KORB-28/2008.
(KORB-85/2006-2010.)
Jegyzőkönyv*
az Országgyűlés Környezetvédelmi bizottságának
2008. november 14-én, pénteken, 10 óra 12 perckor
a Parlament főemelet 40. számú Delegációs Termében
megtartott üléséről
Tartalomjegyzék
1. panel: Lehetőségek és korlátok az EU Klíma- és energiacsomagja sikeres bevezetésében Magyarországon *
Hegyi Gyula EP-képviselő előadása *
2. panel: A kvótaaukciókból származó bevételek felhasználása *
Olajos Péter EP-képviselő előadása *
3. panel: Hogyan tudja elérni Magyarország a 20%-os kibocsátás-csökkentést 2020-ig *
Faragó Tibor (Környezetvédelmi és Vízügyi Minisztérium) előadása *
4. panel: Milyen változások szükségesek a magyar ipari szektorban a klímacsomag sikeres bevezetése érdekében *
Jászay Tamás (Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem) előadása *
Tájékoztató és konzultáció az EU "Klíma- és energiacsomagjáról"
- 1. panel: Lehetőségek és korlátok az EU Klíma- és energiacsomagja sikeres bevezetésében Magyarországon
Előadó: Hegyi Gyula EP képviselő
- 2. panel: A kvótaaukciókból származó bevételek felhasználása
Előadó: Olajos Péter EP képviselő
- 3. panel: Hogyan tudja elérni Magyarország a 20%-os kibocsátás-csökkentést 2020-ig?
Előadó: Faragó Tibor főosztályvezető, KVVM
- 4. panel: Milyen változások szükségesek a magyar ipari szektorban a klímacsomag sikeres bevezetése érdekében?
Előadó: Jászay Tamás professzor, Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem
Elnököl: Katona Kálmán (MDF), a bizottság elnöke
Dr. Orosz Sándor (MSZP), a bizottság alelnöke
Dr. Józsa István (MSZP)
Dr. Rétvári Bence (KDNP)
Velkey Gábor (SZDSZ)
Helyettesítések
Dr. Nagy Andor (KDNP) Dr. Rétvári Bencének (KDNP)
Olajos Péter képviselő (Európai Parlament)
Hegyi Gyula képviselő (Európai Parlament)
Dr. Harnos Zsolt tanszékvezető egyetemi tanár (Budapesti Corvinus Egyetem)
Jászay Tamás professzor (Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem)
Kardos Péter éghajlatvédelmi referens (Energia Klub)
Dr. Mészáros Fanni cégvezető (CECED Magyarország Egyesülés)
Dr. Nováky Béla docens (Szent István Egyetem)
Almási Ákos ügyvezető igazgató (Magyar Fejlesztési Bank)
Dr. Pálvölgyi Tamás egyetemi docens (Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem)
Somogyi Zoltán igazgató (Erdészeti Kutató Intézet)
Dr. Ürge-Vorsatz Diana docens, klímakutató (Közép-Európai Egyetem Környezettudomány és Környezetpolitika Tanszék)
Varga István elnök (Magyarországi Üzleti Tanács a Fenntartható Fejlődésért)
Faragó Tibor főosztályvezető (Környezetvédelmi és Vízügyi Minisztérium)
Bencsik János országgyűlési képviselő
Dr. Szanyi Tibor országgyűlési képviselő
Dr. Horváth János országgyűlési képviselő
(Az ülés kezdetének időpontja: 10 óra 12 perc)
KATONA KÁLMÁN (MDF), a bizottság elnöke, a továbbiakban ELNÖK: Tisztelt Bizottság! Meghívott és Önkéntes Vendégek! Mindenkit üdvözlök. A rendkívüli bizottsági ülésemet megnyitom. Köszöntöm az előadókat.
Négy panelben fogunk foglalkozni a klíma- és energiacsomag kérdéseivel. Az az elképzelésem, hogy megfelelő időben a kerekasztal során a szakértő közönségnek is adnék lehetőséget a megnyilvánulásra. Úgy figyeljenek, hogy akinek nagyon okos mondanivalója van, jelentkezhet.
A menetrend az lesz, hogy a kerekasztal körül a vendégek szabadon mozoghatnak. Nincsenek a helyükhöz kötve, meg nyilván nem mindenkit érdekel minden panel. Azok, akiket érdekel, közben fognak bejönni. Képviselő urak is jelezték, hogy ahogy elfoglaltságaik engedik, bejönnek az ülésre.
Első előadónk Hegyi Gyula Európa parlamenti képviselő lesz. Előre is köszönjük a felkészülést és a téma iránti elkötelezettséget. A képviselő előadását követően Bencsik János képviselő úr fogja a panelbeszélgetést vezetni az előzetesen kiküldött meghívó szerint. Mindenképpen úgy láttam jónak, hogy Faragó Tibor főosztályvezető urat még vegyük be asztaltársaságunkba, és én átadom a szót Hegyi képviselő úrnak. Parancsoljon!
Hegyi Gyula EP-képviselő előadása
HEGYI GYULA EP-képviselő: Köszönöm szépen. Mindig szívesen jövök a Környezetvédelmi bizottság ülésére, hiszen utolsó közéleti funkcióm Magyarországon a Környezetvédelmi bizottság alelnöki posztja volt, és a kedves kollégákkal jó találkozni. Hozzá kell tennem, és elnézésüket kérem, nekem nem komolyabb teendőm van, hanem influenzás vagyok, és ezért egy idő után haza fogok menni, és próbálom magam gyógyítani. Fontosnak tartottam ettől függetlenül, hogy eljöjjek ide.
Ha a klímacsomagnak az európai parlamenti és európai uniós esélyeiről beszélünk, akkor azt kell mondanom némi iróniával, hogy körülbelül a magyar belpolitikai helyzethez hasonlítható. Naponta új fordulatok, trükkök és csavarok vannak benne. Nagyon nehéz lenne megjósolni, hogy decemberben sor kerül-e a Parlamentben ennek a szavazására vagy nem, és a Tanácssal, illetve a kormány képviselőivel hogyan alakul a csomag jövője.
Vannak, akik azt mondják, és azt gondolják, hogy az egész pénzügyi válság jó alkalmat ad arra, hogy elfelejtsük az egész klímacsomagot, és most Európa elsősorban a gazdaság teljesítményének a megőrzésére, gazdasági pozíciói megőrzésére koncentráljon. Ezzel a nézettel nem értek egyet, és néhány szóban próbálom is bebizonyítani, hogy Magyarországnak érdeke lenne a számára megfelelő klímacsomag elfogadása. Sokkal inkább érdeke lenne, mintsem az, hogy ne történjen semmi ezen a téren.
Mindannyian tudjuk, hogy az Európai Unió tagállamai 2020-ig 20 százalékkal kívánják csökkenteni az üvegházhatású gázok kibocsátását, és ez az elköteleződés nem változott meg, ma is az Európai Unió hivatalos céljának tekinthető. Ehhez jön még két 20 százalék: a megújuló energiaforrások részaránya és ami talán a legfontosabb Magyarországon, 20 százalékkal növelni az energiahatékonyságot, hogy kevesebb energiával tudjuk ugyanazt a gazdasági fejlődést fenntartani.
Az új tagállami képviselők nehéz helyzetbe kerültek, mert ellentétes értékekkel találkoztak. Ha létrejönne egy jól működő kibocsátási kereskedelmi rendszer, akkor Magyarország, amelynek a 80-as évek végéhez képest jelentősen csökkent a kibocsátása, jól kerülne ki ebből, hiszen ha pénzért eladhatóak lennének ezek a kvóták, akkor ebből Magyarország számára jelentős bevétel származna. Ma megnéztem a kibocsátási tőzsdét, meg lehet nézni, ma éppen 17 euró 90 cent egy tonna széndioxid-kibocsátás csökkentése az azonnali kötések tőzsdéjén. Ha ez az árszínvonal megmarad, az azt jelentené, hogy Magyarország rendelkezésére álló 70-80 millió kibocsátási kvóta meglehetősen jó áron lenne értékesíthető.
Ugyanakkor az irányelvek, amelyeket előterjesztettek az Európai Parlamentnek, nem veszi figyelembe, hogy 1990 és 2005 között egyes országoknak nőtt a kibocsátása. Elsősorban azoknak, amelyek az uniós forrásokból - mint Spanyolország, Portugália - jelentős infrastrukturális fejlesztéseket hajtottak végre, és ha 2005 lenne a bázisév, akkor nyilvánvalóan Magyarország és a kelet-európai országok, amelyek különböző okokból csökkentették a kibocsátásukat az elmúlt másfél évtizedben, vesztesek lennének. Más dolog, hogy részint környezetvédelmi, részint gazdasági visszaesési okokból csökkentettük, de az objektív tény mégis csak a csökkentés.
Azt hiszem, hogy a Parlament Környezetvédelmi Bizottságában amit sikerült - nem látom itt őket - Olajos Péter kollégámmal és a fideszes képviselőkkel együtt elérni, az egy vállalható kompromisszum alapja. A 90-es bázisévet nem sikerült érvényesítenünk, de sikerült érvényesíteni, hogy bizonyos területeken a magyar érdekek érvényesüljenek. Ilyen az, hogy a távfűtés ingyenes kvótát kapjon, ami szociális indokból Magyarország számára fontos. Nem kell mondani, hogy elsősorban az alacsonyabb jövedelműek használják a távfűtést. Az úgynevezett kogenerációs erőművek, amelyek az energiatermelésből keletkező hőt fűtésre használják, mentesülnének, tehát ingyenes kvótát kapnának, ez mindenképpen pozitív lenne számunkra. Elértük, hogy a 35 megawatt alatt kibocsátók, például a kórházak mentesüljenek a klímaadók alól. Elértük ugyanakkor, hogy az úgynevezett ETS-en kívüli szektorok, a közlekedés, mezőgazdaság kibocsátás-kereskedelmére is lehetőség van, ebben a tekintetben tehát további kibocsátás kerül be a kereskedelem alá, és amennyiben mi elérjük, hogy haszonélvezői legyünk, akkor az az érdekünk, hogy minél nagyobb legyen ez a kereskedelmi kvóta.
Sikerült elérni azt a Környezetvédelmi bizottságban - de egyáltalán nem biztos, hogy a plenáris ülésen és a Tanácsban megmarad -, hogy ha egy tagország elmarad a számára előírt kibocsátás-csökkentéstől, akkor tonnánként 100 euró büntetést kell fizetnie. Mondtuk hogy 17,9 jelenleg a tonnánkénti kvótakereskedelmi ár, amelyet egy közös európai kasszába kellene befizetni, és ebből klímavédelmi beruházásokat lehetne finanszírozni. Ez azért fontos számunkra, mert ha a büntetés többszöröse a kvótakereskedelmi árnak, akkor a tagállamok abban érdekeltek, hogy tőlünk kvótát vásároljanak, és ne abban, hogy a büntetést megkockáztatva túllépést érjenek el. Ebben a tekintetben Magyarország számára az az érdekes, hogy a kvótakereskedelem minél inkább egységesen működjön.
Próbáltuk mérsékelni, hogy az Európai Unión kívül kihelyezett beruházásokkal vezessék le a saját kibocsátási feleslegüket a gazdagabb nyugati tagállamok. Ennek is az lehet az eredménye, hogy több kvóta koncentrálódhat Magyarországra.
A carbon capture storage, magyarul szén-dioxid-leválasztás és -tárolás technológiájára 500 millió pont ingyen kreditet, tehát 500 millió tonna szén-dioxid-kibocsátást akartak adni. Ennek elsősorban a gazdag nyugat-európai országok - azon belül is Nagy-Britannia - lettek volna a haszonélvezői. A környezetvédelmi bizottságban sikerült ezt megakadályozni, de a téma még nyitott. Ha 500 millió ingyen kreditet kapnának a fejlett nyugat-európai országok, akkor a mi pozícióink jelentősen romlanának ebben a kereskedelemben. Arról már nem is beszélve, hogy az egész carbon capture storage egy rendkívül bizonytalan technológia, ami azt jelenti, hogy visszasajtolják a földbe a szén-dioxidot, de ki tudja, meddig marad ott, milyen kockázatai vannak. Eddig ezt csak Norvégiában oldották meg, amelyik a világ egyik leggazdagabb országa. Tonnánként 120-130 euróba kerül ennek a tárolása, ami hatszorosa a kvótakereskedelmi árnak.
Fel kell vetni azt is, hogy a bioüzemanyagok mennyire hasznosak, mennyire károsak. Nekem az a véleményem - az Európai Parlamentben is ezt képviselem és a módosító indítványaim is erre irányulnak -, hogy Európának elsősorban az Európai Unión belüli bioüzemanyagok termelésére kell koncentrálnia, mert Európában nem kell esőerdőket kiirtani és az a veszély sem fenyeget, hogy tömeges éhínséget generálunk ezzel. A harmadik világból származó bioüzemanyag-importot viszont nagyon szigorúan korlátozni kellene.
Azt szeretnénk elérni - és e tekintetben az európai szocialisták pártján belül a kelet-közép-európai képviselők összehangolt álláspontot képviselnek, ami természetesen nem áll messze a néppárti képviselők álláspontjától sem -, hogy a szén-dioxid-kereskedelmi rendszer bevételeinek legalább 10 százalékát azok között az országok között osszák szét, amelyek GDP-je alacsonyabb az európai uniós átlagnál. Magyarul, a kvótakereskedelemből a szegényebb uniós tagállamokat támogassák. Méltányos lenne, hogy további 10 százalékot pedig azok között az országok között osszanak szét, amelyek 1990-2005 között csökkentették a kibocsátásukat. Magyarország mind a két 10 százaléknak haszonélvezője lenne.
Nagyon fontos lenne, hogy az energiatermelésben 2013-2020 között fokozatosan vezessék be ezt a kereskedelmi rendszert. Az új tagállamok közül Lengyelország a nagy szélerőművei miatt más részletekben érdekelt, mint Magyarország, de ahhoz, hogy közös álláspontot képviseljünk, bizonyos fokig a lengyelekkel is megállapodásra kell jutnunk.
Anélkül, hogy zöldpropagandába csapnék, szeretnék Soros Györgynek a héten a Közép-európai Egyetemen tartott előadásából idézni egy mondatot. Soros György azt mondta, hogy az egész válságból - mind a klímaválságból, mind a pénzügyi válságból - a zöldenergia-felhasználás lehet a kiút az egész világ számára.
Néhány mondatot mondanék a klímakereskedelemről, elsősorban azok számára, akik a részletekkel nincsenek teljesen tisztában. Egy tonna szén-dioxidonként van a kreditpont megállapítva. Minimum 25 ezer tonna lehet egy kereskedelmi egység, ez alatt nem lehet vele kereskedni. Nagyon fontos - s bizonyos tekintetben kijózanító számunkra -, hogy szigorúan az energiaárhoz kapcsolódik a pillanatnyi kibocsátási ár, a kvótaár, ami az elmúlt fél évben jelentősen csökkent - 23-ról 17-re -, és ha az energiaárak csökkennek, akkor a kibocsátási kvóta ára is csökkenni fog, hiszen az energia felhasználása ezzel összefügg. A spanyol üzletről nyilván mindenki hallott: tegnap 6 millió kreditpontot sikerült értékesíteni, ami háromszorosa annak, mint amit a belgák értékesítettek. Mint mondtam, Magyarországnak 70-80 millió kibocsátási kvótalehetősége van, és ez nagy érték az ország számára.
Azzal zárom az előadásom - várva képviselőtársaim és a szakértő kollégák véleményét -, hogy környezetvédőként és az ország érdekeit külföldön képviselő politikusként egyaránt úgy gondolom, Magyarországnak nem az az érdeke, hogy elsumákoljuk ezt a dolgot, hogy Európa megtagadja azokat a vállalásokat, amiket a klímaváltozás mérséklése és a fenntartható fejlődés érdekében tett. Magyarországnak az az érdeke, hogy az Európai Unió teljesítse a 2020-ra tett összes vállalását, és hogy csökkentsük a szén-dioxid-kibocsátást. Ugyanakkor az Európai Unión belül egy igazságos rendszert kell felállítani, amely figyelembe veszi azt, hogy az új tagállamok az elmúlt 15-18 évben egyrészt mérsékelték a kibocsátásukat, másrészt a nemzeti jövedelmük alacsonyabb, mint a gazdag tagállamoké, harmadrészt nincs lehetőségük a rossz energiahatékonyságú termelés exportjával, harmadik világba való kihelyezésével manipulálni. Egy olyan rendszert kell felépíteni, amelyben büntetést kell fizetni akkor, ha valaki túllépi a kvótát, a büntetésből befolyt pénzből egy klímavédelmi alapot kell létesíteni, amiből az új tagállamok kapjanak jelentős kárpótlást az elmúlt 15-20 évben elszenvedett veszteségeikért. Köszönöm szépen a figyelmet.
BENCSIK JÁNOS levezető elnök: Tisztelettel köszöntöm a konferencia részvevőit, belföldi és külföldi - ezen belül Szlovákiából érkezett - vendégeinket. Röviden bemutatom a panelbeszélgetésben részt vevő kollégákat: Hegyi Gyula szocialista EP-képviselő mellett Katona Kálmánt, a környezetvédelmi bizottság elnökét, a Magyar Demokrata Fórum frakciójának tagját, Harnos Zsolt urat, a budapesti Corvinus Egyetem részéről, aki Láng István akadémikus úrral együtt dolgozik a klímaváltozással kapcsolatos kérdéseken, Faragó Tibor urat, a Környezetvédelmi és Vízügyi Minisztérium főosztályvezetőjét, Rétvári Bence urat, a Kereszténydemokrata Néppárt képviselőjét és Horváth János urat, a Fidesz-Polgári Szövetség képviselőjét.
Köszönjük Hegyi Gyula képviselő úrnak, hogy az európai uniós kitekintést közelebb hozta hozzánk. A panel a lehetőségekről és a korlátokról hivatott beszélgetni és állást foglalni, arról, hogy hogyan lehet Magyarországon érvényesíteni az Európai Unió által hamarosan elfogadandó klímacsomagot. Abban egyetértenek a politikai felek, a kormánypárti és az ellenzéki képviselők is, hogy a lehetőségek adottak, s ebben hasonló álláspontot képviselnek, mint amit a magyar képviselők az Európai Parlamentben érvényesíteni kívánnak. Nem véletlen, hogy teljes körű támogatással került elfogadásra a nemzeti éghajlat-változási stratégia, ahol a lehetőségeket mint elvi kérdéseket vitattuk meg. Viszont már nem volt ilyen egyöntetű az energiapolitikai stratégia támogatottsága, de abban is megfogalmazódnak olyan lehetőségek, amelyek az energiahatékonysággal és a megújuló energia kiaknázásával kapcsolatosak.
Most, amikor kormányzati szinten elkészült a megújuló energia cselekvési program és az energiahatékonysági cselekvési program, jó lenne a politikai feleket is megnyerni parlamenti szinten annak érdekében, hogy a módszertani és a szervezeti hátteret, és ezen túlmenően a finanszírozási hátteret is biztosítani lehessen. Valóban igaz azt, amit Soros György úr is mondott, hogy egy válsághelyzetben új gondolkodásmódra van szükség, és bátran kell lépni. Ilyen az energiahatékonyság és a megújuló energiaforrások minél szélesebb körű kiaknázása. A tegnapi gazdasági csúcson itt Magyarországon is történt ebben elmozdulás, hiszen épp képviselőcsoportunk nyújtotta be azt a csomagot, amely ezen két pontos szempont érvényesítését tenné lehetővé mintegy 500 milliárd forintot európai uniós forrásokból különítsünk el erre a célra, és ehhez hozzájöhet még az önkormányzati, a lakossági és a vállalkozói szektor támogatása mintegy 1500 milliárd forint áll rendelkezésre. Ez mindamellett, hogy kötelezettségeink teljesítését is szolgálná ezen túlmenően, egy olyan belföldi piacbővítést tenne lehetővé, amely függetleníteni tudja a hazai kis- és középvállalkozókat a nemzetközi társaságok beszállítói kötelezettségétől.
Ennyi hazai kitekintést megengedvén, talán nem visszaélve a panelbeszélgetésben részt vevők türelmével.
Tisztelettel kérem a résztvevőket, hogy öt percben legyenek szívesek reagálni az elhangzottakra. Elsőként Katona Kálmánt kérem erre.
KATONA KÁLMÁN elnök: Azt gondoltam, hogy én leszek az utolsó. Nem akarom túlszerepelni magam, de tényleg, az öt percemet nem fogom kihasználni. Nagyon sok kérdést írtam fel a papíromra.
Az egyik az volt, hogy hova soroljuk a távfűtést. Képviselő úr szerintem nem jól mondta, amikor azt mondta, hogy ez többnyire a szegények fűtési módja, ugyanis ha a távfűtés egészét nézzük, akkor ebben benne vannak az intézményeink, iskoláink, sok helyen benne vannak a bevásárlóközpontok, és jó lenne, ha ez nem a szegények fűtési módja lenne, hanem a városi korszerű és olcsó, tiszta fűtési technológia. A besorolása, hogy támogatotti körben legyen, egyébként azt gondolom, hogy indokolt.
Az igazi problémát ott látom, amiért ezt a kicsit szokatlan bizottsági ülést kezdeményeztük, hogy ezt a gazdasági szereplők nélkül nem lehet jól megoldani. Tehát olyan megoldást kell találnunk, amely a gazdasági szférának is tetszik. A mostani energiatermelőknek, a belépni szándékozóknak is azt a gondolatot írtam, hogy átlátható, nyilvános rendszert kell alkotnunk. Próbáltam tájékozódni korábban az ügyben, hogy mi jár. Ha valaki épít egy szélerőművet, akkor jár neki kvóta vagy nem jár? Ha valaki csökkenti a széndioxid-kibocsátását, jár neki kvóta vagy nem jár? Ha megszünteti, akkor mi ennek a rendje?
Hallottuk az eladást. A kormány már másodszor ad el úgy, hogy - nemhogy az ország, mert nem tudhat mindent, de - a képviselők sem tudták, illetve akik ezzel foglalkoznak. Rétvári Bence úr különösen érzékeny erre. Meg fogom interpellálni a kormányt, hogy hogy is gondolják ezt a mutyit. Hallok egy árat, de nyilván nem így működik a piac. Itt nyilvánosabb átláthatóság a feltétele annak, hogy ez működjön. Gondolom, hogy egész Európában is ez lesz a kérdés, hogy sikerül-e egy átlátható rendszert kialakítani, illetve mindenki belekerüljön ebbe a rendszerbe valamilyen módon, aki érdekelt ebben az egész iparágban.
Az üvegházhatású gázok kibocsátásánál nagyon óvatosan teszem fel a kérdést, mert erre nincs válasz pillanatnyilag, hogy az alkalmazkodás kérdése hogy áll, mert ebben az ügyben is kellene tennünk, hogy ennek a pénznek egy része fordítható-e az alkalmazkodás feladataira. Tudjuk, hogy az egészségügytől kezdve megjelent az új mediterrán csiga, megjelentek új rovarok, felbukkannak új betegségek. Hogy tudjuk azt mi, a politika és a gazdaság együtt elérni, hogy ezt a pénzt a klímavédelemre költsük, és ne kerülhessen máshova?
Bencsik János képviselő úr említette a NAP-nak a gondolatát. Egy biztos, hogy átlátható rendszert kell kialakítanunk, és ehhez a szakmai érdeklődők ötleteit is várjuk. Az elején kellett volna mondanom, hogy kellemes meglepetés volt, hogy sokan jelentkeztek, hogy kíváncsiak arra, hogy most hogy állunk ebben az ügyben. Egyelőre ennyit mondanék, és kettő óra körül már okosabb leszek. (Derültség.)
BENCSIK JÁNOS levezető elnök: Megkérdezzük, hogy a tudomány hogyan látja ezt a kérdést. Harnos Zsolt úré a szó.
DR. HARNOS ZSOLT (Budapesti Corvinus Egyetem): Hegyi képviselő úr bevezető előadása érdekes dolgot vet fel. A kvótakereskedelem: és itt a mitigation-ről van szó alapvetően, az alkalmazkodásról szól, ami globális probléma. Tehát a mitigation egy globális probléma. Amit képviselő úr mondott, úgy hangzik, hogy olyan törekvések vannak az Európai Unióban, hogy az Európai Unió statisztikáját javítsuk. Az, hogy máshol mi történik, az nem érdekel.
Tehát ha én a környezetszennyező beruházásokat olyan orseumba viszem, amelyben az ott lévők nincsenek benne semmilyen egyezményben, akkor én a saját statisztikámat javítom, a kibocsátást nem. A fejlődőket, akik befogadnak, arra készteti, hogy ne is írjanak alá semmilyen egyezményt, mert akkor ettől a jó bevételi forrástól elesnek. Úgy gondolom, hogy ez nem megoldás, vagy csak látszatmegoldás. Veregethetem én a vállam, hogy vállaltam 20-30 százalékot, de semmit nem teszünk. Nyilván teszünk, de az egészet nem lehet exportálni, ez nem megoldás.
A megoldás alapvetően a technikai fejlesztés. Erről viszonylag kevés szó esik, de itt létre kellene hozni egy ipart, vagy létre fog jönni egy olyan ipar, amely kimondottan ebbe az irányba visz el. Zöldiparnak vagy bárminek nevezzük, de ebbe az irányba el kell mozdulni, mert energiára a jövőben is szükség lesz. Lehet a hatékonyságot növelni, ha melegszik a levegő, akkor kevesebbet kell fűteni, de azért alapvetően egészen új iparra van szükség.
Visszatérve képviselő úr első mondatára. Azzal kezdte, hogy klíma- és pénzügyi válság. Akik itt vannak, azok közül mindenki ismeri Sternt, aki múlt héten Kínában szólalt meg a klímakonferencián, hogy a klímakrízis, a klíma kockázata sokkal nagyobb, mint a pénzügyi válság. Szerintem ennek abba az irányba kellene vinnie a fejlődést, pláne ha van olyan beruházás, fejlesztés, ami ezt megoldja.
Weiss Manfréd annak idején viszonylag gyorsan egy elég nagy ipart épített ki Magyarországon. Amikor megkérdezték tőle, hogy mikor és hogyan ruházott be, azt mondta, ő azért nyerő, mert mindig akkor fejlesztett, amikor válság volt. Ez olyan alkalom, amikor bizonyos dolgok le fognak állni, és az új fejlesztéseknek egy előrevivő, húzó ágazatban kell történniük.
Végül: a bioüzemanyagokkal kapcsolatban vannak különböző elképzelések és tervek. Az Európai Unióban elfogadták a 10 százalékos bekerülési arányt, majd utána elég hamar elkezdtek gondolkodni azon, hogy ez teljesíthető-e. Nálunk tavaly volt egy kampányszerű fejlesztés, viszont a tavalyi év mezőgazdasági szempontból nagyon rossz volt, ami sok mindent megkérdőjelezett. Megkérdőjelezte azt, hogy szabad-e energiát termelni az élelmiszer helyett, és hogy ez milyen versenyt jelent. Például a gabona árát felvitte - persze nemcsak ez - a háromszorosára. Képviselő úr azt mondta, hogy Európában előnyben kellene részesíteni a belső megoldást. Az élelmezés nagyrészt nem európai probléma, sokkal inkább az afrikai országok meg más fejlődő országok problémája, amelyek nem tudják megoldani az önellátást, ezért megindulhat egy migráció. De már most is beszélnek éhezéssel kapcsolatos háborúról, éhezéssel vagy klímával kapcsolatos migrációról. Ezt valahogy rendezni kell. Ez persze nem magyar probléma, de magyar részvétel meg európai részvétel is szükséges a megoldásához. Nem zárkózhat be Európa, mondván, hogy a saját dolgaimat én megoldom úgy, hogy ami nem jó, azt megpróbálom exportálni, hogy mégis jónak látsszon. Itt egy sokkal átfogóbb, rendszerszerű vizsgálatra lenne szükség.
Végül egy kérdés, amire Hegyi Gyula képviselő úr talán tud válaszolni. Tavaly július elején megjelent az alkalmazkodási zöldkönyv és novemberre ígérték a fehérkönyvet. Mi van ezzel? Óriási csend van ekörül, azt lehet hallani, hogy legfeljebb csak tavasszal lesz belőle valami, ha egyáltalán lesz. Köszönöm.
BENCSIK JÁNOS levezető elnök: Kérdezzük meg, hogy a tárcánál hogyan látják az elfogadott éghajlat-változási stratégia, mint lehetőség megvalósítását. Vannak-e korlátok a Magyarországon belüli érvényesíthetőség szempontjából? Faragó Tibor úr következik.
FARAGÓ TIBOR (Környezetvédelmi és Vízügyi Minisztérium): Üdvözlöm a környezetvédelmi bizottság jelen lévő tagjait. Rendkívül örülök, hogy a tárca képviselőjét szakértőnek titulálják. Nagy élmény számomra egy ilyen esemény, mert ez a normális párbeszéd egyik lehetősége.
A stratégia egy fontos eleme annak, hogy Magyarország hogy készül e feladat megoldására. Ez a stratégia nincs önmagában, hiszen számos más elem is van. Elhangzott már az energiával foglalkozó különféle dokumentumok ügye, de számos más ügy is összefügg vele a mezőgazdaság vagy a közlekedés területén, és más hatásviselő területeken.
Hadd térjek vissza az eredeti témakörre, nevezetesen az Európai Bizottság klímaenergia-csomagjára, amelynek a vitája ma is zajlik. Öt dologhoz szeretnék hozzászólni, majd röviden reagálni arra, amit Hegyi Gyula képviselő úr elmondott.
Az első: az Európai Unió csomagja nem önmagában van. Egy nagy nemzetközi együttműködés folyik, beleszaladtunk egy globális problémába, ami nem a jelenlegi pénzügyi válság, ami egyre inkább kezdi gazdasági válság képét ölteni, hanem egy más típusú ügy, de hiába hívjuk ezt globális környezetvédelmi problémának, mert ez is egy gazdasági-társadalmi probléma. Az EU ebbe a térbe teszi le a saját voksát, javasolja 2007-ben, hogy miként kívánja megközelíteni a Balin megkezdődött tárgyalásokat, el akar érni 2009 végére egy új globális, mindenkit magába foglaló megállapodást, amiből senki nem marad ki és mindenki valamit vállal. Az Európai Unió - nem mint egy tőlünk távol lévő valami, hiszen Magyarország is tagja - egyoldalúan is tesz egy vállalást, és ez ugyanaz a 20 százalék, aminek a belső elosztásáról folyik a vita a közösségen belül. Azért fontos ez a megközelítés és azért fontos, hogy a környezetvédelmi bizottság tagjai is figyelemmel kísérjék, hogy mi történik a nemzetközi piacon, mert az EU is letett valamit az asztalra, és változhat a dolog, bármelyik irányba. Nagyon nehéz megjósolni, hogy mi lesz. Többen azt mondták, hogy meg kell várni az Amerikai Egyesült Államokban az elnökválasztást, mert az mérvadó lehet. Mind a két elnökjelölt mondott valamit, de majd meglátjuk, hogy mi lesz a jövő évtől. A fejlődő országoknál is nagyon sok minden készülődik. Nem fogok belemenni a részletekbe, de szeretném felhívni a figyelmet arra, hogy nem önmagukban vannak EU-n belüli tárgyalások, az EU egy nagy nemzetközi szereplő, amely a tárgyalási súlyát a kibővülésével jelentősen megnövelte, és Magyarország e közösség tagjaként vesz részt ezekben a tárgyalásokban. Ha úgy tetszik, elvesztettük az ártatlanságunkat, és ha valamit el akarunk érni a nemzetközi piacon, azt az Európai Unió keretein belül érhetjük el.
A második pont a szereplők ügye. Borzasztó fontos tudni, hogy az EU-ban hogy folynak a tárgyalások. Kezdetben úgy gondoltuk, hogy ha bemegyünk, kapunk egy kis pénzt és valami fog ott történni. Eltelt néhány év és keményen megtanultuk, hogy ebben az ügyben is mind a három szereplőnek igen nagy szerepe van. A csomag a bizottságtól jön, hiszen az a dolga, hogy anyagot készítsen, a parlament azt igen hevesen vitatja - nagy öröm volt meghallgatni Hegyi Gyulától tételesen, hogy mi történik az ottani környezetvédelmi bizottságban -, a tanácsban pedig a kormányok képviselői vannak jelen. Ők hárman totálisan össze vannak kötve, és felváltva várják, hogy ki mit tudna ehhez a csomaghoz hozzátenni. Részletekbe most sem fogok belemenni. Szokatlan - bár lehet, hogy a képviselő urak több ilyen példáról tudnak -, hogy a parlament sokkal aktívabb lett ebben a dologban, mint minden más ügyben, részben a felelősségtől átitatva, részben attól félve, hogy a Tanácsban furcsa alkuk születnének. Decemberben Poznanban lesznek nemzetközi tárgyalások, a parlament is, a bizottság is és a kormányok képviselői is erre készülnek. Ezt az ügyet majdnem megelőzi az, hogy a Parlament szeretne dönteni a lényegről. December elején lesz környezetvédelmi tanácsülés, és meglesz a francia elnökség alatti utolsó nagy ülés, amelyen a pénzügyi válság mellett ez is téma lesz. Még nem tudni pontosan, hogy ez a megállapodás mire vonatkozik. Tessék belegondolni: most novembert írunk, addig tehát már csak néhány hét van hátra.
A harmadik pont az EU-csomag. Ebből a szempontból rendkívül érdekes volt végighallgatni Hegyi Gyulát. Az általa elmondott pontok között egyetlenegy olyat sem találtam, amit Magyarország kormányzati szinten ne képviselne. Mielőtt idejöttem, két olyan pontról tudtam, ami talán máshogy hangzik el a parlamentben, de az elhangzottak után már egyetlenegy ilyet sem látok. Örömmel ott lennék a parlamentben valamelyik pad alatt, amikor erről szavaznak. Tudom, hogy a többi bizottságnak is el kell fogadni. Azt szeretném kiemelni az elhangzottakból, hogy igazságosabb legyen. Magyarország valószínűleg nyerhet ezen a dolgon, de az életben a relatív nyereség egyben relatív veszteséget is jelenthet. Nagyon nagy érdekeik vannak a régi tagállamoknak, többszöröse az ő érdekük a miénknek.
Ennek az igazságosabb megközelítése: 30 évről beszél az Európai Unió a nemzetközi tárgyalásokon. Mi ugyanezt a 30 évet szeretnénk felidézni. Nem az a lényeg, hogy hogyan ismerik el ezt a dolgot, amire magad is utaltál, hanem ha jók vagyunk ehhez a partyhoz, ehhez a 27-es házassághoz, akkor ezt a hozományt tessék valahogy érvényesíteni, ha szabad ilyen képletesen fogalmaznom. Ennek vannak elemei, lehetőségei. Ha 30 évről szól, nem lehet azt mondani, hogy az első 15 év eltűnt, és egyetértek azzal, amit mondtál, hogy lehet azt mondani, hogy gazdasági visszaesés, meg könnyen teljesíthető, de könyörgöm, ugyanúgy EU-pénzből fejlődött Írország vagy Spanyolország annak idején. Mi a különbség? Nem megyek bele több részletbe, azt hiszem érthető volt, és legalább egy elemében válaszoltam.
A negyedik dolog, amihez nem akartam hozzászólni, de végighallgattam a bevezetőben az emisszió-kereskedelmet. Két emisszió-kereskedelemről beszélünk. Most nem akarok akadémiai előadást tartani fél percben, de az ár, ami elhangzott, és hogy milyen lehetőségünk van, az a nemzeti emisszió-kereskedelem. Gyula, te tudod, hogy nagyon fontos, hogy össze ne keverjük. Az árak is eltérnek, mindegy miért, nincs idő most kifejteni. Magyarországnak van olyan lehetősége a nemzetközi kvótakereskedelemben, a Kiotói Jegyzőkönyv szerinti. Egyelőre 2012-ig van ilyen lehetősége, de lehet, hogy utána is, attól függ, hogy állapodnak meg vagy hogy állapodunk meg Koppenhágában.
Belül más ez a kereskedelem és más árak vannak, és az árat rettenetesen befolyásolhatja, hogy mennyire szabad az EU-nak, különösen a régi tagállamoknak a fejlődő országokban - amire Harnos Zsolt is utalt, hogy jó vagy nem - érvényesülni, hogy sokkal olcsóbban meg lehessen venni. Nekik más típusú együttműködési elemeik vannak. Kérem, hogy erre vigyázzunk, a két dolog összefügg, de két külön ügy. Mi jelen pillanatban kifelé kereskedünk, ekkora terület van, ráadásul nem biztos, hogy mindet el kell adni. Tudom, hogy nagyon sok szám megjelent. Ha a globális megállapodás korrekt, hatályba lép 2012 után és nincs szünet, akkor még az is lehet - szeretik ezt a szót manapság -, hogy bankolni is lehet. Nem azért, mert több vagy kevesebb lesz az ár, hanem más lesz Magyarország pozíciója akkor. Ez egy nagyon kényes terület. A költésébe most nem megyek bele, tudom, hogy ez a következő panel eleme.
Az utolsó dolog, és elhangzott megint, hogy ez nemcsak környezetvédelem. A környezetvédelem akaratlanul kreál egy globális problémát. Ekkorát, azt hiszem, még nem kreált, mint az ózonvédelem meg a biodiverzitás-védelem. Ez többeknek túl misztikus. Igazából az összes a gazdaság kulcsmotorjáról szól. A mezőgazdaságról, az energiáról, a világ teljes energiájáról szól a dolog, és ezt egy környezetvédőnek is értenie kell. Amikor mi megoldást keresünk, akkor a szó tág értelmében véve a versenyképességet kell szem előtt tartani, a környezetvédelmet nem mellőzve. Ebben az értelemben minden ilyen terület elhangzott: a bioüzemanyag kérdése merőlegesen érinti, és ugyanez igaz egyébként a hatásviselők oldalán, Zsolt már utalt erre a dologra. Túl sok területet érint, sokszor át is fedik egymást. Ha változik a hőmérséklet, változik majd a téli fűtési hőigény borzasztó ingadozásokkal. Ha változik, akkor be fog jönni a panelba. Az erdők megjelennek az egyik oldalon mint karbonnyelők, másik oldalon meg megjelennek, mint hatásviselők, ha megváltoznak a klimatikus feltételek.
Köszönöm figyelmüket!
BENCSIK JÁNOS levezető elnök: Köszönöm a Környezetvédelmi bizottságnak, hogy az idősebb nemzedék bölcsességére is kíváncsi. A Magyar Országgyűlés korelnökéé a szó. Dr. Horváth János úr!
DR. HORVÁTH JÁNOS (Fidesz): Tisztelt Bizottság! A panel címe úgy kezdődik, hogy lehetőségek és korlátok. Én ehhez szólnék hozzá, minthogy a témával régóta foglalkozom, könnyű nekem leszorítani egy-két címszóra.
Lehetőségek: számos lehetőség van, de a korlátokról is említek néhányat. A korlátok jelentősek és hatásosak, de először a lehetőségekről. Mondanám azt, hogy a hatásos klímavédő csomag az okos energiacsomag. Az okos energiacsomag pedig hatásos klímavédő.
Egy kis történelmi áttekintés fél percben is rámutathat erre. Évezredekkel ezelőtt pazarló volt az energiafogyasztás. A bibliai történetekben a balkáni karsztról levágták az erdőt, és azt égették. Aztán a faszén és a szén jött, ahogy a technológia haladt, a petróleum, mindegyik egyfajta előrelépés. Hogyan? Úgy, hogy a társadalom megtudott valamit azokról a lehetőségekről, hogy ezek az eszközök, források használatosak lehetnek. Aztán eljutottunk odáig, hogy a természet erői, vízi energia, szélenergia, és napenergia, azonban a perspektívák még mindig nem értek véget. Az, hogy közben bejön a bioenergia, majdnem azt mondom, egy mellékvágány, előbb-utóbb el fogjuk hagyni. Rájövünk, hogy ennél okosabbak vagyunk. Tudom, hogy ez egy nagyon kontraverzális mondás, mert egész iparágak épülnek a bioenergiára. Azt mondom, és szívesen lennék előadója egy olyan panelnek, hogy ez egy mellékvágány.
Akkor mi az út? Az út a tudás, nevezetesen továbbhaladni, mint a történelem alatt, és rájönni, rátapintani azokra a lehetőségekre, mint a napenergia. A korábbi írásaimban erről részletes számításokat is csináltam. Valami ilyesmire emlékszem, hogy a napból bejövő energiamennyiség, ami a Földet eléri, nem tudom, tudós professzor urak rábólintanak-e erre, 2-3 százalékát hasznosítja a Föld fotoszintézis és egyéb útján. De akkor 90 valahány százaléka visszamegy az űrbe. Mi lenne, ha azt a 90 százalékot 100 százalékkal megemelnénk, és 4 százalékát használnánk? Ez csupán tudás kérdése. Olyan technológiát fejleszteni, amely ezt tudja. Óriási energiabőség, és tiszta. Hogy van-e szennyező eleme, meg kellene nézni, de általában azt mondhatjuk, hogy sokkal tisztább a meglévőknél.
Aztán például van a felhajtóerő, évezredek óta használatos a hajózásban. Talán most furcsán hangzik, de ott lehetőségek is vannak. Aztán a Föld mágneses erői. Ezek lehet, hogy már a tudomány fantasztikus világába tartoznak, de létező erők. Hölgyeim és uraim, ezek létező erők, melyek megfogása csupán tudás kérdése. Ez micsoda? Technológiai alkalmazás.
Hogy mik az akadályok? Igen sokaknak ez nem érdeke. A monopolista világ, a monopólium, intézményrendszer nem kívánja, hogy monopóliuma kevesebb vagy túlhaladott legyen. Példákat nyilván sokan tudnának előhozni. Érdemes volna egyszer ilyen panelt is rendezni.
Éltem például nagyon sokáig Indianapolisban, abban a városban, ahol valamikor villamosok és más közlekedési eszközök voltak, de azok útját leaszfaltozták, mert az automobilipar piacot akart magának, és kizárta a meglévő elektromos járműveket a városból, és egészen Bloomingtonig, ami ötven mérföld, abból már semmi nincs. Amikor én odakerültem a hatvanas években, már nem volt semmi, de az öregek még emlékeztek rá.
Nos, ilyen példák vannak. S nem azért, hogy a Rockefellerék vagy a Fordék tányérjára többet rakjunk, noha ezek derék jó emberek, jártak a templomba, nem verték a feleségüket. Nem arról van szó, hogy valamiféle osztályharcot indítsunk, hanem arról, hogy meglássuk ezt a perverz dinamikát, és akkor nem leszünk szégyenlősek rámutatni, hogy az emberi haladás, a társadalom tisztasága, az energiaforrások hasznosítása vagy a klíma tisztán tartása érdekében ezek lehetőségek. A távlat a kimeríthetetlen emberi forrás, mert a petróleum előbb-utóbb kimerül. Bár én még jól emlékszem arra, hogy harminc-negyven évvel ezelőtt a Club of Rome azt mondta, hogy kimerül, ma meg azt mondják a geológusok, hogy még akár két-háromszáz évig is lesz. Ezek a próféciák tehát többnyire nem sokat érnek.
De van egy örök forrás, az emberi tudás. Rájönni olyan dologra, ami megvan, csak még nem jöttünk rá. Szophoklész meg Galilei se jött rá. Ha valamivel több figyelmet szentelnének a környezetvédők meg a gazdaságpolitika irányítói az energiaforrásokra, akkor megspórolnánk olyan súrlódásokat, amik ma együtt járnak a problémamegoldással, és előrelépnénk.
Talán emlékeznek arra, hogy a hetvenes években a Club of Rome sötétlátása dominált, mondván, hogy jön a világ vége, és van hét ok, amelyek közül bármelyik elegendő ahhoz, hogy tíz éven belül vége legyen a civilizációnak. S mi volt akkor a leghatásosabb analízis? Robert Solo és még néhány közgazdász - akik ezért Nobel-díjat is kaptak - rámutatott, hogy az árak, a piac visszajelzései alapján alternatív megoldások is lehetségesek. S ha az alternatív megoldás olcsóbb, mint a hátrányos megoldás, akkor ez utóbbival, a piszkító-szennyező megoldással nem kell bajlódnunk. S mi lehet ez a versenyképes alternatív megoldás? A tudás. Az új technológia bátorítása és művelése. Köszönöm, elnök úr.
BENCSIK JÁNOS levezető elnök: Köszönjük szépen. Most egy fiatalosabb megközelítés következik Rétvári Bencétől, a Kereszténydemokrata Néppárt képviselőjétől.
DR. RÉTVÁRI BENCE (KDNP): Tisztelt Elnök Úr! Én is nagyon jónak tartom, hogy nagyobb nyilvánosság előtt beszéltünk erről két R2D2 segítségével. Úgy látom, a világon bárhonnan be lehet kapcsolódni ebbe az eszmecserébe. Hegyi Gyulának meg külön köszönjük, hogy még lázasan is köztünk van.
Mint sokan mások, én is a válsággal, a válság hatásaival kezdem. Egyértelmű számunkra, hogy a szegénységet egy-két éven belül nagymértékben fogja növelni a mostanra kibontakozott pénzügyi válság, és valószínűleg recesszióba, gazdasági válságba csap át. Ha nem foglalkozunk a környezetvédelemmel, az kevésbé sújtja a kvázi gazdagokat, nagyobb mértékben sújtja viszont a szegényeket. Szegények azok, akik nem tudnak elköltözni az egyre szennyezettebb városokból, akik nem tudnak megfizetni olyan programokat, amelyekkel az egészségüket rendbe hozzák, nem tudnak eleget sportolni vagy egészségesebb élelmiszereket venni. Ha nem foglalkozunk azzal, hogy az életkörülményeik egészségesebbek legyenek és a klímát jobban védjük, és a pénzügyi válság következményeként mindez párosul egy általános szegénységgel, akkor az a világ jó részét, azt a részét, amely szegénységben él, fokozottan fogja sújtani. Ezeknek az embereknek a javára a pénzügyi válság megfékezésével és a környezetvédelem felé fordulással egyaránt tehetünk. Amikor a környezetvédelemért teszünk, azt próbáljuk kiküszöbölni, amit egyes futurisztikus filmekben látunk, hogy a szegény, degenerált és föld alatt élő emberek az anyagi lehetőségeik korlátai miatt váljanak az óriási hátrány áldozataivá. Ezért amikor a szegénység valószínűleg nagyobb méreteket fog ölteni, mint korábban, még fontosabb a környezetvédelemmel foglalkozni, hogy a szegényebb emberek ne kerüljenek duplán vagy triplán hátrányba.
A válság mindenki szemében előtérbe helyezi a hosszú távú gondolkodást. Ha a pénzügyi vezetők nemcsak az év végi prémiumok függvényében hoznak meg gazdasági döntéseket, hanem hosszabb távban is gondolkodnak, akkor ez a környezetvédelmi gondolkodás számára is plusz muníciót jelent, hiszen a környezetvédelem is tipikusan hosszú távban gondolkozik. Ha csak a saját életemet nézem: nem mindegy, hogy az elkövetkező ötven-hatvan évben mivel fogunk fűteni, világítani és hogy fogunk közlekedni.
Furcsán nézem, amikor a tőzsdeárfolyamokon ugyanaz a pénzintézet az egyik hónapban 10 ezer forinton áll, a következőben meg 3 ezer forintra esik le az árfolyama. Miközben ugyanannyi ügyfele van, ugyanannyi betétet helyeznek el nála, ugyanannyi hitelt vesznek fel tőle, hogy lehet az, hogy az ár és a mögötte lévő fizikailag megfogható dolog ennyire nincs összefüggésben? Hogy az egyik nem változik, a másik meg drámaian változik? Ez talán rá tudja irányítani az emberek figyelmét arra, hogy a jelenlegi árak nem tükrözik a környezeti terhelést, hogy nem épül be egy-egy termék vagy szolgáltatás árába, hogy terheli-e a környezetet vagy nem terheli, és ha terheli, akkor milyen mértékben. A fogyasztók környezeti szempontból rossz döntést hoznak, ha csak az árakat nézik. Ha az árak nincsenek a környezeti terheléshez igazítva, akkor megtévesztjük az embereket, és a most olcsó, de környezetszennyező termékek okozta károkért majd tíz-húsz-harminc év múlva duplán vagy triplán fogunk megfizetni. A jelenlegi árak nagyon sokszor nem tükrözik a valós nyersanyag-, alapanyag- vagy környezeti erőforrás-felhasználást. A válság okán az adórendszerben és másfajta árképző mechanizmusokban hosszú távon ezt is érdemes előtérbe helyezni és az árakban a környezeti terhelést megjeleníteni.
Nagyon pozitív hozadéka lenne a megújuló energiaforrások növelésének, illetve az energiatakarékosságnak Magyarország kiszolgáltatottságának a csökkentése. Szinte közhely, hogy az energia terén mennyire függünk a külvilágtól. 73 százalékban importra szorulunk, a hazánkban felhasznált szén 40 százaléka, a gáz 82 százaléka, az olaj 80 százaléka külföldről származik. Ha a teljes energiacsomagon belül ezek részarányát csökkenteni tudjuk, akkor csökkentjük Magyarország függetlenségét. Az pedig hasznos egy ország számára, ha a döntéseit függetlenül tudja meghozni.
A megújuló energiaforrások kapcsán előtérbe kerül az a szemlélet, amelyik szinte egy csapásra, valamilyen aduász előhúzásával próbálja megoldani Magyarország problémáit. Sarkítva ezt úgy mondanám, hogy mindenkit kiköltöztetünk a Duna-Tisza közéről, aztán telerakjuk szélerőművekkel, amelyekkel megtermeljük a szükséges energiát, a többi részen pedig jól eléldegélünk. Persze nem ez a megoldás. Sokkal munkásabb dologba kell belefognunk. A szubszidiaritás kánonjogi elvét és a maastrichti szerződésnek az EU-t is meghatározó elvét használva minél közelebb kell vinni az emberekhez az energiatermelést. Ez azonban sokkal nehézkesebb, több adminisztrációt és nagyobb odafigyelést igényel. A szélerőmű példánál maradva nem feltétlenül csak abban kell gondolkoznunk, hogy valahol nagy telepeket hozunk létre, és onnan szállítjuk az emberekhez az energiát, hanem őket kell ösztönöznünk arra, hogy helyben - a társasháznál, a portájukon - minél több mindent oldjanak meg. Ez az embereket takarékosabbá fogja tenni, mert ha valakinek a portája végén ott van egy kisteljesítményű szélerőmű, akkor oda fog figyelni rá, hogy akkor kapcsolja be a mosógépet, amikor fúj a szél és a saját energiáját használja fel.
Nem fogja soha, azt nem mondom, hogy soha, de nem valószínű, hogy 100 százalékig el tudja látni magát, de részben tudja csökkenteni az áramszámláját, ami közvetlenül nála jelenti a megtakarítást, és így minden ember, minden család és társasház közvetlenül válik érdekeltté az energia-megtakarításban.
Szemléletformálás tekintetében óriási, hogy nemcsak az autópálya mellett látni sorakozni az ilyesfajta erőműveket, nemcsak elmegy és egy-egy házban lát egy szivattyút, amivel az energiát termelik, hanem maga is látja, hogy ő maga lesz a változás és sokkal tudatosabbá válik az energiafogyasztásban, ezzel óriási szállítási veszteségeket megspórolhatunk. A tegnapi, Magyar Természetvédelmi Szövetség és mások által szervezett, konferencián nagyon jól láthattunk erre is példákat, hogy akár szállítás tekintetében is mennyi energiát veszítünk el. Ha az emberek maguk termelik, akkor ez a veszteség megszűnik, nem is beszélve az előbb említett szemléletváltozásról.
A széndioxid-kvóta a következő témakör lesz, de valóban nekem is egy kicsit a misztikus eladási tranzakciók felkeltették az érdeklődésemet. Miért nem tudunk erről, miért van az, hogy van egy írásbeli kérdésem beadva több mint két hete, ma járt le a válaszadási határidő? Reggel még megnéztem az internetes rendszeren, hogy ott van-e már a válasz, és jó képlet alapján számították-e ki anno, hogy mennyi kvóta jár nekünk, vagy itt számítási hiba történt, és Magyarországnak mint gazdasági fejlődési lehetőségként vagy anyagi ellenértékben jelentős lehet, amit akár zöldberuházási rendszeren, akár karbon alapon keresztül visszajuttatunk a gazdaságba. Miért van az, hogy ez a válasz is amennyire lehet, kitolódik, és az ember nem érzi, hogy szívesen tájékoztatnák erről a témáról?
Hibának tartom, hogy miért pont válság idején kezdünk el a gazdasági növekedéshez szükséges széndioxid-kvótát áruba bocsátani? Maga a miniszter úr is egy tegnapi vagy tegnapelőtti, 0 óra 56 perckor megjelenő interjújában azt mondta erről, hogy éjjel-nappal dolgozik a környezetvédelem ügyéért, hogy valóban nehezebb keresletet találni, és lehet, hogy alacsonyabb áron tudják értékesíteni, és mivel már a következő turnus idejéről beszélünk, csak egy dolgot mondanék, ami gyakorlati, és a hétköznapjainkat érinti.
Ahol az én választókörzetem van, abban a kerületben nagyon dübörög a panelprogram, óriási panelházak vannak, amelyek teljes nyílászárócserén estek át és tíz centis hőszigetelő burkolatot is raktak rájuk. Minden konferencián elhangzik, hogy a legnagyobb lehetőség az épületekben rejlik a kibocsátások csökkentéseként és energiaforrásként is, tehát ha kevesebbet használunk fel, akkor azt nyilván nem kell megtermelni vagy megvenni. Mivel csak ez a része valósult meg, a szigetelés és a nyílászárócsere, így csak 17 százalékos energiafelhasználás-csökkentést értek el, mert nem arra fordítottak figyelmet, hogy a szabályozókat minden lakásban levegyék. Az egész házban le lehetett tekerni egy fokkal vagy másfél-két fokkal a távhőt, de ettől függetlenül nem jelentett akkora megtakarítást, mintha mindenki maga tudná szabályozni a maga kis lakásában, ha melegvízre van szüksége, vagy fűtéshez.
Ezzel arra szeretnék utalni, hogy átgondoltan kell ezekkel a kérdésekkel foglalkozni, és iszonyatosan sok pénzt beleöltünk, az emberek, az önkormányzatok és az állam is, mégsem hozott akkora hasznot, mert nem volt kellően előkészítve, alátámasztva, és az embereknek nem mondták meg, hogy fizessetek még 15 százalékot a költségekre, mi is hozzáadjuk mint önkormányzat vagy hozzáadjuk mint állam, mert azzal háromszor-négyszer nagyobb megtakarítást érhettek el. Nyilván az embereknek nincs elegendő szakértelme, ezért fontos őket ilyen fontos döntésnél felvilágosítani.
Ennyi példát akartam csak a gyakorlatból hozni. Köszönöm.
BENCSIK JÁNOS levezető elnök: Köszönöm, képviselő úr. Mivel már csak három percünk maradt, egy nagyon rövid összefoglalást mondanék. Egy dologban reagálnia kell Hegyi Gyulának, ha jól emlékszem, Harnos professzor úr hozzászólására.
Reagálások
HEGYI GYULA EP-képviselő: Összefoglalóra készültem, de akkor eltekintek tőle. Amit János bátyám, képviselőtársam mondott, alapvetően két forrás van. Minden energia a Napból ered, és minden eredményünk a tudásból. Ez az igazi megoldás. Én se tudok sokkal többet, hogy az összefoglaló mikor fog megjelenni, és Katona Kálmán elnök úr, ha megengeded, röviden reagálnék.
Nem akarok a távfűtés részleteibe belemenni, de amikor azt mondtam, hogy az alacsonyabb jövedelműek használják, akkor én a lakótelepen élőkre gondoltam. Egyébként az Európai Unióban az a cél, hogy minél több távfűtött lakás és távfűtött közintézmény legyen. A távfűtés elméletileg energiatakarékos azokkal a feltételekkel, amelyeket Bence megemlített.
BENCSIK JÁNOS levezető elnök: Tehát ebben a panelben a következő kulcsfogalmak fogalmazódtak meg. A széndioxidkvóta-kereskedelem és az abból befolyó bevételek felhasználásának átláthatósága elengedhetetlen a társadalom, illetve a folyamatban részt vevők részéről. Fontos az alkalmazkodás kérdése, amelyről ma viszonylag kevés szó esett, de a tegnapi konferencián részletesen sikerült kitárgyalni. Nagyon fontos a megoldáskeresés, a technológiai fejlődés és ehhez kapcsolódó tudás fontossága.
A nyertes és nyertes viszonya, ahogy azt Faragó Tibor elmondta. Igen, ott van relatív nyereség és relatív veszteség, tehát a nyertes-nyertes viszony, amit ki kell alakítani a feleknek a közös problémamegoldási folyamatban, és nagyon fontos, hogy a környezeti erőforrások reálisan legyenek beárazva. Addig, amíg ez nem történik meg, nagyon nehéz akár a háztartások szintjén is felhívni a figyelmet a probléma kezelésének fontosságára. Ezt a nemezgolyót gyúrtuk most össze. Azért nem mondom, hogy hógolyó, mert a klímaváltozás hatásainak következtében a következő panelhez nem jutnának el ezek az észrevételek.
Kívánjuk azt a következő három panel hallgatósága részére is, hogy a nap végére olyan megoldások körvonalazódjanak, amelyeket figyelembe tudunk venni a parlamenti bizottság, a plenáris ülés munkájában és a törvényhozásban is.
Köszönjük a figyelmet! (Taps. - Rövid szünet.)
2. panel: A kvótaaukciókból származó bevételek felhasználása
KATONA KÁLMÁN elnök: Folytatjuk a munkát. A második panel címe: A kvótaaukciókból származó bevételek felhasználása. Az előző hozzászólásomban egy kicsit előreszaladtam, mert a fejemben már akkor is ez járt.
Két esetben rendez az ember nagyobb nyilvánosság előtt bizottsági ülést, egyrészt akkor, amikor nagyon sokat tud valamiről és azt sokaknak el akarja mondani, másrészt akkor, amikor keveset tud róla és informálódni szeretne. A kvóta ügyében én ez utóbbi fázisban vagyok és a segítségetekkel szeretnék megokosodni. A panelbeszélgetés előadója Olajos Péter európai uniós képviselő, aki ebben az ügyben nagyon jól képvisel bennünket az Unióban, a beszélgetés részvevői pedig dr. Orosz Sándor alelnök úr, dr. Nováky Béla, a Szent István Egyetem docense, Somogyi Zoltán, az Erdészeti Kutató Intézet munkatársa, valamint dr. Mészáros Fanni, a CECED Magyarország Egyesülés képviselője. Megkérem Olajos Pétert, hogy tartsa meg előadását.
Olajos Péter EP-képviselő előadása
OLAJOS PÉTER EP-képviselő: Nagyon szépen köszönöm a meghívást, elnök úr. Mivel olyan meghívót kaptam, amelyen az szerepel, hogy az Országgyűlés környezetvédelmi bizottsága a GLOBE Europe-pal együttműködve szervezte meg ezt a konferenciát, kötelességemnek tartom, hogy a GLOBE Europe-ról is mondjak két mondatot, no meg azért is, mert megígértem nekik, hogy ezt megteszem. Nem tagadom, hogy tagja vagyok a GLOBE Europe-nak és a GLOBE EU-nak. A GLOBE egy mozaikszó, ami a globális törvényalkotói szervezet a kiegyensúlyozott környezetvédelemért angol nevének a kezdőbetűiből áll össze. Két szervezete van, az egyik a GLOBE EU, amelynek európai parlamenti képviselők a tagjai - én is tagja és lelkes támogatója vagyok -, a másik pedig a GLOBE Europe, amelyik 1994 óta működik, több mint ötszáz képviselőt tömörít, s nemcsak az Európai Unió tagországaiból, hanem Norvégiából, Izlandról, Törökországból, Moldáviából, Horvátországból és máshonnan is, és több mint 250 környezetvédelmi civil szervezet, miniszterek, a legkülönbözőbb kutatóintézetek, ipari és üzleti partnerek együttműködésével dolgozik. Ebben mindenféle politikai oldalról vannak képviselők, de politikailag teljesen semleges. Heti hírlevekkel tájékoztat, konferenciákat szervez, vagy konferenciák létrejöttében együttműködik. Minden magyar képviselőnek nagy szeretettel és jó szívvel tudom ajánlani, hogy csatlakozzon a GLOBE Europe-hoz és vegyen részt a munkájában, mert Magyarország számára is nagyon fontos, hogy egy ilyen befolyásos hálózat tagjai legyünk.
Az előadásom címe: A kvótaaukciókból származó bevételek felhasználása. Én ezt kibővíteném azzal, hogy nemcsak a felhasználása, hanem a további bővítése is nagyon fontos. Megmondom őszintén, én a kvótaaukciókból származó bevételnél jobban szeretem a kvótavagyon kifejezést, mert ezen a téren egy kicsit elvontan kell gondolkodnunk, és arra kell gondolnunk, hogy valóban egy kvótavagyonunk van, amely vagyonnak a tulajdonosa legnagyobbrészt a magyar állam, kisebb részben pedig néhány cég. A kvótavagyon gondozása és növelése közös feladatunk, amiben az Országgyűlésnek külön feladata van, mivel ennek a vagyonnak a felhasználását, elköltését, stratégiába rendezését az Országgyűlésnek kell meghatároznia, folyamatosan ellenőriznie és a mindenkori kormányon számon kérnie.
A kvótavagyon három részből tevődik össze. Az egyik az európai kvótakereskedésből származó bevétel, az ETS betűszóval rövidített European Trading Scheme rendszer, amely 2005 óta működik. Ebben Magyarország az első ütemben részt vett, és természetesen most a másodikban is a kereskedési fázisban van.
A másik nagy eleme a kvótavagyonunkat a kiotói kereskedelemből származó, tehát a nemzetközi kereskedelemből származó bevételek képezik. Ez 2008-2012 között most egyelőre működő rendszer, aztán majd meglátjuk, hogy a Koppenhágában érünk-e el valamilyen eredményt, és lesz-e Kiotó valamilyen néven, mondjuk Koppenhága néven elnevezve, mert akkor biztos, hogy ez a rendszer is folytatódhat, illetve a mostani klímacsomag, amit az Európai Parlament tárgyal.
Itt van a harmadik eleme, az Effort Sharing nevű jogszabály. Ez kezdetben nem kereskedésnek indult, de köszönhetően áldásos tevékenységünknek, most már ez is kereskedelmi jelleget kezd ölteni, és ebből nagy bevételei származhatnak Magyarországnak. Hogy mekkorák ezek a bevételek, csak hogy érzékeltessük a nagyságát és méretét: ezek a számítások, amiket most mondani fogok, sajnálatos módon nem állnak rendelkezésünkre. Nagyon fontos adatok, és össze kell gereblyézni őket, körülbelüli adatoknak lehet venni.
Azt tudjuk, hogy 2005 és 2007 között a Magyar Állam és a magyar cégek az ETS-rendszer keretében összesen 15 és fél millió EAU-t, tehát széndioxid-kvótát adtak el, ez körülbelül 15-25 milliárd forintos bevételt jelent a Magyar Államnak. Ez a magyar vállalatoknál függ attól, hogy nagy szórás van abból adódóan, hogy ki mikor adta el. Ezt nem lehet tudni, ez a PERTIS nevű kereskedelmi cég becslése.
Az, hogy 2008 és 2012 között Magyarország az ETS-kereskedésből mekkora pénzhez jut, pillanatnyilag jogi vita tárgya. Az Európai Bíróságon folyik egy vita, mivel a Bíróság 12 százalékkal csökkentette Magyarország kvótamennyiségét, és ezt Magyarország vitatja. Bírósághoz fordultunk, a Bíróság majd dönt, és akkor pontos számot tudunk mondani. Hogy 2013 után mekkora lesz, az pedig a jelenlegi európai parlamenti, európai tanácsi tárgyalások függvénye.
A kiotói rendszerben 2008-2012 között zajlik ez. Ott körülbelül 70-90 millió AAU-nk van, ez egy másik kvótaelnevezés. Ez körülbelül 276-356... elnézést, hogy nem kerek számokat mondok, csak pontosan próbálok idézni a szaksajtóból. A Point Carbon becslése szerint 276-356 milliárd forintnyi nagyságrendű, amit ebből a kiotói kereskedésből Magyarország behozhat. Ez volt az a két tétel, ami már megjelent, hogy eladta Magyarország először Belgiumnak, most pedig Spanyolországnak. Először 2 millió, aztán több mint 2 millió kvótát. Rétvári úr is ezt szerette volna tudni, hogy ez egészen pontosan hogy s mint történt.
Nos, a harmadik elem az Effort Sharing, ami tárgyalás alatt van attól függően, hogy milyen eredményeket fogunk elérni a részletek tekintetében, ez pedig egy 212-930 milliárd forintos tétel lehet, ami 2013 és 2020 között értendő.
Összességében azt mondhatjuk a vagyonról - és most kerekített számot fogok mondani -, hogy nagyjából 500-1300 milliárd forint nagyságú az a vagyon, amiről beszélünk. Ennek - még egyszer mondom - a tulajdonosa a Magyar Állam és felügyelője a Magyar Országgyűlés. Közös feladatunk, hogy ezt a vagyont működtessük és gyarapítsuk.
Hogyan lehet egyébként ezt a vagyont felhasználni és gyarapítani? Mind a kiotói, mindpedig az ETS és Effort Sharing jogszabályok, tehát mind az európai, mind a nemzetközi jogszabályok kötelezően előírják, hogy ezt a vagyont csak további széndioxid-csökkentési beruházásokra lehet használni. Nem lehet autópályát, egyebet építeni belőle, csak széndioxid-csökkentési projektekre lehet fordítani, megújuló energiára, megújuló energiahatékonyságra, energiatakarékosságra, és sok minden másra, amiről ez a kerekasztal-beszélgetés most ebben az etapban szólni fog.
Megítélésem szerint kulcskérdés, hogy ezekben a lezáratlan kérdésekben az elkövetkező hónapban, tehát decemberig, amíg az Unió meg akarja hozni ezeket a jogszabályokat, milyen eredményeket fogunk elérni. Fontos, hogy a kvótáinkat milyen gyorsan és mikorra fogjuk értékesíteni, ez nagyon fontos szakmai kérdés. Ehhez nem nagyon szeretnénk hozzászólni, mert ez valóban spéci kérdés. Az, hogy mennyire transzparens az eladási rendszer felhasználása, megítélésem szerint kulcskérdés, és hogy mennyire megalapozottak a kereskedésből származó bevételek felhasználása, milyen prioritáslistákat tudunk előállítani és hogyan tudjuk felhasználni, ez nagyon fontos a karbonvagyon további gyarapítása szempontjából.
Rétvári Bence úr említette, hogy véleménye szerint a legnagyobb lehetőség a lakossági szektorban rejlik. Ezt meg tudom erősíteni, szerintem is ott van az egyik legnagyobb lehetőségünk. Nyilvánvalóan a gázfűtés csökkentése az alapvető cél, amit el kellene érnünk. Nagyon fontos lenne, hogy a lakások energiatanúsítványának bevezetése megtörténjen Magyarországon, több mint hároméves késésben vagyunk, ez több mint kínos, és mindenféle logikát nélkülöző. A gázár-támogatást megítélésem szerint radikálisan le kell építeni.
Egy héttel ezelőtt hallgattam ebben a teremben a megújuló energia konferenciát, ahol a Környezetvédelmi bizottság másik alelnöke, dr. Nagy Andor úr elmondta, hogy az idei évben gázár-támogatásra akkora összeget osztottunk ki, mint amennyit 2007 és 2013 között uniós pénzekből összesen megújuló energiára, illetve energiatakarékosságra felhasználni szándékozik Magyarország. Ez fordítva ülés a lovon, ezt alapvetően meg kell változtatnunk. Szó volt lakásszigetelésről, egyebekről, ez teljesen evidens.
Nagyon fontos területe a felhasználásnak a mezőgazdaság. A mezőgazdaságban legfontosabb célunk a metán és a széndioxid csökkentése. Biogázüzemek telepítése: gyakorlatilag majdnem minden mezőgazdasági egység mellé el kellene érnünk, hogy legyen, és a geotermális lehetőségeinket is sokkal jobban kellene használnunk.
Nagyon fontos lenne az erdőgazdaság ezirányú fejlesztése klimatikus szempontból, széndioxid-kvóta szempontjából. A tanácsi tárgyalások ott tartanak, hogy a Tanács is elfogadta azt az álláspontot, amelyet a Parlament is képviselt, hogy 2012-től az erdőgazdaság is beleszámítson a kvótakereskedelembe. Kiotóban beleszámít, az európai uniós rendszerbe eddig nem számított bele. Most bele fog számítani az európai uniós rendszerbe is.
Magyarországnak van egy nemzeti erdőtelepítési programja, amely 700-750 ezer hektár erdőtelepítést írja elő. Ez azonban nagyon lassan halad, ha egyáltalán halad, fel kellene gyorsítani. Egy őshonos elegyes körülbelül tíz tonna szén-dioxidot köt meg hektáronként. Évenként klímaerdőket kellene 700-750 ezer hektáron termelnünk. A hulladékgazdálkodásnál nagyon fontos a metánképződés csökkentése. Ez is egy nagy tétel. Kötelezővé kell tenni a szelektív hulladékgyűjtést, a hulladékok szervesanyag-tartalmát csökkenteni kell, a szerves anyagokból származó metánt pedig el kell szívni és a biogázt hasznosítani kell. Nagyon fontos a közlekedésben a szén-dioxid csökkentése, a társas közlekedés preferálása. Az elmúlt tizenöt évben eltolódás történt az autók irányába, ezt a folyamatot meg kell fordítani. A közlekedésszervezés területén komoly szerep vár a kormányra és a Magyar Országgyűlésre a hibrid és a különböző alternatív hajtású autók preferálásában.
Óriási lehetőségek vannak az üzleti szférában. Helyzetbe kell hozni azokat a cégeket, amelyek Nyugat-Európában és a világban komoly hozzáadott értékkel rendelkeznek ezen a területen. Gondolok itt az ESCO cégekre, az energetika vagy a szigetelés területén dolgozó cégekre. Amikor másfél évvel ezelőtt Londonban a Cityben először találkoztam az ezzel foglalkozó brókerekkel és befektető cégekkel, elámultam azon, hogy milyen szofisztikált üzleti rendszer alakult már ki Nyugat-Európában, elsősorban angol és német pénzügyi központokban ennek a folyamatnak a katalizálására. Ezt Magyarországon is elő kell segíteni. Pénzügyi válság ide vagy oda, gazdasági recesszió ide vagy oda, fontos, hogy ezen a területen előre tudjunk lépni.
Egyetértek Horváth János úrral abban, hogy a tudás nagyon fontos. Ha már az Európai Innovációs és Technológiai Intézet székhelyét Budapestre hozták, akkor külön kötelességünk, hogy ezen a területen komoly fejlesztést érjünk el. Egyedülálló a lehetőség, itt van a harmadik ipari forradalom. A technológiára és a tudásra alapozva össze kell gyűjteni az ismereteket, az információkat. Ha a jelenlegi abszolút demokratikus körülmények között az ipar, a tudósok, a szakma, az NGO-k, a politika együttműködésében hasznosan tudjuk elkölteni a rendelkezésre álló 500-1300 milliárd forintot, akkor Magyarország részt tud venni a harmadik ipari forradalomban, át tudja alakítani a társadalmát és a gazdaságát, és az alacsony szén-dioxid kibocsátású társadalom, illetve gazdaság képe megvalósítható. Ez nemcsak álom, itt van a lehetőség, csak rajtunk múlik, hogy az elkövetkezendő hét-tíz-tizenöt évben hogy tudjuk ezt a vagyont megfelelőképpen felhasználni, és azt a 30 százalékos szén-dioxid-csökkentést, amit Magyarország 1990-2005 között végrehajtott, hogy tudjuk beforgatni a gazdaság, illetve a társadalom átalakítására.
Elnök úr, ennyit kívántam bevezetőként elmondani és még egyszer köszönöm a lehetőséget.
KATONA KÁLMÁN elnök: Olajos Péter a környezetvédelmi bizottságban már máskor is tartott tájékoztatót. A tempó és a hatékonyság most is nagyon jó volt. Nekem nagyon tetszett az, amit az erdősítési programmal kapcsolatban hallottam. A mai ülésen már négy interpellációra való muníciót kaptam, és még csak a második panel elején vagyunk. Megkérem Somogyi Zoltán urat, hogy indítsa el a hozzászólásokat.
SOMOGYI ZOLTÁN (Erdészeti Kutató Intézet): Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Bizottság! Tudás és nap - ez volt az előző panel konklúziója, és én ezzel mélyen egyetértek. A tudással kezdem, mert az még az erdőnél is fontosabb. Mondom ezt annak ellenére, hogy én erdész vagyok, és nagyon szeretem az erdőket. Az a célszerűbb, ha Talmácsi Gábort ültetjük a nyeregbe és nem engem, mert én az első kanyarban kizúgok. Nagyon fontos a tudás, de nemcsak egy-egy cégnél és nemcsak egy-egy embernél. Széchenyivel együtt vallom, hogy a tömegek gondolkodásának a fejlesztésére kell a hangsúlyt helyezni. Amikor a kisfiammal az olimpiát néztem, elgondolkoztam azon, hogy nem időszámításunk után 473-ban élünk-e az ókori Rómában, amikor a nép mulat, miközben a vandálok már özönlenek le a hegyről. Nem lehetne-e a közszolgálati televízióban valamennyi pénz felhasználásával azzal foglalkozni, hogy egy igen nagy problémával nézünk szembe, ami marad. A financiális válság jön és megy, a klímaváltozás viszont egyre komolyabb problémákat fog jelenteni.
Azért is fontos a tudás, hogy az üvegházhatású gázleltárunkat jól elkészítsük. Ezt a leltárt az ENSZ-nek kell leadni, és ez a feltétele annak, hogy a kvóták bejöjjenek. Úgy látom, hogy ennek a leltárnak az elkészítésére nincs elég pénz, holott csak százmilliós nagyságrendről van szó. Ezt azért is fontosnak tartom most elmondani, mert azt hallottuk Olajos Pétertől, hogy meg kell szabni a prioritásokat, és az üvegházhatású gázleltár adja a legbiztosabb alapot ahhoz, hogy jó prioritást tudjunk meghatározni. Ennek a leltárnak az elkészítéséhez sok olyan adatra volna szükség, ami az egyes minisztériumoknál, illetve háttérintézményeknél már megvan, de az átadásuk nagyon nehézkes. Nem tudom, hogy ehhez pénz kell-e. Az egyes intézmények azt szokták mondani, hogy adatot csak pénzért adunk a másik cégnek, mert mi is pénzhiányban szenvedünk.
Nagyon örültem az erdővel kapcsolatos megjegyzéseknek. Hadd tegyem hozzá, hogy nemcsak AAU-k, EAU-k, hanem RMU-k potenciális eladásáról is szó van. Az erdők vonatkozásában ez 10 millió tonna, ami egy viszonylag nagy mennyiség. Az a kvóta, amit az erdők szénlekötéséből el tudnánk adni, a korábbi generációk munkájának az eredménye. Az erdők növekedéséhez idő kell, és ahhoz, hogy a jövőben is legyen kvótánk, most kell erdőt telepíteni. De én nemcsak a kvótákra helyezném a hangsúlyt, hanem a klímaváltozás lassítására is. Ha most azonnal minden kibocsátást megszüntetnénk, akkor is túl sok szén-dioxid van a levegőben, amit ki kell vonni onnan. Az előző panelban hallottuk, hogy bizonyos technológiák milyen sokba kerülnek. Az erdők néhány év késéssel, de 5-10 euró/tonna szén-dioxid-költséggel tudnak szenet megkötni, ezért is óriási fontosságúnak tartom az erdőtelepítéseket. Fel lehetne gyorsítani az úgynevezett e-nyelőkkel történő szénmegkötést. A hivatalos terminus a "nyelők", de ezek valójában erdők. Meg lehetne duplázni az erdőtelepítés intenzitását. Terület bőven van, sok ember foglalkozhatna csemeték nevelésével és erdők telepítésével.
Zárásként szeretném elmondani, hogy végtelenül fontosnak tartom az alkalmazkodást. A klímaváltozás itt van, s még ha mitigálunk is belőle valamennyit, akkor is óriási hatású lesz. S most nem is annyira az erdőkre gondolok - bár ott is rengeteg probléma lesz -, sokkal inkább az élelmiszertermelésre. Ehhez alkalmazkodnunk kell és abból a pénzből, ami a kvótából befolyik, a földhasználati szektorra legalább annyit kellene költeni, ha nem többet, mint amennyi az RMU-k részaránya az összes kvótán belül. Köszönöm szépen a lehetőséget.
KATONA KÁLMÁN levezető elnök: Köszönöm szépen. Nováky Béla úr, parancsoljon!
DR. NOVÁKY BÉLA (Szent István Egyetem): Köszönöm szépen a felkérést és meghívást a bizottsági ülésre. Jómagam az IPCC IV. jelentésének II-es munkacsoportjában dolgoztam. Az alkalmazkodás, hatások, sérülékenység, én magam is ehhez szeretnék hozzászólni, amely nem biztos, hogy teljesen a megelőzésre koncentrál a mai megbeszélésen.
Alkalmazkodásra szükség van, ahogy Kálmán is említette, Harnos professzor úr is említette, és az IPCC jelentésében is szerepel ennek a jelentősége. Talán egy adat: ha 2010-re befagyasztanák a kibocsátást, akkor is további 0,6-0,7 fokot emelkedne a globális hőmérséklet ahhoz az egy fokhoz, ami már megtörtént, és másfél fok már komoly problémát okozna. Tudjuk, hogy 2000-es szinten nem sikerül ez a befagyasztás, és akkor még a további növekedésről nem is beszélünk.
Alkalmazkodni szükség van. Az alkalmazkodás nem új a különféle szakterületeken. Az én szűkebb területemet veszem, a vízgazdálkodást. Itt tározókat is építenek, hogy az éghajlati változékonyság hatásait kikerüljék. Nagy kérdés az, hogy az éghajlatváltozás az alkalmazkodási lehetőséget hogyan befolyásolja. Nagyon fontosnak tartom az alkalmazkodási lehetőségek minél bővebb feltárását, leltározását, ha szabad így mondani, és ebben nemcsak a hazai történelmi viszonyokat kellene megnézni, hanem azon országok lehetőségeit, amelyek éghajlata ma olyan, mint amire várhatóan számíthatunk. A mediterránosodás következtében egy toszkánai vidék lehetőségeit lenne érdemes megnézni.
Nagyon fontos a korlátozás oldal, amelyről az IPCC-jelentés is úgy beszél, mint olyan lehetőség, amely még nincs kellően feltárva. Sokféle korlátozási lehetőség van, fizikai, gazdaságossági, környezeti, de talán egyetlenegy nincs konkretizálva. Fontos, hogy az alkalmazkodás mennyire konzisztens a megelőzés kérdésével. Spanyolországban a vízbővítés lehetőségét a tengerek sótlanításában látják, ez köztudottan nagyon energiaigényes. Egyik oldalon nyerek a vízzel, másik oldalon energiát veszítek. Lehet, hogy nagyobb bajt hozok létre, mint amennyit megoldok a másikkal. Ahogy Doktor Bubó mondta, hogy "ne gyógyítsd ki az embert a mániájából, mert még rosszabbat fog helyette felvenni".
Ez nagyon fontos kérdés, és az alkalmazkodás lehetőségei, korlátok mentén való feltárása adhat választ arra, hogy melyek azok a területek, amelyekben az alkalmazkodás mellett sem tudunk eleget tenni, és amelyekben sérülékenyek vagyunk.
A másik kérdés, amiről szeretnék beszélni az, amit az IPCC szintén megoldandó kérdésnek tekintett, ez az úgynevezett implementation, tehát a megoldások beépítése a mindennapi gyakorlatba, pragmatikussá tétele a dolgoknak még akkor is, ha én el is fogadom, hogy az éghajlat változik, de hogyan tudok bármit is tenni. Nagyobb probléma az, hogy a tudomány még egyértelmű választ sem tud adni az éghajlatváltozásra. Nagyon szépen le tudja írni mindenféle valószínűség-eloszlási függvényekkel, de egy ilyen függvényt a politikai döntéshozó aligha tud értelmezni. Vannak olyan pontok, ahol a megegyezés könnyen megszülethet, hiszen vannak olyan éghajlatváltozás megelőzési vagy alkalmazkodási dolgok, amelyek akkor is jók és fontosak, ha az éghajlatváltozásból semmi nem fog bejönni, tehát ami a fenntartható fejlődést segíti. Ezt az IPCC is így fogalmazza meg, hogy a klímaváltozás segíti a fenntartható fejlődést, a fenntartható fejlődés pedig visszahat a klímaváltozásra. Például olyan dolgok, hogy takarékosabb vízhasználat, amely akkor is fontos, ha nincs klímaváltozás. Ez nyilván akkor is fontossá válik, ha a klímaváltozás miatt szükséges, például az invazív fajok megakadályozása, hogy elterjedjenek Magyarországon, amelyek csökkentik az adaptációs készséget. Lehetne egy csomó ilyet felsorolni. Az ilyen jellegű gondolkodás és ezek elősegítése is lehet egyfajta lehetőség.
Harmadikként - mindenképpen kibújik belőlem a hidrológus - a víz az egyike a legsérülékenyebb területeknek. Nem véletlenül az IPCC is a szektoriális fejezetek között talán elsőként a vízzel foglalkozott. Magyarországon nagy valószínűséggel várható a vízkészletek csökkenése. Azt szokták mondani, hogy itt van a Duna és a Tisza, de azért a Duna is rendkívül érzékeny. Nemrég került a kezembe egy 2008-as tanulmány, miszerint a nyári kisvizek a Duna vízhozamában körülbelül 30-40 százalékkal csökkenhetnek a 2020-2030-as évekre. Tehát ez nem is olyan távoli jövő. Ennek a kihatása hajózásra, szennyvíztisztításra borzasztóan nagy. Szükségesnek érzem, hogy a víz, amely az egyik legsérülékenyebb és ugyanakkor a hatásokat továbbító, mindenképpen központi helyet kapjon továbbra is akár vízkészlet, akár a vízkárelhárítás vonatkozásában.
Végül negyedikként, hogy az itt elhangzottakra is reagáljak, nem vagyok erdész, de az erdőt és a növényeket szeretem. Az erdő szerepéről volt szó. Magának a globális klímamodellezésnek az egyik legnagyobb problémája és fejlesztenivalója, hogy a bioszféra hogyan reagál, és hogy alakul ennek a visszacsatolása, ebben a bioszféra rendkívül csodálatos. Ha tudjuk, hogy az oxigén is 21 százalékon állt meg sokmillió évvel ezelőtt. Pontosan nem tudjuk, de azt tudjuk, ha picit nagyobb lenne, komoly tüzek lennének, ha kisebb lenne, akkor pedig egyszerűen a fotoszintézissel lenne probléma. Egyszóval, érdekes módon szabályozza. A bioszféra szerepét még nem teljesen tudjuk. Azt az adatot olvastam, és talán érdemes megemlíteni, hogy a bioszféra erdők színe, védekező szerepe körülbelül 40-70ppm között lehetséges, itt pedig 500-600ppm értékekről van szó, és ez a szerepe is inkább a XXI. század közepéig tart, utána ez is csökkenni fog. Azért az erdőt nagyon fontosnak tartom, de abban reménykedni, hogy az erdő megoldja helyettünk a problémát - Hofi Gézát idézve: "Az akácfa lesz mindenért a hibás" - talán érdemes felhívni a figyelmet.
Köszönöm szépen.
KATONA KÁLMÁN levezető elnök: Köszönöm szépen. Mészáros Fanni!
DR. MÉSZÁROS FANNI (CECED Magyarország Egyesülés): Köszönöm. Ha az erdő nem elég, akkor én szeretnék egy másik lehetőséget kínálni, hogy elérni a célokat. Először is szeretnék pár szóban bemutatkozni. Mészáros Fanni vagyok és a háztartásigép-gyártó és forgalmazó vállalatokat képviselem itt, és most kaptam felkérést elnök úrtól, hogy részt vegyek ebben panelbeszélgetésben, amit nagyon köszönök.
Már előre örömmel töltött el, amit az előző panelben hallottam, például, hogy a lakossági szektorhoz közelebb kell vinni a támogatásokat, illetve konkrétan milyen háztartási gépgyártókat érinti, hogy például a mosógép energiahatékony üzemeltetésében milyen perspektívák vannak. Ezeket mindig nagyon nagy örömmel fogadom, és mi is rengeteget foglalkozunk ilyen kérdésekkel, fogyasztói tájékoztatásokkal, hogy hogy lehet a háztartási gépeket hatékony módon üzemeltetni.
Egy lépést még visszalépnék ezektől a praktikus tanácsoktól, és hadd invitáljam meg önöket egy játékra most. Egy kérdésem lenne, hogy ha képzeletben egy sütőn sütünk 10 tepsi pizzát és 500 palacsintát, és két egymás mellett versenyző tűzhelyen készítjük el, egy mostani energiahatékonyon és egy 30 éves régi matuzsálemen, akkor mennyivel kevesebb energiát fogyaszt egy mai, hatékony készülék? Ha 10 tepsi pizzát és 500 palacsintát készítünk. 68 százalékát fogyasztja csak az új gép a 30 évvel ezelőttinek. Az új készülék 17 kilowattórát fogyaszt, a régi pedig 25-öt.
Ezt a versenyt mi konkrétan a két éve folyó forgó-morgó energiahatékonysági kampányunkban hirdettük meg. Miért van ennek jelentősége? Azért, mert ma a háztartásokban Európa-szerte 188 millió tíz évesnél idősebb háztartási készülék üzemel. Magyarország e tekintetben is dobogós az Európai Unióban, méghozzá a dobogó legmagasabb fokán áll, nálunk a háztartási készülékek közel 37 százaléka idősebb tíz évesnél. De ha tízéves egy készülék, az még csak hagyján, ám ennél jóval régebbi készülékek is vannak. Erre találtuk ki a "keressük Magyarország legöregebb, még működő készülékét" játékot. A győztes tűzhely például a harmincas évekből való és még ma is használják. Kiszámoltuk, hogy egy energiahatékony készülék mai árakon számolva hetven év alatt mennyi energiát takarított volna meg, és az derült ki, hogy mintegy két és fél millió forint értékűt. Tehát a háztartásigép-piacnál vannak perspektívák az energiahatékonyság terén. Ezért dolgozunk a CECED központjában az energiahatékonyság támogatásán. Magyarországon 2006-ban kezdtük el a forgó-morgó energiahatékonysági kampányt, amelynek egyrészt a tudatformálás volt a célja, másrészt olyan vásárlási akciók szervezése, amelyeknek az volt a lényege, hogy ha valaki energiahatékony készüléket vásárolt és visszahozta a régi készülékét, akkor 5 ezer forint árkedvezményt kapott. Ezt a gyártó vállalatok finanszírozták.
Tapasztalataink szerint akkor lehet megmozdítani az embereket annak érdekében, hogy a háztartási gépeiket energiahatékonyra cseréljék, ha pénzügyi ösztönző is van mögötte. Az nem volt elég, amikor reggeltől estig sütögettem a palacsintát az Andrássy úton az autómentes napon és próbáltam meggyőzni az embereket, hogy miért jobb az egyik tűzhely, mint a másik, mert nem volt lehetőségünk vásárlási akciót is beiktatni a kampányba. Az eladási és a visszagyűjtési adatokból azt láttuk, hogy szinte semmilyen hatása nem volt a kampánynak. Szükség van tehát arra, hogy piaci ösztönzőkkel támogassuk a piac átalakítását. Európában több helyen van példa arra, hogy az állam is szerepet vállal e cél elérésében. Hollandiában például 2000. január 1-jétől 2003 végéig volt egy olyan állami támogatási rendszer, amelyben ösztönözték az A-kategóriás készülékvásárlásokat és az eredmény jelentős volt: a kampány elején mindössze 34 százalék volt a háztartásokban az A-kategóriás mosógépek aránya, a támogatási időszak végére ez 95 százalék fölé emelkedett. Ilyen módszerekkel tehát célt lehet érni. Olaszországban személyi jövedelemadó-kedvezményt adnak az energiahatékony hűtőgépek vásárlására, és Spanyolországban is közvetlenül támogatják az átalakítást úgy, hogy közel száz eurót adnak egy energiahatékony hűtő vagy mosógép cseréjére.
A háztartásigép-szektor átalakítása itthon is szerepel az energiahatékonysági akciótervben, és szerepel a Környezetvédelmi Minisztérium által kiadott környezeti középtávú stratégiában is. Mi ezt nagy örömmel fogadtuk. Ha rendelkezésre állnak erre források, akkor ebből mi is ki tudjuk venni a szerepünket. Ezzel a megoldással mindenki nyer. A fogyasztók is nyernek vele, mert olcsóbban jutnak hozzá energiahatékony eszközökhöz, amelyek kevesebb energiát fogyasztanak, a gyártók is nyernek vele, de hozzá kell tenni, hogy a gyártók az elmúlt tíz-húsz évben több tízmilliárd eurót fektettek a fejlesztésbe, aminek eredményeként ma már gyakorlatilag csak A-kategóriás készülék kapható az üzletekben, és az állam is nyer vele. Az energiahatékonysági célkitűzések elérésében ez tehát jó megoldás. Köszönöm szépen.
KATONA KÁLMÁN elnök: Ráadásul az el nem fogyasztott energia a legtisztább, és az így felszabaduló kvótát másra tudjuk felhasználni. Orosz Sándor alelnök úr következik.
DR. OROSZ SÁNDOR (MSZP): Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Bizottság! Nagyon sikeres számomra a mai nap, mert már sokat tanultam, de ígérje meg, kedves Fanni, hogy legközelebb meghív a palacsintasütésre, mert imádom a palacsintát. Azért kezdtem ezzel a könnyedebb felütéssel, mert nem feltétlenül lesz könnyed az, amivel én kívánok hozzájárulni a mostani panelbeszélgetéshez. Szeretnék közelíteni egy kicsit a felhasználáshoz is. Ezek a beszélgetések a kvótaaukciótól és a kvótákból befolyt pénzektől függetlenül is lefolytathatók lennének. Az sem érdektelen, hogy vannak kvóták és hogy annak aukciója is van.
Olajos Péter azt mondta, hogy az üzleti szférát is be kell vonni. Egyetértek ezzel, de a probléma gyökeréig kell lemenni. Tehát nemcsak arról van szó, hogy az üzleti szférát bevonjuk-e vagy sem. Mi, politikusok hajlamosak vagyunk azt hinni, hogy mi vezetjük a világot. Ma viszont azt látom - és a mostani válság is erről szól -, hogy a globális tőke került válságba, az a globális tőke, amelyik a mai modern társadalomban relatív önállóságot biztosít a társadalom egyéb szféráinak, például a politikának is, de alapvetően ő határozza meg, hogy mit mond a politika. Ezt azért tartom fontosnak megjegyezni, mert elkezdtük a pénzügyi válsággal, majd annak a reálgazdaságra gyakorolt hatásáról is beszéltünk, de idővel még sok más dolgot is fogunk mondani. Azt hiszem, a globális tőkeválság bebizonyította, hogy a globalizálódott tőke önmagában alkalmatlan a társadalom életének az igazgatására. Ha az üzleti szféráról és a tőkéről van szó, akkor nem feltétlenül a bevonás, sokkal inkább a társadalom ellenőrzése alá helyezése a valós feladat. Talán távolinak tűnik, de mindjárt kiderül, hogy miért mondom ezeket.
Ezek a gondolatok nem a piac tagadását jelentik, hanem azt, hogy hol van a piac határa. Érdemes ezen elgondolkodni. Ha a tudósok éghajlat-változással kapcsolatos megállapításainak csak a fele igaz, nevezetesen hogy az ember tehet róla, akkor azzal egyet kell érteni. De a tőkelogikán gondolkodó ember volt az, aki ezt okozta. Ha továbbra is e logika mentén keressük a megoldást, akkor majdhogynem az esélytelenek nyugalmával figyelhetjük a fejleményeket. Miközben a piac dolgait nem kérdőjelezem meg, csak kellő figyelemmel, valamint kellő társadalmi és demokratikus ellenőrzés alatt lehet ezekről beszélni. A kiotói egyezményről sok mindent el lehet mondani, de látni kell, hogy az tulajdonképpen nem más, mint csőd, hiszen kibocsátás-csökkentést határoztak el nagy csinnadrattával szerte a világban, de a kibocsátás azóta sem csökkent, sőt növekedett, Faragó Tibor úr bizonyára azt is pontosan meg tudja mondani, hogy mennyivel. Azon is érdemes elgondolkodni, helyes-e az, hogy nagyon-nagyon piacosnak tűnő eszközöket alkalmazunk és a vagyoni értékek kereskedésén, ha tetszik anyagi ösztönzéseken keresztül próbáljuk elérni a céljainkat; amivel egyébként én magam is egyetértek. De mivel is kereskedünk?
Mi most itt csinálunk - nem itt a teremben, hanem a világon - olyan új, vagyoni értékű jogokat, amelyekhez akik hozzájutnak, és azt eladva tényleges pénzhez jutnak, gazdaságilag, vagyonilag, anyagilag kedvező pozícióba kerülnek. Ez így van, és aztán saját céljaikra felhasználják.
Ez viszont így nem lenne jó. Nem lenne jó, ha most a klímaváltozás elleni küzdelemben a pénzügyi és reálszférában már oly gondokat felmutató pénzügytechnikai eszközök sajátos átiratával dolgozna, ugyanolyan problémákat gerjesztve, mint amilyen most ebben az időszakban alakult ki.
Ezért azt gondolom, hogy igen, használjuk ezt az aukciót, mert jobbat valószínűleg nem lehet kitalálni, és akárhogy nézem, hozzájárul ahhoz, hogy ez a most keletkeztetett vagyoni érték valahol az üzleti szféra számára külső költséget próbáljon megjeleníteni, ha úgy tetszik, hozzájáruljon a környezethasználat beárazásához. Sok jó dolog van ebben. Ami ezáltal létrejön mint reális valóság, azt gondolom, hogy feltétlenül aszerint a logika szerint, különösen nem azon érdekszférák mentén kellene elkölteni, felhasználni, ami miatt nagyon kedvező fogadtatása van egyébként ennek a kereskedésnek. Valljuk be, azért az üzleti szféra pozícióban lévő szereplői úgy is néznek erre, mint olyan pótlólagos forrásra, amire korábban nem is számítottak. Szeretném, ha néhányan ezek közül csalatkoznának, jobb helye is van ennek a pénznek.
Utalok arra a törvényre, amit tavaly elfogadtunk 2007. évi LX. számon, és a kiotói egységekkel való gazdálkodásnál még picit ki is egészítettük az eredeti előterjesztést is. Úgy fogalmaztunk, hogy az üvegházhatású gázok hazai kibocsátásának csökkentését célzó tevékenységek, intézkedések támogatására, nyelő általi eltávolításának növelésére, az éghajlatváltozáshoz való alkalmazkodásra kell fordítani. Ahogy haladunk előre időben, mindig bölcsebbek leszünk. Az eredeti előterjesztés emlékeim szerint a magyarországi VAHAVA-kutatás nagyon pozitív kommunikációs eredményeként is csak a kibocsátás-csökkentést és alkalmazkodást tartalmazta. A nyelőt sikerült képviselői indítványra betenni. Egyetértek Somogyi úr e tekintetben megfogalmazott gondolataival.
A mai eszemmel azonban ebbe már nem tenném bele. Maradna a nyelő és maradna az alkalmazkodás. Ugyanis az alkalmazkodás támogatásával, egy-egy példát mondott Mészáros Fanni is, valóban piacos kényszereket lehet beépíteni, és ha úgy tetszik, piaci fogyasztói igény oldaláról lehet igényt támasztani a piac szereplői, az üzleti szféra számára, hogy változtassanak. Azt gondolom, hogy hatékonyan akkor lehet elkölteni ezt a pénzt, ha nem a gyártó tudományos-technikai-innovációs képességének a függvényeként ilyen típusú pályázatok alapján vállalja a kibocsátás-csökkentést és ezért jobb a pénz és ezért hajt végre fejlesztést. Nem. Piaci oldalon, a fogyasztóknál gerjesztett akciókkal, sok eszköze van ennek, hogy keresse a piacon. És higgyék el, mert az üzleti szféra profitérdekei úgy kívánják, ennek megfelelően fog közreműködni. Azt gondolom, ez egy tartalmasabb megoldás.
Kérdezném is, mert Olajos Péter Európa parlamenti képviselő előadásából elhangzott, hogy a kibocsátás csökkentését kívánják támogatni. A kérdés úgy szól, hogy jól látom-e, hogy erőlködünk, hogy ne csak a kibocsátás-csökkentés, hanem a más alapú megoldásra is felhasználható legyen ez az összeg, vagy sem? Magyarán maradhat-e ez a hármas megfogalmazás, amit én mondtam, ami alapján mi Magyarországon dönthetünk úgy, hogy kevesebb kibocsátás-csökkentéssel és több alkalmazkodással az így felfogott logikában vagy sem? Nem tudom, hogy elég világos volt-e a kérdésem.
Nagyon szépen köszönöm elnök úrnak, hogy megadta azt az esélyt, kegyet, hogy engem a végére hagyott, mert sokkal érthetőbb volt, amit elmondtam azok után, amit a kollégák elmondtak. Köszönöm a figyelmet.
KATONA KÁLMÁN levezető elnök: Nem kegyet gyakoroltam, csak a saját vágyaimat letükröztem. A végén szeretek szólni. Meg lett Péter szólítva. Úgy értelmeztem, és fel is írtam, hogy csak további széndioxid-csökkentésre használható, de hogy mit értünk ez alatt, erről kicsit mondjál többet.
Reagálás
OLAJOS PÉTER EP-képviselő: Nagyon szépen köszönöm. Be voltam szorítva, és ezért 15 perc alatt megfelelő szósűrűséggel próbáltam önökre önteni ebben a témában kirajzolódott nagyon széles megoldási lehetőségeket.
Egy-két dolgot tisztázzunk, ami felmerült kérdésként. Abszolút egyetértek Mészáros Fannival. Csak egy mondatban említettem, hogy az Európai Unió jogszabályalkotása az ökodesigntól kezdve az intelligens villamosáram-mérő és fogyasztó rendszerekig. Ez egy nagyon fontos eleme ennek a dolognak. Meg tudom erősíteni a támogatási rendszert. Belgiumban év elején kaptam Brüsszel városában egy ajánlatot. Minden hűtőhöz, ha lecserélem a legmodernebb kategóriára, 200 euró támogatást kapok, mosógépre 150-et, és ha a fűtési rendszert korszerűsítem, akkor pedig 4000 eurót, ami 1 millió forintos támogatás Brüsszel városától. Ez nem a belga állam, hanem Brüsszel városának a támogatása. Természetesen ezt a rendszert már majdnem át is lehet kötni a pénzügyi világba, nagyon sok kapcsolat van, vásárlás, finanszírozás, amiben a bankoknak nagyon komoly szerepe lenne.
A második kérdés, amire reagálni szeretnék, az az alkalmazkodási kérdés. Mint a 2009. évi európai uniós költségvetés környezetvédelmi fejezetéért felelős hozzáteszem kis büszkeséggel, hogy szemben a magyar költségvetéssel, ahol 14 százalékkal csökkent a környezetvédelmi tárca támogatása, addig az európai 10 százalékkal nőtt. Ennek a költségvetésnek a kapcsán sikerült egy projektet belobbizni, amelyet a Magyar Meteorológiai Intézet fog megnyerni, legalábbis próbáljuk úgy irányítani a dolgokat. Ez a projekt az egész Kárpát-medence klimatikus felmérése lesz. 90 évvel ezelőtt készült átfogó, azonos sztenderdek alapján modellezés, és azok a nagymodellek, amelyek azóta készülnek, igen ijesztőek a Kárpát-medence vonatkozásában. A Kárpát-medence különösen érzékeny terület a klímaváltozás kapcsán. Hogy hogyan, miként működik, természetesen az összes érintett országban azóta történelmi fejlődés miatt széttagozódott politikailag. Mi egységes modellt szeretnénk, erre 2,5 millió eurót nyertünk el elkészíteni, és természetesen mind a vízgazdálkodás, mind az erdő kulcsfontosságú tétel lesz. Ebben az értelemben az alkalmazkodás, ha erdőtelepítésről van szó, amennyiben az erdő 2012-től az európai klímakereskedelmi rendszernek a része lesz, ahhoz a tételhez fog tartozni, amely 2013-tól indul, tehát az Effort Sharing részhez.
Ha ez még 2012-ben - mielőtt elindul a rendszer - ki fog derülni, akkor beszámítható és az erdőtelepítésre is költhető forrás, mivel az erdő a mai ismereteink szerint szén-dioxidnyelő. Ezt a programot már most el lehet kezdeni, hiszen a bázisév 2005. Minden erdőt, amit addig elültetünk, minden fát, amit leltár alapján bizonyítani tudunk, hogy ilyen program keretében ültettünk el, el tudjuk számolni, és az a későbbiekben is támogatható lesz ebből a pénzből.
Orosz Sándor azt mondta, az ő tapasztalatai szerint a reálgazdaság mondja meg inkább, hogy mit mondjon a politika. Az én politikai felfogásom e tekintetben egy kicsit más. Én mélyen hiszek abban, hogy valós demokrácia nélkül nincs környezetvédelem. Ha nincs társadalmi-szakmai közmegegyezés arra, hogy hogyan költsük el ezt a pénzt, akkor ezt biztos, hogy nem a legmegfelelőbb, nem a legoptimálisabb módon fogjuk elkölteni. Afelől nincs kétségem, hogy ezt a politikának kell szerveznie, és az Európai Unióban is azt látom, hogy ez így történik. Nagyon sok megbeszélés folyik a különböző érdekelt csoportokkal, amíg egy jogszabály teljes egyetértésben megszületik. Az Európai Parlamentben 95 százalékos egyetértéssel születnek meg a jogszabályok, amit azonban többéves egyeztetési folyamatok előznek meg, mindenkinek a bevonásával. Magyarországon sajnos nem ezt tapasztalom. Itt azt látom, hogy mindenféle társadalmi részvevőnek rengeteg ötlete van. Kellemes élményem volt az akadálymentes égbolt egyezmény létrehozása, amelyben politikai szervezőként volt szerencsém részt venni. Ez a Magyar Madártani Egyesület, mint civil szervezet, a KVVM és az áramszolgáltatók közötti megegyezés arra vonatkozóan, hogy a madárbalesetek megelőzése érdekében miként kellene lecserélni Magyarországon a légvezetékeket. Azóta több tucat cég csatlakozott ehhez az egyezményhez, amelyeknek van erre technológiai megoldásuk. Ahogy ezt a koncepciót összeraktuk, és amilyen átgondoltan működik ma is ez a rendszer, nagyon jó - Európában is egyedülálló - példa arra, hogy lehet egy olyan kérdésben, mint a madárbalesetek kérdése együttműködni a politikának, a civil szervezeteknek, a szakmának, a technikai beszállítóknak. Manapság a CSR is teljesen átértelmeződött, már nem arról van szó, hogy csak a vállalatok felelősek a saját területükért, hanem globális felelősségek vannak. Nagyon hosszan lehetne ezt ecsetelni, de a lényeg az, hogy ezt már másképp kell látni, mint láttuk a huszadik században.
Orosz Sándor másként értelmezte a pénzügyi szektor fontosságát. Én nem azt mondtam, hogy ebből a bankoknak kéne pénzt adni. Szó sincs erről. A bankok és a pénzügyi világ már benne van ebben az egészben, hiszen attól kezdve, hogy származtatott, derivatív termék lett a szén-dioxid és kereskednek vele, a pénzvilág lett a szereplője ennek az egész "játéknak". Kérdés, hogy az ezen a területen dolgozó bankokkal hogy tudunk együttműködni, hogy tud a politika ráerősíteni a most zajló folyamatokra. Már Magyarországon is megjelentek olyan szolgáltatások, hogy a mi megtakarított pénzünket csak zöldberuházásra használhatja a bank. Ezek a szolgáltatási formák teljesen függetlenül attól, hogy a magyar állam mit csinál, terjedni fognak. A külföldi tulajdonú bankok nemzetközi nyomásra nagyon sok mindent itt is kénytelenek lesznek meghonosítani. Ha a magyar állam nyitott lenne, ha sokkal kezdeményezőbb lenne és a pénzügyi világgal együttdolgozna azért, hogy ilyen irányba fejlesszék a portfóliókat, hogy a megújuló energiaforrásokat kiaknázni szándékozó cégeknek legyen olyan pénzügyi alapjuk, amelyből könnyebben jutnak forráshoz - amely forrásért nem kell versenyezniük teljesen más profilú cégekkel -, tehát ha a bankok tudatosan pozitív diszkriminációban részesítenék ezeket a cégeket és az állam garanciával ott állna mögöttük, akkor ezt a szektort sokkal jobban fel lehetne futtatni, és el tudnánk érni azokat az egyébként nem túl ambiciózus célokat, amiket ezen a területen magunk elé tűztünk. Tehát nem pénzt kell adni a bankoknak, hanem be kell vonni őket, hiszen ők a hitelezés terén és sok más területen fontos szereplők lehetnek, ha a zöldipar mögé állnak és elősegítik a zöldipar hazai megerősödését. Köszönöm szépen.
KATONA KÁLMÁN elnök: Orosz képviselő úr szerintem nem azt mondta, amire válaszoltál, de ezt majd a szünetben megbeszéljük.
OLAJOS PÉTER EP-képviselő: Ebben az esetben bocsánatot kérek.
KATONA KÁLMÁN elnök: Semmi baj, mindenki hallotta mind a két véleményt és csupa okos ember ül itt, ezért én nem fogom lefordítani. Az én véleményem az, hogy alelnök úr nem pont így gondolta, de amit elmondtál, hasznos volt és egyet is értek vele.
Ez a panel javunkra vált, ezt abból is le tudom mérni, hogy mennyit jegyzetelek annak érdekében, hogy az itt elhangzó gondolatokat később majd felhasználjam. Nyilván mindenki tudott volna hosszabban is beszélni, de most ennyi adatott. Nagyon köszönöm Olajos Péternek, hogy jó vágányon indította el a beszélgetést, a részvevőknek pedig azt, hogy hozzátették a maguk véleményét. Nem ez az utolsó ilyen összejövetelünk. Összeírjuk, hogy kit milyen témában érdemes meghívni, mert ez csak a kezdet. Mi is valljuk, hogy rengeteg egyeztetésre van szükség.
A megtakarításról annyit: ha valaki azt látja, hogy 60 százalékkal olcsóbban is tudna fűteni, melegvizet előállítani vagy mosni, akkor ezt nyilván magától is megteszi, bár a szakemberek azt mondják, hogy ez nem így van, mert az ember nem ilyen, hanem csak akkor teszi meg, ha még egy kis cukorkát is kap mellé.
Végül lenne egy praktikus kérdésem. A brüsszeli város által támogatott mosógéppel ott kell mosnod vagy haza is hozhatod?
OLAJOS PÉTER EP-képviselő: Én nem vásároltam ilyen mosógépet, mert közmosodában mosatom a ruháim. De ha vásároltam volna, hazahozhatnám, mivel belső piac van, schengeni határok pedig nincsenek.
KATONA KÁLMÁN elnök: Ez tehát Európán belüli támogatásnak számít, amit alelnök úrral együtt fogunk forszírozni.
Nagyon szépen köszönöm a közreműködést, s most egy nagyon rövid technikai szünetet tartunk. (Taps. - Rövid szünet.)
3. panel: Hogyan tudja elérni Magyarország a 20%-os kibocsátás-csökkentést 2020-ig
KATONA KÁLMÁN elnök: Tisztelt Résztvevők! Mielőtt átadom a panelbeszélgetés vezetését Orosz Sándor alelnök úrnak, az elején elmulasztottam egy köszöntést. Név szerint szeretném köszönteni a GLOBE EUROPE két képviselőjét, Tomasz Terlecki urat és Rafael Jiménez-Aybar urat. Köszönjük szépen a segítséget és a részvételt, és akkor most átadom az ülés vezetését Orosz Sándor alelnök úrnak.
DR. OROSZ SÁNDOR levezető elnök: Köszönöm. Ez a 3. panel levezető elnöki feladatainak szól. Nagy tisztelettel köszöntöm én is ebben a minőségemben az érdeklődőket, illetve a panelbeszélgetés résztvevőit, Faragó Tibor főosztályvezető urat, aki az előadást fogja tartani. Bencsik János képviselőtársamat, Velkey Gábor képviselőtársamat, és Ürge-Vorsatz Diana asszonyt a Közép-Európai Egyetem képviseletében, illetve Dr. Pálvölgyi Tamás urat a Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem docensét.
Mostani témánk, hogy hogyan tudja elérni Magyarország a 20 százalékos kibocsátás-csökkentést 2020-ig. aki az előző panelbeszélgetésen is itt volt, hallhatta, hogy tettem ott egy provokatívnak is tetsző megjegyzést a kibocsátás-csökkentés világ- és európai sikerét illetően. Ez mint indító gondolat értelmét adja a kérdésfeltevésnek, vajon hogyan tudjuk elérni ezt a bizonyos 20 százalék csökkentést. Faragó Tibor úré a szó.
Faragó Tibor (Környezetvédelmi és Vízügyi Minisztérium) előadása
FARAGÓ TIBOR (Környezetvédelmi és Vízügyi Minisztérium): Köszönöm. Mielőtt erre rátérnék - amivel még vitatkozni is fogok a kérdés tartalma miatt, de hát ez csak egy alkalmat ad arra, hogy válaszoljak a kérdésre -, két dologra szeretnék visszatérni.
Az egyik: kaptam egy kérdést, amikor a háttérben ültem, és ha egy parlamenti képviselő kérdez, akkor egy kormányzati hivatalban dolgozónak válaszolnia kell. A másik: rendkívül érdekes volt az előző blokkban a beszélgetés, Somogyi Zoltán és Nováky Béla megszólalása, s végül már csak a kvóták hasznosításáról nem volt szó. Zöldbarátaim tegnap szerveztek egy konferenciát a Felsőházi teremben, és ott is ki kellett mondanom, hogy nem kellene szembeállítani a kibocsátás-szabályozás és a kibocsátás-csökkentés ügyét a változásokra való felkészülés ügyével - ami önmagában nemcsak az adaptációt, az alkalmazkodást jelenti -, mert mind a kettőre szükség van. Ezenkívül a sorrendjét is illene megőrizni. Tegnap is egyértelművé vált, hogy egy idő után nem lesz módunk alkalmazkodni. A környezetvédőknek elég szent a megelőzés elve, ami alapján ennél az ügynél is azért kell tenni, hogy ne halmozódjon, ne fokozódjon tovább a probléma. Számos olyan eleme van az alkalmazkodásnak - én ezeket hatásviselő területeknek hívom -, ahol jelentős részben egybecseng az, amit tenni kell a kibocsátás szabályozása és egyúttal az alkalmazás érdekében. Ezeket érdemes lenne jobban kikutatni, de azért ne essünk át a ló túlsó oldalára.
Elnök úr csődnek nevezte a kiotói jegyzőkönyvet, de utána a magyarázatából az derült ki, hogy a végrehajtása a csőd. Nem azért mondom, mert ott lehettem Kiotóban a tárgyalásokon, de tényleg úgy gondolom, hogy minden nemzetközi alkut, alkufolyamatot és megállapodást a saját körülményei között kell értékelni. Csoda, hogy van kiotói jegyzőkönyv, hajszálon múlt - akkor is nem sokkal utána volt egy amerikai elnökválasztás -, mert az emberiség olyan problémával találta szembe magát, amire nincs felkészülve. Ezt nem lehet egyféle technológiával megoldani, mint egy vegyianyag-problémát vagy hasonlót. Számos problémája volt már az emberiségnek. Ez szembesülés egy problémával, nincs rá egyszeri megoldás, szerintem még évszázadok múlva is lesz ez az ügy, mert még úgy sem tud helyreállni, mint az ózonprobléma, aminél fél évszázad után elmondhatjuk, hogy tettünk valamit. Csoda, hogy a politikusok 1992-ben eljutottak oda, hogy elfogadták a tudomány üzenetét és megkötötték az egyezményt. Nagyon nagy mértékű a bizonytalanság, hogy mi lesz a következménye Soroksáron és mi Bangladesben. És elgázolta az energetikát. Kőszénből ugyan van még bőven, de kőolajból már kezd kevés lenni. Azért mondom ezt, mert ezek úgyis elő fognak jönni ennek a panelnak a keretében. Az olcsó energia bizonyos területeken még megvan, a támogatás megvan. Olyan térbe vágott bele ez a probléma, ahol már messze nem a klímaváltozásról szól a történet. Ma a gazdaságról szól a történet és a világ erre nincs technológiailag felkészülve. A kiotói szerződést ehhez képest kell értékelni. A végrehajtással egyetértek, de a kép árnyaltabb. A szerződéshez már több mint 170 állam csatlakozott. A fejlődő országok etikai okokból sem vállalnak valamit, mondván, hogy történelmileg jóval kevésbé felelnek ezekért az ügyekért. Amikor Kínát szembeállítják az USA-val - egyiknek se vagyok a nagykövete -, az a jelennek szól. Kína összkibocsátása lassan eléri az USA-ét, sőt már kezdi is meghaladni, és a szerencsétlen gázok sokáig ott vannak a légkörben. A lényeg, hogy a jelenlegi problémáért még mindig sokkal jobban felel a fejlett világ. Kiotó tehát nem oldja meg a dolgot és jelenleg is arról tárgyalunk, hogy akkor mi oldja meg.
Azt a kérdést kaptuk, hogy tudja elérni Magyarország a 20 százalékos kibocsátás-csökkentést 2020-ig. Először is az a kérdés, hogy mihez képest. Az Európai Tanács 2007 márciusában állást foglalt - márpedig ott állam- és kormányfők vannak, attól függően, hogy milyen berendezkedésű a tagállam - és 1990-ről beszél, és amikor az Európai Unió 27 tagállama nemzetközi pályán javaslatot tesz, ezt kéri az USA-tól, Indiától, Kínától. Nem azt kéri, hogy mindenki csökkentsen, hanem azt, hogy mindenki ahhoz képest vállaljon. Tehát van egy közös fogódzkodó: 1990. Most hagyjuk azt a nüanszot, hogy Magyarország nem szó szerint ehhez a dátumhoz méri a saját kibocsátását, de ehhez a dátumhoz képest Magyarország már teljesítette a vállalását, és ezért már kaphatnánk valamilyen EU-s kitüntetést. De teljesítette Lengyelország is, Szlovákia is, Románia is és mások is. Viszont van néhány olyan régebbi tagállam, amelyek különféle technológiai fejlesztéssel, a svédek a karbonadó bevezetésével tettek azért, hogy alatta legyenek annak, amiben korábban a tizenötök egymás között sajátosan megállapodtak. Van olyan, aki akkor jóval több növekedési lehetőséget kapott.
Itt akár be is fejezhetném, önöknek nem kell hozzászólni, a kérdésre ugyanis a válasz az, hogy teljesítettük és már nincs mit tenni, feltéve, ha az energiaszektor nem ugrik meg jelentősen. De az energiaszektort magában is sok minden kötelezi. Nem muszáj szeretni az energiastratégiát. A KÖHEM-nek se vagyok a nagykövete; itt ülnek KÖHEM-es barátaim, akik korábban GKM-esek voltak, nekik van egy megújulási meg egy energiahatékonysági dokumentumuk, mind a kettőnél van EU-s előírás, és ezekkel el kell érnünk azokat a célokat, amelyeket ez a csomag tartalmaz. Magyarul: teljesen reménytelen, hogy sokkal gyorsabban nőne a magyar energetikai eredetű kibocsátás 2020-ra. Magyarország ma több mint 30 százalékkal van a kiotói saját vállalása alatt. Ha levonom a 6 százalékot, amit vállaltunk, akkor nagyon nehéz belenövekedni, hiszen már csak tizenkét év van 2020-ig. Ezek a tények.
Mégsem mondom azt, hogy nincs teendő. Először is kötelez bennünket az, hogy EU-tagok vagyunk, a huszonhetek összekapcsolódtak, s mi tízen vagy tizenketten kellünk ahhoz, hogy az EU-nak ilyen ambiciózus vállalása legyen. Másrészt ez egyfajta etikai kötelesség is, mert - környezetvédőként el kell ismernem - van a probléma és mindenkinek hozzá kell járulni a megoldásához. Most huszonheten alkudozunk, hogy miként tudnánk ehhez hozzájárulni.
Hogyan lehet elérni akkor azt, hogy teljesítsük az ebből fakadó kötelezettségeket? Az első dolog: ez az európai csomag, ami a bizottság csomagja egy tervezet, úgy, mint bármelyik tervezet. Erre a bizottság tesz egy javaslatot. Erről folyik január óta az ádáz vita, hadd használjam ezt a kifejezést. Utaltam rá az elején, nemcsak az új tagállamoknak van igényük, a régi tagállamoknak is nagyon sok igényük van. Más-más fajsúlyúak és típusúak. A csomag véglegesítésében részt kell venni, ez a legelső feladat, és ez szerintem a hátralévő másfél hónapot jelentősen befolyásolni fogja. A hatékony végrehajtás azt is jelenti, hogy az EU-n belül Magyarország hogyan működik. Mit tesznek az Európai Parlamentben, a Magyar Parlamentben a politikusok vagy mit tesznek az önkormányzati képviselők? A civileket se akarom kihagyni és a szakértőket se.
A közös tudás, ha már a tudás elhangzott Horváth korelnök szájából is, ebben a dologban kulcsfontosságú. Tessenek követni a részleteket is, az ördög ugyanis abban van. A csomaghoz kötődően, ha végre elfogadásra kerül, számos végrehajtási eleme van még akkor is, ha Magyarország gyakorlatilag eleget tett a közös vállalásnak, akkor, ha mindenki a 20 százalékot kapta volna meg 1990-hez mérve.
Az emisszió-kereskedelmi rendszer itt van velünk 2005 óta. Most vagyunk a második fázisában, ez az EU-s rendszer. Rengeteg minden történt, hogy Magyarország részese legyen, még akkor is, ha Magyarország jelenleg vitában áll a Bizottsággal, ahogy Olajos Péter képviselő úrtól elhangzott, hogy 12 százalékkal csökkentették az összmennyiséget, amit ki kell osztani az érintett magyar cégek között. Az emisszió-kereskedelmi rendszer alapjaiban átalakul, nem az én tisztem elmondani a részleteit. Olyan mértékben átalakul, hogy részben csökkenti a tagállami kormányok felelősségét, másfelől a végrehajtatása sokkal nagyobb feladatot fog róni a tagállamokra nemcsak a pénzügyekben, mert aukció és bevétel lesz, hanem a cégekkel való együttműködés is kulcskérdés ezen a területen.
A megújulóra, amely a csomag része, 13 százalék van a 20-ból előírva Magyarországnak. Ez nagy feladat, magától nem lesz, hiába van állami vagy magánszférában. Magától nem lesz se napelem, se jó vagy rossz biomassza, nagyon nehéz kérdés lesz megoldani a 13 százalékot is. Magam azt képviseltem - és biztos nem fogadják el KÖHEM-es barátaim -, hogy legalább 13 százalék elérése a cél, beleértve a technológiafejlesztés ügyét, mert le lehet maradni. Egyszerűen ha technológiai bumm vagy fejlesztések indulhatnak be, abban is jó lenne részt venni.
Az ETS alá tartozó szektoroknál rengeteg teendő van. Lehet, hogy akkor is volna, ha nem volnánk EU-tagok és nem lenne ez a kötelezettség. Az energiahatékonyság 20 százaléka, Szoboszlai Miklós kollégám fel is vetette, formálisan nem része a csomagnak. Megkerülhetetlen túl azon, hogy mekkora potenciál van az országban, mert magától ez sincs. Fanni nevű hölgy itt ült Bencsik János úr helyén. Nemcsak a háztartási készülékek és cimkézés ügye, de valamit kell tenni az erőműveknél is és kell tenni...Tegnap gyönyörű ábrája volt Civin Vilmosnak, érdemes lenne másoknak is kivetíteni. Szerencsétlen lámpa a végén: mennyi jut el az energiából, hihetetlen, körülbelül 1 százalék jut el odáig.
Az energiahatékonyság nem része a csomagnak, kell tenni valamit, ugyanakkor megint van benne egy versenyképességi potenciál.
A kvótavagyonnal való gazdálkodásról szólt az előző panel, meg nem is szólt róla. Nincs módom jobban kifejteni, kell vele valamit tenni, de azt muszáj megjegyezni, hozzá, hogy a kvótavagyon egy részénél - azt hiszem, Olajos Péter utalt rá - nincs előírás. A Kiotói Jegyzőkönyv szerint nincs előírva, hogy mire használja az ország. Szeretném jelenteni, hogy 1997-ben az akkori Európai Unió...Nem tudom, most formális ülésen vagyunk, elnök úr? Ha informálisan vagyunk, akkor használom a szót: utálta az emisszió-kereskedelmet, és emlékszünk is, és egy szakaszában - Tamás is emlékszik rá - mindent megtett, hogy az USA ne tudja bevezetni az emisszió-kereskedelmet. Most meg úgy hívják, hogy zászlóshajó az EU-ban. Még egyszer, ez a kvótavagyon ügy valóban jelentős tétel és nagyon fontos, hogy hasznosuljon elsődlegesen arra, amiért vagy ahonnan van, hogy az ország környezetileg hatékonyabb legyen, és ezáltal segítse a versenyképességet is.
Utolsó dolog, amit ebben a dologban szeretnék mondani, utána még két rövid területtel szeretnék foglalkozni. Az üzleti szféra bevonása: a rendszer önmagában bekényszeríti az üzleti szférát, hogy részt vegyen benne. 230 magyar létesítményről van szó. Góliátok vannak az energiaszektorban, a cementiparban, a kerámiában, nem mondom végig az összes ágazatot.
Szóval ez egy piaci eszköz, úgy is lehet eladni, így akarva-akaratlanul az állam, kormányzat és velük összetartozó szféra is, nemcsak üzleti szféra. Innentől tudni kell, hogy erre lett kitalálva. Nem tudom, hogy jobban szereti-e egymást az állam és az üzleti szféra, de innentől egy kosárban vannak.
A másik két elem: attól, hogy EU-tagok lettünk, nem kellene álomra hajtani a fejünket, ettől még a nemzetközi együttműködés folyik. Folyik abban a tekintetben, hogy minden ország - lehet, hogy egy-egy group részeként - muszáj, hogy kövesse, hogy mi történik a nemzetközi tárgyalás és együttműködés keretében. Nem mentheti fel magát, hogy jelen pillanatban úgyis a franciák beszélnek helyettünk, nem magyarul, hanem franciául. Muszáj tudni, ugyanis minden további nélkül az fog érvényesülni, aki részt vesz az EU-s egyeztetéseken. Képben kell lenni.
Hihetetlenül bonyolult a játék, ez már nem hasonlít a 20 évvel ezelőtti tárgyalásra. 30-40 kulcstéma van benne, mindegyiken el lehet csúszni. Az ember egyszerűen nem jön rá, hogy az országa vagy akár egy ágazata ott megy rá. Oda is kell menni, és az EU-ban is folyik ez az alkudozás, hogy a huszonhetek mit és hogyan képviseljenek. Ott meg éjszakánként derült ki, hogy éppen mire mit kell válaszolni.
Egy másik eleme, amit kevésbé szeretünk, a donor szerepe. Ez az együttműködés EU-tagként és OECD-tagként is, ott is van ilyen, a fejlődő világ számára mi egy fejlett ország vagyunk. Ezt muszáj megemlítenem. Van egy elvárás, ennek nagyon nehéz eleget tenni, a huszonheteken belül is van elvárás az új tagországokkal szemben. Magyarországnak van egy nemzetközi együttműködési fejlesztési politikája, ez a hivatalos neve, tessenek egy picit vele törődni. Ugyanúgy a magyar kapcsolatokban is, túloldalon akik a donorolt oldalon vannak, mint a volt Jugoszlávia köztársaságai, akik nincsenek még ebben az okosságban benne. És nemcsak Afrika van benne. A donorpolitika a régi tagállamok számára egyúttal a piacnyerés politikája. Informális ülésen ezt megmondhatom köztisztviselőként is. Össze van kapcsolva, és ez fontos nyilván az országnak.
Az együttműködés nemcsak arra utal, hogy Franciaországgal, Angliával stb. működünk együtt. Van Egyesült Államok, mások, nyitva kell maradni, mindegy, hogy technológia, piacszerzés, egyéb. Tessék látni a túlsó oldalát, általában sötét, ahogy említettem.
A legvégén: a végrehajtás fontos eleme a K+ F, tehát nem maradhat ki az ország abból - lehet, hogy kevesebb pénze van technológiafejlesztésre -, hogy részt vegyen abban, hogy milyen újabb technológiák, energiahatékonysági lehetőség van. Ez egy rendkívül fontos ügy, és aki ebből kimarad - tudom más területeken -, az fut azután ,hogy mások termelik ki az új technológiát, és majd megveszi és utána lesz nála hatékonyabb, amit termel vagy amit folytat. Az innovációt hozzá szokták tenni és a klímatudatosság oldalát. Minden szempontból... Miért beszélünk környezettudatosságról, klímatudatosságról? Kedves barátaim beszélnek fenntarthatóság-tudatosságról már. Azt a szemléletet, hogy ilyen bonyolult lett a világ, iskolában, médián keresztül kapjuk. Nincs különálló környezetvédelem, tehát valószínűleg együtt kellene terjeszteni, azt meg önök, elnök urak pontosan tudják, hogy miért tettem ezt a végére. Nagyon köszönöm, hogy meghallgattak.
DR. OROSZ SÁNDOR levezető elnök: Kiváló előadó a főosztályvezető úr, mégis engedjen meg két megjegyzést. Az egyik: az önnel szemben ülő két munkatárs minden szavát gyorsírással rögzítette. Hogy az ülés formális vagy informális, az majdnem mindegy, minden szava rögzítve van. A másik: zárt láncú közvetítésben mindenki láthatja az ülést, aki erre a csatornára kapcsolt.
Főosztályvezető úr a világ és Európa felől közelített a kérdéshez, és ezt követi Közép-Európa. Ezért most megadom a szót Ürge-Vorsatz Diana klímakutatónak, a Közép-Európai Egyetem docensének. Parancsoljon!
DR. ÜRGE-VORSATZ DIANA (Közép-Európai Egyetem): Először is szeretném megköszönni a megtisztelő meghívást és azt a lehetőséget, hogy hozzászólhatok ehhez a rettenetesen fontos témához.
Ahogy főosztályvezető úr már elmondta, szerencsére nem túl nehéz megfelelnünk ezeknek a vállalásoknak, a konkrét vállalásoknak mégsem lesz egyszerű megfelelni, mivel a csomagban benne van az a sok-sok irányelv, amiket az EU ránk kényszerít. De ne csak arról beszéljünk, hogy milyen nehéz vagy nem nehéz megfelelnünk, hanem arról is ejtsünk szót, hogy milyen jó lesz az nekünk, ha ezeknek megfelelünk, és melyek azok a területek, ahol egy csapásra több legyet is üthetünk.
Magyarországon a szén-dioxid-kibocsátás mintegy fele származik az épületekből. Az összes kibocsátás 30 százaléka a lakossági szektor, 20 százaléka a közszféra terméke. Ez tehát egy fontos terület. Ha pedig kivesszük az egész szén-dioxid-kibocsátásból a kvótakereskedelem által lefedett területet, akkor ez a legfontosabb. Amikor tehát a megfelelésről beszélünk, akkor ez az egyik legfontosabb terület. Ez viszont jó hír is, ugyanis ha az épületeket energetikailag korszerűsítjük, akkor annak igen sok politikai, gazdasági és társadalmi hozadéka is lehet.
Nézzük meg a számokat! Olajos Péter képviselő úr elmondta, hogy hozzávetőlegesen mekkora bevételek fognak származni a kvótavagyon különböző értékesítéseiből. Hasonlítsuk ezt össze azzal, hogy milyen befektetési igény van Magyarországon az épületállomány felújítására, korszerűsítésére. Ha csak a gazdaságos beruházásokat hatjuk végre a magyar épületszektorban - s most csak a lakossági épületekről beszélek, mert a középületekre vonatkozó tanulmányt csak egy-két hét múlva fejezzük be, míg a lakosságra vonatkozót már befejeztük, és azt több törvény előkészítéséhez használták is -, az épületállomány korszerűsítése akkor is mintegy 2500 milliárd forintos beruházást jelent 2025-ig annak érdekében, hogy jelentősen csökkenteni tudjuk az energiafelhasználást. Vessük ezt össze az előző panelben elhangzott számokkal! A zöldberuházási rendszerből 2012-ig esetlegesen befolyó összeg ennek durván a 10 százalékát teheti ki. Ezért fontos, hogy a rendelkezésre álló pénzt hogy költjük el. Persze ez nyilván nemcsak a lakossági szektorra lesz elköltve.
Hogy használtuk fel eddig azokat a pénzeket, amelyekkel a lakossági és a középületek energiahatékonyságát javítottuk? Sajnos nem túl hatékonyan. Az erre a célra fordított különböző panelhitelek és segélyek eddig elért legjobb hatékonysága valamivel több mint 100 euró/1 tonna szén-dioxid volt. Mivel jelen pillanatban 20 euró alatt tudnánk kvótákat vásárolni, látható, hogy eddig nem hatékonyan használtuk fel a rendelkezésünkre álló összegeket.
Azt is meg kell nézni, hogy lehet előmozdítani az épületek energetikai felújítását. Az a probléma, hogy Magyarország eddig csak a támogatásokra fókuszált, holott minden irodalom, minden közgazdasági alapelv azt mondja, hogy a szubvenciók torzítják a piacot. Nagyon sok épület- és lakástulajdonos gondolkozik úgy, hogy most nem ruház be, hanem megvárja, amíg nagyobb lesz a támogatási arány. De ha szubvencionáljuk a felújításokat, a piac nem fogja magától felújítani az épületeket, pedig ezek a beruházások alapvetően gazdaságosak. A legnagyobb korlát természetesen az, hogy hatalmas tőkebefektetésre lenne szükség, 2025-ig - mint már említettem - 2500 milliárd forintra. Viszont azt is látni kell, hogy a 2500 milliárd forintos beruházás 4500 milliárd forint energiaár-megtakarítást fog jelenteni. Tehát sokkal nagyobb lesz a szociális nyereség összege, mint a beruházásé. Az emberek zsebében azonban nincs 2500 milliárd forint, ezért olyan finanszírozási struktúrákat kell kidolgozni, amelyek révén hozzá tudnak jutni ennyi pénzhez.
Mondok néhány olyan innovatívabb finanszírozási struktúrát, amelyekkel hatékonyabban tudnánk kiosztani ezt a pénzt, és arra tudnánk ösztönözni a piacot, hogy magától oldja meg a beruházásokat. A lakáshiteleket a lakások és a középületek energiahatékonyságától kellene függővé tenni. Az épületdirektíva általi hatékonysági címkézéshez könnyen hozzá lehet kötni egy ilyen ösztönző rendszert. Ha nincs állami forrás a kedvezményes kamatozású hitelek támogatására, ki lehet dolgozni egy úgynevezett Fibet rendszert, ami azt jelenti, hogy az energiahatékony beruházások kedvezményes kamatát a nagyon rossz energiahatékonysági mutatójú beruházások magasabb kamatából keresztfinanszírozzuk. Ilyen módon Ausztriában például jelentősen segítették az energiahatékony építkezéseket.
Nagyon fontos a középületek szerepe, a közszféra szerepvállalása. Ott ért el jelentős sikereket az energiahatékonyság üzleti alapú megvalósítása, ahol először a közszféra tette le a voksot amellett, hogy fel kell újítani az épületállományt. Magyarország eddig csak 17 százalékos megtakarítást ért el a panelépületekben, holott ezen a téren legalább 80 százalékot is meg lehetne takarítani. Szó volt az új kormányzati negyed építéséről, ez egy nagyon dicséretes terv volt, de ha felújítanánk a meglévő épületállományt, az magával húzná a piacot, különösen akkor, ha PPP konstrukcióban történne. Az üzleti szféra és a közszféra együttműködése esetén a bankok is szívesebben kölcsönöznének a felújításokra, bár a jelenlegi pénzügyi válság ezt egy picit megkérdőjelezi.
A kvótavagyonnal kapcsolatban csak arról beszélünk, hogy ezt miként lehetne ilyen beruházásokra felhasználni. Egy nagyon fontos téma van, egy nagyon nagy összeg, ami nagyon rosszul van pillanatnyilag elköltve, ez a gázár-támogatás. Fontosnak tartanám, hogy ahelyett, hogy a szociálisan rászorultak energiaköltségeit támogatnák, arra fordítanák, hogy a problémáikat hosszú távon oldjuk meg. Inkább fogjuk meg és 80 százalékos hatékonysággal szigeteljük le az épületeiket, és ruházzunk be abba, hogy hosszú távon oldódjon meg a problémájuk. Így nem lenne szükség gázár-támogatásra, viszont a jelenlegi összeg szociálisan is el lenne költve. Ezzel nemcsak az energiaszámlájukat csökkentenénk, hanem például a ingatlanok értékét növelnénk meg, stb. Nagyon jelentős a szociális hozadéka ennek. Azt gondolom, hogy politikailag is attraktívabb, mint maga a támogatás.
Végezetül hadd szóljak két dologról. Az egyik, hogy amikor az európai téren tárgyalunk, fontos hangsúlyozni a jelentőségét a rugalmassági mechanizmusoknak. Tehát például úgy tűnik, hogy a megújuló, az újraírandó megújuló vagy az új megújuló energiadirektívával kapcsolatban ma egy héttel ezelőtt szintén elhangzott Tóth Ferenc szájából, hogy a megoldás valószínűleg az lesz, hogy ilyen keresztrugalmassági mechanizmus, egy kvótakereskedelemszerű konstrukció lesz a megújuló direktívára is.
Azt gondolom, hogy ezt a fajta konstrukciót próbálja meg Magyarország érvényesíteni modellként az egyéb direktívákkal kapcsolatban is. Például nagyon fontos, hogy az épületdirektíva még sokkal ambíciózusabb legyen és lesz is. Bízunk benne, hogy hamarosan megjelenik egy sokkal szigorúbb épület-felülvizsgálat, viszont ezt nekünk nagyon nehéz lesz teljesíteni, és talán ebben is szorgalmaznám, hogy Magyarország próbáljon ebbe az irányba lépni, hogy európai szinten is legyen rugalmassági mechanizmus és EU keretfinanszírozás.
Végül nagyon sok szó volt a tudásról, innovációról, kutatásról, fejlesztésről. Én is nagyon fontosnak tartom ezeket, mert nyilván minden szentnek maga felé hajlik a keze. Viszont nemcsak a technológia felé. Észre kell vennünk, hogy hiába van egy csomó technológia, nem kerülnek be a felhasználásba. Tehát a technológia elterjesztése is nagyon fontos, és ilyen szempontból nagyon fontosnak tartom, hogy több kutatás-fejlesztési pénz legyen költve a szakpolitikák, a technológia elterjesztésének kutatás-fejlesztése terén is, hogy tudjunk innovatívabbak lenni, és ezeket az energiahatékonysági lehetőségeket megvalósítsuk ne csak állami támogatások révén. Nagyon sok más normatív mechanizmus van, nézzük meg, hogy lehetne ebből sokkal több jó szakpolitikát Magyarországon bevezetni.
Köszönöm szépen a figyelmet.
DR. OROSZ SÁNDOR levezető elnök: Nagyon köszönjük, és ha valaki Parlamenti Naplót néz, olvas, vagy figyeli a parlamenti közvetítéseket, voltak olyan napirendek az elmúlt időszakban, amikor az itt a parlamenti vitában is elhangzottak, akár az éghajlat-változási stratégia, akár az energiapolitika vonatkozásában. Utalok itt elsősorban is a gázár-támogatás helyénvaló elköltésének gondolatára is. Szeretnék visszaigazolni gondolati magok érvényesüléséről.
A tudás és Nap volt az első panel jelszava. Akkor haladjunk tovább a tudás útján, és nézzük meg, hallgassuk meg dr. Pálvölgyi Tamás docens urat a Műszaki Egyetemről.
DR. PÁLVÖLGYI TAMÁS (Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem): Köszönöm szépen, és köszönöm a lehetőséget, hogy itt lehetek. Azt hiszem, hogy ennek a jelentősége nem az, hogy én itt vagyok, hanem hogy ilyen alkalom szerveződött. Ez túlnyúlik magán az eseményen. Azt gondolom, hogy a politikai, sőt, esetenként a gazdasági döntéshozóknak bizony le kell ülnie azokkal a szakjogászokkal, a tudomány képviselőivel és civil szervezetekkel, akik a tudás egy részét hordozzák. Nyilván ezt másik résztvevő is hordozza, és ezek cseréje szerintem nagyon fontos.
Van ennek a panelnek címe, hogy hogyan tudja Magyarország elérni a 20 százalékos kibocsátás-csökkentést. A mondandóm első pontjában kicsit megkerülném a kérdést, és azt vetném fel, hogy milyen végrehajtási kritériumokat támaszthatunk a csökkentés kapcsán, és erre bátorkodnám azt mondani, hogy csökkentsünk 20 százalékkal vagy akár többel, de a tovagyűrűző hatásoktól mentesen. Ugyanis nem mindegy, mivel a szén-dioxidnak van egy, a klímavédelmet megnehezítő sajátossága, hogy egyenletesen eloszlik a Föld légkörében. Tegnap is elhangzott a Magyar Természetvédők Szövetsége által rendezett klímapolitikai fórumon. Ezért ha én a kibocsátásomat átterelem egy másik szereplőhöz, akkor nem javítottam a dolgon. Első kritériumként azt mondanám, hogy úgy kell csökkentenünk a kibocsátásunkat, hogy máshol ne nőjön a kibocsátás, és a kibocsátás-csökkentés ne vezessen közvetetten üvegházhatású gáz kibocsátásához.
Két példát említenék: a mezőgazdasági alapú energiahordozók hasznosítása esetenként felveti azt a kérdést, hogy vajon nem kerül-e több szén-dioxid kibocsátásra, mint amennyit kiváltunk az energiahordozó esetében. Elképzelhető olyan megoldás, hogy messziről kell hordanom a megújuló energiahordozót, a mezőgazdasági alapanyagot, ahol a szállítási veszteség - és nemcsak financiális szempontból nézem, hanem klímavédelmi szempontból is - nagyobb lesz, mint az elért haszon.
Egy másik hasonló veszély, ha egyes ipari szereplők a túlzottan szigorú vagy nem kellő körültekintéssel kivitelezett szabályozás keretében elhagyják az Európai Uniót, és az EU határain kívül gyengébb szabályozási környezetben nagyobb széndioxid-kibocsátással fognak termelni, és az ott megtermelt javakat importálni fogjuk az Unión kívülről. Ezt nem akarnám továbbiakban részletezni, ez a klímavédelmi káron túlmenő egyéb károkat is okoz, egyéb problémákat is felvet.
Nyilván a végrehajtási kritérium lehet - ami már több előadótól is elhangzott - az egyszerű adaptáció és mitigáció. Alapvető fontosságú, hogy megtaláljuk az alkalmazkodva megelőzni megoldásokat. Van jónéhány ilyen.
Negyedik kritériumként azt mondanám, hogy lehetőleg a kibocsátás-csökkentési megoldás ne hozzon ismeretlen kockázatot. Ez egy nagyon fontos fenntarthatósági kritérium, amit nagyon gyakran elfelejtünk. Megemlíteném még a CCS technológiát. A széndioxid-kibocsátásnak a földfelszín alatti károkozását. Ez még teljesen kiforratlan, nem ismerjük a technológiáját, a költségét sem, de ami a legfontosabb, nem ismerjük a tovagyűrűző hatásait sem. Azt gondolom, hogy a fenntartható fejlődés által megkövetelt út nem enged olyan megoldásokat, amelyeknek nem ismerjük a tovagyűrűző hatását.
Mi a megoldás, hogyan lehetne biztosítani ezeket a végrehajtási kritériumokat? Azt gondolom, hogy az intézkedéseket, tervezett programokat, amelyeket a 20 százalékos kibocsátás-csökkentés érdekében teszünk, komplex és alapos éghajlat-változási hatáselemzés alá kell vetni, ami azt gondolom, egyben jogi kötelezettséget is kell, hogy jelentsen. Itt érzékelnék egy jogalkotási feladatot, teendőt. Bizonyos programok, tervek esetében ég-hajlatváltozási hatáselemzésre, hatásvizsgálatra van szükség pont avégett, hogy az esetleges káros hatásokat, tovagyűrűző hatásokat feltárjuk, és idejekorán azokat az intézkedéseket háttérbe helyezzük, amelyeknek ilyen hatásai lennének.
Mondandóm 2. pontjához kapcsolódik a sokak által mondott, amire Diana is felfűzte mondandóját, az épületenergetika. Valóban bizonyított, költséghatékony megoldás, a legköltséghatékonyabb megoldás Magyarország esetén. Biztos, hogy működik, bizonyíték van rá, megvalósult gyakorlata van. A 84 százalékos kibocsátás-csökkentéstől a 17 százalékosig számos gyakorlat működik, és igen kedvező tovagyűrűző hatásai vannak társadalmi, gazdasági, szociális szempontból is. Az állampolgár szintjén is, nemcsak rendszer szinten. De azok az eszközök, amiket az épületenergetika érdekében mozgósítunk - s most készakarva nem mondok támogatást, bár elhangzott, hogy a támogatás mellett más finanszírozási megoldások is felmerülhetnek, úgymint adókedvezmény és egyebek -, egy hanyatló, rendkívül súlyos strukturális és pénzügyi gondoktól küszködő építőiparba hullanak majd be. Szükség volna a fogadó közeg - ahova a támogatások, pénzügyi struktúrák kerülnek - stratégiai és jogi környezetének a rendbehozatalára. Nincs ma Magyarországon lakáspolitika, bérlakás program, épületállomány-kataszter, és sorolhatnánk még azokat a problémákat, amik a politikai döntéshozók és az itt ülő szakemberek számára egyértelműek. Jelentős kockázatot látok abban, hogy azok az erőfeszítések, amiket majd a kibocsátás-csökkentés érdekében az épületenergetikában teszünk, nem vezetnek-e egy olyan hatékonysági deficit újratermelődéséhez, amit Diana is említett. Ha nem hozzuk olyan helyzetbe az építőipart, hogy képes legyen hatékonyan felhasználni a támogatásokat, akkor ennek a veszélyét látom.
Szintén itt említem meg - kicsit önzően, mert a kutatási témámhoz is csatlakozik - az infrastruktúrát érintő hatásokat, az éghajlatváltozásnak a infrastruktúrát, az épített környezetet érintő hatásait. Ezzel a sokat emlegetett IPCC-jelentés is meglehetősen visszafogottan foglalkozik. Mondhatnám azt is, hogy az infrastruktúrára gyakorolt hatások kutatása ott tart, mint húsz évvel ezelőtt a klímakutatás, pedig ez egy nagyon fontos terület. Most nem kívánnám ennek a fontosságát hangsúlyozni, de rendkívül komoly gazdasági kockázatot és veszélyt rejt magában, ha nem klímabiztosan tervezünk, ha nem revideáljuk azokat a szabályokat, normákat, előírásokat, amelyeket a múltbeli adatokra, értékekre építve alkottak meg. Itt is a megelőzve alkalmazkodni elvet célszerű követni. Számos megoldás létezik, amelyek közül most csak egyet említenék meg, a passzív és masszív házak esetét. Számos hazai és külföldi példa mutatja, hogy ezek jó megoldások.
A 3. pont: hogy érjük el a 20 százalékot? Az első panelben szó volt a decentralizált energiatermelésről. Tíz-tizenöt éve mondogatjuk, hogy erre nagyobb hangsúlyt kell fektetni. Látjuk, hogy nálunk boldogabb sorsú országokban, például Ausztriában milyen eredményeket érnek el ezen a területen. Nálunk is mind a villamosenergia-termelés, mind a hőenergia-termelés esetében, az alternatív energiahordozók hasznosítása vonatkozásában pedig különösen meg kellene vizsgálni, hogy melyek azok a konkrét helyek, térségek, energiahordozók és felhasználási igények, ahol szóba jöhet a decentralizált energiatermelés. Előfordulhat, hogy a méretgazdaságossággal ütközik a környezet- és klímahatékonyság. Bátorkodom azt mondani, hogy ebben az esetben helyezzük a környezet- és klímahatékonyságot a méretgazdaságossági kritériumok elé.
A 4. pont: koherencia a programok és a finanszírozási mechanizmusok között. Néhány nappal ezelőtt az energiahatékonysági cselekvési tervről szóló EU-s irányelv első jelentése kapcsán Gyürk András képviselő úr, a jelentés raportőre összehívott néhány szakértőt és egy nagyon érdekes anyagot állított össze. Az egyik konklúzió az, hogy jó néhány tagállamnak - én is bátorkodom informálisa fogalmazni - fogalma sincs, hogy fogja végrehajtani az energiahatékonysági cselekvési tervet. Pontosabban fogalmazva ígéretes elgondolások vannak, az intézkedések többé-kevésbé vázoltak, de a finanszírozási háttér abszolút nem. Magyarország is ezek közé az országok közé tartozik. A jelenlegi finanszírozási mechanizmusaink - KEOP, nemzeti energiatakarékossági program, panelprogram, a zöldberuházási rendszer, ami remélhetőleg hamarosan lábra áll - klímaváltozási, klímavédelmi szempontból megvalósított koherenciáját alapvető fontosságúnak tartom. Ha már az 1. pontnál említettem jogi kötelezettségként az éghajlat-változási hatáselemzés kérdését, akkor a finanszírozási mechanizmusokat is a klímavédelmi célok érvényre juttatása szempontjából mérlegre kellene tenni.
Az 5. pont: a tudásbázis, a tudásátadás szerepe. El kell hinnünk, hogy a kutatás-fejlesztés, a tudásátadás, az oktatás egy végrehajtási eszköz. Egy egyenrangú végrehajtási eszköz azon technológiai megoldások között, amelyeket jól ismerünk. Sajnos a döntéshozatal során - de nemcsak a költségvetési szempontú döntéshozatal során, hanem a gazdasági döntéshozatal során is - a puha eszközök általában háttérbe szoktak kerülni, és hosszabb távon ennek mindig megisszuk a levét. Nem tudom, hogy lehet ennek az egyenrangúságát biztosítani, de nyilvánvaló, hogy nagyon jelentős K+F feladatok állnak előttünk, s nemcsak a technológia és az innováció területén, hanem az adaptációval kapcsolatos kutatások terén is. Mindig el szoktam mondani, hogy Magyarországot, a Kárpát-medencét az éghajlatváltozás valószínűleg súlyosabban érinti majd, mint az Unió egészét. Hogy ennek a súlyossága a természetes ökoszisztémákban, a társadalmi-gazdasági rendszerekben hogyan jelentkezik majd, milyen térbeni megosztásban, milyen időbeni lefolyásban, milyen költségekkel és károkkal, az nagyon komoly további kutatások tárgyát kell, hogy képezze. Köszönöm szépen.
DR. OROSZ SÁNOR levezető elnök: Nagyon köszönöm. Bár időben - a saját belső panelünk idejét tekintve is - egy kicsit megcsúsztunk, de e mögött tartalom volt, ezért ezt semmilyen körülmények között nem tekintem kárnak. Remélem, képviselőtársaim is partnerek lesznek abban, hogy tartani tudjuk az időt. Gondolkodtam, hogy melyik város a nagyobb, Békéscsaba vagy Tatabánya, aztán jött a válasz, hogy Békéscsaba. Akkor mi is az igazi esélyadás a kisebbnek? Az abc-sorrendet választom és Bencsik János úré a szó.
BENCSIK JÁNOS (Fidesz): Tisztelt Elnök Úr! A lakosságszámot tekintve Tatabánya a nagyobb, a kiterjedés szempontjából pedig Békéscsaba. Én magam Békés megyei, békésszentandrási vagyok, de a sors úgy hozta, hogy tizennyolc éve szolgálok Tatabánya városában. Engem a gazdasági bizottság tagjaként hívtak meg a környezetvédelmi bizottság ülésére, és ezt nagyon fontosnak tartom a jövőbeni együttműködés szempontjából.
Annyi észrevételt tennék a Faragó Tibor által elmondottakhoz, hogy nekünk feladataink vannak és végre tenni is kellene, mert a szocialista nagyipar összeomlása következtében előálló csökkenés egy elszenvedett csökkenés volt. Ebben is volt részem az elmúlt két évtizedben.
A legfontosabb a szemléletformálás. Környezetnevelési programok a gyerekek irányába, a felnőtt korosztályt pedig a zsebén keresztül lehet megszólítani és nevelni. A szemléletformálás kategóriájába tartozik az is, amit egy esztendő alatt a saját 200 fős hivatalunkban próbáltunk ki: kiírtuk a villanykapcsolókhoz, hogy a villanyt kapcsold le, ha hazamész, a számítógépet kapcsold ki, minek következtében 2 százalékos villamosenergia-megtakarítást tudtunk elérni. Lehet azt mondani, hogy ez kevés, de nem kevés. És ez csak a rossz szokások megváltoztatásából következő megtakarítás. S az emberekben ez az új szokás nyilván rögződik és otthon is le fogják kapcsolni a villanyt, és a számítógépet is ki fogják kapcsolni. Ugyanezt a szemléletet próbáljuk átadni egymásnak a Klímabarát Települések Szövetségében is.
Keveset beszélünk a jó megoldásokról. A szemünk fénye program, amelyik a közintézmények világítás-korszerűsítését foglalja magában, nem rossz. Egy 75 ezres város összes intézményében átalakítottuk a világítást. Éves szinten 1 megawatt villamos energiát takarítottunk meg, ez szén-dioxidra vetítve hozzávetőlegesen 500 tonna kibocsátás-csökkenést jelent. Lehet azt mondani, hogy ez nem sok, de ez 40 százalékos villamosenergia-megtakarítással jár, amivel 40 millió forintot tudtunk megtakarítani. Bérleti rendszerben a megtérülésből tudtuk finanszírozni a beruházást, ami a folyó évi költségvetésünket nem is terhelte. Ez egy remek módszer.
Nagyon fontos a szakemberképzés, s nemcsak a tudomány, a technológiafejlesztés területén, hanem a gyakorlati alkalmazás területén is. A következő tizenkét évben igen komoly munkát kell elvégezni az építőiparban, ahol kiválóan képzett szakemberekre van szükség, és az energiatanúsítványok elkészítéséhez is szükség lenne kiváló mérnökemberekre.
Nagyon fontos a gyakorlati módszertan - és ebben úgy érzem, hogy eléggé messze kullogunk - és az intézményrendszer kialakítása, amely intézményrendszeren belül működőképesen tudjuk a célok megvalósítását elérni.
Nem véletlen, hogy a tegnapi gazdasági csúcson egy olyan indítványt tettünk a résztvevők számára, mintegy 500 milliárd forintot különítsünk el egyrészt európai uniós források átcsoportosításával, másrészt a nemzeti vagyont képező széndioxid-kvóta értékesítéséből származó bevételből az uniós költségvetési ciklus végéig, tehát 2012 végéig, ugyanis ez egy belső piacélénkítést is tudna biztosítani egy recessziós időszakban.
Miért éppen 500 milliárd? Nem hasra ütöttünk, hanem kiszámoltuk azt, hogy egyrészt hogy tudjuk a célokat teljesíteni 2020-ig, a megújuló energiaforrás tekintetében évi 30-40 milliárd közösségi forrásra, tehát a költségvetési forrásra lenne szükség, energiahatékonyság területén pedig 80-90 milliárd forintra évente. Ez 120-130 milliárd. Ha ezt beszorozzuk a ciklus végéig, akkor hozzávetőlegesen megkapjuk az 500 milliárdot, és ehhez jönnének még az önkormányzati, a lakossági, a vállalkozási szféra hozzájárulásai, tehát hozzávetőlegesen mintegy 1500-2000 milliárd forintot lehetne beforgatni erre a területre energiahatékonyság és megújuló energiaforrás-kapacitás bővítő beruházásokra. Ez azért is lenne fontos, mert a hazai kis- és középvállalkozásoknak adna lehetőséget függetlenül a globális gazdasági recesszió hatásaitól, hiszen ez egy belső keresletet gerjesztene. A hazai vállalkozóknak a beszállítói láncolatban rejlő veszélyeit is ki tudná iktatni, hiszen azt is érzékeljük, hogy a legnagyobb probléma ma Magyarországon a foglalkoztatás területén elsősorban jelenleg még a multinacionális társaságoknál van. Elveszítették a globális piacaik egy részét, így a hazai beszállítók is hátrányos helyzetbe kerülnek. Tehát valami olyan belső piacélénkítést kell találnunk, amely a hazai kisvállalkozásokat tudja függetleníteni a globális változásoktól. Most krízishelyzet van, és az mindig jó arra, hogy innovatív megoldások szülessenek. Ezért vetettük fel a tegnapi gazdasági csúcson, hogy lépjünk, és semmi többet nem mondtunk ezzel, minthogy évente, százalékosan leosztva a 2020-ig terjedő kötelezettségeinket tudjuk teljesíteni.
Nagyon fontos lenne az is, hogy az önkormányzatok és a lakosság is ezáltal tudná csökkenteni az energiafelhasználás mennyiségét, ezáltal anyagilag is tudnánk őket ösztönözni a megtakarításokra.
Az ország külső energiafüggősége is csökkenthetővé válna ezáltal. Egyrészt energiamegtakarítás, másik oldalon pedig megújuló energiaforrások bevonása. Ez azt jelenti, hogy kevesebb energiát kell külföldről megvásárolnunk, tehát nemzetbiztonsági hozadéka is lenne. Csökkenne a kibocsátott szén-dioxid, a korom mértéke és a metángáz mértéke is, ez pedig népegészségügyi szempontból egészségesebb környezetet tud teremteni, amely egyébként az egészségügyi kiadások tekintetében minden bizonnyal ismét számszerűsíthető. Mindez a lakosság, az intézményi és gazdasági szereplők környezettudatosságát is elősegítené, mert a természeti erőforrásokkal történő felelős gazdálkodás gyakorlatának a kialakulásával járna együtt. Megtapasztalnák a gyakorlatban is ennek a hasznát mind jobb levegővel, mind pedig az anyagmegtakarításokkal és nem környezeti károkat okozna, hanem valóban társadalmi és környezeti haszonnal járna.
Milyen megoldás lehet még? Éppen a szemünk fénye programra hivatkozva tudom azt elmondani, hogy ha egy olyan nonprofit hitelintézeti rendszer jönne létre, amely az energiahatékonysági beruházásokhoz 100 százalékban visszatérítendő hiteltámogatást nyújtana, de a visszafizetés ütemezése a megtakarítások figyelembevételével történne, és a megtakarításokból lehetne visszafizetni, ami hihetetlen lendületet tudna adni ennek a programnak a végrehajtásához. Ez úgy tűnik, hogy elengedhetetlen az eddigi tapasztalatokat figyelembe véve, hiszen vannak már cselekvési programjaink parlamenti és kormányzati szinten, ezek kikényszerítése nem biztosított legalább is a mai ismereteink szerint. Ahhoz, hogy ki lehessen kényszeríteni, az elérendő célokat a szükséges eszközrendszerrel és finanszírozási háttérrel klímatörvényben kellene rögzíteni, ahogy ezt egyébként Nagy-Britanniában is nemrégiben elvégezték. Köszönöm szépen.
DR. OROSZ SÁNDOR levezető elnök: Köszönöm. És hogy valóban tarthassuk az időt, Velkey Gábor úré a szó.
VELKEY GÁBOR (SZDSZ): Köszönöm szépen. Én is a végrehajtás felől szeretnék közelíteni. Nagyon sok értékes gondolat elhangzott, ezeket nem szeretném ismételni. Azt gondolom, a végrehajtás a kulcselem.
Az európai dokumentumok rögzítenek végrehajtandó terveket, ezeknek - mint ahogy elhangzott tagállami szinten és Magyarország esetében is - még ha papíron meg is történik a végrehajtása, nagyon sok kérdést vet fel. Úgy gondolom, rendkívül korszerűek vagyunk a szlogenekben, a nyilatkozatokban, elvekben és ígéretekben. A végrehajtásban azonban rendkívül sok probléma van, és ez hatalmas adósság. Nálunk biztosan, de nemcsak nálunk. A megfogalmazott terveink, amelyek még egyszer mondom, szinkronban vannak az európai sztenderddel, az elvárásokkal, nagyon sok esetben nem reálisak, és pont azok követik el a tervek megszegését, akik a terveket megfogalmazták és elfogadták. Innentől kezdve a legelső feladat, hogy reális tervek legyenek. A reális tervekhez természetesen nagyon sokminden kell, azt gondolom e tekintetben nincs vita közöttünk, hogy mérhetetlen érdekkülönbség és érdekharc jellemző ezen a téren. Érdekharc a rövid és hosszú távú érdekek között, érdekharc a politikai és gazdasági érdekek között, különféle társadalmi csoportok érdekei között. Ebben a rendszerben igazságot tenni vagy egy koherens, elfogadható, összerendezett tervrendszert elfogadni nagyon nehéz.
Azt gondolom, mindenki helyesen emlegeti a környezettudatosság kérdéskörét. A környezettudatosság érvényesítésének technikái is alapvető kérdésként merülnek itt fel. Úgy gondolom, ezt az egész problémakört, minden részével együtt társadalmasítani kellene, és ez a társadalmasítás halad a legnehezebben. Az állampolgárok tájékozottsága, a gazdasági szereplők tájékozottsága az ügyekben rendkívül alacsony fokú. Ahhoz, hogy előre tudjunk lépni, ebben a társadalmasításban kellene előrelépnünk. Rengeteg jó példa van ebben a tekintetben Európában és a világban. Hogy mást ne mondjak, amikor Finnországban jártunk néhány nappal ezelőtt, szembesültünk azzal, hogy nemcsak a közigazgatás vagy oktatási rendszer átszervezését tekintve, hanem az energiapolitikai jövőkép megfogalmazását tekintve is tizenéves kommunikációs programokat, társadalmi egyeztetéseket és érdekpartnerekkel való hosszas gondolkodást, szakmai szervezetekkel való együttműködést léptetnek életbe, aminek eredményeként elfogadnak olyan programokat, amelyekben valóban széles konszenzus van. Az atomerőmű-fejlesztési programok esetén, amelyeket a zöldszervezetek is támogatnak, megbeszélik az összes problémát, konfliktust, kockázatot és megoldást. Ezek után ezeket a programokat kőkeményen, pontról pontra leírják, majd végrehajtják. Azt gondolom, a legfőbb probléma Magyarországon itt van, e téren kellene a legtöbbet fejlődnünk. A szakmai muníció biztosított, rendkívül jó ötletek hangzottak el itt is, nem szeretném ezeket ismételni.
Végig kellene gondolni, hogy a társadalmasításnak, az emberek bevonásának, az emberek érdekei megjelenítésének milyen lehetőségei vannak, és milyen technikái vannak annak, hogy ezek a társadalmi csoportok valóban érdekeltek legyenek az energiapolitikai célok érvényesítésében. Mint ahogy itt elhangzott például, hogy a háztartások energiafelhasználásának mérséklésében vagy a közösségi közlekedés nagyobb arányú választásában vagy a decentralizált energiafelhasználásban és áramtermelésben a kapcsolt energiahasznosítás is biztosított, és közösségi terekben hatékonyabb rendszereket lehet kialakítani.
Ebben az esetben a mérethatékonyságot jelentős részben ellensúlyozza a kapcsolt haszon, ami a párhuzamos előnyök együttes kihasználásából következik. De ez is csak akkor fog menni, ha az ott élő emberek is akarják, nem úgy, mint például a Békés megyei Medgyesegyházán, ahol nemrégiben egy helyi népszavazás során a nép leszavazta a biomassza-erőmű építését, aminek több oka volt, amelyek közül most csak kettőt szeretnék említeni, amelyek jól rögzítik a helyzetet. Az első: egy 1000 megawattos erőművet akartak építeni, ahol azonban a ráhordási távolság nagyon nagy, energiaültetvényeket követelt volna és nemcsak a mezőgazdasági melléktermékre alapozott, a kapcsolt hőenergia hasznosítását korlátozottan vette figyelembe, nem arra épített. Csak a mérethatékonyság játszott szerepet, az összes többi társadalmi szempont nem, vagy csak korlátozottan. De a szerencsi erőmű kapcsán is hasonló kérdések vetődnek fel, ahol száz kilométer fölötti ráhordási távolságok fogalmazódtak meg.
A másik szempont a medgyesegyházi erőmű esetében az volt - ami helyi társadalmi kutatásokból következik és nem mellékes szempont -, hogy a helyi munkaerőpiac viszonyait érdemben befolyásolta volna egy új szereplő megjelenése, mert hogy itt alapvetően mezőgazdasági termelés folyik és a mezőgazdaságban a szürkefoglalkoztatás vagy a nem legális foglalkoztatás aránya igen nagy. A helyi, nem legális foglalkoztatásban érdekelt szereplők egy foglalkoztatási szempontból hátrányos helyzetű térségben meglepő módon nagyon ellenérdekeltek voltak abban, hogy ott megjelenjen a konkurencia a foglalkoztatás terén. Az ellenérvek megfogalmazását megjelenítő személyek mögött azok a gazdasági szereplők álltak, akik az illegális foglalkoztatásból relatíve nagy előnyöket húznak.
Tragikus a helyzet, de reális az, amit elmondtam. Rengeteg tennivalónk van még, és ennek a kulcselemét én a társadalmasításban látom. Köszönöm a figyelmet.
DR. OROSZ SÁNDOR levezető elnök: Köszönöm szépen. Úgy érzékeltem, hogy kérdés nem hangzott el az előadóhoz, ezért csak egy rövid reagálási lehetőséget adok Faragó Tibor főosztályvezető úrnak és utána lezárom a panel tárgyalását.
FARAGÓ TIBOR (Környezetvédelmi és Vízügyi Minisztérium): Bencsik János azt mondta, hogy képletesen szerettem volna fölvezetni a panelt. Szó sincs erről. Én is úgy fordítottam a dolgot, hogy fontos a saját túlélésünk, versenyképességünk, a K+F-et is ezért említettem. A saját magunk okán is van bőven teendőnk.
De komolyra fordítva a szót: nagyon konkrét dolgok hangzottak el Ürge-Vorsatz Diana és Pálvölgyi Tamás részéről. Diana beszélt az épületállományról, ami igen tágan értendő. Ő ezt pontosan tudja, hiszen nagyon sokat foglalkozott vele. Ott is körültekintőnek kell lenni, hiszen vannak a szűken értelmezett kibocsátás-csökkentésen is túlmutató szempontok. Nem politikai szempontok, hanem egyebek, amelyek közül a szociális rendszerek, a gázár támogatása hangzott el a leggyakrabban. Én ma azt tanultam, hogy lehetnek óriási ötleteink, de mielőtt meg akarnánk valósítani azokat, járjuk körbe. Mert lehet, hogy önmagukban kitűnően megoldanak egy dolgot, de az összes többi szempontot is meg kell vizsgálni, például az építőanyag-ipar teljesítőképességét, a lakáskatasztert meg egyebeket.
Rendkívül érdekes volt a két politikus hozzászólása, akiket elnök úr úgy jelentett be, mint két fontos város vezetőjét. Ha aszerint kapták volna meg a szót, hogy melyik város felel a több kibocsátásért, akkor lehet, hogy fordított sorrendben kapták volna meg a szót. Azt tanultam a két politikustól, azt kell tudni, hogy a konkrét területen mit lehet tenni. Tehát nemcsak országos politika van ebben a dologban. Azt kell pontosan tudni, hogy az adott helyen - beleértve a foglalkoztatáspolitikát is - hogyan hat a dolog, ott hogyan érzékelik. De száz szónak is egy a vége - a végére hagytam a társadalmasítást, amely szót én személy szerint nagyon nem szeretem, csakúgy, mint a tudatformálást -, azt kell megnézni, hogy a dolog megértetése hogy függ össze az egyéb ügyeinkkel. Mindegy, hogy ez pénzügyi válság, mindegy, hogy támogatási rendszer. S lassan már úgy lesz, mint a boltban, ahol a címkézés mellett azt is nézzük, hogy van-e benne GMO, mert előbb-utóbb az összes adalékanyag benne lesz, az is - mint az autóknál -, hogy áttételesen mennyi CO2-vel jár. A dolog megértetése a kulcsfontosságú. S ebbe az oktatást is beleértem, mert anélkül semmi nem fog működni. E nélkül egyszerűen nem alakul ki, hogy miért kell csinálnom. Én nem vagyok közgazdász, ezért nem vagyok ellene, hogy ez az árban is megjelenjen, mert én is tudom, hogy ez egy fontos motiváló tényező. Ezért hagytam a végére a társadalmasítást, ami ugyan nem oldja meg a dolgot, mégis ezt teszem én is a legelőre. Köszönöm szépen.
DR. OROSZ SÁNDOR levezető elnök: Egy szerteágazó, sok mindent érintő panelt nehéz összefoglalni. Egyébként hátrányosabb helyzetben van Békéscsaba, mert ahogy tudom, Tatabányán már települési klímaprogram is működik, az országban úttörő módon és eddig egyedül. (Bencsik János: Úttörő módon, de már nem egyedül.) Ezek szerint ennyit már léptünk előre.
Azzal kezdte Faragó úr, hogy mihez képest kell elérni a 20 százalékos csökkentést. Mi tudjuk, hogy az euróklíma- és energiacsomag a 320-as programja. Míg az előttem szólók legfeljebb egy-egy összegző gondolatot mondtak, én hármat mondok. Az egyik: hiába teljesítettük a 20 százalékos kibocsátást, lemarad, aki kimarad. Tehát kötelezettség nélkül is csinálni és csinálni kell. A másik: sok kicsi sokra megy. Azt hiszem, ezt a kiselőadások után nem kell részletezni. A harmadik, ami talán a legfontosabb - s az egyik oldalról ösztönző, a másik oldalról meg a korlátot is mutatja -: egyedül nem megy. Se települési, se országos értelemben. Egyetértek Faragó úrral abban, ha van egy klímavédelmi megállapodás - még ha nem is sikerül végrehajtani -, annak a ténye és az, hogy akarjuk csinálni a fontos. De csinálhatunk itt Magyarországon, amit akarunk, ha a világban nem hasonló eljárásokat követnek, akkor a mi törekvéseink ellenére is változik a klíma.
Nagyon szépen köszönöm a panel részvevőinek a közreműködést, a hallgatóságnak pedig a figyelmet. (Taps. - Rövid szünet.)
DR. JÓZSA ISTVÁN levezető elnök: Tisztelettel köszöntök mindenkit, aki a negyedik panel tárgyalására még itt maradt közöttünk. Maga a téma, hogy milyen változások szükségesek a magyar ipari szektorban a klímacsomag sikeres bevezetése érdekében, úgy gondolom, önmagában megérne egy félnapos-egynapos tanácskozást. Ezzel szemben - a szervezési dolgok következtében - valószínűleg többeknek kettő óráig volt tervezve a programja. Kísérletet tennék, hogy ezt a negyedik csomagot most lényegre törően próbáljuk meg egy félórában, negyven percben összefoglalni.
Tisztelettel és szeretettel köszöntöm Jászay Tamás professzor urat, aki annak idején engem is tanított. Szeretném megkérni, hogy a bevezető előadását tartsa meg, és azt követően - tisztelettel köszöntve Szanyi Tibor képviselőtársamat, illetve aki csatlakozott a panelbeszélgetéshez - javaslom, hogy az óramutató járásával ellentétesen 5-6 percben igyekezzenek összefoglalni a mondandójukat.
Professzor úr, öné a szó!
Jászay Tamás (Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem) előadása
JÁSZAY TAMÁS (Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem): Nagyon köszönöm a szót, elnök úr, és nagy megtiszteltetés számomra, hogy miközben évtizedeket töltöttem a katedrán, aközben a Parlament Delegációs termében is megszólalhatók. Talán annyit, hogy egész eddigi szakmai pályafutásom alatt energiahatékonysággal foglalkoztam. Ennek egy különösen érdekes és izgalmas fejezete volt, hogy 1991 és 2001 között az IPCC mitigációs csapatában, tehát a kibocsátás-megelőzési csapatában dolgozhattam.
A következő, amire szeretnék rátérni, az az, hogy az energiaiparról meglehetősen rossz vélemények vannak, és amikor kibocsátásról van szó, mindig azt mondjuk, hogy ezek az energiaipar kibocsátásai. Ehhez valamit szeretnék hozzátenni. Van két jól ismert fogalom az energetikában, az egyik a teljes végső fogyasztás, a másik a teljes primer energiabetáplálás. Ezt a hányadost, ha képezzük, akkor 0,7-et kapunk, magyarul minden tonna szén-dioxidból 700 kilogrammért a tisztelt fogyasztók felelnek, és 300 kilogrammért az energiaipar a maga tökéletlensége következtében. Akkor, amikor kibocsátás-csökkentést akarunk csinálni, nagyon helyes, hogy követelményeket támasztunk az energiaiparral szemben. Tudni kell azonban azt, hogy az energiaipar, ha akar, sem tud több energiát beletömni a hálózataiba, mint amennyit a tisztelt fogyasztók elfogyasztanak. Tehát együttesen és közösen kezelendő megoldás lehetőségét nyújtjuk.
Érdemes néhány adatot talán abból a szempontból felemlíteni, hogy tulajdonképpen a környezetvédelmi vagy kibocsátási ügyekben is hogy állunk. Én vettem a saját adatainkat, egy német és egy cseh adatot, és kiderül, hogy a mi fajlagos mutatóink meglehetősen közel esnek a németekéhez, kivéve a fogyasztás abszolút nagyságát illetően. A GDP-re vonatkozó széndioxid-kibocsátás egy főre és egy évre vetített kibocsátás tekintetében a németekhez állunk közelebb lényegesen, és a csehek, akik az elmúlt évtizedekben saját vacak számaikra támaszkodtak, még mindig jelentősen el vannak maradva ezen a területen.
A következő dolog, amit az energiahatékonysághoz mint biztató tényezőt hozzá tudom tenni, hogy az energiahatékonyság javítását mindenki, az háziasszonytól a multinacionális vállalatig tudja csinálni. Nagyon hibás az az elgondolás vagy stílus, amikor valaki azt mondja, hogy olyan kicsit tudok ehhez a dologhoz hozzátenni, inkább nem csinálok semmit. Mindenkinek meg kell tenni a magáét, és akkor a dolog lényegesen jobban fog haladni, mint ahogy eddig haladt.
Ehhez tartozik talán az is, amiről itt már korábban szó volt, hogy vannak az energia ártámogatások, illetve most már a szociális alapon juttatott támogatások. Nagyon megfontolandó, hogy lehet-e ebben a pillanatban vagy elkövetkező jövőben arrafelé fordulni, hogy ezeket a támogatásokat ne a számlák kiegyenlítésének a megsegítésére fordítsuk, hanem a fogyasztás csökkentésére. Magyarul, ha ezt a pénzt, ami elég jelentős összeg, egy részét vagy netán egészét az épületek szigetelésére és energetikai javítására fordítanák, vagy olyan automatizálási megoldásokra, amely kizárja vagy jelentősen csökkenti, hogy abszolút felesleges villamosenergia-fogyasztás legyen jónéhány helyen. Például számítógépek, televíziók éjjel-nappal be vannak kapcsolva csak azért, hogy másodpercek alatt jelenjen meg a képernyő, nem számolnak azzal a 25 másodperccel, ami alatt a kikapcsolt televízió vagy számítógép újra üzemképes lesz. A világban most van egy olyan mozgalom, amelynek a célkitűzése az, hogy ezt az úgynevezett készenléti állapot fenntartásához tartozó villamosenergia-igényt 1 wattra csökkentsék le, ami most ennek a tízszerese. Ez nem lényegtelen dolog.
Megnézve a felhasználás szerkezetét, tulajdonképpen három nagy területet lehet megkülönböztetni: az ipart, a közlekedést és a háztartásokat, illetve különböző közületi épületeket és így tovább. Ezek aránya az, hogy az ipar és közlekedés mintegy 25 százalékkal szerepel, és 50 százalékkal szerepelnek az épületek, illetve azokhoz kapcsolódó fogyasztások. Miközben nekem arról kell beszélni, hogy az iparban mit lehetne csinálni a kibocsátás-csökkentési célok eléréséhez, addig vissza kell, térjek arra, amiről az előző panelben szó esett ismételten, és Ürge-Vorsatz Diana részletesen bemutatta, hogy az épületekben óriási lehetőségek vannak.
Ugyanezt bizonyítja, hogy az Európai Unió statisztikai adatai azt mutatják, hogy Magyarország az ipari energiafogyasztást tekintve az Európai Uniónál 20 százalékkal fogyaszt többet, az épületek 50 százalékkal fogyasztanak többet, mint az európai uniós átlag. Ez természetesen nem lényegtelen dolog. Tehát az épületekre oda kell figyelni, ami nem könnyű dolog. Amíg az iparban jelentős javulás a 90-es évekhez képest, abból adódott, hogy az ipar termékszerkezete változott meg, és a rendkívül sok energiát és kevés hozzáadott értéket produkáló termékek kezdenek kiszorulni a magyar termelésből, ennek a forgási ideje, egy technológia belépése és időszerűtlenné válása esetén 15-20 év.
Egy-egy épület élettartama a száz évhez van közel, ugyanakkor a panelprogram keretében azt is látjuk, hogy az épületek szigetelésével igencsak sokat lehet hozni a konyhára. Az európai uniós statisztikák azt mutatják, hogy 20 százalék még mindig van a magyar ipar energia-megtakarítási lehetőségeiben, ezért ezt csinálni kell, és követni kell ezt az eljárást. S ezek a lehetőségeink még rímelnek is arra, amit az Európai Unió kitűzött, hogy 2020-ra 20 százalékkal csökkenteni kell a kibocsátásokat. Ez idáig még rendben is van.
De az Európai Unió programjában szereplő másik két húszassal - 20 százalék megújuló és 20 százalék energiahatékonyság-javulás - vitatkoznék. A rendszer kibocsátása nyilvánvalóan attól függ, hogy mennyi a betáplált energia, a betáplált energia pedig attól, hogy a fogyasztók mennyivel tudják csökkenteni a fogyasztásukat, továbbá hogy mennyi megújulót hozunk be a rendszerbe. Nem igazán szerencsés - s a valóság valószínűleg nem is ezt fogja hozni -, hogy a ráfordításokban és a megtakarításokban arányban vegyen részt az energiahatékonyság és a megújuló. Az energiahatékonyság lehetőségei lényegesen jobbak, és ha helyesen akarunk gazdálkodni a rendelkezésre álló pénzzel, akkor azt kell nézni, hogy ha van 1 milliárd forintunk kibocsátás-csökkentésre és azt energiahatékonyságba fektetjük, akkor mennyivel tudjuk csökkenteni a kibocsátást, illetve ha ezt a pénzt a megújulókba fektetjük, akkor többel vagy kevesebbel. Rendszerint az fog kijönni, hogy kevesebbet tudunk hozni a megújulókkal. Ez azonban esetről esetre megvizsgálandó és ennek megfelelően kell a döntéseket meghozni.
Nemrégiben olvastam egy átfogó amerikai tanulmányt, amelyik azt mondja, hogy az összes kibocsátás-csökkentési technikák közül az energetikai berendezések hatásfokának a javítása igényli fajlagosan a legkevesebb beruházást. Ebből a szempontból Magyarországon az iparban a lehetőségek az előbb említett 20 százalék környékén mozognak. Ugyanakkor az erőműipar a gyengén teljesítők között van. Jó, ha a magyar villamosenergia-termelés hatásfoka országos átlagban eléri a 30 százalékot, s akkor még egy jóindulatú számot mondtam. Következésképpen az energiaipar megújítása, ami erőművek leselejtezését és újak építését jelentené, nem egyszerű, és a hosszú távú áramvásárlási szerződésektől való szabadulás bizonytalanná teszi, illetve csökkenti a beruházási kedvet. Óriási pénzek mennek az erőműiparba, és ezek a pénzek szeretnének biztosak lenni abban, hogy az élettartamukon belül visszahozzák a beruházási költséget, sőt még egy szerény hasznot is termelnek.
Ugyanez érvényesül a megújulók és az energiahatékonyság közötti versenyben a magyar épületek energiacsökkentési lehetőségeit illetően. Itt vannak előttem a NEP-2007 program számai, amelyekből világosan látszik, ha energia-megtakarításra fordít valaki pénzt, akkor 500 ezer forint támogatást kaphat, ha pedig megújulókra, akkor 1 millió 765 ezret. Nem tudom, hogy ez bölcs dolog-e. Nyilván kitűnő lehetőségek vannak a megújuló energiáknál, mindenekelőtt a napenergia hőtermelésre való hasznosítása jó. Ha szabad, elmondok egy olyan jelmondatot, amit a Műegyetemen már régen hirdetek: egy napkollektor igazi haszna akkor jön ki, ha nemcsak a begyűjtött melegnek, hanem a kollektor által vetett árnyéknak is van értéke. Ez nem bolondság, mert ha egy lapos tetejű házra napkollektort teszek fel, akkor nemcsak melegvizet kapok, hanem a klímaberendezést is vissza lehet állítani fél teljesítményre, mert a napkollektor megfogja a napsugarat és hasznosítja, és az általa vetett árnyék csökkenti a klímaberendezés energiaigényét.
Sok szó esett ma a szén-dioxid-kereskedelemből adódó pénzekről, s előtérbe került az, hogy mit tudunk eladni és mennyiért. Megfontolásra javaslom, hogy ha egy új iparág vagy egy új gyár akar Magyarországra települni, akkor Magyarországot nemcsak azzal tehetnénk attraktívabbá, hogy egy jó helyen lévő telket és jól képzett munkaerőt biztosítunk számára, hanem apportként egy bizonyos kibocsátási kvótát is beviszünk az üzletbe, amivel kvázi részesedést szerez a magyar állam a gyár tulajdonrészében, és nemcsak egyszer van bevétel a kvóta eladásából, hanem folyamatosan. Ha pedig a gyár jó profittal dolgozik, akkor a magyar állam bevételei is folyamatosak lehetnek.
Valószínű, hogy az adórendszert is módosítani kellene. Az adórendszer ma keményen sújtja az élőmunkát, holott állandóan foglalkoztatási gondjaink vannak. Ha a természeti erőforrások igénybevételét, magyarul a kibocsátásokat jobban adóztatnánk, az élőmunkát meg kevésbé, akkor a költségvetés adóbevétele lényegében nem változna, de az élőmunka kisebb adója elősegítené a foglalkoztatást, miközben a természeti erőforrások igénybevételének az adója növekszik. Most, amikor szó van az adórendszer megváltoztatásáról, erre is gondolni kell. A vállalkozók adóterhe ezzel nem növekedne, sőt talán még csökkenne is, csak az arányok tolódnának el az élőmunka és a természeti erőforrások igénybevétele között, méghozzá a jó irányba, mert ha a foglalkoztatás könnyebbé, a környezetterhelés meg nehezebbé válik, akkor jó irányba mozgunk.
A Műegyetemen már van energetikus szak, és az energetikus szak indító előadásának az volt a címe, hogy "Energia, történelem, társadalom". Ez azt jelenti, hogy a nehéz tanulmányok előtt álló fiatalemberek megnézik azt a világ- és országos méretű mozgalmat és rendszert, amibe beletanulnak. Ők később majd a fákkal fognak foglalkozni, de félő, hogy a fától nem látják az erdőt. Mi bemutatjuk nekik, hogy melyik az az erdő, amelynek a jobbá tételével, a fenntarthatóságával fognak foglalkozni. Azt hiszem, ez az önérzetüket és a szakmai munkájukat is segíteni fogja. Köszönöm szépen a türelmüket.
DR. JÓZSA ISTVÁN levezető elnök: Nagyon szépen köszönöm Jászai professzor úr szavait. Professzor úr rávilágított arra, hogy egy korlátos erőforrás - mert a rendelkezésre álló pénz összege mindig behatárolt - mentén hogy lehet optimalizálni a feladatokat. Amit pedig az energetikus szakképzésről mondott, az külön szívet melengető volt.
Most pedig Szanyi Tibor képviselő úrnak adom meg a szót.
DR. SZANYI TIBOR (MSZP): Tisztelt Tanácskozás! Viszonylag egyszerű a dolgom, mivel néhány, a politikai dimenzióba tartozó színezéket, kiegészítést tehetek hozzá ahhoz, amiket professzor úr elmondott, hiszen a szemléletet tekintve nemcsak a mi kettőnk, hanem a teremben lévők gondolkodása sem tér el túlzottan egymástól.
Azt gondolom, ha a panel címében feltett kérdést precízen próbáljuk adresszálni, akkor hadd menjek végig, hogy a kifejezések, szavak, mondatrészek hogyan hatnak. Úgy kezdődik a kérdés, hogy milyen változások szükségesek. Határozottan azt gondolom, hogy alapvetően - és ezzel megint nem fogok újat mondani - a szemléletváltozásra kell, hogy a hangsúlyt tegyük már csak azért is, mert ez az egész gondolatkör még mindig nem tud kitörni abból a szakértői zónából, ahol a mai napig tanyázik. Egyszerűen az ipari vezetők, az ipari vezetők mögötti munkatársak, illetve szélesebb értelemben a közvélemény figyelmét a mai napig nem sikerült megragadni a tekintetben, hogy bizony változásokra van szükség.
Professzor úr is említette, hogy gyakoriak azok a válaszok, hogy én már nem tudok mit csinálni, én már mindent megtettem, amit szerintem nyugodtan vissza lehet utasítani bármilyen körülmények között.
Szemléletes az az adat, hogy a lakások állapota vonatkozásában Magyarországon egy négyzetméterre vetítve nagyobb az energiafelhasználás, mint az európai uniós átlag. Hozzáteszem, az európai uniós átlagban a mi ócska adataink és más hasonszőrű országok adatai is benne vannak. Ha úgy mondanánk, hogy Európa fejlettebb részeihez viszonyítva, akkor ez nem 50 százalék, hanem kétszer akkora energiafelhasználás. Elfogadhatatlan az az érv, hogy nincs hova visszamenni. Van hova visszamenni, előttünk van megannyi példa.
Azért is mondom ezt a szemléleti változást - és lesznek még ennek eredményei ezen politikai dimenzión belül maradva - mert valójában, ha ezt a most ránk szakadt globális válságot is figyelembe vesszük, akkor azért emlékeztetném a jelenlévőket, hogy ez a válság, noha mindenféleképpen erejében és hatásában sokkoló, még sokkolóbb lesz az elkövetkező hetekben, hónapokban. Váratlannak egy csipetnyit sem nevezném. Évek, évtizedek óta ismerjük a különböző adatokat, és az ökológiai lábnyomtól kezdve mindent lehet itt felsorolni, azt hiszem, a konferencia korábbi részeiben ezt megfelelően adresszáltuk, a jelenlévők ezzel teljesen tisztában vannak.
Hogy mi köze ennek a válsághoz? Azt hiszem közvetlen köze van a válsághoz, hiszen a hitelválság lényegében azt takarja, hogy mi meghiteleztünk magunknak olyan világot, olyan anyagi erőforrásköteget, ami valójában nem létezik. Ez tulajdonképpen a mostani válság egyik nagyon markáns felkiáltójele. Innentől kezdve azok a növekedésorientált politikák, amelyek Magyarországon asztalon vannak, súlyos felülvizsgálatot igényelnek, minekutána ma már szerintem kimondható, hogy plusz energiafelhasználással járó növekedés nem jó növekedés, ellenben a takarékossági politikán alapuló növekedés jó növekedés. Ezt szerettem volna mindenképpen szemléltetni.
Pár szót az adózásról, mert professzor úr is említette. Részletesebb módon az Interneten is szereplő formátumban négy évvel ezelőtt írtam egy olyan politikai esszét, aminek az volt a fő célja, hogy valamiféle hozzájárulást adjunk a lehetséges adóreform filozófiájához. Ma sem tudok elszakadni a négy évvel ezelőtti felvetéseimtől, nevezetesen, hogy az adópolitikákat érdemes lenne akként átgondolnunk, hogy a jellemzően végpontokat jelentő, tehát jövedelmi adók, tulajdoni adók, mind-mind valahol a nap végén jelentkező közteherbázisok. Ezt úgy átformálni, hogy a társadalom igényeit már a kezdőpontoknál, az emberi, iparügyi tevékenységek kezdetén már figyelembe lehessen venni, azaz az energia- és anyagfelhasználáshoz kötött adózási szisztémát vezessünk be. Ebben a négy évvel ezelőtti tanulmányban hoztam egy sematikus ábrát, történetesen hogy minden lakos számára, mint ahogy van adószámunk, bevezetnénk az energiaszámlának a dolgát, amiben nyilvánvalóvá lehet tenni, hogy mennyi volt az éves gázfogyasztása, vízfogyasztás, olaj, szén, benzin, stb., fantáziára van bízva, hogy mi minden. Azt lehet ez alapján mondani, hogy aki a különböző mutatók szerint az energia- és anyagtakarékosság terén a saját maga jövedelme felhasználásával pozitív számokat produkál, akkor neki legyen egy olyan szorzója az adójában, amitől ő egyébként a normális, átlagos adóhoz képest lejjebb vagy feljebb tud kerülni. Azt gondolom, a mai elektronikai viszonyok között ez nem olyan ördöngős. Ha mindenki személy szerint tudja tisztázni a közteherviselését az állam felé az adórendszeren keresztül, akkor ennek az új szempontnak a bevitele nem egy ördöngős dolog. Mindenki tisztázza a természeti erőforrásokhoz való viszonyát és aztán az emberi fantázia szárnyaljon, hogy mi mindent lehet figyelembe venni.
Végezetül: két rövid megjegyzés. Amit az iparpolitikáknál nem látunk, illetve nem látjuk az európai szakpolitikák világában, azt már kicsit láthatjuk a mezőgazdasági politikák vonatkozásában. Egy percig nem állítom, hogy az Európai Unió mezőgazdasági politikája rendkívül kicsiszolt és minden elemében pozitív lenne, de azt határozottan állítom, hogy előrébb tart a természeti erőforrások környezetvédelemhez való viszonyrendszerét tekintve. Számos olyan ötlet van, amit onnan vissza lehet venni. Ezt megfontolásra javaslom.
A másik és egyben utolsó megjegyzésem: lehet, hogy talán nem is ide illik, ha nagyon megfontolom, mégis. Én ilyen jellegű konferenciákra, mint ez a mai, bő három évtizeddel ezelőtt kezdtem el járni, és még emlékszem azokra az időkre, hogy még az ENSZ-ben is volt olyan, hogy volt az asztalon egy hamutartó és lehetett dohányozni. Sőt, elegáns és uras dolog volt, normális és elfogadott. Ma már a botrányok botránya.
Belátom, hogy három évtized alatt alakult ki, de tényleg azt mondom, hogy a politika nagyon sokat tud tenni e tekintetben az ipar felé is és más felé. Legyen ciki, legyen rossz dolog az, ha valaki nem takarékosan bánik az anyaggal és energiával. Legyen ciki az energiapazarlás, és ha ezt a szemléletet, határt át tudjuk lépni, akkor ami itt a címben felsejlik, hogy milyen változások szükségesek, már picit közelebb járunk a céljainkhoz.
Köszönöm szépen.
DR. JÓZSA ISTVÁN levezető elnök: Köszönöm szépen. Nagyon örülök, hogy mindkét hozzászólásból megfogalmazódott az a korábban nagyon előremutató technológiafejlesztési cél, hogy legyen drága a munkaerő, érje meg technológiát fejleszteni. Valóban megállapíthatjuk, hogy ebben jól haladtunk, és most az energia lesz, amit az adózás révén takarékossá kell majd tennünk.
Almási Ákos igazgató úr!
ALMÁSI ÁKOS (Magyar Fejlesztési Bank): Almási Ákos vagyok a Magyar Fejlesztési Bankból, jó napot kívánok! Nagyon röviden szeretnék csak hozzászólni az idő előrehaladott voltára tekintettel, és arra tekintettel, hogy szerintem mindenki ismeri a Magyar Fejlesztési Bankot, sok újat nem tudok önöknek mondani.
A korábbi hozzászólók többen érintették a finanszírozás kérdését. A Magyar Fejlesztési Bank azt mondja, hogy ő egy híd a gazdaságpolitikai célkitűzések és vállalkozók között. Ennek megfelelően nekünk már most is számos hiteltermékünk van, amelyek az energiahatékonysághoz, a környezetvédelemhez vagy a megújuló energiákhoz kapcsolódnak. Ha szakmai igény merül fel a gazdaságfejlesztés, a vállalkozók részéről, akkor rövid időn belül képesek vagyunk új termékeket előállítani.
A Magyar Fejlesztési Banknak széles körű kapcsolatai vannak az európai fejlesztési bankokkal, ha megjelenik náluk egy új termék, arról mi is tudunk. Szeretnék erre mondani egy példát. Fejlesztési bankokra nem jellemző az, hogy lakossági termékeket állítanak elő, de mivel volt rá igény, lett egy termék, és ez a panel plusz hitelprogram.
A bank bankszerűen működik, ami azt jelenti, hogy csak megtérülő projekteket finanszíroz. Rigorózusan ellenőrizzük az üzleti terveket, sokszor huzakodunk a vállalkozókkal, a nap végére azonban kiderül, hogy olyan kockázatokat is sikerült feltárnunk, amikre ők nem is gondoltak, és ha megvalósul a projekt, akkor nagyobb valószínűségű a megtérülés. Ezt azért mondom, mert ezeknél a beruházásoknál mindenképpen szükség van arra, hogy állami, helyi önkormányzati szerepvállalás történjen. Mindenütt léteznek olyan externáliák, olyan addicionális külső hatások, amelyek megtérülése az üzleti modellben nem számszerűsíthető. Ezeknek a hasznoknak a felismerése és honorálása szükséges.
Dolgozunk tőkebefektetési alapok létrehozásán, japán és kínai tárgyalásaink vannak. Bízom benne, hogy mind a két országban nagyon nagy jelentősége van az energiahatékonyságnak, és ha ezek az alapok létrejönnek, akkor sok ilyen beruházás meg fog valósulni. Köszönöm.
DR. JÓZSA ISTVÁN levezető elnök: Köszönöm, igazgató úr. Harnos Zsolt tanár úr következik, a Budapesti Corvinus Egyetem részéről.
DR. HARNOS ZSOLT (Budapesti Corvinus Egyetem): A mostani panel kérdése az, hogy az iparnak mit kell csinálnia. Ahhoz, hogy az ipar tudja, mit kell tennie, olyan szakemberekre van szükség, akik tudják, hogy mit kell, és mit lehet tenni. Ez látszólag távol áll az ipartól, de azt hiszem, hogy ezen nagyon sok múlik. Az előző panelben Bencsik János képviselő úr említette, milyen szakemberekre van szükség ahhoz, hogy lépni tudjanak. Az imént Szanyi Tibor képviselő úr arra hívta fel a figyelmet, hogy szemléletváltásra van szükség, hogy ki-ki elmondhassa, mindent megtett. De mi az a minden, amit megtett? A magyar felsőoktatás ilyen szempontból elmaradott. A klímakérdésnek - amely az utolsó egy-két évben kezdett a középpontba kerülni - be kell épülnie a felsőoktatásba. A klímával kapcsolatos természettudományos képzés nem a jó irányba megy, Európában arányaiban nálunk a legkevesebb a műszaki és természettudományos szakra járó egyetemi hallgató, márpedig itt elsősorban ilyenekre van szükség - még akkor is, ha a társadalmi problémákat nem oldják meg -, mert ez alapvető kérdés.
Bencsik képviselő úr említette az alkalmazott tudást. Nálunk az alkalmazott tudás kicsit háttérbe szorul, különösen a tudományos képzés, tehát a doktorképzés területén, ami eléggé elszakadt az igényektől. Az elmúlt időben részt vettem egy-két európai uniós konferencián. Európában már azzal foglalkoznak, hogy kétféle doktori cím legyen, legyen egy sciences, amelyik tényleg tudományos, és legyen egy master jellegű, amit azok kapnak, akik alkotnak. Nálunk ilyen irányú gondolkodás még nincs. És azt is el lehet mondani, hogy az EU huszonötök között a huszonnegyedik helyen állunk az ezer főre jutó doktoranduszok tekintetében. Tehát az egyetemeknek, a felsőoktatásnak és a kutatásnak alapvető szerepe van és kell is, hogy legyen. A csomag 2020-ig szól, s addig még nagyon sokat tehetünk. Az informatika, az információáramlás, az információs rendszerek megléte egyszerűen nélkülözhetetlen.
Az Európai Unió döntött arról, hogy az Európai Innovációs és Technológiai Intézet Magyarországra kerüljön - az első ülést már meg is tartották -, és 2010-ben elkezdi a munkát. Kiemelt területekkel fognak indulni, amelyek közül az egyik a klíma, a klímaváltozás, a másik az energia - mint hallottuk, a kettő nem is nagyon választható el egymástól -, a harmadik pedig az informatika. Magyarországnak komoly erőfeszítéseket kell tennie ahhoz, hogy ebben a három hálózatban - mert ezek hálózatként fognak működni - minél nagyobb szerepet kapjon, mert ezen keresztül bejöhet az a technika, az a technológia, amelyik majd segít megoldani a ránk háruló problémákat, mint amilyen például az energiahatékonyság. Több helyen kezdeményeztük már, hogy figyeljenek oda erre, mert ez lehetőség arra, hogy a lemaradásunk ne nőjön, hanem közeledjünk Európához. Köszönöm.
DR. JÓZSA ISTVÁN levezető elnök: Köszönöm szépen. Talán nem önkényes, ha egy mondatot kiragadok tanár úr mondandójából, annak az igénynek a megfogalmazódását a doktoranduszképzésben, hogy valami interakció jöjjön létre a felhasználók és az oktató intézmények között, ami akár a finanszírozásban is megnyilvánulhat.
DR. HARNOS ZSOLT (Budapesti Corvinus Egyetem): Európában is és nálunk is létrejöttek úgynevezett tudásközpontok, amelyek összefogják az egyetemeket és az üzemeket. Ezt ugyan támogatja az NKTH, de sokkal nagyobb teret kellene ennek biztosítani.
DR. JÓZSA ISTVÁN levezető elnök: Meg nagyobb publicitást is, hogy azok a cégek, amelyek ennek a haszonélvezői lehetnének, többet tudjanak meg róla.
Kardos Péter úr!
KARDOS PÉTER (Energia Klub): Először is szeretném megköszönni a meghívást. Nagy megtiszteltetés számomra, hogy ma itt lehetek az Országgyűlés Delegációs termében, különösen azért, mert már hosszú évek óta foglalkozom ezzel a témakörrel. Négy-öt éve még nagyon nehezen lehetett volna elképzelni, hogy az éghajlatváltozásról ilyen körben beszélgetni tudjunk.
Ennek a panelbeszélgetésnek a témája az ipari szektor kérdése. Jómagam még az Európai Unió kibocsátás-kereskedelmi rendszere előtt részt vettem számos egyeztető, bemutató konferencián, ahol jellemzően az ipari oldal képviselőivel találkoztam, s akkoriban mindig ott volt a gombóc a torkomban, hogy környezetvédőként "haramiák" közé kell bemennem és ezeket a dolgokat vázolnom, hirdetnem. Az elmúlt négy-öt évben komoly változás ment végbe ezen a területen, elsősorban az ipari szektorban. Ma már volt szó az éghajlat-változási stratégiáról. Az is mutatja, hogy milyen változás zajlott le ezen a téren, hogy az Országgyűlés ritka többséggel fogadta el ezt a dokumentumot.
De hogy ne csak dicsérjek, hanem konstruktív kritikát is megfogalmazzak, szeretném elmondani, számos területen lehet még előrelépni. Az éghajlat-változási stratégia mellett bekapcsolódtam az energiapolitikai koncepció társadalmi egyeztetésébe is.
Sajnos, ha lehet így fogalmazni, az éghajlat-változási stratégia a jövőt képviseli, akkor a politikai koncepció a múltat idézi fel valamilyen szinten. Úgy gondolom, ahhoz, hogy ezen a területen sikeresek lehessünk, nagyon fontos, hogy meglegyen a stratégiák közötti összhang, meglegyen az egyezség, és ezek a konfliktusok, amelyek a két dokumentum között feszülnek, magukban hordozzák a kudarcnak nemcsak a lehetőségét, hanem magát a kudarcot is. Ezeket a dolgokat a jövőben fontos, hogy a képviselők, illetve azok a bizottságok, amelyek ebben a munkában részt vesznek, szem előtt tartsák és prioritásként kezeljék.
A mai nap során már nagyon sok szó esett ezekről a látható vagy közös szemléletmódokról. Csak még egy adalék: az éghajlat-változási stratégia előkészítésében mi is részt vettünk, eljuttattuk észrevételeinket az illetékes előkészítő tárcához és vizsgáltuk, hogy ennek a készülő dokumentumnak milyen hatásai, kapcsolódási pontjai lesznek más nemzeti stratégiai dokumentumokhoz. Olyan megdöbbentő számot kaptunk, hogy lényegében közel 90 százalékban érinti a más nemzeti stratégiai dokumentumokat, kezdve akár a foglalkoztatáspolitikától egészen a nemzetbiztonságig. Alig volt olyan terület, ahol ez ne éreztette volna a hatását, ezért szeretném hangsúlyozni ennek a fontosságát.
Utaltam már az energiapolitikai koncepcióra. Ma, napjainkban gyakorlati élményként is előjön, hogy igazából Magyarországon hol itt jelent meg egy erőmű-fejlesztési projekt, hol 2000 megawatt, másutt 800 megawatt, 400 megawatt, hol gázturbina, hol lignites. Nem látszik az, hogy egyáltalán még az ellentmondásos stratégia mentén bontakoznának ki ezek a dolgok, hanem inkább ötletszerűnek tűnik. Ha ezen nem tudunk változtatni, akkor sajnos nem valószínűsíthető, hogy akár a kibocsátás-csökkentés területén, akár az ezzel kapcsolatos más, egyébként az energiapolitikában jól felvázolt anamnézisek néhány pontját érdemben kezelni tudjuk.
Visszatérve röviden az ipari szektorra, hogy milyen változásokra lehet szükség. Ami befolyásolja az ipari szektort, az a külső vagy belső szabályozási környezet. Itt már beszéltünk az Európai Unió kibocsátás-kereskedelmi rendszeréről. Nyilván vonatkoznak erre magyar jogszabályok, másrészt ezt a szektort alapvetően for-profit cégek működtetik ezen a területen, tehát két érdek, ellentétes folyamat kényszeríti kényszerpályára. Ezen a pályán belül is van egy minimális mozgási lehetősége az ezen a területen működő cég menedzsmentje számára.
Tényleg csak címszavakban néhány dolgot említenék. Manapság nagyon népszerű, hogy egyre több cégnél vezetnek be környezetirányítási rendszereket. Itt a cég választhatja meg, hogy milyen környezeti indikátorokat alkalmaz a rendszer működtetésekor. Érdemes volna bevezetni egyfajta klímaváltozási vagy éghajlatvédelmi indikátort.
Másik nagyon népszerű dolog a társadalmi szerepvállalás kérdése, területe, ahol szintén...Beszéltünk arról, hogy a társadalmi tudatformálás nem a legszerencsésebb szó, de a probléma megértetése vagy akár jó példák mutatása a társadalom számára milyen jelentőségű lehet. Egy-egy ilyen piaci szektor szereplői is vállalhatnak ezen a területen komoly szerepet.
Hogy milyen források és lehetőségek vannak erre, csak egy adatot szeretnék önökkel megosztani. Az Európai Unió kibocsátás-kereskedelmi rendszere 2005 és 2007 közötti három évben gyakorlatilag egy tőketranszfert hajtott végre a magyar szereplők részére. Kimutatások születtek, ez körülbelül 33 milliárd forint tőketranszfernek felelt meg. Ez abból adódott, hogy több kibocsátási egységet kaptak a cégek, mint amennyit később valós kibocsátásként hitelesítettek, és a kettő különbözetét gyakorlatilag vagyoni jogokra értékesíthették. Ennek a nagyságrendje tízmilliárdos, de 30-35 milliárd forintra tehető. Nyilván hatalmas mennyiségű pénzről van szó. Ez egy középkategóriás civil szervezetnek körülbelül 500 évi működésére elegendő. Ez elég nagy forrás ahhoz, hogy akár ilyen célokra is lehessen fordítani. Nyilván az költői kérdés, hogy ez a pénz hova tűnt vagy mire fordították az érintett cégek. Lehet egy jó apropója, hogy ennek csak egy töredékét használja, vagy szolgáljon olyan társadalmi példamutatásnak vagy szerepvállalásnak, ami prosperáló lehetne.
Még egy utolsó gondolat. A héten jelent meg egy éghajlat-változással kapcsolatos hír. Aki folyamatosan figyeli ezeket az információkat, azok bizonyára hallották, hogy ezt a kétfokos célt, ami az éghajlat-változás mérföldköveként került a köztudatba, a legújabb tanulmányok szerint nem nagyon fogjuk tudni tartani, ha csoda történik, akkor sem.
Nem szabad közel sem megnyugodnunk, hátradőlnünk a székben, van még tennivaló. Úgy gondolom, hogy a magyar politikai életben bekövetkezett változások az elmúlt években nagyon pozitívak és előremutatóak, de bőven van még mit tenni ezen a téren.
Köszönöm szépen.
DR. JÓZSA ISTVÁN levezető elnök: Köszönöm én is, és akkor utolsó hozzászólóként Varga István elnök úrnak adnám meg a szót a Magyarországi Üzleti Tanács a Fenntartható Fejlődésért részéről, ha jól idéztem.
VARGA ISTVÁN (Magyarországi Üzleti Tanács a Fenntartható Fejlődésért): Tökéletesen, nagyon köszönöm, elnök úr. Így is kívántam bemutatkozni, habár meg is kívánom jegyezni, hogy én a haramiák egyik képviselője is vagyok, hiszen a Schell magyarországi vállalatát vezetem.
Ha megengedik, akkor most az üzleti tanács nevében nyilatkoznék nem elfeledve azt is, hogy a reálszférából jövök és a reálszférában milyen tapasztalatok alapján merném elmondani azt a véleményt, ami releváns lesz a mai üléshez. Megköszönve mindenkinek, aki kitartott ennek az öt órának az utolsó perceiben és a túlórát is bírja.
Reflektálva azokra a gondolatokra, mert azt hiszem sok újat nem lehet mondani akkor, amikor arról beszélünk, hogy milyen változások menjenek végbe az ipari szektorban Magyarországon. Talán abból az aspektusból közelíteném meg, hogy azt kellene megnézni, hogy az ipari szektornak mi a lényeges, és mi az, amire az ipari szektor figyel és a gazdaság szereplői általában figyelnek.
Két részre bontanám. Az egyik, hogy milyen a szabályozórendszer, milyen a gazdasági környezet, melyek azok az előírások, amelyeknek meg kell felelniük, feltételezve, hogy jogkövető vállalatokról van szó.
A másik pedig, hogy milyenek a fogyasztói igények, milyen elvárásokat, követelményeket támasztanak a vállalatokkal szemben, és mindez természetesen beágyazódik egy versenykörnyezetbe, hiszen a vállalatok abból élnek, hogy a versenytársaiknál jobbat és értékesebbet tudnak felkínálni a fogyasztóiknak.
Ennek kapcsán azt mondanám, hogy ez meghatározza, hogy Magyarországon milyen szerkezetátalakításnak kell végbemenni, az ipar hogyan fog változni. Sokat hallottunk arról, hogy a fogyasztók igényeit hogyan lehet módosítani, mit kell tenni annak érdekében, hogy a fogyasztók rendelkezzenek olyan tudásszinttel, ismeretekkel - és ezt nagyon fontosnak tartom - amely révén környezettudatos vásárlóként léphetnek fel, és az ipari szektornak olyan igényeket mutatnak fel, amelyre az ipari szektornak reagálni kell.
A másik oldalról pedig, hogy milyen a gazdálkodásunk, a szabályozók. Ez utóbbi témában kritikus, hogy milyen gazdaságpolitikát követ az ország és a prioritás mi ebben az országban a klíma- és energiacsomag kapcsán. Általában gazdaságpolitikát sok kritika éri az országban, és talán jogosan vagy jogtalanul, sokan el tudják dönteni. De az, hogy nem látszik egyértelműen ebben a kérdésben, hogy hol áll a politika, és a gazdaságpolitikát mi hatja át, sokat ront azon a helyzeten, hogy a gazdálkodásban részt vevők, az ipari szektor szereplői tudják, milyen irányba haladjanak.
Érdekes volt figyelni azt a dialógust, akár vitának is nevezném, amit Orosz Sándor és Olajos Péter folytatott arról, hogy a korlátozóbb, szabályozóbb legyen a gazdaságpolitika vagy éppen liberálisabb legyen, ezt a két gondolatot véltem kivenni a szavaikból.
Sok tekintetben egyetértettem azzal, amit Orosz Sándor képviselt, nevezetesen hogy az államnak szüksége van a beavatkozásra, a határozottabb irányításra, a szabályok szigorúbb megszabására és betartatásának megkövetelésére úgy, hogy ez peremfeltételként jelenjen meg. Tehát a beavatkozás nem közvetlen, de a peremfeltételekben nagyon tiszta képet tesz a gazdálkodók elé, mert akkor a gazdálkodók jobban tudnak tervezni, jobban fel tudnak készülni, és - mivel ebben a szektorban öt-tíz-tizenöt-húsz éves beruházások vannak - jobban látnak előre.
A fogyasztók igényei természetesen befolyásolják azt, hogy a gyártók milyen termékeket állítanak elő. Ilyen értelemben én a tudati szint növelését kritikusnak tartom. Fontosnak tartom a felvilágosítást, a tudatosság megszervezését. S habár Faragó Tibor nem szereti a társadalmasítás kifejezést, én mégis azt mondom, a téma társadalmasítására lenne szükség azért, hogy elérjük azt a mentális szerkezetváltást, ami szükséges mind a döntéshozók, mind a fogyasztók oldalán annak érdekében, hogy egy meghatározott mezsgyén tudjunk előrehaladni. Köszönöm szépen.
DR. JÓZSA ISTVÁN levezető elnök: Köszönöm, elnök úr. Akár szeretjük, akár nem, társadalmasítva vagyunk, s minél szervezettebben, tudatosabban működik egy társadalom, annál távlatosabb célokat képes elérni. Elnök úr legaktuálisabb momentumára reagálva szeretném elmondani, hogy válság idején egyértelműen szükséges a szabályozottság, a szabályozóbb gazdaságpolitika, az élénkítés és a forrásbővítés, de ahhoz, hogy ez hatékony legyen, és jó irányba menjen, arra van szükség, hogy az a szabályozási környezet, amit Kardos Péter úr is említett, kellően előremutató legyen, és a jelen nyomorúsága ne tegye lehetetlenné későbbi célok elérését.
Mivel azzal indítottam, hogy ez a téma önmagában is megérne egy napot, most nem kívánok tételes összefoglalást tenni. Azt azért elmondanám, hogy a hozzászólásokból kicsengett, komplex megközelítésre van szükség a helyzetértékelésben, a lehetőségeink értékelésében és a céljaink megfogalmazásában. S ami ennek a rezüméje - legalábbis a parlamentben ez fokozott hangsúlyt kap -, hogy milyen szabályok fogalmazódjanak meg ebből, mert azon sok múlhat, hogy az adott lehetőségeink mellett mit követnek a fejlődési irányok, illetve, hogy a piac milyen irányba mozdul. Magyarországon liberalizált piacgazdaság van, de a felvilágosító munkán túlmenően a szabályozók révén beépített kényszerek megfogalmazhatnak olyan távlatos társadalmi célokat, amelyek mellé, ha nem is azonnal, de tendenciájában többségi támogatás nyerhető.
Köszönöm a panelvita részvevőinek a hozzászólásait. Megköszönöm a kezdeményezést, és gondolom, hogy még folytatni fogjuk. A végső összefoglalás pedig elnök úr feladata.
KATONA KÁLMÁN elnök: Az az eggyel több óra, mint amennyire készültünk, nekem nagyon jó volt. Az összejövetel elején kiosztottuk a bizottságunk uniós tárgyalásokkal kapcsolatos véleményét. A bizottság ugyanis mindig megkapja a kormány álláspontját, azt megvitatja, és kialakítja róla a véleményét.
A másik fontos információ, hogy a ridegtartás ellenére is jól kitartottunk. Ez azt jelenti, hogy túl fogjuk élni a recesszió minden állomását. Aki ma itt vízen és kávén hat órát eltöltött, az tudja, hogy ma már hogy vannak a képviselők tartva. Azt is be akartuk mutatni a társadalom széles rétegének, hogy el lehet lenni vízen hat órán keresztül.
A harmadik információ: zártláncú tévéközvetítés volt folyamatosan, ami az Országgyűlés honlapján látható és elő is hívható. Tehát ki-ki meg tudja nézni saját magát, vagy ha más mondandójára kíváncsi, azt is megtekintheti. A végén írásban is össze szoktuk szerkeszteni az elhangzottakat és egy kiadványban is megjelenik.
Nagyon köszönöm mindenkinek a részvételét, az előadóknak az előadását. A képviselő uraknak legalább olyan tanulságos volt a dolog, mint nekem. Nagyon jó volt Kardos Péternek az a példája, melyben azt fejtegette, hogy csap össze az elmélet a gyakorlattal: nagy közfelkiáltással elfogadjuk a klímastratégiát, majd néhány nap múlva az energiastratégiában konkrét érdekek ütköznek. Ilyenkor az aktuális politikát félretéve a parlament bizonyos részén különféle erők dolgoznak, és még nem tudnak igazodni hozzá. De Szanyi Tibortól kaptam egy biztató üzenetet, hogy előbb-utóbb az energiatakarékossággal is úgy leszünk, mint a dohányzással. A parlament energiakoncepciójáról szóló vitában elmondtam, hogy 6 ezer lámpa mellett huszonhárman vitatkoztunk. Most nem számoltam meg, hogy hány lámpa mellett vitatkoztunk. Ez a terem nagyon szép, de a tizenkilencedik századot képviseli. Ha lenne ablaka, nem kellett volna ennyi lámpának égni és ez alatt is tudtunk volna takarékoskodni. Ezt a szemléletet kellene magunkévá tennünk.
Köszönöm a szervezőknek a szervezést, a támogatóknak a támogatást. Mindenkinek energiatakarékos hétvégét kívánok. Az ülést bezárom. (Taps.)
(Az ülés végének időpontja: 14 óra 48 perc)
|
Katona Kálmán a bizottság elnöke |
Jegyzőkönyvvezetők: Dancsecs Dóra és Soós Ferenc