Tudjon meg többet
Hasznos linkek
A parlamenti fórumok nagymértékben hozzájárulnak az ország érdekérvényesítő képességéhez, illetve a legjobb gyakorlatok kommunikálása révén a parlamentek hatékonyságának növelését is elősegítik. Rengeteg informális, laza kötődésű parlamenti struktúra létezik Európában, a parlamenti kapcsolatok nagyszámú és változatos felépítésű hálózaton keresztül érvényesülnek. Ezek a hálózatok meghatározó tényezők a nemzetközi politikában.
Nagy szerep hárul azokra a nemzetközi szervezetekre, vagy nemzetközi szervezetek közgyűléseire, amelyek már régóta az európai politika részét képezik, és amelyek alapjául szolgálhatnak a megélénkülő parlamenti együttműködésnek. Az interparlamentáris közgyűlések, bár eltérő tartalommal jöttek létre, abban hasonlítanak, hogy mindegyikben nemzeti parlamenti képviselők vesznek részt, tehát kapcsolatuk a küldő intézményektől elválaszthatatlan. A nemzetközi közgyűlések egyes esetekben sokkal szorosabb kapcsolatot tartanak fenn a tagállami parlamentekkel, mint akár az adott nemzetközi szervezet kormányközi szintjével.
Az Európa Tanács Parlamenti Közgyűlése (ET PKGY)
Az Európa Tanács a legjelentősebb összeurópai szervezet. Az elsődleges feladata a béke biztosítása olyan erkölcsi értékeken keresztül, amelyeken a tagállamok osztoznak. Az Európa Tanács fő tevékenységi köre az emberi jogok érvényesülésének felügyelete, a tagállamok jogi és társadalmi normáinak harmonizálása, és az európaiság előmozdítása minden lehetséges formában. A Közgyűlés kiegészítője és bizonyos esetekben előkészítője ennek a munkának: előmozdítója az Európa Tanács keretében elfogadott nemzetközi egyezmények tagállami ratifikációjának, elemzi azokat a gócpontokat, amelyek emberi jogi szempontból, vagy a demokrácia szempontjából konfliktusforrást jelenthetnek. Jelentés formájában a Közgyűlés elemezhet bármilyen politikai, szociális, kulturális vagy gazdasági jelenséget is, amelyre rá kívánja irányítani a figyelmet.
A Nyugat-Európai Unió Közgyűlése (NYEU PKGY)
A Nyugat-Európai Uniót 1954-ben alapították azzal a céllal, hogy létrehozzanak egy európai védelmi közösséget a gazdasági együttműködés mintájára. A NYEU Közgyűlése 1955-ben tartotta első ülését. A Közgyűlés célja az volt, hogy vitafórumként szolgáljon biztonságpolitikai kérdésekben, és felügyelje a kormányzati részvétellel működő NYEU Tanács munkáját. 2000-ben a NYEU Tanács formálisan megszűnt, hatáskörei átkerültek az Európai Unióhoz. A Közgyűlés azonban úgy döntött, hogy folytatja tevékenységét, és kontrollt gyakorol az EU biztonságpolitikája felett. Az új feladatnak megfelelően nevét Európai Parlamentközi Biztonság- és védelempolitikai Közgyűlésre változtatta.
Euró-mediterrán Parlamenti Közgyűlés (EUROMED PKGY)
Az Európai Unió 1995-ben döntött arról, hogy szorosabbra kívánja fűzni kapcsolatait a Földközi-tenger medencéjének nem európai országaival. A "barcelonai folyamat" néven ismert együttműködés célja az volt, hogy Európa szomszédságában létrehozzon egy olyan stabil térséget, amely nem jelent biztonsági kockázatot az EU számára. A cél elérése érdekében az EU szociális, gazdasági és kulturális párbeszédet kezdeményezett a térség országaival. Az Euró-mediterrán Parlamenti Közgyűlés ugyanezeket a célokat hivatott elérni parlamenti vonalon. Az EUROMED Parlamenti Közgyűlés, amelyet hivatalosan 2003 decemberében Nápolyban indítottak útjára, első plenáris ülését 2005 márciusában tartotta Kairóban. A parlamenti üléseken hivatalosan két ország-csoport képviselteti magát: az Európai Unió 25 tagállama (120 delegált), illetve a Földközi-tenger medencéjének 10 országa (szintén 120 delegált). Az EUROMED Parlamenti Közgyűlés konzultatív szervezet. Véleményét, elfogadott ajánlásait a miniszterek konferenciájának nem kötelező figyelembe vennie.
http://www.europarl.europa.eu/intcoop/empa/
Az Európai Biztonsági és Együttműködési Szervezet Parlamenti Közgyűlése (EBESZ PKGY)
A Szervezet elődjét, az Európai Biztonsági és Együttműködési Értekezletet (EBEÉ) 1973-ban hívták életre azzal a céllal, hogy előmozdítsa a kelet-nyugati párbeszédet a NATO és a Varsói Szerződés tagállamai között. 1995-től az Értekezlet intézményesült, és átnevezték Európai Biztonsági és Együttműködési Szervezetre (EBESZ). A Szervezet legfontosabb feladata a biztonsági kockázatot rejtő fejlemények vagy konfliktusok korai előrejelzése, a fegyveres konfliktusok megelőzése, a konfliktuselemzés és a válságkezelés. Az EBESZ részt vesz a fegyverzetellenőrzésben, elősegíti az emberi jogok és a demokrácia érvényesülését. Az EBESZ Parlamenti Közgyűlésének legfőbb feladata az EBESZ tevékenységének parlamenti támogatása és a parlamentek közötti párbeszéd fenntartása. A Közgyűlés éves konferenciákon és szemináriumokon megvitatja az aktuális biztonságpolitikai kérdéseket, folyamatosan figyelemmel kíséri, hogy az EBESZ által kitűzött célok megvalósultak-e, és napirendjére tűzi az EBESZ külügyminiszteri tanácsának, vagy éppen a csúcstalálkozónak a főbb témáit.
A nemzeti parlamenteknek európai feladataik is vannak, amelyek elsősorban arra irányulnak, hogy növeljék az európai szintű döntések parlamenti ellenőrzésének hatékonyságát, és ezen keresztül biztosítsák a nemzeti hatáskörbe tartozó uniós döntések demokratikus támogatottságát.
Ugyanakkor az is igaz, hogy a nemzeti parlamentek nem szerves részei az uniós rendszernek, a döntéshozatalban nem vesznek részt közvetlenül. A nemzeti parlamentek álláspontjaikat csak áttételesen tudják érvényre juttatni európai szinten, bár kialakultak bizonyos kezdemények, amelyeken keresztül a nemzeti parlamentek és az uniós intézmények kapcsolódhatnak egymáshoz.
A nemzeti parlamentek szerepének alakulása a csatlakozás során
A csatlakozó állam átruház bizonyos hatásköröket a közösségi intézményekre, és elfogadja, hogy előre meghatározott területeken a közösségi döntéshozatali mechanizmus érvényesül. A közösségi jogalkotás előtérbe helyezése az adott területeken azt is jelenti, hogy a meghatározott témakörökben a közösségi jog elsőbbséget élvez a hazai joggal szemben, tehát a magyar jogszabályok nem lehetnek ellentétesek a közösségi jogszabályokkal, illetve hatásaiban nem korlátozhatják azokat. A tagállamok tehát lemondanak bizonyos előjogaikról, cserében viszont alakítói lesznek a világ eseményeinek, politikai és gazdasági súlyukat meghaladó mértékben. Ugyanígy a nemzeti parlamenti kontroll sincs kiszorítva az EU-ból, a parlamenti testületeknek is lehetőségük van arra, hogy befolyásolják a döntéseket. Csupán arról van szó, hogy egyes esetekben erőteljesebben tudják érvényesíteni érdekeiket, más esetekben kevésbé.
A nemzeti parlamentek lehetőségei az európai érdekérvényesítésre
A nemzeti parlamenteknek nincs intézményesített befolyásuk az európai döntéshozatalra a jelenlegi struktúrában. Uniós szinten kétféle döntés születik: vagy olyan, amelyet tisztán kormányszervek hoznak, vagy olyan, ahol az Európai Parlament, mint parlamenti szervezet bekapcsolódik a döntéshozatalba.
A nemzeti parlamentek bekapcsolására két megoldás lehetséges: vagy közvetetten befolyásolják a nemzeti parlamentek a döntéseket, vagy megpróbálnak közvetlenül is bekapcsolódni a döntéshozatalba. Mindkét megoldásra van példa. A jelenlegi keretek között közvetett befolyásolás jellemzőbb, vagyis a nemzeti parlamentek megpróbálják álláspontjukat érvényesíteni azon a ponton keresztül, ahol a nemzeti és az európai szint átfedésben van: a Miniszterek Tanácsán keresztül.
A közvetett befolyásolás eszközével minden parlament él az EU-ban. A tagállamok parlamentjei kifejlesztették azokat a mechanizmusokat, amelyek az adott tagállam igényeire és lehetőségeire szabva biztosítják, hogy (1) a parlament értesüljön arról, hogy az uniós döntéshozatalban mi történik és (2) a kormánnyal való együttműködésen keresztül a parlamenti vélemények is meghallgatásra találjanak. Minden tagállam sajátságos, az adott ország tradícióinak, politikai és államigazgatási felépítésének megfelelő rendszert dolgozott ki a nemzeti parlamentek bekapcsolására. Abban egységes a gyakorlat, hogy az alkalmazott módszerek a kormányok befolyásolására hivatottak, azonban az egyes rendszerek nagymértékben különböznek attól függően, hogy az alkalmazott eljárás dokumentum alapú vagy mandátumadó, hogy a szakbizottságokat mennyire vonják be a parlamenti álláspontok kidolgozásába, illetve hogy a kormányoknak mennyire kell figyelembe venniük parlamentjeik álláspontját.
A dokumentum alapú ellenőrzési rendszerrel rendelkező parlamentek tevékenysége arra irányul, hogy megvizsgáljanak minden, számukra fontos uniós javaslatot. A gyakorlatban ez úgy történik, hogy parlamentenként változó eljárás alapján - a szakbizottságok javaslata alapján, egyéni képviselők javaslata alapján, az EU bizottság javaslata alapján, stb. - kiválasztanak bizonyos uniós javaslatokat, amelyekkel azután részletesebben foglalkozik a parlament, vagy annak EU bizottsága. A dokumentumok kiválogatása jelentős feladat, hiszen ezzel meghatározzák az egész parlament tevékenységét. Még azokban a tagállamokban is, ahol a parlament elvileg az összes európai bizottsági javaslattal foglalkozik, és az összes esetében elindítja az ellenőrzési eljárást, megtörténik a dokumentumok szortírozása aszerint, hogy mennyire ítélik fontosnak azokat. Ezekben a parlamentekben is csak a legérzékenyebbnek, legfontosabbnak ítélt javaslatok vizsgálata történik meg folyamatosan.
A mandátumadó parlamentek az ismertetett gyakorlattal szemben nem a dokumentumokra koncentrálnak, hanem a tanácsi napirendekre. Természetesen ezek is foglalkoznak az uniós döntéshozatal különböző szintjén készült dokumentumokkal, de azok lényegében csak akkor kerülnek a bizottság napirendjére, ha a dokumentumok a döntéshozatal valamely állomásához érkeznek. Általában azokkal az aktákkal foglalkoznak, amelyek a tanácsi ülések napirendjén szerepelnek, a fő feladat ugyanis az, hogy a tanácsi ülésre utazó miniszternek a tárgyalási álláspont ismeretében és annak megvitatása után megadják a felhatalmazást, hogy az ismertetett és a parlament által jóváhagyott pozíciót képviselje a Tanácsban.
Végül szólni kell néhány szót a szakbizottságok szerepéről is a parlamenti álláspontok kialakításban. A jelenlegi gyakorlatok szerint a nemzeti parlamentekben nem az egész parlament vesz részt az álláspontok kialakításában, hanem a kiemelt EU bizottságok feladata általában az, hogy kialakítsák a parlament véleményét. Noha a szakbizottságok részvétele valamilyen formában minden tagállam parlamentjében biztosított, nagy különbség van aközött, hogy a szakbizottságok formális eljárás keretében már eleve benne vannak-e a belső parlamenti döntéshozatali láncban, vagy csak az elvi lehetőségük van meg vélemények készítésére.
A nemzeti parlamentek a hivatalos kormány-parlament csatornákon kívül "félhivatalos" csatornákat, sőt informális csatornákat is használhatnak álláspontjuk érvényesítésére. A cél az, hogy a döntéshozatalban résztvevő intézményeket, elsősorban a Bizottságot, a Tanácsot és az Európai Parlamentet befolyásolják, erre pedig több lehetőség is kínálkozik.
Az Európai Parlament a nemzeti parlamentek legfontosabb partnere az uniós döntéshozatal szempontjából. Az európai és a nemzeti parlamenti együttműködés igen szoros, ráadásul az elmúlt éveket a kapcsolatok egyre szorosabbra fűzése jellemezte. Mind az Európai Parlament, mind a nemzeti parlamentek felismerték, hogy közösen, egymás hatásköreit kiegészítve eredményesebben tudnak fellépni, és teljesebb demokratikus felügyeletet tudnak biztosítani az európai döntéseknek. Ennek köszönhetően az elmúlt években a kapcsolatok kiteljesedtek, és a megkezdett folyamat a mai napig tart. A korábbi rendszertelen kapcsolattartást felváltotta egy strukturáltabb kommunikáció, ami azt jelentette, hogy egyrészt a kapcsolatok fenntartásának adminisztratív háttere rendeződött, másrészt az együttműködés tartalma is komolyabb lett. Az Európai Parlament rendszeresen szervez nemzeti parlamenti képviselők bevonásával együttes üléseket és konferenciákat, ahol aktuális kérdéseket vitatnak meg, egyes nemzeti parlamentek pedig rendszeresen meghívják azokat az európai parlamenti képviselőket, akik egy-egy számukra fontos téma felelősei az Európai Parlamentben.
Noha a jelenlegi keretek között a közvetett érdekérvényesítésnek van a legnagyobb jelentősége, azon belül is a kormányok befolyásolásának, kialakultak olyan struktúrák is, amelyeken keresztül a nemzeti parlamentek, még ha korlátozottan is, közvetlenül be tudnak kapcsolódni az uniós döntéshozatalba. Természetesen ez a "bekapcsolódás" csak speciális, pontosan körülhatárolt esetekre vonatkozik, és a nemzeti parlamenti beavatkozás hatása is kismértékű. Az elmúlt egy évtizedben azonban, ha a trendet nézzük, mégis jelentős jogosítványokat kaptak a nemzeti parlamentek európai szinten, megteremtve ezzel az alapját egy olyan rendszernek, amelynek a nemzeti parlamentek is szerves részei.
Az első fontos lépés az Amszterdami Szerződés aláírása volt 1997-ben. Az Amszterdami Szerződés minőségileg új teret nyitott a nemzeti parlamentek számára: úgy döntött, hogy a jogilag kötelező erővel nem bíró nyilatkozat helyett (amelyet a Maastrichti Szerződéshez csatoltak) a Szerződés szerves részét képező, és így jogilag is kötelező jegyzőkönyvben foglalkozik a nemzeti parlamentekkel való kapcsolattartásról.
A gondolkodási folyamat a nemzeti parlamentek bekapcsolásáról azonban nem állt meg. A 2000 decemberében aláírt Nizzai Szerződés új elemeket nem adott a nemzeti parlamentek jogosítványaihoz, de a Nizzában elfogadott 23. nyilatkozat az EU jövőjéről is figyelemre méltó. Az állam- és kormányfők nizzai találkozójukon, miután meghozták az EU kibővítéséhez szükséges döntéseket, úgy határoztak, hogy a bővítést egy átfogóbb vitának kell kísérnie, amely általános válaszokat keres arra a kérdésre, hogy merre tart az Európai Unió.
A Konvent munkájának eredményeit az Alkotmányszerződésben foglalták össze. Ez a dokumentum volt arra hivatott a Konvent szerint, hogy átvegye az EU alapszerződéseinek helyét, és egységes keretbe foglalja az EU tevékenységét. Az Alkotmányszerződés számtalan újítást vezetett be, ami viszont fontos és érdekes a nemzeti parlamentek szempontjából, hogy a nemzeti parlamentek az Alkotmányszerződésben is megjelentek, ráadásul jelentősen nagyobb hatáskörrel, mint korábban. Az Alkotmányszerződés nemzeti parlamentekkel, illetve a szubszidiaritással foglalkozó jegyzőkönyvei együtt - az Alkotmányszerződés hatályba lépésének időpontjában - jelentősen fokozhatják majd a nemzeti parlamentek bevonását az uniós döntéshozatalba. A Jegyzőkönyv a nemzeti parlamenteknek az Európai Unióban betöltött szerepéről például megerősíti mindazt, amely a korábbi szerződések részét képezte (konzultatív dokumentumok megküldése, hathetes vizsgálati időszak megtartása), de minőségileg új jogosítványokat biztosít a nemzeti parlamentek számára.
Az Alkotmányszerződés egyelőre nem érvényesül, azonban szellemisége már érezteti hatását. Lépések történtek a tanácsi ülések nyilvános televíziós közvetítésének megvalósítására, valamint a Bizottság úgy döntött, hogy a jogalkotási javaslatokat a nemzeti parlamenteknek is megküldi közvetlenül, és ezt az Európai Tanács 2006. júniusi ülésén jóváhagyta. A COSAC 2006 őszén indította be második - első hivatalos - szubszidiaritás tesztjét, amelynek az a feladata, hogy felkészítse a nemzeti parlamenteket jövőbeni feladataikra.
A magyar gyakorlat
A Magyar Országgyűlés is kialakította azokat a mechanizmusokat, amelyek az uniós döntések befolyásolására hivatottak. Az Országgyűlés aktívan használja az uniós intézményekkel és a többi nemzeti parlamenttel kialakított kapcsolatait érdekeinek érvényesítésére, a parlamenti fórumok hatékonyságának növelésében és az ülések tematizálásában kezdeményező szerepet vállal. A korábban ismertetett fórumok és lehetőségek mind olyanok, amelyekkel az Országgyűlés élni kíván.
Sajátosan nemzeti azonban a kormányon keresztül történő érdekérvényesítés formája. Mint általában minden tagállam, Magyarország is külön, a magyar igényekre szabott rendszert dolgozott ki a kormány és az Országgyűlés európai uniós ügyekben történő együttműködésének szabályozására. A rendszert 2004-ben dolgozta ki az Országgyűlés és a kormány, és törvényben rögzítette (2004. évi LIII. törvény). Ez a törvény az alapja annak a tevékenységnek, amelyet az Országgyűlés végez a kormány tanácsi munkájának ellenőrzése során, illetve ez a törvény fekteti le a két intézmény között az egyeztetés és a tájékoztatás alapjait.
A törvény alapján az Európai ügyek bizottsága (EÜB) kiemelésre került a többi állandó bizottság közül, és mint a tagállamok többségében, ügydöntő hatáskört kapott. Ez azt jelenti, hogy az egyeztetési eljárással kapcsolatos döntéseket a bizottság az Országgyűlés nevében hozza, így például az uniós jogszabály-javaslatokhoz kapcsolódó, a kormány álláspontjáról kiadott parlamenti állásfoglalást is a bizottság fogadja el, nem a plénum.
A törvény által lefedett területek a következők:
Ez a fejezet azokat a fórumokat foglalja össze, amelyek leginkább a nemzeti parlamentekhez köthetők, és amelyek nem nemzetközi szervezetek keretében működnek. Ha úgy tetszik, ezek az igazán nemzeti parlamenti hálózatok, ahol a nemzeti parlamentek és képviselőik kizárólag a nemzeti parlament érdekeit képviselik.
A politikai testületek mellett hivatali formációk is részt vesznek a parlamentközi kapcsolatok kialakításában. A hivatali együttműködés szervesen illeszkedik a politikai szinthez, annak felhatalmazása alapján végzi tevékenységét.
Elnöki konferencia
A parlamenti együttműködés legmagasabb szintű fóruma az elnökök részvételével tartott megbeszélés. A konferencia keretében minden évben találkoznak a parlamentek elnökei, azzal a céllal, hogy megvitassák az interparlamentáris együttműködés legfontosabb aktuális kérdéseit. Az elnöki konferencia feladata nem operatív, a parlamenti együttműködés mindennapi gyakorlati teendőit érintő feladatok meghatározása, hanem olyan iránymutatások készítése, amelyek összességében teszik jobbá a parlamentek nemzetközi munkáját, megteremtve ezzel a hatékony együttműködés kereteit.
Az Európai Unió Parlamentjei Közösségi és Európai Ügyekkel Foglalkozó Bizottságainak Konferenciája (COSAC)
A COSAC-ról már eddig is több helyen szó esett. Kiemelt jelentőségét az indokolja, hogy az egyetlen olyan nemzeti parlamenti fórum, amely nevesített a Szerződésben, és így tevékenységének jogalapja van az uniós jogban is.
A nemzeti parlamentek EU bizottságainak konferenciáját 1989-ben hozták létre azzal a céllal, hogy fórumként szolgáljon a parlamentek integrációs tevékenységének megvitatására, és az uniós ügyekkel kapcsolatos gyakorlatok cseréjére. Az ezredfordulón, a küszöbön álló bővítéssel, illetve az Amszterdami Szerződés 1999-es hatályba lépésével a COSAC tevékenysége is új lendületet kapott. Az Amszterdami Szerződés foglalta először jegyzőkönyvbe a COSAC jogosítványait, és emelte a COSAC-ot be az európai struktúrába.
A COSAC két területtel foglalkozik részletesen: a tagállami ellenőrzési mechanizmusok összegyűjtésével, illetve a szubszidiaritás ellenőrzésével.
Szakbizottságok találkozói
Fontos szerepet töltenek be az európai kontextusban a nemzeti parlamentek és az Európai Parlament szakbizottságainak hálózatai. A szakbizottsági találkozók a közös érdekek mentén szerveződtek, az egymást követő elnökségek során egyes formációk állandósultak. Tulajdonképpen a szakbizottsági találkozók voltak a későbbi, mélyebb együttműködési formák csírái. Ilyen állandósult találkozó lett mára a külügyi bizottságok elnökeinek félévenkénti találkozója, a védelmi bizottságok elnökeinek találkozója, illetve a mezőgazdasági bizottságok elnökeinek találkozója. Ezekre a találkozókra minden uniós elnökség alatt sor kerül a nemzeti parlamentek és az Európai Parlament érintett bizottságinak részvételével. A találkozók célja, hogy megvitassák az adott területeken az uniós vonatkozású fejleményeket, és hozzájáruljanak a fokozottabb parlamenti kontrollhoz.
Parlamentek közötti uniós információcsere (IPEX)
A politikai jellegű fórumok mellett a hivatali és technikai együttműködések is meghatározók a parlamenti kapcsolatokban.
Ilyen kezdeményezés az IPEX is, amelynek létrehozásáról a parlamenti elnökök döntöttek, annak érdekében, hogy több ülésen is tárgyalták egy olyan elektronikus felület létrehozásának szükségességét, amely felgyorsítaná az uniós tartalmú információk áramlását az EU parlamentjei között. A 2006 nyarán elindított IPEX honlap ennek az igénynek tesz eleget. Az IPEX több, mint egy egyszerű tájékoztató oldal a nemzeti parlamentekről. Az IPEX internetes felülete lehetővé teszi, hogy a nemzeti parlamentek tájékoztassák egymást az uniós jogszabály-tervezetekkel kapcsolatos munkájukról, az európai témájú rendezvényeikről, és minden más mondandójukról.
Parlamenti Kutatás és Dokumentáció Európai Központja (ECPRD)
Az ECPRD-t a parlamenti elnökök hozták létre 1977-ben. A Központot az Európai Parlamentnek és az Európa Tanács Parlamenti Közgyűlésének fennhatósága alá rendelték, az ECPRD két társ-igazgatóját a mai napig a két intézmény delegálja. A szervezet eredetileg a parlamenti kutatószolgálatokat és dokumentációs központokat fogta össze, azzal a céllal, hogy biztosítsa a jogalkotás minőségének javítását a kutatószolgálatok munkájának javításával, illetve hogy elősegítse, hogy a képviselők független információkat kapjanak munkájuk elvégzéséhez. Az ECPRD idővel azonban az eredeti elképzeléseken túlnőtt. Egyrészt földrajzi értelemben teljesedett ki, másrészt tevékenységének tartalmát illetően is megújult.
Az ECPRD legnagyobb erőssége, hogy fórumot nyújt a hálózaton belüli lekérdezéseknek. A Központon keresztül bármely parlament körbeküldhet kérdéseket, kérdőíveket, ami lehetővé teszi, hogy összehasonlító tanulmányokat készítsen és beszerezze más parlamentektől az esetleg ott rendelkezésre álló információkat.
Az Európai Parlament kapcsolatai a nemzeti parlamentekkel
Az Európai Parlament és a nemzeti parlamentek az utóbbi időben gyümölcsöző kapcsolatokat alakítottak ki egymással. A korábban említett fórumokon felül az Európai Parlament működtet olyan multilaterális fórumokat, képzési programokat is, amelyek kívül esnek a korábban felsorolt kereteken, mégis nagymértékben hozzájárulnak az Európai Parlament és a nemzeti parlamentek munkájának összehangolásához.
Együttes parlamenti ülések
Az együttes parlamenti ülések általában valamely kiemelt téma köré szerveződnek, leggyakrabban olyan politikai területet ölelnek fel, ahol az EU koordináló funkcióval rendelkezik a tagállami tevékenységeket illetően. A legjellemzőbb területek a kül- és biztonságpolitikai együttműködés, a rendőri és igazságügyi együttműködés, vagy a makrogazdasági és monetáris koordináció. 2004 óta, amióta az Európai Parlamentben igazgatóság foglalkozik a nemzeti parlamentekkel fenntartott kapcsolatokkal, ezek a nagyszabású, összparlamenti konferenciák megsokasodtak és rendszeressé váltak. Évente általában négy ilyen konferenciára kerül sor, eddig olyan témák szerepeltek a napirenden, mint a lisszaboni stratégia felülvizsgálata (ez a téma évente napirendre kerül, eddig 2005-ben és 2006-ban is megrendezésre került az ezzel foglalkozó konferencia), Európa jövője, az EU költségvetése, vagy a biztonsági kockázatok és az igazságügyi együttműködés viszonya. Az együttes parlamenti ülések sikerességét mutatja, hogy egyre nagyobb számú képviselő vesz részt rajtuk, számuk a kezdeti 150-ről legutóbb már 250-re nőtt.
Együttes bizottsági ülések
Az együttes bizottsági ülések más természetű összejövetelek, mint az együttes parlamenti ülések. Az alapvető különbség az, hogy bizottsági ülések esetében a parlamentek nem az európai szabályozáson kívül eső területet illetően szeretnének politikai üzenetet küldeni a Bizottság és a Tanács felé, mint a konferenciákon, hanem az uniós jogalkotásban futó javaslatokat vitatják meg, amelyek általában amúgy is szerepeltek volna az EP bizottságainak napirendjén. Az együttes bizottsági ülésekkel az Európai Parlament célja az, hogy:
COX program
A COX program elnevezését az angol kommunikáció és csere szavak (communication and exchange) kezdőbetűinek összevonásával kapta. A név így önmagában is kifejezi, hogy mi a feladata a COX program keretében tartott tagállami látogatásoknak: információátadás, a párbeszéd fokozása.
A COX program két lépcsőben indult el. Első körben, 2004-től, a hivatali szintű látogatások domináltak. A hivatali eszmecsere célja az volt, hogy egyrészt az Európai Parlament hivatalnokai tájékoztassák a nemzeti parlamentek köztisztviselőit az EP intézményi szerepéről, éppen aktuális feladatvállalásairól, másrészt a nemzeti parlamentek nyújtsanak információt arról, hogyan felügyelik a kormányzat tevékenységét uniós ügyekben. A COX program második lépcsője a politikai szint összekapcsolását jelenti. Ez a lépcső a gyakorlatban még nem került megvalósításra. Az Európai Parlamentnek az az elképzelése, hogy összhangba kell hozni a tagállami és az európai parlamenti munkát, hogy ezáltal a politikusok együttesen, párhuzamosan folytathassanak vitákat ugyanazokról a kérdésekről. Így létrehozható egy, az Európai Parlamentnél tágabb parlamenti tér, ahol a napirendeken egyszerre szerepelnek az európai ügyek.
Parlamenti összekötők hálózata
Az Európai Parlament állandó jellegű hivatali kapcsolatokat is szeretett volna fenntartani a nemzeti parlamentekkel, ahogy a kapcsolatok egyre szorosabbá váltak. A legelső lépés ebbe az irányba a nemzeti parlamenti EP-összekötők (liason officers) hálózatának kiépítése volt. A hálózat az Európai Parlament kezdeményezésére jött létre a kilencvenes években. Kezdetben ez volt az egyetlen intézményesült csatorna, amelyen keresztül az Európai Parlament és a nemzeti parlamentek napi kapcsolatot tartottak fenn. Létrehozásakor az elképzelés az volt, hogy kialakítanak egy olyan kapcsolódási pontot, amelyet minden olyan esetben fel lehet használni, ha valamely nemzeti parlamentnek kérdése van az Európai Parlament bármilyen irányú tevékenységéről, és vice versa: ha az Európai Parlamentnek volt kérdése egy adott parlament felépítését vagy működését illetően, szintén a nemzeti parlamenti kontakt-pontokat használta információforrásul.
Nemzeti parlamentek brüsszeli irodái
Az Európai Parlament és a nemzeti parlamentek kapcsolattartásának egyik legújabb fejezete a nemzeti parlamenti irodák létrehozása Brüsszelben, az Európai Parlament épületében. Az irodák előtörténetéhez tartozik, hogy az első "irodát" a dán Parlament már 1991-ben létrehozta, ez azonban még teljesen más rendszerben működött, mint a mai parlamenti képviseletek. Ekkor az Európai Parlament még nem állt készen arra, hogy támogatást nyújtson a dán iroda képviselőjének, aki ezért kávéházakban írogatta jelentéseit az Európai Parlamentben zajló eseményekről. 1996-ra azonban, amikor a finn iroda is megkezdte működését, már az Európai Parlament volt a kezdeményező. Mára az irodák között is kialakult egyfajta együttműködés, ma már elmondhatjuk, hogy az irodák is külön hálózatot alkotnak, amelyben információk keringenek, és amelynek keretében szervezési tevékenység folyik.
* * *
A felsoroltakon kívül számos ad hoc, az említetteknél még informálisabb, minden szervezeti hátteret nélkülöző kapocs is létezik az Európai Parlament és a nemzeti parlamentek között. A nemzeti parlamenti képviselők és az európai parlamenti képviselők - előzetes egyeztetés alapján - részt vehetnek egymás ülésein, saját kérésre parlamenti delegációk beülhetnek a másik intézmény megbeszéléseire.
A parlamenti együttműködés új irányai
A kapcsolatok racionalizálása
A parlamenti kapcsolatok általános racionalizálása kiemelt feladatként jelent meg az utóbbi időben. Korábban a parlamentek ugyanis ahelyett, hogy közösen meghatározták volna a feladatokat és a hozzájuk szükséges eszközöket, egymástól függetlenül, néha egymással versengve próbáltak meg vezető szerepben feltűnni az együttműködés egy-egy szegmensében. A kapcsolatok racionalizálása így elkerülhetetlenné vált.
A gondolkodás ebben a vonatkozásban tovább folytatódik. A hágai elnöki konferencia a téma körüljárására felállított egy munkacsoportot, és a munkacsoport jelentéseit mind a 2005-ös budapesti, mind a legutóbbi koppenhágai konferencián megvitatták az elnökök - érdemi döntés nélkül. A kérdés ezzel együtt napirenden van, és várhatóan a közeljövőben valamilyen szintű előrelépés történik majd. Tekintettel arra, hogy politikailag érzékeny kérdésről van szó, valószínűsíthető, hogy jelentős változások nem lesznek, az elnökök inkább a meglévő struktúrák és szabályozások hatékonyabb kihasználására helyezik majd a hangsúlyt.
A demokratikus deficit felszámolása
A demokratikus deficit problémaköre már többször előkerült. Arról van szó, hogy az Európai Unióban a parlamenti dimenzió nem fejlődött olyan lendülettel, mint ahogy az egyes politikák kikerültek a nemzeti parlamentek ellenőrzése alól. Bár az Európai Parlament egyre több területen társ-jogalkotó a kormányok képviselőiből álló Tanáccsal, a leglényegesebb politikák esetében a döntéshozatalban a mai napig kormányközi túlsúly van. A parlamentek elsődleges célja a hiányosságok pótlása, a demokrácia kiterjesztése a fekete foltokra, lefedetlen területekre. A jelenlegi rendszerben erre még nincs kialakult gyakorlat, a parlamentek a jelenleg már meglévő struktúrákban próbálnak előrelépést elérni.
A kormányok ellenőrzésének fokozása
A várható előrelépés két irányban várható. Az egyik a szakbizottságok aktívabb bevonása az uniós ügyek ellenőrzésébe, hiszen az uniós jogalkotás újabb és újabb területekre terjed ki, ráadásul a jogszabályok is egyre komplexebbé válnak. A másik trend a parlamenti mandátumadó gyakorlat szigorítása, vagyis a kormány álláspontjának hatékonyabb befolyásolása. Ez a tendencia leginkább a hagyományosan gyenge érdekérvényesítő képességgel rendelkező parlamenteknél megfigyelhető.
Az uniós döntéshozatalba történő közvetlen bekapcsolódás
A nemzeti parlamentek számára természetesen kiemelt prioritás a közösségi döntéshozatal minél közelebbről való követése, akár a közvetlen bekapcsolódás is olyan területeken, ahol a nemzeti parlamentek tevékenysége űrt tölt ki. A jelenlegi helyzetben a legtöbb, amit a nemzeti parlamentek el tudnak érni, hogy erősítik konzultációs szerepüket, és megpróbálják kialakítani azokat a mechanizmusokat, amelyek tájékozódásukhoz szükségesek.
Az Alkotmányszerződés nemzeti parlamentekre vonatkozó rendelkezései előreláthatólag kijelölik majd a nemzeti parlamentek uniós döntéshozatalban történő részvételének kereteit, még akkor is, ha a dokumentum sorsa jelenleg bizonytalan.