A Magyar Országgyűlés Irattára és Levéltára szolgáltatásai

Egy kis történelem

A magyar törvényhozás legrégebbi hivatali szerve, az Archivum Regni, 1756-ban jött létre és gyűjtötte a törvényalkotáshoz kapcsolódó iratokat, okmányokat. A jogvédelmi célú, zárt archívum 1874-ben alakult át Magyar Országos Levéltárrá, a nemzeti emlékezet írott emlékeit gyűjtő és a tudományos kutatásokat támogató közintézménnyé. Ez óta az Országgyűlés tevékenysége során keletkezett iratokat elsődlegesen a hivatali központi irattár gyűjti és kezeli, majd a maradandó értékű, válogatott irategyütteseket - 15-20 éves irattári kezelés után - átadja a budai Várban működő Magyar Országos Levéltárnak.

Az Országgyűlési Iroda keretében 1865-től 1949-ig működött a központi irattár. 1950-1991 között csak raktározták, de szakszerűen alig kezelték a törvényhozás iratait.

1991-ben alakult újjá az Irattári és levéltári osztály, amely a hatályos levéltári törvény értelmében ellátja az Országgyűlés központi irattározását és levéltári feladatokat is teljesít.

A gyüjtőkörről

Az Irattár és Levéltár az Országgyűlés Hivatala központi irattáraként rendeltetésszerűen gyűjti:

Az Irattár és Levéltár teljes, ritkaságnak számító sorozattal rendelkezik az 1865-1990 között kiadott országgyűlési naplókból (a szó szerinti valamint összevont jegyzőkönyvekből), illetve az országgyűlési irományok 1865-1985 között kiadott köteteiből. A kötetek sorozataiban kiadott, hiteles törvényhozási iratok eredeti példányai a Magyar Országos Levéltárban kezelt Országgyűlési Levéltárban kutathatók. (Ezen anyag tartalmáról bővebb információ: Szűcs László: Országgyűlési Levéltár - Repertórium. Levéltári leltárak 13 Bp. 1961.)

A naplók és irománykötetek teljes sorozata hozzáférhető az Országgyűlési Könyvtár Magyar Parlamenti Gyűjteményében (Deák-terem) is.

Az Irattár és Levéltár jelentős, bár nem teljes gyűjteménnyel rendelkezik az 1865 utáni országgyűlések házszabályaiból (ezek teljes sorozata ugyancsak a Deák-teremben olvasható), Egyedülálló levéltári gyűjteményt képeznek viszont az 1945-1990 között megválasztott országgyűlési képviselők névjegyzékei és fényképei.

Az Interparlamentáris Unió Magyarországi Csoportja 1985 előtt keletkezett iratai átadásra kerültek az Országos Levéltárba, az utóbbi két évtized IPU iratai viszont az Irattár és Levéltárban kutathatók.

Az Irattár és Levéltár a törvény értelmében nem gyűjt magániratokat csak köziratokat, ezért a képviselőcsoportok működése során keletkezett, továbbá az országgyűlési képviselők tevékenységére vonatkozó iratok a parlamenti pártok illetve személyek tulajdonát képezik.

A kutatási, tájékozódási lehetőségekről

Az Irattár és Levéltár a hivatali ügyintézés szolgálata mellett elsősorban az országgyűlési képviselők, parlamenti és kormányzati szakértők, információ igényeit teljesíti. Ugyanakkor - a levéltári törvény által meghatározott időkeretek között és tárgykörökben - a nyilvánosság rendelkezésére is áll. Megbízólevéllel rendelkező tudományos kutatók, szakdolgozatot író egyetemisták, doktoranduszok, valamint civil szervezetek és újságírók is felkereshetik.

A 1990 óta keletkezett

  1. plenáris ülés jegyzőkönyvek (naplók) valamint az,
  2. országgyűlési irományok (törvényjavaslatok, határozati javaslatok, önálló és csatlakozó indítványok, bizottsági és egyéb jelentések, a beszámolásra kötelezett szervek beszámolói, az interpellációk és írásbeli kérdések stb.)

nyilvánosak lévén minden magyar és külföldi állampolgár számára kutathatók.

A törvényhozás folyamatban lévő munkájával kapcsolatos, naprakész információk túlnyomó része lekérdezhető az Országgyűlés honlapjáról, továbbá kérhető a Képviselői Tájékoztatási Központban illetve az Országgyűlési Könyvtárban is. Ezek esetében így célszerűbb és egyszerűbb ott keresni őket - a hiteles irattári példányok fizikai állagának megóvása miatt.

Az 1985-1990. évi, az 1990-1994. évi valamint 1994-1998 közötti országgyűlési ciklusok kiadatlan irományai teljes, hiteles sorozatban az Irattár és Levéltár kezelésében vannak meg. (Gyorsmásolt iromány sorozatok az Országgyűlési Könyvtár Képviselőtájékoztatási osztálya és a Képviselői Tájékoztatási Központ gyűjteményeiben is rendelkezésre állnak).

Az Irattár és Levéltár a számítógépes iromány-nyilvántartás bevezetése, 1994 előtti időszakra vonatkozólag nyújt egyedi, másutt nem hozzáférhető információkat. Támogatja állampolgárok, civil szervezetek, hazai és külföldi tudományos kutatók, egyetemi hallgatók kutatásait a kezelt iratanyagokban.

Az országgyűlési képviselők, szakértők számára a bizottságok háttér-iratai is kutathatók.

A hivatali szervezet állagainak iratai a levéltári törvény alapján az 1990. május 2. előtt keletkezett iratok 15 év után kutathatók, az 1990. május 2. után keletkezett köziratok -a nemzetközi gyakorlattal egyezően 30 év a kutatási korhatár. Ennél fiatalabb iratok esetében szükséges az Országgyűlés főtitkára által adott kutatási engedély.

Történettudományi tájékoztatás

Az Irattár és Levéltár levéltáros-történész munkatársai kutatják a magyar országgyűlések múltját. Ennek keretében tanulmányokat, cikkeket publikáltak és érdeklődőknek kutatási tanácsot adnak az országgyűlés, a bizottságok és a hivatali szervezet felépítésének történeti fejlődése témaköreiben. Az országgyűlések tagjai (követek, képviselők, felsőházi tagok) életrajzainak feltárását célzó projektek keretében kiadásra került "Az első népképviseleti országgyűlés történeti almanachja 1848-1849", készül az 1825-1848 közötti pozsonyi reformországgyűlések követeinek életrajz gyűjteménye. Kutatási-módszertani segítséget nyújtunk az 1861-1990 között tevékenykedett képviselők, felsőházi tagok életrajzainak kutatásához továbbá a naplók kiadása történetéhez, a törvényhozó testület intézményi szervezete, hivatali felépítés fejlődése kérdéseihez.

Nemzetközi kapcsolatok

Az Országgyűlés Irattára és Levéltára 1993 óta részt vesz a Nemzetközi Levéltári Tanács Parlamenti és Pártlevéltári Szekciója (ICA-SPP) tevékenységében. Dr. Pálmány Béla 1996-2004 között a szekció alelnöke, újabban vezetőségi tagja. A szekció munkája a világ nemzeti és tartományi parlamentjei, továbbá a parlamenti pártok levéltárosainak a szakmai-tudományos együttműködését, tájékoztatását szolgálja. Évenként konferenciát rendez a parlamenti, illetve pártlevéltárak munkájával kapcsolatos kérdésekről, elsősorban a parlamenti információs rendszer fejlesztése, a polgárok széleskörű tájékoztatása, a levéltári anyag és adatállomány védelme, értékelése (selejtezése) és digitalizálása témaköreiben.


Cím, elérhetőség

Országgyűlés Főtitkársága
Szervezési Főosztály
Irattári és Levéltári osztály
H1357 Budapest, Kossuth tér 1-3.
Telefon: (36)-1-441-4248
e-mail: irattari-o@parlament.hu

Az Irattár és Levéltár munkanapokon 8.30 és 16 h. között áll a használók rendelkezésére

Munkatársak

Udvarhelyi Péter
osztályvezető, főtanácsos
Telefon: (36)-1-441-4249
Fax: (36)-1-441-4084
e-mail: peter.udvarhelyi@parlament.hu

Molnár Zsuzsanna
levéltáros, főtanácsos
Telefon: (36)-1-441-4418
Fax: (36)-1-441-4084
e-mail: zsuzsanna.molnar@parlament.hu

Nagy Lajos Zoltán
levéltáros, vezető tanácsos
Telefon: (36)-1-441-4025
Fax: (36)-1-441-4084
e-mail: lajos.nagy@parlament.hu