AIÜB-4/2010.
(AIÜB-4/2010-2014.)
az Országgyűlés Alkotmányügyi, igazságügyi és ügyrendi bizottságának
2010. május 19-én, szerdán, 14.02 órakor
az Országház főemelet 58. számú tanácstermében
megtartott üléséről
Tartalomjegyzék
A napirend kiegészítése és elfogadása*
A magyar állampolgárságról szóló 1993. évi LV. törvény módosításáról szóló törvényjavaslat (T/29. szám); döntés képviselői önálló indítvány tárgysorozatba-vételéről, általános vita*
Dr. Répássy Róbert szóbeli kiegészítése*
Dr. Répássy Róbert válaszai, reflexiói*
Szavazás a törvény elfogadásának kétharmadosságáról*
Szavazás a tárgysorozatba-vételről*
Szavazás az általános vitára alkalmasságról*
A büntető törvénykönyvről szóló 1978. évi IV. törvény módosításáról szóló törvényjavaslat (T/25. szám); döntés képviselői önálló indítvány tárgysorozatba-vételéről, általános vita*
Dr. Répássy Róbert szóbeli kiegészítése*
Dr. Répássy Róbert válaszai, reflexiói*
Szavazás a tárgysorozatba-vételről*
Szavazás az általános vitára alkalmasságról*
Az állami vezetői mulasztások, illetve az állam nevében elkövetett jogsértések áldozatait megillető kártérítésekről szóló határozati javaslat (H/34. szám, új/átdolgozott változat a H/31. szám helyett); döntés képviselői önálló indítvány tárgysorozatba-vételéről, általános vita*
Gulyás Gergely szóbeli kiegészítése*
Gulyás Gergely válaszai, reflexiói*
Szavazás a tárgysorozatba-vételről*
Szavazás az általános vitára alkalmasságról*
A nemzeti összetartozás melletti tanúságtételről szóló törvényjavaslat (T/39. szám); döntés képviselői önálló indítvány tárgysorozatba-vételről, általános vita*
Dr. Répássy Róbert szóbeli kiegészítése*
Dr. Répássy Róbert válaszai, reflexiói*
Szavazás a tárgysorozatba-vételről*
Szavazás az általános vitára alkalmasságról*
Elnököl: Dr. Balsai István (Fidesz), a bizottság elnöke
Dr. Gyüre Csaba (Jobbik), a bizottság alelnöke
Dr. Cser-Palkovics András (Fidesz), a bizottság alelnöke
Dr. Horváth Zsolt (Fidesz)
Dr. Mátrai Márta (Fidesz)
Dr. Molnár Attila (Fidesz)
Dr. Papcsák Ferenc (Fidesz)
Dr. Répássy Róbert (Fidesz)
Dr. Vas Imre (Fidesz)
Dr. Vitányi István (Fidesz)
Dr. Rubovszky György (KDNP)
Dr. Bárándy Gergely (MSZP)
Dr. Lamperth Mónika (MSZP)
Dr. Steiner Pál (MSZP)
Dr. Gaudi-Nagy Tamás (Jobbik)
Murányi Levente (Jobbik)
Helyettesítési megbízást adott
Dr. Bohács József (Fidesz) dr. Vas Imrének (Fidesz)
Dr. Dorkota Lajos (Fidesz) dr. Mátrai Mártának (Fidesz)
Dr. Kerényi János (Fidesz) dr. Répássy Róbertnek (Fidesz)
Dr. Kovács Ferenc (Fidesz) dr. Papcsák Ferencnek (Fidesz)
Kozma Péter (Fidesz) dr. Molnár Attilának (Fidesz)
Dr. Papcsák Ferenc (Fidesz) megérkezéséig dr. Horváth Zsoltnak (Fidesz)
Dr. Szakács Imre (Fidesz) dr. Vitányi Istvánnak (Fidesz)
Dr. Vinnai Győző (Fidesz) dr. Cser-Palkovics Andrásnak (Fidesz)
Dr. Salamon László (KDNP) dr. Rubovszky Györgynek (KDNP)
Dr. Harangozó Tamás (MSZP) dr. Lamperth Mónikának (MSZP)
Patrubány Miklós, a Magyarok Világszövetségének elnöke
Szilágyi Péter képviselő (LMP)
Gulyás Gergely képviselő (Fidesz)
(Az ülés kezdetének időpontja: 14 óra 2 perc)
DR. BALSAI ISTVÁN (Fidesz), a bizottság elnöke, a továbbiakban ELNÖK: Jó napot kívánok mindenkinek! Tisztelt Bizottság! A megfelelő számban vagyunk, helyettesítéssel, nincs akadálya, hogy elkezdjük a munkát.
Mindenekelőtt köszöntök mindenkit. Ismertetem az eddigi helyettesítéseket: Vitányi István helyettesíti Szakács Imre képviselőtársunkat, Mátrai Márta Dorkota Lajost, Molnár Attila Kozma Pétert, Vas Imre Bohács Zsoltot, Répássy Róbert Kerényi Jánost, Lamperth Mónika pedig Harangozó Tamás képviselő urat fogja helyettesíteni.
A napirend kiegészítése és elfogadása
Tisztelt Bizottság! Az írásban kiküldött napirend elfogadása előtt szeretnék egy napirend-kiegészítési javaslatot tenni. Időközben beérkezett, benyújtották és kijelöltek minket a nemzeti összetartozás melletti tanúságtételről szóló T/39. számú törvényjavaslat megvitatására; Kövér László és Semjén Zsolt képviselők önálló indítványa, amely tartalmilag a Trianon-évfordulóval függ össze. Ezzel tehát kiegészítem az írásban kiküldött napirendi javaslatot.
Kérdezem, elfogadjuk-e így ezt a napirendi javaslatot. Igen, parancsoljon!
DR. LAMPERTH MÓNIKA (MSZP): Elnök úr, nem is olvastuk ezt a papirost. Lehetetlen így tárgyalni.
ELNÖK: Rövid.
DR. LAMPERTH MÓNIKA (MSZP): Azt szeretnénk kérni elnök úrtól, ez a javaslatom, hogy a 4.-ként kiegészíteni javasolt napirendi pont nélkül szavazzunk; magyarul tehát ne vegyük föl a napirendre.
ELNÖK: Ezt akkor tehát ügyrendi javaslatként kezeljük. (Dr. Lamperth Mónika: Igen, ügyrendi.) Kérem, hogy ehhez szóljanak hozzá a frakciók, ez mindenkit megillet. Igen, alelnök úr?
DR. GYÜRE CSABA (Jobbik): Köszönöm szépen. Ugyanez a véleményünk nekünk is. Most kaptuk meg, nem ismerjük, és mi is szeretnénk erre mindenféleképpen időt kapni. Köszönöm szépen.
ELNÖK: Kíván-e valaki a Fidesz-frakcióból észrevételt tenni? (Nincs jelentkező.) A KDNP részéről - nem is tudnának.
Most tehát arról fogunk szavazni, hogy ezt a kiegészítést fölvegyük-e napirendre. Ki van amellett, hogy ne vegyük föl? (Szavazás.) Ez 7. Ki van a napirendrevétel mellett? (Szavazás.) 13-an. Ez tehát nem kapott többséget, vagyis napirendre vettük.
Kérdezem, ki az, aki elfogadja az ily módon kiegészített napirendet. (Szavazás.) 13 igen. Ki az, aki ellenzi? (Szavazás.) 7 nem. Köszönöm szépen.
Bejelentek egy újabb helyettesítést: Horváth Zsolt képviselő úr Papcsák Ferencet helyettesíti. Köszönöm.
Az elfogadott napirendnek megfelelően elkezdjük a napirendre vett javaslatok tárgyalását. Ezek sorában az első a magyar állampolgárságról szóló 1993. évi LV. törvény módosításáról szóló T/29. szám alatt bejegyzett javaslat, amelynek előterjesztői, Orbán Viktor, Semjén Zsolt, Kövér László, Németh Zsolt és Kósa Lajos képviselő urak megbízták Répássy Róbert képviselő urat a javaslat ismertetésére. Átadom a szót.
Dr. Répássy Róbert szóbeli kiegészítése
DR. RÉPÁSSY RÓBERT (Fidesz): Elnök úr, köszönöm, az előterjesztőknek is a bizalmat. Nem a javaslatot szeretném ismertetni, hanem inkább az indoklást szeretném szóban kibővíteni.
A törvényjavaslat célja, hogy egyszerűsítse a magyar állampolgárság megszerzésének, illetve visszaszerzésének a lehetőségét. Eddig mindazoknak legalább egy év előzetes magyarországi tartózkodást kellett igazolnia, akik magyar állampolgárságot akartak, de csak azoknak mindössze egy évet, akik egyébként magyarok. A tervezett módosítás megszünteti az etnikai elvet, és a felmenők állampolgársága, illetve a magyar nyelvtudás alapján teszi lehetővé a kedvezményes letelepedést. A kedvezmény most már a magyarországi tartózkodásnak nem az egy évre mérsékelésre, hanem mint kritériumnak a teljes eltörlése. Ami nem változik, hogy továbbra is egyéni kérelemre, egyéni elbírálással lehet magyar állampolgárságot szerezni.
Az új törvény és főként végrehajtási utasításai szigorú biztonsági intézkedéseket tartalmaznak majd, hogy bűnözők vagy más biztonsági kockázatot hordozó elemek ne válhassanak a magyar állampolgárság által uniós polgárrá, illetve ne juthassanak magyar útlevélhez. Aki úgy kér magyar állampolgárságot, hogy Magyarországon nem telepszik le, annak a magyar állampolgársága csak Magyarországon jár majd jogokkal és kötelezettségekkel, hiszen a nemzetközi jog értelmében szűkebb pátriájában továbbra is eddigi állampolgársága számít meghatározónak, hacsak az érintett országok másként nem döntenek. Ezért nemcsak a szándéka, de a lehetősége sincs meg annak, hogy Magyarország bármely állammal szemben bármiféle követeléseket támasszon ott élő új állampolgárai miatt. A leendő magyar külügyminiszter ezzel együtt is sietett találkozni a leendő partnereivel a szomszédos országokban, így az egyedüliként aggodalmakat hangoztató szlovák külügyminiszterrel is, hogy biztosítsa őket a magyar állampolgársági reform szándékairól. Az új magyar szabályozás lényegében azonos lesz a román, a szerb és a szlovák állampolgársági joggal, amelyek szintén a felmenők állampolgársága alapján és az országban tartózkodás kritériuma nélkül teszi lehetővé az állampolgárság felvételét, és ha kevésbé is, de hasonlítani fog a horvát és a szlovén szabályozásra is, amelyek az etnikai hovatartozás alapján ugyanezt teszik.
Ennyiben kívántam kiegészíteni a törvényjavaslat írásbeli indoklását.
ELNÖK: Köszönöm szépen. Hozzászólások következnek. Lamperth Mónikát illeti elsőként a szó.
DR. LAMPERTH MÓNIKA (MSZP): Köszönöm szépen. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Bizottság! Azt az irányt, amely ebből a tervezetből látszik, azt a Magyar Szocialista Párt jó iránynak tartja. Úgy gondoljuk, ez folytatása annak, amit még Avarkeszi Dezső miniszterelnöki megbízott tett, illetve az ő irányításával a honosítási eljárás gyorsítása és egyszerűsítése terén történt, ez továbbmegy ezen az úton.
Ezzel együtt az időzítését, elsősorban a szlovákiai magyarság szempontjából rendkívül rossznak és veszélyesnek tartjuk. A nyilvánosság előtt elég sokat lehetett hallani erről, lehetett hallani az ő véleményüket is, álláspontjukat is, ezért azt gondoljuk, hogy ez nem jó, kockázatos, és ezért az első mondatok, amit az elején elmondtam, annak megerősítésével a Magyar Szocialista Párt itt most az alkotmányügyi bizottságban tartózkodással fog szavazni.
ELNÖK: Köszönöm. Gaudi-Nagy Tamás!
DR. GAUDI-NAGY TAMÁS (Jobbik): Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Bizottság! Nagyon nagy jelentőségű kérdéshez nyúl a jogalkotó, ha a magyar állampolgárság magyar nemzetiségű, magyar emberek részére történő visszaadásáról vagy honosításáról szól.
Amikor általános vitára alkalmasságról beszélünk egy jogszabály kapcsán, nyilván elsősorban azt kell megnézni, hogy egyáltalán alkotmányos keretek közötti jogszabályról van-e szó; itt nyilván igen. A Jobbik Magyarországért Mozgalom nagy örömmel üdvözli, hogy végre, nagyon hosszú, kemény, kínkeserves évtizedek után eljutottunk oda, hogy úgy tűnik, konszenzus alakult ki a magyar parlamenti pártok között abban, hogy szükséges orvosolni azt a gyalázatot, amely 1920. június 4-ével, illetve azt a trianoni békediktátumot hatályba léptető törvénnyel érte a magyar királyságot, amelynek nyomán az ország, a magyar királyság területének kétharmada elcsatolásra került, illetve a magyar nemzetiségű honfitársainkból 3,5 millióan kerültek a határokon túlra. A "határokon túl" kifejezés igazából nem is feltétlenül jó, nem adja vissza a tartalmát annak a tragédiának, amely 90 évvel ezelőtt történt, és amelynek a sebei máig sajognak. Közjogi eszközökkel a magyar állam már nagyon régóta adós volt ezzel a törvényjavaslattal. A Jobbik Magyarországért Mozgalom saját programjában is megfogalmazta célkitűzésként, hogy mielőbb biztosítani kell ezt a lehetőséget azoknak, akiket ettől megfosztott ez a diktátum. A nemzeti önrendelkezés elvének teljes sárba tiprásával született ez a diktátum, egy "pillanatnyi", úgymond, húsz évre szóló fegyverszünet volt, mint tudjuk, ahogy mondta is az egyik klasszikus ezzel kapcsolatban, és látjuk a történelem folyásából, hogy egy azóta is folyamatos gennyes seb a Kárpát-medencében élő magyar nemzet testén.
Így a gyógyír, a gyógyítás útja alapvetően két irányba mehet, egy felelős országvezetésnek ebben a helyzetben két irányban lehetett eljárnia. Az egyik, hogy saját jogalkotási eszközeivel próbál a saját jogi fennhatósági területén belül - de ez értelemszerűen kiterjed az elcsatolt területeken élő magyar testvérekre is - intézkedést hozni, jogszabályt alkotni. A másik oldalon pedig olyan külpolitikát folytat, mely erőteljes, határozott külpolitikával olyan státust harcol ki a csonka ország magának, amellyel biztosítja az elcsatolt területeken élő nemzetrészek összekapcsolását. Erre a történelem folyamán több kísérlet született. S én már belenéztem kicsit a nemzeti összetartozás melletti tanúságtételről szóló T/39. számú törvényjavaslatba, és itt valóban igen fontos gondolatokat olvasunk, egyrészt egy történeti visszatekintést találunk ebben arról, hogy mi történt Trianon után.
Tulajdonképpen minden, ami Trianon után történt a magyar politikában, magyar nemzetpolitikában, az valamiképpen a Trianonra adott válasz; jó válaszok, kevésbé jó válaszok vagy akár rossz válaszok is születtek. A rossz válaszok politikája tartott az elmúlt nyolc évben, sőt, meg merem kockáztatni, az elmúlt húsz évben is, de az azelőtti időszakban is, 1945 után. Miután a magyar nemzeti szuverenitás elveszett, onnét kezdve a trianoni szétszabdaltságra adott csonka országi válaszok lényegében tévúton jártak, hiszen ha nagyon leegyszerűsítjük a dolgot, akkor azt mondhatjuk, hogy a kommunista időszak ehhez a kérdéshez, a nemzeti összetartozás kérdéséhez egyáltalán nem nyúlt felelősen, gyakorlatilag sorsukra hagyta a párizsi békediktátummal elcsatolt testvéreinket, nem biztosította számukra az összetartozás, a túlélés lehetőségét, és nem tettek semmit annak érdekében, hogy ezt a rendkívül igazságtalan és méltánytalan békediktátumot valamilyen módon fölülírják. Tehát az a feladata a magyar törvényalkotásnak, hogy fölülírja ezt a békediktátumot. Ezen az úton indulhatott volna el 1989-ben a Magyar Köztársaság, az új köztársaság, azonban hiába nyilatkoztatta ki Antall József, hogy 15 millió magyar miniszterelnöke, tulajdonképpen ennek a gyakorlati megvalósítása ismét félresiklott, hiszen a '91-es magyar-ukrán alapszerződés, majd pedig a '95-ös szlovák és román alapszerződések lényegében azt rögzítették, hogy a magyar állam nem kíván érdemben változtatni a trianoni status quón, a párizsi békediktátum status quóján.
Határozott álláspontom az, hogy az alapkiindulás az kell legyen, hogy változtatni kell ezen a status quón, még 90 év után is. S hogy mennyire súlyos sebeket ejtett az elszakítás a magyar nemzet testén, az illusztrálja legjobban, hogy 90 év után sajnos körülbelül ugyanannyi magyar ember él az elszakított területeken, mint ahányat elcsatoltak 90 évvel ezelőtt. A világon nincs még egy ilyen nemzet, amely ilyen vérveszteségeket vagy ilyen jövőbe vetett lehetőségeket vesztett el azzal, hogy olyan utódállamok karjaiba hajtották az elcsatolt területeken élő testvéreinket, akik abszolút érzéketlenek voltak a történelmi hagyományokra. Ahogy Apponyi Albert meg is fogalmazta a trianoni békediktátum tárgyalása során, hogy bizony amennyiben ezeknek az utódállamoknak odavetik a nemzettestvéreinket, akkor rájuk lényegében a leépülés, elnyomatás nehéz évtizedei várnak, és ez meg is valósult.
A magyar állam két háború közötti időszakát viszont határozottan pozitívan értékeljük. Ez a politika nagyon sikeres politika volt, még ha a második világháború eseményei - utólag könnyű bölcsnek lenni, és most azt mondani, hogy nem kellett volna törekedni arra, hogy meghaladjuk a trianoni békediktátum határait -, igenis, akkor a magyar politika realista módon törekedett a reális revízióra, és ezt meg is tudta valósítani oly módon, hogy azért mégiscsak az elcsatolt területek közel fele visszakerült nagy számú magyarsággal együtt, akik ráadásul vissza is kapták a magyar állampolgárságukat.
S itt kanyarodnék oda, hogy a három út, három válaszirány, amelyet a magyar történelemben a magyar állam képviselői adtak 1920-ra, tehát: a két háború közötti időszak, a kommunista időszak és az úgynevezett rendszerváltás, de valójában nem rendszerváltás utáni húsz év válaszai sem voltak igazán jók. Hiszen most jutottunk csak el oda, és nem kis vér és veríték után, s elsősorban ez a kérdés, hogy egyáltalán az állampolgárság visszaadása, illetve megadása napirendre került, az jórészt köszönhető annak a népszavazásnak, amelyet 2004. december 5-én tartottak Magyarországon, amelynek kezdeményezője a Magyarok Világszövetsége volt, és amely egy olyan kétségbeejtő helyzetben került kezdeményezésre, amikor az európai uniós csatlakozást úgy vezényelték le, hogy lényegében nem voltak figyelemmel arra, hogy hét különböző utódállam területén élnek nemzettestvéreink, nem próbálkoztak meg azzal, hogy olyan speciális jogosítványokat kivívjanak, kishatárforgalom, vízumrendszer, vagy pedig ezen túlmenően olyan autonómia-rendszerek kiépítése, amelyek a tisztes, egyenjogú életfeltételeket biztosítják nemzettestvéreinknek. Hihetetlen történelmi vérveszteséget szenvedtek, hosszú lenne ezt végigsorolni; ezt majd inkább az általános vitában meg fogom tenni. De azt gondolom, itt egy pillanatra mégiscsak meg kell állnunk, amikor ehhez a kérdéshez nyúlunk, hogy tényleg ezzel a felelősséggel kell megtennünk ezt. Itt ülünk ezen Országház falai között, amelyet egy olyan időszakban emeltek, amely még a történelmi Nagy-Magyarország időszakában épült, azon testvéreink verejtékéből és véréből, akik most adott esetben szórványban Dél-Erdélyben egyedül élnek már csak egy olyan faluban, ahol annak idején, mondjuk, 80 százalékos magyarság élt, és most már csak egy szem ember jár el a református templomba meghallgatni az istentiszteletet.
Amikor tehát megvizsgáljuk a mostani lehetőségeinket, ez a két út áll előttünk: tehát a saját jogalkotással merni nagyot lépni, merni nagynak lenni. Hiszen az elmúlt nyolc év időszakában a magyar külpolitika bizony mert kicsinek lenni, és ezzel a külpolitikával lényegében magára húzta az utódállamokat, amelyek oly mértékben elszemtelenedtek, bizony ezt kell mondani, legalábbis főleg északi szomszédunk, hogy lényegében a magyarság elleni jogtiprások sorozata felerősödött, soha nem látott mértékben felerősödött. A soha nem látott mérték persze nem igaz, hiszen 1945-48 között, a hontalanság éveiben a benesi dekrétumok a teljes jogfosztás állapotába taszították a magyarságot, megfosztották vagyonától, állampolgárságától, iskoláitól, nyelvétől meg akarták fosztani, és a mai napig is hatályban vannak ezek a dekrétumok. S amikor itt jószomszédsági szempontrendszerekről beszélt akár a szocialista külpolitika, vagy bizony azt kell mondanom, a Fidesz-kisgazda-kormány külpolitikája, akkor ezekre a hangsúlyokra, tehát a jószomszédsági érzékenységre sokkal inkább tekintettel volt, mintsem hogy megtette volna sokkal korábban ezt a lépést. Hiszen ne felejtsük el, hogy 2000-ben a Magyarok Világszövetsége a külhoni állampolgárság koncepcióját letette az asztalra. Lehetőség lett volna már akkor egy szavazati jog nélküli, de mégis egy egyenjogúsító, tehát a nemzettestbe visszaemelő állampolgársági törvényt megalkotni. Erre azonban nem vállalkozott az akkori kormányzat, hanem a státustörvényt választotta mint megoldást, amelyet azonban utóbb a Medgyessy-kormány villámgyorsan ki is üresített. Tegyük hozzá a történelmi hűség kedvéért, hogy nyilván egy kétharmados törvényről van szó, tehát egyedül nem is tudta volna átvinni a '98-2002 közötti kormány ezt a törvényjavaslatot, azonban meg sem kísérelte ezt megtenni, és úgy gondolom, ez azért mindenképpen egy történelmi hiba volt.
A népszavazással tulajdonképpen...
ELNÖK: Képviselő úr, ne haragudjon, nem akarok közbevágni, de az általános vitára alkalmasságról kell dönteni, és még négyen jelentkeztek hozzászólásra. Tisztelettel kérem, adja meg...
DR. GAUDI-NAGY TAMÁS (Jobbik): Igen, a bevezető részt most lerövidítem... (Derültség.) Én azt gondolom, elég komoly dologról van szó; lehet, hogy egyeseknek...
ELNÖK: Mi előkészítjük a plenáris ülést.
DR. GAUDI-NAGY TAMÁS (Jobbik): ...mókás hangulata van, de én azért arra kérem a tisztelt képviselőtársakat, hogy ezt vegyük komolyan, hiszen mégiscsak 3,5 millió magyar ember sorsáról döntünk. Illetve hozzá kell tegyem, természetesen mindazokról is döntünk, akik tengeren túlon emigrációban élnek, és már nyelvüket elvesztették - erre majd külön ki fogok térni, a nyelv kérdésére -, és például azokról is beszélünk, akik szórványban élnek, és a nyelvüket már adott esetben szintén elvesztették, kisebbségi sorban.
A népszavazás kapcsán tehát azt azért még tegyük hozzá, hogy egy olyan nemzetellenes propagandát fejtett ki az akkori kormányzat, amely példátlan volt. Gyurcsány Ferenc vezetésével az akkori kormány saját nemzete ellen hergelte a választókat, és így lehetett az, hogy az "igenek" ugyan többségbe kerültek, amelyek a kedvezményes honosítást támogatták volna, hogy így legyenek magyar állampolgárok az elszakított sorban élő testvéreink, azonban nem került közjogilag kötelező érvényre ez a népszavazási eredmény. Ezért kell most a jogalkotás eszközéhez nyúlni. Mindenképpen üdvözlendő tehát, hogy a Ház elé került a javaslat, a Jobbik üdvözli ezt.
A módszertanról kicsit mindenképpen beszélni kell. Itt alapvetően két nagy megoldási lehetőség lehet. Az egyik megoldás a jelenleg hatályos állampolgársági törvény 5/A. §-ának a kiterjesztése vagy módosítása, amely tulajdonképpen a nyilatkozattal történő visszaszerzés lehetősége. Ez nem egy ördögtől való dolog, ez lényegében azon sváb nemzetiségű emberek számára, akiket '45 után etnikai okokból üldöztek el az országból, mai napig létező lehetőség. Ez lehetne tehát az egyik megoldás, hogy azt mondjuk, hogy nem honosítunk, hiszen ezeknek az embereknek visszajár az állampolgárság, illetve akik már leszármazók, azok meg azon a jogon kell hogy állampolgársághoz jussanak, hogy nekik a felmenőik magyar állampolgárok voltak.
Ez az út, amelyet viszont végül is választott a jogalkotási szándékkal rendelkező, kétharmados többséggel bíró Fidesz-KDNP, nem egy rossz út. Mert látható egy kettős irányultság: egyrészt aki nem magyar állampolgár jelenleg, de nem is volt magyar állampolgár soha, őt a kedvezményes honosítási rezsimbe rakja; akik pedig állampolgárok voltak, ott nagyon helyesen beilleszti őket a törvény azon rendelkezésébe, amely a visszahonosítás kategóriájáról szól.
Amit viszont még konkrétabban meg kell nézni, az egy nagyon kényes része ennek a törvényjavaslatnak, mégpedig az, hogy tulajdonképpen mi a cél, mi a törvényalkotásnak a célja. A cél itt nyilvánvalóan szerintünk az, hogy egy gyógyírt adjon, gyógyítsa ezeket a sebeket, amelyeket a trianoni diktátum ejtett a nemzet testén. Egy közjogi köteléket hoz létre, amely kétségkívül a magyarországi lakhellyel töltődik fel valódi tartalommal, de aki már járt határon túl, elcsatolt területeken - nyilván mindannyian jártunk, feltételezem -, tudjuk, hogy az ott élő testvéreink számára sokkal többet jelent ez a dolog, mint egy puszta közjogi kötelék. Tehát számukra nagyon nem mindegy, sőt azt kell mondanom, sokkal nagyobb a szimbolikája, az üzenetértéke...
ELNÖK: Képviselő úr, még egyszer kérem, legyen tekintettel arra, hogy még mind a két frakciótársa is fel kíván szólalni, azonkívül az egyik frakció még nem nyilatkozott. Nagyon kérem, legyen erre tekintettel!
DR. GAUDI-NAGY TAMÁS (Jobbik): Igyekszem, és tényleg elnézésüket kérem. Nyilván ebben van egy szubjektivizmus is, hiszen közel hat éve foglalkozom állampolgársági joggal, és jelenleg is folynak egyébként a délvidéki magyar emberek állampolgársági próbaperei, amelyek azonban egy egymondatos kitérőt mindenképpen megérnek, azt gondolom. Hiszen a Délvidék területén élő magyar polgárok, akik visszakapták a revíziós törvényekkel az állampolgárságukat a trianoni diktátum elvesztése után, és akik elvesztették ezt szintén '45-ben, a mi álláspontunk lényege az, hogy pontosítom: nem vesztették el; tehát nem vesztették el, ők a mai napig magyar állampolgárok. Tehát az ő esetükben nagyon különleges lehetőség nyílik a magyar állam részéről, mégpedig az, hogy azt mondja ki a magyar állam, hogy itt egy állampolgársági bizonyítvánnyal lényegében elismeri azt, hogy a jelenlegi Szerbia, Szlovénia és Horvátország területén élő, történelmileg Délvidéknek nevezett magyar területen élő volt magyar állampolgárok és azok leszármazói lényegében nem vesztették el az állampolgárságukat, hiszen kétoldalú egyezménnyel nem fosztották meg őket az állampolgárságtól. Az e tárgyban folyó perek változó sikerrel folynak, de az a lényeg, hogy ilyen lehetősége nyílna a jogalkotónak, és erre kifejezetten felhívom a figyelmet.
ELNÖK: Képviselő úr, a tárgyról beszélünk. Az a kérésem, szíveskedjék arról nyilatkozni, hogy támogatja-e a törvényjavaslat általános vitáját, ennek a törvényjavaslatnak, vagy pedig nem.
DR. GAUDI-NAGY TAMÁS (Jobbik): Természetesen támogatjuk a vitáját...
ELNÖK: Köszönjük.
DR. GAUDI-NAGY TAMÁS (Jobbik): ...hiszen egy nagyon fontos és lényeges előterjesztésről van szó. Csak hát nyilván vannak olyan meglátásaink, amelyeket fontosnak tartunk elmondani...
ELNÖK: Köszönjük, képviselő úr. Megadom a szót..., pontosabban a Lehet Más a Politika frakció álláspontját Schiffer képviselő úr távollétében Szilágyi Péter képviselőtársunk ismertetné. Ahhoz azonban, hogy ismertethesse, szavaznunk kell, hogy megadjuk-e a lehetőséget, hiszen ő nem tagja a bizottságnak. (Szavazás.) Támogatjuk. Köszönöm szépen.
Megadom a szót.
SZILÁGYI PÉTER (LMP): Tisztelt Bizottság! Köszönöm a szót. Képviselőtársam nagy ívű beszédében említette az állampolgárságról szóló népszavazást. A Lehet Más a Politika egy tünetnek tartja a népszavazást követő politikai hisztéria kialakulását.
Úgy látjuk, a parlamentben az érzelmi politizálás helyett a szakmaiságnak kell megjelennie. Ezt a szempontot mérlegelve, az LMP általános vitára alkalmasnak tartja ezt a javaslatot. Egyetértünk a főbb irányvonalakkal. Úgy véljük, elősegítheti ez a törvényjavaslat a határokon átívelő környezetszennyezés problémájának a kezelését is, hiszen csakúgy, mint határokon túl élő testvéreinket, minket is érintenek ezek a kérdések. Bízunk benne, hogy ez az érzelmi támogatás elő fogja segíteni ennek a problémának a kezelését is.
Azonban néhány technikai kérdésünk, illetve felvetésünk lenne. Nem szeretném most ezeket mind ismertetni, hiszen majd a részletes vitában lesz erre alkalmunk. Azonban szeretném megkérdezni, milyen jogi kategóriákba tartozik a magyarországi származás valószínűsítése.
Fontos kérdésként merülhet fel az is, hogy a szociális ellátások körében hogyan fog megvalósulni az azonos jogállású állampolgárság.
Köszönöm szépen. Tehát a Lehet Más a Politika támogatja a törvényjavaslat általános vitára bocsátását.
ELNÖK: Köszönöm. Újabb helyettesítéseket kell ismertetnem: Papcsák Ferenc képviselő úr helyettesíti Kovács Ferenc képviselő urat, Rubovszky képviselő úr Salamon Lászlót, Cser-Palkovics képviselő úr pedig Vinnai Győzőt.
Folytatjuk a hozzászólásokat. Gyüre Csaba alelnök úr jelentkezett, utána Murányi Levente.
DR. GYÜRE CSABA (Jobbik): Köszönöm szépen. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Bizottság! Lamperth Mónika képviselőtársam az előbbiek során kifejtette az MSZP álláspontját erről, hogy jelen pillanatban véleményük szerint nem időszerű ennek a kérdésnek a tárgyalása - (Dr. Lamperth Mónika: Én nem ezt mondtam!), bocsánat, én ezt így értettem -, és hogy tartózkodni fognak, hiszen a szlovák helyzet miatt nem tartják időszerűnek; én legalábbis így értettem. Szerintünk sem időszerű, de csak azért nem időszerű, mert húsz esztendővel ezelőtt lett volna véleményünk szerint időszerű, akkor, amikor az úgynevezett, ma, utólag rendszerváltásnak nevezett - általunk vitatottan rendszerváltásnak nevezett - formáció lezajlott, akkor kellett volna tisztába tenni ezt a kérdést.
Sajnos azóta túl vagyunk egy népszavazáson, a 2004. december 5-ei népszavazáson, amikor éppen a Szocialista Párt volt az, aki utólagosan is elítélendő módon megakadályozta azt, minden erővel - és ebben óriási szerepe volt az akkori miniszterelnöknek, Gyurcsány Ferencnek, és ne vitassuk el tőle ezt az érdemet - megakadályozták azt, hogy már 2004. december 5-én magyar állampolgársághoz jussanak azok, akik teljesen önhibájukon kívül mint nemzettestvéreink lettek, mindenféle bírósági döntést nélkülözően, megfosztva a legalapvetőbb emberi joguktól, attól, hogy a magyar állampolgárságot magukénak tudják. És sajnos, azt mondom, húsz esztendeje nagy adóssága a magyar jogalkotásnak, hogy ezt nem tette meg. Én nagyon örülök annak, hogy a Fidesz-KDNP olyan fontosnak tartja ezt a kérdést, hogy rögtön az első héten napirendi pontként fölvetette, és minél hamarabb döntést akar ebben hozni. Nagyon üdvözöljük ezt a hozzáállást, illetve azt, hogy az állampolgárságot, tulajdonképpen egy-két pont kivételével, teljes egészében meg kívánja adni.
Nem akarom elismételni, amit Gaudi-Nagy Tamás elmondott, ezért csak nagyon röviden két dolgot szeretnék kifejteni.
Répássy képviselőtársam a tegnapi napon ismertette velünk azt az álláspontot, amely a határokon túl élő magyaroknak a választójogával kapcsolatos Fidesz-KDNP álláspont, aminek az a lényege, hogy az állampolgárságot megkapják, de semmiféle szavazati jog nem fog ezzel együtt járni, tehát sem aktív, sem passzív választójog nem lesz. A Jobbik Magyarországért Mozgalom ismertette az álláspontját, miszerint mi mindenképpen időszerűnek tartanánk ezzel bővíteni a törvényjavaslatot. Mi tehát továbbra is ragaszkodnánk ahhoz, hogy a választójogot megkapják a határon túl élő magyar testvéreink. Ezzel kapcsolatosan be is terjesztettük az alkotmány módosítására tett törvényjavaslatunkat, amelynek a lényege pontosan az volt, hogy 26 fővel növeljük meg a Fidesz-KDNP által javasolt maximális parlamenti létszámot, amelyet legföljebb 200 főben jelöltek meg, illetve ehhez csatlakozna még a választható maximum 13 kisebbségi képviselő, s mi ehhez tettük még hozzá a magunk javaslatát, amelyben azt szeretnénk, hogy még további 26 határon túli magyar, jelenlegi határon kívüli magyar is képviselhetné a Kárpát-medencei magyarságnak az érdekeit. Nagyon fontosnak tartanánk, hogy a magyar Országházban, a magyar népképviseletben megjelenjen azok a szószólók is, akik Felvidékről, Kárpátaljáról, Erdélyországból, Délvidékről, esetleg Őrvidékről érkeznek ide, és ők is el tudják mondani, illetve érvényt tudjanak szerezni annak az akaratnak, amit az ottani nemzettestvéreink akarnak elérni. Ez sajnos ma a magyar parlamentben nem lehetséges, és a Jobbik ezért is tartja kicsit szűknek ezt a törvényi keretet, amelyet jelen pillanatban tárgyalunk.
Ezenkívül még egy sarkalatos problémát szeretnék ezzel kapcsolatosan jelezni. Ez pedig az a része a törvénytervezetnek, amely arra tesz javaslatot, hogy csak a magyar nyelvet bíró magyarok kapják meg az állampolgárságot. Nem akarom túlragozni ezt a kérdést, de ami ebben a legfontosabb, hogy nem értünk egyet. Rengeteg olyan magyar ember él külföldön - sajnos ma azt kell mondjuk, hogy külföldön, bár nekünk, azt hiszem, valamennyiünknek hazánk az a terület, mert egy egységes Kárpát-medencei hazában tudunk csak gondolkodni -, ezen emberek egy része elvesztette a nyelvét. Önhibáján kívül vesztette el a nyelvét, mert olyan környezetben élt, olyan szórványban élt, olyan lehetőségei voltak az iskoláztatásban, olyan lehetőségei voltak a munkahelyen, a katonaság idején, és a többi, és a többi, vagy vegyes házasságok során, hogy bizony sok olyan magyar nemzettestvérünket zárnánk ki a magyar állampolgárság megszerzéséből, akiket egyébként joggal, a történelmi alkotmány alapján, a Szent Korona-tan alapján megilletné őket a magyar állampolgárság, illetve méltán mint magyar felmenőkkel rendelkezők, a régi magyar hazát soha el nem hagyó emberek, akiknek adott esetben még bizonyos szinten a magyar identitástudatuk is megmaradt. Úgy érezzük tehát, hogy itt egy olyan erős szűkítése van a törvénytervezetnek, amely sok olyan embert zárna ki ebből, akik alkalmasak, illetve méltók is lennének arra, hogy a magyar állampolgárságot megkapják.
Joggal fel lehet vetni itt azt a kérdést, hogy akkor idegen elemek is megkaphatnák ezt a magyar állampolgárságot. Én azonban azt látom, hogy a tervezetet benyújtó Fidesz-KDNP megfelelő biztosítékokat is tett ebbe a törvénytervezetbe, arra nézve, hogy azok a személyek, akik nem lennének méltóak erre a magyar állampolgárságra, akik tehát veszélyeztetnék a közrendet, közbiztonságot Magyarországon, azok megfelelően kiszűrésre kerülnének. Éppen ezért meglenne a megfelelő biztosíték arra, hogy azok a magyar származásúak is megkaphassák az állampolgárságot, akik már nem vagy csak nagyon kevéssé beszélik a magyar nyelvet.
Tehát ezzel a két alapvető változtatással tudnánk teljes értékűen elfogadni ezt a törvénytervezetet. Mindazzal, hogy természetesen nagyon örülünk és támogatjuk a Fidesz-KDNP javaslatát a magyar állampolgárság megadására. Köszönöm szépen.
ELNÖK: Köszönöm. Murányi Levente képviselő úr!
MURÁNYI LEVENTE (Jobbik): Köszönöm a szót. Nem tagadom, hogy nagy örömmel olvastam ezt a törvénytervezetet, amelyet a KDNP képviselőcsoportja benyújtott. Azonban felmerült egy jobbító szándékú kérdés bennem, mégpedig a következő. Az 1920. június 4-ei de factót de jure felülíró 1947. február 10-ei sztálini rablóbéke miért nincs ebben megemlítve, hiszen az van törvényileg jelen pillanatban érvényben. Úgyhogy én ezt mindenképpen hiányosságnak tartom, ami kicsit homályossá teszi a szándékot számomra. Ezért azt szeretném megtudni, hogy ez miért történt így.
Köszönöm szépen a szót.
ELNÖK: Köszönöm. Ismételt hozzászólást kért Lamperth Mónika képviselő asszony; utána más képviselői jelentkezés nem volt.
DR. LAMPERTH MÓNIKA (MSZP): Köszönöm szépen, tisztelt elnök úr. Csak szeretném nyomatékosan újra elmondani és fölhívni képviselőtársaim figyelmét arra, hogy én nem használtam azt a kifejezést, hogy nem időszerű. Én nemcsak hogy ismerem jól a magyar nyelvet, hanem szeretem is, és sokra becsülöm, büszke vagyok arra, hogy a mi nyelvünk árnyalt és gyönyörű. Tehát a "nem időszerű" nem ugyanazt jelenti, mint amit én mondtam, hogy rossz az időzítése, és ezt szeretném leszögezni.
Abból a kérdésből, amelyet LMP-s képviselőtársam föltett, nagyon nagy tisztelettel fogok adózni Répássy képviselő úrnak, aki előterjesztőként van jelen, ha jogászként azt meg tudja indokolni, mit jelent az, hogy "valószínűsíti", merthogy ez egy elég nehéz és problematikus kérdés. Ezt csak azért mondtam én is és erősítettem meg, merthogy előkészítetlen is, előkészítetlennek is tartjuk, és talán így jobban kiderül, mit tartok különbségnek a nem időszerű és a rossz időzítés, valamint az előkészítetlen között.
Köszönöm szépen.
ELNÖK: Gaudi képviselő úr ismételt hozzászólást kért.
DR. GAUDI-NAGY TAMÁS (Jobbik): Köszönöm a lehetőséget, elnök úr. Most tényleg abszolút pragmatikusan mozogva, én is ezt kérdezném. Itt végül is azt látjuk, hogy ennek a kedvezményes honosítási logikának valóban két erős feltétele van: az egyik a magyar állampolgárságú felmenő, amit nyilván mindenki tud okirattal korrekten igazolni. Jelenleg is, ha valaki állampolgársági bizonyítvány iránti kérelmet nyújt be, akkor ezt neki elő kell ásni, le kell hitelesíttetni, s a többi.
A másik, a vagylagos feltétel két, ha jól látom, konjunktív feltételt tartalmaz - illetve ezt kérdezem is egyben, hogy akkor magyarázza meg nekünk Répássy képviselő úr -, tehát a magyar állampolgárság igazolásának az alternatívája az, hogy a magyarországi származást igazolja? Ha igen, akkor ezt hogyan kellene igazolni? Mert itt valóban egy érdekes kapu nyílik ki, és nem tudjuk, ki fog bejönni ezen a kapun.
A magyarnyelv-tudás igazolásánál pedig az a kérdésem, hogy igazából ki fogja ezt a nyelvtudást igazolni. Ezt elég méltánytalannak érzem, több tekintetben is. Beszéltünk itt az érzelmi kötődésekről. Tényleg, a székelyföldi Áron bácsi, aki világéletében ott volt, magyarul beszél, székely ember - ő most menjen el valahova, és adjon számot arról, most akkor mondja el az Anyám tyúkját? Vagy hogyan fog ez zajlani? Ezt nagyon méltánytalannak érzem. Meg is kérdeztem a nyitó ülésen a határon túli magyarság képviselői közül egypárat, ők hogyan gondolják ezt, és igazából elég rossz üzenetet kaptam az egyiküktől, aminek az volt a lényege, hogy majd a mi szervezeteink fogják tulajdonképpen mintegy vizsgáztatni vagy legalábbis felmérni a magyar emberek nyelvtudását. S még egyszer mondom, ez egy szimbolikus jogalkotás: itt nagyon vigyázni kell ezeknek az embereknek az érzékenységére. Hiszen ők egyrészt a diktátummal odavettettek egy utódállamnak, aztán átment rajtuk a történelem, a világháborúk, egy kommunista rendszer; aztán jött a rendszerváltás a nagy reményekkel, esetleg hogy változik a jaltai status quo, széthullik - csak a Kárpát-medencében maradtak meg a határok, lényegében már minden határ megváltozott -, ez sem jött össze; aztán pedig jött a népszavazás, azzal a nemzetellenes propagandával, amit folytatott az MSZP-SZDSZ-kormány, az tényleg egy gyalázat volt, s nagyon tisztességesen helytálltak így is az emberek, hiszen többségbe kerültek az igenek. De mégis, ők nagyon érzékenyek. Úgy gondolom, ez nagyon sarokpontja a dolognak.
És a magyar nyelv másik szempontból meg kizáró az elmondottak szerint, amit Gyüre képviselőtársam mondott, ahogy említettem is. Tehát mi van a tengeren túli második-harmadik generációs magyarokkal? Akik nem kevesen vannak; felmérések szerint 1,5-2 millió emberről van szó, akik magyar kötődésűek. El lehet velük beszélgetni angolul, hogy milyen jó, mondjuk, a Kárpátia együttes, vagy Deák milyen szépeket mondott a parlamentben. Magyar kötődésű, de már nem beszél magyarul. Sőt, elnézést az '56-osoktól, de sok '56-os emigránsnak is bizony már nem beszélnek magyarul a gyermekei, mert olyan közegben élnek, de mégis, magyar kötődésűek. Őket így, ebből a kedvezményes honosítási lehetőségből kizárni, szerintem nagyon nagy hiba lenne. És a szórvánnyal meg még inkább kitolunk, hiszen szegény szórvány azért szórvány, mert őt eltaposták, és nem tanulhatott magyarul, nem mehetett magyar templomba, magyar misére. Most pedig büntetjük őt ezért, hogy nem tudja a magyar nyelvet?!
Jó megoldási lehetőségként javaslom a magyarigazolvány működtetését. Emlékezzünk - itt van Patrubány Miklós, a Magyarok Világszövetségének elnöke -, az a bizonyos népszavazási kérdés szintén kedvezményes honosításról szólt, és ott a nemzetiség igazolásának egy különleges eszközeként jelölte meg a magyarigazolványt. Ami tulajdonképpen egy létező okirat, ugyan sok előny vagy hátrány már nem kötődik hozzá, de kiemelt helyen ott van a Kárpát-medencei magyar emberek fiókjaiban, s ez tulajdonképpen előhívható, mint egy nemzetiségigazoló dokumentum. Hiszen ők már átestek egyszer különböző felméréseken, hogy most akkor valóban magyarnak minősülnek-e vagy sem - most még egyszer nekilökni őket egy ilyen folyamatnak, azért ez egy nagyon komoly aggályokat keltő dolog. Nagyon kérem, hogy ezt fontolják meg az előterjesztők.
Köszönöm.
ELNÖK: Köszönjük. Lezárom a képviselői hozzászólásokat, engedelmükkel, nincs több jelentkezés.
Körünkben van Patrubány Miklós, a Magyarok Világszövetségének elnöke, aki nemcsak szemlélője akar lenni, hanem hozzá is szeretne szólni a vitához. Amennyiben a bizottság tagjai ezt jóváhagyják, kérem, szavazzák meg. (Szavazás.) Megszavaztuk.
Parancsoljon, elnök úr!
PATRUBÁNY MIKLÓS, a Magyarok Világszövetségének elnöke: Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Bizottság! Köszönöm a megszólalás lehetőségét. Gondolom, nem túlzás és nem szerénytelenség, ha azt állítjuk, hogy a Magyarok Világszövetsége az elmúlt tizenöt év alatt a magyar állampolgárság és általában az Európában gyakorolt állampolgársági kérdések terén szerzett ismereteivel azon magyar intézmények közé tartozik, amelyek erről a kérdéskörről a legtöbbet tudják, és méltányosnak érzem, hogy ebben a vitában szólási lehetőséget biztosítanak.
Másodsorban elégtétel számunkra az, hogy miután az ismert körülmények között eredménytelenségbe taszított népszavazás után oly sokat kellett elszenvednünk, oly sok vádat kellett magunkra vennünk, az a körülmény, hogy az újonnan alakuló Országgyűlés egy elsöprő jobboldali, pontosabban fideszes és KDNP-s győzelem után az első lépések közé tervezi a külhoni magyarok magyar állampolgársága kérdésének rendezését, úgy gondoljuk, hogy ez a 2004. december 5-ei népszavazás nélkül nem következett volna be. Tehát úgy értékeljük ennek a mostani törvénytervezetnek a benyújtását, hogy ez közvetlenül annak a kárhoztatott népszavazásnak a pici, lehet, hogy még keserű, de mindenképpen gyümölcse.
Engedtessék meg, hogy az előterjesztéshez és az itt zajló vitához érdemben hozzászóljak. Alapvetően nehéz ezt a kérdést, mármint a külhoni magyarok - érts alatta a Kárpát-medencei elszakított területeken élő magyarok - magyar állampolgárságának a kérdését a mai magyar állampolgársági törvényen keresztül, annak az optikáján keresztül rendezni. Azért nehéz, mert voltaképpen a jelenlegi magyar állampolgársági törvény egy súlyos diszkriminációt követ el az elcsatolt területen élő magyarokkal szemben, hiszen bárhol másutt élő magyarok minden további nélkül visszaigényelhetik a magyar állampolgárságukat, különösebb nehézségek nélkül; természetesen lakhatósághoz kötve. De más ezt a kérdést amerikai vagy emigráns nyugati magyarként kezelni, és megint más az elcsatolt területen élő magyarként kezelni. Ezért tehát azt mondom, hogy az Országgyűlés akkor jár el helyesen, ha ezt a kérdést nem egy csupán technikai állampolgársági kérdésnek tekinti, hanem alapvetően egy jóvátételi kérdésnek kell tekinteni. Egy történelmi igazságtételnek kell tekinteni, úgy, ahogy az egész rendszerváltás, a kommunizmus leváltása a Történelmi Igazságtétel Bizottságának a megalakításával és annak a munkájával gerjedt végül is - fogadjuk el talán ezt a szót - abba az állapotba, hogy megtörténhetett Magyarországon a kommunizmus utáni rendszerváltás folyamata.
S ahhoz, hogy ebben egy konkrét fogódzót is adjak a jelenlegi országgyűlési képviselőknek és a frakcióknak, engedtessék meg megemlítenem, hogy az Országgyűlés pontosan az állampolgársági kérdésben nem követne el semmiféle precedens nélkülit, még akkor sem, ha egy tollvonással adná vissza az elcsatolt területen élő magyarok magyar állampolgárságot, hiszen egy tollvonással vétetett el, az ő megkérdezésük nélkül. S milyen precedensre utalok? A második világháború utáni évek egyik első törvénye volt - bocsánatot kérek, ma értesültem arról, hogy lehetőség lesz itt a felszólalásomra, nem volt időm a programomból arra időt szorítani, hogy tételesen, név és szám szerint említsem a törvényt, de holnapig kikeressük; tehát a második világháború után, '45-ben vagy '46-ban, azt hiszem, '45-ben történt -, rögtön született egy jóvátételi törvény a zsidósággal szemben, amelyik tételesen visszaadta a zsidók magyar állampolgárságát, azokét, akiket az azt megelőző öt-hat esztendőben ilyen vagy olyan hátrányos megkülönböztető törvényekkel vagy rendeletekkel megfosztottak a magyar állampolgárságuktól. Akkor tehát kérdezem: ha a magyar állam képes volt a zsidó etnikumú vagy zsidó vallású állampolgáraival szemben ennek a méltányosságnak a gyakorlására, akkor miért nem tudja ugyanezt gyakorolni a magyar etnikumú, keresztény, elszakított magyarokkal szemben? Nyilván az ok nem jogi és nem alkotmányjogi, hanem politikai természetű, és nemcsak Magyarország belügyeitől függ, gondoljuk és reméljük.
Viszont ez a létező precedens arra kell intse a ma vitázó feleket, hogy ha nem is adják meg egy tollvonással a magyar állampolgárságot az elcsatolt területeken élő magyaroknak, minthogy azt a mai nemzetközi kontextus elég nehézzé tenné, ezen túlmenően minden lehetőséget és minden könnyedséget megadjanak a kérvényező magyaroknak. Éppen azért, mert ők kérhetnék tollvonással is, alanyi jogon is, hiszen nem mondtak le, nem távoztak; nyolcvan éven, most már kilencvenedik éve megtartották magyarságukat, olyan körülmények között, amelyről én, mint aki mai napig Kolozsváron élek, tanúskodhatom, de nem vagyok ezzel egyedül.
A második kérdés, ami itt a feleket megosztja, úgy látom, tulajdonképpen a nyelvhasználat és a nyelvismeret kérdése. Itt is egy eligazító részlettel szolgálnék. A történelmi magyar állampolgársági jog, tehát az első állampolgársági törvénytől, amelyet 1871-ben fogadtak el - ha pontosan idézem -, ennek az állampolgársági jognak a szemlélete alapvetően vérségi elvű. Az állampolgársági jogban világszerte két szemlélet uralkodik: a területi és a vérségi elv. A magyar alkotmányjog teljes hagyományában alapvetően vérségi; ez azt jelenti, hogy egy magyar állampolgárnak a gyermeke, az utódja automatikusan magyar állampolgár lesz, függetlenül attól, hogy hol születik, éppenséggel a magyar állam területén vagy bárhol másutt a világon. Ezért, ha valaki ma egy mélyfúrást végez a mai magyar állampolgárok halmazában, akkor ne érje meglepetés, ha arra a következtetésre jut, hogy akár százmillió magyar állampolgár is van ma de jure a világon, hiszen mindenkinek, aki magyar állampolgár volt, annak minden leszármazottja de jure ma magyar állampolgár. Más kérdés, hogy ezt az illető tudja-e, más kérdés, hogy erről a magyar állam tudomást vesz-e. De ennek konkrét következményét számtalanszor megtapasztalhattuk az elmúlt húsz esztendőben, amikor is Nyugatra szakadt magyarok, pontosan az állampolgársági jognak a mai törvényben is továbbélő természetéből adódóan, kérték és megkapták a magyar állampolgárságukat. Ez az Amerikában élő második vagy harmadik generációs magyar, akinek már a nagyapja sem tudott magyarul, hiszen ezelőtt száz évvel vándoroltak ki, és már 1930-ban elfelejtettek magyarul beszélni, ő, ha kéri a magyar állampolgárságot, minden további nélkül megkapja.
Tehát megint csak azt mondom, nagyon óvatosan kell kezelni, és semmiképpen sem kell merev feltételekhez kötni a nyelvismeretet. Ha valaki azt nyilatkozza, hogy kérem, felmenőim magyarok voltak és magyar állampolgárságomra igényt tartok, alanyi jogon kaphassa azt meg. Ez a Magyarok Világszövetségének hivatalos álláspontja, annál is inkább, hogy most nem azokról beszélünk, akik önként elhagyták a hazát, hanem azokról beszélünk, akikkel szemben a magyar állam jóvátételre kötelezett, hiszen az ő felmenőik ugyanúgy vérükkel, verejtékükkel, adóforintjaikkal hozzájárultak ahhoz, hogy ez a mai Magyarország még létezik, mint azokéi, akik abban a - nevezzük így - szerencsés helyzetben vannak, hogy itt születtek, ennek a maradék országnak a területén.
Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Bizottság! A további kérdésekben készségesen állunk minden részlet tisztázásában a rendelkezésükre. El kell mondanom egy felismerésünket, amely idén született meg, jóllehet, tizenöt éve szajkózzuk ezt az ügyet, hiszen érezzük, hogy ez a leginkább foglalkoztatja a magyarokat. Az, hogy a magyar állampolgárság visszaadásához az út egy olyan törvényen keresztül vezet, amelyik elvileg rendezi ezt a kérdést, és amelyet egy trianoni emléknaptörvénnyel tudnék leginkább jellemezni. Ezelőtt egy héttel elküldtük a pártelnököknek és a frakcióvezetőknek azt a törvénytervezetet, amelyet a Magyarok Világszövetsége e tekintetben dolgozott ki, mindössze háromoldalas, indoklásostul három és fél. Ez a törvénytervezet pedig pontosan helyére teszi a dolgokat. Mert ha a magyar állam elismeri és törvényben rögzíti, hogy Trianon napja és ennek szellemében a párizsi béke napja voltaképpen egy tragikus következményekkel járó esemény minden magyar számára, akkor megteremti nemcsak az elvi, de az erkölcsi alapot is ahhoz, hogy az állampolgárságot is úgy kezeljük, az elcsatolt magyarok állampolgárságát, ahogyan azt kell, tehát mint jóvátételi kérdést.
Elhoztam azt a CD-t, amelyik tegnap jelent meg, és amely az egész trianoni folyamatról szól. A trianoni béke 90. évfordulójára adtuk ki, és szeretnénk ezzel hozzájárulni a mai magyar nemzedék tisztánlátásához. Elhoztam a törvénytervezetet is, amelyet elnök úrnak ma átadok.
S az utolsó kérdés, amelyhez hozzászólok: a szavazati jog kérdése. Mert ez a kulcskérdés. Mi '95 óta hivatalos álláspontjává tettük a Magyarok Világszövetségének, hogy alanyi jogon vissza kell adni minden magyarnak a magyar állampolgárságát. Ezt a magyarok negyedik világkongresszusa '96 tavaszán, Horn Gyula miniszterelnök jelenlétében, egyértelmű szavazatával kimondta. S akkor fáradoztunk négy éven keresztül, hogy a magyar politikummal, a parlamenti pártokkal, a kormánnyal elfogadtassuk ezt a gondolatot. Ezekből a párbeszédekből levontuk azt a következtetést, hogy a mai magyar politikum nem hajlandó elfogadni azt a gondolatot, hogy a külhoni magyarok szavazatukkal befolyásolják a magyarországi politikai térképet, és fél attól, hogy ideözönlenek a magyarok, és megnyomorítják a mai Magyarországot, annak szociális rendszerét tönkreteszik. Ezért '99-ben egy új fogalmat alkottunk, amelyet külhoni magyar állampolgárságnak neveztünk, és nemcsak eljuttattuk minden országgyűlési képviselőnek, hanem az EBESZ éves felülvizsgálati konferenciáján is ismertettük, mint nemcsak magyar, hanem egyetemes európai jogi eszközt a kisebbségbe szorult nemzeti közösségi tagok jogállása kezelésének eszközét. A külhoni magyar állampolgárság egy kompromisszumos ajánlat volt részünkről - mármint a külhoni magyarok részéről, amelyet a Világszövetség testesített meg -, hogy nem kérünk sem szavazati jogot, nem kérünk áttelepedési jogot, csak a szimbólumot: a magyar útlevelet, és azt, hogy vallhassuk magunkat magyar állampolgárnak. Én ezzel kampányoltam, és úgy lettem a Magyarok Világszövetségének elnöke - Boross Péter volt miniszterelnök volt a fő rivális -, hogy azt ígértem, ha elnök leszek, ezen leszek, hogy ez a törvény megvalósuljon. 2000-ben, megválasztásom után három hónap alatt a törvénytervezetet Zétényi Zsolt kódolásában átadtuk augusztus 20-án, a keresztény magyar állam ezredik évfordulóján az országgyűlési pártoknak, a kormánynak és a legfőbb közjogi méltóságoknak. Sajnos ezt a politikum elutasította.
Ezekután a 2004-es népszavazás már nem a külhoni magyar állampolgárságról szólt, hanem a teljes körű magyar állampolgárságról, mert az idő úgy hozta; ezt most nincs időm kifejteni, de ennek is ok-okozati összefüggése van, hogy miért nem a külhoni magyar állampolgárság kérdését vittük népszavazásra, hanem 2004-ben immár a teljes körű magyar állampolgárság kérdését.
Tisztelt Bizottság! Továbbgondolva: tisztelt Országgyűlés! Az a népszavazás, minden elcsalatottsága és minden akadályoztatása, minden megtévesztettsége ellenére győztes volt, és igenekkel végződött. Tehát az Országgyűlés, ha akarta volna, azoknak az igeneknek a birtokában már rég meghozhatta volna ezt a törvényt, amelyről most folyik a vita. Ezért tehát, miután egy győztes népszavazás kimondta, hogy igenis, Magyarország politikailag aktív embereinek, állampolgárainak többsége úgy véli, hogy a külhoni magyaroknak teljes körű magyar állampolgárságot kell adni, ez csak azt jelentheti, hogy szavazati joggal járó, teljes körű állampolgárságot támogatunk és ajánlunk.
Köszönöm a figyelmet.
ELNÖK: Köszönöm, elnök úr. Két dologról szeretném megnyugtatni. Átvesszük, a munkatársam átveszi a CD-t és a javaslatát; gondoskodunk róla, hogy mindegyikünk megkapja. A mai napirenden van egyébként a trianoni emléktörvény; ha kívánja, hallgassa végig - az egyik napirendi pontunk lesz, amelyet ma nyújtott be képviselői indítványként néhány Fidesz-KDNP-s politikus.
Köszönöm szépen. A vitát, a hozzászólásokat lezárom, és visszaadom a szót az előterjesztők képviseletében Répássy Róbertnek.
Dr. Répássy Róbert válaszai, reflexiói
DR. RÉPÁSSY RÓBERT (Fidesz): Köszönöm a szót, elnök úr. Előrebocsátom, hogy minden felmerült kérdésre nem fogok tudni válaszolni, mert részben, néhány technikai részletkérdésben jogosak a felvetések, de azért szerintem a törvényjavaslat világos elvi alapokon áll. Ettől függetlenül a részletkérdéseket még tisztázni kell. Úgy tervezi az előterjesztő, hogy augusztus 20-án lép hatályba a törvény, de a rendelkezéseit 2011. január 1-jétől kell alkalmazni, ami azt jelenti, hogy bőven van idő arra, hogy megalkossuk ezeket a végrehajtási rendeleteket. Ezzel együtt is néhány kérdésre megpróbálok azért válaszolni.
Azt már az elején jó leszögezni, hogy a törvény nem állapít meg új feltételt, új kritériumot a kedvezményes állampolgársághoz. Az állampolgársági törvény eddig is vérségi alapon állt, a felmenők magyar állampolgárságából származott az állampolgárság, és ezen belül is kedvezményezte a magyar nemzetiségűeket. Ez utóbbi kedvezmény kapcsán a Magyarországon lakás kritériumától tekint el a törvényjavaslat. Tehát új kritérium nincs; egy kritériummal kevesebb, ami a kedvezményes állampolgárság-szerzést lehetővé teszi. Ezen a ponton összefügg a javaslat a választójogi kérdéssel, hiszen éppen az a lényege a javaslatnak, hogy nem kell ahhoz magyarországi lakóhellyel rendelkezni, hogy magyar állampolgár legyen valaki. De mivel a választójogunk alkotmány szintjén szabályozza, hogy magyar állampolgárság és magyarországi lakóhely kell a szavazáshoz, ezért a kettő most feloldhatatlan ellentétben áll. Természetesen ha benyújtják majd, nem azt a módosítást, amelyet benyújtottak a kisebb létszámhoz, hanem nyilván az alkotmány választójogi rendelkezéseihez nyújtanak be ilyen módosítást, akkor érdemes ezen elgondolkodni. A mi szándékaink szerint ez az állampolgársági törvény, tehát a kedvezményes honosítás nem jár választójoggal. Ezt szerintem jóval nagyobb összefüggésben át kell tekinteni, hiszen ma még megjósolhatatlan, hogy hány új állampolgára lesz ezáltal a kedvezményes honosítással a Magyar Köztársaságnak.
Azok az aggályok, amelyek azzal kapcsolatban merültek fel, hogy a kérelem alapján "kedvezményesen honosítható az a nem magyar állampolgár, akinek felmenője magyar állampolgár volt, vagy valószínűsíti magyarországi származását, és magyarnyelv-tudását igazolja", itt az én értelmezésemben és az előterjesztők szándéka szerint az valóban egy vagylagos feltétel, hogy magyar állampolgár volt vagy valószínűsíti magyarországi származását. De az meg konjunktív feltétel, hogy "és magyarnyelv-tudását igazolja". Hozzáteszem, ezt megint csak a végrehajtási rendeletnek kell szabályoznia. Nyilván, mivel nem követeli meg, hogy Magyarországon lakóhellyel rendelkezzen az új állampolgár, ezért azt sem követeli meg, hogy Magyarországon igazolja a magyarnyelv-tudását, tehát ez valószínűleg a külképviseleten történhet meg. De az is lehet, amire Gaudi-Nagy Tamás utalt, hogy ezt valamilyen más formában igazolja, tehát adott esetben például a határon túli magyarok szervezeteinek a közreműködésével igazolja a magyarnyelv-tudását.
Azt lehet valószínűsíteni, hiszen a törvény betűjéből az is következhet, hogy egyébként olyanok is megszerezhetik majd így a magyar állampolgárságot, akik egyébként nem magyar etnikumúak. Hiszen akár még magyar állampolgár felmenőkkel rendelkezik, s akár még magyarnyelv-tudása is lehet sok olyan személynek, akik egyébként nem magyar etnikumúak. De úgy gondoljuk, ez nem okoz gondot, hanem örülünk annak, ha a Magyar Köztársaság állampolgárai így bővülnek.
S itt egyből ki is térek arra a kérdésre, amelyet az LMP képviselője vetett fel. Mindannyian tudjuk, hogy az állampolgárság nem automatikusan jár például szociális jogokkal. Bizonyos jogokkal jár a magyar állampolgárság, de nem automatikusan jár a szociális jogokkal vagy a társadalombiztosítással, mint ahogyan választójoggal sem jár. Azokat külön törvények szabályozzák, tehát az külön kérdés, külön jogviszony kérdése, hogy kik kaphatnak az állampolgárságuk okán egyéb jogokat. Én úgy hiszem, itt Szlovákia tekintetében és Románia tekintetében, amely országok az Európai Unió tagállamai, egyébként sem látok semmi problémát, hiszen ők akár szlovák állampolgárokként vagy román állampolgárokként is igénybe vehetnek olyan szolgáltatásokat, amelyeket csak a magyar állampolgárok vehetnének igénybe, de az európai uniós állampolgárságuk miatt veszik igénybe ezeket a szolgáltatásokat.
Magyarországi származás valószínűsítése. Ez valóban egy látszólag ködös jogi fogalom. Az kétségtelen, hogy a magyar állampolgár felmenő igazolása egy egzakt, ha úgy tetszik, objektív kritérium, míg a magyarországi származás valószínűsítése mérlegelésen alapul, mármint annak elfogadása. Kérem, hogy ezt így értsék, hogy az első esetben az, hogy magyar állampolgár volt a felmenője, nyilván okiratokkal fogja tudni igazolni, a másik esetben pedig az egy mérlegelés lesz majd az állampolgárságot megadó, pontosabban arra javaslatot tevő szerv fogja mérlegelni, hogy ezt igazoltnak tekinti-e, pontosabban valószínűsíthetővé teszik ezt a magyarországi származást. Nem akarok itt nagyon rébuszokban beszélni: az én legjobb értelmezésem, legjobb tudásom szerint ezt nevezzük csak csángó klauzulának, s talán így akkor érthetőbb lesz az, hogy miért kerül ez ide bele a törvénybe, hiszen például a csángók bár magyarok - nem akarok most belemenni ebbe az etnikai vitába vagy etnikai meghatározásba -, de ők kétségtelenül nem feltétlenül tudnak igazolni magyar állampolgár felmenőt. De lehet, hogy mind magyarországi származást, mind magyarnyelv-tudást tudnak igazolni. Itt tehát van objektív feltétel, és van szubjektív feltétel. Egyébként az államnak amúgy is, mondjuk, egy köztársasági elnöknek amúgy is vannak lehetőségei arra, hogy szubjektíven döntse el azt, ki kaphat magyar állampolgárságot. Itt van egy lehetőség arra, hogy ezt mérlegelje majd az új állampolgárok tekintetében a magyar állam.
Még egy kitérő, amiről kénytelen vagyok szót ejteni, mert az egyik kifogás a politikai helyzettel, pontosabban a szomszédaink közül egy szomszéd államnak a reagálásával kapcsolatos: ez a szlovák aggodalom. Itt nemcsak aggodalomról van szó, hanem itt valójában hisztériáról van szó. Mi úgy látjuk, az sokatmondó, hogy a szomszédaink közül egyedül Szlovákia fogalmazott meg aggályokat. Ez sokatmondó; ez azt jelenti, hogy például a románok tudják és ismerik, hogy náluk is van ilyen szabály; ha jól emlékszem, a szerbek pedig maguk ajánlották föl, hogy kettős állampolgárságot kaphassanak a szerbiai magyarok. Tehát lényegében Szlovákia egyedül maradt ezzel az aggályával; ez is mutatja az álláspontjuknak a politikai indíttatását.
Hozzáteszem, gyakorlatilag bármit is tennénk ebben a tekintetben, az úgysem felelne meg a szlovák nacionalista pártoknak. Ezért szerintem nem érdemes abból kiindulni, hogy olyan törvény születhet-e, amely megfelel Robert Fico kormányának, mert nyilván nem felel meg. Az a lényeg, hogy a nemzetközi jognak feleljen meg a törvény, a nemzetközi és elsősorban európai gyakorlatnak feleljen meg, valamint annak az elvnek feleljen meg, hogy az állampolgárság megadása a magyar állam szuverenitása. Mint ahogyan egyébként a szlovák állampolgárság megadása a szlovák állam szuverenitásának a része.
Még egy érdekességre hívom fel a figyelmet. Ha az ember jól belegondol abba, kik kaphatnak így magyar állampolgárságot kedvezményesen, akkor valójában nem Szlovákiának jelent nemzetbiztonsági kockázatot az, hogy néhány százezer ottani, tehát szlovákiai magyar magyar állampolgár lehet, hanem a szöveg szó szerinti értelmezésével akár Magyarországnak jelenthet ez nemzetbiztonsági kockázatot, hogy mondjuk, egész Szlovákia magyar állampolgárságot kérhetne. Amennyiben kicsit megtanulnak magyarul, a törvény alapján kedvezményes honosítással 5 millió új állampolgára lehetne Magyarországnak. (Derültség.) Tehát szerintem jó, ha megfordítjuk a fejükben, hogy ez valójában Magyarország számára jelentene nemzetbiztonsági kockázatot. Természetesen mi a jószomszédság jegyében bízunk abban, hogy még ha ilyen nagy számú új állampolgára is lenne Magyarországnak, a jószomszédi viszonyok, a közös európai uniós tagságunk és a közös NATO-tagságunk csak megoldja a nem létező, a szerintünk sem szlovák oldalon, sem magyar oldalon nem létező nemzetbiztonsági kockázatokat.
Kérem, engedjék meg, hogy az általános vita szintjén így válaszoljak. S természetesen majd a részletes vitában, ha lesznek konkrét módosító indítványok, akkor pedig igyekszünk részletes válaszokat adni a felmerült kérdésekre.
Köszönöm szépen.
ELNÖK: Köszönjük. Szavazni fogunk.
Szavazás a törvény elfogadásának kétharmadosságáról
Mindenekelőtt arról szavazunk, hogy a törvény kétharmados elfogadást igényel a parlamentben; alkotmányos törvény. Aki szerint így van, annak kérem a szavazatait. (Szavazás. - Látható többség.)
Szavazás a tárgysorozatba-vételről
Most a tárgysorozatba-vételről szavazunk. Aki mellette van? (Szavazás.) Ez 20 igen. Akik ellenezték ezt? (Szavazás.) Olyan nincs. Akik tartózkodtak? (Szavazás.) 4 tartózkodás.
Szavazás az általános vitára alkalmasságról
Végül pedig az általános vitára alkalmasságról kérdezem, ki van mellette. (Szavazás.) Ez is 20 igen. Aki szerint nem alkalmas? (Szavazás.) Nincs ilyen. S aki tartózkodott? (Szavazás.) Ugyancsak 4. Köszönöm szépen.
Többségi és kisebbségi előadót kívánunk állítani. A többségi előadó Répássy Róbert képviselőtársunk lesz. A másik álláspont tekintetében? Állítsunk, vagy pedig Répássy képviselőtársunk ismertetni tudja ezt is?
DR. GAUDI-NAGY TAMÁS (Jobbik): Mi élnénk a lehetőséggel.
DR. GYÜRE CSABA (Jobbik): De nem voltunk kisebbségben, mi a többséggel szavaztunk. (Derültség.)
ELNÖK: A helyzet az, hogy igennel szavazott a három képviselő úr, úgyhogy a többséghez tartoznak. Most a Szocialista Pártnak volt fenntartása. (Jelzésre:) Nem kívánnak előadót állítani. Akkor Répássy képviselőtársunk a többségi állásponttal együtt ismerteti a felmerült aggályokat is.
Köszönöm szépen. Ezt a napirendi pontot lezárom.
Áttérünk a 2. napirendi pontra. Ehhez a munkatársaim mindenki számára rendelkezésre bocsátottak egy úgynevezett "három csapás" címet viselő összeállítást, ez főleg publicisztika természetesen.
Ez a törvényjavaslat tehát a büntető törvénykönyvről szóló 1978. évi IV. törvény módosításáról szól; Lázár János, Kósa Lajos, Balsai István és Rubovszky György képviselők önálló indítványa. Az előterjesztők személyétől eltérően ezt is Répássy Róbert fogja pertraktálni. Megadom a szót.
Dr. Répássy Róbert szóbeli kiegészítése
DR. RÉPÁSSY RÓBERT (Fidesz): Köszönöm szépen ismét a lehetőséget. Valóban, a törvénymódosítás, amely négy büntetőjogi területet érint, ebből a négyből, azt hiszem, háromnak a tekintetében már az előző országgyűlési ciklusban én magam tettem indítványokat, ezért azt hiszem, képes vagyok rá, hogy ismertessem az elképzeléseket.
A törvényjavaslat egyrészt visszaállítaná a 2003. március 1-jéig hatályban volt és az Alkotmánybíróság által egyébként alkotmányosnak talált úgynevezett középmértékes büntetést. Ennek az indokai változatlanok, tehát azt gondolom, hogy az 1998-as törvényjavaslati vitából szinte szó szerint lehetne idézni, mint ahogy egyébként a törvényjavaslat indoklása szó szerint idéz a '98. évi törvénymódosítás indokaiból, hogy mi a célja a középmértékes büntetés bevezetésének. Én egy mondatot emelnék ki, amely nem szerepelt abban a vitában, de úgy gondolom, ez egy fontos szempont lehet. Az előterjesztők utalnak rá az általános indoklásban, hogy a középmértékes büntetéskiszabás szabályai valójában törvényhozói értelmezést adnak a büntető törvénykönyv büntetési rendszerének helyes alkalmazásához. Tehát a középmértékes büntetéskiszabás egy törvényhozói értelmezés, legalábbis az előterjesztők felfogásában.
A javaslat másik része a "három csapás" néven ismertté vált, egyesült államokbeli és Szlovákiában létező - s esetleg más országokban is létező - büntetőjogi megoldásnak a magyar adaptációja, hogy így mondjam, annak is már csak egy része, mert az adaptáció egy részét még az előző Országgyűlés elvégezte. A kormány javaslatára az előző Országgyűlés megalkotta az erőszakos többszörös visszaeső büntetőjogi kategóriáját, beillesztette a bűnismétlők, tehát a visszaesők közé az erőszakos többszörös visszaesőt, és az ő esetükben súlyosabb büntetéseket rendelt. A most bevezetésre javasolt szabályok kiegészítik valójában a korábbi kormánynak ezt a javaslatát, azzal, hogy az erőszakos többszörös visszaesőkre az ilyen minősítést megalapozó bűncselekményük büntetéseként a büntetési tétel megduplázását írják elő, és amennyiben a büntetési tétel duplázása következtében az így felemelt büntetési tétel meghaladja a húszévi szabadságvesztést, tehát a határozott időtartamú szabadságvesztésnek a generális maximumát meghaladja, vagy a törvény egyébként is vagylagosan életfogytig tartó szabadságvesztést ír elő a bűncselekményre, ebben az esetben a bíró köteles életfogytig tartó szabadságvesztést kiszabni. Tehát a közhiedelemmel ellentétben nem minden bűncselekmény esetén automatikus az életfogytig tartó szabadságvesztés, hanem az alapesetben, vagy úgy mondjam, a Btk. különös részében tíz évnél súlyosabban büntetendő bűncselekmények esetén egy erőszakos többszörös visszaeső büntetése az életfogytig tartó szabadságvesztés.
A javaslat egyébként változatlanul a bíró mérlegelésébe utalja azt a kérdést, hogy kizárja-e az elítéltet a feltételes szabadságra bocsátás lehetőségéből, vagy nem zárja ki. Igaz, hogy a törvény itt már eleve a többszörös visszaesőkre, ha jól emlékszem, harminc évet ír elő legkorábbi feltételes szabadságra bocsátásra. Valójában tehát ha nem lenne ez a többszörös erőszakos visszaesői kategória, hanem csak többszörös visszaesőről beszélnénk, akkor is, ha életfogytig tartó szabadságvesztésre ítélik, legkorábban harminc év múlva szabadulhat egy ilyen elkövető. Itt ezt most már nem lehetett annál tovább jobban szigorítani, mint hogy egy személy elleni erőszakos bűncselekményt elkövető esetén kötelező az életfogytig tartó szabadságvesztés kiszabása.
Az előző parlament vitáiból ismerjük, emlékszünk arra a vitára, hogy vajon alkotmányos-e ez a megoldás, és vajon a bíró mérlegelési szabadságát nem vonja-e el. Én akkor is azon az állásponton voltam, és úgy hiszem, a vitának ebben a szakaszában nem látok új érvet, mint hogy a bíró mérlegelési szabadsága a törvények által meghatározott kereteken belül történik. Tehát a bíró a magyar jogállamban nem abszolút mérlegelési szabadsággal rendelkezik, tehát nem kádi bíráskodás van Magyarországon, hanem a törvényeknek alárendelten végzi az igazságszolgáltató tevékenységét. Tehát ilyen értelemben, mivel sehol sem olvastam az alkotmányban azt, hogy a bíró a törvényektől eltérően is mérlegelhetne a büntetéskiszabás során, ezért egyetlen következtetést lehet ebből levonni: hogy a törvényeknek alárendelten mérlegel a bíró. Tehát nincs olyan szabadsága, olyan alkotmányos szabadsága a bírónak, amelyet sértene a javaslat az én megítélésem szerint.
A következő része a javaslatnak a közfeladatot ellátó személyek köréből kiemeli - most nagyon leegyszerűsítve - a pedagógusokat, tehát a közoktatásban dolgozó pedagógusokat, és a közfeladatot ellátó személyek köréből nemcsak kiemeli, hanem a sérelmükre elkövetett, közfeladatot ellátó személy elleni erőszakot súlyosabban büntetné. Mégpedig olyan súllyal büntetné, mint ahogyan a rendőrrel szembeni büntetési tételeket most a hatályos Btk. megállapítja. Most is a rendőr, és ha jól emlékszem, a vám- és pénzügyőrség intézkedő tagja ki van emelve a hivatalos személyek elleni erőszakból, azt nem az általános szabályok szerint büntetik, hanem súlyosabban. Ugyanennek az analógiájára a közfeladatot ellátó személyek köréből kiemelésre kerül a pedagógus.
Az indokokat nem nagyon kell magyaráznom, ebben nem fogunk itt szerintem összeveszni, hogy miért kell jobban védeni a tanárokat az ilyen cselekményekkel szemben. Felmerült, a sajtóból tudom, hogy felmerül esetleg más közfeladatot ellátó személyeknek a fokozott büntetőjogi védelme is. Az előterjesztők nyitottak erre. Nyilván ésszerűen kell meghatározni ezt a kört, ne üresítsük ki a közfeladatot ellátó személy elleni erőszakot azzal, hogy már szinte minden közfeladatot ellátó személyt beleteszünk ebbe a fokozottan védett kategóriába. Szerintem nem azonos azért a tanárverések problémája vagy akár a mentősökkel, ápolókkal szembeni probléma, mondjuk, postások vagy gázóra-leolvasók problémájával. A legutolsó Btk.-módosításban most ez volt, hogy a villanyóra- és gázóra-leolvasók is közfeladatot ellátó személyekké váltak. Nem ugyanaz ez a probléma. A büntetőjog itt nyilván reagál arra, hogy mely bűncselekmények szaporodtak el az utóbbi időben.
S végül a negyedik rész megint csak egy sok vitát megért rész. Az előterjesztők szándéka szerint az előző Országgyűlés utolsó ülésnapján elfogadott, a holokauszt nyilvános tagadása bűncselekményt, pontosabban ennek a büntetőjogi tényállását váltaná fel a javaslat az akkor egyébként módosító indítvány formájában elutasított új tényállással, amely szerint a nemzetiszocialista és kommunista rendszerek bűneinek nyilvános tagadása lenne a tényállás. Abból az elvi alapból indulunk ki, amelyet egyébként mind a legújabb európai gyakorlat, mind pedig a magyar Alkotmánybíróság eddig következetesen alkalmazott, miszerint az önkényuralmi rendszerek, vagy ahogyan Európában fogalmaznak, a totalitárius diktatúrák között nincs különbség az áldozatokat ért sérelem szempontjából. Az európai dokumentumok úgy fogalmaznak, az Európai Parlament egy állásfoglalást fogadott el erről, és úgy fogalmaz, hogy az áldozatok szempontjából mindegy, hogy melyik diktatúra fosztotta meg őket a szabadságától vagy az emberi méltóságától. És az Alkotmánybíróság is többször rámutatott, hogy a magyar jogalkotásnak a rendszerváltás óta követett gyakorlata az volt, hogy mind a nácizmus, mind a kommunizmus áldozatainak akár a kárpótlásában, akár az ilyen rendszerekkel való kollaborálás tekintetében azonos jogi szabályokat alkalmazott, tehát egyenlő mércével mért eddig a törvényhozás: a kárpótlási törvény, az úgynevezett átvilágítási törvény és a tiltott önkényuralmi jelképek tekintetében is azonos mércével mért a törvényhozás. Eddig tehát nem volt mérlegelés a diktatúrák között, ezért indokolt megváltoztatni a büntető törvénykönyvet.
Köszönöm szépen, hogy meghallgattak.
ELNÖK: Köszönöm. Hozzászólások következnek. Először Bárándy Gergely képviselő úr jelentkezett. Kérdezem, kik kívánnak még felszólalni, mert akkor lajstromozzuk: Gaudi-Nagy Tamás, Szilágyi Péter az LMP képviseletében, Gyüre alelnök úr. Jó, egyelőre ennyi. Köszönöm szépen.
Bárándy képviselő úr!
DR. BÁRÁNDY GERGELY (MSZP): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Bizottság! Picit talán én is hosszabb leszek, mint szoktam, a téma fontosságra tekintettel is, és arra tekintettel, hogy Répássy képviselőtársam igen részletesen adta elő a büntető törvénykönyv tervezett módosításával kapcsolatban az előterjesztők indokait.
Kezdeném azzal, hogy mindig és mindenkor partnerei vagyunk és leszünk az aktuális kormánynak a közrend és a közbiztonság fenntartásában, és minden olyan intézkedést, amely ezt a célt szolgálja, nagyon szívesen támogatunk. Sőt saját magunk is fogunk az elkövetkezendő négy évben beterjeszteni ilyen javaslatokat, ahogy tettük ezt eddig is.
Továbbmegyek, mert azt szokták a mi szemünkre hányni, hogy egy enyhe, megengedő büntetőpolitikának a hívei vagyunk. Nos, ez nem felel meg a valóságnak. Ha megnézzük az elmúlt néhány év büntető jogalkotási termékeit, akkor lehet azt látni, hogy nagyobb részben szigorodtak a büntetések, mint amennyi enyhült közülük. Azt lehet mondani, hogy az erőszakos és súlyos bűncselekmények büntetési tételkeretei és a rá vonatkozó egyéb szabályok, általános részi rendelkezések mind a szigorúbb irányba mozdultak el, és csak a, mondjuk úgy, kisebb súlyú bűncselekmények esetén volt ez időnként másként.
Ez a javaslat, kimondhatjuk, a nagyobb tárgyi súlyú bűncselekményekről szól. A mi meglátásunk is az, személyesen az enyém is, hogy a jól átgondolt szigorítás hasznos lehet. Azonban aláhúznám azt a két szót, hogy a "jól átgondolt". Ha valakinek nincs ötlete a bűnözéssel szembeni fellépésre, de népszerű akar lenni, akkor nem tesz mást, mint válogatás nélkül szigorít a büntető törvénykönyv rendelkezésein. Az én megítélésem szerint nagyjából ezzel állunk most szemben. A javaslat az én meglátásom szerint semmiféle büntetőpolitikai elképzelést nem takar, egyes-egyedül csupán populista. Válogatás nélkül kívánja szigorítani az összes bűncselekményt, a közúti baleset okozásától a határjelrongálásig, a foglalkozás körében elkövetett veszélyeztetéstől a testi sértésig, becsületsértésről a rongálásáig, de még a gondatlan és a szándékos bűncselekményeket is egyaránt.
Kérdezem: miféle jogpolitika ez? Mi ebben a koncepció? Ugyanis a középmértékes büntetéskiszabás, amelyet elsőként említett Répássy képviselőtársam, pontosan erről szól: válogatás nélkül szigorítok mindent. Ez valóban nem más, mint az 1998-as, illetve '99-es törvénymódosítási javaslattal elfogadott és hatályba lépett jogintézmény, amelyet már akkor is és azóta is a jogalkalmazói szakma túlnyomó többsége ellenez. Ellenezte akkor is, és ellenzi most is. Sőt megjegyezném azt is, hogy amikor már tudták azt, hogy várhatóan eltörlésre kerül ez a rendelkezés, tehát 2002 táján, akkor annak lehetett tanúja az, aki a jogalkalmazásban részt vett, hogy szinte mesterségesen húzzák a jogalkalmazók az időt, hogy ez az új törvény hatályba tudjon lépni. Hát, ez nem a jogalkalmazói szakma támogatását jelenti! Lehet, hogy ez az én hiányosságom csupán, de azóta nem olvastam egyetlenegy olyan tudományos cikket egyetlen tudományos szaklapban sem - ha esetleg valaki ezt tette, akkor nagyon szívesen venném, ha fölhívná rá a figyelmet -, amelyben bárki visszasírta volna ezt a jogintézményt, a középmértékes büntetéskiszabás jogintézményét.
A Fidesz azt mondja és azt állította, hogy fontos a szakmai és a társadalmi párbeszéd számára, mielőtt a törvényhozás eszközeihez nyúl. Nem tudom, a szakma mely képviselőivel beszélték volna ezt meg. Ha történt ilyen, érdeklődve várnám, hogy mely szakterületek képviselői voltak azok, akik ezt a javaslatot támogatták. (Dr. Répássy Róbert: Ügyészek.) De gondolom, a lakossági fórumokon legfeljebb arról beszéltek, hogy a büntetések szigorítása szükséges. Aligha hiszem, hogy nem szakmabeli tisztában van azzal, mit jelent a középmértékes büntetéskiszabás. Tehát a társadalmi támogatottságra hivatkozni ennek vonatkozásában, azt gondolom, nem nagyon lehet.
Egyébként egy mondat a társadalmi igényről a szigorítás tekintetében. Nem tudok olyan történelmi korszakot mondani, de azt tudom mondani, sem a múltban, és megelőlegezem, a jövőben sem tudok olyan szituációt elképzelni, hogy amikor egy adott helyzetben megkérdezik a lakosságot arról, hogy tessenek mondani, egyet tetszenek azzal érteni, hogy az aljas bűnözők még szigorúbban bűnhődjenek, mint ahogy most bűnhődnek? - akkor biztosan egy válasz van rá: hogy hát hogyne értenénk ezzel egyet! Ez a válasz most, ez volt a válasz tíz évvel ezelőtt is, és előrevetítem, hogy bármilyen törvénymódosítást is fogadtat el a Fidesz most, ez lesz a válasz egy év múlva, két év múlva is. Ez természetes ösztönreakció a lakosságban. Azt gondolom, erre építeni nem lehet. Ugyanis az országgyűlési képviselőnek rendelkeznie kell némi szakmai alázattal is, és rendelkeznie kell felelősségtudattal is. A jól átgondolt szigorítást tehát tudjuk támogatni, ezt azonban nem tartjuk annak.
Amire Répássy képviselőtársam utalt, hogy alkotmányos-e vagy nem alkotmányos ez a szabály: azt gondolom, nem itt van a lényeg. Lehet, hogy alkotmányos, lehet, hogy nem. Az Alkotmánybíróságnak volt erről egy véleménye, természetesen ezt tiszteletben kell tartani. De a magyar büntetőjogi hagyományoktól idegen az, hogy ilyen mértékben korlátozni kívánja a jogalkotó a bírói mérlegelési jogot. Márpedig ha az, akkor azt gondolom, Magyarországon ez nem támogatható.
Áttérve a szigorúan vett "három csapásra", azaz arra a törvényjavaslatra, amelyik a harmadik erőszakos bűncselekmény esetén - nem ismétlem azokat az egyéb feltételeket, amelyeket Répássy képviselőtársam már megtett - kétszeres emelését teszi lehetővé a büntetési tételkeret felső határának, és ha ez húsz évnél több lenne, akkor kötelező életfogytig tartó szabadságvesztést kell kiszabni, ha életfogytig tartó lenne, akkor ezt kötelező kiszabni: erre ugyanazt tudom mondani, mint az előbb, hogy ez olyan mértékben korlátozza a bírói döntési szabadságot, amit, azt gondolom, a jogalkotó nem engedhet meg magának; nem engedheti meg azt, hogy ilyen rendelkezéseket hozzon. De erről persze lehet eltérő a véleményünk, ez benne van a pakliban. A jogalkalmazói szakmának lesz majd róla egy véleménye, és talán e vonatkozásban az Alkotmánybíróságnak is, hiszen nem tudom elképzelni azt, hogy ha még a köztársasági elnök alá is írja majd ezt a rendelkezést, ne lenne olyan, aki az Alkotmánybírósághoz fordulna indítvánnyal ebben a témakörben.
Azt sem tagadom és azt sem vitatom, hogy a kezdeményezés a tekintetben jó szándékú, hogy a társadalom védelmét kívánják szolgálni ezzel a javaslattal. De gondolkodjunk picit ennél tovább: mit is fog eredményezni az, ha ez bevezetésre kerül? Tudjuk azt, hogy rengeteg probléma van azokkal, akik tényleges életfogytig tartó szabadságvesztésüket töltik a börtönben, hiszen semmilyen gát nincsen már az ő számukra; tehát ha megöl egy fegyőrt, ugyanott fog ülni, ugyanannyi ideig, ugyanabban a cellában. Gyakorlatilag nehéz őket kezelni.
Képviselőtársaim, gondoljunk abba bele, mi lesz akkor a magyar társadalomban, ha olyan bűnözők lesznek szabadlábon, akik pontosan tudják azt, hogy ha őket megfogják, akkor őrájuk mérlegelés nélkül biztosan életfogytig tartó szabadságvesztés vár. Tessék megmondani nekem: mi fogja őket visszatartani a további bűnelkövetéstől? Mi fogja őket visszatartani a legsúlyosabb bűncselekmények elkövetésétől? Nincs vesztenivalójuk! És az olyan ember, akinek nincs vesztenivalója, fokozottan veszélyes a társadalomra, sokkal veszélyesebb, mint bárki más. Márpedig ezzel a javaslattal pontosan ezt a helyzetet fogjuk előállítani. Olyan emberek fognak szabadlábon grasszálni az utcákon, akiknek nincs vesztenivalójuk. Úgy gondolom, ezt a helyzetet nem kellene előállítani.
Megjegyzem - és itt utalnék arra is, amit Répássy képviselőtársam mondott -, hogy az erőszakos többszörös visszaeső fogalmát éppen mi voltunk azok, akik bevezettük a Btk.-ba... (Dr. Répássy Róbert: A mi javaslatunkra.) - én nem így emlékszem rá. Én úgy emlékszem rá, hogy ez a törvénytervezet jóval előbb kezdett készülni, mint ahogy egyáltalán felmerült a "három csapás" törvényjavaslat. De tudja mit, képviselőtársam? Teljesen mindegy, hogy a Fidesz javaslatára vagy a mienkre: az a lényeg, hogy ezt mi támogattuk. Támogattuk azt is, hogy ezekre az elkövetőkre jóval szigorúbb büntetési tételkeret vonatkozzon, sőt azt mondtuk, nem az a lényeg, hogy a felső határt mennyivel emelem, hanem az, hogy az alsó határt emelem meg, azaz megmondom, mi az a minimum, aminél kevesebbet nem lehet adni. Azt gondolom, ez egy hatékonyabb rendszer. Sajnálom, hogy ezt a javaslat kiküszöbölni törekszik, mármint a fideszes javaslat.
Továbblépek a közfeladatot ellátó személlyel kapcsolatban megfogalmazott módosító javaslatra. Igen, attól, mert valamit esetleg lehet az újságokban olvasni, bár néha az ember valóban meglepődik rajta, attól még az igaz is lehet, és attól az még jogos is lehet. Úgy gondolom, bár minden tiszteletem a pedagógusoké, és mélységesen elítélem azt, aki a pedagógust megveri és bántja, de ugyanúgy minden tiszteletem a mentőápolóé, ugyanúgy minden tiszteletem az egészségügyi alkalmazottaké, akiket ugyanígy érnek hátrányok. És úgy hiszem, az egyiket hiba kiemelni a többi közül. De ugyanígy minden tiszteletem azé a tisztességes postásé, aki a pénzt viszi ki, és adott esetben ezért esik rablás áldozatául. (Közbeszólások. - Dr. Répássy Róbert: Az már más helyzet! Az rablás!) Úgy gondolom, akkor ezt is ki lehet emelni. És akkor a végén eljutunk oda, képviselőtársam, amire ön utalt, hogy a végén mindenkit kiemelünk, és akkor a teljes kategóriát, amelyik a közfeladatot ellátó személyekre vonatkozik, egyre súlyosabb büntetési tételkerettel fenyegetjük majd azokat, akik sérelmükre bűncselekményt követnek el. És akkor eljutunk oda is, hogy a közfeladatot ellátó személyek és a hivatalos személyek összehasonlításában szigorúbb büntetés fogja fenyegetni azt, aki közfeladatot ellátó személyt támad meg, mint aki hivatalos személyt támad meg. Én azt gondolom, ez nem helyes. Azt gondolom, kár ilyen különbségeket tenni.
Az intézkedő rendőrrel kapcsolatban nem magát a rendőrt védi, hanem egy szituációt véd: a magyar közrend védelme érdekében kerül kiemelésre egy bizonyos rendőr egy bizonyos szituációban. Hangsúlyozom, nem általában, nem általában a rendőr: az intézkedő rendőr. Ennek van indokoltsága, azt gondolom, az itt beterjesztett javaslatnak pedig nincs.
Talán a legkényesebb kérdés, politikai szempontból a legkényesebb kérdés - mert egyébként büntetőjogi szempontból a "három csapás" és a középmérték nagyobb jelentőséggel bír gyakorlati szempontból - a nemzetiszocialista és kommunista rendszer bűneinek nyilvános tagadása elnevezésű bűncselekmény, illetve hogy ez váltsa föl a holokauszttagadás bűntettéről szóló rendelkezést. Szeretném azt leszögezni már most, hogy az MSZP frakciója soha nem kívánt kettős mércével mérni. A mi saját javaslatunk volt az, talán emlékeznek azok a fideszes képviselőtársaim, akik az előző ciklusban is képviselők voltak - de talán azok is, akik nem, hiszen újságot attól még olvashattak -, hogy szocialista javaslat volt az alkotmány módosítására az, szinte szó szerint, ami most itt előttünk fekszik. És ezt a javaslatot a Fidesz képviselőcsoportja nem támogatta. Azért nem tudott valósággá válni. És azt is pontosan tudja Répássy képviselőtársam, hiszen akkor beszéltünk erről nemegyszer, hogy azért nem fogadtuk be többek között - vagy elsősorban, így fogalmazok - az önök módosító javaslatát, amely kiterjesztette volna a büntetőjogi védelmet az itt megfogalmazott cselekményekre is, mert úgy értékeltük, hogy ahogy az eddigiek során is, ez is egy parlamenti trükk arra, hogyan lehet megakadályozni, hogy az Országgyűlés még az előző ciklusban végszavazást tudjon tartani a holokauszttagadásról. Ha ugyanis befogadjuk az önök módosító javaslatát - amit egyszer már egyébként saját maguk nem támogattak -, akkor nem lehetett volna ezt a végszavazást megtartani. Ezért maradt a holokauszttagadás.
Azt kell tehát mondjam, elvi ellentét e vonatkozásban köztünk nincs. De azt mindenképpen meg kívánom jegyezni - és ebben nem tudok frakcióálláspontot mondani, csak a sajátomat -, hogy én szívem szerint úgy tudnám ezt támogatni, ha belekerülne a "holokauszttagadás" kifejezés mint kifejezés is a törvényi tényállásba, tehát annak elemévé válna. Valahogy körülbelül így: aki nagy nyilvánosság előtt a holokausztot avagy a nemzetiszocialista és kommunista rendszerek által elkövetett egyéb népirtás és más, emberiség elleni cselekmények tényét tagadja, kétségbe vonja, s a többi, az három évig terjedő szabadságvesztéssel büntetendő. A holokauszt semmi máshoz nem hasonlítható, és ezt nem én mondom elsősorban, hanem nagyjából megegyezik a történészek véleménye ezzel kapcsolatban. Azt is el tudom képzelni, hogy a holokauszttagadás ennek a bűncselekménynek egy minősített esetét képezze. De azt, hogy kikerüljön a törvényi tényállásból, semmiképpen nem tartom elfogadhatónak. Úgyhogy ez irányú módosító javaslatot be fogok nyújtani a tisztelt Országgyűlésnek, és nagyon kérem önöket, hogy támogatni szíveskedjenek.
Összefoglalva tehát: így együtt ezt a törvényjavaslatot ebben a formájában bizonyosan nem tudjuk támogatni, az általam talán picit túl hosszan is elmondott és ecsetelt részletek miatt. Úgyhogy a tárgysorozatba-vételét és az általános vitára alkalmasságát sem fogom támogatni.
Köszönöm szépen.
ELNÖK: Köszönöm. Gaudi-Nagy Tamás képviselő úr jelentkezett.
DR. GAUDI-NAGY TAMÁS (Jobbik): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Bizottság! Tisztelt Képviselőtársak! Nagyon fontos témában került elénk ez a T/25. törvényjavaslat, hiszen a Jobbik Magyarországért Mozgalom is nagyon markánsan megfogalmazta programjában és leírta, definiálta, hogy bizony közbiztonsági válsághelyzet van Magyarországon. Ebből fakadóan azokban a válság sújtotta övezetekben - mindannyian tudjuk, mely régiókra gondolunk: tehát Északkelet-Magyarország, illetve Dél-Dunántúl egyes régiói - tényleg élhetetlenek az életviszonyok, hiszen napi szinten kell rettegniük az embereknek attól, hogy a személyi és vagyoni biztonságuk vajon a nap végére megmarad-e, egyáltalán ha hazatérnek, akkor a házukat egyben találják-e az ott levő szeretteikkel együtt vagy sem. Tragikus és drámai a helyzet.
Azt gondolom, az előttünk fekvő törvényjavaslat nem merít teljeskörűen ebben a szabályozási kényszerhelyzetben, tehát nem teszi meg azt a teljes körű lépést, amit ebben a körben meg kellene tenni. Hozzányúl egyes elemeiben a büntető jogszabályok, anyagi jogszabályok, büntetés-végrehajtási, tehát kiszabási és anyagi jogszabályok rendszeréhez, de teljes körű revíziót nem hajt végre a magyar büntetőjog szabályrendszerében. Nyilván hozzá kell tegyük, ez csak egy elem a probléma megoldásában, és nagyon bízunk benne, hogy a kormányoldal nem áll le, hanem majd tovább fog menni, bár bízunk benne, hogy majd egy olyan belügyminiszterrel, aki nem alapított közös céget a szemkilövető Gergényi Péterrel, és nem menti föl a 2006. őszi rendőrterrorban játszott szerepe miatti felelőssége alól. Tehát mindenképpen a rendőri szervezetnek egy nagyon radikális és kemény átalakítására szükség van, de ha már a Btk.-módosítás elénk került, akkor valóban fel kell tenni a kérdést, hogy miért csak ennyit markolt ez a hatalmas többség, amely előttünk áll - ráadásul egy feles törvényről van szó -, hiszen ugyanilyen erővel bizony akkor néhány témát fel kell vessek, amelyek hiányoznak.
Többek között például a leginkább égető problémák egyike az úgynevezett kis súlyú vagyon elleni cselekményeknek a megítélése. Egyébként nagyon pikáns a dolog, hogy az Alkotmánybíróság tegnapi ülésén döntött éppen arról, hogy egy magánszemély országos népszavazási kezdeményezést indított abban a tárgyban, hogy szabálysértés helyett bűncselekménynek minősüljön a 2000 forintot meghaladó lopás, sikkasztás, jogtalan elsajátítás, orgazdaság, 2000 forintot meghaladó kárt okozó készpénz-helyettesítő, fizetési eszközzel való visszaélés, csalás, szándékos rongálás, illetve a 2000 forintot meghaladó vagyoni hátrányt okozó hűtlen kezelés. Ez lenne például az egyik olyan elem, ami nagyon-nagyon markánsan hiányzik, hiszen a mindennapok életében, a jogszabályi határokat átlépő jelenségekkel szemben a helyi jegyzők és a helyi rendőrök viaskodnak most jelenleg a saját eszközeikkel ezekkel a megélhetési bűnözőkkel. Ebben nagyon komoly lépés lenne, ha például ez a szabálysértési értékhatár lemenne erre, és bűncselekménynek minősülne a 2000 forint fölötti tartomány. Ez bizony nagyon keményen meggondolásra késztetné azokat a sajnos megélhetési bűnözőket, akik garázdálkodnak az ország területén. Tehát szűk így a javaslat.
A középmértékes büntetéskiszabási elvvel alapvetően egyetértünk, tehát ez egy jó irány. Azonban megfontolandónak tartjuk azt a felvetést, amit Bárándy képviselőtársam mondott, hogy valóban teljesen mérlegelés nélkül alkalmazzuk-e ezt minden típusú bűncselekményre. Itt két szabályozási lehetőség van: vagy emeljük ki azokat, amelyekre alkalmazni kívánjuk, vagy emeljük ki azokat, amelyekre nem kívánjuk alkalmazni. Én mondjuk, felvetek csak egy szabályozási kört. Például, és most sajnos megint csak az elmúlt nyolc év történetéből tudok kiindulni - és nemzeti jogvédőként mondom ezt, gyakoroló jogvédőként -, amikor lényegében a politikai szabadságjogok határterületén mozgó emberek, akik radikálisan, keményen léptek föl az előző nyolc év népszuverenitást sértő, nemzeti érdekeket sértő tevékenysége miatt, azokat az egyesülési jog, gyülekezési jog, véleménynyilvánítási szabadság kategóriában rendszeresen lökte át a hatalom a jogalkalmazás eszközeivel a kriminalizáció zónájába, tehát próbálta őket vagy szabálysértési, vagy büntetőjogi eszközökkel megrendszabályozni. Nekem tehát az a határozott aggályom, bár nagyon bízom benne, hogy vége lesz ennek a gyalázatos korszaknak, ezért is fogunk majd e tárgyban egy külön, igazságtételinek nevezhető törvényjavaslattal előjönni nemsokára, amelyben ezt deklaratíve is ki kellene mondani, hogy szakítani kell ezzel a jogállamiságot tipró gyakorlattal, amit megvalósított az előző nyolc évben a Gyurcsány-Bajnai-kormányzat, azonban nekem az az aggályom, hogy azért a nehézségi erő nehogy továbblendüljön. A fékek-ellensúlyok rendszere nemcsak az alkotmányjog területén fontos, hanem például itt a büntetőjog területén is. Nekem tehát az a határozott fölvetésem, és azt hiszem, ezt meg is fogjuk fogalmazni valamilyen formában, hogy például a politikai szabadságjogok határterületén joggyakorlók, akik adott esetben vagy a hevülettől, vagy bármilyen más körülmény miatt átlendülnek vagy az átlendülés határára kerülnek a büntetőjog zónájába, az ő vonatkozásukban ez a bizonyos középmértékes büntetéskiszabási gyakorlat azért ne érvényesüljön. Mert most konkrét példát mondok: van egy ütközős, kemény tüntetés, mondjuk, valamely közügy tárgyában, éppenséggel amikor a szovjet emlékmű eltávolítását követelő tüntetők jelennek meg a Szabadság téren, még a régi reflexek dolgoznak a rendőrségben, bízom benne, hogy ez azért nem lesz így, de ha mégis összeütközésre kerül sor, volt ilyenre példa 2008. szeptember 20-án, pont éppen ilyen célból jelentek ott meg tüntetők a téren, és bizony összecsapásra került sor rendőrök és tüntetők között. Ilyen helyzetben szándékváltás hatása alá kerülnek adott esetben tüntetők, akik nem azt tervezik, hogy ők rendőrökkel konfliktusba kerülnek, de úgy élik meg a szituációt, hogy rájuk támadtak a rendőrök, jogellenesen oszlatják fel a tüntetést, és saját maguk vagy szeretteik megvédése érdekében adott esetben erőszakosnak nevezhető módon lépnek fel rendőrrel szemben. Azt mondom, egy ilyen típusú cselekménynek a megítélésében azért ne kerüljön már egy kalap alá az a tüntető, aki kibillent a saját nyugodt lelkivilágából, ne kerüljön azzal egy kalap alá, akik viszont szamurájkarddal, fejszével, vasvillával támadnak az intézkedő rendőrre, amikor mondjuk, kimegy egy körözött cigányt igazoltatni vagy előállítani a helyi kapitányságra, vagy éppenséggel két, egymást mészároló cigány társaság szétválasztása céljából jelenik meg egy járőrautó, és erre mind a két csapat rájuk rohan, és életveszélyes helyzetet idéz elő. Úgyhogy én azért nagyon komoly disztinkciót javasolnék. Élesen meg kellene különböztetni a jogalkotónak ezeket a helyzeteket, úgyhogy e tárgyban fogunk egy előterjesztést tenni.
A "három csapás" témakörben a történeti hűség kedvéért jegyezzük meg, hogy éppen Volner János képviselőtársunk nevéhez fűződik tulajdonképpen - itt ilyen kis presztízsviták bontakoztak ki, hogy ki terjesztette elő melyiket, hogyan -, tehát ő volt először az, aki a Magyar Gárda Mozgalom szóvivőjeként 2008 őszén Olaszliszkán bejelentette ezt a koncepciót, a "három csapás" koncepciót, és ez végül is aztán belekerült a törvényhozás örvényébe, s így ennek nyomán most előttünk fekszik ez a jogszabályjavaslat, ami végül is üdvözlendő. Nyilván lehetne itt sok mindent cizellálni, de ezt majd a részletes vitában szerintem meg fogjuk tenni, tehát alapvetően jó irányt jelent. S egyébként az előttünk fekvő anyag a kaliforniai és a szlovákiai jogalkalmazás eredményeiről - ahogy itt röviden át tudtam nézni -, azt hiszem, elég meggyőző adatokat mutat e tekintetben.
Itt én abszolút nem értek egyet Bárándy Gergely képviselőtársammal, hogy akkor tényleg ilyen kvázi választási lehetőség nélkül marad az, aki két erőszakos bűncselekményt elkövetett már, visszaesőnek minősül, és semmi tétje nincs, hogy akkor most elköveti-e a harmadikat is, mert... Hát van egy választása: ne kövesse el a harmadikat, és akkor nem kerül valós életfogytig...! (Dr. Bárándy Gergely: Én nem ezt mondtam.) Bocsánat, én így értelmeztem; akkor lehet, hogy valahogy rosszul jött le. Akkor kérlek, hogy ezt majd igazítsd ki. (Dr. Répássy Róbert: Ha már elkövette, akkor nincs, valóban.) Akkor már nincs választás - de előtte van választás! Pont erről szól. Utána nem tudom, miért merül föl, hogy van-e választása. Elkövette, akkor már belelépett abba a hajóba, amibe nem kellett volna, és ezért bizony neki a vasszigorral kell szembesülni, mert ebben az országban meg kell védeni az embereket. Tényleg drámai a helyzet. Mi is jártuk az országot, gondolom, képviselőtársaim is, de főleg a Jobbik Magyarországért Mozgalom nagyon erőteljesen támogatást is kapott azokban a régiókban, ahol nagyon érzékeny volt ezekre a problémákra, amelyet közbiztonsági válsághelyzet néven tudunk jellemezni. Ezért fogalmaztuk meg a zéró tolerancia elvét a programunkban, és ezért örülünk, ha ilyen elemek most megjelennek a törvényalkotás terén. Tehát nem vagyunk az a típusú ellenzéki párt, amelyik csak azért mond nemet az előterjesztésre, mert éppen mi most ellenzékben vagyunk, hanem saját konstruktív eszközeinkkel próbálunk adott esetben még jobb javaslatokat hozzátenni, vagy megvédeni olyan szervezeteket, személyeket, vagy olyan köröket vagy érdekeket, amelyeknek a motivációi kapcsán, mondom még egyszer, társadalmi veszélyesség tekintetében óriási különbség van, egy ilyen típusú tüntetőnek a forrófejű konfliktusa egy rendőrrel, és mondjuk, egy tudatos szembemenetel intézkedő rendőrrel, aki éppen például egy közgarázdálkodó csapatot választ szét.
S akkor végül, hogy elérkezzünk az 5. §-hoz, amely kapcsán kiemelésre kerül a közfeladatot ellátó személyek közül konkrétan a pedagógus kategória, és az ő sérelmükre elkövetett cselekményt szigorúbban szankcionálja. A programunkban mi is kiemeltük éppen a pedagógusokat, mentősöket, tűzoltókat mint még fokozottabban védendő, közfeladatot ellátó személyeket. Azt gondolom, ez egy jó irány. Bár nyilván a belső arányosságra figyelni kell a büntetések mértékében, ez egy szigorú szakmai követelmény. De én azt gondolom, valóban egy nagyon akut társadalmi igény van erre, hogy fokozottabban védjük a pedagógusokat, hiszen a társadalmi viszonyokra kell reagálnia a jogalkotásnak, és itt bizony azt tapasztaljuk, valóban, szinte napi hír, hogy éppen az említett válságövezetekben, egyszerűen személyes törlesztéseket hajtanak végre a tanáron olyan szülők, akik egyszerűen nem nevelték meg a gyermekeiket, ezt a szerencsétlen tanár próbálja megtenni az iskolában a saját eszközeivel, és utána a szülő gyakorlatilag leszámol azzal a tanárral, aki úgymond nem a gyermekének tetsző dolgokat mondott. Ezt igenis meg kell akadályozni, írmagostul ki kell irtani ezt a jelenséget. De sajnos a mentősöket mindenképpen meg kell említeni, ők ugyanilyen konfliktusgócban vannak, szintén célpontjai az ilyen típusú, társadalomra mélyen veszélyes cselekményeknek. Gondoljunk bele: az életet mentő embert bántják, vélt vagy valós sérelem miatt kezet emelnek rá. Azt gondolom, igenis súlyos büntetéseket kell kiszabni. Úgyhogy én javaslom, hogy a mentősöket, tűzoltókat is vonjuk be ebbe a körbe.
A 6. §-ban a holokauszttagadás büntethetősége mellé belépne most a kommunista rendszer bűnei nyilvános tagadásának a büntetése. Le kell szögeznünk, a magunk részéről azon az állásponton vagyunk, hogy ha történeti mélységekben össze kell mérni a népirtások szintjeit, eleve kicsit abszurd belemenni abba, hogy most akkor hol folyt több vér, és melyik vér a fájdalmasabb; azt gondolom, ebbe nem helyes belemenni. De ha mégis a számoknál vagyunk, nyilván le kell szögezni: a kommunista rendszer nevéhez fűződik 110 millió halálos áldozat, ezzel szemben a nemzetiszocialista rendszer kevesebb áldozatot produkált. Az sem volt jó dolog, kétségkívül nem volt jó dolog, de az egyenlő mércével mérés elvét ha elővesszük, mégiscsak a történelmi tényekhez legyünk hűek. S ebben viszont nekünk nagyon markáns álláspontunk van, ami eltér mindkét párt, tehát a Fidesz és az MSZP álláspontjától: mi a véleménynyilvánítási szabadság védelmének a talaján állunk, és ennek jegyében írtuk le a programunkban és ragaszkodunk ahhoz, hogy a véleménynyilvánítási szabadság mindennemű olyan korlátozását ellenezzük, amely adott esetben a történelmi tényekről, múltról való gondolkodást, vitatkozást korlátozza, hiszen ez tulajdonképpen nem más, mint a gyűlöletbeszéd elleni fellépésnek álcázott kísérlet arra, hogy a múlt értékelését, a jelen problémáinak tárgyalását és a jövőre szóló társadalmi vagy csoporttervek szövögetését korlátozza.
Mondok egy konkrét példát; lehet, hogy ebből egy feljelentés fog születni. Éppen tegnap röppent be az e-mailes postaládámba egy anyag, auschwitzi statisztika néven - nem tudom, honnét jött -, hivatalos statisztikákat tartalmaz arra vonatkozóan, hogy milyen jogcímen hány ember tartózkodott az auschwitzi haláltáborokban, és itt megdöbbentő számokat látok. Most nem akarom ezt hosszan ismertetni, de teljesen más számokat olvasok itt, mint amik eddig az úgymond hivatalos történelemtudomány kereteiben megjelentek. Van alternatív történelemtudomány erről is, csak őket sok országban üldözik. De azt gondolom, nem helyes irány üldözni azokat, akik a történelem egyes tényezőivel, konkrétan, mondjuk, a holokauszttal kapcsolatban olyan véleményt fogalmaznak meg... Most legyünk büntetőjogászok, nézzük meg: cselekmények tényét tagadja, ez egy viszonylag még egzaktabb kategória. De az, hogy kétségbe vonja vagy jelentéktelen színben tünteti fel - azért bíró legyen a talpán az, aki ezt tisztességgel, becsülettel meg fogja tudni ítélni, hogy én most azzal, hogy itt behivatkoztam az auschwitzi statisztika című művet vagy írást, ezzel én most tulajdonképpen akkor jelentéktelen színben tüntettem fel? Vagy azzal már jelentéktelen színben tüntetem fel a holokauszt kétségkívül létező számú - csak nem tudjuk, mennyi a reális szám - áldozatainak a fájdalmát vagy ezt a rettenetet, azzal én jelentéktelenítem, ha arról beszélek, hogy valójában a bolsevizmus sokkal több áldozatot követelt? Azt gondolom, ez egy abszolút rossz út.
Értem a logikáját a Fidesznek abban, hogy úgymond egyenlítsük ki a dolgot, tehát valóban, az mindenképpen tarthatatlan helyzet volt, hogy a Gyurcsány-Bajnai önkényuralmi időszak utolsó ülésnapján ez volt a legfontosabb, hogy ezt fogadja el a Magyar Országgyűlés, hogy csak a holokauszt tagadása a tiltott. De azt gondolom, ez nagyon-nagyon téves út, és igenis, én nagyon meglepődtem, amikor Sólyom László ezt aláírta, és nem vitte előzetes normakontrollra, hiszen a korábbi saját normakontrolljai mind sikerre vezettek az ilyen típusú, véleménynyilvánítási szabadságot korlátozó törvényekkel szemben. Éppen ezért határozott álláspontom, hogy egyébként nem is alkotmányos az a Btk.-tényállás. Ehhez még hozzá lehetne tenni, mondjuk, az örmény népirtás, az ukrán népirtás, a holodomor tagadását. Hozzáteszem egyébként, csak halkan kérdezem meg - itt éppen Murányi Levente képviselőtársammal beszéltük -: és a hungarocídium? Tehát a magyarság ellenében elkövetett népirtás vajon miért nem szerepel a védendő jogtárgyak között, vagy mint elkövetési lehetőség miért nem merül föl? Hiszen azért ne dugjuk a fejünket a homokba, igenis a magyarsággal szemben egyfajta népirtási folyamat zajlik, különböző intenzitással, és nem találjuk itt mint elkerülendő vagy tilalmazott cselekményt. Ez tehát szerintem egy abszolút zsákutca.
Nagyon bízom benne egyébként, nem tudom még, mit fog mondani a Lehet Más a Politika képviselője - nincs itt Schiffer András, de ha ő itt lenne, biztos vagyok benne, hogy valószínűleg csatlakozna az álláspontomhoz, hiszen jogvédőként vele együtt nagyon sok esetben kellett a szabadságjogokat megvédeni. És mi nagyon érzékenyek vagyunk erre, sokkal érzékenyebbek vagyunk, mint önök, akik tapasztalt jogalkotóként sok ideje már jogot alkotnak, de mi igenis, testközelben észleljük azt, hogy mennyire vissza lehet élni egy olyan jogszabállyal, amely egy nagyon széles önkényes jogalkalmazásra nyit lehetőséget, és ez bizony eszköze lehet annak, hogy a demokratikus közélet... Az Alkotmánybíróság számos határozata rögzíti, hogy a demokratikus közélet feltétele a félelemmentes, megalkuvásmentes véleménynyilvánítás lehetőségének fennállása. És ezt támadja alapjaiban egy ilyen tényállás. Ezt hatályon kívül kell helyezni. (Élénkülő zaj, mozgolódás.) De hatályon kívül kell helyezni a lex Gárda törvényjavaslatot is...
ELNÖK: Figyeljünk, képviselőtársaim!
DR. GAUDI-NAGY TAMÁS (Jobbik): Köszönöm - azt hittem, be kell fejeznem (Derültség.), pedig úgy éreztem, most nagyon tárgyszerű voltam. (Közbeszólások.)
ELNÖK: Lehet, hogy azért beszélgetnek, mert kifáradtak.
DR. GAUDI-NAGY TAMÁS (Jobbik): Világos, de én úgy érzem, azért elég fontos dolgokról van szó (Közbeszólások.), és valóban, mindenképpen megemlíteném, hogy ugyanezen az utolsó tárgyalási napon fogadta el az Országgyűlés az egyesülési joggal való visszaélésnek egy ilyen még emeltebben büntethető formáját, ami nyilvánvaló módon egy újabb lex Gárdának minősíthető, amely szintén aránytalanul súlyos büntetési tételt alkalmaz az ilyen típusú cselekményekkel szemben. Hozzáteszem, éppen Gárda-ügyben most nyújtjuk be két héten belül a strassbourgi Emberi Jogi Bírósághoz a beadványunkat. Nagyon sok ügy fordult már meg ezen az Emberi Jogi Bíróságon; ez az egész Gárda-ügy nem egy lefutott történet, erre azért felhívnám a figyelmét mindenkinek. Nyilván van egy felülvizsgálati ítélet, és azóta van egy Új Magyar Gárda Mozgalom, amely nem azonos a korábbival, úgyhogy itt egy elég komplex dologról van szó, tehát nem egy lefutott tény.
Tehát így, ilyen összefüggésekkel látjuk mi ezt az előttünk fekvő javaslatot, amely tehát összességében általános vitára alkalmas, tartalmaz sok értékes szempontot, azonban hiányoznak belőle bizonyos szabályozási tárgyak a szigorúbb és hatásosabb fellépés érdekében a közbiztonsági válsághelyzet megszüntetésére. Ellenben tartalmaz olyan elemet, amelyik kifejezetten alkotmányellenes, ez a 6. §, ennek pedig kifejezetten a visszavonását indítványozzuk, illetve mi magunk ilyen tartalmú módosító indítványt fogunk előterjeszteni.
Köszönöm.
ELNÖK: Köszönjük szépen. Szilágyi Péter képviselő úr fogja ismertetni a Lehet Más a Politika álláspontját.
SZILÁGYI PÉTER (LMP): Köszönöm szépen, elnök úr. Szeretném megnyugtatni Gaudi képviselő urat, hogy az LMP álláspontja ebben a tekintetben is egységes, tehát Schiffer András úr nevében is tudok beszélni.
Ha már ennél a témánál tartottunk, én is hadd kezdjem itt: a holokauszt, illetve a kommunista rendszerek által elkövetett bűncselekmények Btk.-ba való bekerülésével. Most megint annak vagyunk a tanúi, hogy politikai patikamérlegre tesszük több millió ember vérét, áldozatát és könnyét. Megint arról van szó, hogy a XXI. században beszélünk az elmúlt évszázad traumáiról, és nem arról beszélünk, hogy hogyan haladunk a jövő felé. Ezen túl kell lépnünk. Ezen úgy kell túllépnünk, hogy ki kell beszélnünk ezeket a sérelmeket. Ezért nem tudjuk támogatni azt, hogy büntetőjogi eszközökkel ennek akadálya legyen. Nem! Kérem, ezeket ki kell beszélnünk magunkból, meg kell beszélni, hogy ezen túl tudjunk lépni. Úgyhogy megnyugtatom Gaudi Tamás urat, hogy egységesek vagyunk ebben a tekintetben. (Dr. Gyüre Csaba: Köszönjük.)
Ugyanakkor érdeklődéssel hallottam a forrófejű forradalmárok, illetve a szamurájkardos cigányok közti párhuzamot. Nos, kérem, a bűncselekmény az bűncselekmény, függetlenül a bőrszíntől. Nem szeretném, ha bőrszín alapján tennénk a bűncselekmények elkövetői között különbséget. (Moraj, mozgolódás.) Ez nem az az ország, úgy vélem.
Hadd térjek rá a "három csapásra". Tisztelt Kormánypárti Többség! Önök a könnyebb utat választották. A Lehet Más a Politika nem tagadja azt, hogy súlyos helyzetben van Magyarország főleg néhány régiója, ahol nagyon komoly és súlyos körülmények alakultak ki a bűncselekményeket tekintve. Ez azonban, úgy gondoljuk, nem büntetőjogi eszközzel megoldandó, hanem ennek egyik legfőbb oka, hogy a rendszerváltást követő húsz évben a mélyszegénység olyan szintje alakult ki Magyarországon, ami reménytelenségbe taszította az embereket. Sokkal komplexebb kérdés ez, semhogy büntetőjogi intézkedéssel ezt meg lehessen oldani. Nagyon furcsának tartjuk, hogy az új Országgyűlésnek már az első hetében ez ennyire fontos, és nem látunk arra utaló jeleket, hogy önök ezt hogyan kívánják komplexebb módon megoldani, úgy, hogy reményt adjanak ezeknek az embereknek, hogy ne ez a mélyszegénységből fakadó bűnözés legyen az egyetlen menekülési út számukra.
Nem tudom, a törvény előkészítése során önök megnézték-e a nemzetközi példákat. Répássy képviselő úr már mondta, hogy ez egy Amerikából importált jogintézmény lenne. Én most megnéztem a Képviselői Információs Szolgálat által készített anyagot, ahol az amerikai példánál érdekes dologra bukkantam. Ugyanis az elemzők megállapították - ezt a 10. oldalon találják -, hogy a bűnelkövetések számának csökkenése nem vagy nem számottevően írható a "három csapás" törvény javára. Érdekes egy alatta található grafika, hogy egy másik kutatás szerint valamelyest csökkent a bűnelkövetések száma, ugyanakkor ez csak meghatározott ideig tartott, és a "három csapás" törvény hatályban léte alatt elkezdett növekedni újra. Komplexebb kérdésről van itt szó. Megállapították a kutatók, hogy demográfiai, szociológiai és gazdasági okai vannak annak, hogy a bűnelkövetés miképpen alakul.
Az LMP tisztelettel kéri önöket, hogy ne a könnyebb utat válasszák, ne a népszerűbb utat válasszák, hanem vállalják fel a komplex és a jövőbe mutató megoldások Országgyűlés elé való bocsátását. Köszönöm szépen.
ELNÖK: Köszönöm szépen. Gyüre Csaba alelnök úr kért szót.
DR. GYÜRE CSABA (Jobbik): Köszönöm szépen, elnök úr. Nagyon örülünk annak, hogy egy társadalmi igényt akar a Fidesz-KDNP kielégíteni ezzel a törvényjavaslattal, hiszen teljesen egyértelműen törvényhozói feladat az, hogy ha egy adott államban, adott országban a közrend, közbiztonság megromlik, a bűncselekmények elszaporodnak, akkor a törvényhozói hatalomnak, illetve a végrehajtói hatalomnak is együttesen kell fellépnie e társadalmi változások megelőzése érdekében.
A Fidesz-KDNP "három csapásról" beszél, és kidolgozott egy törvényjavaslatot, amelynek alapján, úgy gondolják, a bűncselekmények jobban megelőzhetőek vagy visszaszoríthatók. A Jobbik Magyarországért Mozgalom programja erre egyértelmű megoldást ajánlott, mégpedig egy csapásra kívántuk volna megoldani ezt a helyzetet. S mi nem azt mondjuk, hogy a törvényhozói oldalon kell lereagálni a bűncselekményeknek ezt az elszaporodottságát, hanem a végrehajtási oldalon, azaz a bűnüldöző szervek munkájában, illetve annak az átszervezésében. Éppen ezért tettünk javaslatot a programunkban arra, hogy Magyarországon a vidék közrendjének, közbiztonságának megőrzése, illetve helyreállítása érdekében csendőrséget kellene felállítani. És mi ezzel értünk egyet, egy olyan szervezet felállításával, amely sokkal hatékonyabban tud fellépni, hiszen a jelenlegi alkotmányos és jogszabályi meghatározottság elegendő lenne arra, hogy megfelelő hatékonysággal tudjanak az állami szervek fellépni a bűncselekmények elkövetőivel szemben.
Mindamellett, hogy ez egy viszonylag egyszerű megoldás, szigorítani a bűncselekmények büntetési tételét, jórészt egyetértünk azzal, hogy szabályozza az 1. §-ban a törvényjavaslat a büntetési tétel középmértékének irányadóságát, hiszen a törvényhozónak mindig jogában áll meghatározni, hogy magát a törvényét hogyan kell értelmezni. Én nem gondolom, hogy ez a bírói függetlenségnek az elvétele, illetve a csökkentése lenne, hiszen inkább abba az irányba megy el ez a törvényjavaslat, hogy egységesítse a bírói jogalkalmazást, tehát ebből a szempontból mindenképpen előnye van, illetve iránymutató arra, hogy innen kell kiindulnia a jogalkalmazásnak, figyelembe véve az enyhítő körülményeket, illetve a súlyosbító körülményeket. Nem érzem azt, hogy a bírói függetlenség ebben az esetben csorbulna, hanem nagyon helyes, hogy egy egységesített bírói jogalkalmazás irányába mozdítja el a törvényjavaslat a jogalkalmazást a jövőre nézve.
Amihez hozzá kívánok még szólni, az a közfeladatot ellátó pedagógus. Nagyon üdvözlöm a Fidesz-KDNP-nek ezt a javaslatát. Amellett, hogy megyei listáról jutottam be, tudom, hogy Szabolcs-Szatmár-Bereg megyében nagyon erősen érinti az embereket, az állampolgárokat, a pedagógusokat súlyosan érinti ez a probléma. Azt gondolom, látni kell, mekkora ennek a társadalomra veszélyessége, és mekkora az elszaporodottsága. S igenis, nem tehetünk egyenlőségjelet ez esetben a közfeladatot ellátó személyek között, hiszen sajnos kiemelten elszaporodtak azok a bűncselekmények, különösen Északkelet-Magyarországon, ahol ezek a fajta bűncselekmények előfordulnak a pedagógusok sérelmére. A lakossági fórumaimon tapasztaltam azt, amikor pedagógusok szólítottak meg bennünket, hogy egyszerűen már nem mernek bemenni tanítani, és nem tudnak fellépni hathatósan, nincs semmilyen fegyelmezési eszköz a kezükben, mert abban a pillanatban az fog történni, amennyiben keményebben lépnek föl, hogy fizikai erőszakot fognak alkalmazni velük szemben, és ennek ők nem látják a határát. Nem látják azt, hogy a magyar állam, a magyar végrehajtói hatalom meg akarja óvni a pedagógusokat ezektől a bűnelkövetőktől, akik nemcsak hogy a pedagógussal szemben követnek el bűncselekményeket, hanem az egész osztállyal, az egész ifjúsággal szemben, az oktatási rendszerünk alapjait ássák alá. Ez tehát nagyon veszélyes a társadalomra, és én kiemelten üdvözlöm azt, hogy egy ilyen törvényjavaslat született. A Jobbik frakciója ezt a paragrafust teljes mértékben támogatni fogja.
Az utolsó paragrafus a 6., amelyikről még szót ejtenék, és nem kívánok túl sok mindent ezzel kapcsolatban elmondani, hiszen Gaudi-Nagy Tamás képviselőtársam elmondta a Jobbik Magyarországért Mozgalom álláspontját. Elsődlegesen is azt, hogy mi alkotmányellenesnek tartjuk ennek a paragrafusnak, a 269/C. §-nak egyáltalán a beemelését a büntető törvénykönyvbe. Mi sem pró, sem kontra nem szeretnénk abban állást foglalni, hogy ezt ki kellene bővíteni, mert szerintünk ennek a paragrafusnak itt nincs helye, hiszen akkor beszélhetnénk a mohácsi csata áldozatainak az emlékéről, a muhi csata áldozatairól, és belevehetnénk az egész magyar történelmet ebbe és annak az áldozatait, mert akkor lennénk konkrétak.
Mi eleve abból indulunk ki, hogy véleményünk szerint már amikor az MSZP ezt előterjesztette, és az utolsó plenáris ülésen ezt elfogadták, alkotmánysértést követett el a tisztelt Ház, hiszen az alapvető szólásszabadságot és véleménynyilvánítási szabadságot vonta meg az emberektől egy történelmi kor tudományos elemzése tekintetében. S amikor ez a törvény megszületett, én hirtelen Madách Az ember tragédiájának a világában találtam magam, ahol Konstantinápolyba érve éppen arról beszélgetnek, hogy Isten egylényegű-e vagy többlényegű. Aztán megszületik a törvény, hogy aki nem támogatja az egylényegűségét, annak máglyán kell végeznie. Tehát valahol nagyon messzire nyúlik az, ha egy ilyen történelmi kérdést büntető törvénykönyvi szintre emelünk fel.
Ezzel kapcsolatban még annyit szeretnék elmondani, hogy a Jobbik Magyarországért Mozgalom előkészítette az alkotmánybírósági beadványt, amely ennek a felülvizsgálatára vonatkozik, és a közeljövőben ezt be fogjuk nyújtani. (Dr. Gaudi-Nagy Tamás: De reméljük, hogy nem kell.) Ezért is mondjuk azt, hogy erről nem kell tárgyalni, hanem éppen hatályon kívül kellene helyezni ezt a paragrafusát a törvénynek.
Köszönöm szépen.
ELNÖK: Köszönöm szépen. Ismételt hozzászólást kért Bárándy Gergely képviselő úr.
DR. BÁRÁNDY GERGELY (MSZP): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Bizottság! Kérdeztek tőlem valamit, gondoltam, hogy illik válaszolni, de azóta fölmerült több olyan körülmény is, amire egyébként is szerettem volna reagálni a megszólalások kapcsán, de amivel kezdem, az a válasz.
Természetesen nem arra értettem, hogy van-e választása vagy nincs a bűnelkövetőnek, hogy elköveti-e azt a harmadik bűncselekményt vagy sem, hanem én arról a helyzetről beszéltem - de Répássy képviselőtársam akkor is megerősítette, hogy ő így értette -, hogyha már elkövette a harmadikat. És félreértés ne essék, ne gondolja rólam és rólunk senki, hogy pártolnánk ezt; igen súlyos, igen szigorú szabályokat hoztunk azokkal szemben, akik egyszer-kétszer-háromszor erőszakos bűncselekményeket követnek el. Az én büntetőjogi felfogásom alapján egyébként, és ezt a különös résznek egy átfogó kodifikációja során nagyon támogatnám, hogy az erőszakos bűncselekmények és minden egyéb más bűncselekmény sokkal markánsabban váljon el egymástól, mint egyébként most az a Btk.-ban szerepel. Ennek is egyébként megvan a jogtörténeti oka. Nyilván emlékeznek arra, amikor elkezdtek szigorodni a gazdasági és a vagyon elleni bűncselekmények, és így értek végül össze az erőszakos bűncselekmények büntetési tételkereteivel, és alakultak ki azok a furcsa helyzetek, amikor sok esetben egy brutális bűncselekmény kevésbé súlyosan büntetendő, mint egy nagyobb lopás vagy egy nagyobb értékre elkövetett gazdasági bűncselekmény. De nyilván nem erről van most szó. Arról van szó, hogy ha elköveti a harmadikat, akkor utána semmi nem tartja vissza már a negyediktől, ötödiktől, hatodiktól. (Közbeszólások: A börtön, ott van bent.) Nincs más gát, megszűnik a gát. És én ezt a helyzetet nem látnám szívesen.
Továbblépnék ezen, mert azt gondolom, így is túlmagyaráztam, mindenki számára érthető az én gondolkodásmódom. Vagy elfogadható, vagy nem, azt nem tudom, de érthető.
Szeretném kiemelni, mélységesen nem értünk egyet Gaudi-Nagy Tamással abban, hogy a büntető jogalkotás során bárkiben is fölmerülhet az, hogy cigány bűnözők között, magyar bűnözők között vagy tüntetésen részt vevő bűnözők között különbséget tegyen. Teljesen mindegy, hogy milyen helyzetben és milyen identitással követ el valaki bűncselekményt! Aki bűncselekményt követ el, ugyanúgy el kell nyerje érte a büntetését. Nincs tüntetésen alkalmazandó büntetőjog és tüntetésen kívül, nincs magyar faluban és romatelepen alkalmazandó büntetőjog - egy büntetőjog van, ami mindenkire ugyanúgy vonatkozik. És én elítélek minden olyan embert, aki bűncselekményt követ el, tekintet nélkül arra, hogy ezt hol teszi és milyen minőségben teszi.
Harmadrészt: megnyugtatta LMP-s képviselőtársam Gaudi-Nagy Tamást, hogy az álláspontjuk azonos, mármint az LMP-nek és a Jobbiknak abban, hogy nem kell büntetni a holokauszttagadást, illetve az önkényuralmi rendszerek által elkövetett, emberiségellenes bűnök tagadását. Engem, mondjuk, ez kevésbé nyugtat meg. De tudom, hogy az LMP-ből legalábbis Schiffer Andrásnak ez kitartó véleménye, hiszen meglehetősen sokat vitatkoztunk egymással a nyilvánosság előtt is még a TASZ-os múltjában. Azért mindenképpen kiemelendőnek tartom, hogy ez engem nem nyugtat meg, sőt azt tudom mondani, hogy engem hallatlan büszkeséggel tölt el, hogy tagja lehettem annak az Országgyűlésnek, amelyik végre megteremtette a holokauszttagadás büntethetőségét. S ha ezt a törvényjavaslatot továbbfejlesztjük, abban én minden segítséget szeretnék megadni.
Még egy mondat ezzel kapcsolatban. A holokauszttagadás büntetendősége Magyarországnak nemzetközi jogi kötelezettsége. Ezt számtalanszor megvitattuk már az elmúlt ciklusban az Országgyűlésben. Az alkotmányosság körében merültek föl egyáltalán aggályok, de a nemzetközi kötelezettség vonatkozásában senki nem cáfolt meg ezzel kapcsolatban. Úgyhogy ezt megerősíteném most is, hogy e cselekmény büntethetőségének a megteremtése Magyarországnak önként vállalt nemzetközi jogi kötelezettsége. Abban az esetben, ha valaki ez ellen szól, akkor az amellett szól, hogy az ENSZ-egyezményből Magyarország lépjen ki, azt mondja fel, és egyébként az Európai Unió számos normáit, beleértve a strassbourgi Emberi Jogi Bíróság gyakorlatát is, negligálja és ne vegye figyelembe. Én úgy gondolom, ez az álláspont, ez a vélemény tarthatatlan.
S végül a tanárveréssel kapcsolatban csak egyetlen megjegyzést szeretnék említeni. A súlyosabb eseteit ennek a bűncselekménynek nem a közfeladatot ellátó személy elleni erőszak körében kell keresni. Ha valaki súlyos ilyen jellegű cselekményt követ el, az halmazatban fog állni testi sértéssel, emberöléssel, emberölés kísérletével. Amire, nagyon helyesen, igen súlyos büntetési tételkereteket állapít meg a jogalkotó, és mindezt egyébként halmazatban lehet elbírálni a közfeladatot ellátó személy elleni erőszakkal. Tehát arra kérem képviselőtársaimat, ezt is mérlegeljék akkor, amikor arról döntenek majd, hogy szükséges-e szigorítani - egyszerűen fogalmazok - a tanárverést és ennek körében a közfeladatot ellátó személy elleni erőszaknak a törvényi tényállását. Tehát nem ez az egy vonatkozik erre, súlyos esetekben halmazati büntetést fognak kiszabni.
Köszönöm szépen.
ELNÖK: Köszönöm. További jelentkezések volt, részben Gaudi-Nagy Tamás egyperces hozzászólást kért - mérni fogjuk az időt -, korlátozta az időtartamot. Itt van mellettem az óra, mérni fogom.
Ezen kívül pedig Szilágyi Péter jelentkezett. Úgy gondolom, képviselő úr, arra adtunk itt szavazatokat, hogy az LMP álláspontját ismertesse. Elnézést kérek, de kérem, tekintsen el ettől, mert végül is nem a bizottság tagjaként vesz részt a vitában.
Úgyhogy egy percre - mérjük - Gaudi-Nagy Tamásnak adom meg a szót, utoljára.
DR. GAUDI-NAGY TAMÁS (Jobbik): Sajnálom, hogy ez tényleg ilyen rövid idő, most magammal tolok ki, tudom, mert arról beszélek, hogy miért ilyen kevés az idő, és kevesebb jut az érdemire, de tényleg, ezek nagyon fontos dolgok!
A nemzetközi egyezményből fakadó kötelezettséget senki nem fogja rajtunk számon kérni, csak mi vagyunk a felelősei annak, hogy magunkra erőltetünk-e egy olyan véleménynyilvánítási szabadságot korlátozó szabályrendszert, ami igenis a demokratikus közélet egészséges működését alapvetően fenyegeti, veszélyezteti. Tehát ez egy abszolút tévút, ezt még egyszer megerősítem.
Differenciálni kell. Igenis, szerintem differenciálni kell. A szabadságjogok gyakorlásával kapcsolatosan eljáró személyek társadalomra veszélyessége ég és föld, összevetve a vagyon elleni vagy személy elleni bűncselekmények elkövetésére szakosodott néprétegek, rétegek tevékenységével. Tehát teljesen más a fenyegetettségi szint.
És új büntetési nemek is hiányoznak; a hiányokat még tudnám hosszan sorolni, de úgyis módosító indítványokat fogunk benyújtani. Új büntetési nem lehetne a közösségi erőforrásokból történő kizárás például, amely az egyes szándékos bűncselekmények elkövetőivel szemben kiterjed az állami... (Az elnök csenget.), önkormányzati rendszerekből való kizárásra is...
ELNÖK: Köszönjük, képviselő úr. Határozathozatal következik... (Jelzésre:) Bocsánat! Elnézést kérek, az előterjesztő még nem reagált.
Dr. Répássy Róbert válaszai, reflexiói
DR. RÉPÁSSY RÓBERT (Fidesz): Én biztosan nem tudom egy percre korlátozni magam, és elnézést kérek, de eddig nem szóltunk hozzá; előterjesztettem, utána csak az ellenzék véleményeit hallottuk. Igyekszem mértéktartó lenni, hogy ne provokáljak újabb vitát, de mégiscsak válaszolnom kell bizonyos felvetésekre.
Bárándy képviselő úr a legelső felszólalásában felvetette azt, hogy egyeztettünk-e a jogalkalmazókkal például a középmértékes büntetéskiszabásról. Nem egyeztettünk. Ugyanis a feladatmegosztás, vagy ha úgy tetszik, a hatalommegosztás úgy néz ki, hogy ez itt a törvényhozás, az meg ott a törvényeket végrehajtó, jogalkalmazó szervezet. Tehát a bíráknak a törvényeket kell végrehajtani. Én értem, hogy vannak szakmai szempontok. Ezeket a szakmai szempontokat ezerszer hallottuk már a bíróktól. De őszintén szólva, csak azért, hogy a bírókat mentesítsük attól, hogy kénytelen megindokolni azt, miért tér el a középmértéktől, ezért nem vagyunk hajlandóak visszavonni a középmértékes büntetéskiszabásra tett javaslatunkat. Ismerjük azt, hogy a bírák nem szeretnek hosszasan indokolni, és nekik ehhez indoklási kötelezettséget ír elő a törvény. De valójában nem generális szigorítást ír elő a középmértékes szabály, hanem ahogy mondtam, egy jogalkotói értelmezést és egy indokolási kötelezettséget. Ezt nem fogják szeretni a bírák, mert nem szeretik megindokolni azt, hogy miért tértek el a középmértéktől. De ez meg legyen az ő problémájuk - dolgozni kell a pénzükért, ez a helyzet.
A következő megjegyzése Bárándy Gergelynek az volt, hogy ő nem ért egyet azzal, hogy valamit olvasni lehet az újságban, és akkor utána majd ezért jönnek a Btk.-módosítások. Hát, képviselő úr, itt nagyon rossz pályára téved! Én azt gondolom, az elmúlt négy évben az önök minden egyes Btk.-módosítása aktuálpolitikai célokat szolgált. Csak hogy egy példát mondjak, tényleg egyetlenegyet: tojásdobálás. Ne vicceljen már! Azért, mert megdobálták Demszky Gábort, utána jött azonnal a Btk.-módosítás! Önök végig ezt csinálták. Ezzel szemben, mondjuk, a középmértékes büntetéskiszabás egy általános büntetőpolitikai filozófiai irány, és nem aktuálpolitikai irány.
Bárándy Péter szemünkre vetette... - Bárándy Gergely, elnézést... (Dr. Bárándy Gergely: Ő is!) -, Bárándy Gergely a szemünkre vetette, hogy elutasítottuk azt az alkotmánymódosítást, amely alkotmányossá tette volna a gyűlöletbeszédet. Ön is emlékszik, akkor is igazságtalan volt ez a vádjuk: azért utasítottuk el, mert négy alapjog-korlátozás volt benne, és ebből csak egyetlenegy vonatkozott a gyűlöletbeszédre, az összes többi alapjog-korlátozás a gyülekezési szabadság korlátozására, az egyesülési jog korlátozására vonatkozott, meg már nem emlékszem, mire. Tehát azért utasítottuk el, mert önök egy árukapcsolást csináltak, és ezt nem tudtuk elfogadni.
Gaudi képviselő úr azt mondta, hogy ez egy jó irány, de nem egy teljes körű koncepció. Ebben egyetértek. Alapvetően az új kormány programjában, remélem, akár benne lesz, akár nem, de az igazságügyi programban mindenképpen egy új büntető törvénykönyv megalkotása is szerepelni fog, ahol igyekszünk majd most már tényleg rendszerbe szervezni az új büntetőpolitikai irányt, lévén, hogy tényleg azt látjuk, hogy nagyon sokszor módosításra került a büntető törvénykönyv, és számos következetlenség van benne, a büntetési rendszerében, az egyes bűncselekmények szabályozásában, és a többi, és a többi. Tehát megérett egy új Btk.-ra az idő, ez a válaszom arra, amit mondott.
A holokauszttagadás bűncselekménnyé nyilvánításának az alkotmányossága. Nos, én is azok közé tartozom, akik ezt a véleménynyilvánítási szabadság korlátozásának tartják. De onnantól kezdve, megmondom őszintén, hogy Sólyom László köztársasági elnök úr kihirdette ezt a törvényt, és arra hivatkozott, hogy az indoklásban is felhívott 14/2000-es alkotmánybírósági határozat, amelyik az önkényuralmi jelképek alkotmányosságát vizsgálta, azt mondta Sólyom László, hogy ezen az elvi alapon ő nem lát alkotmányos aggályt, úgy gondolja, hogy bizonyos esetekben igenis korlátozható a véleménynyilvánítás szabadsága: nézze, ha ez így van, akkor emellett nem mehetünk el szó nélkül. És amennyiben a büntető törvénykönyv büntetni rendeli a holokauszt tagadását, akkor ezt, hogy úgy mondjam, ki kell egyenlíteni, és valóban azonos elvek alapján kell megalkotni. Erről szól a javaslatunk, hogy tételezzük föl, hogy ez a javaslat alkotmányos, tételezzük föl, hogy ha Sólyom László álláspontját osztja majd az Alkotmánybíróság, akkor alkotmányos egy ilyen büntetőjogi tényállás: akkor viszont ezt, ahogyan mondtam, az azonos mérce alapján kell megítélni, mind a nemzetiszocialista bűnök tagadása tekintetében, mind a kommunista rendszerek bűneinek a tagadása tekintetében.
És itt kell megemlítenem azt, hogy vajon miért büntetendő ez a cselekmény. Merthogy a Jobbik vitatja azt, hogy egyáltalán ez a cselekmény, a holokauszt tagadása mitől indokolt, hogy ezt pönalizáljuk, hogy ezt büntessük. Nemcsak a holokauszt tagadására, hanem nyilván a kommunizmus bűneinek a tagadására is vonatkozik, amit mondani fogok. A mi elvi álláspontunk az, hogy ez a cselekmény, mármint hogy ilyen véleményeket hangoztatnak nagy nyilvánosság előtt, az áldozatok vagy a hozzátartozóik emberi méltóságát sérti, vagy ha úgy tetszik, kegyeleti jogait sérti. Hiszen most gondoljon bele abba a helyzetbe, hogy valaki, akinek az apja, nagyapja meghalt, mondjuk, az auschwitzi haláltáborban, az az ember azt hallja nagy nyilvánosság előtt, hogy meg sem történt az, amibe az édesapja belehalt. Ez sérti az áldozatok emberi méltóságát, és sérti a hozzátartozók kegyeleti jogait. Ezért indokolt, az emberi méltóság védelme érdekében indokolt a büntetőjogi szabályozása ennek a kérdésnek, legalábbis ez a mi elvi álláspontunk.
Még egy érv. A Lehet Más a Politika véleményében szerepelt, hogy a mélyszegénység megoldása hosszú távú feladat. Ezzel maximálisan egyetértünk. Csakhogy a közbiztonság helyreállítása az meg rövid távú feladat. Mind a ketten tudjuk, hogy a mélyszegénységet fölszámolni sokkal hosszabb időbe kerül. Nem arról van szó, hogy mi a könnyebb utat választjuk, hanem hogy a mélyszegénységet orvosolni, lehet, hogy egy emberöltőbe telik, míg azoknak a mélyszegénységben élő embereknek a sorsa felemelkedik. Ezzel szemben a közbiztonságot helyreállítani, hogy semmiféle vagyoni helyzet ne legyen indok arra, hogy valaki bűncselekményeket követ el, azt gondolom, ez egy azonnali feladat, tehát egy határozott rendészeti feladat, és ebben a büntetőjognak is van szerepe. Egyetértek tehát önnel, csak nem szabad felcserélni a sorrendet. A közbiztonságot helyre kell állítani, és természetesen a mélyszegénység megszüntetésén pedig minden kormánynak, minden következő kormánynak dolgozni kell.
A "három csapás" ügyben szintén az LMP véleményére azt tudom mondani, kétségtelen, ha jól megnézzük, kikre vonatkozik a "három csapás" törvény, akkor azt kell mondjam, ennek a törvénynek a bevezetése inkább a generális prevenció céljait szolgálja, a speciális prevenció céljait kevésbé. Merthogy valószínűleg kevesebb emberre fog az vonatkozni, mint amilyen visszatartó erővel bírhat az, hogy például egy harmadik bűncselekményt már nem követnek el.
S azért Bárándy Gergelynek is mondom, hogy kire sújt le a "három csapás", vajon kire sújt le: öttől tizenöt évig terjedő szabadságvesztéssel sújtott bűncselekményről van szó, amely esetben a "három csapás" szabályai szerint már életfogytig tartó szabadságvesztést kell kiszabni. Nos, elmondom, mi minősül például öttől tizenöt évig terjedőnek: például a gyermekkorú sértett sérelmére többek által elkövetett erőszakos közösülés. Én azt gondolom, aki harmadik alkalommal ilyen bűncselekményt követ el, azt valóban életfogytiglanra kell ítélni. Vagy mondjuk, a fegyveres rablás, azt életfogytiglanra kell ítélni; aki harmadízben ilyen bűncselekményt követ el, azzal szemben már nincs lehetőség a prevenció céljait szem előtt tartani, azzal szemben már a társadalom önvédelme sokkal fontosabb szempont.
Köszönöm szépen, hogy meghallgattak, ennyit kívántam elmondani.
ELNÖK: Köszönöm szépen. Lezártuk a vitát. Határozathozatal következik.
Szavazás a tárgysorozatba-vételről
Aki amellett van, hogy tárgysorozatba vegyük a javaslatot, annak kérem a szavazatait. (Szavazás.) 21 igen. Aki ellenezte a tárgysorozatba-vételt? (Szavazás.) 4 nem. (Tartózkodás nincs.)
Szavazás az általános vitára alkalmasságról
Aki az általános vitára alkalmasság mellett van? (Szavazás.) 18 igen. Aki az általános vitára alkalmasságot ellenezte? (Szavazás.) 7 nem. (Tartózkodás nincs.) Köszönöm szépen.
Tájékoztatásul jelentem be, hogy most értünk a napirendi pontjaink feléhez, amit 2 órakor kezdtünk el.
Tisztelt Bizottság! Áttérünk a 3. napirendi pontunkra: az állami vezetői mulasztások, illetve az állam nevében elkövetett jogsértések áldozatait megillető kártérítésekről szóló határozati javaslat új változatának megvitatására. Kivételesen, rendhagyó módon itt van az egyik előterjesztő, Gulyás Gergely képviselőtársunk. Őt illeti a szó.
Gulyás Gergely szóbeli kiegészítése
GULYÁS GERGELY (Fidesz): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Bizottság! Azzal próbálom a javaslat, remélem, amúgy is létező népszerűségét tovább növelni, hogy nagyon gyorsan és röviden fogom előterjeszteni.
A javaslat két témakört érint. Az egyik - időrendi sorrendben haladva - a 2006. augusztus 20-ai tűzijáték során bekövetkezett tragédia és az ezzel kapcsolatos állami felelősség kérdésének a rendezése, a másik pedig a 2006. őszi rendőri túlkapásoknak az ügye.
Ami az előbbit illeti a tűzijátékkal kapcsolatosan, ott valójában folyamatban van egy polgári per is, ez azonban 2006 ősze óta a mai napig nem jutott el odáig, hogy közbenső ítélettel a bíróság legalább a jogalap tekintetében döntést hozzon. Ugyanakkor az augusztus 20-i tűzijátékot követően már két nappal a Miniszterelnöki Hivatalban egy Szilvásy György által aláírt vizsgálati jelentés készült, továbbá készült egy olyan ombudsmani jelentés, amelyet az állampolgári jogok általános biztosa készített. Ezek teljesen egyértelműen határozzák meg azokat a súlyos mulasztásokat, amelyeket a katasztrófavédelem, de különösen a Miniszterelnöki Hivatal és a rendőrség elkövetett. Úgy gondoljuk, hogy az államnak ebben az esetben el kell ismernie a jogalapot, és az indokolt kártérítési igényeket ki kell elégítenie.
A 2006. őszi rendőri jogsértésekkel kapcsolatosan az a Fidesz-Magyar Polgári Szövetségnek választási ígérete is volt, ennek több része van. Ez most itt nem a felelősségre vonás része. Arról ez a bizottság már biztosan hallott, hogy miniszterelnöki megbízott is lesz ebben a témakörben, sőt az emberi jogi bizottságnak is lesz egy albizottsága, amelyik a miniszterelnöki megbízott munkáját kívánja elősegíteni. De itt most kifejezetten a kárpótlásról, illetve a kártérítésről szól ez az előterjesztés, és e tekintetben utasítja a kormányt arra, hogy a még le nem zárt kártérítési ügyekben, illetve indokolt kártérítési igényekkel kapcsolatosan a kártérítések ügyét rendezze. Világosan meghatározza a javaslat azt a személyi kört is, aki erre jogosult. Úgy gondoljuk, ez egy pontos meghatározás, és nem ad arra lehetőséget, hogy ezzel visszaélésszerűen olyanok is kártérítést kapjanak, akik bármely okból erre nem jogosultak.
Egyébként pedig úgy gondoljuk, igazából mind a két kérdésről elmondható, de különösen a 2006. őszi jogsértésekről, hogy nem egy nyitott jogvitát döntenek el ezek az ügyek, hanem egész egyszerűen a korábbi korszak következmények nélküli világát igyekeznek lezárni, és ezt akarják rendezni. Azt az előterjesztés preambulumában is, amit nagyon fontosnak tartunk, rögzítjük, hogy olyan brutális, példátlan rendőri erőszakra és emberijog-sértésekre a rendszerváltozást követően Magyarországon nem került sor, mint amilyenre 2006 őszén sor került, s úgy gondoljuk, ezt világosan rögzíteni és rendezni kell. Sőt azt is mondhatjuk, hogy egyébként már a késő Kádár-korszakban is ismeretlen volt az a fajta brutalitás, amivel 2006 őszén az MSZP-kormány által irányított rendőrség eljárt.
Ezen túlmenően talán még egy mondatot érdemes megemlíteni. A preambulum szintén megemlékezik arról is, bár közvetlen jelentősége az országgyűlési határozatban ennek nincs, hogy az igazságszolgáltatás sem volt képes ellátni azt a feladatát, ami egyébként ebben az esetben szükséges lett volna. Első fokon - és itt az első fokról van szó - az előzetes letartóztatások indítványozására, illetve elrendelésére minden alap nélkül került sor, és ezt most már jogerős másodfokú döntések is megállapították, illetve ezekben az esetekben sor került büntetőeljárások megszüntetésére is. Úgyhogy úgy gondoljuk, erről is fontos megemlékezni. De ami, mondjuk, a joghatást kiváltó része a határozati javaslattervezetnek, az a kártérítések ügyének rendezése.
Köszönöm szépen.
ELNÖK: Köszönöm. Megnyitom a vitát. Elsőként Steiner Pál képviselő úr jelentkezett, utána Bárándy képviselő úr, aztán Gaudi-Nagy Tamás.
DR. STEINER PÁL (MSZP): Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Bizottság! Én nem kívántam a korábbi időszakban a vitát terhelni esetleg személyes érintettséget érintő ügyek felvetésével is, de két javaslatom lenne mindenféleképpen elnök úrnak.
Az első, hogy jó lenne, ha napirendre tűzné a bizottság - ha van ennek törvényes kerete, ha nincs, akkor akár egy informális beszélgetésen -, hogy milyen munkamódszerben, milyen munkastílusban kívánunk dolgozni; mire vonatkozik az elnök feladata, kompetenciája, hatásköre; milyen stílust kellene a bizottságban megvalósítani. Mert ahogy az emberre érvényes, úgy a bizottságra is, hogy a stílus maga az ember. Ezt azért említem meg, tisztelt elnök úr, mert a korábbi bizottsági ülésen is volt a bizottsági ülés végén egy váratlan intézkedése, az egyik képviselőtársam delegálása az alkotmányügyi bizottság nevében valamilyen konferenciára, vagy mire, ezt nem tudom, mert nem bontotta ki teljesen. És most is azt látom a vita vezetésében, hogy nem egyenlő mércével tetszik mérni: az egyik képviselőnek megengedi, hogy párbeszédet folytasson, a másik képviselőre rászól; az egyiknél szóvá teszi, hogy túl sokat beszél, a másiknál ez nem szempont. Tehát azt gondolom, hogy kellene egy ilyen egységes rend.
A másik javaslatom az, hogy döntsük el lelkiekben, hogyan kívánjuk az alkotmányügyi bizottságot megélni. Én kész vagyok arra, hogy éjjel 3-ig is vitatkozzunk, vagy ameddig bírjuk, de az alkotmányügyi bizottságnak az a feladata, hogy a véleményeket meghallgassa. Ezért én ezzel az elszántsággal jöttem ide. Miután öreg ember vagyok, lehet, hogy nem pontosan tudom már idézni, azt hiszem, Voltaire mondta azt, hogy halálosan gyűlölöm az ön véleményét, de mindent megteszek azért, hogy elmondhassa. Így vagyok Gaudi képviselőtársam véleményével is. De szeretném azért elmondani, hogy jó lenne, ha képviselőtársam valami erkölcsi minimumot betartana, és az elnök úr ebben segítene, hogy ne provokálja folyamatosan a bizottság többi tagját, azokkal a sunyi áthallásokkal, azokkal a statisztikai idézgetésekkel, azokkal az enyhén átkódolt, nagyon kicentizett ügyekkel, amiben nem mond ki bizonyos kifejezést, de körülírja. Mert én nem szeretném az én személyes viszonyaimat idehozni, de mind a két oldalról van bőven sérelmem, és halálosan sért, amikor Gaudi úr a "berepülő" statisztikáról beszél, és Auschwitzot említi.
ELNÖK: Képviselő úr, melyik napirendi ponthoz tetszik hozzászólni? Mert elrendeltem a 3. napirendi pont tárgyalását, az előadó ismertette.
Amit elmond, arra vissza fogunk térni természetesen. A Házszabály egyébként részletesen tartalmazza az elnök jogkörét, annak korlátaival. Nincs ügyrendje a bizottságnak...
DR. STEINER PÁL (MSZP): Na, elnök úr, pontosan ezt a szigorúságot várnám a továbbiakban is!
ELNÖK: Köszönöm szépen. Akkor az a kérdésem, hogy a napirendi ponthoz hozzá tetszik-e szólni, mert ha nem, akkor továbbadjuk a szót. Ugyanis jelentkezett még...
DR. STEINER PÁL (MSZP): Azt gondolom, elnök úr, ha nincs erre más ügyrendi szabály, amíg nálam van a szó, akkor jeleznem kell, hogy befejeztem a hozzászólást.
ELNÖK: Én megértettem. Megkérdeztem mint a bizottságot vezető elnök, hogy a tárgyban előterjesztett napirendhez kíván-e hozzászólni, vagy pedig másról akar beszélni. Ön azt mondta, hogy másról akar beszélni, legalábbis eddig ezt mondta.
DR. STEINER PÁL (MSZP): Elmondtam az elején két olyan ügyrendi javaslatot, amelyben az elnök urat kértem, hogy segítsen ebben. De köszönöm a szigorúságot. Rátérek a tárgyra. Arra kérem, az összes többi képviselő szempontjából is ugyanilyen szigorú legyen.
Ami a tárgyat illeti, abból kiindulva, hogy én nagy türelemmel hallgattam végig a hozzászólásokat, és ez is egy nagyon fontos ügy, szeretném elmondani azt a néhány gondolatot, amelyet sikerült itt összeraknom az országgyűlési határozattervezetet illetően.
Az egyik, amit szeretnék rögzíteni, hogy azt vélem, nincs annak akadálya, hogy a Magyar Országgyűlés, főleg az önök kétharmados többségének a birtokában, bármilyen nyilatkozatot, proklamációt elfogadjon, és ebből következően azt olyan tartalommal fogadja el, amely az önök ízlésének megfelel. Ezért én a nyilatkozatnak azzal a részével nem is nagyon foglalkoznék, amely kifejezetten politikai természetű. Ezt megértük a NER vitájánál, a nemzeti egység rendszeréről beszélek. Van némi probléma egyes mondatoknak az értelmezésével, de azt gondolom, ez egy szakbizottság, és ebből következően ezzel én most nem terhelném a bizottságot.
Van néhány általános probléma. Az első általános probléma az, hogy ez a nyilatkozat kilép a magyar jogrendszer keretei közül. Ez a nyilatkozat olyan jogviszonyokba akar beavatkozni, ami idáig nem voltak szokásos, például a polgári jogviszonyokba, amelynek sarkalatos törvénye a polgári törvénykönyv. És nemcsak az a baj, hogy kilép, hanem az a baj, hogy egy alkotmányosan elfogadott hatalommegosztást is kétségessé tesz, mégpedig egy elég régit, ami a törvényhozói, bírói és népképviseleti rendszerre vonatkozik, hiszen lényegében egy következő jogvitákban határozott utasításokat ad a magyar bíróságok számára, hogy ezekben az ügyekben miképpen döntsenek.
Ezt azért állítom, mert az én álláspontom szerint ma Magyarországon kártérítéssel kapcsolatos határozatot, döntést kétféleképpen lehet hozni. Vagy a károkozó és a károsult megegyezik; az egyezségnek az a lényege, hogy egyik fél sem kívánja feltárni az indokait, ezt esetleg egy bíróság még végzésbe is foglalhatja, ha ez peres eljárás során történik; vagy a bíróság ítéletet hoz a kárigény tekintetében. Itt pedig, ezt a szakaszt kihagyva, ez a határozat lényegében egy általam nem felfogható módon, mert az, hogy az Országgyűlés felkéri a kormányt, ez nem rendezi a teljes processzust; általam nem látott módon utasítást ad egy magyar állami szervnek, hogy a személyek megalapozott kártérítés-követelését kiegyenlítse. Ezt egy hallatlanul nagy problémának látom. S hogy néhány elméleti problémáról is beszéljek, el kellene dönteni, hogy a Ptk.-ban megjelölt általános felelősségről beszélünk - én most nem akarom elmondani a 339. (1) bek.-et kívülről, mert lehet, hogy már nem is tudnám -, vagy valami ennél több feltétlen felelősségről beszélünk, ami állami vezetőktől fokozottan megkövetelhető. Tehát mi ez a felelősség, ami az állami vezetőktől így megkövetelhető? Olyan, mint egy veszélyes üzem? Vagy nem akarom sorolni tovább a dolgokat; azt gondolom, kollégák vagyunk, nagyjából érzékeltettem, mire gondolok.
Azt vélem, hogy ha proklamáció szintjén megállapítják önök, hogy itt mi történt a tűzijátékkal összefüggően - azokat a jelentéseket én nem ismerem, amit képviselő úr megemlített; célszerű lett volna legalább a kivonatát idecsatolni -, azt vélem, hogy akkor megvannak azok a rendes vagy rendkívüli jogi eljárások, ha ítélt dolog van, rendkívüli jogorvoslatok, amelyekkel ezt a problémát újra lehet rendezni. De sommásan kimondani, mint ha a magyar polgári jogban nem létezne a vis maior, sommásan most kimondani, egy meghatározatlan eljárás előtt, közben, után, hogy a tűzijáték megszervezésének hibái, a kapcsolódó jogi szabályozás hiányosságai... - nem akarom tovább sorolni -, azt gondolom, nem lenne szerencsés, ha a Magyar Országgyűlés ilyet tenne.
Ami a következő problémát illeti, egy kárigénynél minden esetben tisztázni kell a jogcímet, a jogalapot, a tényszerűséget, és sorolhatnám még tovább azokat a nagyon fontos elemeket, a felróhatóságot, a jogellenességet, az okozati összefüggést, a kár és a felróható tevékenység közötti összefüggéseket... Tisztelettel kérdezem, ebből a határozatból számomra az derül ki, hogy mintha ezt a Magyar Államkincstár tenné meg. Az viszont nagy baj lenne, ha egy állami szerv ilyen hatáskörrel és kompetenciával rendelkezne.
Vannak nagyon komoly összemosások is. Az én emlékeim szerint 2006. szeptember 17-én éjszaka a TV-székház ostroma (Közbeszólások: 18-án!) egy egészen más ügy volt, mint a 2006. október 23-ai és az azt követő események, minden elemében. Én most nem akarok ebbe az értelmezésbe belemenni, de az én emlékeim szerint ott sok minden más történt, például rendőröket vertek, vagy le kellett venniük a sisakjukat, szétrombolták a TV-székházat, meg felszedték a kockaköveket. Ezt összemosni, ezt összerakni, és ezt egy ilyen kötőjeles vagy "közötti" időszakként jelezni, a legfinomabban úgy tudnám minősíteni, hogy csúsztatás.
A harmadik alapvető probléma, hogy én azt szeretném tisztelettel javasolni, hogy persze, ha gondolják, legyen nyilatkozat. Ha olyan nyilatkozatot tudnak letenni az asztalra, amely még az ellenzéknek, az ellenzéken belül a Magyar Szocialista Párt képviselőinek is elfogadható, készséggel megszavazzuk. Nincs semmi okunk arra, hogy bármilyen olyan cselekményt, felróható magatartást eltussoljunk vagy abban közreműködjünk, ami a magyar jogszolgáltatásban a bíróságok előtt megállapítást nyert. De ilyen, egy magyar jogrendszerből kilépő határozatot, amely sommásan, bizonyítási eljárás, bizonyítékok felsorolása nélkül állapít meg olyan ügyeket, amiről még képünk sincs, azt hiszem, nem lenne jó, ha a Magyar Országgyűlés ezt elfogadná.
Azt javaslom tisztelettel, önöknek minden eszköz megvan a kezükben: lehetőség van a hatáskörrel rendelkező igazságszolgáltatási szerveknek különböző eljárási eszközökkel élni - azok lehetnek rendesek, mert egy csomó kérdésben az elévülési idő nem telt el; lehetnek rendkívüliek, amennyiben itt ítélt dolgokról is van szó -, hogy ezeket az eszközöket igénybe véve, a Magyar Köztársaság alkotmányos jogrendjének megfelelően, az abban rögzített hatáskörök, illetékesség tekintetében ezek az eljárások megnyugtatóan végigmennének, és az arra felhatalmazással bíró magyar független bíróság - amennyiben független marad - tenne ennek az ügynek pontot a végére.
Így, ezzel a nyilatkozattal két alapvető probléma van. Egy: álláspontom szerint belenyúl a magyar polgári jogviszonyokba, nem látható módon belenyúl a büntetőjogi ítélkezésbe is - nem pontosan értem ennek a zárójelnek a fogalmát, mert valami vagy ítélt dolog, vagy nem ítélt dolog, vagy valaki lemondott, vagy nem mondott le az igényérvényesítéséről -; egyszerű nyilatkozati elven, ha jól láttam a papírt, a Magyar Államkincstár kifizet. Tehát számos olyan probléma van, amely bizonyítja, hogy kilépett ez a határozat a jelenlegi joggyakorlatból és jogszabályi környezetből. És ami még nagy probléma szerintem, hogy az országgyűlési határozat a jogalkotásról szóló jogszabály alapján a legjobb akarattal is az egyéb jogforrások közé sorolható - és akkor még nagyon megengedő voltam -, semmiféleképpen nem törvény, rendelet vagy más jogforrás.
Ezért én nagy tisztelettel azt kérem az előterjesztőktől, gondolják ezt újra, és a magyar polgári jognak megfelelően rendezzük ezt az ügyet, ami pedig a büntetőjogi vonzatokat illeti, azt a büntetőtörvények szerint; és amennyiben politikai felelősséget meg akarnak állapítani, azt pedig tegyék parlamenti eszközökkel. Köszönöm szépen.
ELNÖK: Köszönöm szépen. Még ketten jelentkeztek, de mielőtt megadnám a szót a jelentkezők sorrendjében Bárándy Gergelynek, tájékoztatom képviselő urat, hogy a bizottság ülésének vezetésével kapcsolatban természetesen az Országgyűlés elnökéhez fordulhat, aki az ilyenkor szokásos módon az ügyrendi bizottságnak fogja kiadni. Tájékoztatom, hogy ugyanaz a bizottság fog eljárni, ahol most is ül. Köszönöm szépen.
Bárándy Gergelyt illeti a szó.
DR. BÁRÁNDY GERGELY (MSZP): E felvezetés után nagyon köszönöm, elnök úr. Tisztelt Bizottság! Ezzel a határozattal nekem csak problémám és csak bajom van. Először is, és talán nem túlzás állítani, hogy maga a határozat - és talán nem túl nagy szavak ezek itt - történelemhamisításra tesz kísérletet. Ugyanis az egész, főleg a 2. pont azt a látszatot kelti, mintha 2006 szeptemberében és októberében csak és kizárólag rendőrségi vagy rendőri jogsértések történtek volna, és minden tüntető, aki ennek részese volt, mármint az ott megtörtént eseményeknek, azok mind békések voltak. Egy szót sem szól arról ugyanis, hogy fordítva is történtek problémák. Nem szól arról ez a határozat, hogy vajon több tucat rendőr mitől sérült meg. Valószínűleg nem egymást verték meg. Nem szól arról, hogy a tüntetők között voltak olyanok is, akik törtek-zúztak-romboltak, és egyébként rendőröket vertek meg.
Nem szól ez a határozat arról, hogy több jogerős elítélés született; egyébként megjegyzem, rendőrök vonatkozásában is, de az ott jelen lévő tüntetők vonatkozásában is. És hiába szól ez a határozat csak és kizárólag a demonstrálók vagy éppen az utcán tartózkodó nem rendőröket ért jogsértések jóvátételéről, pénzbeli jóvátételéről, azt gondolom, ami ide le van írva, az nem fedi a valóságot. Akkor alakítsuk át úgy, hogy ezek az események történtek, és egyébként ez a határozat ezek közül csak arra tesz kísérletet vagy csak arra tesz javaslatot, hogy a nem rendőr kárvallottakat miként kell kártalanítani. Ezt meg lehet tenni.
Tartalmi szempontból van még egy probléma. Természetesen én is azt gondolom, meggyőződésesen azt gondolom, hogy ami jár, azt ki kell fizetni. Ha valakit, legyen az rendőr, legyen az tüntető, vagy éppen egyik sem, csak bármilyen kárt szenvedett, akkor őt kártalanítani kell, ha az neki jár. De azt azért szeretném hangsúlyozni, hogy a közpénzből olyat kifizetni, ami nem biztos, hogy jár, ami vitatott követelés, bármilyen módon, mert mondjuk, az eljárás még nem zárult le, de az a fél, aki kötelezett lenne, vitatja, jelen esetben a magyar állam: ha ilyet kifizetnek minden további mérlegelés nélkül, akkor az bizony lehet hűtlen kezelés is vagy hanyag kezelés, de megvalósított bűncselekmény. Azt szeretném megkérdezni, hogy e vonatkozásban az előterjesztő képviselőjének mi a véleménye, ezt a problémát hogyan lehet feloldani.
Ami viszont számomra biztosan támogathatatlanná teszi a határozati javaslatot, az egy bővített mondat, és ezt szeretném fölolvasni: "Tovább súlyosította a helyzetet, hogy az előzetes letartóztatások indítványozásakor és elrendelésekor az első fokon az ügyészi és a bírói szervezet sem volt képes alkotmányos rendeltetésének megfelelni, és a személyi szabadságot korlátozó kényszerintézkedésekre az esetek többségében megfelelő szakmai indok hiányában, a büntetőeljárás alapelveinek semmibevételével került sor."
ELNÖK: Ez így volt. (Dr. Répássy Róbert: Így van.)
DR. BÁRÁNDY GERGELY (MSZP): Ezt biztos, hogy nem mondta a másodfok, egy. (Közbeszólások: De igen!) Kettő: aki ezt leírja, és aki ezt képes támogatni és aláírni, az, úgy gondolom, a hatalmi ágak megosztásának az elvét súlyosan félreértelmezi. (Dr. Répássy Róbert: Például Gyurcsány!) Nem gondolom, hogy egy másik hatalmi ág... (Dr. Steiner Pál: Lehet itt közbeszólni, elnök úr? Mert akkor én is beszólok!)
ELNÖK: Általában nem; kérjen szót, mindenki kérjen szót. De nem volt ez olyan súlyú, amit most meg kell tárgyalnunk. De majd, képviselő úr, mindent írjon le a panaszában!
DR. BÁRÁNDY GERGELY (MSZP): Ha a polémia megszakadt, akkor folytatom, ahol abbahagytam.
Szóval az, hogy egy hatalmi ág véleményt, ítéletet mondjon, határozatban, hivatalos formában egy másik hatalmi ág tevékenységéről, azt gondolom, ez elképesztő! (Dr. Répássy Róbert: Ezt csak Gyurcsány teheti meg.) Elképesztő! Az, hogy a bíróság a munkáját jól végezte-e vagy sem, ezt vitathatják, és én nagyon is híve vagyok annak, hogy a bírósági határozatok kritizálhatóak legyenek; mindig is, az OIT-ban is a transzparencia híve voltam, most is az vagyok. Vitassák a bírósági határozatot jogtudósok, publicisták, meg aki akarja! De hogy hivatalos formában az első hatalmi ág a harmadik hatalmi ágról véleményt mondjon, határozatban, én azt gondolom, ez elképesztő, és ez a hatalmi ágak összekeverése, illetve annak a tiszteletben nem tartása.
Úgyhogy én úgy hiszem, amíg ez a passzus, ez a mondat benne van a határozati javaslatban, addig teljesen mindegy, mi más van még mellette, az általam biztosan nem lesz támogatható. Köszönöm szépen.
ELNÖK: Köszönöm, képviselő úr. A következő jelentkezők voltak: eredetileg Gaudi-Nagy Tamás jelentkezett, ehhez képest még Szilágyi Péter, Murányi Levente és Répássy Róbert jelentkeztek.
Most tehát Gaudi-Nagy Tamást illeti a szó.
DR. GAUDI-NAGY TAMÁS (Jobbik): Köszönöm szépen, elnök úr. Tisztelt Bizottság! Nehéz elfogódottság nélkül megszólalni, hiszen azt gondolom, talán közismert, hogy az ilyen, tehát 2006 őszén zajlott tömeges rendőri, hatósági jogsértések tárgyában jómagam, illetve az általam vezetett Nemzeti Jogvédő Szolgálat képviselte, képviseli a legtöbb ügyet, legyen az akár meghurcolt civil áldozat, legyen az másik oldalról olyan áldozat, akit koncepciós eljárás alá vontak, nem egyet, nem kettőt, hanem több tucatot. S ha ezt az egész ügyet most mérlegre tesszük és megvizsgáljuk, és az előttünk fekvő határozatról beszélünk, s arról kell állást foglalnunk, hogy általános vitára alkalmas-e, akkor nyilván azt a szemüveget kell föltennünk, hogy mindez, ami történt 2006 őszén, az gyakorlatilag egy példátlan sárba tiprása volt a jogállami értékeknek, a szabadságjogoknak. Hiszen valóban, azt kell mondanom - utánanéztem jobban -, 1956-ban sem került sor igazából egy napon ilyen intenzitással ilyesmire - sortüzek persze voltak, csúnya sortüzek voltak -, amikor összességében a saját civil polgáraira rontott rá..., szeptemberben is, igen, Steiner képviselő úrnak elmondom. Lassan mondom, hogy jól megértse, hogy 2006. szeptember 17-e az a nap volt, amikor kiderült, hogy Gyurcsány Ferenc zárt körben a nagyon nagy ívű balatonőszödi beszédében beismerte azt, hogy hazudott az országnak, megvezették az országot, így zajlott le a 2006. tavaszi választás; ez kiderült, ez az embereket felháborította, kivitte őket a Kossuth térre, ide. Én is nagyon sokat voltam ott kint, jogvédőként; furcsa történelmi helyzet, hogy eddig jogalkalmazó, jogvédő voltam, most pedig ebbe a kettős szerepbe kerültem, egyben jogalkotási lehetőséghez is jutottam. Számomra nagyon nagy elégtétel, hogy ehhez a témához most jogalkotási lehetőségekkel nyúlhatunk hozzá. S mindenképpen üdvözlöm azt elsődlegesen is, hogy egyáltalán a Fidesz-KDNP benyújtott egy előterjesztést annak érdekében, hogy az állam nevében elkövetett jogsértések áldozatai méltó kártérítéshez jussanak.
S bizony 17-ét követte 18-a, az a nap, amikor a felháborodott emberek egy petíciót fogalmaztak meg - nem mondom végig a történetet, tudnám hajnalig mondani, hihetetlen dolgok zajlottak -, ez a petíció megfogalmazódott, amely többek között a kormány azonnali távozását követelte. Átmentek a közszolgálati TV elé, a TV vezetése cinikus módon, a médiatörvény előírásait semmibe véve nem adott szót nekik, nem tárgyalt velük, rendőrökkel dobatta ki az embereket az előtérből 21 óra 45 perckor. Majd pedig utána az első erőszakcselekményt - azért tegyük helyre a dolgokat! - azon fiatalemberrel szemben követték el, aki az európai uniós zászlót akarta levenni, majd visszatette a TV homlokzatára. Őt beráncigálták, durván megverték a rendőrök; ez eszkalálta az eseményeket, és onnantól kezdve a hatalmi arrogancia képviselőivé váltak a rendőrök, és az emberek indulata feléjük fordult. Nem volt ez emelkedett dolog, nem volt ez kellemes dolog. Ezzel elindult egy megrázó eseménysorozat, amely a TV-székház tüntetők általi elfoglalásával, a vízágyús autó elfoglalásával végződött. Majd utána megindult a rendőrségi visszacsapás.
Hadd ajánljak néhány szakirodalmat kedves MSZP-s képviselőtársaim figyelmébe, akik gyakorlatilag annak a pártnak a képviselőiként ültek ott a parlamentben, ha jól tudom, mindannyian, vagy most is itt ülnek, amely párt vezetője, Gyurcsány Ferenc és a párt vezetése, irányítása alatt működő rendőrség kifejezett és megkerülhetetlen felelősséggel tartozik ezért a gyalázatért, és azt gondolom, nagyon jól teszik, ha ebben sokkal nagyobb szerénységet mutatnak, mint amit most tettek. Hiszen elkezdtek kukacoskodni néhány olyan dolgon, ami az ügy súlyához képest össze nem mérhető azzal a drámával, amely szemkilövetésekben, csonttörésekben és emberi életek, sorsok kettétörésében csúcsosodott ki.
18-át követte 19-e és 20-a, az embervadászatok. Ajánlom mindenki figyelmébe Kormos Valéria "Embervadászat utasításra" című könyvét, amely részletesen dokumentálja ezt. Ajánlom mindenki figyelmébe a Civil Jogász Bizottság jelentését; a Morvai Krisztina és Völgyesi Miklós társelnökök által vezetett bizottság, amelynek magam is tagja voltam, közel háromszáz oldalban dolgozta fel a 2006. őszi jogsértéseket, közel sem a lezártság igényével, hiszen ez a munka vár majd Balsai István elnök úrra. Ezúton is megerősítem, hogy a magam részéről és a Jobbik Magyarországért Mozgalom ebben részt venni kívánó tagjai részéről, illetve a Nemzeti Jogvédő Szolgálat és Alapítvány részéről minden segítséget meg fogunk adni ahhoz, hogy valóban, az igazságtétel két ága, azaz a felelősségre vonás, másik oldalról a jóvátétel maradéktalanul megtörténjen. S ehhez képest azok az áljogállami aggódások finoman szólva nevetségesek, amikor arról beszél, mondjuk, Steiner képviselő úr, hogy most mennyire jogállami dolog az, hogy akkor határozattal foglal állást az Országgyűlés ebben a drámai ügyben. Igenis, határozatban állást lehet foglalni ebben az ügyben, már csak azért is egyébként, mert a felelős rendőri szervekkel folyamatban levő és lezárt kártérítési jogvitáink gyakorlata és tapasztalata azt mutatja, hogy alapvetően a rendőri szervek az ügyek többségében a mai napig nem voltak hajlandók elismerni a felelősségüket. A mai napig például Apáti Istvánné, a Közhatalom Jogsértettjei Egyesület elnök asszonyának az ügyében, akit nyakon lőttek a Síp utcában, tíz méter közelről rebiszes vademberek, ennek a hölgynek az ügyében, akinél nagyon komoly egészségromlás indult el, életét fenyegető egészségromlás, egyéb más női problémájáról most nem beszélek, nem ismeri el a mai napig a Készenléti Rendőrség azt, hogy ezzel a hölggyel szemben ő kártérítési felelősséggel tartozna. Függetlenül attól, hogy van egy nyomozásmegszüntető határozat, a Nyomozó Ügyészség által jegyzett határozat, amely Nyomozó Ügyészség egyébként szégyenletes módon odáig sem jutott el, hogy a szemkilövésekért felelős fegyverkezelőket tanúként kihallgassa. Nem ásott le ilyen mélyre. Tehát igenis, le kell ásni ilyen mélyre.
S egyáltalán semmilyen összemosásról nincs szó. Meg kell dicsérjem ezt a felvezetést, a II. pontot. Lehet, hogy csak a sors furcsa fintora, de egy-két mondatban a saját soraimra ismerek, de ez nem baj, hála istennek, hogy ez így van, örülök, ha így van, vagy ha éppen hasonlóan gondolkodunk, akkor meg még jobban örülök.
Bárándy képviselőtársamnak pedig mondom: azt hiszem, itt egy tárgyi tudatlanságról van szó az ő esetében. Ő egy nagyon művelt és felkészült jogászkolléga, itt nyilvánvalóan nem ismeri a Fővárosi Bíróságnak azt a belső jelentését, amely ától zéig végigtekinti ezt az egész kényszerintézkedési sorozatot, a nyomozási bírók tevékenységét elemzi ez a belső vizsgálat, és kőkeményen kimondja ezt a szentenciát, amelyhez képest ez itt egy finom, visszafogott, elegáns megfogalmazás. Bár hozzáteszem, a végén aztán felmenti a bírói kar érintett tagjait azzal, hogy nagy nyomás alatt voltak, és a közvélemény nagy várakozásokkal tekintett a munkájukra.
Szóval itt valóban történelmi tragédiáról van szó. Megkerülhetetlen ez a jóvátétel. S mindezt előrebocsátva lehet a módszertanról beszélni, ez a következő kérdés. Ebben mi nyilván, ráadásul én mint nemzeti jogvédő, nyilván egyfajta maximalista igénnyel lépek föl azon emberek nevében és képviseletében, akikkel mi találkoztunk, akiknek az ügyét képviseltük. Több száz ilyen emberről van szó. Néhány konkrét ügyet azért villantok föl, nem hosszan, csak röviden, hogy érzékeltessem, hogy a szabályozás alapirányának az elfogadhatósága mellett van azért egy-két anomálikus pont, tehát van egy-két olyan kör, akik a jelen szabályozás szerint, úgy gondolom, méltatlanul maradnának ki a jóvátétel lehetőségéből, s mindjárt el is mondom, miért gondolom ezt.
A szabályozás technikájára visszatérve tehát, azt világosan kell látni, hogy a jelenlegi polgári törvénykönyvi szabályozás szerint, ha egy rendőri szerv alkalmazottja egy harmadik személynek kárt okoz, eltöri a csontját, kilövi a szemét vagy személyes szabadságát megsérti, akkor az adott rendőri szerv, amelynek az állományába tartozik a rendőr, az tartozik polgári felelősséggel a Ptk. 349. §-a alapján. Ez mint fő szabály működik. Bebizonyosodott, hogy a gyakorlatban ez nem tudja orvosolni hatékonyan a rendvédelmi szervek ilyen tömeges brutalitását. Tudatosan nem mondok soha túlkapást, mert a túlkapás az egy rendszerhiba, mondjuk, száz intézkedésből kettő esetében elcsúszik egy pofon - de itt százról többről van szó. Remélem, sikerül majd kibogarászni és kinyomozni azt, hogy vajon a politikai vezetés milyen mértékben szólt bele, és milyen mértékben vezette a rendőrparancsnokok kezét abban, hogy ők hogyan instruálják az eljáró rendőri állományt. De egy biztos, hogy itt közel sem csak túlkapásokról van szó, hanem tudatosan támadott rá az emberekre a rendőrség, politikai utasításra, és tette ezt ráadásul október 23-án - ez volt a kicsúcsosodás -, ezen a történelmi emléknapon. Ekkor kiürítették a Kossuth teret jogellenesen hajnali 3 órakor, a békésen tüntetőket eltávolították a nemzetközi delegációkra való hivatkozással. Ezek az emberek vissza szerettek volna jönni délután 3 órakor, bírtak egy rendőrségi ígéretet, nem engedték vissza őket, az Alkotmány utcából kinyomták őket. Elkezdődött egy összecsapás, amelyről rendőrségi hazugságok és hamis tanúzások özöne áll rendelkezésre. Ők azt mondják, hogy szamurájkardos, láncos emberek rontottak a rendőrökre; a felvételek egyértelműen bizonyítják, hogy ez nem így történt, amelyeket jórészt áldozatok, jogsértettek kutattak föl, többek között a koncepciós eljárások alá vont Göbl György, akit aztán sikerült felmentetnünk, három év után.
Hihetetlen dolgok történtek. A Magyar Rádió udvarában kínoztak, térdepeltettek, vertek meg embereket. Van egy olyan ügyfelem, akin harminc-negyven rendőr gyalogolt át, vert meg a Magyar Rádió épületében. Egyszerűen olyan mértékben lépett át, a jogállamiság medréből lépett ki a rendvédelmi szervezet rendszere, és sajnos az ügyészségek és sajnos a bíróságok is, hogy bizony nemcsak a kényszerintézkedések körében, de a büntetőbíróságok is az úgynevezett gyorsított, statáriális eljárásokban bizony nem egy, nem két esetben megengedhetetlen módon justizmordokat hoztak. Akár Dukán Dániel esetét említhetném, ismert eset volt, bejárta a közvéleményt; elevenítsük fel, de fogunk erről még sokkal hosszabban, sokkal többet is beszélni a megfelelő fórumokon... (Jelzésre:) - igen, próbálom pörgetni. De őt egyszerűen két rendőr hamis tanúzása alapján ítélték el két évre hivatalos személy elleni erőszak miatt. Nem dobott semmit, legfeljebb kiáltozott, ennyi volt a bűne, és még ráadásul a Legfelsőbb Bíróság is elutasította a felülvizsgálati kérelmet. Noha nem támadtuk a tényállást, és mégis azt mondta, hogy támadtuk a tényállást, és ezért érdemi vizsgálat nélkül elutasította. Elképesztő dolgok zajlottak és zajlanak.
Ugyanakkor a jogalkalmazásban kettős mérce érvényesült. Az ügyészségek nagyon kreatívak, nagyon támadóak voltak a civilekkel szemben, a rendőrök felelősségre vonása tárgyában sokkal erélytelenebbek és sokkal gyengébb kezűek voltak. A mai napig van egy olyan ügyem, amelyben a Víg utcai kapitányságon 2006. szeptember 19-én megkínzott, megtaposott embernek az ügyében két éve már megvan a vádirat, és még egyetlenegy tárgyalási napot nem tartott a magyar bíróság. Tehát ilyen körülmények között bizony azt kell mondani, hogy ezek a szavak talán még visszafogottnak is tekinthetők.
Ami magát a szabályozástechnikát illeti, ez nyilván egy komplexen kezelendő ügy, ahogy hangsúlyoztam: tehát felelősségre vonás, jóvátétel kérdése, ebből most a jóvátételt különvesszük. Egy dolog biztos, hogy bebizonyosodott: hogy a jelenlegi kártérítési rendszer nem jó, nem tudja orvosolni az ilyen típusú tömeges jogsértéseket. Úgynevezett egyablakos rendszert kell létrehozni, erre konkrét javaslatot fogunk tenni. Nyilván a 2006. őszi lezárt ügyek tekintetében is egyfajta egyablakos rendszert kell bevezetni. Van egy olyan konkrét esetünk, például október 24-én hajnalban a Március tizenötödike tértől nem messze egy rendőri alakult gázolt át egy fiatalemberen, vérbefagyott fejjel hagyták ott az utcán - máig nem tudjuk, melyik rendőralakulathoz tartoztak. Ezt oldja meg akkor nekem valamelyik MSZP-s képviselőtársam, hogy akkor hogyan találjuk meg a felelőst! Itt nyilván be kell léptetni egy állami felelősséget, az államnak kell felelősséget vállalni. Hogy ebben például jogalkotási feladat megnyílik-e, úgy tűnik, hogy megnyílik, mert a határozati javaslat talán valóban nem tudja átlépni ezt az ügyet. De maga a tény, a szándék mindenképpen üdvözlendő.
Az, hogy az Államkincstár fizet: egyébként minden rendőrségi kártérítési összeget az Államkincstár fizet ki, csak úgy halkan mondom a kedves MSZP-s képviselőknek. Itt tehát konkrétan arról van szó, hogy adott rendőri szerv alárendeltségben működik, a kormány irányítása alatt működik a rendőrség. Ha tehát a kormány a minisztere útján utasítja az országos rendőrfőkapitányt, aki utasítja az alárendelt szerveket, a Készenléti Rendőrséget főleg és a Budapesti Rendőr-főkapitányságot és néhány vidéki, megyei főkapitányságot, akkor bizony ők ennek a szervezeti rendszernek megfelelően végre kell hajtsák azt az intenciórendszert, amelyet ők kapnak. Nem mindegy azonban, hogy milyen instruációt kapnak arra, hogy milyen esetekben fizessenek vagy ne fizessenek kártérítést. Nagyon jól ismerem azokat a jogtanácsosokat, jogi előadókat, akik meglehetősen jó szakmai hozzáállással végzik ezt a munkát. Nyilván olyan ügyekben, amikor megegyezést kell kötniük, akkor megkötik; amikor meg azt az utasítást kapják, hogy védekezzenek, akkor védekeznek. De hát olyan ügyekben teszik ezt tömegesen, ahol már ők is nehezen bírják ki a komolyság látszatával, amikor a jogalap, az összegszerűség és tulajdonképpen minden tényállási elem teljesen egyértelmű, s mégis végigvitatják az ügyet, és arra kényszerítik az áldozatokat, hogy egy önmagukat megalázó, lemeztelenítő, egyáltalán feltáró vallomást tegyenek arról, hogy hányan köpték le őket azért, merthogy ők egy ilyen ügybe belekerültek; a kilőtt szemük milyen fájdalmaik, milyen nehézségeik vannak - tehát egészen elképesztő megalázást jelent egy ilyen kártérítési per végigvitele.
Tehát igenis, ez egy jó megoldás, jó irány, hogy a jóvátételt központosítani kell, és meghatározott szempontrendszereket be kell vinni ebbe. Itt azonban felhívnám a figyelmet arra, hogy egy-két esetkör fájó sebeket nyithat meg. Két dolgot érzek itt igazán nagyon veszélyesnek. Azt azért ne felejtsük el, hogy 2006 után határozott álláspontom szerint - és a Jobbik Magyarországért Mozgalom álláspontja is ez, hiszen a szabadságjogi részt én írtam, és ez az álláspont került bele, büszkén mondhatom, a Jobbik programjába - a jogállamiság egyszerűen zárójelbe tétetett. Tehát azok az emberek, akik adott esetben kártérítési igénnyel éltek, és mondjuk, egy kisebb összegben megegyeztek, annak reményében, úgymond, hogy majd esetleg akkor az éhenhalástól megmenekülnek, nem mertek, nem akartak többet kérni. Úgyhogy ez egy veszélyes út, amikor azt mondjuk, hogy ha például egyezség alapján már kártalanították, ha tehát valaki egyezséget kötött, és ez az irányadó bírói gyakorlat mértékéhez képest egy megalázóan alacsony összeg volt, nem egy, nem két ilyen eset volt, amikor elképesztően megalázó, 100-200 ezer forintos nagyságrendű összeget ajánlott fel a rendőrség, valóban munkaképesség-csökkenést elszenvedett embernek, akinek valamely végtagja vagy éppen a feje, szeme sérült, és volt olyan eset, amikor elfogadta ez a személy; azt mondta, hogy éhenhalás szélén vagyok, inkább elfogadom. Sajnos visszaélt a rendőrség ezzel rendszeresen, visszaélt ezeknek az embereknek a kiszolgáltatott helyzetével. Tehát nagyon veszélyesnek érzem azt, hogy egyszerűen szentenciaszerűen kimondjuk, hogy ahol már egyezséget kötöttek, ott nincs mese, ott nincs erre már lehetőség. Én igenis úgy gondolom, ki kellene nyitni ezt a lehetőséget.
A másik eset, ami nagyon érdekes és többtételes dolog, ez a II/A. pont a 3. oldalon, azaz: a felelősségét jogerős bírósági ítélet megállapította annak a valakinek. Nézzünk egy konkrét esetet...
ELNÖK: Képviselő úr, ne haragudjon, igazán nem akarom félbeszakítani, de még négy hozzászólás van, és általános vitára alkalmasságról beszélünk.
DR. GAUDI-NAGY TAMÁS (Jobbik): Jó, világos.
ELNÖK: Igyekszem nem korlátozni, mert kritika is éri az ülésvezetésemet, de az a kérésem, hogy nagyon gyorsan adjon lehetőséget a továbbiaknak, még négyen jelentkeztek.
DR. GAUDI-NAGY TAMÁS (Jobbik): Jó, világos. Itt arra akarok csak utalni, hogy ha valakit, mondjuk, hivatalos személy elleni erőszak miatt elítéltek, mert például egy követ eldobott, de utána rárohant öt rendőr, és ízzé-porrá verte, csontját törte, már bocsánatot kérek, a szükségesség-arányosság követelményét ha nem tartotta meg a rendőrség, neki jár ezért kártérítés! Tehát ezt nem jelenthetjük ki, hogy aki mondjuk, tényleg egy sörösdobozt odébb rúgott, és ezért elítélték - ilyen is volt! A Szabadság téren olyan is volt, aki csak pusztán a helyszínen tartózkodott, és ő már közérdekű üzem működésének megzavarása bűntette miatt el lett ítélve. Úgyhogy ennek nagyon keményen az újragondolása szükséges.
Én nagyon szívesen felajánlom a képességeimet, energiámat ahhoz, ha az előterjesztő nyitott erre, hogy akár üljünk le, kvázi alakítsunk egy munkacsoportot. Egyébként nem titok, én előkészítettem, ahogy mondtam már, egy törvényjavaslatot, amelyet nemrégiben először a Fidesz székháza előtt ismertettünk a Pintér Sándor belügyminiszteri kinevezése elleni civil tüntetésen, vázlatosan; de be fogok terjeszteni egy előterjesztést egy vizsgálóbizottság felállítására, ami nem volt eddig...
ELNÖK: Ezt már elmondta, képviselő úr. Még egyszer kérem...
DR. GAUDI-NAGY TAMÁS (Jobbik): Elmondtam, igen. Tehát gyakorlatilag ilyen fenntartások mellett vagy ilyen szempontok mellett alapvetően általános vitára alkalmasnak találom, azzal, hogy én arra kérem az előterjesztőt, nagyon legyen nyitott ebben a nagyon-nagyon érzékeny ügyben arra, hogy ne hagyjunk ki senkit ebből a körből, minél szélesebb legyen ez a kör. Itt a méltányosság elvét kell alkalmazni, nem a megszorítás elvét. Tehát nagyon helyes, ha Bárándy Gergely aggódik a költségvetés helyzete miatt, de az volt a hűtlen kezelés adott esetben, amikor nyilvánvaló jogalapú ügyben nem fizetett a rendőrség éveken át, és ezért késedelmi kamatot és perköltséget kellett fizetnie jogerősen elvesztett ügyekben.
Tehát ehhez kívánok én segítséget felajánlani. Köszönöm.
ELNÖK: Köszönjük szépen, képviselő úr. Tehát akkor még egyszer felsorolom: Szilágyi Péter, Murányi Levente, Répássy Róbert és Lamperth Mónika kért hozzászólást.
Szilágyi Péter képviselő úr következik, aki a Lehet Más a Politika frakciójának álláspontját fogja ismertetni.
SZILÁGYI PÉTER (LMP): Köszönöm, elnök úr. Azt hiszem, eddig sem léptem túl a vendégjog keretein; ígérem, rövid maradok ezentúl is.
Tisztelt Előterjesztő! Üdvözöljük a gesztust, a szándékot. Bízunk abban, hogy ez a gyülekezési és véleménynyilvánítási szabadságnak szól, és nem politikai motivációk vannak mögötte.
Úgy gondoljuk, hogy törvénysértések történtek mindkét oldalon. Erről már rengetegszer esett szó. Mi azt szeretnénk kérni, hogy a jövőben a rendőrség és a politika kapcsolata maradjon a szakmaiságon belül. A rendőrség ne politikai utasításokra intézkedjen, amikor bűncselekmény merül fel, hanem a szakmaiság, illetve a rendőrségi törvény keretein belül maradjon.
Köszönöm szépen.
ELNÖK: Köszönjük szépen. Murányi Levente képviselő úr következik.
MURÁNYI LEVENTE (Jobbik): Köszönöm a szót, elnök úr, bár Gaudi Tamás már nagyon plasztikusan elmondta azt nagyobbrészt, amit én el akartam mondani az utcákon történtekről, hiszen én magam is ott voltam mint volt '56-os elítélt, este végig, olyannyira, olyan mértékben, hogy még a december 7-ei brüsszeli meghallgatáson is részt vettem, Surján úr meghívásának eleget téve.
Annyit azért hadd tegyek hozzá, mindenki gondolja bele magát abba a helyzetbe, amibe például Nagy László került, aki akkor 32 éves volt, és akinek a bal szemét kilőtték, a jobb szeme pedig születendően 25 százalékos volt. Miért kell leélnie egy ilyen fiatal embernek szinte vakon az életét azért, mert egy mocskos politika aljas gazembere, Gyurcsány Ferenc úgy döntött, ahogy döntött, és ezt végrehajtotta egy gazember rendőrparancsnok, Gergényi, akivel kapcsolatban, kérem szépen, mindenki azt várja ma a kormánytól, hogy ne sokáig legyen szabadlábon! Higgyék el, hogy ezt meg kell tenni, mert az emberek ezt várják!
Szeretném, ha az egyéni kártérítések mellett még a különböző közkegyelmi megoldásokat is alkalmazná a Fidesz azok részére, akiket már elítéltek különböző koncepciós perekben.
Én azt gondolom, lehetetlen az, hogy ez a Gergényi, akit még Demszky Gábor, aki Sztálin nevét nem volt hajlandó levenni a budapesti díszpolgárok névsorából, még kitüntetett azért, hogy tizennégy...
ELNÖK: Képviselő úr, a napirendi pontnál tartunk. Kénytelen vagyok az ülés vezetése kapcsán felhívni a figyelmét arra, hogy ugyanolyan jogok illetik meg, mint a plenáris ülésen, engem is, miután nincs ügyrendünk, és ilyen értelemben kérem, hogy tartózkodjon a nevek említésétől.
MURÁNYI LEVENTE (Jobbik): Köszönöm, elnök úr.
ELNÖK: Köszönöm. Répássy Róbert következik.
DR. RÉPÁSSY RÓBERT (Fidesz): Köszönöm a szót. Tisztelt Bizottság! Két dologról szeretnék beszélni. Az egyik az, hogy mi ez a dokumentum, mi a jogi természete ennek a dokumentumnak, amelyik előttünk van, tehát az előterjesztésnek mi a jogi természete.
Nyilvánvaló, hogy ez egy országgyűlési határozat, amely számos eddigi országgyűlési határozathoz hasonlóan felkéri a kormányt bizonyos, egyébként a saját hatáskörébe, tehát a kormány saját hatáskörébe tartozó döntések meghozatalára. Éppen ezért az MSZP által, Steiner képviselő úr által felvetett problémákat nem látom, hiszen nem arról van szó, hogy kötelezné a kormányt valamire az Országgyűlés, nem arról van szó, hogy átveszi a döntést a kormánytól, nem arról van szó, hogy sommásan dönt egyébként egyedi ügyekben, hanem arról van szó, hogy a kormánynak bizonyos szempontokat ad ez az országgyűlési határozat, szempontokat javasol, hogy ezek szerint kártérítést fizessen.
És természetesen azt is tartalmazza az országgyűlési határozat, hogy ezen országgyűlési határozat alapján nem indokolt kártérítésben részesíteni - ezt Gaudi-Nagy Tamásnak mondom -, ami azt jelenti, hogy ez nem zárja ki egyébként a kártérítést. Tehát például amikor a büntetőjogi felelősség megállapításáról van szó, én azt gondolom, az az előterjesztő jogos mérlegelése, hogy akit a felsorolt eseményekkel kapcsolatban jogerősen elítéltek, tehát az ott tanúsított magatartása miatt elítéltek, azt ezen országgyűlési határozat alapján ne kártalanítsák. Amennyiben van kártérítési igénye más jogcímen, azt természetesen tegye meg. Szerintem az Országgyűlés ezt a disztinkciót meg kell hogy tegye.
Bárándy Gergelynek pedig: az a mondat, amit ő kifogásolt, amelyik a bírói eljárásokról szól, az egy nagyon mértéktartó mondat, azt gondolom. Bárcsak - és elnézést kérek, hogy itt közbeszóltam, de nehezen tudtam megállni -, bárcsak Bárándy Gergely ilyen bátor lett volna, amikor Gyurcsány Ferenc egyébként frontálisan megtámadta a bíróságokat, és arról beszélt, hogy elfogultan járnak el. Arról beszélt egyébként az egész MSZP, hogy például a Szilvásy György elleni eljárás az koncepciós eljárás... - Lamperth Mónika most tovább bólogat. Tehát magyarul önök úgy védik az igazságszolgáltatás függetlenségét, hogy amikor az önöknek nem kedvez, akkor az természetesen koncepciós eljárás; amikor meg önök szerint más javára elfogult, akkor felháborítóan támadják az igazságszolgáltatást.
Ehhez képest ez a mondat teljesen tényszerű. Én másként fogalmazok, nyilván nem az országgyűlési határozat szintjén, hanem egyszerűen a magam szavaival: én azt gondolom, hogy azokban a napokban a magyar bíróságok, az elsőfokú bíróságok, tehát akik az előzetes letartóztatásban szerepet játszottak, statáriumot játszottak. Azt játszották, hogy zsinórban hozták be az embereket, zsinórban letartóztatták őket. Amikor tehát azt az, egyébként kétségtelenül túlzó és sértő megállapítást hangoztatták az érintettek, hogy itt vérbíróság zajlik, az nem volt túlzás ahhoz képest, hogy statáriumot játszottak azok a bíróságok.
Úgyhogy szerintem ez egy mértéktartó megfogalmazás. Alkotmányosan teljesen helyénvaló az, hogy nem konkrét ítéletet vagy nem konkrét bírósági döntést bírál egyébként az Országgyűlés, hanem egyfajta bírói és ügyészi magatartást bírál, mondom, szerintem visszafogottan.
Azt valóban én magam is elutasítom, hogy politikusok konkrét bírói döntéseket bíráljanak; ez nem szerencsés, ezt szét kell választani. Egyébként nem bírálhatatlan a bíróság, de mondjuk, egy országgyűlési képviselőnek ilyen magatartástól tartózkodnia kell. De abban semmi problémát nem látok, hiszen sajnos ebbe a jogsértéssorba illeszkedik az - most gondoljunk bele: akit először a rendőrök megvertek, utána azt tapasztalták, hogy azokat az ügyészek pórázon vezettetek, a bíróság pedig zsinórban letartóztatott. Annak az embernek a lelki sérelme, az alapjogi sérelme attól vált még súlyosabbá, hogy azt látta, hogy nincs kegyelem; azt látta, hogy a bíróságok nem fognak neki hinni. Ilyen magatartás után ez a mondat egy visszafogott mondat.
És szerintem az MSZP-nek semmi joga nincs arra, hogy a bíróságok függetlenségét óvja ettől a határozattól, mert ők számos esetben, amikor az ő politikusaik elleni eljárásokat kritizálták, akkor már számos esetben megsértették a bíróságok függetlenségét.
Köszönöm szépen, hogy meghallgattak.
ELNÖK: Köszönöm. Lamperth Mónika kért szót.
DR. LAMPERTH MÓNIKA (MSZP): Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Bizottság! Én az előterjesztőtől kérdezni szeretnék. Ennek az előterjesztésnek a hatálya, amikor úgy fogalmaz, hogy "mindazon személyek", kiterjed-e vajon azokra a huszon-egynéhány éves kisrendőrökre, akiket az agresszív csőcselékből néhányan megtámadtak? Kiterjed-e azokra, akiknek esetleg maradandó sérülésük származott ebből? Fordulhatnak-e ők is kártérítésért? Megkapják-e ők is azt, ami nekik egyébként a maradandó sérülés után megjár? (Dr. Répássy Róbert: Ők már megkapták. Őket kitüntették és előléptették.)
Köszönöm szépen.
ELNÖK: Köszönöm szépen. Nem volt több jelentkezés.
Megadom a szót az egyik előterjesztőnek.
Gulyás Gergely válaszai, reflexiói
GULYÁS GERGELY (Fidesz): Köszönöm szépen. Kezdjük a végén, és akkor miniszter asszony kérdésére válaszolnék. Ugye, úgy szólt a kérdés, hogy mit kapnak azok a rendőrök, akik ilyen erőszakos cselekmények során sérültek meg. Egyrészt nagyon szomorú vagyok, ha az elmúlt négyéves kormányzati ciklusban nem történt meg... (Dr. Lamperth Mónika: Nem ezt kérdeztem.), bocsánat, de én meg erre válaszolok egyelőre, aztán pedig elmondom a többit is. (Dr. Lamperth Mónika: De nem ez volt a kérdés!) Elnézést, nálam van a szó. Tehát nagyon szomorú vagyok, ha nem történt meg azoknak a kártalanítása, akiket egyébként a Rebisznek a sarkon álló egységei helyett önök a TV-székháznál áldozatul dobtak oda, illetve az akkori rendőri vezetés. Ezt nem én mondom, ezt a Papp-jelentés állapítja meg többek között, tehát az akkori rendőri jelentés.
Egyébként az a véleményem, hogy azt is meg kell vizsgálni, csak nem ez az országgyűlési határozatnak a tárgya, de azt is meg kell vizsgálni, hogy azok a rendőrök, akik ennek a politikai utasításnak az áldozataivá váltak, milyen formában kaphatnak kártérítést. Ezt nem zárja ki ez a határozati javaslat, csupán nem erről rendelkezik. De van erre szándék, jelképes lesz, ha ez is megtörténik, hogy itt két oldalon voltak károsultak egy gátlástalan kormányzati magatartás miatt.
Visszatérve a határozati formára: miután ezt Répássy képviselőtársunk részletesen kifejtette, ezért csak röviden szeretnék foglalkozni azzal, hogy nyilvánvalóan ebben az esetben nem a magyar állam vagy az Államkincstár köt egyezségeket, hanem az fog történni, hogy az illetékes rendőri szervek fognak egyeztetni, kötnek megállapodást, és ez egy polgári jogi egyezség. Tehát hogy jogalap ellenében ismeri el, ez fogalmilag, logikailag lehetetlen, egész egyszerűen azért, mert az alperese ezeknek a pereknek a rendőrség. Azért fontos viszont, hogy ezt a jogalap tekintetében egységesen kimondjuk, mert a mai napig - és erre Gaudi képviselőtársam is utalt - azt játsszák a rendőrök, hogy még amikor egyezséget kötnének; múlt heti történet egyébként, ha már konkrét történeteket hozunk föl: Révész Máriusz képviselőtársunk ügyében van egy adott kereseti követelés, és a kereseti követelésnek a felét az egyik szerv kifizetné, és azt mondja, hogy a többit kérjük a másiktól. De a másik meg azt mondja, hogy ő nem volt ott. Ebben az esetben, miután a rendőrségi törvény kötelező rendelkezéseit megsértve önök az azonosító számot nem tartották szükségesnek az intézkedések során - ha ezek intézkedésnek nevezhetők -, ezért nem tudunk igazságot tenni. Tehát az nyilvánvaló, hogy a rendőrségen belül meg kell találni azt a fórumot, ahol egységesen lehet tárgyalni, és egységesen a kártérítésre sor kerülhet.
A másik: és nem akarok érzéketlennek látszani a Steiner képviselő úr által felvetett ügyekben, hogy itt voltak köztörvényes bűncselekmények a másik oldalon is. Tény, hogy voltak, csak akkor viszont képviselőtársam tekintse ezt az országgyűlési határozatot azon országgyűlési határozati javaslat folytatásának, amelyet az Országgyűlés egyébként, ha jól tudom, egy ellenszavazattal, tehát gyakorlatilag egységesen 2006. szeptember 19-én vagy 20-án, a TV-székháznál történteket követően fogadott el, amiben egységesen ítélte el - egyébként az őszödi beszéd nyilvánosságra kerülését követően két nappal - a Fidesz-frakció is ezeket az erőszakos eseményeket. Tehát ilyen országgyűlési határozat már született. Csak arról nem született, amit a rendőrök tettek. Úgyhogy remélem, hogy ha azt az országgyűlési határozatot elővesszük, akkor ezeket az aggályokat sikerül eloszlatni.
Ami a jogosultsági feltételeket illeti, egyrészt nyitottak vagyunk mindenféle egyeztetésre, de ez egy jelképes gesztus kíván lenni. Ezt szolgálja a preambulum is, meg ezt szolgálják a konkrét a)-e) pontban foglalt jogosultsági feltételek is. Azt nem zárja ki, sőt szerintem az új rendőrség hozzáállása akkor lesz megfelelő, ha ezeket az eseteket, ha a jogalap fennáll, akkor a bírói gyakorlatra tekintettel nagyvonalúan kezeli. Demonstrációs szándékkal azonban, mi úgy gondoltuk, ezekben az esetekben indokolt kártérítés fizetése. De természetesen, ha jogos felvetések vannak, akkor arról hajlandóak vagyunk tárgyalni.
Köszönöm szépen.
ELNÖK: Köszönöm. Nincs akadálya, hogy határozatot hozzunk.
Szavazás a tárgysorozatba-vételről
Először a tárgysorozatba-vételről határozunk. Aki mellette van, annak kérjük a szavazatait. (Szavazás.) 17 igen. Aki ellenzi a tárgysorozatba-vételt? (Szavazás.) 4 nem. Aki tartózkodott? (Szavazás.) Ilyen nem volt.
Szavazás az általános vitára alkalmasságról
Az általános vitára alkalmasságról szavazunk. Aki mellette van? (Szavazás.) 17 igen. Aki ellenzi? (Szavazás.) 4 nem. (Tartózkodás nincs.) Köszönöm szépen.
Vissza kell térnünk egy pillanatra az előző - népies nevén - "három csapás" törvényjavaslatra, ahol nem jelöltünk ki előadót. A bizottsági többségi véleménnyel kapcsolatban ki jelentkezik előadónak? Répássy képviselő úr?
DR. RÉPÁSSY RÓBERT (Fidesz): Elnök úr, én nagyon szívesen mindegyik témánál, csak azon gondolkodom, hogy az látható-e már előre, hogy ezek legalább egymást követően lesznek?
ELNÖK: Egy tárgyalási napon történik - eddig így tudjuk.
DR. RÉPÁSSY RÓBERT (Fidesz): Igen, vállalom.
ELNÖK: Akkor igen. Kisebbségi vélemény a "három csapás" ügyében? (Jelzésre:) Gaudi-Nagy Tamás vállalkozik, igen. Köszönöm szépen.
Az imént tárgyalt határozati javaslattal kapcsolatban is kell többségi, illetőleg kisebbségi előadót állítanunk. Ki vállalkozik rá a kormánypártok részéről?
DR. RÉPÁSSY RÓBERT (Fidesz): Elnök úr, én vállalom (Derültség.), de megint nem tudom, ez mikor lesz.
ELNÖK: Én örülnék, ha más jelentkezne. Nem akarom ezt magamnál tartani, örülnék, ha bekapcsolódnának mások is.
DR. RÉPÁSSY RÓBERT (Fidesz): Én azt gondolom egyébként, hogy Gaudi-Nagy Tamás is elmondhatja, hiszen a többségi véleményhez ők is csatlakoztak.
ELNÖK: Ez így van, én ezt javasolom.
DR. GAUDI-NAGY TAMÁS (Jobbik): Köszönöm szépen; a fenntartásainkat azért elmondom.
ELNÖK: Természetesen. És az ellenző véleményre ki lát személyében indíttatást? (Nincs ilyen jelzés.) Nem kívánnak előadót állítani? (Dr. Bárándy Gergely: Majd a felszólalásokban.) Nem. Köszönjük szépen.
Rátérünk az utolsó napirendi pontra, amelyet pótlólag vettünk fel a 4. pont alatt: a nemzeti összetartozás melletti tanúságtételről szóló T/39. szám alatt bejegyzett törvényjavaslat. Sok szó esett már erről tulajdonképpen más napirendek kapcsán.
Kövér László és Semjén Zsolt előterjesztők álláspontját fogja tolmácsolni ismételten Répássy Róbert.
Dr. Répássy Róbert szóbeli kiegészítése
DR. RÉPÁSSY RÓBERT (Fidesz): Tisztelt Bizottság! A javaslat magáért beszél. Ami indokolást igényel, az a forma, azt gondolom. Ez egy emléktörvény. Ilyen emléktörvényre többször került már sor a Magyar Országgyűlésben, és mindig nyilván egyfajta politikai emelkedettséget és akár még talán az Országgyűlés falain kívüli emelkedettséget is igényel az a pillanat, amikor ilyen emléktörvény születik.
Adja magát a trianoni békediktátum 90. évfordulója, tehát egyszerűen megkerülhetetlen, hogy az Országgyűlés foglalkozzon a trianoni békediktátum 90. évfordulójával. A mi felfogásunk szerint, pontosabban az előterjesztők felfogása és természetesen így a Fidesz és a KDNP felfogása szerint is, amellett, hogy a történelmi tényeket rögzíti ez az országgyűlési törvényhozási aktus, a tanulságok levonásából egyfajta pozitív és jövőbe mutató kicsengésnek kell következnie. Tehát nem pusztán arról van szó, arról a régóta ismert magyar magatartásról, hogy a fájdalmunkat fejezzük ki a trianoni békediktátum miatt, hanem arról van szó, hogy a XXI. században mire kötelez bennünket az a 90 év, amelyet magunk mögött hagytunk. S nem véletlen, hogy a nemzeti összetartozás napjának és a nemzeti összetartozás melletti tanúságtételnek gondoljuk ezt a 90 évet, hiszen úgy ítélik meg az előterjesztők, hogy az elmúlt 90 év arra volt példa, hogy bár a trianoni békediktátum megroppantotta gerincünket, megtörni mégsem tudta. Az a magyar nemzet, amely Magyarország határain kívül is él, és az országhatárokon kívül is össze tudott tartani és egy közös sorsot vállalt, az a nemzet túlélte a trianoni traumát, túlélte a békediktátum következményeit. S úgy akar élni a XXI. századi Európában, a szomszédjainak az önrendelkezési jogát és szuverenitását tiszteletben tartva úgy akar élni ez a magyar nemzet, hogy tudomásul vesszük ezt a történelmi helyzetet, és nem a további szomorúságra és nemzeti letargiára okot adó 90 évnek, hanem inkább az összetartozásnak és a nemzet jövőjének a fontos forrásaként tekintjük.
Lehet, hogy kicsit furcsa, de mi, magyarok már csak ilyenek vagyunk, hogy a nemzeti sorstragédiáinkból erőt tudunk meríteni. Ez egyébként minden egyes nemzeti sorstragédiára igaz volt; ahogy mondják, "nekünk Mohács kell", és valószínűleg a trianoni békediktátum is egy ilyen esemény volt. Nekünk ma az a feladatunk, a XXI. századi Magyar Köztársaságnak, amire egyébként alkotmány írja elő a felelősségünket a határon túli magyarok iránt, nekünk az a kötelességünk a XXI. században, hogy a nemzet összetartozását erősítsük, és a határon túl megmaradt magyarságnak a helyben maradását erősítsük; azt erősítsük, hogy ne kelljen nekik a mai 93 ezer négyzetkilométeres Magyarországra jönniük ahhoz, hogy megvédjék a jogaikat, hanem ott védjék meg a jogaikat, ahol élnek. Erről szól ez a nemzeti összetartozás napja és a nemzeti összetartozás melletti tanúságtételről szóló emléktörvény.
Még egy mondat: az emléktörvények sorában ez az emléktörvény a súlyánál fogva lehet, hogy ennek a ciklusnak az utolsó ilyen emléktörvénye lesz, az első és egyben az utolsó, hiszen olyan történelmi dátumok most pillanatnyilag nincsenek, amelyet emléktörvényben indokolt lenne megfogalmazni. Az utolsó ilyen emléktörvény, ha jól emlékszem, a 2000. évi emléktörvény volt, amelynek normatív része is van, de mégiscsak egy emléktörvény volt. Nem hiszem, hogy a következő négy évben alkalmunk adódik még egy ilyen emléktörvény megalkotására. Ezért is kiemelkedő jelentőségű ez a törvény.
Köszönöm szépen.
ELNÖK: Köszönöm. A hozzászólásokra adok lehetőséget. Nézem, kik fognak hozzászólni: először Lamperth Mónikát, aztán az LMP álláspontját hallgatjuk meg, utána pedig Gaudi-Nagy Tamást.
Parancsoljon, képviselő asszony!
DR. LAMPERTH MÓNIKA (MSZP): Köszönöm szépen. Tisztelt Elnök Úr! Az eljárással kapcsolatos kifogásainkat már elmondtam a napirendrevételnél, csak szeretnék rá emlékeztetni. És szeretném azt kérni a kormányoldaltól, hogy ebből ne legyen gyakorlat, mert így nem lehet komolyan dolgozni, hogy itt osztanak ki úgy egy előterjesztést, hogy azt itt kell elolvasni. (Dr. Vitányi István: Ahogy a költségvetést szoktuk megtárgyalni.)
A másik dolog, amit szeretnék mondani, hogy a Magyar Szocialista Párt Trianont nemzeti tragédiának tartja. De ezzel együtt nem kívánunk részt venni abban a versenyfutásban, ami Trianon-ügyben a Fidesz és a Jobbik között jelenleg zajlik.
ELNÖK: Köszönöm. Szilágyi Péter képviselő úr!
SZILÁGYI PÉTER (LMP): Köszönöm a szót. Csatlakozom az előttem szólóhoz. Értjük a Fidesz kétharmados győzelmében érzett hevületét, és hogy minden szimbolikus törvényt szeretnének a kormányalakítás terhe előtt még letudni, de ez így nem fog működni. Szeretnénk felkészülten jönni a bizottsági tárgyalásokra, felkészülten hozzászólni. Sajnos nekem most nincs mandátumom arra, hogy véleményt tudjuk nyilvánítani erről a törvényjavaslatról.
Az LMP ugyanakkor egyetért abban, hogy beszélnünk kell, az Országgyűlés foglalkozzon Trianonnal, de még egyszer kérem önöket, kapjuk meg időben ezeket az előterjesztéseket, hogy fel tudjunk rá készülni.
Köszönöm.
ELNÖK: Köszönöm szépen. Gaudi-Nagy Tamás képviselő úr!
DR. GAUDI-NAGY TAMÁS (Jobbik): Köszönöm, elnök úr. Tisztelt Bizottsági Tagtársak! Nagyon súlyos előterjesztések vannak itt előttünk, tényleg, azt hiszem, közülük egy is önmagában kitenne olyan súlyt, hogy külön alkalmat szenteljünk neki. Kicsit talán már inflálódni is tűnik így hirtelen ez a sok nagy ívű dolog. De valóban, ez megint egy olyan kérdés, amely kiemelt, nagyon-nagyon komoly, nagy jelentőségű ügy, a nemzet sorskérdéseinek, egyik legdrámaibb sorskérdésének az ügyéhez nyúl a jogalkotás szándékával a Fidesz-KDNP koalíció. Ebben, úgy gondolom, mindenképpen meg kellene próbálni egy konszenzus irányába törekedni.
Én megéltem azt '99 októberétől 2000 januárjáig, Hende Csaba a megmondhatója, az Igazságügyi Minisztériumban dolgoztam három hónapot, és éppen a 2000. évi I. emléktörvényt készítettük elő. S számomra egyébként viszonylag meglepő módon elég komoly konszenzusra törekvés mutatkozott a többi párttal, hogy valamilyen közelítés történjen, mindenki vonuljon, álljon oda mögé egy ilyen kezdeményezésnek, ami végül is tényleg, szándékát tekintve mindenképpen üdvözlendő, valóban, el lehetne most sok mindent mondani; tényleg a legfájóbb seb a nemzet testén, amely a mai napig orvosolatlan, mind nemzetközi jogi, mind közjogi eszközökkel, mind pedig ilyen gesztusokkal is, úgy gondolom, lehet és kell tenni. Ez nyilván üzenetet hordoz; üzenetet hordoz a Magyar Köztársaság jelenlegi határain belül élő honfitársaink számára; üzenetet hordoz az elcsatolt területeken élők számára, illetve soha ne felejtsük el persze az emigrációban élő nemzettársainkat; és üzenetet hordoz az utódállamoknak, amelyek végül is ezen igazságtalan rablóbéke révén jelenleg is haszonélvezői azoknak az értékeknek, kincseknek, amelyet a magyar királyság területéből szakítottak ki maguknak. Üzenetet hordoz Európának is, a világnak is.
Tehát az irány alapvetően és a szellemisége nagyon szimpatikus ennek a törvényjavaslatnak, különösen akár a preambulum első mondata, amikor kimondatik az, hogy "hiszünk abban, hogy Isten a történelem ura". Itt viszont akkor most óhatatlanul oda kell lépnünk egy pillanatra, hogy ha valóban ilyen felelősséggel és ilyen mélységgel nyúlunk ehhez az ügyhöz, akkor nem lehet nem szólni arról, hogy igazából a történeti alkotmányos jogfolytonosságunk ügyét valamilyen módon, valamilyen formában, úgy gondolom, meg kellene említeni ebben a javaslatban. Bevallom őszintén, nagyon disszonáns, hogy a Magyar Köztársaságról beszélünk, és utána meg nagyon helyesen elmondjuk, hogy Isten a történelem ura, majd végigtekintünk történelmünkön, főleg a trianoni békediktátum gyalázatos következményein, de valamilyen formában, azt gondolom, ki kellene fejezni azt, hogy a Magyar Köztársaság nem úgy lett magától, hanem ugye Szekfű Gyula szépen levezeti a magyar állam folytonosságát, de más történeti munkákból is ez kiderül, Timon Ákos Szent Korona-műveiből például, de Zétényi Zsoltnál is, hogy kortársat is mondjak.
Úgyhogy itt nekem van egy ügyrendi javaslatom - nem is tudom, lehet-e ilyen -, az volna a tiszteletteljes javaslatom, hogy tényleg ne legyen olyan érzetem, mert most azért én nem érzem olyan nagyon őszintének az MSZP részéről ezt az aggódást vagy fenntartást, hogy nem tudták tanulmányozni... Azért bocsánat, egy magyar ember, ha neki fáj Trianon, akkor viszonylag hamar el tudja dönteni, hogy neki ez egy fontos javaslat, és tud-e foglalkozni vele, akar-e foglalkozni, vagy nem. Ehhez nem kell többórás tanulmányozást végezni ezen az iraton. Át tudtuk olvasni, a szellemisége alapvetően jó irányt mutat. De itt a konszenzus irányába kellene törekedni. Nekem tehát valami olyasmi javaslatom volna, hogy egy olyan jellegű munkacsoportot vagy albizottságot - vagy nem is tudom, mit - hozzunk létre, legalábbis adjon fórumot a Fidesz-KDNP arra, hogy aki részt kíván ebben venni... Mert lehet módosító javaslat, meg minden, mint a hagyományos törvényjavaslatoknál, de ez nem lenne méltó egy ilyen emléktörvényhez, hogy most akkor itt bombázzuk szét ezt különböző javaslatokkal. Hanem hívják meg ünnepélyesen a többi párt képviselőit egy külön ennek a törvénynek az előkészítésére...
ELNÖK: Képviselő úr, ezt a frakció nevében a frakcióvezető terjessze majd elő a házbizottságban, de most maradjunk ennél. Én megértettem ezt, de ez bizottsági tárgyalás, és ez erre nem alkalmas.
DR. GAUDI-NAGY TAMÁS (Jobbik): Jó, rendben, elnézést. Viszont nekem igazából az a véleményem, hogy itt azért a normatív részben a 2. §-ban nagyon-nagyon kimértnek kell lenni, és nagyon-nagyon ügyelni kell minden szempontra. A Jobbik Magyarországért Mozgalom világosan elfoglalja az álláspontját abban, hogy szakítani kell az eddigi gyakorlattal, mely szerint a jószomszédsági viszony, illetve a transzatlanti érdekekre való tekintet gyakorlatilag eddig összességében mindig megelőzte a nemzeti érdekérvényesítés szükségképpeni prioritását.
Én érzem és látom a szövegezésből, hogy azért itt tényleg patikamérlegen egyensúlyozva próbálták valahogy kifejezni azt, hogy akarunk is méltó, tisztességes, egyenjogú életet, akár az önrendelkezés vagy az autonómia valamely formáját kiharcolni elszakított sorban élő nemzettársainknak, de azt gondolom, az alapkérdés az, hogy a párizsi békediktátum status quóját tulajdonképpen elfogadjuk-e vagy sem. Azaz, amiért engem itt megköveztek a választási kampányban a Debrecenben tett kijelentésem miatt, mely szerint a párizsi békediktátum felülvizsgálatra, revízióra szorul, és ezt abban az értelemben használom, hogy vajon a mai magyar állam el kívánja-e fogadni megfellebbezhetetlen tényként azt, hogy semmilyen módon nem kíván a határkérdéshez hozzányúlni, vagy nem. Tehát ez az első számú alapkérdés. És a határkérdésnek vannak a helsinki záróokmány szerint békés megváltoztatási lehetőségei, a nemzeti önrendelkezés elve; a Wilson által megígért népszavazás elvét ha alkalmaznánk, ma is számos magyar terület, például Felvidéknek a déli karéja, vagy pedig Erdélynek partiumi részei, de akár egy enklávéként Székelyföld is akár egy önálló entitás lehetne. Miért lehet Koszovónak önállóság útjára lépni egy sokkal kisebb jelentőségű országként? Tehát azt gondolom, ezt az alapkérdést kellene először megtárgyalni, mert ez azért kicsit, hogy is mondjam, aggályos, ha ezt itt most egy emléktörvényben elfogadjuk, pláne az első mondat nekem kifejezetten nem tetszik, tehát hogy "az eddigi megoldási kísérletek kudarcot vallottak, például a határmódosítások". Nyilván történelmi tény, hogy elvesztettük a második világháborút, miután egy sikeres revíziós politika nyomán azért az elszakított területeknek közel felét visszaszereztük. De hogy ez kudarcot vallott, ezt kimondani, ez azon eleinkkel szembeni, szerintem meglehetősen vállalhatatlan álláspont, akik vérüket, verítéküket adták; gondolom, talán képviselőtársaim felmenői között is vannak olyanok, akik Erdélyért vagy Felvidékért érdemérmet szereztek, és életüket kockáztatva léptek be a felszabadított területekre. Tehát szerintem ilyet ne mondjunk ki semmiképpen! Aztán hogy most milyen megoldást keresünk, az önrendelkezési jog például nagyon szépen itt van. Belső önrendelkezést mond ki a javaslat, és szerintem nem kellene kimondani a belső önrendelkezést. Igenis mondjunk egy önrendelkezést, ami magában foglalja azt is, hogy ha és amennyiben a nemzetközi konstelláció, a magyar állam erőteljes fellépése, védhatalmi státus elérése, majd pedig akár egy nemzetközi, mint egy müncheni konferencia 1938-ban... Most nyilván várom már, hogy Lamperth Mónika felhördüljön, hogy...
ELNÖK: Képviselő úr, tárgysorozatba-vételről és általános vitára alkalmasságról van szó. Tényleg, szünet nélkül negyedik órája tárgyalunk, legyen tekintettel...
DR. GAUDI-NAGY TAMÁS (Jobbik): Igen, igen, abszolút mértékben igen, csak mondom, olyan súlyú ügyekről van szó, hogy...
ELNÖK: Mi is tudjuk, azért ülünk mi is itt, csak kérem, legyen tekintettel!
DR. GAUDI-NAGY TAMÁS (Jobbik): Abszolút, igen, igyekszem. Tehát magyarul, az önrendelkezésben szerintem ilyen kompromisszumot ne kössünk, tehát ne tegyük alacsonyabbra a lécet, mint amennyire lehetne. Ez egyébként egy komoly erőt sugárzó nyilatkozat lehetne.
Azt azért most ne felejtsük el, hogy a Jobbik Magyarországért Mozgalom az első napon beterjesztett egy emléknappá nyilvánításról szóló határozati javaslatot. Ez a törvényjavaslat most látszólag ezt tulajdonképpen átveszi, vagy egy más formában a nemzeti összetartozás napjaként vezeti be. Erről most nem tudok kialakítani álláspontot, mert a frakciónk még nem alakított ki álláspontot. Nyilván ezt a kettőt valahogy ki kellene békíteni egymással, és egyáltalán nem arról van szó, hogy itt versenyt futnánk a Fidesz-KDNP és a Jobbik abban, hogy ki a nagyobb magyar. Csak hát sajnos egy szomorú bizonyítványt állít ki magáról az a párt vagy azok a pártok, akik úgy gondolják, hogy nem kell részt venni ebben a vitában.
ELNÖK: Képviselő úr, tartózkodjon itt ezektől a megnyilvánulásoktól!
DR. GAUDI-NAGY TAMÁS (Jobbik): Jó. Akkor összességében tehát támogathatónak tartjuk azzal, hogy ezt csak és kizárólag nagyon-nagyon a konszenzuselv alapján, nagyon nagy felelősséggel, és az önrendelkezés... Igenis, a párizsi békediktátum rendszerének a felülvizsgálati igénye, azt gondolom, meg kellene hogy jelenjen ebben a javaslatban.
ELNÖK: Köszönjük szépen. Akkor visszaadom a szót az előterjesztők nevében szóló Répássy képviselő úrnak.
Dr. Répássy Róbert válaszai, reflexiói
DR. RÉPÁSSY RÓBERT (Fidesz): Én tartalmilag nem akarok az előterjesztők nevében mást mondani, mert azt gondolom, az ő felfogásuk jól tükröződik a javaslatból. Megértem, hogy a Jobbiknak más felfogása van.
A törvényjavaslat tárgyalásának a módját viszont talán kérem, annyiban értsék meg, hogy ez egy határidőre elfogadandó törvény. Ma május 19-e van...
ELNÖK: Pénteken fogja tárgyalni a plenáris ülésen a Ház.
DR. RÉPÁSSY RÓBERT (Fidesz): Itt alapvetően az egyeztetés elmaradása és a gyors tárgyalás menete semmi más okra nem vezethető vissza, mint hogy június 4-e itt van a nyakunkon. Tehát furcsa lenne, ha utólag hoznánk erről törvényt; inkább előtte kellene ezt a törvényt megalkotni.
Köszönöm szépen a figyelmet.
ELNÖK: Köszönöm szépen. Csak hozzáteszem, bár nincs itt Lamperth Mónika, de elmondanám, hogy 1990-ben az akkor hivatalba lépő kormány megalakulása előtt jóval a teljes alkotmányt átírtuk, képviselői indítványra; 1994-ben a hivatalba lépő Horn-kormány előtt nagyon sok alkotmányos törvényt átírtak, képviselői indítványra. Tehát itt azt a vádat hangoztatni egy kormányalakítás előtt jelentős törvények kapcsán, hogy nincs idő, ez minden négy évben így történik. Most nem akartam több példát mondani, de ez a helyzet. Köszönöm szépen.
Határozathozatal következik. (Dr. Gaudi-Nagy Tamás: Egy pillanat türelmet kérünk!) Egy másodperc szünetet rendelek el. (Dr. Gaudi-Nagy Tamás dr. Gyüre Csabával konzultál.)
Szavazás a tárgysorozatba-vételről
Kérdezem tehát, kik támogatják a tárgysorozatba-vételt. (Szavazás.) 17 igen. Kik ellenzik? (Szavazás.) Ilyet nem látok. Kik tartózkodnak? (Szavazás.) 2 tartózkodás.
Szavazás az általános vitára alkalmasságról
Az általános vitára alkalmasságról kérek véleményt. Kik támogatják? (Szavazás.) 17 igen. Kik ellenzik? (Szavazás.) Nincs ilyen. Kik tartózkodnak? (Szavazás.) 2 tartózkodás.
Köszönöm szépen.
Tisztelt Bizottság! Előadót is fogunk nevesíteni. Répássy Róbert...
DR. RÉPÁSSY RÓBERT (Fidesz): Elnök úr, én felmentést kérek most már. (Derültség.)
ELNÖK: (Jelzésre:) De bocsánat, nem ugyanaz az álláspontja Gaudi úrnak... (Dr. Répássy Róbert: Nem mondtam Gaudi urat.), de javasolták itt nekem. Kérem az új képviselőket, fontolják meg. (Jelzésre:) Később jelentjük be, de kérem, gondolkodjanak rajta. Ez egy nagyszerű alkalom a parlament előtt, nem olyan nehéz műfaj ez.
Köszönöm szépen.
Még egy bejelentenivalóm van. Pénteken legalább egy, de inkább két ülést fogunk tartani, és akkor a hetet abszolváljuk - esetleg hat vagy hét üléssel megússzuk a hetet. (Derültség.) Pénteken délelőtt 10 órakor van az első ülés, a második körülbelül 14 órakor, tehát az esetleges ebédszünetben, amelyet miattunk tartanak.
A jövő héten, mint azt jeleztük, miniszterjelölti meghallgatásra kerül sor, mégpedig a csütörtöki napon. Szándékaink szerint 9.30-kor lesz itt a teremben Navracsics Tibor meghallgatása, és ez után kicsit később, 11.30-kor a belügyminiszter-jelölt úr meghallgatása.
Köszönöm szépen. Berekesztem az ülést.
(Az ülés befejezésének időpontja: 17 óra 58 perc)
|
|
Dr. Balsai István |
Jegyzőkönyvvezető: Prin Andrea