz tulajdonos ‑ zsolozsmázta hazugságát éjjel-nappal a privatizáció emlőin felhizlalt neoliberális sáskahad (Derültség.), amivel a Jobbik messze nem tudott egyetérteni. De ami az újra állami kézbe került Dunakeszi Járműjavítónál történik, több mint vérlázító. Megalapozott sajtóhírek szerint ahelyett, hogy a MÁV mellékvonalakon döcögő lerobbant szerelvényeit újítanák fel, a munkások nem dolgoznak, kényszerszabadságon vegetálnak.

Miért kellett a sószakértő fideszes frakciószóvivő dilettáns sószakértő haverjaival telepakolni a cég vezetőségét? Miért silányítják az adófizetőknek sokba kerülő, de a hűbéreseik számára jól fizető sóhivatallá a többre hivatott céget? Milyen minőségű, az államnak hasznot hajtó kapcsolatépítést végez a cég fontos posztjára állított, ámbár kétségkívül dekoratív Blikk szépe, ha a gyár ott tart, ahová züllesztették?

Ha már az ígéretek ellenére továbbra is fenntartott pöffeteg stílusban nem válaszolnak a dolgozók aggodalmaira vagy a sajtó kérdéseire, nekem lesznek szívesek elárulni: önök szerint minden rendben van Dunakeszin? Nagyon szépen köszönöm. (Taps a Jobbik soraiban.)

Ülésnap Felszólalás Felszólalás dátuma Felsz./videó idő Napirendi pont
86 360 2015.06.15. 5:18  359-360

ANDER BALÁZS (Jobbik): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Képviselőtársaim! Sajnos a kormány szereti olcsó kampánycélokra használni a közfoglalkoztatást. A közmunkaprogram eredendően jó kezdeményezés, a „segély helyett munkát” jelmondat jegyében szükséges is, de csak akkor, ha valódi, értelmes termelőmunkával jár. A kistelepülési polgármesterek megalázóan alacsony fizetésért látják el feladatukat, amely pedig ha komolyan veszik hivatásukat, akkor 24 órás kemény szolgálat. Nagyon sok múlik rajtuk abban, hogy milyen lesz egy-egy közmunkaprogram kimenetele is.

Emlékezetes a Baranya megyei Gyöngyfa esete, ahol a falu 36 közmunkása fél éven keresztül pucolt egy háromszáz méter hosszú árkot, mert nem akadt értelmes munka a környéken. Igen, ha a polgármester nem akar vagy nem mer konfrontálódni, nem tud normális célt adni, akkor a megyénkben is találkozni olyasféle jelenséggel, amiről Rejtő Jenő A három testőr Afrikában című legendás regényében olvashatunk.

(22.00)

Tudják, Okbur oázis állomásfőnökéről van szó, aki reggelente 8 óra 20-kor már menetrendszerűen tökrészeg, és minden kérdésre csak népdalokkal felel. Errefelé annyi a különbség, hogy itt a repertoár kimerül Bunyós Pityu vagy a Bódi család valamelyik slágerében. Szerencsére azonban korántsem ez az általános, hiszen túlnyomórészt nagyon dolgos faluszépítő közmunkásbrigádokkal találkozni.

De az általánosságoktól térjünk vissza a konkrét településekhez. Kálmáncsán jártamkor nem sikerült elfogadnom azt, hogy a 4900 hektár területtel rendelkező, a múlt század elején még 1400 főt számláló, ma viszont alig 600 lelkes, amúgy köztereit, középületeit tekintve nagyon szépen karbantartott és rendezett községben, ahol egy lakóra átlagosan 8 hektár föld jut, miért nem jelenthet valódi alternatívát a falusi lét, s ilyen adottságok mellett miért ürül ki egyre több ház, hogy magát az enyészetnek átadva végül romhalmazzá váljon. A XVI. században még református püspöki főiskola működött itt, valaha innét indult történelmet írni Kálmáncsehi Sánta Márton és Szegedi Kiss István is. De kérdés, túléli-e a falu a XXI. századot.

Görgetegen jártamkor nem sikerült elfogadnom azt, hogy miközben a falu és a szomszédos Rinyaszentkirály határában több ezer hektáron terpeszkedik az elmúlt években 2,5 milliárd forint támogatást bezsebelő, az itteni földek nagy részét birtokló Benetton-uradalom, addig az egyszerű görgetegieknek még ahhoz is pecsétes passzus kell, hogy az önkormányzati utak és árkok mellől csalánt gyűjtsenek, mert ennek hiányában a hatósággal találják magukat szembe. Támogatás a nagybirtoknak az általa terjesztett társadalmi és gazdasági döghalálért, rendőrségi bírság az államra nyilván roppant veszélyes, engedély nélküli árokparti csalánszedésért.

Na, erre mondják, hogy no comment, úgyhogy röppenjünk is inkább a Segesd melletti Felsőbogát- és Bertalan-pusztákra. Túlzás nélkül állíthatom, az óvatlan utazó úgy vélheti, nem is Belső-Somogyban, hanem inkább Belső-Afrikában jár, mert ilyen állapotok csak valahol Zairében lehetnek: óriási kontrasztok és az ezen a tájékon a magyarság szempontjából már elvesztett demográfiai háború tudatában pár évtized múlva robbanással fenyegető irtózatos társadalmi feszültségek. A pusztától nyugat felé az LMP itteni országgyűlési képviselőjelöltjének 215 milliós jegyzett tőkével rendelkező, 1 milliárd 200 millió forint támogatásban részesített, ezzel szemben hatalmas területein mindössze 16 embert foglalkoztató családi cégének, a Kutasi Mezőkert Zrt.-nek a birtokközpontja. A pusztától kelet felé a magángépek fogadására is alkalmas, valóban csodás ékkőként tündöklő Hertelendy-kastélyszálló, ami talán még Lázár János igényeit is kielégíthetné. Ráadásul a honlapjuk árlistája alapján a 26 ezer forintos vacsorát is beszámítva egy főre potom 150 rongyból ki is lehet jönni éjszakánként.

Miközben a Segesd felé vezető úton 50 milliós Ferrarik és Maseratik repesztenek, addig az LMP-s birtokközpont és a kastélyszálló közötti, szinte járhatatlan bekötőút végén rongyosan gubbasztó pusztán mellbevágó a szegénység, a civilizációs szakadék. Széthordott romos épületek, a rozzant viskók udvarán seregnyi és nyilván semmiről sem tehető meztelen pulya. A gettóvá vált pusztán iszonyatos tempóban termelődik újra a nyomor. A beilleszkedés, a társadalmi mobilitás esélye zéró.

Kérdés, hogy meghallják-e az itteniek a cigányellenes rasszizmussal nehezen vádolható Forgács István szavát, hogy fiatalon szülni és a nyomorba sokat szülni nem kulturális jog és érték. Kérdés, hogy meghallják-e a borsodi vajda, Lakatos Attila szavát, hogy a gyerek felelősség, és nem szabad engedni, hogy a fejekben az motoszkáljon, hogy a megszülető gyerek miatt mennyivel nő a családi pótlék.

De ott a kormány felelőssége is. Kérdés, hogy meghallják-e a figyelmeztetést. Mert munka annak sincs, aki tényleg dolgozni szeretne. A nagyra növő Bertalan-puszták pedig lassan elnyelik a falvakat, és összefüggő zónákká válnak. És akkor beteljesül Forgács jóslata: ha ez nem változik, az ország biztosan a gazdasági csődbe és a kezelhetetlen társadalmi feszültségek örvényébe zuhan ‑ konkrétan a vesztébe. Köszönöm, hogy meghallgattak.

Ülésnap Felszólalás Felszólalás dátuma Felsz./videó idő Napirendi pont
89 246 2015.06.22. 9:10  239-248

ANDER BALÁZS (Jobbik): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Képviselőtársaim! Tisztelt Államtitkár Úr! Nos, az egyik szemünk sír, a másik meg nevet, hogyha az előttünk fekvő törvénymódosítást vizsgáljuk, ugyanis számos olyan előremutató pontot találtunk ebben a javaslatban, ami bizonyára segít megoldani a vasút területén létrejött és évtizedek alatt felhalmozódott problémákat, amiket, ugye, egyetértünk, államtitkár úr, nem a rasszista, antiszemita jobbikos összeesküvők okoztak.

No, akkor dicsérettel kezdeném, ugyanis három részre oszthatjuk itt a törvényjavaslatot, illetve a hozzá fűződő álláspontunkat. Az első az valóban a dicséret hangja, ugyanis például az az üdvözlendő változás, hogy az elővárosi hálózat már nem csupán Budapest térségére képezhető, komoly előrelépést jelent, hiszen megnyílik ez a lehetőség a nagy vasúti vonzáskörzettel rendelkező vidéki városok előtt is. Ezt mindenképpen el kell ismernünk.

A második ilyen pont a törvénymódosításnak a nyílt hozzáférésre, a pályakapacitás elosztására, a kiszolgáló létesítmények kapacitáselosztására, a bérbeadási kötelezettségére, az egyablakos ügyintézésre, a pályahasználati díjak feláraira és a kedvezményére vonatkozó új szabályozásokkal kapcsolatos. Ezeket is támogatni tudjuk, mondom: a problémákat segítenének ezek is megoldani.

További támogatható elképzelések: az iparvágányokra és a saját célú vasúti pályahálózatok működtetésére vonatkozó egyszerűsített szabályozási rendelkezések. Sajnálatos tény egyébként, hogy Magyarországon az elmúlt két évtizedben részben éppen az a túlszabályozás, amivel eddig találkozhattunk, a nagy vasutakra vonatkoztatott szigorú rendelkezések ide átvétele, ennek átgondolatlan alkalmazása miatt sok termelő egységnél elveszítették azt a lehetőséget, hogy integrált áruszállítással foglalkozzanak. Ez nagyon káros volt, hiszen a közúti áruszállítást hozta előnyös helyzetbe, annak minden negatívumával egyetemben.

Viszont a most bevezetésre kerülő rendelkezések egy lassú visszarendeződési folyamatot indíthatnak el, ahogy ezt korábban már kifejtettük, ami a vasúthálózat belföldi áruszállítási szerepvesztésének megállítását segítheti, illetve nagyobb gazdasági lehetőségeket nyit újak létesítésére, ami a vasúti szállítás versenyképességét javíthatja a közúttal szemben. Ez a Jobbik véleménye szerint egy minden tekintetben támogatandó elképzelés.

Szívből üdvözöljük továbbá a kisvasutak és a múzeumvasutak üzemeltetésére vonatkozó egyszerűsített rendelkezések bevezetését is, a múltkoriban ez is kifejtésre került a részünkről. Turisztikai szempontból, vagy hogyha a családokra, a kisgyermekes családokra gondolunk, akkor ez mind-mind olyan lépés, ami egyértelműen pozitív és csakis támogatandó.

(18.40)

Ugyan a közlekedési hatósági eljárási díjak tekintetében már eddig is voltak kedvezmények, de a műszaki, a vasútbiztonsági, az adminisztratív terhek tekintetében eddig a nagyvasúti feltételek voltak ezekre a kisvasutakra érvényesek, teljesen értelmetlen módon, ami csak meggátolta ezek életben maradását, fejlődését. Ezeknek a szabályozóknak a betartása olyan finanszírozási többletigényt jelentett a kisvasutaknál, ami több esetben bizony a jelzett megszűnéshez vezetett, a leépüléshez, annak ellenére, hogy jelentős idegenforgalmi potenciállal rendelkezhetnek, idegenforgalmi igényeket elégítenek ki, vagy éppen turisztikai célpontoknak a megközelítését szolgálják.

Előremutató továbbá véleményünk szerint az „országos mellékvonalak” pályahálózati kategória olyan formán szerepeltetése, ami megnyitja a lehetőséget egyes hosszú távon jelentős szerepre tervezett, jelenleg viszont elhanyagolt pályahálózati elem rekonstrukciója előtt. A nemzetközi megkülönböztetés kivétele egyszerűsíti a besorolási rendet, a szolgáltatás kategóriák alá bontása a fentieket követi, a közforgalmi kitétel kerül ki belőlük, így elvben közszolgáltatási szerződés nélkül, piaci alapon is lehet bármely szolgáltatáskategóriát üzemeltetni, tehát ez mindenképpen támogatandó.

Az új törvény fogalomrendszere az integrált vasúti társaság révén elvben lehetővé teszi a korábban darabjaira szétszaggatott MÁV ismételt összerakását egy jogi személybe. Az EU annak idején nem a MÁV szétdarabolását, hanem a pályavasúti tevékenység elkülönített számviteli kezelését írta elő nekünk, ezt magyarázták aztán félre, ezért lett a MÁV szétszedve, tehát ez véleményünk szerint akár jó is lehet, csak ahhoz meg kellene valósítani. A szándék nem egyértelmű, államtitkár úr, úgyhogy itt szeretnék erre rákérdezni: mi a további terv ezzel kapcsolatosan? Hiszen az önálló pályahálózat-működtető továbbra is meglevő fogalmi elem, így maradhat minden a régiben, ami viszont nem biztos, hogy jó irány. Tisztelettel kérem erre vonatkozó válaszát.

Józsa képviselőtársam megemlítette az úgynevezett vasút-villamos, tram-train rendszereket, ami szintén egy eltérő szabályozás, új elem ebben a törvényben. Nem akarjuk kihegyezni Lázár Jánosra a dolgot, egy ilyen tram-train rendszer megvalósítása prognosztizálható most Magyarországon, a Szeged-Hódmezővásárhely közötti. Egy kisvárosból érkeztem, Barcsról, pontosan tudom, hogy mit jelent, amikor egy ilyen kisvárosnak egy nagyon erős érdekkijáró embere van, az ottani emberek ennek örülnek; Barcs Losonczi Pálnak a múlt rendszerben nagyon sokat köszönhetett, a hódmezővásárhelyiek is minden bizonnyal Lázár Jánosnak. Itt a nagy kérdés az, és szeretném, hogyha az államtitkár úr erre egyértelműen válaszolna, hogy a Szeged-Békéscsaba vonalnak mi lesz a sorsa, tehát a tram-train bevezetése, illetve megvalósítása esetén az megmarad-e, vagy pedig lehúzhatja a rolót, és a Békéscsaba-Szeged vasúti összeköttetés, a közvetlen személy- és áruszállítás meg fog szűnni. Szeretnénk egy egyértelmű megerősítést arra vonatkozóan, hogy ilyesmi nem fog bekövetkezni.

Fontos eltérés a korábbi törvényekhez képest, hogy az állami feladat körébe kizárólag az országos jelentőségű pályahálózat és országos vasútvonalak működtetése és fejlesztése tartozik. Ennek része, hogy csak ezen vasútvonalak működtetése, felújítása, fejlesztése minősül közvetlen állami feladatnak, közérdekű és közcélú tevékenységnek, tehát attól tartunk egyébként, hogy ha e törvénymódosítás elfogadásra kerül, úgy a vidéki vasutak végleg elesnek az állami fejlesztéseknek még a reményétől is. Úgy érezzük, hogy itt komoly veszély forog fenn, előfordulhat, hogy a jövőben nem lesz rá sem fejlesztés, sem pedig államilag garantált pályafenntartás. Erre is várnám egyébként az államtitkár úrnak a megnyugtató válaszát, hogy mégsem így fog történni.

Amit viszont igen-igen komoly problémának látunk, az az, hogy az országos jelentőségű vasútvonalak besorolását nem a törvény szabályozza. A múlt alkalommal is volt erről szó, hogy kormányrendelet alá tartozik ennek a szabályozása, ráadásul a rendelet módosítása majd a törvénymódosítást követően történik meg, arra az Országgyűlésnek nincs befolyása, csak a kormánynak. Tehát kormánypárti, egyéniben megválasztott képviselők nagyon könnyű helyzetben lesznek adott esetben, amikor megszűnik a körzetükben egy vonal, ráháríthatják ennek felelősségét a kormányra, ők pedig mossák kezeiket. Helytelen egyébként ez a hozzáállás, a választott képviselőknek igenis joga lenne vagy joga kellene lennie arra, hogy beleszóljanak mindebbe, hogy mely térségben mely vasúti közlekedési útvonalak kerülhetnek be egyáltalán ebbe a kedvezményezett, államilag támogatott és így a jövőben is fejlődésre számítható kedvezményezett körbe. Szeretném megkérdezni az államtitkár urat, hogy bekerülhet-e, és hogyha nem, akkor miért nem kerülhet be az országos mellékvonalaknak a felsorolása a törvénybe, és miért hagyják ennek a szabályozását (Az elnök csenget.) kormányrendeletre. Nagyon szépen köszönöm. (Taps a Jobbik soraiban.)

Ülésnap Felszólalás Felszólalás dátuma Felsz./videó idő Napirendi pont
89 256 2015.06.22. 2:22  249-260

ANDER BALÁZS (Jobbik): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Képviselőtársaim! A vasútnak nem minősülő egyéb kötöttpályás közlekedésről szóló törvényjavaslat kapcsán tényleg nagyon röviden kívánok hozzászólni, hiszen a képviselőtársaim itt előttem mindent elmondtak, és a Jobbik is így, előrebocsátom, nyilván támogatni tudja ezt a törvényjavaslatot, mint ahogy már korábban ez részünkről elhangzott.

A most tárgyalt törvénytervezet külön szabályozásának oka, hogy a kedvtelési, civil, illetve a turisztikai kötöttpályás közlekedés relatíve kis kockázattal rendelkezik, ezért nem indokolt tényleg az a részletes szabályozás, amit a vasúti törvény előír, tehát a nagyvasúti rendszerekre vonatkoztatott előírások teljesen indokolatlanok itt. Ráadásul ez a terület nem is tartozik az EU-jog hatálya alá, valamint a még benne szereplő trolibusz is teljesen kilógott, mondjuk, abból a sorból, ami azt eredményezte, hogy a rendes vasúti törvény hatálya alá tartozzon, hiszen vonatkozik rá a közúti közlekedés minden idevonatkozó jogszabályi előírása, viszont a felsővezeték miatt mégiscsak egy kötöttpályás közlekedési rendszer, nem vasút. Úgyhogy teljesen egyértelmű, hogy új szabályozás, illetve más szabályozás vonatkozik erre is.

Szerettük volna egyébként itt a 16. § (3) bekezdése kapcsán, ha az a módosító javaslat, amelyet a Jobbik előtárt, bekerül a törvénybe, ugyanis úgy vettük észre vagy úgy gondoljuk, hogy bizonyos esetekben az ügyfél jelen szabályozás alapján ki lenne zárva eljárási jogainak gyakorlásából, és ahogy azt már korábban is itt kifejtettük, egy ilyen garanciális szabály kiiktatása véleményünk szerint nem indokolható. Ennek ellenére, még egyszer hangsúlyozom, a Jobbik teljesen természetesen ezt a törvényjavaslatot, mivel annak turizmusélénkítő hatását, annak területfejlesztő hatását is szem előtt tartjuk, nyilván támogatni fogja. Nagyon szépen köszönöm. (Taps a Jobbik soraiból.)

Ülésnap Felszólalás Felszólalás dátuma Felsz./videó idő Napirendi pont
89 334 2015.06.22. 5:22  333-334

ANDER BALÁZS (Jobbik): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Képviselőtársaim! Falujárásaim keserű tapasztalataként magam is beszámoltam olyan jelenségről, amikor az amúgy alulképzett, a közösségen élősködő személy nem vállalta a munkát 5000 forintos napszám esetén sem. Alapszabály: ha az az életerős ember, aki akkor sem dolgozik, ha van munka, az ne is egyék.

Itt a részünkről egy egyetértő bólintással pontot is tehetnénk a Pintér Sándor által fémjelzett törvénymódosítás vitájára. Csakhogy a tisztelt Ház elé került törvénytervezet olyan messze van a Jobbik által vallott ökoszociális modelltől, mint Makó Jeruzsálemtől. Ez a javaslat gyökeresen szembemegy a Somogyi Imre-féle, Németh László-féle kert-Magyarország gondolatával. Ez a javaslat a halmozottan hátrányos helyzetűvé nyomorított vidéki régiók szegényeire megalázó módon csak cselédként, nem pedig méltósággal bíró állampolgárként tekint. Évtizedek alatt kiforgatták a parasztságot ősi jussából, először a kommunisták által a magyar falun végigvert kollektivizálással, majd a kárpótlási jegyes csalássorozattal.

A nemzeti felemelkedés zálogát jelentő, önfoglalkoztató családi gazdaságok helyett a szocialista kolhozokat felváltó, bérmunkásait a végtelenségig kizsigerelő tőkés nagyüzemeket favorizálták. A társadalmi hasznosságot hírből sem ismerő, nemzetellenes, egyoldalúan profitalapú birtokpolitikával tág teret adtak az iparszerű tömegtermelést folytató, társadalmi felelősségérzettel nem rendelkező, vidékpusztító agrárnagyüzemeknek.

A folyamatot Ady egy évszázada már látnoki módon leírta, ezért hadd idézzek A tavalyi cselédekhez című verséből. „De jött egy kóbor ivadék, / Rabló, szerencsés ritterek / Népe, akiknek sarj-során / Ma tán zsandár-miniszterek / Tobzódnak az Idő torán, / Igazi magyarság torán. / Ma gróf-sorban ők diktálnak, / De vannak, kik még emlékeznek, / S ha kell, ki is állnak.”

A kialakított nagybirtokrendszer haszonélvezői csak a földalapú támogatásokból súlyos milliárdokat kaszálnak, miközben egész falvak lakossága tengődik munka nélkül és gebedhet éhen, híven tükrözve azt a társadalmi katasztrófahelyzetet, ami mondjuk, szűkebb pátriám, Somogy megye sokszor már nem is Alsó-Balkánt, hanem Belső-Afrikát idéző leszakadt perifériáin kialakult.

Dél-Somogy 12 idegen vagy hazai hátterű agrárcégóriása csak az elmúlt években 18 milliárd forint támogatást kapott. Van olyan kft., zrt., latifundium élén pöffeszkedő mohó Döbrögi, amelyik ennek ellenére a több ezer hektárján alig egy tucat embert foglalkoztat. S akkor a belügyminiszter megajándékozná ezeket a jöttment idegeneket vagy a náluk fikarcnyit sem különb magyar oligarchákat a jobbágysorba süllyesztett olcsó munkaerővel is. A rácsok mögé szánt, Bantusztánná alakított falvak népét terelnék a földjeikre, hogy állami segédlettel még csak véletlenül se kelljen normális, emberi bért fizetniük bérmunkásaiknak.

Két és fél évszázada, amikor az akkori oligarchák vetették el a sulykot, és nem tudták, hogy hol van a népnyúzás határa, Magyarország királynője, Mária Terézia az adóalanyok védelmében bölcsen felismerte: etetni kell a juhot, hogyha nyírni akarja. Megfontolandó igazság lenne ez a mai ország­irányítók számára is, nem pedig kizsigerelendő igavonó barmot csinálni a vidék lakosságából.

El kell kerülni azt a sorsot, amit a két világháború közötti egyik legjobb népi írónk, Sinka István festett meg a Fekete bojtár vallomásaiban, a kisgyermekkorától öregségéig az egész életét ínszakasztó munkával végigrobotoló magyar cseléd sorsát, aki a varjúcsőszségből is kivénülve, alkalmatlanná válva arra, hogy ura számára további profitot termeljen, télvíz idején halálának közeledtét érezve, éhezve, fázva, legyengülve, kivert kutyaként a vermesi uradalom egy trágyadombjába ásott magának üreget, mert ott legalább meleg volt, és aztán ez a kupac trágya lett a szemfedője is.

Reméljük, leleményességükben nem fogják leporolni a rabszolgatörvényként emlegetett, a munkaadók és mezőgazdasági munkások közötti jogviszony szabályozásáról szóló 1898. évi II. törvénycikket, amely lehetővé tette a munka úgymond jogtalan abbahagyásakor alkalmazható hatósági erőszakot.

(21.10)

Magyarul, a sztrájkba lépő agrárproletárok karhatalommal történő jobb belátásra bírását, vagy a derestörvénynek csúfolt, a gazda és a gazdasági cseléd közötti jogviszony szabályozásáról szóló 1907. évi XLV. törvénycikket, amely megtiltotta a mezőgazdasági cselédek év közben történő költözését, és lehetővé tette a kiskorú cselédek testi fenyítését. Reméljük, nem húzzák elő a kilencedszedés, a robot, azaz az ingyenmunka, valamint a jus primae noctis, tehát az első éjszaka jogának baráti oligarchákra történő kiterjesztésének ötletét.

Ceterum censeo, a nagybirtok túlsúlya, a vidéki lakosság cselédsorba kényszerítése maga a társadalmi döghalál. Ez nem a magyar, hanem a dél-amerikai út! Köszönöm szépen. (Taps a Jobbik soraiban.)

Ülésnap Felszólalás Felszólalás dátuma Felsz./videó idő Napirendi pont
91 340 2015.06.29. 9:25  333-346

ANDER BALÁZS (Jobbik): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Képviselőtársaim! Az a szociális krízishelyzet, aminek a kérdésköre leginkább vidéken csúcsosodik ki, nyugodtan mondhatjuk azt, hogy nem pusztán önmagában szemlélendő, hanem ez egy nemzetstratégiai kérdés is. Úgyhogy engedjék meg, hogy e mentén is néhány szegmensét ennek a kérdéskörnek itt megpróbáljam megvilágítani.

Csoóri Sándor valamikor még azt mondta, hogy ezt a nemzetet, ezt az országot ezer éven keresztül a magyar vidék tartotta meg. Tegyék a szívükre a kezüket, és mondják meg őszintén, hogy ez a törvénymódosítás még egy ilyen gondolat szellemében született-e. Hozzájárul-e ahhoz, hogy a magyar vidék még ezer évig megmaradjon, és a magyar nemzetről még ezer évig lehessen beszélni? Az a véleményem egyébként, hogy nem. Nem! (Kósa Lajos: De!) Nagyon nem. Mondanék még valamit akkor, csak hogy íróóriásokat idézzek. Veres Péter, a balmazújvárosi szegényparaszti sorból nem álbaloldali, hanem valódi nép-nemzeti íróóriássá váló írófejedelem gondolatát mondanám. Ő azt mondta, hogy föld, kenyér, szabadság, kultúra, ennyi az egész tulajdonképpen, amire a vidék lakosságának szüksége lenne, amire a vidék lakossága, a magyar parasztság vágyik. Nézzük meg, hogy ebből mennyi van most biztosítva számukra!

Dúró Dóra képviselőtársam nem oly rég felvázolta, sajnos tökéletes precizitással azt a szomorú helyzetet, hogy a kultúra mennyire nem jut el ezekhez a szegény rétegekhez, és mennyire ki vannak ebből rekesztve. Ha megnézzük azt, hogy a szabadság mint fogalom mennyire van őrájuk kiterjesztve, akkor megint csak azt tudjuk mondani, hogy ez nem létező fogalom vidéken, és ahogy itt képviselőtársaim is elmondták, mondjuk, egy-egy vidéki polgármester olyan túlhatalommal rendelkezhet ebben az esetben, ami ezt a talán még meglévő kicsiny szabadságot is eltapossa, és megölné. Önök talán nem találkoznak ilyesmivel, nem találkoznak olyan emberekkel, amikor napról napra megkeresik a képviselőket panaszkodó polgárok azzal, hogy egyszerű megnyilvánulások miatt is milyen pressziónak vannak kitéve, milyen egzisztenciális fenyegetettségben élnek. Akkor el lehet képzelni, hogy ez a törvénymódosítás, ez a javaslat, ami kvázi jobbággyá, cseléddé, napszámossá züllesztené a vidék lakosságát, ez milyen hatásokat gerjesztene. Aztán ott van a kenyér és a föld kérdése.

Hát, kedves képviselőtársaim, beszélhetünk számokról: a nettó közmunkásbér 52 ezer forint. A törvénymódosítás szerint, ha egyszerűsített foglalkoztatás keretében hajtanák őket valamelyik baráti oligarcha földjére dolgozni, 59 ezer forintot jelentene nettóban. A minimálbér 85 százalékáról beszélünk. Most lehet itt elsődleges munkaerőpiacról beszélni, csak ez a valósággal nem találkozik. Tehát mondjuk, egy olyan lepusztított és halmozottan hátrányos helyzetűvé züllesztett régióban, mint amilyen Dél-Somogy, arról ábrándozni, hogy majd ezek az emberek ilyesféle presszióval is talán akkor visszaterelhetők lesznek az elsődleges munkaerőpiacra, ez nem több, mint hiú ábránd. Nincsen igazi munkaerőpiac. Őtőlük azt a lehetőséget veszik el, hogy mondjuk, akkor a valódi napszám helyett, ami jelen állás szerint mifelénk olyan napi 5 ezer forintot jelent, ne havi 100 vagy 110 ezer forintot keressenek, hanem odahajtva valamelyik exkommunista vagy éppen Fidesz közeli oligarcha földjeire, ennek a feléből legyenek kénytelenek megélni. Erről van szó, nem másról.

De fel lehet vetni még néhány kérdést. Az, hogy milyen is, mondjuk az az ideális vidéki kép, amit önök is felvázoltak, szeretnék valakitől idézni, kíváncsi vagyok, hogy rájönnek-e, hogy ki mondta ezt. „Az erős Magyarország ‑ a vidéki hivatás, az élet természetes rendjéhez való ragaszkodás a falu jövőképe, a portáit, határát szeretettel gondozó falu, a családi gazdaság jövőképe pedig a megélhetést biztosító, emberléptékű vállalkozás.” Ezt Orbán Viktor mondta. Családi gazdaság? És odaterelt jobbágytömegek? Hogyan tudjuk ezt összekapcsolni?

De még anno, amikor a Somogy megyei közgyűlés tagja lettem, nagyon örültem annak, amikor a fideszes elnök, Gelencsér Attila a beiktatási beszédében a mezőgazdaságnak viszonylag nagy részt szentelt, és elmondta, hogy a földek felét a nagybirtokosok tartják a kezükben, akik 70 ezer embernek adnak munkát, a másik felén viszont ott vannak a valódi kis- és közepes családi gazdálkodók, akik négyszer ennyi embert tudnak foglalkoztatni. És azt mondja, hogy aki a nagyokat preferálja támogatási rendszerekkel, törvényekkel, szabályozókkal, ami eddig ment, az a munkahelyek számának csökkentését támogatja. Aki viszont a kicsiket, az önfoglalkoztató ‑ figyelem! ‑ az önfoglalkoztató kis gazdaságokat, háztáji gazdaságokat, aki újraéleszti a vidéket ilyen értelemben, aki megpróbál feldolgozóipart idehozni, élelmiszer-feldolgozást, belső piaci szabályozást, sok-sok feladatot, az nem csinál mást, mint az agráriumban egyébként potenciálisan ma bent lévő több százezer munkahelyet hoz létre. No, erről lenne szó, ez lenne az igazi munkahelyteremtés. De akkor itt fel lehetne vetni néhány kérdést, kedves képviselőtársaim: hogy állunk ezekkel? Ez lenne az igazi munka.

Mi van a Hangya Szövetkezettel? Mi van a termékpályás szövetkezeti módozatoknak a segítségével? Erre kellene válaszolni. Miért van az, hogy a termelő, aki valóban megdolgozik azért, az össz­haszonnak mondjuk, 10 százalékát teheti zsebre? Az összes többi eltűnik a közvetítők és a lánckereskedők kezén. És lehet itt mutogatni, mondjuk, elmúlt nyolc évre, de önök már öt éve kormányon vannak. Ezt kellene elsődlegesen rendezni, és nem pedig ilyen látszattörvényekkel megoldani azt a helyzetet, azt a súlyos válsághelyzetet, ami a vidéken kialakult. Ebben kellene gondolkodni. Ugyanis, amit vidéken tapasztaltunk, az nem más, mint hogy a magyar nemzet etnikai jelenléte adott esetben kérdésessé vált. Elmenekülnek, eltűnnek a fiatalok, amilyen jövőképet önök, mondjuk, ezáltal felvázolnak a vidéken maradt lakosság számára, az nem vonzó. Ebből senki nem fog kérni. Ahogy, mondjuk, egy környékbeli egykori református tanító, lelkész, Arany Bálint fogalmazott egy évszázaddal ezelőtt, ő azt mondta, hogy pusztulunk, veszünk. És pusztulunk, veszünk, lehet ezen mosolyogni, kedves Révész képviselőtársam, de meg kell nézni azokat a demográfiai adatokat, amelyek mondjuk, az olyan vidéki régiókat jellemzik, mint amilyen Dél-Somogy vagy éppen Belső-Somogy.

(22.20)

Igen, pusztulunk, veszünk, mert nincs perspektíva, és ez a cselédlét, a napszámossá való züllesztés, a nettó 59 ezer forinton való bérrabtartás nem jelent valós alternatívát a magyar fiatalok számára. S akkor nem kell csodálkozni, hogy Londonba mennek inkább mosogatni! Ez a mai magyar vidék képe. Olyan káros társadalmi folyamatok indultak el, és nem az elmúlt öt, de még csak nem is az elmúlt nyolc év alatt, hanem még a rendszerváltás előtt, amiket bizony-bizony ilyen törvényekkel, ilyen szabályozókkal csak még jobban megnehezítenek, és még fájóbbá tesznek az ott élő emberek számára.

Nemzetben gondolkodó felelős politikum ilyesféle agráriummal kapcsolatos szociálpolitikai intézkedéseket nem támogathat. Nem támogathatjuk! Hol van a háztáji rendszert összefogó… (Az elnök a csengő megkocogtatásával jelzi az időkeret leteltét.) Elnézést kérek, elnök úr. Hol van az, amit ígértek, hogy a háztáji gazdaságokat felfuttatják, összefogják, és ezáltal a vidéket próbálják majd helyzetbe hozni? Erre válaszoljanak! Köszönöm szépen. (Taps a Jobbik soraiban. ‑ Révész Máriusz: Az is egy törvény, de az egy másik törvény.) És az hol van?

Ülésnap Felszólalás Felszólalás dátuma Felsz./videó idő Napirendi pont
91 380 2015.06.29. 5:03  379-380

ANDER BALÁZS (Jobbik): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Képviselőtársaim! Közismert, hogy a XX. századi diktatúrák milyen előszeretettel éltek a bűntudatkeltés fegyverének kínzóeszközével. Ezzel kapcsolatosan szeretnék néhány gondolatot megosztani kedves képviselőtársaimmal.

Szisztematikus bűntudatot keltettek az emberekben, társadalmi csoportokban és gyakorlatilag az egész társadalomban. Félelmetes fegyver volt ez, mert a bűntudat megbénítja az embert, csökkenti ellenálló képességét, védtelenebbé teszi az elnyomással szemben. Elég, ha itt csak arra utalok, hogy az ötvenes-hatvanas években a kommunista hatalom milyen óriási rombolást végzett a magyar társadalom tudatában ezzel a bűntudatkeltő stratégiával. Megalázták, megbélyegezték, megnyomorították az embereket. A mesterségesen gerjesztett bűntudatot a politikai elnyomás szolgálatába állították.”

(Az elnöki széket dr. Hiller István, az Országgyűlés alelnöke foglalja el.)

Nem fogják kitalálni, hogy kitől vannak ezek a mondatok. A szélsőjobboldali vagy éppen nacionalista elhajlással igazán nem vádolható, viszont kétségkívül hatalmas, bámulatos tudással rendelkező Hankiss Elemér „Az emberi kaland” című könyvének „A bűntudat politikája” című fejezetéből idéztem.

A Háárecnek, a LiveLeaknek és a kuruc.info-nak köszönhetően tudhatjuk, máshol is hasonlóképp működnek a dolgok, hiszen a minap Berlinben egy izraeli újságírókkal megejtett beszélgetés során az izraeli nagykövetségi szóvivő kerek perec kijelentette: a cionista államnak nem az az érdeke, hogy normalizálódjon a két ország közötti kapcsolat, hanem az, hogy fenntartsák a németek lelkében a holokauszt miatti bűntudatot. Ez azonban legyen a németek baja.

Minket súlyosabban érint, hogy kétféle tükröt, egyet a maguk, egyet pedig a világ maradék része számára használó amerikai külügyminisztérium is kiadta a jelentését az emberi jogok állapotáról, amiben ‑ micsoda meglepetés ‑ megállapították, hogy kirekesztők, cigányellenesek és antiszemiták vagyunk. A trianoni gyalázatot PR-szinten megalapozó, a magyarságot bő évszázada lejárató antantügynök Wickham Steed és Seton-Watson sírva könyörögne a receptért. És minderre ‑ közpénzek felhasználásával ‑ még itthonról is rájátszanak.

Ősszel kerül a mozikba a közbeszédben csak „Magyar Gárda-filmként” elhíresült Veszettek, amely a Filmalap eddigi legdrágább filmje. A készülő, úgynevezett remekművet Andy Vajna úr 790 millió forintos támogatásban részesítette, nyilván a magyar adófizetők pénzéből, s nem a Fidesztől hűbérbe kapott, jól jövedelmező kaszinóbiznisz által megtömött saját zsebéből.

(23.50)

Viszont a Jobbik régi követelése, hogy a hazai filmgyártás ‑ néhány kivételtől eltekintve ‑ végre ne csak kétes értékű, bel-pesti romkocsmák sznobériába poshadt törzsközönségét szórakoztató rétegfilmeket, valamint a magyarságot kvázi bűnös múltú népként feltüntető alkotásokat készítsen, hanem mint normális helyzetű országok esetében, itt is kerüljön sor a nemzeti múlt büszkeségre okot adó hősi küzdelmeinek, példamutató heroikus személyeinek a bemutatására.

Csodálatos történeteink nem csupán a nagyvilág számára ismeretlenek, de azokról az itthon felnövekvő generációk tagjai is egyre kevesebbet tudnak, így szinte törvényszerűen filmvászonra vitelért kiáltanak. A nagyszabású, egész estés történelmi mozifilmek tudatformáló, nemzeti identitást erősítő ereje közismert.

Magyarországon a hazafiság bármiféle hangoztatása nacionalista, káros szélsőség volt, nemcsak a 9 millió fasisztáról vizionáló rákosista diktatúra, hanem a felpuhult kádári rendszer, valamint a rendszerváltást követő szélsőliberális véleményterror idején is. A kultúrpolitika korábban internacionalista, mára kozmopolitává vedlett megmondó- és pénzosztó szerepben lévő kulcsemberei általában zsigerből utasítják el a jogos nemzeti igényként felmerülő követeléseket.

Elmondtuk már máskor is, hiába lesz március 27-e ‑ egyébként nagyon helyesen ‑ Rákóczi-emlék­nap, hiába emlékezünk jogszabály szerint a II. Rákóczi Ferencre felesküdöttek emléke előtt is, akik a „Cum Deo pro patria et libertate” zászló alatt küzdöttek a magyar szabadság kivívásáért, ha a Bán Frigyes által rendezett Rákóczi hadnagya már több mint 60 éves, s a jelen állás szerint remény sincs hasonló tematikájú film forgatására hazánkban. Pedig ezzel, vagy a dicsőséges pozsonyi csata, esetleg Hunyadi hőstetteinek megfilmesítésével régi, fájó adósságot törlesztene a magyar kultúrpolitika.

Ceterum censeo: a nemzetünket mérgező bűntudat gyümölcseit porig kell égetni a hősi múltunk ősi parazsa által gyújtott tűzzel.

Nagyon szépen köszönöm, hogy meghallgattak. (Taps a Jobbik soraiban.)

Ülésnap Felszólalás Felszólalás dátuma Felsz./videó idő Napirendi pont
96 144 2015.09.04. 5:42  143-144

ANDER BALÁZS (Jobbik): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Képviselőtársaim! Júliusi a hír, miszerint Koszovó fővárosában, Prištinában a hatóságok letartóztattak öt embert, öt gazfickót, akik az Iszlám Állam ottani rezidenseként azon mesterkedtek, hogy megfertőzzék a város egyik víztározóját. Beláthatatlan következményekkel járt volna mindez, azt hiszem, ebben egyet kell hogy értsünk.

Miközben viszont a kormány teszetosza politikájának köszönhetően ezrével áramolnak be Magyar­országra az ellenőrizhetetlen személyazonossággal rendelkező bevándorlók, akik egy kisebb része bizonyára ténylegesen menekült, de azt is be kell látnunk, hogy a legnagyobb részük valójában egyfajta népességcserét lebonyolító modern kori népvándorló. A kormány ezzel a tutyimutyi politikájával párhuzamosan megvalósított migránsmarasztaló ténykedésének köszönhetően ezeknek a jelentős része úgy néz ki, hogy itt is ragad Magyarországon, vagy éppen majd ide fogják őket visszatoloncolni. Föl kell vetni azt a kérdést, hogy ezek közül az emberek közül mennyien szimpatizálhatnak az Iszlám Állam ördögi eszméivel, annak minden barbarizmust felülíró tetteivel. Éppen ezért kézenfekvő és jogos az a kérdés, amely a magyar lakosság biztonságát firtatja ebben a helyzetben.

Szintén július végén történt az a dolog, július végi az a hír, miszerint a mintavételeket követő mérések súlyos klosztrídiumfertőzést mutattak ki a barcsi ivóvízben, valamint emellett egyéb patogén indikátorok jelenlétét is kimutatták a szakemberek. Emiatt aztán a szolgáltatást végző DRV Zrt., illetve a közegészségügyi hatóságok azonnali és három héten át tartó ivóvízfogyasztási tilalmat rendeltek el a városban, valamint a hozzá tartozó két településen, Drávaszentesen és Somogytarnócán. A mintegy 12 ezer embert érintő szennyezés komoly kérdéseket vet föl bennünk.

Augusztus 31-én egyébként a DRV egy megbízott illetékese a város képviselő-testületének rendkívüli ülésén, amelyen magam is részt vettem, tájékoztatást adott az eddigi fejleményekről. Zárójelben jegyezném meg, hogy a világ szerencsésebb fejlődési múlttal rendelkező államaiban elő nem fordulhatna egyébként az a szégyen, hogy egy ilyen havária­helyzetet követően a 90 százalékban állami részaránnyal rendelkező cég vezetőségéből senki nem képviselteti magát a város választott képviselő-testülete, illetve annak polgármestere előtt. Ott el is mondtam, hogy illett volna otthagyni a légkondicionált irodát Siófokon, és mondjuk, egy 150 kilométert utazva megjelenni a képviselő-testület előtt.

Pontosan önök voltak azok, kedves kormánypárti képviselők, akik azt mondták, hogy több tiszteletet a magyaroknak. Jó lenne, hogyha ezt az állami cégek odaejtőernyőzött vezetői is érzékelnék és felfognák, tehát több tiszteletet a dél-somogyiaknak és ezen belül több tiszteletet a barcsi embereknek is.

A történtek fényében egyértelmű egyébként, hogy valahol rés van az ivóvízvédelem pajzsán. Az okokat illetően még bő egy hónappal az események után is a sötétben tapogatóznak a szakemberek, a hatóságok. A DRV az illegális lakossági rákötéseket kárhoztatja, és ismeretlen tettes ellen feljelentést is tettek. Ennek logikáját követve azonban állíthatjuk azt, hogy bárhol, bárki, bármit a rendszerbe juttathat, és éppen emiatt sorjáznak a kérdések.

Tehát kérdezem, hogy hazánk egyre növekvő terrorfenyegetettsége tudatában van-e megfelelő védelmi stratégiája a kormánynak ilyen esetekre, biztonságban van-e a lakosság ivóvízellátása, meg tudják-e védeni a hálózatot, ha a mostani példátlan barcsi események ügyében is csak a kérdések sorakoznak és egy helyben toporog a vizsgálat.

Ráadásként mostani sajtóhír, amit nem cáfoltak, így szól: kevesebb jut bérekre, csoportos létszámleépítés várható a vízügyi dolgozóknál. Ugyanis a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium mint tulajdonos 10 százalékos bértömegcsökkentést tervez és ezzel párhuzamos csoportos létszámleépítést is az állami tulajdonú víziközmű-társulásoknál.

Mit jelent ez a 810 ezer ember ivóvízellátásáért felelős DRV-nél? Ennek a DRV-nek van legalább 2200 dolgozója. Ebben az esetben legalább 200-250 dolgozótól meg fognak szabadulni. És itt az újabb kérdés, tisztelt képviselőtársaim: állami tulajdonú víziközmű-társulásoknál a kormány, illetve a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium által tervezett leépítés hogyan fogja befolyásolni majd a szolgáltatás minőségét, illetve hogyan fogja befolyásolni az ivóvíz-szolgáltatás biztonságát?

Nagyon szépen köszönöm.

Ülésnap Felszólalás Felszólalás dátuma Felsz./videó idő Napirendi pont
97 356 2015.09.21. 4:41  355-356

ANDER BALÁZS (Jobbik): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Képviselőtársaim! Az idős embereknek biztosítani kell egészséget, megélhetést és biztonságot, valamint méltóságot, aktív szerepvállalást a társadalomban, hogy erőforrásként tekinthessünk rájuk ‑ mondta Novák Katalin család- és ifjúságügyért felelős államtitkár. Szép célkitűzés, ezzel ellenzékből is teljes mértékben egyet lehet érteni. Az erőforrás-kitételt ugyan túlságosan technokrata ízűnek tartom, de ez legyen az én egyéni ízlésem dolga.

De nézzük szépen sorjában: mi a helyzet az egészséggel? A kormány- és rendszerfüggetlen rombolás folyományaként a nemzet egészségvagyona lepusztult, és így az egészségügyi, szociális szféra is egyre nehezebben tud megfelelni a feladatainak. Közismert, hogy a már négy évtizede egyre rosszabbá váló egészségügyi és döbbenetes mortalitási adatainkkal egész Európa legbetegebb nemzete vagyunk.

Mind ezen, mind pedig az átlagos öregségi nyugdíjak területén szűkebb pátriám, Somogyország a Dunántúl sereghajtó megyéje, hiszen egy itteni nyugdíjas nagy átlagban, ami mögött persze további óriási eltérések húzódhatnak, alig kap többet havi 100 ezer forintnál. Nézhetjük a biztonságot is, de ott is áthidalhatatlan szakadék tátong a propaganda és a becsülettel ledolgozott élet után fűtetlen házikóikban tengődő idősek szubjektív biztonságérzete között. Ugyanis jó okkal rettegnek a nyugdíjasokra kőkori primitívséggel és állati kegyetlenséggel vadászó, két lábon járó öregező sakáloktól. Hogy mást ne is említsek, elég, ha a közelmúltban Viszen brutálisan agyonvert, a Lenti-Mumorban húsvágó bárddal megtámadott idős nénikre vagy a Pusztaszemesen elevenen elégetett nyugdíjas bácsira utalok. Nyilvánvaló, hogy ilyen körülmények közepette sokszor csúf időskor lesz osztályrésze a szépkorúaknak. Ezek után, ha a jól csengő szavakat összevetjük a férfiak 40 év munkaviszony utáni nyugdíjazásáról szóló népszavazási kezdeményezés kézivezérelt elgáncsolásával, akkor kénytelenek vagyunk megállapítani, hogy finoman szólva is jókora disszonancia fedezhető fel a kormány kommunikációja és annak cselekedetei között.

Dél-Somogyban és számos helyen nekifogtunk a népszavazás kiírásához szükséges aláírások összegyűjtésének, és íveinket egy-két nap alatt nagyon sokan alá is írták. Ezek az emberek most joggal érzik úgy, hogy az Alkotmánybíróság elutasító döntésével demokratikus alapjoguk került megtaposásra. Sokan kérdik, beleszólhatnak-e még itt a keményen dolgozó kisemberek bármibe is, vagy új szocializmust építve, előbb-utóbb elég lesz, ha négyévente raknak egy x-et az elvárt helyre.

(22.40)

Persze, már halljuk is az aduászként használt ellenérvet, hogy a Jobbik által támogatott felvetés felborítaná a költségvetést. Viszont nem véletlenül kérdezte az egyik, már több mint 45 éve dolgozó és még három és fél évig robotolni kötelezett, munkában meggörbült hátú úr valamelyik utcafórumom során, hogy ha erre nincs fedezet, akkor a Magyar Nemzeti Bank vajon miért szórhatja a milliárdokat kétes értelmű alapítványaira.

Ugyan nem KSH-szintű adat, de jól tükrözi a helyzetet annak a vidéki településnek az esete, ahol a 88 özvegyasszonyra csupán 5 özvegy férfiember jut. Magyarán, a férfiak jelentős része még az előtt meghal, hogy igazán élvezhetné a jól megérdemelt pihenést.

De okkal értetlenkednek a fiatalok is, nem értik, hogy miért jó az államnak, ha 40 évet ledolgozó megfáradt, sokszor betegeskedő, éppen ezért nyugdíjra vágyó embereket még további munkára kényszerítenek, miközben ők ‑ az unokák generációja ‑ nem kapnak állást és külföldre kényszerülnek. Az élethosszig tartó tanulás támogatható ideája mellett új, viszont korántsem olyan szimpatikus fogalommal, az élethosszig tartó munka elképzelésével kell hát hogy megismerkedjenek a mindhalálig tartó robotra kötelezett férfiak.

Persze tudjuk, hogy a nyugdíjügyek mögött végső soron a társadalom elöregedésének, az elégtelen számú születésnek a problémája húzódik meg. A gyökerestül kifordult korfa a magyarság számára demográfiai apokalipszist előrevetítő népesedési csapda, amelyre ha nem születik minél gyorsabb megoldás, akkor nem csupán a népesedési agóniában a megyék sorában élen járó Somogyország fogja magát felszámolni, hanem süllyedő Atlantiszként az egész ország is.

Nagyon szépen köszönöm a figyelmet. (Taps a Jobbik és az LMP soraiból.)

Ülésnap Felszólalás Felszólalás dátuma Felsz./videó idő Napirendi pont
99 66 2015.09.28. 2:04  65-68

ANDER BALÁZS (Jobbik): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Képviselőtársaim! Majd’ egymillió ember, 14 ezer négyzetkilométer, 655 település - a Dél-Dunántúl utóbbi évtizedekben perifériává süllyedt régiója. Településszerkezete jellemzően aprófalvas, így evidencia kellene hogy legyen: itt a közösségi közlekedés az közszolgáltatás, nem csupán gazdaságossági kérdés.

Múlt hétfőn a Dél-dunántúli Közlekedési Központ Zrt.-nél a Szolidaritás Autóbusz-közlekedési Szakszervezet felhívására Somogyban, Tolnában és Baranyában, valamint még négy másik megyében - a sanyarú helyzetű egészségügyi és szociális szféra mintájára - fekete pólós figyelemfelhívó akciót tartottak a sofőrök. A demonstrálók három év alatti 50 százalékos béremelést és a munkakörülmények javítását követelték. A megalázóan alacsony fizetéseket ideje lenne rendezni, hiszen a felelősségteljes munkát végző dolgozók zöme alig visz haza havi nettó százezer forintnál többet, ezért rengetegen hagyják el az országot, és inkább valahol Nyugaton folytatják a sofőrködést. A szakszervezeti vezetők szerint ezért akár járatok is veszélybe kerülhetnek, a járatritkítási fenyegetés a levegőben lóg, hiszen az áldatlan állapotok miatt már szakemberhiányról beszélhetünk. Ez viszont a korábban a vasúti szárnyvonalaitól már megfosztott, viszont a mellékvonali koncepciót továbbra is nélkülöző vidék további sorvadását jelentené. A kistelepülések, a vidék szempontjából az utolsó utáni pillanatban vagyunk; bűn ezt a területet elhanyagolni, hiszen rengetegen járnak busszal munkába, iskolába, és tartják így a kapcsolatot családjukkal, barátaikkal.

Miközben a lakosság egyharmada a szegénységi küszöb alatt él, az állami vállalatok vezetői busás bérezésre számíthatnak. De gondol-e a kormány a keményen dolgozó kisemberekre is? Számíthatnak-e béremelésre a nap mint nap emberéletek sokaságáért felelősséget viselő buszsofőrök? Erre várom államtitkár úr megtisztelő válaszát. Köszönöm szépen. (Taps a Jobbik soraiból.)

(12.50)

Ülésnap Felszólalás Felszólalás dátuma Felsz./videó idő Napirendi pont
100 111 2015.09.29. 5:09  110-111

ANDER BALÁZS (Jobbik): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Képviselőtársaim! Tudott dolog, hogy a vasúti fejlesztési feladatok és a rendelkezésünkre álló források között óriási szakadék tátong, éppen ezért mondja azt a Jobbik, hogy a nyereséges feladatokat nem lehet kiszervezni a vasútból, ebből elég legyen. A magánzsebeket dagasztó, de az államnak és így az adófizető magyar embereknek további veszteségeket okozó pénzcsapokat, nagyobb volumenű mohóság és pofátlanság esetén pedig a pénzszivattyúkat el kell zárni. A Jobbik hosszú évek óta hangoztatja és vallja annak igazságát, hogy ebben az országban a pályázatok, a kiszervezések ne a hűbéri stallumok előre lezsírozott osztogatását jelentsék.

Akkor is felemeltük a szavunkat, amikor azt kellett kimondani, hogy a beruházások kivitelezési munkálatai során olyan magyar vállalkozások kerüljenek előtérbe, ahol megbecsülik a dolgozókat, a munkásokat pedig nem éhbérért foglalkoztatják, mert ha nem így történnek a dolgok, akkor a mutyik, az árdrágító kartellezések a húsosfazék közelében lévők számára mesés meggazdagodást, úszómedencés luxuspalotákat, a társadalomnak viszont további elszegényedést fognak jelenteni.

Az autópálya-drágaságú vasútépítéseknél lassan már megszokjuk, habár elfogadni sohasem fogjuk, hogy a kivitelezők tolla nagyon vastagon fog a számlázás során, hiszen a kiszervezések, a kartellezések eredményezte extraprofit a magyar államot, a magyar embereket károsítja meg. Mindezzel egyébként forrásokat vonnak el nagyon fontos vasúti célok elől is.

A MÁV Vagyonkezelő Zrt., a MÁV Ingatlankezelő Kft., a MÁV Vasútőr Vagyonvédelmi és Szolgáltató Kft., valamint a MÁV Kert Kft. a 2014. június 25-én kötött egyesülési szerződésnek megfelelően döntöttek beolvadással történő egyesülésükről. Közülük a MÁV Vasútőr Kft. a 2014. esztendő első tíz hónapjában a mérlegadatok szerint több mint 3,5 milliárd forintos árbevételt és mintegy 107 millió forintos adózás előtti eredményt ért el.

Az egyesüléssel létrejött jogutód társaság a MÁV-csoporthoz tartozó MÁV Létesítményüzemeltető és Vasútőr Kft. lett. Ezzel önmagában nincs is probléma, hiszen a Jobbik számtalanszor felemelte szavát a MÁV Zrt. leányvállalatokkal történő darabokra szedése ellen. Vidámságra nem éppen okot adó információk szerint viszont a MÁV Vasútőr Vagyonvédelmi és Szolgáltató Kft. által korábban végzett nyereséges tevékenységeket most kiszerveznék. A Jobbik határozottan elítéli, hogy a balliberális idők gyakorlatához hasonlóan a vasútból ismét pénzt pumpáljanak ilyesféle tulajdonszerzéssel magánzsebekbe.

Teljes mértékben egyetértünk a Vasutasok Szakszervezetével, amikor azt mondják, hogy el a kezekkel a vasútőröktől, hiszen kiderült, hogy az érintett tevékenységeket és a dolgozók többségét nem a biztonságot jelentő MÁV Zrt. fogadná be, nem visszaszerveznék, hanem külső vállalkozók kezébe adnák. Több mint kétezer dolgozó és családjaik érdeke áll szemben néhány, a szakszervezet által pénzéhes cápának nevezett bennfentes érdekével. Az események ismeretének fényében egyáltalán nem meglepő, ha a Vasutasok Szakszervezetének tárgyaló delegációja felháborítónak, manipulatívnak és visszataszítónak tartja a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium, illetve a Belügyminisztérium mögé bújó munkáltatói oldal magatartását.

A Jobbik teljes mellszélességgel támogatja a szakszervezetet és a dolgozókat abban, hogy a régebbi Vasútőr Kft.-ből semmilyen tevékenység és egyetlen munkavállaló se kerüljön ezeknek a pénzéhes cápáknak a kezébe, akik a MÁV-on keresztül állami pénzen akarnak továbbgazdagodni.

Mivel a vasút a hőskorától kezdve óriási hatással van a gazdaságra, a társadalomra, ezért a Jobbik számtalan alkalommal, minden lehetséges fórumon kiállt azon vélemény mellett, miszerint a vasútügy az egyik prioritása a gazdaságnak. Ennek kapcsán sem felejtettük el szembesíteni a kormányt korábbi hitvallásával, amikor ellenzékben még azt magyarázta, hogy a közösségi közlekedés közszolgáltatás, alapvetően nem gazdaságossági, vállalati kérdés, az állam nem kegyet gyakorol vidéki polgáraival, amikor működteti a postát, az iskolát és a vasutat, hanem ez alapvető állami kötelezettség. Csakhogy ez úgy nem fog működni, hogy miként a szocialisták idején az autópálya-építés, úgy most a vasúthoz kapcsolódó tevékenységek legyenek a kormánybarát nagytőkések kedvenc fejőstehenei.

Az ügy kapcsán egyébként írásbeli kérdést nyújtottam be, a Jobbik pedig kiadta sajtóközleményét. Nagyon szeretnénk, ha ez a dolog, amit itt felvázoltam, nem így történne, hanem a dolgozók, a magyar emberek, a magyar adófizetők érdekében a szakszervezet verziója valósulhatna meg. Nagyon szépen köszönöm a figyelmet. (Taps a Jobbik soraiban.)

Ülésnap Felszólalás Felszólalás dátuma Felsz./videó idő Napirendi pont
101 221 2015.10.05. 2:04  210-223

ANDER BALÁZS (Jobbik): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Képviselőtársaim! Robert Merle joggal híres regényében, a Védett férfiakban, miközben egy halálos agyvelővírus szedi áldozatait az erősebb nem tagjai körében, ráadásként még egy férfigyűlölő nő lesz az Egyesült Államok elnöke; meglehetősen borzongató antiutópia, de nézzük, hogy mi a helyzet itt Magyarországon. Védettek-e a férfiak? Mire számíthatnak itt? Vegyünk górcső alá néhány statisztikai adatot!

Ugyan a születéskor várható élettartam férfiak esetében mostanra 72 évre nőtt, de a 40 és 69 év közötti korosztályban a halandóságuk háromszor akkora, mint a nőké. Így a 65 év feletti korosztályban a 62 százalékos női részarány mellett csupán 38 százalék a férfiak aránya. 65 éves kor után csak az azt elérők 6-7 százaléka számíthat további jó állapotban eltöltött évekre, de az egészségi problémák már az 50 éves kor környékén elkezdenek sűrűsödni.

Most viszont leginkább a közösségi közlekedési ágazatban dolgozók érdekében szólnék néhány szót, azok érdekében, akik egészségkárosító munkakörben dolgozva nem számíthatnak semmilyen kedvezményre. Hiszen a kormány gyökerestül kiirtotta a korkedvezményes nyugdíj lehetőségét, és ráadásul kézi vezérléssel elbuktatták a 40 év munkaviszony után a férfiak számára is járó nyugdíjazás ügyében indított népszavazási kezdeményezést.

Mi lesz azokkal a keményen dolgozó kisemberekkel, akik a Gucci-frakció tagjaival ellentétben nem Provence-ban rekreálódnak? Úgy vesszük észre egyébként, hogy nem jutott el a légkondis kormányzati Audikban ülőkig (L. Simon László: Skoda, nem Audi!) a Vasutas Szakszervezetek tavaly decemberi „Ne hagyd, hogy megrövidítsék az életed!” jelmondattal összehívott demonstrációjának az üzenete, ahogy sajnos a két héttel ezelőtti, dél-dunántúli buszos fellépés is süket fülekre talált. Ezt nagyon sajnáljuk, kérjük azt, hogy kormánypárti képviselőtársaink gondolják meg magukat. Köszönöm szépen a figyelmet. (Taps a Jobbik soraiból.)

Ülésnap Felszólalás Felszólalás dátuma Felsz./videó idő Napirendi pont
101 265 2015.10.05. 4:58  264-265

ANDER BALÁZS (Jobbik): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Képviselőtársaim! Ma tárgyalta a tisztelt Ház a korkedvezményes nyugdíj igénybevétele lehetőségének visszaállításáról szóló H/5081. számú, Sneider Tamás által beterjesztett jobbikos határozati javaslatot. Előre látható, hogy a kormánypártok makacssága és antihumánus magatartása miatt, csakúgy, mint a férfiak 40 év munkaviszony utáni nyugdíjba vonulását lehetővé tevő és kézi vezérléssel elbuktatott javaslat, ez sem fogja meghatni a többséget.

A tárgyalás során utaltam Robert Merle méltán híres regényére, a Védett férfiakra, most is megteszem. A történet szerint, miközben az erősebb nem tagjait egy halálos agyvelőgyulladás vírusa pusztítja, ráadásként még egy férfigyűlölő nő lesz az Egyesült Államok elnöke. Szép kis antiutópia! De mi a helyzet nálunk, Magyarországon? Védettek-e a 40-69 év közötti korosztályban a nőkhöz képest háromszor akkora halandósággal bíró férfiak? Ugyan a születéskor várható élettartam ma Magyarországon nők esetében majdnem 79, a férfiak esetében pedig 72 év, de jogos a kérdés, hogy mi van azokkal, akik nem koktélszürcsölgetéssel töltötték az idejüket luxusvilláik medencéinek partján, hanem fokozott egészségkárosodásnak kitéve húzták az igát évtizedekig.

Nos, az ő esetükben már korántsem ilyen kedvező a kép. A nőknél átlagosan 7 évvel rövidebb ideig élő, se korkedvezményre, se 40 év utáni nyugdíjra nem jogosult férfiak, akik pedig leginkább rákényszerülnek arra, hogy ilyen egészségkárosító munkahelyeken dolgozzanak, halmozottan hátrányos helyzetben vannak.

De nézzük, mit is mutatnak a bárki, még a kormánypárti képviselők számára is hozzáférhető demográfiai statisztikai számok! Miért is kellene átgondolni azt, hogy kizsigerelendő, igavonó baromként, a költségvetésre veszélyes, ezért inkább halálra robotoltatott elemként tekintsenek a férfiakra? Míg a 65 év feletti lakosságnak 62 százaléka nő, addig csupán 38 százaléka férfi, és már önmagában ez is sok mindent elmond. Az pedig, hogy a 65 éves korig sikeresen eljutóknak csupán 6-7 százaléka számíthat jó egészségi állapotban eltöltött további évekre, szintén nem igényel különösebb kommentárt. A többgenerációs nagycsaládok szétesése miatt a mai, tízmilliós országban 4 millió háztartással számolhatunk, amelyből egymilliót olyan háztartások tesznek ki, ahol csak időskorú személyek élnek. Az 1 millió 100 ezer 70 év feletti személy egyharmada magányosan él, s ezek többsége özvegyasszony, hiszen a magyar nők többsége élete utolsó éveire elveszíti társát.

Kopp Mária kutatásai óta pontosan tudjuk, hogy a mai magyar társadalmat micsoda anómiás, azaz teljes bizalomvesztéses állapotba juttatták az elmúlt évtizedek. Az egyéni sorsok tervezésének lehetetlensége, az elbizonytalanodás, a jövőben való hit elvesztése, az egzisztenciális fenyegetés és a munkahelyi bizonytalanság súlyos stresszfaktorként hat az ország terheit leginkább a hátán cipelő aktív korú lakosságra. Selye János kutatásai óta pedig azt is tudjuk, hogy mindez megbetegít, a krónikus stressz által terheltek akár háromszoros halálozási mutatót is produkálhatnak, és talán nem véletlen, hogy ilyen stressz mellett világelsők vagyunk a daganatos vagy a szív-érrendszeri betegségek terén is. Azt is tudjuk, hogy az ilyen anómiás állapotba taszított társadalom könnyen manipulálhatóvá válik, hiszen a sok szerencsétlen páriává züllesztett mégis szeretne valami fogódzót találni, de erről a Habony-művek szakértői talán többet tudnának mesélni.

Miközben a 40-69 év közötti férfiak közül éves szinten tízezerrel többen halnak meg, mint fél évszázaddal ezelőtt, de halálozási mutatóik még a 30-as évek TBC-terhelt, modern gyógyszereket és kórházakat nélkülöző időszakán is túltesznek, esetükben további munkaügyi szigorításoknak lehetünk tanúi. De túl a humánus megfontolásokon, és eltekintve a sikerpropaganda csúsztatásaitól, közismert, hogy a munkanélküliség igen magas a fiatal korosztályok körében.

Éppen ezért a korkedvezményes nyugdíj vagy a negyven év után a férfiak számára is biztosított nyugdíjba vonulási lehetőség foglalkoztatáspolitikai eszköznek is felfogható lenne, hiszen egyfelől biztosított lenne a békés öregkor lehetősége, másfelől pedig csökkenthető lenne a munkanélküliség, ami elől oly sok magyar fiatal is Nyugaton keresi a menedéket.

Mi lesz az egészségre fokozottan veszélyes munkakörben elhasználódott, már nem olyan termelékeny és a korkedvezményes nyugdíjtól megfosztott, főként férfi munkavállalókkal, ha elveszítik állásukat? Lerugdalják őket a Taigetoszról? Köszönöm a figyelmüket. (Taps a Jobbik padsoraiból.)

Ülésnap Felszólalás Felszólalás dátuma Felsz./videó idő Napirendi pont
102 165 2015.10.06. 5:06  164-165

ANDER BALÁZS (Jobbik): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Képviselőtársaim! A magyarság Kárpát-medencei demográfiai hanyatlásának statisztikai adatai döbbenetes pusztulásról tanúskodnak. Míg negyed évszázada 2 millió 756 ezer magyar élt a környező országokban, addig ez mára alig éri el a 2 milliót.

Az évtizedenkénti 10 százalékos fogyás, az elégtelen születési mutatók, a néhol járványos asszimiláció, az elvándorlás reális rémképpé teszi a magyarság eltűnését teljes országrésznyi területekről.

Szlovéniában és Horvátországban a rendszerváltás óta egyharmadával apadt a magyarság száma, és mostanra talán már 20 ezren sincsenek. De a délvidéki adatok is sokkolóak, hiszen a 25 éve még 350 ezer fős ottani magyar közösség elöregedése megállíthatatlannak tűnik, és 10 év múlva már 200 ezren sem lesznek. A Felvidék és Kárpátalja lakosságának egy évszázada még harmadát alkotó magyarság napjainkra 600 ezer főre csökkent, és 2025-re Erdély emberöltővel ezelőtt még 1 millió 600 ezer lelket számláló magyarjai sem lesznek 1 milliónál többen. Jellemző módon a szomszédos országok közül egyedül csak Ausztriában nő a magyarok száma, és sokatmondó az is, hogy az itteni kivándorlás miatt. A tömböktől távolabbi szórványvidékeken pedig, ahol az elszakított magyarság fele él, még az előzőekben felvázoltaknál is tragikusabb a helyzet.

A tisztelt Ház ma tárgyalta a magyar szórvány napjáról szóló határozati javaslatot. A magyar zászló és címer emléknapjához vagy a Rákóczi-naphoz hasonlóan a kormánypártoknak most is sikerült az amúgy támogatható, nemes elképzelést pártpolitikai célokra felhasználni. Annak ellenére, hogy Szávay képviselőtársam már a Nemzeti összetartozás bizottságának múlt heti ülésén javasolta, hogy méltóbb lenne ötpárti kezdeményezésként vagy a Nemzeti összetartozás bizottságának részéről benyújtani a javaslatot. A jobbikos javaslat semmibevételén nem lepődünk meg. Ennyit arról, hogy hogyan is képzelik a nemzeti együttműködés rendszerét. De ez legyen a kormánypártok szégyene.

Tegnap a csángók, ma a szórvány, holnap a gúnyhatárok által elszakított tömbmagyarság, holnapután pedig a csonkaország magyarsága. Érzékelve a Kárpát-medencei demográfiai folyamatok mélyén ketyegő pokolgép jövőbeni pusztító hatását, ki kell mondanunk, hogy nincs tovább hova hátrálnunk. Hiába követelünk jogokat, hiába rendelkezünk emléknapokról, hiszen aki olvasta Wass Albert halhatatlan, katartikus erejű regényét, a Kard és kaszát, az pontosan tudja, hogy az ország azé, aki teleszüli.

Mi pedig elfogyunk, és mint oldott kéve, széthull nemzetünk. De ne legyenek illúziói senkinek, a sírunk körül állók egyikének szemében sem ül majd gyászkönny, mert bizony tévedett Vörösmarty Mihály. Ilyenkor jó, ha felidézzük a román liberális politikus, Brătianu 1920-ban a bukaresti országgyűlésben elhangzott szavait, mert látnunk kell, hogy 95 év alatt szinte semmi nem változott. Mit is mondott? „Nem nyughatunk addig, míg a magyar népet gazdaságilag és katonailag teljesen tönkre nem tesszük, mert mindaddig, míg Magyarországban az életképességnek a szikrája is van, mi magunkat biztonságban nem érezhetjük” - mondta a román politikus. Ebben az elhatározásban, ha egynémely itthoni vagy éppen transzatlanti szereplő munkásságát nézzük, bizony töretlen a kontinuitás.

Tudnunk kell, hogy a szórványlétet végzetté tevő Trianont bizony „jutalmul” kaptuk, jutalmul az erkölcsiségére oly büszke Európától, amiért, saját vérünket nem sajnálva, 300 éven át védtük őket az iszlám félhold hódításáról. A keresztény Európa védőpajzsává váltunk, és közben olyan sebeket szenvedtünk, amelyekbe kis híján belepusztultunk. Mindennek eredményeként, míg a XV. század végén, Mátyás korában még magyar volt a Kárpát-medence lakosságának 80 százaléka, addig ez az arány a XVIII. század elejére a vészjósló 40 százalékra csökkent. A Beneš-dekrétumok megfontolt aljassága, a felvidéki magyarok kitelepítése, a Szudétavidékre való rabszolgamunkára hurcolása, az állatias Maniu-féle hóhérok szárazajtai kegyetlen, fejszés vérengzése, a szolyvai láger pokla, a bestiális Tito-partizánok által végrehajtott és minden borzalmat felülmúló délvidéki mészárlások és megannyi elvándorlást vagy beolvadást ösztökélő lépés gondoskodtak arról, hogy ez az arány ne is javuljon.

Mindezt persze csak tetézte a Románia EU-s felvételét feltételek nélkül megszavazó ócska, nemzetáruló behódolás is. A szavakban sokszor kemény, de valójában erőtlen magyar külpolitika. Ezért nem kellene még a szórvány ügyét is a pártpolitika mocsarába rángatni. Isten óvja a határon túli, elszakított magyarságot! Köszönöm a figyelmüket. (Taps a Jobbik soraiban.)

Ülésnap Felszólalás Felszólalás dátuma Felsz./videó idő Napirendi pont
105 216 2015.10.12. 2:09  215-218

ANDER BALÁZS (Jobbik): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Képviselőtársaim! Magyarország a járműgyártás fellegvárává vált - büszkélkedett vele oly sokszor a kormány. Valóban, a számok magukért beszélnek, hiszen a 90 százalékban exportra dolgozó járműgyártás a GDP tizedét teszi ki, a mérlegnek azonban két serpenyője van. Tény, hogy a 10 milliárdokkal megtámogatott autóipari gyárak nagyon sok embert foglalkoztatnak, de ki is talicskázzák a profitjukat.

(17.10)

Az viszont megint egy másik kérdés, hogy ha marad a lebutított oktatás és a nyomott bérek rendszere, akkor a súlyos szakemberhiány is konzerválódik, és a végén már az sem biztos, hogy lesz kivel megtermeltetni ezt a bizonyos profitot.

A Volkswagen körüli botrány, ami megrengetheti az egész hazai szektort is, rámutatott az egyoldalú függőség veszélyeire. Itt lenne a jó alkalom arra, hogy a kormány felismerje: másként kellene bánni az eddig mostohagyerekként kezelt, valóban magyar érdekeltségű járműgyártókkal.

2017, amikor meg kell nyitni Magyarország közúti személyszállítási piacát, vészesen közeleg, a Volán-társaságok elöregedett flottáját addig korszerűsíteni kell. A hazai gyártók reménykedve várják a tendert, habár, ha az elmúlt évek szégyenletes gyakorlatát nézzük, akkor továbbra is páriák maradnak saját hazájukban. 1400 buszra lenne sürgősen szükség ahhoz, hogy a géppark átlagéletkorát a még versenyképes tíz évre lehessen csökkenteni. Ennek a mennyiségnek a felét a hazai szereplők számára szőnyegbombázással felérő, rideg itthoni viszonyok ellenére is talpon maradt magyar gyártók még ki tudnák elégíteni.

A kérdés az, hogy csak a focira igaz-e az Orbán Viktor-féle kitétel, amely szerint, ha már voltunk a világ legjobbjai között, akkor újra ott a helyünk, vagy pedig vonatkozik ez a buszgyártókra is. Az igazi kérdés az, hogy kapnak-e egyáltalán megrendelést a hazai közlekedési társaságoktól, állami akarat híján ugyanis vége a hazai buszgyártásnak, ugyanúgy sírba száll, mint sok másik, korábban sikertörténetet produkáló magyar gazdasági ágazat.

Van-e esély arra, hogy a patrióta gazdaságpolitika ne csak szavak szintjén jelenjen meg? Várom államtitkár úr válaszát. Köszönöm. (Taps a Jobbik soraiban.)

Ülésnap Felszólalás Felszólalás dátuma Felsz./videó idő Napirendi pont
105 252 2015.10.12. 5:02  251-254

ANDER BALÁZS (Jobbik): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Képviselőtársaim! Emlékezetes, hogy a pesti csatornák és a szabadkőműves páholyok által szabadjára eresztett őszirózsás, majd azt követő kommunista vircsaft miként tette tönkre a nemzeti önvédelem lehetőségét az első világháború legvégén, a legvészterhesebb időkben. Emlékezetes, hogy a degenerált vörös gróf, Károlyi hadügyminisztere, az alkoholista Linder Béla, aki hazaárulása jutalmaként halálakor még díszsírhelyet is kapott a szerbektől, miként kergette szét a frontokról hazaérkező magyar katonákat, mondván, hogy nem akar több katonát látni.

Emlékezetes, hogy a Tanácsköztársaság vörös hóhérai lelkiismeret-furdalás nélkül lőtték hátba az egyre zsugorodó országot az előrenyomuló román csapatoktól védő székely hadosztály hős katonáit. Mint ahogyan emlékezetes az is, hogy az ország­hódító bolsevik csürhe hogyan vetette házi őrizetbe a katonáit, a világháború legvitézebb alakulatát, a somogyi 44-es gyalogezred rendíthetetlen rossebbakáit a harcterekről teljes rendben és fegyverzetben hazahozó Bauer Gyulát, nehogy legyen, aki meggátolja a Kun Bélák és Szamuelyk nemzetvesztő ámokfutását.

Mi lett volna ebből az országból, ebből a nemzetből, ha nincsenek a 907-es pozsonyi csatában az ugros eliminandos esse, tehát a „magyarokat el kell pusztítani” felkiáltással hazánkra rontó nyugati csapatokat rommá zúzó Árpád lovasai? Ha nincsenek olyan bátran küzdő vitézek, mint a hadak villámának, a törökök rémének, a nándorfehérvári diadal hősének, Hunyadinak katonái, akiknek kereszt volt a hitük és kard a becsületük? Ha nincsenek Bocskai vad hajdúi, Thököly és Rákóczi labancverő kurucai, ha nincsenek megvesztegethetetlen ’48-as honvédjeink, bátor rongyos gárdistáink, tiszta lelkű ’56-os pesti srácaink?

De ugorjunk a múltból a mába! Az alig ezerlelkes somogyi Zákányra már több mint három hete óriási nyomás nehezedik a nagy népességcserét lebonyolító, kontinensfoglaló migránsáradat során. Itt történt, hogy a helyi óvoda munkatársai a kicsiket kivitték a határzárnál szolgálatot ellátó honvédekhez, és a gyermekek által készített jókívánságokat, rajzokat is átadták a helyszínen lévő katonáknak, rendőröknek. A nemes dologból sikerült botrányt kavarni, hiszen a Társaság a Szabadságjogokért, valamint az Eötvös Károly Intézet szerint: „A katonáknál tett látogatás a híradások tanulsága szerint a menekülthelyzet kapcsán a katonák alkalmazásának szükségességét, a militáns megoldásokat népszerűsítette óvodáskorú gyerekeknek. A szülők kizárólagos joga azonban eldönteni, hogy a békés megoldásokat vagy a katonai konfliktuskezelést, életformát népszerűsítő nevelésben részesítik-e gyermekeiket - önkormányzati óvoda ebbe nem avatkozhat bele.”

Az úgynevezett jogvédők jogsértésről ajvékoltak és bocsánatkérést követeltek, amit a település polgármestere sajnos meg is tett. A falun eddig keresztülhaladó 70 ezer illegális bevándorló mellé bizonyára úgy hiányzott neki a Belpestről keltett cirkusz, mint púp a hátára. Munkájához további sok szerencsét kívánok, és egy Churchilltől való idézetet küldenék: „Ne engedj, soha, soha, soha, soha semmiben, se kicsiben, se nagyban, soha ne engedj, csak a tisztesség és jóérzés érveinek.” De ezeknek, teszem hozzá már én, tényleg soha ne engedj!

Mélységesen felháborító ugyanis a szélsőlibe­rálisok véleményterrorja. A genderideológia jegyében egyesek lehet, jobban örülnének neki, ha az ovikban tilos lenne, hogy a gyermekek a nemi sztereo­típiákat megerősítő játékokkal foglalják el magukat. Mondjuk, a kisfiúk katonásdit játsszanak, a kislányok pedig babázzanak. Sőt! Egyesek számára talán az lenne az ideális, ha az óvónők a délutáni alvás előtt nem Csipkerózsikáról, hanem Csipke Józsikákról olvasnának föl mesét a jövő cseperedő nemzedékének.

Egyesek számára bizonyára olyan világ lenne az ideális, ahol a közterekről kitiltják a kereszteket, a karácsonyfákat, valamint a harangszót, ahol - hogy tekintettel legyenek a másságra - betiltják az anyák napját, és ahol, mint az Svédországban már megtörtént, szivárványos zászlók alatt mindenféle prájdokra vezénylik a gyerekeket.

(18.10)

A dél-somogyi Zákányban szolgálatot teljesítő katonák és rendőrök határozottan, de nagy humánummal teszik a dolgukat. Őrzik hazánk biztonságát, azon vannak, hogy a migránsválság minél kevésbé érintse a lakosságot. Minden tiszteletet és köszönetet megérdemelnek. A Soros által is támogatott szélsőliberálisok vigyázó szemüket inkább arra az országra vessék, ahol a gyerekek a rakétákra írnak üzeneteket. Köszönöm a figyelmet. (Kulcsár Gergely tapsol.)

Ülésnap Felszólalás Felszólalás dátuma Felsz./videó idő Napirendi pont
106 346 2015.10.19. 4:59  345-346

ANDER BALÁZS (Jobbik): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Képviselőtársaim! Hol vannak már azok az idők, amelyekről Csokonai Vitéz Mihály még így írt Somogyi kázus című művében? „Tegnap Csököl és Hedrehely csaknem üstökbe kapott, / Egy sem akarván engedni a másiknak a papot.” Szedte rímekbe a Kis Bálint nevű papon összeugró két somogyi község háborúskodásának történetét a költő. Akkor még ismerték annak igazságát, amit később Reményik Sándor úgy fogalmazott meg, hogy: „Ne hagyjátok a templomot, / A templomot s az iskolát!” És ezért akár harcolni is képesek voltak.

Aztán más idők jöttek. Az MSZMP vidékrom­boló, 1971-es országos településhálózat-fejlesztési koncepciója olyan halálos pályára állította a szerepkör nélkülinek nyilvánított, a lakosság majd’ egyötödének otthont adó mintegy kétezer községet, amely halálos pályát a rendszerváltás utáni szélsőliberális felfogás - miszerint a magyar falu középkori csökevény - végképp megpecsételni látszik.

Somogy településeinek több mint felében, szám szerint 132-ben több mint tizedével csökkent a lakosság száma egy évtized alatt - szólnak a legfrissebb híradások. Vészjósló jövő komorlik, ősi településeink demográfiai haláltusája sötét évtizedeket vetít elénk: elöregedés és rohamos fogyás vagy elgettósodás és kilátástalan szociokulturális nyomor. Annak a falunak, ahol megszűnik a kisiskola, nem sok reménye ma­rad a továbbélésre, a továbblépésre. Az iskola-köz­­pon­tosítás pusztító társadalmi, társadalom­föld­rajzi következményei egyértelműek.

Nikláról, a 700 lelkes kicsiny somogyi településről, illetve annak most bezárt iskolájáról szeretnék beszélni, arról a faluról, amelyből a Rózsadombról vagy Bel-Pestről nézvést tizenkettő egy tucat, de ahol 1804 és 1836 között nem más élt és alkotott, mint egyik legnagyobb költőóriásunk, Berzsenyi Dániel. A település mögött már 683 évnyi írásos történelem áll, de nem kell pesszimistának, elég csak realistának lenni ahhoz, hogy belássuk, ha minden így megy tovább, már tizedennyije sincs hátra.

A falu iskoláját egy pályázatnak köszönhetően 2006-ban 40 millió forintból felújították, de a fenntartás igen megterhelte a település kasszáját. Ezért 2011-ben átadták az üzemeltetést a Bodrogban már szép sikereket felmutató „Jó az Úr” Baptista Gyülekezetnek, akik aztán itt is kisebb csodát tettek az elcigányosodó település rossz hírű iskolájában. A csőd közeli helyzetben jól jött a keresztény szellemiség meghonosítása mellett a kiváló szakmai, pedagógiai munkával is párosuló segítség.

2014 végén viszont - sokak számára máig érthetetlen módon - az önkormányzat elvette a katolikusokkal is nagyon jó viszonyt ápoló baptistáktól az iskolát, és a 2015/16-os tanévtől átadta a KLIK-nek, amelyik ahelyett, hogy vállalta volna a további fenntartást, rögvest be is zárta azt. Az okok közt sok minden tolerálható elem szerepel.

Igaz, hogy már a helyi óvoda ballagóinak nagyobbik része sem a helyi iskolát választotta, és igaz, hogy a pusztakovácsi iskolaközpontban jobb a szakos ellátottság, de a helyi iskola halálával járó lépés végső megítélése azért ennél ellentmondásosabb kell hogy legyen minden, a vidék sorsáért aggódó ember számára. Valóban fel kellett volna újítani az iskola kazánjához tartozó kéményt, amelynek költsége a 3 millió forintot, horribile dictu, pár Louis Vuitton vagy Gucci ridikül árát is elérhette volna. Ehelyett inkább bezárták az iskolát, félszáz gyermeket pedig iskolabusszal fuvaroznak a szomszédos település központi intézményébe.

Hogy a vidék népességmegtartó erejét mennyire biztosító, mennyire logikus lépésről van szó, ahhoz azért erős kételyeket fűznék: Klebelsberg iskolát vitt a legnyomorúságosabb helyekre, a KLIK viszont inkább központosít. Jövendölés az első oskoláról a Somogyban című versében Csokonai ezt írta: Óh, szomorú sorsa / Egy szép megyének! / Hol a magyar lelkek / Megvetve heverének. / Óh, nem fáj-é a szíve / Minden magyarnak, / Hogy a magyar fiakkal / Gondolni nem akarnak? / De tán jő / Oly idő, / Melyben nékünk / A vidékünk / Új Hélikon lesz.

A vidéki Magyarország és ezzel szoros összefüggésben a cigányintegráció kérdésében a 24. óra utolsó percében vagyunk. Ébresztő! Mert különben Somogy nemhogy új Hélikon nem lesz, de süllyedő Atlantiszként felszámolja magát, akárcsak Magyarország többi régiója. Nagyon szépen köszönöm a figyelmet. (Taps a Jobbik soraiban.)

Ülésnap Felszólalás Felszólalás dátuma Felsz./videó idő Napirendi pont
109 118 2015.10.22. 10:33  111-120

ANDER BALÁZS, a Jobbik képviselőcsoportja részéről: Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Képviselőtársaim! Amint azt az egyes közlekedéssel összefüggő törvények módosításáról szóló törvényjavaslat általános indoklásában is olvashatjuk, több uniós jogszabály hatálybalépése teszi szükségessé a jogharmonizációs célú módosítást. Egyébként nem is szándékom megismételni államtitkár úr fölvezetését, valamiféle jobbikos parafrázisát adni itt a dolgoknak, ezért igyekszem csak a lényegre szorítkozni.

(15.00)

Az előttünk fekvő javaslat első része a légi közlekedésről szóló 1995. évi XCVII. törvény módosítása, ennek a törvényjavaslatnak az 1. §-a vezeti be a pilóta nélküli légi jármű kifejezést, tulajdonképpen drón­szabályozásról van szó; egyelőre tulajdonosi adatok rögzítésére irányuló bejelentési kötelemmel, de ez a későbbiekben nyilván tovább fog majd szigorodni, hiszen ha a világban zajló változásokat szemléljük, akkor be kell látni, hogy mindez elkerülhetetlen lesz előbb-utóbb.

Beleásva magamat itt a drónok világába, felkészülvén a törvénymódosítás tárgyalására, elmondható, hogy világviszonylatban és Magyarországon is hódítanak ezek a szerkezetek. Nálunk már akár több száz ilyen is röpködhet a levegőben. A jogalkotás azonban még nem tart lépést ezek használatával, de 2018-ra megszülethet az uniós szintű egységes szabályozás is. Azt látni kell, hogy világszerte hatalmas az igény a drónok iránt. Jelenlegi becslések szerint pedig ma már havonta százezer ilyen eszköz talál gazdára a világon. Ezeknek a népszerűsége a magánemberek és a vállalkozások körében is töretlenül nő, tehát indokolt lesz ennek a szabályozása. A következő tíz évben a katonai és a civil drónpiac mérete becslések szerint elérheti akár a 70-80 milliárd eurót is, 2035-re pedig a technológia alkalmazása akár a mindennapok részévé is válhat.

A Facebook drónokkal akarja eljuttatni az internetet a világ kevésbé fejlett részeire, a Google vagy éppen az olyan nagy csomagküldő cégek, mint az Amazon és az Alibaba pedig házhoz szállításban kísérletezik a drónokkal. Jó tudni, hogy ha nem is ilyen mértékben, de Magyarországon is terjednek ezek az eszközök. Ez év nyaráig tudomásom szerint mintegy száz kereskedelmi célú használatra vonatkozó engedélyt adott ki a Nemzeti Közlekedési Hatóság légügyi hatósága.

Amiről itt még beszélni kellene, az a magyar légtér igénybevételével kapcsolatos pont, amiről egyébként képviselő asszony itt az előzőekben már részletesen beszélt, feltette ezzel kapcsolatos kérdéseit, ezt akkor most nem ismételném meg.

A javaslat az 5. §-ban rögzíti, hogy amennyiben felróható emberi magatartás és nem például műszaki meghibásodás indokolja a légvédelmi készenléti szolgálat riasztását, úgy a szükségtelen riasztást előidéző annak költségeit térítse meg a Magyar Honvédség számára. A Jobbik szerint mindez teljesen jogos, hiszen szabálysértésnek minősül a segélyhívó számok, a 105, a 112 rendeltetéstől eltérő igénybevétele is, ahol a szabálysértő köteles bizony megtéríteni a szerv szükségtelen vonulásának és a megtett intézkedéseinek a költségét.

A további paragrafusokban a módosítás a személyzet által vezetett egyéb repülőeszközök, például sárkányrepülők és társaik lajstromozási kötelmére irányuló előírásokat fogalmaz meg. Ennek újfent közlekedésbiztonsági okai vannak, amelyek a Jobbik részéről természetesen támogatást élveznek. Az állami tulajdonú légi járműveket és drónokat viszont kiveszik az üzemben tartási engedélyezés alól, mivel lajstromozva vagy nyilvántartásban vannak, ez lényegében adminisztratív egyszerűsítés, ami szintúgy pártolandó.

A 9. § értelmében szigorodik az eddigi ingatlanokra vonatkozó szabályozás, ez most kiegészül az erdőtelepítéssel és a mezőgazdasági tevékenységgel. Mindez repülésbiztonsági szempontból nyilván jó, de állampolgári szempontból jelentős többletterheket jelenthet, mivel már nemcsak az építés, hanem az erdőtelepítés, mezőgazdasági tevékenység is engedélyköteles lesz, és nemcsak a katonai légügyi, hanem a katonai hatóság jóváhagyása is szükséges ezekben a speciális esetekben. További szigorítás, hogy már nemcsak a kormány tudja ezt rendeletben előírni, hanem például önkormányzati rendelet is szabályozhatja. A biztonsági többletelőírást az alacsonyan berepülő polgári személyzet által vezetett repülők és a drónok indokolják, hasonlóképpen indokolt a biztonsági téradatbázis létrehozása is. Ezt támogatni tudjuk. A 11. és 12. § messzemenően indokolt egészségügyi és büntetőjogi összeférhetetlenségeket tartalmaz, ezeket listázza, a Jobbik ezzel azonosulni tud.

A 13. § szól a HungaroControl Zrt. feladatainak kiegészítéséről repülésmeteorológiai feladatok ellátásával és a műszer szerinti repülési eljárások tervezésével. Kénytelen vagyok rákérdezni és megkérdezni államtitkár urat, hogy milyen potentátnak van esetleg érdekeltsége ebben a cégben, hiszen még az államháztartásról szóló törvényt is módosították miatta. Hatályon kívül helyezték azt a paragrafust, amely korlátozta a HungaroControl Zrt. gazdasági társaságban történő tulajdonszerzési lehetőségeit. Így lesz egyébként lehetősége a feladatainak a fent említett kiegészítésére.

A repülésmeteorológiai és a Budapest körzetében való műszeres repülési eljárások tervezése ugyan nem kifogásolható feladatbővülés, bár a zárórendel­kezések között felhatalmazza a kormányt a szolgáltató vagy szolgáltatók kijelölésére, ami monopolhelyzetet jelent. Ugyanakkor fel kell tételeznünk, hogy a közhasznú feladatellátás okán indokolt ennek a monopolhelyzetnek a biztosítása.

Ami viszont a hosszú távú üzleti érdekek elérése céljából történő cégalapítást, tulajdonrészszerzést illeti, számomra felettébb rejtélyes. Tisztelettel kérdezem tehát az előterjesztőt, mégis mire gondoltak itt. Ha a társaság feladatai a magyar légtér felügyeletére, igénybevételének elosztására, forgalomszervezésre, légi járművek felderítésére, biztonságba helyezésére, tájékoztatásra, menetrendi egyeztetésekre, tehát kvázi közszolgáltatási tevékenységre vonatkoznak, úgy mik lehetnek azok a hosszú távú üzleti érdekek, amik miatt gazdasági társaságokban tulajdonrészt kellene szerezni, ilyeneket alapítani? No, de hogy nyugodtabb légtérbe navigáljunk, az ezt követő több szakasz EU-jogharmonizációs módosítás, illetve fogalmi meghatározások szakmai módosítása, ami persze támogatható.

A 17. § előírásai teljesen jogosak, hiszen elvárható, hogy a közelmúltban történt franciaországi repülős tragédia után a repülőn vagy repülővel dolgozó személyzet egészségügyi helyzetére még nagyobb figyelmet fordítsanak. Emlékezetes a Germanwings 9525-ös Barcelona és Düsseldorf közötti menetrend szerinti járatának tragédiája, amikor is az Airbus A320-as típusú repülőgép 2015. március 24-én lezuhant a Nyugati-Alpokban. A gépen 144 utas és 6 fő személyzet tartózkodott. A szörnyű tragédia felelőse, a 27 éves első tiszt, Andreas Lubitz 2013 szeptembere óta szolgált a fapadosnál és 630 repült órája volt. A német ügyészség március 27-én közölte, hogy a Lubitz lakásán tartott házkutatás során olyan összetépett dokumentumot találtak, amely szerint Lubitz orvosi kezelés alatt állt, és betegsége miatt aznap nem is dolgozhatott volna, búcsúlevelet azonban nem találtak. A hatóságok szerint Andreas Lubitz valószínűleg szándékosan vezette hegyoldalnak a vele együtt 150 embert szállító repülőgépet. Aztán 2015. április 2-án jelentették be, hogy megtalálták a másik fekete dobozt, amelynek adatai megerősítették azt a feltételezést, hogy az öngyilkos pilóta szándékosan pusztította el a repülőgépet és utasait. Tehát hogyha csak erre az egy esetre gondolunk, akkor ez is megerősíti azt, hogy igenis fontos az ilyesféle törvénymódosítás. Nem igényel különösebb magyarázatot, hogy a törvényjavaslat következő része, az egészségügyi és a hozzájuk kapcsolódó személyes adatok kezeléséről és védelméről szóló 1997. évi XLVII. törvény módosítása is teljes mértékben támogatható a Jobbik részéről. Csakúgy, mint a légi, a vasúti és közlekedési balesetek és egyéb közlekedési események szakmai vizsgálatáról szóló 2005. évi CLXXXIV. törvény módosításáról szóló rész, amely EU-jogharmonizációs és közlekedésbiztonságra vonatkozó szakmai előírások módosítását tartalmazza. Ebben mi semmiféle politikai szempontból eltérően megítélhető elemet nem találtunk, tehát a Jobbik részéről ez is támogatható. Egyetlen kérdés csupán a 31. §-sal kapcsolatban lenne, amely a közlekedésbiztonsági szerv feladatainak bővítését tartalmazza, tekintettel arra, hogy a 376/2014/EU rendelet értelmében megváltozik a bejelentésre köteles események köre. Becslések szerint várhatóan a bejelentések száma 50 százalékkal emelkedni fog, tehát adekvát, ideillő jogos kérdés, hogy erre a KBSZ személyi állománya, infrastruktúrája fel van-e készülve.

Az 53. § alatt, legvégül kerül sor a Genfben, 2000. május 26-án kelt, a veszélyes áruk nemzetközi belvízi szállításáról szóló európai megállapodáshoz, az úgynevezett ADN-hez csatolt szabályzat kihirdetéséről és belföldi alkalmazásáról szóló 2015. évi LXXXIV. törvény módosítására. Itt az előterjesztés során ennek részletes indoklása elhangzott, teljes mértékben támogatni tudjuk. Nagyon szépen köszönöm a figyelmet. (Taps a Jobbik soraiban.)

(15.10)

Ülésnap Felszólalás Felszólalás dátuma Felsz./videó idő Napirendi pont
110 84 2015.10.26. 2:00  83-86

ANDER BALÁZS (Jobbik): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Képviselőtársaim! Egy nagyon fontos, több tíz milliárd forintos kérdés az, hogy a Volán-társaságok számára végre kiírják-e a járműbeszerzési tendert, és ha ez megtörténik, akkor ezek a buszok magyar buszok lesznek-e. A másik, legalább ekkora volumenű kérdés, hogy tervbe van-e véve a közösségi közlekedési szolgáltatás privatizációja, aminek persze egy kapcsolódó következménye lesz, hogy a magánszolgáltatók nagy valószínűséggel külföldről vásárolnak majd be.

A Jobbik szerint nagyon fontos, hogy a háttérben meghúzódó esetleges privatizációs mutyikról még idejében lerántsuk a leplet, hiszen ez a terület is tökéletesen alkalmas a közpénzek gigantikus megcsapolására, márpedig a Jobbik feltett szándéka, hogy gátat építsen ezekre a közpénzkifolyókra. Miről is van szó? A kormányhoz közel álló magyaridok.hu hírportálon 2015. október 5-én jelent meg a következő hír: „Hivatalos nyilatkozatok híján most csak iparági források alapján közölhetjük, a nagy autóbuszcsere-program elmarad.”

(13.10)

Úgy tudjuk, hogy az MNV illetékes vezetői nagy flottakezelő közreműködésével képzelik el a közúti távolsági közlekedés liberalizálását. Mindez viszont tökéletesen szemben áll az MNV Zrt.-nek a Volán-társaságok piacnyitásra történő felkészítésével kapcsolatos korábbi álláspontjával.

Kérdezem miniszter urat, államtitkár urat, hogy mi az igazság: megtörténik-e 2016-ban az ígért, a Volán-társaságok versenyképességének biztosításához minimálisan szükséges mértékű járműbeszerzési program? Ha igen, mikor és milyen forrásból kívánják ezt végrehajtani? Vagy kijelenthetjük, hogy a magyar kormány a fővárosi, eufemisztikusan új busz­üzemeltetési programnak nevezett privatizációhoz hasonlóan, a vidéki autóbusz-közlekedésben is lemond a közösségi tulajdonú szolgáltatókról, és elherdálja a magyar nemzeti vagyon egy újabb elemét, a közösségi tulajdonú autóbuszvagyont is? Várom megtisztelő válaszát. Köszönöm szépen. (Taps a Jobbik soraiból.)

Ülésnap Felszólalás Felszólalás dátuma Felsz./videó idő Napirendi pont
110 324 2015.10.26. 4:14  185-346

ANDER BALÁZS (Jobbik): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Képviselőtársaim! Bizonyára berzenkedni fognak miatta, de szeretném újra az illetékesek figyelmébe ajánlani Fábri Zoltán felvidéki magyar író híres szociográfiáját. Ismét javaslom, olvassák el, mit is írt a csehszlovák fennhatóság alá kerülő kárpátaljai Bátyú településéről „Az éhség legendája” című könyvében. A trianoni országcsonkítás után a csehszlovák hatóságok elvették Lónyay gróf 3400 holdas birtokát, amiből 3398 holdat kiosztottak 75 csehszlovák telepes családnak ingyen vagy hosszú lejáratú kölcsönre, a falu színmagyar lakossága pedig kapott 2 hold földet 5 ezer koronáért temetőnek. Tehát megfosztották a közösséget az egyetlen valamirevaló erőforrásától.

Félreértés ne legyen, kérem, ne forgassák ki a szavaimat, nyilván nem csehszlovák telepeseknek juttatná most a kormány a földeket, de hogy nem is az adott közösség érdekeit, a magyar társadalom hosszú távú céljait, a vidék megmaradását szolgálja utolsó stratégiai kincsünk lenyúlása, az a földügyek körüli eddigi botrányok fényében egész biztosnak látszik. Mert mi is a helyzet? Mit hozott a rendszerváltás két és fél évtizede, mondjuk, szűkebb pátriámban, Somogy megyében is? Itt a földek nagy részét szintén vastag pénztárcájú, de mifelénk mégiscsak úgy mondanák, hogy „gyüttment” külföldi nyerészkedők kaparintották meg, sokszor piszkos zsebszerződésekkel. Olasz, osztrák, belga nagyurak kezében a vidék, ami nem csoda, hiszen bizonyos gyanús földügyekben még az ügyész és a hős elszámoltatási biztos keze is megremegett, s volt olyan eset, amikor majd’ 8 ezer hektárt sikerült országhódítóknak megszerezni 99 évre, hektáronként 10 forintért. Ahol pedig nem idegen ez az új földesúr, ott zömmel hazai „zrt.-Döbrögik” terpeszkednek.

Latin-amerikai típusú birtokszerkezet alakult ki, ami olyan messze van a kert-Magyarország gondolatától, de még a nemzeti vidékstratégia elképzeléseitől is, mint Makó Jeruzsálemtől. Mindezt megtetézte a földbérlet-pályázatok megyénken belül is több helyen botrányt okozó gyakorlata, hiszen Ángyán József 5. földjelentéséből pontosan tudhatjuk, Somogyban a földbérlet-pályázatok közel felét három nagy érdekeltség nyerte. De az is joggal verte ki a biztosítékot a babócsai gazdák körében, amikor a helyi zrt.-hez köthető, bizonyára jó kérges tenyerű pesti egyetemista leánykák jutottak földhöz.

A mezőgazdasági alapanyag-termelő monokultúrás nagybirtokok munkaerőt alig alkalmaznak, viszont az elmúlt pár évben a 12 dél-somogyi nagy agrár cégóriás 18 milliárd forintot kasszírozott csak földalapú támogatásból. Mennyit éreztek meg ebből az itt élő emberek? Hasznosulhatott volna-e jobban ez az irdatlan mennyiségű pénz? A falvak lakossága vegetál, és már a második generáció nő úgy fel a nyomorba süppedt kistelepüléseken, hogy az időszakos közmunkán kívül nem látták a szülőket dolgozni menni.

Nagyon kérem kormánypárti képviselőtársaimat, hogy gondolkodjanak el ezen, hiszen önök is pontosan tudják, hogy mindez nemzetstratégiai kérdésnek is tekinthető, márpedig hogyha most a hűbéreseknek adják a földet, akkor elfogy az a bázis, amire a szociális vagy a demográfiai földprogramot alapozhatnák. Tudom, mindezek előadása szentségtörésként hat a kormánypárti padsorokban, hiszen volt már olyan fideszes képviselőtársam, aki ‑ idézem -egy­­szer így felelt nekem, ha valaki figyelmesen végighallgatta önt, meg úgy a lelkébe szállt volna, akkor közel állt volna szerintem hozzá, hogy felvágja az ereit. Ilyen gazdasági fellendülés és ilyen munkahelyteremtés Európában meg a világon nincs, mint Magyarországon. Ehhez képest ilyen véghalált improvizálni, ez elég nehéz, mondta Pócs úr.

Sajnos, én másként látom, de ha nem hiszik, járjanak utána, szívesen meginvitálom önöket egy dél-somogyi falujárásra. A vidéken megfigyelhető társadalmi katasztrófahelyzet fokozott állami szerepvállalást igényelne, tehát az állami földeket nem eladni, nem elkótyavetyélni kell, hanem azokat megőrizni. Köszönöm szépen. (Taps a Jobbik soraiban.)

Ülésnap Felszólalás Felszólalás dátuma Felsz./videó idő Napirendi pont
110 360 2015.10.26. 5:07  359-362

ANDER BALÁZS (Jobbik): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Képviselőtársaim! Koppány harcos népéből a történelem az egymást váltó rendszerek és kormányok bizony illyési Puszták népét csináltak Somogyország falvaiban. És hiába a propagandaszólamok minden ígérete, a mostani birtokszerkezet még a száz évvel ezelőttinél is nagyobb aránytalanságokat mutat, mert jöttek új földesurak, akik megszerezték a települések határát és cselédet vagy pannon palesztint csináltak az itt talált bennszülöttekből, azokból, akik velük ellentétben bármikor meg tudnák mutatni szüleik, nagyszüleik sírját a falujuk temetőjében.

Ezt a kifosztási folyamatot koronázná meg a vidék számára az utolsó kitörési lehetőséget jelentő állami tulajdonú földek hatalom közeli hűbéreseknek való átjátszása. Persze, a hivatalos szövegelés nem erről, hanem a családi gazdaságok megerősödéséről szól, ahogyan papírforma szerint arról szólt a földbérleti pályázatok visszásságokkal terhelt botránysorozata is. Csak emlékeztető gyanánt, a helybeliek a bérbe adott területeknek kevesebb mint felét tudták a saját településük földjeiből megszerezni, a nagyobb részét külső pályázók vitték el a helyi gazdaközösségek elől Somogy megyében.

Az 1695 hektár itteni állami földből 800 hektárt három nagy érdekeltség nyert el, köztük olyan keményen dolgozó, kérges tenyerű kisgazdákkal, mint a somogyszobi Claessens, aki megszerezte a megye legnagyobb bérbe adott birtoktestét, egy 96 hektáros nagyatádi szántót vagy az exállamtitkár Raskó volt cége, miközben az európai agrármodell a kis- és közepes családi gazdasági és szövetkezeti modellre épül, és az átlagos birtokméret Lengyelországban 6, Svájcban 17, Ausztriában 19, Hollandiában pedig 25 hektár. Ezt az európai gazdaságszerkezetet persze előszeretettel minősítik versenyképtelen skanzennek a falut középkori csökevénynek tartó megmondó­emberek. De ugyanúgy, ahogy száz éve, a nagybirtokrendszer most is társadalmi döghalált terjeszt a vidéken. Akkor amerikás kitántorgás és egyke, most németországi segédmunka, londoni mosogatás és rohamosan öregedő, etnikailag átalakuló, elgettó­sodó falvak járnak a nyomában.

Képviselőségem előtt történelemtanárként dolgoztam a megye egyik legnagyobb szakképző iskolájában, egy amolyan igazi gyűjtőintézményben, ami Barcs és a környékbeli falvak legnyomorúságosabb körülmények között élő családjainak gyerekeit fogadja be. Mit mondjon a pedagógus ezeknek a fiataloknak, amikor valóban azt látják, hogy anyjuk, apjuk munkát ott helyben nem talál? Mert tudják, kedves kormánypárti képviselőtársaim, ez az a megye, ahol a 120 ezer lakóingatlan jó egyhatoda üresen áll, ahol egyre gyarapodnak a magyar elmúlás szomorú mementói, a beszakadt tetejű, kidőlt falú falusi házikók, ahol a szárnyvonalakat felszámolták vagy ha nem, akkor is csak alibi közlekedés folyik rajtuk. Ahol inkább súlykorlátozást vezetnek be a tönkretett közútra, kitiltva onnan a teherautókat, ahelyett, hogy felújítanák, megerősítenék azt. A kistelepülések lakosságmegtartó ereje zéró, aki teheti, elmenekül. Aki pedig marad, az jobbára a roncstársadalmi létbe süppedve vegetál.

Mégis, hogyan mérséklődne így a súlyos társadalmi problémákat gerjesztő, szociálisan, gazdaságilag egyaránt elmaradott vidéki térségek munkanélkülisége? Nemzetstratégiai kérdés, hogy a társadalomból a saját maguk vagy a politika hibái miatt kiilleszkedett elemeket integráljuk. Ugyanis nagyon nem mindegy, hogy ősi falvaink helyén tovább szaporodnak-e az elviselhetetlen társadalmi többletterhet jelentő ellenséges törzsi területek, a szociokulturálisan elmaradott rezervátumok.

(22.50)

Az olyan lepusztított és halmozottan hátrányos helyzetűvé züllesztett régióban, mint amilyen Dél-Somogy, naivitás arról ábrándozni, hogy majd az elsődleges munkaerőpiac megoldja a gondokat, ennek köze nincs a valósághoz. Márpedig az állami földek privatizálásával jóformán semmilyen eszköz nem marad. Ha most dobra verik, mégis miből jutna a demográfiai földprogramra, mégis mitől fordulna meg az a trend, hogy Somogy vidéki régióiban egy születésre ne sokszor annyi halálozás jusson a magyarság körében? Ha most elkótyavetyélik, mégis miből jutna a szociális földprogramra? A cigányok 80 százaléka vidéken él, a mezőgazdaság és a vidékfejlesztés komplex programjai nélkül esély sem lesz arra, hogy elkerüljük a robbanást.

A földeket nem elkótyavetyélni kellene, hanem inkább gyarapítani az állami birtokállományt. Európa biokertje lehetnénk. Szociális földdel, szociális szövetkezetekkel kellene lehetőséget biztosítani azoknak, akik becsületesen akarnak boldogulni vidéken, és így kellene munkára szorítani, így kellene munkára kényszeríteni azokat is, akik a közösből eddig csak elvenni akartak vagy elvenni szerettek. Nagyon szépen köszönöm a figyelmet. (Taps a Jobbik és az LMP soraiból.)

Ülésnap Felszólalás Felszólalás dátuma Felsz./videó idő Napirendi pont
111 302 2015.11.02. 2:44  297-304

ANDER BALÁZS (Jobbik): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Képviselőtársaim! A törvényjavaslat általános vitája során a múlt héten szakmai érvekkel alátámasztva mintegy tíz percben részleteztem, hogy a Jobbik frakciója részéről alapvetően miért támogatható ez a törvénymódosítás, és miért fogunk holnap igent nyomni erre a javaslatra.

A négy nagyobb tematikus részre osztható javaslat elsősorban a légi közlekedést érinti. Jogharmonizációs célú, illetve néhány speciális esetet tartalmaz, új szabályozást, korrekciókat. Múlt héten sort kerítettem az érdemi elemek részletezésére; mivel roppant humánus ember vagyok, tekintettel a kései órára, ezzel nem kínoznám most képviselőtársaimat, tehát nem fogom megismételni.

A Jobbik támogatja a légi közlekedés biztonságának növelését, elfogadjuk az EU-s jogharmonizációs módosítások indokoltságát a légi, a közúti, a vasúti és a vízi közlekedés biztonságának erősítése mellett vagyunk, ez teljesen egyértelmű. Ezért a törvényjavaslatban foglalt szakmai előírások módosítását is elfogadjuk. Azokban semmiféle politikai szempontból eltérően megítélhető elemet nem találtunk.

A Demeter Márta képviselőtársam által jegyzett módosító javaslatokkal kapcsolatosan azért azt el tudom mondani, hogy a háromból kettőt támogatni tudtunk, támogattunk. Egyetértünk azzal, hogy nem helyes, hogy a hatóság a szabályszerű eljárásmód alól bármely indokkal felmentést adjon. Itt a veszélyes anyagok vízi szállítására gondolunk, valamint azzal is egyetértettünk, hogy a katasztrófavédelem az állami célú légi közlekedés fogalmába sorolódjék be.

Viszont amit nem tudtunk támogatni, az nem más, mint hogy a légiközlekedési hatóság felügyeleti díjait szabályozó szakasz elhagyásra kerüljön. Ezt a módosítót nem fogadjuk el, hiszen ebben a speciális esetben mi azon a véleményen vagyunk, hogy az állami szervek működésében a felügyelet területe által viselt források domináljanak. Ezáltal a közvetett állami újraelosztás némileg csökkenjen, ne az legyen itt az elsődleges, éppen ezért ezt a harmadik módosító javaslatát a képviselő asszonynak nem tudtuk támogatni. Egyébként ezek a javaslatok a benyújtott törvényjavaslatról alkotott képet sem elfogadásuk, sem pedig az elutasításuk esetén nem befolyásolják, tehát összességében a módosítók sorsától függetlenül maga az elénk került törvényjavaslat a Jobbik által támogatható.

Köszönöm a figyelmet. (Taps a Jobbik padsoraiban.)

Ülésnap Felszólalás Felszólalás dátuma Felsz./videó idő Napirendi pont
111 372 2015.11.02. 5:16  371-372

ANDER BALÁZS (Jobbik): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Képviselőtársaim! Most hétvégén emlékeztünk meg halálának 91. évfordulója alkalmából a XX. század talán legjelentősebb paraszti származású kisgazda politikusáról, Nagyatádi Szabó Istvánról. Szülőházánál, a református temető kertjében és a síremléknél elhelyezett koszorúkkal nem csupán Somogy megye, Csokonyavisonta híres szülötte előtt tisztelegtünk, hanem a Jobbik nevében, én legalábbis fejet hajtottam a parasztság, a nemzetet ezer éven át megtartó vidéki Magyarország előtt is.

Jó két évszázada maga Thomas Jefferson vélekedett úgy, hogy a földművelők a legértékesebb polgárok, mert ők a legéleterősebbek, ők a legfüggetlenebbek, ők a legerényesebbek, és ők kapcsolódnak a legtartósabb kötelékkel hazájukhoz, ragaszkodva annak szabadságához és érdekeihez. Ilyen ember volt egyébként Nagyatádi Szabó István is. Ahogy a jeles agrártörténész, Für Lajos írta Búcsú a parasztságtól című monumentális munkájában, Európa legnagyobb és legtöbb időt megélt, megtartó és teremtő társadalmi alakzata nem más volt, mint a parasztság. Az a parasztság, amelyiknek felszámolásáért, eltüntetéséért oly sokat tett a XX. és a XXI. század.

Elég, ha csak a II. világháborút követő erőszakos téeszesítésre, a padláslesöprésekre vagy az 1971-ben elfogadott országos településhálózat-fejlesztési koncepcióra utalok, ami a kétmillió ember által lakott kisfalvakra, településeink kétharmadára mondta ki a halálos ítéletet, szerepkör nélkülinek nyilvánítva azokat. Mindez a rendszerváltás után is folytatódott, nem véletlenül tekintettek a szélsőliberálisok középkori, éppen ezért eltűnésre ítélt csökevényként a magyar falura. Ellenséget láttak annak népében, amelynek egy évszázaddal ezelőtti nagy apostola, legjelentősebb szószólója nem más volt, mint Nagyatádi Szabó István.

De ki is volt ő, aki az eke szarva mellől ment a politikába? Aki szülőfalujában, Csokonyában kisgazda tudott maradni, a parlamentbe kerülve viszont államférfivá tudott válni. Aki élete végéig meg tudott felelni a Németh László által támasztott kritériumnak, amely szerint a népéletet erős konvenciók kötik, szigorúbb a szokásjoga, ott a kézfogásnak éppúgy megvan a maga mozdulata, mint a szégyenkezésnek, és amelyik kritériumnak bizony Nagyatádi Szabó István meg tudott felelni. Mondhatjuk úgy is, hogy egész élete azt mintázta, hogy a parasztélet alaptüneménye nem más, mint a szigorú etikett.

Nagyatádi Szabó István apja még a Széchenyiek féltelkes jobbágya volt, és fia az ínszakasztó munka, a református takarékosság, a kálvinista szorgalom meg a miniszteri bársonyszék ellenére sem harácsolt magának vagyont, hiszen élete végén sem volt többje, mint 45 hold. Ebben is mintát vehetnének róla a családi összefogásra hivatkozó mai politikusutódok. Meg abban is, hogy nem volt megélhetési politikus, hiszen ahogyan ő mondta: „Már kétszer hazamentem a bársonyszékből kapálni, harmadszor is meg fogom tenni, ha már nem lesz rám szükség.” Hiszen örök rajongója volt a magyar földnek, szívében olthatatlan szerelmet érzett a virágos somogyi lankák iránt.

Megjárt neki a kegyelmes uram megszólítás, de ő akkor volt a legboldogabb, ha Pista bátyámnak szólították. Egykori tanítóját, Szalóky Dánielt viszont még miniszterként is mesteruramozta.

1908-ban, 45 évesen lett országgyűlési képvi­selő, és ahogyan a korabeli lapok fogalmaztak, ez az „egyszerű földmíves gazda tükröt tartott a ház elé, hadd lássa meg benne a mai közigazgatás, a mai törvényhozás a mai falunak az életét”. Ő volt az első csizmás, paraszti képviselő a magyar Országgyűlésben, és ha ma élne, bizonyára most sem bújna szűk ficsúröltönybe. Az anekdota szerint felbukkanásakor először valamiféle odatévedt béresnek nézte az akkori kor Guccijait és Louis Vuittonjait hordó honatyákhoz szokott teremőr, de Nagyatádi Szabó István sértődés nélkül, körbenézve csak annyit válaszolt: ennyi ökör mellé bizony el is kelne egy béres. Ő lett aztán a földosztó miniszter, hiszen nevéhez köthető az 1920-as 36. törvénycikk, amely alapján 400 ezer szegény sorú vidéki családnak juttattak némi birtokot. Igazi, kérges tenyerű gazdáknak, akiknek utódai egész biztosan nem fognak licitálni az állami földek elárverezésekor, mondjuk, a most dobra vert majd’ 200 hektáros, csekély 400 milliót kóstáló ádándi vagy göllei földbirtokokra.

Gömbös Gyula miniszterelnökként így vélekedett a kisgazda vezérről: Nagyatádi Szabó István a földből nőtt ki, mint a búza, mint a magyar tölgy. Ahogy ezek gyökere belemarkolt a magyar földbe, úgy markolt bele Nagyatádi Szabó István gyökérzete a magyar lélekbe.

Arra kérem képviselőtársaimat, hogy próbáljunk fölnőni a Nagyatádi Szabó István által felállított mércéhez. Legyen áldott az ő emlékezete!

Köszönöm a figyelmet. (Novák Előd tapsol.)

Ülésnap Felszólalás Felszólalás dátuma Felsz./videó idő Napirendi pont
112 180 2015.11.03. 2:37  173-186

ANDER BALÁZS, a Jobbik képviselőcsoportja részéről: Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Képviselőtársaim! A pálinka-szabadságharc frontján a változás többirányú. Először is határozottan le kell szögezzem, a Jobbik nem ért egyet a helyi pálinkafőzés megadóztatásával, de ezzel szerintem nagy meglepetést nem okozok senkinek. De ha már mégis megadóztatják, akkor inkább az eddigi metódust preferáljuk, miszerint a gyümölcspálinka magánfőzése után járó éves átalányadót az önkormányzati adóhatósághoz kellett befizetni, és a bevétel az önkormányzat bevétele volt.

Csakhogy 2016-tól ez az adóbevétel a központi költségvetést fogja megilletni, a kivetés és a befizetés jogtechnikája pedig a párlatadójegy bevezetésével történik. Eszerint a települési önkormányzat elesik a helyi pálinkafőzés jövedéki bevételétől, ami csökkenti az egyébként is szűkös forrásait. Nagyon csábító lenne egyébként itt most az elnyomorodó kistelepülésekről, az egyre inkább depresszióba süllyedő vidékről beszélni, mégsem teszem, maradjunk a pálinkánál.

Jól tudott, hogy a KAP, tehát a közös agrárpolitika kvótarendszere és az élelmezési önrendelkezésünk tulajdonképpeni teljes hiánya a magyar pálinkafőzés kormány által beharangozott szabadságharcát is gúzsba köti. A magyar vidék az élelmiszeripar alapanyag-termelő gyarmatává vált, ez pedig nagyon súlyos társadalmi és gazdasági gondokat okoz a magyar vidéken, hiszen a gazdasági leépülés egyre csak fokozódik, és az a szociális meddőhányó, amivel nap mint nap találkozhatunk, egyre csak nő.

Hiába van a termesztési kapacitásunk a világpiacon is egyébként jól eladható hungarikumokra alapozva, hiába van olyan minőségű hazai pálinka-előállítási kapacitásunk, amikor az a termelőt mennyiségi korláttal sújtja, és kizárja a termesztési képességünk felhasználását. Ezen egyértelmű, hogy csak a makroszabályozás gyökeres átalakítása, a mennyiségi kvóták megszüntetése tudna változtatni. Éppen ezért mondja azt a Jobbik, hogy nem fogadjuk el, hogy már nem adómentes a bérfőzetés, és azt sem fogadjuk el, hogy az otthoni főzés után is fizetni kell. Sajnos a kormány által meghirdetett szabadságharc elbukott. (Taps a Jobbik soraiban.)

Ülésnap Felszólalás Felszólalás dátuma Felsz./videó idő Napirendi pont
112 214 2015.11.03. 5:39  213-214

ANDER BALÁZS (Jobbik): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Képviselőtársaim! Felszólalásom címének első fele Jean-Paul Brighelli könyvére, az iskolák programozott haláláról szóló Butaságra kárhoztatva című műre utal. Az iskolaügy problémáiról beszélve, ahány megszólaló, annyi vélemény, de abban talán még mindenki egyetért, hogy a többségtől leszakadt rétegek felzárkóztatásában kardinális szerep jut az integrációs programoknak. Ezek megfelelő kidolgozása viszont már többször képezi vita tárgyát. A dolog fontossága pedig prioritást kellene hogy élvezzen, hiszen a rosszul kivitelezett integráció könnyen a visszájára is fordulhat, és nemhogy elsimítaná a társadalmi ellentéteket, de a halmozottan hátrányos helyzetű rétegek csak még frusztráltabbá, a normaként állított társadalmi csoportok - mond­juk, teljes joggal ‑ pedig csak még elzárkózóbbá válnak.

Ha az integráció csupán arról szól, hogy a társadalmi együttélés különféle színterein erővel összezárják az embereket, akkor könnyen a visszájára fordulhatnak a dolgok, és az állandó kudarcélmények a fokozódó feszültségek zsákutcájába terelhetik ezeket a folyamatokat. Az Európai Unió fejlettebb, gazdagabb államaiban több szakember bevonásával olyan csökkentett létszámú osztályokban folyik a felzárkóztatás, ahol a hátrányokkal küzdő, integrálandó diákok aránya nem múlja felül az integrációs mintaként állított tanulók arányát.

De látva az egyre szaporodó nyugat-európai „no go” zónákat, az egyre veszélyesebbé váló gettókat, kijelenthetjük, hogy még így sem koronázza nagy siker ezt az emberfeletti pedagógiai munkát. Sajnos tényszerűen kell megállapítani, hogy nem mindenki integrálható, hiszen akarata ellenére senkit sem lehet boldogítani, a társadalmi felzárkózás pedig, mint a legtöbb dolog, szintén nem egytényezős folyamat.

Hogy hazai terepen maradjunk, még a szélsőjobboldali elhajlással nehezen vádolható Glatz Ferenc is úgy vélekedett, hogy a kisebbség és a többség összeilleszkedésének valós szociális, kulturális, szokásrendi nehézségei vannak, nem az előítéletek miatt van cigánykérdés, hanem a cigányság és a nem cigányság együttélésének valós problémái miatt.

Az integráció a sokszor deus ex machinaként beállított állami ráfordításokon túl óriási egyéni akaratot, elszántságot is feltételez. Minden tisztelet azoké, akik erre képesek. Erre hoz könyvében egyébként Brighelli hajmeresztően negatív példákat, amikor a Franciaországban bevezetett és óriási összegekkel telepumpált kiemelt oktatási körzetekről ír. „Ezeknek a kamaszoknak a családi példaképei bűnözők, a háziállataik pitbullok és rottweilerek. Ők már az általános iskolában megismerik a könnyebb drogokat, de ezen kívül semmi mást.”

De nem kell Franciaországig menni a hasonló példákért, hiszen hány meg hány magyarországi falusi iskolában, városi szakképzőben vívnak szinte reménytelen küzdelmet a tanárok nálunk is! Igazságtalan dolog lenne a megoldást csupán tőlük várni, igazságtalan lenne a túlterhelt, PÖCS-ökkel, akarom mondani, BECS-ekkel riogatott, portfólió által fruszt­­rált pedagógusoktól egyfajta közhasznú übermenschi szerep elvárása, megkövetelése. Ugyan a halmozottan hátrányos helyzetű társadalmi rétegek integrációjában nagy szerep hárul a közoktatási intézményekre, de a sikerre vivő út további fontos gazdasági, társadalmi, politikai feltételeket követel. Egyébként magam is tíz évig egy vidéki szakképző iskolában tanítottam, egy tipikus gladiátorképzőben ‑ a diákok nevezték ezt így ‑, ahol igen magas a cigány, illetve a halmozottan hátrányos vagy hátrányos helyzetű tanulók aránya. És mindenféle farizeus ájtatoskodás nélkül el kell mondanom, hogy semmiféle Hiller vagy Hoffmann pedagógiai érdemrend nem ér fel annak örömével, amikor egy-egy volt tanítvány messziről rám köszön az utcán, vagy éppen a kukásautó fedélzetéről kiinteget nekem.

Tényleg, egyébként mit mondjon az ember azoknak a diákoknak, akiknek már a második generációja nő fel úgy, hogy nem látták a szülőket rendszeresen dolgozni menni, és napjaikat jó esetben is csak ideiglenesen strukturálta a közmunka. A vidék nyomorba süppedt, mert munka és perspektíva nincs. Hogy is lenne, mondjuk, egy olyan megyében, ahol a települések fele haldoklik, ez Somogyország, és néhány évtized múlva már csak a történelmi atlaszokban látjuk majd ezeknek a településeknek a nyomát.

A kiút csak munkahelyek létrehozása lehet, itt viszont újra nagy szerep jut az oktatásnak, mert munkaerő-fejlesztés nélkül a kor igényeinek meg­felelő munkahelyteremtés is elképzelhetetlen. Nagyon egyszerűen úgy is lehetne fogalmazni, hogy nem lesz munka, ha nincs iskolázottság, nincsenek ismeretek, nincsenek kompetenciák, márpedig a cigányság és a leszakadt rétegek társadalmi beilleszkedése csak az iskolán és a munkán át vezethet. De egy öt évvel ezelőtt írt cikkében Salamon Konrád a válságba jutott hazai iskolaügyben már egyenesen az európai civilizáció válságának kivetülését látja. (Az elnök csenget.)

Ha elnök úr megengedi, még fölolvasnám ezt az idézetet. Salamon Konrád írja: „…a magyar iskolarendszer összeomlott, tisztelet az elszigetelt kivételeknek és a lehetetlen körülmények között is helytállni akaró pedagógusoknak. Összeomlott, mert az iskolákat jelentős részben műveletlen és neveletlen fiatalok tömegei fejezik be vagy hagyják el, akik nem alkalmasak a munkavállalásra, és nem hajlandók a társadalmi együttélés legelemibb szabályainak betartására sem”. Köszönöm a figyelmet. (Taps a Jobbik soraiban.)

Ülésnap Felszólalás Felszólalás dátuma Felsz./videó idő Napirendi pont
115 190 2015.11.09. 5:17  189-190

ANDER BALÁZS (Jobbik): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Képviselőtársaim! Bármennyire is közhelyszerű, mégiscsak el kell fogadjuk annak az évezredes bölcsességet hordozó mondásnak a helytállóságát, amely szerint az oktatás tétje nem más, mint a jövő. Pedagóguskollégáim egyöntetű véleménye szerint az egyik legfőbb gond, hogy a társadalom alapsejtje, a család nem tud többé megfelelő nevelő környezetet biztosítani a gyerekeknek.

A rendszerváltástól máig eltelt két és fél évtized minden eddiginél nagyobb társadalmi válságot hozott, és a családi közösségek nevelő-oktató funkciója meggyengült. A válások száma, a csonka családok, az egyszülős családok, az instabilabb élettársi kapcsolatok aránya emelkedik. A magatartásmintákat már nem a kortárs közösségek közvetítik… Illetve bocsánat, pontosan az a nagy probléma, hogy ezek közvetítik, de milyen módon? Olyan módon, hogy ezeknek a programvezérlését a média vállalta magára, a média diktálja nekik.

Mindezzel párhuzamosan a külső viszonyok is egyre mostohábbá váltak, így az iskolarendszer is egyre gyengébben tudja teljesíteni a tőle elvárt feladatokat. Különösen a szakiskolai tanárok részéről tekinthetők általánosnak azok a panaszok, amelyek az agresszió, a durva beszéd, az udvariatlanság, a fegyelmezetlenség elharapózását sorolják. Az érzelmi kultúra elsivárosodása és a funkcionális analfabéták számának növekedése már-már korjelenségnek tekinthető.

Tetézi ezt a munkaerő-piaci folyamatokat elemző statisztikákban pregnánsan kidomborodó azon adat, amely szerint a fiatalkorú munkanélküliek között a csupán szakiskolai végzettséggel rendelkezők a számarányuknál is jóval magasabb szinttel képviseltetik magukat. De csoda‑e mindez, ha egyes vidékeken és intézményekben, mint például abban a vidéki szakképző iskolában is, ahol magam is tíz évig tanítottam, a kétharmadot is eléri a hátrányos vagy a halmozottan hátrányos helyzetű tanulók aránya?

Szintén fontos alapigazság lenne az a tétel, amely szerint a XXI. század egyik legfontosabb kérdése az integráció, illetve az annak hiányából fakadó, előre megjósolható katasztrófa lesz. A nyugati világban az eltérő kultúrkörből származó bevándorlók, illetve az ő, akár már sokadik generációs leszármazottaik beillesztése a többségi társadalomba, míg Közép-Európa és benne természetesen hazánk esetében az évszázadok óta itt élő és egyre növekvő létszámú és arányú cigányság integrációja állítja egyre nagyobb kihívások elé a politikai döntéshozókat.

Ahogyan azt a fejüket a fene tudja, hova dugó, politikailag korrekt struccukon kívül mindenki látja és tudja, a neoliberális doktrínák által meghatározott multikulturális társadalom koncepciója megbukott. Óriási visszhangot váltott ki, amikor 2010 őszén, a mostani öngyilkos ámokfutásával szemben még a német kancellár, Angela Merkel is ennek a szociológiai konstrukciónak a csődjéről beszélt. Némileg szakítva a politikailag korrekt beszédmóddal, rávilágított, hogy sokan nem is akarnak integrálódni az európai társadalmakba, megőrzik nyelvi, vallási, hagyo­mánybéli teljes különállásukat, és zárványt képez­nek a többségi társadalmon belül.

De a Harvard Egyetem világhírű szociológusa, Robert Putnam is sérthetetlennek hitt liberális dogmákat döntögetett, amikor tanulmányában bizonyította, hogy a másság, a párhuzamos társadalmak jelenléte egy közösségben mennyire kikezdi a társadalmi tőke alapjait, és így az eddig értéknek tartott multikulturalizmus milyen negatívan befolyásolja a szociális folyamatokat, miként nő az elszigetelődés, hogyan romlanak a bizalmi és boldogsági indexek.

(15.10)

Sokszor megfogalmazott kijelentés: a cigányság felzárkóztatása az elkövetkezendő évtizedek nemzeti sorskérdésévé fog válni. Sokáig hittek abban, hogy az iskola felgyorsítja az integráció folyamatát, de a Durkheim és Bourdieu óta eltelt időszak bebizonyította: elvben ugyan az iskola feladatai közé tartozik az oktatás mellett egy sor társadalmi funkció is, mint például a szocializáció vagy a mobilitás biztosítása, de a gyakorlatban sokszor pont az egyenlőtlenségek konzerválódnak. Márpedig, ahogy Százdi Antal és szerzőtársa fogalmaztak egy tanulmányukban, egyáltalán nem mindegy, hogy a jövő generáció tagjai milyen arányban lesznek adófizetők vagy segélyezettek. És ez még a jobbik eset, hiszen a szociokulturális nyomor egyben a bűnözés melegágya is, és a permanens demográfiai robbanás, valamint a folyamatos társadalmi dezintegráció hihetetlenül veszélyes gyúelegyet alkot.

De hadd idézzek a fent említett szerzőpárostól: „A közeljövő társadalmi nyugalma a hátrányokkal küzdő, problémás gyerekek helyes szocializálásán, felzárkóztatásán, megfelelő nevelésén, oktatásán múlik. Az igazi probléma tehát itt van, és ha figyelembe vesszük, hogy a cigány tanulók száma húsz év alatt az általános iskolában megduplázódott, akkor bizony mielőbb tennünk kell valamit.” ‑ olvasható a fenyegető jövőt felvillantó cikkükben.

Hogy mi mit is teszünk Magyarországon, majd a következőkben beszámolok róla. Nagyon szépen köszönöm a figyelmet. (Taps a Jobbik padsoraiból.)

Ülésnap Felszólalás Felszólalás dátuma Felsz./videó idő Napirendi pont
116 449 2015.11.16. 5:14  448-449

ANDER BALÁZS (Jobbik): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Képviselőtársaim! Amikor az önsorsrontó és öngyilkosan ostoba Willkommenskultur jegyében Európa megháborodott vezetői idecsalogatják leendő hóhérainkat, vagy éppen nem hajlandóak semmit tenni a katasztrófával fenyegető beözönlés ellen, akkor fokozott figyelem illeti meg azokat a szervezeteket, amelyek a magyar emberek biztonságát, életét és testi épségét óvják, védik. Hiszen ahogyan a tragikus, ámde előre megjósolható párizsi vérfürdő megmutatta, a terror mindennapi fenyegetéssé vált Európában. Tegnapelőtt Madrid, tegnap Párizs, holnap Berlin, holnapután pedig talán Budapest.

Ebben a helyzetben bizonyára nem felesleges, ha áldozunk néhány szót az amúgy nem túlzottan reflektorfényben álló vasútőri tevékenységre, hiszen ha már hazánk biztonságáról van szó, akkor kézenfekvő, hogy az egyik legsebezhetőbb és legkönnyebben elérhető infrastruktúra-hálózatról, a vasútiról, illetve annak biztonságáról is beszéljünk egy keveset. Noha a VDSZSZ honlapján olvasható legfrissebb hír szerint talán mégis felvillant a fény az alagút végén, mert ugyan a vasútőrök kiszervezésével kapcsolatos közbeszerzést már kiírták, de lehet, hogy a vasútőrök most mégis a MÁV Zrt.-be lesznek integrálva.

Miért is olyan fontos, kedves kormánypárti képviselőtársaim, mindez? Miért lenne jó, ha nem csupán a pénzéhes cápaként újabb zsíros falatokra ácsingózó, befolyásos tartótisztjeik kiszervezést követelő parancsát, hanem a figyelmeztető hangokat is méltóztatnának meghallgatni?

Vasúti pályahálózatunk hossza körülbelül 7300 kilométer, sok száz potenciális célpontként tételeződő állomással. A MÁV évente csaknem 150 millió utast szállít, és a vasúti teherfuvarozás évente 10 milliárd árutonna-kilométer volumenben bonyolít áruszállítást. Sokszor igen veszélyes, baleset elszenvedése vagy terrorcselekmény elkövetése során tömegkatasztrófát előidézni képes anyagokat. Márpedig ekkora vasúti infrastruktúra és ennyi utas védelme emberpróbáló feladat, még az olyan több évtizedes szakmai tapasztalattal rendelkező állomány számára is, mint a Vasútőr Kft. tényleges vasútőrei. Aki egy ilyen terrorveszélyes helyzetben ennek a szervezetnek a gyengítése mellett dönt, az pont úgy cselekszik, mint 1918-ban, a világháború végén, a legvészterhesebb időkben Károlyi miniszterelnök hazaáruló hadügyminisztere, az alkoholista Linder Béla, aki még a frontokról teljes rendben és hadfelszereléssel hazaérkező katonáinkat is szétkergette.

Tagadhatják a nyilvánvaló tényeket, mentegethetik a hitvány bizonyítványt, de a szakmai érvekkel nem tudnak mit kezdeni. Ha a kormány hajlandó lenne komolyan egyeztetni a szakszervezettel, akkor nekik is elmondanák, hogy a Vasútőr Kft. vasútőrei hivatásos, döntő részben több évtizedes vasúti szakmai múlttal rendelkező vasútbiztonsági szakemberek, akik tudják, hogy vészhelyzet esetén kit kell értesíteni és milyen sorrendben, ismerik a MÁV belső utasításait, a vasútüzem működését, az alá-fölé rendeltségi viszonyokat, ami egy olyan katonai hierarchián alapuló szervezetnél, mint a vasút, nagyon fontos előny.

A vasutasok által károsnak ítélt kiszervezés viszont a vasútőri állomány elvándorlásához fog vezetni, ezzel pedig értékes szakmai tudás fog elveszni a vasút számára. Azok a kizsákmányolt biztonságiőr-rabszolgák, akiket ezután fognak alkalmazni, a vasutat soha nem fogják megtanulni, mivel köreikben éves viszonylatban közel 80 százalékos a fluktuáció, tehát ha akarják, sem lesz idejük megtanulni vasutasul.

(1.40)

Ergo, könnyebb helyzetben lesz az, aki bármi gazságot tervez az utazóközönséggel szemben. Amennyiben a kormány szándékainak megfelelően a vasútőri tevékenység mégis kiszervezésre kerül a civil vagyonvédelmi szektorba, úgy a piac farkastörvényei fognak érvényesülni. A feketén való foglalkoztatás minden átkos mellékhatásával egyetemben. Hullafáradt, alulfizetett, motiválatlan dolgozók kellene hogy vigyázzanak a napi 400-500 ezer utasra. És mindez miért történhet meg? Azért, mert bizonyos jó politikai kapcsolatokkal rendelkező gazdasági körök megszokták, hogy következmények nélkül csalhatnak el sok milliárd forint adót és járulékot, mivel az állam nem tud és nem is akar rendet rakni a vagyonvédelmi ágazatban.

Ezen felbátorodva pedig úgy gondolták, itt az ideje, hogy újabb zsákmány felé terjesszék ki csápjaikat. A közbeszerzés győztesének a MÁV óránként majd’ közel 2 ezer forintot fizet, a tendergyőztes viszont majd a jól kialakult gyakorlat szerint 800 forintért lepasszolja az egészet, mondjuk, egy ukrán munkaerő-kölcsönző vállalatnak, ami végül 400 forintos órabért fog fizetni a magyar munkavállalóknak. Éppen ezért követeli a Jobbik, hogy tényleg sürgősen állítsák le a kiszervezést. Köszönöm a figyelmet. (Taps a Jobbik soraiban.)

Ülésnap Felszólalás Felszólalás dátuma Felsz./videó idő Napirendi pont
120 339 2015.11.23. 5:24  183-368

ANDER BALÁZS (Jobbik): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Képviselőtársaim! Július 24-én Baranyában bomba robbant, nem titok, Tiffán Zsolt Facebook-bejegyzéséről van szó. A veretes mondatok mögött a Jobbik súlyos bűncselekményeket gyanított, éppen ezért kiváló képviselőtársam, Szilágyi György megtette a feljelentését, amit ‑ nem csoda ‑ a Fővárosi Főügyészség szépen el is utasított. Ismétlés a tudás anyja, éppen ezért felolvasnám ezeket a sorokat, mit is írt Tiffán Zsolt (Németh Szilárd István közbeszól.), és nagyon kérem kormánypárti képvi­selőtársaimat, hogy legalább egy ilyen politikai vitanap keretében válaszoljanak akkor itt a felmerülő kérdésekre, magyarázzák meg ezt a nagyon szégyenteljes bizonyítványt!

„…Nem tűröm el ‑ írja Tiffán Zsolt ‑, hogy engem és társaimat ‑ akik a szívünket kitettük az Ős-Dráva program sikere érdekében ‑ nap mint nap megalázzanak! Többek között olyan politikai szereplők, akik a közéleti ‑ elnézést, elnök úr! - kurvál­kodáson kívül semmihez sem értenek, és semmit nem tettek még le az asztalra. Az Ormánság asztalára. Büntetett előéletű firkászok faggatnak a hülye és aljas kérdéseikkel naponta. Ha pedig megrendelés érkezik ezekhez a bűzlő médiumokhoz ‑ sajnos sokszor kormánypárti oldalról ‑, ők rögtön ugranak, s ordas hazugságokat terjesztenek rólunk. Amúgy tudjuk, kik osztják az észt a megyében közülünk. Összesen két emberről van szó… Pedig nem egy pártban vannak, mégis ők osztják le a lóvét... Ha kell, a sajátjaikra törnek, csak azért, hogy mások semmit se tehessenek. Viktor! Vedd már észre! Ezek maffiózók!” Uraim, kiről van szó? (Dr. Rétvári Bence közbeszól. ‑ Közbeszólások a kormánypárti padsorokban.) Ugye, nem Kovács Béláról? (Közbeszólás: Kiről beszél Tiffán?) Kiről beszél Tiffán? Ezt szeretnénk tudni. (Dr. Bitay Márton Örs: Mi nem tudjuk! ‑ Gőgös Zoltán: Kiről beszélsz? Nyilván tudod!)

A másik nagyon fontos terület, hogy ha a mindenkori kormány el akarja kerülni a korrupció látszatát, akkor axiómaként kell elfogadni, hogy a közösségi közlekedés, benne a vasút és az ezekhez kapcsolódó tevékenységek közszolgáltatások, nem pedig a kormány közeli nagytőkések kedvenc fejőstehenei. (Z. Kárpát Dániel: Úgy van!) Amivel a jó kapcsolatokkal rendelkező hűbéresek igazán nagyot tudnak szakítani, az a többnyire fifikásan törvényesített, de attól még pofátlanul közpénzlenyúló projekttúlárazás, valamint a biztos, kockázatmentes tevékenységeknek a kiszervezése.

(21.50)

Ez utóbbihoz lenne néhány megjegyzésem egy aktuális ügy kapcsán. A kormány sokat hivatkozik a korán kelő, keményen dolgozó kisemberekre, de ha ezt komolyan gondolják és nem csupán habonyi púdernek szánják, akkor a levegőben lógó vasúti kiszervezésekkel kapcsolatosan talán illő lenne meghallaniuk a szakszervezetek tiltakozását. A Vasutasok Szakszervezete ugyanis semmilyen kiszervezést nem támogat. Ahogyan fogalmaztak, el a kezekkel a vasútőröktől, és nem adják a vasút takarítóit a feketegazdaságnak. Teljes joggal fel vannak háborodva a kiszervezési tervek miatt. Külső, gondolom véletlenül sem baráti vállalkozók kezébe adják majd ezeket a jól fialó, a vasútőrök kapcsán potom 18 milliárd forint plusz áfa összeget jelentő tevékenységeket.

A MÁV Létesítményüzemeltető és Vasútőr Kft. körüli machinációk miatt több mint ötszáz dolgozó és az ő családjaik néznek bizonytalanul a jövőbe. Ők nem a húsosfazék kft. sokadik alvállalkozójának kizsákmányolt bérrabszolgájaként, hanem a vasút berkein belül szeretnének tovább dolgozni, még ha ez nem is tetszik a már a markukat dörzsölő pénzéhes cápáknak és azok MÁV-os helytartóinak, lobbistáinak.

A Jobbik határozottan elítéli, hogy a balliberális idők továbbélő fideszes gyakorlata szerint a vasútból ismét pénzt pumpáljanak magánzsebekbe. Költői kérdés, hogy a haverokat tovább gazdagító, de az államnak és így az adófizető magyar embereknek további veszteségeket okozó pénzszivattyúkat miért nem zárják el. Mind a takarító, mind pedig a biztonsági szektorban gyakori anomália az akár száznál is több bedőlt céggel rendelkező főállású alvállalkozói fantomok jelenléte, a kaotikus foglalkoztatási rendszer, a jó politikai kapcsolatokkal rendelkező tb-csaló offshore-lovagok büntetlen garázdálkodása, a költségvetés milliárdokkal való megcsapolása, a dolgozók teljes kiszolgáltatottsága.

18 milliárd forintos kérdés, hogy miért akarnak ilyen körülmények közé taszítani újabb családokat, miért kockáztatják azt, hogy a vasútüzem működési mechanizmusát jól ismerő, személyes vagyonvédelmi szolgáltatást biztosító szakemberek elvándoroljanak, és helyüket átvegyék a kizsigerelt, hullafáradt, alulfizetett, motiválatlan és éppen ezért éves szinten 80 százalékos fluktuációt produkáló biztonságiőr-rabszolgák.

Természetesen mindez igaz a MÁV takarítóira is. Ha valakik, akkor a takarítói szektorban dolgozók biztosan tudják, milyen üres duma az, amikor azt ígérgetik, hogy betartatják a foglalkoztatási szabályokat az alvállalkozókkal. Befolyásos személyek pajzsa mögé bújva egy szűk klikk évekre szóló hatalmas és biztos pénzt lát az egészben, miközben az extraprofit jól megérdemelt fizetésemelés formájában nyugodtan maradhatna a dolgozóknál vagy az állami tulajdonú cégnél, ahol bőven van forráshiánnyal küzdő, fejlesztésre váró terület.

A közpénzek óriási nagyságban folynak el, nem csoda, ha a Vasutasok Szakszervezete is felháborítónak, manipulatívnak és visszataszítónak nevezte a most zajló kiszervezési folyamatot. Köszönöm a figyelmüket. (Taps a Jobbik soraiban.)

Ülésnap Felszólalás Felszólalás dátuma Felsz./videó idő Napirendi pont
122 88 2015.12.01. 11:48  81-93

ANDER BALÁZS, a Jobbik képviselőcsoportja részéről: Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Képviselőtársaim! Az Európai Unió és a Koreai Köztársaság 2010-ben írták alá a szabadkereskedelmi megállapodást, ami 2011-ben lépett életbe. A megállapodás példa nélkül állónak számított mind alkalmazási köre, mind a kereskedelmi akadályok leépítésének célul kitűzött üteme tekintetében is.

Horvátország 2013-ban csatlakozott az Európai Unióhoz, mint tudjuk, emiatt szükséges, hogy a tárgyalt kiegészítő jegyzőkönyv is ki legyen hirdetve.

(17.10)

Ez a szabadkereskedelmi szerződés fontos Európának, hiszen Korea második legfontosabb külkereskedelmi partnere Kína után az Európai Unió. Az aláírt egyezmény alapján 2011-től kezdve öt éven belül a vámok 98 százalékát lebontják, megkönnyítve ezzel a kereskedelmet a két fél között. A megállapodás ezenkívül a jelentős nem tarifális kereskedelmi akadályok eltörlése tekintetében is frontot nyitott, elsősorban a gépjárműipar, a gyógyszeripar, az orvostechnikai eszközök és az elektrotechnikai ágazat területén. A megállapodás a szolgáltatások és a befektetések számára új piacra jutási lehetőségeket teremtett, és például a szellemi tulajdon, a kormányzati beszerzések vagy a versenypolitika területén fontos előrelépésekhez vezetett.

Fontos azonban kiemelni, hogy ennél a szabadkereskedelmi megállapodásnál az EU nagyon óvatos volt, ugyanis a tárgyalások során sikerült elérni, hogy az európai ipar védelme érdekében beépüljön ebbe a szerződésbe egy védzáradék.

Magyarország számára is rendkívül fontos partner Korea, hiszen több nagyvállalat is található az országban: a Hankook, bár őket nem nagyon szoktuk dicsérni, a Samsung vagy éppen a KDB. Ez a fontos kapcsolat bővülhet tovább azzal, hogy Horvátország is csatlakozik ehhez a szabadkereskedelmi zónához, hiszen ez új lehetőségeket nyit a hazánkban tevékenykedő koreai cégek számára is.

A Jobbik tehát támogatja a kiegészítő jegyzőkönyv kihirdetését, biztatva a kormányt, hogy használja ki ezt a lehetőséget a koreai vállalatokkal való további tárgyalások során.

Soha nem felejtjük el hangsúlyozni, hogy a Jobbik a nemzetek Európája koncepció elkötelezett híve, de az euroatlanti csatlakozás, euroatlanti integrációs folyamat során mindig széles körű magyar támogatást biztosítottunk Horvátország számára, még akkor is, hogyha a kapcsolatainkban kulcskérdésnek számító energiapolitikai együttműködés néha inkább olybá tűnik, mintha energetikai konkurenciaharc lenne. Gondoljunk most itt az INA-ügyre. Vagy fölhozhatnánk itt azt a magyarellenes hangulatkeltést is, ami a migránsválság kapcsán bizony horvát részről gyakran fölmerült az utóbbi hónapok kapcsán Zoran Milanović miniszterelnök úr részéről.

Viszont azért hozzá kell tenni, hogy Horvátország roppant fontos kereskedelmi, gazdasági kapcsola­ta Magyarországnak, viszont Horvátország 2008 óta recesszióban van, és ami rossz a horvát gazdaság­nak, az ilyenformában rossz a magyar gazdaságnak is, hiszen hogyha a külkereskedelmi árufor­galom­ra gondolunk, akkor meg kell mindenképpen említeni, hogy 1995 óta igen dinamikus volt ez a bővülés, hiszen ez a tízszeresére nőtt a két ország között. Nagyon-nagyon dicséretes, hogy magyar aktí­vummal rendelkezünk, mintegy egynegyed-három­negyed arányos ez a magyar aktívum.

A Horvátországba irányuló befektetések kapcsán el kell mondani, hogy 2,5 milliárd euró a magyar befektetések összege. Ez az ottani összbefektetés mintegy 9-10 százalékát teszi ki. Így ebben a befektetési sorrendben Magyarország a negyedik helyet foglalja el Horvátországban. A kétoldalú kereskedelem horvátországi pozícióját tekintve egyébként összességében a hatodik helyen szerepel Magyarország.

Éppen ezért lenne nagyon fontos, mondjuk, a közlekedési kapcsolatainknak is a föllendítése, és horvát-magyar relációban nemcsak az ilyen nemzetközi egyezmények kapcsán kellene beszélni, hanem mondjuk, nem lenne rossz az sem, mondom én ezt egyébként dél-dunántúli képviselőként, hogy az M6-os autópálya most már ne csak a propagandaszólamokban jusson el Bólytól Ivándárdáig, vagy éppen az M60-as autóút Pécsről Barcsig, hanem ez a gyakorlatban, a valóságban is megvalósuljon az ott élő emberek boldogulásának érdekében. Vagy említhetném akár a 67-es utat is, ami jó lenne, hogyha Szigetvártól most már valóban egyszer eljutna a határig.

Nagyon fontos lenne az úgynevezett V/B páneurópai folyosónak, közlekedési folyosónak a további fejlesztése, annak a kissé csigatempónak a meghaladása is, amit azért úgy tapasztalni szoktunk, különösen, ha figyelembe vesszük azt, hogy a fiumei kikötőnek a második legnagyobb partnere nem más, mint Magyarország.

Dél-somogyi képviselőként, tehát a határ mellől, a horvát-magyar határ mellől érkezve mindenképpen szót kell ejtenem itt néhány dologról. Mesterházy képviselőtársam beszédébe, vezérszónoki felszólalásába beleszőtte a mostanság eléggé fagyosra váltott horvát-magyar kapcsolatokat is. Nos, azért történelemtanárként mindenképpen meg kell említsem azt a dolgot, hogy nem szabad a mostani horvát kormány magatartásából kiindulni. Itt is hangsúlyozni kell azt, hogy a két népet ennél sokkal-sokkal erősebb kötelékek, kapcsolatok fűzik egymáshoz, hiszen évezredes együttélésünknek és barátságunknak egy olyan közös és mély történelmi múltja van, amely pontosan olyan erős kötelékekkel kapcsolja össze ezt a két népet, mint amilyen, mondjuk, a horvát-magyar határvidéknek, a Dráva mentének a jellegzetes fája, a szlavóniai tölgy. Nincs olyan vihar, ami ezt tulajdonképpen megrendítse, még egy Zoran Milanović is kevés egyébként ehhez, legalábbis történelmi távlatokban tekintve. Ahogy egy-egy ilyen öreg faóriás gyökérzete belemarkol az ottani tájba, ugyanúgy belemarkol minden magyar és horvát ember lelkébe az a közös fegyverbarátság, ami az évszázadok során a két nép között kialakult, még ha baloldali részről ezt a fegyverbarátságot sokszor egyébként valamiféle fasiszta romantikával terhelt dolognak is szokták beállítani.

Egyébként több ez puszta fegyverbarátságnál, és ha történelmi példákat veszünk elő, akkor itt nemcsak a Jurisics által védett Kőszegre, nemcsak a Zrínyi által védett Szigetvárra hivatkozhatunk, ahol közösen védtük a sokszor háládatlannak mutatkozó Európát a hódítókkal szemben, hanem bizony a dolgos mindennapokra is. Tehát nemcsak a vériszamos bástyákon arattunk rendet, hanem bizony az aranyló búzamezőkön is. Mondhatom ezt, azt hiszem, teljes bizonyossággal, hiszen olyan helyről érkeztem, Barcsról, ahonnét a környékbeli horvát falvakban, Potonyban, Lakócsán, Tótújfalun, Szentborbáson mind a mai napig békében és barátságban élik mindennapjaikat az ottani horvát emberek a dolgos, munkás hétköznapok során.

Tehát ezek azok a dolgok, amelyeket egy-egy ilyen alkalommal, hogyha megtörténik a másfelől érkező kritika, akkor azért ezekre a hangokra is figyeljünk, és elevenítsük föl ezeket a dolgokat, mert hisszük azt egyébként, hogy igenis meghallhatják ezeket a hangokat Horvátországon belül is. Jöjjön akármilyen kormányzat itt Magyarországon vagy éppen Horvátországban, ezek a történelmi pillérek, ezek a közös értékeink bizony továbblendíthetnek minket ezen a nagyon gyümölcsözőnek mutatkozó és több évszázados történelmi múlton, hiszen 800 évig jóban és rosszban együtt éltünk, egy korona alatt, független nemzetként egyébként. (Dr. Józsa István: Milyen korona alatt?) A Szent Korona uralma alatt, kedves szocialista képviselőtársaim, még ha önöknek adott esetben ez a szó, ez a kifejezés, ez a fogalom úgy hangozhat, mint ördögnek a tömjénfüst (Közbeszólások az MSZP padsoraiból: Habsburg.), valamiféle olyan hatást gyakorolhat önökre. (Mesterházy Attila: Ezért kerüljük a kupolát.) Igen, volt egy ilyen érzésünk egyébként.

Viszont azt tudni kell, hogy miközben az az Európa, ami most oly sokszor nagyon gyalázatos módon viselkedik Magyarország és a magyarság felé is, megtagadott minket, miközben védtük ezt a keresztény európai civilizációs kultúrkört, ugyanez a magára hagyatottság érzése nemcsak nekünk jutott osztályrészül, hanem bizony horvát barátainknak, horvát testvéreinknek is, hiszen míg mondjuk, 1566-ban fölsorakozott Győr védelmére a Habsburgok hadserege, és a kisujjukat nem mozdították annak érdekében, hogy beavatkozzanak a Szigetvárt hősiesen védő horvát-magyar csapatok oldalán, ugyanezt a horvátok is végigszenvedték 1991-ben, amikor szintén Eu­rópa egyik legerősebb hadseregével kerültek szembe, és bizony-bizony a liberalizmus impotenciamocsarába süllyedt Európa nekik sem segített 1991-ben. Tulajdonképpen önerőből kellett saját magukat fölszabadítani 1995-ben a Vihar nevezetű hadművelet során.

Úgy gondolkodtak, ahogy minden itteni kis népnek és kis nemzetnek gondolkodnia kell, ahogy egyébként egy székely magyar író, György Attila megfogalmazta a Harcosok könyve című művében, aki azt tanácsolta, hogy „nézz szét magad körül, vedd számba őseidet, erkölcseidet, hazádat, istenedet, és kivont karddal kezedben ragaszkodj hozzá”.

(17.20)

Így tudták megőrizni saját magukat és nemzeti függetlenségüket a horvátok, és hogyha ezt szem előtt tartjuk, és összefog Kelet-Közép-Európa sok kicsi nemzete, így tudjuk egyébként ezt megőrizni a következő évtizedekben és reményeink szerint évszázadokban is. Nagyjából ennyi lett volna, amit egyébként Mesterházy képviselőtársam hozzászólásához még így pluszban hozzáfűztem volna.

Ne felejtsük el ezeket a közös, és még egyszer hangsúlyozom, nagyon pozitív történelmi példázatokat, ne csak azt vegyük elő, hogy mondjuk, az öngyilkos nyugati merkelista hozzáállás miatt az itteni népek és itteni országok nyakába zúdított kontinensfoglaló bevándorlási hullám micsoda ellentéteket szított az itt élő kis népek között, hanem emlékezzünk meg még egy-egy ilyen törvényjavaslat vitájának során ezekről a nagyon pozitív dolgokról is. Köszönöm szépen. (Taps a Jobbik soraiban.)

Ülésnap Felszólalás Felszólalás dátuma Felsz./videó idő Napirendi pont
122 92 2015.12.01. 2:09  81-93

ANDER BALÁZS (Jobbik): Köszönöm, elnök úr. Tisztelt Képviselőtársaim! Akkor, csak hogy egyértelműsítsük egy kicsit itt az esetleges polémiát közöttünk, ami a horvátországi magyar politikai pártokkal kapcsolatos felvetését illeti, száz százalékig egyetértek önnel, ugyanis a Jobbik volt pontosan talán a legelső politikai párt, amelyik kimondta azt, hogy a kormány határon túli magyar politikai erőket érintő megosztó politikája nagyon káros, nagyon káros az ott élő magyarok számára, éppen ezért összefogásra van szükség, és nem kell a pártpolitika mocsarába lerángatni azt, ami egyébként sajnos megtörtént, látjuk, tapasztaljuk. Ezért is üdvözöltük, mondjuk, a kárpátaljai ‑ nagyon messzire vezet ez az egész ‑, a kárpátaljai önkormányzati választások sikerességét, ami világosan bebizonyította, hogy az elszakított területeken élő magyarság számára csak az összefogás lehet az alternatíva.

Itt amiről én beszéltem, az nem erről szólt, hanem valóban sajnos egyébként a két ország, Horvátország és Magyarország között a történelmi kapcsolatok, talán mondjuk úgy, a jellasicsi időket tekintve nem voltak olyan mélyen, mint most. Ennek megvan az oka. S azt is hozzátettem egyébként, hogy ez az ok elsősorban nem Magyarországon és nem is Horvátországban keresendő, akármilyen legyen a mostani horvátországi vezetés színezete. Az ok egy kicsit messzebb vezet, egészen pontosan oda, azok körébe, akik ezt az egész bevándorlási és kontinensfoglaló hullámot elindították, egymásnak ugrasztva egyébként a Kelet-Közép-Európában, Délkelet-Európában élő kis országokat, kis népeket.

Ezen kell egyébként nekünk túlemelkedni, ezt próbáltam itt kifejteni, és fölhozva olyan több évszázados nagyon pozitív példákat (Az elnök a csengő megkocogtatásával jelzi az időkeret leteltét.), amelyekre bizton építhetünk. Köszönöm. (Taps a Jobbik soraiban.)

Ülésnap Felszólalás Felszólalás dátuma Felsz./videó idő Napirendi pont
122 130 2015.12.01. 5:20  129-130

ANDER BALÁZS (Jobbik): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Képviselőtársaim! Vitathatatlan, hogy a nevelés-oktatásügy válsága az össztársadalmi válság egyik legfőbb eleme, és ezzel egy időben annak egyik következménye is. Ennek egyik szegmenséről, azzal kapcsolatosan szeretnék beszélni, hogy mit tapasztalunk a szakképző iskolákban, mi az, amit egy ott tanító pedagógus nap mint nap a saját bőrén megtapasztalhat.

Tudjuk, hogy amíg a többségi társadalom fiataljainak 72 százaléka szakközépiskolában vagy gimnáziumban tanul tovább, addig ez az arány a cigány fiatalok esetében csupán 27 százalékos. A cigány diákok óriási többsége számára, mintegy 68 százalékuknak a szakiskolák jelentik az általános iskola utáni továbbtanulási lehetőséget. A legszembetűnőbb integrációs gondok itt ütköznek ki, érdemes tehát erre az iskolatípusra fókuszálni egy kicsit.

Az integrációs projektek némelyikének sovány eredménye mindenképpen aránytalan a rájuk fordított összegekhez képest. Ezekkel kapcsolatosan teljesen jogos a lyukas hordó hasonlat, jogos a kritika, hiszen az oktatási integrációra elköltött források dacára a cigány származású tanulók negyede úgy fejezi be az iskolát, úgy lép ki a munkaerőpiacra, hogy nem szerez se szakmát, se érettségi bizonyítványt. Márpedig ez több ezer új, így vagy úgy, de a társadalom nettó befizetői által eltartott embert jelent évente. A roncstársadalmi lét így konzerválódik, de amíg a szocializmus idején legalább a bevándorlók ’70-es, ’80-as évek nyugat-európabeli szerepét eljátszhatták Magyarországon, tehát az iparosítás szakaszának betanítottmunkás-hadát ők adták, addig a rendszerváltás után ez a szerepkör is megszűnt, és így törvényszerű a harmadik világbeli nyomorba süllyedés. Miközben a ’70-80-as években a dolgozó cigány férfiak aránya csak hajszálnyit maradt el az országos szinttől, addig mára a szakadék óriási mértékben kiszélesedett, és jó, ha a körükben 25 százalékos mutatót találunk. Ez viszont kimeríthetetlen táptalaja mindazon devianciáknak, amelyek mára belső gátjává váltak a beilleszkedésnek, és amely problémahalmaz megoldatlansága hathatós kezelés nélkül bizony az ország vesztét fogja okozni.

Mindenki előtt nyilvánvaló, hogy az eljövendő évtizedek változásai során nem lesz elegendő mennyiségű, alacsony minőségű munkahely, amely lehetővé tenné több százezer képzetlen ember foglalkoztatását. Viszont ha nem a munkahelyek, akkor talán a szociális segélyek vagy a börtönök fogják majd megoldani ezt a problémát? A Jobbik nyilván azt mondja, hogy ezek elég rossz és drága alternatívák lennének, de továbbra is jogos a kérdés, hogy miként is oldhatná meg az iskola a rajta kívül eső gondokat, bajokat.

Szakiskolai pedagógusként magam is nap mint nap megtapasztaltam, hogy a bikulturális szocializáció, az elsődleges és a másodlagos szocializációs terek, tehát a visszahúzó szociokultúrájú családi környezet és a sokszor ellenségnek tekintett, de mégis az egyetlen kitörési utat jelentő iskola közötti értékrendbeli különbségekből eredeztethető, sokszor áthághatatlan szakadék mindennapi problémák forrásává válik.

Ha egy diák mindkét szülője gyermekük születése óta tartósan munkanélküli, nincs határozott napirendje, reggelente nem csörög a munkába indulásra hívó óra, akkor sajnos szinte természetessé válnak a diákok részéről is a tömeges reggeli késések, az órakezdetet jelző csengőszó figyelmen kívül hagyása és egyéb, a fegyelem lazulását hozó jelenségek.

Sokszor előforduló pedagógusi panasz, hogy az iskola mára leginkább egy meddő problémahalmazzá lett, amelynek feladatköre jobbára a puszta gyermekmegőrzésre redukálható, mert eredményeket elérni szinte lehetetlen. A tantervekben rögzített célok nevetséges utópiává váltak, és az egyetlen elérhető pozitívum az, ha rá tudják venni a diákokat, hogy reggelente bemenjenek, és délután 1-ig, 2-ig legalább ne az utcákon csavarogjanak.

Mi hát a megoldás? Például bentlakásos iskolák, hogy az odakerülő diákok hazavihessék magukkal a jobb élet reményét jelentő másfajta normákat és kultúrát. Aztán a tudatos gyermekvállalás egyáltalán nem rasszista gondolata, mert a gyermek nem állat, hanem felelősség ‑ mondta a borsodi cigányvajda is. Aztán a válságövezetekben hősies szolgálatot teljesítő pedagógusok, szociális szakemberek fokozott megbecsülése. Aztán az önszegregálódást eredményező kívülállás kultúrájának felszámolása, és annak belátása, hogy frusztrációra nem lehet primitív agresszió a válasz, mert csak így lehet továbblépni.

Változni kell, mert hiába az állami milliárdok, csak így lehet megváltoztatni az elő-, de sokszor inkább utóítéleteket. Ha pedig a felzárkózni vágyók valakit követni akarnak, akkor az semmiképpen ne a méltán a politika szemétdombjára került SZDSZ valamelyik továbbélő mutáns képződménye által dróton rángatott, a polgárjogi küzdelem hamis zászlaját lobogtató (Az elnök csenget.) gettóharcos, hanem inkább az a többség és kisebbség között hidat építő cigányember legyen, aki a csábító ajánlatok ellenére sem hajlandó azt jajgatni, hogy milyen fasiszta, diszkriminatív is (Az elnök csenget.) a magyar társadalom, mert higgyék el, valóban pozitívan szeretne itt csalódni mindenki! Köszönöm szépen a figyelmet. (Taps a Jobbik soraiban.)

Ülésnap Felszólalás Felszólalás dátuma Felsz./videó idő Napirendi pont
124 200 2015.12.07. 5:04  199-200

ANDER BALÁZS (Jobbik): Köszönöm szépen, elnök úr. Tisztelt Képviselőtársaim! Ez év március 23-án egy felszólalásomban már érdeklődtem afelől, hogy a kormány helyénvalónak érzi-e a hazai buszgyártás kivéreztetését. Mindenképpen egy olyan kérdésről van szó, ami a magyar nemzetgazdaság szempontjából egy igen fontos és fajsúlyos terület lenne, ha méltóztatna a kormány ezzel foglalkozni, éppen ezért új felvetésekkel kiegészítve megpróbálom ismét megvilágítani ennek a kérdéskörnek a fontosságát.

A Budapesti Közlekedési Központra jellemző kiszervezések általános tapasztalata, hogy a magáncégek, amelyek egyrészt nem tőkeerősek, másrészt nem is kívánnak a járművekbe beruházni, a kocsikat bérlik vagy lízingelik, tehát minden esetben valamilyen drága hitelkonstrukció van mögötte, amelynek költségeit a megrendelő felé érvényesítik. Tehát nem felel meg a teljes igazságnak az a magyarázat, hogy a BKK-nál a kiszervezett kocsik futásáért azért kell többet fizetni, mert azok újak, amíg a BKV-sok leírtak, ezért nincs amortizációs költségük. Ráadásul a futó szerződések alapján a megrendelő a kocsik árát nyolc plusz két év alatt busásan kifizeti, a használt busz mégsem kerül a tulajdonába, azokat az üzemeltető szerzi meg, és adhatja el az esetek többségében, pedig az itthoni viszonyok mellett még bőven futhatnának újabb hat-nyolc évet is akár.

Az üzemeltetők bérleti vagy lízingkonstrukciói mögött banki fedezet áll, amelynek garanciája a jármű és annak visszavételi opciója arra az esetre, ha a szerződés bármilyen oknál fogva idő előtt megszűnne. Ezt a visszavételi opciót a multinacionális buszgyárak adják, a MAN, a Mercedes, a Volvo. Ha vissza kellene venniük a használt autóbuszt, azt másodlagos piacaikon bármikor tudják értékesíteni. Ilyen visszavételi garanciára egyik hazai gyártó sem képes, ezért az alvállalkozói tendereken a magyar busz soha nem kerülhet szóba mint lehetséges megoldás.

A Volánok új furcsa nevét most tanuljuk helyesen értelmezni. Vegyük bármelyiket, például a DDKK Zrt.-t, azaz a Dél-dunántúli Közlekedési Központ Zrt.-t! Ebből a „Közlekedési Központ” rész tulajdonképpen az érdekes, ezt kellene egy kicsit nekünk itt megvizsgálni, firtatni.

A kormányzat már létrehozásukkor abból a kimondatlan elképzelésből indult ki, hogy a 2017. évi piacnyitást követően ezek a cégek lesznek a vidéki BKK-k egyelőre a közúti személyszállítás területén, hiszen a vasúti személyszállítási piac 2023 végéig a MÁV-Start és a GYSEV javára, az ő számukra zárt. Tehát ezek a cégek 2017-től kezdődően nem elsősorban szolgáltatók, hanem megrendelők lesznek, ők koordinálják majd a kiszervezéseket, a belső és kiszervezett szolgáltatások összehangolását.

A kiszervezések fő haszonélvezője pedig várhatóan a Waberer’s csoport lesz. A pályáztatás régiónként egy nagy és két-három kis pályázattal történik, az előbbiek több száz vagy ezres nagyságrendű, a kicsik 30-50 busz bevonását igénylik. A nagyokon jöhet a Waberer’s meg az Arriva, a kicsiken a T&J Buszprojekt, Orangeways, Kontakt-Busz és társaik.

A piacnyitásra történő felkészülés ezért a Volánoknál elmarad. Információink szerint mintegy kétszáz darabos beszerzés van folyamatban, és jövőre még talán száz darab várható. Szó sincs már ezer darabos megújulásról, aminek a felét talán a magyarok adhatták volna. A magyar buszgyártók az idén összesen száz darabot sem tudtak értékesíteni, ami történelmi mélypont, szégyen, gyalázat. Persze, van még lejjebb is: a nulla.

Adalék, hogy a nem kiszervezős, hanem BKK-s trolitenderről az ARC-MABI, tehát az ex Ikarus, most Modulo kocsikat úgy szorították ki, hogy a tenderben a jármű magasságát néhány centivel a városi buszuk paramétere alatt, a Solarisnak megfelelően adták meg, utána pedig volt képük azt mondani, hogy a magyarok indulhattak volna, de nem nyújtottak be pályázatot.

Arra kell tehát számítani, amit az október 12-én elhangzott, „A függőség veszélyei. Avagy miért nincs esélye a magyar gyártóknak a hazai személyszállítási cégek fejlesztési pályázatain?”, valamint az október 26-ai, „Lopakodó Volán-privatizáció?” című szóbeli kérdéseimben megjósoltam. Nevezetesen: nagy volumenű kiszervezések lesznek 2017-ben, és a közösségi tulajdonban lévő volános járműpark a BKV autóbusz-állományához hasonló tendencia szerint leépítésre kerül. Nagy volumenű új beszerzés így nem lesz szükséges, hiszen a régiek tömegesen selejtezhetővé válnak, a külső szolgáltatók, kicsik és nagyok pedig hitelből finanszírozott külföldi gyártású járműparkot hoznak az adófizetők pénztárcája nagy-nagy örömére.

Szóval, hajrá Magyarországon, hajrá magyarok! Ja, meg éljen a hazafias gazdaságpolitika, aztán szépen felébredünk. Köszönöm a figyelmet. (Taps a Jobbik soraiban.)

Ülésnap Felszólalás Felszólalás dátuma Felsz./videó idő Napirendi pont
125 329 2015.12.14. 4:59  328-329

ANDER BALÁZS (Jobbik): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Képviselőtársaim! Az éves szinten majdnem 150 millió utas utaztatásáért, biztonságáért, valamint a hazánkban szállított árumennyiség csaknem egyötödének rendeltetésszerű célba juttatásáért felelős több mint 30 ezer vasutas nagy részéből dől a panasz, árad a keserűség. Mivel nemcsak a méregdrágán és néhol elképesztő anomáliák sorozatával felújított, korszerű szerelvényekkel ellátott PR-vonalakból áll a magyar pályahálózat, nyugodtan mondhatjuk, hogy pont ezek azok az emberek, akik télen a fagy, nyáron pedig a gaz mellett még egyben tartják és biztonságosan működtetik a hazai vasutat. Sokan már nem is az alacsony bérekre vagy a nem túl fényes munkakörülményekre panaszkodnak, hanem a minden humánumot és észszerűséget nélkülöző vizsgáztatási rendszerre. A következő néhány percben erről szeretnék néhány gondolatot megosztani tisztelt képviselőtársaimmal.

Azzal természetesen mindenki egyetért, hogy a vasút egy fokozottan veszélyes üzem, ahol maximálisan törekedni kell a szabályok betartására, ezek ismeretéről pedig rendszeresen számot is kell hogy adjanak az ott dolgozók. Amit viszont a vizsgáztatásért felelős és jó csinovnyikként az EU-s direktívákkal takarózó Közlekedéstudományi Intézet ebben az ügyben folytat, már messze nem erről szól. Ezért joggal érzik úgy az állandó rettegésben tartott munkavállalók, hogy tele a hócipőjük.

Persze a bajok nem most kezdődtek. Minden probléma alapja, hogy a MÁV utánpótlást biztosító, elhivatott vasutasokat nevelő, valaha 29 tanműhelyből álló, színvonalas országos hálózatát a tizedére nyomorították, zsugorították. Magyarán, kivégezték az egész képzési rendszer alapját. Elnézést, nyilván amikor a felszámolásuk megtörtént, akkor bizonyára úgy fogalmaztak az illetékesek, hogy racionalizálják a struktúrát.

De térjünk vissza a jelenbe! Az azért mégiscsak nonszensz, hogy az 1500 oldalnyi, 80 százalékban elméleti anyagot tartalmazó, a végletekig jogszabályközpontú vizsgaanyag nagyobb arányú bukást produkál, mint amivel mondjuk, az ELTE atomfizika szakán találkozhatunk. Hiszen negyvenből egy embernek sikerül csupán elsőre átmenni a vizsgán, sokaknak pedig még harmadszorra sem. Így az állandó egzisztenciális fenyegetettség miatt a gyomorszorító idegesség állandósul, hiszen itt valóban a lét a tét. Márpedig a folyamatos stressz bizonyára a munkavégzésre sem gyakorol kedvező hatást. De ezen túlmenően elriasztja a potenciális munkavállalókat, jelentkezőket, így nem csoda, ha a MÁV kapcsán is egyre súlyosabb szakemberhiányról hallani. De mit érdekli ez az íróasztal mögül vagy a céges autók puha hátsó üléseiről észt osztó nagyokosokat! Joggal követelnek hát a szakszervezetek nagyobb empátiát és a vizsgarendszer teljes reformját.

A Jobbikhoz eljuttatott panaszos levelek is a korábbi emberközpontú vizsgáztatás és célirányos számonkérés visszatértét óhajtják. Hadd idézzek néhány ilyen levélből! „A vizsgabiztosok régen még a lexikális tudásnál is nagyobb hangsúlyt fektettek a szolgálati helyre jellemző sajátosságok ismeretére. Az általános tudnivalókon túl mindenkit a saját munkájával kapcsolatos dolgokról kérdeztek, mert az számított, ki mennyire van tisztában a biztonságos munkavégzéshez szükséges szabályokkal. Ezzel szemben a jelenlegi, feleletválasztós tesztrendszer a bemagolt, mechanikus, egyáltalán nem gyakorlatias lexikális tudásra alapoz, a számonkérés munkakörönként a teljes anyagból történik.”

Ezt erősíti meg egy másik vasutas is. „2013 végéig a területi vizsgabiztosaink előtt kellett számot adni a tudásunkról. Amikor a helyi vizsgabiztos előtt adtunk számot a tudásunkról, akkor számíthattunk a helyi sajátságokkal kapcsolatos kérdésekre, és ezekre kellett a választ előszedni a fejünkben kavargó hatalmas információkavalkádból. Most, hogy a központi emberkék vizsgáztatnak, már nemcsak a helyi dolgok jönnek elő, hanem bármi abból a kb. 1500 oldalból, illetve az egész országos hálózatból.” Jogos felvetés az is, hogy lehet, nem véletlenül nem akarnak ennyi embert, tesszük már hozzá mi, a Jobbik részéről.

A jelen állapotok és vizsgáztatási rend szerint prognosztizálható szakemberhiány még egy problémát előrevetít. Ha a MÁV így folytatja, akkor az állam által megrendelt szolgáltatásokat nem tudja kielégíteni, ezért mellékvonalakat kell leépíteni, az ott úgymond feleslegessé váló, jelenleg is aktív munkaerő jelentős hányadát pedig át kell majd csoportosítani a fővonalakra, illetve Budapestre és annak környékére. Tehát tovább folyhat a vidék elsorvasztása. És az „arccal a vasút felé” jelmondatot szépen le lehet majd cserélni a „háttal a vasútnak” szlogenre. Köszönöm a figyelmet. (Taps.)

Ülésnap Felszólalás Felszólalás dátuma Felsz./videó idő Napirendi pont
126 198 2015.12.15. 2:14  197-200

ANDER BALÁZS (Jobbik): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Államtitkár Úr! Tisztelt Képviselőtársaim! Amiatt, hogy az elképesztően drága, de ennek ellenére másfél évet csúszó és az utasoknak még további majd’ kétéves tortúrát tartogató Budapest-Esztergom-szakasz teljes korszerűsítése 2017 vége előtt nem fog befejeződni, sok ezren mérgelődnek. Amiatt, hogy a 30 milliárdba kerülő, de mégis a kivitelezési hibák állatorvosi lovaként mutogatható Siófok-Zamárdi-szakasz hibáinak nincs felelőse, rengetegen fel vannak háborodva.

A vasútbarátok és a kötöttpályás közösségi közlekedést igénybe vevők szintúgy megdöbbentek a MÁV következő évre tervezett ámokfutó járatritkítási szándékán. Ugyan az eredeti brutális nyesegetésről az illetékes letettek, de maga a vezetőkben felmerült szándék is botrányos, hiszen a rurális térségekben nem ugyanazokat a kihasználtsági és utasszám-paramétereket kell alapul venni, mint a főváros térségében.

Mivel egyre több vidéki ember kényszerül nem helyben intézni az ügyeit, és egyre inkább felveti ez annak az igényét, hogy a közlekedést versenyképes közösségi közlekedéssé formáljuk át, itt komoly kérdésekre kellene államtitkár úrnak választ adnia. Többek között arra, hogy a rövidlátó pénzügyi szempontok helyett a munkába, iskolába menő, családi kapcsolatokat ápoló utasok érdekét kell szolgálni. A Jobbik elítéli a vélt vállalati profit magyar emberek érdekei elé való helyezését, ezért kérdezzük az illetékesektől, hogy mikor szakítanak a szociálliberális korszak vasútvonal-bezárásainak fenyegető eszmeiségével. Hiszen ellenzékben még pont azt hangoztatták, hogy a tényleges megtakarítás a vonalbezárások és nyilván a járatmegszüntetések kapcsán is nevetségesen alacsony összeg.

Ezért kérdezzük, hogy az utasok feje felett Damoklész kardjaként lebegtetett járatcsökkentéssel szemben miért nem inkább az integrált kínálati, ütemes, kiszámítható és mobilitást biztosító menetrend megteremtése felé tesznek lépéseket. Nem gondolják, hogy a fokozottan balesetveszélyes, telített közutakkal szemben a környezetbarát, jóval kevesebb negatív externáliát termelő közösségi közlekedés kiterjesztése a vidék népességmegtartó erejének növelése szempontjából is alapvető fontosságú lenne? Köszönöm a válaszát. (Taps a Jobbik padsoraiból.)

Ülésnap Felszólalás Felszólalás dátuma Felsz./videó idő Napirendi pont
126 226 2015.12.15. 4:56  225-226

ANDER BALÁZS (Jobbik): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Képviselőtársaim! Tisztában vagyunk azzal, hogy Somogyország Jézuskája nem túl gazdag, mégis jó eljátszani azzal a gondolattal, hogy mit is kellene ott találjunk Somogy megye képzeletbeli karácsonyfája alatt.

Kormánypárti képviselői felszólításra én ugyan nagy buzgalommal igyekszem elhinni, hogy „ilyen gazdasági fellendülés és ilyen munkahelyteremtés Európában meg a világon nincs, mint Magyarországon”. De azért először mégiscsak egy jó nagy csomag kellene, telis-teli munkahellyel, és nem csupán a sokszor valóban a túlélést jelentő, no meg jó esetben a munka világába való visszatérést és reszocializációt jelentő, sokszor viszont csupán a statisztikát kozmetikázó közmunkás állásokkal. Mert tudjuk, ha munka van, akkor minden van.

Csakhogy Somogy a negyedik legrosszabb a megyék rangsorában, a megyeszékhely, Kaposvár pedig utolsó a Dunántúlon. Választókerületem, a halmozottan hátrányos helyzetűvé nyomorított Dél-Somogy községei közül öt falu ott van a legrosszabb munkanélküliségi rátát produkáló tíz somogyi település között, Barcs és Kadarkút pedig sereghajtó megyénk városainak sorában. Nem túl fényes országos rekorddal is dicsekedhetünk, mivel Rinyabesenyő és Somogyaracs mutatói első és harmadik helyet jelentenek a legtragikusabb foglalkoztatási eredmények képzeletbeli dobogóján.

Szeretnénk egy másik dobozt is, amiben valódi közbiztonságot kapnának az itt élők, hogy az elöregedő kistelepülések faluvégi házikóiban se rettegéssel teljenek a magányos idősek estéi. Hogy két lábon járó, emberbőrbe bújt sakál soha többé ne verjen agyon nyugdíjas nénit, soha többé ne égessen el elevenen nyugdíjas bácsit kevéske kis nyugdíjáért, becsületes munkából összekuporgatott kis vagyonkájáért. Hogy ilyesféle fenevad soha többé ne vehesse el az elsötétített kirakatok mögött rettegő egyetlen fiatal eladólány ártatlan életét se.

Örülnénk egy harmadik csomagnak is, amiben ott lenne a bérfelzárkóztatás ajándéka. Mert bizony elég szomorú, hogy már a visegrádi államokhoz képest is szégyenteljesen alacsony országos átlagnak is csupán a 83 százaléka cincog ott a somogyi munkások folyószámláin. És sajnos igaz ez az átlagnyugdíjakra is. A havi 117 ezres hazai szinttől egy tízessel elmaradva a hó végi bevásárlások alkalmával igencsak érzik a somogyi nyugdíjasok az eggyel kevesebb Szent István hiányát. Hálásak lennénk egy negyedik dobozért is, amiben a kisiskolák megmaradása rejlene. Ne történhessen meg újra az a gyalázat, mint ami Niklán, Berzsenyi falujában megesett. Hiszen a korábban tízmilliókért felújított, eredményesen működő iskola kazánjának kéménye néhány, minisztereink által nagyon kedvelt Silka zakó árából felújítható lett volna, és most akkor nem kellene félszáz gyereket naponta buszoztatni.

Tudom, hogy mohók vagyunk, de azért szívünk csak repesne egy ötödik ajándékos csomagtól is, amiben ott lapulna az úthálózat nem csak propagandaszinten észrevehető fejlesztése. Jó száz évvel ezelőtt, amikor Jókai Mór megyénkben járt, elszörnyülködve volt kénytelen megállapítani, hogy ilyen rossz utak még Boszniában sincsenek. Ha most jönne errefelé, ezt legfeljebb annyival módosítaná, hogy a viszonyítási alapként szolgáló Boszniát Albániára módosítaná. Mi ott délen, kérem tisztelettel, reménykedve várjuk legalább a 6-os út megreparálását.

A hatodik dobozba korrupciómentes közéletet szeretnénk, hogy holmi majd’ milliárdos adósságot maga előtt görgető, de ennek ellenére gyanús körülmények közt százmilliókat eltapsoló önkormányzati cégek gazdálkodása, akarom mondani, garázdálkodása miatt soha többé ne kelljen annyi ügyben feljelentést tenni, aminek megszámolásához egy kezünk ujja sem elegendő.

Örvendenénk annak is, ha egy hetedik doboz nem a nagybirtokos haveroknak, az ezer hektárokon terpeszkedő és a valódi kérges tenyerű kisgazdáknak a „hogy mersz te is licitálni, meglásd, megnézheted magad” pofátlanságát odavakkantó zrt.-Döbrögiknek tartogatna földmutyi formájában további ajándékot, hanem inkább a rengeteg, nehéz helyzetben lévő vagy a 40 százaléknyi, kihalásra ítélt településnek hozna végre valódi segítséget nyújtó szociális és demográfiai földprogramot.

Sajnos, nagyon hosszan lehetne sorolni, de leginkább ennek a megyének, Somogynak egy olyan korfára lenne szüksége, ami egy igazi karácsonyfára hasonlít. Erről majd, a tragikus demográfiai helyzetről, ami azt a megyét is sújtja, ahonnét én érkeztem, még Novák Előd képviselőtársam a mai nap folyamán itt beszélni fog. Szóval, nagyon sok mindenre szükségük lenne a Somogy megyei polgároknak, de időm lejárt, és tényleg nem akarok túlságosan telhetetlennek tűnni. Ezért én is áldott, békés karácsonyi ünnepeket és boldog új esztendőt kívánok mindenkinek!

Köszönöm a figyelmet, köszönöm a türelmüket. ((Taps a Jobbik soraiban.)

Ülésnap Felszólalás Felszólalás dátuma Felsz./videó idő Napirendi pont
128 110 2016.02.16. 7:31  103-113

ANDER BALÁZS, a Jobbik képviselőcsoportja részéről: Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Képviselőtársaim! Az előttünk fekvő és most kihirdetésre váró nemzetközi egyezmény áttekintése után bizton elmondhatjuk, hogy az mind formai, mind pedig tartalmi elemeit tekintve megfelel a vonatkozó közúti hatósági szabályozás kritériumrendszerének. Éppen ezért olyan különösebb fenntartásom, ami miatt ne volna támogatható ennek az elfogadása, nem merült fel.

Ezért előrebocsátom, hogy a Jobbik frakciója igennel fog szavazni a Magyarország Kormánya és a Koszovói Köztársaság Kormánya között a nemzetközi közúti személyszállításról és árufuvarozásról szóló megállapodás kihirdetéséről szóló törvényjavaslatra. Már csak azért is, mert egyet tudunk érteni azokkal a törekvésekkel, hogy Magyarország jelentősen fokozza a diplomáciai aktivitását a Nyugat-Balkán felé, hiszen hazánknak biztonsági, gazdasági és politikai-stratégiai érdeke, hogy a Nyugat-Balkánon béke és stabilitás legyen. Fontos ez a modern kori népvándorlás mihamarabbi megfékezése, valamint az Iszlám Állam térségbeli hídfőállás-építési kísérleteinek megnehezítése céljából is.

De hogy ne csupán ilyen általános diplomáciai közhelyekről legyen szó, azért vizsgáljuk meg egy-két konkrét és problémásnak tekinthető pont kapcsán ezt a törvényjavaslatot! Észrevételezem példának okáért, hogy a 4. cikk 1.2.2 alpontjában az engedélymentes kategóriába tartoznak azok az autóbusz-különjáratok is, amelyek utasaikat csak egy irányba, valamelyik szerződő állam területéről a másik szerződő állam területére szállítják. Persze tudom, hogy az illegális bevándorlás feltartóztatása elsődlegesen határvédelmi, határellenőrzési és vízumpolitikai feladat, ugyanakkor mindenki számára ismert, hogy a tavaly kezdődött népvándorlás első csoportjai tavaly télen a koszovói albánok voltak, és amikor kiváló képviselőtársam, Z. Kárpát Dániel már akkor, mintegy vészharangot kongatva felhívta ezen kirobbanni készülő népvándorlás veszélyeire a figyelmet, akkor még a kormánypárti padsorokból is bizony-bizony egyfajta riogatással és tulajdonképpen politikai haszonszerzéssel vádolták őt, illetve a Jobbikot a téma kapcsán.

Nyilván az is tény, hogy nem egyirányú buszokkal érkeztek akkor Magyarországra ezek a koszovói albánok, hanem a zöldhatáron át, gyalogosan. De ugyanakkor e keserű tapasztalatból kiindulva az egy­irányú utazást én biztosan az engedélyköteles kategóriába sorolnám - mert miért jönnének csak erre­felé és vissza nem? Persze, tisztában vagyunk azzal is, hogy egy mindkét fél által aláírt egyezményt az Országgyűlés nem módosíthat, csak kihirdethet, de ez az aggály azért egy ellenzéki frakció részéről, még az amúgy már jelzett támogató hozzáállás mellett is igenis elhangozhat, és igenis el kell hogy hangozzék.

Észrevételezem továbbá, hogy az egyezmény, bár EU-n kívüli államról van szó, lehetővé teszi a 6. cikk 3.2) bekezdésében, hogy a közúti árufuvarozás külön engedéllyel gépjárműadó- és útdíjmentesen is történhet. Azt hiszem, hogy ebben az államtitkár úrral legalább elviekben egyetértünk. A közúti áruszállítás túlterjeszkedése hazánkra nézve brutális környezeti, baleseti és úthasználati, ezáltal infrastruktúra-építési, -felújítási terheket ró. Így egy EU-n kívüli szerződő ország esetében elvárható lenne, hogy a gépjárműadó- és útdíjmentesség külön engedéllyel történő biztosítása helyett ezt csak a kombinált szállítási módok alkalmazása esetén engedélyezzék.

Mit értünk ezalatt? Például a konténervonatokra történő átrakodást a belépési ponthoz képesti első lehetséges ponton. Mint önök előtt is ismert, a ROLA-fuvarozás, tehát az ausztriai Wels és a magyarországi Kiskundorozsma közötti vasúti kamionszállítás a Fidesz-kormány alatt, 2012 végével szűnt meg, ahelyett, hogy ezt a szállítási módot a környezet- és természetvédelem, a balesetvédelem és a közúthálózat állapotának javítása érdekében megerősítették volna. Csak néhány szám, az előbb Kepli Lajos képviselőtársam is zöldenergiáról, környezetvédelemről beszélt, nagyon helyesen: jó tudni, hogy 2002-ben mintegy 100 ezer kamion ment úgy keresztül Magyarországon, hogy azt vasúti vagonokra pakolták. Ez 2012-re - sajnos egyébként - mindössze 30 ezerre csökkent, de azóta ez a 30 ezer nyerges vontató is Magyarország közútjaira zúdult, óriási károkat és problémákat okozva egyébként.

Hogy ennek a fontosságát belássák, elég csupán, hogyha néhány sokatmondó statisztikai adatot említek még. Ez pedig nem más, mint az, hogy Magyarországon az áruszállítás 68 százaléka most már közúton bonyolódik. Az éves áruszállítási teljesítmény egyébként körülbelül olyan 40 milliárd árutonna-kilométer, amiből nagyjából háromnegyedes részarányt képvisel a nemzetközi forgalom. Mindez roppant mód leterheli, amortizálja országos közúthálózatunk azon 9 ezer kilométerét, amely a főhálózatot alkotva döntő mértékben viseli a rajtunk keresztül dübörgő áruforgalom terhét, minden súlyát.

Éppen ezért egyébként nem győzzük eleget hangoztatni, hogy milyen nagy szükség lenne arra, hogy a leterheltség csökkentése érdekében nagyobb hangsúlyt kapjon az integrált közlekedési hálózatok kiépítése, és végre komolyan vegyék a kombinált árufuvarozási, azaz multimodális csomópontok létrehozásának a feladatát.

És még egy olyan kérdéskör, amiről szólni kell; nem a Jobbik képviselője lennék, hogyha az előttünk fekvő törvényjavaslat, illetve Koszovó kapcsán ne utalnék még valamire. Koszovó 2008. február 17-én nyilvánította ki függetlenségét. Ezt hazánk a legtöbb állammal egyetemben - nagyon helyesen egyébként - elismerte. Öt állam kivételével az EU többsége is elfogadja a mintegy 10 900 négyzetkilométer területű Koszovó önálló államiságát. Nyilván nem okoz nagy meglepetést, hogy félve a precedenstől, Szlovákia és Románia ott van a koszovói függetlenséget elutasító öt EU-s ország között.

Ceterum censeo, ha Koszovónak jár az USA, a franciák, az angolok, a németek által támogatott független államiság, akkor a Koszovónál területileg még nagyobb, 12 ezer négyzetkilométeres és túlnyomórészt magyar testvéreink által lakott Székelyföldet is megilleti a teljes körű területi autonómia, mert mégiscsak nonszensz, hogy miközben mi most egy olyan nemzetközi egyezményről tárgyalunk itt, ami Koszovóval kapcsolatos - még egyszer mondom: nagyon helyesen -, aközben mondjuk, Csíkszeredán a városháza tanácsterméből a román bíróság határozata értelmében el kell távolítani a székely zászlót, vagy éppen a felvidéki Somorján a Deichmann üzletéből csak azért rúgnak ki egy eladót, mert az magyarul mer szólni a belépő vendéghez.

Nagyon szépen köszönöm a figyelmet. (Taps a Jobbik padsoraiból.)

Ülésnap Felszólalás Felszólalás dátuma Felsz./videó idő Napirendi pont
128 148 2016.02.16. 5:19  147-148

ANDER BALÁZS (Jobbik): Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Képviselőtársaim! Kormánypárti képviselőtársaim bizonyára már nagyon unják, hogy folyton az önök által korábban hangoztatott ígéretekkel szembesítjük önöket. De hát ez egy ilyen sport, úgyhogy vegyük csak elő Jakab Istvánnak egy nem is olyan túl régi szentenciáját, hiszen az ismétlés a tudás anyja, és lássuk, mit is mondott! „A vidéken élők számára visszafordíthatatlan, végzetes következményekkel járna, ha az állami földeket eladná a kormány.” Szám­talanszor elmondtuk, a liciteken a tőkeerő dönti el, hogy ki szerzi meg a földeket, és nyilván mindenki, kivéve a kormány számára egyértelmű volt, hogy a tőkeerő tekintetében a nagybirtokosok, nem pedig a kormány által szavak szintjén favorizált kérges tenyerű kisgazdák vannak behozhatatlan előnyben.

De nézzük az újhűbéri gyarmatnak is tekinthető Somogyország NFA és megyei kormányhivatali adatokból kinyert árulkodó számsorait! Somogy megyében a csaknem 12 ezer hektár árverésre meghirdetett földből 592 lebonyolított árverés alkalmával 9659 hektár állami föld kelt el, mintegy 11 milliárd 900 millió forint bevételhez juttatva a kormányzati kasszát. Megemlítendő, hogy ennek az összegnek az egyharmadából, tehát 4 milliárdból tíz kérges tenyerű érdekeltség vásárolt be magának.

Már a földárverésekkel kapcsolatos parlamenti vitanap során feltettem a költői és természetesen megválaszolatlan kérdést: milyen kisgazda az, aki meg tudja vásárolni a bűnös módon egyben dobra vert 382, illetve 345 millió forintos licitről induló 189 hektáros göllei és 187 hektáros ádándi területeket? Utóbbit egyébként végül 431 millió forintért vitte el a falu környékén összesen 680 millióért magának bevásárló, szorgosan kuporgató győztes kisgazda.

De idéznék még valamit. Persze lehet csűrni-csavarni, hogy mégsem így kell érteni, de azért jó öt éve mégiscsak azt ígérte Orbán Viktor egy hajdúböszörményi magoszos nagygyűlésen, „önök biztosak lehetnek abban, hogy amíg a Fidesz kormányon lesz, addig Magyarországon külföldiek - akármit döntenek Brüsszelben - itt soha termőföldet nem fognak vásárolni”. Hát hogy esett, hogy nem, a mintegy két évtizede a dél-somogyi térségben gazdálkodó, belga eredetű Claessens famíliának csak sikerült 840 millió forintért mintegy huszonnégy iharosberényi, bolhási, nagyatádi és somogyszobi birtoktestet megszerezni. Jogos hát a kormányzat felé intézett merci beaucoup vagy flamand származás esetén a hálát rebegő dank je wel.

És bizony hangosan zenghet a grazie mille is, mert ami nem sikerült 2014-ben, mármint olasz gazdálkodónak megszerezni a Lábod melletti 107 hektárt, az bizony most összejött. Sőt, akkor még 135 millió forintot adtak volna a földért, de ez bizonyára pofátlanul magas ár volt a bennszülöttek részéről, így az állam most jónak látta nagyjából 60 millió forinttal olcsóbban odaadni - még egyszer, csak hogy teljesen érthető legyen - azt a földet, amit korábban egyébként jobbikos kezdeményezésre pont az NFA mentett meg úgymond az idegen felvásárlástól. Most jókora árengedménnyel mégis odaadták.

(17.00)

Mit is mondhatunk erre az egészre? Csak azt, amit az elejétől hangoztattunk, hogy ebben a sötét játszmában a valódi kisgazda-társadalom csupán megszépítő bokréta azon a kormányzati kalapon, ami oly sok disznóságot hivatott lefedni. De hogy egy valódi szaktekintélyt is idecitáljak: „Az államilag támogatott földspekuláció a helyi közösségek és a spekuláns tőke érdekei összeütközésének egyik legdurvább terepe. A folyamat vége kiszolgáltatott vidék és gazdatársadalom, ráadásul az egész társadalom élelmezésének a biztonságát veszélybe sodorja.” írta le véleményét Ángyán József a karácsonyra néhány hét alatt lezavart földárverésekről.

A vörösiszapper felháborító bírósági döntésének fényében pedig már nem is meglepő, hogy a Kúria érvényesnek mondta ki azt az 1992-ben 99 évre kötött privatizációs szerződést, amelynek révén a németországi tulajdonú Hubertus Bt. hektáronként mindössze 10 forintért vette haszonbérbe a Nagyberek közel 8 ezer hektárnyi területét. Értem én, hogy az éves szinten körülbelül 30-80 millió forintos költséggel járó vízkormányzás és a százéves infrastruktúra karbantartásának, felújításának költsége nagy terhet ró a külföldi cégre, és szerintük csupán ezt kompenzálja nevetségesen alacsony a haszonbérleti díj. Mondjuk arról, hogy körülbelül 1 milliárddal részesednek az agrárkasszából, nem nagyon szeretnek beszélni.

De ilyen alapon, ezt a logikát követve fel lehetne adni egy hirdetést valamelyik nagy nyugati lapban, és dobra lehetne verni, el lehetne kótyavetyélni az egész országot. Bizonyára akadna mind a 9 millió 300 ezer hektárra leleményes külföldi befektető, mondjuk, egy kis huncut Soros György, aki hektáronként jelképes 10 forintért, összesen évi 93 millióért magára vállalná az ország üzemeltetését, ingatlankezelését.

Még hogy nem vagyunk gyarmat? Dehogynem. Köszönöm. (Taps a Jobbik soraiban.)

Ülésnap Felszólalás Felszólalás dátuma Felsz./videó idő Napirendi pont
129 110 2016.02.22. 2:14  109-112

ANDER BALÁZS (Jobbik): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Képviselőtársaim! Az illegálisbevándorló-áradat kapcsán a kormány joggal riogat a Nyugaton terjedő „no go” zónák rémképével. Arról viszont már szemérmesen hallgatnak, hogy más kiadásban, de itthon is találkozhatunk olyan községekkel, amelyek inkább valamiféle ellenséges törzsi területre hasonlítanak. Az ezekből a falvakból elmenekülni nem tudó, rettegésben élő törvénytisztelő emberek joggal érzik úgy, hogy az államhatalom kivonult ezekről a helyekről.

A szélsőjobboldali elhajlással nehezen vádolható Somogyi Hírlap szalagcímeiből idéznék. „Viszik, ami mozdítható”, „ha nincs tyúk, ellopják a kaput”, „a parasztokat kiüldözzük innen”, „meg fogtok dögleni”, „rettegésben tartják Somogyszil őslakosait”. Hátborzongató az a kép, ami például a Büssün áthaladót fogadja, mert ott, ahol egykor még az ajtókat sem kellett zárni, mostanra berácsoztak szinte minden ablakot. A vidéki lét, a háztáji termelés lehetetlenül el azok miatt, akiknek a kertjeit csak a gaz veri fel, akik soha nem vetnek, csak aratnak, és akik a kapát legfeljebb csak harcművészeti célokra használják.

Somogyszilben komplett, több mint félszáz házból álló utcát bontottak el az évek során úgy, hogy mostanra már nyoma sem maradt az egykori építményeknek. És mint ahogy „A függetlenség napja” című amerikai film gonosz űrlényei, akik miután felélik egy-egy bolygó erőforrásait, aztán szépen odébbállnak másik planétát szipolyozni, a beilleszkedni nem hajlandó, az együttélés legelemibb szabályait sem betartó egyedek Somogyszilben is odébbálltak, és a Táncsics utca után most a Martinovics utca házait kezdték pusztítani.

Ajánlom tisztelt képviselőtársaimnak, állam­titkár úrnak, önök is tegyenek ott egy látogatást, és a romok közt garantáltan úgy fogják érezni magukat, mintha valami háborús övezetben járnának. És mielőtt olcsó rasszistázó mantrába kezdenének, jelzem, a cigányság becsületes, felelősen vállalt gyerekeinek jövőjét a tanulásban és a munkában látó tagjait is sújtja a bűnöző cigányok terrorja.

Miért hagyják magukra a szebb jövőre érdemes kisközségeket? Miért hagyják, hogy a szociálparazita és bűnöző életmódra berendezkedett rombolók túszává váljon a magyar vidék? Várom megtisztelő válaszát. (Taps a Jobbik soraiban.)

Ülésnap Felszólalás Felszólalás dátuma Felsz./videó idő Napirendi pont
130 331 2016.02.29. 5:41  330-331

ANDER BALÁZS (Jobbik): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Képviselőtársaim! Állítólag az orosz író, Ribakov adta a tömeggyilkos kommunista vezér, Sztálin szájába azt a mondatot Az Arbat gyermekei című regényében, amely szerint, ha nincs ember, akkor nincsen probléma. Ami a vidékpolitikát, illetve a kistelepülésekhez való viszonyt illeti, ez a bolsevik szemlélet érvényesül Magyarországon már legalább az 1971-es gyalázatos országos településhálózat-fejlesztési koncepció elfogadása óta. Ekkor mondták ki a halálos ítéletet a szerepkör nélkülinek nyilvánított kistelepülések hatalmas hányada fölött. Nem alaptalanul érzik magukat az ott élő emberek sokszor úgy, mint ha az út szélén hagyták vagy az árokba rugdalták volna őket, mint akit élve eltemettek - hiszen ha nincs kistelepülés, akkor nincsen probléma sem.

A zsáktelepülések elborzasztó infrastrukturális helyzetével kapcsolatban adtam be írásbeli kérdést a Nemzeti Fejlesztési Minisztériumhoz: „Zsákfalvak megyéje, siralomvölgy a neved?” címmel. Somogy megye 246 településének mintegy 25 százaléka zsákfalu, azaz számukra a világ csak egy irányból nyitott. A halmozottan hátrányos létet eredményező, csapnivalóan rossz gazdasági-társadalmi mutatókat leginkább az aprófalvas településszerkezetből adódó infrastrukturális elmaradottsággal szokták magyarázni.

A települések elzártságának feloldásához az ezredfordulón mintegy 200 kilométer út kiépítésére lett volna szükség, amely akkori árakon 23 milliárd forintot igényelt volna, ami egyes számítások szerint mostanra 50 milliárd forintot meghaladó összeget jelentene. A legtöbb falu azonban a személyforgalom céljainak megfelelő, négy méter széles gazdasági feltáró úttal is beérné, így ez esetben a költségek csupán harmadakkorák lennének. Óriási pénz lenne még ez a 17 milliárd is, de ott, ahol nevetséges eredményt produkáló focicsapatoknak jár a milliárdos stadion, elfogadhatatlan válasz a forráshiány.

Sajnos a nemzeti közlekedési infrastruktúra-fejlesztési stratégiában sincs szó a zsáktelepüléseknek reményt jelentő útépítésekről, így gyakorlatilag elsorvasztanak egy sor szebb jövőre érdemes települést Somogyországban is, holott három éve egy előterjesztésben még a megye közgyűlése is mellékútfejlesztéssel orvosolta volna a bajokat. De ha ezzel szemben a kormányzat úgy véli, hogy az elnéptelenedő települések pusztulása automatikusan megoldja majd ezt a kérdést, akkor jó úton járnak, hiszen községeink 40 százaléka végveszélyben forog. Az itt élő, munkanélküliségtől és gazdasági kilátástalanságtól szenvedő embereket nem is a különféle fantázianevekkel ellátott uniós programok és nemzeti stratégiák érdeklik, csupán arra kíváncsiak, hogy ha a felcsúti kisvasútra jutnak állami milliárdok, akkor akad‑e a somogyi falvaknak is némi forrás.

Arra kérem éppen ezért egyéniben megválasztott somogyi kormánypárti képviselőtársaimat, Móring, Witzmann, Szászfalvi és Gelencsér képviselőtársamat, hogy lobbizzanak már egy kicsit ezekért az utakért, és merjék felemelni önök is a szavukat, merjék feltenni önök is azt a kérdést, hogy mi lesz az észak-somogyi utakkal Tikos-Szegerdő, Szegerdő-Vörs, Csákány-Nemesvid, Somogyszentpál-Táska, Pa­­muk-6701. számú összekötő út, Fonyód-Buzsák, Hosszúvíz-Kelevíz, Hács-Kisberény, Teleki-Nagy­cse­pely, Karád-Kötcse, Bálványos-Pusztaszemes, Sérsekszőlős-Zala, Tab-Torvaj, Bábonymegyer-Nyim, Balatonszabadi-Enying, Somogyegres-Zics, Somogyegres-Kánya, Bedegkér-Törökkoppány, Gadács-So­mogy­döröcske között.

Mi lesz a közép-somogyi utakkal Újvárfalva-6702. számú összekötő út, Somogyvámos-Edde, Po­lány-Somogygeszti, Somogyjád-Bodrog, Várda-Ma­gyaregres, Magyaregres-67. számú főút, Gadány-Somogyzsitfa-Szőcsénypuszta, Ecseny-Mernye, Igal-Somogyacsa, Zimány-Kisgyalán, Zimány-Patalom, Inke-Kaszó, Varászló-Inke, Nemesdéd-Tapsony, Já­kó-Kiskorpád, Kisasszond-6617. számú összekötő út, Kaposvár-Zselickislak, Patca-Szilvásszentmárton, Gi­ge-6616. számú összekötő út, Csököly-Rinya­ko­vácsi, Csököly-Mike, Csököly-Kisbajom, Kaposhomok-Kaposkeresztúr, Kaposkeresztúr-Gödre, Hajmás-Gödre között?

Mi lesz a dél-somogyi utakkal Őrtilos-Mura­keresztúr, Porrogszentpál-Nemespátró-Liszó, Berzence (Lankócpuszta)-Gyékényes, Csurgónagymarton-6801. számú összekötő út, Somogycsicsó-Szenta, Bolhás-Somogyszob, Háromfa-Tarany, Háromfa-Víz­vár, Rinyaszentkirály-6807. számú összekötő út, Bakháza-Rinyaújnép, Rinyaújlak-Rinyaújnép, Babócsa-Péterhida, Rinyabesenyő-Homokszentgyörgy, Csokonyavisonta-Homokszentgyörgy, Kálmáncsa-Kisdobsza… (Az elnök a csengő megkocogtatásával jelzi az időkeret leteltét.) - egy pillanat, elnök úr; csodálatos somogyi településnevek, mindjárt végezni fogok -, Kálmáncsa-Merenye, Kadarkút-Hedrehely, Visnye-Vásárosbéc, Gyékényes-határátkelő, Iharosberény-Sand között, hiszen a rendszerváltás óta mindössze hét ilyen típusú út épült, utoljára Lulla és Balatonendréd között. Miért késik a többi? Köszönöm. (Taps a Jobbik soraiban.)

Ülésnap Felszólalás Felszólalás dátuma Felsz./videó idő Napirendi pont
131 220 2016.03.01. 9:30  75-235

ANDER BALÁZS (Jobbik): Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Képviselőtársaim! Nem akartam külön ezzel foglalkozni, de kormánypárti képviselőtársaim csak rákényszerítenek. Nagyon örülök neki, hogy ennyire megtanulták Reményik Sándort idézni, nagyon jó lenne, ha a gyakorlatban is megtanulnák alkalmazni.

Szűkebb pátriámból hoznék egy példát, a kies Somogyországban járunk, Berzsenyi falujában, Niklán. Egy 700 fős településről van szó, nagyon jól működő iskolával egyébként, amelyet 2006-ban 40 millió forintból felújítottak. Mivel a fenntartás nagy nehézséget okozott az önkormányzatnak, üzemeltetését átadták a „Jó az Úr” Bodrogi Baptista Gyülekezetnek. Kiváló pedagógiai eredményeket hoztak, a katolikusokkal is jóban voltak, ennek ellenére a 2015/16-os tanévben a KLIK-nek visszaadta, átadta a falu ezt az iskolát, és a KLIK egy tollvonással megszüntette. Vannak akceptálható érvek, jó, hogy miért kellett bezárni. De gondoljunk csak abba bele, hogy az egyik érvként felhozott fő indok az volt, hogy a kazánhoz tartozó kéményt mintegy 3 millió forintból kellett volna felújítani. Hát, mit ne mondjak! Mennyi Silka öltöny ára, mondjuk, egy-egy ilyen kémény? Vagy hány Gucci és mindenféle ilyen ridikül árából lett volna megoldható ez a dolog? Csak ennyit Reményikről és a falusi kisiskolákról, szerintem a korrektséghez akkor ez is így hozzátartozik.

Nos, azt is mondhatjuk, hogy a kormányzati sikerpropagandával szemben ‑ ami úgy néz ki, hogy majdnem minden nagyon szép, majdnem minden nagyon jó, és majdnem mindennel meg vannak elégedve ‑ mi azért nem véletlenül hirdettünk az oktatás terén is egy valódi nemzeti konzultációt.

(20.40)

Hiszen még mindig inkább hiszünk az MTA doktorának, annak a kiváló történelemtudósnak, Salamon Konrádnak, aki jó öt esztendeje egy cikkében így fogalmazott: „…a magyar iskolarendszer összeomlott, tisztelet az elszigetelt kivételeknek és a lehetetlen körülmények között is helytállni akaró pedagógusoknak. Összeomlott, mert az iskolákat jelentős részben műveletlen és neveletlen fiatalok tömegei fejezik be vagy hagyják el, akik nem alkalmasak a munkavállalásra, és nem hajlandók a társadalmi együttélés legelemibb szabályainak betartására sem.”

Tisztelt Képviselőtársaim! Nem hisszük, hogy a kormányzati reformok javítottak volna ezen a helyzetértékelésen. Akár nemzetstratégiai területnek is tekinthetjük a szakképzés világát, erről még kevés szó esett, úgyhogy nagyon fontos, hogy beszéljünk róla. Már csak azért is fontos erről beszélni, mert az ott tapasztalható összetett problémahalmaz miatt az oktatási rendszer állatorvosi lovának is tekinthetjük ezt az iskolatípust, és valóban, a komplex kórkép miatt sokan végállomásnak, egyfajta elfekvőnek tartják a szakiskolákat.

A döcögő cigányintegráció s így a magyar-cigány együttélés, tehát az ország jövőjének szempontjából is kardinális fontosságú, nagy odafigyelést igénylő szegmense ez a hazai iskolaügynek, hiszen a halmozottan hátrányos helyzetű társadalmi rétegek integrációjában komoly szerep hárul vagy hárulna rájuk. Csak két statisztikai adat ennek megvilágítására. Általános iskola után a cigány diákok legalább kétharmada a szakiskola felé veszi az irányt, márpedig egy egymilliós és rendkívül fiatal korfával rendelkező populáció esetében ez hatalmas diáktömeget jelent. Egyébként a nagyjából 500 ezer fős középiskolás generáció egyötöde, tehát jó százezer fő szakiskolában tanul. Egyszerű aránypárok felállításával is látható tehát, hogy ilyen iskolaválasztási trendek és demográfiai folyamatok mellett egyre inkább cigány többségű intézménnyé válnak a szakiskolák.

Jean-Paul Brighelli Butaságra kárhoztatva, az iskolák programozott halála című könyvében a franciaországi külvárosi gettók oktatási intézményeit, az oda járó diákokat jellemzi az alábbi veretes mondatokkal. „Ezeknek a kamaszoknak a családi példaképei bűnözők, a háziállataik pitbullok és rottweilerek. Ők már az általános iskolában megismerik a könnyebb drogokat, de ezen kívül semmi mást.” Mondjuk, Borsod vagy valamelyik kilátástalanságba süppedt vidéki régió egynémely úgynevezett gladiátorképzőjében más a helyzet? Nyilván nem.

Az Iparkamara elképzeléseinek hű kiszolgálójaként a kormányzat 2013 szeptemberétől gyökeresen átalakította a szakképzési rendszert. No, de milyen gyógyírt véltek hatásosnak a valóban meglévő anomáliák kezelésére? Jól látható, hogy a kormányzati oktatáspolitika válasza a minőségromlás több évtizede meglévő kérdésére egy nagyon egyszerű, neoliberális lépés volt.

Ami nem megy, ne erőltessük! - mond­hatták oktatáspolitikai szakértőik, és ennek jegyében a közismereti órák számát radikálisan csökkentették. Igen, sokat beszélünk a diákok túlterheltségéről, de a közismereti tananyag szakiskolai oktatása esetében azonban alaposan átlendültek a ló túlsó oldalára, és brutálisan túltolták a biciklit.

Nahalka István például csődnek minősítette a lebutított képzést. (Közbekiáltások a Fidesz sorai­ból: Ki?)Igen, bizony-bizony, ő, kedves képviselőtársak! (Derültség és közbekiáltások a Fidesz soraiból.)Hiszen mégis mire elég a heti egy kommunikáció? Tessék figyelni, mire jó a heti egy kommunikáció-, társadalomismeret-, matematika-, valamint természetismeret-óra? Ez már a birkaiskola disztópikus világa. Maga a Magyar Szakképzési Társaság elnöke nyilatkozott úgy, hogy az alapműveltségi képzés a gőzgépnél is gyengébb hatásfokú, márpedig az is csak 6 százalékos. Mindezt teszik úgy, hogy az ilyen iskolákba általában tényleg a legrosszabb szociokulturális háttérrel rendelkező diákok érkeznek, tehát esély sem lesz behozni azt a hatalmas lemaradást, amivel itteni karrierjüket kezdik. A hátrányos helyzetűek aránya 27 százalék körüli, ami a gimnáziumi átlag háromszorosa, és az összesített középiskolai 12 százalékos lemorzsolódás jelentős részét is ez az egyötödnyi, szakképzésben tanuló diák produkálja.

Tehát valóban óriási lemorzsolódási arányokkal szembesülhettünk ezekben az iskolákban korábban, és érvelhetnek azzal kedves képviselőtársaim, hogy a nyugati duális szakképzési modellek mintájára, ahol a szakmatanuláson van a fő hangsúly, ezt leginkább a közismereti órák redukálásával lehet csökkenteni itt is, hiszen valóban nem bölcsészeket, hanem jó asztalosokat, kőműveseket, lakatosokat szeretnének képezni. Ez egyfelől nagyon helyes, csakhogy a különféle felmérések alapján mért rossz belépési eredmények még tovább romlanak a szakképzési évek alatt. Nem a gimnáziumi kortárscsoporthoz képest, hanem korábbi önmagukhoz képest, tehát mintegy elbutulva az itt töltött évek alatt, és önök erre még rátettek egy lapáttal.

Hogy lesz így lifelong learning meg modern gazdasági igényekhez alkalmazkodni képes kompetencia? Mindezt figyelembe véve elmondhatjuk, hogy egyszer használatos, a multinacionális vállalatok futószalagja mellől bármikor eldobható szakmunkásokat képeznek, akik képtelenek lesznek a továbblépésre, a sokat hangoztatott élethosszig tartó tanulás ideájának való megfelelésre. Az olyan gyakran hivatkozott német duális modell kapcsán el kell mondani, hogy ott a szakképzés a középiskolás diákságból kihasított 50 százaléknyi részesedésével nem azzal kell hogy szembenézzen, hogy merítési bázisa a legproblémásabb gyerekeket öleli fel, mint itt, nálunk, Magyarországon.

Nálunk az oktatási integrációra elköltött források dacára a cigány származású tanulók negyede úgy fejezi be az iskolát, úgy lép ki a munkaerőpiacra, hogy nem szerez sem szakmát, sem érettségi bizonyítványt. Márpedig ez több ezer új, így vagy úgy, de a társadalom nettó befizetői által eltartandó embert jelent évente.

Idéztem már máskor, de tökéletesen idevág, úgyhogy ezért megteszem most is: a közeljövő társadalmi nyugalma a hátrányokkal küzdő, problémás gyerekek helyes szocializálásán, felzárkóztatásán, megfelelő nevelésén, oktatásán múlik. Az igazi probléma tehát itt van, és ha figyelembe vesszük, hogy a cigány tanulók száma 20 év alatt megduplázódott, akkor bizony mielőbb tennünk kell valamit. Vannak pozitív példák, kedves kormánypárti képviselőtársaim, például a második szakma megszerzésének a támogatása, de mindez nem elégséges, mert tekinthetik az össztársadalmi válságjelek által leginkább sújtott szakképzők túlterhelt és frusztrált tanárait, a szégyenletesen alulfizetett szakoktatókat a hazai oktatás- és nevelésügy szupermenjeinek, akik majd úgyis megbirkóznak a feladattal, de fokozott állami odafigyelés és pluszforrások nélkül ez nem fog menni.

Talán volt kollégáim nevében is mondhatom, sziszifuszi munka, ha a szakképző és általánosságban egyébként minden iskola a visszahúzó családi környezettel és értékromboló médiával szemben, elhibázott oktatáspolitikával terhelten, egymaga kénytelen megküzdeni ezekkel a nehézségekkel. És higgyék el, mi sem szeretjük a neoliberális közgazdászokat, de talán el kellene azon gondolkodni, hogy az MNB Matolcsy-féle unortodox közgazdászképzésére elvert irdatlan összeg töredékéből valóságos forradalmat lehetne indítani például a szakképzés világában is. Talán még bentlakásos iskolákra is telne. Nagyon szépen köszönöm a figyelmet. (Taps a Jobbik soraiban.)

Ülésnap Felszólalás Felszólalás dátuma Felsz./videó idő Napirendi pont
134 280 2016.03.16. 2:32  257-283

ANDER BALÁZS (Jobbik): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Képviselőtársaim! Mint ahogy már a Nemzeti összetartozás bizottságának ülésén is kifejtettem, a Jobbik támogatni tudja ezt a határozati javaslatot, annál is inkább mondhattam ezt személyes okok mellett is érvelve, hiszen történelemtanárként, amikor érettségiztettem, nem hiányzott sosem Széchenyi a tételek közül.

Amikor arról beszéltem, hogy én is Széchenyi földjéről jöttem, Dél-Somogyból, akkor azt hiszem, nagyon sok ott élő embernek, lokálpatriótának az érzéseit fejeztem ki, hiszen, ha körbetekintünk, akkor a Széchenyik nélkül nem az lenne Dél-Somogy, mint ami most. Ők csináltak egy vizek és vadak által járt ősrengetegből, a török által elpusztított területből tulajdonképpen egy kultúrtájat ismét azon a vidéken, ezért támogatni tudjuk ezt az előterjesztést.

Viszont Petneházy képviselőtársam felháborodását kissé művinek éreztem a tekintetben, hogy itt az ellenzék most ezt lerángatta a pártpolitika mocsarába. Jegyzőkönyv szerint ellenőrizhető a dolog: L. Simon László volt az, aki elsőként tulajdonképpen pártpolitikai célokra használta föl ezt a határozati javaslatot. Úgy érezzük, hogy miközben önök bort isznak, vizet prédikálnak, és ez nem helyes. Hisz ha Széchenyiről van szó, meg kell említeni, hogy olyan famíliának volt ő a tagja, ahol az édesapa, Széchényi Ferenc múzeumot alapított, viszont az önök egyik fő embere, emblematikus alakja egy másik múzeumból képeket visz el. Széchenyi kaszinót alapított, miközben az önök egy másik főembere ikonikus módon kaszinókból hatalmas adónyereséget realizál magának és tömheti ezzel a zsebeit.

(20.30)

Széchenyi mindenesetre a magyar történelmi pantheon egyik legnagyobb alakjává (Az elnök a csengő megkocogtatásával jelzi az időkeret leteltét.) magasztosulhatott mindazok miatt, amiket ő megcselekedett ebben az országban. Nem véletlenül nevezte Kossuth Lajos a legnagyobb magyarnak, és ha csak a szellemi alkotásaira gondolunk (Az elnök ismét csenget.), a Hitelre, a Világra, a Stádiumra, nem véletlenül mondhatta azt ezekre Arany János - elnézést, elnök úr -, hogy égbe nyúló piramidok. Köszönöm szépen. (Taps a Jobbik padsoraiban.)

Ülésnap Felszólalás Felszólalás dátuma Felsz./videó idő Napirendi pont
134 354 2016.03.16. 5:14  353-354

ANDER BALÁZS (Jobbik): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Képviselőtársaim! A kormány kiok­tatáspolitikájáról szóló vitanap alkalmával a szakiskolai közismeretitananyag-csökkentés kapcsán én Nahalka Istvántól idéztem, aki ezt a brutális közismeretitananyag-csökkentést tulajdonképpen egy csődnek nevezte. Erre kormánypárti képviselőtársaim részéről volt egy kisebb felhorkanás, mondván, hogy egy jobbikos képviselő hogyan hivatkozhat Nahalka Istvánra. Hát, kérem szépen, csak úgy, ahogy mondjuk, tette azt Orbán Viktor is évértékelőjében, amikor Esterházy Kis magyar pornográfia című könyvéből idézett.

Úgyhogy doktrinerhajlamú kormánypárti képviselőtársaim talán újfent csak meg fognak lepődni, mert egy nem várt helyről idézek, nem máshonnét, mint Spiró György Feleségverseny című regényéből, ami a jövő képzeletbeli, antiutópiába illő Magyarországán játszódik, és a jövő iskolájáról mesélve tulajdonképpen mintegy lefesti a mostani szakiskolai, birkaiskolaszerű képzést. Nos, az idézet: „Azoknak a munkahelyeknek a betöltésére, amelyek valamelyest műveltséget követeltek, nem sikerült munkaerőt képezni. A magyar diákok az általános iskola befejezésekor kb. 80 százalékban nem voltak képesek egyetlen újságoldalt négy óra alatt elolvasni úgy, hogy tíz perc alatt szóban beszámoljanak róla. A magyar gyerekek többsége nem tudott írni-olvasni, lelkes pedagógusok ezért találták fel a magyar képírást, amely ötszáz jelből állt. Az elitiskolában a tanár feleltetett és osztályozott, és az érdemjegy ellen a diák nem élhetett fellebbezéssel. A normális iskola ezzel szemben azt az akkoriban elterjedt, demokratikusnak nevezett nézetet képviselte, hogy nem a tudás megszerzése a fontos, hanem a gyerekek személyiségébe való be nem avatkozás. Ha egy ilyen iskolában a gyerekek többsége úgy szavazott, hogy a Nap forog a Föld körül, akkor a tanárnak abban az osztályban ezt a nézetet kellett elfogadnia. A matematikai képletekről, a fizikai és kémiai átalakulásokról is lehetett szavazni.”

Nos, eddig a maró szarkazmust árasztó idézet, ami mondjuk, tökéletes tükre a valóságnak, hiszen a szakiskolába beiratkozó diákok nagy többsége a legalapvetőbb műveltségbeli hiányosságokkal küzd, alapkészségeik, szociális, logikai-számolási és írás-olvasási jártasságaik - mint ahogyan arról a különféle felmérések tanúskodnak - döbbenetesen hiányosak. Ezeknek az alapkészségeknek a hiánya viszont olyan fokon rontja az alkalmazkodóképességet, hogy a munkaerőpiacon való tartós elhelyezkedésük később szinte lehetetlenné válik, hiszen sokak számára még az alapvetőbb, írásban adott utasítások értelmezése is komoly nehézségekbe ütközik. Mivel a kompetenciafelmérések bizonysága szerint a szakmunkástanulók 75 százaléka csupán 1-es szintet ért el a szövegértési feladatok és a számolási tesztek során, így logikus, hogy a szakiskolai képzés fejlesztése döntően meghatározza, milyen esélyei lesznek hosszú távon a hátrányos helyzetű tanulóknak. Kérdés tehát, hogy a mostani irány, az alapkészségek elsajátításának rövidítése nem konzerválja-e a társadalmi egyenlőtlenségeket, és hosszú távon nem termeli-e újra az alacsony iskolázottságúak munkanélküliségét.

Spiró mellett a nem éppen balliberális Jean-Paul Brighelli is a birkaiskola-szellemiséget ítélte el a „Butaságra kárhoztatva - Az iskolák programozott halála” című tanulmányában. „Végigülni egy órát a tanárt hallgatva egyenlő diák ellen irányuló erőszakkal” - írja. „Tevékenység kell a gyereknek - sulykolja az új pedagógus -, erre van szükség a tanórán is, álgyakorlatok, értelmetlen kutatás a világhálón, véletlenszerű közbeszólások, csoportmunka, ahol egy gyerek dolgozgat, összeollózott anyagok egybefűzve és borítóval ellátva, kísérleti, induktív tapogatózások. Furcsa módon az elitiskolákban továbbra is a régi módszerrel tanítanak, és ugyanolyan nagy sikerrel, mint rég” - írja keserű gúnnyal. Erre mondják, hogy talált, süllyedt, hiszen az elmúlt évtizedekben gyermekmegőrzővé tették a szakiskolákat, és így azoknak tudásközvetítő, norma- és kultúraátadó szerepe az ott tanító pedagógusok Don Quijotét idéző szélmalomharca ellenére szinte teljesen eltűnt.

Néhány alapigazságot zárásként azonban leszögezhetünk: a technikai, technológiai fejlődés csak szilárd alapműveltség és kompetenciák, valamint a tanulásra való képesség birtokában követhető. Ennek a mostani, durván lecsökkentett közismereti óraszámok ellentmondanak. Viszont minden integrációs sikertelenséget nem lehet az iskola, a szakképzés nyakába varrni, hiszen soha sehol nem lehetett még egy csoportot - Magyarországon a cigányságot, mondjuk - kívülről felemelni. Minden változás a csoporton belülről indulhat, a visszahúzó hagyományok és magatartás gyökeres átalakításával, az önkirekesztést eredményező kívülállás kultúrájának feladásával történhet csak meg. Köszönöm a figyelmet. (Taps a Jobbik soraiban.)

Ülésnap Felszólalás Felszólalás dátuma Felsz./videó idő Napirendi pont
136 86 2016.03.21. 2:08  85-88

ANDER BALÁZS (Jobbik): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Képviselőtársaim! A MÁV Létesítményüzemeltető és Vasútőr Kft.-ből kiszervezett takarítás igazán zsíros falat, hiszen a csaknem 10 ezer MÁV-os építmény jó 3 millió négyzetméterének tisztántartására kiírt tender hároméves számlája 15 milliárd forintjába kerül majd a magyar adófizetőknek. Jól látható, hogy a tavaszi nagytakarítás beindult a vasútnál, de hogy ez esetlegesen mennyire piszkos munka, azzal kapcsolatban van néhány észrevételünk.

(Az elnöki széket dr. Latorcai János,
az Országgyűlés alelnöke foglalja el.)

Először is egy kézenfekvő kérdés, hogy készült-e hatástanulmány, gazdaságossági számítás a takarítási tevékenység kiszervezéséről, mert ha nem, akkor felmerül a jogos gyanú, hogy netán politikai nyomásra valamelyik haveri cég érdekében történt az egész.

(13.00)

Továbbá követeljük annak magyarázatát, hogy a MÁV-nak miért akkor kellett a másfélszeresére emelni a takarításra fordítandó összeget, amikor ezt a tevékenységet kiszervezik. Esetleg ennyivel jobb munkát fognak majd végezni a magáncégek? Vagy másfélszer annyi embernek adnak majd munkát, mint ahányan eddig végezték ezt a tevékenységet? Netán 50 százalékkal megemelik majd a keményen dolgozó kisemberek pénzét? Az is jó kérdés, hogy hallottak-e egyes, az ezen a területen garázdálkodó alvállalkozóknál uralkodó, elfogadhatatlan munkáltatási állapotokról. A kiszolgáltatott, formálisan részmunkaidőben foglalkoztatott, a valóságban azon­ban a politikai védelmet élvező, pénzéhes cápák által kiszipolyozott dolgozókról, a zsebből fizetéses feketefoglalkoztatási rendszerről, a szabadságra legfeljebb csak papíron kiírt munkavállalókról, akiknek nemhogy Silka zakó, de sokszor egy nyomorult munkaruha sem jár? Amennyiben nem tudnak ilyesmiről, akkor a kormányzati döntéshozók valóban az urizáló tanácsadók virtuális Magyarországán élnek. Ha viszont igen, akkor nem érzik-e úgy, hogy még arcátlanabb a kiszervezősdi, hiszen nem véletlenül nevezte a Vasutasok Szakszervezete is felháborítónak, manipulatívnak és visszataszítónak az egész folyamatot.

Mikor kergetik el a „húsosfazék kft.” MÁV-os lobbistáit? Mikor vetnek véget a közpénzek transzparenciát nélkülöző elfolyatásának? Várom megtisztelő válaszát. Köszönöm. (Taps a Jobbik soraiban.)

Ülésnap Felszólalás Felszólalás dátuma Felsz./videó idő Napirendi pont
136 202 2016.03.21. 4:47  201-202

ANDER BALÁZS (Jobbik): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Képviselőtársaim! Már Mózes második törvénye is imígyen intett a kettős mérce ellen: „Zsákodban ne legyen kétféle súly, egy nehezebb és egy könnyebb. Házadban ne tarts kétféle űrmértéket, egy nagyobbat és egy kisebbet. Hibátlan és pontos legyen a súlyod, hibátlan és pontos legyen az űrmértéked, hogy sokáig élj… Mert utálat tárgya az Úr, a te Istened szemében, aki ilyet tesz, aki csal.”

Ez azonban csöppet sem érdekli azokat a magyarellenes liberálnácikat, akiknek kettős mércéjével oly gyakran szembesülhetünk. A két hete a Hozz Világra Még Egy Magyart Mozgalom által „Isten ajándéka a magyar gyermek” címmel Budapesten megrendezett III. nemzeti népesedési konferencia gyűlölséggel teli acsarkodást váltott ki azoknak a körében, akiknek szellemi elődei már 1919-ben is vörös rongyokkal burkolták be a Hősök terén a nemzetünk nagyságát és az évezredéves államiságunkat hirdető Millenniumi emlékmű szobrait.

A jó szándékú, nemzetféltő konferencia hullámai messzi tájakra is kicsaptak, hiszen volt olyan vidéki lap, ahol annak kapcsán a második világégés háborús bűnöseire - no persze nem a Drezdát vagy Hirosimát lángtengerré változtató gyilkosokra - asszociáltak. A Móricka-effektusban szenvedő szerencsétleneknek mindenről a fasizmus, nácizmus, rasszizmus jut eszükbe. Szellemi elődeiknek már fasiszták voltak az egykéző ormánsági magyarság tragédiájáról beszámoló népi írók is, és fasiszta a nem csupán az egyik, hanem a legnagyobb nemzeti veszedelemről, a demográfiai katasztrófáról a kádári időkben bátran értekező Fekete Gyula is.

A liberálnácik szerint fasiszta itt mindenki, aki csak felismeri és ki meri mondani, hogy a népesedési csőd miatt végveszélyben a magyarság. Ők azok, akiknek tényleg elég lenne ide 5-6 millió magyar, nyilván azok is csak cselédnek. Ők azok, akik egy me­net­rend szerinti rettegés és egy bőrönd-össze­cso­ma­go­lás között azért az arcunkba köpik, hogy sokkal jobban gyűlölnek minket, mint mi őket. Ők azok, akiknek a Szentírást a román liberális politikus, Bratianu 1920-ban, a bukaresti országgyűlésben elhangzott szavai jelentik, amely szerint: „Nem nyug­hatunk addig, míg a magyar népet gazdaságilag és katonailag teljesen tönkre nem tesszük, mert mindaddig, míg Magyarországban az életképességnek a szikrája is van, mi magunkat biztonságban nem érezhetjük.”

A liberálnácik fajgyűlölete a lényükből fakad, a megvezethető söpredéket pedig mindenhol - Svédországtól kezdve Németországon át hazánkig - oiko­fó­bi­ára, azaz öngyilkos öngyűlöletre nevelik, hiszen nekik nemcsak mi, hanem a civilizációját tekintve antik és keresztény gyökerű, europid rassz és az európai nemzetek is felszámolandó középkori csökevényként tételeződnek.

A baj óriási. A magyarság népesedési mutatóiban ott komorlik az ország jövőjének apokaliptikus drámája, amiről a liberálnácik szerint nem lehet beszélni vagy ha mégis, az már xenofóbia, kirekesztés, fasizmus, nettó rasszizmus. De mivel nem vagyunk hajlandóak behódolni, ezért megfogadjuk Illyés, Babits, Fülep Lajos és Fekete Gyula intelmeit, amely szerint „Beszélni kell, kiáltozni és sírni, míg valaki a védekezést meg nem találja. Nem fajvédelem ez. Egy nagyratörő és épp testvértelenségében nagyra hivatott, értékes szellem megmentése volna ez, melyet azonban csak úgy menthetünk meg, ha legelőbb eleven testét, a népet mentjük meg. Ha egyszer a magyarság elpusztul: el fog pusztulni emléktelenül, nyomtalanul. A kutya sem ugat utánunk. A varjú sem károg utánunk.” - írták. Idézem hát őket annál is inkább, mert egy olyan megyéből, Somogyból jöttem, ahol a népesség az elmúlt 35 évben 360 ezer főről 310 ezer főre zuhant, és egy olyan városban, Barcson lakom, ahol a kétévesnél fiatalabb gyermekek száma 2007-ben még 355, tavaly már csupán 258 volt.

És tetszik vagy sem a liberálnáciknak, de ki merjük mondani, hogy a népességfogyás kérdése még drámaibb színezetet kap, ha a statisztikai adatokat a cigányság növekvő demográfiai potenciálja nélkül tekintjük. Mert miként az összesített munkanélküliségi vagy oktatási adatok sem mondanak sokat a cigányság valóban lesújtó valós munkaügyi vagy iskolai helyzetéről, úgy teljesen jogos, hogy a többség és a kisebbség nagyon eltérő statisztikai mutatói a demográfiai kérdéskör esetén is elkülönítésre kerüljenek.

Mert ha nem is tetszik a liberálnáciknak, de mi azért hiszünk Ravasz László református püspöknek, aki ki merte mondani, le merte írni, hogy azé az ország, aki teleszüli. És nehogy már rasszizmus legyen, ha azt szeretnénk, hogy Magyarország magyar maradjon. Nagyon szépen köszönöm a figyelmet. (Taps a Jobbik soraiban.)

Ülésnap Felszólalás Felszólalás dátuma Felsz./videó idő Napirendi pont
137 333 2016.03.29. 5:13  332-333

ANDER BALÁZS (Jobbik): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Képviselőtársaim! A nevét a Déli Vasúttársaságról, nem pedig a földrajzi fekvéséről elnyerő Déli pályaudvar elődje 1861-ben nyitotta meg kapuit, mint a Nagykanizsa-Buda vasútvonal végállomása. Mai formáját a Kővári György által készített terveknek köszönheti, hiszen a második világháború során, illetve az ostrom alatt hatalmas károkat elszenvedett létesítményt az ő elképzelései alapján építették újjá 1968 és ’74 között. A főváros második legforgalmasabb főpályaudvaráról indul a Dunántúlt kiszolgáló gyorsvonatok nagy része. Ennek ellenére idestova több mint száz éve be akarják zárni, hiszen már 1901-ben is úgy vélte Zielinski Szilárd műegyetemi tanár, hogy Kelenföldön keresztül is meg tudnák oldani a feladatokat.

A rendszerváltás után felerősödtek a bezárást forszírozó hangok, noha eddig mindenki belátta, hogy messze nem áll a rendelkezésre annyi forrás, amennyivel a bel-budai állomás kiváltása megoldható lenne. Tavaly a Kis Gellért-hegy alatti vasúti alagút omladozása után ugyan kényszerpihenőt kellett elrendelni, de aztán a Déli ismét forgalomba állt. Egyébként írjon bármit a bezárási terv lakossági megetetésével megbízott kormánypárti sajtó, amikor Kelenföldre kerültek a vonatok, mintegy 38 járatot le kellett mondani kapacitásbeli hiány miatt, többek közt azért, mert ott az Őrmező oldali P+R parkoló miatt a közelmúltban jelentős mennyiségű vágány szűnt meg.

Tehát Kelenföld nem tudta átvenni a Déli szerepét, ha pedig a falomlás a sűrűbb menetrenddel bíró nyári időszakban, a balatoni szezonban következik be, az maga lett volna a közlekedési káosz. Kétségtelen viszont, noha a Déli pályaudvar egykor elegáns épület volt, mert a Balaton turisztikai kapujának tekintették, mára az épülettömb a karbantartás hiánya és a lepusztultsága miatt Buda egyik szégyene lett, és jelenlegi állapotában inkább illene valamelyik alsó-balkáni vasúttársasághoz, mintsem a fővároshoz. Mint ahogyan az is inkább illik a balkáni hagyományokhoz, hogy a legújabb bezárási tervek előtt a kormány szokásához híven senkivel sem egyeztetett, de ezen már meg sem lepődünk.

Most sem látni, hogy a kormány konzultálna szakértőkkel, közlekedéstervezőkkel, tájépítészekkel, vasútüzemi specialistákkal, sőt akár városszociológusokkal is, pedig ez elengedhetetlen ahhoz, hogy egyáltalán felmérjük egy döntés lehetséges következményeit. Úgy látom, hogy korunkban egyes kelet‑európai politikai döntéshozók polihisztornak és omnipotens embereknek képzelik magukat ‑ hallani a szakértők panaszát, jogos kritikáját. Nem csoda hát, hogy a Déli bezárásának felgyorsítása felveti egy ingatlanhasznosítással összefüggő visszaélés szándékát, illetve annak gyanúját.

Hiszen mikor válhatna fölöslegessé a Déli? Egyetlen esetben: a legtöbb szakértő egyetért azzal, hogy akkor, ha az elővárosi vonatok a mélyben közlekednének, és a főváros alatt összekapcsolnák a pályaudvarokat. Ez az átmenő forgalmat összefogó főpályaudvar létrehozásával együtt grandiózus ötlet, egy baj van vele: sehol nem látjuk az ehhez szükséges forrásokat, de a rációt sem mindig. Napi 30 ezer embernek és 120 érkező és induló vonatnak új helyet keresni? Beszántani a Délit? P+R parkolót létesíteni a helyén, holott azt a város szélén szokás? Megállítani az elővárosi vonatokat Kelenföldön, amikor az elővárosi közlekedés lényege, hogy az bejöjjön a belvárosba? Ilyen alapon a déli vasút végállomása Nagytétényben vagy Érden is lehetne, és onnan indíthatnák a 33-as buszcsalád részeként az expresszjáratokat a belvárosba. Ugye, milyen nonszensz lenne? Abban bízni, hogy a Déli kiváltását finanszírozni lehet a felszabaduló terület ingatlanhasznosításával, amikor így is több ezer hektár kihasználatlan barnamezős zóna található ma is Budapesten? Esetleg EU-s pénzekre ácsingózni, amelyek másra költve sokkal jobban hasznosulhatnának? Ugye, a közpénzekkel való felelőtlen hazardírozás ez is.

Most szólunk, hogy a szükséges üzemviteli fejlesztések nélkül a Budapestre irányuló nemzetközi országos és elővárosi vasúti közlekedés, valamint a közép- és észak-budai közösségi közlekedés színvonalának érezhető romlása jósolható, ami az egyéni közlekedési igények növekedésével járna, az autókkal már amúgy is túlzsúfolt, rendszeres városi dugókkal, lassú eljutási időkkel terhelt budai területen. A romlás különösen az elővárosi vasúti közlekedés tartós utasforgalom-csökkenését is eredményezheti. Nyilvánvaló, hogy az utasforgalmi és az üzemviteli problémák megoldása egyaránt éveket és százmilliárdokat venne igénybe, csakhogy a bezárást valószínűleg sokkal korábbra fogják tervezni, mintsem a bezárás feltételeit megteremteni, ha megteremteni szándékoznak egyáltalán, mivel a bezárásnak vélhetően nem Budapest közlekedésfejlesztése a fő célja, hanem anyagi haszonszerzés. Ezért sem egyeztetnek senkivel, mi pedig ezért fejezzük ki ilyen formában is jogos aggályainkat. Köszönöm a figyelmet. (Taps a Jobbik soraiból.)

Ülésnap Felszólalás Felszólalás dátuma Felsz./videó idő Napirendi pont
138 130 2016.03.30. 14:11  123-136

ANDER BALÁZS, a Jobbik képviselőcsoportja részéről: Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Képviselőtársaim! Államtitkár úr olyan gyors volt, mint a francia TGV vagy éppen a japán Sinkanszen szuper­expressz. Nem tudom megígérni, hogy ilyen gyorsan elintézem ezt a témát, úgyhogy előre is elnézést kérek mindenkitől.

Az előttünk fekvő törvényjavaslat formájában egy olyan infrastrukturális projekt került itt napirendre, terítékre, ami tulajdonképpen már két és fél esztendeje húzódik, és tulajdonképpen a magyar vasútfejlesztésnek, vasúti beruházásoknak a legnagyobbika lehet, amelyek az utóbbi évtizedekben történtek.

Ez a majdnem 3 milliárd dolláros beruházás egyébként először 2013 őszén került megtárgyalásra a bukaresti Kelet-Közép‑európa-Kína csúcstalálkozón az érintett felek között. A projekt abban mindenképpen egyedülálló, ahogy már itt elhangzott, hogy Kína, egy EU-s tagország, hazánk és egy EU-n kívüli ország vesz benne részt. No de lássuk az egyezmény mögött meghúzódó gazdasági tényeket!

Az „egy övezet, egy út” elnevezésű, Kínát Európával fizikai és gazdasági értelemben összekötő, hosszú távra szóló koncepciójában Közép‑európának és benne Magyarországnak kiemelt szerepet szán Kína. Ezen nincs mit csodálkozni. A második világháború óta a magyar külgazdasági kapcsolatokban egyre fontosabb szerepet tölt be a Távol-Kelet. Ebben két fő ok játszik szerepet: a globalizáció és a térség dinamikus fejlődése. A távol-keleti országok közül nyilván kiemelkedik az 1,4 milliárd lakóval bíró Kína, amely napjainkra az egyik legdinamikusabban fejlődő és egyben a világ második legnagyobb nemzetgazdaságává vált. A jelenlegi fejlődési perspektívát szemlélve pedig csak idő kérdése, hogy mikor fogja megelőzni az Egyesült Államokat.

A 90‑es évek elejétől Kína fokozatosan a világgazdasági növekedés legfőbb hajtómotorjává vált, a politikai berendezkedését tekintve kommunista ország gazdaságában ugyanakkor a kapitalizmus szabályai és annak minden brutális árnyoldala egyre szélesebb körben érvényesülnek. Kína mára egyébként a globális GDP-nek a 15 százalékát állítja elő. A dinamikus gazdasági növekedéssel párhuzamosan az ázsiai ország külkereskedelmi mérlegét és ezáltal a folyó fizetési mérlegét is jelentős többlet jellemzi. Éves szinten mintegy 260 milliárd dolláros aktívumról beszélhetünk napjainkban.

Hazánk Kínával bonyolítja le a legnagyobb áruforgalmat az Európán kívüli országok közül, nem meglepő azonban, hogy sajnos jelentős importtöbblet jellemzi a magyar-kínai áruforgalmat. A legtöbb ázsiai relációhoz hasonlóan a magyar-kínai termék-külkereskedelem egyenlegét is sajnos-sajnos deficit jellemzi. Mindenképpen pozitív jelenségnek kell azonban értékelni, hogy a 2010-ig fokozatosan emelkedő hiány mértéke, amikor is ez megközelítette az 1000 milliárd forintot, azóta 800 milliárd forint körüli összegre csökkent, ami így is óriási.

Annak ellenére, hogy mostanra a magyar kivitel értéke a 2000. évinek a harminchatszorosa lett, szo­morú, hogy a Kínába irányuló termékexport értéke még mindig jelentősen elmarad a behozataltól. Éves szinten jelenleg nagyjából 400 milliárd forintnyi árut értékesítünk az ázsiai országba, ami a teljes magyar kivitelnek körülbelül az 1,8 százalékával egyenlő.

Jól látható tehát, hogy mennyire fontosak a Kínával való kereskedelmi kapcsolatok, de ez a projekt, amiből mintegy 500 milliárd forintos rész jut Magyarországra, illetve a beruházásról szóló egyezmény kihirdetését tartalmazó, előttünk fekvő törvényjavaslat nem több egy biankó csekknél, ami még nagyon sokba kerülhet a magyar adófizető állampolgároknak.

Az amúgy racionális elképzelés szerint a Kína által a pireuszi kikötőbe behajózott, Nyugat‑európába szánt árut Szerbián és Magyarországon keresztül tudják majd a leggyorsabban szállítani, tehát a görögországi kikötőket Nyugat‑európával összekötő folyosó országainkon kell hogy keresztülhúzódjon. Magyarán, a világkereskedelem egyik fontos útvonalát Magyarországon és Szerbián vezetnék keresztül. Jól megfelel ez a koncepció annak, hogy Magyarország neve kínaiul állítólag nem más, mint a „Kelet lándzsahegye”. Tehát ha meg akarunk felelni ennek az elnevezésnek és ennek a gazdasági szerepnek, akkor bizony a Budapest és Belgrád közötti vasútvonalat erre alkalmassá kell tenni.

Történelmi érdekesség egyébként, hogy az élénk teherszállítás és a mellékvonalak ráhordó forgalmának nagy volumene miatt 1910-ben villamosítani kezdték ezt a szóban forgó 150‑es vonalat, és a második vágányt is lefektették. A virágkor itt is az első világháborúig tartott, Trianon ennek is véget vetett, és a második vágányt el kellett bontani. Egyébként mennyivel igazságosabb lenne tehát, ha mondjuk, most nem kínai hitelről beszélnénk, hanem példának okáért francia jóvátételből finanszíroznának egy ilyen beruházást ‑ no, zárójel bezárva.

A kétvágányú villamosított vasútvonal mostani kiépítéséhez 350 kilométernyi vasúti szakaszt kell felújítani, ebből 166 kilométer Magyarországon, 184 pedig Szerbián halad át. Az óránként 160 kilométeres maximális sebességet lehetővé tevő vasúti pályán a vonatok menetideje több mint a felére csökkenhet, csakhogy kérdéses, a kínai kormány, valamint a kínai Nemzeti Fejlesztési és Reformbizottság által biztosított, a kínai áruforgalom növekedési dinamikáját bemutató számok alapján biztonsággal ki lehet‑e számolni és egyáltalán kiszámolták‑e, hogy hosszú távon Magyarország mennyit fog profitálni a tranzit miatt. Már az is elképesztő, hogy a törvényjavaslat általános indokolásában mindössze három és fél sor szerepel, ennyivel letudottnak vélik.

Éppen ezért előrebocsátom, hogy a Jobbik részéről ezt az egyelőre homályos tervezetet aláírni, így ebben a formában megszavazni csak akkor tudjuk, ha kérdéseinkre érdemi válaszokat fogunk kapni. Kóka egykori mellékvonal-felszámoló szárnysegédje, a beruházás nagy ellenzője fantomvonatoknak szánt 500 milliárdos projektről beszél. Ilyen frazeológiát mi nem fogunk használni, de kemény kérdéseink, segítő észrevételeink azért most is lesznek. Ha a parlamenti pártok közül nem lehet valamelyiket vasútellenességgel vádolni, akkor az a Jobbik. Számtalan alkalommal minden lehetséges fórumon kiálltunk azon véleményünk mellett, miszerint a vasútfejlesztések ügye az egyik elsőrendű kérdése a magyar gazdaságnak és a magyar vidéknek. Ahhoz azonban, hogy egy 4‑es metróval azonos volumenű hitelből meg­építésre kerülő fejlesztést az Országgyűlés felelős­séggel elfogadhasson, megalapozott hatástanulmány bemutatása volna szükséges. Ez a Fidesz-kor­mány általános gyakorlatának megfelelően ezúttal sem áll a rendelkezésre, vagy ha van ilyen, azt a képviselők nem ismerhették meg.

Mi mindennek kellett volna kidolgozásra kerülnie ebben a hatástanulmányban? Nézzük sorjában!

Mi a kínai fél által tervezett, sőt a szerződésben garantált áruszállítási volumennövekedés, a beruházás megtérülési ideje a hitel visszafizetése során? Ebből a volumenből a magyar államnak évente milyen összegű pályahasználatidíj-bevétele keletkezik, és ez hogyan hat a beruházás megtérülésére? Ne feledjük, egy 85 százalékban kínai hitelről és beruházási közreműködésről van szó, amely nekik jelent elsősorban üzletet, nem pedig nekünk, gazdasági üzletet viszont egymástól független felek a kölcsönös előnyök alapján szoktak kötni.

E vasútvonal rekonstrukciója elsődlegesen kínai és európai gazdasági érdek, ilyen formában egyébként nem biztos, hogy magyar, mint ahogy mi most megismertük. Tehát a gazdasági racionalitáshoz a megtérülés becslése elengedhetetlen.

(16.40)

Ha ugyanis a remélt kínai áruszállítási többlet elmaradna, a szállítási tranzitútvonal máshova helyeződne, úgy Magyarországot hatalmas veszteség érné, mert ezt a vasútvonalat csak belföldi vagy szerb-magyar bilaterális tekintetben nem tudnánk gazdaságosan kihasználni. Ráadásul, ha azt akarjuk, hogy a magyar vállalkozók nagyobb arányban vehessék ki a részüket a beruházásból, akkor a hitel feltételei is szigorodni fognak.

Azt sem szabad elfelejteni, hogy a 150‑es vonal csak egy kicsi szakasz, egészen pontosan egytized része az érintett európai szakasznak. A Budapesten túli szakaszok rendben vannak, de Belgrádról délre a Gyevgyelijáig terjedő szerb-macedón szakasz ‑ a Buda­pest-Belgrád szakaszhoz hasonlóan ‑ teljes re­kon­strukcióra szorul. Itt megint a hatástanulmány hiánya fáj. Milyen a most felújításra nem kerülő szerb és macedón vasútvonal átbocsátó képessége? Enélkül ugyanis az egészről tulajdonképpen értelmetlen is beszélni. Összhangban áll‑e vagy összhangba hozható‑e a beruházás befejezéséig a Budapest-Belgrád szakasszal? Nyilván lehetséges, hogy ott egy vágány is elegendő, hiszen személyforgalom azon a tájon nem nagyon folyik, a görög szakaszon Gyevgyelija és Thessaloniki között a villamosítás is hiányzik tudomásunk szerint. Tudjuk‑e például, hogy a görög fél ezt mikorra tervezi megvalósítani?

A projekt egyértelmű ellenzői a mostani alacsony utasszámadatokat is fegyverként forgatják a beruházással szemben, hiszen mindössze napi ötezer fizető utasról beszélhetünk, akik közül nagy átlagban csupán 366 fő lépi át Kelebiánál a jelenlegi magyar-szerb határt. Ennek ellenére mi a vasútvonal 160 kilométer/órás kiépítésével elviekben egyetértünk. Budapest-Szabadka-Újvidék-Belgrád között a személyszállításban szükség van rá, sőt belföldön is, a közúttal versenyképessé teendő belföldi és európai tranzit személyforgalom ezt bizony igényelné.

Az a tény, hogy jelenleg a teljes személyforgalom szerény Magyarország és Szerbia viszonylatában, az a görög gazdasági állapotoknak, a tömeges migrációnak éppúgy betudható, mint annak, hogy Szerbia még az Unió előszobájában várakozik. Ha jobb világot szeretnénk a Balkánon is, akkor nyilvánvaló, hogy építkezni kell. Ezt a vajdasági magyarokért is meg kellene tenni, de például azt is elmondhatjuk, hogy itthon Baja egy órával közelebb kerülne Budapesthez, Kalocsáról pedig ismét lenne értelme Kiskőrösre ráhordó vonatokat járatni.

Viszont a társadalmi érdek mellé kell a gazdasági racionalitás is. Említettem, hogy Trianon előtt Budapesttől Kiskunlacházáig és Kelebia-Szabadka között volt második vágány, amelyet aztán az ország­daraboló hatalmak felszedettek. Ugyanakkor hatástanulmány, megalapozó számítások és az áruszállítás növekedését igazoló kínai szándéknyilatkozat nélkül egyáltalán nem biztos, kell‑e ez az egész vonalon most is, vagy elegendő volna a második vágányt a budapesti elővárosi szakaszon, legfeljebb Kunszentmik­lós-Tassig kiépíteni. Ha valóban lesz áruforgalom, mert a balkáni útvonal erre alkalmas, és Kína nemcsak hitelt, de garanciát is ad arra, hogy itt fog szállítani, úgy Magyarországnak nincs más teendője, mint a személyszállítást versenyképessé tenni ezen a fontos észak-déli útvonalon, amely belföldön ugyan ritkán lakott, így a belföldi távolsági forgalomban jelenleg alárendelt szerepű, de nemzetközi szempontból fontos bilaterális és transzeurópai útirány lehet.

Kérdéseim, államtitkár úr: lesz‑e Kunszentmiklós-Tass-Budapest viszonylatában minden érintett, az elővárosi forgalomban részes településen integrált, ütemes menetrend? Kiépülnek‑e az inter­mo­dális állomások? Lesznek‑e ráhordó autóbuszjáratok? A 150‑es vonal elővárosi vonatai a Keleti pályaudvarra érkeznek‑e a kontraproduktív, kifelé forduló, jelentős eljutási időtöbbletet okozó Kőbánya-Kispest helyett? Újranyitják‑e a Kiskőrös-Kalocsa, Kunszentmiklós-Tass-Dunapataj és a Fülöpszállás-Kecskemét vasúti mellékvonalakat, mint ahogy azt önök egyébként 2010-ben megígérték, de máig nem teljesítették? Látható, a lényeg az integráltság lenne, tehát tudatosan úgy tervezni, alakítani az infrastruktúrát, hogy a csatlakozások kialakíthatók legyenek, mert akkor lesz átszálló utas, és így megtelnek majd a vonatok is.

Világosan szeretnénk látni egy olyan projekt kapcsán, ahol 500 milliárd forintos összköltségről beszélhetünk, világosan, garantálva akarjuk látni, hogy a kormányzat biztosítani tudja, hogy a mostani, számunkra hátrányos kereskedelmi mérleg nem fog tovább romlani. Ostobaság volna saját kereskedelmi mérlegünket tovább gyengíteni, elősegítve, hogy az idegen áruk még inkább elborítsák hazánkat, még inkább taccsra vágják könnyű- és feldolgozóiparunkat, ráadásul úgy, hogy a kormányzat mindezt a magyar családok nyakába rakott, újabb kölcsönből kívánja finanszírozni.

Hol vannak a tervek, amelyek garantálják, hogy kiegyenlítődjön az óriási külkereskedelmi deficitünk, amelyek garantálják, hogy ne a magyar adófizetők finanszírozzák Kína térségünkbeli gazdasági térhódítását? Hol vannak a garanciák, amelyek biztosítják, hogy a kivitelezés ne hazai vagy külföldi oligarchák extraprofitjának aranybányája legyen, azon ne a gázszerelőből vasútépítővé avanzsált, kormányközeli hűbéresek gazdagodjanak? Újfent csak ismételni tudom egyébként magam: szívesen lennék a Kelet lándzsahegye, de nem a Kelet balekja, pláne nem a végül a tervezettnél 40 százalékkal drágábban vasút­villamosító, Mészáros Lőrinc-féle R-Kord Kft. fejőstehene.

Száz szónak is egy a vége: véleményünk szerint nincs helye az intézményesített pazarlásnak, korrekt gazdasági, megalapozó számítások, az üzleti partner garanciavállalása, hatástanulmány, belföldi közlekedésintegráció és az ahhoz szükséges kiegészítő fejlesztések költségvetésének biztosítása szükségeltetik.

Ha mindez meglesz, ha államtitkár úr ezekre a kérdésekre érdemben válaszolni tud, akkor azt tudom mondani, hogy szívesen támogatjuk ezt a beruházást. Mindaddig, amíg azonban ezekre a kérdésekre nem kapunk egyértelmű és határozott válaszokat, addig nagyon-nagyon erős aggályaink vannak az egész projekttel kapcsolatosan. Köszönöm a figyelmet. (Taps a Jobbik soraiban.)