1952. évi IV. törvény

a házasságról, a családról és a gyámságról, egységes szerkezetben a hatálybalépéséről és végrehajtásáról szóló 1952. évi 23. törvényerejű rendelettel, valamint a végrehajtásáról szóló 7/1974. (VI. 21.) IM rendelettel és a 4/1987. (VI. 14.) IM rendelettel

[Vastag betűvel az 1952. évi IV. törvény (a továbbiakban: Csjt.), vékony betűvel az 1952. évi 23. törvényerejű rendelet (a továbbiakban Csjté.), dőlt betűvel a 7/1974. (VI. 21.) IM rendelet (a továbbiakban Vhr.) és a 4/1987. (VI. 14.) IM rendelet (a továbbiakban Csjtr.)]

Csjt. 1. § (1) A házasságról, a családról és a gyámságról szóló törvénynek az a célja, hogy a Magyar Köztársaság Alkotmányának megfelelően szabályozza és védje a házasság és a család intézményét, biztosítsa a házasságban és a családi életben a házastársak egyenjogúságát, fokozza a gyermekekért való felelősséget és előmozdítsa az ifjúság fejlődését és nevelését.

(2) E törvény alkalmazása során mindenkor a kiskorú gyermek érdekére figyelemmel, jogait biztosítva kell eljárni.

(3) E törvényt a társadalmi és egyéni érdek összhangjának biztosításával kell alkalmazni; a törvényben megállapított jogokkal és kötelességekkel társadalmi rendeltetésüknek megfelelően kell élni.

Az 1952. évi IV. törvény (a továbbiakban: Csjt.) e rendelkezése a családjog legfontosabb alapelveit fogalmazza meg.

Az Emberi Jogok Egyetemes Nyilatkozata 16. cikkének 3. pontja, az 1976. évi 8. törvényerejű rendelettel kihirdetett az Egyesült Nemzetek Közgyűlése XXI. ülésszakán, 1966. december 16-án elfogadott Polgári és Politikai Jogok Nemzetközi Egyezségokmánya 23. cikke és az 1993. évi XXXI. törvénnyel a magyar jogrendbe iktatott, az emberi jogok és az alapvető szabadságok védelméről szóló, Rómában, 1950. november 4-én kelt Egyezmény 8., valamint a 12. Cikkelye értelmében a család a társadalom természetes és alapvető egysége, és joga van a társadalom és az állam védelmére. A házasságkötés szabadsága alapvető emberi jog. A házasságkötési korhatárt elért férfiaknak és nőknek joguk van a szabad párválasztáson alapuló házasságkötésre és a családalapításra, az e jog gyakorlását szabályozó hazai törvények szerint. A nemzetközi egyezményekkel összhangban a házasság intézménye jogunkban is hagyományosan kizárólag egy férfi és egy nő életközössége. Ez az életközösség tipikusan a közös gyermekek születését, családban való felnevelését célozza, amellett, hogy a házastársak kölcsönös gondoskodásban és támogatásban élésének is kerete [14/1995. (III. 13.) AB határozat]. A házasság és a család intézménye az Alkotmányban külön, nevesített védelmet élvez. Az Alkotmány 15. §-a kimondja, hogy a Magyar Köztársaság védi a házasság és a család intézményét. A házasság és a család intézményének alkotmányos védelme azonban nem jár együtt a céljukat vesztett, a teljesen és helyrehozhatatlanul megromlott házasságok felbontásának jogi eszközökkel történő megakadályozásával, illetőleg megnehezítésével.

A házastársak egyenjogúságának elve

Nemzetközi kötelezettségvállalásunkkal - az 1976. évi 8. törvényerejű rendelettel kihirdetett az Egyesült Nemzetek Közgyűlése XXI. ülésszakán, 1966. december 16-án elfogadott Polgári és Politikai Jogok Nemzetközi Egyezségokmánya 23. Cikkelyének 4. pontja - és az ezzel összhangban álló Alkotmány 66. § (1) bekezdése értelmében a házasfelek jogai és kötelezettségei a házasság fennállása és felbontása esetén is egyenlőek. Az egyenjogúság elve, a házasfelek mellérendeltségi viszonya a házastársak jogait és kötelezettségeit szabályozó Csjt. 23. §-ában törvényi szabályozás szintjén is megjelenik. A rendelkezés a közös ügyekben szükséges egyetértés mellett hangsúlyozza a házasfelek autonómiáját, önállóságukat a személyüket érintő döntéseikben azzal a korlátozással, hogy az e körbe tartozó döntések meghozatalánál nem az egyéni, hanem a család érdekeit kell figyelembe venniük.

A kiskorú gyermek érdekének elsődlegessége

Az 1991. évi LXIV. törvénnyel kihirdetett, a Gyermek jogairól szóló, New Yorkban, 1989. november 20-án kelt Egyezmény kimondja, hogy a gyermeknek joga van a saját személyazonosságának tiszteletben tartására, a szociális biztonságra, a családban történő nevelkedésre és arra, hogy minden őt érintő kérdésben szabadon kinyilváníthassa véleményét. Az 1995. évi XXXI. törvény az egyezménnyel összhangban módosította a Csjt. egyes rendelkezéseit annak biztosítása érdekében, hogy az autonóm személyiségű gyermek aktívan részt vehessen a sorsát érintő kérdések eldöntésében, a mindennapok problémáitól kezdve a pályaválasztásig vagy akár a szülői ház elhagyásáig. A gyermeket - életkorának, érettségének megfelelően - tájékoztatni kell az őt érintő kérdésekről, be kell vonni a vele kapcsolatos döntési folyamatba. Bizonyos alapvető, sorsdöntő kérdések a tizennegyedik életév betöltése után a gyermek beleegyezése, egyetértése nélkül nem rendezhetőek. A törvény elsősorban az ún. státus ügyekben (apai elismerés, örökbefogadás), illetve az elhelyezés kérdésében írja elő - fő szabályként - a korlátozott cselekvőképességgel rendelkező gyermek döntésének, hozzájárulásának szükségességét. A gyermekek sorsát érintő döntések meghozatalának fóruma a család, illetve meghatározott esetekben a gyámhatóság és a bíróság. Az alapelv értelmében a szülőnek, a gyámhatóságnak, a bíróságnak döntései során mindenkor a gyermek érdekét szem előtt tartva, jogait biztosítva kell eljárnia.

Az érdekek összhangjának és a rendeltetésszerű joggyakorlásnak elve

A társadalmi és az egyéni érdek összhangjának biztosítására vonatkozó törvényi megfogalmazás összhangban állt az 1991. június 8. napjáig hatályos, az 1959. évi IV. törvény (a továbbiakban: Ptk.) 4. § (1) bekezdésének rendelkezésével. Az 1991. évi XIV. törvény 2. §-ával módosított és jelenleg is hatályos Ptk. 4. § (1) bekezdése a felek eljárására a kölcsönös bizalom alapelvét mondja ki. A családjogi jogviszonyokban az érdekösszhang biztosításának elvét a polgári jogi alapelv tartalma szerint kell értelmezni. A törvényben megállapított jogokkal és kötelezettségekkel a jóhiszeműség, a tisztesség és a kölcsönös együttműködési kötelezettség követelményének megfelelően kell élni.

BH2001. 529. A teljes hatályú, egyező elismerő nyilatkozatot tevő szülőnek a kiskorú gyermek családi neve megváltoztatására irányuló keresetének elbírálása [Csjt. 1. § (2) bek., 72/B. § (2) bek., 73. § (2) bek.].

BH1999. 409. A jó erkölcsbe ütközik és ezért semmis az a házassági vagyonjogi szerződés, amely az egyik házastárs csaknem teljes különvagyonát és a közös vagyon egészét valós ellentételezés nélkül a másik házastársnak juttatja [Ptk. 4. § (1) bek., 200. § (1) és (2) bek., Csjt. 1. § (3) bek., 27. § (2) bek., 31. § (5) bek.].

BH1999. 214. II. A szülői magatartás értékelése a kapcsolattartás szabályozásánál [Csjt. 1. § (2)-(3) bek., 31. § (5) bek., 92. § (1) bek., Ptk. 4. § (4) bek., 51/1986. (XI. 26.) MT r.].

ELSŐ RÉSZ

A HÁZASSÁG

I. fejezet

A házasságkötés

1. A házasságkötés alaki kellékei

Csjt. 2. § (1) Házasság akkor jön létre, ha az együttesen jelenlevő házasulók az anyakönyvvezető előtt személyesen kijelentik, hogy egymással házasságot kötnek.

(2) Az anyakönyvvezető a kijelentés megtörténte után a házasságkötést a házassági anyakönyvbe bejegyzi.

(3) A házasságkötés nyilvánosan, két tanú jelenlétében, az erre rendelt hivatalos helyiségben történik.

(4) Rendkívüli körülmény esetében a házasság az anyakönyvvezető hivatalos helyiségén kívül is megköthető.

A Csjt. 2-3. §-ai határozzák meg a házasságkötés alaki kellékeit. A törvényi szabályozást az anyakönyvekről, a házasságkötési eljárásról és a névviselésről szóló 1982. évi 17. törvényerejű rendelet egészíti ki. Az alaki kellékek hiánya egyrészt a házasság nemlétezésének, vagy érvénytelenségének (Csjt. 12. §) jogkövetkezményével jár, de vannak olyan feltételek is, melyek csupán adminisztratív szabálytalanságoknak tekinthetők.

A Csjt. nem határozza meg a nemlétező a házasság fogalmát. A törvényi szabályozásból következően a Csjt. 2. §-ának (1) bekezdésében meghatározott alakszerűségek hiányában - feltéve, hogy az adott hiányosságot a Csjt. nem minősíti érvénytelenségi oknak - a házasság nemlétezőnek minősül. A házasság nemlétezésére bárki, határidő nélkül hivatkozhat. Ha a házasság az alakiságok megtartásával létrejött, akkor vizsgálható, hogy valamely érvénytelenséget eredményező ok hiányában érvényesnek lehet-e a házasságot tekinteni.

A házasság három minimális alaki feltétel megvalósulása esetén jön létre. Ezek az anyakönyvvezető közreműködése, a házasulók személyes jelenléte és a házasságkötésre irányuló személyesen tett kifejezett és határozott nyilatkozata. Bármelyik feltétel hiányában a házasság nemlétezőnek minősül. A házasság nemlétezésének megállapítása iránt peres eljárás is kezdeményezhető. A perindításra jogosult a keresetében annak megállapítását kérheti, hogy a házasság egyátalában nem jött létre, illetve azért nem létező, mert annak megkötésére a Csjt. 2. §-ában meghatározott, és érvénytelenségi oknak nem minősülő alakiságok betartása nélkül került sor. De a téves házasságkötést tanúsító anyakönyvi bejegyzés törlése közigazgatási eljárás keretében is kérhető.

A fenti alaki feltételek megtartásával kötött házasság létrejön. A házasság létezésének megállapítása iránt, ha vitás a házasság létrejötte, per indítható. A perindítás célja annak ítéleti megállapítása, hogy a házasság a jogszabályoknak megfelelően, az alakiságok megtartásával szabályszerűen létrejött.

A házasság érvényes létrejöttéhez szükséges alaki feltételek. A létező házasság alaki érvényességének feltétele az anyakönyvvezető hivatalos minőségben való eljárása, és a házasulók együttes jelenléte a házasságkötésre irányuló nyilatkozatuk személyes megtételekor.

A hivatalos minőségben eljáró anyakönyvvezető közreműködése

Anyakönyvvezetői feladatokat a jogszabályokban meghatározott képesítési feltételekkel rendelkező polgármester, jegyző, illetőleg az illetékes települési önkormányzat polgármesteri hivatalának köztisztviselője láthat el [az anyakönyvekről, a házasságkötési eljárásról és a névviselésről szóló 1982. évi 17. törvényerejű rendelet 2. § (1)].

Az 1982. évi 17. törvényerejű rendelet 4. § (2) bekezdése rendelkezik a házasságkötési és az arra vonatkozó anyakönyvezési eljárásra az anyakönyvvezető illetékességéről. Eszerint az anyakönyvvezető illetékességét a házasulók bejelentése alapozza meg, tehát a házasságkötési eljárásban az az anyakönyvvezető járhat el, aki előtt bármelyik házasuló, illetőleg a házasulók együttesen bejelentik a házasságkötésre irányuló szándékot. Az anyakönyvvezető a közreműködést kizárólag az 1982. évi 17. törvényerejű rendelet 19. § (2) bekezdésében meghatározott feltételek fennállása esetén tagadhatja meg. Az anyakönyvvezető a közreműködés megtagadására a házasságkötési eljárás bármely szakaszában jogosult, ennek tárgyában alakszerű, fellebbezéssel támadható indokolt határozatban dönt. A közreműködés megtagadására alapot adó ok lehet az anyakönyvvezető illetékességének hiánya, eljárásának kizártsága, bárki által bejelenthető házassági akadály (Csjt. 7-12. §), illetőleg olyan tény, amely a házasság nemlétezését eredményezné. Az anyakönyvvezető közreműködése - mint minimális alaki feltétel - nélkül a házasság nem jön létre. Ebből következik, hogy nem jön létre a házasság, ha a felek Magyarországon kizárólag egyházi házasságot kötnek. Ha azonban magyar állampolgár külföldivel olyan államban köt házasságot, ahol a házasság egyház előtt is köthető, a házasság érvényes, mert a 1979. évi 13. törvényerejű rendelet 37. § (2) bekezdése értelmében a házasságkötés érvényességének alaki kellékeire a házasságkötés helyén és idején hatályos jog irányadó.

Az anyakönyvvezetőnek a házasságkötési eljárásban hivatalos minőségében kell eljárnia. Ennek hiánya - alaki hiba miatt - a Csjt. 12. § a) pontja alapján a házasság érvénytelenségét eredményezi.

Nem minősül hivatalos minőségben való eljárásnak, ha az anyakönyvvezető kizártnak tekinthető. Kizárt anyakönyvvezető közreműködésével kötött házasság érvénytelen. Az alaki hibára alapított érvénytelenségre lásd a Csjt. 12. § a) pontjához fűzött részletes magyarázatot.

A házasulók együttes és személyes jelenléte a házasságkötésre irányuló személyes nyilatkozat megtételekor

a) A házasulók köre

A nemzetközi szabályozással összhangban házasságot csak egy férfi és egy nő köthet. A magyar állampolgárokon túl a Magyar Köztársaság területén magyar állampolgár házasságot köthet külföldi állampolgárral is, de két külföldi állampolgár házasságkötésének sincs törvényi akadálya. A házasságkötési eljárás szempontjából a magyar állampolgárokkal egy tekintet alá esnek a menekültügyi hatóság által menekültként elismertek.

b) A felek együttes és személyes jelenléte

A házasságot a házasulók egymás és az anyakönyvvezető jelenlétében személyesen tett egybehangzó nyilatkozata hozza létre. A házasulók nem ugyanazon helyen és eltérő időben, tehát nem egymás jelenlétében tett nyilatkozata a kívánt joghatást nem hozza létre. A fél személyes jelenléte és nyilatkozata esetén a házasság létrejön, de a Csjt. 12. § b) pontja értelmében - alaki hiba miatt - érvénytelen, ha a házasulók a házasságkötésre irányuló nyilatkozat megtételekor nem voltak együttesen jelen. A magyar jog tehát a távházasságkötés intézményét nem ismeri el. Az együttes jelenlét tartalma az, hogy a nyilatkozat megtételekor a feleknek azonos helyiségben, ugyanazon anyakönyvvezető előtt és egy időben kell jelen lenniük.

c) A házasulók személyes nyilatkozata

A feleknek a házasság megkötését célzó nyilatkozatot nemcsak egymás együttes jelenlétében, hanem személyesen kell megtenniük. A házasuló nevében vagy helyette eljárva törvényes képviselője illetőleg meghatalmazottja nyilatkozatot nem tehet. Törvényes képviselői vagy meghatalmazotti nyilatkozat esetén a házasság nemlétezőnek minősülne. A házasságkötés menetéről lásd még az 1982. évi 17. tvr. 25-26. §-át.

A házasságkötéskor a házasuló anyanyelvét használhatja. Ha a házasuló vagy a tanú, illetőleg ezek egyike a magyar nyelvet nem beszéli, továbbá, ha az anyakönyvvezető a házasuló vagy a tanú, illetőleg ezek egyike által beszélt idegen nyelvet nem érti, tolmácsot kell alkalmazni. A tolmácsról a házasulók gondoskodnak. Nem lehet tolmács a házasuló és házasuló egyenesági rokona (1982. évi 17. tvr. 22. §).

A (2)-(3) bekezdésben meghatározott további alaki kellékek - az anyakönyvi bejegyzés, a tanúk közreműködése, a házasságkötés nyilvánossága és annak helyszíne - hiánya esetén is érvényesen létrejön a házasság.

- Az anyakönyv mint hatósági nyilvántartás teljes bizonyító erővel tanúsítja a bejegyzett adatok valódiságát. A házassági anyakönyvben nyilvántartott adatok körét az 1982. évi 17. törvényerejű rendelet 35. §-a határozza meg. A házasság létrejöttét, azaz a felek egybehangzó nyilatkozattételét követően a házastársak, a tanúk és az anyakönyvvezető az anyakönyvet aláírják. Az anyakönyv deklaratív jellegéből következik, hogy a házasfelek és a házassági tanúk részéről az aláírás megtagadása a házasság létrejöttét nem érinti.

- A házasságkötésre két tanú jelenlétében kerülhet sor, akik utóbb felmerülő kétség esetén tanúsíthatják a házasság létrejöttét. Házassági tanú csak nagykorú és cselekvőképes személy lehet (1982. évi 17. törvényerejű rendelet 26. §). Házassági tanúként eljárhat a magyarul nem beszélő külföldi állampolgár is, aki természetszerűen jogosult anyanyelvének használatára. Tolmácsot kell alkalmazni, ha a tanú magyarul nem beszél, továbbá ha az anyakönyvvezető a tanú által beszélt idegen nyelvet nem érti.

- A házasságkötés nyilvánosan, ünnepélyes keretek között, az erre rendelt hivatalos helyiségben, rendszerint házasságkötő teremben történik. A nyilvánosságtól és az ünnepélyességtől két feltétel fennállásakor lehet eltérni. Egyrészt a felek erre irányuló kérelme alapján vagy ha ezek mellőzését a házasuló közeli halállal fenyegető állapota indokolttá teszi (1982. évi 17. törvényerejű rendelet 25. §). Rendkívüli körülmények esetén hivatalos helyiségen kívül is megköthető a házasság. Erre alapot adhat a meghívott vendégek létszáma vagy a házasuló egészségi állapota.

Csjt. 3. § (1) A házasságkötést megelőzően a házasulóknak az anyakönyvvezető előtt ki kell jelenteniük, hogy házasságuknak legjobb tudomásuk szerint nincs törvényes akadálya, egyszersmind igazolniuk kell, hogy házasságkötésük törvényes feltételei fennállnak. Jogszabály a házasságkötés előtti tanácsadáson való részvételt kötelezővé teheti.

(2) A házasságkötést az anyakönyvvezető csak a házasságkötési szándék bejelentését követő harminc nap utáni időpontra tűzheti ki. A jegyző e határidő alól felmentést adhat.

(3) A házasulók valamelyikének közeli halállal fenyegető egészségi állapota esetében a házasulók nyilatkozata a házasságkötés összes törvényes feltételeinek igazolását pótolja, és a házasságot a bejelentés után nyomban meg lehet kötni.

Vhr. 2. § A harmincnapos várakozási határidő csak a Csjt. hatálybalépése után bejelentett házasságkötésekre vonatkozik.

A Magyar Köztársaság területén a házasság bármely város, kerület vagy község önkormányzatának anyakönyvvezetője előtt megköthető. A házasságkötési eljárásra az az anyakönyvvezető illetékes, aki előtt a felek együttesen vagy külön-külön házasságkötési szándékukat bejelentették. A külföldi állampolgár, illetőleg az a magyar állampolgár, aki külföldön él írásban is bejelentheti házasságkötési szándékát. A bejelentés alapján indult házasságkötést megelőző eljárásban az anyakönyvvezető a feleket tájékoztatja a házasságkötés törvényi előfeltételeiről, a házasságkötés törvényben megállapított akadályairól, és arról, hogy a házasságkötés időpontja a házasságkötési szándék bejelentésétől számított harminc nap elteltével tűzhető ki. Az anyakönyvvezető az eljárásról jegyzőkönyvet készít, amely tartalmazza a házasságkötéshez, a házassági anyakönyvi bejegyzéshez szükséges adatokat, ezek igazolására bemutatott okiratok megnevezését és számát, valamint a házasságkötést megelőző eljárásban a házasulók által tett nyilatkozatokat. A jegyzőkönyvhöz csatolni kell a házasságkötéshez szükséges engedélyeket, felmentéseket.

A házassági akadályok vizsgálata

A házasság érvényességének anyagi jogi feltételeit a házasulók közös személyes joga, azaz állampolgári joga szerint kell elbírálni. A magyar jogi szabályozás értelmében házassági akadálynak minősülnek a Csjt.-ben meghatározott, a házasság érvénytelenségét kiváltó okok. Az ún. el nem hárítható házassági akadály fennállása esetén a házasság nem köthető meg. Ha a házasulók személyes joga eltér, mert az egyik házasuló külföldi állampolgár, a házassági akadály vizsgálatánál mindkét személyes jogot figyelembe kell venni. Tehát a külföldi házasulóra vonatkozó házassági akadály vizsgálatánál az ő személyes jogát kell alapul venni. A külföldi jog szerinti házassági akadály hiányában sem lehet azonban belföldön megkötni a házasságot, ha a magyar jog szerint a házasságkötésnek pl. többnejűség miatt elháríthatatlan akadálya van. Ennek indoka az, hogy a házasság csak akkor érvényes, ha ennek anyagi jogi feltételei mindkét házasuló személyes joga szerint fennállnak [1979. évi 13. törvényerejű rendelet 37-38. §].

A házasságkötést megelőző eljárásban a házasulóknak nyilatkozniuk kell arról, hogy a házasságkötésüknek nincs törvényes akadálya, azaz tudomásuk szerint a Csjt. 7-12. §-aiban meghatározott érvénytelenségi okok nem állnak fenn. A külföldi állampolgárnak a házassági akadály hiányát a külföldi lakóhely joga szerint illetékes hatóság által kiállított tanúsítvánnyal kell igazolnia. Az igazolás bemutatása alól az igazságügyi miniszter hat hónapig érvényes felmentést adhat [1982. évi 17. törvényerejű rendelet 20. § (1)].

A jogirodalom a házassági akadályok két csoportját, az el nem hárítható és az elhárítható házassági akadályokat különbözteti meg.

1. Felmentéssel, engedéllyel el nem hárítható házassági akadályok fennállása esetén az anyakönyvvezető az 1982. évi 17. törvényerejű rendelet 19. § (2) bekezdése alapján köteles a közreműködést megtagadni. Ilyen akadálynak minősül:

a) A fennálló házasság [Csjt. 7. § (1)]. A házasság a házasság megszűnéséig áll fenn (Csjt. 17. §). Megszűnik a házasság a házastárs halálával vagy annak felbontásával. Az érvénytelen házasság is házassági akadály, mert az ilyen házasság is fennáll az érvénytelenséget megállapító jogerős ítélet meghozataláig.

b) Az egyenesági rokonság. Ilyen rokoni kapcsolatot keletkeztet az apaságot megállapító bírói ítélet és a teljes hatályú apai elismerő nyilatkozat is [Csjt. 8. § (1) a)].

c) Nem köthetnek házasságot a testvérek, féltestvérek, az örökbefogadott gyermek és vérszerinti testvére [Csjt. 8. § (1) b)].

d) Érvénytelen a cselekvőképességet kizáró gondnokság alatt álló személy házassága, ezért az ilyen hatállyal gondnokság alá helyezett gondnokolt nem köthet házasságot [Csjt. 9. § (1)].

e) A Csjt. házasságkötési korhatárt a nagykorúság eléréséig köti. A tizenhatodik életévét betöltött kiskorú még előzetes gyámhatósági engedéllyel sem köthet házasságot. Ezt az életkort el nem érő kiskorú házasságkötése érvénytelen (Csjt. 10. §).

f) Nem köthet házasságot az a házasuló sem, aki bár nem áll cselekvőképességet kizáró gondnokság alatt, de állapotánál fogva nyilvánvalóan cselekvőképtelen (Csjt. 11. §).

g) Az örökbefogadó és az örökbefogadott házassága érvénytelen [Csjt. 8. § (1) e)]. A szabályozás indoka, hogy az örökbefogadással egyenesági rokonság jön létre. A házassági akadály azonban kizárólag az örökbefogadás fennállása alatt érvényesül. Ezért az örökbefogadás felbontásával a házassági akadály előzetesen elhárítható.

2. Felmentéssel, engedéllyel elhárítható házassági akadályok:

a) érvénytelen a testvérnek testvére vérszerinti leszármazójával kötött házassága [Csjt. 8. § (1) c)]. E házassági akadály azonban elhárítható bármelyik házasuló lakóhelye szerint illetékes önkormányzat jegyzője által adott előzetes felmentéssel. A jegyző az engedélyt utólag is megadhatja. Az engedéllyel a házasság érvénytelensége utólag orvosolható, azaz a házasság megkötésének időpontjára visszaható hatállyal érvényessé válik.

b) Házassági akadály az ún. egyenesági sógorság [Csjt. 8. § (1) d)]. Eszerint nem köthet házasságot a házasság megszűnése (a házastárs halála, a házasság felbontása) után sem a házastárs a volt házastársa egyenesági rokonaival. Elhárítható a házassági akadály, ha bármelyik fél lakóhelye szerint illetékes önkormányzat jegyzője - a házasulók közös kérelme alapján - a tervezett házasságkötéshez a szükséges felmentést megadja.

c) Elhárul a házassági akadály a tizenhatodik életévét már betöltött, de még nem nagykorú házasuló esetén, ha a gyámhatóság az indokolt házasságkötéshez az előzetes engedélyt megadja [Csjt. 10. § (2)].

A házasságkötés törvényes előfeltételeinek igazolása

A házasságkötés törvényi előfeltételeit illetően a házasulók nyilatkozata nem elegendő, mert azok meglétét az anyakönyvvezető által lefolytatott házasságkötést megelőző eljárásban a feleknek igazolniuk kell. Ennek hiányában az anyakönyvvezető a házasságkötésnél való közreműködést megtagadhatja [1982. évi 17. törvényerejű rendelet 19. § (2) d)-e), i)].

1. A magyar állampolgár személyazonosságát, állampolgárságát személyazonosító igazolvánnyal vagy útlevéllel köteles igazolni. A kettős állampolgársággal rendelkező házasuló magyar állampolgárságát érvényes állampolgársági bizonyítvánnyal is igazolhatja. A nem Magyarországon élő külföldi állampolgárnak útlevéllel, míg a belföldön élő külföldi állampolgárnak személyazonosságát és állampolgárságát a külföldiek részére kiállított személyazonosító igazolvánnyal vagy tartózkodási engedéllyel kell igazolnia.

2. A házasságkötési szándék bejelentésénél a házasuló személyi adatait az anyakönyvvezetőnek bemutatott születési anyakönyvi kivonattal köteles igazolni. A házasulónak a külföldön kiállított születési anyakönyvi kivonatot és az arról készült hiteles magyar fordítást is be kell mutatnia. Ennek hiányában az anyakönyvvezető diplomáciai úton intézkedik az anyakönyvi kivonat beszerzése érdekében.

3. A lakóhelyet személyazonosító igazolvánnyal kell igazolni, míg külföldiek esetén a lakóhely igazolásának módja a tanúsítvány, melyet a házasulónak hiteles magyar fordítással együtt kell az anyakönyvvezetőnek bemutatnia.

4. A házasulónak igazolnia kell a családi állapotát [lásd a 6/2003. (III. 7.) BM rendeletet].

5. A tizenhatodik életévét betöltött személynek csatolnia kell a házasságkötéshez a gyámhatóság előzetes engedélyét.

6. A házasulóknak csatolniuk kell a harminc napos várakozási idő, illetőleg meghatározott rokoni, hozzátartozói körbe tartozó házasulók esetén házassági akadálya alóli felmentést tartalmazó jegyző engedélyét. A házasságkötést megelőző, a törvényben megállapított harminc napos várakozási idő alól a házasulók indokolt kérelme alapján felmentés adható. A felmentés megadására alapot adó indok pl. a hamarosan születendő gyermek családi jogállásának rendezése. A kérelem tárgyában a házasságkötés helye szerint illetékes önkormányzat jegyzője határoz.

A házasulók nyilatkozatai a házasságkötést megelőző eljárásban

1. Nyilatkozat a házassági akadály hiányáról.

2. A menyasszony nyilatkozata a házasságkötés utáni névviselés formájáról. Ha a menyasszony a névviselésről nem nyilatkozik, az anyakönyvvezető a házasságkötésnél való közreműködést megtagadhatja [1982. évi 17. törvényerejű rendelet 19. § (2) h)].

3. Megállapodás a születendő gyermek családi nevéről, ha a menyasszony a házasságkötés után leánykori családi és utónevét kívánja viselni. A megállapodás az első gyermek megszületéséig megváltoztatható.

4. A vőlegénynek nyilatkoznia kell arról, hogy menyasszonya rendezetlen családi jogállású gyermekét a Csjt. 39. §-ban foglalt feltételek fennállása esetén magáénak elismeri-e. A házasuló férfi az apai elismerő nyilatkozatot a házasság megkötéséig megteheti. Az anyakönyvvezetőnek tájékoztatnia kell a vőlegényt arról, hogy a nyilatkozatot visszavonni nem lehet. A házasságkötést megelőző eljárásban tett apai elismerő nyilatkozat alapján a férj akkor tekinthető a gyermek apjának, ha a nyilatkozattételtől számított hat hónapon belül a házasságot megkötötték (1982. évi 17. törvényerejű rendelet 17. §).

Nem kell igazolni a házasságkötés összes törvényes feltételének fennállását az egyik házasuló közeli halállal fenyegető egyészségi állapota esetén. Ilyenkor az okiratokkal történő igazolást a házasulók nyilatkozata pótolja. A közeli halállal fenyegetett egészségi állapot fogalmát a Csjt. nem határozza meg. Ennek fennállásáról a körülmények mérlegelése alapján az anyakönyvvezető határoz. A döntés meghozatalánál az anyakönyvvezetőnek a jelenlévő, illetőleg késedelem nélkül hívható orvostól írásbeli véleményt kell kérnie. Az orvosi véleménynek csak azt kell tartalmaznia, hogy az orvos a házasuló egészségi állapota miatt indokoltnak tartja a házasság azonnali megkötését. Orvosi vélemény beszerezhetőségének hiányában az anyakönyvvezető dönt közreműködése tárgyában. Ha a halálveszély tényét megállapítja és ehhez képest a házasságkötésnél közreműködött, a házasságkötést megelőző eljárásról készült jegyzőkönyvhöz csatolt feljegyzésben rögzíti a döntést alátámasztó okokat és körülményeket.

A házasság megkötése

Csjtr. 38. § A Csjt. 3. §-ának (2) bekezdését azokban az ügyekben kell alkalmazni, melyekben a házasságkötési szándékot a Tv. hatálybalépése után jelentették be.

Csjt. 4. §

A házasságkötéshez szükséges okiratok

Csjté. 2. §

2. Külföldön kötött házasság - Külföldiek házassága

Csjt. 5-6. §

Engedély külföldivel tervezett házasságkötéshez

Csjté. 3. §

Nemzetközi vonatkozású rendelkezések

Csjté. 15-20. §

Csjté. 42. §

Csjté. 44-45. §

A házasságkötéssel kapcsolatban eljáró szervekre alkalmazandó jogszabályok

Csjté. 49. § (1) Ahol az eddig fennálló szabályok a házasságkötéssel kapcsolatban a polgári tisztviselőre vonatkozólag tartalmaztak rendelkezést, ott ehelyett az anyakönyvvezetőt kell érteni.

(2) A Csjt-nek és az egyéb törvényes szabályoknak az anyakönyvvezetőre vonatkozó rendelkezéseit a Csjt. 5. § körében a magyar külképviseleti hatóság eljáró szervére kell megfelelően alkalmazni.

II. fejezet

A házasság érvénytelensége

1. Érvénytelenségi okok

Csjt. 7. § (1) Érvénytelen a házasság, ha a házasulók valamelyikének korábbi házassága fennáll.

(2) Ha a korábbi házasság megszűnik, vagy azt érvénytelenné nyilvánítják, az újabb házasság érvényessé válik.

A polgári jogban szabályozott érvénytelenség két formáját, a semmisséget és a megtámadhatóságot a Csjt. nem szabályozza. Ezért a semmis házasság érvénytelenségére hivatkozni nem lehet, és a házasság tévedés, megtévesztés, kényszer jogcímén történő megtámadására sincs lehetőség. A házasság érvénytelensége csak akkor állapítható meg, ha a házasságot a Csjt.-ben meghatározott érvénytelenségi ok fennállása ellenére kötötték meg, vagy ha a házasságkötésre érvénytelenséget eredményező alaki szabályok megszegésével került sor. A törvényben meghatározott érvénytelenségi okok: a fennálló házasság [Csjt. 7. § (1)], a közeli rokonság, az egyenesági sógorság [Csjt. 8. § (1)], a cselekvőképességet kizáró gondnokság [Csjt. 9. § (1)], az ilyen hatályú gondnokság alá helyezés nélkül is fennálló cselekvőképtelen állapot [Csjt. 11. § (1)], és a házasságkötési korhatár el nem érése [Csjt. 10. §]. Míg a házasság érvénytelenségét eredményező alaki hibák: az anyakönyvvezető hivatalos minőségben való eljárásának és a házasulók együttes jelenlétének hiánya a házasság megkötésére irányuló nyilatkozat megtételekor [Csjt. 12. §].

A Csjt. az érvénytelenség orvoslására széles körű, differenciált szabályozással ad lehetőséget. Kizárólag az egyenesági rokonok és a testvérek között létrejött érvénytelen házasság nem orvosolható. Az érvénytelenségi okok fennállása ellenére kötött, ehhez képest érvénytelen házasság érvényessé válhat az érvénytelenségi ok utólagos elhárításával (pl. házassági akadály alóli utólagos felmentés megadása) vagy elhárulásával (pl. nagykorúság elérése), illetőleg meghatározott idő elteltével, pl. az alaki hibára alapított érvénytelenítési perindításra a Csjt. 13. § (3) bekezdése anyagi jogi jogvesztő határidőt ír elő. (Az érvénytelenségi okok orvoslásának módjára lásd az egyes §-okhoz fűzött magyarázatot).

Önmagában a nem orvosolható, vagy az el nem hárult, illetőleg el nem hárított érvénytelenségi ok fennállásának ténye a házasságot még nem teszi érvénytelenné. A házasságot ugyanis kizárólag akkor lehet érvénytelennek tekinteni, ha az erre irányuló külön perben a bíróság jogerős ítélettel a házasságot érvénytelenné nyilvánította (lásd a Csjt. 13. §-hoz fűzött részletes magyarázatot).

A házasság érvénytelenítésének jogkövetkezményeként a felek visszakerülnek a házasságkötés előtti családi állapotukba. Az érvénytelenítés viszont nem érinti a Csjt. 35. § (1) bekezdésében szabályozott, az anya házassági köteléke alapján fennálló apasági vélelmet, és a volt feleséget továbbra is megilleti a névviselési jog [Csjt. 26. § (3)]. Az érvényes házasság vagyonjogi következményei azonban csak a vélt házasság esetén alkalmazhatóak. Érvénytelen, de vélt házasságról akkor van szó, ha a felek jóhiszeműen, az érvénytelenség okáról nem tudva kötöttek házasságot (lásd a Csjt. 33. §-hoz fűzött részletes magyarázatot).

A Csjt. 7. §-a a kettős házasságról mint a jogrendszerünkben érvényesülő monogámia elvéből eredő érvénytelenségi okról rendelkezik. Eszerint a fennálló korábbi házasság a házasságkötés törvényes akadálya, melynek fennállása esetén az 1982. évi 17. törvényerejű rendelet 19. § (2) bekezdésének c) pontja értelmében az anyakönyvvezető köteles a házasságkötésnél való közreműködés megtagadására. Ha pedig a korábbi házasság fennállása ellenére a fél mégis újabb házasságot köt, az érvénytelen. A korábbi házasság fennállása akkor is érvénytelenségi ok, ha az érvénytelen, mert a házasságot mindaddig fennállónak kell tekinteni, amíg az valamelyik házastárs halálával vagy a házasság felbontásával meg nem szűnik, illetőleg amíg azt a bíróság jogerős ítélettel érvénytelenné nem nyilvánítja. A megszűnés időpontja a házassági bontóperi ítélet jogerőre emelkedésének napja (Csjt. 20. §), illetőleg a házastárs halálának napja.

1. A házasfél halála

Az ember általános, egyenlő és feltételen jogképessége a halállal megszűnik (Ptk. 22. §). A házassági jogviszonyban jogutódlás nincs, ezért a házastárs halálának időpontjában a házasság is megszűnik (Csjt. 17. §). A halál helyét, idejét (év, hó, nap) a halotti anyakönyvi kivonat a közokirat erejével bizonyítja. A holtnak nyilvánítás (Ptk. 23. §) a jogképesség kivételes megszűnési esete, ami a polgári jogi viszonyokban a halállal egyező jogi hatásokra vezet. A holtnak nyilvánítás meghatározott tényeken alapuló vélelem a halál bekövetkezéséről, amely nem azonos a halál tényének megállapításával. A bíróság előtt holtnak nyilvánítás iránti eljárás megindítására az eltűnés miatt van lehetőség. Az eljárás akkor kezdeményezhető, ha akár a halál bekövetkezéséről, akár annak idejéről vagy helyéről mint tényekről nem állnak rendelkezésre bizonyítható adatok. A bíróság az eljárás eredményeként azt a személyt nyilváníthatja holtnak, akinek eltűnése óta szakadatlanul legalább öt év eltelt anélkül, hogy életbelétére utaló bármilyen adat ismeretes lenne. A jogerős holtnak nyilvánító bírósági határozat hatálya a halál megdönthető vélelmét állítja fel (Ptk. 25. §). A vélelem szerint - az ellenkező bizonyításáig - a határozatban megállapított időponttól kezdődően halottnak kell tekinteni a holtnak nyilvánított személyt. A vélelem tehát bizonyítja, hogy a holtnak nyilvánított személy meghalt, és a halála a végzésben meghatározott időpontban következett be. De bizonyítja azt is, hogy a halál napjául megállapított időpont előtt a holtnak nyilvánított személy életben volt. Ha a halál tényének bizonyítására közokirat nem áll rendelkezésre, és nem is állítható ki, bírósági eljárás keretében a halál tényének megállapítása kérhető A halál tényének bírói megállapításához a halál helyének, időpontjának és tényének együttes bizonyítása szükséges.

A bírói határozatban megállapított időponttól beállnak a halálhoz fűződő jogkövetkezmények, így megszűnik a holtnak nyilvánított személy jogszerzési képessége, azaz többé jogai és kötelezettségei nem lehetnek. Önmagában a jogerős holtnak nyilvánító határozat a holtnak nyilvánított személy házasságát nem szünteti meg, mert a házasságot csak akkor kell megszűntnek tekinteni, ha a jogerős határozat alapján a másik házastárs újabb házasságot köt. Ebben az esetben a házasság megszűnésének időpontja az a nap, amelyet a holtnak nyilvánító végzés a halál napjaként megállapított. Ha utóbb kiderül, hogy a holtnak nyilvánított személy életben van, tehát akár belföldön, akár külföldön él, akkor a holtnak nyilvánító határozat a Ptk. 25. § (4) bekezdés értelmében hatálytalan. A hatálytalanság miatt, ha jogszabály kivételt nem tesz, a holtnak nyilvánító határozat folytán beállott jogkövetkezmények semmisek. Ilyen kivételes rendelkezést tartalmaz a Csjt. 17. § (2) bekezdése, mely szerint a másik házastárs újabb házasságkötése esetén - feltéve, hogy mindkét házasuló jóhiszemű volt - a korábbi házasságot akkor is megszűntnek kell tekinteni, ha a halál tényét bizonyító közokirat hatálya az újabb házasságkötés időpontjától követően megdől. Nem szűnik meg azonban a házasság, ha az újabb házasságkötéskor bármelyik házasuló tudta, hogy a halál nem következett be, vagy ha a másik házastárs a holtnak nyilvánítást követően újabb házasságot nem köt.

2. A házasság felbontása esetén a házasság a bontást kimondó ítélet jogerőre emelkedésének napján szűnik meg. A magyar állampolgár személyállapotára vonatkozó perében a magyar bíróság joghatósága az 1979. évi 13. törvényerejű rendelet 62/B. § szerint - az ott meghatározott kivételekkel - kizárólagos. Megszünteti a házasságot a külföldön élő magyar állampolgár házasságát felbontó jogerős külföldi bíróság ítélet is.

A kettős házasság mint érvénytelenségi ok folytán érvénytelen második házasság a törvény erejénél fogva érvényessé válik a korábbi házasság megszűnésével vagy érvénytelenné nyilvánításával. Az érvénytelenségi ok elhárulásának időpontja egybeesik a korábbi házasság megszűnésének, illetőleg érvénytelensége megállapításának időpontjával, így a házastárs halálának, a házassági bontóperben vagy az érvénytelenítési perben hozott bírói ítélet jogerőre emelkedésének napjával. Az érvényesség azonban nem visszaható hatályú, azaz az újabb házasság nem a megkötésének időpontjától kezdődően válik érvényessé.

A kettős házasság mint érvénytelenségi ok fennállása miatt a házasság érvénytelenítése iránt folyamatban lévő perben a bíróság a per tárgyalását felfüggesztheti, ha az alperes ellenkérelmében arra hivatkozik, hogy az érvénytelenségi ok elhárítása érdekében a korábbi házassága felbontása vagy házastársa holttá nyilvánítása iránt bírósági eljárást kezdeményezett. Amennyiben a perben az alperes a kereset elutasítására irányuló ellenkérelmét arra alapítja, hogy a korábbi házassága érvénytelenítése iránt a per már folyamatban van, a bíróságnak az újabb házasság érvénytelenítése iránt indított per tárgyalását a már folyamatban lévő per jogerős elbírálásáig fel kell függesztenie. Míg ha az alperes ellenkérelmében csak arra hivatkozik, hogy a korábbi házassága érvénytelen, de annak megállapítása iránti pert nem indította meg, a bíróság a folyamatban lévő per tárgyalását akként függesztheti fel, hogy ezzel egyidejűleg az érvénytelenítési per megindítására megfelelő perindítási határidőt tűz. Ennek eredménytelen leteltét követően a bíróság a per tárgyalását folytatja (Pp. 153. §).

Csjt. 8. § (1) Érvénytelen:

a) az egyenesági rokonok és

b) testvérek házassága, továbbá

c) a testvérnek testvére vér szerinti leszármazójával,

d) a házastársnak volt házastársa egyenesági rokonával, valamint

e) az örökbefogadónak az örökbefogadottal kötött házassága.

(2) A testvérnek testvére vér szerinti leszármazójával és a házastársnak volt házastársa egyenesági rokonával kötött házassága nem érvénytelen, ha a jegyző felmentést ad, akár a házasságkötés előtt, akár utóbb, a házasság fennállása alatt.

A § taxatív felsorolással határozza meg a rokoni és a sógorsági kapcsolaton alapuló érvénytelenségi okokat. A jogalkotó e házassági akadályok meghatározásánál részben genetikai szempontokat, az egészséges utódok származásának biztosítását, részben olyan alapvető erkölcsi normákat vett alapul, amelyek indokolják meghatározott rokoni, illetőleg sógorsági kapcsolatban álló személyek között a házasságkötés törvényi tilalmát.

A rokonság fogalmát a Csjt. 34. §-a határozza meg. Eszerint az egyensági rokoni kapcsolat a leszármazással jön létre, mert egyenesági rokonság azon természetes személyek között áll fenn, akik közül az egyik a másiktól származik. Felmenő egyenesági rokonok az elődök, így a szülő, a nagyszülő, a dédszülő, míg a lemenő egyenesági rokonok: a gyermek, az unoka, a dédunoka, azaz az utódok. Házasságon kívül született gyermeknek vérszerinti apjával és annak felmenőivel jogilag értékelhető rokoni kapcsolata azonban csak akkor jön létre, ha a családi jogállást teljes hatályú apai elismerő nyilatkozat vagy az utólagos házasságkötés során tett elismerő nyilatkozat, illetőleg jogerős bírói ítélet rendezi.

Oldalági rokoni kapcsolatról van szó, ha a természetes személyek ugyan nem egyenesági rokonok, de legalább egy közös felmenő rokonuk van. Első fokú oldalági rokonok a vérszerinti testvérek és a féltestvérek. A testvér és testvére leszármazója (nagybácsi, illetőleg nagynéni valamint az unokaöccs, illetőleg unokahúg) és a testvérek leszármazói, azaz az unokatestvérek között másodfokú oldalági rokonság áll fenn. Az unokatestvérek között azonban távolabbi az oldalági rokoni kapcsolat.

A sógorság az egyik házastárs és a másik házastárs rokonai között áll fenn. Egyenesági sógorság létesül a házasságkötés folytán az egyik házastárs és a másik házastárs egyenesági rokonai között. Ehhez képest egyenesági sógorság áll fenn az após, anyós, valamint a vő, illetőleg a meny között. De egyenesági sógorság keletkezik a házastárs és házastársa leszármazója, pl. a férj és mostohagyermeke között. Oldalági sógorsági családi kapcsolat jön létre a házastárs és a másik házastárs oldalági rokonai, azaz testvérei, köznapi szóhasználat szerint a sógorok, és a sógornők között.

A rokoni, sógorsági kapcsolatra figyelemmel érvénytelen:

1. Az egyensági rokonok közötti házasságkötés.

2. Nem köthetnek egymással házasságot a testvérek, féltestvérek, akiknek legalább egy közös felmenőjük van. De közös felmenő hiányában nincs akadálya az örökbefogadás eredményeként testvéri kapcsolatban állók, a mostohatestvérek és a nevelt gyermekek házasságkötésének. Az egyenesági rokonságon és a testvéri kapcsolaton alapuló oldalági rokonság elháríthatatlan házassági akadály, illetőleg az ilyen rokoni kapcsolatban állók között létrejött házasság érvénytelen. Értelemszerűen elhárul az egyenesági rokonság, mint házassági akadály, ha az apaság vélelme jogerős bírói ítélettel megdől.

3. Az oldalági rokonok közül törvényi akadályba ütközik a testvér testvére (féltestvére) vérszerinti leszármazójával való házasságkötése. Tehát nem köthet házasságot a nagybácsi az unokahúgával vagy a nagynéni az unokaöccsével.

4. Házassági akadály az egyenesági sógorság fennállása. A házastárs nem köthet házasságot volt házastársa egyenesági rokonával, tehát volt apósával, anyósával, mostohagyermekével.

Mindkét házassági akadály azonban elhárítható. A testvér testvére vérszerinti leszármazójával, illetőleg a házasuló volt házastársa egyenesági rokonával kötendő házasságkötéséhez bármelyik házasuló lakóhelye szerint illetékes önkormányzat jegyzője a felek indokolt, közös kérelme alapján a házassági akadály alól felmentést adhat. Ennek hiányában kötött házasság érvénytelensége utólag is elhárítható a házasság fennállás alatt kért és megadott jegyzői felmentéssel.

5. Bár a Csjt. 51. § (1) bekezdése értelmében az örökbefogadással az örökbefogadott mind az örökbefogadó szülő, mind annak rokonaival szemben az örökbefogadó gyermekének jogállásába lép, a jogirodalom és a bírói gyakorlat szerint házassági akadály kizárólag az örökbefogadó és az örökbefogadott között áll fenn. Ebből következik, hogy nem érvénytelen az örökbefogadó vérszerinti leszármazója és örökbefogadott gyermeke között kötött házasság. De nincs törvényi akadálya az örökbefogadó szülő két örökbefogadott gyermeke házasságkötésének, feltéve, hogy a testvérek között nincs oldalági rokonság. Az örökbefogadó és az örökbefogadott között fennálló házassági akadály csak az örökbefogadás fennállása alatt érvényesül. Elhárítható a házassági akadály, illetőleg a már megkötött házasság érvénytelensége az örökbefogadás felbontásával. Az azonban már más kérdés, hogy fennmarad az egyenesági sógorság, mint házassági akadály, illetőleg mint érvénytelenségi ok abban az esetben, ha a házastárs volt házastársa leszármazóját fogadta örökbe. A házassági akadály vagy a házasság érvénytelensége azonban előzetes, illetőleg utólagos jegyzői felmentéssel elhárítható.

BH1994. 137. A különvagyoni ingatlannal kapcsolatos jognyilatkozatok megítélése [Csjt. 28. § (1) bek., 31. § (2) bek., (5) bek., 31/B. § (3) bek., Csjté. 8. § (1) bek., Ptk. 207. § (2) bek., Pp. 275/A. § (2) bek.].

BH1977. 493. I. Közokiratba foglalás nélkül is érvényes az az okirat, amelyben a házastárs hozzájárul ahhoz, hogy a házasság fennállása alatt szerzett ingatlan fele részére a szerződéskötésben részt nem vett házastárs javára a tulajdonjogot a telekkönyvbe bejegyezzék; ha azonban a hozzájárulás a különvagyonát is érinti, közokiratba foglalás szükséges [Csjt. 27. §, Csjté. 8. §, 1972. évi 31. tvr. 27. §, 27/1972. (XII. 31.) MÉM rendelet 88. §].

BH1975. 515. Közokiratba foglalás nélkül is érvényes a házastársak között létrejött az az okirat, amelyben a házastárs a házassági együttélés tartama alatt szerzett s a közös vagyonhoz tartozó ingatlannak a másik házastárs tulajdonában levő fele részére a tulajdonjog telekkönyvi bejegyzésére engedélyt ad [Csjt. 27. §, Csjté. 8. §, Ptk. 116. § (1) bek.].

Felmentés rokoni kapcsolat esetén

Csjté. 4. §

Vhr. 3. § Az örökbefogadó és az örökbefogadott házassága akkor érvénytelen, ha azt a Csjt. hatálybalépése után kötötték.

Csjt. 9. § (1) Érvénytelen annak a házassága, aki a házasság megkötésekor cselekvőképességet kizáró gondnokság alatt állott.

(2) A gondnokság alá helyezett házassága érvényessé válik, ha azt a gondnokság alá helyezésének megszüntetése után a házasság fennállása alatt nem támadja meg.

A cselekvőképes ember saját akaratnyilatkozatával, saját nevében szerezhet jogokat és vállalhat kötelezettségeket. A Ptk. szabályai szerint a cselekvőképesség minden embert megillet, feltéve, hogy ez a képessége nincs korlátozva vagy kizárva. A korlátozott cselekvőképességről a Ptk. 12-16. §-ai rendelkeznek. Korlátozottan cselekvőképes a tizennegyedik életévét betöltött kiskorú, feltéve, hogy nem cselekvőképtelen, azaz jogerős ítélet nem helyezte cselekvőképességet kizáró gondnokság alá [Ptk. 12/A. § (1)], továbbá az a nagykorú, akit a bíróság ilyen hatályú gondnokság alá helyezett [Ptk. 14. § (1)]. Az ember mint jogalany polgári jogi cselekvőképtelenségét négy ok eredményezheti. Így a törvény erejénél fogva cselekvőképtelen a tizennegyedik életévét be nem töltött kiskorú személy [Ptk. 12/B. § (1)], a tizennegyedik életévét betöltött, ehhez képest egyébként korlátozottan cselekvőképesnek minősülő olyan kiskorú, akit a bíróság jogerős ítélettel cselekvőképességet kizáró gondnokság alá helyezett [Ptk. 12/B. § (2)], továbbá az a nagykorú személy, aki a bíróság jogerős ítélete alapján cselekvőképességet kizáró gondnokság hatálya alatt áll (Ptk. 15. § (1)]. Végül gondnokság alá helyezés nélkül is cselekvőképtelen az a személy is, akinek állapota miatt hiányzik az ügyei viteléhez szükséges belátási képessége [Ptk. 17. § (1)]. A házasságkötés szempontjából a cselekvőképesség szabályai azonban csak részben esnek egybe a már hivatkozott polgári jogi rendelkezésekkel. A házasságkötési cselekvőképesség, illetőleg cselekvőképtelenség szabályai az alábbiak:

- Értelemszerűen a nagykorú, azaz tizennyolcadik életévét betöltött cselekvőképes személy belátása szerint tehet házasságkötésre irányuló nyilatkozatot.

- A nagykorú, de cselekvőképességet korlátozó gondnokság alatt álló személy is önállóan tehet házasságkötési nyilatkozatot. Ez összhangban áll a Ptk. 14/B. § (2) bekezdésének a) pontjában foglalt rendelkezéssel, amely szerint a korlátozottan cselekvőképes személy törvényes képviselője előzetes engedélye, illetőleg utólagos jóváhagyása nélkül érvényesen tehet személyes jellegű nyilatkozatokat. Ebből következik, hogy a cselekvőképességet korlátozó gondnokság hatálya alatt álló házasfél a házasságkötés szempontjából cselekvőképesnek minősül.

- Nem köthet házasságot, ehhez képest a házasságkötés szempontjából cselekvőképtelen az a nagykorú személy, aki cselekvőképességet kizáró gondnokság alatt áll. A Ptk. 15/A. § (1) bekezdése értelmében fő szabályként a cselekvőképtelen személy jognyilatkozata semmis, nevében - de csak a forgalmi ügyletekben - törvényes képviselője jár el. Ebből következik, hogy a cselekvőképtelen személy nevében a törvényes képviselő, azaz a szülő, a gyám vagy a gondnok személyes jellegű, így házasságkötésre irányuló nyilatkozatot nem tehet.

- Érvénytelen a teljes cselekvőképtelenség állapotában kötött házasság [Csjt. 11. § (1)].

- Az életkor hiánya, mint a házasságkötési korhatár el nem érése viszont önálló érvénytelenségi ok (lásd a Csjt. 10. §-hoz fűzött magyarázatot).

A nagykorú személy cselekvőképtelenséget eredményező gondnokság alá helyezésének feltételeit a Ptk. 15. §-a határozza meg. Eszerint a bíróság cselekvőképességet kizáró gondnokság alá azt a nagykorú személyt helyezheti, akinek elmebeli állapota vagy szellemi fogyatkozása miatt állandó jelleggel, illetőleg időszakonként visszatérően teljesen hiányzik az ügyei viteléhez szükséges belátási képessége. A jogkövetkezmények alkalmazásához azonban nem elegendő a belátási képesség állandó és teljes hiánya, mert szükséges az is, hogy a bíróság az ilyen személyt jogerős ítélettel cselekvőképességet kizáró gondnokság alá helyezze. A bíróság a korlátozottan cselekvőképes, azaz tizennegyedik életévét már betöltött kiskorút is - a nagykorú személyre irányadó, a Ptk.-ban meghatározott feltételek fennállása esetén - cselekvőképességet kizáró gondnokság alá helyezheti [Ptk. 12/B. § (2)]. Ilyenkor a kiskorú már a határozat jogerőre emelkedésével cselekvőképtelenné válik, de a tizennyolcadik életéve betöltéséig szülői felügyelet vagy gyámság hatálya alatt áll, azaz törvényes képviseletére a szülő vagy a gyám jogosult. A gondnokság hatálya, mint a törvényes képviselet ellátásának joga csak a nagykorúság elérésével áll be.

A perindítás és a peres eljárás szabályait a Pp. 304-311. §-ai tartalmazzák. A gondnokság alá helyezési perben hozott jogerős ítélet, a cselekvőképesség gondnokság alá helyezés útján történő kizárása mindenkivel szemben hatályos. A gondnokság alá helyezés hatálya - a cselekvőképtelenség - azonban csak a gondnokság alá helyezésre vonatkozó hirdetménynek a bíróság hirdetőtáblájára való kifüggesztését követő napon áll be [Pp. 309. § (4)]. Ha azonban a bíróság az alperest per alatt hozott végzésével ideiglenesen gondnokság alá helyezte [Pp. 307. § (2)], illetőleg az alperes vagyonának megóvása érdekében végzéssel zárlatot rendelt el, a gondnokság alá helyezésről rendelkező ítélet hatálya az ideiglenes gondnokság alá helyezést kimondó végzés, illetve a zárlatra vonatkozó hirdetmény bírósági hirdetőtáblára történő kifüggesztését követő napon áll be. Ennek azért van jelentősége, mert a törvény a házasságkötési cselekvőképesség hiánya miatt csak a gondnokság alá helyezés hatályát követően kötött házasságot tekinti érvénytelennek. Az anyakönyvvezető azonban már abban az esetben is köteles a házasságkötésnél való közreműködés megtagadására, ha a cselekvőképességet kizáró gondnokság alá helyező ítélet még nem emelkedett jogerőre [1982. évi 17. törvényerejű rendelet 19. § (2) f)].

A bíróság jogerős ítéletével kimondott cselekvőképtelenség a gondnokság jogerős ítélettel történő megszüntetéséig tart. Ebből következik, hogy amíg a gondnokság fennáll, a házasság érvénytelensége nem hárítható el. Az érvénytelenség orvoslásának előfeltétele tehát a gondnokság megszüntetése, mert a jogerős ítélet alapján cselekvőképtelené vált személy cselekvőképességét csak jogerős bírói ítélettel nyerheti vissza. A bíróság a cselekvőképességet érintő gondnokságot akkor szünteti meg, ha az elrendelés oka már nem áll fenn [Ptk. 21. § (1)]. Az eljárásra a gondnokság alá helyezési perekre vonatkozó Pp. 304-309. §-okat kell megfelelően alkalmazni. Önmagában azonban a gondnokság alá helyezés megszüntetése a házasság érvénytelenségét nem érinti. A házasság csak akkor válik érvényessé, ha a korábban gondnokság alatt állt házastárs a fennálló házasságot a gondnokság alá helyezés megszűnésétől számított hat hónapos anyagi jogi jogvesztő határidő alatt nem támadja meg [Csjt. 15. § (1)]. A meg nem támadás azonban csak a fennálló házasság érvénytelenségét orvosolja.

BH1985. 308. Kiskorú személy cselekvőképességet kizáró gondnokság alá helyezése

Eljárás nem jogerős határozattal gondnokság alá helyezett házasuló esetében

Csjté. 5. §

Csjt. 10. § (1) Házasságot nagykorú férfi és nő köthet.

(2) Kiskorú csak a gyámhatóság előzetes engedélyével köthet házasságot.

(3) A gyámhatóság a házasságkötésre indokolt esetben és csak akkor adhat engedélyt, ha a házasuló a tizenhatodik életévét betöltötte.

(4) Az engedély megadásáról vagy megtagadásáról a gyámhatóság a szülő (törvényes képviselő) meghallgatása után határoz.

(5) Érvénytelen az a házasság, amelyet a házasuló a gyámhatóság engedélye nélkül, vagy a (3) bekezdésben megjelölt életkor elérése előtt kötött.

A tizennyolcadik életévét betöltött személy nagykorúvá, cselekvőképessé válik. Ezt az életkort el nem érő személy kiskorú (Ptk. 12. §), és életkorától függően cselekvőképtelen vagy cselekvőképes. A Ptk. 12. §-ának rendelkezése a cselekvőképtelenség korhatárát, az életkorból eredő belátási képesség éretlenségére figyelemmel, a tizennegyedik életévben határozza meg. A polgári jogi szabályozással összhangban a büntető jogban a gyermekkor büntethetőséget kizáró ok, ezért a cselekmény elkövetésekor a tizennegyedik életévét be nem töltött gyermek nem büntethető [a Büntető Törvénykönyvről szóló 1978. évi IV. törvény (a továbbiakban: Btk.) 22. § a), 23. §]. A tizennegyedik életévét betöltött kiskorú korlátozottan cselekvőképessé válik (Ptk. 12. §), feltéve, hogy nem cselekvőképtelen. Bíróság jogerős ítélettel az egyébként életkora folytán korlátozottan cselekvőképes kiskorút is helyezhet cselekvőképességet kizáró gondnokság alá [Ptk. 12/B. § (2)]. Minthogy a születés napja a határidőbe beleszámít, az életkortól függő korlátozott cselekvőképesség, és a nagykorúsággal beálló cselekvőképesség a születési nap 0 órájától számít. Ez attól független, hogy a születésre ténylegesen az adott nap mely órájában került sor (Ptk. 9. §).

A Csjt. 10. § (1) bekezdés értelmében házasságot csak nagykorú férfi és nő köthet. A nagykorú, de cselekvőképességet kizáró gondnokság hatálya alatt álló személy házasságkötése törvényes akadályba ütközik, illetőleg a megkötött házasság házasságkötési cselekvőképesség hiánya miatt érvénytelen. A nagykorú, de cselekvőképességet korlátozó gondnokság alatt álló személy azonban önállóan is tehet házasságkötési nyilatkozatot. Ezért a cselekvőképességet korlátozó gondnokság hatálya alatt álló személy a házasságkötés szempontjából cselekvőképes. Viszont a (2) bekezdés értelmében az életkoruk folytán a polgári jog szabályai szerint korlátozottan cselekvőképes személyek - a férfiak és nők egyaránt - csak a tizenhatodik életévük betöltésétől és kizárólag gyámhatósági engedéllyel köthetnek házasságot. Ebből következik, hogy a tizenhatodik életévét el nem érő kiskorú házassági akadály miatt még gyámhivatali engedéllyel sem köthet házasságot. A Csjt. tehát az engedéllyel köthető házasság korhatárát a polgári jogi korlátozott cselekvőképesség szabályaitól eltérően állapítja meg.

A kiskorú házasságkötésének engedélyezésével kapcsolatos eljárást a gyámhatóságokról, valamint a gyermekvédelmi és gyámügyi eljárásról szóló 149/1997. (IX. 10.) Korm. rendelet 34-36. §-ai szabályozzák. Eszerint a gyámhivatal a tizenhatodik életévét betöltött házasuló személyesen előterjesztett kérelme alapján dönt. A határozathozatalt megelőzően meghallgatja a házasulókat, a kiskorú törvényes képviselőjét és környezettanulmányt készít. A gyámhivatal a házasságkötésre az előzetes engedélyt akkor adja meg, ha az eljárás eredményeként rendelkezésre álló adatokból kétséget kizáróan megállapítható, hogy:

- a kérelmet a kiskorú minden befolyástól mentesen, szabad akaratelhatározása alapján nyújtotta be;

- az érdekében álló házasságkötéshez megfelelő testi, értelmi és erkölcsi fejlettséggel rendelkezik;

- igazolja a házasságkötést megelőző tanácsadáson való részvételt valamint azt; hogy

- a házasságkötést követően saját, meglévő, vagy nagykorúsága elérése előtt születendő gyermeke lakhatása és megélhetése biztosított. Az engedély a gyámhivatali határozat jogerőre emelkedését követő hat hónapig érvényes.

A tizenhatodik életévét betöltött kiskorú személy előzetes gyámhivatali engedéllyel kötött házassága érvényesen létrejön. De érvénytelenségi ok áll fenn, ha a tizenhatodik életévét el nem érő vagy ugyan betöltött, de kiskorú személy gyámhatósági engedély nélkül kötött házasságot vagy ha a házasságkötésre úgy került sor, hogy a gyámhatóság (valamennyi esetben pl. okirathamisítás miatt) úgy adott a házasságkötéshez előzetes engedélyt, hogy a kiskorú a tizenhatodik életévét még nem töltötte be.

A Ptk. 12. §-a a házasságkötés nagykorúsító hatásáról rendelkezik. Eszerint az érvényes házasságkötés tényével a tizennyolcadik életévét még be nem töltött kiskorú nagykorúvá válik. A házasságkötéssel megszerzett nagykorúságot a házasság Csjt. 17. § (1) bekezdése szerinti megszűnése - az egyik házasfél halála, illetőleg a házasság felbontása - sem érinti [4/1987. (VI. 14.) IM rendelet 1. §]. Ebből következik, hogy a gyámhatósági engedéllyel kötött házasság megszűnése után a tizennyolcadik életévét még be nem töltött, de a házasságkötés folytán nagykorúvá vált személy újabb érvényes házasságkötéséhez már nincs szükség gyámhivatali engedélyre. A házasságkötés azonban nem jár a nagykorúság megszerzésével, ha a bíróság jogerős ítélettel a házasságot érvénytelenné nyilvánítja a házasfél cselekvőképtelensége vagy a házasságkötéshez szükséges gyámhatósági engedély hiánya miatt. Ennek esetkörei az alábbiak lehetnek:

- A házasuló a házasságkötéskor a tizennegyedik életévét nem töltötte be (Ptk. 12/B. §).

- A nagykorú vagy a kiskorú, de tizennegyedik életévét már betöltött fél a házasságkötés időpontjában cselekvőképességet kizáró gondnokság hatálya alatt állt [Ptk. 12/B. § (2) , Csjt. 9. § (1)]. Ha az ilyen kiskorú gyámhatósági engedély nélkül kötött házasságot, akkor kettős érvénytelenségi ok áll fenn.

- A nagykorú vagy a kiskorú fél úgy kötött házasságot, hogy gondnokság alá helyezés nélkül is teljesen cselekvőképtelen állapotban volt [Ptk. 17. §; Csjt. 11. § (1)]. Ebben az esetben is fennállhat kettős érvénytelenségi ok, ha a kiskorú házasságkötéséhez a gyámhatóság előzetesen engedélyt nem adott.

- A tizenhatodik életévét betöltött kiskorú személy gyámhatósági engedély hiányában kötött házasságot.

- A házasság megkötésekor ugyan az előzetes gyámhivatali engedély megvolt, de a gyámhatóság olyan kiskorú házasságkötését engedélyezte, aki tizenhatodik életévét nem töltötte be.

Amennyiben azonban a bíróság a házasságot más, a Csjt.-ben meghatározott egyéb okból - kettős házasság [Csjt. 7. § (1)], rokoni kapcsolat, sógorsági viszony [Csjt. 8. § (1)] vagy alaki hiba (Csjt. 12. §) miatt nyilvánítja érvénytelenné, az a házasság nagykorúsító hatását nem érinti.

Gyámhivatali engedély hiányában, a kiskorúság miatti érvénytelenségi ok csak az időmúlással orvosolható, mert a hatósági engedély utólagos megadására nincs lehetőség. Így kizárólag akkor hárul el az érvénytelenségi ok, ha az utóbb nagykorúvá vált fél a tizennyolcadik életévének betöltésétől számított hat hónapon belül a házasság érvénytelenítése iránt pert nem indít.

BH1975. 33. A hagyatéki eljárás során a törvényes képviselő által a kiskorú nevében tett, a hagyatékot visszautasító nyilatkozat érvényességét a közjegyző bírálja el, s a jognyilatkozat jóváhagyása vagy ennek megtagadása tárgyában az érdemi határozatban dönt. Ebben a körben a közjegyző köteles a cselekvőképtelen vagy korlátozottan cselekvőképes személy méltányos érdekeinek körültekintő vizsgálatára, a tényállás megfelelő felderítésére [He. 50. §, 73. § (3) bek., Ptk. 19. § (3) bek., Csjt. 72. §, 86. §, Csjté. 10. §].

Vhr. 4. § (1) A gyámhatóság a Csjt. hatálybalépésekor még el nem bírált kérelem esetében, egyéb feltételek fennállása mellett is, csak akkor adhat engedélyt a házasságkötésre, ha a házasuló a Csjt.-ben meghatározott életkort már elérte.

(2) A Csjt. hatálybalépése előtt adott engedély alapján is csak akkor lehet a házasságot megkötni, ha a házasuló a házasságkötés időpontjában az (1) bekezdésben említett életkort már elérte.

(3) A házasságkötési engedély utólagos megadása iránti kérelem elbírálására a Csjt. hatálybalépése előtti jogszabályok irányadók. A Csjt. hatálybalépése után beadott ilyen kérelmet a gyámhatóság vizsgálat nélkül elutasítja és erről értesíti az ügyészt.

Vhr. 24. §

A házasságkötés

Csjtr. 1. § A házasságkötéssel megszerzett nagykorúságot [Ptk. 12. § (2) bekezdése] a házasság megszűnése nem érinti.

Csjtr. 39. § (1) A Tv. hatálybalépése előtt adott engedély alapján akkor is meg lehet kötni a házasságot, ha a házasuló a házasságkötés időpontjában a tizenhatodik életévét még nem töltötte be.

(2) Nem szükséges a gyámhatóság engedélye a házasságkötéshez, ha a tizenhatodik életévét betöltött nő a házasságkötési szándékát a Tv. hatálybalépése előtt bejelentette, és az anyakönyvvezető a házasságkötés időpontját kitűzte, de a házasság megkötésére a Tv. hatálybalépéséig nem került sor.

Csjt. 11. § (1) Érvénytelen annak házassága, aki a házasság megkötésekor a teljes cselekvőképtelenség állapotában volt, jóllehet ilyen hatályú gondnokság alatt nem állott.

(2) A házasság érvényessé válik, ha az a házastárs, akinek cselekvőképessége hiányzott, cselekvőképessé válása után a házasságot fennállása alatt helybenhagyja.

A belátási képesség hiányát eredményező állapotban tett jognyilatkozat gondnokság alá helyezés nélkül is a cselekvőképtelenség okán érvénytelen [Ptk. 17. § (2)]. Az ilyen állapotban lévő nagykorú vagy a házasságkötési korhatárt elérő, azaz a tizenhatodik életévét betöltött, és egyébként a házasságkötéshez gyámhatósági engedéllyel is rendelkező kiskorú személy házasságkötése törvényi akadályba ütközik. Ezért az anyakönyvvezető köteles a házasságkötésnél való közreműködést megtagadni [1982. évi 17. törvényerejű rendelet 19. § (2) f)]. Ha pedig a házasságkötésre úgy került sor, hogy a házasuló a nyilatkozat megtételekor teljes cselekvőképtelen állapotban volt, akkor a létrejött házasság érvénytelen. Megjegyzendő, hogy ha a kiskorú teljes cselekvőképtelen állapotban és a házasságkötéshez szükséges gyámhivatali engedély hiányában köt házasságot, akkor kettős érvénytelenségi ok áll fenn (lásd a Csjt. 10. §-hoz fűzött magyarázatot). Amennyiben a házasuló állapotánál fogva a házasságkötésre irányuló nyilatkozattételre egyátalában nem képes, úgy a házasság értelemszerűen nem jön létre.

Sem a Ptk., sem a Csjt. nem határozza meg az ügyek viteléhez szükséges belátási képesség hiányához vezető egészségügyi, illetve egyéb okokat. A belátási képesség hiányát előidézheti betegség, elmebeli fogyatékosság, az alkoholos vagy hipnotikus befolyásoltság, a kábítószer fogyasztás illetőleg pl. az altatás eredményeként előállt bódult állapot. A felsorolt példákból is következik, hogy a belátási képesség hiányát eredményező állapot lehet átmeneti vagy tartós jellegű. Átmeneti a cselekvőképtelen állapot, ha kizárólag a jognyilatkozat megtételekor, az adott helyen és körülmények között állt fenn. Míg a belátási képesség tartós hiányát válthatja ki pl. az elmebetegség, amely adott esetben alapot adhat házasuló cselekvőképességet kizáró gondnokság alá helyezését is.

Az érvénytelenségi ok a cselekvőképesség visszanyerése után két módon orvosolható:

- A házasság fennállása alatt a (2) bekezdés értelmében érvényessé válik a házasság, ha azt a cselekvőképessé vált házastárs helybenhagyja. A helybenhagyásra sor kerülhet kifejezett nyilatkozattal vagy ráutaló magatartással. Nem orvosolható helybenhagyással az érvénytelenség, ha a házasság időközben bármelyik fél halála miatt vagy a házasság felbontása folytán megszűnt (Csjt. 17. §). Ebből következik, hogy a helybenhagyás csak a fennálló házasság érvénytelenségét orvoslására ad lehetőséget.

- A teljes cselekvőképtelen állapotban való házasságkötés érvénytelenségét az időmúlás is orvosolja. Ha az utóbb cselekvőképessé vált házastárs a cselekvőképesség visszanyerésétől számított hat hónapon belül nem indít a házasság érvénytelenítése iránt pert, az anyagi jogi jogvesztő határidőre figyelemmel a házasság érvényessé válik [Csjt. 15. § (2)].

Az érvénytelenítési per megindítása esetén a bíróságnak a cselekvőképtelen állapot kétséget kizáró megállapításához széles körű bizonyítást kell lefolytatnia. A nyilatkozó személyes meghallgatásán túl, a házassági tanúk kihallgatása mellett nem mellőzhető az igazságügyi elmeorvos-szakértői vélemény beszerzése.

Cselekvőképesség

Csjté. 21-41. §

Csjté. 67. § A Csjt. hatálybalépése előtt gondnokság alá helyezés iránt folyamatba tett perekben a Csjt. hatálybalépése előtt érvényben volt jogszabályokat kell alkalmazni.

Csjté. 68. § A gyámsági és a gondnoksági ügyek rendelkezéséről szóló 1877. évi XX. törvény 28. §-ának

a) pontja alapján történt gondnokság alá helyezésnek ugyanaz a hatálya, mint a cselekvőképességet kizáró gondnokság alá helyezésnek (Csjté. 26. §),

b) és c) pontja alapján történt gondnokság alá helyezés hatálya azonos a korlátolt cselekvőképességgel járó gondnokság alá helyezés (Csjté. 25. §) hatályával,

d) és e) pontja alapján történt gondnokság alá helyezés hatálya pedig ugyanaz, mint a jelen törvényerejű rendelet 31. §-a alapján történt gondnokság alá helyezés hatálya.

Csjté. 69. § A jelen törvényerejű rendelet hatálybalépése előtt kirendelt gondnokok megbízatása hatályban marad, de a gondnokság ellátására, valamint a gondnokság és gondnok tisztségének megszűnésére a jelen törvényerejű rendelet irányadó.

Csjt. 12. § Érvénytelen a házasság:

a) ha megkötésénél az anyakönyvvezető nem hivatalos minőségben járt el;

b) ha a házasulók a házasságkötésre irányuló kijelentésük megtételekor nem voltak együttesen jelen.

A § határozza meg a Csjt. 2. §-ában megállapított, a házasság létrejöttéhez szükséges alaki kellékek közül azokat, amelyek hiánya a házasság érvénytelenségét eredményezi. A két alaki hiba miatti érvénytelenség orvoslására a törvény nem ad lehetőséget, de a házasság utóbb érvényessé válhat, ha a házasságkötés alakszerűségeinek meg nem tartása miatt a perindításra jogosult a házasságkötéstől számítva a Csjt. 13. § (3) bekezdésében meghatározott hat hónapos anyagi jogi jogvesztő határidő alatt eljárást nem kezdeményez.

Az a) pont értelmében alaki hiba miatt érvénytelen a házasság, ha az anyakönyvvezető közreműködésére nem hivatalos minőségében került sor. A hivatalos minőség fogalmát a Csjt. nem határozza meg, de annak tartalmi elemei az 1982. évi 17. törvényerejű rendelet és a 6/2003. (III. 7.) BM rendelet szabályaiból meghatározhatók.

Csak megjegyezzük, hogy a házasság nem létezőnek minősül, ha annak megkötésére nem anyakönyvvezető előtt került sor. Az anyakönyvvezetői tevékenység ellátására feljogosított személy közreműködésével kötött házasság ugyan létrejön, de a hivatalos minőségben való eljárás hiánya mint alaki hiba miatt érvénytelen:

- Ha az anyakönyvvezető nem hivatali feladatkörében eljárva, hanem mint magánember közreműködik a házasságkötésnél.

- Ha a házasságkötésre nem a házasságkötési eljárásra illetékes, azaz nem az előtt az anyakönyvvezető előtt kerül sor, ahol a házasulók a házasságkötési szándékot bejelentették [1982. évi 17. törvényerejű rendelet 4. § (2)].

- Ha az anyakönyvvezető vagy az anyakönyvvezető-helyettes működési területen kívül közreműködik a házasságkötésnél.

- A házasságkötési eljárásban kizártnak tekinthető anyakönyvvezető közreműködésével kötött házasság érvénytelen. Az anyakönyvvezető az államigazgatási eljárás általános szabályairól szóló 1957. évi IV. törvény (a továbbiakban: Áe.) 19. §-ának (1) bekezdésében foglalt kizárási szabályon túlmenően nem működhet közre egyeneságbeli rokona, örökbefogadó és nevelő szülője, örökbefogadott és nevelt gyermeke, testvére, továbbá élettársa és volt házastársa házasságkötésénél [6/2003. (III. 7.) BM rendelet 7. § (6)].

A b) pont alapján érvénytelen a házasság a házasulók együttes jelenlétének hiányában. A Csjt. 2. § (1) bekezdésében meghatározott alaki érvényességi feltételek értelmében a házasság a hivatalos minőségben eljáró anyakönyvvezető közreműködése, a házasulók személyes és együttes jelenléte, valamint a házasságkötésre irányuló egybehangzó személyes nyilatkozata esetén jön létre. A felek személyes jelenléte, személyesen tett nyilatkozata nélkül a házasság nem jön létre, tehát nemlétező. Abban az esetben ha a felek ugyan megjelennek, és személyesen nyilatkozatot is tesznek, de a nyilatkozattételre nem egymás jelenlétében kerül sor, a házasság érvénytelen. A szabályozás indoka, hogy a házasulók egymásra tekintettel tesznek a másik félhez címzett, a házasság megkötésére irányuló szóbeli nyilatkozatot. Nem valósul meg az együttes jelenlét törvényi feltétele, ha a házasulók személyes nyilatkozatára nem egy időben, nem azonos helyen és nem ugyanazon anyakönyvvezető előtt kerül sor.

Büntető rendelkezések

Csjté. 46-48. §

2. A házasság érvénytelenné nyilvánítása

Csjt. 13. § (1) A házasságot csak akkor lehet érvénytelennek tekinteni, ha azt érvénytelenítési perben hozott bírósági ítélet érvénytelennek nyilvánította.

(2) A házasságot érvénytelenné nyilvánító bírósági ítélet mindenkivel szemben hatályos.

(3) Érvénytelenítési pert a házasságkötés alakszerűségeinek meg nem tartása miatt csak a házasságkötéstől számított hat hónap alatt és csak a házasság megszűnéséig lehet indítani, a házasság megszűnése azonban nem akadályozza a már megindított per folytatását.

Önmagában bármelyik, kizárólag a Csjt. 7-12. §-aiban meghatározott érvénytelenségi ok fennállása még nem teszi érvénytelenné a házassági köteléket. A házasság csak abban az esetben tekinthető érvénytelennek, ha azt a bíróság a házasság érvénytelenítése iránt indított külön perben hozott jogerős ítéletével érvénytelenné nyilvánítja. A házasság érvénytelenítése a megkötésére visszaható hatályú rendelkezés, amely azonban nem érinti az ún. maradékhatásokat, az apaságnak az anya házassági köteléke alapján fennálló vélelmét [Csjt. 35. § (1)], a feleség névviselésre való jogosultságát [Csjt. 26. § (3)], a jóhiszeműen kötött, azaz a vélt házassághoz fűződő vagyonjogi hatásokat (Csjt. 33. §), és főszabályként a nagykorúság házasságkötéssel való megszerzését (Ptk. 12. § ). A házasságot érvénytelenítő jogerős ítélet mindenkivel szemben hatályos, ezért az érvénytelenítés perújítással nem támadható [a polgári perrendtartásról szóló 1952. évi III. törvény (a továbbiakban: Pp.) 291. § (1)], e körben, valamint a házasság érvénytelenségét eredményező indokok tekintetében felülvizsgálati kérelemnek sincs helye [Pp. 271. § c)].

Az érvénytelenítési per megindításának feltétele a házasság létezése vagyis az, hogy a kötelék a szükséges alaki kellékek megtartásával szabályszerűen létrejött. Az érvénytelenítés célja a házasság érvénytelenné nyilvánítása a törvényben meghatározott bármely érvénytelenségi ok fennállása esetén. Az érvénytelenítés iránti kereset előterjesztésére jogosultak körét és a perindítás határidejét a törvény határozza meg [Csjt. 13. § (2), 14-16. §], míg az eljárás egyéb szabályait részben a Pp. általános rendelkezései, részben pedig a házassági perekre vonatkozó, a Pp. XV. fejezetében meghatározott különös szabályok tartalmazzák. A házassági perekre vonatkozó különös szabályokból egyes rendelkezések - alperesi legitimáció [Pp. 281. § (1)], az ügyész helyzete [Pp. 283. § (3), Pp. 290. § (5)] - kizárólag az érvénytelenítési, illetőleg ennek szabályai szerint folyó házasság érvényességének, létezésének és nemlétezésének megállapítása iránti perekben alkalmazhatók [Pp. 276. § (3)]. Ugyancsak létező házasság esetén indítható per a házasság érvényességének megállapítása iránt. A perindításra jogosultak körét az 1952. évi 23. törvényerejű rendelet 6. §-a határozza meg. Az ilyen perindítást indokolhatja, ha az érdekelteknek jogaik megóvása érdekében szükségük van annak megállapítására, hogy a házasságuk érvényesen létrejött, de az ezt igazoló adatok nem állnak rendelkezésre. A kereset előterjeszthető annak megállapítása iránt is, hogy a megkötéskor érvénytelen házasság utóbb érvényessé vált.

Az (1) bekezdés megfogalmazásából következik, hogy a házasság érvénytelenségére bíróság, más hatóság előtt jogerős ítélet nélkül senki sem hivatkozhat. Ha folyamatban lévő más per elbírálása a házasság érvényességétől függ, a bíróság a Pp. 153. §-a alkalmazásával dönt a per tárgyalásának felfüggesztéséről. Az érvénytelenség kérdése csak a házasság érvénytelenítése iránt az anyagi jogosult által indított külön perben dönthető el. Annak azonban nincs akadálya, hogy a bíróság az érvénytelenítési perben keresettel, illetőleg viszontkeresettel érvényesített, a Pp. 282. §-ában meghatározott igényeket is elbírálja. Ezért az érvénytelenítési perrel összekapcsolható a házassági vagyonjogi, a házasfelek közös gyermekének elhelyezésére, tartására irányuló kereset, viszontkereset. A származási keresetek közül az érvénytelenítés iránti perben azonban csak a közös gyermekre vonatkozó apaság vélelmének megdöntésére irányuló igény érvényesíthető. De a perben a bíróságnak erre irányuló kereseti kérelem nélkül is döntenie kell a közös kiskorú gyermek elhelyezése és tartása tárgyában, és a névviseléstől való eltiltás iránti kérelemről is az érvénytelenné nyilvánítással egyidejűleg kell határoznia [Pp. 290. § (1)-(2)].

A házasságot érvénytelenné nyilvánító ítélet hatályára a (2) bekezdés az általánostól eltérő rendelkezést tartalmaz. A jogerős ítélet mindenkivel szembeni hatályossága folytán a házasság érvénytelenítése azokra a jogokra, illetőleg jogvitákra is kihat, melyek fennállása, érvényesítése, illetőleg elbírálása a házasság érvénytelenségétől függ. A házasság érvénytelenítése iránti keresetet elutasító ítélet hatálya azonban csak a perben álló felekre terjed ki. Más perindításra jogosult a korábban elbírált, vagy a folyamatban volt perben el nem bírált érvénytelenségi okra alapítva szabadon terjeszthet elő keresetet a házasság érvénytelenítése iránt. De annak sincs akadálya, hogy a korábbi perben résztvevő perindításra egyébként jogosult még el nem bírált érvénytelenségi okra hivatkozással újabb peres eljárást kezdeményezzen.

A Csjt. főszabálya szerint az érvénytelenítés iránti perindítás nincs határidőhöz kötve, mert az arra jogosult által a kereset előterjeszthető a házasság fennállása és annak megszűnése - a házasság felbontása, illetőleg a házastárs halála - után is. Törvényi kivételek [Csjt. 15. § (1)-(2)] alapján határidőhöz kötött az érvénytelenítés iránti perindítás. Az a házastárs, akinek személyében állt fenn az érvénytelenségi ok a pert:

- Kiskorúság miatt (Csjt. 10. §) a nagykorúság elérésétől.

- Cselekvőképességet kizáró gondnokság hatálya alatt állásra alapítva (Csjt. 9. §) a cselekvőképességet kizáró gondnokság megszüntetésétől.

- Gondnokság alá helyezés nélküli teljes cselekvőképtelen állapotra hivatkozással [Csjt. 11. § (1)] a cselekvőképesség visszanyerésétől számított hat hónap alatt indíthatja meg. A ügyész a házastárs halálától számított hat hónap alatt indíthatja meg a pert a cselekvőképesség hiányára alapítva, ha a halál a cselekvőképesség visszanyerése nélkül következett be. Az anyagi jogi határidő jogvesztő, ezért a határidő elmulasztása miatt igazolási kérelem előterjesztésének sincs helye.

- A (3) bekezdés az alakszerűségek meg nem tartása miatti (Csjt. 12. §) perindítási határidőről rendelkezik. A jogalkotó alaki hiba esetére - az anyakönyvvezető a házasságkötésnél nem hivatalos minőségben járt el, vagy ha a házasulók a házasságkötésre irányuló nyilatkozattételkor nem voltak együttesen jelen - az érvénytelenítési per megindítására kettős időbeli korlátozást ír elő. Így az érvénytelenítés iránti kereset benyújtására csak a házasságkötéstől számított hat hónap alatt, és kizárólag a házasság fennállása alatt van lehetőség. A házasság megszűnése azonban a már folyamatban lévő érvénytelenítési per elbírálását nem gátolja.

Csjt. 14. § (1) Érvénytelenítési per indítására - az alábbi kivételekkel - bármelyik házastárs, továbbá az ügyész és az is jogosult, akinek a házasság érvénytelenné nyilvánításához jogi érdeke fűződik.

(2) Ha az a jogosult, aki a pert megindította, meghal, a perben helyére bármely másik jogosult beléphet.

Az (1) bekezdés határozza meg az érvénytelenítési per megindítására általában jogosultak körét. A főszabály szerint bármelyik házastárs, az ügyész és az jogosult a keresetindításra, akinek jogi érdeke fűződik a házasság érvénytelenné nyilvánításához. Főszabályként a házasság érvénytelenítése iránti per megindítható a házasság fennállása alatt és annak a házasfél halála vagy a házasság felbontása miatti megszűnése után is. A törvény az általános szabálytól eltérően meghatározott érvénytelenségi ok fennállása, illetőleg egyes érvénytelenségi okok elhárulása esetén a házasság érvénytelenítése iránti perindításra jogosultak körét és a perindítás határidejét korlátozza (lásd a Csjt. 15. §-ához fűzött magyarázatot).

A perindításra jogosult a keresetet választása szerint előterjesztheti az általános illetékességi okok alapján, vagy a házastársak utolsó közös lakóhelye szerint illetékes bíróság előtt [Pp. 29. §, Pp. 277. § (2)]. A bíróságnak az érvénytelenítési per megindításáról a keresetlevél egy példányának megküldésével az ügyészt is értesítenie kell [Pp. 283. § (3)].

A házastársak általános perindítási jogosultsága független attól, hogy az érvénytelenségi ok mindkettőjük vagy csak az egyik házasfél személyében áll fenn. De a keresetindítás szempontjából nincs jelentősége annak a körülménynek sem, hogy a házastárs a házasság megkötésekor tudott-e vagy sem az érvénytelenségi ok fennállásáról. Az ügyészi perindításra általában akkor kerül sor, ha a házastársak nem érdekeltek az érvénytelenségi ok feltárásában, illetőleg az érvénytelenítésből folyó jogkövetkezmények vállalásában. Más jogosult csak akkor indíthat pert, ha a házasság érvénytelenítéséhez közvetlen jogi érdeke fűződik és ezt a perindításkor a keresetlevélben előadott tényekkel, adatokkal valószínűsíti. A keresetindításra alapot adó jogi érdek lehet pl. a döntéstől függő felperesi öröklési igény. A pert több jogosult is megindíthatja, emellett a Pp. 64. § (3) bekezdés alapján a más által indított perbe a törvény értelmében ugyancsak perindításra jogosult, a felperes pertársaként az első fokú ítélet meghozatalát megelőző tárgyalás berekesztéséig perbe léphet. Ebből következik, hogy a felperesi oldalon létrejöhet a Pp. 51. § a) pontja szerinti egységes pertársaság. Így pl. a házastárs által indított érvénytelenítési perbe az ügyész perbe lép. De pertársaság keletkezhet abban az esetben is, ha az első fokú eljárásban részt nem vett ügyész az ítélet ellen fellebbezéssel él [Pp. 290. § (5)].

A Pp. 281. § (1) bekezdése határozza meg az alperesként perbe vonható személyek körét. Az érvénytelenítés iránti kerestet:

- A házastársnak a házastársa ellen kell benyújtania. Amennyiben az alperesnek nincs perbeli cselekvőképessége, a kereset vele szemben csak törvényes képviselője útján terjeszthető elő. Ha a házastárs és törvényes képviselője között érdekellentét áll fenn, a bíróság a házastárs részére ügygondnokot rendel. Ugyancsak a bíróság által kirendelt ügygondnokkal szemben kell az eljárást lefolytatni, ha a házastárs már nem él.

- A pert az ügyésznek, illetőleg a jogi érdek alapján perlő harmadik személynek mindkét házastárs ellen meg kell indítania. Ebben az esetben alperesi pertársaság jön létre. Ha csak az egyik házasfél van életben, kizárólag ellene kell a keresetet benyújtani, tehát az ügygondnok kirendelésére nincs szükség.

Ha a házasság érvénytelenítése iránti kerestet nem a törvényben meghatározott perindításra jogosult terjesztette elő, vagy a perindításra jogosult a pert nem a Pp. 281. § (1) bekezdésében meghatározott személy ellen indította meg, és a helyes alperest a bíróság felhívása ellenére nem vonta perbe, a bíróságnak a keresetlevelet a Pp. 130. § (1) bekezdés g) pontja alapján idézés kibocsátása nélkül el kell utasítania, illetőleg a pert a Pp. 157. § a) pontja alapján meg kell szüntetnie.

A házassági perek közé tartozó érvénytelenítési perben a beavatkozás lehetőségét a per tárgyának személyes jellegére figyelemmel a Pp. 279. § (2) bekezdése kizárja, míg a perbeli jogutódlást a (2) bekezdés szabályozza. Eszerint a felperes halála esetén a perben helyére csak a perindítására általában jogosult (másik házastárs, vagy az ügyész, illetőleg az, aki a perindításhoz fűződő jogi érdekét valószínűsíti) léphet.

BH1977. 547. A bíróság a gyermek és a szülő közötti érintkezés (a gyermek láthatása) kérdésében felmerült vitában ítélettel csak akkor dönthet, ha a házassági bontóper a házastársak egyező akaratnyilvánítása alapján folyik, és a gyermekkel való érintkezés bírósági rendezése iránt a felek kérelmet terjesztettek elő [Csjt. 92. § (1) bek., 18. § (1) bek., Csjté. 14. §].

Csjt. 15. § (1) A nagykorúság elérése után - házasságkötési engedély hiányában - a kiskorúság miatt, illetőleg a gondnokság megszüntetése után a gondnokság alatt állás miatt kizárólag az a házastárs jogosult érvénytelenítési per indítására, akinek személyében az érvénytelenség oka fennállott. Ezt a pert a jogosult csak a nagykorúság elérésétől, illetőleg a gondnokság megszüntetésétől számított hat hónap alatt indíthatja meg.

(2) Teljes cselekvőképtelenség okából kizárólag az a házastárs indíthat érvénytelenítési pert, aki a házasságkötéskor teljesen cselekvőképtelen állapotban volt. A cselekvőképtelenség megszűnése után ezt a pert hat hónap alatt lehet megindítani attól a naptól számítva, amelyen a házastárs cselekvőképességét visszanyerte. Ha a házastárs cselekvőképességének visszanyerése előtt meghalt, a házastárs halálától számított hat hónap alatt a házasság érvénytelenítése iránt az ügyész indíthat pert.

(3) Ha az előbbi rendelkezések szerint kizárólagosan jogosult házastárs meghal, az általa megindított perben helyébe bárki beléphet, aki érvénytelenítési per indítására általában jogosult.

1. Az általános perindítási jogosultság érvényesül, ezért bármelyik perindításra jogosult, a házastárs, az ügyész, és a jogi érdekét valószínűsítő személy keresetet terjeszthet elő a házasság érvénytelenítése iránt, ha az érvénytelenségi ok:

- a kettős házasság [Csjt. 7. § (1)],

- a rokoni viszony, a sógorsági kapcsolat (Csjt. 8. §),

- és a házasságkötés alakszerűségeinek meg nem tartása (Csjt. 12. §). A perindítási jog határidő nélküli a kettős házasság és a rokoni viszony, sógorsági kapcsolat alapján fennálló érvénytelenségi ok esetén. Az eljárás tehát megindítható a házasság fennállása alatt és a házasság felbontással, vagy a házasfél halálával történő megszüntetése után is. Míg az alaki hiba miatti perindításra a törvény kettős időbeli korlátot ír elő, mert a perindításra jogosult a keresetet csak a házasság megkötésétől számított hat hónapon belül, és kizárólag a házasság fennállása alatt terjesztheti elő [Csjt. 13. § (3)].

2. Az (1) bekezdésében meghatározott érvénytelenségi okokra alapítva a perindításra általában jogosultak csak az érvénytelenségi ok elhárulásáig terjeszthetnek elő a házasság érvénytelenítése iránt keresetet. A házastárs, vagy az ügyész, illetve a jogi érdekét valószínűsítő személy:

- a nagykorúság elérése előtt házasságkötési engedély hiányában, és

- a cselekvőképességet kizáró gondnokság alatt álló által kötött házasság érvénytelenítése iránt kizárólag a nagykorúság eléréséig, illetőleg a cselekvőképességet kizáró gondnokság alá helyezés jogerős ítélettel való megszüntetése hatályának beálltáig, azaz az erre vonatkozó hirdetménynek a bírósági hirdetőtáblára való kifüggesztéséig indíthat pert. A kereset előterjeszthető a házasság fennállása és annak megszűnése után is.

3. Az érvénytelenségi ok elhárulásától azonban a törvény a perindításra jogosultak körét és a perindítás határidejét korlátozza. A nagykorúság elérése után, tehát a tizennyolcadik életév betöltésétől, illetőleg a cselekvőképességet kizáró gondnokság alá helyezést megszüntetésére vonatkozó hirdetmény kifüggesztését követő naptól, kiskorúság vagy cselekvőképességet kizáró gondnokság miatt kizárólag az a házasfél jogosult az érvénytelenítési per megindítására, akinek személyében fennállt az érvénytelenségi ok. A házastárs a keresetet azonban csak az érvénytelenségi ok elhárulásától számított hat hónap alatt terjesztheti elő akár a házasság fennállása, akár pedig annak megszűnése után.

Ha a perindításra kizárólagosan jogosult házastárs az általa megindított per folyamatban léte alatt meghal, a (3) bekezdésében meghatározott perbeli jogutódlás szabálya érvényesül. Eszerint házastárs helyébe életbenléte alatt önálló perindítási joggal nem rendelkező, de az általános szabály szerint perindításra jogosult (másik házastárs, ügyész, a jogi érdekét valószínűsítő személy) önként beléphet.

4. Cselekvőképességet kizáró gondnokság alatt állás nélküli teljes cselekvőképtelenség mint érvénytelenségi ok miatt kizárólag az a házastárs jogosult a házasság érvénytelenítése iránti perindításra, aki a házasságkötéskor ilyen állapotban volt. Más jogosult számára a törvény nem biztosítja a perindítás lehetőségét. A házastárs a pert csak a cselekvőképessége visszanyerésétől számított hat hónapon belül indíthatja meg. Amennyiben azonban a perindításra kizárólagosan jogosult házastárs a per alatt meghal, házastársa, vagy az ügyész, illetőleg a jogi érdekét valószínűsítő személy a perbe önként beléphet. Ha a házastárs a cselekvőképessége visszanyerése előtt - értelemszerűen a per megindítása előtt - meghal, akkor a cselekvőképtelen állapotban kötött házasság érvénytelenítése iránt kizárólag az ügyész jogosult hat hónap alatt a keresetet benyújtására. Ebben az esetben a perindítási határidő a házasfél halálának napjától számít.

BH1976. 214. Ha a teljesen cselekvőképtelen házastárs cselekvőképességének visszanyerése előtt meghal, a házasság érvénytelenítése iránt csak az ügyész indíthat pert [Csjt. 15. § (2) bek.].

Vhr. 5. § Az ügyész a törvény hatálybalépésétől számított hat hónap elteltéig indíthat pert a házasság érvénytelenítése iránt, ha a házastárs halálától számított hat hónap a Csjt. hatálybalépéséig még nem telt el.

Csjt. 16. § A házasság érvénytelenítése iránt a pert a jogosultnak személyesen kell megindítania. Törvényes képviselőjének hozzájárulásával maga indíthat pert a korlátozottan cselekvőképes jogosult is; ha a jogosult a házastárs, a törvényes képviselő hozzájárulására nincs szükség. Ha a jogosult a cselekvőképességet kizáró gondnokság alatt áll, a pert nevében a gyámhatóság hozzájárulásával törvényes képviselője indíthatja meg.

A házastárs vagy az a harmadik személy, akinek a házasság érvénytelenítéséhez jogi érdeke fűződik a pert csak személyesen indíthatja meg. Annak azonban nincs akadálya, hogy a perben meghatalmazottként a Pp. 67. §-ában felsoroltak eljárjanak. A fél által nem ügyvéd vagy ügyvédi iroda részére adott meghatalmazáson az aláírást, illetőleg a kézjegyet közjegyzővel hitelesíttetni kell. A külföldön kiállított meghatalmazás csak a hitelesítés (felülhitelesítés) megléte esetén szabályszerű [Pp. 198. § b)].

A cselekvőképességet korlátozó gondnokság hatálya alatt álló házastárs is személyesen terjesztheti elő a keresetet, és perindításához sincs szükség törvényes képviselője (szülő, gyám, gondnok) hozzájárulására. E rendelkezés összhangban áll a házassági perekre irányadó Pp. 278. §-ban foglalt szabállyal, mely szerint a perben a korlátozottan cselekvőképes házastárs teljes perbeli cselekvőképességgel rendelkezik. Csak megjegyezzük, hogy a házastárs cselekvőképességének korlátozottsága a perindítás szempontjából csak az ilyen hatályú gondnokság alatt állás esetén merülhet el. Az életkor miatt a polgári jog szabályai szerint egyébként korlátozottan cselekvőképes személy a házasság megkötése folytán nagykorúvá, cselekvőképessé válik [Ptk. 12/A. § (2)], ehhez képest a perbeli cselekvőképességgel rendelkezik. A házasságkötés nagykorúsító hatása mindaddig fennáll, amíg a bíróság jogerős ítéletével a házasságot cselekvőképtelenség vagy a házasságkötéshez szükséges előzetes gyámhivatali engedély hiánya miatt érvénytelenné nyilvánítja. A házasság nagykorúsító hatását pedig egyéb érvénytelenségi ok - a kettős házasság, a rokoni kapcsolat, sógorsági viszony vagy az alaki hiba - miatti érvénytelenné nyilvánítás nem érinti.

A jogi érdek valószínűsítése folytán perindításra jogosult korlátozottan cselekvőképes harmadik személy is személyesen indíthatja meg a pert. A perindításához azonban szükséges a törvényes képviselő hozzájárulása. A szülői felügyeletet együttesen gyakorló mindkét szülőnek személyesen kell nyilatkoznia. Ha a szülő, a gyám vagy a gondnok és a korlátozottan cselekvőképes harmadik személy között érdekellentét áll fenn, a törvényes képviselő nem járhat el. Ilyen esetben a gyámhatóság a korlátozottan cselekvőképes személy részére eseti gondnokot rendel [Ptk. 225. § (1); 149/1997. (IX. 10.) Korm. rendelet 10. §].

Más a helyzet, ha a perindításra jogosult házastárs és a jogi érdekét valószínűsítő harmadik személy cselekvőképességet kizáró gondnokság hatálya alatt áll. Ilyenkor a perindításra jogosult nevében kizárólag a törvényes képviselő indíthatja meg a házasság érvénytelenítése iránti pert. A törvényes képviselő perindításához a gyámhatóság hozzájárulására is szükség van. Ha a perindításhoz az életkora folytán - tizennegyedik életévét el nem érő - cselekvőképtelen kiskorúnak fűződik jogi érdeke, nevében perindításra a gyámhatóság hozzájárulásával a törvényes képviselő jogosult. De felmerülhet annak lehetősége is, hogy az ügyész indít pert a házasság érvénytelenítése iránt.

Házasság érvényességének, létezésének és nemlétezésének megállapítása

Csjté. 6. § A házasság érvényességének, illetőleg létezésének vagy nemlétezésének megállapítása iránt bármelyik házastárs, továbbá az ügyész és az is jogosult keresetindítására, akinek a megállapításához jogi érdeke fűződik.

III. fejezet

A házasság megszűnése

1. A házasság megszűnésének esetei

Csjt. 17. § (1) A házasság megszűnik:

a) az egyik házastárs halálával,

b) bírósági felbontással.

(2) Arra, hogy a házasság a házastárs halála folytán megszűnt, halotti anyakönyvi bejegyzés vagy a bíróságnak a halál tényét megállapító, illetőleg holtnak nyilvánító jogerős határozata alapján lehet hivatkozni. A másik házastárs újabb házasságkötése esetén a korábbi házasságot akkor is megszűntnek kell tekinteni, ha az említett anyakönyvi bejegyzés, illetőleg bírósági határozat hatálya az újabb házasságkötést követően megdől. Nem alkalmazható ez a rendelkezés, ha az újabb házasságkötéskor bármelyik házasuló tudta, hogy a halál nem következett be.

A § a házasság megszűnéseinek eseteiről rendelkezik. Eszerint a házasságot megszünteti:

1. Bármelyik házastárs vagy a házastársak egy időben bekövetkezett halála.

2. Megszünteti a házasságot az azt felbontó jogerős ítélet (lásd a Csjt. 18-20. §-aihoz fűzött részletes magyarázatot).

3. A törvény értelmében megszűntnek kell tekinteni a házasságot, ha a halál tényét bizonyító halotti anyakönyvi kivonat, a holtnak nyilvánító vagy a halál tényét megállapító jogerős bírói határozat - mint közokirat - alapján a másik házastárs új házasságot köt. Ebben az esetben a korábbi házasság a házastárs halálának napjaként a halotti anyakönyvi kivonatba bejegyzett vagy a bírósági határozatban megállapított időpontban szűnik meg. A Ptk. 23. §-ában szabályozott holtnak nyilvánítás a halál fizikai tényével azonos joghatást vált ki. A holtnak nyilvánítás meghatározott tényeken alapuló vélelem a halál bekövetkezéséről. A bíróság azt a személyt nyilváníthatja holtnak, akinek eltűnése óta szakadatlanul legalább öt év anélkül telt el, hogy életbelétére utaló bármilyen adat ismeretes lenne. A jogerős holtnak nyilvánító bírósági határozat hatálya a halál meghatározott tényeken alapuló megdönthető vélelmét állítja fel (Ptk. 25. §). A vélelem értelmében a bírói határozatban megállapított időponttól kezdődően, az ellenkező bizonyításáig halottnak kell tekinteni a holtnak nyilvánított személyt. Amennyiben a határozat meghozatalát követően kiderült, hogy a holtnak nyilvánított személy él, a vélelem megdől, és a holtnak nyilvánító határozat hatálytalanná válik. Ennek következményeként a Ptk. 25. § (4) bekezdése értelmében a holtnak nyilvánító határozat folytán beállott jogkövetkezmények eltérő jogszabályi rendelkezés hiányában semmisek. A semmisség alól azonban törvény kivételt tehet. A hivatkozott Ptk. szabályból az következne, hogy ha a másik házastárs újabb házasságot kötött, akkor ez a házasság a Csjt. 7. § (1) bekezdésében meghatározott kettős házasság mint érvénytelenségi ok fennállása folytán érvénytelen lenne. A (2) bekezdés rendelkezése azonban a kettős házasság törvényi tilalmát a jóhiszemű új házasulók esetében elhárítja. Főszabályként ugyanis kimondja, hogy a korábbi házasságot akkor is megszűntnek kell tekinteni, ha a halál tényét bizonyító közokirat hatálya az újabb házasságkötés időpontja után megdől. Nem szűnik meg azonban a házasság, ha az újabb házasságkötéskor bármelyik házasuló rosszhiszemű volt, azaz tudta, hogy a halál nem következett be. Ebből következik, hogy a házasság érvénytelenítésének feltétele az egyik házasuló rosszhiszeműségének perbeli bizonyítása.

A házasság megszűnésének következményei:

a) Ha a házasság az egyik házastárs halálával vagy a házasság felbontásával megszűnik, az életben lévő házastárs, illetőleg mindkét házastárs visszanyeri házasságkötési képességét, azaz joga van újabb házasságkötésre, de érvényesül a Csjt. 8. § (1) bekezdésének d) pontjában szabályozott egyenesági sógorság, mint a házasságkötés törvényes akadályának tilalma.

b) A Csjt. 26. § (3) bekezdése alapján a férje nevét viselő feleség - névviseléstől való eltiltás hiányában - szabadon dönthet a névviselés tárgyában.

c) A házasság megszűnésével, azaz a házastárs halálával, illetőleg a házasság felbontásával megszűnik a házastársak között fennálló házastársi vagyonközösség. Bontás esetén bármelyik házastárs kérheti a házastársi közös vagyon megosztását.

d) Nem alkalmazható az apaságnak a házasság fennállásán alapuló vélelme [Csjt. 35. § (1)-(2). Az anya férjének a gyermek fogamzási idejét megelőző időponttal történt holtnak nyilvánítása esetén a gyermeket házasságon kívül születettnek kell tekinteni. Amennyiben később kiderül, hogy a férj életben van, ehhez képest a közokirat hatálya megdől, és a feleség újabb házasságot nem kötött, a házasság fennáll, így a holtnak vélt férjet kell a gyermek apjának tekinteni. Ha azonban a másik házastárs a holtnak nyilvánító határozatban megállapított halál időpontja után újabb házasságot köt, az újabb férjet kell a gyermek apjának tekinteni, akkor is, ha a korábbi házasság megszűnése és a gyermek születése között háromszáz nap nem telt el.

PK 97. szám (módosította a PK 272. szám) A gyermek az anya férjének a gyermek fogamzási idejét megelőző időponttal történt holtnak nyilvánítása esetén

BH1983. 157. A gyermek az anya férjének a gyermek fogamzási idejét megelőző időponttal történt holtnak nyilvánítása esetén

BH1992. 465. A szerződésben részt nem vevő házastárs - az ingatlan-nyilvántartáson kívül - dologi hatállyal szerez tulajdonjogot [Csjt. 17. §].

BH1977. 465. Az özvegyi nyugdíjra jogosultság; nem szűnik meg, ha az özvegy az állandó özvegyi nyugdíjra jogosító életkorának betöltése után újabb házasságot köt. E jogosultságnak nem feltétele, hogy az özvegynek az igényét az újabb házasság megkötése előtt kell érvényesítenie [1975. évi II. tv. 39., 58., 59., 60., 67., 122., 125. §, Csjt. 17. §, 17/1975. (VI. 14.) MT sz. r. 332. §].

2. A házasság felbontása

Csjt. 18. § (1) A házasságot a bíróság bármelyik házastárs - illetőleg a házastársak közös - kérelmére felbontja, ha a házaséletük teljesen és helyrehozhatatlanul megromlott. A házasság felbontásánál a közös kiskorú gyermek érdekét figyelembe kell venni.

A törvényi konstrukció szerint a házasság felbontására vonatkozó - a Csjt. 18. §-a - rendelkezésnek, és egyben bontási rendszerünknek négy fő jellegzetessége van:

- objektív, a feldúltságon és nem a házastársak (valamelyikének) vétkességén alapul,

- nem kazuisztikus, sem példálózó sem taxatív felsorolást nem ad az úgynevezett bontó okokról,

- a fenti két jellegzetességgel is összefüggésben nem abszolút ok a házasság felbontására a házastársak végleges elhatározáson alapuló, befolyásmentes, egyező akaratnyilvánítása sem, hanem ennek csupán bizonyíték rangja van,

- a bontás alaptényállása mellett írja elő a közös kiskorú gyermek érdekének a figyelembevételét.

Bontási rendszerünk sajátosságaiból következik, hogy a felbontására irányuló kereset (viszontkereset) elbírálásakor annak van ügydöntő jelentősége - ehhez képest a bizonyítás is arra irányul -, bekövetkezett-e az a helyzet, amelyben a házasság tarthatatlanná vált. A családjogi jogszabályokra jellemző keretjellegnek megfelelően pedig a törvény annak megállapítását, hogy ez a helyzet bekövetkezett-e, a bíróság értékelésére bízza, tág teret engedve az ügy egyedi sajátosságai érvényesülésének. Nem jelenti a bírói mérlegelés alapvető korlátozását az úgynevezett megegyezésen alapuló bontási lehetőség sem [Csjt. 18. § (2)]. Ez alkalmas lehet ugyan (a törvényben írt feltételek mellett) a házasság teljes és helyrehozhatatlan megromlásának a bizonyítására, és mintegy helyettesítheti a házasság visszafordíthatatlan feldúltságához vezető folyamat részletes feltárását, ám nem oka a bontásnak. Kétségtelen, hogy a jogszabályhely szerkezete ezzel némileg ellentmondásosnak tűnhet, hiszen külön bekezdésben rendelkezik általában a házasság felbontásáról [Csjt. 18. § (1)] és külön bekezdésben az úgynevezett megegyezéses bontásról [Csjt. 18. § (2)]. Így csupán a szerkesztést szem előtt tartva és a tartalomtól elvonatkoztatva azt lehetne vélni, hogy a házasság felbontásának két esete van: a teljes és helyrehozhatatlan megromlás bebizonyosulása, továbbá a felek honorálandó akarati egyetértése egyéb, a törvényben írt feltételek mellett. Ám a tartalmi egybevetés - ... ha a házaséletük teljesen és helyrehozhatatlanul megromlott... (1) bekezdés, - A házasélet teljes és helyrehozhatatlan megromlására utal ... (2) bekezdés - egyértelművé teszi a házastársak akarati egyetértésének a bizonyíték jellegét a bontási rendszer egységességét. Azt, hogy az úgynevezett megegyezéses bontás sem különbözik elméletileg attól, hanem éppen beleilleszkedik a keretjellegű feldúltsági elven alapuló bontási rendszerbe.

A kiskorú gyermek érdekének a figyelembevétele a házasság felbontásánál nem azt jelenti, hogy a gyermek érdeke feltétlenül a házasság fenntartását kívánná meg. A kisgyermekes szülőktől fokozott elvárás ugyan az egymással szemben kialakult házastársi konfliktusok együttműködő feloldása, ám ha erre nem képesek és a házasságuk végleg feldúlttá vált, kiskorú gyermekük (vagy gyermekeik) léte önmagában nem lehet oka a házasság felbontására irányuló kereset (viszontkereset) elutasításának. A kiskorú gyermek érdeke a harmonikus családi közösség. Ha az nem biztosítható, ha a házasság nem tartható fenn, arra kell törekedni, hogy a gyermek számára minél kisebb megrázkódtatással szűnjön meg a házassági kötelék. Minél gyorsabban és a gyermek számára a legkedvezőbb módon kerüljön felszámolásra a házastársak együvé tartozása. A gyermek sorsát a kialakult helyzetben - a gyermek érdekének optimálisan megfelelő módon - ők maguk vagy a bíróság rendezze.

Mindent összevetve; a közös kiskorú gyermek érdekének a bontás alaptényálláshoz kapcsolt figyelembevétele is az ügy egyedi sajátosságaihoz kell igazodjék. A bíróság a szülői felelősség felkeltésével, erősítésével - a hatékony békítéssel is - megkísérli a házastársak konfliktusai feloldásának az elősegítését, ha van remény a harmonikus együttélés visszaállítására. Ha azonban a szülők házassága teljesen és helyrehozhatatlanul megromlott, az eljárás gyors és a gyermek érdekét minden szempontból szem előtt tartó lefolytatásával a járulékos kérdések ekként rendezésével honorálható csak a gyermeki érdek.

Ilyen értelemben az úgynevezett megegyezéses bontás - feltételezve az egyező akaratnyilvánítás végleges és befolyásmentes jellegét és azt, hogy a járulékos kérdésekben a szülők valóban a gyermek érdekének a legmegfelelőbb módon egyeztek meg - a kiskorú gyermek számára előnyösebb, mint a feldúltsághoz vezető folyamat teljes feltárásához és a gyermek sorsát érintő kérdések megnyugtató eldöntéséhez szükséges, sokszor hosszadalmas és a házastárs-szülők indulatait gyakran óhatatlanul felkorbácsoló, ezáltal a szülői együttműködést károsan befolyásoló bizonyítási eljárás.

A bontási rendszer elvi egységessége ellenére, és amellett is, hogy a bizonyítás főiránya mind a teljes körű bizonyításon alapuló, mind a megegyezésen alapuló bontás esetén a házasélet teljes és helyrehozhatatlan megromlására irányul, nemcsak a jogszabály szerkezete, hanem a célszerűség is (az azonosságok hangsúlyozása után) a kétféle eljárás külön taglalását indokolja.

A Csjt. 18. § (2) bekezdése alá nem eső bontóperekben (amelyeket a bírói gyakorlat röviden, bár nem egészen találóan tényállásos bontásnak nevez) annak eldöntése érdekében, hogy bekövetkezett-e a házasélet teljes és helyrehozhatatlan megromlása, a házasság felbontásának a Csjt. 18. § (1) bekezdésben írt feltétele, a bíróságnak a házasélet megromlásához vezető folyamat egészét fel kell tárnia. [Ezen folyamat feltárása érdekében az általános eljárási szabályoktól eltérően bizonyítást hivatalból is folytathat. A bizonyítás kiinduló pontja természetesen a felek megfelelő részletességű személyes meghallgatása, ami értelemszerű jelentőségénél fogva - bizonyos kivételektől eltekintve - a bíróságnak kötelezettsége is [Pp. 284. § (3)]. Természetesen ez nem jelenti azt, hogy megakadályozhatná a bizonyítás lefolytatását és akár a házasság felbontását a szabályszerűen idézett fél következetes távolmaradása.]

A teljes körű bizonyítás alapján folyó bontópereknek egyik fő típusa amikor csak a házastársak valamelyikének egyoldalú kérelmére és a másik fél ellenzése mellett folyik az eljárás. A másik fő típus amikor az alperes is egyetért a házasság felbontásával (vagy esetleg maga is kéri azt), ám a megegyezéses bontás feltételei valamilyen okból hiányoznak. Ez utóbbi esetben csak eljárásjogi szempontból van közös kérelem a házasság felbontására és nem tartalmilag. Tehát nem megegyezésen alapuló bontási kérelemről van szó. Attól függetlenül így van ez, hogy a feldúltság visszafordíthatatlanságának a vizsgálatakor nyilván van annak tartalmi jelentősége is, hogy a házasfelek mindegyike tarthatatlannak tartja a házasságukat. Épp ezért is célszerű ilyenkor - ha arra a közös kiskorú gyermek, illetve a felek érdeksérelme nélkül lehetőség van - segíteni a per során a megegyezésen alapuló bontás feltételeinek létrejöttét.

A Csjt. 18. § (1) bekezdésének megfogalmazásából (a mögöttes feldúltsági elvből) következik, hogy miután bármelyik házastárs kérheti a házasság felbontását, a felperes a házasság megromlásáért elsősorban vagy kizárólag felelős házastárs is lehet. Az ő egyoldalú kérelmére, a házasság megromlásában vétlen házastárs esetleges ellenzése dacára is fel lehet, sőt fel kell bontani a házasságot, ha egyébként annak feltétele - a házasélet teljes és helyrehozhatatlan megromlása - megvalósult.

A kereset elutasítására irányuló jognyilatkozattal együttes megbocsátásnak (feltételezve annak őszinteségét, amit vizsgálni kell) nem önmagában, hanem csak akkor van a bontási keresetet elutasító jelentősége, ha még van remény a házasság (az életközösség) helyreállítására.

Bár általában a házasság megromlásáért felelős házastárs ilyen magatartásának a megbocsátása is a bontóper során a házassághoz (és a házastárshoz) való ragaszkodásban nyilvánul meg, ez utóbbi kör az előbbinél mégis tágabb. Értelemszerűen nemcsak a másik házastárs kötelességsértő, vétkes magatartása esetén fordulhat elő az alperes (a másik házastárs iránti érzelme, a magányosságtól, a megszokott életnívó elveszítésétől való félelme, a gyermekek közös nevelésének kívánalma stb. által motivált) ragaszkodása a kötelékhez, a házastárshoz, hanem sok egyéb esetben is. Például ha a felek házasságának megromlása alapvetően valamilyen külső - a felek egymás közötti viszonya szempontjából objektív - tényező hatására vezethető vissza, avagy a megromlásban mindkettejük felróható magatartása megállapítható, avagy magatartásaik és a körülmények együttese stb.

Általában és nemcsak a kötelességsértő felperesi magatartást megbocsátó alperesi ragaszkodás esetére érvényes, hogy a házassághoz a házastárshoz való ragaszkodás bár jelenthet esélyt a házasság megmentésére de ez még önmagában - őszinte és méltányolható ragaszkodást feltételezve - sem elegendő. Az adott ügy egyéb körülményeit is feltárva és mérlegelve - így a bontást kérő házasfél érzelmeit, a házasság korábbi minőségét, a feleknek a különélés alatt alakult életvitelét, a különélés idejét és tartalmát stb. - kell eldönteni, hogy van-e reális remény a házasság megmentésére avagy a házasság megromlása helyrehozhatatlan.

Durván kötelességsértő, az általános társadalmi erkölcsi normák szerint súlyos megítélés alá eső (tettleges bántalmazás, súlyos bűncselekmény elkövetése akár más terhére is, alkoholizmus, szerencsejáték folytatása stb.) magatartást tanúsító házasfél házastársa indokoltan nem képes az ilyen magatartást tolerálni. Az tőle el sem várható. Ezért az a körülmény, hogy a súlyosan felróható magatartást a másik házastárs nem hajlandó elviselni, általában önmagában is elegendő a feldúltság megállapításához, és a felróható magatartást tanúsító házasfél ellenzése a házasság teljes és helyrehozhatatlan megromlásának a megítélésében csaknem közömbös.

A súlyosan felróható magatartások ekkénti megítélése nem jelenti a feldúltsági elv, a bontó okok nélküli bontási rendszer megtörését, hiszen ilyenkor sem önmagában a kifogás alá eső magatartás a házasság felbontásának az oka, hanem a kifogásolt magatartás és annak a másik házastársból kiváltott hatása, ezek összevetése az, ami a házasélet teljes és helyrehozatatlan megromlásához vezet.

(Természetesen a súlyosan felróható magatartása megbocsátása sem kizárt. Ám ennek ismétlődése esetén a korábban megbocsátott magatartást nem lehet a házasélet megromlásának a folyamatából teljesen kirekeszteni.)

Megjegyzendő, hogy valamelyik házastárs megbetegedése általában nem róható fel. Ugyanakkor vannak bizonyos megbetegedések, amelyeknek elviselése nem vonható szigorúan a Csjt. 24. §-ában foglalt kölcsönös támogatási kötelezettségek alá. Így az illető betegség tolerálásának a hiánya nem jelenti egyben a házastársi kötelességek kifogásolható megsértését is.

A családjogilag felróható magatartásokkal kapcsolatban meg kell azt is említeni, hogy a feldúltsági elv nem járhat azzal, hogy a kötelességsértő magatartások az ítéleti tényállásban említés és értékelés nélkül maradjanak. Egyrészt a házasság megromlásában az ilyen magatartásnak nyilván szerepe van. Másrészt a családjogi felróhatóságnak a bontóperekhez kapcsolt bizonyos egyéb pertárgyak eldöntésekor (például gyermekelhelyezés, lakáshasználat) is lehet megfelelő jelentősége. Vagyis a vétkesség kategóriájának hiányában a házasság felbontása vagy a kereset elutasítása ugyan nem szankciója a kötelességsértő házastársi magatartásnak, de a feldúltságért való kizárólagos vagy döntő felelősség - ha az egyértelműen megállapítható - mégsem hanyagolható el.

Megjegyzendő, hogy ügyelni kell a tényállás megállapításakor arra, hogy a házasfelek bizonyos magatartásai látványosak, mások sokkal kevésbé, holott mindkét fajta magatartásnak azonos súlya lehet a házasélet megromlásában, és mindkét fajta magatartás azonosan negatív megítélés alá esik. Ezen kívül az emberek személyisége eltérő. Vannak panaszkodós típusúak, míg mások a sérelmeiket magukban tartják.

Arra is ügyelni kell, hogy nemcsak a Csjt. tételes szabályaitól, hanem a szellemétől is idegen a házasélet során elszenvedett erkölcsi (és sajnos nem ritkán testi) sérelmek mintegy vagyoni ellentételezése, a járulékos kérdések eldöntésével ezen sérelmeknek a sérelmet okozó fél szankcionálása. A családjogi felróhatóság megfelelő értékelése a kapcsolt pertárgyak - és hangsúlyozottan csak bizonyos részének - eldöntésekor mást, sokkal áttételesebb értékelést jelent.

A házasság felbontására vonatkozó törvényi rendelkezés taglalásakor jelentőségénél fogva nem mellőzhető a különélés fogalmának a tisztázása, és a bontóperekben sem a különélés vizsgálata.

A különélés a házastársi kapcsolatnak - e kapcsolat teljes felszámolási szándékával történő - és a kötelék felbontása nélküli megszakítása. A házastársaknak egymástól való távolléte, amely nélkülözi az akaratukat a házastársi kapcsolat felszámolására (például külföldi munkavégzés, ösztöndíj, közös lakóhely hiánya stb.), tehát a házastársak viszonya szempontjából objektív akadály az együttélésre nem minősül jogi szempontból különélésnek.

Mindezekből következik - az a viszonylag egyébként tipikus eset -, hogy a különélés közös lakásban is megvalósulhat. Nevezetesen, ha a házastársak bár egy lakásban, de a házasság tartalmát tekintve egymástól függetlenül élnek és a házastársi kapcsolat felszámolásának a szándékával.

A különélés fogalmát a Legfelsőbb Bíróság leni irányelve ma is érvényes tartalommal elemezte. Hangsúlyozta a feldúltság vizsgálatában betöltött jelentőségét és iránymutatást adott annak - az eset összes körülményével egybevetendő - értékelésére. Így többek között rámutatott, hogy a tartós különélés rendszerint a házasság teljes és helyrehozhatatlan megromlásának a jele, függetlenül attól, hogy azt mi (milyen okok és körülmények) idézte elő. Mindemellett nemcsak a különélés időtartamát, hanem a kísérő körülményeket - a ténylegesen kialakult helyzetet, a feleknek a különélés alatt tanúsított magatartását (volt-e békülési kísérlet, berendezkedett-e valamelyik vagy mindkét fél új életre stb.) - is tisztázni kell. A különélés időtartama értékelésénél azt az együttélés időtartamával és annak minőségével is egybe kell vetni.

A különélést illetően hangsúlyozandó, hogy bár ezt a törvény a bontás feltételéül nem írja elő [kivéve a megegyezéses bontásnak ritkán előforduló (2) bekezdés b) pontja szerinti fordulatát], a gyakorlat azonban szinte kivétel nélkül a visszafordíthatatlan feldúltság egyik elengedhetetlen bizonyítékának - bár nem abszolút bontó oknak - tekinti az életközösség megszakított voltát.

Extrém eseteket kivéve csaknem kizárja az ítélkezés a különélés hiányában, tehát a házastársi kapcsolat fennállása mellett, a házasélet teljes és helyrehozhatatlan megromlása megállapításának a lehetőségét.

Gyakran van a bontópereknek nemzetközi jogi vonatkozása. Ilyen esetekben kérdéses lehet a joghatóság, az alkalmazandó anyagi jog. Ebben a kérdésekben a nemzetközi jog egyre bővülő forrásaiból a bontópereket illetően a Nemzetközi Magánjogról szóló 1979. évi 13. törvényerejű rendelet rendelkezései, illetőleg a kétoldalú jogsegélyek adnak eligazítást.

9. számú Irányelv (hatályon kívül helyezte: 19. számú Irányelv) a házassági bontóperekkel kapcsolatos általános szempontokról

PK 117. szám Külföldi lakóhelyű magyar állampolgár házassági bontóperében külföldi bíróság által hozott határozat

BH1976. 261. Remény az életközösség helyreállítására a házasság felbontásánál

BH1982. 466. Rövid tartamú különélés vizsgálata a bontóperben

(2) A házasélet teljes és helyrehozhatatlan megromlására utal a házastársaknak a házasság felbontására irányuló végleges elhatározáson alapuló, befolyásmentes, egyező akaratnyilvánítása. Véglegesnek lehet tekinteni az elhatározást akkor, ha

a) a házastársak a közös gyermek elhelyezése és tartása, a szülő és gyermek közötti kapcsolattartás, a házastársi tartás, a közös lakás használata, valamint - az ingatlanon fennálló közös tulajdon megszüntetése kivételével - a házastársi közös vagyon megosztása kérdésében megegyeztek és egyezségüket a bíróság jóváhagyta, vagy

b) a házastársak között legalább 3 éve megszakadt az életközösség úgy, hogy külön lakásban élnek és igazolják azt is, hogy a közös gyermek elhelyezését, valamint tartását a gyermek érdekeinek megfelelően rendezték.

Bár a megegyezéses bontás is a feldúltsági elven alapul, a Csjt. 18. § (2) bekezdése szerinti perekben a bíróság mérlegelési lehetőségét a törvény mégis bizonyos értelemben körülhatárolja. Eleve adott feltételekhez köti, hogy a házasság felbontására irányuló megegyezésnek mikor lehet bizonyíték rangot tulajdonítani.

A feltételrendszer (amely a felek számára is meghatározza a törvényi lehetőség igénybevételének a módját) egységes abban, hogy csak a felek szabad elhatározáson alapuló és végleges egyező akaratnyilvánítását emeli bizonyítékká, továbbá, hogy a befolyásmentesség megítélését teljesen a bíróságra bízza. Bizonyos értelemben kettéválik viszont a véglegesség értékelésének a kérdésében, felállítva ezzel a megegyezéses bontás két variánsát is. Nevezetesen a második bekezdés a) pont szerintit, amikor a járulékos kérdésekben való egyezségkötést és annak a bíróság általi jóváhagyását, továbbá a (2) bekezdés b) szerintit, amikor a legalább hároméves külön lakásban különélést és a közös gyermek(ek) elhelyezése, tartása - az ő érdekeinek megfelelő - rendezésének az igazolását írja elő a felek akarategysége véglegességének tekintendő minimális (és a bíróság belátása szerint elegendő) követelményeként.

Jogszabályi rendelkezés segédletének a hiányában kérdésként merülhet fel a jogalkalmazókban, hogy a befolyásmentesség miként, milyen vizsgálódás eredményeként állapítható meg. Nem kifogásolt bírói gyakorlat, hogy ha a perben ennek ellenkezőjére nem merül fel adat, a felek akarategységét a házasság felbontására szabad elhatározáson alapulónak lehet és kell tekinteni. Természetesen a felek bontásra irányuló egyező akaratnyilvánításának a megítélése a személyes meghallgatásukat nélkülözhetetlenné teszi. A házasfelek személyes nyilatkozata nélkül (és azt a közvetlenség elvének megfelelően értékelve) nem lehet sem elhatározásuk befolyásmentességére, sem véglegességére megalapozott következtetést levonni. Lévén a személyes nyilatkozat az elsődleges bizonyítási eszköz a megegyezéses bontás törvényi feltételeinek tisztázására, a felek személyes megjelenése és meghallgatása nélkül a megegyezéses bontás kizárt. Az akarategység kifejezését - amelynek határozottnak és egyértelműnek kell lennie - azonban a törvény nem köti alakszerűséghez.

A felek személyes nyilatkozatán (és esetleg tanúk vallomásán) kívül az a) vagy b) szerinti törvényi feltételek megvalósulása - amellett, hogy a megegyezéses bontás elengedhetetlen vagylagos kellékei - egyben a felek egyező akaratnyilvánítása befolyásmentességének és véglegességének alátámasztására is alkalmasak. A végleges jelleg megítélése szempontjából tulajdonképpen a törvény alapján, ám a befolyásmentességre is nyilván következtetni lehet a járulékos kérdések békés és mindenre kiterjedő közös rendezéséből, avagy a nyilvánvaló tartós különélésből - a gyermek sorsának az ő érdekének megfelelő egyetértő rendezése mellett.

Általában a megegyezéses bontással kapcsolatban két körülményt még feltétlenül ki kell emelni:

Egyrészt, hogy a házasfelek az egyező akaratnyilvánításukat nem feltétlenül a keresetlevélben kell előterjesszék, hanem megtehetik ezt az eljárás során bármikor. Tehát áttérhetnek az úgynevezett tényállásos bontásról az úgynevezett megegyezéses bontásra.

Másrészt, hogy ezekben a perekben is akkor lehet és kell a keresetet elutasítani, ha a bizonyítás azt mutatja, hogy még van remény a házasság megmentésére. Tehát a bíróság mérlegelési lehetőségének a körülhatárolása közel sem jelenti azt, hogy a bontásra irányuló megegyezés és a járulékos kérdések törvényben megkívánt rendezésének, vagy a hároméves - különlakásos különélésnek a megvalósulása esetén a bíróságnak a házasságot feltétel nélkül fel kellene bontania.

A megegyezéses bontás két vagylagos változata közül az a) pont alapján az ott felsorolt kérdésekben (pertárgyakban) való egyezségkötés és azok bírósági jóváhagyása teszi véglegesnek tekinthetővé a házastársaknak a bontás iránti akarategységét. Tulajdonképpen egyezséggel rendezendő kötelező keresethalmazat van, míg az úgynevezett tényállásos bontásban a Pp. 282. §-a és a 292. §-a szerinti pertárgy-kapcsolás csak kívánatos lehetőség, de nem kizárt egyedül a házasság felbontására sem a per folyamatban léte. A megegyezéses bontás a) pont szerinti változatánál - az ingatlan közös tulajdonának a megszüntetésén kívül - kötelező valamennyi, az adott ügyben felmerülhető járulékos kérdés akkénti peresítése, hogy azokban a felek egyezsége és annak a bíróság általi jóváhagyása a bontás feltétele, mégpedig a Pp. 290. § (2) bekezdésében írt eljárásjogi rendelkezéssel összhangban.

Akkor, ha az adott ügy sajátossága miatt nincs mód valamennyi járulékos kérdés bírói végzéssel jóváhagyott egyezséggel történő rendezésére, a megegyezéses bontás nem, csak az úgynevezett tényállásos lehetséges.

Ilyenkor a bontó ítélet a feldúltsághoz vezető folyamat teljes feltáráson kell alapuljon, és a felek megegyezése a bontás tekintetében csak eljárásjogi (kereset-viszontkereset) egyetértésnek minősülhet. Ha a megegyezéses bontásnak az az akadálya, hogy nem lehet valamennyi járulékos kérdést a törvényi feltételként megkívánt módon rendezni (mert például a felek megegyezése valamelyik kérdésben jogszabálysértő), a tényállás feltárása mellett, az egyezség jóváhagyásának a megtagadása után, a vonatkozó pertárgyban is a bíróság ítélettel dönt.

Ha a felek a házasság felbontását a Csjt. 18. § (2) bekezdés a) pontja figyelembevételével kérik, értelemszerűen nyomban meg kell jelölniük, hogy az adott esetben - a törvényi rendelkezésekhez képest - mire terjedhet ki az egyezségkötési kötelezettségük. Van-e gyermekük, lakásuk stb. Csatolni kell a vonatkozó okiratokat is. (Megjegyzendő, hogy általában tartalmaznia kell a kapcsolható pertárgyakra vonatkozó adatokat és csatolni kell - az eljárásjogi rendelkezéseknek megfelelő okiratokat.) Ezen túl már az egyezség megkötését megelőző és a 4/1987. (VI. 14.) IM rendelet 2. § (1) bekezdésén alapuló kötelezettségük, hogy a keresetlevélhez csatolják a házassági vagyonjogi igények rendezésével kapcsolatos megállapodásukat is. A hivatkozott jogszabályhely (2) bekezdéséből következően nincs azonban ilyen kötelezettségük, ha a közös vagyon csak ingóságokból áll, és azt foganatba ment módon megosztották. Ekkor csak ezt a tényt kell a keresetlevélben feltüntetniük.

Általában az egyezségek tartalmát illetően a gyakorlatban a legtöbb gondot a házassági vagyonjogi igények rendezésére vonatkozó egyezség okozza. Ennek - a Csjt. 18. § (2) bekezdés a) pontjában írt, a közös tulajdon megszüntetése kérdésének a kivételével - át kell fognia a házassági vagyonjogi igények egészét (aktív vagyon, passzív vagyon, megtérítési igények, különvagyoni követelések stb.). A törvényi rendelkezések helyes értelmezése szerint ki kell terjednie az ingatlannal (ingatlanokkal) kapcsolatos tulajdoni hányadok kérdésére is, hiszen ez nem az ingatlan közös tulajdona megszüntetése, hanem házassági vagyonjogi igény ami a Csjt. 27-28. §-án avagy 31. § (2) bekezdésén alapul. (Eltérvén az ingatlan közös tulajdona megszüntetésétől, amit alapvetően a Ptk. szabályoz.)

(Tipikus esete a tulajdoni arányok vitatásának a vegyült vagyonokból szerzett ingatlan, amikor a bejegyzett tulajdoni arányok a vegyült vagyonok arányát nem tükrözik. Avagy valamelyik fél különvagyoni ingatlanára fordított közös vagyoni költekezés, amely esetben még az is vitás, hogy milyen jellegű volt a beruházás, ezért a megtérítés tulajdoni hányaddal, vagy netán csupán pénzzel történjék. Gyakori a vagyonközösség ideje alatt szerzett ingatlan csak az egyik fél tulajdonakénti bejegyzése is, amellett, hogy a közös vagy különvagyonból szerzés részben vagy teljes egészében vitás. A kimerítő felsorolás helyett, és a példálódzó után az hangsúlyozandó, hogy ha hasonló kérdések egyezséggel való rendezése a bontóperben elmarad, és az egyezség megkötése csupán az ingóságokra terjed ki, egyrészt a törvényhozói szándéktól eltérő a házassági vagyonjogi igények jelentősebb részének rendezése nélkül történik meg a házasság felbontása, másrészt a házassági vagyonjogi igények egységes és mindenre kiterjedő kívánalmát is a hiányos egyezség sérti.)

A házassági vagyonjogi viszonyok megegyezéses bontóperben való rendezésére irányuló egyezséget illetően Csjt.-n kívül a már hivatkozott 4/1987. (VI. 14.) IM rendelet 2. §-a is tartalmaz rendelkezést. A 2. § (2) bekezdése szerint ha a közös vagyon csak ingóságokból állt, ezt pedig a felek már ténylegesen megosztották és nincs egymással szemben semmi egyéb házassági vagyonjogi igényük, csak az ingóságok megosztásának a tényét és a további házassági vagyonjogi igény teljes kizárását kell az egyezségnek tartalmaznia.

A vagyonjogi megállapodásoknál az esetleges értékaránytalanság és joglemondás indokát célszerű jegyzőkönyvben rögzíteni.

Kérdéses lehet mind a felek, mind a jogalkalmazók számára az 1995. július 4-től hatályos, és az 1995. évi XXXI. törvény által bevezetett, a Csjt. 72. § (2) bekezdés második fordulata alá eső közös szülői felügyelet esetén, hogy az egyezségnek - a gyermek valamelyik szülőnél történő elhelyezése és a közös szülői felügyelet tényén kívül - mit kell tartalmaznia. A 12/1995. (VI. 22.) IM rendelet 1. §-a sem tartalmaz e tekintetben kellő eligazítást, hiszen csak általában megkívánja a szülők nyilatkozatát az együttműködés mikéntjéről, különös tekintettel a gondozási, nevelési tevékenység ellátására.

Ilyen szabályozás mellett az látszik helyénvalónak, ha a bíróság egyezségbe foglalja a közös szülői felügyelet gyakorlásával kapcsolatban azt, amit a felek egyöntetűen kívánnak. Egyebekben elegendő csak a szülők elképzeléseiről, gyakorlatukról való megnyilatkoztatásuk. A jóváhagyás feltételei - a gyermek érdeke, megfelelő együttműködés - a szülők nyilatkozatából kiderül, és ha az tűnne ki, hogy a megfelelő együttműködés hiányzik, a jóváhagyás feltételei amúgy sem állanak fenn.

Miként általában a bontással, úgy a megegyezéses bontással és ezzel összefüggésben a felek egyezségének jóváhagyásával kapcsolatban is tartalmaz a Legfelsőbb Bíróság - hatályon kívül helyezett - 9. számú Irányelve a hatályos jogszabályokhoz képest is irányadó szempontokat, és ezeket a Legfelsőbb Bíróság számtalan eseti döntése bontja ki. (Pontos megjelölésük ugyan nem mindenkor feltétlenül indokolt, de lényegi iránymutatásaik a jogalkalmazók számára mindenképpen hasznosíthatóak.)

Az egyezség jóváhagyásánál a bíróságnak tájékoztatni kell a feleket a kiskorú gyermekük és saját jogaikról, aminek különösen akkor van jelentősége, ha a tervezett egyezség valamelyik félre vagy a gyermekre hátrányosnak tűnik. (Természetesen a családjogi jogviszonyokkal összhangban álló engedmények joglemondás, az egyezség jóváhagyását önmagában még nem zárja ki.)

(Bár a bíróság tájékoztatási kötelezettségét alapvetően a Pp. 3. § (1) bekezdése szabályozza, amely csak a jogi képviselő nélkül eljáró fél perbeli jogainak helyes gyakorlását illetően ró a bíróságra tájékoztatási kötelezettséget, ezt nem lehet szorosan értelmezni, hanem a családjogi perek sajátosságaihoz - a vonatkozó anyagjogi és eljárásjogi szabályokhoz - kell igazítani.)

Értelemszerűen a Pp. 148. § (2) bekezdése - az egyezségnek a jogszabályokkal összhangban állása - az, ami a jóváhagyást lehetővé teszi, és amely eljárásjogi rendelkezést a Csjt., az ahhoz kapcsolódó bírói jogalkotás, a családjogi tartalmú egyéb jogszabályok, továbbá a családjogi jogviszonyok rendezésével szorosan összefüggő, de szűk értelemben más jogághoz tartozó rendelkezések (például polgári joghoz, lakásügyi jogszabályhoz, társasági joghoz) töltenek meg tartalommal. (Ez is, illetőleg az anyagi jogi és eljárásjogi rendelkezések szoros kapcsolata is mutatja, hogy a jogalkalmazó számára a konkrét esetben meglehetősen nehéz feladat az alkalmazandó joganyag körülhatárolása.)

A bíróság által jóváhagyott egyezségnek a bírói ítélettel azonos hatálya van. Ebből következik, hogy jogi eszközökkel szükség esetén kikényszeríthetőnek kell lennie, illetőleg önkéntes teljesítéskor is a végrehajtásra egyértelműen alkalmasnak. Így a jóváhagyásnál a végrehajthatóság elengedhetetlen szempont. Bármennyire is keretjellegűek a családjogi szabályok és tág a mérlegelés, illetőleg a felek rendelkezési jogának a lehetősége, jóváhagyni csak határozott, konkrét, egyértelmű és végrehajtható egyezséget lehet.

Rendkívül fontos, hogy pontosan meg legyen határozva a jóváhagyandó egyezségben a kötelezettség teljesítésének a határideje és ne tartalmazzon bizonytalan, teljesíthetetlen feltételeket.

A jóváhagyásnál a körültekintés azért is indokolt, mert az első fokon jogerőre emelkedett végzés ellen nincs helye felülvizsgálatnak [Pp. 271. § (1) a)]. Lehetőség van viszont a jóváhagyott egyezség megváltoztatására perújítási eljárásban (Pp. 262. §), avagy akarat - hiba címén a Ptk. szerinti megtámadásra (tévedés, kényszer, megtévesztés).

Az egyezségek jóváhagyásánál a kiskorú gyermek(ek) érdekét különös gonddal kell vizsgálni.

A gyermekelhelyezési, kapcsolattartási egyezségek jóváhagyását illetően felmerülhet, hogy a szülők egyetértése esetén szükséges-e a 14. életévét betöltött gyermek akaratának egyéb módon való megismerése. A bírói gyakorlat a Csjt. 74. § utolsó fordulata alkalmazásával általában úgy foglal állást, hogy a gyermek akaratára a szülők egyetértő nyilatkozatából is megalapozott következtetés vonható. Természetesen ha a szülők egyező nyilatkozata a gyermek óhaját illetően a per adatai alapján kétséges, akkor a gyermek - szakértő általi vagy közvetlen - meghallgatását is foganatosítani kell.

A megegyezéses bontásnak a (2) bekezdés b) pontja szerinti fordulata - nyilván hazai lakáskörülményeink miatt - a jogalkalmazás során nagyon ritkán merül fel.

A jogalkotói szándék az volt, hogy a tartós és objektív körülményekben is megnyilvánuló különélésnek a felek bontásra irányuló akarategysége megítélésekor olyan kiemelt jelentőséget kell tulajdonítani, ami a bontással kapcsolatos egyező akaratnyilvánítás véglegességét bizonyíthatja.

Lényeges, hogy nemcsak a különélésnek, hanem a külön-külön lakásban való különélésnek kell legalább háromévesnek lennie ahhoz, hogy a megegyezéses bontás b) pontos változata alkalmazható legyen. Tehát nem önmagában csak a különélés időtartama, hanem ennek megvalósulási módja: a tárgyi feltételek szempontjából is realizálódott teljes elkülönülés, új életfeltételek kialakítása az, ami a házastársak bontási szándékának véglegességére utalhat. A külön lakásban való élés éppen ezért a per során bizonyítandó tény.

Ha viszont legalább hároméves - különlakásos különélés bizonyított, - a járulékos kérdések perbevitele - az a pontos variánstól eltérően - szükségtelen. Csupán annak igazolását kívánja meg a törvény, hogy közös kiskorú gyermekük elhelyezését és tartását a felek - a gyermek érdekének megfelelően - rendezték.

A rendezés mikéntje sem kötött. Ez történhet korábbi perben hozott ítélettel, vagy megkötött egyezséggel, peren kívül írásba foglalt egyezséggel, de akár szóbeli megállapodással, ráutalással is megvalósulhat. Ami pedig az igazolást illeti, az a rendezés módjától függ. Ítélet, egyezség esetén annak felmutatása (vagy más okirat), szóbeli megállapodásos vagy ráutaló magatartásos rendezés esetén a szavahihető felek hitelt érdemlő előadása (esetleg tanúk vallomása) tanúsíthatja a gyermeki érdeknek megfelelő rendezés tényét.

Természetesen az nem kizárt, hogy a felek a szóbeli vagy hallgatólagos megállapodásukat a bontóperben mégis egyezségbe foglalják. Sőt bizonyos szempontból - például mert más hatóság a gyermekelhelyezés kérdésének okiratban foglalt rendezését kívánja meg - ez célszerű is.

BH1983. 120. A közös tulajdon megszüntetésére vonatkozó egyezség jóváhagyása

BH1985. 63. A házasság felbontására irányuló egyező akaratnyilvánítás

BH1978. 282. A házastársaknak a házasság felbontására irányuló egyező akaratnyilvánítása

BH1992. 252. A volt házastársak tervezett egyezségkötésének irányadó tájékoztatási kötelezettség

BH1992. 178. A bíróság előtt a közös tulajdon megszüntetése tárgyában kötött egyezség végrehajthatósága

BH1982. 144. A vállalás vizsgálata az egyezség jóváhagyása előtt

BH1989. 18. Az egyezség jóváhagyásához szükséges feltételek fennállásának vizsgálata

BH1992. 586. A házasság egyező akaratnyilvánításon alapuló felbontásának törvényi feltételeként jelentkező egyezség jóváhagyásának szempontjai

(3) A felek tartós jogviszonyát rendező egyezség megváltoztatását az egyezség jóváhagyásától számított két éven belül a bíróságtól - az egyéb törvényes feltételek megléte esetén is - csak akkor lehet kérni, ha az a felek kiskorú gyermekének érdekét szolgálja, illetve, ha a körülmények változása folytán a megállapodás valamelyik fél érdekét súlyosan sérti.

Bár szerkezetileg a házasság felbontásánál szabályozza a törvény, de nemcsak a bontóperben, hanem az egyéb (gyermekelhelyezés, gyermektartás) perekben megkötött és tartós családjogi jogviszonyt rendező egyezségekre is vonatkozik az a tilalom, amely a jóváhagyástól számított két éven belül az egyezség megváltoztatását - az egyéb törvényes feltételek megléte esetén is - csak a felek közös kiskorú gyermeke érdekében, vagy akkor teszi lehetővé ha a körülmények megváltozása folytán az egyezség valamelyik fél érdekét súlyosan sérti.

Tartós családjogi jogviszonyok: a gyermekelhelyezés, a szülő és a gyermek közötti kapcsolattartás, a tartás és a lakáshasználat.

Nem tartós családjogi jogviszony a házastársi közös vagyon megosztása és a házastársi közös lakás használatának a Csjt. 31/B. § (6) bekezdése szerinti rendezése esetén (a bérlőtársi jogviszony megszüntetése lakáscserére kötelezéssel) sem alkalmazható - egyébként értelemszerűen - a Csjt. 18. § (3) bekezdése. (Ezt a lakáscserére kötelezés lehetőségét szabályzó jogszabályhely utolsó mondata egyébként kifejezetten ki is mondja.)

A tartós családjogi jogviszonyokra vonatkozó egyezségek két éven belüli megváltoztatásának szigorú feltételei azért jelentősek, mert olyan perkategóriákat érintenek, amelyeknél - éppen a jogviszony tartós jellege miatt - gyakorlatilag nincs ítélt dolog. Ezekben a perekben az anyagi jog - különösen a körülmények megváltozásakor - kifejezetten megengedi, szabályozza a megváltoztatás lehetőség [Csjt. 69. §, 72/A. § (2)]. Ezen szigorít a Csjt. 18. § (3) bekezdése azokban az esetekben, és kétéves határidőn belül, mikor a tartós jogviszonyokat bírói egyezséggel a felek maguk rendezik és nem a bíróság ítélettel.

Az időhatár értelmezésénél annak van szerepe, hogy az egyezség bíróság általi jóváhagyásától számítva a megváltoztatást igénylő fél az erre irányuló kérelmét mikor, két éven belül, avagy azon túl terjeszti-e elő.

A két éven belüliség az eredeti egyezség jóváhagyása és az annak megváltoztatására irányuló kereset előterjesztése közötti időt jelenti. Tehát a megváltoztatásra irányuló kérelem elbírálásának időpontjától és a vonatkozó per tartamától függetlenül a Csjt. 18. § (3) bekezdése szerinti szigorú feltételek alkalmazandók, ha az igénylő a keresetét a jóváhagyástól számított két éven belül előterjeszti.

Az adott időhatáron belüli szigorítás pedig azt jelenti, hogy a megváltoztatásnak mintegy kétirányú a feltételrendszere. Egyrészt azok a feltételek kellenek, amelyek egyébként is szükségesek a tartós jogviszony rendezésének a megváltoztatásához [például gyermekelhelyezésnél Csjt. 72/A. § (2) bekezdés; tartásnál Csjt. 69. §; lakáshasználatnál Ptk. 241. §]. Másrészt, amit a Csjt. 18. § (3) bekezdése tartalmaz: az, hogy a megváltoztatás a felek közös kiskorú gyermekének az érdekét szolgálja, vagy (és) a körülmények változása folytán az eredeti egyezség fenntartása valamelyik fél érdekét súlyosan sértse.

E kétirányú feltételrendszer együttes fennállása kell ahhoz, hogy a tartós jogviszony megváltoztatására irányuló két éven belül kereset eredményre vezessen. Fontos azt is kiemelni, hogy a Csjt. 18. § (3) bekezdésében írt súlyos érdeksérelem vizsgálatakor a hangsúly az érdeksérelem súlyosságán van. Nem a megváltoztatást igénylő fél szubjektív megítélése szerint, hanem objektíve kell a körülményváltozások miatt olyan helyzetnek fennállnia, amelyre figyelemmel az eredeti egyezség megváltoztatása nélkül valamelyik fél súlyos érdeksérelmet szenvedne.

A gyermeket illetően a törvény viszont nem a súlyos érdeksérelmet, hanem azt kívánja meg a megváltoztatás feltételéül, hogy az a gyermek érdekét szolgálja [ennek az lehet az oka, hogy a gyermek érdekének a törvény - szellemében és tételesen is, például Csjt. 1. § (2) bekezdése - mindenkor kiemelt jelentőséget tulajdonít].

Így viszont a gyermekelhelyezés megváltoztatása iránti perek elbírálásakor - a szabályozás mikéntjéhez képest és a gyermeki érdek szempontjából, amely az elbírálásakor irányadó kell legyen - valójában nincs számottevő különbség az egyezség jóváhagyásától számított két éven belül indított és az egyéb perek között (lásd a lenti irányelvet is).

Mindezek után elhatárolásnak csupán azt lehet tekinteni, hogy az egyezség jóváhagyását követő két éven belül induló gyermekelhelyezés megváltoztatása iránti perekben az egyébként is elvárt fokozott gondosságon felül is rendkívül fokozott gondossággal kell a bizonyítást lefolytatni, a körülményváltozásokat, azoknak a gyermekre gyakorolt hatását és a gyermeki érdeket vizsgálni.

17. számú Irányelv (módosította a 24. számú Irányelv) a gyermek elhelyezésével kapcsolatos szempontokról

PK 8. szám A tulajdonostársak egyet nem értése a közös tulajdonban álló dolog birtoklása és használata (hasznosítása) kérdésében

PK 279. szám A házasság felbontását követően az egyik volt házastárs különvagyonában vagy közös tulajdonában levő ingatlannak (lakásnak) a másik volt házastárs által történő használata

BH1998. 132. A volt házastársak tartós jogviszonyát rendező egyezség megváltoztatásának feltételei

BH2000. 16. I. A közös lakóházingatlan használatára vonatkozó bontóperbeli egyezséget követő változások értékelése [Csjt. 18. § (3) bek., Ptk. 140. § (1) bek.].

BH1998. 132. I. A volt házastársak tartós jogviszonyát rendező egyezség megváltoztatásának feltételeit az annak jóváhagyásától számított két éven belül előterjesztett kereset esetén a bíróság akkor is a Csjt. 18. §-ának (3) bekezdésében megszabott többletfeltételek alapján vizsgálja, ha döntését később hozza meg.

BH1994. 543. A gyermekelhelyezés megváltoztatásánál értéktelendő körülmények [Csjt. 18. § (3) bek., 76. § (2) bek.]

BH1992. 586. A házasság egyező akaratnyilvánításon alapuló felbontásának törvényi feltételeként jelentkező egyezség jóváhagyásának szempontjai [Csjt. 18. § (2) bek., Pp. 148. § (2) bek.].

BH1985. 63. A házasság felbontására irányuló egyező akaratnyilvánítást a törvény alakszerűséghez nem köti. A nyilatkozatnak azonban kifejezettnek és egyértelműnek kell lennie. Az alperesnek az a nyilatkozata, hogy a házasság felbontásához hozzájárul, ilyennek nem tekinthető. A házassági perben a felek személyes meghallgatásának nemcsak a békítés megkísérlése végett van jelentősége, hanem azért is, mert az egyező akaratnyilvánítás őszinteségéről, véglegességéről, megfontoltságáról és befolyásmentességéről a bíróság elsősorban a házastársak személyes nyilatkozata alapján győződhet meg [Csjt. 18. § (1) bek., Pp. 285. § (1) és (2) bek., 9. sz. Irányelv 4. pont].

BH1983. 120. II. A házasság egyező akarat-nyilvántartás alapján történő felbontására irányuló nyilatkozatot a feleknek személyesen kell a bíróság előtt megtenniük. Nem elég tehát, ha az alperes a keresetlevélre úgy nyilatkozik, hogy a házasság felbontását nem ellenzi, vagy azt maga is kéri. A felek személyes megjelenésének nemcsak a békítés megkísérlése végett van jelentősége, hanem azért is, mert az egyező akaratnyilvánítás őszinteségéről, véglegességéről és befolyásmentességéről a bíróság elsősorban a házastársak személyes nyilatkozata alapján győződhet meg [Csjt. 18. § (1) bek., 9. sz. Irányelv 4. pont].

BH1982. 466. II. Rövid tartamú különélés esetén a bíróságnak a bontóperben fokozottan kell vizsgálnia a házastársak közötti viszony minden jelentős mozzanatát [Csjt. 18. § (1) bek., 9. sz. Irányelv 5. pont].

BH1982. 378. Házassági bontóperben kötött olyan egyezség, amelyben az egyik házastárs vállalja, hogy a közös lakásból más lakás biztosítása nélkül kiköltözik, csak akkor hagyható jóvá, ha a bíróság tisztázza azt is, hogy a lakás kiürítését vállaló házastárs e kötelezettségének miként tud eleget tenni, hová fog költözni. Az egyezséget jóváhagyó végzésben a bíróságnak meg kell állapítania, hogy a lakásban jogcím nélkül tartózkodó személy a lakásrendelet alapján tarthat-e igényt elhelyezésére, ha igen, milyenre [Pp. 148. § (2) bek., Csjt. 18. § (1) bek., 1/1971. (II. 8.) Korm. sz. r. 125. §, 9. sz. Irányelv 4) pont, PK 386. sz.].

BH1982. 242. I. A házasság egyező akaratnyilvánítás alapján történő felbontása esetén a bíróságnak az egyezség jóváhagyása előtt a feleket tájékoztatnia kell az őket megillető jogokról (Csjt. 18. §, 9. sz. Irányelv 4. p.).

BH1982. 191. I. Ajándék visszakövetelése esetén a házasélet megromlására vezető okok feltárása akkor is szükséges lehet, ha a házastársak a házasság felbontását egyező akaratnyilvánításuk alapján kérik [Ptk. 582. § (3) bek., Csjt. 18. §].

BH1981. 508. A másodfokú bíróság lényeges eljárásjogi szabálysértés esetén sem helyezheti hatályon kívül az első fokú bíróságnak házasságot felbontó jogerős ítéleti rendelkezését [Csjt. 18. §, 7/1974. (VI. 27.) IM sz. r. 25. §, PK. 406. sz.].

BH1981. 319. II. Ha a házastársak a házasság felbontását egyező akaratnyilvánítással kérik, de a közös lakás használata kérdésében történt megegyezésük jogszabálysértő, a bíróságnak e tekintetben az egyezség jóváhagyását meg kell tagadnia és a szükséges tényállás felderítése után ítélettel kell döntenie a lakáshasználat tárgyában is [Csjt. 18. §, Pp. 128. § (2) bek.].

BH1981. 68. I. A bíróság a házasság felbontása iránt indított perben nem hagyhatja jóvá azt az egyezséget, amely az egyik félre nyilvánvalóan hátrányos [Pp. 148. §. (2) bek., Csjt. 18. §, 9. sz Irányelv 4. pont, PK 391. sz.]

BH1978. 282. Ha a házastársaknak a házasság felbontására irányuló egyező akaratnyilvánítását a bíróság nem tartja kellően megalapozottnak, a kereset elutasítására annak következtében kerülhet sor, hogy a házasélet közöttük teljesen és helyrehozhatatlanul nem romlott meg. Ezt megelőzően azonban a bontásra irányuló egyező akaratnyilvánítás őszinteségét megerősíteni kívánó, a végérvényes elhidegülés bekövetkeztére utaló bizonyítást a bíróságnak le kell folytatnia (Csjt. 18. §, 9. sz. Irányelv 4. pont).

BH1978. 30. II. Ha a felek házasság felbontását egyező akaratnyilvánítással kérték, a bíróság addig nemdönthet a házasság felbontása felől, amíg a Csjt. 18. §-ának (1) bekezdésében említett valamennyi kérdésben nem jött létre egyezség, és azt a bíróság nem hagyta jóvá, illetőleg amíg ezek a kérdések döntésre nem váltak alkalmassá. Az utóbbi esetben a házasság felbontásával együtt kell dönteni az említett kérdésekben [Csjt. 18. § (1) bek., 7/1974. (VI. 27.) IM sz. r. 25. §].

BH1978. 25. A házastársaknak a házassági bontóperben kötött olyan tartalmú egyezségét, amely szerint az egész lakás kizárólagos használatára az egyik házastárs lesz jogosult, a másik házastárs elhelyezéséről pedig - jóhiszeműsége folytán - a lakásügyi hatóság köteles gondoskodni, a bíróság nem hagyhatja jóvá. - Annak nincs akadálya, hogy jóváhagyó végzésében a bíróság mondja ki azt, hogy a távozásra kötelezett házastárs elhelyezéséről a lakásügyi hatóság köteles gondoskodni, de csak akkor, ha a tényállás felderítése után meggyőződik arról, hogy az egyezség megfelel a jogszabályoknak és a felek méltányos érdekeinek [Csjt. 18. § (1) bek., Pp. 148. § (2) bek.].

BH1978. 24. I. A bíróság a házastársaknak a lakás használata tekintetében kötött egyezségét nem hagyhatja jóvá annak tisztázása nélkül, hogy miért mond le kárpótlás nélkül a gyermekét a jövőben egyedül nevelő fél a volt közös lakáson fennálló bérleti jogviszonyáról [Csjt. 18. § (1) bek., 31. § (6) bek., Pp. 148. § (2) bek.].

BH1977. 547. A bíróság a gyermek és a szülő közötti érintkezés (a gyermek láthatása) kérdésében felmerült vitában ítélettel csak akkor dönthet, ha a házassági bontóper a házastársak egyező akaratnyilvánítása alapján folyik, és a gyermekkel való érintkezés bírósági rendezése iránt a felek kérelmet terjesztettek elő [Csjt. 92. § (1) bek., 18. § (1) bek., Csjté. 14. §].

BH1976. 409. A házasság felbontása felől - ha azt a felek egyező akaratnyilvánításuk alapján kérték - a bíróság nem dönthet addig, amíg a Csjt. 18. §-ának (1) bekezdésében említett valamennyi kérdésben nem jött létre egyezség és azt a bíróság nem hagyta jóvá, - illetőleg amíg ezek a kérdések nem váltak döntésre alkalmassá [Csjt. 18. § (1) bek., 7/1974. (VI. 27.) IM rendelet 25. §, 9. sz. Irányelv 4. pont].

BH1976. 263. II. A bíróság a szülő és gyermek közötti érintkezés (láthatás) kérdését akkor rendezheti, amikor a felek egyező akaratnyilvánításuk alapján kérik a házasság felbontását (Csjt. 18. §).

BH1976. 261. I. A házasság felbontásánál a tartós különélés mellett jelentősége van annak is, hogy a különélés tényéből, tartamából, a kísérő körülményekből kétségtelenül következtetni lehet-e arra, hogy nincs többé remény az életközösség helyreállítására [Csjt. 18. § (1) bek., 9. sz. Irányelv 5. pont].

BH1976. 260. I. A házasság felbontásának egyező akaratnyilvánítás alapján való kérése esetében a bíróság mindaddig nem dönthet a házasság felbontása kérdésében, amíg a Csjt. 18. §-ának (1) bekezdésében említett valamennyi kérdésben nem kötöttek a felek a bíróság által jóváhagyott egyezséget, illetőleg amíg ezek a kérdések nem váltak döntésre alkalmassá, mely esetben a bíróságnak ezekben a kérdésekben a házasság felbontásával együtt kell döntenie [Csjt. 18. § (1) bek., 7/1974. (VI. 27.) IM rendelet 25. §, 9. sz. Irányelv].

Átmeneti rendelkezések

Csjté. 51. § Olyan semmisségi vagy megtámadási ok alapján, amelyet a Csjt. érvénytelenségi oknak el nem ismer, a házasságot csak akkor lehet semmisnek, illetőleg érvénytelennek nyilvánítani, ha a keresetet a Csjt. hatálybalépése előtt megindították.

Csjté. 52. § A házasságot a Csjt. hatálybalépése előtt keletkezett tény miatt is csak akkor lehet felbontani, ha a felbontásnak a Csjt. 18. §-ában meghatározott komoly és alapos oka állapítható meg.

Vhr. 6. § (1) A Csjt. 18. §-ának rendelkezéseit a folyamatban levő ügyekben is alkalmazni kell, ha az elsőfokú bíróság a Csjt. hatálybalépéséig még nem hozott ítéletet.

(2) A pert a korábbi jogszabályok szerint kell folytatni és befejezni, ha az elsőfokú bíróság a Csjt. hatálybalépése előtt ítéletet hozott.

(3) Az ítélet hatályon kívül helyezése esetében az elsőfokú bíróság az új eljárásban az új jogszabályok alapján jár el.

Vhr. 25-26. §

BH1981. 508. A másodfokú bíróság lényeges eljárásjogi szabálysértés esetén sem helyezheti hatályon kívül az első fokú bíróságnak házasságot felbontó jogerős ítéleti rendelkezését [Csjt. 18. §, 7/1974. (VI. 27.) IM sz. r. 25. §, PK. 406. sz.].

BH1978. 30. II. Ha a felek házasság felbontását egyező akaratnyilvánítással kérték, a bíróság addig nemdönthet a házasság felbontása felől, amíg a Csjt. 18. §-ának (1) bekezdésében említett valamennyi kérdésben nem jött létre egyezség, és azt a bíróság nem hagyta jóvá, illetőleg amíg ezek a kérdések döntésre nem váltak alkalmassá. Az utóbbi esetben a házasság felbontásával együtt kell dönteni az említett kérdésekben [Csjt. 18. § (1) bek., 7/1974. (VI. 27.) IM sz. r. 25. §].

BH1976. 409. A házasság felbontása felől - ha azt a felek egyező akaratnyilvánításuk alapján kérték - a bíróság nem dönthet addig, amíg a Csjt. 18. §-ának (1) bekezdésében említett valamennyi kérdésben nem jött létre egyezség és azt a bíróság nem hagyta jóvá, - illetőleg amíg ezek a kérdések nem váltak döntésre alkalmassá [Csjt. 18. § (1) bek., 7/1974. (VI. 27.) IM rendelet 25. §, 9. sz. Irányelv 4. pont].

BH1976. 260. I. A házasság felbontásának egyező akaratnyilvánítás alapján való kérése esetében a bíróság mindaddig nem dönthet a házasság felbontása kérdésében, amíg a Csjt. 18. §-ának (1) bekezdésében említett valamennyi kérdésben nem kötöttek a felek a bíróság által jóváhagyott egyezséget, illetőleg amíg ezek a kérdések nem váltak döntésre alkalmassá, mely esetben a bíróságnak ezekben a kérdésekben a házasság felbontásával együtt kell döntenie [Csjt. 18. § (1) bek., 7/1974. (VI. 27.) IM rendelet 25. §, 9. sz. Irányelv].

BH1982. 242. III. A gyermek láthatása kérdésében nem hagyhatja jóvá a bíróság azt az egyezséget, amely a gyámügyi szabályoknak nem felel meg [1/1974. (VI. 27.) OM sz. r. 55-61. §, 7/1974. (VI. 27.) IM sz. r. 26. §].

BH1977. 331. I. A bíróság nem hagyhat jóvá a gyermek láthatása kérdésében kötött olyan egyezséget, amely nem felel meg a gyámügyi szabályoknak [7/1974. (VI. 27.) IM sz. r. 26. § (1) bek., 1/1974. (VI. 27.) OM sz. r. 58. §].

A házasság felbontása

Csjtr. 2. § (1) Ha a házastársak a házasság felbontását egyező akaratnyilvánítás alapján kérik, a keresetlevélhez csatolniuk kell a közös vagyon megosztására vonatkozó megállapodásukat, kivéve, ha közöttük legalább három éve megszakadt az életközösség és külön lakásban élnek [Csjt. 18. § (2) bek. b) pont].

(2) Ha a közös vagyon kizárólag ingóságokból állt, melyet a házastársak már megosztottak és a birtokbaadás is megtörtént, az egyezségnek csak azt kell tartalmaznia, hogy a házastársaknak egymással szemben a házastársi közös vagyon megosztásával kapcsolatban további követelésük nincs.

Csjtr. 40. § (1) A Csjt. 18. §-ának (1)-(2) bekezdését a Tv. hatálybalépése után indult ügyekben kell alkalmazni.

(2) A Csjt. 18. §-ának (3) bekezdését a Tv. hatálybalépése után jóváhagyott egyezség esetében kell alkalmazni.

Csjt. 19. § A házasság felbontása iránt a házastársnak a pert személyesen kell megindítania. Törvényes képviselőjének hozzájárulása nélkül maga indíthat pert a korlátozottan cselekvőképes házastárs is. Ha azonban a házastárs a cselekvőképességet kizáró gondnokság alatt áll, nevében a per indítására a gyámhatóság hozzájárulásával a törvényes képviselő jogosult.

Bár a bontóperekre vonatkozó rendelkezésekből egyébként is nyilvánvaló, hogy anyagi jogi jogosultsága a házastársaknak van, a Csjt. 19. §-a mégis külön is szabályozza a felperesi aktorátust mégpedig úgy, hogy az személyesen a házastársat illeti. Házastárs alatt természetesen bármelyik házasfelet kell érteni, aki a pert a másik házastárs ellen indítja. Eltérően attól a gyakori családjogi jelenségtől, hogy az alperesi pozíciót az eljárásjog határozza meg - és itt utalva családjogban az anyagi jog és az eljárásjog szoros kapcsolatára - a bontópereket illetően az eljárásjog külön ilyen rendelkezést nem tartalmaz Ezt feleslegessé is teszi az anyagi jog jogosultság evidenciája, és a felperesi aktorátus szabályzásának sem e nyilvánvaló ténynek az esetleges kérdéses volta az oka, hanem a személyes rendelkezés kizárólagosságának a hangsúlyozása, illetőleg a személyes rendelkezési joghoz fűződően szükségképp - a cselekvőképesség miatt - felmerülő kérdések rendezése [a Pp. 49. § (1) bekezdése és első és második fordulatának összehangolása].

A személyes rendelkezési jog a bontóperekben olyan széleskörű, hogy - összhangban a Pp. 278. §-ával - az önálló perindítást a Csjt. 19. §-a korlátozottan cselekvőképes házastárs számára is lehetővé teszi. Cselekvőképességet kizáró gondnokság alatt álló házasfél esetén a perindítási jogosultság - a gyámhatóság hozzájárulásával - a törvényes képviselőt illeti.

Természetesen a személyes rendelkezési jog nem korlátozza a házasfelet abban, hogy akár már a keresetlevelét is jogi képviselője útján terjessze elő. Ám személyes megjelenése a Pp. 284. § (3) bekezdése szerint kötelező [kivéve a Pp. 285. § (1) bekezdésében foglaltakat], és ha e kötelezettségének az első tárgyaláson nem tesz eleget, a bíróság a pert a Pp. 285. § (2) bekezdése alapján megszünteti. Ha van jogi képviselője, a folytatólagos tárgyaláson a felperes személyes megjelenése ugyan nem kötelező, de a felperesi aktorátus jelentőségét hangsúlyozza, hogy a folytatólagos tárgyalás elmulasztása is - akár jogi képviselővel, akár személyesen jár el a felperes - a Pp. 288. § (1) bekezdése alapján szintén a per megszüntetését eredményezi. (Eltérően az általános eljárásjogi szabályoktól.)

Keresetétől pedig az eljárás bármely szakában az alperes hozzájárulása nélkül is a felperes bármikor elállhat [Pp. 284. § (2)].

A felperesi mulasztás fenti szankcióinak, illetőleg a felperesi elállás jogkövetkezményeinek az alkalmazását megelőzően azonban az alperesi - esetleges - jognyilatkozatokat feltétlenül gondosan kell vizsgálni.

A bontásra irányuló igény anyagi jogi jogosultságával összefüggésben meg kell még említeni az eljárásjogi rendelkezések közül, hogy ha a per ideje alatt valamelyik fél meghal, az eljárást meg kell szüntetni, és az esetleg már meghozott ítéletet hatályon kívül helyezni (Pp. 289. §).

A nyilvánosság kizárása pedig - a Pp. 7. §-ában írt feltételek nélkül is - a fél (indokolás nélküli) kérelmére bármikor lehetséges [Pp. 284. § (1)]. A pertárgy jellegéből, a per intimitásából adódóan eleve feltételezhető olyan méltánylandó erkölcsjog ami indokolja nemcsak a zárt tárgyalást hanem a határozat kihirdetéséről is a nyilvánosság kizárását.

Az e szakasznál idézett eljárásjogi rendelkezések nemcsak az igény anyagi jogosultságával függnek össze, hanem eszközül szolgálnak a bíróság számára a házasság megmentése érdekében is. Kifejezetten ezt a célt szolgálja a Pp. 285. § (3) bekezdésében írt bírósági békítési tevékenység. Ezt a bíróság belátása szerint bármikor megkísérelheti, és e belátását a peradatokból levont azon következtetésére alapozza, hogy még lát reményt a konfliktusok feloldására, a házasság megmentésére. (Ennek tipikus esete, ha kiderül, a házastárs a pert valójában nem is a bontás eltökélt szándékával indította meg, hanem csupán a konfliktust jelezte, és valójában a házasság harmóniájának a megteremtése, visszaállítása, a másik házastárs kifogásolt magatartása megváltoztatása az általa igazán elérni kívánt cél.)

Arról a Csjt. 18. § (2) bekezdésénél már volt szó, hogy a bíróság békítő tevékenységen nem is csak kifejezetten a házasság megmentését, hanem annak minél kisebb megrázkódtatással való felszámolását (megegyezés elősegítése) is érteni kell.

PK 210. szám A házassági bontóperben hozott elutasító határozat megfellebbezése

PK 212. szám A felperes elállása a keresettől a házassági perben az alperes ellenkérelmének előterjesztése előtt

Csjt. 20. § Bírósági felbontás esetében a házasság a felbontást kimondó ítélet jogerőre emelkedésének napján szűnik meg.

E szakasz magyarázata sem nélkülözheti - az anyagi jog és az eljárásjog már többször idézett szoros összefüggése miatt - viszonylag sok eljárásjogi rendelkezés felhívását. Hiszen például már a bontóperi ítélet jogerőre emelkedésével kapcsolatban - ami az értelmezéshez feltétlenül szükséges - a Pp. XV. § az általánostól némileg eltérő rendelkezéseket tartalmaz.

Nevezetesen az elsőfokú bíróság fellebbezéssel nem támadott ítélete csak a fellebbezési határidő utolsó napjától számított 15. nap elteltével emelkedik jogerőre [Pp. 290. § (6)]. Ez a rendelkezés egyébként összefügg az igazolási kérelemnek a Pp. 288. § (2) bekezdésében írt különös feltételeivel.

Ha viszont a felek a fellebbezési jogukról az ítélet kihirdetése után együttesen lemondanak, a jogerő - az általános szabályoknak megfelelően - a kölcsönös lemondás bejelentését követő napon beáll [Pp. 228. § (2)].

Szintén az általános szabályok szerint alakul a jogerő, amikor a bontó rendelkezésről - fellebbezés miatt - a másodfokú bíróság dönt [Pp. 228. § (1)]. Meg kell azonban említeni a fellebbezés lehetőségével összefüggésben (és a perbeli aktorátust érintően is), hogy a házassági bontóperekben hozott elutasító határozatot az alperes akkor is megfellebbezheti, ha a házasság felbontását ellenezte (lásd a lenti PK-t).

A bontó ítélet jogerőre emelkedésének elsődleges jelentősége, hogy ezzel - megszűnvén a házasság - beállanak a házasság megszűnésének joghatásai. Ilyen joghatások például a házasságkötési képesség visszanyerése, a feleség névviselési jogának - bizonyos kivételektől eltekintő - fennmaradása, ha az életközösség már hamarabb nem szűnt meg (ami csak kivételes eset lehet) a házastársi vagyonközösség megszűnése, a házasságon alapuló apai vélelem megszűnése (ha már a vélelmezett fogamzási idő vagy annak egy része sem esett a házasság idejére), mögöttessé válik a volt férjjel szembeni apai vélelem, ha az anya a házasság megszűnése után - de a gyermek megszületése előtt újabb házasságot köt, megnyílik a házastársi tartásra a Csjt. 21. §-án alapuló igény, megszűnik az öröklésen alapuló házastársi haszonélvezeti jog stb.

A jogerős bontó ítélet mindenkivel szemben hatályos, amellett is, hogy a Csjt. 13. § (2) bekezdése ezt csak a házasságot érvénytelennek nyilvánító bírósági ítélettel kapcsolatban mondja ki kifejezetten. Az ítélet mindenkivel szemben hatályos voltával függ össze, hogy a keresetnek helyt adó jogerős bontó ítéletet az elsőfokú bíróság az illetékes anyakönyvvezetővel közli [Pp. 290. § (7)]. A bontó ítélet rendelkező részének pedig mindazon adatokat tartalmazni kell, amelyek a határozat anyakönyvezéséhez szükségesek: a felek neve, a házasságkötés helye, ideje, az anyakönyvi bejegyzés száma. Ha a magyar állampolgár külföldön kötött házasságát Magyarországon nem anyakönyvezték, akkor az ítéletet a budapesti V. kerületi anyakönyvvezetőnek kell megküldeni.

A jogerős bontó ítélet joghatásaira is tekintettel a bontásra irányuló ítéleti rendelkezés ellen a perújítás kizárt (Pp. 291. §). Nincs helye ebben a kérdésben felülvizsgálatnak sem [Pp. 271. § c)]. Értelemszerű azonban, hogy a bontáson kívüli egyéb rendelkezésekre, illetőleg a kapcsolt pertárgyakra a fenti tilalmak nem, hanem a reájuk irányadó eljárásjogi szabályok vonatkoznak.

A bontóperhez kapcsolt pertárgyak esetén a bontás kérdésében - a Pp. 290. § (2) bekezdésében foglalt kivételtől eltekintve - részítélet meghozatalának is helye van [Pp. 213. §, Pp. 292. § (2)]. A házassági vagyonjogi kereset tárgyában azonban az eljárás csak a bontó rendelkezés jogerőre emelkedése után folytatható [Pp. 292. § (2)].

PK 210. szám A házassági bontóperben hozott elutasító határozat alperes általi megfellebbezése

Csjt. 21. § (1) A házasság felbontása esetén volt házastársától tartást követelhet az, aki arra hibáján kívül rászorul, kivéve, ha arra a házasság fennállása alatt tanúsított magatartása miatt érdemtelenné vált. Tartást csak olyan mértékben lehet követelni, hogy az ne veszélyeztesse a volt házastársnak és annak megélhetését, akinek eltartására a volt házastárs a tartást igénylővel egysorban köteles.

A Csjt. szellemében és tételes szabályaiban is - az alapelvekben foglaltaknak megfelelően (Csjt. 1. §) - védi a házasság intézményét. Ez a védelem abban is megnyilvánul, hogy a házastársak egymás iránti felelősségét a házasság felbontásával sem tekinti mindenben megszűntnek, hanem bizonyos körben kiterjeszti a házasság felbontása (az életközösség megszakítása) utáni időszakra is. Így jogi kötelezettségként szabályozza az elvált házastársnak a volt házastársa megélhetéséről való - a törvényben foglaltak szerinti - gondoskodását.

Ez a kötelezettség - a házastársak egyenjogúságának megfelelően és az adott feltételek fennállása esetén - a volt házasfeleket nemükre tekintet nélkül terheli. A bontási rendszerrel összhangban - a vétkességtől függetlenül - a jogosultság alapja pedig az önhibán kívüli rászorultság. A tartási jogosultságot kizáró magatartás a vétkességtől eltérő tartalmú érdemtelenség, amelynek a fogalmát a Legfelsőbb Bíróság lenti számú - többször módosított - Polgári Elvi Döntése bontja ki.

A házastársi tartásra rászorultság feltétele az érvényesen megkötött házasság. Kérdéses lehet, hogy érvénytelen házasság esetén a Csjt. 33. §-a az irányadó-e, avagy a házastársi tartásra vonatkozó szabályok (A házasság felbontása esetén .....) szűken értelmezhetőek. A kérdés megválaszolása - elméleti nézőpontból - attól függ, hogy a házassági vagyonjogi hatások fogalmát miként értelmezzük. Csak a Csjt. IV. fejezet 2. pontja alá eső viszonyokat értjük ezalatt, vagy a házastársak minden olyan viszonyát (jogait, kötelességeit), amelyeknek vagyoni vetülete van. Nyilván az első esetben érvénytelen házasság nem, a második esetben pedig a Csjt. 33. §-hoz igazodva alapozza meg a tartási igényt. (Hangsúlyozandó itt is, hogy érvénytelen házasságnak csak az érvénytelenítési perben hozott jogerős bírói ítélettel ilyenné nyilvánítottat lehet tekinteni a Csjt. 13. §-a alapján.) Az utóbbi megoldás mellett nemcsak az szól, hogy nyelvtani értelmezés szerint a házassági vagyonjogi hatásait nem lehet azokra a viszonyokra leszűkíteni, amelyeket a Csjt. említett fejezete szabályoz, hanem az is, hogy a családjogi viszonyok rendezésénél a méltányosságnak jellemzően kiemelkedő szerepe van.

A házastársi tartásról a házasság felbontása esetére a Csjt. 21-22. §-ai rendelkeznek és elengedhetetlen szükséges a jogalkalmazó számára a Legfelsőbb Bíróság már hivatkozott Polgári Elvi Döntésének az ismerete is.

A Csjt. 21. § (1) bekezdése szerint a házastársi tartás három együttesen megkívánt feltétele:

- az önhibán kívüli rászorultság,

- a jogosult tartásra érdemessége vagyis az érdemtelenség hiánya,

- a kötelezett teljesítőképessége.

A három feltétel közül az első kettő értelemszerűen a jogosulti, a harmadik a kötelezetti oldalon kell fennálljon ahhoz, hogy az igényérvényesítés eredményes legyen. A bizonyítási teher szempontjából azonban az első feltétele az, ami a jogosulti oldalon jelentkezik. Mind a tartásra a jogosult érdemtelensége, mind a saját teljesítőképtelensége a kötelezett védekezési eszköze. Ehhez képest a második és harmadik feltétel szempontjából a bizonyítás egyaránt a kötelezettet terheli.

Fontos kiemelni a három feltétel együttes fennállásának a kívánalmát. Bármelyik feltétel hiánya a kereset elutasítását eredményezi. Az önhibán kívüli rászorultsággal kapcsolatban pedig hangsúlyozni kell, hogy ez a feltétel önmagában is kettős. Nemcsak egy objektív helyzetet tételez fel, amelyben a házastárs létfenntartása nem biztosított, hanem azt is, hogy ez a helyzet az igénylő önhibáján kívüli legyen (szubjektív tényező).

Az önhibát mindig a konkrét eset körülményeihez igazodva, a felekkel szemben támasztható elvárásokhoz viszonyítva és mindkét fél méltányos szempontját figyelembe véve kell értékelni.

A munkanélküliség értékelésénél is irányadó kell legyen az eset összes körülményeinek - így például az igénylő életkorának, szakképzettségének, a helyi - helykörnyéki munkalehetőségeknek és annak vizsgálata, hogy a munkanélküliség bekövetkezte milyen összefüggést mutat a felek volt közös életvitelével. Mindezek mellett az a többségi nézet látszik kialakulónak, hogy a munkanélküliek ellátásával kapcsolatos jogszabályban - ez ellátásra való jogosultság feltételéül előírtak - még önmagukban a házastársi tartásra, kiegészítő tartásra való jogosultságot nem alapozzák meg. E nézet mellett szól, hogy az elvált házastársaktól általában olyan mértékű felelősség, hogy az alapvetően állami feladatkörbe tartozó gondokat egészében vagy részben átvállalja, már nem várható el. A házastársak kölcsönös támogatási kötelezettsége - Csjt. 24. § - a házasság felbontását követően korlátozott. A közös életvitel személyes jellegéhez nem, vagy alig kapcsolódó társadalmi-gazdasági problémákból eredő létbizonytalanság, megélhetési nehézségek megszüntetésére nem terjed ki. Annak terhét, hogy az állami ellátási, támogatási rendszer a munkanélküli megfelelő megélhetését nem biztosítja, a tartást igénylő és nem az ő volt házastársa viseli. Az ügy körülményeihez képest várható el, és elvárható a munkanélküli (volt) házastárstól, hogy megfelelő megélhetése érdekében valamilyen jövedelmet biztosító munkát végezzen, akár szakképzettségnél alacsonyabb, avagy szakképzettséget nem is kívánó munkakörben.

Mindez nem jelentheti azt, hogy az életközösség megszűnése utáni munkanélküliség önhibán kívüli rászorultságot a jelenlegi joggyakorlatban soha nem alapozhatna meg. Viszonylag gyakran előfordul, hogy a feleség az együttélés alatt egyetértéssel kialakult családi munkamegosztás miatt (háztartásvezetés, nyugodt, kényelmes családi háttér biztosítása a teljes embert igénylő munkát végző férj számára, gyermekek nevelése) csak olyan kevés gyakorlatot szerez a szakmájában, illetőleg egyáltalán nem szerez ezek eredményeként szakmát, aminek döntő jelentősége van a munkanélküliségében. Ilyenkor életkorától, szakképzettségétől, a szakmája keresettségétől függően (átmenetileg határozott időre, avagy akár határozatlan időre is) a tartás megítélése indokolt lehet.

Az önhibán kívüli rászorultság két leggyakoribb oka:

- a munkaképességre különféle mértékben kiható betegség, amit, ha azt alperes vitatja, szakértői véleményt vagy kétséget kizáró orvosi adatok alapján állapít meg a bíróság;

- és az életkor, ami - más tényezőkkel összefüggésben - szintén megalapozhatja a rászorultságot.

A gyermekek gondozására - térítés mellett igénybe vehető fizetés nélküli szabadság (gyes, gyed, majd gyet stb.) szintén az önhibán kívüli rászorultságot megalapozó tényező.

Rendszeres, illetőleg megfelelő rendszeres jövedelem hiányában - amelynek a rászorultság tekintetében szembeötlő a jelentősége - kiemelt fontossággal bír a tartást igénylő vagyoni helyzetének a feltárása.

Bizonyos esetekben igen, más esetekben nem várja el a bírói gyakorlat az igénylőtől, hogy vagyonát (volt) házastársa tartási terhét csökkentendő, vagy elhárítandó, megélhetésére is felhasználja, hasznosítsa. Az elhatárolásnál, a felekkel szemben támasztandó elvárásoknál ez esetben is irányadó a konkrét eset egyedi körülményeihez való igazodás és mindkét fél méltányos érdekének a mérlegelése.

A tartásra való önhibán kívüli rászorultság (avagy érdemesség) a kötelezettség vállalásának nem feltétele. Az ilyen egyezség a Csjt. 21. §-ában foglalt feltételek nélkül is jóváhagyható, illetőleg ilyen vállaláson ítéleti marasztalás is alapulhat. Ezek eredményeképp létrejött tartási kötelezettség leszállításának vagy megszüntetésének a vállalás alapjául szolgáló körülményekben utóbb bekövetkezett lényeges változás esetén van helye [Csjt. 22. § (1)]. Ilyen körülményváltozás lehet tipikusan a kötelezett teljesítőképességének későbbi romlása, vagy megszűnése, a volt házastárssal egy sorban tartásra jogosult, vagy az elvált házastársat tartás sorrendjében megelőző személy tartási kötelezettségének a keletkezése.

A tartási igényről való korábbi lemondás sem zárja ki még önmagában a házastársi tartás utóbb történő megítélését. Ha a volt házastárs lemondását követően az önhibán kívüli rászorultsága bekövetkezik - a Csjt. 22. § (3) bekezdése korlátai között - érvényesíthető a tartásdíj iránti igény. A lemondás okait is azonban vizsgálni kell.

Az érdemtelenség megvalósulhat mind a házas együttélés, mind az életközösség megszakadása és a bontás között, mind a házasság felbontását követően. Ha az érdemtelenség az igényérvényesítés előtt valósul meg, ez kizárja a tartásra való jogosultságot. (Hiányozván a tartás megítélésének a fenti szakasz szerinti együttesen megkívánt egyik feltétele.) Ha pedig az érdemtelenséget kimerítő magatartást a fél a tartásdíj megítélését követően tanúsítja, ez a tartásra való jogosultság Csjt. 22. § (2) bekezdése alá eső (utóbb történő) megszüntetésének egyik változata, amelynek jogkövetkezménye a házastársi tartás (kiegészítő tartás) megszüntetése.

Az érdemtelenséget az erre hivatkozónak kell bizonyítania [Pp. 164. § (1)]. Hivatalból nem, csak kérelemre vizsgálható. Fogalmát a Csjt. nem határozza meg, de a már hivatkozott Polgári Elvi Döntés kimerítően foglalkozik vele.

Ennek az igényérvényesítés előtt megvalósuló érdemtelenséget illetően az a lényege, hogy az érdemtelenség nem azonos a házasság felbontásáért való felelősséggel. Mentes a vétkességi elvtől és nem határozza meg, hogy mely magatartások merítik, meríthetik ki az érdemtelenséget. Az érdemtelenség elbírálásánál konkrétan, az adott ügy összes körülményeit figyelembe véve kell eljárni, nemcsak egyes magatartásokat és tényeket kell vizsgálni, hanem a házasság egészét. Így nemcsak igényt érvényesítő házasfél, hanem az érdemtelenségre hivatkozó fél magatartását is mérlegre kell tenni, főleg a tekintetben, hogy az ő magatartása feljogosítja-e őt házastársa kifogásolt magatartásának felrovására, azok kialakulásában ő nem hatott-e közre.

A házasság felbontása esetén a kifogásolt magatartás akkor alkalmas az érdemtelenség megállapítására, ha ezáltal az illető magatartást tanúsító fél ... a házasság erkölcsi alapját a házasság felbontására is közreható magatartásával olyan súlyosan sértette, hogy tartása házastársára a társadalmi felfogás szerint méltánytalan lenne......

Az idézett szövegrész egyes kitételeinek egyformán jelentősége van. Akármelyik feltétel hiányzik - az egymással összefüggő feltételrendszerből - a kötelezetti hivatkozás nem lehet alapos. Így objektíve csekély vagy közepes súlyú magatartás akkor sem valósíthatja meg az érdemtelenséget, ha az egyébként sérti a házasság erkölcsi alapját és közrehatott a házasság megromlásához vezető folyamatban. A súlyos megítélés alá eső magatartásnak viszont feltétlenül összefüggésben kell lennie a házasság erkölcsi alapjával (azt sértve) és jelentőséggel kell bírjon a házasság feldúltságában.

Az, hogy ilyen magatartás mellett a tartás megítélése a házastársra méltánytalan legyen, nem a hivatkozó fél szubjektív megítélésétől függ, hanem a törvény a társadalmi felfogás kitételével olyan objektív mércét állít fel, amelyet a jogalkalmazó - társadalmi vélekedéseket is ismerő - egészséges, példaértékű, a házasság erkölcsi alapját védő, a családjog alapelveit szem előtt tartó erkölcsi elvei konkretizálnak.

(Az érdemtelenség másik fordulatával, a házasság felbontását követően megvalósult érdemtelenséggel a Csjt. 22. §-nál indokolt foglalkozni.)

A kötelezetti teljesítőképesség kereteit egyrészt a Csjt. 21. § (1) bekezdése második fordulata szabályozza, másrészt a Csjt. 64. § (2) bekezdése is. Ezek szerint nem, vagy csak részben kötelezhető (egyébként erre rászorult és nem érdemtelen) házastársa eltartására:

- aki ezzel a saját vagy annak a megélhetését veszélyezteti, akinek az eltartására az igénylővel egy sorban köteles [Csjt. 21. § (1)],

- avagy aki kiskorú gyermeke eltartására figyelemmel (volt) házastársa részére már csak saját megélhetése veszélyeztetésével tudna tartást nyújtani [Csjt. 21. § (1) bekezdés második fordulatát a Csjt. 64. § (2) bekezdésével összevetve].

A Csjt. 60. § (1) bekezdése szerint ugyanis a házastárs és a volt házastárs tartási igényével először ugyan a házastárssal szemben léphet fel, ám a jogosultság sorrendje szempontjából a gyermek a házastársat és az elvált házastársat megelőzi (a házastárs és az elvált házastárs - egymással egy sorban - egyébként a többi rokont előzi meg).

Vagyis a teljesítőképesség vizsgálatánál - a kötelezett jövedelmi, vagyoni helyzete mellett - a tartásra való jogosultság illetőleg kötelezettség sorrendje is irányadó.

Éppen ezért tartási igények elbírálásakor általában, így a házastársi tartásnál is elengedhetetlen a kötelezett tartásra jogosult hozzátartozóinak tisztázása. Nem önmagában a kötelezett vagyonának és jövedelmének az ismerete, hanem a tartási kötelezettségének a számbavétele és a tartásra jogosultság sorrendjének az ismerete is kell ahhoz, hogy a kötelezett konkrét, az adott jogosult szempontjából figyelembe veendő teljesítőképessége meghatározható legyen.

A jogszabályból egyértelműen kitűnik, hogy a Csjt. 21. § (1) bekezdésének második fordulata - a kötelezett fentiek szerint értékelendő teljesítőképességéhez viszonyítva - vagy kizárhatja a kötelezett marasztalását, vagy korlátozhatja annak mértékét, függetlenül a jogosult megfelelő megélhetéséhez szükséges összegtől.

A kötelezett teljesítőképtelensége akkor lehet a házastársi tartási iránti kereset teljes elutasításának az indoka, ha a kötelezett a saját - illetőleg az igénylővel egy sorban tartásra jogosult személy - megélhetésének a veszélyeztetése nélkül - figyelemmel arra is, hogy kiskorú gyermekét, gyermekeit a házastársat megelőzően köteles megfelelően eltartani - tartást egyáltalán semmilyen összegben nem képes nyújtani.

Ha pedig a házastársi tartást igénylő jogos követelése nem egészében, hanem csak bizonyos mértéken felüli részében veszélyezteti a figyelembe veendő személyek megélhetését, ez a körülmény mint a kötelezett részleges teljesítőképtelensége, a tartás mértékét korlátozza.

A kötelezett teljesítőképessége és a tartás mértéke tehát egymással szorosan összefüggő kérdések. Ennek megfelelően rendelkezik a tartás mértékéről általában szóló Csjt. 65. § (1) bekezdése is (amelyet a házastársi tartás iránti perekben is alkalmazni kell), amikor a tartás mértékének a meghatározásakor azt nem csak a jogosult, hanem a kötelezetti oldalról is körülhatárolja. A hivatkozott jogszabályhely szerint a kötelezett a tartás teljesítéseképpen köteles anyagi viszonyaihoz képest a jogosultat mindazzal ellátni, ami annak megélhetéséhez szükséges.

A jogalkalmazó számára az egyedi ügyek elbírálásánál az anyagi viszonyokhoz képest meghatározás gyakran komoly feladatot jelent. A jelenlegi folyton változó körülmények között a kötelezett valóságos teljesítőképességét sokszor igen nehéz felderíteni. Rendszeres és megnyugtatóan megállapítható jövedelem esetén, különösen ha az alkalmas a tartási igény kielégítésére, a tartás alapja ez a jövedelem. Az a tény, hogy a jövedelem 50%-a kötelezett gyermekei tartására már igénybe van véve, még nem feltétlenül kell, hogy a kereset elutasításához vezessen, a tartásra jogosultság sorrendjének figyelembevételével mellett sem. Az 1994. évi LIII. törvény tiltó szabályai még nem feltétlenül esnek egybe a teljesítőképesség határával.

A tartás kielégítésére szolgáló jövedelem, a kötelezetti valóságos teherbíró képesség megállapításához az esetek többségében nélkülözhetetlen a felek életkörülményeinek, életvitelük anyagi minőségének, vagyoni helyzetüknek a teljes feltárása. A tartás kielégítése szempontjábóli teherbíró képességükre csak széles körű és mélyre ható bizonyítás eredményeként vonható alapos következtetés és ez követett is lehet. Nevezetesen például ha a kötelezett az igazolt jövedelmi és vagyoni helyzetéhez viszonyítva feltűnően magas életszínvonalon él, ebből adott esetben arra lehet következtetni, hogy az igényelt tartás kielégítésére nemcsak az általa igazolt anyagi források erejéig, hanem azon felül is képes.

Általában a tartásoknál és nemcsak a gyermektartásnál az a jogalkalmazói álláspont, hogy az önbevalláson alapuló adózás mellett nem feltétlenül az adókivetés alapjául szolgáló jövedelem határozza meg a kötelezett teljesítőképességét. A költségként elszámolható összegek is - amelyek részben a kötelezett személyes szükségleteit is biztosítják és ezáltal saját megélhetését könnyebbé teszik - bizonyos értelemben a teljesítőképességét pozitívan befolyásolják. A kötelezett egész életvitele, és a csekély nyereséget, vagy éppen veszteséget mutató tevékenységének - az eredményhez és az egyéb körülményekhez viszonyított - indokolatlannak tűnő huzamosabb időn át való fenntartása ellentmondhat annak, hogy az önadózás keretei között elkészített adóbevallás legyen a tényleges teljesítőképesség meghatározásakor az irányadó.

Végül is a teljesítőképesség felderítésével kapcsolatban az az irányadó jogalkalmazói gyakorlat, hogy a bizonyítás módjának, technikáinak a jövedelemszerzés különböző módjaihoz kell igazodnia és ki kell terjednie a vagyoni helyzet feltárására is. Szükség esetén pedig minden olyan körülményre, amiből a kötelezett reális teljesítőképességére következtetés vonható.

(A teljesítőképesség felderítésével kapcsolatban bizonyítási eszköz az erre irányuló környezettanulmány, a cégek iratanyagának, ahhoz kapcsolódó okiratoknak stb. beszerzése, tanúk vallomása stb.)

A teljesítőképesség megítélésénél egyébként - házastársak egymás iránti felelősségének a házasság felbontása utáni időszakba, részbe kiterjedő voltával összefüggésben - az elvárhatóságnak is szerepe lehet. Így elvárható lehet a kötelezettől, hogy ha rendszeres jövedelme a tartási igény kielégítéséhez nem is elegendő, ám jelentős és hasznosítható vagyona van, a tartási kötelezettségének ekként tegyen eleget. Tehát, ha összesítve a jövedelmet és a hasznosítható vagyon - feltételezett hasznosítása melletti - hasznát a kötelezett teljesítőképessége megállapítható lenne, és a hasznosítás elmaradása az eset körülményeit mérlegelve indokolatlan, önmagában a jövedelem elégtelen volta még nem ok a kereset elutasítására.

A hangsúly viszont a felróhatóságon van, és ezt gondosan kell vizsgálni. Nem szabad megalapozatlan feltételezésekbe bocsátkozni. Önmagában például az, hogy valaki alkalmazotti munkaviszonya helyett vállalkozásba kezdett, és ez bizonyítottan veszteséges lett, a felróhatóság megállapítására nem alkalmas. Tipikus példája ellenben a felróhatóságnak, ha a megfelelő kereset hiányával kapcsolatban a tartás alapjának elvonását célzó magatartás megállapítható.

A kötelezetti elvárhatóságnak - az ő teljesítőképességét illetően - természetesen megvannak a határai. Az elvárhatóság megítélésénél arra feltétlenül ügyelni kell, hogy a házastársak egymás iránti felelőssége a házasság felbontása után már csak korlátozott, és bár a házastársi tartásra való kötelezettséget-jogosultságot a törvény nem fűzi a házasság felbontásáért való felelősséghez, illetőleg vétlenséghez, az összes körülmény mérlegelése során mégis az is szempont lehet, hogy az adott esetben milyen volt a házasság benső tartalma. Milyen időtartamú volt a házasfelek együttélése, ezalatt a felek egymás iránt és a közös családi érdekek tekintetében milyen felelősséget, áldozatkészséget tanúsítottak, az anyagi helyzetükre gyakorolt hatáson kívül is a házasság felbontása a személyes körülményeikben milyen változást idézett elő.

Mint ahogy a jogosult rászorultsága megítélésekor tőle nem várható el, hogy házastársa anyagi terhét csökkentendő, őt a tartási kötelezettség alól megkímélendő, ereje különös megfeszítésével is keresőtevékenységet folytasson, a kötelezett teljesítőképessége megítélésekor is csak a konkrét ügy valamennyi releváns adatát együtt mérlegelve vonható helytálló következtetés az anyagi felelősségvállalás elvárható mértékére. Így például nem feltétlenül alapozza meg - az idős kora vagy rokkant állapota miatt - nyugdíjas kötelezett ereje különös megfeszítésével elért jövedelme az ő házastársi tartás iránti felelősségét. Az ilyen jövedelem nem minden esetben számítandó mechanikusan a házastársi tartás alapjául, akkor sem, ha viszonylag rendszeres.

Értelemszerű, hogy a házastársi tartásra vonatkozó jogi rendezés és jogalkalmazói gyakorlat az úgynevezett kiegészítő házastársi tartásra is irányadó. (Ez egyébként a gyakorlatban a házastársi tartás iránti igények sűrűbben megjelenő formája.)

Külön kiemelést érdemel azonban a kiegészítő tartás iránti igényekkel kapcsolatban, hogy ilyen esetekben a tartást igénylő személy rászorultságát különös körültekintéssel kell vizsgálni.

Viszonylag gyakori, hogy az igénylők a kiegészítést elsősorban és döntően a jogosulti és kötelezetti rendszeres jövedelemnek a kötelezett javára mutatkozó eltérésére alapozzák. A kötelezettnek a jogosultnál kedvezőbb anyagi helyzete is azonban csak a Csjt. 21. § (1) bekezdésében írt feltételek fennállásakor vezethet az igényérvényesítés eredményességéhez. A házastársi tartás jogintézményének nem a volt házastársak anyagi helyzetének a nivellálása a célja, hanem a bontás után is fennálló korlátolt felelősség körében a jogosult megélhetésének a biztosítása. (Arról, hogy kiemelkedő jómódban élő emberek esetén ez a cél kivételesen némileg eltérően is értelmezhető a rászorultság körében már volt szó.) Így például nem látszik feltétlenül indokoltnak, hogy ha mind az igénylő, mind a volt házastársa viszonylag alacsony összegű nyugdíjas, ám a kötelezett nyugdíja mégis az igénylő nyugdíjánál magasabb, a kiegészítő tartás megítélésével a kötelezett megélhetése is a létminimumra legyen szorítva. Bár van némi jelentősége a megélhetés veszélyeztetés fogalmának értelmezésekor is a házastársak bontás utáni korlátozott egymás iránti felelősségének, de alapvető azért egy objektív mérce. A kötelezetti megélhetéshez szükséges összeg megítélésekor sem lehet a Csjt. 65. §-ában foglaltakat figyelmen kívül hagyni. A kötelezettet sem lehet tehát szűkös megélhetésre szorítani, a megélhetési költségei felszámításakor, a teljesítőképessége megítélésekor reá is vonatkozik a megélhetés megfelelőségének az elve.

V. számú Polgári Elvi Döntés (módosította a XLI. számú Polgári Elvi Döntés) A házastársi tartásra való érdemtelenségről

PK 77. szám Az ajándéknak a Ptk. 582. §-a (1) bekezdésén alapuló visszakövetelése és a Csjt. 60-69. §-aiban biztosított tartásra való jogosultság

PK 111. szám A házastárs (volt házastárs) tartásdíj-követelése

PK 112. szám Tartásdíj fizetése a tartásra szoruló házastárs vagy volt házastárs javára

PK 113. szám Házastársi tartásdíj fizetési kötelezettség vállalása

PK 114. szám Lemondás a volt házastárssal szemben tartási igényről

PK 180. szám A különélő házastárs által a házassági per megindítása előtt tartás iránt folyamatba tett per áttétele

BH1997. 397. Tartásdíj megítélése a volt házastárs javára

BH1979. 155. Kiegészítő tartás esetében a tartást igénylő személy rászorultságának vizsgálata

BH1981. 230. A házastársi tartás mértéke

BH1984. 21. Házastársi tartásra érdemtelenség

BH1992. 531. A volt házastárs házastársi tartásdíja összegének meghatározásánál irányadó szempontok

BH1979. 155. A tartást igénylő személy rászorultsága kiegészítő tartás esetében

(2) A tartást határozott időtartamra is meg lehet állapítani, ha feltehető, hogy a tartásra jogosult rászorultsága a meghatározott idő elteltével megszűnik.

A házastársi tartásdíjat - a jogintézmény céljából adódóan - a bíróság általában határozatlan időre állapítja meg, bár már történt arról említés - a házastársi tartás feltételeivel, a jogosult rászorultságával kapcsolatban -, hogy bizonyos esetekben a határozott időre való megállapítás sem kizárt. Bár ezt sehol sem tiltja, de a Csjt. 21. § (2) bekezdésében kifejezetten meg is engedi, szabályozza a törvény. Tipikus példája a gyakorlatban ennek a gyermekgondozási tevékenység érdekében igénybe vett, a társadalombiztosítás által nyújtott támogatás (ennek elnevezése, mértéke formái az utóbbi időben gyakran változnak) időtartamára megállapított kiegészítő házastársi tartásdíj. A gyes, gyed stb. időtartamára szóló házastársi tartásdíj megállapításakor - mint általában - az időtartam határozott időre való korlátozásának az az indoka, hogy a jogosult önhibán kívüli rászorultsága (ami adott esetben annak honorálandó voltát jelenti, hogy az alacsony életkorú gyermek személyes gondviselése indokolt és kívánatos, és ezáltal az igényt érvényesítő saját maga megfelelő megélhetéséről nem képes gondoskodni) előre meghatározható időpontban megszűnik. Vagyis miután nyilvánvaló, hogy a tartás feltételei egy bizonyos és határozott ideig állanak fenn, szükségtelen és célszerűtlen a tartás határozatlan időre megítélése. Ami a célszerűséget illeti, a határozatlan időre szóló tartásdíjnál a kötelezés hatályos ítélet szerinti megszüntetése (feltételek megszűnésekor) csak külön, erre irányuló perben lehetséges. (Egyezséggel, ítélettel.) Míg a határozott időre való megállapítással a megszüntetési per mellőzhető.

A fent részletezett pertípuson kívül a gyakorlatra nem jellemző a házastársi tartás határozott időtartamra történő megállapítása, mert az élet nem vetett fel eddig még egyéb olyan tipikus eseteket, amikor a jogosult rászorultságának egy meghatározott idő elteltével megszűnése előre látható lenne. (Természetesen ez nem jelenti azt, hogy ha van ilyen eset, ne lenne kívánatos a jogszabályi lehetőséggel élni. A jogosulti rászorultság - munkanélküliség - összefüggésénél említettek egyébként egy olyan konkrét ügyre vonatkoztak, amikor az eset összes körülményét mérlegelve, és a jogosult-kötelezett adott ügyhöz kapcsolódó elvárható magatartásából kiindulva ítélt meg a bíróság a bontóperben a munkanélkülivé vált feleség számára a jó teljesítőképességű házasfelétől egy olyan meghatározott időre tartást, amely idő leteltével a tényleges munkába állástól függetlenül elvárható volt, hogy megélhetéséről most már a jogosult maga gondoskodjék.)

BH2002. 16. A házastársi tartásdíj megállapításánál a jogosult rászorultsága körében sem a szociális járadékot, sem a szociális segélyt nem lehet figyelmen kívül hagyni [Csjt. 21. § (1) bek., 1993. évi III. tv. 37/A. §, 8/1983. (VI. 29.) EüM-PM 22 §].

BH2001. 577. A rászorultság vizsgálata a házastársi tartásdíj megállapításánál, ha a jogosult részére folyósított szociális járadék a létminimumot sem éri el [Csjt. 21. § (1) bek., 60. § (1) bek., 64. § (1)-(2) bek.].

BH2001. 17. A házastársi tartásdíj összegét úgy kell megállapítani, hogy az a jogosultnak - saját vagyoni eszközeit kiegészítve - az átlagosnak megfelelő megélhetést biztosítson [Csjt. 21. § (1) bek., 1979. évi 13. tvr. 39. §, 55. § a) pont].

BH2000. 17. Házastársi tartásdíj megállapításánál az érdemtelenséget és a mértéket érintő körülmények vizsgálata [Csjt. 21. § (2) bek., V. PED].

BH1999. 407. Nem szorul rá a tartásra, és ezért tartásdíjat nem igényelhet az a volt házastárs, aki - felső fokú végzettséggel rendelkezvén - nappali tagozatos posztgraduális tanulmányokat folytat [Csjt. 21. § (1) bek.].

BH1999. 309. A keresetveszteséget pótló baleseti járadékot a házastársi tartásdíj alapjaként figyelembe kell venni [Csjt. 21. § (1) bek., 22. § (1) bek.].

BH1999. 308. A házastársi tartásdíj megítélésénél azt kell vizsgálni, hogy a tartást igénylő a tőle elvárható módon képes-e biztosítani a saját eltartását, illetve megtette-e azokat az intézkedéseket, amelyek folytán lehetősége van saját jövedelem elérésére [Csjt. 21. § (1) bek.].

BH1999. 256. A jövedelmi, vagyoni és életkörülmények értékelése, a házastársi tartásdíj iránti perben [Csjt. 21. § (1) bek.].

BH1999. 212. A házasság felbontását követő, csaknem tíz éven át fennálló élettársi kapcsolat olyan különös méltánylást érdemlő körülménynek minősül, amelyre tekintettel a házastársi tartás a házasság felbontását követő öt év eltelte után is sikerrel érvényesíthető [Csjt. 21. § (1) bek., 22. § (3) bek.].

BH1999. 70. Házastársi tartásdíj felemelése iránti perben a körülmények változásának megítélése [Csjt. 21. § (2) bek., 22. § (1) és (2) bek.].

BH1997. 397. Volt házastárs javára tartásdíj megítélésénél a feltételek vizsgálata során jelentőssége van annak is, hogy az igényt érvényesítő volt házastárs az ingatlanát milyen körülmények között ajándékozta a közös nagykorú gyermeküknek [Csjt. 21. §, V. sz. PED, PK 77. sz.].

BH1996. 642. A volt házastárs házastársi tartásdíja megállapításához szükséges feltételek vizsgálatánál irányadó körülmények [Csjt. 21. § (1) bek.].

BH1992. 531. A volt házastárs házastársi tartásdíja összegének meghatározásánál irányadó szempontok [Csjt. 21. § (1) bek., 64. § (2) bek.].

BH1987. 43. A házasságkötés miatt megszüntetett állandó özvegyi nyugdíj feléledése alapvetően befolyásolja a későbbi házastárs tartási kötelezettségét, illetve annak a mértékét. Ezért a tartási igény elbírálása előtt kezdeményezni kell a Nyugdíjfolyósító Igazgatóság állásfoglalását. [Csjt. 21. § (1) bek., 1975. évi II. tv. 68. §, 17/1975. (VI. 14.) MT sz. r. 145. §, Pp. 152. § (1) bek.]

BH1984. 21. Házastársi tartásra érdemtelenséget nemcsak a tettlegesség vagy a házastársi hűség megsértése valósíthat meg, hanem egyéb magatartás is alkalmas lehet az érdemtelenség megállapítására. Az érdemtelenség elbírálásánál figyelembe kell venni és mérlegelni kell a peres feleknek a házasság fennállása alatt tanúsított és a házasság felbontásához vezető magatartását is [Csjt. 21 § (1) bek., V. sz. PED].

BH1981. 230. A házastársi tartás mértéke a jogosult megélhetéséhez szükséges összeg, amely azonban nem jelenthet szűkös tartást [Csjt. 21. § (1) bek., 65. §, 8. sz. irányelv 7. pont].

BH1979. 155. I. Kiegészítő tartás esetében különös körültekintéssel kell vizsgálni a tartást igénylő személy rászorultságát. A nyugdíjkorhatár elérése önmagában még nem nyújt alapot a tartáskiegészítés mértékének felemelésére [ Csjt. 21. § (1) bek., 22. § (1) bek., 8. sz. Irányelv 1. pont].

BH1977. 151. Amíg a házastársi vagyon megosztása nem történik meg, a vagyonközösségből eredő igények elbírálásánál a Csjt. rendelkezései az irányadók, a közös ingatlanon fennálló közös tulajdont valamennyi vagyonjogi igény számbavételével lehet megszüntetni [Csjt. 27., 21. §, Ptk. 147. §, 10. sz. Irányelv 9. pont, PK 10. és 391. sz.].

BH1976. 262. Annak elbírálásánál, hogy a volt házastárs a korábban megállapított tartásra, illetőleg annak egy részére hibáján kívül szorul-e rá, a tartást igénylő volt házastárs egészségi állapotát, családi és vagyoni viszonyait, valamint életkörülményeit tüzetesen vizsgálni kell [Csjt. 21. § (1) bek., 22. §, PK 142.sz.].

Csjt. 22. § (1) Ha a közös egyetértéssel vagy bírósági ítélettel megállapított tartás megállapításának alapjául szolgáló körülményekben lényeges változás állott be, a tartás mértékének megváltoztatását lehet kérni.

Nem érinti az ítélt dologhoz fűződő anyagi jogerőt [Pp. 229. § (1)] a tartós jogviszonyok rendezése megváltoztatásának a lehetősége. (Bár a megváltoztatási igény ugyanazon felek között ugyanazt a jogot teszi részben vitássá, de az idő múlásával az alapul szolgáló tények változnak, módosulnak.) Ezt a családjog nemcsak általában engedi meg és szabályozza, hanem nyilván e jogviszonyok gyakorisága és jelentősége miatt, az egyes jogviszonyoknál külön-külön is. A már rendezett tartós jogviszony módosítási lehetőségének lényegéből következik, hogy a módosításra irányuló igény eredményességének mindig elengedhetetlen feltétele a rendezés alapjául szolgáló körülményekben bekövetkezett lényeges változás.

Következésképp így van ez a házastársi tartás mértékének az esetében is. A megkívánt változások történhetnek mind a jogosulti mind a kötelezetti oldalon, és a mértéket pozitívan, negatívan befolyásolhatják (leszállítás-felemelés). Hangsúlyozni kell azonban, hogy nem önmagában a körülmények változása, hanem csupán azon körülmények változása alapozza meg a módosítást, amelyeket a felek (egyezség) vagy a bíróság (ítélet) a tartás megállapításánál, annak alapjául figyelembe vettek, és azt is, hogy a változásoknak lényegesnek kell lenniük.

Az eredeti (alap) rendezéskor közömbös körülmények csupán az idő múlása miatt még nem nyernek olyan jelentőséget, hogy változásai a jogviszony megítélésén változtasson, hiszen a jogviszony elbírálása szempontjából változatlanul irrelevánsak maradnak, nem tartoznak a jogviszony tényalapjához. (Más kérdés az el nem bírált, ám egyébként jelentős tények esete, amely a Pp. XIII. fejezetében foglaltak szerint perújításra ad lehetőséget, és az is, hogy adott esetben az időmúlásnak - más tényezőkkel összefüggésben - a módosítást megalapozó jelentősége lehet.)

A módosítás szempontjából érdektelenek azok a változások is, amelyek ugyan a tartás rendezésének az alapjául szolgáló körülményekben történtek, de nem lényegesek.

A tartás alapjául szolgáló körülményekben bekövetkezett lényeges és tipikus változások: a jogosult vagy kötelezett egészségi állapotában bekövetkezett javulás vagy romlás, a jogosult vagy kötelezett jövedelmi, vagyoni helyzetének előnyös vagy előnytelen változása, a kötelezett bizonyos és más (a jogosultat megelőző vagy vele egysorú) tartási kötelezettségének a keletkezése, megszűnése. Ezek értelemszerűen vagy a tartásdíj mértékének a felemelését, vagy a leszállítását eredményezik, illetőleg különböző irányú változások esetleg egymás hatásait ki is olthatják.

Az alapul szolgáló körülményekben történt változások lényeges voltán azt is kell érteni, hogy a változások hatása a rászorultság, a teljesítőképesség mértékére viszonylag tartós legyen.

Gyakran előfordul, hogy a kötelezett - a házastársi tartás szempontjából irányadó - Csjt. 21. § (1) bekezdése második fordulat és 64. § (2) bekezdése összevetése - és az eredeti rendelkezéshez viszonyított teljesítőképességét a jogosultat megelőző vagy vele egysorú tartási kötelezettsége keletkezése vagy éppen annak megszűnése befolyásolja. Így például a házastársi tartás rendezését követően születik gyermeke, vagy újabb gyermeke a kötelezettnek, és erre tekintettel a korábbi tartás nyújtására megélhetése veszélyeztetése nélkül már nem képes. Ilyenkor értelemszerűen - módosult teljesítőképességéhez igazodva - a korábbi tartásdíj leszállításának van helye.

A mérték megváltoztatása iránti perekben az alapul szolgáló körülményekben bekövetkezett lényeges változások vizsgálata során körültekintőnek kell lenni olyan értelemben is, hogy számba kell venni mind a mérték csökkentése, mind annak emelése irányába ható tényezőket, a jogosulti és a kötelezetti oldalon egyaránt. Csak ezek kölcsönhatásának értékelése eredményeként lehet megalapozottan állást foglalni abban a kérdésben, hogy indokolt-e és milyen módon, mértékben a korábban megállapított tartásdíj leszállítása. (Például ha a kötelezett jövedelme lényegesen emelkedett ugyan a házastársi tartás eredeti megállapítása óta, de közben gyermeke is született, és az ő megfelelő eltartása mellett saját megélhetésének veszélyeztetése nélkül a korábbinál magasabb összegű tartás nyújtására nem képes, a felemelés iránti igény nyilván - a rászorultságtól függetlenül - sem lehet alapos. Ha viszont a jövedelem olyan mértékben nőtt, hogy a gyermeke megfelelő megélhetésének biztosítása mellett - és a gyermek anyja jövedelmét is értékelve - és saját megélhetésének a veszélyeztetése nélkül is képes felemelt tartást teljesíteni, a teljesítőképességéhez igazodva - ami végül is emelkedett - indokolt a jogosulti rászorultságot feltételezve a korábbi tartás felemelése.)

A Csjt. 21. §-ában foglalt feltételek fennállása hiányában vállalt vagy vállalás alapján megítélt házastársi tartás módosításának lehetőségét a Legfelsőbb Bíróság lenti Polgári Kollégiumi Állásfoglalása részletezi..

Az állásfoglalásból az is kitűnik, ami a Csjt. 21. §-ból egyértelmű, hogy érdemtelen vagy a tartásra rá nem utalt volt házastárs a házastársi tartás feltételeinek hiányában vállalt tartásdíj felemelését eredménnyel nem igényelheti. A feltételek hiányában vállalt házastársi tartásdíjra vonatkozó egyezség jóváhagyása, illetőleg ítéleti rendelkezés alapvetően nem a Csjt. tételes szabályain, hanem a felek rendelkezési jogán (Pp. 4. §), illetőleg azon alapul, hogy a törvény az eredendően intim szférát érintő családjogi jogviszonyok rendezésénél az érintettek megállapodását előtérbe helyezi - feltéve, hogy a kiskorú gyermekük érdekét nem sérti.

Ha azonban az egyetértő közös rendezés során valaki a jogából enged, házastársának őt egyébként a törvény alapján meg nem illető jogosultságot kíván nyújtani (a kötelezett a jogosult javára), ezt kiterjesztően értelmezni nem lehet, illetőleg a kötelezett által ellenzett felemelési igény esetén már nincs olyan egyetértő közös nyilatkozat ami a bíróságot kötné.

PK 113. szám Házastársi tartásdíj-fizetési kötelezettség vállalása

BH1980. 384. A házastársi tartásdíj mértékének megváltoztatása lényegesnek nem tekinthető körülményváltozás esetén

BH1978. 523. A házastársi tartásdíj mértékének megváltoztatása lényeges körülményváltozás esetén

(2) A tartásra való jog megszűnik, ha az arra jogosult újból házasságot köt, vagy a tartásra magatartása miatt utóbb érdemtelenné válik, valamint akkor is, ha a jogosult a további tartásra nem szorul rá. Az utóbbi esetben azonban a tartásra való jog újból feléled, ha a korábbi jogosult a tartásra ismét rászorul.

A Csjt. 21. § (1) bekezdéséből - azt a 22. § (1) bekezdésével egybevetve - egyértelműen következik, hogy ha a házastársi tartás együttesen megkívánt feltételének valamelyike a tartás megítélését (vállalását) követően megszűnik, a tartás megszüntetésének van helye.

Egyrészt a Csjt. 21. § (1) bekezdésnél már részletezett három feltétel együttesen kell ahhoz, hogy a házastársi tartási igény eredményes legyen, másrészt a tartás alapjául szolgáló körülmények lényeges változása esetén a mérték módosítása lehetséges, ami jogszabály tiltó rendelkezésének hiányában - ha a körülményváltozások így indokolják - a teljes megszüntetéséhez is vezethet.

Abból tehát, hogy Csjt. 22. § (2) bekezdése csak a jogosulti érdekkörben felmerült okait sorolja fel a házastársi tartás megszüntetésének nem lehet azt vélni, hogy csak ezen esetekben van a házastársi tartás megszüntetésének helye. Indokolja viszont a jogosulti oldalon felmerülő okok külön szabályozását, hogy tartalmaznak olyan többlet és némileg eltérő tényezőket, amelyek ugyan tulajdonképpen a Csjt. 21. § (1) bekezdésében felsorolt feltételek alá esnek, de nem dominánsan (új házasságkötés), illetőleg más magatartás valósítja meg az eredeti és más az utóbb bekövetkezett érdemtelenné válást.

Az új házasság megkötésével azért szűnik meg végleg a jogosultnak a volt házastársával szembeni tartási igénye, mert rászorultsága esetén a Csjt. 24. §-a Csjt. 32. § (3) bekezdése, Csjt. 21. § (1) bekezdése alapján tartásáról már az új házastársa köteles gondoskodni. Vagyis nem szankciója a tartásra jogosultsága megszűnése a házastársi tartásra jogosult újabb házasságkötésének, hanem e változás folytán már lesz a jogosult tartásáért felelős személy. Ráadásul olyan személy, akinek felelőssége az életközösség fennállása alatt nem is korlátozott, hanem a házasság benső tartalmából a házastársak kölcsönös támogatási kötelezettségéből adódóan mintegy feltétlen.

Az előző házastárs tartási kötelezettsége azzal sem éled fel, ha netán a jogosult újabb házassága is felbomlik, vagy az életközösség megszakad. Ez esetben a különélő, a volt házastársi státusába - akit korlátozott felelősség terhel - az újabb (második, harmadik stb.) házasfél kerül. Vagyis az újabb házasságkötés az előző házastársi tartási kötelezettséget végleg szünteti meg.

Az élettársnak törvényen alapuló tartási kötelezettsége hazai jogrendszerünkben nincsen. Éppen ezért ez esetben a jogosult életkörülménye változása a tartásért felelős személyek körét egyáltalán nem érinti. Így önmagában az élettársi kapcsolat létesítése, léte a házastársi tartásra jogosultságot nem szünteti meg. Ez azonban nem jelenti azt, hogy ha az élettárs a tartásra jogosult megélhetéséről ténylegesen gondoskodik (vagy képes gondoskodni), az élettársi kapcsolatra figyelemmel a rászorultság utóbb történt megszűnése miatt, a házastársi tartás ne lenne a Csjt. 22. § (1)-(2) bekezdése alapján megszüntethető.

A jogosult utólagos érdemtelenné válása a jogosultságot szintén véglegesen szünteti meg.

Miként arról a Csjt. 21. § (1) bekezdésnél már volt szó, az utólagos érdemtelenség fogalmát is a Legfelsőbb Bíróság lenti Polgári Elvi Döntése bontja ki, második fordulatában. Eszerint: A házasság megszűnését követően a volt házastárstól a tartás érdemtelenség címén akkor vonható meg, ha szándékosan a másik volt házastárs érdekeit durván sértő magatartást tanúsított, vagy a társadalmi együttélés szabályait egyébként olyan módon és mértékben sértette meg, hogy a tartási kötelezettség teljesítése már nem várható el.

A jogintézmény célja, hogy a házastársaknak a bontást követő korlátozott és kölcsönös felelősségét a jogosulti oldalon is hangsúlyozza és annak durva megsértését - a jogosultság megvonásával - szankcionálja. Vagyis eltér a Csjt. 21. § (1) bekezdéséhez fűződő érdemtelenség céljától, amely a házasság erkölcsi alapját védi. Ebből következik, hogy a kötelezett érdemtelenség címén a házas együttélés alatt tanúsított jogosulti magatartásra hivatkozással akkor sem kérheti eredményesen a tartásdíj megszüntetését, ha a hivatkozott magatartás egyébként ki is merítené a PED első fordulatában írtakat. Erre alapozva csak a megállapítási perben védekezhetett volna sikerrel. Elmulasztott joga - a korábbitól eltérő jogintézményi cél és tartalom miatt - már nem éledhet fel.

Az utóbb szó világossá teszi, hogy a bontást, a házastársi tartás megítélését követő magatartásának van csak relevanciája (fontos, hogy a jogalkalmazó a jogintézmény célját helyesen értelmezze). A keresetlevélből már eleve ki kell tűnjön, hogy az érdemtelenség miatti megszüntetési kérelmét a fél a jogosult utólagos érdemtelenségére alapozza. Ha pedig ez - jogi képviselő hiányában - mégsem lenne egyértelmű, a bírónak először ezt kell tisztáznia, hiszen az elhatárolás megszabja a bizonyítás kereteit. Csupán a házasság alatti magatartásra hivatkozás esetén annak bizonyítása értelmetlen és felesleges volna. (Ami most már az utólagos érdemtelenség alá eső magatartás kimerítését illeti, hangsúly és együttesen fennállni megkívánt hangsúly van a jogosulti magatartás szándékosságán, és az általa elkövetett érdeksértés durva voltán a kötelezettet érintő, az ő sérelmére elkövetett magatartások esetén. Mind a szándékosság hiánya, mind az érdeksérelem kevéssé jelentős volta kizárja az utólagos érdemtelenség megvalósulását.) A kötelezett érdeksérelmén egyébként személyi és vagyoni érdeksérelmet egyaránt érteni kell.

Az utólagos érdemtelenség azonban megvalósulhat nemcsak a kötelezett sérelmére elkövetett magatartással, hanem olyan, a kötelezetti érdektől egyébként független súlyos kifogás alá eső magatartással is, amely objektív súlyánál fogva indokolja, hogy a kötelezett a jogosulttal minden közösséget megtagadjon.

Azt a Polgári Elvi Döntés a jogalkalmazó döntésére bízza, hogy mely magatartásokat ítél olyan súlyúnak, amelyek a kötelezetti érdek szándékos és durva megsértése miatt, avagy attól függetlenül is megalapozzák a jogosult utólagos érdemtelenségét. Példaként említi csupán az indokolásban - ez utóbbival kapcsolatban - súlyos megítélés alá eső bűncselekmény elkövetését, a felelőtlen, kicsapongó, erkölcstelen életmódot. Felhívja a figyelmet az összes körülmény értékelésére. Így a kötelezett érdekeit sértő jogosult magatartás esetén az érdemtelenségre hivatkozó fél magatartásának a vizsgálatára, nevezetesen arra, hogy a jogosult magatartását nem a kötelezett magatartása váltotta-e ki, mely esetben a jogosult utólagos érdemtelensége nem állapítható meg. A társadalmi együttélés normáinak a kötelezetti érdektől független megsértésével kapcsolatban pedig a kötelezett egyéniségének a vizsgálatára is. Ha az érdemtelenségre hivatkozó volt házastárs maga is olyan életvitelt folytat, amely az együttélés szabályait súlyos kifogás alá eső módon sérti, a jogosultnak az együttélési normákat sértő magatartására a házastársi tartás megszüntetése érdekében alappal nem hivatkozhat.

A rászorultságnak a házastársi tartás megállapítását követően bekövetkező megszűnése - eltérően az utólagos érdemtelenségtől vagy az újabb házasságkötéstől - a tartásra való jogosultságot nem egyszer és mindenkorra szünteti meg, nem végleges jellegű. A tartás megszüntetése ez okból megtörténte után feléled a jogosultság, ha az igénylő a tartásra újból mégis rászorulttá válik - (2) bekezdés utolsó fordulat.

A rászorultság utólagos megszűnésének a különféle eseteit az élet sokszínűsége hozza. Ezek egyaránt lehetnek közvetettek és közvetlenek. A Csjt. 22. § (1) bekezdésével kapcsolatban említett példák közül ide is vonatkoznak azok, amelyek a jogosult rászorultságában utóbb bekövetkezett változások miatt a tartás mértékének a leszállítását indokolják, értelemszerűen azzal a módosítással, hogy a jogosulti rászorultságban bekövetkezett kedvező változások odáig is vezethetnek, amelyek a tartás teljes megszüntetését teszik szükségessé. Így például, ha egészségét, munkaképességét (a munkára alkalmas életkorban) a jogosult maradéktalanul visszanyeri, anyagi, vagyoni helyzete valamilyen ok miatt (nyeremény, öröklés stb.) olyan kedvezően változik meg, hogy a tartásra már egyáltalán nincs ráutalva, teljesen elhárulnak jövedelemszerző tevékenységének a korábbi akadályai.

Természetesen ha az az ok amely a rászorultságot eredetileg megalapozta megszűnt ugyan, de a rászorultság más okból fennáll, a megszüntetésnek nincs helye. Előfordulhat például, hogy eredetileg a rászorultságot a jogosult munkavégzését akadályozó betegsége valósította meg, amelyből felgyógyult ugyan, ám időközben olyan életkort ért el, amelyben munkavégzés tőle már nem várható el, és nem szerzett nyugdíjjogosultságot, vagy nyugdíjának összege rendkívül alacsony.

Ha azonban a rászorultság változatlan fennállása mellett az azt előidéző tényezők változnak meg, vizsgálni kell, hogy az újabb tényezők milyen mértékű (azonos vagy alacsonyabb) rászorultságot eredményeznek. E vizsgálódás eredménye az is lehet, hogy a tartásdíj megszüntetésére irányuló kereset ugyan nem, de a mérték leszállítása (külön erre irányuló kérelem nélkül is, mint többen a kevesebb) alapos.

Miként arról a bevezető részben már szó volt, a tartásdíj megszüntetéséhez vezetnek a tartás feltételéül a kötelezetti oldalon megkívánt teljesítőképességben bekövetkezett olyan körülményváltozások is, amelyek nem csupán a mérték csökkentését, hanem a tartásdíj teljes megszüntetését teszik lehetővé.

Ha a kötelezett a tartásdíj megállapítása után olyan helyzetbe kerül, hogy házastársi tartást nyújtani már egyáltalán nem képes - saját maga vagy annak a megélhetése veszélyeztetése nélkül, akinek eltartására a jogosulttal egy sorban köteles -, hiányozván a házastársi tartás egyik elengedhetetlen feltétele, a kötelezett teljesítőképessége, a tartásdíj-fizetési kötelezettséget meg kell szüntetni.

Miután a kötelezett házastársi tartás szempontjából irányadó teljesítőképességét nem pusztán az ő anyagi vagyoni helyzete, hanem a saját megélhetéséhez szükséges összeg, továbbá a jogosulttal egy sorban fennálló (keletkező) vagy éppen a jogosultat a tartás sorrendjében megelőző személy iránti tartási kötelezettsége is megszabja (részletezve a Csjt. 21. § (1) bekezdésénél és a 22. § (1) bekezdésénél is), a megszüntetést előidéző változások rendkívül sokszínűek.

Analóg a Csjt. 21. § (1) bekezdésénél kifejtettekhez, tapadhatnak közvetlenül a kötelezett személyéhez (jövedelemcsökkenés, életkor, egészségi állapot, munkanélküliség, saját megélhetési költség számottevő emelkedése tartós és jelentős kiadást igénylő betegségre figyelemmel stb.), de abból is következhet, hogy utóbb a kötelezettnek a jogosulttal egysorú, vagy őt a tartás sorrendjében megelőző tartási kötelezettsége keletkezik (újabb házasságkötés a tartásra a korábbi házastársnál jóval nagyobb mértékben rászoruló személlyel, gyermek, vagy újabb gyermek születése).

A házastársi tartás iránti jog, illetőleg kötelezettség megszűnésével kapcsolatban feltétlenül említésre méltó még a Ptk. 323. §-a. A házastársi tartás szolgáltatása a jogosult eltartására irányul, és a kötelezett személyes kötelezettsége. Így akár a jogosult, akár a kötelezett halála a jog, illetőleg kötelezettség személyhez fűződő volta miatt, e tartós jogviszonyt megszünteti.

A tartási kötelezettség megszűnése azonban nem érinti a lejárt tartásdíjért való felelősségét a kötelezett örököseinek a hagyaték erejéig [Ptk. 677. § (1) c), 679. § (1)-(2)].

V. számú Polgári Elvi Döntés (módosította a XLI. számú Polgári Elvi Döntés) A házastársi tartásra való érdemtelenségről

(3) Ha a volt házastárs a tartásra a házasság felbontását követő öt év eltelte után válik rászorulttá, volt házastársától csak különös méltánylást érdemlő esetben követelhet tartást.

PK 111. szám

A Csjt. 21., 22. és 23. §-ai rendelkeznek egyfelől arról, hogy a házastárs (volt házastárs) milyen feltételek mellett jogosult tartásdíjat követelni, másfelől arról, hogy a házastárs (volt házastárs) mikor nem köteles a házastársát (volt házastársát) eltartani. E rendelkezések szerint nincs akadálya annak, hogy a bíróság házastársi tartásdíjat ítéljen meg akkor is, ha a tartásra köteles házastársnak (volt házastársnak) csak munkabérből eredő jövedelme van, s annak ötven százaléka a gyermekei tartására igénybe van véve de a fennmaradó ötven százalékból a saját szükséges tartásának veszélyeztetése nélkül a házastársi tartásdíj megfizethető. A megítélhetőségtől független a végrehajthatóság kérdése, vagyis az, hogy a tartásra jogosult a megítélt tartásdíjhoz a Vht. korlátozó rendelkezése folytán hozzájuthat-e.

PK 112. szám

A tartásra szoruló házastárs vagy volt házastárs javára tartásdíj fizetésére a Csjt. 32., illetőleg 21. §-a alapján az a házastársa vagy volt házastársa is köteles, akinek vagyona nincs, és neki felróható okból megfelelő keresettel sem rendelkezik. Ilyenkor a tartásdíj összegének megállapításánál olyan összegű keresetet kell alapul venni, amelyet a tartásra kötelezettel azonos korú, egészségi állapotú és szakképzettségű személy rendszeres munkával általában elér.

PK 113. szám

Házastársi tartásdíj fizetési kötelezettség vállalása érvényes lehet olyan volt házastárs javára is, aki a tartásra nincs rászorulva, vagy arra érdemtelen. Az ilyen kötelezettség elvállalását a Csjt. 21. §-ában foglalt rendelkezés nem akadályozza. A kötelezettségvállalás bírósági egyezségbe foglalható, és az egyezség a bíróság által jóváhagyható. A kötelezettségvállalás alapján ítéleti marasztalásnak is helye lehet.

Ilyen esetekben a tartásdíj leszállítása vagy a tartásdíj fizetési kötelezettség megszüntetése azon az alapon kérhető, hogy a kötelezettségvállalást követően az annak alapjául szolgáló körülményekben a lényeges változás állott be.

PK 114. szám

Ha a házastárs a volt házastársával szemben tartási igényről (Csjt. 21. §) lemondott, de utóbb a tartásra fel nem róható okból rászorulttá válik, a lemondás nem akadálya annak, hogy a volt házastársával szemben - a Csjt. 22. §-ának (3) bekezdésében meghatározott korlátok között - tartási igényt érvényesíthessen. Ilyen esetben azonban vizsgálni kell a lemondás okait. Ha például a lemondás olyan vagyoni juttatás ellenében történt, amely a lemondó házastárs tartására elegendő alapot nyújtott, a tartási igény rendszerint nem alapos.

Ha a jogosult házastárs lejárt tartásdíjról mondott le, a lejárt tartásdíj iránti igényt utóbb nem érvényesítheti.

A lemondó jognyilatkozat a polgári jog szabályai szerint megtámadható.

A fenti jogszabályhely a házasság felbontása után (és értelemszerűen külön perben) érvényesített házastársi tartási igényről rendelkezik.

Az abban foglalt korlátozó szabályzás - megfogalmazása miatt - a gyakorlatban néha félreértésre ad okot a házasság felbontása utáni igényérvényesítés határát, feltételeit illetően. Így először is azt kell kiemelni, hogy helyes értelmezés szerint, ha a jogosult rászorultsága már a házasság felbontásakor is fennállt, csak igényt nem érvényesített (mert például eredményre a kötelezett teljesítőképtelensége miatt úgysem vezetett volna), vagy a rászorultsága a bontást követő öt éven belül bekövetkezett (és ezen időhatáron belül akármikor), a tartási igényét bármikor, tehát a bontást követen öt éven túl is érvényesítheti. Ilyenkor a tartás megítélésének a feltételei azonosak a Csjt. 20. § (1) bekezdésében foglaltakkal (az érdemtelenségre hivatkozva azonban - nézetem szerint - az alperes a Legfelsőbb Bíróság lenti Polgári Elvi Döntése mindkét fordulatával védekezhet).

A tartási igény érvényesítésének korlátozása szempontjából tehát nem az igényérvényesítés idejének, hanem annak van jelentősége, hogy az igényérvényesítő rászorultsága mikor következett be, a bontást követő öt éven belül vagy azon túl. Így a bontást követő öt éven túl indult házastársi tartás iránti perekben ez olyan elsőrendű kérdés, amit már a keresetlevélnek is illik tartalmaznia és legelőször ezt kell tisztázni, ez határozza meg a bizonyítás kereteit.

Az a törvényi korlátozás, amely csak különös méltánylást érdemlő esetekben engedi eredményesnek tekinteni a házastárs követelését, csak arra az esetre vonatkozik, ha az igénylő rászorultsága a bontást követő öt év múlva következik be. Ebből az is adódik, hogy ha az igénylő a tartásra csak a bontást követő 5 év eltelte után válik rászorulttá, a keresetét általában el kell utasítani kivéve, ha igénye különös méltánylást érdemel.

A korlátozással az a jogalkotói cél, hogy ha a volt házastárs anyagi támogatásának a szükségessége csak a bontást követő huzamos idő után merül fel, erre az általános feltételeknél jóval szűkebb körben legyen a másik volt házasfél kötelezhető. A bontás utáni viszonylag hosszú idő elteltével a házasság benső tartalmának, a volt házastársak kölcsönös, - ám korlátozott - egymás iránti anyagi felelősségének a jelentősége elhalványulhat, ha a konkrét felelősségvállalás kérdése korábban fel sem vetődhetett, ha az a körülmény, ami a volt házastárs támogatását szükségessé teszi már nemigen hozható összefüggésbe a felek korábbi együvé tartozásával.

A különös méltánylás fogalmának tartalommal kitöltését, tehát annak megállapítását, hogy mikor áll fent az a kivételes helyzet, amikor a bontást követő öt év elteltével bekövetkező rászorultság is megalapozza a tartási igényt, a jogalkotó - a családjogi viszonyokra jellemző keretszabályozásnak megfelelően - a jogalkalmazóra bízza.

Nyilván kiemelt jelentősége kell legyen annak, hogy a jogosult utóbbi rászorultsága az adott házasság megvalósult benső tartalmával, a feleknek az együttélés alatt a közös célokért vállalt áldozatával, fáradozásával, magatartásával, avagy éppen a bontással még meg nem szűnő közös feladatok ellátásában (gyermekek eltartása, nevelése) vállalt szerepével milyen összefüggést mutat. Ez azonban még nem jelenti azt, hogy kivételesen a házasság benső tartalmától független, illetőleg azzal csak nagyon áttételesen, igen laza kapcsolatot mutató rászorultság ne alapozhatná meg az igényt. Lényeges viszont, hogy a kivételes helyzet fennállásának a megítélésekor valamennyi releváns körülményt, így a kötelezetti oldal méltánylandó szempontjait is tekintetbe kell venni.

V. számú Polgári Elvi Döntés (módosította a XLI. számú Polgári Elvi Döntés) A házastársi tartásra való érdemtelenségről

BH1994. 316. A házasság felbontását követő öt év eltelte utáni rászorultság vizsgálatánál irányadó szempontok

BH1983. 71. A tartás iránti igény érvényesítése a házasság megszűnését követő 5 éven túl

BH2001. 227. II. A megállapodáson alapuló házastársi tartásdíj leszállításának szempontjai [Csjt. 22. § (1) bek., 64. (2) bek.].

BH1999. 309. A keresetveszteséget pótló baleseti járadékot a házastársi tartásdíj alapjaként figyelembe kell venni [Csjt. 21. § (1) bek., 22. § (1) bek.].

BH1999. 212. A házasság felbontását követő, csaknem tíz éven át fennálló élettársi kapcsolat olyan különös méltánylást érdemlő körülménynek minősül, amelyre tekintettel a házastársi tartás a házasság felbontását követő öt év eltelte után is sikerrel érvényesíthető [Csjt. 21. § (1) bek., 22. § (3) bek.].

BH1999. 70. Házastársi tartásdíj felemelése iránti perben a körülmények változásának megítélése [Csjt. 21. § (2) bek., 22. § (1) és (2) bek.].

BH1994. 316. A házasság felbontását követő öt év eltelte utáni rászorultság vizsgálatánál irányadó szempontok [Csjt. 22. § (3) bek.).

BH1983. 71. Ha a volt házastárs rászorultsága a házasság megszűnését követő 5 éven belül bekövetkezett, tartás iránti igényét később is, tehát nemcsak a házasság megszűnését követő 5 éven belül érvényesítheti [Csjt. 22. § (3) bek.].

BH1980. 384. A házastársi tartásdíj mértékének megváltoztatására nem kerülhet sor, ha a tartás megállapításának alapjául szolgáló körülményekben bekövetkezett ugyan változás, de az lényegesnek nem tekinthető [Csjt. 22. § (1) bek.].

BH1979. 155. I. Kiegészítő tartás esetében különös körültekintéssel kell vizsgálni a tartást igénylő személy rászorultságát. A nyugdíjkorhatár elérése önmagában még nem nyújt alapot a tartáskiegészítés mértékének felemelésére [ Csjt. 21. § (1) bek., 22. § (1) bek., 8. sz. Irányelv 1. pont].

BH1978. 523. A házastársi tartásdíj mértékének megváltoztatására kerülhet sor, ha a közös egyetértéssel vagy bírósági ítélettel megállapított tartás alapjául szolgáló körülményekben lényeges változás következett be [Csjt. 22. § (1) bek.].

BH1976. 262. Annak elbírálásánál, hogy a volt házastárs a korábban megállapított tartásra, illetőleg annak egy részére hibáján kívül szorul-e rá, a tartást igénylő volt házastárs egészségi állapotát, családi és vagyoni viszonyait, valamint életkörülményeit tüzetesen vizsgálni kell [Csjt. 21. § (1) bek., 22. §, PK 142.sz.].

Vhr. 7. § (1) A Csjt. 22. §-ának (3) bekezdésében foglalt rendelkezést akkor kell alkalmazni, ha a bíróság első fokon még nem hozott ítéletet.

(2) Az ítélet hatályon kívül helyezése esetében az első fokú bíróság az új eljárásban az új jogszabályok alapján jár el.

IV. fejezet

A házastársak jogai és kötelességei

1. Általános rendelkezések

Csjt. 23. § (1) A házastársak jogai és kötelességei egyenlőek: a házasélet ügyeiben közösen kell dönteniük.

(2) A házastársak a személyüket érintő ügyekben önállóan, de a család érdekeit szem előtt tartva döntenek.

A házastársak egyenjogúságának az elvét a Csjt. 1. § (1) bekezdésében, a törvény (többek közötti) célja körében már megfogalmazza. Lényegében ezt az elvet deklarálja a Csjt. 23. § (1) bekezdés első fordulata is akként, hogy egyben rámutat a jogok és kötelezettségek egységére, arra, hogy az egyenjogúság mind a jogok, mind a kötelezettségek egyenlő voltát jelenti.

Az (1) bekezdés második fordulata az együttműködési kötelezettségre vonatkozik, mégpedig nemcsak a házastársak egymás közötti kapcsolatát illetően, hanem a házasélet minden ügyében.

Ugyanakkor a (2) bekezdésben már a házastársak autonómiáját biztosítja a személyüket érintő ügyekben (önálló döntés), de a családi érdek szem előtt tartásának a feltételével. Vagyis a személyiség kibontakoztatására a családi érdeken belül ad lehetőséget, és a személyi autonómia ilyen módon történő érvényesítése meglehetősen nehéz feladat. Így gyakran vezet a házasság felbomlásához, hogy a felek nem tudják összehangolni a személyes és a családi érdekeket, illetőleg hogy eltérő a véleményük arról, hogy személyi autonómiájuk érvényesítése a közös családi érdekeknek mennyiben felel meg.

A Csjt. 23. §-ában foglalt deklarációkat - amelyek összhangban vannak nemzetközi kötelezettségvállalásainkkal (Emberi Jogok Egyetemleges Nyilatkozata, Polgári és Politikai Nemzetközi Egyezségokmánya a házastársak egyenjogúságáról, jogairól és kötelezettségeiről, A Gyermekek Jogáról Szóló Egyezmény a szülők közös felelősségéről), és amelyek a joggyakorlathoz csak áttételesen, közvetve kapcsolódnak - a Csjt. különféle rendelkezései másutt konkretizálnak. E konkrét szabályok alkalmazásán keresztül érvényesülnek elsősorban a Csjt. 23. §-ban írt elvek, a szankcióik is a konkrét szabályokban vannak.

BH1985. 189. Az apaság vélelmének a megtámadására a feltételezett apa nem jogosult [Csjt. 23. § (3) és (4) bek.].

Csjt. 24. § A házastársak hűséggel tartoznak egymásnak és egymást támogatni kötelesek.

A hűség fogalmát a házastársak között sem lehet korlátozottabban értelmezni mint általában az emberi viszonyokban. Követelménye alatt házastársak esetén mégis elsősorban a szexuálerkölcshöz fűződő normát értünk. Kötelezettsége kölcsönös, mindkét házasfelet terheli. Szankció nélküli követelmény megsértésének a jogalkalmazás során a házasélet teljes és helyrehozhatatlan megromlásának a vizsgálatakor van szerepe és esetleg a tartásra való érdemtelenség megítélésének a kérdésében. (A lenti PED-ben írt feltételek esetén.)

A kölcsönös támogatási kötelezettség mind a személyes, mind a vagyoni érdekek érvényesítésének az elősegítésére kiterjed. Jelenti például a beteg házastárs gondozását, a tanulmányok folytatásának, a munkahelyi érvényesülésnek elősegítését (személyes jellegűek), továbbá az erre rászoruló házastárs megélhetéséről való gondoskodást, ami vagyoni jellegű és éppen a házastársak kölcsönös támogatási kötelezettségéből ered. A személyes jellegű kölcsönös támogatási kötelezettség kikényszeríthetetlenségében és a jogalkalmazás során betöltött szerepében is hasonló a hűség kölcsönös követelményéhez. A vagyoni jellegű kölcsönös támogatási kötelezettséget azonban a törvény - konkrét jogszabályhelyekre lebontva (Csjt. 21-22. §, 32. §) - szankcionálja is.

V. számú Polgári Elvi Döntés (módosította a XLI. számú Polgári Elvi Döntés) A házastársi tartásra való érdemtelenségről

BH2004. 467. A házastárs részére tíz éven át folyamatosan nyújtott, súlyos fizikai és lelki megterheléssel járó, más segítségét nélkülöző ápolás és gondozás a házastárs törvényes támogatási kötelezettségét túlhaladja, ezért annak értéke hagyatéki teherként elszámolható [1952. évi IV. tv. 24. §, Ptk. 677. §].

Csjt. 25. § (1) A feleség a házasságkötés után

a) kizárólag a maga teljes nevét viseli, vagy

b) a férje teljes nevét viseli a házasságra utaló toldással, amelyhez a maga teljes nevét hozzákapcsolhatja, vagy

c) a férje családi nevét viseli a házasságra utaló toldással és ehhez a maga teljes nevét hozzákapcsolja, vagy

d) a férje családi nevéhez hozzákapcsolja a saját utónevét.

(2) A férj a házasságkötés után

a) kizárólag a maga teljes nevét viseli, vagy

b) a felesége családi nevéhez hozzákapcsolja a saját utónevét.

(3) A férj, illetve a feleség a házasságkötés után házassági névként családi nevüket is összekapcsolhatja, hozzáfűzve a saját utónevét.

(4) A házasulóknak az (1)-(3) bekezdés szerinti névviselésről meg kell egyezniük. Ennek során figyelemmel kell lenni arra, hogy - a (3) bekezdésben foglalt kivétellel - csak az egyik házasuló veheti fel házassági névként a másik családi nevét [(1) bekezdés b)-d) pont, (2) bekezdés b) pont], illetve a házassági név családi nevekből képzett része legfeljebb kéttagú lehet.

(5) A házasulóknak az anyakönyvvezető felhívására a házasságkötés utáni névviselésről nyilatkozniuk kell.

A házasságkötés után a névváltoztatás joga a férjet és a feleséget is megilleti. A Csjt. 23. § (2) bekezdésében biztosított, a személyes ügyekben való autonómia nyilvánul meg abban, hogy önállóan döntik el, kívánnak-e a törvényben biztosított jogukkal élni, és a Csjt. 25. § (1)-(3) bekezdésben írt változtatási variációk közül melyiket választják, avagy megtartják a maguk teljes nevét.

E jogról és a választási lehetőségről köteles az anyakönyvvezető a feleket a házasságkötés előtt tájékoztatni, akiknek szintén kötelességük a válaszadás.

Csjt. 26. § (1) A házasság megszűnése, illetve érvénytelenné nyilvánítása után a házastársak a házasság fennállása alatt viselt nevet viselik tovább. Ha ettől el kívánnak térni, ezt a házasság megszűnése, illetve érvénytelenné nyilvánítása után az anyakönyvvezetőnek bejelenthetik. Ilyen esetben sem viselheti azonban a volt férje nevét a volt feleség a házasságra utaló toldással [25. § (1) bekezdés b)-c) pont], ha azt a házasság fennállása alatt nem viselte.

A házasság megszűnése (a másik házasfél halálával, vagy bírósági felbontással, érvénytelenné nyilvánítással) még önmagában nem érinti a házastársaknak - a házasság alatti - névviselési jogát.

A házastársak a személyes ügyekben való autonómiából következően - a jelen szakasz (1) bekezdésében meghatározott korlátok között - a házasság megszűnése, érvénytelenné nyilvánítása esetében is rendelkeznek egyedül, saját belátásuktól függően változtatási joggal.

A házasság megszűnése esetére szóló és korlátozott névváltoztatási jog érvényesítése az anyakönyvvezetőnek való bejelentéssel történik meg, a bejelentés nincs határidőhöz kötve.

Értelemszerűen - mivel a házasság alatt viselt névnek a viselési joga a házastársat a házasság megszűnését, érvénytelenné nyilvánítását követően is megilleti - ha a házastárs a házasság alatt viselt nevén változtatni nem kíván, ezt bejelenteni, közölni senkivel, semmilyen hatósággal nem kell.

(2) A bíróság a volt férj kérelmére eltilthatja a volt feleséget a 25. § (1) bekezdés b)-c) pontja szerinti névviseléstől, ha a feleséget szándékos bűncselekmény miatt jogerősen szabadságvesztésre ítélték.

A volt feleségnek a házasságkötés következtében viselt nevétől való eltiltására csak igen szigorú feltételek mellett, és a nő által választható lehetőségekhez képest csak szűkebb körben van mód.

Nevezetesen az eltiltásra csak az adhat alapot, ha a volt feleséget szándékos bűncselekmény miatt jogerős szabadságvesztésre ítélték. E feltételeknek maradéktalanul kell megvalósulnia. Tehát sem a bűncselekmény miatti jogerős szabadságvesztésre ítélés, sem a szándékos bűncselekmény miatti egyéb (nem szabadságvesztés) jogerős büntetés nem ad lehetőséget a névviseléstől eltiltásra.

A törvény szerint nem feltétele viszont az eltiltásnak, hogy a szándékos bűncselekmény miatt jogerősen kiszabott szabadságvesztés büntetés végrehajtható legyen. Így önmagában az, hogy a szándékos bűncselekmény miatt kiszabott szabadságvesztés végrehajtását a büntetőbíróság felfüggesztette, a kereset olyan indokú elutasításához, hogy a törvényben írt feltételei az eltilthatóságnak hiányoznak, nem vezethet. Miután azonban a névviseléstől való eltiltás a bíróság számára a feltételek fennállása esetén sem kötelező hanem csak lehetőség (a bíróság ... eltilthatja ...), az már a bíróság belátásától függ, hogy a szabadságvesztés büntetés végrehajthatóságának a felfüggesztését miként értékeli.

Értelemszerűen nem terjedhet ki az eltiltás a volt feleség saját nevétől eltiltására [Csjt. 25. § (1) a)]. A férj családi nevéhez kapcsolt saját utónév változatot [Csjt. 25. § (1) d)] pedig a törvény - hasonlóan az egyéb, a házasság megszűnésénél, új házasságnál választott nevekkel kapcsolatban részletezett rendelkezésekhez -, a névviseléstől eltiltás jogintézményével sem kívánja védeni. Nyilvánvalóan azért, mert ez a változat nem utal a volt férj és a volt feleség volt házasságára. A családi név azonossága a nőnek a házasságkötés által elnyert, és a házasság megszerzése után megmaradó nem olyan jogosultsága, amelynek fenntartása bármilyen körülmények között a volt férj számára méltányolható, valóságos érdeksérelmet jelenthet.

A névviseléstől eltiltásra aktorátusa a volt férjnek van. Halála után pedig az ügyész indíthat pert. A volt férj nevének a Csjt. 26. § (2) bekezdésében írt feltételek melletti további viselése a volt feleség által csak a volt férj személyes érdeksérelme lehet. Az eltiltás iránti igénye személyéhez fűződik. Az ügyész perindítása - miután az csak a volt férj halála után adott - feltehetőleg az elhunyt volt férj jó hírnevének védelme érdekében indokolt, illetőleg áttételesen (az ügyész dönti el van-e ilyen jogsérelem) az úgynevezett kegyeleti jogok védelmében.

Az alperesi pozícióban lévő feleség rendelkezési joga - miután választott nevének a viselése nemcsak joga hanem kötelessége is és a felperes személyhez fűződő jogainak e jogintézménnyel orvosolandó érdeksérelmét a törvény konkrét, objektív, szigorú mércével szabja meg - a törvényben írt e feltételekhez kötötten érvényesül. A törvényi feltétel hiányában a felperes által érvényesített jog alperesi beismerése nem elegendő a kereset teljesítéséhez. Az alperesi beismerésnek csak a törvényi feltételek esetén van hatálya.

A névviseléstől eltiltást mind a házassági perben [Pp. 290. § (2)], mind azt követő új perben lehet kérni; a házasság fennállása alatt, annak bontására (érvénytelenítésére) irányuló kérelem nélkül nem. Ez a törvény megszövegezéséből (volt férje) teljesen egyértelmű. Összeférhetetlen lenne a házasság jogintézményével, annak belső tartalmával a házasság fennállása alatt a feleséget a férje nevétől eltiltani, bármilyen magatartást is tanúsított a feleség. Ha a kötelék fenntartását nem kifogásolja (a bontást nem kéri) különélés esetén sincs a férjnek a feleség e jogszabályhelyben írt magatartása miatt olyan személyes érdeksérelme, amely a névviseléstől eltiltással méltánylandó lenne. Azt a férj (volt férj) maga dönti el, hogy házastársa (volt házastársa) objektíve egyébként súlyos kifogás alá eső magatartása az ő személyét, személyéhez fűződő jogát mennyiben sérti. Nyilván nem sérti, ha a köteléket ilyen magatartás mellett is fenntartja, vagy ha a kötelék megszűnése mellett sem él a névviseléstől eltiltás iránti igényével.

BH1982. 7. A volt feleség eltiltása a férje nevének viselésétől

BH1977. 150. Határozat a házasság felbontása iránt indított perben a névviselés kérdésében

(3) Újabb házasságkötés esetén a feleség volt férje nevét a házasságra utaló toldással [25. § (1) bekezdés b)-c) pont] nem viselheti tovább, és ez a joga akkor sem éled fel, ha újabb házassága megszűnt.

Új házasságkötés esetén a nőnek újból kell nyilatkoznia a névválasztási jogáról. Ez a jog korlátlan az új férj nevének különféle variációk szerinti felvétele [Csjt. 25. § (1) b)-d)] és a maga nevének a megtartása közötti választás tekintetében. Azt viszont a (3) bekezdés egyértelműen és értelemszerűen kizárja, hogy az új házasságkötés után a volt férje nevét a házasságra utaló toldással [Csjt. 25. § (1) b)-c)] viselje.

Kérdés lehet, hogy ha a korábbi férje nevét - a korábbi házasság megszűnése után a Csjt. 25. § (1) bekezdés d) pontja szerint használta, tehát a férje családi nevéhez hozzákapcsolta a saját utónevét, ezt az új házasságban megtarthatja-e. Miután ezt a törvény nem, hanem csak a korábbi férj nevének toldalékos további viselését tiltja, a válasz igen. Tehát újabb (másodszori, harmadszori stb.) házasság esetén a Csjt. 21. § (1) bekezdése szerinti választék azzal bővül, hogy a nő az előző férje családi nevéhez kapcsolt saját utóneves névviselési formát is választhatja, feltéve hogy ez volt az előző házasság alapján az előző házasság megszűnését követően viselt neve.

BH1982. 7. A volt feleségét a bíróság férje nevének viselésétől - a törvényi feltételek hiányában - egymagában azon az alapon nem tilthatja el, hogy a volt feleség a kereseti kérelemmel szemben nem védekezett [Csjt. 26. § (6) bek., 7/1974. (VI. 27.) IM sz. r. 8. § (1) bek.].

BH1977. 150. A házasság felbontása iránt indított perben a bíróság csak akkor határoz a névviselés kérdésében, ha a férj (volt férj) a né toldatos névviselési formától való eltiltást kéri [Csjt. 26. § (3) bek., 7/1974. (VI. 27.) IM sz. r. 27. § (1) bek.].

A volt feleség és az özvegy nő névviselése

Csjté. 7. § (1)-(2)

(3)-(4)

Csjté. 53. § (1) A feleség a Csjt. hatálybalépése előtt kötött házasság esetén is jogosult a házasság tartama alatt kizárólag a maga nevét viselni (Csjt. 26. §), ha erre irányuló szándékát 1953. évi június hó 30. napjáig annál az anyakönyvvezetőnél bejelenti, akinek működési területén a születésnek bejegyzését tartalmazó anyakönyv van.

(2) Az az özvegy nő, akinek férje a Csjt. hatálybalépése előtt halt meg, férje neve helyett jogosult a maga nevét viselni (Csjt. 26. §), ha erre irányuló szándékát az 1953. évi június hó 30. napjáig, illetőleg a férj halálát tanúsító határozat jogerőre emelkedését követő hat hónap alatt bejelenti annál az anyakönyvvezetőnél, akinek működési területén a születésének bejegyzését tartalmazó anyakönyv van.

(3) A 7. § (2) bekezdése a jelen §-on alapuló bejelentések esetén is irányadó.

Vhr. 8. § (1) A feleség (volt feleség) az 1974. évi július hó 1. napjától számított hat hónapon belül a házasságkötés szerint illetékes anyakönyvvezetőhöz tett bejelentéssel megjelölheti, hogy az eddigi névviselése helyett a Csjt. 26. §-ának (1) bekezdésében meghatározottak közül melyiket választja. A határidő eltelte után a névviselés megváltoztatásának csak a Csjt. 26. §-ának (1)-(3) bekezdésében foglaltak szerint és csak belügyminiszteri engedéllyel van helye.

(2) Nem lehet a "-né" toldatos névviselési formát választani a házasság megszűnése, vagy érvénytelenné nyilvánítása után az (1) bekezdésben foglalt határidő alatt sem, ha

- a bíróság annak viselésére nem jogosította fel,

- a volt feleség azt a házasság fennállása alatt sem viselte,

- a bíróság annak viselésétől jogerősen eltiltotta.

(3) Ha a jogerős bírósági ítélet a volt feleséget nem jogosította fel volt férje nevének viselésére, ennek hatályát, valamint a névviselés eltiltásáról rendelkező jogerős bírósági ítélet hatályát a Csjt. nem érinti. Ha azonban névviseléstől eltiltás miatt per van folyamatban és a bíróság ítéletet még nem hozott, döntésére a Csjt. rendelkezései irányadók.

(4) Ha a Csjt. hatálybalépése előtt hozott bírósági ítélet a volt feleséget nem jogosította fel volt férje nevének viselésére, az ítélet kiegészítésére a korábbi szabályok [Pp 290. § (6) bekezdése] irányadók.

BH1982. 7. A volt feleségét a bíróság férje nevének viselésétől - a törvényi feltételek hiányában - egymagában azon az alapon nem tilthatja el, hogy a volt feleség a kereseti kérelemmel szemben nem védekezett [Csjt. 26. § (6) bek., 7/1974. (VI. 27.) IM sz. r. 8. § (1) bek.].

Vhr. 27. §

BH1977. 150. A házasság felbontása iránt indított perben a bíróság csak akkor határoz a névviselés kérdésében, ha a férj (volt férj) a né toldatos névviselési formától való eltiltást kéri [Csjt. 26. § (3) bek., 7/1974. (VI. 27.) IM sz. r. 27. § (1) bek.].

2. A házassági vagyonjog

Csjt. 27. § (1) A házasság megkötésével a házastársak között a házassági életközösség idejére házastársi vagyonközösség keletkezik. Ennek megfelelően a házastársak osztatlan közös tulajdona mindaz, amit a házassági életközösség ideje alatt akár együttesen, akár külön-külön szereztek, kivéve azt, ami valamelyik házastárs különvagyonához tartozik. Közös vagyon a különvagyonnak az a haszna is, amely a házassági életközösség fennállása alatt keletkezett, levonva ebből a vagyonkezelés és fenntartás költségeit. Közös vagyon továbbá a feltalálót, újítót, a szerzőt és más szellemi alkotást létrehozó személyt a házassági életközösség fennállása alatt megillető esedékes díj.

A Csjt.-nek a házastársak egymás közötti és külső vagyoni viszonyait rendező szabályai [Csjt. 27-31. § (IV. fejezet 2. pont Házassági vagyonjog címen)] az 1952. évi 23. törvényerejű rendelet 54. §-ból következően a Csjt. hatálybalépése előtt már megszűnt házasságon alapuló vagyonjogi igényekre nem terjednek ki. A Csjt. hatálybalépése előtt megszűnt házasságokkal kapcsolatos vagyonjogi igényekre az akkor hatályban volt jogot kell alkalmazni.

E kitérő után - amelynek az öröklési jogvitákban még ma is lehet jelentősége - és a hatályos szabályozás részletes rendelkezéseinek taglalása előtt, feltétlenül szót kell ejteni általában a házassági vagyonjogi szabályaink jellegéről.

Mindenekelőtt azt kell kiemelni, hogy a házassági vagyonjogi szabályaink a jelenlegi életviszonyokhoz képest meglehetősen hiányosak.

Sok elméleti, gyakorlati jogkérdést rendezetlenül hagynak (például a vagyon passzív tételei, a közös rendelkezési jog megsértésének a jogkövetkezményei, az értékváltozás figyelembevétele, az alvagyonok vegyülése stb.). Ebből adódóan, illetőleg mert a novellákban nem történt meg a házassági vagyonjog korszerű követelményeknek megfelelő részletes újraszabályozása, a házassági vagyonjogi viszonyok rendezésekor a bírói jogalkotásnak kiemelkedő szerepe van. Az idő múlásával, a gazdasági - társadalmi viszonyoknak, más jogágaknak a családjoghoz kapcsolódó joganyagának jelentős változásával olyan újabb és újabb jogszabállyal nem rendezett tipikus kérdések merültek fel, amelyeket a bírói gyakorlatnak kellett - az alapelvek, de a változások tendenciájának is a szem előtt tartásával, a Legfelsőbb Bíróság elvi irányításával - megoldania. Ezek a megoldások a házassági vagyonjogba szervesen beépülve a jogszabályokkal együtt adják meg a házassági vagyonjogi viták rendezéséhez szükséges joganyagot. Éppen ezért a jogalkalmazó számára a bírói jogalkotás ismerete nélkülözhetetlen. Csupán a Csjt. szabályai alapján a házassági vagyonjogi igények helyes érvényesítése, házassági vagyonjoggal kapcsolatos - a szerződő felek akaratának valóban megfelelő - szerződés megkötése, a jogviták elbírálása szinte lehetetlen.

A bírói jogalkotással összefüggésben az a meglehetősen furcsa, de a családjogra - más jogviszonyai rendezésénél, például köteléknél is - jellemző sajátosság is megemlítendő, hogy a Legfelsőbb Bíróság ma már hatályban nem lévő vonatkozó iránymutatásaiból (amelyeknek kis része jogszabállyá vált) a mai viszonyokhoz is igazodó elvek a gyakorlatban ma is élnek, érvényesek. Természetesen nem a hatályon kívül helyezett irányelvekre, hanem az állandó bírói gyakorlatra hivatkozással.

Az 1986. évi IV. törvény hatálybalépése, 1987. július 1-je óta a Csjt. házassági vagyonjogi szabályai diszpozitívek. A Csjt. rendelkezései akkor és csak annyiban érvényesülnek, amennyiben a felek a vagyoni viszonyaikat 1987. július 1-jét követően megkötött szerződéssel ettől eltérően nem rendezték vagy nem rendezik. A házassági vagyonjogi viszonyok rendezésének, elsődleges forrása (a törvény alapján) a vagyonjogi szerződés. A Csjt. szabályai másodlagosak (bár a bírói gyakorlat azt mutatja, hogy az érintettek nem élnek gyakran a szerződéskötési lehetőségükkel).

A házassági vagyonjogi viszonyok általános jellemzői közt hangsúlyozandó, hogy a házastársak között sajátos vagyoni viszonyok állanak fenn. Az ő vagyoni kapcsolataik - eltérően az egyéb tulajdonostársak vagyoni kapcsolatától - érzelmi, erkölcsi vonzatokkal átszövöttek. Ehhez képest az ő vagyonjogi viszonyaik rendezésénél nem érvényesülnek szigorúan a polgárjogi elvek. A megtérítési igények elbírálásánál a bíróság figyelembe veszi a családi gazdálkodás sajátosságait, és a közös vagyon megosztásánál törvénybe foglalt szerepe van a méltányosságnak [Csjt. 31. § (5)]. Ez akár a házassági vagyonjogi szerződéstől való részbeni eltérést is indokolhat. (Mint nyilvánvalóan jó erkölcsbe ütköző szerződés Ptk. 200. § (2) bekezdése - akár semmis is lehet a felek olyan házassági vagyonjogi szerződése, ami a vagyonközösség teljes kizárásával avagy egyéb módon az egyik házasfél teljes kisemmizésére irányul.)

Áttérve a konkrét szabályozásra a fenti jogszabályhelyre, először is a vagyonközösség kérdésével kell foglalkozni.

A jogszabályhely szerint a házastársi vagyonközösségnek két elengedhetetlen együttes feltétele van: a házastársi kötelék és a házastársi életközösség.

A házastársi vagyonközösség időtartama meghatározásának kiemelkedő a szerepe, hiszen például ehhez fűzi a törvény, a jogszabályhely másodfok fordulata szerint a közszerzeményen alapuló tulajdonközösséget.

A időtartam meghatározásakor az együttesen megkívánt feltételek közül a kötelék keletkezésének és megszűnésének az időpontja nem lehet probléma, hiszen erre okirati bizonyítékok állnak rendelkezésre. Nincs azonban ilyen egyértelmű bizonyíték a házastársi életközösség létesítésének és megszüntetésének az idejére, ami a jogalkalmazás során azért okoz gondot, mert a házasságkötés és a házastársi életközösség létesítésének az időpontja nem mindig esik egybe. Azt, hogy a házasság megkötésével az életközösség is létrejött, vélelmezni kell, illetőleg vitás lehet a felek között, hogy az életközösséget mikor szakították meg. Így a házastársi vagyonközösség keretei, az, hogy mely időtartam alatt állott fenn minden feltétel együttesen, nem egyértelmű. Az életközösség kezdetét és végét, következésképp a vagyonközösség időtartamát ilyenkor mérlegeléssel kell meghatározni. A mérlegelésnél a házastársi életközösség tartalmi elemeit (szexuális kapcsolat, gazdasági együttműködés, közös lakás, közös háztartás vezetés, az együvé tartozás különféle megnyilvánulásai, közös gyermekek nevelése, hozzátartozók, vagy valamelyik fél gyermekének ellátása stb.) gondos vizsgálat tárgyává kell tenni. Tehát az egymással összefüggő és együttesen értékelendő gazdasági, családi, érzelmi és akarati tényezők azok, amelyek alapján a jogalkalmazó az életközösség fennálltát vagy hiányát megállapíthatja. Egyiküknek vagy másikuknak a hiánya még nem feltétlenül mutatja az életközösség hiányát, különösen ha ez a hiány objektív okra vezethető vissza.

A házastársi együttélés bizonyos elemeinek, vagy több elemének hiányakor általában az akarati tényezőknek ügydöntő jelentősége van. (Tehát azon szándék kinyilvánításának, vagy nyilvánvalóvá válásának, hogy valamelyik fél az együvé tartozás fenntartását nem kívánja már, avagy éppen, hogy a felek között az együttélés sok elemének hiánya mellett is az együvé tartozás érzése, akarata fennmaradt.)

A kötelék és az életközösség eltérésnek tipikus variánsai a következők:

1. A házasságkötés előtti élettársi kapcsolat

Ha a közösen vagy külön-külön szerzett, közösen használt vagyontárgyakat a felek a házasságkötés után is közösen használják és kezelik, vélelmezni kell a közös vagyonba utalást. Az ítélkezési gyakorlat szerint ilyenkor a házasságot megelőző együttélés vagyonjogi vonatkozásban a házassági életközösséggel egységbe olvad. A vagyonközösség kezdete tehát a tényleges életközösség kezdete. Nem lehet viszont a változatlan közös használat és a közös kezelés miatt a közös vagyonba utalást vélelmezni a házasságkötést megelőző élettársi kapcsolat ideje alatt szerzett azon vagyonra, amely házastársak esetén a Csjt. 28. § alá eső különvagyonnak minősülne. (Ezzel ellentétes vélelem ugyanis arra vezetne, hogy a házasságot megelőző együttélés vagyonjogi hatásait a bírói gyakorlat a házastársi közös vagyon javára törvényellenesen bővítené. Megsértené a házastársi közös vagyon úgynevezett negatív határait, amelyről a későbbiekben lesz majd szó.)

A fentieket természetesen csak akkor kell és lehet alkalmazni, ha a felek házassági vagyonjogi szerződése [Csjt. 27. § (2)] ettől eltérően nem rendelkezik.

2. A felek a házasság felbontása után is együtt élnek

A volt házasfeleknek a házasság felbontása utáni együttélésére a Ptk. 578/G. §-a (1) bekezdésében szabályozott, az élettársi vagyonközösségre vonatkozó rendelkezések az irányadók.

3. A házasságot a bíróság csak az életközösség megszakítása után bontja fel

Ez nyilvánvalóan a legtipikusabb eset (lásd az életközösség megszakítása hiányának az értékelését a házasélet teljes és helyrehozhatatlan megromlásának a megítélése kérdésében a Csjt. 18. § (1) bekezdésénél kifejtettekkel kapcsolatban).

Az életközösség megszakításával a vagyonközösség megszűnik. Fontos azonban kiemelni, hogy az életközösség időtartamának a bontóperbeli megállapítása nem ítélt dolog. A vagyoni perben a bontóperi megállapítás vitássá tehető, erre a vagyonjogi perben lehet bizonyítást folytatni, amelynek eredménye az is lehet, hogy az életközösség megszakításának az idejét a bíróság a bontóperbeli megállapítástól eltérően határozza meg. Önmagukban ugyanis a bontó ítélet egyes ténymegállapításai nem ítélt dolgok (Pp. 229. §), csak annyiban, amennyiben a rendelkező részben foglalt döntésnek mellőzhetetlen alapját képezik. Márpedig a bontó rendelkezés nélkülözhetetlen alapja a házasélet teljes és helyrehozhatatlan bekövetkeztének az állapota. A különélés ehhez mint e helyzet egyik és csak kivételesen nélkülözhető bizonyítéka kapcsolódik. Így bár a különélés ténye a döntés nélkülözhetetlen alapja ugyan, de a különélés pontos időtartama nem az. Az életközösség végleges jellegű megszakítása pontos idejének, amely egyben a vagyonközösség vége is, értelemszerűen a házassági vagyonjogi perben van ügydöntő jelentősége, mert a vagyonjogi rendezésekkel van szoros összefüggésben. A vagyonjogi igények rendezésének nélkülözhetetlen alapja a vagyonközösség időtartamának a kérdése.

Így a különélés időtartamát a köteléki perben a kötelékkel összefüggésben szükségtelen túlbizonyítani. Az azonban más kérdés, hogy fölös óvatosságból mégis nem célszerű-e a bontóperi ítélet indokolását a vonatkozó részében megfellebbezni, ha a felek álláspontja eltérő, illetőleg a bontóperi megállapítás nem helytálló, és, hogy a feleknek bontóperben tett kijelentéseit az életközösség megszakításának idejével kapcsolatban is megfontoltan kell megtenniük. A bizonyítékok összességében való értékelésénél ugyanis többek között jelentősége lehet annak is, hogy a fél (felek) a bontóperben egészen más időpontra tette az életközösség megszakítását, mint a házassági vagyonjogi perben, amikor annak jogkövetkezménye nyilvánvalóvá vált. IIletőleg, hogy korábban nem tette vitássá perbeli ellenfelének az életközösség megszakítására vonatkozó állítását. Természetesen mindez nem azt jelenti, hogy a felek vagyoni érdekeik miatt előre megfontoltan valótlan állításokat tegyenek, illetőleg, hogy helytálló indokolásbeli megállapításokat (alaptalan) vagyoni érdekeik védelmében megfellebbezzenek. Hanem csupán azt, hogy a feleknek tisztában kell lenniük az életközösség fogalmával. Erről őket - indokolt esetben - az erre hivatott jogalkalmazónak (jogi képviselő, illetőleg az eljárásjogi rendelkezés keretei között a bíró) tájékoztatni kell.

4. Többször szakadt meg - az életközösség végleges megszakítása előtt átmenetileg - a felek között az életközösség

a) Ha nem történt meg a házassági vagyonjogi igények rendezése, az életközösség átmeneti megszakítása a vagyonközösséget még nem szünteti meg. A vagyonközösség ilyenkor egységes és folyamatos az életközösség végleges megszakításának az idejéig. Az életközösség átmeneti megszakításának az időszaka alatt szerzett és a vagyonközösségbe bevitt vagyon tekintetében is a közös szerzés vélelme érvényesül (ez természetesen a Csjt. 28. § alá eső különvagyonra nem vonatkozik, hiszen az törvényellenes vélelem lenne).

Tehát a bírói gyakorlat szerint a házasság vagyonjogi hatásait tekintve az életközösség átmeneti megszakításának, ha e megszakítás nem jár a házastársi közös vagyon megosztásával, nincs jelentősége. Ügyelni kell azonban arra, hogy ne eredményezzen méltánytalanságot a feleknek a különélés alatt tanúsított magatartása miatt ez az elv.

b) Ha az életközösség átmeneti megszakításakor a felek a házassági vagyonjogi igényeket rendezik, vagy a közös vagyont a bíróság megosztja, az életközösség helyreállításakor visszavitt vagyonra, ha csak ennek méltányos szempontok ellene nem szólnak - a közös vagyonba utalást kell vélelmezni, és ugyanilyen vélelem szól a feleknek az átmeneti különélés időszakában szerzett, és a Csjt. 28. §-a alá nem eső vagyonára is. A közös vagyon megosztásával ugyanis a vagyonközösség véget ér ugyan, de az életközösség helyreállítása általában magában foglalja a feleknek azt az szándékát is, hogy a házastársi közös vagyon addigi megosztottságát felszámolják, illetőleg, hogy az átmeneti különélés alatt szerzett és különvagyonnak nem minősülő vagyontárgyaikat a házastársi közös vagyon részévé tegyék.

Ez elv alkalmazhatóságánál különösen kiemelkedő jelentősége van a méltányosságnak. Így például nem alkalmazható mechanikusan a kifejtett vélelem, ha a különélés alatt az egyik fél mindent elherdál, sőt esetleg adósságot is halmoz fel, míg a másik a neki jutott vagyont megőrzi és gyarapítja. Ilyen esetekben nem lehet eleve vélelmezni az utóbbi fél közös vagyonba utalási szándékát csupán abból, hogy a házastársával az életközösséget helyreállította.

Vélelemről lévén szó ez egyébként is megdönthető. Bizonyítani lehet - kifejezett korabeli nyilatkozattal vagy olyan körülmények fennállásával amelyek a vélelmezett szándék ellen szólnak -, hogy nem állt szándékában a vélelem alkalmazását ellenző házastársnak a megosztás eredményeként neki jutott, vagy az átmeneti különélés alatt szerzett vagyont a közös vagyonba utalni, annak ellenére, hogy azt a helyreállított életközösségbe visszavitte.

A vélelem ellen szóló körülményekkel kapcsolatban megemlítendő, hogy az életközösség átmeneti megszakadása és visszaállítása közötti időben a korábban kirívó esetként megemlítetten kívül is sok olyan változás történhet a megosztott vagyonban, amely miatt a vélelem alkalmazása igazságtalan eredményre vezetne. Így az átmeneti időszakban bekövetkezett vagyonváltozásokat és azoknak a felek magatartásával való összefüggését vizsgálni kell: ha e vizsgálódás eredménye azt mutatja, hogy a vélelem alkalmazása az egyik felet méltánytalan vagyoni előnyhöz juttatná, a másik felet méltánytalanul hátrányos helyzetbe hozná, ez elegendő a vélelem megdöntésére. Figyelni kell a vélelem alkalmazásakor a külön-közös elhatárolására olyan értelemben is, hogy melyek voltak azok a vagyontárgyak, amelyek a megosztás előtt is már különvagyonba tartoztak, vagy amelyekhez a fél az átmeneti különélés alatt úgy jutott, hogy az együttélés esetén is különvagyonnak minősülne (Csjt. 28. §). Az említett vagyontárgyakra a vélelem nem alkalmazható.

Természetesen az életközösség átmeneti megszakításakor irányadó elvekre is vonatkozik [mind az a), mind a b) pont szerinti változatra], hogy házassági vagyonjogi szerződéssel ezektől eltérhetnek a felek, illetőleg, hogy a kifejtett elvektől eltérő szerződés esetén a vagyoni viszonyok rendezésére a szerződés az irányadó.

Az életközösség és a kötelék eltérésének egyes típusai a gyakorlatban halmozottan is felvetődhetnek. Erre egyik leggyakoribb példa, hogy a felek már a házasságkötés előtt is életközösségben éltek, és az életközösség végleges megszakítása előtt volt közöttük átmeneti, a közös vagyon megosztásával nem járó különélés. Ám az is előfordult, hogy a házasság felbontása után a felek élettársként éltek együtt és később újra összeházasodtak, de az élettársi kapcsolat megszakítása és az újraházasodásuk között olyan hosszú idő telt el, hogy az I. pontban részletezett variánst alkalmazni nem lehet. [Vagyis a vagyoni viszonyaikat a kérdéses időszakoknak megfelelően a Csjt., a Ptk. 578/G. § (1) bekezdése, a Ptk. egyéb rendelkezései és újból a Csjt. szabályai szerint kellett rendezni, miközben a vagyonok keveredtek is.]

Ez is arra mutat, hogy az életközösség és a kötelék eltéréseinél mindenekelőtt igen gondos mérlegeléssel pontosan meg kell állapítani, hogy a vagyonközösség két együttesen megkívánt feltétele közül melyik, mettől állott fenn, ennek megfelelően meg kell határozni - időbeni határok között is - az alkalmazandó joganyagot, amely a bizonyítás kereteit és a bizonyítási terhet is meghatározza (a rendezésnél természetesen a különböző jellegű időszakokra az arra vonatkozó joganyagot kell alkalmazni).

Végül a kötelék létesítése és az életközösség létrejöttének az eltéréséről annyit, hogy arra már történt utalás, hogy a házasság megkötésével a házastársi életközösség létrejöttét vélelmezni kell. A házasságkötés ugyanis feltételezi az életközösség létesítésének a szándékát és az akarati elemnek (mint erről már szó volt) az életközösség egyéb tartalmi elemei hiányában is ügydöntő jelentősége van. A vélelem akkor dönthető meg ha bebizonyosul, hogy a felek a házasságot az életközösség létesítésének a szándéka nélkül kötötték meg. Vagyis a gyakorlatban tulajdonképpen csak névházasság esetén fordulhat elő, hogy a házasságkötés időpontja ne legyen egyben a vagyonközösség kezdete is. (Ekkor viszont a házastársak között vagyonközösség egyáltalán nem is jön létre.) Elméletileg az nem kizárt, hogy a felek bizonyítsák, az eredetileg névházasság szándékával kötött házasságból utóbb valódi házasság lett, és ilyenkor a vagyonközösség kezdete az életközösség tartalmi elemeinek a megvalósulásától számítson. Ez azonban - legalábbis szakmai körökben publikusan - a jogalkalmazói gyakorlatban még nem fordult elő.

A jogszabályhely második, harmadik, negyedik fordulata határozza meg - a házastársi vagyonközösség jogkövetkezményeként - a vagyonközösség tartalmát és azt is, hogy miként lehet a házastársi közös vagyont elhatárolni a különvagyontól.

A reászerzés elvének megfelelően ugyanis - mely elvi alapon a hatályos Csjt. a házastársak vagyoni viszonyait szabályozza - a házastársak vagyona három egymástól jogi megítélés szempontjából élesen, dologi jogilag elkülönített vagyontömegből áll. Ezek: a házastársi közös vagyon, a férj és a feleség különvagyona. Vagyis a házastársi vagyonközösség közös tulajdont keletkeztető hatása olyan értelemben korlátozott, hogy nem eredményez vagyonösszesítést. A házastársaknak az életközösség kezdetekor meglévő és az életközösség ideje alatt ingyenesen szerzett bizonyos vagyona a különállását megtartja, amellett, hogy közszerzeménynek, házastársi közös vagyonnak minősül mindaz a vagyon, amelyet az együttélés alatt a házasfelek akár külön-külön akár együttesen szereztek.

Ebből már tulajdonképpen nyilvánvaló a közös-különvagyon köre, és az elhatárolás is, ám a helyes jogalkalmazás érdekében a jogszabályhely ennél jóval bővebb elemzést igényel és a kapcsolódó bírói jogalkotás ismertetését is. (Ennek a házassági vagyonjogi viszonyok rendezésnél kiemelkedő jelentőségéről a bevezető részben volt szó.)

A vizsgálat tárgyát képező jogszabályhely a házastársi közös vagyont a különvagyontól (férjé, feleségé) pozitív és negatív módon egyaránt elhatárolja. A pozitív elhatárolás szerint házastársi közös vagyon mindaz, amit a felek az együttélés ideje alatt akár együtt, akár külön-külön szereztek (vagyontárgyak, vagyoni értékek, dologi jellegű használati jogok, követelések stb.), továbbá a különvagyonnak együttélés alatti - a vagyonkezelés és fenntartás költségeinek a levonása után megmaradó - haszna, és közös vagyon a szellemi alkotást létrehozó személyt a házassági életközösség alatt megillető esedékes díj.

A negatív elhatárolás szerint pedig házastársi közös vagyon mindaz, ami nem tartozik valamelyik fél különvagyonába (Csjt. 28. §).

A szabályozás, az elhatárolás módja egyértelműen mutatja, hogy a főszabály a házastársi közös vagyon, és a különvagyon a kivétel.

A felek közös szerzése egyenlő arányú osztatlan közös tulajdont eredményez. Mindig vélelmezni kell, hogy a vagyonközösség alatt szerzett egy bizonyos vagyontárgy (vagyoni érték), dologi jellegű használati jog, követelés, adósság stb. a házastársak egyenlő arányú tulajdona. (Természetesen bizonyítani lehet, hogy a szerzésben különvagyon is közrehatott.)

A bírói gyakorlat egyébként a közös vagyon védelme érdekében a vélelmek egymásba kapcsolódó láncolatát alakította ki. Így:

- ami az életközösség megszakításakor megvan, az az ellenkező bizonyításig közösen, az együttélés alatt szerzettnek tekintendő,

- az együttélés alatt szerzett vagyon ellenkező bizonyításig közösnek tekintendő,

- az együttélés alatt teljesített kötelezettségek ellenkező bizonyításig közösen teljesítettnek tekintendők.

A negatív elhatárolásból a házastársi közös vagyon központi szerepéből, főszabály jellegéből következik, hogy a törvény a közös vagyon tárgyait taxatíve nem sorolja fel. Ez a tény viszont a jogalkalmazás során igen gyakran vezet elhatárolási problémákhoz, nemcsak a bizonyítással, hanem a jogi minősítéssel kapcsolatban is. A bizonyításról most csak annyit, hogy a közös vagyon főszabály voltából következőleg a különvagyoni igényt érvényesítő felet terheli a kötelezettség valamennyi - korábban felsorolt - vélelem megdöntése tekintetében. Az általa indítványozott bizonyítás sikertelenségét a különvagyonra hivatkozó fél viseli. Ha a vélelmeket, vagy azok valamelyikét hitelt érdemlően nem dönti meg, a kérdéses tárgyat (jogot, kötelezettségteljesítést, dologi jellegű használati jogot) közös vagyonnak kell tekinteni.

Rátérve a jogi minősítéssel kapcsolatos jogalkalmazói problémákra, szükségesnek látszik a közös vagyon körének példálódzó jellegű áttekintése:

- A házastárs foglalkozásából, tevékenységéből eredő jövedelme attól függetlenül közös vagyon, hogy a foglalkozás, tevékenység milyen jogviszonyon alapul és mi a kifizetés jogcíme. Így például közös vagyon nemcsak a munkabér, hanem a vállalkozói, a megbízási díj, a társadalombiztosítási jogviszonyból eredő juttatásként kapott táppénz, nyugdíj, segély stb. A borravaló, hálapénz, sőt a hálapénz helyett adott ajándéktárgy is a közös vagyont gyarapítja.

- A kitüntetésekért, címekért kapott anyagi juttatás, vagyontárgy is házastársi közös vagyon, habár csak az egyik házastárs tevékenységének az eredménye.

- Az életközösség alatt kötött jogügylettel vagy egyéb jogi ténnyel szerzett pénz, vagyon házastársi közös vagyon, kivéve a Csjt. 28. § (1) bekezdés d) pont alattiakat.

A tulajdonszerzés egyébként leggyakrabban átruházással történik. Annak, hogy csak az egyik házastárs a szerző fél, a házastársi közös vagyon szempontjából értelemszerűen nincs jelentősége. Még az ingatlan-nyilvántartásba történő bejegyzéssel szemben is érvényesül a házastársi közös vagyonhoz tartozás vélelme.

Az átruházással kapcsolatban gondot okozhat a jogalkalmazóknak, hogy a jogcím és a tulajdonjog megszerzése időben úgy válik el egymástól, hogy az egyik a vagyonközösség idején kívül történik meg. Az ítélkezési gyakorlat szerint általában a jogcím keletkezésének van ügydöntő jelentősége, ha az a vagyonközösség idejére esik, akkor a kérdéses vagyontárgy a házastársi közös vagyonhoz tartozik. Ugyanez vonatkozik a jogi ténnyel szerzett vagyonra a jogcím és a tulajdonjog megszerzésének eltérő időben történt megszerzése esetén.

Önmagában a különadósság közös törlesztése nem eredményez az életközösség előtt az egyik házastárs által kötött szerződés alapján a másik házastárs javára tulajdonjogot. A közös vagyonból történő törlesztések ilyenkor megtérítési igényt alapoznak meg, amelynek elbírálásakor lehetséges a méltányossági klauzula alkalmazása is.

Ha az életközösség a szerződés fennállása alatt ér véget, a szerződésben részt nem vevő házastárs további szolgáltatással nem tartozik. Ha a szerződést kötő az életközösség alatt tulajdonjogot szerzett, ez a másik fél tulajdoni igényén nem változtat, de a többletteljesítéseket el kell számolni. Ha a szerződést kötő fél tulajdonszerzése nem következett be az együttélés alatt (öröklési szerződés) a másik félnek tulajdoni igénye nem lehet, de a teljesítéseik elszámolandóak.

Ha viszont valamelyik fél az életközösség előtt kötötte meg a fenti szerződések valamelyikét, a szerződés eredményeként jutó vagyon az ő különvagyona lesz, de a házastársi közös vagyon teljesítései elszámolandóak.

- Az elbirtoklással szerzett vagyon - ha az elbirtoklás az életközösség alatt következik be - közös tulajdont keletkeztet, függetlenül az együttélés idejétől.

- Ráépítés esetén ha az a házastársak együttélése alatt idegen földre történt kettős jogviszonyt kell értékelni. A külső jogviszonyra a Ptk. 137. § irányadó, amikor is azt kell vizsgálni, hogy keletkezett-e a házastársak javára közös tulajdon és milyen arányban; a belső, a házasfelek egymás közötti jogviszonya megítélésére pedig a Csjt. szabályai az irányadóak. A 27. § (1) bekezdése alapján a házasfeleknek osztatlan, egyenlő arányú tulajdona keletkezik (az idegen személytől, személyektől) (tulajdoni hányadon belül), kivéve, ha valamelyik házasfél különvagyoni ráfordítást igazol.

Ha viszont a ráépítés valamelyik házastárs telkére történik, a Csjt. 27. §-a alapján keletkezik közös tulajdon a tulajdoni arányokat pedig az határozza meg, hogy a vagyonvegyülés időpontjában a telekingatlan és felépítmény értéke miként viszonyult egymáshoz.

Természetesen ezen túl a tulajdoni arányokat ez esetben befolyásolja, ha az építkezés is vegyült vagyonokból (egyik vagy mindkét fél különvagyonának a felhasználásával is) történt. A különvagyoni ráfordítások típusaira érvényes itt is, ami a kettős jogviszonynál erre példa volt.

A ráépítés kívülállók ingatlanára, az úgynevezett kettős jogviszony.

 

 

 

 

A kívülállók ingatlanának az értéke az építkezés idején

800 000

 

A házastársak ráépítésével (értéknövelő hatásával)

1 200 000

 

 

 

 

A ráépítés költsége

200 000

 

 

 

ebből

100 000

 

feleség különvagyona

 

 

100 000

 

házastársi közös vagyon

 

 

 

 

 

A kívülállók és a házastársi közös vagyon viszonylatában keletkezett közös tulajdon:

 

A ráépítésre eső értékemelkedés

400 000

 

 

 

 

 

 

1 200 000 : 100 = 400 000 : X

 

 

 

 

X =

400 000 x 100 = 400

= 33,33 százalék, vagyis 1/3-ad rész a házastársak vagyoni hányada

 

1 200 000

 

 

 

 

Ezen belül, vagyis a házastársak között a tulajdoni arányok megoszlása:

 

 

 

Feleség ráfordítása

100 000

 

különvagyona

 

 

50 000

 

közös vagyoni jutó

 

 

150 000

 

 

 

 

 

 

 

 

Férj ráfordítása

50 000

 

közös vagyoni jutó

 

 

 

 

200 000 : 100 = 50 000 : X

 

 

 

 

X =

50 000 x 100

=

50

=

25%

vagyis 1/4 = 1/12 rész a férj tulajdoni hányada

 

200 000

 

2

 

 

75% vagyis 3/4 = 3/12 rész a feleségé

 

 

 

 

 

Az egész ingatlanon belül a tulajdoni hányadok megoszlása :

12/12 rész az egész

Ebből 1/3 = 4/12 a házastársak egymás között 1/12=3/12 vagyoni hányada

A kívülállóké 2/3 ; 8/12

4/12 + 8/12 = 12/12

Ráépítés valamelyik fél különvagyoni telkére

 

 

 

 

 

 

Férj különvagyoni telkének az értéke

100 000

 

az építkezés idején

 

Építkezésre fordított házastársi közös vagyon

400 000

 

"

 

Feleség építkezésre fordított különvagyona

200 000

 

"

 

Összes bekerülés

700 000

 

"

 

 

 

 

 

 

Ebből a férjé:

100 000

 

különvagyon telkének értéke

 

 

200 000

 

építkezésre fordított közös vagyon fele

 

 

300 000

 

összesen a 700 000 3/7-ed része

 

 

 

 

 

 

Feleségé

200 000

 

az építkezésre fordított különvagyona

 

 

200 000

 

építkezésre fordított közös vagyon fele

 

 

400 000

 

összesen a 700 000 4/7 része

 

 

 

 

 

A teljes bekerülési költséghez viszonyítva, a vegyült vagyonok arányát alapul véve tehát a férj tulajdoni hányada 3/7, a feleségé 4/7-ed rész.

A bekerülési (újraelőállítási) költség meghatározása sokszor igen bonyolult feladat.

Egyébként a bekerülési értéke (újraelőállítási költség) megállapításának nagyon fontos szerepe van, hiszen a házastársak között közös tulajdon a vagyonvegyüléssel keletkezik [Csjt. 27. § (1)]. Így az azt követő értékváltozás - tulajdoni hányadának megfelelően - mindkét házasfelet, tulajdonostársat egyaránt érinti. Mindezek miatt ismét fontos kiemelni, hogy a tulajdoni hányadokat a vagyonvegyülés időpontjára visszavetítve kell meghatározni. (Az más kérdés, hogy a közös tulajdon megszüntetésekor az elbíráláskori értéke az irányadó.)

Ha a felek az újraelőállítási költségre hitelt érdemlő adatokat nem tudnak adni, nincs egyező előadásuk, vagy az a per egyéb adataival ellentétes, szakértőt kell a korabeli újraelőállítási költség meghatározására igénybe venni. Ez különösen akkor indokolt, ha az építkezés házilagos kivitelezésben történt. Az ellenszolgáltatás nélkül nyújtott rokoni, baráti, hozzátartozói segítség értékének a meghatározására (ami szintén a bekerülési érték része) szakképzettségénél fogva általában csak a szakértő képes.

- Közös vagyon bármelyik házasfél által ingyenesen szerzett vagyon is, ide nem értve a Csjt. 28. § (1) bekezdésében foglaltakat.

Így közös vagyon a nyeremény, a fogadás útján szerzett vagyon, a tudományos vagy művészeti díj. A kedvezményes kamatozású vagy a házastárs munkáltatója által nyújtott kölcsönök, vissza nem térítendő támogatások is a közös vagyont gyarapítják.

- Közös vagyon a hatósági határozattal (Ptk. 120. §) az együttélés ideje alatt szerzett vagyon akkor is, ha a hatósági határozat a juttatásban részesülőként csak az egyik házasfelet tünteti fel.

- A biztosítás kártérítés eredményeként kapott összeg attól függően közös vagy különvagyon, hogy a káresemény illetőleg a biztosítási esemény mikor (a vagyonközösség ideje alatt, avagy azt megelőzően) és mivel kapcsolatban következett be, illetőleg milyen érdeksérelem orvoslására szolgál.

- A közös vagyontárgy helyébe lépett érték természetesen közös vagyon. Így az a biztosítási összeg, kártalanítás, kártérítés is, amit a közös vagyontárgy megrongálódása, megsemmisülése, eltulajdonítása miatt fizet az erre köteles.

- Az életközösség alatt az önkormányzattól vásárolt lakás (ez az utóbbi időben gyakran felmerül a jogalkalmazás során) a házastársi közös vagyonhoz tartozik, akkor is, ha az családjogi értelemben önálló bérlet volt, illetőleg annak bérleti jogához a felek az egyik házastárs bérlővel fennállott rokoni kapcsolatra tekintettel jutottak. A bírói gyakorlat azonban az önálló bérletnek, a családi kapcsolat alapján szerzett kedvezménynek a vagyonjogi igények rendezése során jelentőséget tulajdonít.

- Közös vagyont eredményez a közös hitel igénybevételével történt vagyonszerzés is. Ez legtipikusabb esetben építési kölcsön, munkáltatói hitel lakás vásárlásához, de ideértendő például a magánszemélytől gépkocsi vásárlására kapott kölcsön is, függetlenül attól, hogy a kölcsönt melyik fél vette fel.

A közös hitel ráfordításával szerzett vagyon éppúgy egyenlő arányú osztatlan közös tulajdont eredményez, mint ha a kérdéses ellenértéket a házastársak készpénzből fedezték volna. Ezen semmit nem változtat az a tény, hogy a felek utóbb az életközösség megszakítása után a hitelt milyen arányban fizették vissza (avagy valamelyik fél szülője akár az életközösség alatt, akár az életközösség megszakítása után). Így önmagában a közös adósság többlettörlesztése (egyedüli törlesztése) többlettulajdoni hányadot, tulajdoni hányad iránti igényt nem alapoz meg.

- A közös vagyonba utalt különvagyon szintén része a házastársi közös vagyonnak. Az egyik alvagyonból a másik alvagyonba utalásról akkor van szó, ha a vagyonvegyülések során az egyik alvagyon (itt valamelyik fél különvagyona) a másik alvagyon érdekében, javára (házastársi közös vagyon) úgy költekezik, hogy bár költekezése megtérítésre adna alapot [Csjt. 31. § (2)], de erről tulajdonosa kifejezetten lemond. Tehát ez nem ajándékozás, az ingyenesség nem egy, az ügylet sajátosságából fakadó körülmény, hanem annak a joglemondás az indoka, hiszen a juttató egyébként ellenértékre lenne jogosult. Nem is házassági vagyonjogi szerződés, mert azon túl, hogy egyoldalú, alakszerűséghez sem kötött joglemondás, ami (egyedi) eltérést eredményez a házastársak vagyonjogi viszonyai rendezésére vonatkozó Csjt.-beli szabályoktól.

Tehát joglemondásról van tulajdonképpen szó házastársak között, amit kiterjesztően értelmezni nem lehet [Ptk. 207. § (2)] és alakszerűséghez nincs ugyan kötve (írásban, szóban, ráutaló magatartással is megtörténhet), ám a joglemondásnak határozottnak és kifejezettnek kell lennie.

Két esetben konkretizálja csupán a Csjt. 27. § (1) bekezdése a házastársi közös vagyon körét az utolsó két mondatával.

- A különvagyonnak az együttélés alatt keletkezett (esedékes) tiszta haszna a bírói jogalkotás törvénybe emelésével lett a Csjt. által szabályozott módon is házastársi közös vagyon.

Minden vagyoni többlet ami a különvagyon használata vagy hasznosítása eredményeképp keletkezik, haszon. Így például a különvagyoni föld megművelésétől adódó mezőgazdasági termény, az állatok termékei: tej, méz, gyapjú, a különvagyonhoz tartozó állatok szaporulata, a bérleti, haszonbérleti díj, különvagyoni takarékbetét, kötvény, letéti jegy kamata stb.

A különvagyon haszna közös vagyonhoz tartozásának feltétele, hogy az esedékessége az életközösség idejére essen, és a haszon nem teljes mértékben hanem csak a kezeléssel, fenntartással járó költségek levonása utáni fennmaradó részében tartozik a házastársi közös vagyonhoz. Megjegyzendő ezzel kapcsolatban, hogy a kezelési, fenntartási költségeket meghaladó költekezés, az olyan beruházások, amely a vagyontárgyak értékét növelik, eredményükben házastársi közös vagyon adnak, akkor is, ha az értékemelő beruházás a különvagyon (házastársi közös vagyonba tartozó) tiszta hasznából történik. Ez utóbbi esetben ugyanis tulajdonképpen közös vagyoni beruházás megtérítéséről van szó. (Például különvagyoni ingatlan fenntartási és beruházási költségek levonásával fennmaradó bérleti díjából az ingatlan értékét emelő beruházás.)

A tiszta haszonnak a közös vagyonba tartozásából következik, hogy a haszon megszerzésével kapcsolatos kiadások, költségek a közös vagyon kötelezettségei. (Például a föld megművelésével kapcsolatos költségek, mint a trágyázás, mezőgazdasági gépek bérleti díja, igénybe vett idegen munkaerők bére, vagy az állatok tartásának - étkeztetés, állatorvosi költségek stb. - költségei.)

Nagy létszámú, gyakran cserélődő (sertéshizlalás, baromfitenyésztés) állatok tenyésztésekor az életközösség megszűnésekor meglévő állomány közös vagyon, és a kezdő állomány értékét különvagyoni ráfordításként kell értékelni.

A szellemi alkotás létrehozóját személyéhez fűződő és vagyoni jogok is megilletik.

A személyhez fűződő jogok érvényesítése - e jogok természeténél fogva - az alkotó kizárólagos joga. A vagyoni jogok jellege is alapvetően különvagyoni (például rendelkezés joga), ám e jogok gyakorlásának a vagyoni eredménye, a jogok gyakorlásával járó gazdasági előny már a házastársi közös vagyonba tartozik, feltéve, hogy a vagyonközösség ideje alatt válik esedékessé.

A hangsúly tehát a díjazás, vagyoni előny esedékességén van. Sem az alkotás, sem a nyilvánosságra hozatal, sem a díjazás alapjául szolgáló szerződés megkötése, vagy a feltaláló szabadalmi bejelentése, annak elnyerése időpontja nem lényeges, sőt még a tényleges kifizetés időpontja sem.

19. számú Irányelv a családjogi tárgyú irányelvek felülvizsgálatáról

PK 7. szám (módosította a PK 300. szám) A ráépítés jogkövetkezményei

PK 281. szám A házastársaknak adott ajándék közös, illetve különvagyoni jellege

BH1976. 159. A baleset folytán kapott biztosítási összeg mint a balesetet szenvedett házastárs különvagyona

BH1976. 449. A házastárs klinikai kezelés vagy szociális betegotthoni ápolás alá kerülése és az életközösség megszűnése

BH1976. 450. A vagyonközösségi igények rendezése

BH1976. 451. A házastársak ráépítése az egyik házastárs hozzátartozójának ingatlanára

BH1976. 500. A házassági életközösség fennállása alatt létrehozott szellemi alkotás mint az alkotó házastárs különvagyona

BH1978. 26. A házastársi vagyoni viszonyok rendezése

BH1980. 20. Az életközösség fennállása alatt juttatott ingatlan fele része tulajdonjogának házastárs általi megszerzése

BH1980. 94. Az ingatlannyilvántartásba be nem jegyzett lakás tekintetében a házastársi közös vagyon bírósági megosztása

BH1981. 191. A Csjt. hatályba lépése előtt már megszűnt házasságon alapuló vagyonjogi igények

BH1981. 321. A különvagyon értékén szerzett berendezési és felszerelési tárgyak

BH1981. 408. A házastárs különvagyonának az a szaporulata, amely az ezzel összefüggésben felhasznált különvagyon pótlásán felül jelentkezik

BH1982. 243. A nászajándék és a közös vagyon

BH1983. 282. A házastársi közös vagyon címén történő tulajdonszerzés

BH1983. 447. A házastársnak a másik házastárs különvagyoni ingatlanán történt építkezése

BH1986. 106. A házastársak építkezése az egyik házastárs különvagyoni telkére

BH1988. 101. A házastársi közös vagyon védelme az ingatlan-nyilvántartásba történt bejegyzéssel szemben

BH1988. 358. A házastársi közös vagyon megosztása iránti perben az életközösség megszakadásának időpontja

BH1989. 402. A házastársak együttes törlesztése az egyik házastárs által a házasságkötést megelőzően kötött adásvételi szerződés tárgyára

BH1991. 21. A házastársak között a közös szerződés vélelmének érvényesülése

BH1991. 150. A vagyongyarapítás érdekében beruházott különvagyon

BH1992. 177. A házastársak közös építkezésének eredményeként létrehozott vagyon

BH1992. 236. A családi kapcsolaton alapuló ráépítés és a házastársi vagyonközösség

BH1992. 398. Az életközösség átmeneti jellegű megszakítása és a vagyonközösség

BH1992. 465. A szerződésben részt nem vevő házastárs tulajdonjog-szerzése

BH1992. 641. A házastársi közös vagyon megosztásánál a szülők által nyújtott ajándék figyelembevételének szempontjai

BH1993. 359. A házastársak építkezése az egyikük szüleinek ingatlanán

BH1993. 502. A volt házastársak közös tulajdon-szerzése a házasság felbontása után létesített élettársi kapcsolat fennállása alatt

BH1994. 34. A házastársi közös szerzés címén érvényesített vagyoni igény elbírálása

BH1994. 410. A kölcsön visszafizetésével kapcsolatos kedvezmények és a volt házastársak

BH1994. 487. A közös tulajdonszerzés mellett szóló vélelem

BH1997. 26. A szociálpolitikai támogatás és a különvagyon

BH1997. 190. A házastársak nagyjából azonos mértékű ráfordítása a közös tulajdonukban levő ingatlanra a különvagyonukból

BH1997. 443. A kizárólagos bérleti jog és az ezen alapuló vételi jog alapján megkötött adásvételi szerződésnek a családjogi jogkövetkezmények szempontjából történő megítélése

BH1998. 84. A méltányossági szabály alkalmazása az egyik házastárs önálló bérletét képező lakásért kapott térítés felhasználásával vásárolt ingatlannal kapcsolatos vagyoni igény rendezésénél

BH1998. 129. A különvagyonból a közös vagyonba, illetve a közös vagyonból a különvagyonba való utalás

BH1998. 232. Az egyik házastárs által a házasságkötés előtt megszerzett ingatlant terhelő különadósság közös törlesztése

(2) A házasulók a házasságkötés előtt, valamint a házastársak az egymás közötti vagyoni viszonyaikat - a házassági életközösség tartamára - szerződéssel rendezhetik. A szerződésben e törvény rendelkezéseitől eltérően határozhatják meg, hogy mely vagyon kerül a közös-, illetőleg a különvagyonba.

(3) A szerződés érvényességéhez annak közokiratba vagy jogi képviselő által ellenjegyzett magánokiratba foglalása szükséges. Ez a rendelkezés nem vonatkozik ingó dolgok ajándékozására, ha az ajándék átadása megtörtént, valamint az életközösség megszakadása után a házastársi közös vagyon megosztása tárgyában létrejött megállapodásra.

Az 1986. évi IV. törvény hatálybalépése előtt sem volt tiltott a Csjt. szabályaitól az eseti részleges eltérés. Például közokiratban adásvétel, ajándékozás.

Miután azonban az akkor hatályos Csjt. 27. § (1) bekezdés utolsó mondata a vagyonközösség kizárását nem engedte meg, a vagyoni viszonyoknak a törvénytől teljesen eltérő rendezésére nem kerülhetett sor. Ezen változtatott az 1986. évi IV. törvény, amely a Csjt. 27. § (2) bekezdésének a szövegét úgy állapította meg - a házassági vagyonjogi szerződés jogintézményének a bevezetésével -, hogy 1987. július 1-jét követően megkötendő szerződésekkel lehetővé tette a házasulók és a házastársak számára a vagyonközösség időtartamára vonatkozó vagyoni viszonyaik belátásuk szerinti rendezését.

A házassági vagyonjogi szerződésekre vonatkozó törvényi szabályzás elemzését megelőzően feltétlenül ki kell emelni, hogy a házastársak által az ő egymás közötti viszonyaikat rendező és 1987. július 1-je előtt kötött szerződések megítélésére változatlanul a korabeli szabályok az irányadóak. Így például az 1952. évi 23. törvényerejű rendelet 8. § (1) bekezdésében megkívánt közokirati forma elmulasztásával a házastársi közös vagyon megosztására kötött szerződés (akár az életközösség megszűnése előtt, akár után kötötték azt) a Ptk. 217. § (1) bekezdése alapján semmis.

Kivéve a különélő házastársaknak az életközösség megszakítása után a vagyonközösségi ingókra foganatba ment megállapodását, amelyre a bírói gyakorlat a közokirati formát nem kívánta meg.

A házassági vagyonjogi szerződés szempontjából szerződő felek a házasságot kötni szándékozók és a házastársak lehetnek. Más személy akkor sem lehet szerződő fél, ha a vagyontárgyat, amelyről a felek rendelkeznek, ő juttatta a házasfelek valamelyikének vagy mindegyikének.

Nem kizárt azonban a házassági vagyonjogi szerződés összekapcsolása (egy okiratba foglalással) olyan más szerződéssel, amelyben nem, illetőleg nemcsak a házasulók, házastársak a szerződő felek. Ennek a tipikus példája, ha a szülők és a megajándékozott gyermekük - házasfél ajándékozási szerződését a házastársak vagyonjogi szerződésével kapcsolják össze egy okiratba. Ilyenkor azonban a kapcsolt szerződésre értelemszerűen nem a házassági vagyonjogi szerződés szabályai az irányadóak. Az összekapcsolás olyan módja is lehetséges, hogy dominánsan más, illetőleg mással kötött szerződésbe foglalják a házastársak (házasulandók) házassági vagyonjogi szerződésnek minősülő rendelkezéseiket. Ez esetben viszont arra kell ügyelni, hogy a házassági vagyonjogi szerződés alaki feltételei fennálljanak a felek rendelkezése tekintetében.

A szerződés tartalmát illetően már történt utalás arra, hogy kizárólag a szerződő felek akaratától függ (Ptk. 200. §), miután a Csjt. szerződés tartalmára semmiféle korlátozó rendelkezést nem tartalmaz. Ennek az sem mond ellent, hogy a Csjt. - egyébként irányadó - szabályaitól való eltérést illetően csak a közös és különvagyoni körét említi a 27. § (2) bekezdés utolsó fordulata, hiszen a házassági vagyonjogi viszonyok rendezése - amelyre az első fordulat a korlátok nélküli szerződéskötést megengedi - a közös és különvagyon körénél jóval tágabb fogalom. (Például vagyonvegyülés, megtérítési igények, tulajdoni arányok módosítása, rendelkezés stb.)

A szerződés tartalma szempontjából különbséget lehet tenni az úgynevezett deklaratív és a konstitutív szerződések között.

Az előzőek csupán rögzítenek bizonyos tényeket anélkül, hogy a Csjt. egyébként irányadó rendelkezéseitől eltérnének. Például teljes egészében a férj öröksége felhasználásával vásárolt házastársi közös lakás esetén annak szerződésbe foglalása, hogy ez ingatlan a férj különvagyona semmiben nem tér el a Csjt. [Csjt. 28. § (1) d)] szerződés hiányában írt irányadó rendelkezéseitől. Vagy ha a felek azt rögzítik, hogy a házasság megkötésekor melyikük milyen saját vagyonnal rendelkezett, amit magával hozott, ez sem eltérő a Csjt. [Csjt. 28. § (1) a)] szabályaitól, és nem ad okot arra, hogy utóbb a felek házassági vagyonjogi viszonyait a Csjt. szabályaitól eltérően rendezzék.

A deklaratív szerződések jelentősége abban van, hogy utóbbi vita esetén megkönnyítik a bizonyítást (bizonyítékul szolgálnak), illetőleg hogy feleslegessé is teszik rögzített tények vitássá tételét.

Alappal van olyan vélekedés a fentiek miatt, hogy a tisztán deklaratív jellegű szerződések tulajdonképpen nem is házassági vagyonjogi szerződések, ezért érvényességük közokiratba foglalása sem feltétlenül szükséges. (Óvatosságból mégis célszerű, mert előfordulhat, hogy a deklaratív szerződés mégis tartalmaz konstitutív elemet.)

A konstitutív hatályú szerződés a Csjt.-től eltérő módon, illetőleg tartalommal rendezi a házastársak vagyoni viszonyait. Ez eltérés lehet teljes és részleges, eseti és általános, illetve ezen variációk keveréke.

A házastársak egymás közötti, a vagyonközösség ideje alatt kötött egyszeri szolgáltatásra irányuló jogügylete (ajándékozás, csere, kölcsön, adásvétel) is a házassági vagyonjogi szerződés fogalma alá esik [4/1987. (VI. 14.) IM rendelet 3. § (2)]. Ezt nevezik az elméletben tágabb értelemben vett házassági vagyonjogi szerződésnek.

Ez esetekre is a (3) bekezdés első mondatában érvényességi kellékként megkívánt alakiság szükséges, kivéve az ingó dolgok foganatba ment ajándékozását.

Nem kizárt a Csjt. vagyonjogi rendszerétől eltérő más vagyonjogi rendszer (például vagyonelkülönítő, vagyonösszesítő) megválasztása sem. Miután azonban a Csjt. a saját vagyonjogi rendszerén (reászerződés) kívül más vagyonjogi rendszer szabályait nem adja meg, így a feleknek - ha ilyen eltérést kívánnak - nem elég csupán az általuk választott vagyonjogi rendszer általános elveire utalnia, a vagyonjogi rendezés általános szabályait megadni, hanem teljes részletességgel kell a vagyoni viszonyaikat a szerződésben szabályozniuk.

Bár a törvényhozói cél az volt, hogy a felek szerződése a jövőre nézve rendezze a Csjt. szabályaitól eltérően a felek vagyoni viszonyait, a jövőben megszerzendő vagyonra (jogokra, kötelezettségekre) vonatkozik, nem kizárt - megszorító törvényi rendelkezés hiányában - a szerződés megkötésekor már meglévő vagyonnak a Csjt. szabályaitól eltérő rendezése sem.

Annyiban a jövőbeliség viszont elengedhetetlen feltétel, hogy a házassági vagyonjogi szerződést csak az életközösség időtartamára (bármikor) - előtte a házasulóknak, alatta valamikor a házasfeleknek - lehet kötni, és ez egyben megadja a szerződés időbeni hatályát is.

Tehát vonatkozhat ugyan a szerződés a felek már megszerzett, a jövőben megszerzendőek tekintetében a Csjt.-től eltérni nem kívánnak, de csak az esetben, ha a vagyonközösség még fennáll.

A vagyonközösség megszűnése után kötött szerződés nem a Csjt. 27. § (2) bekezdése alá eső házassági vagyonjogi szerződés, hanem a 27. § (3) bekezdés utolsó fordulata szerinti a házastársi közös vagyon megosztására irányuló szerződés. Ennek közokiratba foglalása nem szükséges, ahogy az a jogszabályhelyből következik. Más jogszabályban előírt alakiság (például ingatlanokra) alól azonban ez nem mentesít.

(A házasságból eredő viszonyok felszámolására irányuló az életközösség megszakítása után kötött szerződéssel részletesen a Csjt. 31. §-ánál indokolt foglalkozni.)

Az időbeni hatállyal kapcsolatban az életközösség és a kötelék eltéréseinek a Csjt. 27. § (1) bekezdésénél részletezett esetei közül, ha erre a felek a szerződésben nem térnek ki, problémát okozhat, hogy a köteléket megelőző élettársi kapcsolat, illetőleg az életközösség átmeneti jellegű megszakításának az idejére a szerződést mennyiben lehet hatályosnak tekinteni, illetőleg, ha a szerződést nem lehet hatályosnak tekinteni, mi irányadó a felek vagyoni viszonyai rendezésére az időre. (Ha a felek a vagyoni viszonyaikat szerződéssel rendezik, a Csjt. szabályainak szerződés hiányában alkalmazandó rendelkezésekhez fűzött vélelmeket értelemszerűen nem lehet alkalmazni.)

A felvetett problémára a jogalkalmazás során még nem alakult ki gyakorlat, elméleti eligazítást tartalmaz ebben a kérdésben a HVG-ORAC Lap- és Könyvkiadó Kft. kiadásában 1995-ben megjelent a Családjog kézikönyve című kiadvány (dr. Körös András, 158-159. oldal). Ennek lényege, hogy a kötést megelőző élettársi kapcsolat idejére az utóbb, a házasság alatt kötött vagyonjogi szerződést visszamenőleges hatállyal akkor lehet alkalmazni, ha a felek feltehető szerződési akarata erre irányult. Ennek hiányában a Ptk. 578/G. § (1) bekezdésében foglaltak alapján kell az élettársak jogviszonyát rendezni. A házastársi életközösség átmeneti megszakítása esetén pedig, ha a felek a vagyoni viszonyaikat a szerződés alapján rendezték, ez a tény a szerződést megszünteti. Ha viszont nem rendezték, a feltehető szerződési akaratot fel kell deríteni. Ha a vagyoni helyzet (az utóbbi esetben) jelentősen változott a különélés alatt, arra a szerződés hatályát vélelmezni még akkor sem lehet, ha utóbb az életközösség helyreállítása után a szerződés szerint gazdálkodtak is.

A most felvázolt probléma is azt jelzi, hogy a házassági vagyonjogi szerződések megkötésekor a jogi képviselő ügyvédeknek igen körültekintően kell eljárniuk. A szerződést úgy kell megfogalmazni, hogy abból a felek szerződési akarata - többek között az időbeni hatályt illetően is - egyértelműen kitűnjék.

Az időbeni hatállyal kapcsolatban megemlítendő még, hogy miután a házassági vagyonjogi szerződés időbeni hatálya a vagyonközösség idejére korlátozott [Csjt. 27. § (2) bekezdés első mondat harmadik fordulat] az életközösség megszakításával, illetőleg valamelyik fél halálával a szerződés megszűnik.

A korábbi utalásnak megfelelően a szerződés érvényességének alaki feltétele a (3) bekezdés első mondata. Az alakiság megsértésével kötött szerződés a Ptk. 217. §-a alapján semmis.

A közokirat fogalmát a Pp. 195. § (1) bekezdése határozza meg.

Csjt. 31. § (5) bekezdése alapján a házasssági vagyonjogi szerződésekre - megfelelően - a Ptk. rendelkezéseit is alkalmazni kell.

A felek tehát - miután ez a Csjt. szabályaival illetőleg elveivel nem ellentétes - a szerződésüket utóbb módosíthatják, felbonthatják és megszüntethetik.

Mindezekkel kapcsolatban a következőket indokolt kiemelni:

A Ptk. 240. §-a alapján lehetséges módosításnál, annak érvényességéhez a házassági vagyonjogi (alap-) szerződésnél megkívánt alakszerűségi követelményeket meg kell tartani [Csjt. 27. § (3), Ptk. 218. § (3)].

Elméletileg a Ptk. 241. § alkalmazásával a bíróság által sem kizárt a módosítás.

(4) A házastársak a harmadik személlyel kötött ügyleteik során kötelesek tájékoztatást adni arról, ha a szerződéssel érintett vagyontárgy valamelyikük különvagyonába tartozik.

A 27. § ezen bekezdése a forgalom biztonságát és a házastársakon kívüli harmadik személyek védelmét lenne hivatott biztosítani. E védelem azért indokolt, mert bár a házastársak vagyonával kapcsolatban kívülállók szempontjából is érvényesül a házastársi közös vagyon - bizonyos feltételek melletti - vélelme [Csjt. 30. § (2)], és ennek megfelelően alakul a házastársaknak a kívülállókkal szembeni felelőssége [Csjt. 30. § (3)-(5)], ám a felek törvény által megengedett házassági vagyonjogi szerződése a közös vagyont, ezáltal az azon alapuló felelősséget is kizárhatja, korlátozhatja, így a kívülálló kielégítését meghiúsíthatja.

Ez az indokolt védelem azonban a most elemzett rendelkezéssel nem valósul meg megfelelően, mert a törvény ugyan előírja - harmadik személlyel kötendő ügyletnél - a házastársak tájékoztatási kötelezettségét arról, ha a szerződéssel érvényesített vagyontárgy valamelyikük különvagyonába tartozik (és ezáltal a közös vagyon vélelméhez fűzött felelősség nem érvényesülhet), de a tájékoztatási kötelezettség elmulasztásának nincs szankciója. A Csjt. szankcionálásának a hiányában, ha a házastársak házassági vagyonjogi szerződése a kívülállók kielégítését meghiúsítja, a jogalkalmazó a Ptk.-hoz kénytelen fordulni. Így felmerülhet a fedezetelvonó szerződésekkel kapcsolatos szabályok alkalmazása.

Értékelhető gyakorlat a Csjt. 27. § (4) bekezdésével kapcsolatban még nincsen. Előfordult, hogy a házassági vagyonjogi szerződés az utóbb elhunyt házasfél egyébként köteles részre jogosult egyenes ági leszármazójának egy ingatlani hányadra vonatkozó öröklését hiúsította meg, aki aztán a hagyatéki eljárás során érvényesített - többek között ezen a címen is a szerződés megtámadásával - igényt. Miután azonban az öröklés csak az örökhagyó halálával nyílik meg [Ptk. 673. § (1)], a hagyatékhoz nem tartozó tárgyak tekintetében az azzal kapcsolatos elidegenítést támadva az örökös fedezetelvonásra nem hivatkozhat.

Felmerülhet viszont hasonló esetben a házassági vagyonjogi szerződéssel ellenérték felszámítása nélkül adományozott vagyontárgy tekintetében a Ptk. 666-667. §-ainak alkalmazása. Azt, hogy a kérdéses juttatást ingyenesnek lehet-e tekinteni - ami feltétele, hogy a 15 éven belüli juttatás a köteles rész alapjához tartozzék -, az eset összes körülményei, a családjogi alapelvek, a házasság belső tartalma stb. figyelembevételével a konkrét ügyre vonatkoztatva lehet eldönteni.

EBH2005. 1310. A volt állami gondozott házastársnak nyújtott életkezdési, illetve otthonteremtési támogatásból vásárolt lakás olyan, a személyét ért sérelemért kapott juttatás, amely e házastárs különvagyonába tartozik (1952. évi IV. törvény 27. §, 28. §).

EBH2002. 658. Az egyéni vállalkozás a tevékenységet folytató magánszemély vagyonától akkor sem különül el, ha az egyéni vállalkozást a cégbíróság egyéni cégként nyilvántartásba vette. A házassági életközösség alatt megkezdett, illetve folytatott egyéni vállalkozói tevékenység esetén tehát a tevékenységből származó jövedelem és a tevékenység folytatására szolgáló vagyontárgyak, vagyoni értékű jogok és követelések házastársi közös vagyonnak minősülnek [1952. évi IV. tv. (Csjt.) 27. § (1) bek., 28. § (1) bek.].

EBH2002. 657. II. A korlátolt felelősségű társaságban tag házastárs a házassági vagyonközösséghez tartozó üzletrészt annak megosztásával - a taggyűlés hozzájárulásával - a nem tag házastársára átruházhatja [Ptk. 117. § (2) bek., 200. § (1) bek., 1952. évi IV. tv. (Csjt.) 27. § (1) és (2) bek.].

EBH2001. 530. A házastársi vagyonközösséget megszüntető szerződés érvénytelensége - egyéb érvénytelenségi ok hiányában - nem állapítható meg azon az alapon, hogy a közös vagyon megosztása során az egyik házastárs sem juthat méltánytalan vagyoni előnyhöz [Csjt. 27. § (2) bekezdés, 31. § (5) bekezdés].

EBH2000. 209. III. A társasági részesedés házastársak között elszámolható értékének a megállapításához szükséges bizonyítás [Csjt. 27. § (1) bek., 31. § (2) bek., 1988. évi VI. törvény (Gt.) 1. § (2) bek., 61. § (2) és (3) bek., 81. § (1) bek., 86. § (1) és (3) bek.].

EBH2000. 208. II. A közös tulajdon megszüntetése iránti perben a többlethasználati díj iránti igény fellebbezésben való előterjesztése a kereset megváltoztatásának tilalmába ütközik (Csjt. 27. §, Pp. 247. §)

EBH1999. 24. II. A közös törlesztésből eredő megtérítési igény elbírálása során a bíróságnak gondoskodnia kell arról, hogy egyik fél se jusson méltánytalan vagyoni előnyhöz [Ptk. 115. § (1) bek., Csjt. 27. § (1) bek., 28. § (1) bek. a) pont, 31. § (2) és (5) bek.].

EBH1999. 23. Az egyik házastárs önálló bérleti jogából eredő többletjogosultságot - a méltányossági szabály alkalmazásával - a lakásért kapott térítés felhasználásával vásárolt ingatlannal kapcsolatos vagyoni igény rendezésénél is érvényre kell juttatni. [Csjt. 27. §, 28. § (1) bek., 31. § (5) bek., 31/B. § (1)-(3) bek., 31/C. § (2)-(3) bek., 1/1971. (II. 8.) Korm. rendelet 47. § (2)-(3) bek.]

EBH1999. 22. II. A szövetkezeti üzletrészek házastársak közötti elszámolásának a legcélszerűbb módja az, ha a bíróság a közös tulajdonú üzletrészeket azon névértékének az alapulvételével természetben megosztja. [Csjt. 27. § (1) bek., 31. § (2)-(3) bek.]

BH2006. 83. A volt állami gondozott házastársnak nyújtott életkezdési, illetve otthonteremtési támogatásból vásárolt lakás e házastárs különvagyonába tartozik (1952. évi IV. törvény 27. §, 28. §).

BH2006. 82. A kültag házastársnak az 1952. évi IV. törvényen alapuló felelőssége, a beltag házastársnak - a betéti társaság vagyonával nem fedezett - tartozásáért való helytállási kötelezettsége alapján (1952. évi IV. törvény 27-28. §, 30. §; 1997. évi CXLIV. törvény 90. §, 101. §, 103. §).

BH2004. 504. Ha a felek egyike házastársi élet- és vagyonközösségben él, annak a ténye az élettársi vagyonközösség fennállásának a lehetőségét kizárja - Ilyen esetben a kereseti kérelemhez kötöttség nem zárja ki egyes vagyontárgyakra, illetve követelésekre nézve a felek közti, más jogcímen alapuló elszámolást (Ptk. 578/G., 685/A.; Csjt. 27. §).

BH2004. 468. Házastársak lakáshasználatának rendezése során - ha az ingatlan-nyilvántartás szerint kizárólagos tulajdonosként bejegyzett fél saját nyilatkozatával elismeri, hogy az életközösség alatt az ingatlanra közös tulajdont keletkeztető ráfordítások történtek - a tulajdoni per lefolytatásának hiányában a közös lakás használatáról való döntésnél a közös vagyon vélelme érvényesül [1952. évi IV. tv. 27. § (1) bek., 31/B. § (3) és (4) bek.].

BH2004. 363. Ha a felperes keresetét az elhunyt házastársa örökösei ellen csak közös vagyon megosztása iránti jogcímen terjeszti elő, a jogerős ítélet - a kereseti kérelemhez kötöttség elve alapján - az örökösök, mint tulajdonostársak ingatlanrészén történt értéknövelő beruházások megtérítésére nem terjedhet ki [1952. évi IV. tv. 27. §, 31. §].

BH2003. 323. II. A vagyontárgy különvagyoni jellegének megállapításához azt kell bizonyítani, hogy az a szerzés időpontja, jogcímre, vagy megszerzésének forrása alapján a különvagyonba tartozik. [Csjt. 27. § (1) bek., 28. § (1) bek.].

BH2003. 322. II. A ráépítés szabályainak alkalmazását kizárja, ha a földtulajdonos csak tulajdonjoga változatlanul hagyásával járult hozzá az építési kölcsön felvételéhez [Csjt. 27. § (1) bek., Ptk. 137. § (3) bek., PK 7. sz.].

BH2003. 156. A házastársi életközösség fennállása alatt kötött szerződés alapján lízingelt gép - az életközösség megszűnéséig kifizetett lízingdíjak arányában - akkor is a közös vagyonhoz tartozik, ha az ún. maradványértéket már a különélés idején kizárólag az egyik házastárs fizeti ki [Csjt. 27. § (1) bek., Ptk. 375. § (1) bek.].

BH2002. 438. A házastársi vagyonközösséghez tartozik az a kft.-üzletrész, amelyet az életközösség alatt az egyik házastárs megvásárolt. Az életközösség megszűnésekor meglevő üzletrész értékét a házastársak között el kell számolni. [Csjt. 27. § (1) bek., 31. § (2) bek., Pp. 206. § (1) bek.].

BH2002. 312. I. Az egyik házastárs részére leszármazói jogon juttatott vagyoni kárpótlás nem tartozik a közös vagyonba (Csjt. 27-28. §).

BH2002. 189. A házastárs helytállási kötelezettségére tekintettel a házastársi közös vagyon megosztása iránti per befejezéséig az igényper tárgyalásának felfüggesztése nem indokolt. [Csjt. 27. §, 30. § (2) és (3) bek., Pp. 152. § (2) bek., 371. § (2) bek.].

BH2002. 57. A házastársi vagyonközösséget kizáró vagyonjogi szerződés a házastárs korlátozott helytállási kötelezettségét kizárja [Csjt. 27. § (1) és (2) bek., 30. § (2) bek., Ptk. 200. § (1) bek., Pp. 206. § (1) bek., 215. §].

BH2001. 578. I. Ha a közös ingatlan szerzésére felhasznált különvagyoni hozzájárulások mértéke pontosan nem bizonyítható, de megközelítőleg azonos mértékűek voltak, a valóságos tulajdoni arányokat az ingatlan-nyilvántartásba bejegyzett 1/2-1/2. hányaddal egyezőnek kell elfogadni [Csjt. 27. § (1) bek., 28. § (1) bek., Pp. 206. § (1) bek.].

BH2001. 530. Ha a volt házastársi közös lakásban az egyik fél tulajdoni illetősége a másikét lényegesen meghaladja, a kisebb hányaddal rendelkező fél részére a lakás elhagyásáért járó térítés összege a használati jog ellenértékének 1/3-a alatt is megállapítható (Csjt. 31/C. §, 27. §, Ptk. 116. §).

BH2001. 277. A szülőktől származó ajándék mint különvagyon megtérítésére a házastárs akkor is igényt tarthat, ha az ajándék visszakövetelésének feltételei nem állnak fenn [Csjt. 27. § (1) bek., 31. § (2) bek., Ptk. 116. § (1) bek., 296. §, 582. § (3) bek.].

BH2001. 69. Különböző különvagyoni jellegű és közös vagyoni ráfordításokkal kialakított - s eredetileg az egyik házastárs nevén álló - ingatlanilletőségnek a másik házastársra való átruházása a megjelöléstől függetlenül nem ajándékozásnak, hanem házastársi közös vagyoni igény rendezésének minősül [Csjt. 27. § (1) bek., Ptk. 579. § (1) bek., 582. § (3) bek., PK 76. sz.]

BH2001. 19. A tartós értéknövekedést nem jelentő karbantartási, javítási, kisebb felújítási munkák a házastársak vagyoni viszonyai körében sem eredményeznek tulajdonjogot, csupán a közös beruházás arányos részének megtérítésére vezető igényt [Csjt. 27. § (1) bek., 31. § (5) bek., 31/C. § (1) és (3) bek., Ptk. 137. § (3) bek.].

BH2001. 18. Az önálló bérleménynek minősülő önkormányzati bérlakásnak a házassági életközösség alatt történt megvásárlása esetén a különvagyoni, illetve közös vagyoni érték meghatározásánál irányadó körülmények [Csjt. 27. § (1) bek., 29. § (1) bek., 31. § (2) bek., 31/C. § (3) bek., Ptk. 148. §].

BH2000. 546. A házastárs felelőssége a másik házastárs bűncselekményével okozott kár megtérítéséért [Csjt. 27. §, 30. §, Ptk. 203. § (1)-(2) bek., 339. § (1) bek., 344. § (1) bek., 361. § (1) bek., 685. § b) pont, Pp. 6. § (2) bek., 196. § (1) bek. e) pont].

BH2000. 545. Önálló bérletnek házas ingatlanra történő cseréje esetén a közös vagyon megosztásánál irányadó szempontok [Csjt. 27. § (1) bek., Ptk. 148. § (2) bek., Pp. 247. § (1) bek. b) pont].

BH2000. 539. Házastársi vagyonközösséget megszüntető szerződés érvénytelensége a jó erkölcsbe ütközés alapján [Ptk. 200. § (1)-(2) bek., 201. § (2) bek., Csjt. 27. § (2) bek., 31. § (5) bek.].

BH2000. 492. A volt házastársi közös lakással kapcsolatos tulajdoni igényt a használattal kapcsolatos vitát megelőzően kell elbírálni [Csjt. 27. § (1) bek., 28. § (1) bek., 31/B. §, 31/C. §, Ptk. 137. § (3) bek., PK 7. sz., PK 279. sz.].

BH2000. 448. Az életközösség megszűnése után a közös vagyonhoz tartozó gépek és felszerelések használati díjának megállapításánál figyelembe veendő szempontok [Csjt. 27. § (1) bek., 31. § (2) bek., Ptk. 141. §, PK 8. sz.].

BH2000. 395. III. A belépési díj közös vagyon [Csjt. 27. § (1) bek.].

BH1999. 553. III. A társasági részesedés házastársak között elszámolható értékének a megállapításához szükséges bizonyítás [Csjt. 27. § (1) bek., 31. § (2) bek., 1988. évi VI. törvény (Gt.) 1. § (2) bek., 61. § (2) és (3) bek., 81. § (1) bek., 86. (1) és (3) bek.].

BH1999. 409. A jó erkölcsbe ütközik és ezért semmis az a házassági vagyonjogi szerződés, amely az egyik házastárs csaknem teljes különvagyonát és a közös vagyon egészét valós ellentételezés nélkül a másik házastársnak juttatja [Ptk. 4. § (1) bek., 200. § (1) és (2) bek., Csjt. 1. § (3) bek., 27. § (2) bek., 31. § (5) bek.].

BH1999. 408. A házastársi közös vagyonhoz tartozó vállalkozói vagyon megosztására irányuló igény külön rendezése [Csjt. 27. § (1) bek., 28. § (1) bek., 31. § (2) bek.].

BH1999. 213. A menyasszonytáncpénz közös vagyoni jellegétől csak kivételesen lehet eltekinteni [Csjt. 27. § (1) bek., 28. (1) bek., PK 281. sz.].

BH1999. 119. A volt házastársak közös tulajdonában állott ingatlanának értékesítése útján befolyt vételár felosztására irányuló perben hozott döntés megalapozatlan, ha az a különvagyoni igényre, illetve a közös adósság rendezésének módjára nem terjed ki [Csjt. 27. § (1) bek., Pp. 164. §].

BH1998. 487. A közös vagyoni vélelem rövid ideig tartó házasság esetén [Csjt. 27. § (1) bek., 28. § (1) bek.].

BH1998. 432. A különvagyoni ingatlant terhelő kölcsön egyösszegű kifizetésével a tulajdonost jogszabálynál fogva megillető kedvezmény nem közös vagyon [Csjt. 27. § (1) bek., 31. § (2) bek., 45/1989. (XII. 23.) PM r.].

BH1998. 385. A különvagyonba utalásra irányuló jognyilatkozat nincs alakszerűséghez kötve [Csjt. 27. § (1) bek.].

BH1998. 233. A házastárs vállalkozó tevékenységéből eredő tartozás a házastársi vagyonközösség része [Csjt. 27. § (1) bek., 28. §, 30. §].

BH1998. 232. I. Az egyik házastárs által a házasságkötés előtt megszerzett ingatlant terhelő különadósság közös törlesztése nem keletkeztet a másik házastárs javára tulajdonjogot [Csjt. 27. § (1) bek., Ptk. 117. § (3) bek.]

BH1998. 18. II. Az előszerződés alapján visszajáró összegnek a túlélő házastárs csak a felét igényelheti, a másik fele az örökösöket illeti [Ptk. 244. §, Csjt. 27. § (1) bek.].

BH1997. 443. A kizárólagos bérleti jog és az ezen alapuló vételi jog alapján megkötött adásvételi szerződésnek - amellyel a vételi jog jogosultja tulajdont, a másik házastárs pedig haszonélvezeti jogot szerzett - a családjogi jogkövetkezmények szempontjából történő megítélése [Csjt. 27. § (1) bek., 28. §].

BH1997. 338. A volt házastársak közös tulajdonának meg szüntetése során a házasságkötés után létrejött megállapodás figyelembevétele és a használati díj iránti igény elbírálása [Csjt. 27. § (3) bek., 31/B. § (4)-(S) bek., Ptk. 4. § (4) bek., 148. § (2) bek., 582. § (3) bek., PK 76. sz. V. p.].

BH1997. 72. I. A különvagyoni ingatlanra fordított közös beruházások jogi sorsának rendezésénél - nem a ráépítésre, hanem a házastársi közös vagyon megosztására vonatkozó családjogi szabályok az irányadók [Csjt. 27. § (1) bek., 31. § (2) bek., Ptk. 137. § (3) bek., PK 7. sz.].

BH1997. 71. A felek nyilatkozatának értékelése a különvagyoni igény elbírálásánál [Csjt. 27. § (1) bek., 28. § (1) bek., Pp. 206. § (1) bek.].

BH1996. 320. A házastársak részére nyújtott szülői ajándék és a közös tulajdonú lakáshasználat tárgyában való döntés a közös tulajdon megszüntetése során [Csjt. 27. § (1) bek., 28. § (1) bek. b) p., 31/B. § (4) bek., 31/D. §, Ptk. 148. § (3) bek., PK 281. sz.].

BH1996. 98. I. Az ügyletkötésben részt nem vett házastársnak az ügylethez való hozzájárulására vonatkozó törvényi vélelem nem érvényesül, ha az ügyletkötő harmadik személy tudott, vagy a körülményekből tudnia kellett arról, hogy a házastárs az ügylethez nem járult hozzá [Ptk. 116. § (1) bek., Csjt. 27. § (1) bek., 30. § (2) bek.].

BH1996. 97. I. A különvagyoni igények elbírálásánál jelentőséggel bírhat az a körülmény, hogy a házasfelek az életközösség fennállása alatt vásárolt ingatlan tulajdoni illetőségét eltérő arányban jelölték meg [Csjt. 27. § (1) bek., 28. § (1) bek., Ptk. 207. §].

BH1995. 467. A házassági életközösség megszakadása után a házasfelek között létrejött szerződés alakiságának követelményei [Csjt. 27. § (2) és (3) bek., 4/1987. (VI. 14.) IM r. 3. § (2) bek.].

BH1995. 466. A családjogi törvény 1986. évi módosítása előtt kötött, a közös vagyon megosztására irányuló szerződések alaki feltételei [1986. évi IV. tv. 9. §., Csjt. 27. § (1)-(2) bek., 1952. évi 23. tvr. (Csjté.) 8. §, Ptk. 217. § (1) bek., PK 96. sz.].

BH1995. 408. A házasság alatt bérelt ingatlanjogi sorsának alakulása az életközösség megszűnését követő tulajdonszerzés esetén [Csjt. 27. § (1) bek., 30. § (1) bek., 1/1971. (II. 8.) Korm. r. 47. § (2) bek.].

BH1995. 159. Öröklési szerződés érvénytelenségének megállapítására irányuló perben a különvagyoni igények értékelése, a kötelmi jogi és a dologi jogi megítélés egybevetése [Csjt. 27. § (1) bek., Ptk. 117. § (1) bek., 200. § (2) bek., 227. § (2) bek., Pp. 206. §, 270. § (1) bek.].

BH1995. 97. I. A házastársi közös vagyon megosztásánál irányadó szempontok [Csjt. 27. § (1) bek.]

BH1994. 599. A különvagyoni ingatlanok hasznosítása szempontjából azonos megítélés alá esik a bérbeadás, amely tényleges vagyonszaporulatot eredményez, valamint a házastársak alapvető lakásszügségletének kielégítésére szolgáló közös használat, ami a bérleti díjjal azonos értékű, a közös vagyont gyarapító megtakarítást jelenti [Csjt. 27. § (1) bek., 31. § (5) bek.].

BH1994. 540. A különvagyoni igények bizonyításánál irányadó szempontok (Csjt. 27. § (1) bek., 28. § (1) bek., 31. § (2) bek.).

BH1994. 533. I. Közös tulajdon jövőbeli megszüntetésének módját meghatározó megállapodással kapcsolatos jogvita elbírálásának szempontjai [Ptk. 116. § (1) bek., 117. § (1) bek., 148. § (3) bek., 318. § (1) bek., 339. § (1) bek., Csjt. 27. § (3) bek.].

BH1994. 34. A házastársi közös szerzés címén érvényesített vagyoni igény elbírálása során önmagában méltányossági alapon nem lehet eltérni a vagyonszaporulat egyenlő arányú megosztásától [Csjt. 27. § (1) bek., 31. § (5) bek.].

BH1993. 359. Ha a házastársak az egyikük szüleinek ingatlanán építkeznek, a közös vagyoni igények elszámolása, valamint a ráépítéssel kapcsolatos igények tárgyában keletkezett jogvita elbírálásánál részben a polgári jogi, részben pedig a családjogi szabályokat kell alkalmazni [Csjt. 27. § (1) bek., Ptk. 137. § (3) bek.].

BH1993. 162. Közös tulajdon megszüntetésekor forgalmi érték meghatározásának szempontjai [Ptk. 140. § (1) bek., Csjt. 27. § (1) bek., 1/1971. (II. 8.) Korm. r. 47. § (3) bek.].

BH1992. 649. Ha az örökhagyó házastárs hátrahagyása mellett hal meg, fokozott körültekintéssel kell eljárni a hagyatéki vagyontárgyak körének meghatározásánál [6/1958. (VII. 4.) IM r. (He.) 50. § (1) bek., 52. § (3) bek. Csjt. 27-28. §-ok].

BH1992. 641. I. A házastársi közös vagyon megosztásánál a szülők által nyújtott ajándék figyelembevételének szempontjai (Csjt. 27. §, PK. 281. sz.).

BH1992. 641. II. A bekerülési érték meghatározásánál követendő eljárás [Csjt. 27. §, Ptk. 338. § (1) bek., PK. 10. sz. IV/E pont].

BH1992. 398. Az életközösség átmeneti jellegű megszakítása - ha vagyonmegosztás nem történt - a vagyonközösséget nem szünteti meg [Csjt. 27. § (1) bek., 28. § (1) bek.].

BH1992. 236. III. Volt házastársak esetén a használati díj megállapításánál az életközösség megszakadásának körülményeit vizsgálni kell. [Ptk. 137. § (3) bek., Csjt. 27. § (1) bek.].

BH1992. 177. A házastársak közös építkezésének eredményeként létrehozott vagyon a felek közös vagyona, függetlenül attól, hogy a közös építkezés a felek megtakarított közös pénzéből vagy pedig közösen felvett kölcsönből történt [Csjt. 27. § (1) bek.].

BH1992. 101. A közös tulajdon megszüntetésénél, illetve a volt házastársi lakáshasználat újraszabályozásánál irányadó szempontok [Ptk. 137. § (3) bek., 148. §, Csjt. 27. §, PK 10. sz., PK 279. sz.].

BH1991. 349. Házastárs által kötött ügylet hatálytalanságának kérdései [Csjt. 27. § (1) bek., 30. §].

BH1991. 21. I. A házastársak között a közös szerződés vélelme érvényesül abban az esetben is, ha a megvásárolt ingatlan tulajdonjogát kizárólag az egyik, a haszonélvezeti jogot pedig a másik házastárs javára jegyeztetik be [Csjt 27. § (1) bek., 28., § (1) bek. d) pont].

BH1990. 219. A közjegyzőnek az örökhagyó túlélő házastársát megillető tulajdoni igénnyel kapcsolatos tájékoztatási kötelezettsége [6/1958. (VII. 4.) IM r. (He) 50. § (1) bek., 58. § (3) bek., 64. § (3) bek., Csjt. 27. §, 28. § (1) bek. b) pont].

BH1989. 402. Ha az egyik házastárs által a házasságkötést megelőzően kötött adásvételi szerződés tárgyára a felek az életközösség alatt a közös vagyonból - a vételár jelentős összege erejéig - együttes törlesztéseket teljesítettek, a közös kifizetések és ráfordítások az adásvételi szerződésben nem szereplő fél javára a közös törlesztéssel arányos mértékben tulajdoni igényt keletkeztethet [Csjt. 27. §].

BH1988. 101. A házastársi közös vagyon védelme az ingatlan-nyilvántartásba történt bejegyzéssel szemben is érvényesül [Csjt. 27. § (1) bek., Ptk. 116. § (1) bek., 1972. évi 31. sz. tvr. 2. § (1) bek., Pp. 164. § (1) bek.].

BH1988. 76. A házassági vagyonjogi igény és az elbirtokolás utján történő tulajdonszerzés összefüggései [Csjt. 27. §, Ptk. 121., 123. §, PK 4. sz.].

BH1986. 153. A hagyatékátadó végzés jogerejének alaki voltára tekintettel a jogszerző az örökléssel kapcsolatos illetékfizetési eljárásban is hivatkozhat a hagyatékátadó végzés tartalmától függetlenül már korábban fennálló és az ingatlannyilvántartáson kívül szerzett tulajdonjogára. Következésképpen igényét érvényesítheti akár a hagyatékátadó végzés elleni fellebbezésében, akár pedig az illetékfizetési kötelezettséget megállapító államigazgatási határozat bírósági felülvizsgálata utján [6/1958. (VII. 4.) IM sz. r. 52. § (3) bek., 64. § (3) bek., 63/1981. (XII. 5.) MT sz. r. 1. § (1) bek. 8. pont, Csjt. 27. §].

BH1986. 106. Ha a házastársak az egyik házastárs különvagyoni telkére együttesen építkeznek, ellenkező megállapodás hiányában közös tulajdon keletkezik. A tulajdonostársakat megillető tulajdoni arányt a telekingatlannak és a felépítménynek a külön-külön megállapított forgalmi értéke alapján kell kiszámítani [Ptk. 97. § (2) bek., 137-138. §, PK 424. sz., Csjt. 27-31. §, 10. sz. Irányelv].

BH1985. 429. Szociálpolitikai kedvezményként az építtető házastársaknak adott összeg a házastársak közös vagyonához tartozik [Csjt. 27. § (1) bek., 53/1982. (X. 7.) MT sz. r. 1. §, 10. sz. Irányelv 7. pontja].

BH1984. 454. Ha az igényperben a bíróság megállapítja, hogy a lefoglalt vagyontárgyak az adósnak és házastársának a vagyonközösségébe tartoznak, a foglalás alóli feloldás helyes módja az, hogy a foglalás részbeni feloldása helyett a bíróság a felperes tulajdoni hányada értékének megfelelő értékű egyes vagyontárgyakat teljes egészében feloldja a végrehajtás alól, a többi lefoglalt vagyontárgy pedig foglalás hatálya alatt marad [1979. évi 18. tvr. 83. § (3) bek., 82. §, Csjt. 27. § (1) bek.].

BH1983. 447. A házastársnak a másik házastárs különvagyoni ingatlanán történt építkezéssel nem egyszerűen hitelezői igénye, hanem közös tulajdona keletkezik. Ha a hagyatéki eljárásban az örökhagyó volt házastársa tulajdoni igényt támaszt, akkor a hagyaték állaga válik vitassa, és ebben az esetben részére lehetőséget kell biztosítani arra, hogy igényét az örökösökkel szemben perben érvényesíthesse [Csjt. 27. §, 6/1958. (VII. 4.) IM sz. r. 64. § (4) bek.].

BH1983. 282. A házastársi közös vagyon címén történő tulajdonszerzés nem a bíróság ítéletével vagy az ingatlannyilvántartásba való bejegyzéssel jön létre, hanem a törvény rendelkezése alapján [Csjt. 27. § (1) bek., Ptk. 116. § (1) bek.].

BH1983. 238. Házastársi vagyonközösséghez tartozó vagyontárgy foglalás alóli feloldása iránt a másik házastárs által indított igényper elbírálásánál irányadó szempontok [1979. évi 18. tvr. 82. § (1) és (3) bek., Csjt. 27. §].

BH1982. 519. Igényper indítására jogi lehetőség akkor is van, amikor a büntetőbíróság ítéletével a felelősségre vont házastárs egész vagyonára vagy eredetileg meghatározott vagyontárgyra elkobzást rendel el. Ilyenkor az igénypert indító másik házastársat terheli annak bizonyítása, hogy a lefoglalt (elkobzott) vagyontárgy különvagyoni jellegű, vagy a házastársak közös vagyonába tartozik [1979. évi 18. sz. tvr. 81. § (1) és (2) bek., 82. § (1) bek., Csjt. 27. §, Btk. 63. § (1) bek.].

BH1982. 247. Ha az örökhagyó és házastársa az ingatlant a házasságkötést követően vették, a közjegyzőnek a hagyatéki eljárás során a túlélő házastársat és az örökösöket az ingatlan közös, illetőleg külön vagyoni jellegére nyilatkoztatnia és őket az ezzel összefüggésben megillető jogokról tájékoztatnia kell [Csjt. 27. § (1) bek., 6/1958. (VII. 4.) IM sz. r. 50. § (1) bek., 52. § (3) bek., 64. § (3) és (4) bek.].

BH1982. 243. A nászajándékot nem lehet közös vagyonnak tekinteni, ha az ajándékozó nyilatkozatából, az ajándék jellegéből vagy egyébként az ajándékozás körülményeiből arra lehet alaposan köveztetni, hogy a juttatás csak az egyik házastárs részére történt [Csjt. 27. §, PKT 4/1971. sz.].

BH1980. 336. I. A házastársak vagyonközösségébe tartozó valamely vagyontárgy különvagyonba utalását a közös vagyon mellett szóló vélelemre tekintettel a külön vagyoni jelleggel állító félnek kell bizonyítania [Csjt. 27. § (1) bek., 10. sz. Irányelv, 1. pont].

BH1980. 214. A vadász által a házassági életközösség alatt szerzett trófeák a házastársak közös vagyonába tartoznak. A vagyonközösség megszüntetése során biztosítani kell azonban, hogy a trófeák a vadász kérésére megfelelő természetbeni megosztás vagy értékkülönbözet térítése mellett az ö tulajdonába kerüljenek [Csjt. 27. §, 30/1970. (XII. 24.) MÉM sz. r. 20. §, 10. sz. Irányelv 7. és pont].

BH1980. 20. A házastárs megszerzi az életközösség fennállása alatt juttatott ingatlan fele részének tulajdonjogát akkor is, ha a földhivatal határozata a juttatásban részesülő személyként egyedül a másik házastársat tünteti fel [Csjt. 27. §, PK. 115. sz.].

BH1978. 163. Ha az örökös a követelését az örökhagyó házastársi vagyonközösségi igényeként érvényesíti, a vagyonmérleg felállítása útján kell a tiszta vagyont meghatározni. A követelést a bíróságnak ilyenkor is valamennyi igény együttes számbavételével, tehát az együttes és végleges rendezésre törekedve kell elbírálnia [Ptk. 598. §, 607. § (1) bek., Csjt. 27. § (1) bek., 31. § (2) bek., Pp. 146. § (3) bek., 10. sz. Irányelv 9. pont].

BH1977. 493. I. Közokiratba foglalás nélkül is érvényes az az okirat, amelyben a házastárs hozzájárul ahhoz, hogy a házasság fennállása alatt szerzett ingatlan fele részére a szerződéskötésben részt nem vett házastárs javára a tulajdonjogot a telekkönyvbe bejegyezzék; ha azonban a hozzájárulás a különvagyonát is érinti, közokiratba foglalás szükséges [Csjt. 27. §, Csjté. 8. §, 1972. évi 31. tvr. 27. §, 27/1972. (XII. 31.) MÉM rendelet 88. §].

BH1976. 500. A házassági életközösség fennállása alatt létrehozott szellemi alkotás, így a képzőművészeti alkotás is az alkotó házastárs különvagyonába tartozik, s csak az alkotás felhasználásáért kapott - a házassági életközösség fennállása alatt esedékes - ellenérték (díj) minősül házastársi közös vagyonnak. - A képzőművészeti alkotás létrehozásához szükséges anyag értéke a házastársi közös vagyonba tartozik [Csjt. 27. § (1), (2) bek., 1969. évi III. törvény 4. §, 7. §, 8. §, 13. §, 9/1969. (XII. 29.) IM rendelet 1. § (1) bek.].

BH1976. 451. Ha a házastársak az egyik házastárs hozzátartozójának ingatlanán házat emelnek, a ráépítéssel jogviszonyba kerülnek a telek tulajdonosával is. Ilyenkor két jogviszony keletkezik: az egyik a ráépítő házastársak és a telek tulajdonosa között, a másik pedig a házastársak között. Az egyik házastárs által ezzel kapcsolatban indított perben mindkét jogviszonyt el kell bírálni: először a házastársak és a ráépítők között keletkezett jogviszonyt, amelyre vonatkozóan a Ptk. 138. §-ában foglalt rendelkezések az irányadók, míg a házastársak jogviszonyára a Csjt-nek a házastársi vagyonközösségre vonatkozó 27-31. §-aiban foglalt rendelkezéseket kell alkalmazni (Csjt. 31. §, Ptk. 138. §, 147. §, 148. §, PK 1. sz.)

BH1976. 450. I. Annak vizsgálatánál, hogy a házastársak között megszakadt-e az életközösség, azt kell figyelembe venni, hogy az életközösség közös háztartást, közös gazdálkodást és benső házaséletet jelent a házastársak között, megszűnése pedig csak akkor állapítható meg, ha valamennyi vonatkozásban megszűnik a felek együvé tartozása. Hosszabb, zavartalan házasélet után, amelyből gyermek is született, egymagában a nemi kapcsolat megszakadása - különöseképpen, ha azt az egyik fél betegsége idézte elő - nem jelenti az életközösség megszakadását (Csjt. 27. §).

BH1976. 449. I. A házastársak között az életközösség megszűnését nem lehet megállapítani pusztán azon az alapon, hogy az egyik házastárs bármilyen hosszú ideig tartó klinikai kezelés vagy szociális betegotthoni ápolás alá kerül, ha közöttük az együvétartozás érzése, az érzelmi és a gazdasági kapcsolat fennmaradt (Csjt. 27. §).

BH1976. 449. II. Ha az életközösség fennállása alatt az egyik házastárs a másiknak gondnoka, ez a házastársi vagyonközösségen nem változtat, és ez idő alatt a gondnok házastársat nem terheli számadási kötelezettség (Csjt. 27. §).

BH1976. 159. I. A baleset folytán kapott biztosítási összeg akkor tartozik a balesetet szenvedett házastárs különvagyonába, ha az testi fogyatékosságból, illetőleg károsodásból eredő hátrányt van hivatva pótolni. (Csjt. 27. §).

BH1975. 515. Közokiratba foglalás nélkül is érvényes a házastársak között létrejött az az okirat, amelyben a házastárs a házassági együttélés tartama alatt szerzett s a közös vagyonhoz tartozó ingatlannak a másik házastárs tulajdonában levő fele részére a tulajdonjog telekkönyvi bejegyzésére engedélyt ad [Csjt. 27. §, Csjté. 8. §, Ptk. 116. § (1) bek.].

BH1975. 469. II. Ha a hagyatéki vagyontárgyat a házastársak a házassági életközösség fennállása alatt szerezték, annak csak a fele része tartozik a hagyatékhoz, s csak e rész tekintetében van helye a hagyaték átadásának (Csjt. 27. §).

BH1975. 318. Házastársak közös tulajdonában álló ingatlan kisajátítása esetén a kártalanításként kapott összegből az együttélés ideje alatt történt vétel az ingatlan-vagyonátruházási illeték fizetési kötelezettség alól az esetben is mentes, ha vevőként az egyik házastárs szerepel [11/1966. (VI. 29.) PM rendelet 30. §, Csjt. 27. §].

Házassági vagyonjog

Csjtr. 3. § (1)

(2) A Csjt. 27. § (2) bekezdésében meghatározott szerződésnek kell tekinteni a házastársaknak az életközösség fennállása alatt egymással kötött adásvételi, csere, ajándékozási és kölcsönszerződését is.

BH1995. 467. A házassági életközösség megszakadása után a házasfelek között létrejött szerződés alakiságának követelményei [Csjt. 27. § (2) és (3) bek., 4/1987. (VI. 14.) IM r. 3. § (2) bek.].

Csjt. 28. § (1) A házastárs különvagyonához tartozik:

a) a házasságkötéskor megvolt vagyontárgy,

b) a házasság fennállása alatt öröklés jogcímén szerzett vagy ajándékba kapott vagyontárgy,

c) a személyes használatra szolgáló és szokásos mértékű, illetőleg mennyiségű vagyontárgy,

d) a különvagyon értékén szerzett vagyontárgy.

(2) Az a különvagyonhoz tartozó tárgy, amely a mindennapi közös életvitelt szolgáló, valamint a szokásos mértékű berendezési és felszerelési tárgy helyébe lép, tizenötévi házassági együttélés után közös vagyonná válik.

PK 281. szám

A házastársaknak a házasságkötésre tekintettel vagy később, az életközösség fennállása alatt, kedvezőbb életkörülményeik biztosítása érdekében adott ajándék - beleértve az un. menyasszonytáncpénzt is - általában a házastársi közös vagyonba tartozik.

A szülő vagy más rokon által adott jelentősebb értékű ajándékot viszont rendszerint az ő gyermeke vagy rokona részére szóló juttatásnak kell tekinteni.

(3)

Már elöljáróban ki kell emelni, hogy bár a különvagyonhoz tartozó vagyontárgyakat a Csjt. mintegy taxatív felsorolásként tartalmazza, de ezt a kört a bírói gyakorlat tágította.

Vagyontárgyon pedig - miként a közös vagyonnál - nyilvánvalóan a vagyoni jogosultságok, kötelezettségek, követelések, adósságok stb. is értendőek.

A Csjt. taxatív felsorolása szerint

- az a pont alá eső vagyontárgyak esetén a megszerzés időpontja az, ami miatt az illető vagyontárgy a házasfél különvagyonába tartozik. A Csjt. házassági vagyonjogi rendszeréből következik, hogy a házasságon kívüli, az azt megelőző szerzés nem eredményez szerzeményi közösséget, közös tulajdont. Azt, hogy a felek mit vittek be a házasságba, mi az, ami megvolt a házasságkötéskor, nem lehet formálisan értelmezni. Nem feltétele a különvagyonhoz tartozásnak a házasságkötéskor a tulajdonos általi birtokolás. Sőt, még a tulajdonszerzés sem minden esetben, ha a jogcím és a tulajdonszerzés időben elválik. Például a házasságkötés előtt megrendelt, kifizetett és elkészült, de csak a házasságkötés után leszállított bútor a megrendelő különvagyona.

Mint azt a közös vagyonnál az elhatárolás kérdésekor érintettük, általában a jogcím megszerzésének az időpontja az irányadó a mely vagyonhoz tartozás kérdésében, feltéve a különvagyonhoz tartozásnál azt is, hogy ha a szerzés ellenérték fejében történt, ennek egy részét a fél már a házasságkötés előtt kiegyenlítette. Mérlegelési kérdés, hogy mely rész kiegyenlítésénél még külön-, és mely rész esetén már közös vagyon. Például ha a feleség az adásvételi szerződést közvetlenül a házasságkötés (vagyonközösség keletkezése) előtt kötötte is meg, de a vételárból semmit, avagy csak jelentéktelen részt fizetett ki, és a vételárat, illetőleg annak döntő részét már a házastársi közös vagyonból teljesítették, a jogcím keletkezésének az idejétől függetlenül indokolt az ingatlant közös vagyonnak tekinteni. Ha viszont az ún. előtörlesztést a vevő házasfél már a vagyonközösség keletkezése előtt kifizette, és a vételárat egyebekben részletekben fizetik az együttélés alatt, a fő szabály alól (a jogcím keletkezése az irányadó) nem indokolt eltérni. (Arról már volt szó, hogy a vételárral kapcsolatos hitelnek a közös vagyonból való törlesztése még önmagában nem alapoz meg a közös vagyon javára tulajdoni igényt.)

- A b pont alá eső vagyontárgyak a megszerzés jogcíme miatt minősülnek a szerző fél különvagyonának, attól függetlenül, hogy a szerzés a vagyonközösség ideje alatt történik. Azt már a közös vagyonnál részleteztük, hogy nem pusztán az ingyenesség az, ami a vagyonközösség ideje alatt a szerző fél különvagyonát megalapozza, hiszen nem minden ingyenesen juttatott vagyontárgy tartozik a különvagyonba, csak az ajándékba kapott és az örökölt vagyontárgy.

Az örökléssel szerzett vagyontárgynál a közös-különvagyon elhatárolása a gyakorlatban nem sok gondot okoz, mert ilyenkor a juttatott személye (egyik vagy mindkét házasfél) pontosan megállapítható.

Meg kell azonban említeni, hogy az öröklés fogalmát a különvagyon szempontjából tágan kell értelmezni, ez alatt értendő minden ingyenes szerzés a hagyatékból (hagyomány, köteles rész, halál esetére szóló ajándékozás). Az öröklési szerződés viszont visszterhes szerzés, tehát közös vagyont eredményez, feltéve, hogy a tulajdonszerzés az együttélés alatt bekövetkezett. A vagyonközösség utáni tulajdonszerzés a szerződésben részt nem vett házasfél javára nem eredményez tulajdonjogot, de teljesítései elszámolandóak (lásd közös vagyon tárgyainál).

A különvagyoni hivatkozások esetén a jogalkalmazás során az ajándékozással szerzett vagyonnál adódik a legtöbb probléma.

Okirat hiányában vitás lehet a megajándékozott személye (egyik vagy másik házasfél), és gyakran felmerül a tartós házasság reményében adott ajándék visszakövetelésének az igénye is.

A szülők vagy más rokonok által adott - okiratban foglalt szerződés nélküli - ajándék esetén (házasságkötésre tekintettel, vagy együttélés alatt adott) annak elhatárolásához, hogy az egyik vagy mindkét felet kell-e megajándékozottnak tekinteni, és ezáltal az ajándék különvagyon, vagy a házastársi közös vagyont gyarapítja-e, jelentős segítséget nyújt a Legfelsőbb Bíróság lenti kollégiumi állásfoglalásának második része.

A kollégiumi állásfoglalás - egyébként a kialakult bírói gyakorlatnak megfelelően - ugyanis tulajdonképpen vélelmet állít fel arra, hogy a közeli hozzátartozó által nyújtott jelentős értékű ajándékot csak a hozzátartozó házasfél részére (és nem közös) juttatásnak kell tekinteni. Vagyis az elhatárolásnál a megajándékozott és az ajándékozó közötti közeli rokoni kapcsolatnak az ajándék értékével összefüggésben - és a társadalmi szokásoknak, erkölcsi elveknek megfelelően - ügydöntő jelentőséget tulajdonít. Ha ugyanis a szülő vagy más közeli rokon eredetileg nem is csupán a hozzátartozóját személyében, hanem annak családalapítását, családjával együttes megfelelő otthonhoz jutását, jobb életkörülményeiket is kívánta támogatni, az ajándékozás valódi tartalma, az ajándékozó korabeli szándéka arra mégsem irányult, hogy az együttélés végleges meghiúsulása, a család felbomlása esetén az ajándéka a másik, nem hozzátartozó házastársat is gazdagítsa. Ilyen szándékot - az általános társadalmi normák szerint - a közeli hozzátartozónak nem lehet tulajdonítani. Ajándékával eredetileg is csak közvetve, gyermeke (más közeli hozzátartozója) miatt, reá tekintettel segítette a családalapítást, az egész család boldogulását. E közvetett juttatást azonban olyan kiterjesztően értékelni, hogy az a házasság felbontása esetére is a család minden egyes tagját megfelelő arányban megillesse, vagyis, hogy a hozzátartozóra tekintettel nyújtott támogatás a család felbomlása után a különváló családtagok között mintegy megosztódjon, nem lehet. Így a szülő (vagy más közeli hozzátartozó) által az együttélés alatt nyújtott ajándék (vagy annak helyébe lépett érték) a hozzátartozó különvagyona.

A részletezett vélelem egyébként elejét veszi annak, hogy az ajándékozó a nem hozzátartozó házastárs ellen az ajándék visszakövetelése érdekében perindításra kényszerüljön. (Megjegyzendő, ha a vagyoni igények rendezését megelőző perben a szülők ajándék visszakövetelése iránti igényét a nem hozzátartozó házastárstól a bíróság el is utasította, ez még önmagában nem ad arra alapot, hogy a házasfelek egymás közötti viszonyában a hozzátartozó házasfél különvagyoni igénye ne érvényesülhessen. Természetesen ilyenkor az elutasítás indokát és az egész per anyagát figyelembe kell venni.)

A fenti vélelmet azonban a közös vagyont állító fél megfelelő bizonyítással megdöntheti: a gyakorlat szerint és a hivatkozott polgári kollégiumi állásfoglalás következtében ilyenkor a bizonyítási teher kivételesen nem a különvagyonra hivatkozó, hanem a közös vagyont állító házasfelen van.

A részletezett vélelem csak az esetre irányadó, ha az ajándékozási szerződést nem foglalták írásba. Okiratba foglalt szerződés esetén, ha az ajándékozás mindkét fél javára történt, csak maga az ajándékozó érvényesíthet igényt - a Ptk. alapján - mindkét házasféllel, így a nem hozzátartozó házasféllel szemben is az ajándék visszakövetelése iránt. Nincs azonban akadálya annak, hogy az ajándék-visszakövetelési igényét az ajándékozó a Ptk. 328. § (1) bekezdése alapján a hozzátartozó házasfélre engedményezze, és ekként a külön per mégis elkerülhető. Az engedményezés folytán a házassági vagyonjogi perben az ajándék visszakövetelése iránti igény - az ajándékozók perben állása nélkül is - elbírálható.

Az ún. alkalmi ajándékok az alkalomtól függően tartoznak közös vagy különvagyonba. A házassági évfordulóra, nyugdíjaztatás alkalmából kapott ajándék például általában a közös vagyont, míg a születésnapra, névnapra kapott ajándék általában az illető fél különvagyonát gyarapítja.

Az egyes közösségekben (pl. munkahely) különféle alkalmakra szokásos kölcsönös ajándékozással kapcsolatban viszont a bírói gyakorlat hajlik arra, hogy itt ne az alkalomnak, hanem a szokás kölcsönösségének tulajdonítson inkább jelentőséget, és az ajándékot közös vagyonnak tekintse, hacsak az ajándéktárgy jellege mást nem indokol.

A házastársak egymás közötti ajándékozása bevett szokás. Az ilyen ajándék - függetlenül annak fedezete forrásától - a megajándékozott különvagyona. (Ha az ajándékot az ajándékozó a közös vagyonból vásárolta, akkor tulajdonképpen a házasfelek az ajándékozó közös vagyoni jutóját, illetőleg annak helyébe lépő értéket a megajándékozott különvagyonába utalják.)

A szokásos mértéket meghaladó ajándék visszakövetelésének házastársak esetén is a Ptk. 582. §-ában foglaltak szerint van helye.

- A c pont szerinti, a személyes használatra szolgáló és szokásos mértékű, illetőleg mennyiségű vagyontárgy esetén a vagyontárgy jellege alapozza meg a különvagyonhoz tartozást.

E jogszabályhely alkalmazása során személyes használatra szolgáló tárgyak alatt elsősorban azokat a mindennapokban használt tárgyakat kell érteni, amelyek - rendeltetésüknél fogva - kizárólag egyik vagy másik fél használatára szolgálnak, és az esetek nagy részében - éppen rendeltetésükből adódóan - az illető házasfél neméhez is szorosan kapcsolódnak (ruhaneműk, férfi, női testápoló szerek, eszközök, szépítőszerek, valamelyik fél egészségi állapota miatt megkívánt orvosi segédeszközök stb.).

Nem minősülnek személyes használatra szolgáló tárgynak a kizárólag egyik vagy másik fél által használt tárgyak, ha azok rendeltetésüknél fogva nem kapcsolódnak kizárólag egyik vagy másik fél személyéhez. Vagyis a személyes használatra szolgáló tárgyak körét nem a tényleges személyes használat, hanem a tárgyak eleve valamelyik fél használatára rendeltetett volta határozza meg. Így például gyakori jelenség, hogy a családban bizonyos vagyontárgyakat csak a férj (számítógép, horgászfelszerelés, barkácsfelszerelés), másokat csak a feleség használ (alakformálásra szolgáló sportfelszerelés, kötőgép). Ezek általában a szabadidőben, az eltérő érdeklődésű körhöz fűződő tevékenység céljait szolgálják, de nem tartoznak a személyes használatra szolgáló tárgyak körébe. Nem tartoznak ide a kedvtelésből gyűjtött tárgyak sem (bélyeg-, érem-, óragyűjtemény stb.).

Kívül esnek a személyes használatra szolgáló tárgyak körén a foglalkozás gyakorlásához szükséges eszközök, felszerelések is (orvosi műszerek, kozmetikai szalon felszerelései, rendelők, üzletek berendezési tárgyai stb.).

A vagyoni igények rendezésénél, a természetbeni megosztásnál viszont a felek foglalkozására feltétlenül, és a szabadidős tevékenységükre lehetőleg tekintettel kell lenni olyan értelemben, hogy a foglalkozáshoz fűződő tárgyakat természetben feltétlenül, a hobbihoz fűződőket lehetőleg az azt űző házasfél kapja (elszámolási kötelezettség mellett).

Az egyébként személyhez fűződő tárgyak (pl. kifejezetten férfiórák, női bundák), ha azokat a felek értékbefektetés céljából, és nem kifejezetten valamelyikőjük használatára vásárolták, nem a különvagyonhoz, hanem a közös vagyonhoz tartoznak, és ezzel már át is tértünk a szokásos mennyiség és a mérték fordulatára, ami - a személyes használatra szolgáló volton felül - feltétele a különvagyon megállapításának.

A szokásos mértéket és mennyiséget a felek életviszonyaihoz képest kell körülhatárolni. Így pl. jómódú embereknél a nagy értékű és több női ékszer is szolgálhat a feleség személyes használatára (feltéve, hogy nem értékbefektetésre vették), az ő életviszonyukhoz képest nem eltúlzott azok értéke és mennyisége. Ezáltal ezek a tárgyak a feleség külön vagyontárgyai. Szerény körülmények között élő családban viszont ugyanilyen mennyiségű és értékű ékszer esetén - még ha azokat a feleség esetenként viselte is - az értékbefektetési cél vélelmezésére alkalmas, ellenkező adatok hiányában.

Mindent összevetve tehát - bár bizonyos objektív mércét nélkülözni nem lehet - a c pont esetén csak a konkrét körülmények teljes feltárása mellett lehet a különvagyoni hivatkozás alaposságának kérdésében állást foglalni. Nélkülözhetetlen a törvényi tényállást az illető család életviszonyaihoz igazítani, és az egyensúly, a méltányosság, arányosság szempontjai sem hagyhatók figyelmen kívül. (Például nem lehet minden ellentételezés nélkül gazdag embereknél sem jelentős értékű női ékszert és női bundát a feleség különvagyonának tekinteni, illetőleg ha ezek - a felek életviszonyaira figyelemmel - különvagyonok, akkor éppúgy a férj különvagyona lehet az egyébként klasszikusan nem személyes használatra szolgáló tárgynak tekintett horgászfelszerelés is.)

- A d pont alá eső különvagyoni hivatkozáskor a tényállás általában rendkívül bonyolult. Különösen viszonylag hosszú tartamú házasságokban fordul elő, hogy a felek a házas együttélés alatt értékesítik a különvagyonhoz tartozó tárgyakat, és a befolyt vételárból újabb vagyontárgyakat vesznek. Ilyenkor - közös vagyonba utalás hiányában - az új vagyontárgy az értékesített vagyontárgy tulajdonosának a különvagyona lesz. Az ilyen egyszerű eset azonban a legritkább. Az a gyakoribb, hogy az értékesített különvagyon helyett az eladási árnál magasabb vételárral értékesebb vagyontárgyat vásárolnak, és a különbözetet vagy a közös vagyonból, vagy a másik fél különvagyonából fedezik. Vegyülnek tehát az alvagyonok, és e vegyülés miatt egyik sem enyészik el (kivéve, ha az új vagyontárgyat fele-fele arányban vették egyik és másik fél különvagyonából, mert ez gyakorlatilag közös vagyont eredményez), hanem az új vagyontárgy a vegyült vagyonok arányának megfelelő mértékben tartozik az egyes alvagyonokhoz. Avagy az új vagyontárgy a megszerzésre fordított alvagyon domináns volta miatt ahhoz az alvagyonhoz tartozik ugyan, de a másik alvagyon a ráfordítás arányában megtérítésre tarthat igényt. (A megtérítendő összeg nem a ráfordítással, hanem a ráfordítás eredményekénti értékváltozással azonos. Tehát, ha egy egymillió forintos árú gépkocsit a felek nyolcszázezer forint közös vagyonból és a férj régi különvagyoni gépkocsija kétszázezer forintos eladási árából vettek, akkor a gépkocsinak az életközösség megszakadásakori ötszázezer forintos használt értékéhez viszonyítva a férj különvagyona javára - a gépkocsi közös vagyonkénti megosztása mellett - egyszázezer forintot kell megtéríteni. A tulajdoni arányok alvagyonok szerinti felosztásának megközelítésében lényegében ugyanez az eredmény. Az egymillió forint vételárú gépkocsi egyötödét fedezte a férj különvagyonának az értéke. Ehhez képest négyötöd részben házastársi közös vagyon, egyötöd részben pedig a férj különvagyona a gépkocsi. Az életközösség megszakadásakori értékben négyszázezer forint a közös vagyoni rész értéke, százezer forint pedig a férj külön vagyonáé.)

A tényállások az esetek többségében a fentieknél is jóval bonyolultabbak. A felek alvagyonai sokszor áttételesen vegyülnek. A különvagyoni tárgy értékét úgy fordítják újabb vagyontárgyra, hogy azt más alvagyonnal vegyítik, majd az így szerzett vagyontárgyat is értékesítik, és helyette újabb és újabb vagyonvegyüléssel újabb és újabb vagyontárgyat vásárolnak, stb. (Ez különösen gépkocsiknál jellemző.) Az ilyen többszörös, időben elnyúló vagyonvegyülések esetén a tényállás szinte követhetetlen, a bizonyítás rendkívül bonyolult. A jogalkalmazó számára az kell irányadó legyen, hogy a kiindulás a közös vagyon vélelmezése. A jogalkalmazó jogi képviselőknek pedig azt kell szem előtt tartaniuk, hogy különvagyoni igény érvényesítése esetén - és ez a c pontnál hangsúlyozottan érvényesül, hogy a teljes körű és hitelt érdemlő bizonyítás az igényt érvényesítőt terheli. Nemcsak a különvagyon meglétét (a különvagyoni tárgy értékesítését és az abból befolyt eladási ár közös gazdálkodásba kerülését), hanem az eredményességhez a ráfordítást is egyértelműen bizonyítani kell. Megjegyzendő, hogy a ráfordítás bizonyításánál az eladás és vétel időbeli és igazolt közelségének - hacsak egyéb körülmények ellene nem szólnak - általában kiemelkedő jelentősége van.

A különvagyon helyébe lépett érték alatt természetesen nemcsak az elidegenítés miatt kapott vételárat kell érteni, hanem a kisajátított, elpusztult, megrongálódott, megsemmisült dologért kapott kártérítést, kártalanítást is, illetőleg csere folytán az eredeti tárgy helyébe lépett új vagyontárgyat is.

- A Csjt. 28. § (2) bekezdése a d ponthoz képest azt a kivételt szabályozza, amikor bizonyos különvagyoni (mégpedig a mindennapi közös életvitelt szolgáló, valamint a szokásos mértékű berendezési és felszerelési tárgy) helyébe lépő tárgy - bizonyos feltétellel 15 évi házas együttélés után - elenyészik, mert közös vagyonná válik.

E kivétellel kapcsolatban először is azt kell hangsúlyozni, hogy a kivétel csak a különvagyoni tárgy helyébe lépő vagyontárgyra vonatkozik. Tehát az eredeti különvagyon - még ha az a mindennapi közös életvitelt szolgálja is és nem haladja meg a szokásos mértékű berendezési és felszerelési tárgyak körét - bármeddig, 15 éves házas együttélés után is megtartja különvagyoni jellegét. (Például a házasságkötéskor a feleség meglévő, gyenge minőségű szobabútora 18 évi házas együttélés után is az ő különvagyona.)

Az viszont közömbös, hogy a helyébe lépés mikor következett be. A 15 év mint feltétel a házasságkötéstől számító együttélés. Ezen belül bármikor is következett be a helyébe lépés, a 15 év elteltével a különvagyoni jelleg elenyészik. (Ha a korábban említett bútort a házasság 14. évében értékesítették és helyébe két fotelt vesznek, az 15 évi együttélés után közös vagyon lesz. Ha viszont a házasság 15 év előtt felbomlik, a fotelek a feleség külön vagyontárgyai.)

A 15 éves házas együttélés jelentőségét a 7/1974. (VI. 27.) IM rendelet 9. §-a is hangsúlyozza, annak kimondásakor, hogy ezt az időtartamot a házasság megkötésétől kell számítani, függetlenül attól, hogy a házasságot a Csjt. hatálybalépése előtt, avagy utána kötötték.

Ebből és a törvény szövegéből az a határozott következtetés is levonható, hogy e jogszabályhely alkalmazása szempontjából a köteléket megelőző élettársi kapcsolatnak nincs jelentősége. Az élettársi kapcsolatban eltöltött időt a 15 éves feltételnél nem lehet a házas együttélés idejéhez számítani. (Ebben a tekintetben a köteléket megelőző időre is vonatkoztatott, az egységes vagyonközösségi vélelem nem érvényesül.) A 7/1974. (VI. 27.) IM rendelet 9. §-ához képest annak nincs jelentősége, hogy a házasságkötés után és az életközösség végleges megszakítása előtt volt-e a felek között, és hányszor, milyen időtartamú különélés.

Természetesen hangsúly van azon is, hogy csak a mindennapi közös életvitelt szolgáló, valamint a szokásos mértékű berendezési és felszerelési tárgy helyébe lépő különvagyon enyészik el 15 évi házas együttélés alatt. Így hiába áll fenn minden egyéb feltétel, a fenti kört meghaladó, azon kívül eső különvagyon helyébe lépő tárgy a Csjt. 28. § (1) bekezdés d) pontja alapján a különvagyoni jellegét megtartja. (Például 16 évi házas együttéléskor értékesített különvagyoni antik komód árán vett gépkocsi a komód tulajdonosának a különvagyona.)

A törvényhozói cél az volt, hogy huzamos házas együttélés esetén a házastársak által a mindennapokban használt bútorok, háztartási eszközök, nem kiemelkedő értékű műszaki cikkek eladásából, pótlásából származó vagyontárgy eredetét ne kelljen vizsgálni, az a törvény értelmében legyen közös vagyon. Ebből az is következhetne, hogy a helyébe lépő vagyontárgynak is hasonló rendeltetésűnek kellene lennie. Ezt azonban a törvény nem írja elő, de az életben nyilván így történik.

Ami most már a fenti taxatív felsorolásnak a jogalkalmazói gyakorlattal való kibővítését illeti, először is azt kell hangsúlyozni, hogy - miként a házastársi közös vagyonnál - úgy a különvagyonnál is a jogszabálynak az aktív vagyonra vonatkozó rendelkezéseit értelemszerűen kell alkalmazni az adósságokra.

Tehát az adósság mely vagyonhoz tartozásánál ügydöntő jelentősége van annak, hogy az a vagyonközösség fennállása alatt, avagy azon kívül keletkezett, továbbá, hogy a közös vagyon vagy különvagyonnal, illetőleg közös vagy különvagyoni tevékenységgel kapcsolatos.

Ezen az elven azonban a joggyakorlat sokat finomított. Így, bár a házasság megkötése előtt törvényen alapuló tartási kötelezettség az általában irányadó elv szerint (a jogcím keletkezése megelőzte a vagyonközösség kezdetét) különadósságnak minősülne ugyan, de az ítélkezési gyakorlat általában mégis közös adósságként értékeli. Vélelmezi ugyanis - a házasság benső tartalmából, a házasfelek bensőséges viszonyából és vagyoni viszonyainak sajátos jellegéből adódóan -, hogy a házasságot e kötelezettség ismeretében, azt a másik házasfél által mintegy elfogadva és méltányolva kötötték meg, és mintegy beutalták a közös vagyonba. Ezért a vagyoni igények rendezésénél a vagyonközösség ideje alatt kifizetett tartásdíjat különadósságként elszámolni csak akkor lehet, ha a peradatok ezt a vélelmet megdöntik. Egyébként megtérítési igénye a kötelezett házastársnak nem lehet. A bizonyítás ilyen esetekben - a bírói gyakorlattal kialakított vélelemmel szemben - a megtérítést igénylő házasfelet terheli.

Nem tartozik a fenti tartási kötelezettség fogalmának a körébe a közös háztartásban nevelt mostohagyermek eltartása. Az ilyen gyermekkel kapcsolatban ugyanis a mostohaszülőnek a Csjt. 62. § (1) bekezdése alapján saját tartási kötelezettsége van.

A házas együttélés alatt a férjnek a házasságon kívül született gyermeke eltartását illetően pedig a helyzet és a vélelem is ellentétes a kötést megelőzően keletkezett tartási kötelezettséggel. Ekkor ugyanis, bár a jogcím a vagyonközösség ideje alatt keletkezett, a gyakorlatban kialakított vélelem mégis inkább a férj különvagyoni adóssága mellett szól. A házastársaknak a Csjt. 24. §-ában foglalt kötelezettsége megsértésével összefüggésben keletkezett tartási kötelezettsége közös kötelezettségkénti vélelmezése ellentétben állana a Csjt. tételes szabályaival és szellemével egyaránt.

A házastársaknak nemcsak a Csjt. szabályaiba ütköző jogellenes magatartását szankcionálja a gyakorlat, hanem általában fűz a jogellenes magatartásokhoz olyan következményt, hogy az azzal kapcsolatban keletkezett kiadás, attól függetlenül, hogy a kiadás vagy annak jogcímének keletkezése a vagyonközösség időtartamára esik, a különvagyon terhe (bűncselekménnyel, szabálysértéssel, szerződésen kívüli szándékos vagy súlyos gondatlan károkozással kapcsolatos kár megtérítése). Ha azonban a jogellenes magatartással összefüggő bevétel a közös vagyont gyarapította, vagy azt a felek közösen élték fel, az említett kiadások nem minősülnek különvagyoni kötelezettségnek, és azok közös vagyonból fedezése a közös vagyon javára megtérítési igényt nem alapoz meg.

Megjegyzendő, hogy a leltárhiányon alapuló felelősség nem vétkességen alapul. Így nem esik a jogellenes magatartások által előidézett kiadások megítélése alá. Az ezzel kapcsolatos kiadások megtérítését a közös vagyon tehát nem igényelheti, kivéve, ha és amennyiben a leltárhiány a vagyonközösség előtt keletkezett.

Összhangban a Csjt. azon rendelkezésével, hogy a különvagyonnak az együttélés alatti hasznából csak a tiszta haszon a közös vagyon [Csjt. 27. § (1)], ha a közös vagyon a teljes és nemcsak a tiszta hasznot felhasználta, a különvagyon hasznának megszerzésével, az állagmegőrzéssel, a károk helyreállításával, a külön vagyontárgy fenntartásával kapcsolatos költségek a közös vagyon terhei.

Ugyanez a helyzet akkor is, ha a vagyontárgy nem hajt ugyan hasznot, de a felek azt közösen használják (tipikus példája a különvagyoni gépkocsi üzemeltetése), vagyis azon általános elv alkalmazásának, hogy a különvagyon tárgyaihoz kapcsolódó kötelezettségek a különvagyon terhei, a kérdéses vagyontárgy haszna és használata szab keretet. A jogalkalmazás során a különvagyonhoz fűződő kiadások megtérítése iránti igények és e vagyontárgyak haszna felhasználásával, használatával kapcsolatos igények elbírálása során csak a fenti összefüggések feltárását követően lehet helyesen állást foglalni. (E vizsgálódás során előállhat például olyan eset, hogy a különvagyontárgy állagmegóvásával, fenntartásával felmerülő kiadásokra felhasználták ugyan a hasznokat, de a kiadások a hasznok mértékét jóval meghaladták. Ilyenkor természetesen az általános elvek szerint a többlettel kapcsolatban a közös vagyonnak megtérítési igénye van stb.)

Hangsúlyozni kell emellett, hogy a kiadások megtérítésénél ügydöntő jelentősége van a kiadások jellegének. Az értékváltozást előidéző kiadásokra vonatkozó szabályok, az ún. beruházások a fenti körön kívül esnek. Erről majd a megtérítési igényeknél lesz szó.

A házastárs tevékenységéből eredő tartozás - az általános elveknek megfelelően - attól függően tartozik közös vagy különvagyonba, hogy a tartozás a vagyonközösség ideje alatt, vagy azon kívüli tevékenységgel összefüggésben keletkezett. Így gyakran előfordul, hogy az együttélés alatti tevékenységgel kapcsolatban az adót csak az életközösség megszakítása után vetik ki. Ez attól függetlenül közös tartozás, hogy a formális jogcím az életközösség után keletkezett. Természetesen ha a kérdéses együttélés alatti tevékenység eredménye csak az életközösség megszakítása után jelentkezik, az viszont a közös vagyonba tartozik.

A tevékenység-bevétel-kiadás összefüggéseiben általában a bizonyítási teher a vagyonközösség léte mellett a tartalmi jogcím keletkezéséhez igazodik. Tehát az életközösség megszakítása után keletkezett kiadással kapcsolatban a megtérítési igényt érvényesítő tartozik bizonyítani, hogy az az együttélés alatti tevékenységgel kapcsolatos. Az együttélés alatti tevékenységgel kapcsolatban viszont az a vélelem, hogy annak eredménye az együttélés alatt befolyt. A tevékenységet folytató házastársnak az életközösség megszakítása után befolyt bevételével kapcsolatban pedig a közös vagyoni igényt érvényesítő felet terheli a bizonyítás a tekintetben, hogy az együttélés ideje alatti tevékenységből ered. Mindezekből kitűnik, hogy ha valamelyik házastárs olyan tevékenységet folytat, amelynél a tevékenységből az azzal kapcsolatos kiadások és bevételek időben eltérnek egymástól, a vagyoni igények rendezésénél erre is tekintettel kell lenni. A tényállások ilyenkor rendkívül bonyolultak, és a bizonyítás nehézkes. Gyakran lehet szükség szakértő igénybevételére.

Vitatott a gyakorlatban, hogy a csak veszteséget termelő tevékenység, ha e tevékenységet az illető házastárs különvagyoni ráfordítása tette lehetővé, a házastársak egymás közötti viszonylatában közös vagy különvagyoni tartozás-e. A különvagyoni teher mellett a rendelkezési elv, a közös vagyoni mellett a különvagyonnak a közös vagyonnal szembeni bizonyos felelőssége, illetőleg a házastársak kölcsönös támogatási kötelezettsége szól.

A különvagyon hasznával kapcsolatos törvényi rendelkezésből a tiszta haszon közös vagyoni volta a közös vagyon mellett szól, viszont hogy csak a tiszta haszon, az a különvagyon mellett.

A felvetett problémától más kérdés a házastársak felelőssége harmadik személyekkel szemben.

Mindenesetre célszerű - éppen a hiányos jogi rendezés miatt - az ilyen kérdéseket szerződéssel rendezni.

Miként a közös vagyonnál, úgy a különvagyonnál is megalapozhatja annak jellegét a beutalás (egyik fél különvagyonából a másik fél különvagyonába, avagy közös vagyonból a különvagyonba).

Elméletileg ugyanazok az elvek és jogszabályi rendelkezések vonatkoznak reá, mint a közös vagyonba utalásra [lásd Csjt. 27. § (1) bekezdésénél írtakat]. A gyakorlatban azonban a jogalkalmazás korábban ezt igen ritkán tartotta megállapíthatónak. Feltehetően a közös vagyon védelmét olyan szigorúan értelmezte, hogy a közös vagyonból a különvagyonba utalás megállapításához - a Ptk. 216. §-ától eltérően - minden esetben elengedhetetlennek tartotta az írásbeliséget.

Az utóbbi időben - a házastársak sajátos vagyoni viszonyaiban is megfelelően irányadó - polgárjogi elvek, így a rendelkezési elv előtérbe kerülésével a gyakorlat is azonos módon ítéli meg a különvagyonból a közösbe, és a közös vagyonból a különvagyonba utalást a ráutaló magatartás megállapításának a feltételeit illetően. Hangsúlyozza, hogy a különvagyonba utalás elismerése sincs alakszerűséghez kötve.

A gyakorlat változásának az 1987. évi IV. tv. 11. §-án kívül - amely a Csjt.-be iktatta a Ptk. rendelkezéseinek megfelelő alkalmazását [Csjt. 31. § (5)] - nyilván az életviszonyok jelentős változásának is komoly szerepe van. Az utóbbi időben olyan típusos esetek merültek fel (családjogi értelemben vett önálló bérlet vételi jogáról lemondás), amelyek sem a Csjt. 28. §-a, sem a jogalkalmazói gyakorlattal eddig kialakított klasszikus különvagyonok körébe nem esnek. Így, ha van honorálható elismerése a különvagyonba tartozásnak, és ha valamilyen formában, módon meg is van ez az elismerés (beutalás), akkor a különvagyont meg kell állapítani.

A Ptk. 207. § (2) bekezdésében foglaltakra azonban feltétlenül figyelni kell.

Mint már a házastársi közös vagyonhoz tartozó tárgyaknál arra kitértünk, az életközösség fennállása alatt létrehozott szellemi alkotás (és az ahhoz fűződő vagyoni jogok is az ott írt kivétellel) az alkotó különvagyona.

Nem a bírói gyakorlat, hanem az eljárásjog rendelkezései bővítik a különvagyonnak a Csjt.-ben írt körét a végrehajtási igényperben megosztott vagyontárgyakkal. Hiszen a házastársi vagyonközösségi igényperben - Pp. 379-380. § - a 380. § (3) bekezdése alapján a foglalás alól feloldott vagyontárgyak az igénylő, a fel nem oldott vagyontárgyak pedig az adós házastársnak a különvagyonába kerülnek. Ebben a perben tehát tulajdonképpen egy korlátozott, mégpedig a lefoglalt vagyontárgyakra korlátozott vagyonmegosztás történik meg, akár az együttélés fennállása alatt is.

A perben - amelynek megindítására akkor van lehetőség, ha közös vagyoni tárgyakat foglaltak le kizárólag az egyik felet terhelő tartozásért (lásd a különvagyoni adósságnál írtakat) - a közös vagyonba tartozás bizonyítása (eltérően a felek egymás közötti vagyoni viszonyainak a rendezésénél irányadó közös vagyoni vélelemtől) az igénylőt, a házastársi közös vagyont állító felperest terheli (Pp. 164. §).

A pert az igénylő felperes házastársa ellen is meg kell indítania [Pp. 379. § (2)]. A bíróság a döntéskor nem a vagyonközösség egészét, hanem csak a lefoglalt és a vagyonközösséghez tartozó tárgyakat veszi figyelembe, de azokat egészében [Pp. 380. § (1)]. Miután pedig az egyes vagyontárgyak eszmei hányadát értelemszerűen nem lehet és nincs értelme a foglalás alól feloldani, a Pp. 380. § (2) bekezdése szerint az igénylőt megillető hányad értékének megfelelő meghatározott vagyontárgyat old fel a foglalás alól, ha és amennyiben az igénykeresetnek helyt ad.

Ha a felperes igénye nem elégíthető ki ilyen módon, a keresetnek helyt adó ítélet esetén is a meg nem osztható vagyontárgyakat értékesíteni kell, és az igénylő házastársat a befolyó vételárból kell kielégíteni a tulajdoni hányada arányában. Lehetséges azonban az értékesítés mellőzése, ha a felperes az őt illető értéken felüli különbözetet 15 napon belül a végrehajtói letétszámlára befizeti [Pp. 380. § (2)].

Ha a házastárs különvagyonát foglalták le a másik házastársat egyedül terhelő tartozásért, akkor az igénylő az általános szabályok szerint indíthat pert, illetőleg az elbírálásra is az általános szabályok az irányadóak.

PK 76. szám (módosította a PK 282. szám) Az ajándékozás alapjául szolgáló feltevés végleges meghiúsulása

PK 281. szám A házastársaknak adott ajándék közös, illetve különvagyoni jellege

BH1976. 159. A baleset folytán kapott biztosítási összeg mint különvagyon

BH1981. 321. A különvagyon értékén szerzett berendezési és felszerelési tárgyak

BH1982. 243. A nászajándék mint különvagyon

BH1982. 519. Igényper indítása

BH1983. 119. Az ajándékba adott telektulajdoni hányad visszakövetelése, ha a telekre a felek közös vagyonukból építményt emeltek

BH1984. 454. Az adós és házastársa vagyonközösségébe tartozó vagyontárgyak foglalás alóli feloldása

BH1992. 641. A házastársi közös vagyon megosztásánál a szülők által nyújtott ajándék figyelembevételének szempontjai

BH1996. 320. A házastársak részére nyújtott szülői ajándék és a közös tulajdonú lakáshasználat tárgyában való döntés a közös tulajdon megszüntetése során

BH1998. 129. A különvagyonból a közös vagyonba, illetve a közös vagyonból a különvagyonba való utalás

BH1998. 385. A különvagyonba utalásra irányuló jognyilatkozat alakszerűsége

EBH2005. 1310. A volt állami gondozott házastársnak nyújtott életkezdési, illetve otthonteremtési támogatásból vásárolt lakás olyan, a személyét ért sérelemért kapott juttatás, amely e házastárs különvagyonába tartozik (1952. évi IV. törvény 27. §, 28. §).

EBH2002. 658. Az egyéni vállalkozás a tevékenységet folytató magánszemély vagyonától akkor sem különül el, ha az egyéni vállalkozást a cégbíróság egyéni cégként nyilvántartásba vette. A házassági életközösség alatt megkezdett, illetve folytatott egyéni vállalkozói tevékenység esetén tehát a tevékenységből származó jövedelem és a tevékenység folytatására szolgáló vagyontárgyak, vagyoni értékű jogok és követelések házastársi közös vagyonnak minősülnek [1952. évi IV. tv. (Csjt.) 27. § (1) bek., 28. § (1) bek.].

EBH1999. 24. II. A közös törlesztésből eredő megtérítési igény elbírálása során a bíróságnak gondoskodnia kell arról, hogy egyik fél se jusson méltánytalan vagyoni előnyhöz [Ptk. 115. § (1) bek., Csjt. 27. § (1) bek., 28. § (1) bek. a) pont, 31. § (2) és (5) bek.].

EBH1999. 23. Az egyik házastárs önálló bérleti jogából eredő többletjogosultságot - a méltányossági szabály alkalmazásával - a lakásért kapott térítés felhasználásával vásárolt ingatlannal kapcsolatos vagyoni igény rendezésénél is érvényre kell juttatni. [Csjt. 27. §, 28. § (1) bek., 31. § (5) bek., 31/B. § (1)-(3) bek., 31/C. § (2)-(3) bek., 1/1971. (II. 8.) Korm. rendelet 47. § (2)-(3) bek.]

BH2006. 83. A volt állami gondozott házastársnak nyújtott életkezdési, illetve otthonteremtési támogatásból vásárolt lakás e házastárs különvagyonába tartozik (1952. évi IV. törvény 27. §, 28. §).

BH2006. 82. A kültag házastársnak az 1952. évi IV. törvényen alapuló felelőssége, a beltag házastársnak - a betéti társaság vagyonával nem fedezett - tartozásáért való helytállási kötelezettsége alapján (1952. évi IV. törvény 27-28. §, 30. §; 1997. évi CXLIV. törvény 90. §, 101. §, 103. §).

BH2003. 323. II. A vagyontárgy különvagyoni jellegének megállapításához azt kell bizonyítani, hogy az a szerzés időpontja, jogcímre, vagy megszerzésének forrása alapján a különvagyonba tartozik. [Csjt. 27. § (1) bek., 28. § (1) bek.].

BH2002. 312. I. Az egyik házastárs részére leszármazói jogon juttatott vagyoni kárpótlás nem tartozik a közös vagyonba (Csjt. 27-28. §).

BH2001. 578. I. Ha a közös ingatlan szerzésére felhasznált különvagyoni hozzájárulások mértéke pontosan nem bizonyítható, de megközelítőleg azonos mértékűek voltak, a valóságos tulajdoni arányokat az ingatlan-nyilvántartásba bejegyzett 1/2-1/2. hányaddal egyezőnek kell elfogadni [Csjt. 27. § (1) bek., 28. § (1) bek., Pp. 206. § (1) bek.].

BH2000. 492. A volt házastársi közös lakással kapcsolatos tulajdoni igényt a használattal kapcsolatos vitát megelőzően kell elbírálni [Csjt. 27. § (1) bek., 28. § (1) bek., 31/B. §, 31/C. §, Ptk. 137. § (3) bek., PK 7. sz., PK 279. sz.].

BH2000. 487. Házastársi közös vagyon megosztására létrejött megállapodás tévedés címén történt megtámadásánál irányadó körülmények [Ptk. 205. § (3) bek., 210. § (1) bek., Csjt. 28. §, 31. § (5) bek.].

BH1999. 408. A házastársi közös vagyonhoz tartozó vállalkozói vagyon megosztására irányuló igény külön rendezése [Csjt. 27. § (1) bek., 28. § (1) bek., 31. § (2) bek.].

BH1998. 487. A közös vagyoni vélelem rövid ideig tartó házasság esetén [Csjt. 27. § (1) bek., 28. § (1) bek.].

BH1998. 233. A házastárs vállalkozó tevékenységéből eredő tartozás a házastársi vagyonközösség része [Csjt. 27. § (1) bek., 28. §, 30. §].

BH1998. 84. A méltányossági szabály alkalmazása az egyik házastárs önálló bérletét képező lakásért kapott térítés felhasználásával vásárolt ingatlannal kapcsolatos vagyoni igény rendezésénél [Csjt. 28. § (1) bek. a) pont, 31. § (5) bek., 31/B. § (1)-(3) bek., 31/C. § (2)-(3) bek., 1/1971. (II. 8.) Korm. r. 47. § (2)-(3) bek.].

BH1997. 443. A kizárólagos bérleti jog és az ezen alapuló vételi jog alapján megkötött adásvételi szerződésnek - amellyel a vételi jog jogosultja tulajdont, a másik házastárs pedig haszonélvezeti jogot szerzett - a családjogi jogkövetkezmények szempontjából történő megítélése [Csjt. 27. § (1) bek., 28. §].

BH1997. 71. A felek nyilatkozatának értékelése a különvagyoni igény elbírálásánál [Csjt. 27. § (1) bek., 28. § (1) bek., Pp. 206. § (1) bek.].

BH1996. 320. A házastársak részére nyújtott szülői ajándék és a közös tulajdonú lakáshasználat tárgyában való döntés a közös tulajdon megszüntetése során [Csjt. 27. § (1) bek., 28. § (1) bek. b) p., 31/B. § (4) bek., 31/D. §, Ptk. 148. § (3) bek., PK 281. sz.].

BH1996. 97. I. A különvagyoni igények elbírálásánál jelentőséggel bírhat az a körülmény, hogy a házasfelek az életközösség fennállása alatt vásárolt ingatlan tulajdoni illetőségét eltérő arányban jelölték meg [Csjt. 27. § (1) bek., 28. § (1) bek., Ptk. 207. §].

BH1994. 541. A volt házastársak közös tulajdonának megszüntetése során a közös adósságok és a különvagyoni igények elszámolásánál irányadó szempontok [Csjt. 28. § (1) bek., Ptk. 338. § (2) bek.].

BH1994. 540. A különvagyoni igények bizonyításánál irányadó szempontok (Csjt. 27. § (1) bek., 28. § (1) bek., 31. § (2) bek.).

BH1994. 137. A különvagyoni ingatlannal kapcsolatos jognyilatkozatok megítélése [Csjt. 28. § (1) bek., 31. § (2) bek., (5) bek., 31/B. § (3) bek., Csjté. 8. § (1) bek., Ptk. 207. § (2) bek., Pp. 275/A. § (2) bek.].

BH1992. 649. Ha az örökhagyó házastárs hátrahagyása mellett hal meg, fokozott körültekintéssel kell eljárni a hagyatéki vagyontárgyak körének meghatározásánál [6/1958. (VII. 4.) IM r. (He.) 50. § (1) bek., 52. § (3) bek. Csjt. 27-28. §-ok].

BH1992. 398. Az életközösség átmeneti jellegű megszakítása - ha vagyonmegosztás nem történt - a vagyonközösséget nem szünteti meg [Csjt. 27. § (1) bek., 28. § (1) bek.].

BH1991. 150. A vagyongyarapítás érdekében beruházott különvagyon az életközösség megszűnésekor elszámolható. Ezt az igényt csak határozott és kifejezett joglemondás szüntetheti meg [Csjt. 28. § (1) bek. d) pont].

BH1991. 21. I. A házastársak között a közös szerződés vélelme érvényesül abban az esetben is, ha a megvásárolt ingatlan tulajdonjogát kizárólag az egyik, a haszonélvezeti jogot pedig a másik házastárs javára jegyeztetik be [Csjt 27. § (1) bek., 28., § (1) bek. d) pont].

BH1990. 219. A közjegyzőnek az örökhagyó túlélő házastársát megillető tulajdoni igénnyel kapcsolatos tájékoztatási kötelezettsége [6/1958. (VII. 4.) IM r. (He) 50. § (1) bek., 58. § (3) bek., 64. § (3) bek., Csjt. 27. §, 28. § (1) bek. b) pont].

BH1990. 19. Annak eldöntésénél, hogy a szülök az ajándékot saját gyermeküknek vagy mindkét házastársnak szánták-e egyebek mellett az ajándékozással elérni kívánt célnak kiemelkedő jelentősége van [Csjt. 28. § (1) bek., 31. § (5) bek.].

BH1986. 106. Ha a házastársak az egyik házastárs különvagyoni telkére együttesen építkeznek, ellenkező megállapodás hiányában közös tulajdon keletkezik. A tulajdonostársakat megillető tulajdoni arányt a telekingatlannak és a felépítménynek a külön-külön megállapított forgalmi értéke alapján kell kiszámítani [Ptk. 97. § (2) bek., 137-138. §, PK 424. sz., Csjt. 27-31. §, 10. sz. Irányelv].

BH1982. 290. A bíróságnak a házastársak közös kiskorú gyermekének személyes használatára szolgáló tárgyait a házastársi közös vagyon megosztásánál figyelmen kívül kell hagynia, a gyermek részére szükséges jelentősebb értékű vagyontárgyak értékelésénél pedig messzemenő méltányosságot kell alkalmaznia [Csjt. 28. §, 31. § (5) bek. 10. sz. Irányelv 7. p].

BH1981. 321. Egymagában az a körülmény, hogy az egyik házastárs a különvagyona értékén szerzett berendezési és felszerelési tárgyakat a házastársak közös használatába bocsátotta, még nem jelenti azt, hogy e vagyontárgyakat a közös vagyonba utalta volna [Csjt. 28. § (1) bek., (10. sz. Irányelv 3. pont)].

BH1976. 501. A szülök által házasságban élő gyermeküknek adott ajándék a gyermek különvagyona, ha csak a másik házastárs nem bizonyítja, hogy az ajándékozás mindkettőjük részére történt (Csjt. 28. §, 10. sz. Irányelv).

BH1976. 451. Ha a házastársak az egyik házastárs hozzátartozójának ingatlanán házat emelnek, a ráépítéssel jogviszonyba kerülnek a telek tulajdonosával is. Ilyenkor két jogviszony keletkezik: az egyik a ráépítő házastársak és a telek tulajdonosa között, a másik pedig a házastársak között. Az egyik házastárs által ezzel kapcsolatban indított perben mindkét jogviszonyt el kell bírálni: először a házastársak és a ráépítők között keletkezett jogviszonyt, amelyre vonatkozóan a Ptk. 138. §-ában foglalt rendelkezések az irányadók, míg a házastársak jogviszonyára a Csjt-nek a házastársi vagyonközösségre vonatkozó 27-31. §-aiban foglalt rendelkezéseket kell alkalmazni (Csjt. 31. §, Ptk. 138. §, 147. §, 148. §, PK 1. sz.)

Vhr. 9. § A különvagyonhoz tartozó tárgy helyébe lépő vagyontárgy közös vagyonná válása szempontjából a tizenöt évi házassági együttélés időtartamát a házasság megkötésétől kell számítani, függetlenül attól, hogy a házasságot a Csjt. hatálybalépése előtt vagy után kötötték meg.

Csjt. 29. § (1) A vagyonközösséghez tartozó tárgyakat rendeltetésük szerint mindegyik házastárs használhatja.

(2) A vagyonközösséghez tartozó tárgyakat a házastársak közösen jogosultak kezelni. Mindegyik házastárs kívánhatja, hogy a másik járuljon hozzá azokhoz az intézkedésekhez, amelyek a vagyonközösséghez tartozó tárgy fenntartása vagy értékcsökkenésének elkerülése végett szükségesek.

(3) A vagyonközösséghez tartozó tárgyak fenntartásával és kezelésével járó költségeket elsősorban a közös vagyonból kell fedezni, ha pedig az erre nem elegendő, a házastársak kötelesek a költséghez különvagyonukból arányosan hozzájárulni.

Ez a szakasz a közös vagyoni tárgyak használatával, kezelésével és fenntartásával, illetőleg az ehhez fűződő kiadások viselésével kapcsolatban tartalmaz rendelkezést a vagyonközösség idejére.

Ebből adódóan (hiszen ilyen jogvita a házasfelek között a vagyonközösség ideje alatt nemigen merül fel) a jogalkalmazói gyakorlatban meglehetősen jelentéktelen a Csjt. 29. §-nak a szerepe. (Nincs olyan vonatkozó gyakorlat, amelynek ismertetése indokolt volna.)

A házassági vagyonjogi igények rendezésekor merülhet fel, hogy a házastársi közös vagyonhoz tartozó tárgyak használatára, kezelésére, fenntartására vonatkozó törvényi előírásoknak a házastársa általi megsértése miatt érvényesít a másik házasfél kártérítési, megtérítési igényt. Így - bár közvetlenül a Csjt. 29. §-a az itt írt jogok és kötelezettségek megsértéséhez jogkövetkezményt nem fűz - áttételesen, a házastársi közös vagyon megosztásakor a házastársi közös vagyonhoz tartozó tárgyak használatával, kezelésével, fenntartásával kapcsolatos rendelkezések megsértése némiképp szankcionálható.

A szabályzás tartalmát illetően a következők érdemelnek kiemelést:

Az (1) bekezdésben írt használati jogosultság természetesen azt (is) jelenti, hogy a vagyonközösséghez tartozó valamelyik vagyontárgyat valamelyik házasfél a vagyonközösség alatt kizárólagosan is használhatja. E kizárólagos használatnak az ehhez fűződő kiadások, illetőleg a fenntartással kapcsolatos, az értékcsökkenés elkerülése végett szükséges kiadások tekintetében nincs olyan jelentősége, ami a (3) bekezdésben foglalt törvényi előírásoktól eltérést tenne lehetővé.

Így önmagában az együttélés alatti kizárólagos használatra alapozva nem feltétlenül térítendő meg a másik házastárs különvagyonából - e jogszabályhelyben írt - költekezés (a házastársi közös vagyon megosztásakor).

A (2) bekezdésben foglalt hozzájárulási kötelezettség csak az itt írt körre vonatkozik (a dolog változatlan állapotának megőrzéséhez szükséges intézkedések).

A fenntartási, kezelési munkákat meghaladó beruházáshoz már a felek közös döntése szükséges [Csjt. 23. § (1)]. Az ilyen közös döntési kötelezettség megsértése azonban nem járhat azzal, hogy a másik fél által ellenzett döntés eredményeképp elvégzett munkák, ráfordítás által előidézett értéknövekedés megítélése a házastársi közös vagyon megosztásakor az általános szabályoktól eltérne. [Például hogyha a felek közös vagyoni ingatlana vagyonközösség alatti felújítását a közös vagyonból az egyik házastárs ellenezte is, ha ő váltja magához a Csjt. 23. § (1) bekezdését megsértő házastársa tulajdoni hányadát, a megváltási ár meghatározásakor a felújítás által előidézett értéknövekedést sem lehet figyelmen kívül hagyni, illetőleg a 23. § (1) bekezdését megsértő házastárs különvagyoni költekezése a megtérítési igényét nem zárja ki.]

A (3) bekezdésben írtakat illetően megjegyzendő, hogy a Csjt. 32. § (2) bekezdése is előírja a különvagyon felhasználásának a kötelezettségét, ha a meghatározott célra a közös vagyonnak nincs elegendő fedezete. Míg azonban a Csjt. 32. § (2) bekezdésében írt különvagyoni költekezési kötelezettség a Csjt. 31. § (2) bekezdés utolsó fordulata szerint a megtérítés lehetőségét kizárja, a Csjt. 29. § (3) bekezdése alá eső nem feltétlen. Ilyenkor az eset összes körülményét figyelembe véve kell és lehet eldönteni, hogy a felhasznált különvagyon megtérítésének van-e, és mennyiben van helye.

E szakasz rendelkezései nem vonatkoznak:

- a különvagyon (férjé, feleségé) tárgyaira,

- a közös vagyon tárgyaira az életközösség megszakításától a közös vagyon megosztásáig terjedő időre,

- és akkor sem irányadóak, ha a felek házassági vagyonjogi szerződése eltérően rendelkezik.

BH2001. 18. Az önálló bérleménynek minősülő önkormányzati bérlakásnak a házassági életközösség alatt történt megvásárlása esetén a különvagyoni, illetve közös vagyoni érték meghatározásánál irányadó körülmények [Csjt. 27. § (1) bek., 29. § (1) bek., 31. § (2) bek., 31/C. § (3) bek., Ptk. 148. §].

BH1986. 106. Ha a házastársak az egyik házastárs különvagyoni telkére együttesen építkeznek, ellenkező megállapodás hiányában közös tulajdon keletkezik. A tulajdonostársakat megillető tulajdoni arányt a telekingatlannak és a felépítménynek a külön-külön megállapított forgalmi értéke alapján kell kiszámítani [Ptk. 97. § (2) bek., 137-138. §, PK 424. sz., Csjt. 27-31. §, 10. sz. Irányelv].

BH1976. 451. Ha a házastársak az egyik házastárs hozzátartozójának ingatlanán házat emelnek, a ráépítéssel jogviszonyba kerülnek a telek tulajdonosával is. Ilyenkor két jogviszony keletkezik: az egyik a ráépítő házastársak és a telek tulajdonosa között, a másik pedig a házastársak között. Az egyik házastárs által ezzel kapcsolatban indított perben mindkét jogviszonyt el kell bírálni: először a házastársak és a ráépítők között keletkezett jogviszonyt, amelyre vonatkozóan a Ptk. 138. §-ában foglalt rendelkezések az irányadók, míg a házastársak jogviszonyára a Csjt-nek a házastársi vagyonközösségre vonatkozó 27-31. §-aiban foglalt rendelkezéseket kell alkalmazni (Csjt. 31. §, Ptk. 138. §, 147. §, 148. §, PK 1. sz.)

Csjt. 30. § (1) A vagyonközösség fennállása alatt, továbbá a házassági életközösség megszűnésétől a közös vagyon megosztásáig terjedő időben csak a házastársak közös egyetértésével lehet a vagyonközösséghez tartozó tárgyakat elidegeníteni vagy általában olyan vagyonjogi rendelkezést tenni, amely nem a házastársak különvagyonára vonatkozik.

E jogszabályhely rendelkezéseit a 7/1974. (VI. 21.) IM rendelet 10. §-a alapján abban az esetben lehet alkalmazni, ha a házassági életközösség a Csjt. hatálybalépése után szűnt meg.

Miként arról más többször volt szó, a házastársak vagyontömege három, egymástól dologi jogilag elkülönült alvagyonból; a közös vagyonból és a férj-feleség különvagyonából áll.

Ennek megfelelően alakul az alvagyonok feletti rendelkezési jog is. A dologi jogi elkülönülésből következik, hogy a rendelkezési jog az alvagyon tulajdonosát, tulajdonosait illeti. Így a közös vagyonnál a rendelkezési jog a közös tulajdon általános szabályaihoz igazodik. A különvagyonnál viszont az a tulajdonost önállóan és a többi alvagyontól függetlenül illeti, bizonyos, a törvényben csak konkrétan meghatározott megszorításoktól eltekintve [Csjt. 29. § (3), 32. § (2)-(3)].

Ezen nem változtat, hogy míg a közös vagyon feletti rendelkezési jogot a Csjt. fenti §-a szabályozza, nem rendelkezik általában a különvagyon feletti rendelkezési jogról. Az (1) bekezdés utolsó fordulata egyébként kifejezetten kimondja, hogy a rendelkezési joggal kapcsolatban a közös vagyon tárgyait illető előírások a házastársak különvagyonára nem vonatkoznak.

Eltérően a különvagyonok feletti rendelkezési jogtól, a vagyonközösségbe tartozó tárgyakat csak a házastársak közös egyetértésével lehet elidegeníteni, illetőleg általában a közös vagyonra vagyonjogi rendelkezést tenni. Miután a közös tulajdon nemcsak a vagyonközösség alatt, hanem a közös vagyon megosztásáig áll fenn, ez a megkötöttség nemcsak a vagyonközösség idejére vonatkozik, hanem egészen a házastársi közös vagyon megosztásáig kiterjed.

A házastársak közös tulajdona esetén a rendelkezési jog körét illetően a bírói gyakorlat a Ptk. 112. § (1) bekezdésében írtakat a házastársak sajátos vagyoni viszonyainak megfelelően értelmezi. Nevezetesen nem minősíti a Csjt. 30. § (1) bekezdésében írt tilalom megszegésének azokat a másik házastárs egyetértése nélküli kötelezettségvállalásokat, amelyek a közös vagyont érintő vagyoni rendelkezések ugyan, de a közös vagyonnak előnyt nyújtanak, és nem járnak elidegenítéssel, súlyos megterheléssel.

Az egyetértési kötelezettség - ami a vagyonközösség fennállása alatt nincs alakszerűséghez kötve [Csjt. 30. § (5)] -, pedig nemcsak a vagyonközösséghez tartozó egyes tárgyakra, hanem az osztatlan közös tulajdonú tárgyakon fennálló eszmei hányadra is kiterjed (pl. az ingatlanra vonatkozó 1/2 eszmei hányadát a házasfél házastársának a hozzájárulása nélkül még a közös gyermeknek sem ajándékozhatja el). Ebben a vonatkozásban tehát a Csjt. szabályai - a házasfelek sajátos vagyoni viszonyainak megfelelően - a Ptk. szabályainál (Ptk. 144. §) szigorúbbak.

A Csjt. 30. § (1) bekezdés szerinti rendelkezési jognak a gyakorlatban tipikus megsértése az, amikor a (volt) házastárs a közös vagyonhoz tartozó, ám az ingatlan-nyilvántartás szerint az ő tulajdonát képező ingatlant elidegeníti a másik fél hozzájárulása nélkül. E jogsértés jogkövetkezményének a megítélése a gyakorlatban nem egységes.

- Bizonyos jogalkalmazói gyakorlat szerint a jóhiszeműen és visszterhesen szerződő vevő az ingatlan-nyilvántartás közhitelességében bízva a teljes ingatlan tulajdonát megszerzi, tehát az ingatlan-nyilvántartásban fel nem tüntetett házasfél eszmei hányadát is, és az elidegenítő házastársat a másik házastárssal szemben - annak jogellenes magatartása és károkozása miatt - kártérítési felelősség terheli.

Ez a felfogás az, ami a családjogi ítélkezési gyakorlatban a legsűrűbben érvényesül, mégpedig azért, mert maga a sérelmet szenvedett (volt) házasfél is csak ilyen módon, a szerződés megtámadása nélkül, a felek egymás közötti viszonylatában kívánja az igényét érvényesíteni.

- A szigorú felfogás szerint viszont a Ptk. 200. § (2) bekezdése alapján az ilyen jogügylet semmis, és a szerződés megkötése előtti állapotot helyre kell állítani.

- A köztes álláspont a Ptk. 203. §-ához kapcsolódik. Eszerint a vonatkozó szerződés az ingatlan-nyilvántartásban nem szereplő házastárssal szemben hatálytalan, feltéve a szerző fél rosszhiszeműségét vagy az ingyenes szerzést (előnyt), és a vagylagos feltételek közül hozzátartozók között mindkettőt vélelmezni kell.

A relatív hatálytalanság jogkövetkezményeként elsősorban a jogsértő (volt) házasfél felel a sérelmet szenvedett tulajdoni hányada értékéért. Ha így a követelés nem hajtható be, a szerző harmadik személy köteles tűrni a sérelmet szenvedett (volt) házasfél kielégítését az ingatlanból.

A Csjt. 30. § (1) bekezdésben írtakhoz kapcsolódik az az eset is, amikor a házasfelek a vagyonközösség alatt csak az egyikőjük által kötött bérleti szerződés alapján használnak egy üdülőingatlant, és oda beruháznak, majd a tulajdonjogot az életközösség megszakítása után csak az egyik volt házasfél (bérlő) szerzi meg, és esetleg utóbb azt el is idegeníti.

Ilyenkor sem az első, sem a második szerződés nem ütközik a Csjt. 30. § (1) bekezdésével.

Ha a bérlő házastárssal való adásvételi szerződés megkötésekor nincs olyan hatályos jogszabály, amely alapján a nem bérlő házastársat bérlőtársnak kellene tekinteni, csak a bérlő részére való eladás nem sérti a házastársak egyetértési jogát. Az életközösség megszakítása után szerzett ingatlan pedig nem tartozik a házastársi közös vagyonba, mert közös tulajdont csak a Csjt. 27. § (1) bekezdése alá eső szerzés eredményez. Így a kérdéses ingatlanról, mint nem a vagyonközösséghez tartozó tárgyról, a tulajdonos egyedül rendelkezhet [Csjt. 30. § (1)].

Megemlítendő még a fenti jogszabályhellyel kapcsolatban, hogy a házastársi közös vagyonra egyedül kötött ügylet esetén, ha az igényt érvényesítő fél a rendelkezési jog megsértését állítja, az egyetértéssel védekező félen van a másik fél beleegyezésével kapcsolatos bizonyítási teher.

BH1978. 524. A házastársnak a vagyonközösség fennállása alatt kötött kölcsönszerződése

BH1988. 180. A fedezetelvonó szerződés hatálytalanságának következményei a házastársi közös vagyon megosztásával kapcsolatban

BH1991. 349. Házastárs által kötött ügylet hatálytalanságának kérdései

(2) Bármelyik házastársnak a vagyonközösség fennállása alatt kötött, az előbbi rendelkezés alá tartozó visszterhes ügyletét a másik házastárs hozzájárulásával kötött ügyletnek kell tekinteni, kivéve, ha az ügyletkötő harmadik tudott, vagy a körülményekből tudnia kellett arról, hogy a másik házastárs az ügylethez nem járult hozzá. Ha azonban a házastárs az ügyletet a mindennapi élet szükségleteinek fedezése körében kötötte, a másik házastárs csak akkor hivatkozhat hozzájárulásának hiányára, ha az ügylet megkötése ellen az ügyletkötő harmadik személynél előzőleg kifejezetten tiltakozott.

(3) Az előbbi rendelkezések alapján a másik házastárs felelőssége a házastársa által kötött ügyletért harmadik személlyel szemben a közös vagyonból reá eső rész erejéig áll fenn.

(4) A házastárs olyan tartozásáért, amely az előbbi rendelkezések szerint nem mindkét házastársat terheli, mind különvagyonával, mind a közös vagyonból reá eső résszel felel.

A forgalom biztonsága, a szerződésekbe vetett bizalom megkívánja, hogy az egyik házastárs által a vagyonközösség fennállása alatt egyedül kötött ügyletért a másik, az ügyletben részt nem vevő házastárs felelősségét a törvény rendezze. Ezt teszi meg a Csjt. 30. § (3)-(4) bekezdése, míg a (2) bekezdés e felelősség feltételét, a hozzájárulást szabályozza.

Önmagában az ügyletkötésben való részvétel hiánya nem azonos a hozzájárulás hiányával.

A (2) bekezdés első fordulata a vagyonközösség fennállásának az idejére - a forgalom biztonsága érdekében - a hozzájárulás mellett bizonyos feltételekkel vélelmet állít fel.

Az ügyletben részt nem vevő házastárs védelmét szolgálja viszont a vélelem alkalmazhatósága feltételeinek meghatározásakor, amelyek a következők:

1. visszterhesség esetén érvényesül csak a vélelem, vagy

2. ha az ügyletkötő harmadik személy tudott, vagy a körülményekből tudnia kellett arról, hogy a másik házastárs az ügylethez nem járult hozzá.

A felelősség mértékének a meghatározásakor a (3) bekezdés is az ügyletben részt nem vevő házastárs védelmét juttatja kifejezésre.

Az ügyletben részt nem vevő házastárs az ő felelősségével kapcsolatos vélelmet akkor döntheti meg, ha bizonyítja, hogy hozzájárulása hiányzott és erről a harmadik személy tudott, vagy tudnia kellett. Ez utóbbi fordulat különösen a felek erre utaló életvitele, magatartása mellett állapítható meg. A nem teljesen cselekvőképes házastárs hozzájárulását vélelmezni nem lehet.

A mindennapi élet szükségleteinek fedezése körében kötött ügyleteket illetően azonban a hozzájárulás vélelme megdöntésének a lehetősége szűkebb: az ügyletkötés előtti kifejezett tiltakozásra korlátozott [Csjt. 30. § (2)]

Mind a másik házastárs tényleges, mind a vélelmezett hozzájárulásával az egyik házastárs által egyedül kötött ügyletért harmadik személlyel szembeni felelősség mértékére vonatkozik az, hogy az ügyletben részt nem vevő házastárs felelősségének a mértéke a közös vagyonból reá eső rész erejéig korlátozott [Csjt. 30. § (3)]. Amennyiben a házastárs a másik házastárs által kötött ügylethez nem járult hozzá, illetőleg hozzájárulása nem vélelmezhető, avagy a vélelem megdőlt, a tartozásért kizárólag az ügyletkötő felel, mégpedig mind különvagyonával, mind a közös vagyonból reá eső résszel [Csjt. 30. § (4)].

A házastársak által a közös vagyon körében kötött jogügyletekből eredő jogvitákban a házastársak között egységes pertársaság keletkezik [Pp. 51. § a)], így cselekményeik megítélésére a Pp. 52. §-a az irányadó.

A Csjt. 30. § (5) bekezdése - melyet az 1986. évi IV. törvény 10. §-a iktatott be a törvény szövegébe és mint arról már volt szó, a hozzájárulás alakszerűséghez nem kötött voltát mondja ki a vagyonközösség alatt az egyik házasfél által egyedül kötött ügylet tekintetében.

Megjegyzendő, hogy a fenti rendelkezések alapján a vélelmezett hozzájárulás alapján (tehát a tényleges hozzájárulás nélkül) keletkezett vagyoni hátrányát az ügyletkötésben részt nem vett házastársnak a vagyoni igények rendezése során - kártérítésként - a Csjt. 31. § (5) bekezdése és a Ptk. 339. §-a alapján meg lehet téríteni.

Sajátos kérdéseket vethet fel az egyik házastárs által a vagyonközösség fennállása alatt egyedül kötött ügyletért az ügyletkötésben részt nem vevő házastársnak a harmadik személyekkel szembeni felelőssége, ha az ügyletkötő házastárs ezt az üzleti tevékenysége (gazdasági társasági tagság, egyéni vállalkozás) körében tette meg.

Ezzel kapcsolatban még kialakult gyakorlatról nem beszélhetünk, csak elméleti jogirodalmi nézetek vannak. Mindenesetre a fenti körbe tartozó esetleges jogvitáknál nem lehet figyelmen kívül hagyni, hogy a házastársak üzleti és egyéb (családi, személyes stb.) célokat szolgáló vagyona a Csjt.-ben - hacsak a felek eltérő házassági vagyonjogi szerződést nem kötöttek - nem különül el (természetesen az adott tevékenységre vonatkozó joganyag, például a társasági jog szabályaira is tekintettel kell lenni).

Mindenesetre ilyen tevékenység esetén feltétlenül indokolt a házassági vagyonjogi szerződés megkötése, különösen a tevékenységgel járó anyagi felelősség körében.

BH1991. 350. A házastárs által kötött visszterhes ügyletért harmadik személlyel szemben fennálló felelősség

BH1978. 524. A házastársnak a vagyonközösség fennállása alatt kötött kölcsönszerződése

BH1977. 152. A házastárs által a vagyonközösség fennállása alatt nem a különvagyona körében kötött visszterhes ügylet

BH1977. 62. A helytállási kötelezettség terjedelme a házastárs által felvett kölcsön visszafizetéséért

BH1996. 98. Az ügyletkötésben részt nem vett házastársnak az ügylethez való hozzájárulására vonatkozó törvényi vélelem

BH1978. 251. A házastársak által a házastársi vagyonközösség körében kötött jogügyletből eredő jogvita

BH1980. 169. Házastársak közös tulajdonában álló ingatlanra kötött öröklési szerződés érvényessége

(5) Az egyik házastárs által a vagyonközösség fennállása alatt kötött ügylethez a másik házastárs részéről megkívánt hozzájárulás nincs alakszerűséghez kötve.

EBH2005. 1311. II. A vélelem megdöntésének hiányában a házastársat - az ügyletkötő házastárssal egyetemlegesen - a teljes tartozás megfizetésére kell kötelezni, függetlenül attól, hogy a házastársi közös vagyonból rá eső rész fedezi-e az összeget. A házastárs a lefoglalt különvagyonának feloldását igényperben kérheti (1952. évi IV. törvény 30. §; 1952. évi III. törvény 371. §).

EBH2001. 531. Az élettárs - külön kötelezettségvállalás hiányában - nem tartozik helytállással a másik élettárs által kötött szerződésből fakadó kötelezettségekért [Csjt. 30. § (2) bekezdés, Ptk. 574. §].

BH2006. 82. A kültag házastársnak az 1952. évi IV. törvényen alapuló felelőssége, a beltag házastársnak - a betéti társaság vagyonával nem fedezett - tartozásáért való helytállási kötelezettsége alapján (1952. évi IV. törvény 27-28. §, 30. §; 1997. évi CXLIV. törvény 90. §, 101. §, 103. §).

BH2002. 189. A házastárs helytállási kötelezettségére tekintettel a házastársi közös vagyon megosztása iránti per befejezéséig az igényper tárgyalásának felfüggesztése nem indokolt. [Csjt. 27. §, 30. § (2) és (3) bek., Pp. 152. § (2) bek., 371. § (2) bek.].

BH2002. 147. II. A biztosítási intézkedést megalapozó teljes bizonyító erejű magánokirat minősítése [Pp. 196. §, Ptk. 677. § (1) bek., 679. § (1) bek., Csjt. 30. § (3) bek.].

BH2002. 102. II. A biztosítási intézkedést megalapozó teljes bizonyító erejű magánokirat minősítése [Pp. 196. §, Ptk. 677. § (1) bek., 679. § (1) bek., Csjt. 30. § (3) bek.].

BH2002. 57. A házastársi vagyonközösséget kizáró vagyonjogi szerződés a házastárs korlátozott helytállási kötelezettségét kizárja [Csjt. 27. § (1) és (2) bek., 30. § (2) bek., Ptk. 200. § (1) bek., Pp. 206. § (1) bek., 215. §].

BH2000. 546. A házastárs felelőssége a másik házastárs bűncselekményével okozott kár megtérítéséért [Csjt. 27. §, 30. §, Ptk. 203. § (1)-(2) bek., 339. § (1) bek., 344. § (1) bek., 361. § (1) bek., 685. § b) pont, Pp. 6. § (2) bek., 196. § (1) bek. e) pont].

BH2000. 449. Nem fedezetelvonó az ajándékozási szerződés, amelyet az egyik házastárs a másik egyetértése nélkül saját hányadára kötött, ha az ingatlanra mint kielégítési alapra nézve a közös tulajdon változatlan feltételekkel megszüntethető [Csjt. 30. § (1) bek., 77. § (1) bek., Ptk. 148. § (3) bek., 157. § (3) bek., 203. § (1) bek.].

BH1999. 120. Különvagyoni ingatlan foglalás alóli feloldása [Csjt 30. §, Pp. 371. § (1) bek.].

BH1998. 233. A házastárs vállalkozó tevékenységéből eredő tartozás a házastársi vagyonközösség része [Csjt. 27. § (1) bek., 28. §, 30. §].

BH1998. 24. A túlélő házastársnak mint örökösnek a hitelező igénnyel szembeni helytállási kötelezettsége [Ptk. 679. § (1) bek., Csjt. 30. § (1) bek.].

BH1996. 261. A felelősség korlátozására vonatkozó anyagi jogi szabályok érvényesülése az elhunyt kölcsönvevő örököseivel és özvegyével szemben a kölcsön visszafizetése iránt indított perben [Ptk. 679. §, Csjt. 30. § (3) bek. Pp. 216. §, PK 192. sz.].

BH1996. 98. I. Az ügyletkötésben részt nem vett házastársnak az ügylethez való hozzájárulására vonatkozó törvényi vélelem nem érvényesül, ha az ügyletkötő harmadik személy tudott, vagy a körülményekből tudnia kellett arról, hogy a házastárs az ügylethez nem járult hozzá [Ptk. 116. § (1) bek., Csjt. 27. § (1) bek., 30. § (2) bek.].

BH1995. 408. A házasság alatt bérelt ingatlanjogi sorsának alakulása az életközösség megszűnését követő tulajdonszerzés esetén [Csjt. 27. § (1) bek., 30. § (1) bek., 1/1971. (II. 8.) Korm. r. 47. § (2) bek.].

BH1995. 221. I. Az ügyletkötésben részt nem vett házastárssal szemben érvényesített igény elbírálásának szempontjai [Csjt. 30. § (2)-(3) bek., Pp., 216. §].

BH1991. 350. A házastárs által kötött visszterhes ügyletért harmadik személlyel szemben fennálló felelősség alól a másik házastárs akkor mentesül, ha bizonyítja, hogy nem járult hozzá az ügylethez, és erről az ügyletkötő harmadik személy tudott vagy a körülményekből tudnia kellett [Csjt. 30. § (2) bek.].

BH1991. 349. Házastárs által kötött ügylet hatálytalanságának kérdései [Csjt. 27. § (1) bek., 30. §].

BH1986. 106. Ha a házastársak az egyik házastárs különvagyoni telkére együttesen építkeznek, ellenkező megállapodás hiányában közös tulajdon keletkezik. A tulajdonostársakat megillető tulajdoni arányt a telekingatlannak és a felépítménynek a külön-külön megállapított forgalmi értéke alapján kell kiszámítani [Ptk. 97. § (2) bek., 137-138. §, PK 424. sz., Csjt. 27-31. §, 10. sz. Irányelv].

BH1983. 448. Ha a házastársak együttesen megkötött támogatási, tartási és gondozási megállapodás alapján közösen fogadják el a másik fél szolgáltatásait, és közösen ígérnek ezekért ellenértéket, akkor az ellenértékért mindkét házastárs a saját személyében is teljes egészében felelősséggel tartozik, és a szolgáltatásokat teljesítő fél az ellenértéktől nem eshet el pusztán azon az alapon, hogy az egyik házastárs történetesen vagyon hátrahagyása nélkül halt meg [Csjt. 30. § (1) bek., Ptk. 337. §].

BH1982. 331. A letevő a teljes letéti összeg visszafizetését követelheti a letéteményestől akkor is, ha a házassági vagyonjogi szabályok szerint a tartozásért a letéteményes volt házastársa is helytállni köteles [Ptk. 466. § (1) bek., Csjt. 30. §].

BH1980. 246. A házastársak közös tulajdonában levő lakás használatának rendezése során vizsgálni kell azt is, hogy az ingatlan méretére és beosztására tekintettel nem létesíthető-e műszaki megosztással (leválasztással) súrlódásmentes és igy a családvédelem érdekeit is szolgáló lakáshasználat [Ptk. 140. § (1) bek., Csjt. 30. § (6) bek. PK 391. sz.]

BH1980. 169. Házastársak közös tulajdonában álló ingatlanra kötött öröklési szerződés érvényességénél a házastársi vagyonközösségre vonatkozó családjogi rendelkezéseket is figyelembe kell venni [Csjt. 30. § (1) és (2) bek., Ptk 145. § (1) bek., 655. §.].

BH1978. 524. I. A házastársnak a vagyonközösség fennállása alatt kötött kölcsönszerződését a másik házastárs hozzájárulásával kötöttnek kell tekinteni, kivéve ha az ügyletkötő harmadik tudott vagy a körülményekből tudnia kellett arról, hogy a másik házastárs az ügylethez nem járult hozzá [Csjt. 30. § (2) bek.].

BH1978. 251. A házastársak között az általuk a házastársi vagyonközösség körében kötött jogügyletből eredő jogvitában egységes pertársaság keletkezik, ezért bármelyikük cselekményét mind a fizetési meghagyásos, mind pedig a peres eljárásban a Pp. 52-53. §-ai alapján kell elbírálni [Pp. 51. § a) pont, 319. § (4) bek., Csjt. 30. §].

BH1978. 121. Annak megállapítása során, hogy a volt házastárs a közös lakást a visszatérés szándéka nélkül hagyta-e el, vizsgálni kell a másik házastárs erre ható magatartását is. Ha az egyik házastárs a lakást nem a végleges elköltözés szándékával hagyta el és távozását a másik házastárs tűrhetetlen magatartása idézte elő, az eset körülményei alapján továbbra is igényt tarthat a lakás megosztott vagy kizárólagos használatára [Csjt. 30. § (6) bek., 1/1971. (II. 8.) Korm. sz. r. 99-101. §].

BH1977. 152. Vélelem szól amellett, hogy bármelyik házastárs által a vagyonközösség fennállása alatt nem a különvagyona körében kötött visszterhes ügyletet a másik házastárs hozzájárulásával kötöttnek kell tekinteni. Az ügylet megkötésében részt nem vett házastárs azonban bizonyíthatja, hogy az ügyletkötő harmadik személy tudott vagy a körülményekből tudnia kellett, hogy ő az ügylethez nem járult hozzá [Csjt. 30. § (2) bek].

BH1977. 62. A helytállási kötelezettség terjedelme a házastárs által felvett kölcsön visszafizetéséért [Csjt. 30. § (2), (3) bek.].

BH1976. 451. Ha a házastársak az egyik házastárs hozzátartozójának ingatlanán házat emelnek, a ráépítéssel jogviszonyba kerülnek a telek tulajdonosával is. Ilyenkor két jogviszony keletkezik: az egyik a ráépítő házastársak és a telek tulajdonosa között, a másik pedig a házastársak között. Az egyik házastárs által ezzel kapcsolatban indított perben mindkét jogviszonyt el kell bírálni: először a házastársak és a ráépítők között keletkezett jogviszonyt, amelyre vonatkozóan a Ptk. 138. §-ában foglalt rendelkezések az irányadók, míg a házastársak jogviszonyára a Csjt-nek a házastársi vagyonközösségre vonatkozó 27-31. §-aiban foglalt rendelkezéseket kell alkalmazni (Csjt. 31. §, Ptk. 138. §, 147. §, 148. §, PK 1. sz.)

BH1975. 173. A volt házastársak közös tulajdonában álló házban levő lakás használatának rendezésénél a családvédelmi, illetőleg a súrlódásmentes használathoz fűződő érdekek a tulajdoni aránytól eltérő használatot tehetnek indokolttá [Ptk. 140. §, Csjt. 30. § (6) bek., PK 8. sz.].

FPK 1996/56. A Csjt. 30. §-ának (2) bekezdésén alapuló törvényi vélelem akkor is irányadó, ha az egyik házastárs a nevén álló ingatlant annak ellenére terheli meg jelzálogjoggal, hogy az ingatlan fele része a másik házastárs ingatlannyilvántartáson kívüli tulajdonába tartozik (Főv. Bír. 4. P. 22.627/1993/5, Legf. Bír. Pf. VI. 21.835/1994/6.).

Házastársak ügyleteinek alakszerűsége

Csjté. 8. §

BH1995. 466. A családjogi törvény 1986. évi módosítása előtt kötött, a közös vagyon megosztására irányuló szerződések alaki feltételei [1986. évi IV. tv. 9. §., Csjt. 27. § (1)-(2) bek., 1952. évi 23. tvr. (Csjté.) 8. §, Ptk. 217. § (1) bek., PK 96. sz.].

Vhr. 10. § A Csjt. 30. §-a (1) bekezdését abban az esetben lehet alkalmazni, ha a házassági életközösség a Csjt. hatálybalépése után szűnt meg.

Csjt. 31. § (1) A vagyonközösséget a házassági életközösség fennállása alatt a bíróság fontos okból bármelyik házastárs kérelmére megszüntetheti.

Bőven taglaltuk már a Csjt. 27. § (1) bekezdésénél, hogy a kötelék és a házastársi életközösség a vagyonközösségnek úgy együttesen megkívánt feltételei, hogy e két feltétel együttes fennállásának - ha nincs eltérő házassági vagyonjogi szerződés - a vagyonközösség egyben jogkövetkezménye is.

Az eltérő vagyonjogi szerződésen kívül van azonban még egy lehetséges eset, amikor a kötelék és a házastársi együttélés ellenére sincs a felek között vagyonközösség. Ezt az esetet szabályozza a fenti jogszabályhely, lehetőséget adva a bíróság részére, hogy a vagyonközösséget a házastársi életközösség fennállása alatt - bizonyos feltételekkel - megszüntesse.

Ami a feltételeket illeti, erre irányuló kérelmet bármelyik házasfél (tehát akár csak egyikőjük, akár mindketten, ám nyilván az első lehet a jellemző, mert ha a vagyonközösség megszüntetését mindketten kívánják, ezt vagyonjogi szerződéssel is kizárhatják a jövőre nézve) előterjeszthet, de ez a kérelem csak akkor járhat sikerrel, ha a vagyonközösség megszüntetésének fontos oka van. Ilyen fontos ok lehet, ha a másik házastárs káros vagyonjogi hatásokat is eredményező magatartása miatt a vagyonközösség fennállása a kérelmező részére méltánytalan hátrányt jelentene (pl. folyamatosan nagy kockázattal járó és veszteséget eredményező tevékenység folytatása, jelentős anyagi kiadással járó szenvedély stb.), vagy ha valamilyen objektív ok miatt - pl. a házasfél gondnokság alatt állása, csekély jövedelem melletti végleges munkaképtelensége - méltányolható a kérelmező igénye. (A méltányolhatóság a kérelmező személyéhez közvetetten is fűződhet. Előfordulhat, hogy a kérelmező a házastársával fennálló vagyonközösséget a nem közös, hanem csak saját gyermekére, avagy más hozzátartozójára tekintettel kívánja megszüntetni.)

Felmerülhet e jogintézmény, és különösen a fontos ok megítélésénél, hogy nem sérti-e a házasfelek kölcsönös támogatási kötelezettségét (Csjt. 24. §) a vagyonközösségnek a házastársi életközösség alatti megszüntetése, különösen, ha a kérelmező igénye nem a másik házastárs felróható magatartására, hanem objektív okra vezethető vissza. Ilyen megfontolás azonban az igénylő kérelmét önmagában nem teszi méltányolhatatlanná, és nem változtat azon a tényen, hogy a fontos ok fennáll. A Csjt. ugyanis a Csjt. 32. § (2) bekezdésével a vagyonközösség megszűnése esetére is a házastársak korlátozott támogatási kötelezettségét fenntartja. (Ennek alapján a közös háztartás költségéhez a felek különvagyonukból is kötelesek egyenlő mértékben hozzájárulni, sőt esetleg a kérelmező egymaga a saját különvagyonából is. Ha pedig a közös háztartás hiányzik, ez az esetek döntő többségében az életközösség hiányát is jelenti, ami eleve a vagyonközösség megszűnésével jár.) Másrészt a beteg házasfélnek kifejezetten érdeke fűződhet ahhoz, hogy a kötelék, a természetbeni támogatás és a korlátozott anyagi támogatás fennmaradjon. A felróható magatartást tanúsító házasfélnek a Csjt. 32. § (2) bekezdését meghaladó támogatása pedig a házasság belső tartalmából, a támogatási kötelezettség kölcsönös voltából adódóan el sem várható.

A jogintézmény célja nyilván az, hogy bizonyos méltányolható esetekben egyoldalú kívánságra is a kötelékkel együttes együttélés vagyonjogi hatása szűk körre korlátozódjék.

A házastársi vagyonközösség megszűnésének az a jogkövetkezménye, hogy a végzés jogerőre emelkedését követő hó utolsó napját követően - amely időre helytadás esetén a bíróság a vagyonközösséget megszünteti - a Csjt. 27. § (1) bekezdésének a közös tulajdont eredményező rendelkezése már nem érvényesülhet. Vagyis a bevezető részben írtak szerint a jövőre nézve megszűnik a kötelék és a házas együttélés együttes fennállásának a jogkövetkezménye. Mindkettejük saját szerzése az illető házasfél különvagyona lesz, az ahhoz kapcsolódó kezelési, rendelkezési joggal és felelősséggel. Harmadik személyekkel szemben megszűnik a házastársaknak az egymás ügyleteiért való korlátozott felelőssége, és az ügyletkötésben részt nem vevő házastárs hozzájárulásának a vélelmezése. [Vagyis nem érvényesül a Csjt. 30. § (2) és (3) bekezdése.]

Hangsúlyozandó azonban, hogy a Csjt. 31. § (1) bekezdése nem a házastársi közös vagyon megosztását, illetőleg a házassággal összefüggő és addig keletkezett vagyonjogi igények rendezését jelenti, hanem a jövőre nézve kizárja a szerzeményi közösséget.

Az 1952. évi 23. törvényerejű rendelet 50. § (1) bekezdésén alapulva a vonatkozó bírósági nemperes eljárás szabályait a 105/1952. (XII. 28.) MT rendelet 7-9. §-ai tartalmazzák.

A kérelemben az igénylőnek természetesen részleteznie kell azt a fontos okot, ami miatt a vagyonközösség megszüntetését kéri. A kérelem felől a bíróság végzéssel határoz, amelyben - helytadás esetén - meghatározza, hogy a megszüntetés időpontjában mi tartozik a közös, és mi a férj-feleség különvagyonába. A vagyonközösség megszüntetése nem feltétlenül jár a közös vagyon megosztásával. Az eljárás a vagyonközösség megszüntetésére irányul, és nem az addig keletkezett vagyoni igények rendezésére.

A helytadó végzést a bíróság a felek ismert közös hitelezőinek is kézbesíti. (Tehát ezt az eljárás során fel kell deríteni.)

(2) A házassági életközösség megszűnésekor a vagyonközösség véget ér, és bármelyik házastárs követelheti a közös vagyon megosztását. Ennek során igényelni lehet a közös vagyonból a különvagyonba, illetőleg a különvagyonból a közös vagyonba történt beruházások, továbbá a kezelési és a fenntartási költségek megtérítését is. Nincs helye megtérítésnek, ha a kiadás a lemondás szándékával történt. A közös életvitel körében elhasznált vagy felélt különvagyon megtérítésének csak különösen indokolt esetben van helye.

(3) A házastársak vagyonrészét a házassági életközösség megszűnésekor meglevő közös vagyonból lehetőleg természetben kell kiadni. Ugyancsak természetben kell kiadni a házassági életközösség megszűnésekor meglevő különvagyont is. Amennyiben ez bármely okból nem lehetséges, vagy számottevő értékcsökkenéssel járna, a megosztás módját vita esetében a bíróság állapítja meg.

(4) A hiányzó közös, illetőleg különvagyon megtérítésének nincs helye, ha a házassági életközösség megszűnésekor nincs közös vagyon és a megtérítésre köteles félnek különvagyona sincs.

A Csjt. 27. § (1) bekezdéséből is már következik, amit e bekezdés első mondata külön is nyomatékosan rögzít, hogy a házastársi életközösség megszűnésével a házastársak között a vagyonközösség véget ér, hiszen ezzel a vagyonközösség együttesen megkívánt feltételei hiányossá válnak.

Arról, hogy vita esetén az életközösség megszakítása idejét hogyan lehet megállapítani, illetőleg hogy az életközösség fennállása vagy hiánya szempontjából milyen tényezőknek milyen jelentősége van, a Csjt. 27. § (1) bekezdésénél már bőven volt szó. Azt azonban e jogszabályhelyhez fűzött elemzésnél is meg kell ismételni, hogy a bontóperi ítéletnek az életközösség megszakítása idejével kapcsolatos tényállási megállapítása - nem képezvén ítélt dolgot - nem feltétlenül irányadó az életközösség megszűnése mint a vagyonközösség vége tekintetében. A vagyonközösség megszűnésének [bár ezt a kérdést is már a Csjt. 31. § (1) bekezdésénél részben érintettük] a joghatásai a következők:

- A külön-külön szerzés közös vagyont keletkeztető hatálya [Csjt. 27. § (1)] megszűnik, következésképp az ehhez fűzött vélelem tárgyát veszti.

- A közösen szerzett vagyontárgyak nem a feleknek a Csjt. 27. § (1) bekezdése szerinti osztatlan és egyenlő arányú tulajdonába kerülnek, hanem a Ptk. szerinti közös tulajdonukba. Így a tulajdoni arányokkal kapcsolatos és a házastársi vagyonközösségen alapuló vélelem is megszűnik. A tulajdoni arányokra is a vagyonközösség utáni közös szerzéssel kapcsolatban a Ptk. rendelkezései az irányadóak.

- Az életközösség megszűnését követően keletkezett adósságok a kötelezettségvállaló adósságai lesznek, közös vállalás esetén a Ptk. szabályaihoz igazodó módon.

A házastársi közös vagyont gyarapító tevékenységhez fűződő - és a közös vagyon megosztása előtt keletkezett - adósságok azonban közös adósságnak minősülnek.

- Megszűnik a házastársak közötti vagyonjogi szerződés (ide nem értve a vagyon megosztására vonatkozó szerződéseket, rendelkezéseket).

- Megszűnik az ügyletkötésben részt nem vevő házastársnak a harmadik személlyel szembeni, a Csjt. 30. § (2)-(3) bekezdése szerinti felelőssége.

- Bármelyik házastárs követelheti a közös vagyon megosztását, függetlenül attól is, hogy a kötelék még fennáll [Csjt. 31. § (2)].

A közös vagyon megosztására, a házassági vagyonjogi igények rendezésére vonatkozó igénnyel kapcsolatban feltétlenül ki kell emelni, hogy - bár ez az életközösség megszakításával nyílik meg - miután tulajdoni igény, illetőleg ezen alapul akkor is, ha pénzfizetésre irányul, nem évül el [Csjt. 27. § (1); Ptk. 115. § (1)].

Ez azonban nem jelenti azt, hogy a házastárs tulajdonostársak között az elbirtoklás kizárt volna. Az életközösség megszűnésével kapcsolatban, illetőleg azt követően a házastársak vagyonára ténylegesen kialakult birtokállapotok és használati viszonyok is jogilag elismert és védett tulajdoni viszonyokká válhatnak, feltéve, hogy megvannak az elbirtoklásnak nemcsak a Ptk. 121. §-ában írt, hanem a lenti PK állásfoglalás szerinti szigorú feltételei is. (Fokozott szigorúsággal kell vizsgálni az elbirtoklás törvényi feltételeit. Ennek körében azt is, hogy az elbirtoklásra hivatkozó tulajdonostárs magatartása összeegyeztethető-e a tulajdonostársak jogaira és a dologhoz fűződő törvényes érdekére vonatkozó, a Ptk. 140. §-ában foglalt jogszabállyal.) Vagyis a házastársi közös vagyon tárgyán a (volt) házasfél nemcsak a közös vagyon szerződéssel vagy bírói ítélettel való megosztásával, hanem kivételesen elbirtoklással is tulajdont szerezhet.

Az életközösség megszakításától a közös vagyon megosztásáig terjedő időre a még meg nem osztott közös vagyoni tárgyakra a használat, birtokolás, kezelés, továbbá a vagyontárgy fenntartása vagy értékcsökkenése elkerülése érdekében szükséges kiadások tekintetében a Ptk., a közös vagyoni tárgyak feletti rendelkezési jog tekintetében viszont a Csjt. rendelkezései [Csjt. 30. § (1) bekezdésben írtak szerintin, és magyarázatot is lásd ott] az irányadóak.

Megjegyzendő azonban a rendelkezési joggal kapcsolatban, hogy a Csjt. 30. § (1) bekezdésben írtakat - az élet követelményeihez igazodva - a bírói gyakorlat nem értelmezi szigorúan. A közös vagyon tárgyait ugyanis az életközösség megszakítása után a felek rendszerint külön-külön, elkülönítve használják. A használathoz fűződően és a vagyontárgy megóvása érdekében is, avagy szerződés, hatósági határozat alapján bizonyos rendelkezéseket pedig feltétlenül meg kell tenniük. (Például általában az a fél viseli a lakás terheit, fizeti az azzal kapcsolatos tartozásokat, amelyik használja, az üdülőingatlannal felmerülő költségeket az azt használó fél fedezi, hozzájárul a települési közművesítési költségekhez, üresen álló lakóingatlant valamelyik fél bérbeadja stb.) Ezek a rendelkezések - mint a közös vagyon érdekében megtettek - önmagukban attól, hogy a másik fél egyetértését nélkülözik, még nem érvénytelenek, sőt adott esetben megtérítésre is alapot adnak (például a lakáshitelek törlesztése, ami közös tartozás, ám az egyedüli használathoz fűződő közüzemi költségek viselése - gáz-, villanyszámla - már nem).

A rendes gazdálkodás körét meghaladó rendelkezésekre is ez a gyakorlat bizonyos értelemben kiterjed. A gyakorlat abban szinte következetes, hogy az ingatlanon végzett értéknövelő, tehát a rendes gazdálkodás körét meghaladó ráfordításokat a költekező fél javára valamilyen módon megtéríteni rendeli.

A tényállástól, a releváns körülményektől, illetve attól is függően, hogy az ingatlan közös tulajdonát megszünteti-e, többlettulajdoni hányad megállapítással, avagy pénzben honorálja ezt a bíróság.

Természetesen a közös vagyont károsító rendelkezések kártérítési felelősséget vonnak maguk után. Ennek tipikus esete, amikor az egyetértés nélkül elidegenített ingóság elidegenítésével kapcsolatos szerződést a másik házastárs nem támadja, ám az elszámolás során nem az eladási ár, hanem ha az az értéknél alacsonyabb, az érték az irányadó, ami adott esetben lehet az életközösség megszakadásakori, avagy korabeli, illetőleg az elbíráláskori. Ezen kívül pedig megtérítendő az a kár is, amit a vagyontárgy elidegenítése a másik félnek egyébként okozott (például nélkülözhetetlen vagyontárgy beszerzésének az a költségkülönbözete, ami a beszerzési árból az eladott vagyontárgy értéke és a gazdagodás levonása után mutatkozik).

Egyébként a gyakorlatban az egyetértési jog megsértésével történt rendelkezéseknek általában kétirányú elszámolási vonzata van. Például a házastársát a közös tulajdonú lakásból kizáró házastársat többlethasználati díj terheli, és ezen felül a másik házastárs által bérelni kényszerült lakás bérletidíj-különbözete (bérleti díj mínusz többlethasználati díj) is terheli kártérítésként, ám ő is igényt tarthat az egyedüli hiteltörlesztésével kapcsolatos megtérítésre.

A házastársi közös vagyon megosztása - ami a Csjt. 31. § (2) bekezdés második mondatából is kitűnően nemcsak a meglévő vagyontárgyaknak a felek közötti elosztását jelenti, hanem a megtérítési igények (beruházások, adósságok törlesztése stb.) rendezését is - történhet a felek közötti megállapodással vagy bírói ítélettel. A felek közötti megállapodás pedig lehet peres (bíróság által jóváhagyott egyezség) vagy peren kívüli.

A házastársi közös vagyon megosztásának minden lehetséges módjára általános elv az egységesség és véglegesség kívánalma, vagyis, hogy egyes igényeket a házastársak vagyonjogi igényeiből nem lehet kiszakítva, a többitől függetlenül rendezni, hanem valamennyi igényt együttesen rendezve kell a (volt) házastársak vagyoni összetartozását véglegesen felszámolni. (Elszámolásról lévén szó, csak a különféle igények egybevetésével lehet az egy-egy felet természetben és/vagy pénzben megillető részt megállapítani. A méltányosság és arányosság követelménye csak együttes rendezés esetén érvényesülhet maradéktalanul. Indokolatlan és célszerűtlen is - a közös tulajdon sajátos jellegére figyelemmel - azt a vagyon bizonyos körére fenntartani.)

Ezt az elvet sem lehet azonban mereven értelmezni, van alóla kivétel. Így a felek részegyezsége, rész-szerződése - attól függetlenül, hogy a fenti elvet sérti - még érvényes lehet, illetőleg, ha utóbb kiderül, a felek a házassági vagyonjogi igényhez tartozó valamilyen követelésüket a közös vagyont megszüntető szerződésben (megállapodásban) nem rendezték, e kimaradt igény utóbb is érvényesíthető, a felek szerződésének érvényességét nem érinti.

További kivétel, hogy a természetben meglévő, nem vitásan különvagyonba tartozó tárgy kiadása iránti igényét a tulajdonos a Csjt. 31. § (3) bekezdésének második mondata szerint a házassági vagyonjogi igények teljes és végleges rendezése nélkül is érvényesítheti, hiszen az ilyen vagyontárgy nem esik elszámolás alá.

A gyakorlatban a kivételekkel kapcsolatban felmerült, hogy részmegállapodás (rész-szerződés) után, illetőleg a kimaradt igény érvényesítése érdekében, a nem rendezett vagyoni igények rendezése érdekében utóbb fordulnak a felek a bírósághoz. Ilyenkor arra kell ügyelni, hogy a közös vagyon megosztása a felek megállapodásának és a bíróság döntésének egybevetésével feleljen meg a Csjt. 31. § (2)-(5) bekezdésében foglaltaknak.

Rátérve most már a megosztási módozatokra, a felek peren kívüli megállapodásával, szerződésével kapcsolatban először is azt kell kiemelni, hogy az 1987. július 1-jét követően megkötött szerződéseket a Csjt. alakszerűséghez nem köti [Csjt. 27. § (3)].

Értelemszerű viszont, hogy az ezt megelőzően kötött szerződéseknek az érvényességét az alakszerűség szempontjából a megkötéskor irányadó rendelkezések szerint kell elbírálni, illetőleg, hogy meg kell tartani az 1987. július 1-jét követően a házastársi közös vagyon megosztása tárgyában kötött szerződésekre is a más jogszabályban előírt alakszerűségi követelményeket (ingatlanra Polgári törvénykönyv).

Vagyis az ingóságokra 1987. július 1-je után akár írásban, akár szóban, sőt még ráutaló magatartással is létrejöhet szerződés, ingatlanra pedig a Ptk. 365. § (3) bekezdés szerinti írásbeliség szükséges.

A bírói gyakorlat közokiratba foglalt szerződésnek tekinti a feleknek a tárgyalási jegyzőkönyvbe foglalt egyező akaratnyilvánítását is. A közös vagyont tehát ilyenkor szerződéssel megosztottnak kell tekinteni, ám miután nem bírói egyezséggel, hanem a felek között létrejött érvényes szerződéssel, így ezen esetekben a tárgyalási jegyzőkönyvbe foglalt egyező akaratnyilvánításra közvetlenül végrehajtás nem rendelhető el, a szerződés teljesítése (önkéntesség hiányában) perrel követelhető.

A peren kívüli szerződéseknek nem érvényességi feltétele, hogy teljes részletességgel térjen ki a közös vagyon, külön vagyon egyes tételeire, az adósságokra, a megtérítési igényekre. Tehát nem nélkülözhetetlen kelléke az ítéleti rendezésnél megkívánt ún. vagyonmérleg. Ugyanakkor a későbbi viták elkerülése érdekében célszerű - különösen, ha a felek vagyona (beleértve jogokat, kötelezettségeket) jelentős - írásban, teljes körű és kellő részletességű szerződést kötni, amelyből kiderül az aktívumok és a passzívumok egybevetésével, melyik fél milyen értékhez jutott, illetőleg, hogy történt-e vagyonvegyülés, és azt miként térítik, vagy nem térítik meg. A jelentős értékkülönbözet, illetőleg joglemondás indokát is célszerű e szerződésbe belefoglalni.

Természetesen a szerződés tartalmát a felek szabadon határozzák meg. Semmi akadálya nincs például a természetbeni megosztás kívánalmától eltérni, avagy valamelyik fél igényét a másik fél különvagyonával kielégíteni, a megtérítési igényeknél az általános elvektől eltérni, avagy a szerződés akár értékaránytalan megosztást is eredményezhet.

Itt érdemes rátérni a megtámadás lehetőségeire, amelyek megítélésével kapcsolatban a Csjt. 31. § (5) bekezdésben foglaltak az irányadóak, vagyis, hogy a Csjt. szabályai mellett a Ptk. szabályait is megfelelően kell alkalmazni.

Az egyik leggyakrabban előforduló és leginkább sajátos megítélés alá eső megtámadás a feltűnő értékaránytalanságra alapított. Ezek a gyakorlatban csak kivételesen vezetnek eredményre, akkor, ha a feltűnő értékkülönbség valamelyik félre kirívó és indokolatlan hátránnyal jár. A házastársakat ugyanis a vagyoni viszonyaik rendezésekor személyes szempontok is vezethetik (pl. a kiskorú gyermek érdeke, a vita mielőbbi peren kívüli rendezése stb.), amelyek nagy mértékben befolyásolják a szerződési akaratukat, esetleg jobban is, mint az értékarányosság követelménye. Vagyis, ha valóban feltűnően értékaránytalan is a szerződés, a jogviszony sajátos családjogi szempontjait akkor sem lehet figyelmen kívül hagyni, és ez jelenti a Ptk. szabályainak a megfelelő alkalmazását.

Téves feltevésre a felek viszonylag ritkán hivatkoznak, és hivatkozásaik az esetek döntő részében nem azért alaptalanok, mert a vagyoni viszonyok sajátos jellege zárja azt ki, hanem mert az általuk hivatkozottak pusztán vagyonjogi (és nem családjogi viszonyokon alapuló vagyonjogi) szerződés esetén sem merítené ki a téves feltevés fogalmát. Tehát mert a megtámadás már eleve a Ptk. alapján is alaptalan.

A tévedésre, megtévesztésre alapozott megtámadásoknál a gyakorlatban ugyanaz a helyzet, mint amire a téves feltevésnél utalás történt.

A jogalkalmazónak tehát a házastársak vagyoni viszonyait rendező, a közös vagyon megosztására irányuló szerződések megtámadása esetén is a megtámadás Ptk. szerinti feltételeit, lehetőségét ugyanolyan gondosan kell vizsgálni, mint más szerződő felek között, és emellett kell megfelelő súllyal értékelniük a jogviszony sajátos jellegét is.

A megtámadásnál arra is tekintettel kell lenni, hogy nem történt-e olyan esemény, ami a megtámadás jogát megszüntette [Ptk. 236. § (4)], ám arra is, hogy a megtámadási határidő lejárta után is érvényesíthető kifogás útján a megtámadás joga a szerződésből eredő követeléssel szemben [Ptk. 236. § (3)].

Az eredményes megtámadás jogkövetkezménye általában az, hogy a bíróság az érvénytelen szerződés figyelmen kívül hagyásával dönt a házastársi közös vagyon megosztásáról.

Nem kizárt azonban a Ptk.-ban írt egyéb jogkövetkezmény alkalmazása sem, pl. az értékaránytalanság kiküszöbölésével a szerződésnek érvénytelenné nyilvánítása. Értékaránytalanság esetén nem célszerű az eredeti állapot helyreállítása, ha ez mindkét félre elviselhetetlen helyzetet teremtene. Ilyenkor olyan megoldást kell választani, ami a vagyoni aránytalanságot másként orvosolja.

Érvényes szerződés esetén viszont a felek vagyoni viszonyait ennek megfelelően kell rendezni, ha azt önként nem tették meg [Ptk. 198. § (1), Ptk. 277. §]. Miután az ilyen jellegű per a szerződés teljesítésére irányul, a vagyon számbavétele, vagyonmérleg felállítása stb. ilyenkor szükségtelen.

A felek megállapodásával történő rendezés másik módja a perbeli egyezség.

Ez lehet kötelező, nevezetesen a Csjt. 18. § (2) bekezdésének a) pontja alá eső megegyezéses bontásnál, avagy a felek belátásától, akaratától függő. Mindkettőre vonatkozik a bíróság Pp. 3. §-a szerinti tájékoztatási kötelezettsége az egyezség jogkövetkezményeit illetően.

A kötelező perbeli egyezségnél annak tartalmát, ha a közös vagyon csak ingóságokból állt, és azt a felek foganatba ment módon megosztották, a 4/1987. (VI. 14.) IM rendelet 2. § (2) bekezdése határozza meg.

Ha viszont nem ez a helyzet, már a keresetlevélhez kell csatolniuk a közös vagyon megosztására vonatkozó megállapodásukat [4/1987. (VI. 14.) IM rendelet 2. § (1)], és ilyenkor az egyezség tartalmát - esetleg mellékletként, ha nagyon terjedelmes - ez határozza meg. (Az egyezség vonatkozó szövege pl.: ...A felek megállapodnak abban, hogy a házassággal összefüggő vagyonjogi igényüket a 3/F/1. alatt csatolt melléklet szerint rendezik. Az abban foglaltakat meghaladóan egymással szemben a házassági vagyonjogi igények rendezésével kapcsolatban további követelésük nincs...)

A teljesség és véglegesség követelménye a kötelező perbeli egyezségnél elengedhetetlen [lásd a Csjt. 18. § (2) bekezdés a) pontjánál kifejtetteket is].

A felek belátásától függő egyezségnél is célszerű vagy szükséges a felek figyelmét a vagyonjogi igények rendezésénél általában irányadó követelményekre felhívni, ám - miként korábban már volt szó erről - a részegyezség megkötése sem kizárt, az ilyen egyezség is jóváhagyható. [Szinte tipikus is, hogy az ingóságokra a felek egyezséget kötnek, és csak a jelentős vagyoni értékek körében kívánják a bíróságra hárítani a döntést. Ilyenkor a döntésnél a Csjt. 31. § (2)-(5) bekezdésében írt követelmények megtartása érdekében - ha ennek jelentősége lehet - az egyezség tartalmát is figyelembe kell venni.]

Az egyezség tartalma egyébként mindig a felek vagyoni helyzetétől és a tényállástól függ. Különösen kialakult birtokhelyzetnél, ha ehhez tartják magukat a felek, az ingóságok felsorolása szükségtelen, az egy-egy félnél lévő (jutó) ingóságok összértékének a feltüntetése viszont célszerű. Ha valamelyik fél ingóság kiadására köteles, ezt pontosan és teljesítési határidővel, egyenértékkel együtt kell egyezségbe foglalni. Ha a felek jogokat, követeléseket, adósságokat, kötelezettségeket osztanak meg, ezt az egyezségnek pontosan kell tartalmaznia, arra is tekintettel, hogy ez harmadik személy jogát nem érinti-e. (Ilyenkor csak a felek egymás közötti viszonyára vonatkozhat a megegyezés.) Általában szükséges kelléke az egyezségnek, hogy a felek akaratát egyértelműen tükrözze, és annak végrehajtására is alkalmas legyen. Teljesíthetetlen, végrehajthatatlan kitételeket az egyezség nem tartalmazhat, illetőleg az ilyen egyezség jóváhagyását meg kell tagadni, ám a bíróságot előtte a Pp. 3. §-a szerinti tájékoztatási kötelezettség terheli.

A jóváhagyás jogerős megtagadásának következménye, hogy - hacsak a felek a per megszüntetését nem kérik - a bíróság dönt.

Az egyezség jóváhagyásának természetesen az a feltétele, hogy a Pp. 148. § (2) bekezdésében írtak fennálljanak. A jóváhagyásra is vonatkozik, hogy önmagában az értékaránytalanság a jóváhagyásnak még nem akadálya. Peres egyezségeknél azonban az értékaránytalanság vagy az általános szabályoktól eltérés indokát, azt, hogy a felek az egyezséget az eltérés tudatában, ismeretében kötötték meg, jegyzőkönyvbe kell foglalni.

Ha a felek egyezsége ingatlant érint, az ingatlan-nyilvántartási lap nélkülözhetetlen. Ilyenkor különös gonddal kell vizsgálni, hogy más személy perbenállása nem szükséges-e, hogy a felek egyezsége más személy jogát nem érinti-e. (Ingatlan közös tulajdonának megszüntetésekor az elidegenítési és terhelési tilalom jogosultjának a nyilatkozatát be kell szerezni.)

A bíróság által jóváhagyott egyezség hatálya az ítéletével azonos [Pp. 148. § (3)]. Így arra - feltéve, hogy a jóváhagyó végzés jogerős - bármelyik fél közvetlenül végrehajtást kérhet. (Eltérően a peren kívüli megállapodástól, illetőleg a bírósági jegyzőkönyvbe foglalt közös nyilatkozattól, amely nélkülözi az egyezségi formát és a bíróság jóváhagyását.)

A bírói egyezség nem, csupán az azt jóváhagyó végzés támadható fellebbezéssel. [Az egyezség csupán a felek megállapodása, és az eljárásuk a fellebbezési jogot a bíróság határozatához fűzi [Pp. 233. § (1)-(2)]. A jóváhagyó végzés ellen beadott fellebbezésnek azonban az egyezség végrehajtására halasztó hatálya nincsen [Pp. 148. § (3)].

Nem kizárt az egyezség megtámadása perújítással (Pp. 262. §), és a megtámadásra a Ptk. szabályai megfelelően irányadóak.

A bírósági ítélettel történő rendezésnél az egységesség és véglegesség követelményének jóval szigorúbban kell érvényesülnie, mint a felek megegyezésénél.

A per tárgya a közös vagyon megosztása, a megtérítési igények elbírálását és a különvagyoni igények elbírálását is beleértve [Csjt. 31. § (2)-(3)]. Épp ezért - természetesen a felek megfelelő segédletével - a felek teljes vagyoni helyzetét fel kell deríteni (beleértve a vagyonvegyüléseket, a követeléseket, az adósságokat), és a bíróság döntésének így kell kiterjednie a közös vagyon egészére. Ennek hiánya adott esetben hatályon kívül helyezéshez is vezethet. Az egységesség követelményéből adódóan az egyes tételek tekintetében nincs szükség külön-külön keresetre és viszontkeresetre, hanem a felek követeléseinek és kötelezettségeinek hivatalból történő figyelembevétele után az elszámolás eredményeként kell az egy-egy félnek járó vagyontárgyat és pénzbeli megtérítést megítélni (kötelezettségeit meghatározni).

A teljes körű vagyoni rendezés elve azonban csak a felek megfelelő közreműködésével (Pp. 3. §, 5-6. §) valósulhat meg, és nem háríthat a bíróságra nyomozati szerepet. Az egyes tételek tekintetében szükségtelen kereseti-viszontkereseti kérelem pedig nem járhat a Pp. 4. §-ában írtak, illetőleg Pp. 215. §-ában írtak sérelmével. Az más kérdés, hogy a bíróságnak úgy kell a feleket irányítania, hogy az egységesség elve érvényesüljön, és hogy ha a joglemondás, egyező akarat szerinti értékaránytalanság a közös kiskorú gyermek érdekét látszik sérteni, a vonatkozó nyilatkozatok indokát fel kell deríteni. Ha pedig az érdeksérelem az indok, illetőleg a kísérő körülmények ismeretében, azok mellett is megállapítható, a szülők vonatkozó nyilatkozata nem vehető figyelembe (Pp. 1. §). Ilyen, a kiskorú gyermek érdekét sérteni kívánó joglemondás vagy együttes jognyilatkozat azonban a gyakorlatban még nem fordult elő. (A kiskorú gyermek érdekével kapcsolatban most leírtak a perbeli egyezség jóváhagyására is vonatkoznak.)

A rendezés egységességének és véglegességének a kívánalmából következik, hogy a bírói döntés (ítélet) elengedhetetlen segédeszköze a vagyontárgyak, jogok, kötelezettségek számbavétele, a vagyontárgyak megállapítására alkalmas vagyonmérleg.

Ezt az ítélet indokolásának minden esetben tartalmaznia kell, és felállítása alól nem mentesít a fél olyan előadása sem, hogy csak egyes tételek tekintetében van vita közöttük.

A vagyonmérleg nem egyszerű leltár, hanem a közös és különvagyon tárgyainak, az adósságoknak és a kötelezettségeknek, a jogoknak és követeléseknek (beleértve a vagyonvegyülés miatti megtérítési igényeket is valamelyik alvagyon javára és a másik terhére) olyan - az életközösség megszakításakor meglévő vagyontömegben a nem vitás vagy bizonyított különvagyonoknak a közös vagyontól elkülönített - számbavétele és egyenlege, amelynek összesítésével kell az aktív és passzív közös vagyont, illetőleg a különvagyoni tárgyakat (követeléseket) megállapítani, ebből pedig egy-egy fél ún. jutóját és az őt illető különvagyontárgyakat, majd a jutóhoz képest a közös vagyonból a kiadási kötelezettséget, értékkiegyenlítést, illetőleg a különvagyoni kiadási (kártérítési) kötelezettségeket.

Természetesen a vagyonleltár felállításához elsődleges követelmény, hogy az igényérvényesítő is a házastársi közös vagyon megosztásával kapcsolatos keresetét-viszontkeresetét ennek megfelelően terjessze elő, és a vagyonmérlegből értelemszerűen számszakilag is pontosan követhető legyen, milyen vagyontárgyak kiadását, és milyen összegű pénzbeli marasztalását kéri perbeli ellenfelének, amit a vagyonmérleg eredményeként határozottan és pontosan meg kell jelölnie.

Ha jogi képviselő hiányában a fél az igényét így - megfelelő tájékoztatás és felhívás (Pp. 3. §, Pp. 95. §) után - sem képes előterjeszteni, szóba jöhet a Pp. 113. §-ának alkalmazása is a vagyonmérleg, mint a házassági vagyonjogi igények nélkülözhetetlen rendezésének kelléke érdekében. Ha viszont a jogi képviselő a felhívásnak nem tesz eleget, a Pp. 5. §-ában írt szankciók alkalmazásának van helye, avagy a Pp. 95. § (1) bekezdéséhez fűzött jogkövetkezmények alkalmazása sem kizárt. Ám nem vezethet a keresetlevél idézés kibocsátása nélküli elutasításához, illetőleg vonatkozó részében a per megszüntetéséhez önmagában az, ha a jogi képviselő által előterjesztett vagyonmérleg nem tökéletes.

A vagyonmérleg sorszámozását - az áttekinthetőség, a könnyebb elbírálás érdekében - feltétlenül célszerű megtartani, és megkívánni, hogy az ellenérdekű fél az észrevételeit az igényérvényesítő sorszámozását megtartva terjessze elő, illetőleg, hogyha további igénye van, ezt magasabb sorszámozással terjessze elő.

Ugyancsak célszerű, ha a bíró jogalkalmazó már a per kezdetén saját használatra is elkészíti a vagyonmérleget, feltüntetve a tételeket, a birtokhelyzetet, az értéket és mely vagyonhoz tartozást; ez utóbbi három kérdéskörön belül elkülönítve a felperes és az alperes álláspontját, és végül minden tételhez egy bizonyítékrovatot nyitva. A felperesi és alperesi álláspont egybevetésével így már az eljárás során nyomban nyilvánvaló lesz, hogy kit terhel a bizonyítás, és miután a bizonyíték oda be is lesz jegyezve, a döntés meghozatalakor, az indokolás megfogalmazásakor ez óriási segítség, miként az is, hogy a vagyonmérleget nem egy terjedelmes peranyagból kell utólag összeállítani, hanem - ha azt a bíró pontosan vezette - eleve rendelkezésre áll.

Ami most már a vagyonmérleg tartalmát, az egyes tételek megítélését illeti, a közös és különvagyon elhatárolásának a kérdésével a Csjt. 27-28. §-ainál már bőven foglalkoztunk. Érintettük a bizonyítási terhet is, sőt részletesen kitértünk a közös vagyon védelméhez kapcsolódó, a bírói gyakorlat által kialakított vélelmekhez.

Az ott részletezett vélelmek eredménye, hogy ha a különvagyonra hivatkozó fél a vélelemmel szemben a különvagyonát hitelt érdemlően nem bizonyítja, az életközösség megszakításakor meglévő kérdéses vagyontárgykövetelés az együttélés alatt szerzettnek, az együttélés alatt a közös vagyon javára szerzettnek, illetőleg az együttélés alatt teljesített kötelezettség a közös vagyonból teljesítettnek tekintendő.

Azt viszont, hogy valamely vagyontárgy (követelés, jog) az életközösség megszakításakor megvolt, az ellenérdekű fél tagadása esetén az igényérvényesítőnek kell bizonyítania (Pp. 164. §). A bizonyítási terhet - a tényálláshoz képest - át lehet fordítani. Például ha egyértelműen bizonyított a peradatokból, hogy nagyon rövid idővel az életközösség megszakítása előtt valamelyik házasfél valamilyen értékes vagyontárgyat (ékszerek), követelést tartalmazó és annak érvényesítésére alkalmas okiratot magához vett, azt (az ő terhére elszámolva) az életközösség megszakításakor meglévő vagyonnak kell tekinteni, kivéve, ha bizonyítja, hogy azt a közös vagyon javára, illetőleg megtérítésre alapot nem adó egyéb módon használta fel.

Nem lehet viszont a közös vagyonhoz tartozónak tekinteni azt a vagyontárgyat (pénzt stb.), amelyet valamelyik fél az együttélés folyamán valamikor használt fel, és annak eredménye az életközösség megszakadásakor nem mutatkozik. A házasfeleket az együttélés idejére elszámolási kötelezettség nem terheli.

Ha az életközösség megszakítása után a törvény rendelkezése folytán szűnik meg az egyik házastárs tulajdonjoga, a megszűnt tulajdoni illetőség, illetőleg annak az értéke nem vonható az elszámolás körébe. Nem tartoznak a közös vagyonba a közös kiskorú gyermek személyes használatra szolgáló tárgyai, illetőleg kifejezetten a gyermek számára vásárolt és adott ajándéktárgyak, pl. számítógép sem.

A birtokhelyzetet illetően az általános bizonyítási teher ugyanaz, mint az életközösség megszakadásakor meglévő vagy már meg nem lévő vagyon (jog, követelés) tekintetében. Tehát, hogy az igényt érvényesítő tartozik bizonyítani, miszerint a kérdéses vagyontárgy a másik fél birtokában van.

Ezt az általános bizonyítási terhet azonban hangsúlyozottan csak a tényállás függvényében lehet alkalmazni. Előfordulhat az is, hogy a vagyontárgyak más-más körére eltérő a bizonyítási teher. Így például ha az egyik fél a másik fél távollétében hagyja el - hitelt érdemlő leltár nélkül - és csomagokkal a házastársi közös lakást, a hiányzó vagyontárgyak tekintetében az ő birtokolását kell vélelmezni, függetlenül attól, hogy ki az igényt érvényesítő. Vagy, ha hitelt érdemlő leltárral költözött is el a fél, de oda többször - a másik fél távollétében - visszajárt, és a körülményekből nem kizárt, hogy onnan bizonyos vagyontárgyakat elvitt, a vagyonleltárban nem szereplő vagyontárgyak birtokhelyzete megítélésére már nem feltétlenül a leltár az irányadó. Különösen a közös lakásban meglévő készpénz, takarékbetét, apró, de értékes vagyontárgyak esetén nehéz a valódi birtokhelyzet feltárása. Arra sokszor csak közvetett úton lehet következtetni. Ha nem bizonyított, és nem bizonyítható, hogy az életközösség megszakadásakor meglévő vagyontárgy melyik (volt) házasfél birtokában volt, azt a vagyonmérlegből ki lehet hagyni. (Különösen kisebb értékű ingóságokra vonatkozik ez.) Az életközösség megszakadásakor meglévő és a nem tulajdonos (volt) házastárs birtokában maradt különvagyonát - annak hiánya esetén - a birtokost kártérítés terheli a felelősség általános szabályai szerint.

Ugyanez a helyzet a közös vagyontárgyak önhatalmú elidegenítésénél is.

Miután a házastársi közös vagyon megosztásakor, az életközösség megszakításakor meglévő vagyont kell megosztani, az értékelésnél is általában az életközösség megszakadásának az időpontja az irányadó.

Az életközösség megszakítása és a megosztás között azonban sokszor huzamos idő telik el, és ezalatt a vagyontárgy értéke jelentősen változhat. Ilyenkor azt kell vizsgálni, hogy az értékváltozás valamelyik fél magatartására visszavezethető-e. A felek tevékenységétől, magatartásától független értékváltozás (kereslet-kínálat) esetén a megosztáskori érték az irányadó. A kizárólagos használat vagy a vagyontárgyban az azt használó fél felróható magatartása miatt keletkezett értékcsökkenés viszont a felek közötti elszámolásnál közömbös. A költekezés miatt bekövetkezett értékmegőrzést vagy -növelést a használat függvényében is kell értékelni (lásd a Csjt. 29. §-ánál kifejtetteket is).

Nagy vonalakban az az ítélkezési gyakorlat, hogy az ingóságoknál (ha azokat a felek közösen használták, vagy a kizárólagos használó kapja tulajdonába) az életközösség megszakadásakori értékből, az ingatlanoknál viszont az elbíráláskori értékből indul ki a bíróság, a fenti elvek mellett. Az érték vitatásakor, ha jelentős értékről van szó, szakértőt kell kirendelni. Kisebb jelentőségű eltérésnél vagy kisebb értékű vagyontárgy értékelésénél a bíróság az egyéb adatok mérlegelésével is dönthet. Szakértelmet igénylő értékmeghatározáshoz azonban a megfelelő szakértelemmel rendelkező személy igénybevétele nélkülözhetetlen.

A vagyonmérlegben feltüntetendő követelésekkel, adósságokkal kapcsolatban már sok mindenről szó esett a Csjt. 27-28. §-ához fűzött elemzésnél. A vagyonközösség megszűnésekor a feleknek még fennállt kiegyenlítetlen közös tartozása és követelése esetén tisztázni kell, hogy a megosztásig ki milyen összeget teljesített, illetőleg milyen összegű követelést vett fel. A közös tartozás egyedüli vagy többletteljesítését az illető fél részére megfelelően meg kell téríteni. A közös kölcsön visszafizetésével kapcsolatos kedvezmények azonban mindkét fél javára esnek, kizárólagos, egyedüli törlesztések esetén is. Ilyenkor is csak a ténylegesen kifizetett összeg irányadó a megtérítésnél.

Adott esetben indokolt lehet a közös adósság megtérítésénél is azokat a szempontokat [Csjt. 31. §. (5) bekezdés, méltányossági klauzula] alkalmazni, amelyeket a Legfelsőbb Bíróság a különvagyoni adósságnak a közös vagyonból való huzamos törlesztésével kapcsolatban kifejtett]. Tehát huzamos időn keresztül fizetett jelentős összegű közös vagyoni adósságot - különösen, ha az életközösség megszakítása után a vagyontárgy értéke emelkedett (ingatlan), és a megosztás az elbíráláskori értéken történik - valamilyen módon arányosan, értékemelkedetten megtéríteni. (Ám nem tulajdoni hányad-többlettel, ez kizárt)

Értelemszerűen a csak valamelyik félnek az életközösség megszakítása után befolyt követelést (vagy többletet) nála lévő közös vagyonként kell az elszámolás körébe vonni.

Hasznot hajtó dolgok után ellenérték a Ptk. szabályai szerint követelhető.

A megtérítési igények (és ezek az adósságokra is vonatkoznak), amelyekről a fenti jogszabályhely a házastársi közös vagyon megosztása keretében rendelkezik, az ítélkezési gyakorlat legproblematikusabb esetei. A vagyonközösség fennállása alatt mind a felek aktív, mind passzív alvagyonai olyan módon keverednek, hogy mind a tényállás megállapítása rendkívül nehéz, mind annak jogi elhatárolása, hogy az egyik alvagyonból a másik alvagyonba való költekezés milyen esetekben, és milyen összegű megtérítésre ad alapot.

A tényállás megállapítását illetően először is azt kell kiemelni, hogy az együttélés idejére a költekezés, kiadás, ráfordítás közös vagyonból történt voltát vélelmezni kell. (Közös költekezés a hitel közös igénybevétele is, attól függetlenül, hogy azt utóbb melyik fél fizeti vissza.)

Miután azonban a megtérítésre nem ad alapot, ha a kiadás a lemondás szándékával történt [Csjt. 31. § (2)], ha megtérítési igénye van valamelyik félnek, és a költekezés (bármelyik alvagyonból bármelyik alvagyonra) bebizonyosult, a költekezéssel kapcsolatos szándékot a bizonyítás során feltétlenül tisztázni kell. Nevezetesen azt, hogy az egyik alvagyonból a másik alvagyonba történt költekezés nem a beruházás szándékával történt-e. (Az egyik alvagyonból a másik alvagyonba való beutalással a Csjt. 27. § (1) bekezdésénél, illetőleg 28. §-ánál már bőven foglalkoztunk. Elhatárolási kérdéseknél, alakszerűségnél felmerülő problémákkal kapcsolatban lásd az ott leírtakat és az ott felhozott eseti döntéseket.)

Korlátok közé szorítja még a megtérítést, hogy a közös életvitel körében felhasznált vagy felélt különvagyon megtérítésének csak különösen indokolt esetben van helye [Csjt. 31. § (2)].

A hiányzó közös, illetőleg különvagyon megtérítésének pedig nincs helye, ha az életközösség megszakadásakor nincs közös vagyon, és a megtérítésre köteles félnek különvagyona sincs [Csjt. 31. § (4)].

Az első esetben a közös életvitel alatt nemcsak a mindennapi, hanem a rendkívüli, ám a közös életvitel körében felmerült kiadások fedezését is érteni kell (nagy családi eseményekre fordított jelentős költekezés, nyaralás, utazás stb.). Itt azonban ügyelni kell arra az esetre, ha az egyik fél jelentős különvagyonát a közös életvitel körében használják fel (pl. különvagyoni betéti követelést elutazgatják), míg a másikét megtérítésre alapot adó módon, úgy, hogy a költekezés értéknövekedést eredményezett. Ez esetben az általános szabályok alkalmazása mellett kirívó méltánytalanság keletkezne, hiszen kb. ugyanolyan összegű különvagyon felhasználása mellett az egyik fél a megtérítéstől teljesen elesne, míg a másik fél javára az ő különvagyoni költekezése értékemelkedetten térülne meg. Ez tipikusan az a helyzet, amikor a közös életvitel körében felhasznált különvagyon megtérítése indokolt, avagy, ha a körülmények egyébként ellene nem szólnak, a másik fél különvagyoni költekezését annak ellenére a közös vagyonba utaltnak lehet tekinteni, hogy az a közös vagyon jelentős értékemelkedését eredményezte.

Ha most már a költekezés ténye (itt a bizonyítási teher a Pp. 164. §-a szerinti), mely vagyonból történt volta, továbbá az is megállapítható, hogy a költekezésnél a szándék nem volt ingyenes és a költekezés nem is a mindennapi életvitel körében történt, a megtérítés alapja még mindig nem feltétlenül áll fent. A költekezés jellegének olyan szempontból is jelentősége van, hogy el kell határolni a fenntartási, kezelési és beruházási költekezéseket. A Csjt. ugyanis, bár itt feltétel nélkül megtérítés alá vonja a kezelési, fenntartási költségeket is, a gyakorlatban azonban az ilyen költségeknek általában nincs megtérítést maga után vonó jelentősége. Az ilyen költekezés a gyakorlatban megtérítésre csak kivételesen ad alapot. Másrészt a kezelési, fenntartási költségek - ha meg is kell azokat téríteni - értékemelkedést nem idéznek elő. Így a megtérítés mértékének a megállapításakor is az elhatárolásnak ügydöntő szerepe van.

Ami a kezelési, fenntartási költekezés megtérítésének kivételes jellegét illeti, ennek az az indoka, hogy az ilyen költekezések általában a használattal vannak összefüggésben. Ezen összefüggés miatt a kezelési, fenntartási költségek megtérítése vagy a Csjt. (egyéb) szabályaiba ütköznék (pl. Csjt. 29. §-a), vagy a 31. § (5) bekezdésében foglalt méltányossági-arányossági elvet sértené. Tipikus példája ennek, hogyha valamelyik fél különvagyoni ingatlanát a felek az együttélés alatt közösen használják, és közös vagyonból fedezik a kezelési, fenntartási költségeket, illetőleg, ha a közös vagyoni ingatlant az életközösség megszakítása után kizárólag az egyik fél használja, és csak ő fedezi a fenntartási, kezelési költségeket is. Egyik esetben sincs az egyik alvagyonból a másik alvagyonba történt kezelési, fenntartási ráfordítások megtérítésének helye. Ugyancsak nem igényelhető a közösen használt különvagyoni gépkocsi javítására, karbantartására stb. fordított közös vagyon megtérítése, sőt a felújításé sem, ha annak az értéke az életközösség megszakadásakor már elenyészett. Általában irányadó elv, hogy miután a megtérítés a gazdagodáshoz tapad, a vagyonközösség végéig elenyészett gazdagodás nem téríthető meg. Ha azonban különvagyoni ingatlanra, amelynek az együttélés alatt nem volt haszna, a felek kezelési, fenntartási költekezést eszközöltek a közös vagyonból, ez adott esetben megtérítésre adhat alapot (lásd a Csjt. 28-29. §-aihoz fűzött magyarázatot is).

A gyakorlatban tipikusan megtérítésre alapot adó vagyonvegyülés az egyik alvagyon olyan beruházása a másik alvagyonba, amely értékváltozást (növekedést) idéz elő. A megtérítés azon elvével összefüggésben, hogy az a gazdagodáshoz tapad, a megtérítés mértékénél nem a ráfordítás összege, hanem az életközösség megszakadásakori állapotnak megfelelő értékváltozás az irányadó. Ez az értékváltozás általában pozitív és negatív irányú változást egyaránt jelent, mert a beruházás tipikus esete növeli ugyan az eredeti vagyontárgy értékét, de a beruházástól az életközösség megszakadásáig általában huzamos idő telik el, és ezalatt a vagyontárgy teljes értékén belül a beruházás értéknövelő hatása is (műszaki avulás, elhasználódás stb.) csökkenhet. (Előfordulhat a gazdagodás teljes elenyészése is.)

Problémát okozhat, hogy az életközösség megszakítása és az elbírálás közötti időben is - miként a vagyontárgy értéke - úgy a beruházás értékváltoztató hatása is még tovább változik. Ha e függő jogi helyzetben az értékváltozás a felek tevékenységétől független (pl. ingatlannál a piaci viszonyok), akkor az elbíráláskori érték az irányadó. Valamelyik fél tevékenységének az eredményét viszont az ő javára avagy terhére kell figyelembe venni, attól függően, hogy értékemelkedést vagy -csökkenést idézett elő a tevékenysége.

Például ha az életközösség megszakítása előtt a közös vagyoni gépkocsira jelentős értéknövelő különvagyoni beruházás történt, és az életközösség megszakítása után a gépkocsit csak a különvagyont beruházó fél használja, ezzel az elbírálásig elhasználva a különvagyoni ráfordítása értéknövelő hatását is, ráfordítása megtérítést akkor sem alapoz meg, ha az életközösség megszakításakor az még jelentős értéknövekedést képezett.

Ha viszont az ingatlannál a piaci viszonyok mellett az életközösség megszakítása és az elbírálás közötti időben a beruházás értéknövelő hatása azért emelkedett, mert a kérdéses - és időben elhúzódó - beruházást a beruházó fél befejezte, ez kizárólag az ő javára számolandó el.

Jelentőségénél fogva külön kell foglalkozni a megtérítés módjával ingatlanokra történt beruházás esetén:

A megtérítésnek ez esetben két módja lehet.

I. Tulajdoni hányaddal

1. Döntő a jogalkalmazók körében az az álláspont, hogy ha a beruházás - függetlenül attól, hogy az épület szerkezetét érintette-e, avagy sem - jelentős értéknövekedést, tartósan új értéket hozott létre a vagyonvegyüléssel az alvagyonok között, közös tulajdon is keletkezik.

2. Van olyan vélekedés is, hogy ingatlan közös tulajdonának a megállapítására vagyonvegyülés esetén csak akkor kerülhet sor, ha a beruházás egyben olyan építkezés is, ami a Ptk. szabályai alkalmazásával is közös tulajdont keletkeztet (Ptk. 137-138. §) Ha ezek a feltételek nem állanak fenn, csak pénzbeni megtérítést lehet értékemelkedetten kérni.

II. Pénzbeni megtérítés

Általában nem vitás, hogy kis jelentőségű, csekély értéknövekedést előidéző beruházás megtérítése csak pénzben történik. A fenntartási, kezelési költségek - ha egyáltalán megtérítendők - szintén pénzben térítendők meg.

Megjegyzendő, hogy korábban a tulajdoni hányaddal vagy pénzben való megtérítés kérdése a most felvázolt élességgel a gyakorlatban nem vetődött fel. Így a megtérítésnél idézett eseti döntéseknél számtalan olyan van, amely jelentős pénzbeni megtérítésre ad iránymutatást, anélkül, hogy tudni lehetne, miért nem került közös tulajdon megállapítására sor.

A tulajdoni hányaddal és a pénzben való megtérítés között egyébként - ha egyben a közös tulajdon megszüntetése is megtörténik - számszaki vetületét tekintve nincs eltérés. Ám a tulajdonhoz fűződnek olyan jogosítványok (pl. használat), amely miatt az illető félnek feltétlen méltányolandó érdeke a jelenlegi irányadó álláspont (közös tulajdon megállapítása) szerinti döntés. Azonkívül nem is mindig igényli a beruházó a másik fél általi megváltást, hanem éppen ő kívánja a magához váltást, avagy csak a közös tulajdon megállapítását. A kielégítés alapja tekintetében is nagyobb biztonságban érzik magukat a felek, ha tulajdonjoguk az ingatlan-nyilvántartásba kerül. A tulajdoni hányad megállapítására sematikus példa a Csjt. 27. § (1) bekezdéséhez fűzött magyarázatnál található.

A megtérítési igények egyébként (nem tulajdoni hányaddal) a vagyonmérlegben attól függően jelennek meg, hogy e megtérítési kötelezettség melyik alvagyonnal szemben áll fenn.

A megtérítési kötelezettség elszámolásának módjára sematikus példa:

A megtérítendő alvagyon 100 egység.

- Közös vagyon terhére a külön vagyon javára: a közös vagyonból a megtérítendő különvagyont le kell vonni, és a nettó értéket felezni. Ez a közös vagyoni jutó. A megtérítésre jogosult közös vagyoni jutójához a megtérítendő összeget hozzá kell adni.

400-100=300

300:2=150, ez lesz a tiszta közös vagyoni jutója a megtérítésre kötelezettnek.

150+100=250, a megtérítésre jogosult jutója.

Összesen 400 a bruttó közös vagyon.

- A közös vagyon javára a különvagyon terhére: a közös vagyonhoz hozzá kell adni a megtérítendő összeget. Az így növelt vagyont felezni, majd a térítésre köteles illetőségéből a megtérítendő összeget levonni.

300+100=400

400:2=200 - a megtérítésre jogosult jutója.

200-100=100 - a megtérítésre köteles fél jutója.

- Különvagyon javára a másik különvagyonból: a közös vagyoni jutóból vagy a saját különvagyonból kell a megtérítést elrendelni.

Minthogy a költekezés szempontjából nincs különbség a tekintetben, hogy ez készpénzzel vagy hitel igénybevételével történt-e, a megtérítésnél kifejtett elvek megfelelően irányadóak a beruházási, fenntartási, kezelési és közös életvitelbeli költekezések körében keletkezett adósság rendezésére felhasznált alvagyonok megtérítése vonatkozásában is.

Az adósság kérdését, az arra fordított alvagyon megtéríthetőségét, vagy ennek kizártságát a Csjt. 27-29. §-ainál már tárgyaltuk.

A közös, illetőleg a különvagyon javára megtérítendő adósság elszámolása úgy történik, hogy a térítésre köteles fél jutójából a megtérítendő összeget le kell vonni, míg a másik fél jutóját ezzel növelni kell.

Az adósságra fordított alvagyon megtérítése mértékénél általában a ráfordítás összege az irányadó, de ettől a Csjt. 31. § (5) bekezdése indokolt alkalmazásával el lehet térni (pl. építkezésre, lakásvásárlásra felvett alvagyoni hitelnek a másik alvagyonból huzamos időn keresztül történő jelentős összegű törlesztése arányosan értékemelkedett megtérítést indokol).

Ha a bíróság a Csjt. 31. § (2) bekezdése szerint számba vette, hogy mely vagyontárgyak, követelések, adósságok, jogok, kötelezettségek tartoznak a közös, illetőleg a különvagyonba, milyen megtérítési igények állanak fent az alvagyonok között, és mindezek eredményeként a (volt) házasfeleket személyenként milyen érték illeti, a közös vagyont megosztja. Szétosztva a felek között a meglévő vagyontárgyakat, követeléseket, tartozásokat (ez utóbbi kettőt megfelelően csak a felek egymás közötti viszonylatában, ha harmadik személytől a szétosztáshoz hozzájáruló nyilatkozat nincsen), a házastársak között a tulajdonközösség megszűnik. Az egy-egy félnek juttatott vagyon az ő kizárólagos tulajdona lesz.

A Csjt. 31. § (3) bekezdésének megfelelően a házastársak vagyonrészét az életközösség megszűnésekor meglévő közös vagyonból lehetőleg természetben kell kiadni. Ez a megosztás elsődleges módja. Ezen nem változtat az sem, ha jogutód érvényesít házassági vagyonjogi igényt. A természetbeni megosztás során az egyik házastárs által huzamos időn át használt vagyontárgyat az illető házasfélnek kell adni. A foglalkozáshoz szükséges közös vagyoni tárgyat pedig a kérdéses foglalkozást folytató (volt) házasfélnek. Az együttélés alatt vásárolt, tehát közös vagyonhoz tartozó és az egyik házastárs egyéni vállalkozása keretében használt gépeket természetben a vállalkozónak kell juttatni.

A méltányosság és az arányosság követelményének a természetbeni megosztás módjánál is érvényesülnie kell. Így nem lehet sok apró, egyenként jelentéktelen, értéküket nem megtartó ingóságot csak az egyik házasfélnek, míg olyanokat, amelyek az értéküket megőrzik, a másik házasfélnek juttatni. Arra kell törekedni - az ésszerűség határain belül - hogy a természetbeni megosztással hozzávetőleg azonos értéken jusson mindkét házasfélnek az azonos jellegű vagyontárgyból. Az arányosságot nemcsak a vagyontárgyak összértéke, hanem összetétele szempontjából is vizsgálni kell.

Ha több ingatlan van, abból lehetőleg mindegyik félnek kell természetben juttatni, akkor is, ha valamennyi ingatlant természetben igénylő (volt) házasfél képes is az ellenérték teljesítésére. Lakó- és üdülőingatlan esetén célszerű az egyiket az egyik, a másikat a másik házasfélnek juttatni.

A bíróságnak az ésszerűség és az okszerű gazdálkodás követelményére is a természetbeni megosztáskor figyelemmel kell lennie. A használatban összetartozó vagyontárgyakat például nem helyes szétválasztani.

Természetben kell kiadni az életközösség megszakadásakor meglévő különvagyont. Ha ennek hiányáért a másik fél a Ptk. szabályai szerint felelős, kártérítéssel tartozik.

A természetbeni megosztásnál a felek egyező kívánságától nem lehet eltérni. Ám arra kell törekedni, hogy a pénzben fizetendő értékkiegyenlítés lehetőleg minél kisebb legyen. Az értékkiegyenlítésre akkor és annyiban kerül sor, amennyiben a fél az őt illető értékhez természetben valamilyen ok miatt nem juthat hozzá.

Ha a természetbeni megosztás nem lehetséges, vagy számottevő értékcsökkenéssel járna, a megosztás módját vita esetén a bíróság állapítja meg.

A társaságba bevitt házastársi közös vagyon elszámolásával kapcsolatban még nem alakult ki értékelhető gyakorlat, de vannak különféle elméleti, jogirodalmi nézetek a felmerülhető problémákkal kapcsolatban (lásd dr. Kőrös András: A családjog kézikönyve 205-209. oldal). E körben mindenképp célszerű a feleknek házassági vagyonjogi szerződést kötni.

Ennek hiányában abból kell kiindulni, amiről már volt szó, hogy a Csjt. a házastársak vagyontömegén belül a különféle vagyonokat a rendeltetésük szerint nem különíti el. Ehhez képest családjogi értelemben a társasági vagyonra is vonatkozik a Csjt. 27. § (1) bekezdése. Ez azonban csak a felek egymás közötti viszonyában érvényesül így. A birtokolás, használat, rendelkezés joga tekintetében a társasági jog szabályai az irányadóak. A nem tag házastársnak a társasággal szemben általában tulajdoni igénye nem lehet. A nem tag házastárs Csjt. 27. § (1) bekezdésén alapuló tulajdonjoga általában csak a tag házastárssal szembeni elszámolási igényt jelent, a házastársi közös vagyon megosztásakor csak így érvényesülhet. Ebből a szempontból is kérdéses lehet a tag házastárs vagyonrésze értékének a megállapítása, ami ilyen igény érvényesítésekor is az életközösség megszakításához kell igazodjék.

Bár a felek között az életközösség megszűnésével a vagyonközösség véget ér, és megnyílik a felek igénye a közös vagyon megosztásának a követelésére, a közös vagyon megosztásának az eredményeként fizetendő értékkiegyenlítés után késedelmi kamat csak a jogerős ítéletben megszabott teljesítési határidő eredménytelen eltelte esetén, és attól kezdődően jár. Mindaddig, amíg a közös vagyon megosztása (jogerősen) nem történik meg, kérdéses, hogy melyik felet milyen kötelezettség terheli. Így a kötelezett csak a jogerős ítéletben meghatározott teljesítési határidő elmulasztásával esik késedelembe.

Az ingatlanon fennálló közös tulajdon megszüntetése nem tartozik ugyan a házassági vagyoni igények egységes és végleges rendezésének a kívánalma alá, és erre a jogvitára elsősorban a polgári jog (Ptk. 147-148. §) szabályai az irányadóak, mégis gyakori és egyben kívánatos is, hogy a házastársi közös vagyon megosztásával egyidejűleg az ingatlanon fennálló közös tulajdont is a bíróság (illetőleg a felek) megszüntetik.

Ha időben a házastársi közös vagyon megosztása és az ingatlan közös tulajdonának a megszüntetése elválik, ez csak az itteni sorrend szerint történhet meg. Az ingatlan közös tulajdona megszüntetésének előfeltétele a házassági vagyonjogi viszonyok rendezettsége (szerződéssel, perbeli megállapodással, ítélettel). Ha a tulajdoni arányok vitásak, ennek eldöntése a közös tulajdonnak előkérdése. [A tulajdoni arányok módosításáról a Csjt. 18. § (2) bekezdés a) pontjánál, a Csjt. 27-28. §-ánál és a 31. § (2) bekezdésénél is bőven volt már szó, beleértve a vegyült vagyonokból szerzett ingatlanok tulajdoni hányadainak a megállapítását is.]

A házastársak ingatlanán fennálló közös tulajdon megszüntetésére a Csjt. 31. § (5) bekezdése értelmében a Ptk.-nak a közös tulajdon megszüntetésére vonatkozó szabályai az irányadóak.

Elméletileg az ingatlan közös tulajdonának a megszüntetésére irányuló igényt (volt) házastársak esetén is el lehet utasítani, ha a joggal való visszaélésnek minősül (Ptk. 5. §). Ám ez a gyakorlatban nagyon ritkán fordul elő.

Sokkal gyakoribb az igény elutasítása azért, mert a közös tulajdon megszüntetésének a Ptk.-ban szabályzott egyik módja sem lehetséges. Ez különösen akkor áll fenn, amikor szerény anyagi körülmények között élő volt házastársak kisméretű lakóingatlanára kellene a közös tulajdont megszüntetni, ám megváltásra egyik fél sem képes, és kiköltözést árverés esetére a felek nem vállalnak, mert nincs módjukban hová költözni, az árverés eleve reménytelennek mutatkozik, vagy az adott feltételek mellett (cserelakás vagy lakottan, hitelezői igény elsődleges kielégítésével) az esetleges árverési értékesítésből befolyó vételár egyik fél igénye méltányolható kielégítésére sem alkalmas. Előfordulhat, hogy azért nem lehetséges az ingatlan közös tulajdonának a megszüntetése, mert amelyik módozat a körülmények miatt lehetséges volna, az ellen mind a két házasfél tiltakozik [Ptk. 148. § (4)].

El kell utasítani akkor is a keresetet, ha csak olyan módozat lehetséges, amelyik valamelyik fél érdekét súlyosan sérti.

Ha a felek tulajdonjoga az ingatlan-nyilvántartásba még nincs bejegyezve, a házastársi közös vagyont a bejegyzés előtt is a bíróság megoszthatja, sőt úgy is dönthet, hogy a közös vagyon megosztásának az eredményeként a tulajdoni igény csak az egyik házastársat illeti meg, és a másik házastárs igényét pedig egyéb módon elégíti ki. Vagyis, az ingatlan-nyilvántartásba be nem jegyzett ingatlanok esetén csak a tulajdoni igényről lehet határozni, de a házastársak közös tulajdona esetén ez lehetséges.

A házastársak lakóingatlanával kapcsolatos közös tulajdon megszüntetésének specifikuma, hogy annak igazodnia kell a házastársi közös lakás használatának rendezéséhez. Megváltással csak a bentlakót vagy a használatra feljogosítottat lehet kötelezni. A használat rendezése egyben azt is eredményezi, hogy a bentlakó (használatra feljogosított) tulajdonostárs kiköltözésre csak vállalása esetén vagy megfelelő cserelakás biztosítása mellett kötelezhető.

Ezek az elvek azonban a gyakorlatban ma már nem szigorúan érvényesülnek. Ha a bentlakó (vagy használatra feljogosított) volt házastárs igénye a közös tulajdon megszüntetésének az eredményeként olyan megfelelő módon elégíthető ki, hogy abból méltányolható lakhatását meg tudja oldani, a bíróság önmagában a közös tulajdon megszüntetése miatt is alapot lát a lakáshasználati jog megszüntetésére. Természetesen ez a gyakorlat nem jelenti és nem jelentheti a közös kiskorú gyermek lakhatási jogának a csorbítását [Csjt. 31/B. § (2)]. Vagyis olyan szülő tulajdonostárs terhére, akinél a közös kiskorú gyermek elhelyezést nyert, a korábbiakban részletezett elvet a bírói gyakorlat nem töri meg.

Sajátosság a házastársak lakóingatlana közös tulajdona megszüntetésekor az is, hogy a kiskorú gyermek általi lakottság értékcsökkentő hatását nem lehet kizárólag a gyermeket gondozó bentlakó szülőre hárítani. A Csjt. 77. § (1) bekezdése alapján a kiskorú gyermek lakhatásának a biztosítása mind a két szülő kötelezettsége.

Azt, hogy milyen arányban kell az értékcsökkentő hatást a szülőkre hárítani, az eset összes körülményének mérlegelésével határozza meg a bíróság.

A már nagykorú gyermek bentlakásának értékcsökkentő hatását azonban a Legfelsőbb Bíróság nem tartja olyan méltányolható körülménynek, ami kellő alapot teremtene a tulajdoni illetőség alapján járó ellenértéktől való eltérésre. Nem lát arra sem lehetőséget, hogy a közös gyermekek lakhatásának a biztosítását az árverési vételár felosztásakor a bíróság olyan fél javára értékelje, aki csak ilyen értékelés mellett vállal kiköltözést. Rámutatva, hogy a gyermekek bentlakása csak a közös lakás használata körében, illetőleg a közös tulajdon megváltással történő megszüntetése esetén vehető a gyermekeket a saját háztartásában gondviselő szülő-tulajdonostárs javára figyelembe.

A közös kiskorú gyermek megfelelő elhelyezéséhez fűződő családvédelmi érdek abban is megnyilvánul, hogy ha mindkét fél kéri a megváltásra való feljogosítását, és arra mindketten képesek is, megváltásra a gyermeket saját háztartásában gondviselő szülőt kell feljogosítani. Ez az elv azonban nem érvényesül a nem lakás céljára szolgáló, hanem pl. üdülőingatlanra.

Kiskorú gyermek nemléte esetén, vagy ha az ingatlan nem lakás céljául szolgáló, a megváltás kérdésében a bíróság a tulajdonostársak személyes körülményei, vagyoni és jövedelmi viszonyai, valamint a dologhoz fűződő törvényes érdekei alapján dönt.

Ami a megváltási ár módozatait általában illeti, a Ptk. rendelkezései és az ahhoz fűzött kollégiumi állásfoglalások, eseti döntések megfelelően alkalmazandók. A családjogi sajátosságok - melyek közül a legfontosabbakat már kiemeltük, és amely sajátosságok elsősorban a felek házastársi közös lakásául szolgáló (szolgált) lakóingatlanra vonatkoznak - körében még a következők érdemelnek feltétlen kiemelést.

Megváltásnál a megfelelő teljesítőképességet - egészében vagy részben - a más vagyontárgyakkal való kielégítés is jelentheti. Vagyis a megváltási ár, ha a házastársi közös vagyon megosztása és az ingatlan közös tulajdonának a megszüntetése egy per keretében történik, a felek közötti teljes elszámolás körébe vonandó. (Éppen ezért is célszerű az egy per keretében való elbírálás.) A méltányosság és az arányosság követelményére azonban - a vagyontárgyak összetételét illetően - ilyenkor is tekintettel kell lenni.

Ha pénzben kell az ellenérték egy részét (vagy egészét) teljesíteni, a részletekben való teljesítés nem kizárt az esetben, ha az a másik fél méltányos érdekének a sérelmével nem jár.

Volt házastársak lakóingatlana közös tulajdonának a megszüntetésekor a leggyakoribb, hogy azt még jelentős kölcsöntartozás terheli. A megváltási árat ilyenkor is a forgalmi érték alapulvételével kell meghatározni, de le kell abból vonni a még ki nem egyenlített tartozást, és a fennmaradó összeget kell a tulajdoni arány szerint felosztani. A fennmaradó kölcsöntartozás ez esetben a magához váltó felet terheli, de csak a tulajdonostársak egymás közötti viszonylatában, kivéve, ha a kölcsönző a tartozás átvállalásához hozzájárult.

A kölcsönző pénzintézet perben állása egyébként nem feltétlenül szükséges. Elegendő - a közös tulajdon megszüntetésének felmerülő módozataihoz - a nyilatkozatát beszerezni, de ez feltétlenül szükséges.

A megváltási ár meghatározásakor fel sem merülhet a házasság megromlásához vezető folyamat értékelése.

A korábban már - az ingatlant magához váltó fél terhére - megítélt lakáshasználati jog ellenértéke (Csjt. 31/C. §) az őt terhelő megváltási árba megfelelően beszámít.

A megfelelő beszámítás azt jelenti, hogy ha jelentős időeltérés a lakáshasználati jog ellenértékének a megítélése és a közös tulajdon megszüntetése között nincsen, akkor a megváltási ár jogosultját megillető megváltási árból a már megítélt ellenérték összegét le kell vonni. Ha a lakáshasználati jog ellenértéke a lakottság értékcsökkentő hatásának a távozó fél tulajdoni hányadára eső részét teljes egészében fedezi, az a megoldás is lehetséges, hogy a közös tulajdon megszüntetésekor a megváltási ár meghatározásakor a bíróság a lakott forgalmi értékből induljon ki.

Jelentős időeltérés esetén pedig az ellenértékre figyelemmel olyan arányban csökkentendő a megváltási ár, ahogy az annak idején a távozó felet megillető, az ő tulajdoni aránya szerinti értékhez viszonyult. (Ha a lakáshasználati jog ellenérték fizetésre kötelezett e kötelezettségének nem tett eleget, a beszámítás a lakáshasználati jog ellenérték követelésére irányuló jogot még önmagában nem befolyásolja.)

Árverésnél a bentlakó (kiköltözni nem hajlandó) tulajdonostárs lakottságának az értékcsökkentő hatása attól függően esik egészében vagy részben az ő terhére, hogy közös kiskorú gyermek lakhatását egyidejűleg biztosítja-e, avagy sem. Tehát nem általában az árverés esetére, hanem csak akkor hagyandó figyelmen kívül a közös kiskorú gyermek lakhatásának a biztosítása, ha az nem a volt házastársi közös lakásban történik.

Házastársak esetén is elrendelhető - ha erre lehetőség van - a használati jog korlátozása, illetőleg annak cserelakás felajánlásával való megkísérlése.

A használati jog korlátozásánál meg kell állapítani, hogy a bentlakó melyik részére tarthat igényt a lakásnak, és azt is ítéleti rendelkező részbe kell foglalni, hogy az árverési értékesítés sikere esetén mely lakrészeket lesz köteles kiüríteni és az árverési vevő részére bocsátani.

Cserelakás felajánlásával történő árverés elrendelése esetén a cserelakás terjedelmét és minőségét a közös tulajdont megszüntető ítéletben a lehető legpontosabban körül kell írni (megjelölve a legkisebb alapterületet, szobaszámot, komfortfokozatot). Feltétel, hogy a cserelakás azonos helységben legyen. Ezt is az ítéletnek tartalmaznia kell.

A cserelakás felajánlásával járó értékcsökkenést a bentlakó (vagy cserelakás nélkül kiköltözni nem hajlandó) fél viseli. Tehát ilyenkor a vételár felosztásakor a bentlakó részesedését a cserelakás értékével csökkenteni kell. Ha a cserelakás értéke az ítéletben figyelembe vett átlagértéktől eltér, ez a bentlakó vételárhányadát befolyásolja megfelelően.

Ha az ingatlanra jelzálogjog vagy végrehajtási jog van bejegyezve, a befolyó vételárból először az azok alapjául szolgáló (és még fennálló) követeléseket kell kielégíteni. Csak a fennmaradó vételárat lehet a felek között felosztani.

Az ítéletben a végrehajtással és a kiköltözéssel járó költségekről is rendelkezni kell.

Társasházzá alakítást a bíróság csak külön, erre irányuló kérelem esetén rendelhet el. Ez a gyakorlatban házastársak esetén nagyon ritka. Nem indokolt ugyanis a kérelemnek helyt adás - az egyéb feltételek fennállása esetén sem -, ha a felek közötti rossz viszony miatt a közös tulajdon részleges fennmaradása nem kívánatos, illetőleg az igénylő az átalakítás költségeit nem tudja viselni.

A házastársak közös tulajdonának megszüntetésével kapcsolatos eljárásjogi rendelkezéseket illetően ki kell emelni, hogy a vagyoni igények elbírálására a polgári eljárásjog általános szabályai az irányadóak. Ezt a törvény a bontóperhez kapcsolt vagyonjogi kereset-viszontkereset elbírálására kifejezetten ki is mondja [Pp. 292. § (1)]. Ügyelni kell tehát arra, hogy ha a vagyoni igényeiket a felek a bontóperben kapcsolt pertárgyként érvényesítik, az eltérő pertárgyakra az eljárásjog rendelkezései is eltérőek. (Ez persze a tartásra, gyermekelhelyezésre, lakáshasználatra, illetőleg az apaság vélelmének a megdöntésére is vonatkozik.)

Az általános eljárásjogi szabályok alkalmazása szempontjából is van azonban annak jelentősége, hogy a házasfelek vagyoni viszonyai speciális vagyoni viszonyok, amelyek megítélésére bizonyos általános elvek vonatkoznak. Ez részben tételesen szabályzott a Pp.-ben, részben jogalkalmazói jogalkotás.

Így az illetékességet érinti, hogy ha a felek között házassági per [Pp. 276. § (2)] van folyamatban, kizárólag annak a bírósága előtt indítható ugyanarra a házasságra vonatkozó házassági vagyonjogi per [Pp. 277. § (4)].

A vagyonjogi igény kapcsolt pertárgykénti érvényesítése esetén kifejezetten megengedi a törvény a részítélet meghozatalát a bontás kérdésében, ám ilyen esetben az eljárás a vagyonjogi kereset tárgyában csak a bontás kérdésében hozott részítélet jogerőre emelkedése után folytatható [Pp. 292. § (2)].

A bontás (gyermekelhelyezés, tartás, lakáshasználat) kérdésében hozott részítéletet követő, a vagyonjogi igények elbírálására irányuló eljárás során azonban az elsőfokú bíróságnak változatlanul tanácsban kell eljárnia, illetőleg ítélkeznie. Ennek megsértése olyan eljárásjogi szabálysértés (az elsőfokú bíróság nem volt szabályszerűen megalakítva), ami a vagyonjogi igényeket rendező elsőfokú ítéletnek a Pp. 252. § (1) bekezdése szerinti hatályon kívül helyezését teszi szükségessé.

Ha a vagyonjogi igények elbírálása más személyek perben állása nélkül (haszonélvező, tulajdonostárs stb.) nem dönthető el, eleve az a helyes eljárás (kapcsolt vagyonjogi igény érvényesítése esetén), ha a bíróság először a bontókereset és csak a házasfeleket érintő egyéb kérdésekben jár el és hoz határozatot (részítélet), majd a harmadik személyek perben való részvételét ezután biztosítja.

Hangsúlyozni kell, hogy különösen, ha ingatlan is tárgya a házasfelek vagyonjogi igényei végleges rendezésének, különösen figyelni kell arra, hogy nem szükséges-e harmadik személyek perben állása. Ennek már a keresetlevélből (viszontkeresetből) ki kell tűnnie, csatolva az ezzel kapcsolatos okirati bizonyítékokat (tulajdoni lap, ami ingatlannál egyébként is elengedhetetlen, szerződés stb.). Perben kell állnia például az özvegyi jog és más haszonélvezeti jog jogosultjának, a tulajdonostársaknak, a használati jog jogosultjának, tartási-életjáradéki szerződés jogosultjának stb.

A kívülálló tulajdonostársak perben állásának a szükségessége a leggyakoribb. Nem akadálya ugyan a házasfelek közös tulajdona egymás közötti megosztásának, ha egy ingatlanra mással (másokkal) is fennáll a közös tulajdon - akár megváltással, akár árveréssel lehetséges a megszüntetés -, ám ilyenkor vizsgálni kell, hogy ez hogyan viszonyul a kívülálló tulajdonostársak méltányos érdekéhez, ami a kívülálló perben állásával ítélhető csak meg.

Ha a házastársak társasházi öröklakás (társasüdülő) tulajdonosai, továbbá akkor, ha osztatlan közös tulajdon áll is fenn közöttük és a harmadik személy között, de az illetőségek a használat szempontjából elkülönültek, nincs szükség a tulajdonostársak perben állására a közös tulajdon megszüntetésekor.

A házassági vagyonjogi igények egységességének elvéből következik, hogy ebben a körben közbenső ítélet meghozatalának általában nincs helye, és a másodfokú bíróság az elsőfokú ítéletet teljes terjedelmében felülbírálhatja (ide nem értve azt az esetet, ha a fellebbezés csak a perköltséget érinti).

A határozat szerkesztésekor ügyelni kell arra, hogy a rendelkező rész maradéktalanul tartalmazza teljesítési határidővel a felek kötelezettségét a vagyontárgyak (közös, külön-) kiadása (értékmegjelöléssel), pénzfizetés iránt, illetőleg a még fennálló közös vagyoni követelések, adósságok tekintetében (a korábban már részletezettek szerint, vagy a felek egymás közötti viszonylatában, avagy a kötelezettség jogosultjára, illetőleg a követelés kötelezettjére is kiterjedően).

Ha a rendelkezés ingatlant érint (tulajdoniarány-módosítás, közös tulajdon megszüntetése), az ingatlan adatait pontosan, a változásoknak az ingatlan-nyilvántartásba való bevezetésére alkalmas módon kell a rendelkező résznek tartalmaznia. Pontosan, végrehajtható módon kell rendelkezni a megváltoztatásról és annak jogcíméről, illetőleg esetleges feltételeiről. Pl. tulajdoni arány módosítása esetén ...a bejegyzett 1/2-1/2 tulajdoni hányadoktól eltérően 1/3 arányban a felperes, 2/3 arányban az alperes tulajdona házastársi közös vagyon megosztása jogcímén.

Közös tulajdon megszüntetése az ítéletben együttesen és vagylagosan is elrendelhető. Az ítéleti rendelkezésnek az elrendelt megszüntetési módhoz kell igazodnia. Például a földhivatalt a tulajdonváltozás bejegyzése iránt megváltás esetén azzal kell megkeresni, hogy azt a megváltási ár kifizetésének igazolásával egyidejűleg teljesítse.

Ha a közös tulajdon megszüntetésére, a másik fél megváltására tekintettel szünteti meg a bíróság ellenérdekű felének használati jogát, a lakáselhagyásra kötelezés és a megváltási ár megfizetése általában egyidejű teljesítést igényel. Ha azonban az ügy körülményei nyomatékosan indokolják az ettől való eltérést, az eltérés nem kizárt.

Az ingatlan közös tulajdonának a megszüntetésekor ezt kell jogcímnek feltüntetni, ha ez a házassági vagyonjogi igények rendezése után külön perben történik, illetőleg, ha a megváltási ár a házasfelek közötti egyéb vagyonjogi elszámolástól részben vagy egészében független. Ha viszont a megváltásra egyéb vagyontárggyal való kielégítés fejében (egy ingatlan az egyik, a másik a másik félnek), vagy egyébkénti elszámolás fejében kerül sor, a tulajdonváltozás jogcíme házastársi közös vagyon megosztása.

Nincs semmi akadálya (és erről már volt szó a megváltási árnál) a megváltási árba az ingó értékkülönbözetet stb. beszámítani, de ilyenkor arra kell figyelni, hogy a rendelkező rész megszövegezése egyértelmű legyen (de ne feleslegesen bonyolult).

Ha az ítéleti rendelkezés ingatlant érint, az illetékes földhivatalnak a bejegyzés foganatosítása érdekében meg is kell jogerőre emelkedés után az ítéletet küldeni.

Az árverési értékesítés elrendelésekor szükséges ítéleti rendelkezésekből a házasfelek ingatlanán fennálló közös tulajdon megszüntetésekor (árverés) egyebekben már volt szó.

Külön ismét hangsúlyozandó, hogy a vagyonmérleg nem az ítélet rendelkező részének, hanem az indokolásnak a nélkülözhetetlen kelléke. A felek közötti elszámolást az ítélet rendelkezése ne, az indokolás viszont feltétlenül tartalmazza. Ha és amennyiben az ingóságok megosztása a kialakult birtokhelyzet szerint történik, azon ingóságok felsorolása, amelyeknél a tulajdonossá válás a birtokhelyzettel azonos, szintén felesleges az ítélet rendelkező részében. Az a vagyonmérlegből (indokolás) amúgy is kiderül. Az ítélet rendelkező része elegendő ilyenkor, ha azt tartalmazza, hogy a bíróság az ingóságokat a kialakult birtokhelyzet szerint adja a felek tulajdonába. (Az eltéréseket illetően pedig határidőhöz kötött, ellenérték megjelölése melletti kiadási kötelezettség.) Közös használat esetén viszont fel kell sorolni, hogy mely ingóságok melyik fél tulajdonába kerülnek, kölcsönös kiadási kötelezettséggel.

PK 4. szám A tulajdonostárs tulajdonjogának megszerzése elbirtoklás útján

PK 7. szám (módosította a PK 300. szám) A ráépítés jogkövetkezményei

PK 10. szám (módosította a PK 272. szám és a PK 294. szám) A közös tulajdonban álló ingatlan

PK 11. szám A közös tulajdon megszüntetése a tulajdont szerző beleegyezése nélkül - A közös tulajdon átalakítása társasház tulajdonná

BH1975. 124. A házassági vagyonközösség fennállása alatt történt beruházásokkal kapcsolatos megtérítési igények elbírálása

BH1975. 226. Az ingatlanra vonatkozó közös tulajdon megszüntetésének szabályai

BH1975. 309. A házassági vagyonjogi kérdésekben létrejött egyezség jóváhagyása

BH1975. 413. A házastársak által OTP-kölcsön igénybevételével épített ház közös tulajdonának megszüntetése

BH1975. 516. A házastársaknak a tárgyalási jegyzőkönyvbe foglalt közös nyilatkozata

BH1976. 159. A baleset folytán kapott biztosítási összeg mint különvagyon

BH1976. 451. Házépítés az egyik házastárs hozzátartozójának ingatlanán

BH1977. 151. A vagyonközösségből eredő igények elbírálása

BH1977. 274. A közös tulajdon megszüntetése és a megváltási ár

BH1978. 24. A házastársaknak a házasság felbontásával kapcsolatos egyezsége

BH1978. 26. A házastársi vagyoni viszonyok rendezése

BH1978. 163. Az örökös követelésének az örökhagyó házastársi vagyonközösségi igényeként történő érvényesítése

BH1978. 249. A különadósság kifizetése a közös vagyonból

BH1979. 21. A közös tulajdon tárgyának megfelelő ellenérték fejében másik tulajdonostárs tulajdonába adása

BH1979. 360. A közös tulajdon megszüntetési módjának megválasztása

BH1980. 94. A házastársi közös vagyont megosztása az ingatlannak az ingatlan-nyilvántartásba történt bejegyzés előtt

BH1981. 62. A különvagyon ki nem adásával okozott kár megtérítése

BH1981. 97. A bennlakás értékcsökkentő hatásának viselése a közös tulajdon megszüntetése esetén

BH1981. 146. A házastársi közös vagyon megosztása során az ingatlan közös tulajdonának megszüntetésére kötött szerződés feltűnő értékaránytalanság címén történt megtámadása

BH1981. 231. A házastársi vagyonközösség megszüntetése iránti igény érvényesítése

BH1981. 450. Az ingatlanra vonatkozó közös tulajdon megszüntetésének szabályai

BH1982. 48. Házastársaknak ingatlan elidegenítésére vonatkozó és a bíróság által tárgyalási jegyzőkönyvbe foglalt megállapodása

BH1982. 290. A házastársak közös kiskorú gyermekének személyes használatára szolgáló tárgyai

BH1982. 518. Csupán egyes házassági vagyonjogi követelések érvényesítése a perben

BH1983. 120. A közös tulajdon megszüntetésére vonatkozó egyezség jóváhagyása

BH1983. 447. A házastársnak a másik házastárs különvagyoni ingatlanán történt építkezése

BH1984. 105. A házastársak közös vagyona megosztásának elsődleges módja

BH1986. 20. A felperes elállása a keresetétől a házastársi közös vagyon megosztása iránti perben

BH1986. 106. A házastársak együttes építkezése az egyik házastárs különvagyoni telkére

BH1987. 37. A volt házastársak közös tulajdonának megszüntetésénél irányadó szempontok

BH1988. 76. A házassági vagyonjogi igény és az elbirtokolás útján történő tulajdonszerzés összefüggései

BH1988. 270. A közös tulajdon megszüntetésénél a volt házastársak érdekeinek összehangolása

BH1988. 309. A volt házastársak közös tulajdonának megszüntetésénél irányadó szempontok

BH1988. 358. A házastársi közös vagyon megosztása iránti perben az életközösség megszakadásának időpontja

BH1992. 22. Közös tulajdonnak árverés útján történő megszüntetése esetén az árverési vételár meghatározásánál irányadó szempontok

BH1992. 177. A házastársak közös építkezésének eredményeként létrehozott vagyon

BH1992. 178. A bíróság előtt a közös tulajdon megszüntetése tárgyában kötött egyezség végrehajthatósága

BH1992. 252. A volt házastársak tervezett egyezségkötésének irányadó tájékoztatási kötelezettség

BH1992. 641. A házastársi közös vagyon megosztásánál a szülők által nyújtott ajándék figyelembevételének szempontjai

BH1992. 695. A házastársi közös vagyon megosztásánál az arányosság és méltányosság követelményei

BH1992. 759. Közös tulajdon megszüntetése társasházzá való átalakítás útján

BH1993. 27. A közös tulajdon megszüntetésénél irányadó forgalmiérték-meghatározás

BH1993. 359. A házastársak építkezése az egyikük szüleinek ingatlanán

BH1993. 612. Az egyik házastárs tulajdonjogának megszűnése az életközösség megszűnését követően törvény rendelkezése folytán

BH1994. 140. A házastársi közös vagyon megosztása iránti perben a felek életközösségét érintő vagyoni kérdések elbírálása

BH1994. 254. Feltűnő aránytalanságra alapított megtámadási lehetőség a háztartási közös vagyon megosztása tárgyában kötött szerződés esetén

BH1994. 410. A volt házastársakat megillető, a kölcsön visszafizetésével kapcsolatos kedvezmények

BH1994. 537. A házastársak közötti, a vagyoni viszonyaik rendezésére vonatkozó szerződésnek a feltűnő értékaránytalanságára alapított megtámadása

BH1994. 663. A feltűnő aránytalanság megítélése a családjogi és vagyonjogi kötelezettségek vegyülése esetén

BH1995. 21. A szerződésnek a felek téves feltevésére alapított megtámadásánál vizsgálandó körülmények

BH1995. 26. A közös adósság megtérítése iránti igény érvényesítése a házastársi közös vagyon megosztásáról rendelkező szerződés megtámadása nélkül

BH1995. 99. Kiskorú gyermek bentlakásának figyelembevétele a volt házastársak ingatlanán fennálló közös tulajdon megszüntetése esetén a megváltási ár megállapításánál

BH1995. 155. A volt házastársakat egyetemlegesen terhelő fizetési kötelezettségnek az egyik fél által eszközölt teljesítése

BH1995. 467. A házassági életközösség megszakadása után a házasfelek között létrejött szerződés alakiságának követelményei

BH1995. 569. A már nagykorú gyermek bentlakása az ingatlanban

BH1995. 570. A közös ingatlan értékesítésére és a vételár felosztási arányára kötött megállapodás megtámadási joga

BH1995. 635. A társasházzá történő átalakítás mint a közös tulajdon megszüntetésének módja

BH1996. 467. A közös tulajdon megszüntetése volt házastársak és közös gyermekeik bentlakása esetén

BH1997. 72. A különvagyoni ingatlanra fordított közös beruházások jogi sorsának rendezése

BH1997. 73. A házastársak vagyonrészének kiadása a házassági életközösség megszüntetésekor meglévő közös vagyonból

BH1998. 17. A feltűnő értékaránytalanság megítélése családjogi tartalmú szerződések esetén

BH1998. 178. Az infláció hatása a megtérítendő külön adósság összegére

(5) A házastársak közötti vagyoni viszonyokra (házassági vagyonjogi szerződés, a házastársi közös vagyon megosztására vonatkozó egyezség, a közös lakás használatában történő megállapodás stb.) a Polgári Törvénykönyv rendelkezéseit is megfelelően alkalmazni kell. A bíróságnak gondoskodnia kell arról, hogy a vagyoni igények rendezésénél egyik házastárs se jusson méltánytalan vagyoni előnyhöz.

E törvényhelyet már számtalanszor idéztük a Csjt. egyes tételes rendelkezéseinek gyakorlati alkalmazásával kapcsolatban, mégpedig a méltányos rendezés elvét illetően általában, a Ptk. szabályainak megfelelő alkalmazását illetően a házastársak vagyonjogi viszonyainak rendezésével összefüggésben.

Az ebben a bekezdésben foglalt két elv ugyanis nincs elválaszthatatlan kapcsolatban egymással. A méltányos-arányos rendezés nemcsak a Ptk. szabályainak az alkalmazásakor irányadó elv, hanem általában vonatkozik a családjogi viszonyok, és különösen a vagyoni vetületű (így tartás is) jogviszonyok megítélésére.

A Ptk. szabályainak megfelelő alkalmazása - eltérő családjogi rendelkezések hiányában - többek között a házastársi közös vagyont megosztó szerződésre, az ingatlan közös tulajdonának a megszüntetésére vonatkozik. Jelentős hangsúly van a megfelelő szón. A Csjt. rendelkezéseinek a hiányában a Ptk. szabályainak az alkalmazása nem vezethet a Csjt. (más tárgykörbe tartozó) tételes rendelkezéseinek, vagy a törvény céljának, alapelveinek a megsértéséhez, így például ugyanezen törvényhelyben írt méltányossági-arányossági elv sérelméhez sem. (Hogy ez a megfelelő alkalmazás a Ptk. milyen szabályaival kapcsolatban, hogyan merül fel, melyek a Ptk. szabályai alkalmazásának a korlátai, mik a tipikus tényállások, erről a házastársi közös vagyon megosztásánál, az ingatlan közös tulajdonának a megszüntetésénél bőven volt szó. Sőt, felmerült a Csjt. 27-28. §-ai elemzésénél is.)

A Polgári törvénykönyv rendelkezései megfelelő alkalmazásának a Csjt.-be iktatását elsősorban a házassági vagyonjogi szerződés jogintézményének az 1986. évi IV. törvénnyel való bevezetése tette nélkülözhetetlenné, és a Ptk. szabályainak a méltányossági klauzulához való viszonya éppen ebben a körben a legproblematikusabb. A házassági vagyonjogi szerződés ugyanis a Csjt. szabályainak az alkalmazását alternatívvá úgy tette, hogy a feleknek a szerződés tartalmát illetően teljes rendelkezési jogot biztosított. (Vagyis házassági vagyonjogi szerződésnél a Ptk.-nak nem mögöttes - családjogi rendelkezés hiányában fennálló -, hanem helyettes, elsődleges jelentősége lehet, feltéve, hogy a szerződés konstitutív, illetőleg annak egyes rendelkezései azok [lásd a Csjt. 27. § (2) bekezdéséhez fűzött indokolást is].

Így kérdésként merülhet fel, hogy a méltányossági klauzula lehetőséget ad-e a szerződés rendezési elvének - amely adott esetben teljesen ellentétes lehet a Csjt. elveivel és a vagyoni viszonyokra vonatkozó tételes szabályaival - méltányosságból történő félretételére.

Ezzel kapcsolatban a gyakorlat még nem alakult ki, a törvényhozói célt tekintve azonban a szerződési szabadságot kell ilyen szempontból is szem előtt tartani. Vagyis, hogy a méltányossági elv is csak akkor vezethet a szerződés (részben vagy egészében) való félretételéhez, ha a feleknek a Csjt. 27. § (2) bekezdése szerinti megengedett körben kötött szerződése a méltányossági elv sérelmével egyben a Ptk. szabályainak a megsértését is jelenti [Ptk. 200. § (2)], avagy a szerződés Ptk. 241. §-án alapuló módosítását indokolja.

Nincs például lehetőség önmagában feltűnő értékaránytalanság miatt, mert az a méltányosságot sérti [amit viszont a Csjt. 27. § (2) bekezdése adott esetben megenged], a szerződés megtámadására. Az akarathibára alapozott megtámadásokkal - tévedés, megtévesztés, téves feltevés - kapcsolatban pedig szintén nagyon lényeges, hogy a házassági vagyonjogi szerződés általában a jövőre vonatkozik. Az akarathibákat ebben a megközelítésben, tehát hogy a felek eleve bizonytalan körülményekre szerződnek, kell megítélni. Természetesen a közös téves feltevésnek, a másik fél által okozott vagy felismerhető tévedésnek, a megtévesztésnek, a jogellenes fenyegetésnek eredményes megtámadáshoz vezető jelentősége van.

A méltányosság-arányosság követelményének a felek vagyoni viszonyai rendezésekor akkor van kiemelkedő szerepe, ha a felek között nincs házassági vagyonjogi szerződés, és ez a gyakoribb.

Bár a méltányossági klauzula nem önálló tételes szabály (olyan értelemben, hogy bizonyos kérdés elbírálását csupán erre lehetne alapozni), az ítélkezési gyakorlat mégsem csupán a tételes jogszabályi rendelkezés adott ügyben igazságos alkalmazását elősegítő eszköznek tekinti. Előfordul az ítélkezési gyakorlatban, hogy a méltányossági klauzula a tételes szabályok elvetéséhez vezet. [Különösen jellemző ez a megtérítési igényeknél, ahogyan ott már részleteztük a Csjt. 31. § (2) bekezdéséhez fűzött magyarázatnál, de a személyes használatra szolgáló és szokásos mértékű vagyontárgyak - Csjt. 28. § (1) bekezdés c) pont - meghatározásánál is szerepe van, stb.]

A méltányosságnál azonban alapvető szempont, hogy azt a házastársak vagyoni viszonyai egészére vonatkoztatva, az egységességet ekkor is szem előtt tartva lehet és kell alkalmazni. Az egyik házastárssal bizonyos körben gyakorolt méltányosság nem vezethet oda, hogy egészében véve végül is a másik házastárssal szembeni méltánytalanságot eredményezzen.

A méltányossággal erkölcsi hátrányok nem, csak vagyoniak küszöbölendőek ki.

A méltányosság alkalmazásának csak a házastársak egymás közötti viszonyában van helye.

A közszerzeményi elvet a méltányossági klauzula nem sértheti.

Az első szemponttal kapcsolatos az a tilalom, hogy méltányossági okból a vagyonmérlegből bizonyos tételeket nem lehet kihagyni. Csak a vagyontárgyak számbavétele, a térítési igények elbírálása, a felek illetősége megállapítása után kerül a bíróság abba a helyzetbe, hogy megítélhesse, mutatkozik-e valamelyik fél számára vagyoni előny. Ha igen, és ez kiküszöbölendő, ezt belátása szerint - például a férjnek járó értékkülönbözet megfelelő csökkentésével stb. - az elszámolás során küszöbölheti ki.

A méltányossági klauzula alkalmazásával kapcsolatban is kiemelendő, amiről már sokszor volt szó, hogy a családjogi értelemben vett önálló bérlet olyan sajátságos jogi kategória, amelyet a házastársak vagyoni viszonyainál nem lehet figyelmen kívül hagyni.

Így - ha a tényállás függvényében a vagyoni viszonyok rendezésekor ez másként (pl. különvagyonba utalás nem honorálható, a méltányossági klauzula alkalmazásával indokolt az önkormányzattól megvásárolt korábbi önálló bérletet (vagy az önálló bérlet helyébe lépett értéket - térítés) a vagyonjogi igények rendezésekor értékelni. Ez - a még korántsem egységes bírói gyakorlat alapján - történhet többlet tulajdoni hányad megállapításával. A többletet megalapozhatja, hogy térítésként a bérleti jog közös megegyezéssel történt megszüntetése esetére az önkormányzat milyen összeget fizetne, vagy fizetett. Ez az esetek többségében a lakott és beköltözhető forgalmi érték különbözete, gyakorlatilag a forgalmi érték hozzávetőlegesen fele. Az is szempont lehet, hogy ebből melyik felet milyen rész illetné. Ám az a megoldás sem vethető el, hogy a családjogi értelemben nem bérlő tulajdonostársnak a közös tulajdon megszüntetése során őt a tulajdoni hányada alapján egyébként illető megváltási árat a bíróság megfelelően csökkentse.

Hangsúlyozandó, hogy a családjogi értelemben vett önálló bérlet, illetőleg a különvagyoni ingatlan helyébe lépő bérlakás csupán a helyébe lépés miatt - tehát mintegy bérletnél a Csjt. 28. § (1) bekezdésének d) pontja analóg alkalmazásával - a Legfelsőbb Bíróság iránymutatása szerint nem tekinthető családjogi értelemben vett önálló bérletnek.

BH1980. 336. A házastársak vagyonközösségébe tartozó valamely vagyontárgy különvagyonba utalása

BH1980. 474. A vagyonközösségi igények rendezése

BH1982. 290. A házastársak közös kiskorú gyermekének személyes használatára szolgáló tárgyai

BH1984. 444. A tartós használatba adott földön emelt épületen fennálló közös tulajdon megszüntetése

BH1988. 76. A házassági vagyonjogi igény és az elbirtokolás útján történő tulajdonszerzés összefüggései

BH1988. 313. Hosszú házasságot követően a különvagyon elszámolásának szempontjai

BH1989. 483. A lakáshasználati jog ellenértékére vonatkozó jog

BH1992. 695. Az arányosság és méltányosság követelményeinek szem előtt tartása a házastársi közös vagyon megosztásánál

BH1994. 34. A házastársi közös szerzés címén érvényesített vagyoni igény elbírálása

BH1994. 599. A különvagyoni ingatlanok hasznosítása

BH1996. 478. A méltányosság alkalmazása a házassági vagyonjogi igények rendezésénél

BH1997. 26. A szociálpolitikai támogatás mint különvagyon

BH1997. 190. A közös tulajdonban levő ingatlanra a különvagyonokból nagyjából azonos mértékű ráfordítás eszközlése

BH1998. 84. A méltányossági szabály alkalmazása az egyik házastárs önálló bérletét képező lakásért kapott térítés felhasználásával vásárolt ingatlannal kapcsolatos vagyoni igény rendezésénél

BH1998. 385. A különvagyonba utalásra irányuló jognyilatkozat alakszerűsége

(6)

EBH2001. 530. A házastársi vagyonközösséget megszüntető szerződés érvénytelensége - egyéb érvénytelenségi ok hiányában - nem állapítható meg azon az alapon, hogy a közös vagyon megosztása során az egyik házastárs sem juthat méltánytalan vagyoni előnyhöz [Csjt. 27. § (2) bekezdés, 31. § (5) bekezdés].

EBH2001. 417. A szülőktől származó ajándék mint különvagyon megtérítésére a házastárs akkor is igényt tarthat, ha az ajándék visszakövetelésének feltételei nem állnak fenn [Csjt. 31. § (2) bek., Ptk. 582. § (3) bek.].

EBH2000. 210. A megelőlegezett szociálpolitikai kedvezmény elszámolása, ha a visszatérítési kötelezettség alóli mentesülés feltételét csak az egyik volt házastárs teljesíti [Csjt. 31. § (2) bek., 106/1988. (XII. 26.) MT rendelet 2. §].

EBH2000. 209. III. A társasági részesedés házastársak között elszámolható értékének a megállapításához szükséges bizonyítás [Csjt. 27. § (1) bek., 31. § (2) bek., 1988. évi VI. törvény (Gt.) 1. § (2) bek., 61. § (2) és (3) bek., 81. § (1) bek., 86. § (1) és (3) bek.].

EBH1999. 24. II. A közös törlesztésből eredő megtérítési igény elbírálása során a bíróságnak gondoskodnia kell arról, hogy egyik fél se jusson méltánytalan vagyoni előnyhöz [Ptk. 115. § (1) bek., Csjt. 27. § (1) bek., 28. § (1) bek. a) pont, 31. § (2) és (5) bek.].

EBH1999. 23. Az egyik házastárs önálló bérleti jogából eredő többletjogosultságot - a méltányossági szabály alkalmazásával - a lakásért kapott térítés felhasználásával vásárolt ingatlannal kapcsolatos vagyoni igény rendezésénél is érvényre kell juttatni. [Csjt. 27. §, 28. § (1) bek., 31. § (5) bek., 31/B. § (1)-(3) bek., 31/C. § (2)-(3) bek., 1/1971. (II. 8.) Korm. rendelet 47. § (2)-(3) bek.]

EBH1999. 22. II. A szövetkezeti üzletrészek házastársak közötti elszámolásának a legcélszerűbb módja az, ha a bíróság a közös tulajdonú üzletrészeket azon névértékének az alapulvételével természetben megosztja. [Csjt. 27. § (1) bek., 31. § (2)-(3) bek.]

BH2006. 16. Az egyik házastársat mint a betéti társaság tagját megillető részesedést a házastársi közös vagyon megosztása során nem a könyv szerinti, hanem a tényleges forgalmi értéken kell a vagyonmérlegbe beállítani. Ennek megállapításához a könyvszakértő kirendelése mellett további bizonyítás lefolytatására lehet szükség (1952. évi IV. törvény 31. §; 1997. évi CXLIV. törvény 95. §).

BH2005. 433. II. A térítés törvényben meghatározott mértéke méltányossági szempontok alapján csökkenthető [1952. évi IV. törvény 31. § (5) bek.].

BH2004. 363. Ha a felperes keresetét az elhunyt házastársa örökösei ellen csak közös vagyon megosztása iránti jogcímen terjeszti elő, a jogerős ítélet - a kereseti kérelemhez kötöttség elve alapján - az örökösök, mint tulajdonostársak ingatlanrészén történt értéknövelő beruházások megtérítésére nem terjedhet ki [1952. évi IV. tv. 27. §, 31. §].

BH2003. 157. A házassági vagyonjogi igények egységes rendezése nem jelenti azt, hogy a bíróság hivatalból folytathat le bizonyítást, hanem a felek által rendelkezésre bocsátott peradatok alapján kell valamennyi igényről dönteni [Csjt. 31. § (2) és (3) bek., Pp. 164. § (2) bek.].

BH2002. 438. A házastársi vagyonközösséghez tartozik az a kft.-üzletrész, amelyet az életközösség alatt az egyik házastárs megvásárolt. Az életközösség megszűnésekor meglevő üzletrész értékét a házastársak között el kell számolni. [Csjt. 27. § (1) bek., 31. § (2) bek., Pp. 206. § (1) bek.].

BH2001. 278. A házastársi vagyonközösséget megszüntető szerződés érvénytelenségét a bíróság a méltányossági szabály alapján nem állapíthatja meg [Csjt. 31. § (5) bek., Ptk. 236. § (4) bek.].

BH2001. 277. A szülőktől származó ajándék mint különvagyon megtérítésére a házastárs akkor is igényt tarthat, ha az ajándék visszakövetelésének feltételei nem állnak fenn [Csjt. 27. § (1) bek., 31. § (2) bek., Ptk. 116. § (1) bek., 296. §, 582. § (3) bek.].

BH2001. 19. A tartós értéknövekedést nem jelentő karbantartási, javítási, kisebb felújítási munkák a házastársak vagyoni viszonyai körében sem eredményeznek tulajdonjogot, csupán a közös beruházás arányos részének megtérítésére vezető igényt [Csjt. 27. § (1) bek., 31. § (5) bek., 31/C. § (1) és (3) bek., Ptk. 137. § (3) bek.].

BH2001. 18. Az önálló bérleménynek minősülő önkormányzati bérlakásnak a házassági életközösség alatt történt megvásárlása esetén a különvagyoni, illetve közös vagyoni érték meghatározásánál irányadó körülmények [Csjt. 27. § (1) bek., 29. § (1) bek., 31. § (2) bek., 31/C. § (3) bek., Ptk. 148. §].

BH2000. 539. Házastársi vagyonközösséget megszüntető szerződés érvénytelensége a jó erkölcsbe ütközés alapján [Ptk. 200. § (1)-(2) bek., 201. § (2) bek., Csjt. 27. § (2) bek., 31. § (5) bek.].

BH2000. 487. Házastársi közös vagyon megosztására létrejött megállapodás tévedés címén történt megtámadásánál irányadó körülmények [Ptk. 205. § (3) bek., 210. § (1) bek., Csjt. 28. §, 31. § (5) bek.].

BH2000. 448. Az életközösség megszűnése után a közös vagyonhoz tartozó gépek és felszerelések használati díjának megállapításánál figyelembe veendő szempontok [Csjt. 27. § (1) bek., 31. § (2) bek., Ptk. 141. §, PK 8. sz.].

BH2000. 109. A lakáshasználati jog ellenértékének megállapításánál vizsgálandó körülmények [Csjt. 31/C. § (1)-(3) bek., 31. § (5) bek.].

BH1999. 553. III. A társasági részesedés házastársak között elszámolható értékének a megállapításához szükséges bizonyítás [Csjt. 27. § (1) bek., 31. § (2) bek., 1988. évi VI. törvény (Gt.) 1. § (2) bek., 61. § (2) és (3) bek., 81. § (1) bek., 86. (1) és (3) bek.].

BH1999. 410. A közös vagyonhoz tartozó gépek használata fejében az életközösség megszűnése után a vállalkozást üzemeltető házastárs használati díj fizetésére köteles, a vállalkozói tevékenységéből származó jövedelmet azonban nem köteles volt házastársával megosztani [Csjt. 31. § (2) bek., Ptk. 141. §].

BH1999. 409. A jó erkölcsbe ütközik és ezért semmis az a házassági vagyonjogi szerződés, amely az egyik házastárs csaknem teljes különvagyonát és a közös vagyon egészét valós ellentételezés nélkül a másik házastársnak juttatja [Ptk. 4. § (1) bek., 200. § (1) és (2) bek., Csjt. 1. § (3) bek., 27. § (2) bek., 31. § (5) bek.].

BH1999. 408. A házastársi közös vagyonhoz tartozó vállalkozói vagyon megosztására irányuló igény külön rendezése [Csjt. 27. § (1) bek., 28. § (1) bek., 31. § (2) bek.].

BH1999. 214. II. A szülői magatartás értékelése a kapcsolattartás szabályozásánál [Csjt. 1. § (2)-(3) bek., 31. § (5) bek., 92. § (1) bek., Ptk. 4. § (4) bek., 51/1986. (XI. 26.) MT r.].

BH1998. 432. A különvagyoni ingatlant terhelő kölcsön egyösszegű kifizetésével a tulajdonost jogszabálynál fogva megillető kedvezmény nem közös vagyon [Csjt. 27. § (1) bek., 31. § (2) bek., 45/1989. (XII. 23.) PM r.].

BH1998. 232. II. A közös törlesztésből eredő megtérítési igény elbírálása során a bíróságnak gondoskodnia kell arról, hogy egyik fél se jusson méltánytalan vagyoni előnyhöz [Csjt. 31. § (2) és (5) bek.].

BH1998. 178. I. Az infláció hatása a megtérítendő külön adósság összegére [Csjt. 31. § (2) és (5) bek.].

BH1998. 129. A különvagyonból a közös vagyonba, illetve a közös vagyonból a különvagyonba való utalás nemcsak írásban, hanem szóban vagy ráutaló magatartással is megtörténhet [Csjt. 31. § (2) bek.].

BH1998. 84. A méltányossági szabály alkalmazása az egyik házastárs önálló bérletét képező lakásért kapott térítés felhasználásával vásárolt ingatlannal kapcsolatos vagyoni igény rendezésénél [Csjt. 28. § (1) bek. a) pont, 31. § (5) bek., 31/B. § (1)-(3) bek., 31/C. § (2)-(3) bek., 1/1971. (II. 8.) Korm. r. 47. § (2)-(3) bek.].

BH1997. 190. I. Ha a házastársak a közös tulajdonukban levő ingatlanra a különvagyonukból nagyjából azonos mértékű ráfordítást eszközölnek, ezen az alapon egyikük sem érvényesíthet megtérítési igényt a másikkal szemben [Csjt. 31. § (2) bek.].

BH1997. 190. III. A bíróságnak gondoskodnia kell arról, hogy a vagyoni igények rendezésénél egyik házastárs se jusson méltánytalan vagyoni előnyhöz [Csjt. 31. § (5) bek.].

BH1997. 120. II. A megváltási ár jelentős részének korábban történt felvétele esetén a kamatigény elbírálásának szempontjai [Ptk. 301. § (1) bek., Csjt. 31. § (5) bek.].

BH1997. 74. I. Az ingatlant terhelő közös tartozások huzamos időn át történő egyedüli teljesítésének méltányos elszámolása volt házastársak esetén [Csjt. 31. § (5) bek.].

BH1997. 73. A házastársak vagyonrészét a házassági életközösség megszüntetésekor meglévő közös vagyonból lehetőleg természetben kell kiadni. A vagyonmegosztás során az arányosságot nemcsak a vagyontárgyak összértéke, hanem összetétele szempontjából is vizsgálni kell és nem helyes, ha a megosztáskor az egyik fél csupán a használattal fokozatosan értéküket vesztő ingóságokat, míg a másik értékállandóságot biztosító vagyontárgyakat (pl. ingatlanokat) kap [Csjt. 31. § (3) és (5) bek.].

BH1997. 72. I. A különvagyoni ingatlanra fordított közös beruházások jogi sorsának rendezésénél - nem a ráépítésre, hanem a házastársi közös vagyon megosztására vonatkozó családjogi szabályok az irányadók [Csjt. 27. § (1) bek., 31. § (2) bek., Ptk. 137. § (3) bek., PK 7. sz.].

BH1997. 72. II. A közös ingatlanok használatának rendezésénél a polgári jogi és családjogi szabályok együtt alkalmazandók [Ptk. 140. §, 141. §, PK 8. sz., Csjt. 31. § (5) bek.].

BH1997. 26. II. A közös tulajdon megszüntetésénél nem vehető figyelembe olyan érték, amely értéktérítés nélkül nyújtana alapot a tulajdonváltozásra [Csjt. 31. § (5) bek., PK 10. sz.].

BH1996. 479. A lakáshasználati jog ellenértékének megállapításánál irányadó körülmények (tartós közös használat, állagmegóvó és értéknövelő beruházás stb.) [Csjt. 31/C. § (1)-(3) bek., 31. § (5) bek.].

BH1996. 478. I. A házassági vagyonjogi igények rendezésénél a méltányosság alkalmazásának csak a házastársak egymás közti viszonyában van helye. Harmadik személy tulajdonában levő vagyontárgy (ingatlan) bevonására a vagyoni igények elszámolása körébe, bármelyik házastársra kedvezőbb vagyonmegosztás érdekében nincs jogi lehetőség [Csjt. 31. § (5) bek.].

BH1994. 599. A különvagyoni ingatlanok hasznosítása szempontjából azonos megítélés alá esik a bérbeadás, amely tényleges vagyonszaporulatot eredményez, valamint a házastársak alapvető lakásszügségletének kielégítésére szolgáló közös használat, ami a bérleti díjjal azonos értékű, a közös vagyont gyarapító megtakarítást jelenti [Csjt. 27. § (1) bek., 31. § (5) bek.].

BH1994. 540. A különvagyoni igények bizonyításánál irányadó szempontok (Csjt. 27. § (1) bek., 28. § (1) bek., 31. § (2) bek.).

BH1994. 411. A házastársi közös vagyon megosztásánál a méltányossági körülmények értékelése [Csjt. 31. §. (5) bek., Pp. 206. § (1) bek.].

BH1994. 410. I. A különvagyon értékemelkedése úgy állapítható meg, ha azt a bíróság az ingatlan végleges kialakításának bekerülési értékéhez viszonyítja [Csjt. 31. § (2) és (5) bek.].

BH1994. 368. A volt házastársak közös tulajdonában álló ingatlan használati módjának szabályozásánál a családjogi és a polgári jogi szabályok alkalmazásának összefüggései [Csjt. 31/B. § (4) bek., 31. § (5) bek., Ptk. 140. § (1) bek., 241. §, PK 8. sz.].

BH1994. 254. I. Feltűnő aránytalanságra alapított megtámadási lehetőség a háztartási közös vagyon megosztása tárgyában kötött szerződés esetén [Csjt. 31. § (5) bek., Ptk. 201. § (2) bek.].

BH1994. 137. A különvagyoni ingatlannal kapcsolatos jognyilatkozatok megítélése [Csjt. 28. § (1) bek., 31. § (2) bek., (5) bek., 31/B. § (3) bek., Csjté. 8. § (1) bek., Ptk. 207. § (2) bek., Pp. 275/A. § (2) bek.].

BH1994. 34. A házastársi közös szerzés címén érvényesített vagyoni igény elbírálása során önmagában méltányossági alapon nem lehet eltérni a vagyonszaporulat egyenlő arányú megosztásától [Csjt. 27. § (1) bek., 31. § (5) bek.].

BH1993. 612. Ha az életközösség megszűnését követően törvény rendelkezése folytán az egyik házastárs tulajdonjoga megszűnt, úgy a megszűnt tulajdoni illetőség, illetve annak értéke nem vonható az elszámolás körébe [Csjt. 31. § (3) bek., 1987. évi I. tv. 39. § (1) bek., 1989. évi XIX. tv. 20. § (3) bek., 27/1991. (V. 20.) AB hat.].

BH1992. 695. I. A házastársi közös vagyon megosztásánál az arányosság és méltányosság követelményeinek szem előtt tartásával lehetőleg a vagyonrész természetbeni kiadására kell törekedni [Csjt. 31. § (3) és (5) bek.].

BH1992. 692. A volt házastársi közös lakás használatát rendező ítélet után a közös tulajdon megszüntetésénél irányadó szempontok [Ptk. 148. §, 296. § (1) bek., PK 10. sz., Csjt. 31. §].

BH1992. 634. Mindaddig, amíg a bontóperben a házastársi lakáshasználat nem rendeződik, mindkét házastársnak joga van a lakás használatára, s így birtokvédelmet is igényelhet [Ptk. 188. § (1) bek., 192. § (3) bek., 300. § (1) bek., 313. §, Csjt. 31/A-31/E. §-ok].

BH1992. 247. I. A tartásdíj címén megítélt pénztartozás késedelmes teljesítése esetén az adóst kamatfizetési kötelezettség terheli [Csjt. 31. § (5) bek., 69/A § (2) bek., 69/B §, 69/C §, 69/D. § (1) bek., Ptk. 301. § (1) bek.].

BH1990. 421. Közös tulajdon megszüntetése esetén a volt házastársat a lakás használati jogának ellenértéke külön nem illeti meg [Ptk. 148. § (2) bek., Csjt. 31. § (2) bek., Csjt. 31/C. §].

BH1990. 19. Annak eldöntésénél, hogy a szülök az ajándékot saját gyermeküknek vagy mindkét házastársnak szánták-e egyebek mellett az ajándékozással elérni kívánt célnak kiemelkedő jelentősége van [Csjt. 28. § (1) bek., 31. § (5) bek.].

BH1989. 483. II. Nem tekinthető az egyik fél önálló lakásának az a tanácsi bérlakás, amelyet ugyan az egyik fél különvagyonát képező lakásért csere útján szereztek, de amelybe a felek együtt - mint házastársak - költöztek be. Ezt a körülményt azonban a lakáshasználati jog ellenértékének megállapításánál értékelni lehet [Csjt. 31/C. § (3) bek., 31. § (5) bek., 1/1971. (II. 8) Korm. r. 47. § (2) bek.].

BH1988. 313. Hosszú házasságot követően a különvagyon elszámolásának szempontjai [Csjt. 31. § (5) bek.].

BH1987. 202. I. A házastársi közös vagyon megosztásánál és a közös tulajdon megszüntetésénél az érdekek összehangolásának kiemelkedő jelentősége van [Csjt. 31. §, Ptk 147. §, 5. §, PK 10. sz.].

BH1986. 106. Ha a házastársak az egyik házastárs különvagyoni telkére együttesen építkeznek, ellenkező megállapodás hiányában közös tulajdon keletkezik. A tulajdonostársakat megillető tulajdoni arányt a telekingatlannak és a felépítménynek a külön-külön megállapított forgalmi értéke alapján kell kiszámítani [Ptk. 97. § (2) bek., 137-138. §, PK 424. sz., Csjt. 27-31. §, 10. sz. Irányelv].

BH1986. 20. Ha a házastársi közös vagyon megosztása iránti perben a felperes a keresetétől való elállását akkor jelenti be, amikor az elálláshoz szükséges az alperes hozzájárulása, de az alperes a hozzájárulást megtagadja, a kereset fennáll és elbírálást igényel, és ennek az elbírálásnak a kapcsán kell eldönteni azt a kérdést - külön ilyen irányú kereset vagy viszontkereset nélkül is -, hogy jár-e valamelyik félnek értékkiegyenlítés [Pp. 160. § (1) bek., Csjt. 27., 28., 31. §].

BH1985. 472. Ha a volt házastárs a másik volt házastárs tulajdonában álló lakás elhagyására köteles, a végrehajtás módját a bérlőtársi jogviszony megszüntetésére vonatkozó szabályok megfelelő alkalmazásával kell elbírálni [Csjt. 31. § (6) bek., 1/1971. (II. 8.) Korm. sz. r. 118. §, 120. § (1) bek. d) pont, PK 391. sz. ].

BH1984. 444. Ha a bíróság a tartós használatba adott földön emelt épületen fennálló közös tulajdont akként szünteti meg, hogy az épületet valamelyik tulajdonostárs kizárólagos tulajdonában adja, akkor a közös tulajdon ilyen módon történő megszüntetésével a földhasználati jogosultságot is rendezni kell. A földhasználat ellenértékének a meghatározásánál pedig mérlegelni kell azt is, hogy az ingatlan forgalmi értéke időközben emelkedett-e s ha igen, milyen mértékben [Ptk. 148. §, 151. § (2) bek., 1976. évi 33, sz. tvr. 3. § (2) bek., Csjt. 31. § (5) bek.].

BH1984. 356. Ha a volt házastársak a közös lakásban bérleti jogviszonyunk alapján laktak, a lakás használatának a rendezése a rendezése a lakásbérleti jogszabály alapján történik, míg ha a közös tulajdonukban álló házasingatlanban van, a lakás használatának elrendezésénél a Ptk.-nak a közös tulajdon használatára vonatkozó rendelkezései az irányadók, de a lakáshasználat rendezésénél a családvédelmi érdekeket figyelembe kell venni [Ptk. 140. §, Csjt. 31. § (6) bek., PK 391. sz., 1/1971. (II. 8) Korm. sz. r. 99-101. §].

BH1984. 105. A házastársak közös vagyona megosztásának elsődleges módja az, hogy a házastársak vagyonrészét a házassági életközösség megszűnésekor meglevő közös vagyonból természetben kell kiadni. Ezen nem változtat az a körülmény, hogy a jogviszonyban jogutódlás történt, és ennek folytán az eredeti peres felek helyébe jogutódaik léptek a perbe [Csjt. 31. § (3) bek.].

BH1983. 119. Az ajándékba adott telektulajdoni hányad visszakövetelését nem zárja ki az, hogy a telekre a felek házassági életközösségük alatt közös vagyonukból építményt emeltek. Ilyenkor az ingatlanra vonatkozó tulajdoni arányok megállapításánál a visszakövetelt ajándék értékét az ajándékozó különvagyonaként kell figyelembe venni [Ptk. 582. § (3) bek., 137. § (2) bek., Csjt. 31. §].

BH1983. 66. II. Ha a lakáshasználat rendezésének alapjául szolgáló körülményekben olyan változás következett be, amelynek folytán a fennálló helyzet további fenntartása valamelyik fél lényeges jogos érdekét sértené, a bíróság a lakáshasználatot a korábbitól eltérően is rendezheti [Csjt. 31. § (6) bek., Ptk. 241. §, PK 391. sz.].

BH1982. 333. Ha a volt házastársak között lakáshasználat tekintetében vita van és ennek rendezése előtt kérik a volt közös lakáson fennálló közös tulajdon megszüntetését, a bíróságnak először a lakáshasználat tárgyában kell állást foglalnia és csak azután kerülhet sor a közös tulajdon megszüntetésére [Csjt. 31. § (6) bek., Ptk. 140-144., 148. §, PK 8., 10., 391. sz.].

BH1982. 291. A volt házastársak lakáshasználatának rendezése során a családvédelmi szempontok nem csupán azt indokolják, hogy a kiskorú gyermekek lakhatási lehetősége biztosítva legyen, a gyermekek nevelését ellátó szülőt sem lehet az elhelyezés kapcsán méltánytalanul hátrányosabb helyzetbe hozni azzal a másik szülővel szemben, aki a gyermekek tényleges ellátásának gondja alól mentesül [Ptk. 140-144. §, Csjt. 31. § (6) bek., PK 8. sz., PK 391. sz.].

BH1982. 290. A bíróságnak a házastársak közös kiskorú gyermekének személyes használatára szolgáló tárgyait a házastársi közös vagyon megosztásánál figyelmen kívül kell hagynia, a gyermek részére szükséges jelentősebb értékű vagyontárgyak értékelésénél pedig messzemenő méltányosságot kell alkalmaznia [Csjt. 28. §, 31. § (5) bek. 10. sz. Irányelv 7. p].

BH1982. 242. II. A volt közös lakás tekintetében kötött egyezség sértheti a fél méltányos érdekét, ha a bíróság nem tisztázza, hogy a gyermekes szülő milyen indokok alapján mond le elhelyezési igény nélkül annak további használatáról [Csjt. 31. § (6) bek., Pp. 148. § (2) bek., 1/1971. (II. 8.) Korm. sz. r. 125. §, PK 391. sz.].

BH1981. 450. Az ingatlanra vonatkozó közös tulajdon megszüntetésének szabályait abban az esetben is alkalmazni kell, ha a megszüntetésre a házastársi közös vagyon megosztásának keretében kerül sor [Ptk. 148. §, Csjt. 31. §, 10. sz. Irányelv.]

BH1981. 408. A házastárs különvagyonának az a szaporulata, amely az ezzel összefüggésben felhasznált különvagyon pótlásán felül jelentkezik, a házastársak közös vagyonához tartozik [Csjt. 27., 28., 31. §. 10. sz. irányelv 4. pont].

BH1981. 231. A házastársi vagyonközösség megszüntetése iránti igény a házassági életközösség megszűnése esetén a házassági kötelék fennállása alatt is érvényesíthető [Csjt. 31. § (2) bek.].

BH1981. 190. A házastársi közös vagyon olyan megosztása, amellyel az egyik házastárs a másik volt házastárs nyaraló ingatlan illetőségét magához váltja, a nyaraló ingatlan többi társtulajdonosának érdekét nem érinti, attól teljesen független, ezért az ő perbenállásukra ilyen esetben nincsen szükség [Csjt. 31. §, Ptk. 148. §, PK 10. sz.].

BH1981. 146. A házastársi közös vagyon megosztása során az ingatlan közös tulajdonának megszüntetésére kötött szerződés feltűnő értékaránytalanság címén történt megtámadásánál az érvénytelenség következményeinek alkalmazása [Csjt. 31. §, Ptk. 201. § (2) bek., 237. §]

BH1981. 63. A házastársak közös tulajdonban álló közös lakásnak további használata során vizsgálni kell, hogy nem alakítható-e ki műszakilag két olyan önálló lakás, amely lehetőséget adhat a közös tulajdonnak társasház tulajdona való átalakítására is [Csjt. 31. § (6) bek., Ptk. 144. §, Pk. 391. sz.]

BH1981. 62. Az a házastárs, akinek a másik házastárs különvagyona a birtokába került, de az életközösség megszűnésekor a különvagyon tárgyait bármilyen okból nem tudja kiadni, köteles az ezzel okozott kárt az általános felelősségi szabályok szerint a tulajdonodos házastársnak megtéríteni [Csjt. 31. § (3) bek., Ptk. 355. §].

BH1980. 475. A lakáshasználat módjának megváltoztatására akkor kerülhet sor, ha a használat alapjául szolgáló körülményekben olyan változás következik be, amelynek folytán fennálló helyzet valamelyik fél jogos érdekeit sértené [Ptk. 140. §, Csjt. 31. § (6) bek. PK 8. és 391. sz.]

BH1980. 474. I. Az a házastárs, aki a hiányzó különvagyona felett nem rendelkezett, a megtérítés alól mentesítő okok bizonyítására nem kötelezhető. II. A vagyonközösségi igények rendezése során törekedni kell arra, hogy a különvagyoni megtérítés igényével összefüggésben se jusson egyik házastárs sem méltánytalan vagyoni előnyhöz [Csjt. 31. § (2) bek., 10. sz. Irányelv 8. pont].

BH1980. 424. I. A házastársak volt közös lakásán fennálló közös tulajdon megszüntetése során a jogszerű bennlakó tulajdonostársat hozzájárulása nélkül a lakás elhagyására legfeljebb csak cserelakás felajánlása esetén lehet kötelezni Ptk. 140., 148. §) II. A bennlakás értékcsökkentő hatásának elbírálásánál a bíróságnak figyelembe kell vennie a volt házastársak közös lakásának használatánál irányadó szempontokat [Ptk. 140. § Csjt. 31. § (6) bek. PK 391. sz.]

BH1980. 94. A bíróság az ingatlannyilvántartásba be nem jegyzett, OTP beruházásban épült és az OTP által értékesített öröklakások, illetve tanácsi értékesítésű szövetkezeti lakások tekintetében a házastársi közös vagyont megoszthatja az ingatlannyilvántartásba történt bejegyzés előtt is. A perben megállapíthatja, hogy a tulajdonjog bejegyzése esetén a lakásnak a felek milyen arányban lesznek tulajdonosai. A bíróság a perben akként is dönthet, hogy a tulajdoni igény alapján az ingatlan csak az egyik házastársat illeti meg, a másik házastárs igényét pedig a vagyonközösséghez tartozó egyéb vagyonnal kell kiegyenlíteni [Csjt. 31. §, Ptk. 148. §].

BH1979. 268. Ha a házastársak volt közös lakása valamelyik házastárs kizárólagos tulajdona, akkor a lakáshasználat általában a tulajdonost illeti meg. Fontos családvédelmi érdekből azonban a bíróság a nem tulajdonos házastársat is feljogosíthatja a lakás megosztott vagy kizárólagos használatára. Ennek körében a mostohagyermek szükségleteit is megfelelően mérlegelni kell [Csjt. 31. § (6) bek., 62. § (1) bek., PK 391. sz.].

BH1979. 183. Kárpótlás megítélésére - egyéb feltételek esetén - akkor is sor kerülhet, ha a bíróság a résztulajdonos házastársat kötelezi a volt közös lakás elhagyására [Csjt. 31. § (6) bek., a Pk. 142. sz. §-sal módosított Pk. 391. sz.].

BH1978. 524. II. A házassági vagyonközösségi igények rendezésénél arra kell törekedni hogy egyik házastárs se jusson méltánytalan vagyoni előnyhöz [Csjt. 31. § (5) bek., 10. sz. Irányelv 7. pont].

BH1978. 429. II. A házastársak volt közös lakásának további használata során a családvédelmi érdek körébe tartozhat a már nagykorúságát elért, de még önálló lakással nem rendelkező gyermek lakásszükségletének biztosítása is [Csjt. 31. § (6) bek.].

BH1978. 250. Ha a lakás a volt házastársak közös tulajdona, a családvédelmi érdekekre tekintettel az egyik volt házastársat az egész lakás kizárólagos használatára is fel lehet jogosítani. A volt közös lakás használatának rendezése során nyomatékosan figyelembe kell venni a közös kiskorú gyermeknek az érdekét [Csjt. 31. § (6) bek., PK 391.].

BH1978. 249. I. Az adósságra fordított összeggel csökken annak a házastársnak a közös vagyoni illetősége, akinek a különadósságát a közös vagyonból fizették ki. Nincs helye az elszámolásnak akkor, ha a körülményekből alaposan következtethető, hogy a felek nem kívánták a közös vagyon javára történő megtérítését [Csjt. 31. § (2) bek., 10. sz. Irányelv 5. pont].

BH1978. 205. Ha a házastársak tulajdonában álló közös lakás akár terjedelme vagy beosztása, akár pedig a felek között fennálló rossz viszony miatt megosztva nem használható, a bíróság családvédelmi érdekből a lakás kizárólagos használatára az egyik házastársat is feljogosíthatja [Csjt. 31. § (6) bek., PK 391. sz.].

BH1978. 163. Ha az örökös a követelését az örökhagyó házastársi vagyonközösségi igényeként érvényesíti, a vagyonmérleg felállítása útján kell a tiszta vagyont meghatározni. A követelést a bíróságnak ilyenkor is valamennyi igény együttes számbavételével, tehát az együttes és végleges rendezésre törekedve kell elbírálnia [Ptk. 598. §, 607. § (1) bek., Csjt. 27. § (1) bek., 31. § (2) bek., Pp. 146. § (3) bek., 10. sz. Irányelv 9. pont].

BH1978. 26. I. A házassági életközösség megszakadásának időpontját szabadságvesztésre ítélt személy esetében a körülmények gondos mérlegelésével kell megállapítani [Csjt. 31. § (2) bek.]

BH1978. 26. II. A házastársi vagyoni viszonyok rendezése általában valamennyi igény együttes és végleges elbírálását feltételezi [Csjt. 31. § (2)-(3) bek., 10. sz. Irányelv 9. pont.].

BH1978. 24. I. A bíróság a házastársaknak a lakás használata tekintetében kötött egyezségét nem hagyhatja jóvá annak tisztázása nélkül, hogy miért mond le kárpótlás nélkül a gyermekét a jövőben egyedül nevelő fél a volt közös lakáson fennálló bérleti jogviszonyáról [Csjt. 18. § (1) bek., 31. § (6) bek., Pp. 148. § (2) bek.].

BH1977. 543. Az egyik házastárs szülei által mindkét házastárs részére történt ajándékozás esetében az ajándékozási szerződést az ajándékozó szülők gyermeke is - mint az időközben meghalt szülő örököse - megtámadhatja, ha a megtámadásnak megvannak a törvényben meghatározott feltételei. Ezt az igényt a házastársi közös vagyon megosztása iránt indított perben is érvényesíteni lehet. E vonatkozásban a bíróságot tájékoztatási kötelezettség terheli [Ptk. 210. §, 235. § (2) bek., Csjt. 31. §, Pp. 3. § (1) bek., 146. § (3) bek., 292. § (1) bek., 10. sz. Irányelv 9. pontja, PK 96. sz.].

BH1977. 494. A házastársak közös vagyonának megosztása kérdésében nem lehet dönteni a közös vagyon tárgyainak értékelése és vagyonmérleg felállítása nélkül. Ez alól nem ment fel a félnek olyan előadása sem, hogy a házastársak között csak egyes ingóságok tekintetében van vita. [Csjt. 31. §, 10. sz. Irányelv 9. pont].

BH1977. 379. I. Ha az ingatlan különvagyoni jellege vitás, a felperesnek a tulajdonjog megállapítására, illetőleg az ajándék visszakövetelésére irányuló kereseti kérelmét nem lehet valamennyi vagyonjogi igény együttes rendezése nélkül elbírálni (Csjt. 31. §, 10. sz. Irányelv 9. pont).

BH1977. 329. A volt házastársak közös tulajdonában álló házban levő lakás használatának rendezésénél a családvédelmi érdekeket figyelembe kell venni. Az a körülmény azonban, hogy a házastárs a házasság fennállása alatt helytelen magatartást tanúsított, sőt felelőtlen magatartásával ő idézte elő a házasság megromlását, egymagában nem jelenti azt, hogy az ingatlan közös használata is lehetetlenné válik, különösen nem akkor, ha az ingatlan használata megosztható [Csjt. 31. § (6) bek., PK 391. sz.].

BH1977. 282. A házastársi vagyonközösség megszüntetése iránt indult perben a vagyonmérleg összes tételét egységes egészként kell elbírálni, s ezért az egyes tételek tekintetében nincs részjogerő [Pp. 247. § (2) bek., 253. § (3) bek., Csjt. 31. §., 10. sz. Irányelv 9. pont].

BH1977. 106. A volt házastársak közös tulajdonában álló lakás használata kérdésében az összes körülmény gondos mérlegelésével kell dönteni. Nyomós családvédelmi érdekből az egyik tulajdonostárs is feljogosítható a lakás kizárólagos használatára. A döntésnél a felek között kialakult helyzetnek is jelentősége lehet [Csjt. 31. §, Ptk. 140-144. §, (6) bek., PK 8. és 391. sz.]

BH1977. 63. I. A házastársak (volt házastársak) lakáshasználatának rendezésénél a családvédelmi érdekeket akkor is figyelembe kell venni, ha a lakás a házastársak (volt házastársak) közös tulajdona. A bíróság az egyik felet akkor kötelezheti a lakás kiürítésére, ha a közös lakás akár terjedelme vagy beosztása miatt, akár pedig a felek között fennálló rossz viszony vagy más körülmény miatt megosztva nem használható [Csjt. 31. § (6) bek., Ptk. 140-144. §, PK 391. sz.].

BH1976. 451. Ha a házastársak az egyik házastárs hozzátartozójának ingatlanán házat emelnek, a ráépítéssel jogviszonyba kerülnek a telek tulajdonosával is. Ilyenkor két jogviszony keletkezik: az egyik a ráépítő házastársak és a telek tulajdonosa között, a másik pedig a házastársak között. Az egyik házastárs által ezzel kapcsolatban indított perben mindkét jogviszonyt el kell bírálni: először a házastársak és a ráépítők között keletkezett jogviszonyt, amelyre vonatkozóan a Ptk. 138. §-ában foglalt rendelkezések az irányadók, míg a házastársak jogviszonyára a Csjt-nek a házastársi vagyonközösségre vonatkozó 27-31. §-aiban foglalt rendelkezéseket kell alkalmazni (Csjt. 31. §, Ptk. 138. §, 147. §, 148. §, PK 1. sz.)

BH1976. 450. II. A vagyonközösségi igények rendelkezésénél arra kell törekedni, hogy egyik házastárs se jusson méltánytalan vagyoni előnyhöz (Csjt. 31. §).

BH1975. 413. A házastársak által OTP-kölcsön igénybevételével épített ház közös tulajdonának megszüntetésénél - abban az esetben, ha a bíróság az egyik házastársat (volt házastársat) feljogosítja a másik házastárs (volt házastárs) tulajdoni hányadának magáhozváltására - az ellenérték meghatározásánál a még fennálló kölcsöntartozás összegét megfelelően figyelembe kell venni. Ez a feleknek az OTP-vel szemben a kölcsönszerződés alapján fennálló kötelezettségét nem érinti [Ptk. 148. § (2) bek., 338. §, Csjt. 31. §].

BH1975. 369. A házassági életközösség fenntartásának anyagi juttatásoktól függővé tétele nem egyeztethető össze a házasság erkölcsi alapelveivel, de nem egyeztethető össze ezekkel az erkölcsi alapelvekkel és a házastársak között fennálló bizalmi viszonnyal az sem, ha az egyik házastárs a vagyoni kérdések méltányos rendezésére tett ígéretét nem tartja meg. Annak a házastársnak, aki emiatt a közös lakást elhagyja, kárpótlást lehet megítélni (Csjt. 31. §, 10. sz. Irányelv).

BH1975. 226. Az ingatlanra vonatkozó közös tulajdon megszüntetésének szabályait abban az esetben is alkalmazni kell, ha a megszüntetésre házastársi közös vagyon megosztása keretében kerül sor (Csjt. 31. §, Ptk. 148. §, PK 10. sz.).

BH1975. 124. A házassági vagyonközösség fennállása alatt történt beruházásokkal kapcsolatos megtérítési igények elbírálásánál az értékemelkedést is arányosan kell figyelembe venni [Csjt. 31. §, 5. és 10. számú Irányelv].

A házassági és a gyámhatósági eljárás szabályainak megállapítása

Csjté. 50. § (1) A vagyonközösségnek a házassági életközösség fennállása alatt való megszüntetésére (Csjt. 31. §) irányuló bírói eljárást a minisztertanács szabályozza.

(2) A gyámhatóságnak a Csjt. és a jelen törvényerejű rendelet végrehajtásával kapcsolatos eljárási szabályait, továbbá a házasságkötéssel kapcsolatos eljárás szabályait - ez utóbbit az igazságügyminiszterrel egyetértve - a belügyminiszter állapítja meg.

Csjté. 54. § (1)-(2)

(3) Az egyik házastársnak a Csjt. hatálybalépése előtt kötött visszterhes ügyletből eredő tartozásáért a közös vagyonból a Csjt. folytán reá eső illetőség erejéig egyszerű kezesként a másik házastárs is felel, kivéve ha a jogügylet az azt megkötő házastárs különvagyonára vonatkozott.

BH1981. 191. A Csjt. hatályba lépése előtt már megszűnt házasságon alapuló vagyonjogi igényekre az akkor hatályban volt jogot kell alkalmazni [1952. évi 23. tvr. (Csjt.) 54. §, 1946. évi XII. sz. tv.].

Vhr. 11. § A Csjt. 31. §-a (1) bekezdésének alkalmazására csak a Csjt. hatálybalépése után indult perekben kerülhet sor.

Vhr. 28. §

3. A házastársak lakáshasználatának rendezése

Csjt. 31/A. § (1) A házasulók a házasságkötés előtt, valamint a házastársak a házasság felbontása esetére rendezhetik a közös lakás további használatát, így megállapodhatnak abban is, hogy az egyik házastárs a lakást elhelyezési és térítési igény nélkül elhagyja. A megállapodást közokiratba vagy jogi képviselő által ellenjegyzett magánokiratba kell foglalni.

(2) A házasság felbontása esetén a bíróság csak a kiskorú gyermek lakáshasználati jogára figyelemmel rendezheti a lakás használatát a házastársak megállapodásától eltérően.

A házastársak lakáshasználatának a rendezésére vonatkozó szabályokat az 1986. évi IV. törvény tette a Csjt. részévé, de egyben - hasonlóan a házastársak (egyéb) vagyoni viszonyainak a rendezéséhez - alternatív módon.

Nevezetesen, a fenti jogszabályhely (1) bekezdésével megengedve, hogy a házasulók a házasság megkötése előtt, illetőleg a házastársak a házasság fennállása alatt szerződéssel rendezzék - házasság felbontása esetére - a házastársi közös lakás használatát, a Csjt. 31/B§-31/E. §-ig terjedő rendelkezések csak akkor és annyiban alkalmazandók, amennyiben attól a felek szerződésükben el nem térnek. Egyébként a bíróságot a szerződés köti.

A szerződési szabadságot és a szerződés kötőerejét a (2) bekezdés tulajdonképpen kifejezetten ki is mondja, de egyúttal a felek szerződési akaratát a kiskorú gyermekük érdeke védelmében korlátozza. Rögzíti, hogy a bíróságot a felek megállapodása köti a bontás esetére szóló rendezéskor, de (és csak) egyetlen esetben, a kiskorú gyermekük lakáshasználati jogára figyelemmel, a megállapodástól az eltérést is megengedi. Az eltérést nem lehet azonban úgy értelmezni, hogy a felek gyermekének a lakhatását feltétlenül a közös lakásban kellene biztosítani.

A Csjt. 31/B. § (2) bekezdése alapján általában és más állandó lakás hiányában fűződik csak a kiskorú gyermeknek méltányolható érdeke a házastársi közös lakás használatához.

A házassági vagyonjogi szerződéshez képest tehát a házastársi közös lakás használata tárgyában kötött szerződés tartalma - a Csjt. 77. §-ában foglaltaknak megfelelően, amely a szülők közös kötelezettségévé teszi kiskorú gyermekük (gyermekeik) lakhatásának a biztosítását - némileg kötött. A felek rendelkezési joga a Csjt. 1. § (2) bekezdésében foglaltaknak is megfelelően kiskorú gyermekük érdekét nem sértheti.

E tartalmi korlátozás - bár ezt itt a törvény nem írja elő - csak a felek közös kiskorú gyermekére, illetőleg az önálló bérlet bérlőjének, különvagyoni lakás tulajdonosának a kiskorú gyermeke javára vonatkozik. A gyermeknek ugyanis csak saját szülőjével szemben van jogosultsága a lakás használata biztosítására. Ezt a jogosultságot a gyermek érdekében sem lehet kiterjeszteni a nem szülő házastársra, akkor sem, ha házasságukra figyelemmel és ezalatt a gyermek lakhatását a nem szülő házastárs (járulékosan) lehetővé tette.

A törvény szövege tartalmi korlátozásként írja elő azt is, hogy a házastársi lakás használatát a szerződő felek a házasság felbontása esetére rendezhetik. A Legfelsőbb Bíróság azon iránymutatásából kiindulva, hogy a kötelék fennállása mellett, de az életközösséget már megszakítva sem kizárt a felek lakásának használatának rendezése, annak ellenére, hogy a törvény szerint bontás esetére dönt a bíróság [Csjt. 31/B. § (1)], ezt a feltételt nem lehet szó szerint értelmezni, hanem a szerződés a különélés idejére is szólhat. Bár e feltétel különféle felfogások szerinti értelmezésének nem sok jelentősége van, mert a Csjt. másutt nem zárja ki a különélésre vonatkozó megállapodás megkötését, legfeljebb az ilyen megállapodásra a Csjt. 31/A. § (1) bekezdésében írt alakszerűségek nem vonatkoznak.

Az alakszerűségi követelmények a Csjt. 31/A. § (1) bekezdése alá eső szerződéseknél azonosak a házassági vagyonjogi szerződésével.

Az ott kifejtettek vonatkoznak a szerződést kötő felek személyére és a szerződés közös akarattal történő módosítására, megszüntetésére is, illetőleg arra, hogy a törvény szövege csupán kiemeli a szerződés egyik lehetséges tartalmát, de ez nem azt jelenti, hogy erre korlátozza. [Korlátozást a felek egymás közötti viszonyában csak a (2) bekezdés tartalmaz.]

A szerződés hatályosulásához házasulandók esetén házasságkötés kell, házastársak esetén nyomban hatályosul. A hatálya azonban annyiban korlátozott, hogy csak a felek egymás közötti viszonyában hatályosulhat, harmadik személyre nem hat ki. (Például a bérbeadó nem kötelezhető arra, hogy a szerződés alapján a lakásban maradó nem bérlő volt házastárssal bérleti szerződést kössön.)

Kérdéses lehet, hogy mit kell házastársi közös lakásnak tekinteni, és mi a helyzet, ha azt a lakást, amelyre a szerződést kötötték, a felek elcserélték, átalakították.

Házastársi közös lakás az a lakás, amelyben a házastársak - jogcímtől függetlenül - együtt laknak (közös bérlet, önálló bérlet, közös tulajdon, különvagyon, haszonbérlet, egyikőjük vagy másikójuk haszonélvezeti joga, szívességi lakáshasználat). A szerződéssel való rendezésnek nem feltétele, hogy a házastársaknak a használata önálló jogcímű legyen. (Ennek hiányában azonban kiemelten figyelemmel kell lenni a személyi hatálynál kifejtettekre.)

Ami pedig annak a lakásnak az elcserélését, illetőleg jelentős átalakítását illeti, amelyre a felek a szerződést megkötötték, a többségi jogalkalmazói nézet inkább amellett foglal állást, hogy csere, jelentős átalakítást esetén a szerződés már nem irányadó, mert már másik lakásról van szó, mint amelyikre a szerződést megkötötték. (Más kérdés, ha a szerződés hatálya a szerződés rendelkezése folytán kiterjed a másik lakásra is.)

A szerződés semmis lehet a Ptk. 200. § (2) bekezdése és a Ptk. 217. §-a alapján. Megtámadásra a Ptk. 202. §-a alapján nincs mód, mert az uzsora nem családjogi fogalom. A Ptk. 201. § alkalmazása pedig csak lakáshasználati jog ellenérték tekintetében merülhet fel.

A megtámadási határidőnél kérdéses lehet, hogy az 1 év [Ptk. 236. § (1)] mikortól számít. A határidő számításának a kezdeténél az életközösség megszakítása látszik indokoltnak, abból kiindulva, hogy különben a megtámadás joga általában már az együttélés alatt megszűnne, holott a szerződés tipikusan a házasság felbontásának esetére szól.

A Csjt. 31. § (5) bekezdése alkalmazása sem teszi lehetővé a bíróság számára az érvényes szerződéstől való eltérést. Az érvényes szerződéstől eltérés egyetlen családjogi szempontból méltányolható indokát a Csjt. 31/A. § (2) bekezdése tartalmazza.

BH1997. 291. A volt házastársi lakás használatának módja

BH2003. 116. Az önálló bérlő a lakás használatát szabályozó egyezség megváltoztatását kérheti, ha azok a körülmények, amelyekre tekintettel volt házastársát a lakás kizárólagos használatára feljogosították, lényegesen megváltoztak, és a használat változatlan fenntartása lényeges jogos érdekét sérti. [Csjt. 31/B. § (3) bek., 31/A. § (1) bek., Ptk. 241. §, PK. 279. sz.].

BH1997. 291. A volt házastársi lakás használatának módját - a házasságkötés előtt létrejött szerződés esetén - elsősorban a szerződés határozza meg, s attól csak a kiskorú gyermek érdekeinek körültekintő vizsgálata alapján lehet eltérni [Csjt. 31/A. § (1) bek., 31/B. § (2) bek.].

Csjt. 31/B. § (1) Ha a lakásban a házastársak egyikőjük vagy mindkettőjük tulajdonjoga vagy bérleti joga alapján laknak, a házasság felbontása esetén - kérelemre - a bíróság dönt a lakás használata felől.

(2) A házastársak kiskorú gyermekének lakáshasználati jogát - életkörülményeinek megfelelően - általában a volt közös lakásban kell biztosítani, kivéve, ha más állandó lakása van.

(3) Ha a közös lakás valamelyik házastárs különvagyona vagy önálló bérlete, a lakáshasználati jog ezt a házastársat illeti meg. A bíróság a másik házastársat kivételesen, és csak abban az esetben jogosíthatja fel a lakás megosztott vagy kizárólagos használatára, ha a lakáshasználatra jogosult gyermek nála van elhelyezve. Szolgálati lakás esetében azonban a bérlőt a lakás elhagyására nem lehet kötelezni.

(4) A bíróság a házastársak közös tulajdonában vagy közös bérletében levő lakásának használatát megosztja, ha azt a lakás alapterülete, alaprajzi beosztása és helyiségeinek száma lehetővé teszi. Nem osztható meg a lakás használata, ha a házastárs korábbi magatartására figyelemmel a közös használat a másik házastárs vagy a kiskorú gyermek érdekeinek súlyos sérelmével jár.

(5) Ha a lakás használata nem osztható meg, a bíróság közös tulajdonban álló lakás esetében az egyik házastársat az egész lakás kizárólagos használatára jogosítja fel, illetve bérlakás esetében a bérlőtársi jogviszonyt megszünteti, és az egyik házastársat a lakás elhagyására kötelezi.

Ha a felek a házastársi közös lakás használatára érvényes szerződést nem kötöttek, vagy attól a lakáshasználatra jogosult kiskorú gyermek érdekében el kell térni, illetőleg a szerződés nem ment foganatba, kérelemre a házastársi közös lakás használatáról a házasság felbontása esetén a bíróság dönt.

Arról a Csjt. 31/A. §-hoz fűzött magyarázatnál már volt szó, hogy a szerződéstől való eltérés indoka szempontjából a lakáshasználatra jogosult gyermek érdekét miként kell értelmezni, és arról is, hogy kit lehet olyan kiskorú gyermeknek tekinteni, akinek érdekére figyelemmel a szerződéstől való eltérés lehetséges.

Az ott írtakat - a gyermeki érdek megítélését illetően - annyiban ki kell egészíteni, hogy ha valamelyik fél a szerződéstől eltérő rendezést kiskorú gyermek érdekére figyelemmel kér, először is azt kell vizsgálni, hogy az illető gyermek a házastársi közös lakás szempontjából lakáshasználatra jogosult gyermeknek tekintendő-e [Csjt. 31/B. § (2) bekezdésének és a Csjt. 77. § (1) bekezdésének összevetése], majd azt, hogy a tényleges helyzetben a házastársi közös lakásnak a szerződés szerinti rendezése sérti-e a gyermeknek az ő megfelelő lakhatása biztosításával kapcsolatos érdekét. Így például ha a szerződés különvagyoni ingatlan használatát a tulajdonosnak biztosítja, és onnan a nem tulajdonos házastárs az életközösség megszakítása után a közös kiskorú gyermekkel elköltözve élettársa önálló lakásában él a gyermekkel együtt, ahol a gyermek lakhatása megfelelően biztosított, önmagában az a körülmény, hogy e gyermek (egyébként) jogosult lenne a különvagyoni lakóingatlan használatára, a szerződéstől való eltérést még nem indokolja.

A Csjt. 31/B. § (2) bekezdésében írt életkörülményeinek megfelelően kitételt sem lehet úgy értelmezni, hogy a gyermek (vagy gyermekek) feltétlenül ugyanolyan módon lakjanak, mint szüleik életközösségük fennállása alatt, a házasság felbontása előtt.

Ha például a szerződés eredményeként olyan osztott használat jön létre, ami - az együttélés alatti használattól eltérően - a szülőknek külön-külön szobát biztosít, de a két testvér a külön-külön szoba helyett közös szobán kell osztozkodjék, ez még önmagában nem ok a szerződéstől való eltérésre. Miként a házasság felbontása általában mindkét fél vagyoni helyzetére, objektív körülményeire negatívan hat, ettől a gyermekeket sem lehet teljes egészében megkímélni. Érdekük csak a házasság felbontása után kialakult helyzet keretei között érvényesülhet, de ilyen módon érvényesülnie kell.

A gyermeki érdek érvényesülésével kapcsolatban ki kell emelni, hogy hivatalból nincs mód eltérni a felek szerződésétől. A bírói rendezés feltétele a szerződéstől való eltérés esetén is a felek (fél) erre irányuló kérelme. A gyermeki érdek hivatalból történő figyelembevétele csak akkor jöhet szóba, ha a lakáshasználat rendezése tárgya a pernek.

Ami a szerződés teljesítésének a hiányával kapcsolatos bírói rendezés lehetőségének feltételeit illeti, természetesen itt is irányadó, hogy csak kérelemre történhet. A bírói rendezés kereteit ilyenkor a Csjt. 31/A. § (1)-(2) bekezdésében foglaltak, vagyis a szerződés, illetőleg az attól eltérés kivételes lehetősége szabják meg. A bírói rendezés pedig - az érvényes szerződés mellett és a Csjt. 31/A. § (2) bekezdésében foglaltak felmerülésének a hiányában - a Ptk. 198. § (1) bekezdésére figyelemmel lehetséges.

Rátérve most már az érvényes szerződés hiányában a bíróság számára irányadó rendelkezésekre (amelyek a szerződéstől eltérő rendezés esetére csak a Csjt. 31/A. § (2) bekezdése szerint vonatkoznak, tehát az eltérés kereteit a gyermeki érdek határozza meg), hangsúlyozni kell, hogy a tulajdoni és bérlakások használatára a szabályozás egységes. A használat rendezésének mikéntjében pedig aszerint tesz különbséget a törvény, hogy a használat jogcíme közös, avagy csak egyik félé.

A jogcímmel kapcsolatban azonban mégis fontos rámutatni, hogy a bírói gyakorlat nemcsak a tulajdonjog és bérleti jog alapján használt házastársi közös lakások rendezésére lát lehetőséget, hanem a Csjt. szabályait kiterjesztve, az egyéb vagyoni értékű önálló jogcímen (közös vagy külön) használt lakások használatának a rendezésére is. (Például haszonélvezet, haszonbérlet, ha az lakásigény kielégítését szolgálja)

Eltérően a házastársi közös lakás használatának a bontás esetére szóló rendezésével kapcsolatos szerződéstől, az ún. járulékos jogcímen használt lakások használatának a Csjt. szabályain alapuló, bíróság általi rendezésére azonban nincs mód. A házastársak aktorátusát az ilyen lakásokra a bírói gyakorlat nem ismeri el. Ilyenkor a lakás használatával rendelkezni jogosult személy vagy szerv határozhatja meg a lakáshasználat további feltételeit, illetőleg a használatról ő rendelkezhet. E jogát az egyik vagy másik házasfélre nem engedményezheti.

A használati jogosultságnak (törvényen vagy szerződésen alapuló) az aktorátus szempontjából olyan ügydöntő jelentősége van, hogy a felek (vagy valamelyik fél) tulajdonjoga sem alapozza meg a használatról való rendelkezési jogot, ha a tulajdonos használati (birtokolás, hasznok szedése) jogát haszonélvezeti jog fennállása [a Ptk. 157. § (2) bekezdésén alapuló] korlátozza. Tehát - némileg a törvény szövegétől eltérően, de annak szellemében - a bírói gyakorlat szerint a házastársi közös lakás használatáról a házastársak egymás közötti viszonylatában való perbeli rendelkezési jogot a lakás használata feletti saját önálló (egyedüli vagy közös) rendelkezési jog adja meg.

Bár a haszonélvező e jogát másra nem ruházhatja át [Ptk. 159. § (2)], de annak gyakorlását - akár a tulajdonosnak (tulajdonosoknak) is - átengedheti. Ilyenkor a haszonélvező és a tulajdonos (tulajdonostársak) közötti szerződés tartalma dönti el, hogy az átengedett használati jogot a tulajdonos milyen feltétellel gyakorolhatja. Az ingyenesen átengedett gyakorlása a haszonélvezeti jogból eredő használati jognak viszont szívességi lakáshasználatnak minősül, amelynek megvonására a haszonélvező bármikor jogosult. Tehát az ingyenesen átengedett használatot (a haszonélvezőtől a tulajdonos javára) nem lehet a használat hasznosítás jogával való rendelkezésként értelmezni. Ezen az sem változtat, ha a haszonélvező a tulajdonosnak bizonyos karbantartási, korszerűsítési munkákra felhatalmazást ad.

Nem kizárt viszont a haszonélvező által a használat jogának ellenérték fejében átengedése. Ilyenkor már természetesen a házasfeleknek a használat egymás közötti rendezésére aktorátusa van a Csjt. 31/B. § (1) bekezdése alapján. A lakással rendelkezni jogosult részére az átengedett használatért nyújtott bármilyen ellenszolgáltatás visszterhessé teszi a házasfelek lakáshasználatát. Tehát lakáshasználatuk ilyenkor nem járulékos jellegű.

A használati jogosultságnak a házasfeleket (egyiket vagy mindkettőt) megillető önálló volta a fentiek szerint - lévén a bírói rendezés feltétele - olyan fontos tény, amelyet a perben okirattal kell bizonyítani már a keresetlevélhez csatoltan.

A bírói rendezés feltételeként szót kell arról is ejteni, hogy mi tekinthető a házastársak olyan önálló jogcímű lakásának, amelynek használatáról a Csjt. szabályai szerint lehet és kell határozni. A kérdés feltevése egyáltalán nem olyan indokolatlan, mint amilyennek látszik, hiszen gyakorta előfordul, hogy a házasfeleknek több (közös vagy különvagyonba tartozó) lakóingatlana, illetőleg bérlakása van, és csak valamelyikben laknak együtt, ám valamennyinek a rendezését a bontóperben kapcsolt pertárgyként kívánják érvényesíteni a házassági vagyonjogi igények rendezése nélkül. Erre azonban így - sem anyagi jogi, sem eljárásjogi szempontból - nincs lehetőség. A Csjt. IV. fejezetének 3. pontjában foglaltak [Csjt. 31/A-31/E. §] csak a házastársi közös lakás használatának a rendezésére vonatkoznak. A házassági vagyonjogi igények teljes körű rendezése nélkül olyan lakás, lakóingatlan használatával kapcsolatos vita, amely nem volt házastársi közös lakás, kapcsolt pertárgyként (Pp. 282. §, 292. §) nem érvényesíthető. Az persze más kérdés, hogy ha a felek az együttélés ideje alatt több önálló jogcímű lakást használtak (két lakás közös használata a gyakorlatban már előfordult). Ez esetben mindegyik lakás használatát a házastársi közös lakás használatára vonatkozó rendelkezések szerint kell és lehet rendezni. Az is más kérdés, hogy a házastársi lakás használatának a rendezésekor figyelemmel lehet (és adott esetben kell is) lenni a felek más, ám ugyanabban a helységben lévő lakóingatlanára, lakására is. (Például objektíve osztott használatra alkalmatlan közös lakásból azt a felet kell kiköltözésre kötelezni, akinek ugyanabban a helységben beköltözhető lakása, lakóingatlana van.) Ha viszont az együttélés alatt - bár volt a feleknek önálló lakása, de életvitelszerűen soha nem laktak együtt, annak ellenére, hogy ebben akadályoztatva nem voltak (ilyen is előfordult a gyakorlatban) tulajdonképpen nincsen házastársi közös lakás.

A nem lakás céljára szolgáló helyiségek (üzlet, műhely stb.) rendezésére sem vonatkoznak a Csjt. most tárgyalandó szabályai.

A Csjt. 31/B. § (1) bekezdése a rendezés feltételéül fogalmazza meg a házasság felbontását is. Tehát bontás nélkül különélő házastársak esetére - a Csjt. alapján - úgy tűnik, nincs lehetőség a házastársi lakáshasználat rendezésére. A bírói gyakorlat azonban ezt a feltételt sem értelmezi szigorúan. Ha valamelyik fél méltánylandó érdeke ezt szükségessé teszi, a kötelék fenntartása melletti különélés esetén is a Csjt. alapján rendezi a bíróság a házastársi közös lakás használatát. Van olyan álláspont is, hogy különélés esetén a használati jogvita érdemi eldöntése a Ptk. 7. §-a alapján kötelező.

Természetesen - miként már volt szó erről - a használat rendezésének előfeltétele a felek erre irányuló kérelme.

Az egyező akaratnyilvánítással történő bontás Csjt. 18. § (2) bekezdés a) pontja alá eső esetben azonban a házastársi közös lakás használatának bírói egyezséggel történő rendezése - mint a bontás feltétele - kötelező is.

A rendezés az ún. tényállásos bontóperekben is lehet a felek egyezsége. Az egyezség jóváhagyásánál [Pp. 148. § (2)] a bíróságnak a kiskorú gyermek érdekére fokozott figyelmet kell fordítania.

A gyermekelhelyezés és a lakáshasználat rendezése egymással olyan szorosan összefüggő kérdések, hogy csak egységesen bírálhatóak el. Így a gyermekelhelyezés kérdésének eldöntése, rendezettsége előtt a bíróság nincs abban a helyzetben, hogy a lakáshasználati egyezség jóváhagyásáról megalapozottan határozhasson.

Nem tekinti azonban a bírói gyakorlat - a felek rendelkezési elvéből kiindulva - a jóváhagyás elengedhetetlen feltételének a Csjt. egyéb, tehát a kiskorú gyermek érdekét nem érintő rendelkezéseit. Így például a használat megosztásának az objektív feltételei hiányában sem kizárt egy egyszoba, konyhás lakás használatának a megosztása, ha a felek lakáshelyzete másként nem oldható meg. Vagyis, az egyezség jóváhagyásánál a bíróságnak a kiskorú gyermek érdekére ügyelni kell. Ezenkívül arra is, hogy az egyezség harmadik személyre hozzájárulása nélkül kötelezettséget nem róhat, az ő jogát nem érinti (a lenti PK indokolást is beleértve).

Nem kizárt viszont nézetem szerint a megosztásra objektív okok miatt alkalmatlan közös bérletből valamelyik házastárs kiköltözésre kötelezése egyezségi rendezéssel és a jóváhagyó végzésben az önkormányzat kivételes elhelyezési kötelezettségét megállapítani. A jóváhagyó végzés ellen azonban az önkormányzatnak fellebbezési joga van [Pp. 233. § (1)], ezért az egyezséget és az azt jóváhagyó végzést a Pp. szabályainak megfelelően vele is közölni kell.

A bírói döntés feltételeinek keretei után [Csjt. 31/B. § (1)-(2), 31/A. §] az ítéleti rendezés módjára rátérve [Csjt. 31/B. § (2)-(6), 4/1987. (VI. 14.) IM rendelet 4. §] ki kell emelni, hogy a Legfelsőbb Bíróság lenti állásfoglalása értelmében a házastársi közös lakás használatával kapcsolatos jogvita eldöntése tekintetében a kereseti kérelem-ellenkérelem kötöttség eljárásjogi elve nem érvényesül. A bíróságnak a közös családi otthon használatával kapcsolatos döntésénél a családjogi érdekeket [Csjt. 31/B. § (2) bek. és az a tény, hogy önmagában a bontás a házastársi közös lakás használatának jogát nem szünteti meg] hivatalból kell figyelembe vennie. A lakáshasználat rendezése, a kereseti kérelem, ezen belül a módozat meghatározása a bíróság feladata.

Azt pedig már érintettük, hogy a rendezési mód attól függően alakul, hogy a lakást a felek csak az egyik fél jogcímén, avagy közös jogcímen használják-e.

A jogcím közös vagy csak az egyik felet illető volta azonban nem mindig egyértelmű.

Tulajdoni lakás esetén egyoldalú a használat jogcíme, ha a lakás a Csjt. szabályai szerint valamelyik fél különvagyona. Közös a jogcím, ha a lakás a Csjt. szabályai szerint közös tulajdon (akár fele-fele, akár más arányban).

Problémát okoz a gyakorlatban az elhatárolás, ha az ingatlan-nyilvántartás adatai a felek előadásaitól nemcsak hogy eltérnek, hanem az eltérésre nincs is egyező ténybeli előadás. Tehát nem állapítható meg a Csjt. szabályai szerinti mely vagyonhoz tartozás, mert a felek a tényeket illetően eltérően nyilatkoznak. (Ha egyező az eltérésre a ténybeli előadás, akkor a bírói gyakorlat általában az eltérést veszi figyelembe, és annak megfelelő tények alapján szabályozza a használatot. Például ha az ingatlan-nyilvántartásba csak az egyik fél van ugyan tulajdonosként bejegyezve, de egyezően adják elő a felek, hogy a lakást a házasságkötést megelőző élettársi kapcsolatuk alatt visszterhesen, közös keresményük felhasználásával szerezték, a lakás az ingatlan-nyilvántartási adatoktól függetlenül házastársi közös vagyonnak tekintendő.)

Ha nincs egyező ténybeli előadás az eltérésre, akkor általában meg kell kívánni a tulajdoni viszonyok rendezésére irányuló per megindítását, avagy a tulajdoni viszonyoknak az adott perbeli eldöntését. (Például ha az egyik fél tulajdonaként bejegyzett, házasság alatt szerzett lakóingatlanra a tulajdonosként bejegyzett fél teljes egészében a saját örökségéből való szerzést állít, míg a másik fél a tulajdonos különvagyoni állítását csak részben ismeri el, egyebekben közös vagy saját különvagyoni szerzést is állít.)

A közös vagy különvagyonba tartozás a használat rendezésének előkérdése tulajdoni lakásnál. Ha azonban a különvagyonra hivatkozó fél a másik fél tagadása mellett sem indítja meg az előkérdés tisztázásához szükséges pert (illetőleg a tulajdon kérdését az adott perben nem peresíti), akkor a házasság alatti szerzésre a közös vagyont vélelmezve kell a használatot rendezni. A házasságot megelőzően szerzett lakóingatlan tekintetében viszont az ingatlan-nyilvántartási adatokkal szemben - a kötést megelőző élettársi kapcsolat kivételével, amelyet az állító fél tartozik az azt tagadó féllel szemben a Pp. 164. §-ában foglaltaknak megfelelően bizonyítani - az eltérésre hivatkozó félen van a bizonyítási, előzetes rendezési teher.

Bérlakásoknál az elhatárolás szempontjából fontos, hogy a Csjt.-ben használt önálló bérlet fogalma a lakásjogi rendelkezések alá eső önálló bérlet fogalmánál tágabb. A Csjt. szabályozása némileg eltér (a bérlet keletkezésekor irányadó) lakásügyi rendelkezésektől. Ez az eltérés a jogalkalmazás szempontjából problémát nem okoz olyan értelemben, hogy a családjogi rendelkezések csak a felek egymás közötti viszonyában alkalmazhatóak, míg külső viszonylatban a lakásügyi rendelkezések az irányadóak. Az 1993. évi LXXVIII. törvény a családjogi szempontból önálló vagy közös bérlet elhatárolását tulajdonképpen nemigen érinti. Az 1993. évi LXXVIII. törvény hatálybalépése előtt létrejött lakásbérleti szerződés esetén az önálló bérlet mint a Csjt. 31/B. § (3) bekezdésében meghatározott sajátságos családjogi fogalom, a házastársak egymás közti viszonylatában változatlanul alkalmazandó jogi kategória, függetlenül attól, hogy a házastársak a külső jogviszonyban bérlőtársak-e. Ez bizonyos nézetek szerint vonatkozik az 1993. évi LXXVIII. törvény hatálybalépése után létrejött lakásbérleti jogviszonyra is, ha a bérlőtárs jogviszonya a házasságkötés után keletkezett (1993. évi LXXVIII. törvény 4. §). Más nézetek szerint viszont az 1993. évi LXXVIII. törvény hatálybalépése után keletkezett bérleti jogviszonyokra az önálló bérlet sajátságos családjogi fogalomkénti fenntartása indokolatlan. Az 1994. január 1-je után létrejött lakásbérletek esetében a házastársak belső jogviszonyában is a bérleti szerződés tartalma dönti el, hogy a lakás csak az egyikük bérleménye, avagy közös bérlet. Megszűnt ugyanis az az ok, amely miatt az önálló bérletnek sajátságos családjogi kategóriaként fenntartása indokolt volna. Az 1993. évi LXXVIII. törvény alapján a házastárs a bérlő házastárs akaratától függetlenül ipso iure nem válik bérlőtárssá (Kőrös András: A házastársi lakáshasználat újraszabályzásának lehetőségei a lakástörvényre tekintettel, Magyar Jog 1994/6.).

A Csjt. egyébként az önálló bérlet fogalmát nem határozza meg, de a jogalkalmazói gyakorlat azt kialakította. Eszerint a házastársi közös lakás használatának a rendezésekor önálló bérletnek kell tekinteni az irányadó lakásügyi szabályokon kívül azt a lakást is, amelyre a házastárs a házasság megkötése előtt egyedül szerzett bérleti jogot; ezen felül azt a lakást is, amelyet a házasság fennállása alatt, de kizárólag egyikőjük személyéhez kapcsolódóan szereztek meg, illetőleg csak az egyiküknek nyújtott vagyoni juttatásként.

Nem önálló bérlet viszont a munkaviszonyra tekintettel, ún. bérlőkijelöléssel az együttélés alatt kapott lakás. A bérleti jog megszerzései körülményeit egyébként kell értékelni.

Nem önálló bérlet az önálló bérlet elcserélése után szerzett lakás sem, különösen, ha a feleknek arra közös ráfordítása is volt.

A közös bérlet meghatározása értelemszerűen úgy történik, hogy ha a bérlakás nem esik a korábban részletezett önálló bérlet (lakásügyi + családjogi értelemben vett) fogalma alá, akkor közös bérletnek minősül.

Közös tulajdonnál és közös bérletnél a fő szabály a használat megosztása [Csjt. 31/B. § (4)].

Ennek azonban objektív és szubjektív feltételei egyaránt vannak.

Az objektív feltételek - Csjt. 31/B. § (4) bekezdésének első fordulata - lényegében a lakás adottságaihoz (alapterület, beosztás, helyiségek, lakószobák száma stb.) igazodnak. Ezért a döntéshez általában szükséges a lakás műszaki adatainak pontos megállapítása és a méretarányos alaprajz.

A lakás adottságai értékelésekor a bíróságnak a realitásból kell kiindulnia. Abból, hogy az elhelyezési kötelezettség csak kivételes lehetőség, és a lakáshasználat rendezésekor nem egy ideális helyzet elérése a cél, hanem arra kell törekedni, hogy ha van lakáshasználatra jogosult gyermek, a közös kiskorú gyermek lakáshasználati jogának az ő életkörülményeinek megfelelő biztosítása mellett [Csjt. 31/B. § (2)] biztosítsa mindkét (volt) házastársnak a lakáshasználathoz fűződő jogát is. Így például két lakószoba esetén az egyik lakószobának a fürdőszobán át való megközelíthetősége önmagában csak akkor akadálya a megosztásnak, ha a WC a fürdőszobában van.

Vizsgálni kell a megosztásra alkalmatlan beosztás esetén az átalakítás lehetőségét, és ha - engedélyezett vagy engedélyt nem kívánó - átalakítással a lakás megoszthatóvá tehető, így kell dönteni. Ez még arra az esetre is irányadó, ha valamelyik fél korábbi magatartása az elkülönülés nélküli osztott használatot egyébként aggályossá tenné. A megfelelő elkülönüléssel a családvédelmi érdekek és a tulajdonosi (bérlői) érdekek összehangolhatóak.

Ha a lakás közös tulajdon, a használati mód szabályozásánál a Csjt. szabályain kívül a Ptk. szabályai (Ptk. 140. §) is irányadóak. Volt házastársak esetén a lenti első PK-ban írt eltérési lehetőség a tulajdoni arány és a birtokolás, használat tekintetében mint a dologhoz fűződő törvényes érdek a családvédelmi érdekekből adott. A közös kiskorú gyermek megfelelő elhelyezése a törvény, a Csjt. által kiemelt jelentőségű törvényes érdek.

A Csjt. 31/B. § (2) bekezdése alkalmazása azonban nagykorú gyermekek érdekében nem kaphat helyt, és nem vezethet a tulajdonos házastárs tulajdonosi érdekeinek indokolatlan csorbításához.

A megosztás során lehetőleg minél teljesebb elkülönülésre kell törekedni. Így, ha a lakás adottságai, illetőleg a felek viszonya ezt indokolja, vizsgálni kell a műszaki megosztás (leválasztás) lehetőségét, illetőleg a társasházzá alakítás lehetőségét is.

A megosztás akadályának szubjektív okait a Csjt. 31/B. § (4) bekezdésének második mondata határozza meg.

Az ott írt súlyos érdeksérelem (mint a tárgyi feltételek szempontjából egyébként megosztható lakás megosztását kizáró körülmény) sajátságos családjogi kategória, és nem azonos a lakásügyi felróhatósággal. Általánosságban tulajdonképpen nem lehet a súlyos érdeksérelem fogalmát meghatározni. Az adott tényállás dönti el, hogy a házastárs (korábbi) magatartására figyelemmel a közös használat a másik házastárs avagy a nála elhelyezett, lakáshasználatra jogosult kiskorú gyermek érdekeinek súlyos sérelmével jár-e.

Tehát a vizsgálódásnál az adott ügy összes releváns körülményét feltárva kell eljárni. Megfelelő jelentőséget kell tulajdonítani annak, hogy mintegy minősített érdeksérelmet kíván meg a törvény a bérlőtársi, illetőleg a tulajdonostársi joghoz fűződő használati jogosultságtól való megfosztáshoz. Ugyanakkor a vizsgálódás a súlyos érdeksérelem elszenvedőit tekintve kétirányú: akár a házastársnak, akár a lakáshasználatra jogosult kiskorú gyermeknek (az osztott használat melletti) súlyos érdeksérelme a használati jogosultság megvonásával jár. A súlyos érdeksérelem megítélésénél nem lehet figyelmen kívül hagyni az erre hivatkozó házastárs magatartását sem.

Jelentősége van azonban az esetek egy részében a mérlegeléskor a korábbi szónak is. Ha például csak a házasság megromlása során, eseti jelleggel tanúsított az egyik házastárs kifogásolható, elítélendő magatartást, de ez a korábbi életvitelére nem volt jellemző, a szubjektív oszthatatlanság esete nem áll fenn. Tipikus példája ennek, amikor a házastársi hűséget megsértő és válni kívánó feleséget egy vagy két alkalommal a férj nem súlyosan tettleg bántalmazza, ám egyébként ez a tettlegesség reá egyáltalán nem volt jellemző.

Ha viszont az eseti tettlegesség igen súlyos volt, az elkövetés körülményei felháborítóak, ez is alap lehet a szubjektív oszthatatlanság megállapítására.

Az életvitel egészére jellemző tettleges, agresszív, durva magatartás akkor is, ha az italozó, durva, az egész családot rettegésben tartó magatartást az illető fél folyamatosan csak a házasság felbontása után tanúsította, a szubjektív oszthatatlanságot megvalósítja. Ilyenkor tehát a korábbi szónak nem lehet a magatartás értékelését kizáró jelentőséget tulajdonítani.

A kölcsönösen összeférhetetlen, durva magatartás következményeit - objektíve megosztható lakásnál - nem lehet csupán az egyik félre hárítani.

Ha viszont az osztott használat fenntartása a felek rossz viszonya, megrendült egészségi állapota miatt mindkettejükre nézve méltánytalan volna, az elkülönült lakhatásuk biztosítását kell a per során elősegíteni.

Ha a házasfelek kölcsönösen összeférhetetlen, agresszív, durva magatartása olyan lakásban valósul meg, amelyik az osztott használatra adottságai miatt nem alkalmas, ez nem a magatartás összeférhetetlensége, hanem elsősorban az objektív oszthatatlanság miatt vezet valamelyik fél bérlőtársi jogviszonya megszüntetéséhez, használati joga megszüntetéséhez. Ilyenkor nem a magatartásnak, hanem egyéb tényezőknek van jelentősége annak a kérdésnek az eldöntésekor, hogy melyik félnek fűződik méltányolhatóbb érdeke a házastársi közös lakás használatához.

Természetesen - ahogyan arról már volt szó - a súlyos érdeksérelem a lakáshasználatra jogosult kiskorú gyermeket érintően is a megosztást kizáró tényező. Az azonban, hogy ez önállóan, tehát azon házastárs súlyos érdeksérelme nélkül merüljön fel, akinél a gyermek elhelyezést nyert, nem jellemző a gyakorlatban. Mégis fel kell hívni arra a figyelmet, hogy a kiskorú gyermek érdekét a lakáshasználat bíróság általi rendezésekor hivatalból kell figyelembe venni.

Ha a megosztás objektív vagy szubjektív feltételei a közös jogcímen használt lakás esetében hiányoznak, tulajdoni lakásnál az egész lakás kizárólagos használatára a bíróság az egyik házastársat jogosítja fel. Bérlakás esetén pedig a bérlőtársi jogviszonyt megszünteti, és az egyik házastársat a lakás elhagyására kötelezi [Csjt. 31/B. § (5)].

Annak a kérdésnek az eldöntésekor, hogy ilyenkor melyik fél maradjon a lakásban, mindenekelőtt az számít, hogy van-e a feleknek kiskorú gyermeke, és a gyermek (gyermekek) melyikőjüknél nyert elhelyezést.

A gyermek mindenek fölötti érdekét [Csjt. 1. § (2)] a Csjt. akként is érvényre juttatja, hogy a házastársi közös lakáson a gyermeknek (életkörülményeinek megfelelő) lakáshasználatot biztosít, kivéve, ha más állandó lakása van [Csjt. 31/B. § (2)].

A gyermek lakáshasználati jogosultsága olyan értelemben járulékos jellegű, hogy nem saját maga részére szerez használati jogosultságot, hanem a fentiekből is kitűnően a szülője által, akinél elhelyezést nyert. (A kiskorú gyermek lakáshasználati jogosultsága jellegével kapcsolatban most kifejtettek értelemszerűen arra az esetre is vonatkoznak, ha különvagyoni, önálló bérletű lakás kizárólagos használatára a bíróság a nem tulajdonos, nem bérlő házastársat jogosítja fel, akinél a gyermek elhelyezést nyert.)

Tehát az adottságainál fogva oszthatatlan közös lakás (tulajdoni vagy bérlakás) kizárólagos használatára azt a felet kell feljogosítani, akinél a közös kiskorú gyermek elhelyezést nyert, illetőleg amelyik tulajdonostársnak vele élő kiskorú gyermeke van (akkor is, ha nem közös).

Ez alól csak akkor van kivétel, ha a közös kiskorú gyermeknek másutt van megfelelő lakása. A törvény más állandó lakás szövegezését úgy kell érteni, hogy életvitelszerű, folyamatos lakhatása a gyermeknek másutt megfelelően biztosított. A kiskorú gyermek lakáshasználatát a közös lakáson ugyanis életkörülményeinek megfelelően kell biztosítani, és ez a kitétel azt is jelenti, hogy adott esetben az életkörülményei már nem teszik szükségessé a volt házastársi közös lakáson a lakhatása biztosítását.

Ha nincs közös kiskorú, illetőleg lakáshasználatra jogosult kiskorú gyermek, a szubjektív feltételek hiányában értelemszerűen a Csjt. 31/B. § (4) bekezdésének második fordulata szerinti magatartást tanúsító fél használati, bérlőtársi jogát kell megszüntetni, és őt kell a lakás elhagyására kötelezni, mégpedig - eltérő szerződés hiányában - saját elhelyezési kötelezettség kimondásával.

Ha viszont az objektív feltételek hiányoznak, az eset összes körülményének a mérlegelésével kell állást foglalni abban a kérdésben, hogy melyik fél maradjon a házastársi közös lakásban. Az összes körülmény mérlegelésekor objektív szempontok (pl. egészségi állapot, életkor, vagyoni helyzet stb.) és szubjektív szempontok (magatartás, de ide nem értve a súlyos érdeksérelmet, mert ez a magatartás szubjektív okból teszi lehetetlenné a megosztott használatot) egyaránt jelentőséggel bírhatnak.

A házassági vagyonjogi igények figyelembevétele - különösen együttes elbírálás esetén - szintén fontos lehet. Pl. ha a feleknek nyaralója, üdülőingatlana van, az arányos természetbeni megosztás kívánalma is szempont lehet annak eldöntésekor, hogy melyik házasfél használhassa a házastársi közös lakást.

Az objektív feltételek hiánya miatt lakáselhagyásra kötelezett (volt) bérlőtárs elhelyezéséről, ha a lakás az önkormányzat tulajdona, az 1993. évi LXXVIII. törvény 31. § (3) bekezdése alapján az önkormányzat gondoskodik.

Arról nincs jogszabályi rendelkezés, hogy ha a házastársi közös lakás nem önkormányzati bérlakás volt (hanem más tulajdona, vagy a felek közös tulajdona), a lakáselhagyásra kötelezett házasfél elhelyezésre tarthat-e, és kitől tarthat igényt.

A kizárólagos használatra feljogosított házastárs azonban a Csjt. 31/C. §-a alapján lakáshasználati jog ellenérték fizetésére, és tulajdon esetén többlethasználati díj fizetésére is köteles. Ilyen szabályzás mellett nem lenne indoka a lakásban bentmaradó házasfelet még a távozó házasfél elhelyezésére is kötelezni. Ráadásul sem a Csjt., sem a Ptk. nem tartalmaz olyan rendelkezést, amelyből az elhelyezési kötelezettség levezethető volna. Így - eltérő megállapodás hiányában - a lakás elhagyására kötelezett házasfél az 1993. évi LXXVIII. törvény 31. § (3) bekezdése alá eső kivételtől eltekintve elhelyezésre nem tarthat igényt.

A különvagyonnál és az önálló bérletnél a fő szabály az, hogy a bérlőt, a tulajdonost illeti a kizárólagos használat [Csjt. 31/B. § (3)], függetlenül a házasélet megromlásának folyamata során feltártaktól, a felek magatartásától és minden egyéb körülménytől.

Kivétel ez alól csak a közös kiskorú gyermek lakáshasználati jogának a biztosítása érdekében van [Csjt. 31/B. § (3)]. A bíróság a másik házastársat kivételesen és csak abban az esetben jogosíthatja fel a lakás megosztott vagy kizárólagos használatára, ha a lakáshasználatra jogosult gyermek nála van elhelyezve.

A törvény szövegének értelmezéséből egyértelmű, hogy a közös gyermeknek a nem bérlő, a nem tulajdonos szülőnél való elhelyezése nem automatikusan jár az illető szülő (osztott vagy kizárólagos) lakáshasználatra való feljogosításával, hanem a Csjt. 31/B. § (2) bekezdése alá eső esetekben. Tehát csak akkor, ha a közös kiskorú gyermeknek az őt gondozó szülő életkörülményeivel összefüggésben a gyermek megfelelő lakhatása csak a házastársi közös lakás használatával biztosítható. (Ez általában így van.)

Nem alapozza meg a törvényben foglalt kivételes eset fennállását, ha a gondozó szülőnek ugyanabban a helységben a gyermek megfelelő lakhatását biztosító, beköltözhető lakása van, ha élettársának önálló lakása van, és már huzamosabb ideje ott laknak, stb.

Arról már volt szó, hogy lakáshasználatra jogosult kiskorú gyermeknek melyik gyermeket kell tekinteni, illetőleg, hogy a gyermeknek csak saját szüleivel szemben van jogosultsága arra, hogy a házastársi közös lakásban az elhelyezését az életkörülményeinek megfelelően biztosítsák.

Tehát a tulajdonos, önálló bérlő lakásának használatára csak a közös kiskorú gyermek (vagy a tulajdonos, bérlő gyermeke, de ez csak elméleti felvetés) nála történő elhelyezése esetén lehet a másik szülőt feljogosítani. Az, hogy a nem bérlőtárs, nem tulajdonos szülő saját háztartásában a tulajdonossal, bérlővel nem közös kiskorú gyermeket nevel, a tulajdonos, önálló bérlő lakásának a megosztott vagy kizárólagos használatára nem jogosítja fel. (Közös tulajdon, közös bérlet esetén bármelyik szülőnek a másik szülővel nem közös gyermeke is a tulajdonostárs, bérlőtárs gyermeke.)

Nagykorú közös gyermek lakhatásának a biztosítása sem jogosítja fel a nem tulajdonos, nem bérlőtárs házastársat a tulajdonos, bérlő lakásának a megosztott (netán kizárólagos) használatára.

Ami pedig azt illeti, hogy a kivétel alkalmazása esetén osztott vagy kizárólagos használatra lehet-e, kell-e a nem tulajdonos, nem bérlőtárs házastársat feljogosítani, az oszthatóság objektív és szubjektív feltételeinél kifejtettek értelemszerűen irányadóak. Vagyis elsősorban arra kell törekedni, hogy a közös lakás használatát a bíróság megossza. Ha viszont a megosztásnak objektív vagy szubjektív feltételei (netán mindkettő) hiányoznak (és a feltételek értelmezésénél az esetleges súlyos gyermeki érdeksérelemnek kiemelt jelentősége van), akkor a közös kiskorú gyermeket gondviselő szülőt kizárólagos használat illeti.

A lakásból kiköltözésre kötelezett tulajdonos, bérlő elhelyezési jogosultságára lényegében ugyanaz vonatkozik, mint amit a közös jogcímű lakásból kiköltözésre kötelezett házastárs esetén rögzítettünk, azzal a módosítással, hogy a tulajdonos (önálló bérlő) használati díjat követelhet.

Mindaz, amit a használat közös vagy egyedüli jogcíméhez fűz a törvény, a tulajdoni és bérlakásoknál a rendezés módozatait illetően megfelelően irányadóak az egyéb önálló jogcímű (egyedüli vagy kizárólagos) használatú lakásokra is.

A rendezés módját illetően ki kell emelni, amiről már az egyezségek jóváhagyásánál is volt szó, hogy a házastársak közös lakása használatával kapcsolatos döntésnél a rendezés módját a bíróság a bérbeadó jogait is szem előtt tartva határozza meg.

A döntésnél a bíróságnak a családvédelmi érdekeket az egyéb - tulajdonosi, haszonélvezői, bérlői - érdekekkel összhangban kell érvényre juttatnia, kiemelten kezelve a lakáshasználatra jogosult kiskorú gyermek érdekét. Ennek keretében a lakás műszaki megosztásához, a nem bérlőtárs, nem bérlő kizárólagos használatra való feljogosításához a bérbeadó hozzájárulása is szükséges.

Ha pedig a fenti összhang a jogszabály adta keretek között nem biztosítható, mert nincs a rendezésnek olyan módja, amely az említett érdekek jelentős sérelme nélkül kivitelezhető volna, nincs akadálya a lakáshasználatra irányuló kereset-viszontkereset elutasításának. Az ilyen elutasító ítélet azonban nem képez ítélt dolgot. A felek - a körülmények változása esetén, ha a megváltozott feltételek mellett már van mód jogszerű, ésszerű és méltányos megoldásra - nincsenek elzárva a használat rendezése iránti újabb per megindításától.

Önmagában a házasság felbontása a lakáshasználati jogát a házastársnak még nem szünteti meg. Mindaddig, amíg a felek megállapodása vagy a bíróság döntése a lakáshasználatot nem rendezte, a házastársat birtokvédelem illeti, mégpedig mind közös jogcímű használat esetén, mind a másik házastárs önálló jogcímű használata esetén is, és egészen a jogerős ítélet végrehajtásáig.

A lakáshasználat rendezésének a jogkövetkezményeit összefoglalva, a jogkövetkezmények szempontjából viszonylag egyszerű esetek, amikor a bíróság a nem tulajdonostárs, nem bérlőtárs házastársat a tulajdonos vagy önálló bérlő lakásának az elhagyására kötelezi, illetőleg a bérlőtársi jogviszonyt megszünteti, és a lakáselhagyásra kötelezett házastárs a közös bérletből elköltözik.

Ezzel, illetőleg a lakáshasználati jog ellenértékének a megítélésével (amelyet bővebben a Csjt. 31/C. §-nál elemzünk majd) a jogviszony rendezése végleg lezárul.

[A lakás kiürítésére irányuló kérelemnek helyt adó jogerős ítélet ellen perújításnak a Pp. 260. § (4) bekezdése alapján sincs helye.]

Az egyéb rendezési módozatoknál azonban nem ez a helyzet. A jogviszony rendezése a lakáshasználat rendezésével még nem zárul le véglegesen. Így például a lakás használatától megfosztott tulajdonostárs többlethasználati díjra, a tulajdonos pedig használati díjra tarthat igényt.

A birtokolás, a tényleges használat jogcímének átadása (megvonása), a másik fél részére biztosítása ugyanis nem jelenti a tulajdonjogból eredő egyéb jogosítványok megszűnését. A Ptk. 99. §-a - a dologgal járó terhek és a másra át nem hárítható kár viselésének a kötelezettsége mellett - a tulajdonost a dologból folyó hasznok szedésére is feljogosítja. A lakásból távozó házastárs használati jogának a megszűnése, a hasznokban való részesedése, illetőleg azok arányán nem változtat. Ezért elköltözését követően a lakásban maradó házastárstól a kizárólagos, illetőleg a tulajdoni hányadot meghaladó használatáért pénzbeni ellenértéket (használati díj, többlethasználati díj) követelhet. Ezt az igényt az sem zárja ki, hogy a lakáshasználati jog ellenérték reá eső részét felvette. A használati díjra való ilyen jogosultság mellett (többek között) a vagyoni egyenértékűség szempontja is áll, a lakáshasználati jog ellenértéke ugyanis a közös vagyon megosztásánál megfelelően elszámolható.

A többlethasználati díjjal kapcsolatos ítélkezési gyakorlat meglehetősen terjedelmes. Néhány tipikus példából ízelítő:

- Többlethasználati díj nemcsak akkor jár, ha a házastársat a bíróság kötelezte a lakás elhagyására, hanem akkor is, ha a bentmaradó összeférhetetlen magatartása miatt kényszerült a másik házastárs eltávozni, avagy a közös használatot a bentmaradó más módon akadályozta meg (pl. kizárta, ez a tipikus eset). A kezdő időpont a használat megakadályozásának az ideje.

- Nem jár többlethasználati díj annak a házastársnak, aki önként, a másik magatartására visszavezethető kényszerítő körülmények nélkül költözött el, és ráadásul az ingatlan terheit sem viseli. Ilyen esetben az utólagos zárcserének sincs a többlethasználati díjat megalapozó jelentősége.

- Nem jár többlethasználati díj a ténylegesen nem használt, ám lezárt, ezáltal birtokban tartott helyiségek tekintetében.

- A többlethasználati díj összegének a meghatározásakor a lakáshasználatra jogosult kiskorú gyermek lakhatásának biztosítását - ami a Csjt. 77. § (1) bekezdése szerint mind a két szülőnek kötelezettsége - így kell értékelni. Megjegyzendő, hogy ez kis alapterületű és szobaszámú, pl. egyszoba-komfortos lakásnál a használati díj iránti igény elutasításához is vezethet.

- Ugyanez vonatkozik a nagykorú, de tartósan beteg gyermek lakhatásának a biztosítására is.

- A többlethasználati díj fizetésének a kötelezettsége független attól, hogy a tulajdonostárs az ingatlant maga használja, vagy más módon történő hasznosítással akadályozza meg a másik tulajdonostárs használatát.

A használati díj, többlethasználati díj mértékének meghatározásakor a bíróság általában szakértői véleményből (az adott ingatlan kérdéses részének a szabad piacon elérhető használati díja) indul ki, és ennek keretein belül érvényesíti az ügy egyedi és a használati díjra kiható jellegzetességeit.

Azokban az esetekben, amikor a házastársi közös lakás használatának a rendezése nem jár együtt a felek közötti jogviszony végleges lezárásával (tehát azt kivéve, amikor a bíróság a nem tulajdonost, illetőleg a nem bérlő házastársat kiköltözésre kötelezi, továbbá a bérlőtársi jogviszonyt megszüntetve kötelezi az illető házastársat kiköltözésre, a bérlőtársi jogviszonyt lakáscserével szünteti meg) lehetőség van ún. újrarendezésre.

Ezt részletezi a Legfelsőbb Bíróság lenti polgári kollégiumi állásfoglalása, amelyik a rendezés jogkövetkezményeivel egyébként is részletesen foglalkozik. Az állásfoglalásnak az újrarendezésre vonatkozó lényege tulajdonképpen a Ptk. 241. §-ának mintegy analóg alkalmazása. Nevezetesen az alap rendezés a felek között tartós jogviszonyt hozna létre, ha az eredeti rendezést a rendezés alapjául szolgáló körülményekben utóbb olyan lényeges változások következnek be, amelyek mellett az eredetileg célszerűnek és helyesnek látszó megoldás már sérti az okszerű lakáshasználat követelményeit, illetőleg már nem felel meg valamelyik fél lényeges, jogos érdekeinek, a korábbi jogerős ítélet nem lehet akadálya - a megváltozott körülményekhez igazított - és a Legfelsőbb Bíróság PK 8. számú állásfoglalásában foglalt szempontok szerinti utóbbi eltérő rendezésnek. (Arra azonban természetesen nincs lehetőség, hogy a lakás kiürítésére kötelezett nem tulajdonos, nem bérlő volt házastárs az újrarendezést igényelje.)

A használat rendezésének az alapjául szolgáló körülményekben bekövetkezett változás lehet például a lakáshasználatra jogosult kiskorú gyermeknek a másik félnél történő elhelyezése.

Kivételesen az újrarendezés keretében arra is lehetőség van, hogy az addig megosztott használt lakás elhagyására kötelezze a bíróság az egyik volt házastársat.

Ha az alap rendezést követően az egyik fél magatartása olyan irányba változik negatívan, amelyre figyelemmel az osztott használat fenntartása családvédelmi érdekeket sért, akkor az utóbbi magatartások, amelyek eredetileg (ha akkor fennálltak volna) akadályozták volna a használat megosztását (szubjektív oszthatatlanság), lehetőséget adnak az ilyen magatartást tanúsító fél lakáselhagyásra kötelezésére.

Egészen kivételesen az életvitelszerű használat hiánya, illetőleg az a tény, hogy a korábban osztott használatra feljogosított volt házastársnak a lakáshasználatra nincs szüksége - a másik félnek viszont méltányolható érdeke fűződik a teljes használathoz -, szintén eredményezheti a korábbi osztott használatra feljogosítás megvonását tulajdoni lakásnál is.

Az újrarendezésnél nem hagyható figyelmen kívül, hogy a peres felek volt házastársi közös lakásának a használatáról van szó, ezért a Csjt.-nek a lakáshasználatra vonatkozó szabályai is az újrarendezés során megfelelően alkalmazandóak. Így például, ha a korábban osztott használatra feljogosított volt házastárs bérlőtársi jogát a bíróság az újrarendezés során azért szünteti meg, mert a lakást önként, végleges jelleggel, a visszatérés szándéka nélkül elhagyta, a bérlőtársi jogviszony megszüntetése mellett az illető félnek a Csjt. 31/D. § megfelelő alkalmazásával lakáshasználati jog ellenérték jár.

PK 8. szám A tulajdonostársak egyet nem értése a közös tulajdonban álló dolog birtoklása és használata (hasznosítása) kérdésében

PK 279. szám A házasság felbontását követően az egyik volt házastárs különvagyonában vagy közös tulajdonában levő ingatlannak (lakásnak) a másik volt házastárs által történő használata

PK 298. szám A házastársak közös lakásának használatával kapcsolatos jogvita

PK 299. szám A volt közös lakás elhagyására kötelezett házastárs elhelyezési igénye

BH1979. 268. A lakáshasználat, ha a házastársak volt közös lakása valamelyik házastárs kizárólagos tulajdona

BH1980. 207. A házastársak közös tulajdonában levő ingatlan használatának a tulajdoni hányadoktól eltérő rendezése

BH1981. 63. A házastársak közös tulajdonban álló közös lakásának további használata

BH1982. 242. A volt közös lakás tekintetében kötött egyezség

BH1988. 275. A lakásból távozó házastárs igénye a lakáshasználati jog ellenértékének reá eső részére

BH1989. 357. A különvagyonhoz tartozó volt közös lakás használatának megosztása

BH1989. 358. A lakáshasználat megosztását elrendelő ítélet meghozatala után indított újabb perben a bérlőtársi jogviszony megszüntetésénél és a lakáshasználati jog ellenértékének elbírálásánál irányadó szempontok

BH1989. 403. A lakáshasználati jog ellenértékére vonatkozó rendelkezések alkalmazásának kizártsága a járulékos jellegű lakáshasználat esetén

BH1989. 483. A lakáshasználat megosztása után a lakásból eltávozott házastársnak a lakáshasználati jog ellenértékére vonatkozó joga

BH1991. 66. A lakás, amelyre a házastársak a házasság fennállása alatt, de kizárólag az egyikük személyéhez kapcsolódóan szereztek bérleti jogot

BH1991. 317. A volt házastársi közös lakás jogi sorsának rendezése esetén, az önálló bérlet fogalmának meghatározásánál irányadó szempontok

BH1991. 351. "Közös" vagy "önálló" bérlet?

BH1991. 470. Birtokvédelem a volt házastársi közös lakás osztott használatát elrendelő jogerős ítélet végrehajtásáig

BH1992. 101. A közös tulajdon megszüntetésénél, illetve a volt házastársi lakáshasználat újraszabályozásánál irányadó szempontok

BH1992. 102. A volt házastársak közös tulajdonában álló öröklakás használatánál, illetve a használati díj megállapításánál irányadó szempontok

BH1992. 237. Volt házastársak közös tulajdonában levő ingatlan használati díjának megállapításánál irányadó szempontok

BH1992. 252. A volt házastársak tervezett egyezségkötésének irányadó tájékoztatási kötelezettség

BH1992. 313. Volt házastársak között a többlethasználati díj megállapításánál irányadó szempontok

BH1992. 320. Házastársak szívességi lakáshasználata

BH1992. 321. Döntés a volt közös lakás használatának kérdésében

BH1992. 399. A házastársak közös tulajdonában levő lakás megosztásánál illetve használatának rendezésénél irányadó szempontok

BH1992. 634. A házastársak lakáshasználati joga a lakáshasználat bontóperi rendeződéséig

BH1992. 764. A gyermek joga a közös lakásban elhelyezésnek az életkörülményeinek megfelelő biztosításához

BH1993. 171. A volt házastársi közös lakás használatának rendezése

BH1993. 360. A volt házastársi lakás használatának rendezésénél irányadó szempontok, különös tekintettel a felek egymással szemben tanúsított magatartásának összefüggéseire

BH1993. 429. A műszaki adottságai folytán megosztottan nem használható, közös tulajdonban álló volt házastársi közös lakás használatának és a közös tulajdon megszüntetési módjainak szempontjai

BH1993. 738. A volt házastársi lakás használatának rendezésénél irányadó szempontok

BH1994. 81. A lakás használatával való önkéntes felhagyás

BH1994. 138. Volt házastársi közös lakás osztott használatának elrendelésénél figyelembe veendő szempontok

BH1994. 183. Közös tulajdonban álló ingatlan használati módjának rendezése volt házastársak esetén

BH1994. 246. Volt házastársak közös tulajdonát képező ingatlan használati módjának szabályozásánál irányadó szempontok

BH1994. 247. A volt házastársak közös tulajdonában álló ingatlanok eltérő arányú használata esetén a használati díj megállapításánál irányadó szempontok

BH1994. 368. A volt házastársak közös tulajdonában álló ingatlan használati módjának szabályozásánál a családjogi és a polgári jogi szabályok alkalmazásának összefüggései

BH1994. 412. Közös tulajdonban lévő volt házastársi közös lakás használatának rendezésénél irányadó szempontok

BH1994. 600. A lakáshasználati jog megvonásánál irányadó szempontok

BH1997. 75. A harmadik személy haszonélvezeti joga és a volt házastársaknak a lakáshasználat rendezése és a használati díj iránti igénye

BH1997. 291. A volt házastársi lakás használatának módja

BH1998. 479. Döntés a házastársi közös lakás használatáról, ha arra harmadik személynek haszonélvezeti joga van

(6) A bíróság - a házastársak egyikének kérelmére - a bérlőtársi jogviszonyt akkor is megszüntetheti, ha a közös lakást két másik lakásra el lehet cserélni, és a lakáscsere folytán mindkét házastárs megfelelő lakáshoz jut. Ilyen esetben a bíróság meghatározza, hogy melyik lakásba, melyik volt házastárs költözzék. Ilyen kérelemnek akkor is helye van, ha a bíróság a lakás használatáról már egyéb módon döntött. A 18. § (3) bekezdését ilyen kérelemre nem kell alkalmazni.

A jogszabályhely a bérlőtársi jogviszony megszüntetésének azt a különleges esetét tartalmazza, amikor az osztott használat objektív és szubjektív feltételeinek a fennállása mellett is - a felek együvé tartozása minden vonatkozásban történő végleges felszámolása érdekében - lehetőség van a bérlőtársi jogviszony megszüntetésére.

Nevezetesen, ha a közös bérleményű házastársi közös lakást két másik lakásra el lehet cserélni, és a lakáscsere folytán mindkét házastárs megfelelő lakáshoz jut.

Azt, hogy melyik lakásba melyik házastárs költözzék, a bíróság határozza meg. A bérlőtársi jogviszony lakáscserével történő megszüntetése elrendeléséhez nem szükséges a felek egyetértése. Azt a bíróság bármelyik fél kérelmére, és a másik fél ellenzése dacára is elrendelheti, ha a feltételek egyébként fennállanak. E feltételeket pedig nemcsak a Csjt. most elemzett rendelkezése tartalmazza, hanem a 4/1987. (VI. 14.) IM rendelet 4. §-a is. Eszerint a bíróság a Csjt. 31/B. § (6) bekezdése alá eső rendelkezésének feltétele, hogy a cserelakást felajánló személy a per tárgyalásán szóban, vagy pedig teljes bizonyító erejű okiratban a csereszerződés lényeges feltételeire kiterjedő nyilatkozatot tegyen, és a jogerős határozat meghozatalát követő 30 napon belül a szerződés megkötését vállalja [4/1987. (VI. 14.) IM rendelet 4. § (1)].

A bérlőtársi jogviszony cserelakással való megszüntetésére újrarendezési perben is sor kerülhet [Csjt. 31/B. § (6)]. Miként pedig arra a Csjt. 18. § (3) bekezdéséhez fűzött elemzésnél kitértünk, az ilyen újrarendezési kérelemre a Csjt. 18. § (3) bekezdésében írt korlátok nem vonatkoznak. A felek együvé tartozásának végleges felszámolásához, ahhoz, hogy ha a bíróság a házasságukat már felbontotta, a lehető legnagyobb mértékben elkülönülhessenek, és mindkét fél számára megfelelő módon új életre rendezkedhessenek be, olyan lényeges érdek fűződik, hogy ez az érdek nemcsak eleve kimeríti az újrarendezésnek a lenti PK-ban kifejtett feltételeit, de az egyezséghez kötöttség kétéves megszigorított feloldását is indokolja.

Megjegyzendő, hogy a törvény szövege szerint két másik megfelelő lakás kell a bérlőtársi jogviszony lakáscserével történő megszüntetéséhez, ám a számszerűséget a jogalkalmazás során szigorúan értelmezni nem lehet. Gyakran valamelyik fél szülője ajánlja fel a saját lakását a nem hozzátartozó volt házasfél számára az elvált házastársak együvé tartozásának a felszámolása érdekében, úgy, hogy ők maguk a gyermekükhöz költöznek. Ha a felajánlott lakás a nem hozzátartozó volt házasfél számára megfelelő, és a 4/1987. (VI. 14.) IM rendelet 4. §-ában írt feltételek is fennállanak, a bérlőtársi jogviszony ilyen módon is megszüntethető.

A törvény nem határozza meg, hogy a másik lakás mikor megfelelő, hanem a jogalkalmazó belátására bízza. Ebben a körben nyilván jelentősége kell, hogy legyen nemcsak annak, hogy milyen a felek házastársi (elcserélendő) közös lakása, hanem kiemelten annak is, hogy az együvé tartozás felszámolása, az elkülönülés mindkét féltől áldozatot kíván. Így egyikőjük sem ragaszkodhat a közös bérlet minden, vagy akárcsak egyik előnyéhez sem (pl. üdülőövezet, nagy alapterület, összkomfort stb.). Figyelemmel kell lenni a családvédelmi szempontokra, és különösen a lakáshasználatra jogosult kiskorú gyermek érdekére. Így nyilván a nagyobb vagy előnyösebb lakást - a Csjt. 77. § (1) bekezdésében foglaltaknak megfelelően - a lakáshasználatra jogosult kiskorú gyermeket saját háztartásában nevelő, gondviselő fél számára kell juttatni. Ám a kiskorú gyermek megfelelő lakáshasználatának a biztosítása csak a szülei életkörülményeihez mérten honorálható. Bár arra kell törekedni, hogy a házasság, a család felbomlása a kiskorú gyermek érdekét minél kevésbé sújtsa, de a házasság felbomlásával járó hátrányos vagyoni hatásoktól sem lehet a gyermeket teljesen megóvni. Például, ha egy 2 + fél szobás lakás egy másfél szobás és egy 1 szobás lakás biztosításával kettécserélhető, adott esetben nem vezethet a kereset elutasításához csupán az, hogy a kiskorú gyermekeket gondozó szülő a gyermekek elhelyezését a másfél szobás lakásban a korábbinál csak szűkösebben tudja megoldani.

Ügyelni kell arra, hogy ha a lakáscseréhez harmadik személy hozzájárulása szükséges (bérbeadó, bérlőkijelölésre jogosult, eltartó stb.), ez a hozzájárulás a lakáscserének nélkülözhetetlen feltétele (1993. évi LXXVIII. törvény 29. §).

PK 279. szám A házasság felbontását követően az egyik volt házastárs különvagyonában vagy közös tulajdonában levő ingatlannak (lakásnak) a másik volt házastárs által történő használata

EBH1999. 23. Az egyik házastárs önálló bérleti jogából eredő többletjogosultságot - a méltányossági szabály alkalmazásával - a lakásért kapott térítés felhasználásával vásárolt ingatlannal kapcsolatos vagyoni igény rendezésénél is érvényre kell juttatni. [Csjt. 27. §, 28. § (1) bek., 31. § (5) bek., 31/B. § (1)-(3) bek., 31/C. § (2)-(3) bek., 1/1971. (II. 8.) Korm. rendelet 47. § (2)-(3) bek.]

BH2004. 468. Házastársak lakáshasználatának rendezése során - ha az ingatlan-nyilvántartás szerint kizárólagos tulajdonosként bejegyzett fél saját nyilatkozatával elismeri, hogy az életközösség alatt az ingatlanra közös tulajdont keletkeztető ráfordítások történtek - a tulajdoni per lefolytatásának hiányában a közös lakás használatáról való döntésnél a közös vagyon vélelme érvényesül [1952. évi IV. tv. 27. § (1) bek., 31/B. § (3) és (4) bek.].

BH2003. 116. Az önálló bérlő a lakás használatát szabályozó egyezség megváltoztatását kérheti, ha azok a körülmények, amelyekre tekintettel volt házastársát a lakás kizárólagos használatára feljogosították, lényegesen megváltoztak, és a használat változatlan fenntartása lényeges jogos érdekét sérti. [Csjt. 31/B. § (3) bek., 31/A. § (1) bek., Ptk. 241. §, PK. 279. sz.].

BH2002. 313. A házastársak közös tulajdonában álló, az osztott használatra objektíve alkalmas lakás használatának rendezése során a szubjektív oszthatatlanságot a házastársak korábbi magatartásának kölcsönös értékelésével kell vizsgálni [Csjt. 31/B. § (4) bek.].

BH2002. 270. A házastársak lakáshasználatának rendezése során a lakásbérleti jogviszony létrejöttére és tartalmára a keletkezésekori, a rendezésre pedig az ítélet meghozatalakori jogszabályok irányadóak [Csjt. 31/B. § (3) bek., 31/C. § (3) bek., 31/D. §, 35/1956. (IX. 30.) MT r. 39. § (3) bek., 40. § (1) bek., 15/1957. (III. 7.) Korm. r. 93. §].

BH2002. 61. A másik házastárs különvagyoni lakásából a visszatérés szándéka nélkül eltávozott házastárs is igényt tarthat lakáshasználati joga ellenértékére, ha távozása házastársa durva, agresszív magatartásának eredménye volt. [Csjt. 31/C. § (1)-(3) bek., 31/B. §].

BH2001. 478. II. Ha nem bizonyított, hogy az életközösség megszűnésekor kétségkívül meglevő vagyontárgy melyik házastárs birtokában maradt, azt a vagyonmérlegből ki kell hagyni [Csjt. 31/B. § (4) bek., Pp. 164. §]

BH2000. 492. A volt házastársi közös lakással kapcsolatos tulajdoni igényt a használattal kapcsolatos vitát megelőzően kell elbírálni [Csjt. 27. § (1) bek., 28. § (1) bek., 31/B. §, 31/C. §, Ptk. 137. § (3) bek., PK 7. sz., PK 279. sz.].

BH2000. 450. Különvagyoni ingatlanban levő volt házastársi közös lakás osztott használatának elrendelésénél irányadó körülmények [Csjt. 31/B. § (2) és (3) bek.].

BH2000. 107. Családjogi kapcsolaton alapuló bérlőtársi jogviszony megszüntetésével, a lakás osztott használatával összefüggő kérdések [Csjt. 31/B. § (4) és (6) bek., 1993. évi LXXVIII. tv. (Ltv.) 30. § (1) bek. c) pont].

BH1999. 257. A végleges különválást követően, a házasság felbontásával kapcsolatos viták hevében elkövetett egyetlen és jelentősebb sérülést sem okozó tettlegesség általában nem vezethet a lakás szubjektív oszthatatlanságának a megállapítására. A szubjektív oszthatatlanságot ugyanis a bíróságnak a házastársak korábbi magatartásának a kölcsönös értékelésével kell vizsgálnia [Csjt. 31/B. § (4) bek.].

BH1999. 170. I. Nincs perjogi akadálya annak, hogy a közös tulajdonú ingatlan használatának a rendezésére irányuló igényüket a házasfelek - vita esetén - a házastársi közös lakás használatának a rendezésére irányuló kereseti vagy viszontkereseti kérelemmel együtt vagy e nélkül is házassági bontóperben érvényesítsék [Pp. 292. § (1) bek., Csjt. 31/B. §].

BH1999. 71. Lakás osztott használatának elrendelése esetén a gyermekek nagykorúságának értékelése [Csjt. 31/B. § (4) bek.].

BH1998. 84. A méltányossági szabály alkalmazása az egyik házastárs önálló bérletét képező lakásért kapott térítés felhasználásával vásárolt ingatlannal kapcsolatos vagyoni igény rendezésénél [Csjt. 28. § (1) bek. a) pont, 31. § (5) bek., 31/B. § (1)-(3) bek., 31/C. § (2)-(3) bek., 1/1971. (II. 8.) Korm. r. 47. § (2)-(3) bek.].

BH1997. 536. Volt házastársak közös tulajdonában álló ingatlanban lévő közös lakás használatával kapcsolatos kérdések rendezése [Csjt. 31/B. § (1), (2), (4) és (5) bek., 31/D. §, Ptk. 140. § (1) bek.].

BH1997. 338. A volt házastársak közös tulajdonának meg szüntetése során a házasságkötés után létrejött megállapodás figyelembevétele és a használati díj iránti igény elbírálása [Csjt. 27. § (3) bek., 31/B. § (4)-(S) bek., Ptk. 4. § (4) bek., 148. § (2) bek., 582. § (3) bek., PK 76. sz. V. p.].

BH1997. 291. A volt házastársi lakás használatának módját - a házasságkötés előtt létrejött szerződés esetén - elsősorban a szerződés határozza meg, s attól csak a kiskorú gyermek érdekeinek körültekintő vizsgálata alapján lehet eltérni [Csjt. 31/A. § (1) bek., 31/B. § (2) bek.].

BH1997. 75. A harmadik személy haszonélvezeti joga kizárja a volt házastársaknak a lakáshasználat rendezése és a használati díj iránti igényét [Csjt. 31/B. § (4) bek., Ptk. 141. §, 157. § (1) és (2) bek., 159. § (2) bek.].

BH1997. 30. II. Az osztott lakáshasználat szubjektív és objektív feltételeinek vizsgálata [Csjt. 31/B. § (4) és (5) bek.].

BH1996. 597. II. Ez azonban a lakáshasználati jog ellenértékének a jogutód részére való megítélését nem zárja ki, mert a lakáshasználati jog ellenértékének megítélése a használat rendezésének része, ahhoz elválaszthatatlanul hozzátartozik, ezért a fellebbezési eljárásban csupán azt lehetett vizsgálni, hogy a lakáshasználatot jogerősen elbíráló határozattal egy időben a felperest terhelte-e ellenérték-fizetési kötelezettség, és annak mértéke megfelelt-e a jogszabályi rendelkezéseknek [Csjt. 31/B. § (1) és (3) bek., 31/C. §, Ptk. 673. § (1)-(2) bek.].

BH1996. 427. II. A házastársi lakáshasználati jog megszüntetésénél irányadó szempontok [Csjt. 31/B. § (3)-(4) bek., 31/C. § (1) bek.].

BH1996. 320. A házastársak részére nyújtott szülői ajándék és a közös tulajdonú lakáshasználat tárgyában való döntés a közös tulajdon megszüntetése során [Csjt. 27. § (1) bek., 28. § (1) bek. b) p., 31/B. § (4) bek., 31/D. §, Ptk. 148. § (3) bek., PK 281. sz.].

BH1996. 97. II. Az életközösség megszűnésétől eltelt hosszú időnek - az egyik fél elköltözése esetén - jelentősége van a használatra vonatkozó megállapodás megítélésénél [Csjt. 31/B. § (4) bek., Ptk. 216. § (1) bek.].

BH1995. 716. A házasság felbontásával kapcsolatban a házastársak lakáshasználatának rendezése körében az önálló bérlet fogalmának meghatározása [Csjt. 31/B. § (1) bek.].

BH1995. 576. A közös tulajdonban álló, volt házastársi közös lakás használatának megosztásáról a lakás adottságaiból kiindulva a felek méltányos érdekeit és a családvédelmi érdekeket figyelembe véve kell dönteni [Csjt. 31/B. § (4) bek.].

BH1995. 469. A bíróság a lakáshasználati jog ellenértékének összegét akkor vonhatja a házastársi közös vagyon elszámolása körébe, ha a lakás egyik házastárs javára való kizárólagos használatáról és a lakáshasználati jog másik házastársat megillető ellenértékéről a közös vagyon megosztásával egyidejűleg határoz [Csjt. 31/B. § (4) bek., 31/C. § (1), (3)-(5) bek.].

BH1995. 348. I. A volt házastársi lakás tárgyi és alanyimegoszthatóságával kapcsolatos körülmények értékelése [Csjt. 31/B. § (3)-(4) bek.].

BH1995. 35. Agresszív, kritikátlan magatartás miatt a volt házastársi közös lakás osztott használatának mellőzése [Csjt. 31/B. § (4) bek.].

BH1994. 663. A feltűnő aránytalanság megítélése a családjogi és vagyonjogi kötelezettségek vegyülése esetén [Ptk. 201. § (2) bek., Csjt. 31/B. § (2) bek., 31/C. § (3) bek.].

BH1994. 600. I. A lakáshasználati jog megvonásánál irányadó szempontok [Csjt. 31/B. § (4) és (5) bek.].

BH1994. 542. Közös tulajdonban levő volt házastársi közös lakás osztott használatának mellőzése családvédelmi okból [Csjt. 31/B. § (4)-(5) bek., 31/D. §, 31/E. §, 1/1971. (II. 8.) ÉVM r. 90. § (2) bek. a) p.].

BH1994. 480. Volt házastársak közös tulajdonát képező ingatlanra vonatkozóan a közös tulajdon megszüntetésénél irányadó szempontok [Ptk. 148. §, Csjt. 31/B. § (4) bek., PK 10., 11. sz.].

BH1994. 412. I. Közös tulajdonban lévő volt házastársi közös lakás használatának rendezésénél irányadó szempontok [Csjt. 31/B. § (4) bek., 31/D. §., Ptk. 140. § (1) bek.]

BH1994. 369. A tényállás-felderítési kötelezettség alakulása a házassági perben a lakáshasználattal kapcsolatos kérdések eldöntésénél [Csjt. 31/B. § (4) bek., 31/C. § (2) bek.].

BH1994. 368. A volt házastársak közös tulajdonában álló ingatlan használati módjának szabályozásánál a családjogi és a polgári jogi szabályok alkalmazásának összefüggései [Csjt. 31/B. § (4) bek., 31. § (5) bek., Ptk. 140. § (1) bek., 241. §, PK 8. sz.].

BH1994. 246. Volt házastársak közös tulajdonát képező ingatlan használati módjának szabályozásánál irányadó szempontok [Ptk. 140. §, Csjt. 31/B. §, PK 8. sz.).

BH1994. 183. Közös tulajdonban álló ingatlan használati módjának rendezése volt házastársak esetén [Ptk. 140. §, Csjt. 31/B. § (4) bek. 77. § (1) bek., PK 8. sz.]

BH1994. 138. Volt házastársi közös lakás osztott használatának elrendelésénél figyelembe veendő szempontok [Csjt. 31/B. § (4) bek.].

BH1994. 137. A különvagyoni ingatlannal kapcsolatos jognyilatkozatok megítélése [Csjt. 28. § (1) bek., 31. § (2) bek., (5) bek., 31/B. § (3) bek., Csjté. 8. § (1) bek., Ptk. 207. § (2) bek., Pp. 275/A. § (2) bek.].

BH1993. 738. A volt házastársi lakás használatának rendezésénél irányadó szempontok [Csjt. 31/B. §].

BH1993. 429. 429 A műszaki adottságai folytán megosztottan nem használható, közös tulajdonban álló volt házastársi közös lakás használatának és a közöstulajdon megszüntetési módjainak szempontjai [Csjt. 31/B §].

BH1993. 360. A volt házastársi lakás használatának rendezésénél irányadó szempontok, különös tekintettel a felek egymással szemben tanúsított magatartásának összefüggéseire [Csjt. 31/B. § (4) bek.].

BH1993. 171. A volt házastársi közös lakás használatának rendezésénél jelentőséget kell tulajdonítani annak a körülménynek, hogy a felek az egyik házastárs munkaviszonyára tekintettel jutottak a lakáshoz [Csjt. 31/B. §, 31/C. §].

BH1992. 764. A gyermeknek csak saját szüleivel szemben van jogosultsága arra, hogy a közös lakásban az elhelyezését az életkörülményeinek megfelelően biztosítsák [Csjt. 31/B. § (2) és (3) bek., 31/C. § (3) bek.].

BH1992. 466. A volt házastársi közös lakás rendezésére irányuló tervezett bírói egyezséggel kapcsolatos tájékoztatási kötelezettség szempontjai [Csjt. 31/B. § (3) bek., 31/C. § (3) bek., Pp. 3. §, 148. § (2) bek., 1/1971. (II. 18.) Korm. r. 15. §, 118. § (2) bek., 120. § (1) bek. d) pont, 1/1971. (II. 8.) ÉVM r. 28. § b) pont].

BH1992. 399. A házastársak közös tulajdonában levő lakás megosztásánál illetve használatának rendezésénél irányadó szempontok [Csjt. 31/B. § (4) bek.].

BH1992. 322. A visszatérés szándéka nélkül távozó házastárs csak kivételesen és csak bérlakás esetében igényelheti a lakáshasználati jog ellenértékét [Csjt. 31/B. §, 31/C. §, 31/D. §].

BH1992. 321. A volt közös lakás használatának kérdésében a döntéshez általában szükséges a lakás műszaki adatainak pontos megállapítása és a méretarányos alaprajz beszerzése [Csjt. 31/B. § (4) bek.].

BH1992. 320. Házastársak szívességi lakáshasználata esetén annak megvonására nem a házastársak egyike, hanem az azt biztosító személy jogosult [Csjt. 31/B. § (1) bek., Ptk. 328. §, 329. §].

BH1991. 351. A volt házastársi közös lakás használatának rendezésénél azt, hogy a lakás közös vagy önálló bérlet-e, - nem a lakásrendelet, hanem a Családjogi Törvény rendelkezései alapján kell elbírálni [Csjt. 31/B. § (3) bek., 31/C. § (1) és (3) bek., 1/1971. (II. 8.) Korm. r. 47. §].

BH1991. 317. A volt házastársi közös lakás jogi sorsának rendezése esetén, az önálló bérlet fogalmának meghatározásánál irányadó szempontok [Csjt. 31/B. § (3) bek., 31/C. § (3) bek., 1/1971. (II. 8.) Korm. r. 47. §, 118. § (2) bek., 120. § (1) bek. d) pont, 2/1971. (II. 8.) Korm. r. 4. § (1) bek.].

BH1991. 192. A gyermekek elhelyezése és a lakáshasználat rendezése egymással szorosan összefüggő olyan kérdések, amelyek általában csak egységesen bírálhatók el [Csjt. 31/B. § (3) bek.].

BH1991. 66. Önálló bérletnek lehet tekinteni azt a lakást, amelyre a házastársak a házasság fennállása alatt ugyan, de kizárólag az egyikük személyéhez kapcsolódóan szereztek bérleti jogot [Csjt. 31/B. §, 31/D. §, 1/1971. (II. 8.) Korm. r. 47. §].

BH1990. 471. A volt házastársi közös lakás használatának rendezésénél irányadó szempontok, ha - felújítás miatt - a házastársak átmeneti lakás-ban laknak [1/1971. (II. 8.) Korm. r. 69. §, 1/1971. (II. 8.) ÉVM r. 68. §, Csjt. 31/B. §].

BH1989. 482. I. A felek lakáshelyzetének végleges és megnyugtató rendezése érdekében a bontóperben elrendelt osztott használatot követően is helye van újabb bírói rendezésnek [Csjt. 31/B. § (6) bek.].

BH1989. 482. II. A bérlőtársi jogviszony megszűnése [Csjt. 31/B. § (5) bek., 31/C. § (5) bek., 31/D. §., 1/1971. (II. 8) Korm. r. 131. §.].

BH1989. 358. A lakáshasználat megosztását elrendelő ítélet meghozatala után indított újabb perben a bérlőtársi jogviszony megszüntetésénél és a lakáshasználati jog ellenértékének elbírálásánál irányadó szempontok [Csjt. 31/B. §, 31/D. §, 1/1971. (II. 8.) Korm. r. 101. §].

BH1989. 357. A különvagyonhoz tartozó volt közös lakás használatának megosztására csak kivételesen kerülhet sor [Csjt. 31/B. § (3) bek.].

BH1989. 191. A volt házastársak bérlőtársi jogviszonyának lakácserére való kötelezéssel történő megszüntetése esetén a cserelakás megfelelőségének elbírálásánál irányadó jogszabályi rendelkezések [Csjt 31/B. § (6) bek., 1/1971. (II. 8.) Korm. sz. r. 118. § (1) és (2) bek., 77. §].

BH1989. 18. II. A házastársak lakáshasználatának, illetve a lakáshasználati jog ellenértékének megállapításánál a bíróságot terhelő tájékoztatási kötelezettség alakulása [Pp. 146. § (3) bek. Csjt. 31/B. §, Csjt. 31/C. §].

BH1989. 14. A közös tulajdonban álló volt házastársi közös lakás használatának rendezésénél, illetve a lakáshasználati jog ellenértékének megállapításánál irányadó szempontok [Csjt. 31/B. § és 31/C. §].

BH1988. 349. A közös tulajdonban álló volt házastársi közös lakás használati módjának meghatározásánál irányadó szempontok [Ptk. 140. § (1) bek., Csjt. 31/B. § (9) bek.].

Csjtr. 4. § (1) A bíróság a bérlőtársi jogviszonyt a házastársak cserelakásokba való költözésének elrendelésével akkor szünteti meg, ha a cserelakást felajánló személy a per tárgyalásán szóban vagy pedig teljes bizonyító erejű okiratban a csereszerződés lényeges feltételeire kiterjedő nyilatkozatot tesz, és a jogerős határozat meghozatalát követő harminc napon belül a szerződés megkötését vállalja.

(2) A bíróság a volt házastársat akkor is kötelezheti arra, hogy a volt közös lakást másik megfelelő lakásra - értékkülönbözet fizetése ellenében - cserélje el, ha a második házastársat korábban a lakás kiürítésére kötelezte, de a lakásban maradó házastárs a lakáshasználati jog ellenértékét nem fizette meg, az erre irányuló végrehajtás nem járt eredménnyel, és kiegyenlítésére a közös vagyonból sincs lehetőség. Az értékkülönbözetet a használati jog ellenértékének kifizetésére kell fordítani. A kereset előterjesztésének, illetve a cserére való kötelezésnek feltétele, hogy a másik házastárs a lakás kiürítésére vonatkozó kötelezettségét teljesítse. Az (1) bekezdésben foglaltakat ebben az esetben is alkalmazni kell.

Csjt. 31/C. § (1) A lakásból távozó házastárs a lakáshasználati jog ellenértékének rá eső részére jogosult.

(2) A lakáshasználati jog ellenértéke - közös tulajdonban vagy valamelyik házastárs tulajdonában álló lakás esetén - a lakás beköltözhető és lakott forgalmi értékének különbözete. Bérlakás esetén a lakáshasználati jog ellenértéke legalább a hasonló önkormányzati bérlakásra - a szerződés közös megegyezéssel történő megszüntetése esetére - az önkormányzat rendeletében meghatározott pénzbeli térítés mértékének megfelelő összeg, függetlenül attól, hogy a távozó házastárs milyen lakásba költözik.

A lakáshasználati, lakásbérleti jognak jelenlegi körülményeink között is - kivéve a bérleti díj mértéke szempontjából semmiféle korlátozás alá nem eső bérleteket (pl. az 1989. január 1-je után nem önkormányzati tulajdonú lakásra létesített) - jelentős vagyoni értéke van. Így a házastársi közös lakást elhagyó (illetőleg elhagyni kényszerülő) házastárs a lakás kizárólagos használatához jutó házastárssal szemben jóval hátrányosabb helyzetbe jut. Ezt a lakáshelyzettel kapcsolatban kialakult vagyoni aránytalanságot célozza mérsékelni a lakáshasználati jog ellenértékének a jogintézménye (a lakáshasználat ellenértéke a Csjt. 27. § (1) bekezdése szerinti házastársi vagyonközösség fogalma alá nem vonható). A jogintézményt az 1986. évi IV. törvény 12. §-a iktatta a törvénybe (Csjt. 31/C-31/D. §).

A feleknek a Csjt. 31/A. § szerinti szerződési szabadsága a lakáshasználati jog ellenértékére is vonatkozik. Ezt, mint a szerződés egyik lehetséges tartalmát (vagy egy részét a szerződésnek) a törvény az ott írtak szerint (térítési igény) kifejezetten, példálózó jelleggel ki is mondja. Amennyiben tehát a felek között a lakáshasználati jog ellenértéke (térítés) körében a Csjt. 31/A. §-a alá eső érvényes szerződés van, ez a bíróságot is köti. Ha viszont nincs ilyen szerződés vagy más érvényes megállapodás (peren kívüli, peres megegyezés az életközösség megszakítása után), azt, hogy jár-e a félnek, és ha igen, milyen összegben, lakáshasználati jog ellenérték (térítés), a bíróság dönti el a Csjt. 31/C-31/D. § rendelkezései alapján.

A lakáshasználati jog ellenérték megítélésére egyébként formális kereset-viszontkereset nem szükséges, de erre irányuló kérelem igen.

Ebben a körben is egyébként a bíróságot a Pp. 3. §-a szerinti tájékoztatási kötelezettség terheli. Sőt célszerű, ha nem is egészen perrendszerű, jogi képviselővel eljáró fél esetén is felhívni a figyelmet az esetleges másodlagos kereset-viszontkereset előterjesztésére. Tehát megnyilatkoztatni a feleket, hogy ha az osztott használatra irányuló keresetük-viszontkeresetük nem vezet sikerre és a kizárólagos használatra a bíróság a másik felet jogosítja fel, igényelnek-e, és milyen mértékű lakáshasználati jog ellenértéket. Ez összhangban van a Legfelsőbb Bíróság lenti állásfoglalásával is, amely ugyan éppen azt hangsúlyozza, hogy nem érvényesül a kereseti kérelemhez (ellenkérelemhez) kötöttség elve, de az indokolásnak a I. ponthoz fűzött utolsó mondata a bíróság kötelezettségévé teszi, hogy a felek elé tárja a rendezés lehetséges módozatait. Ebben pedig a lakáselhagyás esetére járó térítés nyilván benne van.

A Csjt. 31/C. § (1) bekezdése [valamint a (3) bekezdés] szerint úgy tűnik, hogy minden, a felek közös tulajdona, bérlete, különvagyona, önálló bérlete jogcímén használt lakásból az onnan távozó házasfél mindenkor jogosult a lakáshasználati jog ellenértékének a reá eső részére, de csak a felsorolt lakásokból távozó.

A jogalkalmazás során az ellenértékre jogosultak köre azonban leszűkült.

Így a házastársi közös lakásból önként elköltözött volt házasfél javára csak a Csjt. 31/D. §-a esetén jár ellenérték, tehát ha az önkéntes elköltözés közös bérleményből történt, vagyis bérlőtárs hagyta el önként a házastársi közös bérleményt.

Nem illeti lakáshasználati jog ellenérték:

- a közös tulajdonú vagy különvagyoni lakásból önként elköltöző volt házastársat,

- és a másik fél önálló bérletéből önként elköltöző (nem bérlőtárs) házastársat sem,

- illetőleg a vagyoni értékű jogosultságon alapuló használat esetén önként elköltözőt sem.

A megváltási árba történő elszámolás következménye [amiről a Csjt. 31. § (2)-(5) bekezdéseihez fűzött magyarázatnál és ezen belül a házastársak közös lakásául szolgáló lakóingatlana közös tulajdona megszüntetésénél való elemzésénél már bőven volt szó], hogy nem jár külön lakáshasználati jog ellenérték annak a félnek sem, akit a lakásból való távozásra kötelezésével egyidejűleg a bíróság, megfelelő megváltási árat megítélve és a közös tulajdont megszüntetve, a tulajdonjogától is megfoszt.

- Végül, bár ez a gyakorlatban ma már nemigen merülhet fel, nem jár lakáshasználati jog ellenérték annak a félnek, aki, bár közös bérleményt hagyott el, de 1987. július 1-je, a jogintézményt beiktató 1986. évi IV. törvény hatálybalépése előtt.

Általában járulékos jellegű lakáshasználat nem alapoz meg elhagyásra kötelezés esetén lakáshasználati jog ellenérték iránti jogosultságot. A lakáshasználati jog ellenérték, miután vagyoni hátrány mérséklésére szolgál, értelemszerűen csak vagyoni értéket jelentő használati jogosultsághoz tapadhat. Így nem önálló jogcímű, tehát pl. családtagi lakáshasználathoz nem fűződik.

Bővül viszont értelemszerűen a jogosultak köre - a tulajdoni és bérlakásokhoz képest - azzal, hogy minden önálló jogcímű és vagyoni értékű jogosultságon (haszonélvezet, haszonbérleti szerződés stb.) alapuló lakáshasználat lakáshasználati jog ellenértéket megalapozhat.

Arról pedig már a lakáshasználat rendezéseinek a jogkövetkezményei elemzésénél volt szó, hogy az ún. újrarendezési perben is - a lakáshasználati jog ellenértéke jogintézményére is kiterjedően - a Csjt. szabályai megfelelően irányadóak. Így, ha annak feltételei egyébként fennállanak, az osztott használatot követően mind a Csjt. 31/C. §, mind a 31/D. § alapján a lakáshasználati jog ellenértéke megítélhető.

A lakáshasználatnak a bontóperben volt rendezését követően a közös tulajdonú lakás elhagyására kötelezett volt házasfél viszont mint tulajdonostárs, többlethasználati díjra, és nem lakáshasználati jog ellenértékre jogosult.

A lakáshasználati jog ellenértékének a megállapítása [amelyből viszont a jogosult csak a reá eső részre tarthat igényt a Csjt. 31/C. § (1) bekezdése alapján] attól függően alakul, hogy a lakás bérlakás, avagy tulajdoni lakás.

Tulajdoni lakásnál annak használati jogának az ellenértéke a lakott és a beköltözhető forgalmi érték különbözete [Csjt. 31/C. § (2)].

Bérlakásnál pedig legalább a hasonló önkormányzati bérlakásra a bérleti szerződés közös megegyezéssel történő megszüntetése esetére a (helyi) önkormányzati rendeletben megállapított térítés mértékének megfelelő összeg [Csjt. 31/C. § (2)].

Tulajdoni lakásnál - ha a feleknek nincs a forgalmi értékre egyező előadása, és az hitelt érdemlően másként nem állapítható meg - a bíróság a lakott és beköltözhető forgalmi érték megállapítására szakértőt rendel ki.

Bérlakásoknál a kérdéses helyi és hatályos rendeletet kell beszerezni, ám ez is az esetek döntő részében nélkülözhetetlenné teszi a forgalmi érték meghatározását, minthogy nagyrészt a térítés mértékét az önkormányzati rendeletek a forgalmi értékhez viszonyítják.

Megjegyzendő, hogy bérlakások esetén akkor is az önkormányzati rendelet az irányadó (ez egyértelmű a törvény szövegéből), ha a lakás nem önkormányzati, hanem egyéb bérlakás.

A gyakorlatban eddig még nem merült fel, de a jövőben felmerülhet, hogy olyan lakásoknál, amelyeknél az igen magas lakbér miatt nincs a bérleti jognak vagyoni értéke (mert hasonló feltételekkel hasonló lakás bérelhető), akkor is a hasonló önkormányzati bérlakáshoz viszonyítva kell-e a lakáshasználati jog ellenértéket megállapítani. Meglátásom szerint ilyenkor - a bérleti díj mértéke szempontjából semmiféle korlátozó rendelkezés alá nem eső bérleteknél - a jogintézmény célját veszíti.

PK 298. szám A házastársak közös lakásának használatával kapcsolatos jogvita

BH1988. 275. A lakásból távozó házastárs igénye a lakáshasználati jog ellenértéke reá eső részére

BH1989. 106. A lakáshasználati jog ellenértéke és a munkáltató kikötése

BH1989. 107. A gyermektartásdíj beszámítása a lakáshasználati jog ellenértékének törlesztésébe

BH1989. 359. A lakás elhagyására kötelezett házastárs igénye a használati jog ellenértékére

BH1989. 403. A lakáshasználati jog ellenértékére vonatkozó rendelkezések alkalmazhatóságának kizártsága a járulékos jellegű lakáshasználat esetén

BH1989. 483. A lakásból távozott volt házastárs lakáshasználati jog ellenértékére vonatkozó joga

BH1990. 260. A lakáshasználati jog ellenértékének igénylése bontóperben elrendelt osztott lakáshasználatot követően

BH1990. 421. A lakás használati jogának ellenértéke közös tulajdon megszüntetése esetén

BH1991. 22. Térítés kizártsága a lakáshasználati jog ellenértéke címén a különvagyoni lakásból a visszatérés szándéka nélkül önként eltávozott házastárs részére

BH1992. 322. A visszatérés szándéka nélkül távozó házastárs igénye a lakáshasználati jog ellenértékére

BH1994. 81. A lakáshasználati jog ellenértékének követelése a lakás használatával való önkéntes felhagyás esetén

BH1995. 577. A lakáshasználat bontóperi rendezését követően a közös tulajdonban álló lakás elhagyására kötelezett volt házastárs lakáshasználati jog ellenértéke iránti igénye

(3) A távozó házastárs a használati jog ellenértékének arra a részére tarthat igényt, amely őt a visszamaradt volt házastársra és a lakáshasználatra jogosult gyermekek számára figyelemmel, arányosan megilleti. A távozó házastárs igényelheti az értéknövelő - meg nem térült - ráfordítások költségét is, ha a ráfordítás a használati jog ellenértékében nem fejeződik ki. A jogosultnak járó összeg - különös méltánylást érdemlő esetet kivéve - a használati jog ellenértékének egyharmadánál kevesebb nem lehet, kivéve, ha a bíróság az egyik házastárs különvagyonában levő lakás vagy szolgálati lakás elhagyására kötelezte a másik házastársat, vagy ha a lakásnak a házasságkötést megelőzően önálló bérlője a lakásban maradó házastárs volt.

A fenti jogszabályhely azt határozza meg, hogy a korábban részletezett körben lakáshasználati jog ellenértékre jogosult volt házastársat milyen mértékű lakáshasználati jog ellenérték illeti.

Azt ugyanis már a Csjt. 31/C. § (1) bekezdése is rögzíti, hogy a lakáshasználati jog ellenértéke (nyilvánvalóan) a távozó felet nem egészében, hanem csak reá eső részében illeti meg.

A reá eső rész - a Csjt. 31/C. § (3) bekezdése meglehetősen bonyolultan fogalmazott értelmezése szerint - közös bérlet vagy közös tulajdon esetén, ha nincs gyermek, általában 1/2 rész, ha van gyermek (gyermekek), általában 1/3 rész, mint kiindulási alap. (Feltételezve azt a tipikus helyzetet, hogy a lakásban maradtak a gyerekek.)

A visszamaradt házastárs és a lakáshasználatra jogosult gyermekek száma mint arányosító képző ugyanis a (3) bekezdés harmadik mondatához képest általában csak egyetlen gyermekszám erejéig érvényesül. A kérdéses mondat szerint ugyanis a jogosultnak járó összeg - különös méltánylást érdemlő esetet kivéve - a használati jog ellenértéke 1/3-ánál kevesebb nem lehet.

Különös méltánylást érdemlő eset lehet például:

- a bentmaradó és kiskorú gyermeket saját háztartásában gondviselő szülő szűkös anyagi helyzete;

- az, ha a bentmaradó a távozó fél anyagi hozzájárulása nélkül több kiskorú gyermeket tart saját háztartásában, viszonylag nehéz körülmények között (ilyenkor azonban felmerülhet a lejárt gyermektartásdíjjal való kiegyenlítés is, és ha ez megoldható, a lejárt, egyébként behajthatatlan gyermektartásdíjnak az ellenérték mértéke meghatározásakor nincs különösebb szerepe);

- volt olyan eset, hogy a szerény jövedelemmel rendelkező rokkant házastársat rövid házasság után a Legfelsőbb Bíróság teljesen mentesíteni látta indokoltnak a lakáshasználati jog ellenérték fizetése alól;

- volt viszont, hogy elvi éllel mutatott rá: a különös méltánylást érdemlő eset fennállása nem vezethet az ellenérték teljes mellőzéséhez;

- annak, hogy a közös tulajdonú ingatlant még nagy összegű kiegyenlítetlen tartozás terheli, nincs a különös méltánylást érdemlő esetet megalapozó jelentősége, mert a kölcsöntartozás nem a lakáshasználati jog vagyoni értékét, hanem a tulajdoni hányad értékét befolyásolja;

- különös méltánylást érdemlő esetnek tekintette a Legfelsőbb Bíróság azt, hogy a bentmaradó már az életközösség megszakítása után megtett egyedüli intézkedései eredményeként jutottak a házasfelek nagyobb lakáshoz, és lakás-használatbavételi díjat is a bentmaradó fizetett;

- általában a házasság felbontásához vezető folyamat, illetőleg a felek magatartása a bíróságot az ellenérték összegének a meghatározásakor nem befolyásolhatja. A bontás után kialakult helyzetben azonban már a családvédelmi érdekeknek a mérlegelés során hangsúlya van. Figyelembe jöhetnek a mérlegelés során különféle méltányolható személyes érdekek, de a lakáshasználati jog ellenértéke szempontjából jelentős objektív tények, körülmények is megfelelő szereppel bírnak.

Az általában 1/3-os minimum alól a törvény konkrét felsorolása szerint lefelé kivétel, ha a lakáshasználati jog ellenérték fizetésre a különvagyon tulajdonosa, illetőleg az önálló bérlő (a bírói gyakorlat szerint a családjogi értelemben vett önálló bérlő) köteles [Csjt. 31/C. § (3)].

Vagyis, ha különvagyoni vagy önálló bérletből távozik a házastárs, ilyenkor nem irányadó, hogy ha a bentlakó kiskorú gyermek lakhatását nem biztosítja, 1/2, ha biztosítja, 1/3 az általános kiindulása alap. A törvény ugyanis a különvagyon, önálló bérlet tényét olyan körülménynek tekinti, ami eleve az arányos mértéket 1/3 résznél kisebb összegre szorítja.

A gyakorlat is ennek megfelelően alakul. Vagyis általában a másik fél önálló bérletéből, különvagyonából távozó házastárs 1/3 résznél magasabb összegre nem tarthat igényt. Természetesen a családvédelmi érdekeket, így elsősorban a lakáshasználatra jogosult kiskorú gyermek lakhatásának a súlyát a bíróság megfelelően értékeli.

(Az is előfordul, hogy az ún. csökkentő tényező, így a különvagyon, önálló bérlet és a különös méltánylást érdemlő eset halmozottan áll fenn. Nézetem szerint ilyenkor lehet indokolt esetleg a lakáshasználati jog ellenértékének a teljes mellőzése.)

A mérték meghatározásánál azonban ki kell emelni, hogy tulajdonképpen sem felfelé, sem lefelé nem érvényesül merev keretjelleg.

Végül is a Csjt. 31/C. § (3) bekezdésében írt elveket az adott konkrét ügy összes releváns adatával egybevetve lehet csak helyesen és méltányosan, a jogintézmény céljának megfelelően, a családvédelmi, tulajdonosi stb. érdekek összehangolásával a lakáshasználati jog ellenértékének a távozó felet megillető mértékét meghatározni. Ez a törvényi keretek között adott mérlegelési lehetőség oda is vezethet, hogy a távozó felet az általánostól nagyobb mértékű ellenértékben részesíti a bíróság, de nézetem szerint elvi éllel az sem zárható ki, hogy az ellenértéket teljesen mellőzze.

A lakáshasználati jog ellenértékének a mértékét a már részletezett jogszabályi rendelkezéseken kívül a Csjt. 31/C. § (3) bekezdés második mondata is befolyásolhatja, vagyis a lakásra meg nem térült értéknövelő ráfordítások költsége is, ha a ráfordítás az ellenértékben nem fejeződik ki.

E kitételt úgy kell értelmezni, hogy ha az önkormányzat által fizetendő térítés, illetőleg a lakott és beköltözhető forgalmi érték alapulvételével számított arányos rész a lakáshelyzettel kapcsolatban kialakult vagyoni aránytalanság mérséklésére nem alkalmas, mert a felek az együttélés alatt olyan jelentős értéknövelő beruházást eszközöltek, amelyek a térítés, illetőleg a forgalmi érték meghatározásakor mintegy elenyésztek, a csupán térítés, illetőleg lakott és beköltözhető forgalmi érték különbözete alapulvételével számított arányos rész megfelelően a ráfordításokból a távozó felet illető mértékben növelendő.

Az ilyen igénykor ügyelni kell arra, hogy csak a másként meg nem térült értéknövelő ráfordítások adnak alapot a lakáshasználati jog ellenértékének a növelésére (például az ún. bérbeszámításokkal megtérültek nem), és csak az értéknövelőek (ez általában szakértői kérdés). Arra is figyelni kell, hogy tulajdoni lakásnál a kétszeres elszámolást (házassági vagyonjogi igényeknél és lakáshasználati jog ellenértéknél is) elkerüljük. Tehát például ha az ellenérték meghatározásakor a közös tulajdoni lakásra fordított értéknövelés meg nem térült különvagyoni beruházását a bíróság már értékelte, ez a vagyonjogi igények rendezésekor nem térítendő meg.

BH1989. 482. A lakáshasználati jog ellenértékének méltányosságból való mérséklése

BH1994. 190. A lakáshasználati jog ellenértékében való marasztalás mellőzésének szempontjai

BH1994. 674. A lakáshasználati jog ellenértékének különös méltánylást érdemlő esetben való mérséklése

BH1990. 301. A lakáshasználati jog ellenértékének mérséklésénél irányadó szempontok

BH1994. 675. A lakáshasználat ellenértékének csökkentésénél irányadó szempontok

(4) Ha a lakásban maradó házastárs az ellenérték megfizetésére nem képes, illetőleg erre a célra felhasználható különvagyona nincsen, vagy egyébként, ha kéri, a házastársi közös vagyon rá eső részét az ellenérték összegével csökkenteni kell.

(5) A használati jog ellenértéke a lakás elhagyásával egyidejűleg esedékes.

A Csjt. 31/C. § (4) bekezdése a megítélt összegű lakáshasználati jog ellenérték teljesítésének a módjáról rendelkezik, az (5) bekezdés pedig a teljesítés idejéről.

A lakáshasználati jog ellenértéket általában pénzben kell teljesíteni, és ez a lakás elhagyásával egyidejűleg esedékes.

Lehetőséget ad azonban a Csjt. 31/C. § (4) bekezdése arra, hogy az ellenérték a közös vagyonból nyerjen elszámolást úgy, hogy a bíróság a fizetésre köteles házastárs vagyonrészét az ellenérték összegével csökkentse.

Az ellenérték e speciális kiegyenlítési módja az esetben alkalmazható, ha

- az ellenérték fizetésére köteles házastárs pénzbeli teljesítésre nem képes, illetőleg erre a célra felhasználható különvagyona nincs,

- avagy egyébként, ha kéri.

Az ellenérték a Csjt. 31/C. § (4) bekezdése szerinti teljesítésének van azonban olyan feltétele is, amely nem a törvény szövegéből, hanem annak gyakorlati alkalmazhatóságából következik. Nevezetesen általában csak teljes vagyonmérleg felállítása mellett rendelhető el, hiszen az elszámolás eredményeként 1-1 házasfélre jutó érték megállapítása nélkül még azt sem lehet előre tudni, vajon a kötelezettre eső vagyoni rész a megítélendő lakáshasználati jog ellenértéket egyáltalán fedezi-e. A vagyoni helyzet teljes körű feltárásának szükségessége azonban nem járhat a Csjt. 31/C. § (5) bekezdésében írt egyidejűség sérelmével.

Nem kizárt egyes vagyontárgyakat (tipikus esetben a személygépkocsi) sem az ellenérték fejében elszámolni. Ilyenkor a felek egyező nyilatkozata szükséges a mely vagyonhoz tartozásra és az értékre, illetőleg hogy a teljes vagyoni helyzet feltárása nélkül kérik ezt a teljesítési módot alkalmazni, továbbá, hogy vagyoni helyzetük ezt a teljesítési módot megengedi. A házassági vagyonjogi igények rendezésénél értelemszerűen az ellenértéket kiegyenlítő vagyontárgyat az elszámolás során figyelmen kívül kell hagyni.

Az ítélkezési gyakorlatban a leggyakoribb eltérés a pénzbeni teljesítéstől a beszámítással, mégpedig az ellenérték-fizetésre kötelezett felet az ellenértékre jogosulttal szemben fennálló gyermektartásdíj-hátralék követelésbe beszámításával való teljesítése (Ptk. 296. §). Ez ellen még sokszor a jogi képviselők is - jogszabályi akadályra hivatkozással - tiltakoznak, holott nem a tartásdíjjal szemben, hanem a lakáshasználati jog ellenértékével szemben történik a beszámítás, és a Ptk. 297. §-a csak a tartásdíjjal szembeni, tehát a tartás kötelezettjének a beszámítását tiltja.

Végül egy sajátos módja bérlakás esetén az ellenérték teljesítésének a kizárólagos lakáshasználatra feljogosított volt bérlőtárs volt házastárs lakáscserére kötelezése értékkülönbözet fizetése mellett [4/1987. (VI. 14.) IM rendelet 4. § (2)].

Erre akkor kerülhet sor, ha:

- kiköltözésre kötelezésének az ellenértékre jogosult eleget tett,

- a bentmaradó volt házastárs ellen a lakáshasználati jog ellenértékének a megfizetésére irányuló végrehajtás nem vezetett eredményre,

- az ellenérték kiegyenlítésére nincs mód a házastársi közös vagyonból,

- és a cserepartner a tárgyaláson szóban, vagy egyébként teljes bizonyító erejű okiratban a csereszerződés lényeges feltételeire kiterjedően nyilatkozatot tesz, és az ítélet jogerőre emelkedését követő 30 napon belüli időre a szerződés megkötését vállalja,

- továbbá, ha a cseréhez harmadik személy hozzájárulása szükséges, ez a hozzájárulás is megvan.

A fenti feltételeknek maradéktalanul és együttesen kell megvalósulniuk a lakáshasználati jog ellenértéke teljesítésének a 4/1987. (VI. 14.) IM rendelet 4. § (2) bekezdése alá eső módon történő elrendeléséhez, és értelemszerű - a feltételekből következik -, hogy az ilyen teljesítési mód csak külön erre irányuló perben hozott jogerős ítélettel rendelhető el.

BH1988. 275. A lakásból távozó házastárs igénye a lakáshasználati jog ellenértékének reá eső részére

BH1995. 469. A lakáshasználati jog ellenértéke összegének a házastársi közös vagyon elszámolása körébe vonása

BH1989. 14. A közös tulajdonban álló volt házastársi közös lakás használatának rendezésénél, illetve a lakáshasználati jog ellenértékének megállapításánál irányadó szempontok

BH1994. 674. A lakáshasználati jog ellenértékének különös méltánylást érdemlő esetben való mérséklése

EBH1999. 23. Az egyik házastárs önálló bérleti jogából eredő többletjogosultságot - a méltányossági szabály alkalmazásával - a lakásért kapott térítés felhasználásával vásárolt ingatlannal kapcsolatos vagyoni igény rendezésénél is érvényre kell juttatni. [Csjt. 27. §, 28. § (1) bek., 31. § (5) bek., 31/B. § (1)-(3) bek., 31/C. § (2)-(3) bek., 1/1971. (II. 8.) Korm. rendelet 47. § (2)-(3) bek.]

BH2005. 433. I. Ha a bíróság a házastárs bérlőtársi jogviszonyát a lakás elhagyása miatt szünteti meg, az eltávozott házastársnak a használati jog ellenértéke címén járó térítés a bérlőtársi jogviszony megszüntetésekor esedékes; ezért a térítés iránti igény elévülését ettől az időponttól - és nem a lakás elhagyásától - kell számítani (1952. évi IV. törvény 31/C. §, 31/D. §, 1959. évi IV. törvény 324. §, 326. §).

BH2002. 270. A házastársak lakáshasználatának rendezése során a lakásbérleti jogviszony létrejöttére és tartalmára a keletkezésekori, a rendezésre pedig az ítélet meghozatalakori jogszabályok irányadóak [Csjt. 31/B. § (3) bek., 31/C. § (3) bek., 31/D. §, 35/1956. (IX. 30.) MT r. 39. § (3) bek., 40. § (1) bek., 15/1957. (III. 7.) Korm. r. 93. §].

BH2002. 61. A másik házastárs különvagyoni lakásából a visszatérés szándéka nélkül eltávozott házastárs is igényt tarthat lakáshasználati joga ellenértékére, ha távozása házastársa durva, agresszív magatartásának eredménye volt. [Csjt. 31/C. § (1)-(3) bek., 31/B. §].

BH2001. 530. Ha a volt házastársi közös lakásban az egyik fél tulajdoni illetősége a másikét lényegesen meghaladja, a kisebb hányaddal rendelkező fél részére a lakás elhagyásáért járó térítés összege a használati jog ellenértékének 1/3-a alatt is megállapítható (Csjt. 31/C. §, 27. §, Ptk. 116. §).

BH2001. 279. Ha a lakáshasználati jog ellenértékének kifizetése és a közös tulajdon megszüntetése között hosszabb idő telik el, és az ingatlan értéke jelentős mértékben megnövekedett, úgy a lakáshasználati jog ezen értékét arányosan megemelve kell beszámítani (Csjt. 31/C. §).

BH2001. 19. A tartós értéknövekedést nem jelentő karbantartási, javítási, kisebb felújítási munkák a házastársak vagyoni viszonyai körében sem eredményeznek tulajdonjogot, csupán a közös beruházás arányos részének megtérítésére vezető igényt [Csjt. 27. § (1) bek., 31. § (5) bek., 31/C. § (1) és (3) bek., Ptk. 137. § (3) bek.].

BH2001. 18. Az önálló bérleménynek minősülő önkormányzati bérlakásnak a házassági életközösség alatt történt megvásárlása esetén a különvagyoni, illetve közös vagyoni érték meghatározásánál irányadó körülmények [Csjt. 27. § (1) bek., 29. § (1) bek., 31. § (2) bek., 31/C. § (3) bek., Ptk. 148. §].

BH2000. 547. Lakáshasználati jog ellenértékére és használati díjra is igényt tarthat az a házastárs, aki a közös tulajdonban levő lakást a másik házastárs magatartása miatt nem tudja használni [Csjt. 31/C. § (4) bek., Ptk. 140. § (1) bek., PK 279.].

BH2000. 492. A volt házastársi közös lakással kapcsolatos tulajdoni igényt a használattal kapcsolatos vitát megelőzően kell elbírálni [Csjt. 27. § (1) bek., 28. § (1) bek., 31/B. §, 31/C. §, Ptk. 137. § (3) bek., PK 7. sz., PK 279. sz.].

BH2000. 157. A lakáshasználati jog ellenértékének megállapításánál irányadó körülmények különvagyoni ingatlan esetén [Csjt. 31/C. § (2), (3) és (5) bek., Ptk. 301. § (1) bek.].

BH2000. 109. A lakáshasználati jog ellenértékének megállapításánál vizsgálandó körülmények [Csjt. 31/C. § (1)-(3) bek., 31. § (5) bek.].

BH1998. 178. II. A lakáshasználati jog ellenértéke és a megtérítendő különadósság eltérő jogcíme más-más teljesítési határidő megállapítását indokolja [Csjt. 31/C. § (1)-(3) bek.].

BH1998. 84. A méltányossági szabály alkalmazása az egyik házastárs önálló bérletét képező lakásért kapott térítés felhasználásával vásárolt ingatlannal kapcsolatos vagyoni igény rendezésénél [Csjt. 28. § (1) bek. a) pont, 31. § (5) bek., 31/B. § (1)-(3) bek., 31/C. § (2)-(3) bek., 1/1971. (II. 8.) Korm. r. 47. § (2)-(3) bek.].

BH1997. 76. A volt házastársnak a szükséglakás bérleti jogáról történt lemondása nem értékelhető különös méltánylást érdemlő okként, ha a lakásügyi hatóság a lemondás ellenére a lakáshasználati jog ellenértékét nem állapította meg [Csjt. 31/C. § (3) bek.].

BH1996. 597. II. Ez azonban a lakáshasználati jog ellenértékének a jogutód részére való megítélését nem zárja ki, mert a lakáshasználati jog ellenértékének megítélése a használat rendezésének része, ahhoz elválaszthatatlanul hozzátartozik, ezért a fellebbezési eljárásban csupán azt lehetett vizsgálni, hogy a lakáshasználatot jogerősen elbíráló határozattal egy időben a felperest terhelte-e ellenérték-fizetési kötelezettség, és annak mértéke megfelelt-e a jogszabályi rendelkezéseknek [Csjt. 31/B. § (1) és (3) bek., 31/C. §, Ptk. 673. § (1)-(2) bek.].

BH1996. 479. A lakáshasználati jog ellenértékének megállapításánál irányadó körülmények (tartós közös használat, állagmegóvó és értéknövelő beruházás stb.) [Csjt. 31/C. § (1)-(3) bek., 31. § (5) bek.].

BH1996. 427. II. A házastársi lakáshasználati jog megszüntetésénél irányadó szempontok [Csjt. 31/B. § (3)-(4) bek., 31/C. § (1) bek.].

BH1995. 577. A lakáshasználat bontóperi rendezését követően a közös tulajdonban álló lakás elhagyására kötelezett volt házastárs mint tulajdonostárs a lakáshasználati jog ellenértékére a Csjt. 31/C §-a alapján nem tarthat igényt, ilyen esetben részére többlethasználati díj ítélhető meg. (Ptk. 140-143. §-ok, PK 8. sz.)

BH1995. 469. A bíróság a lakáshasználati jog ellenértékének összegét akkor vonhatja a házastársi közös vagyon elszámolása körébe, ha a lakás egyik házastárs javára való kizárólagos használatáról és a lakáshasználati jog másik házastársat megillető ellenértékéről a közös vagyon megosztásával egyidejűleg határoz [Csjt. 31/B. § (4) bek., 31/C. § (1), (3)-(5) bek.].

BH1995. 348. II. Az értéknövelő ráfordítások költségének figyelembevétele a lakáshasználati jog ellenértékének megállapításánál [Csjt. 31/C. § (2)-(3) bek.].

BH1994. 675. A lakáshasználat ellenértékének csökkentésénél irányadó szempontok [Csjt. 31/C. § (1) és (3) bek.].

BH1994. 674. I. A lakáshasználati jog ellenértékének különös méltánylást érdemlő esetben való mérséklése nem vezethet az ellenértékben való marasztalás teljes mellőzéséhez [Csjt. 31/C. § (3) bek., 31/D. §].

BH1994. 663. A feltűnő aránytalanság megítélése a családjogi és vagyonjogi kötelezettségek vegyülése esetén [Ptk. 201. § (2) bek., Csjt. 31/B. § (2) bek., 31/C. § (3) bek.].

BH1994. 601. II. A visszatérés szándékának meglétét vagy hiányát az elköltözés időpontjára vonatkoztatva kell vizsgálni [Csjt. 31/C. § (3) bek.].

BH1994. 369. A tényállás-felderítési kötelezettség alakulása a házassági perben a lakáshasználattal kapcsolatos kérdések eldöntésénél [Csjt. 31/B. § (4) bek., 31/C. § (2) bek.].

BH1994. 190. A lakáshasználati jog ellenértékében való marasztalás mellőzésének szempontjai [Csjt. 31/C. § (1) és (3) bek.].

BH1993. 171. A volt házastársi közös lakás használatának rendezésénél jelentőséget kell tulajdonítani annak a körülménynek, hogy a felek az egyik házastárs munkaviszonyára tekintettel jutottak a lakáshoz [Csjt. 31/B. §, 31/C. §].

BH1993. 97. A lakáshasználati jog ellenértéke a tényleges lakhatási lehetőség, a használati jogosultság elvesztésének kárpótlására szolgál [Csjt. 31/C. § (1) bek., Ptk. 157. § (1) bek.].

BH1992. 764. A gyermeknek csak saját szüleivel szemben van jogosultsága arra, hogy a közös lakásban az elhelyezését az életkörülményeinek megfelelően biztosítsák [Csjt. 31/B. § (2) és (3) bek., 31/C. § (3) bek.].

BH1992. 472. III. A lakáshasználati jog ellenértékének megállapításánál irányadó szempontok [Csjt. 31/C § (2) és (3) bek.].

BH1992. 466. A volt házastársi közös lakás rendezésére irányuló tervezett bírói egyezséggel kapcsolatos tájékoztatási kötelezettség szempontjai [Csjt. 31/B. § (3) bek., 31/C. § (3) bek., Pp. 3. §, 148. § (2) bek., 1/1971. (II. 18.) Korm. r. 15. §, 118. § (2) bek., 120. § (1) bek. d) pont, 1/1971. (II. 8.) ÉVM r. 28. § b) pont].

BH1992. 322. A visszatérés szándéka nélkül távozó házastárs csak kivételesen és csak bérlakás esetében igényelheti a lakáshasználati jog ellenértékét [Csjt. 31/B. §, 31/C. §, 31/D. §].

BH1992. 252. A volt házastársak tervezett egyezségkötésének irányadó tájékoztatási kötelezettség [Pp. 3. § (1) bek., 148. § (2) bek., Csjt. 31/C. § (2) bek.].

BH1991. 351. A volt házastársi közös lakás használatának rendezésénél azt, hogy a lakás közös vagy önálló bérlet-e, - nem a lakásrendelet, hanem a Családjogi Törvény rendelkezései alapján kell elbírálni [Csjt. 31/B. § (3) bek., 31/C. § (1) és (3) bek., 1/1971. (II. 8.) Korm. r. 47. §].

BH1991. 317. A volt házastársi közös lakás jogi sorsának rendezése esetén, az önálló bérlet fogalmának meghatározásánál irányadó szempontok [Csjt. 31/B. § (3) bek., 31/C. § (3) bek., 1/1971. (II. 8.) Korm. r. 47. §, 118. § (2) bek., 120. § (1) bek. d) pont, 2/1971. (II. 8.) Korm. r. 4. § (1) bek.].

BH1991. 23. Lakáshasználati jog ellenértéke a módosított családjogi törvény hatályba lépése előtt (1987. július 1.) a visszatérés szándéka nélkül a volt közös lakást elhagyó házastársat nem illeti meg [Csjt. 39. §, 4/1987. (V. 14.) IM r. 41. §, Csjt. 31/C. §, 31/D. §, 1/1971. (II. 8.) Korm. r. 100. §].

BH1991. 22. Különvagyoni lakásból a visszatérés szándéka nélkül önként eltávozott házastárs részére a lakáshasználati jogának ellenértéke címén térítés nem jár [Csjt 31/C. §, 31/D. §].

BH1990. 421. Közös tulajdon megszüntetése esetén a volt házastársat a lakás használati jogának ellenértéke külön nem illeti meg [Ptk. 148. § (2) bek., Csjt. 31. § (2) bek., Csjt. 31/C. §].

BH1990. 341. Ha valamelyik házastárs a bontóper befejezése előtt meghal, a bíróság a pert megszünteti. Ez a rendelkezés vonatkozik az elhalt házastárs által a lakáshasználati jog ellenértékének megfizetése iránt érvényesített követelésére is [Pp. 289. §, Csjt. 31/C. §, PK 167. sz.].

BH1990. 301. A lakáshasználati jog ellenértékének mérséklésénél irányadó szempontok [Csjt. 31/C. §].

BH1990. 260. A bontóperben elrendelt osztott lakáshasználatot követően is - amennyiben új rendezésre kerül sor - igényelhető a lakáshasználati jog ellenértéke. Az ellenérték meghatározásánál irányadó szempontok [Csjt. 31/C. §].

BH1989. 483. II. Nem tekinthető az egyik fél önálló lakásának az a tanácsi bérlakás, amelyet ugyan az egyik fél különvagyonát képező lakásért csere útján szereztek, de amelybe a felek együtt - mint házastársak - költöztek be. Ezt a körülményt azonban a lakáshasználati jog ellenértékének megállapításánál értékelni lehet [Csjt. 31/C. § (3) bek., 31. § (5) bek., 1/1971. (II. 8) Korm. r. 47. § (2) bek.].

BH1989. 482. II. A bérlőtársi jogviszony megszűnése [Csjt. 31/B. § (5) bek., 31/C. § (5) bek., 31/D. §., 1/1971. (II. 8) Korm. r. 131. §.].

BH1989. 482. III. A lakáshasználati jog ellenértékének méltányosságból való mérséklése [Csjt. 31/C. § (3) bek.].

BH1989. 403. I. A járulékos jellegű lakáshasználat esetén, a lakáshasználati jog ellenértékére vonatkozó rendelkezések nem alkalmazhatók [Csjt. 31/C. §, Ptk. 157. §, 159. §].

BH1989. 359. A lakás elhagyására kötelezett házastárs a használati jog ellenértékére csak akkor tarthat igényt, ha ilyen irányú kérelmet terjesztett elő. Arra azonban nincs szükség, hogy térítési igényét viszontkeresettel érvényesítse [Csjt. 31/C. §, Pp. 215. §].

BH1989. 106. A lakáshasználati jog ellenértéke szempontjából közömbös, hogy a volt házastársi közös lakást a munkáltató kikötéssel biztosította a házastársaknak. Ez a belső viszonyt nem érinti. [1/1971. (II. 8.) ÉVM sz. r. 42. §, Csjt 31/A., 31/C. §-ok, Pp 3. § és 148. § (2) bek.].

BH1989. 18. II. A házastársak lakáshasználatának, illetve a lakáshasználati jog ellenértékének megállapításánál a bíróságot terhelő tájékoztatási kötelezettség alakulása [Pp. 146. § (3) bek. Csjt. 31/B. §, Csjt. 31/C. §].

BH1989. 14. A közös tulajdonban álló volt házastársi közös lakás használatának rendezésénél, illetve a lakáshasználati jog ellenértékének megállapításánál irányadó szempontok [Csjt. 31/B. § és 31/C. §].

BH1988. 275. I. A lakásból távozó házastárs a lakáshasználati jog ellenértékének reá eső részére akkor is igényt tarthat, ha a házastársak lakáshasználata nem tulajdonjogon, illetőleg bérleti jogosultságon hanem egyéb vagyonértékű jogosultságon, igy haszonélvezeti jogon alapszik [Csjt. 31/C. § (1) bek.].

BH1988. 275. II. Amennyiben a házastárs a lakáshasználati jog ellenértékének megfizetésére nem képes, illetőleg erre felhasználható különvagyona nincs, akkor a házastársaknak a bontóperben a vagyonközösség megosztását is kérni kell, mert csak igy van lehetőség arra, hogy a bíróság a lakáshasználati jog ellenértéke összegével a házastársi közös vagyonnak a fizetésre kötelezett házastársra eső részét csökkentse [Csjt. 31/C. § (4) bek.].

Csjt. 31/D. § Bérlakás esetében, ha valamelyik házastárs a lakást a visszatérés szándéka nélkül elhagyta, a bíróság - a visszamaradt házastárs kérelmére - az eltávozott házastárs bérlőtársi jogviszonyát megszünteti. A házastárs azonban a használati jog ellenértékének rá eső részét igényelheti.

Többször volt már szó a házastársak lakáshasználatának a rendezésével kapcsolatban erről a jogszabályi lehetőségről, amelyet az 1986. évi IV. törvény 12. §-a iktatott be a Csjt.-be, és amelyre figyelemmel mód van a közös bérletű lakás tekintetében az azt visszatérés szándéka nélkül elköltöző volt házastárs bérlőtársi jogviszonyának a megszüntetésére a visszamaradt házastárs kérelmére.

Az értelmezéssel kapcsolatban ki kell emelni, hogy csak bérlakásra és csak lakásjogi értelemben vett közös bérlet esetén alkalmazható. Ez az egyik bérlőtárs volt házastárs lehetséges igénye a másik bérlőtárs volt házastárssal szemben. Tehát - és erről is már volt szó - tulajdoni lakásnál önmagában azon az alapon nem szüntethető meg a lakáshasználati jog, hogy onnan a volt házastárs tulajdonostárs elköltözött, azt nem használja.

Ha tulajdoni lakásnál merül fel a másik fél elköltözése miatt ilyen igény, azt a Legfelsőbb Bíróság lenti állásfoglalásában foglaltak szerint kell elbírálni.

Ha pedig a lakás valamelyik fél önálló bérlete, a visszamaradt házastárs mint nem bérlőtárs ilyen kérelmet nem terjeszthet elő, mert nincs rendelkezési joga reá (a házasságon alapuló lakáshasználati jog önálló jogosultság ugyan, de nem terjed ki harmadik személyekkel szemben olyan rendelkezési jogra, amely olyan szerződés megszüntetését eredményezné, amelyikben nemcsak a szerződés szerint, hanem a törvény kötelező rendelkezése alapján sem volt szerződő fél az igénylő). Ha pedig a nem bérlőtárs házastárs költözik el végleg, ez a házasságon alapult lakáshasználati jogát megszünteti ugyan, de nincs bérlőtársi joga, amelyet meg kellene szüntetni.

Megjegyzendő, hogy a bérlőtársi jogviszonyt nem önmagában a lakás visszatérés szándéka nélküli elhagyása szünteti meg, hanem csak az ezt kimondó jogerős ítélet. Így a birtokvédelem az elköltözött házastársat a vonatkozó ítélet jogerőre emelkedéséig megilleti.

A gyakorlatban a jogszabályhely értelmezésén kívül az ezt megalapozó tényállás megállapítása jelenthet gondot, mert az esetek nagy részében a lakást elhagyó fél tagadja, hogy elköltözése a visszatérés szándéka nélkül történt volna.

Egységes a bírói gyakorlat abban, hogy ha az elköltözött felet az elköltözésre kényszerítő körülmények késztették, a Csjt. 31/D. § alkalmazására nincs lehetőség. Így különösen, ha a bentlakó házasfél durva, agresszív magatartása miatt, vagy a házasfelek között a kiskorú gyermek számára elviselhetetlen feszültség káros következményeinek az elhárítása érdekében költözött el a lakást elhagyó fél. Avagy, ha a bentlakó a másik házastárs bérlőtársa használati jogától őt önhatalmúlag megfosztotta (kizárta, a lakást más számára használatra átengedte, stb.).

Ha viszont az elköltözött tartósan új életre rendezkedett be és másutt megfelelő lakása van, a Csjt. 31/D. § alkalmazhatóságának ez a klasszikus esete.

Ha az elköltözött fél csupán jogai megóvása érdekében jár esetenként vissza a lakásba, vagy tart egy helyiséget lezárva, de életvitelszerűen nem használja a lakást, és arra új körülményei miatt nyilván nincs is szüksége, a visszajárás és valamelyik szoba lezárásával annak birtokában tartása még nem zárja ki a bérlőtársi jogviszonya Csjt. 31/D. §-a szerinti megszüntetését.

A törvényhely utolsó mondatával már számtalanszor, így a Csjt. 31/C. § (1)-(2) bekezdéséhez fűzött magyarázatnál is foglalkoztunk, és a Csjt. 31/B. §-nál az újrarendezés lehetőségével kapcsolatban is.

Hangsúlyozottan és ismét azt kell kiemelni, hogy a lakás önkéntes elhagyása esetén csak közös bérletből elköltözött bérlőtárs javára jár (de a javára igen) lakáshasználati jog ellenérték. Ennek indoka, hogy méltánytalan lenne a lakással járó vagyoni előnytől éppen azt a házastársat megfosztani, aki az együvé tartozás felszámolását önként, saját erejéből segíti elő, és olyan lakást hagy el, amikor az azzal járó vagyoni előnyből semmilyen más módon nem részesülhet.

A lakáshasználati jog ellenérték összegszerűségének a mértékére a Csjt. 31/D. §-a esetén is a Csjt. 31/C. § (1)-(3) bekezdésében foglaltak az irányadóak.

PK 8. szám A tulajdonostársak egyet nem értése a közös tulajdonban álló dolog birtoklása és használata (hasznosítása) kérdésében

BH1994. 183. Közös tulajdonban álló ingatlan használati módjának rendezése volt házastársak esetén

BH1994. 412. Közös tulajdonban lévő volt házastársi közös lakás használatának rendezésénél irányadó szempontok

BH1992. 634. A lakás használata a házastársi lakáshasználat bontóperi rendeződéséig

BH2005. 433. I. Ha a bíróság a házastárs bérlőtársi jogviszonyát a lakás elhagyása miatt szünteti meg, az eltávozott házastársnak a használati jog ellenértéke címén járó térítés a bérlőtársi jogviszony megszüntetésekor esedékes; ezért a térítés iránti igény elévülését ettől az időponttól - és nem a lakás elhagyásától - kell számítani (1952. évi IV. törvény 31/C. §, 31/D. §, 1959. évi IV. törvény 324. §, 326. §).

BH2002. 270. A házastársak lakáshasználatának rendezése során a lakásbérleti jogviszony létrejöttére és tartalmára a keletkezésekori, a rendezésre pedig az ítélet meghozatalakori jogszabályok irányadóak [Csjt. 31/B. § (3) bek., 31/C. § (3) bek., 31/D. §, 35/1956. (IX. 30.) MT r. 39. § (3) bek., 40. § (1) bek., 15/1957. (III. 7.) Korm. r. 93. §].

BH1997. 536. Volt házastársak közös tulajdonában álló ingatlanban lévő közös lakás használatával kapcsolatos kérdések rendezése [Csjt. 31/B. § (1), (2), (4) és (5) bek., 31/D. §, Ptk. 140. § (1) bek.].

BH1996. 320. A házastársak részére nyújtott szülői ajándék és a közös tulajdonú lakáshasználat tárgyában való döntés a közös tulajdon megszüntetése során [Csjt. 27. § (1) bek., 28. § (1) bek. b) p., 31/B. § (4) bek., 31/D. §, Ptk. 148. § (3) bek., PK 281. sz.].

BH1994. 674. I. A lakáshasználati jog ellenértékének különös méltánylást érdemlő esetben való mérséklése nem vezethet az ellenértékben való marasztalás teljes mellőzéséhez [Csjt. 31/C. § (3) bek., 31/D. §].

BH1994. 542. Közös tulajdonban levő volt házastársi közös lakás osztott használatának mellőzése családvédelmi okból [Csjt. 31/B. § (4)-(5) bek., 31/D. §, 31/E. §, 1/1971. (II. 8.) ÉVM r. 90. § (2) bek. a) p.].

BH1994. 412. I. Közös tulajdonban lévő volt házastársi közös lakás használatának rendezésénél irányadó szempontok [Csjt. 31/B. § (4) bek., 31/D. §., Ptk. 140. § (1) bek.]

BH1994. 81. Ha a volt házastársak a közös lakást nem bérleti hanem használati jogcímen használták, úgy a lakás használatával való önkéntes felhagyás esetén a távozó fél a lakáshasználati jog ellenértékének rá eső részét jogszerűen nem követelheti (Csjt. 31/D. §, Ptk. 165. §, 423. §).

BH1993. 553. A volt házastársak közös tulajdonában álló ingatlannal kapcsolatban a közös tulajdon megszüntetése iránt érvényesített igény, a lakáshasználati jog ellenértéke és a többlethasználatból eredő használati díj iránti igény összefüggése, s a rendezésnél irányadó szempontok. (Csjt. 31/B., 31/C., 31/D. §-ok).

BH1992. 472. II. A visszatérés szándéka nélküli távozás esetén a lakáshasználati jog ellenértéke csak akkor igényelhető, ha a volt házastársi lakás tanácsi bérlakás [Csjt. 31/D §].

BH1992. 322. A visszatérés szándéka nélkül távozó házastárs csak kivételesen és csak bérlakás esetében igényelheti a lakáshasználati jog ellenértékét [Csjt. 31/B. §, 31/C. §, 31/D. §].

BH1991. 66. Önálló bérletnek lehet tekinteni azt a lakást, amelyre a házastársak a házasság fennállása alatt ugyan, de kizárólag az egyikük személyéhez kapcsolódóan szereztek bérleti jogot [Csjt. 31/B. §, 31/D. §, 1/1971. (II. 8.) Korm. r. 47. §].

BH1991. 23. Lakáshasználati jog ellenértéke a módosított családjogi törvény hatályba lépése előtt (1987. július 1.) a visszatérés szándéka nélkül a volt közös lakást elhagyó házastársat nem illeti meg [Csjt. 39. §, 4/1987. (V. 14.) IM r. 41. §, Csjt. 31/C. §, 31/D. §, 1/1971. (II. 8.) Korm. r. 100. §].

BH1991. 22. Különvagyoni lakásból a visszatérés szándéka nélkül önként eltávozott házastárs részére a lakáshasználati jogának ellenértéke címén térítés nem jár [Csjt 31/C. §, 31/D. §].

BH1989. 483. I. Nem veszti el a lakáshasználati jog ellenértékére vonatkozó jogát az a volt házastárs, aki azt követően távozott el a lakásból, hogy a bíróság a bontóperben a lakás használatát a felek között megosztotta [Csjt. 31/D. §].

BH1989. 482. II. A bérlőtársi jogviszony megszűnése [Csjt. 31/B. § (5) bek., 31/C. § (5) bek., 31/D. §., 1/1971. (II. 8) Korm. r. 131. §.].

BH1989. 403. II. A visszatérési szándék nélkül távozott házastárs a lakáshasználati jog ellenértékének rá eső részére csak bérlakás esetén tarthat igényt [Csjt. 31/D. §].

BH1989. 358. A lakáshasználat megosztását elrendelő ítélet meghozatala után indított újabb perben a bérlőtársi jogviszony megszüntetésénél és a lakáshasználati jog ellenértékének elbírálásánál irányadó szempontok [Csjt. 31/B. §, 31/D. §, 1/1971. (II. 8.) Korm. r. 101. §].

BH1989. 150. Az újabb szabályok alapján nem jár a lakáshasználati jog ellenértéke, ha a volt házastársi közös lakás használatát a Csjt.-t módosító törvény hatálybalépése előtt rendezték [Csjt. 31/D §, 4/1987. (IV. 14.) IM sz. r. 41. §].

BH1989. 107. I. Azt a volt házastársat, aki a lakásban családtagként lakott a lakáshasználati jog ellenértéke - megállapodás hiányában - nem illeti meg [1/1971. (II. 8.) Korm. sz. r. 47. §, Csjt. 31/C. és 31/D. §-ok].

Csjt. 31/E. § A házastársak lakáshasználatának rendezése során a végrehajtási eljárásra a lakásbérletre vonatkozó szabályokat megfelelően alkalmazni kell.

PK 279. szám

I. Ha a nem tulajdonos házastárs a házasság felbontását követően - a felek megállapodása vagy a bíróság határozata alapján - a másik fél különvagyonában levő ingatlant használja, a lakás használatával kapcsolatos jogok és kötelezettségek tekintetében a lakásbérlet szabályai csak annyiban alkalmazhatók, amennyiben azt a jogviszony sajátos természete nem zárja ki.

II. Használati díjra az a volt házastárs is igényt tarthat, aki a közös tulajdonban vagy a kizárólagos tulajdonában levő lakásból elköltözött, és a lakáshasználati jog ellenértékének ráeső részét felvette.

III. Ha a volt házastársak közös vagy egyikük kizárólagos tulajdonában levő lakás használatának rendezését követően beállott körülmények folytán a rendezés szerinti használat fenntartása sérti valamelyik fél lényeges jogos érdekét, a bíróság a használatot a korábbitól eltérően rendezheti.

II. Használati díjra az a volt házastárs is igényt tarthat, aki a közös tulajdonban vagy a kizárólagos tulajdonában levő lakásból elköltözött, és a lakáshasználati jog ellenértékének ráeső részét felvette.

III. Ha a volt házastársak közös vagy egyikük kizárólagos tulajdonában levő lakás használatának rendezését követően beállott körülmények folytán a rendezés szerinti használat fenntartása sérti valamelyik fél lényeges jogos érdekét, a bíróság a használatot a korábbitól eltérően rendezheti.

E törvényhelynek az 1986. évi IV. törvény 12. §-sal a Csjt.-be iktatásakor a lakásügyi végrehajtás szabályait még az 1/1971. (II. 8.) Korm. rendelet tartalmazta, amely az elhelyezési jogosultságot kiköltözésre kötelezés esetén széles körben biztosította, és különbséget tett az ún. jóhiszemű és rosszhiszemű jogcím nélküli lakáshasználók között. A végrehajtás foganatosítását pedig a lakás jellegétől függően utalta vagy a bíróság, vagy a lakásügyi hatóság hatáskörébe.

Az 1994. január 1-jén hatályba lépett 1993. évi LXXVIII. törvény 67. §-a szerint a hatálybalépésig keletkezett elhelyezési kötelezettséget az teljesíti, akit e kötelezettséget meghatározó jogszabály [1/1971. (II. 8.) Korm. rendelet] megjelöl.

Az 1994. január 1-jét követően a lakások kiürítésével kapcsolatos végrehajtás elrendelése és foganatosítása az 1993. évi LXXVIII. törvény alapján bírósági végrehajtásra tartozik, és a végrehajtásra az 1994. évi LIV. törvénynek a speciális szabályai az irányadóak.

Az elhelyezési jogosultságról már szóltunk a lakáshasználat rendezései jogkövetkezményei körében [Csjt. 31/B. §-ához fűzött magyarázat]. Itt is fontos kiemelni, hogy törvény elhelyezési jogosultságot csak egyetlen kivételes esetre, mégpedig akkor biztosít, ha a házasság felbontása során valamelyik felet saját elhelyezési kötelezettség kimondása nélkül kötelezi az önkormányzati lakás elhagyására. Ekkor az illető elhelyezéséről az önkormányzat gondoskodik. Az önkormányzat rendeletben határozza meg, hogy az elhelyezésre jogosultat milyen lakás illeti [1993. évi LXXVIII. törvény 31. § (3)].

Az ítélet rendelkezésének - lakáskiürítés esetén - ehhez kell igazodnia. Tehát ki kell mondania a távozásra kötelezett (szerződés vagy vállalás hiányában) saját elhelyezési kötelezettségét (avagy azt a kivételes esetet, ha elhelyezéséről az illetékes önkormányzat köteles gondoskodni). Azt azonban a bíróság nem szabhatja meg, hogy az elhelyezésre jogosultat milyen elhelyezés illeti.

A lakás megfelelőségét a kiköltözésre kötelezett a végrehajtás során vitathatja ugyan, de a megfelelőség szempontjából az önkormányzati rendeletet kell irányadónak tekinteni.

Ha a kiköltözésre kötelezettnek ugyanabban a helységben beköltözhető lakása van, az ítéleti rendelkezés a másik lakásba való átköltözés kötelezettségére irányul. Ugyanez a helyzet, ha a lakásban maradó házasfél - lakáshasználati jog ellenérték helyett - másik megfelelő lakást ajánl fel.

BH1993. 553. A volt házastársak közös tulajdonában álló ingatlannal kapcsolatban a közös tulajdon megszüntetése iránt érvényesített igény, a lakáshasználati jog ellenértéke és a többlethasználatból eredő használati díj iránti igény összefüggése, s a rendezésnél irányadó szempontok

BH1994. 542. Közös tulajdonban levő volt házastársi közös lakás osztott használatának mellőzése családvédelmi okból [Csjt. 31/B. § (4)-(5) bek., 31/D. §, 31/E. §, 1/1971. (II. 8.) ÉVM r. 90. § (2) bek. a) p.].

Csjtr. 41. § A Csjt. 31/A-31/E. §-ait a folyamatban levő ügyekben is alkalmazni kell, ha az első-fokú bíróság a Tv. hatálybalépéséig még nem hozott ítéletet, vagy egyéb érdemi határozatot (a továbbiakban együtt: ítélet).

BH1991. 23. Lakáshasználati jog ellenértéke a módosított családjogi törvény hatályba lépése előtt (1987. július 1.) a visszatérés szándéka nélkül a volt közös lakást elhagyó házastársat nem illeti meg [Csjt. 39. §, 4/1987. (V. 14.) IM r. 41. §, Csjt. 31/C. §, 31/D. §, 1/1971. (II. 8.) Korm. r. 100. §].

BH1989. 150. Az újabb szabályok alapján nem jár a lakáshasználati jog ellenértéke, ha a volt házastársi közös lakás használatát a Csjt.-t módosító törvény hatálybalépése előtt rendezték [Csjt. 31/D §, 4/1987. (IV. 14.) IM sz. r. 41. §].

4. A háztartás költségei - Tartás

Csjt. 32. § (1) A közös háztartás költségeinek fedezésére elsősorban a házastársak keresménye és egyéb közös vagyona szolgál. Ha a házastársak az életközösség fenntartása mellett külön élnek, megélhetésük költségeit elsősorban szintén ilyen módon kell fedezni.

(2) Ha a közös vagyon a közös háztartás költségét nem fedezi, a házastársak kötelesek ahhoz különvagyonukból is egyenlő mértékben hozzájárulni. Ha csak egyik házastársnak van különvagyona, ő egymaga köteles ebből a közös háztartás költségének kiegészítéséhez szükséges összeget fedezni.

A Csjt. 32. § (1)-(2) bekezdése a Csjt. 27. § (1) bekezdéséhez, a házastársi vagyonközösséghez kapcsolódik. A vagyonközösség idejére szabályozza a közös vagyon és a különvagyon felhasználásának a módját a közös gazdálkodásban.

Úgy tűnik, mintha deklaratív szabály lenne annak csupán kimondásával, hogy a közös háztartás, de a külön háztartás költségeit is, ha az együttélés fennáll, elsősorban a felek közös keresményéből és egyéb közös vagyonából kell fedezni [Csjt. 32. § (1)]. Ha pedig a közös vagyon erre nem elegendő, akkor a felek különvagyonából is egyenlő mértékben kötelesek ehhez hozzájárulni, illetőleg ha csak egyik félnek van különvagyona, ő egymaga köteles a közös (vagy együttélés melletti külön) háztartás költségei hiányzó részét fedezni [Csjt. 32. § (2)].

Valójában azonban vannak a fenti - és a Csjt. 23. § (1) bekezdésével, illetőleg a Csjt. 24. § második fordulatával összefüggő - törvényi rendelkezésnek jogi konzekvenciái is az életközösség megszakadása, a házastársi vagyon megosztása esetére. A megtérítési igényekkel kapcsolatos törvényi rendelkezésekkel összhangban a fenti kötelezettség alá eső különvagyoni költekezések megtérítésének a Csjt. 31. § (2) bekezdés utolsó mondata alapján általában nincs helye. Az életközösség megszakadásakor meg nem lévő közös vagyon pedig (amit nem valamelyik különvagyon használt fel) nem esik elszámolás alá [Csjt. 31. § (2)].

Megjegyzendő még, hogy a közös vagyon hiánya alatt a vagyonelkülönítést eredményező házassági vagyonjogi szerződés [Csjt. 27. § (2)] hatályosulása is értendő, és a közös háztartás költségeinek a különvagyonból való esetleges fedezési kötelezettsége a vagyonközösségnek az együttélés alatt történt megszüntetése után [Csjt. 31. § (1)] is fennáll. Így a vagyonelkülönülésen alapuló vagyonjogi igények rendezésekor sem követelhető térítés a Csjt. 32. §-a alá eső kötelezettségek teljesítésével kapcsolatban, és a vagyonközösség nélkül házastársával közös háztartásban élő sem igényelheti utólag e háztartás költségeivel kapcsolatos (többlet-) kiadásai megtérítését, amennyiben e (többlet-) kiadások a Csjt. 32. § (1)-(2) bekezdése szerinti módon keletkeztek (tehát, mert a másik házastársnak nem volt különvagyona, illetőleg elegendő különvagyona az egyenlő mértékű hozzájáruláshoz).

(3) A házastárs köteles a különélő és önhibáján kívül rászoruló házastársát - ha arra nem érdemtelen - különvagyonából is eltartani, amennyiben házastársa megélhetésének költségeit a közös vagyonból nem lehet fedezni, és a tartás nem veszélyezteti a kötelezett saját, valamint annak megélhetését, akinek eltartására házastársával egysorban köteles. Ez a rendelkezés arra az esetre is irányadó, ha a házastársak között vagyonközösség nincs.

V. számú Polgári Elvi Döntés

a házastársi tartásra való érdemtelenségről

A házasság felbontása esetén a tartást érdemtelenség címén attól a házastárstól kell megtagadni, aki a házasság erkölcsi alapját a házasság felbontására is közreható magatartásával olyan súlyosan sértette, hogy tartása házastársára a társadalmi felfogás szerint méltánytalan lenne. Az érdemtelenség elbírálásánál figyelembe kell venni az arra hivatkozó házastárs magatartását is.

A házasság megszűnését követően a volt házastárstól a tartás érdemtelenség címén akkor vonható meg, ha szándékosan a másik volt házastárs érdekeit durván sértő magatartást tanúsított, vagy a társadalmi együttélés szabályait egyébként olyan módon és mértékben sértette meg, hogy a tartási kötelezettség teljesítése már nem várható el.

Indokolás

Az 1952. évi IV. törvény (Csjt.) 21. §-ának (1) bekezdése szerint a házasság felbontása esetén volt házastársától tartást követelhet az, aki arra hibáján kívül rászorul, kivéve, ha arra a házasság fennállása alatt tanúsított magatartása miatt érdemtelenné vált. A 32. § (3) bekezdése kimondja, hogy a házastárs köteles a különélő és önhibáján kívül rászoruló házastársát, ha arra nem érdemtelen - az egyéb feltételek megléte esetén - különvagyonából is eltartani.

A házastársak tartási kötelezettsége a házasság belső tartalmából folyik. Ebből következik, hogy a házastársak esetleges későbbi eltávolodása, a házasság felbontása nem semmisíti meg teljesen egymáshoz tartozásukat, egymás sorsáért bizonyos fokú felelősségüket.

Ez az egymás sorsáért való további felelősség a házastársak kölcsönös tartási kötelezettségében is kifejezésre jut. A tartási kötelezettség ugyanis csak a tartást igénylő házastárs teljes vagy részleges munkaképtelensége, a tartásra való ráutaltság esetén áll fenn.

Az érdemtelenség elbírálása során a bíróságnak nemcsak egyes tényeket, hanem a házasság egészét kell mérlegre tennie. Meg kell vizsgálnia azt is, hogy az a házastárs, akitől a tartást igénylik, olyan magatartást tanúsított-e, amely feljogosítja őt arra, hogy házastársának magatartását felróhassa, nem terheli-e őt magát is hiba a házasélet megromlásának, házastársa magatartásának kialakítása terén. Nem szabad viszont figyelembe venni olyan magatartást, amely a felek házaséletének felbomlásánál nem hatott közre. Mindennek megítélésénél nem a házastársak szubjektív szempontjainak, hanem annak kell döntő jelentőséget tulajdonítani, hogy a társadalmi megítélés a házastársak egymással szembeni magatartására figyelemmel a tartásra kötelezést az ezáltal érintett házastárs méltánytalan megterhelésének tekintené-e.

A házasság megszűnését követően a tartásra való érdemtelenség elbírálásánál ismét más a helyzet. Ilyenkor az érdemtelenség intézményének már nem lehet az a célja, hogy a házasság erkölcsi alapját védje, hiszen a tartásra kötelezett, a tartásra jogosult volt házastársak között már nem áll fenn házastársi kötelék. Kétségtelen azonban az, hogy a volt házastársak egymás sorsáért való felelősségének alapját támadja az, aki szándékosan volt házastársa érdekei ellen tör, annak személyi vagy vagyoni érdekeit súlyosan sértő magatartást tanúsít. Ezen az alapon tehát a tartásra egyébként jogosult házastársat a tartásra utólag érdemtelenné kell nyilvánítani.

Vannak azonban olyan esetek is, amikor a volt házastárs méltán tagad meg minden közösséget volt házastársától anélkül, hogy ez utóbbi az érdekei ellen tört volna. A tartásra ugyancsak érdemtelenné kell nyilvánítani a felelőtlen, erkölcstelen, kicsapongó életmódot folytató, valamint a súlyos megítélés alá eső bűncselekményt elkövető volt házastársat.

A bíróságnak a tartásra érdemtelenség utólagos elbírálásának esetében is figyelemmel kell lennie az eset összes körülményeire, így különösen az érdemtelenségre hivatkozó fél egyéniségére és az általa tanúsított magatartásra is. Nem állapítható meg tehát érdemtelenség a tartásra jogosított volt házastárs olyan magatartása alapján, amelyet a tartásra kötelezett házastárs magatartása váltott ki, nem állapítható meg az együttélés szabályait sértő volt házastárs érdemtelensége akkor sem, ha az erre hivatkozó volt házastárs maga is hasonló magatartást tanúsított.

A fentiekből kitűnően az érdemtelenség fogalmát illetően nagyszámú körülménynek, szempontnak lehet meghatározó jelentősége. Éppen ezért az érdemtelenség kérdését mindig konkrétan, családjogunk és egész jogrendszerünk alapelveiből kiindulva, az ügy összes körülményének figyelembevételével kell elbírálni.

A házastársi tartásra való jogosultság elbírálása során a bíróság a házastárs (volt házastárs) érdemtelenségét csak akkor vizsgálhatja, ha erre a másik fél hivatkozik. Az érdemtelenség megállapításához ugyanis nem fűződik olyan társadalmi érdek, amelynek védelme a másik házastárs kívánságán túlmenően indokolt volna.

PK 112. szám

A tartásra szoruló házastárs vagy volt házastárs javára tartásdíj fizetésére a Csjt. 32., illetőleg 21. §-a alapján az a házastársa vagy volt házastársa is köteles, akinek vagyona nincs, és neki felróható okból megfelelő keresettel sem rendelkezik. Ilyenkor a tartásdíj összegének megállapításánál olyan összegű keresetet kell alapul venni, amelyet a tartásra kötelezettel azonos korú, egészségi állapotú és szakképzettségű személy rendszeres munkával általában elér.

E törvényhely a házasság felbontása nélküli különélő házastárs tartási igényével kapcsolatos rendelkezéseket tartalmazza. Tipikus esete az utolsó mondat szerinti, mégpedig amikor a különélés egyben a vagyonközösség hiányát is jelenti, tehát a vagyonközösség az életközösség megszűnése miatt hiányzik (a valóságos, a családjogi értelemben vett különélés alatt egyébként is az életközösség megszakított volta értendő).

Tulajdonképpen az ilyen igény elbírálására a Csjt. 21. § és 22. § (1)-(2) bekezdésében foglaltakat kell megfelelően alkalmazni.

A megfelelő alkalmazás eltéréseket is jelent. Így

- a törvény szövege szerint a házastársi tartásnak a Csjt. 21. §-ában foglalt, együttesen megkívánt feltétele egy továbbival kibővül, nevezetesen, hogy a közös vagyonból az önhibáján kívül tartásra szoruló házastárs megélhetési költségét nem lehet fedezni.

Ennek nyilván az az oka, hogy a rászorultság vizsgálatánál nemcsak a saját jövedelem és a különvagyon jöhet szóba, hanem a még megosztatlan házastársi közös vagyon figyelembevételével az általában vett vagyoni helyzet. Ha pedig a még megosztatlan közös vagyonból a házastárs tartási igénye kielégíthető, nem áll fenn olyan rászorultság, ami a különélő házastárs különvagyonával (az életközösség megszakítása utáni keresményével) való helytállást indokolna.

A bírói gyakorlat nem tekinti a közös vagyonból fedezhetőnek a különélő és tartásra rászoruló házastárs megélhetéseinek a költségeit, ha a vagyontárgyak döntő hányadát a másik fél birtokolja, illetőleg ha a rászoruló házastársnak csak olyan közös vagyontárgyak vannak a birtokában, amelyek a mindennapi megszokott életvitelhez szükségesek (tehát nem értékesíthetőek, illetőleg az értékesítésük nem várható el).

Ha viszont a csupán saját jövedelme és különvagyona figyelembevételével rászorultnak tekinthető különélő házastárs olyan közös vagyoni tárgyakat birtokol, amelyek értékesítése elvárható (pl. ékszerek), avagy amelyek jellegüknél fogva eleve megélhetésre közvetlenül felhasználhatóak (készpénz, takarékbetét stb.), a tartás feltételei nem állanak fenn.

- További eltérés a Csjt. 21. §-a és a 22. § (1)-(2) bekezdése szabályaitól, hogy az új házasság mint a tartásra jogosultságot megszüntető tényező kiesik, mert a Csjt. 32. § (3) bekezdésén alapuló tartási jog éppen a formális kötelék fennállása idejére szabályozza a tartásra jogosultságot.

- Az érdemtelenséggel való védekezés esetén problémát jelent, hogy a feldúltsághoz vezető folyamat - bontóper hiányában - még ismeretlen. A házasság megszűnése után érdemtelenséget megvalósító magatartás pedig nem jöhet szóba, minthogy a házasság még nem szűnt meg. Így, ha az igénylő perbeli ellenfele érdemtelenségre hivatkozik, tulajdonképpen egy bontóperhez hasonlóan kell feltárni a házasélet megromlásához vezető folyamat egészét, és a hivatkozást a Legfelsőbb Bíróság V. sz. Polgári Elvi Döntésében foglaltaknak (I. rész) megfelelően kell elbírálni.

- A különélő házastárs igényérvényesítési határideje nincs korlátozva, az ilyen igény akkor is érvényesíthető, hogyha a rászorultság csak a különélés kezdete után 5 év elteltével áll be.

Kérdésként merülhet fel a jogalkalmazás során, hogy a különélő és önhibáján kívül rászorult, tartásra érdemes házastársnak a közös vagyonból a megélhetésére felhasznált összeg a vagyoni igények rendezésekor mennyiben számolható el.

- Ha a felek az együttélés megszakítása nélkül és a vagyonközösség fenntartásával élnek külön, megítélésem szerint ez a Csjt. 32. § (1) bekezdés második mondata szerinti eset, és ilyenkor az elszámolásra az ott kifejtettek az irányadóak.

- Ha a felek között szerződés miatt [Csjt. 27. § (2)] nincs csupán vagyonközösség, de az együttélés fennáll, szintén a 32. § (1)-(2) bekezdésénél kifejtettek az irányadóak.

- Ugyanez vonatkozik arra az esetre is, ha a vagyonközösséget az együttélés alatt a bíróság megszüntette a Csjt. 31. § (1) bekezdése alkalmazásával (bár szinte képtelen feltételezés olyan együttélés, amikor a felek között nincs vagyonközösség, és külön-külön is élnek).

- Ha viszont a vagyonközösség azért hiányzik, mert a felek az életközösséget megszakították, nincs olyan rendelkezés a Csjt.-ben, ami a különélés alatt a megélhetésre felhasznált közös vagyon elszámolását a közös vagyonból kivonni indokolná. Azzal önmagában, hogy a Csjt. 32. § (3) bekezdése a különélő házastárs tartásra jogosultsága feltételévé teszi a megélhetése közös vagyonból fedezhetetlenségét is, az elszámolási igény még nem zárható ki. Sőt, éppen összhangban van a rászorultság (teljes vagyoni helyzet alapulvételével történő) helyes megítélésével a közös vagyonból megélhetésre felhasznált érték (összeg) elszámolása.

Megjegyzendő a fent kifejtettekkel kapcsolatban, hogy az egész törvényhelynek tulajdonképpen csak az utolsó fordulat fent leírt variánsai utolsó esetében van a jogalkalmazó számára valóban értelmezhető jelentősége. Az objektív okból különélő házastársakat ugyanis családjogi kategóriával nem lehet különélőknek minősíteni (lásd a különélés fogalmát a Csjt. 18. §-ánál).

BH1981. 504. A különélő házastárs házastársi tartás iránti követelése a házasság felbontása előtt

BH1981. 504. A különélő házastárs a házasság felbontása előtt akkor is követelhet házastársi tartást, ha arra a különélést követő öt év után válik rászorulttá [Csjt. 32. § (3) bek.].

Vhr. 12. § A Csjt. 32. §-a (3) bekezdésének alkalmazására akkor kerül sor, ha a különélés a Csjt. hatálybalépése után kezdődött meg.

5. Vélt házasság vagyonjogi hatásai

Csjt. 33. § (1) Ha az érvénytelen házasság megkötésekor mind a két házastárs jóhiszemű volt, a házasságból folyó vagyonjogi hatások ugyanazok, mint érvényes házasság esetében. Az ilyen házasság érvénytelennek nyilvánítása esetén a vagyonjogi követeléseket mindegyik házastárs akként érvényesítheti, mintha a házasságot érvénytelenné nyilvánításának időpontjában a bíróság felbontotta volna.

(2) Ha az érvénytelen házasság megkötésekor csak az egyik házastárs volt jóhiszemű, az előbbi rendelkezéseket csak az ő kívánságára kell alkalmazni.

A vélt házasság az érvénytelen házasságnál (Csjt. 13. §) annyiban szűkebb fogalom, hogy azokat az érvénytelen házasságokat kell csupán érteni alatta, amelyek megkötésekor egyik fél sem, avagy legalábbis egyikőjük nem tudott az érvénytelenségi ok fennállásáról (jóhiszeműség).

Az ilyen vélt házasság vagyonjogi hatását rendezi a Csjt. 33. §-a, amely a gyakorlatban egyébként nem élő rendelkezés, így értékelhető vonatkozó jogalkalmazói gyakorlat nincsen.

A vélt házasság vagyonjogi hatása az érvénytelen házasságnak a maradék joghatásai körébe tartozik (lásd a Csjt. 13. §-ához fűzött magyarázatnál is).

Törvényi rendezése azért indokolt, mert a vélt házasság is olyan tartós jogviszonyt hozhat létre, amely az érintettek méltányos érdeke és különösen családvédelmi érdekek miatt a szabályozást szükségessé teszi.

A Csjt. 33. §-ában foglaltak szerint a vélt házasság vagyonjogi hatásai - ha mindkét fél jóhiszemű volt - azonosak az érvényes házasságéval [Csjt. 33. § (1)]. Ha csak az egyik fél volt jóhiszemű, az érvényes házasság vagyonjogi hatásai csak az ők kívánságára alkalmazhatóak [Csjt. 33. § (2)].

A házasság vagyonjogi hatása alatt a házassághoz fűződő minden vagyonjogi jogot és kötelezettséget érteni kell, tehát nemcsak a szűkebb értelemben vett házassági jogot, hanem pl. a tartást is.

MÁSODIK RÉSZ

A CSALÁD

V. fejezet

A családi jogállás

1. Rokonság

Csjt. 34. § (1) Egyenesági a rokonság azok között, akik közül az egyik a másiktól származik.

(2) Oldalágon rokonok azok, akiknek legalább egy közös felmenő rokonuk van, ők maguk azonban egyeneságon nem rokonok.

A Csjt. fenti szakasza az egyenes ági [Csjt. 34. § (1)] és az oldalági [Csjt. 34. § (2)] rokonság fogalmát határozza meg, mégpedig úgy tűnhet, hogy a vérségi származás szerint.

A vérségi származáson alapuló tipikus eseten túl azonban rokonság (egyenes ági és oldalági) egyéb okon is, pl. örökbefogadáson is alapulhat, amelynek joghatása, hogy az örökbefogadott mind az örökbefogadóval, mind annak rokonaival szemben az örökbefogadó gyermekének a jogállásába lép, és az örökbefogadás kihat az örökbefogadott leszármazóira is (Csjt. 51. §).

Mindaddig, amíg a gyermek apai jogállása betöltetlen, rokonságban ugyan csak az anya hozzátartozóival van, de ha az apai vélelmek valamelyike utóbb beáll, akkor rokonságba kerül - mintegy visszamenőleg is - apjával és annak egész rokonságával. Tehát a vér szerinti származáson kívül az apai vélelem a Csjt. 34. §-a szerinti rokonságot az apai oldallal is létrehozza, függetlenül a biológiai származás tényétől.

Vagyis összefoglalva, a Csjt. 34. §-ának az értelmezésekor származáson nem a vér szerinti, hanem a jog szerinti származást kell érteni. Joghatások (tartás, szülői felügyelet, öröklés, kártérítés stb.) ehhez fűződnek. A csak biológiai rokoni kapcsolatok jogilag nem értékelhetőek.

BH1988. 274. A leszármazó házasságból vagy házasságon kívül születetése és a törvényes öröklési kapcsolat

BH2002. 81. A féltestvér az 1992. évi XXXII. törvény 2. §-a (3) bekezdésének alkalmazása során kárpótlásra jogosult személyként vehető figyelembe [1992. évi XXXII. tv. 2. § (3) bek., Csjt. 34. § (2) bek.].

BH1988. 274. I. A törvényes öröklési kapcsolat szempontjából közömbös, hogy a leszármazó házasságból vagy házasságon kívül született-e. A gyermek abban az esetben is örököl a törvény alapján az örökhagyó után, ha az apaság bírói megállapításra az örökhagyó halálát követően kerül sor [Csjt. 34. § (1) bek., Ptk. 607. §].

Csjt. 35. § (1) A gyermek apjának azt kell tekinteni, akivel az anya a fogamzási idő kezdetétől a gyermek születéséig eltelt idő vagy annak legalább egy része alatt házassági kötelékben állott. A házasság érvénytelensége az apaság vélelmét nem érinti.

PK 97. szám

Az anya férjének a gyermek fogamzási idejét megelőző időponttal történt holtnak nyilvánítása esetében a gyermeket házasságon kívül születettnek kell tekinteni.

(2) A vélelmezett fogamzási idő a gyermek születésének napjától visszafelé számított száznyolcvankettedik és háromszázadik nap között eltelt idő, mind a két határnap hozzászámításával. Bizonyítani lehet azonban, hogy a gyermek fogamzása a vélelmezett fogamzási idő előtt vagy után történt.

(3) Ha a nő házasságának megszűnése után újból házasságot kötött, az újabb házasságának fennállása alatt született gyermeke apjának akkor is az újabb férjet kell tekinteni, ha a korábbi házasság megszűnése és a gyermek születése közt háromszáz nap nem telt el. Ha azonban ez a vélelem megdől, a gyermek apjának a korábbi férjet kell tekinteni.

Azt, hogy jogilag kit kell a gyermek apjának tekinteni, a Csjt. 35-39. §-ai határozzák meg. (Szemben az anyai jogállással, amit jogfelfogásunk ténynek tekint, az apai jogállást vélelemnek tartja.) E szakaszok szerint a jogilag elismert apaság az anya házasságán, a teljes hatályú apai elismerő nyilatkozaton, az apaság bírói megállapításán és az anya utólagos házasságkötésén, illetőleg 1989. július 1-jét követően már a reprodukciós eljáráson is alapulhat.

A Csjt.-nek az a szerkezete, hogy a 35. §-sal elválasztja az apai vélelmek házasságból született alapesetét a nem házasságból született gyermek apai jogállásának a rendezésére szolgáló szabályoktól (Csjt. 36. §), nem jelent semmiféle hátrányos megkülönböztetést, csupán az élet követelményeinek felel meg. (A gyermekek többsége még ma is, a házasságon kívüli születések emelkedése mellett is házasságból születik.)

Ezen túl a házasságból és a házasságon kívül született gyermekek apai vélelmének az elválasztása azért is indokolt, mert a nem házasságból született gyermekek családi jogállásának a rendezésére szolgáló szabályok alkalmazásának előfeltétele, hogy az apai jogállás üres legyen, a gyermek apasága házasság alapján ne legyen megállapítható.

A Csjt. apasági vélelmi rendszere egységes. Bármelyik apai vélelmen alapul a gyermek családi jogállása, mind a családjog, mind az egyéb jogágak területén azonos joghatást eredményez.

Az apasági vélelmek szempontjából a gyermek megszületésének, és nem a fogamzáskori körülményeknek van jelentősége. Ezen nem változtat, hogy teljes hatályú apai elismerésnek a gyermek fogamzása és megszületése közötti időben is helye van, hiszen a vélelem beálltához a gyermek élveszületése szükséges.

A különféle apai vélelmek között jelentős különbség a bírói megállapításnál mutatkozik a tekintetben, hogy míg a többi vélelemnél a biológiai származás a vélelem beállta szempontjából közömbös, az apaság bírói ítélettel való megállapítása esetén vizsgálandó az anya és a kérdéses férfi között fennállt nemi kapcsolat ténye és a gyermeknek abból a kapcsolatból való származása.

A Csjt. apai vélelmi rendszerének rövid általános jellemzői után az apasági vélelem alaptényállására, a Csjt. 35. §-ára visszatérve, ismét hangsúlyozni kell, hogy e vélelem fennálltának primátusa van a többi vélelemmel szemben. Mindaddig, amíg a Csjt. 35. §-a szerinti vélelem fennáll, nem kerülhet sor a gyermek igazgatási vagy bírósági eljárás keretében történő apai jogállásának a rendezésére.

Ráadásul az anya férjével szemben az apai vélelem automatikus joghatású. A házasság tényén kívül beálltához semmiféle igazgatási vagy jogi aktusra nincs szükség (eltérően a Csjt. 36. §-ában írt vélelmektől).

Az anya férjével szemben fennálló automatikus apai vélelmet csak az aktorátussal bíró személy által indított perben meghozott jogerős ítélettel lehet megdönteni. Mindaddig azonban, amíg ez meg nem történik, a Csjt. 35. §-a szerinti vélelem joghatásai fennállanak. Így a feleség által a férj ellen indított, gyermektartásdíj iránti perben a férj nem védekezhet alappal a gyermek mástól való származásával.

Az anya férjének automatikus joghatású apai vélelme érdekes módon a társadalomban még most sem kellően ismert, és nem tudatosult. A jogalkalmazóknak ezért erre szükség esetén fel kell hívniuk az érintettek figyelmét. Például közel sem ritka, hogy a házasság felbontása iránti perben a felek úgy képzelik, hogy a feleségnek más férfitól származott gyermeke tekintetében (és ez különösen akkor jellemző, amikor a házasfelek huzamosabb ideje élnek külön, mielőtt a bontópert megindítják) a joghatások szempontjából (szülői felügyeleti jogok, tartási kötelezettség stb.) is a biológiai származás az irányadó. Fel sem merül bennük, hogy a biológiai származás apai vélelmet keletkeztető hatásának feltétele a férj automatikus apai vélelmének a megdöntése, majd a szükséges igazgatási vagy bírói aktus.

A házasság apai vélelmének automatikus joghatásával kapcsolatban ki kell emelni, hogy a joghatály szempontjából a kötelék fennállása az irányadó. Érdektelen tehát az anya férjével szembeni apai vélelem szempontjából, hogy egyáltalán volt-e a házasfelek között együttélés, avagy ezen együttélés alatt nem volt-e az anyának más férfival is nemi kapcsolata. A férj apaságát a névházasság és a reprodukciós eljárásból származás is megalapozza.

A kötelék fennállásának ügydöntő jelentőségéhez fűződik az (1) bekezdés utolsó mondata, amely szerint a házasság utóbb érvénytelenné nyilvánítása az apai vélelmet nem érinti.

Szintén a kötelék jelentőségével kapcsolatban kell kiemelni, hogy miután a holtnak nyilvánított személyt ellenkező bizonyításig halottnak kell tekinteni (Ptk. 25. §), és a halál ténye pedig a házassági köteléket megszünteti [Csjt. 17. § (1) a)], az utóbb és a gyermek fogamzási idejét megelőző időponttól holtnak nyilvánított férjjel (férfival) kapcsolatban a Csjt. 35. §-a szerinti vélelem nem áll fenn. Ilyenkor a gyermeket az anyakönyvi bejegyzéstől függetlenül házasságon kívül születettnek kell tekinteni (PK 97. szám).

Ha az apaként bejegyzett férj a gyermek fogamzási idejében már meghalt, a téves anyakönyvi bejegyzés, illetőleg a kijavítás elmaradása vagy késedelme az apai jogállás betöltetlen voltán nem változtat. Vagyis a Csjt. 35. §-a szerinti vélelemnek a kötelékhez fűzöttsége nem áll fenn, ha nyilvánvaló (vagy utóbb derül ki), hogy a gyermek fogamzási idejében a kötelék már nem állt fenn. A Csjt. 35. § esetén sem az anyakönyvi bejegyzés, hanem a törvény rendelkezése alapozza meg a vélelmet. Ha csupán téves anyakönyvi bejegyzés történt, annak kijavítása az anyakönyvvezetőtől kérhető, és a hiba nem a téves bejegyzés szerinti apai vélelem megdöntésére irányuló perrel korrigálandó.

A Csjt. 35. § szerinti vélelemnek a kötelékhez fűzöttsége azonban nem azt jelenti, hogy a köteléknek fent kell állnia a gyermek teljes fogamzási ideje alatt és megszületésekor. Elegendő, ha a kötelék a fogamzási idő egy része alatt, illetőleg a születéskor fennáll [Csjt. 35. § (1)]. Vagyis, a Csjt. 35. §-a szerint az anya férje tekintendő a gyermek apjának, ha bármilyen rövid idővel a szülés előtt házasságot kötnek, illetőleg ha a fogamzási idő a házasság megszűnése és a gyermek születése között nem telt el.

A vélelmezett fogamzási időt határozza meg a Csjt. 35. § (2) bekezdése, amely meghatározás nemcsak a házassághoz fűződő vélelem szempontjából, hanem minden vélelemnél irányadó.

A Csjt. 35. § (3) bekezdése az ún. mögöttes apai vélelmet szabályozza. A vélelmek szempontjából, mint már azt említettük, a gyermek megszületésének van jelentősége. Ennek megfelelően, ha a nő a házasságának a megszűnése után újabb házasságot köt, az újabb házasság fennállása alatt született gyermek apjának akkor is az új férjet kell tekinteni, ha a korábbi házasság megszűnése és a gyermek születése között 300 nap még nem telt el [Csjt. 35. § (3)]. Ha azonban a vélelem megdől, a gyermek apjának a korábbi férjet kell tekinteni [Csjt. 35. § (3)], és ez az ún. mögöttes apai vélelem.

PK 102. szám A Csjt. 35. §-ának (1) bekezdésében meghatározott törvényi vélelem megdöntése

BH1981. 278. Az anya házastársának apasága mellett fennálló vélelem

BH1983. 236. A házasságból származás alapján az apaság vélelme fennállása

BH1986. 235. Apaság vélelmének megdöntése iránti per

BH1998. 344. II. A férj tartási kötelezettsége csak a vélelem megdöntését kimondó ítélet jogerőre emelkedésétől szűnik meg [Csjt. 35. § (1) bek., 69/A. §, Pp. 153. § (1) és (3) bek.].

BH1993. 683. Származási perben - az ellentétes szakértői vélemények felülvizsgálata helyett - az ellentmondások mérlegeléssel történő feloldása jogszabálysértő [Csjt. 35. § (1) bek., 43. § (1) bek., Pp. 177. §. (1) bek., 206. § (1) bek., 275/A. § (2) bek.].

BH1986. 235. Apaság vélelmének megdöntése iránti per a vélelmezett apával szemben indítható. Ha csupán téves anyakönyvi bejegyzés történt, annak kijavítása az anyakönyvvezetőtől kérhető [Csjt. 35. § (1) bek., 36. §, 1982. évi 17. sz. tvr. 14. §, 2/1982. (VIII. 14.) MTTH sz. rend. 27. §].

BH1986. 148. A volt férjet apasága vélelmének fennállása folytán törvényes tartási kötelezettség terheli, ezért az apasági vélelem megdöntése iránt indított per ellenére ideiglenes intézkedéssel is kötelezhető gyermektartásdíj fizetésére [Csjt. 35. § (1) bek., 60. § (1) bek., 61. § (2) bek., Pp. 156. § (1) bek.].

BH1983. 157. II. Az anya férjének a gyermek fogamzási idejét megelőző időponttal történt holtnak nyilvánítása esetén a gyermeket házasságon kívül születettnek kell tekinteni, s az ilyen gyermek - egyéb feltételek megléte mellett - az apaság megállapítása iránt pert indíthat [Csjt. 35. § (1) bek., Ptk. 25. § (1) bek., PK 119. sz.].

BH1981. 278. Ha az anya házastársának apasága mellett a vélelem fennáll, más személy apaságának megállapítása iránt per nem indulhat [Csjt. 35. § (1) bek., 38. § (1) bek., PK 255. sz.].

Csjt. 36. § Ha az anya a fogamzási idő kezdetétől a gyermek születéséig eltelt idő vagy annak egy része alatt nem állott házassági kötelékben, a gyermek apjának kell tekinteni

a) azt a férfit, aki a gyermeket teljes hatályú nyilatkozattal a magáénak ismerte el, vagy

b) azt, akit a bíróság jogerős ítélettel a gyermek apjának nyilvánított, vagy

c) a jelen törvényben meghatározott feltételek esetén azt, aki a gyermek születése után az anyával házasságot kötött, vagy

d) azt a férfit, aki az anyával külön törvény rendelkezései szerint lefolytatott emberi reprodukcióra irányuló különleges eljárásban (a továbbiakban: reprodukciós eljárás) vett részt és a származás a reprodukciós eljárás következménye.

Az apasági vélelem alaptényállásának (Csjt. 35. §) a megléte hiányábani egyéb vélelmeket sorolja fel a Csjt. 36. §-a, amely vélelmek köre az 1998. évi XXXVII. törvénnyel módosított, az egészségügyről szóló 1997. évi CLIV. törvény 246. § (3) bekezdésének folytán 1998. július 1-jét követően az eddigi három eset helyett egy továbbival bővült az emberi reprodukcióra irányuló különleges eljárás eredményeként született gyermek apai vélelmét illetően.

Ezek a vélelmek, tehát az anya férjének apaságához fűződő vélelem hiányában irányadó vélelmek a következők:

a) a gyermek apjának kell tekinteni azt a férfit, aki a gyermeket teljes hatályú apai elismerő nyilatkozattal magáénak ismerte el, vagy

b) azt, akit a bíróság jogerős ítélettel a gyermek apjának nyilvánított, vagy

c) a jelen törvényben meghatározott feltételek esetén azt, aki a gyermek születése után az anyával házasságot kötött, vagy

d) azt a férfit, aki az anyával külön törvény rendelkezései szerint lefolytatott emberi reprodukcióra irányuló különleges eljárásban (a továbbiakban reprodukciós eljárás) vett részt, és a származás a reprodukciós eljárás következménye.

Minthogy a Csjt. 36. §-ában összefoglalt vélelmeket a törvény ezt követő rendelkezéseiben külön is részletesen tárgyalja, csupán az új vélelemről indokolt néhány elméleti jellegű megjegyzést tenni.

Először is azt, hogy a Csjt. 36. § b) pontjában írt különleges eljárást, amelynek eredményéből különféle módokon gyermek származhat, az 1997. évi CLIV. törvény IX. fejezete tartalmazza, részletezve az egyes reprodukciós eljárásokat (testen kívüli megtermékenyítés és embrióbeültetés, házastárs, illetőleg élettárs ivarsejtjével vagy adományozott ivarsejttel végzett mesterséges ondóbevitel, ivarsejt adományozásával történő testen kívüli megtermékenyítés és embrióbeültetés, embrióadományozással végzett embrióbeültetés, dajkaterhesség, női ivarsejt megtermékenyülését, valamint a megtermékenyített ivarsejt megtapadását, fejlődését elősegítő egyéb módszer).

A törvényben felsorolt reprodukciós eljárások közül a dajkaterhességgel kapcsolatos rendelkezés 2000. január 1-jétől lépett hatályba, a többi pedig 1998. július 1-jétől hatályos.

A törvényben írt feltételekkel a reprodukciós eljárás nemcsak házasságban, hanem élettársi kapcsolatban élő személyeknél is elvégezhető a törvényben írt feltételek mellett (1997. évi CLIV. törvény 167. §). Ebből következik, hogy ha a gyermek reprodukciós eljárásból származik is, a kötelékhez fűződő apai vélelem primátusa változatlan. Élettársi kapcsolat esetén pedig az utólagos házasságkötés és a teljes hatályú apai elismerés a reprodukciós eljárásban részt vett férfi apai vélelmét megelőzi. (Az apaság bírói megállapításával kapcsolatban a Csjt. módosítás ez esetre külön rendelkezést tartalmaz.)

A reprodukciós eljárás az 1997. évi CLIV. törvény 168. §-a alapján csak a házastársak, illetőleg az élettársak együttes és közokiratban foglalt kérelmére végezhető el. Vagyis a származásnak akarati jellege van, és ehhez igazodik mind az apai vélelem megdöntésének, mind az anyaság bírói megállapításának a lehetősége, amelyeket majd az illető részeknél részletezünk.

Lényegében a jogintézmény jellege a korábbi művi beavatkozáshoz hasonlít, azokkal az értelemszerű eltérésekkel, amelyeket a reprodukciós eljárásnak a művi beavatkozástól való eltérése (előbbi köre az utóbbinál sokkal bővebb) szükségessé tesz.

BH2002. 231. I. Ha az apai státus betöltött, ugyanazon gyermekre nézve más férfi apaságának megállapítása iránt nem indítható per [Csjt. 36. § (1) bek., 37. § (1) bek., 38. § (1) és (4) bek., Pp. 130. § (1) bek. b) pont].

BH1986. 235. Apaság vélelmének megdöntése iránti per a vélelmezett apával szemben indítható. Ha csupán téves anyakönyvi bejegyzés történt, annak kijavítása az anyakönyvvezetőtől kérhető [Csjt. 35. § (1) bek., 36. §, 1982. évi 17. sz. tvr. 14. §, 2/1982. (VIII. 14.) MTTH sz. rend. 27. §].

BH1979. 185. Ha a bíróság szükségesnek látja, elrendelheti a vércsoportvizsgálatnak új vérvétellel való megismétlését. Az Rh-vizsgálat alapján történt apaság kizárás bizonyos eseteiben a vizsgálat más intézetben való megismételt elvégzése indokolt [Csjt. 36. §, 306/1978. (IK 9.) IM III. 2. sz., közl., Országos Igazságügyi Orvostani Intézet 3. sz. módszertani levele (IK 1978. 4. sz.)].

Csjt. 37. § (1) A teljes hatályú elismerő nyilatkozat az apaságot egymagában megállapítja.

(2) Az a férfi, akitől a gyermek származik, a fogamzási idő kezdetétől fogva a gyermeket teljes hatályú nyilatkozattal a magáénak ismerheti el, ha

a) a törvény értelmében nem kell más férfit a gyermek apjának tekinteni és

b) a gyermek legalább tizenhat évvel fiatalabb mint a nyilatkozó.

(3) Ilyen elismerő nyilatkozatot csak személyesen lehet tenni. A cselekvőképességében korlátozott személy elismerő nyilatkozata csak akkor érvényes, ha ahhoz törvényes képviselője hozzájárult. Ha a törvényes képviselő tartósan gátolva van, vagy a hozzájárulást nem adja meg, azt a gyámhatóság hozzájárulása pótolhatja.

(4) A nyilatkozat teljes hatályához szükséges az anyának, a kiskorú gyermek törvényes képviselőjének és ha a gyermek a tizennegyedik életévét betöltötte, a gyermeknek a hozzájárulása is. Ha az anya, illetőleg a gyermek nem él, vagy nyilatkozatában tartósan gátolva van, a hozzájárulást a gyámhatóság adja meg.

(5) Az elismerést és a hozzájárulást anyakönyvvezetőnél, bíróságnál, gyámhatóságnál, illetőleg magyar külképviseleti hatóságnál jegyzőkönyvbe kell venni vagy közjegyzői okiratba kell foglalni.

A teljes hatályú apai elismerés jogintézmény célja lehetőséget adni a nem házasságkötésből született gyermek családi jogállásának a házasságkötés nélküli rendezésére.

Az (1) bekezdés szerint a teljes hatályú apai elismerő nyilatkozat az apaságot egymagában megállapítja.

A Csjt. 37. § (2) bekezdése feltételként írja elő, hogy a gyermek az elismerő férfitól származzon. Ezt a tényt azonban annak a hatóságnak, amely előtt a nyilatkozatot teszik, vizsgálni nem kell. Az elismerés akkor is hatályos lehet, ha nyilvánvaló, a gyermek nem a kérdéses férfitól származik. Ebből, vagyis a vizsgálódás szükségtelen voltából azt a következtetést lehet levonni, hogy a törvény csupán a tipikus esetet foglalta a törvényi tényállásba (tehát, hogy a gyermeknek vér szerinti apja az őt elismerni kívánó férfi), de nem teszi a nyilatkozat megtételének valóságos feltételévé a vérségi származást.

Apai elismerő nyilatkozatot a gyermeket magáénak elismerni kívánó férfi bármikor tehet a gyermek fogamzási ideje kezdetétől (még a gyermek halála után is) [Csjt. 37. § (4)].

Ha a teljes hatályú nyilatkozatot a gyermek születése előtt kívánja a férfi megtenni, a fogamzás és a szülés feltételezett időpontját szakorvosi bizonyítvánnyal kell igazolnia [149/1997. (IX. 10.) Korm. rendelet 59. §].

A nyilatkozat megtételének feltételei [Csjt. 37. § (2)]:

a) a törvény értelmében nem kell más férfit a gyermek apjának tekinteni,

b) a gyermek legalább 16 évvel fiatalabb, mint a nyilatkozó.

Apai elismerő nyilatkozatot csak személyesen lehet megtenni. Korlátozottan cselekvőképes személy elismerő nyilatkozata érvényességéhez a törvényes képviselőjének a hozzájárulása szükséges.

A hozzájárulás megtagadása azonban még nem teszi minden körülmények között érvénytelenné a korlátozottan cselekvőképes személy elismerő nyilatkozatát, mert a törvényes képviselő hozzájárulása megtagadása esetén ezt a gyámhatóság pótolhatja. Ugyanilyen jogosultsága van a gyámhatóságnak akkor is, ha a törvényes képviselő tartósan gátolva van, és emiatt nem szerezhető be az ő nyilatkozata [Csjt. 37. § (3)].

Elismerő nyilatkozatot nem lehet feltételtől függően megtenni. Az ilyen nyilatkozat nem érvényes. Lehetnek azonban olyan kikötések, amelyek nem teszik ugyan érvénytelenné a nyilatkozatot, de nem is hatályosulnak, pl. hogy az elismerő gyermektartásdíj fizetését nem vállalja. Ilyen kikötések esetén indokolt a jogalkalmazónak a kikötés érvénytelen voltára az elismerést tenni kívánó férfi figyelmét felhívni, illetőleg tájékoztatást adni minden esetben a teljes hatályú apai elismerő nyilatkozat joghatályairól.

Önmagában a Csjt. 37. § (2) bekezdése szerinti feltételek melletti érvényes nyilatkozat azonban még nem jelenti az apai elismerés teljes hatályát. Az érvényes elismerés teljes hatályához a Csjt. 37. § (4) bekezdésében írt személyek hozzájáruló nyilatkozata szükséges. Ezek a következők: az anya, a kiskorú gyermek törvényes képviselője (a kettő általában egybeesik), és ha a gyermek a 14. életévét betöltötte, a gyermek hozzájárulása is. Ha az anya, illetőleg a gyermek nem él, vagy nyilatkozatában tartósan gátolva van, a hozzájárulást a gyámhatóság adja meg.

A hozzájáruló nyilatkozatok tulajdonképpen az ellenőrzés szerepét töltik be a nem kívánatos vagy nem valós nyilatkozatokkal szemben. A teljes hatályhoz szükséges hozzájárulások megtagadása esetén az illető férfi apasága megállapítása érdekében a bírósághoz fordulhat.)

A hozzájáruló nyilatkozatok megtételéig az elismerő a nyilatkozatához kötve van. A hozzájárulás megtagadásával viszont az elismerő nyilatkozat hatályát veszti. Ebből adódóan, ha a hozzájárulását megtagadó személy utóbb mégis hozzá kívánna járulni az illető férfi apai elismerő nyilatkozatához, ezt csak újabb elismerő nyilatkozat megtételekor teheti meg.

A teljes hatályú apai elismeréshez szükséges nyilatkozatot, illetőleg annak hatályosulásához szükséges hozzájárulást az anyakönyvvezetőnél, a bíróságnál, a gyámhatóságnál, illetőleg magyar külképviseleti hatóságnál jegyzőkönyvbe kell venni vagy közokiratba kell foglalni [Csjt. 37. § (5)].

A teljes hatályú apai elismerés leggyakrabban a gyámhatóságnál történik. Ennek részletes szabályait a 149/1997. (IX. 10.) Korm. rendelet 56-59. §-ai szabályozzák.

Ha a bíróság előtt apaság megállapítása iránti per van folyamatban, és helye lehet teljes hatályú apai elismerő nyilatkozat megtételének, a bíróság erre a perbe vont férfit már az első tárgyaláson és a bizonyítás lefolytatása után is figyelmezteti. Ha az apa a gyermeket magáénak ismeri el, és azok az érdekeltek, akiknek hozzájárulása szükséges a nyilatkozat hatályához, a tárgyaláson jelen vannak, a hozzájárulásukat a tárgyaláson szóban is megadhatják. Az apai elismerő nyilatkozatot és az érdekeltek hozzájáruló nyilatkozatát jegyzőkönyvbe kell foglalni, és velük aláíratni. A tárgyaláson jelen nem lévőket megfelelő határidő kitűzésével fel kell hívni a hozzájáruló nyilatkozatuk megszabott alakban történő bemutatására vagy bírósági jegyzőkönyvbe mondására. A gyámhatóságtól szükséges hozzájáruló nyilatkozatot hivatalból kell beszerezni. Az elismerésről felvett jegyzőkönyvet (a megfelelő okiratokkal kiegészítve) a per tárgyalásának a felfüggesztése mellett át kell tenni az illetékes anyakönyvvezetőhöz. Ha az apát az elismerés eredményeként az anyakönyvbe bejegyezték, a pert meg kell szüntetni. Ha az anyakönyvi bejegyzés nem történt meg, és a bejegyzés hiányául szolgáló ok nem pótolható, a felfüggesztés megszüntetése mellett a pert folytatni kell (Pp. 298. §).

A teljes hatályú apai elismerés és az apaság bírói megállapításának a konkurálása esetén a teljes hatályú apai elismerésnek van primátusa, mégpedig akár más, akár a perbeli alperes kívánja a gyermeket magáénak elismerni. A teljes hatályú apai elismerés jogkövetkezménye, hogy a gyermek korábban üres apai jogállását az elismerő férfi betölti. Tehát szülő-gyermek viszonyt létesít az elismerő férfi és a gyermek között úgy, ahogy ezt a Csjt. 34. §-ához fűzött magyarázatnál elemeztük.

BH1977. 495. A cselekvőképességében korlátozott személy apaságot elismerő nyilatkozata

BH1993. 304. A gyermek elismerése teljes hatályú apai elismerő nyilatkozattal

BH2002. 231. I. Ha az apai státus betöltött, ugyanazon gyermekre nézve más férfi apaságának megállapítása iránt nem indítható per [Csjt. 36. § (1) bek., 37. § (1) bek., 38. § (1) és (4) bek., Pp. 130. § (1) bek. b) pont].

BH1993. 304. Ha a gyermeket az alperesként perbe vont férfin kívül más férfi teljes hatályú apai elismerő nyilatkozattal a magáénak ismeri el, a perbe vont férfival szemben apaság megállapítása iránt indított per okafogyottá válik, és a kereset elutasításának van helye. (Csjt. 37-38. §-ok).

BH1977. 495. I. A cselekvőképességében korlátozott személy csak a törvényes képviselője hozzájárulásával tehet apaságot elismerő nyilatkozatot. Ha az apaságot elismerni kívánó kiskorú gyermek szülői nem élnek együtt és a gyermek valamelyiküknél van elhelyezve, a felügyeletet ez utóbbi szülő gyakorolja, s mint törvényes képviselő ő jogosult a hozzájáruló nyilatkozat adására [Csjt. 37. § (3) bek., 72. § (2) bek., 86. § (1) bek., 91. §].

Csjté. 55. § A Csjt. hatálybalépése előtt a cselekvőképességében korlátozott személy által tett apai elismerő nyilatkozat teljes hatályához a gyermek törvényes képviselőjének hozzájárulása [Csjt. 37. § (4) bek.] nem szükséges.

Csjté. 58. § Az 1947. június 1. előtt történt apai elismerésnek az egyéb feltételek fennállása esetén is csak akkor van teljes hatálya, ha azt az apa az 1947. évi június hó 1. napja után szabályszerű nyilatkozattal megerősítette.

Csjt. 38. § (1) Ha a gyermek apja sem az anya házassági köteléke vagy utólagos házassága, sem teljes hatályú apai elismerés, sem pedig reprodukciós eljárás alapján nem állapítható meg, az apaságot bírósági úton lehet megállapítani. Ha a származás reprodukciós eljárás következménye, nincs helye az apaság bírósági úton történő megállapításának azzal a férfival szemben, aki az eljárás lefolytatásához ivarsejtet vagy embriót adományozott.

(2) A bíróság a gyermek apjának nyilvánítja azt a férfit, aki az anyával a fogamzási időben nemileg érintkezett, és az összes körülmény gondos mérlegelése alapján alaposan következtethető, hogy a gyermek ebből az érintkezésből származik.

PK 183. szám

A Csjt. 38. §-a (2) bekezdésének rendelkezése értelmében eseti nemi érintkezés alapján akkor lehet az apaságot megállapítani, ha az összes körülmények gondos mérlegelése mellett alaposan következtethető, hogy a gyermek ebből az érintkezésből származik. E vonatkozásban a bíróságnak a teljes tényállás felderítésére hivatalból is messzemenően törekednie kell. A perbeli bizonyítékoknak, adatoknak és körülményeknek a maguk összességében való értékelése és mérlegelése útján kell állást foglalni a tekintetben: következtethető-e alaposan, hogy a gyermek a megállapított nemi érintkezésből származik.

(3)

(4) Az apaság bírósági megállapítását maga az apa, a gyermek, a gyermek halála után leszármazója kérheti.

Az apaság bírói megállapításának, miként a teljes hatályú apai elismerésnek is, törvényi feltétele, hogy az apai jogállás üres legyen. Vagyis, hogy a gyermek apja sem az anya házassági köteléke vagy utólagos házassága, sem teljes hatályú apai elismerés, sem pedig reprodukciós eljárás alapján ne legyen megállapítható. Kizárja a törvény az apaság bírósági megállapítását - ha a származás reprodukciós eljárás következménye - azzal a férfival szemben is, aki az eljárás lefolytatásához ivarsejtet vagy embriót adományozott. Ez még az esetben is kizárt, ha a reprodukciós eljárás alapján létrejött apai vélelem azért dől meg, mert a férj, élettárs az eljáráshoz nem járult hozzá. [A Csjt. 38. § (1) bekezdésének a szövegét az 1997. évi CLIV. törvény 246. § (3) bekezdésének b) pontja állapította meg, és 1998. július 1-jétől hatályos. A július 1-jét megelőző hatályos szöveg nem tartalmazta kizáró feltételként a reprodukciós eljárás alapján létrejött vélelmet, és értelemszerűen az ilyen eljárás donorjával szembeni apai megállapítást. Ehelyett az apaság megállapítását a művi beavatkozás eredményekénti származás esetére zárta ki. A módosítás a már felhívott 1997. évi CLIV. törvény 246. § (3) bekezdés b) pontjával történt.]

A fentiek szerint tehát az apaság bírói megállapítását sok vélelem előzi meg. Így az apaságmegállapítási perekben a jogalkalmazóknak (az aktorátus mellett) mindenekelőtt azt kell tisztáznia, hogy valóban betöltetlen-e az apai jogállás. Ebben a kérdésben, mint már arról volt szó, nem egyedül az anyakönyvi bejegyzés az irányadó (bár természetesen az anyakönyvi kivonat a keresetlevél nélkülözhetetlen kelléke), önmagában az anyakönyvi bejegyzés téves volta még nem akadályozza a gyermek családi jogállásának a rendezését. Ilyen esetben az anyakönyvi bejegyzés kijavításának van helye.

Ha a per során keletkezik más férfival szemben apai vélelem, a keresetet el kell utasítani.

Nem a Csjt. szabályzása alapján, hanem a bírói gyakorlat szerint nem akadálya viszont a vér szerinti származás tisztázásának az, hogy a gyermeket akár az alperesként perbe vont férfi, akár más férfi örökbe fogadta. A gyermeknek a Legfelsőbb Bíróság iránymutatása szerint az örökbefogadás tartama alatt is érdeke fűződik az apai vélelem szerinti apa személyének kiderítéséhez.

Az apaság megállapításának a törvényi tényállását a Csjt. 38. § (2) bekezdése tartalmazza. (Ennek szövegét az 1986. évi IV. törvény 13. §-a állapította meg, és ugyanezen törvény 39. § (2) bekezdése a Csjt. 38. § (3) bekezdését hatályon kívül helyezte. A korabeli módosítás lényege, hogy a módosítást megelőzően a Csjt. külön határozta meg az apaság törvényi tényállását az élettársi kapcsolat, a huzamos nemi viszony és az eseti nemi érintkezés esetére. Az első kettőnél az élettárs, a huzamos időn át volt nemi partner terhére a származást illetően vélelmet állított fel, melyet a perben meg lehetett dönteni, míg az eseti nemi érintkezésre a jelenleg hatályos szabályzással azonos törvényi tényállást adott.)

A hatályos törvényi tényállás szövegét elemezve nyilvánvaló, hogy az apaság megállapításának a feltétele kettős. Egyrészt a fogamzási időben volt nemi érintkezés tényét kell bizonyítani, másrészt az szükséges, hogy az összes körülmény gondos mérlegelése alapján alapos következtetés legyen levonható a gyermeknek a bebizonyosult nemi érintkezésből való származására.

Az 1987. július 1-jétől hatályos törvényszöveg tehát a hangsúlyt a biológiai származás alaposan következtethető voltára helyezi, és a tudati tényezőknek (amely az apai elismeréseket és a reprodukciós eljárásból való származást alapvetően meghatározzák) nem tulajdonít semmiféle jelentőséget. (Ezt a perekben a perbe vont alperesek sokszor igen nehezen, vagy egyáltalán nem fogadják el.)

Az természetesen más kérdés, hogy a bizonyítás során a tudati tényezőknek is a természettudományos bizonyítékokat alátámasztó, sőt adott esetben (ha a természettudományos bizonyításra nincs lehetőség) helyettesítő, megfelelő jelentősége lehet.

Bár a törvény a hangsúlyt a vérségi származás minél biztonságosabb felderítésére helyezi, megszövegezéséből az is egyértelmű, hogy nem kívánja meg a biológiai származás abszolút igazság erejével történő megállapítását. Ez a tudomány mai fejlettsége mellett nem volna lehetséges, ugyanakkor a természettudományos bizonyítékok egyre bővülő köre a vérségi származás tényét egyre jobban megközelíthetővé képes tenni. Ez a törvény alapján a bíróságnak hivatalból is kötelessége.

Az alaposan következtethető kifejezésből az alapos szónak az a jelentősége, hogy a bíróság a lehető legnagyobb fokú bizonyosságra kell, hogy törekedjen.

Az apaságmegállapítási perekben a bizonyítás - amellyel kapcsolatban a Pp. 293. §-án keresztül alkalmazandó Pp. 286. § (1) bekezdése alapján a bíróságnak hivatalbóli kötelezettsége is van - kétirányú.

Egyrészt bizonyítani kell az anyának és az apaként megjelölt férfinak a gyermek fogamzási idejében volt nemi kapcsolatát. Másrészt azt is, hogy alaposan következtethető a gyermeknek a bebizonyított nemi kapcsolatból való származása.

A Csjt. 35. §-ához fűzött elemzésnél említettük, hogy a fogamzási idő tisztázásának minden apai vélelem esetén, így az apaság bírói megállapításakor is, ügydöntő jelentősége van. A Csjt. 35. § (2) bekezdése szerint a vélelmezett fogamzási idő a gyermek születése napjától visszafelé számított 182 és 300 nap között eltelt idő, mindkét határnap hozzászámításával. (Az ún. fogamzási időnaptár a jogalkalmazók részére származási perekben nélkülözhetetlen. Ennek segítségével az adott gyermek vélelmezési fogamzási ideje helyesen és egyszerűen megállapítható. A vélelmezett fogamzási időt a származási perekben általában már a keresetlevélnek tartalmaznia kell.)

Vélelemről lévén szó, ez megdönthető. Bizonyítani lehet a perben, hogy a gyermek fogamzása a vélelmezett fogamzási időn kívül történt [Csjt. 35. § (2)], például azzal, hogy az anya már állapotos volt a kiskorú felperessel, amikor a perbe vont férfival nemi kapcsolatot létesített, illetőleg, hogy a gyermek születési adataihoz képest a törvény szerint vélelmezett fogamzási idő nem esik egybe a gyermek tényleges fogamzási idejével.

Ami a bizonyított nemi kapcsolatból való származás alaposan következtethető voltát illeti, nem alkalmas az apaság megállapításához szükséges második fordulat szerinti következtetés levonására önmagában az a körülmény, hogy az anya és az apaként megnevezett férfi a vélelmezett fogamzási időben (vagy annak egy része alatt) élettársként éltek együtt. Az élettársi kapcsolat ugyanakkor megkönnyíti a bizonyítást a tekintetben, hogy idejére - így egybeesés esetén a fogamzási időre is - a nemi kapcsolatokat eleve feltételezni lehet.

Ugyanakkor, mivel a származás szempontjából nincs biológiai különbség a tartós vagy egyszeri nemi kapcsolat között, a származáshoz szükséges többletkövetkeztetés levonására az élettársi kapcsolat nem alkalmas.

Az apaság megállapítására adott esetben egyetlen nemi kapcsolat is elegendő, ha a bizonyos többletkövetkeztetés a per adataiból levonható. Például, ha kétségkívül megállapíthatóan nem volt az anyának a fogamzási időben más férfival nemi kapcsolata, és a szakértői bizonyítás szerint a gyermek származása az apaként megjelölt férfitól valószínű. (A valószínűség foka eltérő lehet.)

Mint a fentiekből kitűnik, a gyermek származása szempontjából igen jelentős az a negatív körülmény, hogy az anyának a gyermek fogamzási idejében mással, mint az alperesként perbe vont személlyel, nem volt nemi kapcsolata. A negatív tények bizonyítása azonban igen bonyolult. Az apaként megjelölt férfi hivatkozásához képest, azzal szemben az anya és más személyek tanúvallomása, a szakértői vélemény stb. alapján lehet ebben a kérdésben állást foglalni.

Önmagában az a tény, hogy az anyának a fogamzási időben több férfival is volt nemi kapcsolata, az apaság bírói megállapítását nem zárja ki. Ilyenkor sor kerülhet az egyébként korábban tanúként meghallgatott férfira (akivel az anyának szintén volt nemi kapcsolata a fogamzási időben) is a vértulajdonság-vizsgálat elrendelésére. Ezt a személyt a bíróság vele szemben szakértői bizonyítást elrendelő végzés közlését követően a fél jogállása illeti meg [Pp. 300. § (1)]. Ha a vértulajdonság-vizsgálat azon személy apaságát alapozza meg, akit a fél jogállása illet (és aki korábban tanú volt), a felperes e személyt alperesként perbe vonhatja akkor is, ha az új alperessel szemben a bíróságnak nincs illetékessége. A bíróság egyúttal az eredeti alperest a perből elbocsátja, és költségeiben - a Pp. 80. § (2) bekezdésében foglalt kivétellel - a felperest marasztalja [Pp. 300. § (3)].

Vagyis, a jelenleg hatályos eljárásjogi rendelkezések (melyeket az 1996. évi CXXII. törvény vezetett be 3. §-ával a Pp. 300. §-ának újraszövegezésével) nem teszik szükségessé, hogy ha az eredetileg perbe vont férfi apasága kizárt és a perben egyébként szereplő más férfi apasága pedig valószínűnek mutatkozik, az illető férfival szemben újabb pert kelljen indítani (az eredetileg perbe vont férfival szemben indított kereset jogerős elutasítását követően). A többes apaság valószínűsége esetén is a kiskorú felperes családi jogállása egy per keretében megállapítható.

Természetesen ha valamennyi szóba jöhető férfival szemben a biológiai származás kizárt, a keresetet el kell utasítani.

A bizonyítási eszközök közül egyébként az anya vallomásának, az apaként megjelölt férfi nyilatkozatának és a szakértői bizonyításnak van kiemelkedő jelentősége.

Feltétlenül szükséges a szülésre vonatkozó adatok beszerzése, továbbá általában be kell szerezni a terhességgondozási adatokat is (szülészeti kórlap, terhesgondozási könyvecske, rendelőintézeti kezeléssel kapcsolatos adatok stb.).

A tanúk - értelemszerűen - az anya és az alperes (a fél jogállásával rendelkező férfi) nemi kapcsolatára csak közvetett tudomással bírnak. Ám vallomásuk ilyenkor is - mint az anya vallomását alátámasztóak - adatokat szolgáltathatnak a per eldöntéséhez.

Az apasági perekben a tanúvallomás alól a közeli rokonok sem mentesülnek [Pp. 286. § (2), Pp. 170. § (3) b)], és az orvos sem tagadhatja meg a tanúságtételt a titoktartás miatt [Pp. 286. § (2)].

Az apaként megjelölt férfi személyes meghallgatása, függetlenül a perbeli pozíciójától, a Pp. 293. §-án keresztül alkalmazandó Pp. 285. § (1) bekezdése alapján kötelező. Ennek érdekében a Pp. 299. § (1) bekezdése alapján vele szemben a Pp. 185. §-ában foglalt kényszerítő intézkedések alkalmazhatóak. Az apaként megjelölt férfi számára a védekezés lehetősége kétirányú. Egyrészt tagadhatja a fogamzási időben volt nemi kapcsolatot (azt is beleértve, hogy a törvény szerinti vélelem helytállóságát a fogamzási idő tekintetében az adott esetre vonatkoztatva kétségbe vonja). Másrészt tagadhatja a tőle való származást. Az érzelmi vonatkozású védekezés értelemszerűen súlytalan. Ám például a földrajzi távolsággal való védekezés sikerre vezethet. A származás lehetetlenségét bizonyíthatja a nemzőképtelenségével (ez a gyakorlatban ritkán vezet olyan értelemben sikerre, hogy a férfi nemzőképtelensége a fogamzási időre kétséget kizáróan megállapítható volna), illetőleg a természettudományos bizonyítékoknak a kizáró eredményével.

Az anyát a perben, ha beavatkozási jogával, amire figyelmeztetni kell, nem kíván élni, tanúként kell meghallgatni. Az anya meghallgatása csak akkor mellőzhető, ha cselekvőképtelen, vagy kihallgatásának más elháríthatatlan akadálya van [Pp. 299. § (2)].

A dolog természetéből adódóan az anya az, aki a gyermek származásáról a leghitelesebb adatokat szolgáltathatja. Éppen ezért szavahihetőségét különös gonddal kell vizsgálni. Ha vallomása hitelt érdemlő, az apaként megjelölt férfi tagadásával szemben a nemi kapcsolat ténye az ő vallomása alapján megállapítható. A nem kizáró szakvélemény az anya vallomását ilyen szempontból is alátámasztja. Az anya vallomásában mutatkozó jelentéktelen ellentmondások vallomásának a bizonyító értékét önmagában még nem rontják le. Ugyanakkor a kizáró szakértői vélemény az anya vallomását hiteltelenné teheti nemcsak a származás, hanem a nemi kapcsolat tekintetében is.

Nemcsak a származás lehetetlenségének a bizonyítására, hanem általában a biológiai származás nagyfokú bizonyosságára, az azzal kapcsolatos alapos következtetés levonására a leghatásosabb eszközök a természettudományos bizonyítékok, melyeknek az apasági perekben ügydöntő jelentősége van.

Ezek általában a következők lehetnek:

- a vélelmezett fogamzási időn belül (a születési adatok figyelembevételével) a gyermek fogamzásának legvalószínűbb és a törvényi kereteknél szűkebben korülhatárolt ideje;

- a fogamzási idővel kapcsolatos törvényi vélelem megdöntésére és attól eltérő fogamzási idő megállapítására irányuló szülészeti szakértői vélemény;

(a fentiek egyszeri nemi érintkezéskor jelentősek különösen)

- nemzőképességre vonatkozó szakértői bizonyítás;

- vértulajdonság-vizsgálat, szerostatisztikai számítás (gyermekeknél csak 1 év felett megbízható az eredmény). A szerostatisztikai számítást nem kizáró eredmény esetén végzik el a szakértők. Biztos kizárás hiányában egyébként a vértulajdonság-vizsgálatot külön erre irányuló megkeresés nélkül is valamennyi lehetséges vértulajdonságra kiterjesztik. 95,1%-nál magasabb érték esetén az apaság valószínű, 99,76-99,9% esetén pedig gyakorlatilag bizonyított. Ilyenkor a további szakértői bizonyítás általában már szükségtelen;

- antropológiai vizsgálat (gyermekeknél 1 év felett). Ez akkor indokolt, ha nem kizáró eredményt hoz a vértulajdonság-vizsgálat, ám a valószínűségi fok alacsony. Ha az alperes kéri, általában nem indokolt megtagadni;

- kromoszómavizsgálat. Eredménye mind pozitív, mind negatív irányban döntő lehet, de általában csak kivételesen vehető igénybe. Bizonyos esetekben a származást gyakorlatilag a bizonyosság fokáig igazoló vértulajdonság-vizsgálatok eredménye mellett is elrendelhető;

- DNS-vizsgálatok.

Indokolt elrendelni minden olyan esetben, amikor a klasszikus vércsoportokkal és a HLA rendszerrel a perbe vont férfi apaságát egyértelműen kizárni nem lehet (homozygociás kizárás).

Nem kizárt esetben, ha a szerostatisztikai számítás sem az apaság mellett, sem ellen nem szól (alacsony valószínűségi százalék).

A származási perekben elvégezhető orvosszakértői vizsgálatokról egyébként az Igazságügyi Orvostani Intézet 3. sz. módszertani levele (Igazságügyi Közlöny, 1978. évi 4. száma) eligazítást ad, és segítséget nyújt a szakértői bizonyítás értékeléséhez is, illetőleg ahhoz, hogy szükséges-e a további természettudományos bizonyítás.

Feltétlenül hangsúlyozandó, hogy a módszertani levél szerinti biztos kizárás vértulajdonság-vizsgálati eredménye a származás lehetetlenségét bizonyítja. Így a további bizonyítás (beleértve a szakértőit is) felesleges. Megjegyzendő, hogy adott esetben a szakértői vélemény eleve tartalmazza, hogy a kizárást biztosnak lehet-e tekinteni.

Következetes az ítélkezési gyakorlat abban, hogy miután a biológiai származásra a legmegbízhatóbb adatokat mind pozitív, mind negatív irányban a szakértői vélemények szolgáltathatják, ezeknek a tanúvallomásokkal szemben is ügydöntő jelentőséget tulajdonít. (A kifejtetteken kívül azért is, mert szubjektivitástól teljesen mentesek, objektív természettudományos eredményen alapulnak.) Az élettani vizsgálatok a származási perek elengedhetetlen bizonyítási eszközei.

Ha a szakértői vizsgálatot nem az erre irányadó szabályok szerint végezték el, vagy ha ez kétséges, akkor más intézetben kell a vizsgálatot megismételni. Eltérő szakértés esetén felülvéleményezésre az Egészségügyi Tudományos Tanács Igazságügyi Bizottságát kell megkeresni.

Miután a szakértői bizonyítás származási perekben ügydöntő, a Pp. 300. § (1) bekezdésében foglaltaknak megfelelően erre a bíróság az érdekelteket kötelezi. A kényszerítés érdekében a Pp. 185. §-ában foglaltakat azzal az eltéréssel lehet alkalmazni, hogy elővezetésnek nincs helye [Pp. 300. § (2)]. Bírság kiszabására az anyával szemben is helye van.

Származási perekben felmerülő szakértői díjra a per tárgyi költségmentessége nem vonatkozik [3/1986. (VI. 26.) IM rendelet]. Ezért a vizsgálatok felmerülhető költségeit - ha személyes költségmentességben nem részesült a fél - a vizsgálatok elrendelése előtt letétbe kell helyezni.

A származási perekkel kapcsolatban is rámutatott a Legfelsőbb Bíróság arra, hogy ezekben a perekben is fölösleges a túlbizonyítás. Ugyanakkor a családjogi ítélkezés sajátosságaira figyelemmel előfordulhat, hogy a bíróság felesleges további szakértői bizonyítást rendel el. Erre akkor kerülhet sor, ha a per adataiból úgy tűnik, hogy ha a perbe vont férfi a gyermek származását illetően számára is megnyugtató bizonyítékokat kap, akkor lehetőség nyílik arra, hogy az apai jogállás jogi rendezése mellett a tartalmának is megfelelő szülő-gyermek viszony a kiskorú felperes és az alperes között kialakuljon. Ez pedig a gyermeknek feltétlen érdeke [Csjt. 1. § (2)].

A családjogban jellemző módon anyagi jogszabályok eljárásjogi rendelkezéseket is tartalmaznak. A Csjt. 38. § (2) bekezdése a perindításra jogosultakat határozza meg, aki az apa, a gyermek, és a gyermek halála esetén annak leszármazója. [Nem indíthat apaság megállapítása iránt keresetet az a személy, aki nagykorúságát 1947. június 1-jéig elérte [1952. évi 23. törvényerejű rendelet 56. § (2)].

Az apaság vélelmének megdöntésére irányuló igény az apaság megállapítására irányuló igénnyel nem kapcsolható össze.

Az apa avagy a gyermek halála esetén a pert a Pp. 74. §-a szerinti ügygondnok ellen kell megindítani, és ugyanez a helyzet akkor is, hogyha az alperes ismeretlen helyen tartózkodik [Pp. 295. § (3)].

A Pp. 295. § (1) bekezdése alapján az apa a keresetet a gyermek ellen, a gyermek az apaként megjelölt férfi ellen indítja. (Az egyéb eljárásjogi rendelkezéseket lásd a Csjt. 44. §-ánál.)

Miután a családi jogállás rendezésére vonatkozó határozatok mindenkivel szemben hatályosak, a keresetnek helyt adó ítéletet a Pp. 293. §-án keresztül alkalmazandó 290. § (7) bekezdése alapján jogerőre emelkedés után az anyakönyvvezetőnek meg kell küldeni. Értelemszerűen tartalmaznia kell a rendelkező résznek minden olyan adatot, amely a családi jogállásban bekövetkezett változás bejegyzésére alkalmas (gyermek születési helye, ideje, anyakönyvi bejegyzésének az adatai, anyja neve és az apa szükséges adatai).

Az apaság megállapítása iránti perben a bíróság nem dönthet arról, hogy a gyermek melyik szülője nevét viselje.

PK 97. szám (módosította a PK 272. szám) Az anya férjének a gyermek fogamzási idejét megelőző időponttal történt holtnak nyilvánítása

PK 183. szám (módosította a PK 272. szám) Az apaság megállapítása eseti nemi érintkezés alapján

PK 179. szám Az apaság vélelmének megdöntésére irányuló igény

PK 217. szám A gyermek nevéről döntés kizártsága az apaság megállapítása iránt indított perben

PK 219. szám (módosította a PK 272. szám) Bírság kiszabása az apaság és származás megállapítása iránt indított perben elrendelt vércsoportvizsgálat esetén

BH1975. 273. A vérvizsgálat megismétlése

BH1979. 184. A vizsgálat megismétlése más intézetben

BH1979. 269. A tényállás felderítése az apaság bírói megállapítása iránt indult perekben

BH1980. 95. Vércsoport- és antropológiai vizsgálat elrendelésénél irányadó szempontok

BH1983. 157. Az anya férjének a gyermek fogamzási idejét megelőző időponttal történt holtnak nyilvánítása

BH1983. 196. Apasági perben az anya vallomásának bizonyító értéke

BH1983. 362. Az apaság megállapítása eseti nemi érintkezés alapján

BH1986. 235. Apaság vélelmének megdöntése iránti per indítása

BH1989. 361. Az apaság bírói megállapításának kizártsága az 1947. június 1. napja előtt nagykorúvá vált személyek esetén

BH1992. 765. A tényállás megnyugtató felderítése származási perekben

BH1993. 233. Az apaság megállapítása iránti perekben a bizonyítási lehetőségek kimerítése

BH1993. 304. A perbe vont férfival szemben apaság megállapítása iránt indított per okafogyottá válása

BH1993. 683. Az ellentmondások feloldása származási perben

BH1996. 206. A vér- és szérumcsoport-vizsgálat származást kizáró eredménye

BH2004. 14. Nem sért jogszabályt a bíróság, ha a vér- és szérumcsoport-, valamint a HLA-vizsgálat alapján gyakorlatilag bizonyított alperesi apaság esetén az antropológiai vizsgálat lefolytatását mellőzi. [Csjt. 38. § (2) bek., PK. 183. sz. PK. 274. sz.].

BH2003. 503. A bíróság a származás megállapítása iránti perben is csak a per eldöntéséhez szükséges tények megállapítása iránt rendel el bizonyítást. A per adataival összhangban álló, megfelelő előírások szerint elvégzett, aggálytalan szakértői vélemény kiegészítésének vagy felülvéleményezésének a mellőzése eljárási szabálysértést nem valósít meg. [Csjt. 38. § (2) bek., Pp. 163. § (1) bek., 182. § (3) és (4) bek., 206. § (1) bek.].

BH2002. 231. I. Ha az apai státus betöltött, ugyanazon gyermekre nézve más férfi apaságának megállapítása iránt nem indítható per [Csjt. 36. § (1) bek., 37. § (1) bek., 38. § (1) és (4) bek., Pp. 130. § (1) bek. b) pont].

BH2002. 17. Az alperes által a fogamzási időben elismert nemi kapcsolat és a kromoszómavizsgálat valószínű eredménye mellett szükségtelen az apasági perben a DNS-vizsgálat elrendelése [Csjt. 38. § (2) bek.].

BH2001. 477. Az alperes a felülvizsgálati kérelemben nem sérelmezheti az apaságát megállapító jogerős ítéletet olyan származástani vizsgálat hiánya miatt, amelyet a bíróság elrendelt, de nem lehetett elvégezni, mert az alperes a vizsgálaton nem jelent meg [Csjt. 38. § (2) bek., Pp. 206. § (1) bek.].

BH2000. 405. A vércsoport- és a HLA-vizsgálat alapján adott összesített biostatisztikai szakvélemény, az antropológiai szakvélemény, valamint a kromoszómavizsgálat valószínű eredménye esetén az apasági perben orvos szakértői javaslat hiányában a DNS-vizsgálat indokolt mellőzése [Csjt. 38. § (2) bek., Pp. 163. § (1) bek., 206. § (1) bek.].

BH2000. 18. A származást kizáró vércsoportvizsgálat eredménye az anya vallomásával szemben is döntő bizonyíték [Csjt. 38. § (2) bek.].

BH1998. 593. II. A külföldi és hazai gyakorlati eredmények szerint a HLA-tipizálás a vitás származási ügyekben az egyik leghatékonyabb vizsgálati eljárás [Csjt. 38. § (2) bek., Pp. 206. § (1) bek.].

BH1998. 85. II. A külföldi és hazai gyakorlati eredmények szerint a HLA tipizálás a vitás származási ügyekben az egyik leghatékonyabb vizsgálati eljárás [Csjt. 38. § (2) bek., Pp. 206. § (1) bek.].

BH1996. 206. A származási perekben a vér- és szérumcsoport-vizsgálat származást kizáró eredménye önmagában olyan természettudományos bizonyíték, amely az apaság megállapítására irányuló kereset elutasítását kétséget kizáróan megalapozza. Az antropológiai vizsgálat elvégzésére pedig csak akkor kerülhet sor, ha a vércsoportvizsgálatok a vélelmezett apára vagy a perbe fogott férfiak valamelyikére nézve nem adnak kizáró eredményt [Csjt. 38. § (2) bek.].

BH1994. 317. Az aggályatlan és a származást gyakorlatilag a bizonyosság fokáig igazoló vértulajdonság-vizsgálatok eredménye a kivételes esetekben igénybe veendő kromoszómavizsgálat elvégzését szükségtelenné teszi [Csjt. 38. § (2) bekezdés, Pp. 206. § (1) bekezdés].

BH1993. 304. Ha a gyermeket az alperesként perbe vont férfin kívül más férfi teljes hatályú apai elismerő nyilatkozattal a magáénak ismeri el, a perbe vont férfival szemben apaság megállapítása iránt indított per okafogyottá válik, és a kereset elutasításának van helye. (Csjt. 37-38. §-ok).

BH1993. 233. Az apaság megállapítása iránti perekben a bizonyítási lehetőségek kimerítése [Csjt. 38. §, Pp. 300. §].

BH1992. 765. A származási perekben jelentős egyéni és társadalmi érdek fűződik ahhoz, hogy a gyermek a vérszerinti apával kerüljön jogilag is rendezett szülő-gyermeki kapcsolatba, ezért a bíróságoknak a tényállás megnyugtató felderítésére hivatalból is törekedniük kell és az ellenérdekű felek egymással ellentétes vallomásában tapasztalható ellentmondások okából nem lehet eltekinteni a megalapozott döntéshez szükséges élettani vizsgálatoktól [Csjt 38. § (2) bek.].

BH1989. 404. Apaság megállapítása iránti perben a bizonyítékok mérlegelésének szempontjai [Csjt. 38. § (2) bek.].

BH1989. 360. Az antropológiai és kromoszóma vizsgálatok jelentősége az apasági perekben [Csjt. 38. § (2) bek.].

BH1985. 106. Az apaság megállapítása iránt indult perben a bíróságnak a teljes tényállás felderítésére hivatalból messzemenően törekednie kell. Néhány alkalommal történt nemi érintkezés nem vonható a huzamos nemi viszony fogalma alá. [Csjt. 38. § (2) bek. c) pont, PK 120. sz. és 261. sz.].

BH1983. 362. II. Eseti nemi érintkezés alapján akkor lehet az apaságot megállapítani, ha az összes körülmények gondos mérlegelése mellett alaposan következtethető, hogy a gyermek ebből az érintkezésből származik [Csjt. 38. § (2) bek. c) pont, PK 261. sz.].

BH1983. 236. I. A házasságból származás alapján az apaság vélelme mindaddig fennáll, amíg az arra jogosult keresete folytán bírósági ítélet ezt a vélelmet meg nem döntötte. Csak az ilyen tartalmú ítélet jogerőre emelkedése után állhat elő az a helyzet, hogy más személy apaságának a megállapítása iránt peres eljárás indulhasson [Csjt. 38. § (1) bek.].

BH1983. 196. Apasági perben az anya vallomásának bizonyító értékét a vallomásában mutatkozó lényegtelen ellentmondások önmagukban még nem rontják le [Csjt. 38. § (2) bek. a) pont, Pp. 206. §, PK 264. sz.].

BH1981. 322. Az apasági bírói megállapítása, illetőleg az apasági vélelem megtámadása iránt indult perben elrendelt vércsoportvizsgálat megismétlésének szempontjai egy éven aluli gyermek esetében [Csjt. 38. §, Orsz. Ig. Orvostani Intézet 3. sz. módszertani levele (IK. 1778./4. sz.)].

BH1981. 278. Ha az anya házastársának apasága mellett a vélelem fennáll, más személy apaságának megállapítása iránt per nem indulhat [Csjt. 35. § (1) bek., 38. § (1) bek., PK 255. sz.].

BH1981. 24. II. Az anya életvitelének értékelése az apaság megállapítása iránt indított perben [Csjt. 38. § (2) bek.].

BH1981. 23. I. Az apaság megállapítása iránt indult perben a bíróságnak a tényállás felderítésére hivatalból is messzemenően törekednie kell [Csjt. 38. § (2) bek. c) pont, PK 261. sz.].

BH1980. 95. I. Vércsoport- és antropológiai vizsgálat elrendelésénél irányadó szempontok [Csjt. 38. § (2) bek. c) pont, PK 261. sz., az Országos Igazságügyi Orvostani Intézet 3. sz. módszertani levele [IK 1978. évi 4. sz.]

BH1979. 269. Az apaság bírói megállapítása iránt indult perekben a tényállás teljes felderítésére és az igazság kiderítésére a bíróságnak hivatalból is messzemenően törekednie kell [Csjt. 38. § (2) bek. c) pont, Pp. 1. §, PK 261. sz.].

BH1979. 184. I. A származás megállapítás iránt indult perekben a bíróságnak a tényállás felderítésére hivatalból is messzemenően törekednie kell [Csjt. 38. § Pp. 3. §, PK. 261. sz., Pk. 264. sz.].

BH1978. 382. I. Az apaság bírói megállapítása során a huzamos nemi viszony fogalma alá esik az anyának az alperessel hónapokon át tartó nemi kapcsolata [Csjt. 38. § (2) bek. b) pont].

BH1975. 517. Apasági perben a vércsoportvizsgálat eredménye bizonyítékként csak akkor értékelhető, ha a vizsgálatot a 302/1971. (IK 2.) IM III/2. sz. közleményben meghatározott módon végezték [Csjt. 38. §, 302/1971. (IK 2.) IM III/2. sz. közlemény].

Csjt. 39. § (1) Ha az anya a gyermek születése után házasságot köt, férjét a gyermek apjának kell tekinteni, ha

a) sem az anya korábbi házassági köteléke, sem teljes hatályú elismerő nyilatkozat, vagy jogerős bírósági ítélet alapján nem állapítható meg, hogy ki a gyermek apja, és az apaság megállapítása iránt más férfi ellen per sincs folyamatban, feltéve, hogy

b) a férj a gyermeknél legalább tizenhat évvel idősebb és

c) a férj a házasságkötést megelőzően az anyakönyvvezető előtt a gyermeket a magáénak ismeri el.

(2) A férj elismerése akkor hatályos, ha ahhoz az anya, a kiskorú törvényes képviselője, továbbá - ha a gyermek a tizennegyedik életévét betöltötte - a gyermek is hozzájárult. Ha a gyermek nem él, vagy a nyilatkozattételben tartósan gátolva van, a hozzájárulást a gyámhatóság adja meg.

(3) Vita esetén annak bírósági megállapítását, hogy az anya utólagos házasságának hatálya a gyermekre kiterjed, a gyermek, a gyermek anyja vagy annak férje kérheti.

Az utólagos házasságkötés során létrejövő apasági vélelmet szabályozza a Csjt. 39. §-a (a kapcsolódó anyakönyvvezetői feladatokat az 1982. évi 17. törvényerejű rendelet tartalmazza). Az utólagos házasságkötés során létrejövő apai vélelem éppúgy, mint a teljes hatályú apai elismerő nyilatkozat, az apai jogállás önkéntes vállalását jelenti.

Vannak azonban a két önkéntes vállalás között eltérések is: míg a teljes hatályú apai elismerő nyilatkozat a már megfogant, de még meg nem született gyermekre is vonatkozhat, a Csjt. 39. §-a szerint vállalt apaság csak a már megszületett gyermekre.

A házasságkötést megelőző eljárás során az anyával történt utólagos házasságra tekintettel tett nyilatkozat hatályát veszíti, ha a házasságot a házasulók 6 hónapon belül mégsem kötik meg. A teljes hatályú apai elismerő nyilatkozat viszont az apaságot már egymagában megállapítja.

A Csjt. 39. § (1) bekezdése alapján az apaságot elismerő nyilatkozat törvényi feltételei a következők:

- az apai jogállás betöltetlen legyen,

- az apaság megállapítása iránt per se legyen más férfi ellen folyamatban,

- a férfi a gyermeknél 16 évvel idősebb legyen,

- a férj a házasságkötést megelőzően az anyakönyvvezető előtt a gyermeket a magáénak ismerje el.

Az elismerés hatályosságához ez esetben is szükséges az anya, a kiskorú gyermek törvényes képviselője, a 14. életévét betöltött gyermek hozzájárulása. Ha a gyermek nem él vagy nyilatkozata megtételében akadályozva van, a hozzájárulást a gyámhatóság adja meg [Csjt. 39. § (2)].

A Csjt. 39. §-a az 1952. évi szöveghez képest több változáson esett át. Így az 1974. évi I. törvénnyel iktatta a jogalkotó a Csjt. szabályai közé az (1) bekezdés c) pontját, amely a férj pozitív nyilatkozatához köti az apasági vélelem keletkezését. Az 1986. évi IV. törvény új szövege a (2) bekezdés, amely a hozzájárulásokról szól, és a 4/1987. (VI. 14.) IM rendelet 42. §-ában említett átmeneti rendelkezés az 1986. évi szabályozás hatálybalépéséhez fűződik, amely 1987. július 1-jével történt. Az 1995. évi XXXI. törvény hatálybalépésétől fogva a korábbi 16 év helyett már 14 éves kortól kezdve gyakorolhatja a hozzájárulás jogát a gyermek.

BH1991. 23. Lakáshasználati jog ellenértéke a módosított családjogi törvény hatályba lépése előtt (1987. július 1.) a visszatérés szándéka nélkül a volt közös lakást elhagyó házastársat nem illeti meg [Csjt. 39. §, 4/1987. (V. 14.) IM r. 41. §, Csjt. 31/C. §, 31/D. §, 1/1971. (II. 8.) Korm. r. 100. §].

BH1981. 103. Nem keletkeztet apasági vélelmet, ha a anyával utólagosan házasságot kötő férfi a képzelt apa bejegyzése során hozzájárul ahhoz, hogy a gyermek az ő családi nevét viselje, de a többi adat képzelt legyen [Csjt. 39. §, 41. § (2) bek.].

Tartási kötelezettség az apaság megállapítása nélkül

Csjté. 43. §

Vhr. 13. § (1) A Csjt. 39. §-a (1) bekezdése c) pontjának alkalmazására akkor kerül sor, ha a házasságkötés a Csjt. hatálybalépése után történt. Ha a házasságkötési szándékot a Csjt. hatálybalépése előtt jelentették be, de a házasság csak a Csjt. hatálybalépése után jön létre, az utólagos házasság folytán - a korábban tett nyilatkozatoktól függetlenül - csak akkor válik a férj a gyermek apjává, ha a vőlegény a Csjt. hatálybalépése után a házasságkötést megelőzően apai elismerő nyilatkozatot tesz.

(2) A Csjt. hatálybalépése előtt tett kizáró kijelentés hatályát - ha a házasságkötés a Csjt. hatálybalépése előtt megtörtént - a Csjt. nem érinti.

(3) A Csjt. nem érinti a hatálybalépése előtt tett apai elismerő nyilatkozat hatályát, ha az teljes hatályú, illetőleg ha mód van annak teljes hatályúvá tételére (a hozzájáruló stb. nyilatkozatok beszerzésére).

Csjtr. 42. § A Csjt. 39. § (2) bekezdését akkor kell alkalmazni, ha a házasságkötés a Tv. hatálybalépése után történt. Ha a férj az elismerő nyilatkozatát a Tv. hatálybalépése előtt tette, a házasságkötésre pedig a Tv. hatálybalépése után kerül sor, az utólagos házasság folytán csak akkor válik a gyermek apjává, ha az elismerés hatályosságához szükséges hozzájárulásukat az erre jogosultak a házasságkötést megelőzően megadják.

Csjt. 40. § (1) A gyermek kérheti annak bírósági megállapítását, hogy anyja az általa megjelölt személy. Ha a gyermek meghalt, ez a jog leszármazóját illeti meg.

(2) Az anyaság bírósági megállapítását az is kérheti, aki azt állítja, hogy ő a gyermek anyja.

(3) Ha a származás reprodukciós eljárás következménye, nincs helye az anyaság bírósági úton történő megállapításának azzal a nővel szemben, aki az eljárás lefolytatásához ivarsejtet vagy embriót adományozott.

A Csjt. 35. §-ához fűzött elemzésnél rámutattunk, hogy jogfelfogásunk az anyaságot - szemben az apaság vélelmi jellegével - ténynek tekinti. Ez az elv nem csupán a reprodukciós eljárás jogilag is elismert lehetőségével, hanem az eljárás tág körére figyelemmel (pl. dajkaterhesség) a jövőben megtörni látszik.

Mindenesetre az említett elv következménye, hogy az anyai jogállást a törvény meglehetősen elnagyoltan, szűkszavúan szabályozza, ami sok elvi vitára ad lehetőséget. Gyakorlati jelentősége azonban e jogszabályhelynek eddig nemigen volt. Csak elvétve, mutatóban fordult elő egy-egy anyai jogállást érintő per.

A hatályos szabályzást illetően, amelynek (3) bekezdését az 1997. évi CLIV. törvény 246. § (3) bekezdés c) pontja iktatta be, és 1998. július 1-jétől hatályos, mindenekelőtt azt kell kiemelni, hogy reprodukciós eljárás eredményekénti származás esetén azzal a nővel szemben, aki az eljárás lefolytatásához ivarsejtet vagy embriót adományozott, az anyaság bírósági úton történő megállapításának nincs helye. Ez a szabály értelemszerűen a Csjt. 40. § (1)-(2) bekezdését összevetve mindarra az esetre irányadó, ha a gyermek, vagy ha az anyai jogállást betöltő személy indítja a pert.

A Csjt. 40. §-a egyébként megfogalmazása szerint csak pozitív megállapításról rendelkezik, mintegy azt feltételezve, hogy az anyai jogállás üres. (Ilyenkor az anyaságát elismerő és azt megfelelően igazoló nő anyakönyvi bejegyzésének egyébként sincs általában akadálya.)

Az anyai jogállás vitatása esetén azonban nyilván az is lehetséges, hogy e jogállás nem betöltetlen. Ha pedig az anyai jogállás nem betöltetlen, általában csak peres úton van helye a jogállás rendezésének. Ilyenkor értelemszerűen mind az anyaságát állító, mind pedig az anyai jogállást betöltő személynek - nézetem szerint - perben kell állnia. Tehát az anyai jogállást addig betöltő személlyel szemben negatív megállapítást kell az igény sikeressége esetén tenni, a tényleges anyára vonatkozó pozitív megállapítás mellett.

Az sem elképzelhetetlen, hogy jobb híján a Csjt. 40. § alapján indítson az a nő pert (ha ez anyakönyvi kiigazítással nem orvosolható), aki a gyermeknek nem anyja, ám az anyai jogállást mégis ő tölti be. Vagyis a negatív megállapítás iránti kereset sem zárható ki.

Az anyai jogállás rendezését mindehhez képest a tételes rendelkezés szövegezése szerint ugyan csak pozitív megállapítás érdekében lehet kérni, és e kérelemre a gyermek (halála esetén annak leszármazója), továbbá az a személy jogosult, aki azt állítja, hogy ő a gyermek anyja [Csjt. 40. § (1)-(2)], ám a pozitív megállapításnak feltétele lehet más személlyel szemben negatív megállapítás is, és ilyenkor ennek eldöntése egy per keretében kell, hogy történjék. Törvényi rendelkezés hiányában a Csjt. 40. § alkalmazásával kell, hogy megindítsa a negatív megállapítási pert az anya (anyaként bejegyzett, anyai jogállást betöltő nő) is.

A Csjt. 40. § (3) bekezdésének kizáró rendelkezése azonban minden lehetséges esetre vonatkozik.

Megjegyzendő, hogy az anyai jogállás változása az addig fennálló apai vélelmeket is érintheti.

BH1998. 234. A bizonyítás kérdései az anyaság megállapítása iránti perben [Csjt. 40. § (1) bek., Pp. 163. § (2) bek., 286. § (1) bek.].

Csjt. 41. § (1) Ha a gyermek mindkét szülője ismeretlen, születése után nyomban, ha pedig apjának kiléte nem állapítható meg, az anya kérelmére bármikor, egyébként pedig a gyermek harmadik életévének betöltése után hivatalból kell intézkedni az iránt, hogy a születési anyakönyvbe a gyermek szülőiként, illetőleg apjaként képzelt személyt jegyezzenek be. Az intézkedésre a gyámhatóság hivatott.

(2) Ilyen esetben az apa családi nevéül, ha az anya ismert, az anya legközelebbi ismert anyai ági férfi felmenőjének családi nevét kell megállapítani. Az anya kérelmére azonban a gyámhatóság az apa családi nevéül megállapíthatja

a) az anya családi nevét,

b) az anya által megjelölt más családi nevet, feltéve, hogy az más jogos érdekét nem sérti.

(3) Nem állapítható meg olyan családi név, amely a gyermekre sérelmes.

(4) A gyámhatóság az egyéb személyi adatokat - mások jogos érdekeinek sérelme nélkül - belátása szerint állapítja meg.

A Csjt. 41. §-a a mindkét oldalon, vagy csak az apai oldalon betöltetlen családi jogállású gyermek névadását oldja meg a képzelt név jogintézményével, beleértve az egyéb szükséges személyi adatok fiktív megállapítását is. A jogintézmény célja, ha sem az apa, sem az anya kiléte nem állapítható meg, hogy a gyermek egyik alapvető jogát biztosítsa addig is, amíg legalább az anyai jogállás nem tisztázható. Ha pedig csak az apai jogállás üres, a jogintézmény célja azon esetleges diszkriminációs hatások elhárítása, amelyek a nem házasságból született gyermekeket e tényhez fűződően érhetik.

A képzelt név bejegyzésével kapcsolatos intézkedések megtétele gyámhatósági hatáskörbe tartozik [Csjt. 41. § (1)]. Az ezzel kapcsolatos részletes rendelkezéseket a 149/1997. (IX. 10.) Korm. rendelet 60. §, 61. §, 62. § és 63. §-ai szabályozzák, a Csjt. 41. §-ában foglaltakra is figyelemmel.

Az eljárás az ismeretlen szülőktől származó gyermek esetén az anyakönyvvezető értesítése alapján hivatalból indul. Ha pedig csak az apai jogállás betöltetlen, az anya kérelmére bármikor, ha azonban az anya ilyen kérelmet a gyermek 3 éves koráig nem terjesztett elő, a gyermek 3. életévének a betöltése után hivatalból [Csjt. 41. § (1)].

Ha a képzelt apa adatainak megállapítása iránt indult eljárásban a gyámhivatal tudomást szerez apaság megállapítása iránti per folyamatban létéről, az eljárást e per jogerős befejezéséig felfüggeszti.

Azt, hogy a gyermeknek milyen nevet kell, illetőleg lehet adni, a Csjt. 41. § (2)-(3) bekezdései határozzák meg, ez külön értelmezést nem igényel. Talán annyit lehet kiemelni, hogy a nemek egyenjogúságából következően - és a Csjt. 42. § (2) bekezdésével összhangban - az anya a képzelt személy apaként való bejegyzése iránti eljárásban bejelentheti, hogy a gyermek továbbra is az ő nevét viseli.

Az nyilvánvaló, hogy a fiktív név bejegyzése családi kapcsolatot önmagában nem létesít.

Képzelt névként nem adható a házasságon kívül született gyermeknek a képzelt személy apaként való bejegyzése során az anya elvált férjének a neve. Természetesen ez azon esetre vonatkozik, amikor a gyermek olyan időben született, hogy a Csjt. 35. §-a szerinti vélelem már nem áll fenn. Ha ez fennállana, a gyermek nem lenne házasságon kívül születettnek tekintendő, illetőleg nem volna az apai jogállás üres.

BH1981. 103. Az anyával utólagosan házasságot kötő férfi hozzájárulása nevének viseléséhez a képzelt apa bejegyzése során

BH1996. 339. Az anya elvált férje nevének viselése a házasságon kívül született gyermek által

BH1996. 339. A házasságon kívül született gyermek nem viselheti anyja elvált férjének nevét, ez a név képzelt személy neveként sem jegyezhető be [Csjt. 41. § (1)-(2) bek.].

BH1981. 103. Nem keletkeztet apasági vélelmet, ha a anyával utólagosan házasságot kötő férfi a képzelt apa bejegyzése során hozzájárul ahhoz, hogy a gyermek az ő családi nevét viselje, de a többi adat képzelt legyen [Csjt. 39. §, 41. § (2) bek.].

Vhr. 14. § Ha a gyámhatóság a gyermek névviselése felől még nem döntött, a Csjt. hatálybalépésekor folyamatban levő ügyekben is alkalmazni kell a Csjt. 41. §-ának (2)-(4) bekezdésében foglalt rendelkezéseket.

Csjt. 42. § (1) A gyermek - szüleinek megállapodása szerint - apjának vagy anyjának családi nevét viseli. A házasságban élő szülők valamennyi, a házasság fennállása alatt született közös gyermekének csak azonos családi neve lehet. Közös házassági nevet viselő házastársak gyermeke csak a szülők közös házassági nevét viselheti. A saját nevüket viselő szülők megállapodása alapján a gyermek az apa és az anya családi nevét együtt is viselheti. A gyermek családi neve legfeljebb kéttagú lehet.

(2) Ha nincs olyan személy, akit a gyermek apjának kell tekinteni, a gyermek az anyja családi nevét viseli mindaddig, amíg a képzelt apát az anyakönyvbe be nem jegyezték. Az anya a képzelt személy apaként való bejegyzésére irányuló eljárás során bejelentheti, hogy a gyermeke továbbra is az ő családi nevét viseli.

(3) A gyermek utónevét a szülők határozzák meg.

(4)

A szülőknek csak a gyermek utónevének megválasztása tekintetében van közös korlátlan joguk [Csjt. 42. § (3)]. A gyermek családi nevének megválasztására a jelen szakaszban meghatározottaknak megfelelően jogosultak.

Az apai vélelmek bármelyike esetén a szülők az (1) bekezdésben meghatározott körben együttesen, megállapodásuk szerint döntenek, mert többek között a gyermek nevének a meghatározása (beleértve az utónevét is) a gyermek sorsát érintő olyan lényeges kérdés, amelyet illetően közös szülői felügyelet egyébkénti hiányában is a szülői felügyeleti jogokat együttesen gyakorolják. Ez alól kivétel, ha a különélő szülő felügyeleti jogát a bíróság korlátozta, szüneteltette, vagy megszüntette [Csjt. 72/B. § (1)-(2)]. Ilyenkor a névválasztás joga egyedül a szülői felügyeletet gyakorló szülőt illeti.

Az utólagos házasságkötésnél a névviselés szabályai a házasságból származott gyermek névviselésére vonatkozó szabályokkal azonosak.

Ha a szülők között a névviselés kérdésében vita van, akkor együttélő szülők esetén (ami nem gyakori eset) a gyámhatóság dönt [Csjt. 73. § (1)]. Különélő szülők esetén pedig a gyermek sorsát érintő lényeges kérdések körében a döntés a bíróság hatáskörébe tartozik [Csjt. 73. § (2)].

A Csjt. 42. § (2) bekezdésében foglaltakat a 41. §-sal összefüggésben már - a szükséges körben - elemeztük.

A gyermekek neve

Csjté. 9. §

Csjté. 59. § A Csjt. hatálybalépése előtt született gyermek nevét a szülők a Csjt. 42. §-a alapján nem változtathatják meg.

Csjt. 43. § (1) Az apaság vélelmét meg lehet támadni, ha az, akit a vélelem alapján apának kell tekinteni, a gyermek anyjával a fogamzás idejében nemileg nem érintkezett, vagy a körülmények szerint egyébként lehetetlen, hogy a gyermek tőle származik, illetőleg ha a származás reprodukciós eljárás következménye, és az anya férje, illetve élettársa az eljáráshoz nem járult hozzá.

(2) Ha az apaság vélelme teljes hatályú apai elismerésen alapul, a vélelmet azon az alapon is meg lehet támadni, hogy a nyilatkozatnak a törvényes feltételek hiányában nincs teljes hatálya.

A Csjt. szerinti apai vélelmek egységességéből adódóan a megtámadás szempontjából olyan értelemben nincs különbség a vélelmek között, hogy az apai vélelmek megdöntésére azok mindegyike esetében lehetőség van (tehát a Csjt. 35. § és a 36. §-ban írt vélelmek mindegyike megtámadható).

Ez egyébként az apai jogállás vélelmi jellegének értelemszerű következménye is. A jogilag elismert apaság és a biológiai származás ténye nem mindig esik egybe. Így módot kell arra adni, hogy a vélelem adott, konkrét helyzetbeni valóságos tartalmát vizsgálni lehessen, és ha a vélelem tartalma nem a valóság, a valóság érvényesülhessen [Csjt. 43. § (1)].

Ha a származás reprodukciós eljárás következménye, a megtámadásra nem a biológiai származásnak a vélelemtől való eltérése ad okot, hanem a megtámadás csak azon az alapon lehetséges, hogy az anya férje, illetve élettársa az eljáráshoz nem járult hozzá [Csjt. 43. § (1)].

Ennek az eltérésnek az egyéb vélelmek tartalmi megtámadási lehetőségétől az az oka, hogy a reprodukciós eljárásból való származás kifejezetten (a házastárs, élettárs egyetértésével) az apává válásnak - az ismeretlen és fel nem kutatható biológiai származástól független - erre irányuló célzatos, határozott szándékának az eredménye. Márpedig, ha törvényi lehetőség van ilyen módon szülővé válni, és valaki ezzel a lehetőségével él, utóbb a gyermeket a családi (apai) jogállásától nem foszthatja meg, hiszen az eljárás sajátosságából adódóan a biológiai apa feltárása is (1997. évi CLIV. törvény), de különösen a megállapítása kizárt [Csjt. 38. § (1)].

A vér szerinti származás felkutatásának és megállapításának a kizárt volta az, ami az apai hozzájárulással lefolytatott reprodukciós eljárásból való származás vélelmének a biológiai származás lehetetlensége miatti megtámadását kizárja. (Az elismerésen alapuló apaságok esetén is jelentős a tudati elem. Ám az elismerésen alapuló vélelmek eredményes megtámadása után mód van a vér szerinti származás megállapítására. Tehát ekkor az apai jogállás nem marad üres.)

A megtámadás lehetősége pedig a kifejtettekből értelemszerűen következik. Ha a vélelmezett apa az eljáráshoz nem járult hozzá (nem kívánt az ismeretlen és fel nem kutatható férfitól biológiailag származott gyermek apjává válni), az ő akaratától függetlenül beálló vélelem nem tartható fent.

[A Csjt. 43. § (1) bekezdésének a szövegét az 1997. évi CLIV. törvény 246. § (3) bekezdés d) pontja állapította meg, és 1998. július 1-jétől hatályos. A jelenleg hatályos szöveg a korábbitól a reprodukciós eljárás elismeréséhez fűződően megfelelően tér el. Az 1998. július 1-jéig hatályos szöveg a művi beavatkozással kapcsolatban tartalmazott - a reprodukciós eljáráshoz hasonló - rendelkezést. Az egyéb vélelmeket a módosítás nem érintette.]

A Csjt. nemcsak tartalmi okból, hanem alaki okból is lehetőséget ad a vélelem megtámadására. Ez okból azonban nem minden esetre, hanem csak a teljes hatályú apai elismerés esetére, beleértve az utólag kötött házasság során tett elismerésen alapuló vélelmet is (Csjt. 39. §).

(Vagyis, míg tartalmi okból - a reprodukciós eljáráson alapuló vélelem sajátos esetétől eltekintve - a vélelmek mindegyike esetén lehetőség van megtámadásra, alaki hiba miatt erre csak az önkéntes elismerésen alapuló vélelmeknél van, egyébként értelemszerűen, mód.)

Az alaki okból való megtámadás feltételeit a Csjt. 43. § (2) bekezdése tartalmazza. Az ilyen jogviták a gyakorlatra egyáltalán nem jellemzőek. Így a gyakorlathoz fűződő elemzés sem lehetséges.

A törvényi szabályzás mikéntjét illetően kiemelést érdemel, hogy a törvény azt nem adja meg, hogy mely törvényes feltételek hiányában támadható meg alaki okból az apai elismerésen alapuló vélelem. Nyilvánvalóan ebbe a körbe tartozik azonban az elismerést tett férfi cselekvőképtelensége.

Nincs mód a Csjt. szerint az apai elismerésen alapuló vélelmek akarathiba miatti megtámadására (bele nem értve a reprodukciós eljárást), de erre a tartalmi okból való megtámadás lehetősége miatt nincs is szükség. Ha ugyanis előfordulna, hogy az elismerő a nyilatkozatát kényszer, tévedés, megtévesztés hatására tette meg, a törvényes határidőben a megtámadás alapesete szerint a vélelem megtámadható.

Mielőtt a megtámadás alapesetének a részletezésére rátérnénk, szót kell ejteni az ún. szívességi vállaláson alapuló apai vélelemről. Ennek nevezi a gyakorlat az apai elismerést, amikor az elismeréskor a férfi egyértelműen tudja, hogy a gyermek nem tőle származik, ám az anyához fűződő érzelmei vagy más személyes ok miatt ilyen tudomása ellenére is vállalja a gyermeket. Mint erre kitértünk a Csjt. 37. §-ához fűzött magyarázatnál, az elismerés érvényességének, illetőleg hatályosságának nem szükséges feltétele a vér szerinti származás ténye. A vélelem beállta a tényleges származástól független. Ehhez képest az elismerés megbánása vagy a vállaláshoz fűzött remények meghiúsulása nem alap ugyan a megtámadásra, de az elismeréssel ellentétes valóságnak az elismeréskor tudott volta még önmagában nem is zárja ki a megtámadás lehetőségét. Vagyis sem a törvény, sem a bírói gyakorlat nem tesz különbséget a megtámadás tekintetében (mint ahogy az elismerés hatályosságának a tekintetében sem) a szívességi vállaláson alapuló és az egyéb vélelmek között. Megtámadás tehát ilyen esetben is a Csjt. 43. § (1)-(3) bekezdése szerint lehetséges a Csjt. 43. § (5)-(6) bekezdésében foglalt határidőben.

Az apasági vélelmek megtámadására leggyakrabban azok tartalmi valótlansága miatt kerül sor, és ez a megtámadás alapesete.

A tartalmi valótlanságot a törvény szerint két vagylagos esetben lehet megállapítani [Csjt. 43. § (1)].

- Ha az, akit a vélelem alapján a gyermek apjának kell tekinteni, a gyermek anyjával a gyermek fogamzási idejében nemileg nem érintkezett, vagy

- érintkezett ugyan, de a körülmények szerint egyébként lehetetlen, hogy a gyermek tőle származik.

Hatásában mindkét fordulat azonos, hiszen a származás lehetetlenségét eredményezi, de a két esetben a bizonyítás eltérő.

A nemi érintkezés hiányát a bírói gyakorlat fizikai vagy érzelmi távolság esetén állapítja meg.

A fizikai távolság alapulhat földrajzi távolságon (végig a gyermek fogamzásának az idejében a vélelmezett apa és az anya más-más országban vagy más-más településen tartózkodtak folyamatosan, úgy, hogy közben nem találkoztak), de olyan akadályoztatási tényezőn is, ami lehetetlenné tette a fizikai együttlétet (pl. börtönbüntetés). Fizikai távolságot jelent az is, ha a fogamzás idejében a vélelmezett apa és az anya még nem is ismerték egymást.

Az érzelmi távolság már bonyolultabb. Természeténél fogva sokkal gondosabb, körültekintőbb mérlegelést igényel, mint a fizikai. Bizonyíthatósága közel sem olyan egyértelmű. A vélelmezett apa és az anya közötti nemi kapcsolat hiányát megalapozhatja az érzelmi távolság, ha például az anya a fogamzási időben mással élt élettársi kapcsolatban, és személyiségét, életvitelét tekintve nyilvánvaló, hogy más irányú érzelmi elkötelezettsége mellett a vélelem szerinti apával nemi kapcsolatot nem tartott. A nemi kapcsolatot kizáró érzelmi távolság megítélésénél általában csak több, egymást alátámasztó bizonyíték esetén lehet a vélelem szerinti apa és az anya nemi kapcsolatát kizártnak tekinteni. Így például helytelen gyakorlat önmagában csupán a vélelmet megtámadó apa és az azt nem ellenző anya egyező nyilatkozata alapján a nemi kapcsolat lehetetlenségét (az anya és a vélelmezett apa között a fogamzás idejére) megállapítani. Sőt, ilyen esetben általában még az sem elegendő, ha a gyermeket magáénak elismerni kívánó férfi az apa és az anya nyilatkozatával egybecsengő vallomást is tesz. Valamilyen objektív kísérő körülmény a per tárgyában nagyon is érintett személyek nyilatkozatát, vallomását alá kell, hogy támassza. Előfordult már a gyakorlatban, hogy az anya, a vélelem szerinti apa és az apaságot vállalni kívánó férfi egyetértésben kívánták - fiktív tényállás alapján - az apaságot a vélelem szerinti férfiról az azt vállalni kívánóra áthárítani. Az ilyen lehetőséget ki kell zárni. Az érintettek célja ilyenkor más, tisztességes úton (örökbefogadás) is elérhető.

A törvény alapján, ha a származás kérdésében bírói ítélettel kell állást foglalni, csak a vérségi kapcsolatnak van, és az érintett személyek szándékának nincs jelentősége (kivéve természetesen a reprodukciós eljárásból származott gyermek apai vélelmét).

Ha a nemi kapcsolat hiányára irányuló bizonyítás nem vezet sikerre, mert azt mint nemleges tényt, kétségkívül nem lehet megállapítani (mert például alapvetően eltér egymástól a vélelmezett apa és az anya előadása, vagy egyező ugyan az előadásuk, de azt más bizonyíték nem támasztja alá), vagy ha az anya és a vélelmezett apa között a gyermek fogamzási idejében volt nemi kapcsolat, akkor a második fordulat lép előtérbe, vagyis, a gyermeknek a vélelmezett apától való származásának a lehetetlensége.

E feltétellel kapcsolatban, amely tulajdonképpen összefügg az elsővel (hiszen a nemi kapcsolat hiányának is az a jelentősége, hogy a gyermek nem származhat a vélelmezett apától), a következőket fontos hangsúlyozni. Míg az apaság megállapítása iránti perekben a bíróság a gyermeknek a kérdéses nemi kapcsolatból való származására alapos következtetést von le, a vélelem megdöntéséhez kétséget kizáró objektív igazság szükséges a származás biológiai lehetetlenségét illetően. Ezért is a származás kizártságán alapuló apai vélelem megdöntéséhez a leghatásosabb bizonyítási eszköz az apaság megállapítása iránti pereknél részletezett szakértői bizonyítás.

A kizáró vértulajdonság-vizsgálati eredmény vagy a származást más módon kizáró természettudományos bizonyíték a keresetet önmagában is megalapozza. Ez azonban nem jelenti azt, hogy a vélelmezett apától való származás kizártságát ilyen módon lehetne csupán megállapítani. Ha például egyértelmű, hogy a gyermekkel az anya a vélelmezett apával való nemi kapcsolata idején már jócskán állapotos volt, ez a tény is bizonyítja a vélelmezett apától való származás kizártságát.

Mind a nemi érintkezés hiányára, mind a származás más okból való kizártságára alapozott megtámadásra vonatkozik (és akár a gyermek, akár az apa által indított perekre), hogy a már fennálló apai vélelem csak teljes bizonyosság esetén dönthető meg. Továbbá az is, hogy a vélelem megdöntése iránti perben nem a más férfitól való esetleges származás lehetősége vizsgálandó, tehát nem az, hogy a gyermek kitől származik, hanem az, hogy a vélelmezett apától való származás - akár a nemi kapcsolat hiánya, akár más okból - lehetetlen-e.

PK 100. szám (módosította a PK 272. szám) Az apaság vélelmének megtámadása a vélelmezett apa által

BH1977. 495. Az apaság vélelmének megdöntése iránti kérelem

BH1982. 49. Az apasági vélelem megdöntése, ha a gyermek anyja és az apa között a fogamzási időben nemi érintkezés volt

BH1981. 64. Az apasági vélelem megtámadása iránt indított perben annak bírói megállapítása, hogy a gyermek származása a körülmények szerint a vélelmezett apától lehetetlen

BH1983. 21. Az apaság vélelmének megdöntése, ha a házastársak között a gyermek fogamzása idején a nemi kapcsolat fennállott

(3) A megtámadásra jogosult

a) a gyermek,

b) az, akit a vélelem alapján a gyermek apjának kell tekinteni,

c) a gyermek halála után leszármazója, ilyennek hiányában az ügyész.

Az apai vélelem megtámadására jogosultak körét határozza meg a Csjt. 43. § (3) bekezdése (a gyermek, halála után leszármazója, ilyenek hiányában az ügyész és a vélelem szerinti apa).

Az ún. mögöttes apaság esetére az apai vélelem megtámadására jogosult a Csjt. 43. § (4) bekezdése alapján az anya volt férje.

A Csjt. 43. § (6) bekezdése az ügyész önálló megtámadásra jogosultságát állapítja meg az esetre, ha a vélelmezett apa a megtámadásra számára nyitva álló határidőt elmulasztotta (ám csak az apa életében van ilyen jogosultsága az ügyésznek).

Az ügyész perindítási joga diszkrecionális. Belátásától függ, hogy él-e a számára biztosított aktorátussal.

A származási perek sajátosságaihoz képest azt a Pp. határozza meg, hogy a megtámadás anyagi jogosultja ki ellen kell, hogy a pert megindítsa [Pp. 295. § (2)-(3)].

- Eszerint ha a felperes a gyermek, az alperes a vélelem szerinti apa kell, hogy legyen.

- Ha a vélelmezett apa a felperes, a gyermek mellett alperesi pozícióban az anyának is perben kell állnia (kivéve, ha elhunyt).

- Ha a felperes a gyermek leszármazója (illetőleg ügyész), alperesi pozícióban a vélelem szerinti apa és az anya vannak.

- Ha az ügyész az apa érdekében önálló aktorátussal lép fel, a pert a gyermek és az anya ellen indítja.

- Az anya volt férje a gyermek, az anya és a vélelmezett apa ellen kell, hogy keresetet indítson.

- Az anya új férje felperesként a gyermek, az anya és a volt férj ellen kell, hogy a keresetét előterjessze.

- Ha az, aki ellen a pert meg kell indítani, nem él vagy ismeretlen helyen tartózkodik, a pert a bíróság által kirendelt ügygondnok ellen kell megindítani.

Az elhunyt személy helyett ügygondnok ellen indított perben az egyenes ági rokon bármelyik félhez beavatkozóként csatlakozhat. A beavatkozás lehetőségéről a per adatai szerint ismert helyen lakó egyenes ági rokonokat tájékoztatni kell, az ügygondnok kirendeléséről pedig a gyámhatóságot értesíteni.

(4) Az anya volt férje akkor is jogosult a megtámadásra, ha a vélelem az, hogy az anya újabb házasságbeli férje az apa, de ennek a vélelemnek megdőlte esetén a volt férjet kellene apának tekinteni.

A Csjt. 43. § (4) bekezdése a Csjt. 35. § (3) bekezdés utolsó fordulata szerinti ún. mögöttes apaság elhárítására ad lehetőséget.

Erre azért van szükség, mert hiányában a volt férj csak akkor indíthatna pert a vele szemben a Csjt. 35. § (3) bekezdése alapján feléledő apai vélelem megdöntésére, amikor esetleg az időmúlás miatt a bizonyítás szinte lehetetlen volna. A volt férj mögöttes apasága - Csjt. 43. § (4) bekezdésében írt - elhárítási lehetősége nem zárja ki azt, hogy pert a Csjt. 43. § (5) bekezdése szerinti határidőben csak akkor indítson a Csjt. 43. § (1) bekezdése alapján, amikor már beállt az apai vélelme.

(5) Az apaság vélelmét a gyermek a nagykorúsága elérése után egy évig, a többi jogosult pedig a gyermek születéséről szerzett értesülése időpontjától számított egy év alatt támadhatja meg. Az a jogosult, aki a megtámadás alapjául szolgáló tényről a reá nézve megállapított határidő kezdete után értesült, az értesüléstől számított egy év alatt támadhatja meg az apaság vélelmét.

(6) Ha az, akit a vélelem alapján a gyermek apjának kell tekinteni, a határidő eltelte folytán megtámadásra már nem jogosult, az apaságot érdekében az ügyész támadhatja meg. Megtámadásnak azonban csak a vélelmezett apa életében van helye.

A Csjt. az apaság vélelmének a megdöntését határidőhöz köti. Ez a határidő meglehetősen viszonylagos. Alapesetében a gyermek születéséről szerzett értesülés időpontjától számít, illetőleg a gyermek részére nagykorúsága elérésétől (1 év alatt mindkét esetben). Ha azonban a megtámadásra jogosult a megtámadás alapjául szolgáló tényről a fentiek szerint számított és reá nézve megállapított határidő kezdete után értesült, az 1 év az értesülés időpontjától számít.

Az ügyésznek - a határidőt elmulasztott vélelem szerinti apa érdekében biztosított - önálló és belátása szerint gyakorolt aktorátusa a vélelmezett apa életében létéhez kötött. Egyébként nincs határidőhöz kötve.

A gyermek születéséről a megtámadásra jogosultak általában nyomban tudomást szereznek. Ezért az ettől eltérő tudomásszerzés külön bizonyításra szorulhat. Természetesen az is, ha a jogosult a megtámadás alapjául szerzett tényről a reá nézve nyitva álló határidő kezdete után értesült.

Az apai elismerések esetében a születésről való értesülésnek a vélelem keletkezésének az időpontja számít. Ilyen vélelmek esetében az alapeset szerint számított 1 év (függetlenül attól, hogy az elismerő mikor szerzett tudomást a gyermek születéséről) a vélelem beálltával kezdődik.

Megjegyzendő, hogy az ún. szívességi vállalás esetén az alapesettől eltérés szinte elképzelhetetlen.

Azt, hogy a megtámadás határidőben történt-e, a bíróságnak hivatalból kell vizsgálnia.

Mind a gyermek születéséről szerzett értesülését, mind a megtámadás alapjául szolgáló tényről való tudomásszerzés időpontját az igényt érvényesítőnek kell bizonyítania. A tényről szerzett tudomás nem azonos a bizonyítékok megszerzésének az időpontjával. Ez utóbbival a határidőt nem lehet kitolni.

A határidő megtartását nem elegendő valószínűsíteni. A megtámadás alapjául szolgáló tény, körülmény bizonyítható kell, hogy legyen.

A határidő számításánál annak is jelentősége van, hogy a hivatkozás szerinti tényt mennyiben lehet olyan ténynek tekinteni, amely a megtámadás alapjául szolgálhat. Nem számít például a megtámadás alapjául szolgáló tényről való tudomásszerzésnek a pletykálkodás és az alaptalan aggályo. Ha viszont a vélelmezett apának az anya a pletykálkodással kapcsolatos és korábban alaptalannak tűnő aggályai felvetése során beismeri, hogy a gyermek nem tőle származik, ez a megtámadás alapjául szolgáló ténynek tekinthető, és a határidőt ettől kell számítani.

Nyilvánvaló tehát, hogy az apaság vélelmének a megdöntése iránti perekben a határidő számításával kapcsolatban sokszor viszonylag komoly bizonyítást kell lefolytatni. Tisztázni, hogy mi tekinthető a megtámadás alapjául szolgáló ténynek, és hogy e tényről végül is mikor szerzett az igényt érvényesítő hitelt érdemlő tudomást. Erre is figyelemmel, továbbá mert a határidő elmulasztása - amely a Csjt. szabályai szerint igazolással nem menthető ki - esetén is a bíróság tulajdonképpen tartalmilag, érdemben utasítja el a keresetet, megítélésem szerint a Pp. 130. § (1) bekezdés h) pontja alá eső végzéssel a határidőn túli keresetet nem lehet elutasítani. A bíróságnak ilyenkor is ítélettel kell határoznia.

BH1996. 535. Az apaság vélelmének megtámadására nyitva álló egyéves határidő megítélésének szempontjai

(7) Ha a bíróság az apaság vélelmét megtámadó keresetnek helyt ad, indokolt esetben - kérelemre - a gyermeket feljogosíthatja családi nevének további viselésére.

PK 100. szám

Az apaság vélelmét a Csjt. 43. §-a alapján az a vélelmezett apa is megtámadhatja, aki annak tudatában tett az apaságot elismerő nyilatkozatot [Csjt. 37. § ], illetőleg a gyermek anyjával való házasságkötése esetén, annak tudatában tett az apaság vélelmének beállását eredményező nyilatkozatot [Csjt. 39. § (1) bek. c) pontja], hogy a gyermek nem tőle származik. Az apaság vélelmét az említett esetekben a vélelem beálltától számított egy év alatt támadhatja meg.

Az 1986. évi IV. törvény hatálybalépése óta, tehát 1987. július 1-je óta van arra lehetőség, hogy a bíróság az apaság vélelmének helyt adó kereset esetén a gyermeket indokolt esetben kérelemre feljogosíthatja az apai családi név megtartására.

Ha az apa tiltakozik az erre irányuló kérelem teljesítésétől, a jogalkotó a jogalkalmazóra bízza, hogy a különféle érdekek egybevetésével milyen álláspontra jut.

BH2003. 70. Az apai elismerő nyilatkozat akarathiba címén nem támadható meg (Csjt. 43. §, Ptk. 199. §, 210. §).

BH2003. 39. Az apaság vélelmének megdöntése iránti per megindításához a gyámhivatal hozzájárulását, az eseti gondnok kirendelését a szülői felügyeletet gyakorló szülő jogosult kérni [Csjt. 43. § (3) és (5) bek., 44. § (1), (3) és (4) bek., 86. §(1) bek., 1997. évi XXXI. tv. 7. § (4) bek., 149/1997. (IX. 10.) Korm. r. 34. § (2) bek., 54. § (2) bek., 64. § (1) bek., 1991. évi LXIV. törvénnyel kihirdetett Egyezmény 8. cikke, 57/1991. (IX. 8.) AB hat.].

BH1999. 411. A gyermek feljogosítása családi nevének további viselésére az apaság vélelmének megdöntése után [Csjt. 43. § (7) bek.].

BH1998. 594. Apaság vélelmének megdöntése iránti perben a tudomásszerzés megítélése [Csjt. 43. § (5) bek., Pp. 130. § (1) bek. h) pont, 157. § a) pont].

BH1996. 535. Az apaság vélelmének megtámadására nyitva álló egyéves határidő megítélésének szempontjai [Csjt. 43. § (5) bek.].

BH1993. 683. Származási perben - az ellentétes szakértői vélemények felülvizsgálata helyett - az ellentmondások mérlegeléssel történő feloldása jogszabálysértő [Csjt. 35. § (1) bek., 43. § (1) bek., Pp. 177. §. (1) bek., 206. § (1) bek., 275/A. § (2) bek.].

BH1992. 606. Apaság vélelmének megdöntése iránti per megindítása végett a kiskorú érdekében eseti gondnok kirendelés.- Nem a közigazgatási ügyben eljáró szervek feladata a tényállás aggálytalan tisztázása [Csjt. 43. § (1) bek., 44. §].

BH1983. 21. Ha a házastársak között a gyermek fogamzása idején a nemi kapcsolat fennállott, a férj az apaság vélelmének megdöntését csak akkor kérheti sikerrel, ha bizonyítani tudja, hogy a gyermek tőle való származása lehetetlen. Ilyen esetben a természettudományos értékű bizonyítékot szolgáltató vércsoportvizsgálat általában nem mellőzhető [Csjt. 43. § (1) bek.].

BH1982. 49. I. Ha a gyermek anyja és az apa között a fogamzási időben nemi érintkezés volt, az apasági vélelem csak a gyermeknek a vélelmezett apától való származása lehetetlenségének bizonyításával dönthető meg [Csjt. 43. §].

BH1981. 64. I. Az apasági vélelem megtámadása iránt indított perben annak bírói megállapítása, hogy a gyermek származása a körülmények szerint a vélelmezett apától lehetetlen, objektív, igaz tényeket, teljes bizonyosságot kíván [Csjt. 43. § ].

BH1977. 495. II; Az apaság vélelmének megdöntését az is kérheti, aki teljes hatályú apai elismerő nyilatkozatot tett [Csjt. 43. § (1) bek., PK 123. sz.].

BH1977. 107. A gyermek anyjával a fogamzási időben nemileg érintkező személy tartási kötelezettségének megállapítása csak akkor mellőzhető, ha a körülmények szerint nyilvánvalóan lehetetlen, hogy a gyermek az említett nemi érintkezésből származik [Csjt. 43. § (1) bek.].

Vhr. 15. § (1) Művi beavatkozás esetében az apaság vélelmének megtámadására (Csjt. 43. §) akkor kerülhet sor, ha a gyermek a Csjt. hatálybalépése után született és az anya férje a művi beavatkozáshoz utólag sem járult hozzá.

(2) Ha a gyermek a Csjt. hatálybalépése előtt született, az apaság vélelmét az általános szabályok szerint lehet megtámadni, kivéve ha az anya férje a művi beavatkozáshoz utólag hozzájárul.

(3) A Csjt. 43. §-ának (6) bekezdését a folyamatban levő ügyben is alkalmazni kell, ha a vélelmezett apa a határidő eltelte folytán az apaság megtámadására már nem jogosult.

2. A családi jogállás megállapítására irányuló perek közös szabályai

Csjt. 44. § (1) Az apaságnak és az anyaságnak, továbbá az utólagos házasságkötés hatályának bírósági megállapítását keresettel lehet kérni, s keresettel lehet megtámadni az apaság vélelmét is. A pert a jogosultnak személyesen kell megindítania.

(2) A korlátozottan cselekvőképes személy a pert csak törvényes képviselője hozzájárulásával indíthatja meg. Ha a törvényes képviselő a hozzájárulás megadásában tartósan gátolva van, vagy a hozzájárulást nem adja meg, azt a gyámhatóság hozzájárulása pótolja.

(3) Cselekvőképtelen jogosult helyett - a gyámhatóság hozzájárulásával - a törvényes képviselő léphet fel.

(4) Az apaság vélelmének megdöntése iránti per megindítása előtt a gyámhatóságnak cselekvőképtelen kiskorú esetében - elháríthatatlan akadályt kivéve - az anyát és a vélelmezett apát meg kell hallgatnia. A gyámhatóság a perindításhoz csak akkor járulhat hozzá, ha a származás kiderítése és a családi jogállás rendezése a kiskorú érdekében áll. Ha az anya és a vélelmezett apa között a gyermek elhelyezése vitás, a gyámhatóság a hozzájárulást csak kivételesen indokolt esetben adhatja meg.

A családi jogállás megállapítására irányuló perek közös szabályait tartalmazza a Csjt. 44. §-a, amelyet a származásmegállapítási perekre vonatkozó különleges eljárási szabályokkal - Pp. XVI. fejezet - együttesen kell alkalmazni.

A Csjt. 44. §-ának (1) bekezdése a bírói hatáskör kizárólagosságát rögzíti (összefüggésben a 45. § azon rendelkezésével, hogy a családi jogállás megállapítása iránt indított perben hozott ítélet mindenkivel szemben hatályos).

A személyes megindítás általános követelménye - ami nem zárja ki a Pp. 279. §-ának (3) bekezdése szerinti alakisággal bíró meghatalmazást - a vonatkozó igény személyes jellegéből következik. Az anyagi jogosult mindig az, akinek személyét a családi jogállás érinti. (Az ügyész szűk körű perindítási jogosultsága képviseleti jellegű, és az eseti gondnoké is az.) Az anya csak az anyasági pernek anyagi jogosultja. Ebből is következik, hogy aktorátusa csak abban a perben van.

Korlátozottan cselekvőképes személy pert csak törvényes képviselője hozzájárulásával indíthat. A törvényes képviselő akadályoztatása esetén - vagy ha a hozzájárulást nem adja meg - azt a gyámhatóság hozzájárulása pótolja. A szülő a családi jogállás rendezésére irányuló perben a Csjt. 87. §-ának (1) bekezdésében írt érdekellentét miatt törvényes képviselői hozzájárulást perindításhoz nem adhat. Így, ha a szülő a törvényes képviselő, a hozzájárulás megadása a gyámhatóság feladata.

Ha a korlátozottan cselekvőképes fél a perindításhoz szükséges hozzájárulás birtokában van, tovább már sem a keresetlevél előterjesztéséhez, sem egyébként a törvényes képviselő (vagy gyámhatóság) hozzájárulására, részvételére nincs szükség. A korlátozottan cselekvőképes személy a családi jogállás rendezésére irányuló perben teljes perbeli cselekvőképességgel rendelkezik (a Pp. 293. §-án keresztül alkalmazandó Pp. 278. §).

A cselekvőképtelen jogosult helyett a gyámhatóság hozzájárulásával a törvényes képviselő léphet fel. Ha azonban a szülő a törvényes képviselő, a Csjt. 87. § (1) bekezdése a fellépését kizárja. Ez esetben, ha a perindításhoz hozzájárulását megadja, a Ptk. 225. § (1) bekezdése alapján a perindítás és a per vitele érdekében a gyámhatóság eseti gondnokot rendel ki.

A vélelem megdöntése iránti per megindítása előtt (a hozzájárulás elbírálása érdekében) a gyámhatóságnak a cselekvőképtelen kiskorú esetében az anyát és a vélelmezett apát meg kell hallgatnia, és a hozzájárulásnak feltétele, hogy a családi jogállás rendezése a kiskorú érdekében álljon. Ha az anya és a vélelmezett apa között gyermekelhelyezési per van folyamatban, a hozzájárulás csak kivételesen indokolt esetben adható meg. A gyámhatóságnak a hozzájárulás tárgyában hozott határozata bírói úton felülvizsgálható.

BH2003. 39. Az apaság vélelmének megdöntése iránti per megindításához a gyámhivatal hozzájárulását, az eseti gondnok kirendelését a szülői felügyeletet gyakorló szülő jogosult kérni [Csjt. 43. § (3) és (5) bek., 44. § (1), (3) és (4) bek., 86. §(1) bek., 1997. évi XXXI. tv. 7. § (4) bek., 149/1997. (IX. 10.) Korm. r. 34. § (2) bek., 54. § (2) bek., 64. § (1) bek., 1991. évi LXIV. törvénnyel kihirdetett Egyezmény 8. cikke, 57/1991. (IX. 8.) AB hat.].

BH1992. 606. Apaság vélelmének megdöntése iránti per megindítása végett a kiskorú érdekében eseti gondnok kirendelés.- Nem a közigazgatási ügyben eljáró szervek feladata a tényállás aggálytalan tisztázása [Csjt. 43. § (1) bek., 44. §].

Csjt. 45. § A családi jogállás megállapítása iránt indított perben hozott ítélet mindenkivel szemben hatályos.

Csjté. 56. § (1) A családi jogállás megállapítása iránt a Csjt. hatálybalépése előtt indított perekben, ha a jelen törvényerejű rendelet ellenkező intézkedést nem tartalmaz, a Csjt. hatálybalépése előtti jogszabályokat kell alkalmazni.

A Csjt. 45. §-a a családi jogállás rendezése iránti perekben hozott ítéletnek a mindenkivel szemben hatályosságát rögzíti.

Megemlítendő, hogy a családi jogállás akkor is ilyen hatályú, ha nem bírói ítéleten, hanem egyéb vélelmen alapul az apaság. A családi jogállás csak a származási perben, és csak az erre aktorátussal bírók által tehető vitássá. (A státusperekben hozott ítéletek követelménye, hogy mindazokat az adatokat tartalmaznia kell a rendelkező résznek, amelyek az anyakönyvezéshez szükségesek. A jogerőre emelkedés után a keresetnek helyt adó ítéletet a Pp. 290. § (7) bekezdése alapján az illetékes anyakönyvvezetőnek is meg kell küldeni.)

Az örökbefogadás mint egy gyermek - eltérő motiváció alapján történő - családba helyezésének jogintézménye, végigkíséri az emberiség történetét. Igaz, intézményesült formájának első dokumentálható nyomait csak a rabszolgatartó társadalmak korából lelhetjük fel. Legtökéletesebb formáját az ókori római birodalom társadalmában érte el, bár a jogintézmény funkcionális célja ekkor még messze állt attól a tartalomtól, ami napjainkban felvetődik bennünk e szó említése kapcsán. A római jogban az örökbefogadás mindkét ismert formája - az arrogatio és az adoptio, vagyis egy önjogú személy, vagy valamely családfő hatalma alatt álló személy örökbefogadása - elsődlegesen azt a célt szolgálta, hogy atyai hatalom, vagyis patria potestas keletkezzen, munkaerő kerüljön a családba, illetve a családfők közötti harcban - örökös bevonásával - biztosítsa a vagyon továbbélését a nemzetségek közötti vetélkedésben.

Az újabb és újabb történelmi korokban fő motívumként ugyancsak a vagyon fennmaradása, az örökös biztosítása adta a jogintézmény ideológiai alapját, s talán csak a XX. századra teljesedett ki az örökbefogadás intézménye többoldalú kapcsolattá örökbefogadó(k) és örökbefogadott(ak) között, a gazdasági célzaton túllépve, számos érzelmi és értelmi motívumot is felvonultatva. Bár itt meg kell jegyeznünk, hogy az emberi természet sokszínűségét ismerve ma is szép számmal akad az örökbefogadások között olyan célzatú családbafogadás, amely elsődlegesen csak a rokonok bosszantását s a vagyon tőlük való elvonását célozza, s ugyanígy az emberiség korai történelmében is bizton állítható, hogy sor került igazi érzelmek és nemes célok által vezérelt örökbefogadásra is.

A fent vázolt trend a magyar viszonyokat is jellemzi, a jogintézmény fejlődése - tartalmi meghatározottságát nézve - hazánkban sem alakult másként, a második világháború előtt az örökbefogadás nálunk is elsődlegesen öröklési célú jogintézménynek tekintetett.

A jogintézmény első, lényegesnek ítélhető jogi dokumentuma az 1877. évi XX. törvénycikkel jelzett gyámtörvény, amely kimondta, hogy az atyai hatalom - bizonyos kivételt elismerve ugyan - átszáll az örökbe fogadó szülőre. Maga az örökbefogadás a felek - közokiratba foglalt - szerződésén alapult, amely kontraktus nagykorú személyek között jött létre, a kiskorú örökbefogadása esetén a szerződést törvényes képviselője kötötte meg. A szerződés érvényességi kellékeként már hatósági jóváhagyásra volt szükség, az igazságügy-miniszteri megerősítés formájában.

A magyar fejlődést illetően a felszabadulás időpontjára kialakult a gyámügyi gyakorlat olyan irányba való tartalmi változása, amely az örökbefogadás esetén nemcsak az öröklési motívumot tartja fontosnak, hanem elismeri a családi és nevelési szempontok létjogosultságát is a jogintézménnyel kapcsolatban, utat engedve annak az elképzelésnek, hogy az örökbefogadás családjogi intézmény, s családi kapcsolat alapját képezi.

A jogi háttér változását tekintve áttörő szerepet az 1953. január 1-jén hatályba lépő Csjt.-nek tulajdoníthatunk. E jogszabály évtizedekig meghatározta az örökbefogadás jogintézményének funkcionálását, s az ezen norma alapján működő gyámügyi és bírói gyakorlat humánus tartalommal töltötte ki a fogalmat a mindennapokban is, megkövetelve, hogy csak azon örökbefogadási kérelmek nyerhetnek pozitív elbírálást, amelyek esetében a családi kapcsolat, a nevelés, a gyermeki-szülői kötődés kialakulásának potenciális esélye biztosított. Természetesen e plusz tartalom nem zárta ki a gazdasági motívum lehetőségét, hisz a vagyonjogi hatások messzemenően hozzájárultak a kibővült motívumok megvalósulásához, vagyis a nevelés biztosításához, az utód biztonságának megteremtéséhez. Azonban a hangsúlyok már eltolódtak, az örökbefogadáshoz tartozón az öröklés biztosítása már nem vagyoni érdeket szolgált, hanem éppen a kialakult családi kötelék következménye volt. Lényeges változásként emelhetjük ki a szerződéses viszony elmaradását is, miután az örökbefogadás immár a gyámhatóság engedélyének függvénye.

Ezzel a tartalomváltozással lassan el is ért a jogintézmény helyzete a mai szabályozás apropójához, vagyis ahhoz a tényhez, hogy az örökbefogadás már nem különböző társadalmi célokat valósít meg, hanem eszközként funkcionál az iránt, hogy az arra rászorult gyermekek családban nevelkedhessenek, s kárpótlásként esélyt kaphassanak azon értékek megismerésére és érzelmek megélésére, amelyeket a sors valamely okból megvont tőlük.

A Csjt. szabályozásának kiegészítését, tökéletesítését lényegében egy világtendencia begyűrűzése váltotta ki, pontosabban azon humán felelősség felerősödése, amely felismerve a kiszolgáltatott helyzetben lévő, cselekvőképtelen kiskorúak helyzetét, a jog eszközével mindinkább szabályozni és biztosítani kívánja a gyermekek jogainak védelmét.

E folyamat jelentős állomása volt a Gyermekek Jogairól szóló, New York-ban 1989-ben elfogadott Egyezménynek az 1991. évi LXIV. törvénnyel történő kihirdetése. Ez a belső jog részévé vált dokumentum deklarálta, hogy a gyermeknek joga van arra, hogy szülei neveljék, azonban ennek hiányában a különleges helyettesítő védelem biztosításának is elérhetőnek kell lennie számára elsődlegesen családban való elhelyezés vagy örökbefogadás útján.

Hatályos jogunk kimunkált szabályai sokrétű rendelkezésekkel kívánják az Egyezmény szellemében elősegíteni azt, hogy azok a gyerekek, akik valamely okból saját családjukban nem nevelkedhetnek, minél nagyobb lehetőséget kapjanak ahhoz, hogy családban, az örökbe fogadó szülők szeretetét és gondoskodását élvezve, minél teljesebb életet élhessenek.

A korábbi jogi szabályozással ellentétben - az örökbefogadottnak az örökbefogadó családjába történő minél erőteljesebb beilleszkedése érdekében - az örökbefogadott születési anyakönyvébe - ritka kivétellel - az örökbefogadók adatait rendeli a jog vér szerinti szülőként bejegyezni, s ugyancsak az örökbefogadó családjához tartozást deklarálják Polgári Törvénykönyvünk öröklési szabályai is.

(2) A Csjt. hatálybalépése után családi jogállás megállapítása iránt indított perre akkor is a Csjt. rendelkezéseit kell alkalmazni, ha a gyermek a Csjt. hatálybalépése előtt született; az azonban, aki az 1946. évi XXIX. törvény hatálybalépésének napján (1947. június 1.) nagykorúságát már elérte, az apaság megállapítása iránt a Csjt. alapján sem indíthat keresetet.

(3) Azt a rendelkezést, hogy az anya utólagos házasságának hatálya egyéb előfeltételek fennállása esetén is csak akkor áll be, ha az anya férje a gyermeknél legalább tizenhat évvel idősebb [Csjt. 39. § (1) bek. b) pont], a Csjt. hatálybalépése előtt kötött utólagos házasság hatályának megállapításánál is alkalmazni kell, ha a férj a gyermek apjaként még nincs a születési anyakönyvbe bejegyezve. Alkalmazni kell ezt a rendelkezést az utólagos házasság hatályának megállapítása iránt a Csjt. előtt indított folyamatban lévő perekben is.

Csjté. 57. § A korábbi jogszabályok alapján államfői kegyelemmel törvényesített gyermek mind apjával, mind apja rokonaival rokonságban áll.

VI. fejezet

Az örökbefogadás

1. Az örökbefogadás célja

Csjt. 46. § Az örökbefogadás célja az, hogy az örökbefogadó, valamint annak rokonai és az örökbefogadott között családi kapcsolatot létesítsen és elsősorban az olyan kiskorúak családi nevelését biztosítsa, akiknek szülei nem élnek, vagy akiket szüleik megfelelően nevelni nem képesek.

Az örökbefogadás, mint egy gyermek - eltérő motiváció alapján történő - családba helyezésének jogintézménye, végigkíséri az emberiség történetét. Igaz, intézményesült formájának első dokumentálható nyomait csak a rabszolgatartó társadalmak korából lelhetjük fel. Legtökéletesebb formáját az ókori római birodalom társadalmában érte el, bár a jogintézmény funkcionális célja ekkor még messze állt attól a tartalomtól, ami napjainkban felvetődik bennünk e szó említése kapcsán. A római jogban az örökbefogadás mindkét ismert formája - az arrogatio és az adoptio, vagyis egy önjogú személy, vagy valamely családfő hatalma alatt álló személy örökbefogadása - elsődlegesen azt a célt szolgálta, hogy atyai hatalom, vagyis patria potestas keletkezzen, munkaerő kerüljön a családba, illetve a családfők közötti harcban - örökös bevonásával - biztosítsa a vagyon továbbélését a nemzetségek közötti vetélkedésben.

Az újabb és újabb történelmi korokban fő motívumként ugyancsak a vagyon fennmaradása, az örökös biztosítása adta a jogintézmény ideológiai alapját, s talán csak a XX. századra teljesedett ki az örökbefogadás intézménye többoldalú kapcsolattá örökbefogadó(k) és örökbefogadott(ak) között, a gazdasági célzaton túllépve, számos érzelmi és értelmi motívumot is felvonultatva. Bár itt meg kell jegyeznünk, hogy az emberi természet sokszínűségét ismerve ma is szép számmal akad az örökbefogadások között olyan célzatú családbafogadás, amely elsődlegesen csak a rokonok bosszantását s a vagyon tőlük való elvonását célozza, s ugyanígy az emberiség korai történelmében is bizton állítható, hogy sor került igazi érzelmek és nemes célok által vezérelt örökbefogadásra is.

A fent vázolt trend a magyar viszonyokat is jellemzi, a jogintézmény fejlődése - tartalmi meghatározottságát nézve - hazánkban sem alakult másként, a második világháború előtt az örökbefogadás nálunk is elsődlegesen öröklési célú jogintézménynek tekintetett.

A jogintézmény első, lényegesnek ítélhető jogi dokumentuma az 1877. évi XX. törvénycikkel jelzett gyámtörvény, amely kimondta, hogy az atyai hatalom - bizonyos kivételt elismerve ugyan - átszáll az örökbe fogadó szülőre. Maga az örökbefogadás a felek - közokiratba foglalt - szerződésén alapult, amely kontraktus nagykorú személyek között jött létre, a kiskorú örökbefogadása esetén a szerződést törvényes képviselője kötötte meg. A szerződés érvényességi kellékeként már hatósági jóváhagyásra volt szükség, az igazságügy-miniszteri megerősítés formájában.

A magyar fejlődést illetően a felszabadulás időpontjára kialakult a gyámügyi gyakorlat olyan irányba való tartalmi változása, amely az örökbefogadás esetén nemcsak az öröklési motívumot tartja fontosnak, hanem elismeri a családi és nevelési szempontok létjogosultságát is a jogintézménnyel kapcsolatban, utat engedve annak az elképzelésnek, hogy az örökbefogadás családjogi intézmény, s családi kapcsolat alapját képezi.

A jogi háttér változását tekintve áttörő szerepet az 1953. január 1-jén hatályba lépő Csjt.-nek tulajdoníthatunk. E jogszabály évtizedekig meghatározta az örökbefogadás jogintézményének funkcionálását, s az ezen norma alapján működő gyámügyi és bírói gyakorlat humánus tartalommal töltötte ki a fogalmat a mindennapokban is, megkövetelve, hogy csak azon örökbefogadási kérelmek nyerhetnek pozitív elbírálást, amelyek esetében a családi kapcsolat, a nevelés, a gyermeki-szülői kötődés kialakulásának potenciális esélye biztosított. Természetesen e plusz tartalom nem zárta ki a gazdasági motívum lehetőségét, hisz a vagyonjogi hatások messzemenően hozzájárultak a kibővült motívumok megvalósulásához, vagyis a nevelés biztosításához, az utód biztonságának megteremtéséhez. Azonban a hangsúlyok már eltolódtak, az örökbefogadáshoz tartozón az öröklés biztosítása már nem vagyoni érdeket szolgált, hanem éppen a kialakult családi kötelék következménye volt. Lényeges változásként emelhetjük ki a szerződéses viszony elmaradását is, miután az örökbefogadás immár a gyámhatóság engedélyének függvénye.

Ezzel a tartalomváltozással lassan el is ért a jogintézmény helyzete a mai szabályozás apropójához, vagyis ahhoz a tényhez, hogy az örökbefogadás már nem különböző társadalmi célokat valósít meg, hanem eszközként funkcionál az iránt, hogy az arra rászorult gyermekek családban nevelkedhessenek, s kárpótlásként esélyt kaphassanak azon értékek megismerésére és érzelmek megélésére, amelyeket a sors valamely okból megvont tőlük.

A Csjt. szabályozásának kiegészítését, tökéletesítését lényegében egy világtendencia begyűrűzése váltotta ki, pontosabban azon humán felelősség felerősödése, amely felismerve a kiszolgáltatott helyzetben lévő, cselekvőképtelen kiskorúak helyzetét, a jog eszközével mindinkább szabályozni és biztosítani kívánja a gyermekek jogainak védelmét.

E folyamat jelentős állomása volt a Gyermekek Jogairól szóló, New York-ban 1989-ben elfogadott Egyezménynek az 1991. évi LXIV. törvénnyel történő kihirdetése. Ez a belső jog részévé vált dokumentum deklarálta, hogy a gyermeknek joga van arra, hogy szülei neveljék, azonban ennek hiányában a különleges helyettesítő védelem biztosításának is elérhetőnek kell lennie számára elsődlegesen családban való elhelyezés vagy örökbefogadás útján.

Hatályos jogunk kimunkált szabályai sokrétű rendelkezésekkel kívánják az Egyezmény szellemében elősegíteni azt, hogy azok a gyerekek, akik valamely okból saját családjukban nem nevelkedhetnek, minél nagyobb lehetőséget kapjanak ahhoz, hogy családban, az örökbe fogadó szülők szeretetét és gondoskodását élvezve, minél teljesebb életet élhessenek.

A korábbi jogi szabályozással ellentétben - az örökbefogadottnak az örökbefogadó családjába történő minél erőteljesebb beilleszkedése érdekében - az örökbefogadott születési anyakönyvébe - ritka kivétellel - az örökbefogadók adatait rendeli a jog vér szerinti szülőként bejegyezni, s ugyancsak az örökbefogadó családjához tartozást deklarálják Polgári Törvénykönyvünk öröklési szabályai is.

Hazánkban az örökbefogadás tartalma és célja annak történetisége folytán jelentős változáson ment keresztül.

A feudális és kapitalista jogrendben az öröklési szerződésből fejlődött ki. Elsősorban az örökléssel kapcsolatos célok megvalósítására szolgált, emellett teret kaptak olyan szempontok is, mint a fiúutód biztosítása, a család kihalásának megakadályozása, nevek, rangok továbbvitelének lehetősége. Az örökbefogadásnak, mint elsősorban a családot pótló, a kiskorú gyermek gondozását-nevelését biztosító jogintézménynek kialakulása sok évtizedes változás után, főleg 1953. január 1-jét követően alakult ki. A tényleges áttörést a Csjt.-nek az 1960. évi 12. törvényerejű rendelettel való módosítása hozta meg.

1953. január 1-je előtt kiskorú és nagykorú személy örökbefogadására egyaránt lehetőség volt. Az 1960. évi 12. törvényerejű rendelet hatálybalépéséig pedig rokoni kapcsolat csak az örökbefogadó és az örökbefogadott, valamint annak leszármazói között jött létre. Az örökbefogadottnak az örökbefogadó rokonaival tehát nem keletkeztetett rokoni kapcsolatot.

A Csjt. 1952. évi szövegével szemben az 1960. évi 12. törvényerejű rendelet teljes rokoni kapcsolatot létesített az örökbefogadott és az örökbefogadó, valamint annak rokonai között abban az esetben, ha az örökbefogadást 1960. május 1. napja után engedélyezték.

Az örökbefogadással kapcsolatos társadalmi igények változásai a Csjt. szabályaiban is több változást eredményeztek, így a Csjt. rendelkezéseit az 1995. évi módosítást követően az 1997. november 1-jén hatályba lépő a gyermekek védelméről és a gyámügyi igazgatásról szóló 1997. évi XXXI. törvény is több vonatkozásban módosította.

Az örökbefogadásnak a jogszabályban is megfogalmazott két alapvető eleme:

1. a vérségi kapcsolattal azonos értékű kötelék jön létre az örökbefogadó és az örökbefogadott között, annak minden családjogi és öröklési jogi konzekvenciájával együtt,

2. az örökbefogadott családi nevelésének biztosítása.

Az örökbefogadó, az örökbefogadó rokonsága és az örökbefogadott, valamint annak leszármazói között rokoni kapcsolat jön létre, az örökbefogadott az örökbefogadó gyermekének vér szerinti jogállásába lép. Az örökbefogadó az örökbefogadott kiskorúságának tartama alatt felette szülői felügyeletet gyakorol az azzal járó jogokkal és kötelezettségekkel együtt. Az örökbefogadott gyermek ugyanazon jogokkal és kötelezettségekkel bír, mint a saját gyermek. Az örökbefogadott az örökbefogadó vér szerinti gyermekével testvéri viszonyba kerül. Az örökbefogadással járó rokoni kapcsolat a vér szerinti gyermekével azonos törvényes öröklési kapcsolatot is létrehoz.

A család egyik legfőbb funkciója, hogy az abban nevelkedő gyermek szeretetteljes gondozását, nevelését, helyes irányú fejlődését, az önálló életre való felkészítését megvalósítsa. Alapvető erkölcsi igény, hogy a család biztonságára, az abban történő nevelkedésre ne csak a vér szerinti leszármazónak legyen lehetősége, hanem abban részesülhessen az a gyermek is, akinek szülei meghaltak, vagy élnek ugyan, de nem képesek gyermeküket megfelelően nevelni.

A törvény az örökbefogadás céljának megfogalmazásakor a kiskorú családi nevelésének biztosítását jelöli meg, ebből következik, hogy mai jogrendünk csak kiskorú gyermek örökbefogadását ismeri.

A családi nevelés - mint folyamat - az alacsonyabb életkorú gyermek esetében valósul meg, azonban örökbefogadás lehetséges idősebb korú, akár a nagykorúsághoz közel álló gyermek esetében is. Ez többnyire olyan gyermekek esetében fordul elő, akik már hosszabb ideje a leendő örökbefogadó családjában élnek, de az örökbefogadás gondolata és igénye csak kevéssel a nagykorúság bekövetkezte előtt érlelődött meg bennük.

Az árva gyermekek, illetőleg azok a kiskorúak, akiket szülei megfelelően nevelni nem képesek, többnyire a gyermekvédelmi gondoskodás keretében tartós nevelésben, illetőleg örökbefogadhatóvá nyilvánítottként átmeneti nevelésben élnek. Örökbefogadásukra ennek a rendszernek a keretében kerül sor. Emellett azonban jelentős azoknak az örökbefogadásoknak a száma, mikor a gyermeket házastárs vagy más személy fogadja örökbe. Házastársi örökbefogadás esetén a gyermeknek van családja, hiszen egyik szülője gondozásában él, ahol a családot ennek a szülőnek az új házastársa egészíti ki. A gondozó szülő és házastársa - a nagyobb gyermekkel egyetértésben - együttes igénye, hogy a gyermek közös gyermekükké váljon, s így alkossanak a továbbiakban jogilag is egy családot. Ehhez a másik szülő hozzájárulása nem nélkülözhető.

Az örökbefogadás céljából következik, hogy az örökbefogadásnak mindenekelőtt a kiskorú érdekeit kell szolgálnia. Ezt hangsúlyozza a Csjt. 49. § (1) bekezdése is, mely szerint a törvényi feltételek fennállása esetén sem lehet engedélyezni az örökbefogadást, ha az a kiskorú érdekével ellentétben áll. Ezen túlmenően akkor sem engedélyezhető, ha az a közérdeket egyébként sérti, vagy akár a felek, akár az eljárásban egyéb módon közreműködő személyek vagy szervezetek részére haszonszerzéssel jár.

A gyermek érdekének vizsgálatakor a gyámhatóság természetesen nem szorítkozhat csupán a törvényben nevesített feltételek meglétére. A gyermek érdekében minden olyan körülményt vizsgálnia kell, ami egyértelműen tisztázza, hogy az örökbefogadás folytán a kiskorú egészséges testi, erkölcsi, szellemi fejlődése, személyi és vagyoni jogainak védelme minden tekintetben biztosított.

A gyermek érdekének elsődlegessége mellett nem hagyható figyelmen kívül az örökbefogadó érdeke sem. Az örökbefogadási eljárás nem hivatalból, hanem a felek, elsősorban az örökbe fogadni kívánó személyek kezdeményezésére indul, azaz az örökbefogadóknak is érdeke fűződik az eljárás eredményességéhez.

A gyámhatóságnak figyelembe kell vennie azt, hogy az örökbefogadók részéről mi motiválja az örökbefogadást, örökbefogadási szándékuk mennyire eltökélt.

Az örökbefogadók részéről nyilvánvalóan alapvető szempont az, hogy gyermeket sajátukként nevelhessenek. Ez a vágy elsősorban azok részéről nyilvánul meg, akiknek valamilyen biológiai okból nem lehet saját gyermekük, de érthető és méltányolható igénye lehet azoknak is, akik egyébként nem gyermektelenek, de úgy érzik, hogy családjuk további gyermek vállalásával lenne teljesebb. Ideális esetben az örökbefogadóknak az örökbefogadandó gyermek nemét, korát, alkatát illető elképzelése találkozik a realitásokkal, a mindennapokban azonban a vágy és a valóság között több-kevesebb eltérés mutatkozik. A gyakorlatban ez az ellentmondás feloldódik akkor, amikor az örökbefogadók az örökbefogadható gyermeket megismerve módosítják eredeti igényeiket. A gyámhatóságnak és az örökbefogadás létrejöttét elősegítő, abban közreműködő személyeknek és szerveknek mindenesetre azokat az örökbefogadásokat kell előmozdítania, ahol reális esélye van az örökbefogadók és az örökbefogadott egymásra találásának, érzelmileg tartós családdá alakulásának.

A gyermek és az örökbefogadó érdekei mellett természetesen figyelemmel kell lenni a gyermek vér szerinti szüleinek érdekeire is. A szülőnek kizárólagos joga van arra, hogy az örökbefogadásba beleegyezzen, ezzel a nyilatkozatával juttatja érvényre, hogy az örökbefogadáshoz érdeke fűződik. A szülő tehát nyilatkozatát személyesen teszi meg, nyilatkozata kizárólag a Csjt. 48. § (5) bekezdésében foglalt esetekben mellőzhető.

Amennyiben a vér szerinti szülő egyúttal a gyermek törvényes képviselője is, mindkét minőségben teszi meg nyilatkozatát, tehát vér szerinti szülőként hozzájáruló nyilatkozatot, törvényes képviselőként egyetértő nyilatkozatot tesz.

Amennyiben viszont a gyermek törvényes képviselője nem a vér szerinti szülő, vagy nem mindkét vér szerinti szülő - hanem gyám, gondnok, egyik szülő -, akkor sem mellőzhető a szülő, külön élő szülő nyilatkozata. Ezért a gyámhatóság általános és széles körű ellenőrzési jogot kapott annak tisztázására, hogy az örökbefogadás az érintett felek érdekében áll és a közérdeknek is megfelel.

Az 1997. évi XXXI. törvény több új rendelkezéssel módosította a Csjt. örökbefogadással kapcsolatos korábbi szabályait. Ezek között szabályozza az örökbefogadás előtti eljárást [Csjt. 47. § (1)], melynek célja annak megállapítása, hogy az örökbefogadó személyét és körülményeit tekintve alkalmas-e a gyermek örökbefogadására.

Ugyancsak a gyermek érdekeinek érvényesülését szolgálja a gyermek aktív részvétele az eljárásban. A Csjt. 59. § (1) bekezdése értelmében az örökbefogadáshoz a 14. életévét betöltött kiskorú hozzájárulása szükséges. Ezen túl a 149/1997. (IX. 10.) Korm. rendelet 42. § (1) bekezdésének b) pontja kötelezővé teszi a 14. év alatti, ítélőképessége birtokában lévő örökbefogadandó gyermek meghallgatását is.

BH2004. 62. II. Az örökbefogadott intézeti elhelyezésének tényéből még nem következik, hogy az örökbefogadás már végleg alkalmatlan a céljának és társadalmi rendeltetésének betöltésére. [Csjt. 46. § (1) bek., 57. § (1) bek.].

BH2002. 492. II. Az örökbefogadás felbontásának feltételeire az örökbefogadó személyes joga az irányadó akkor is, ha házastársak közös gyermekként fogadták örökbe [Csjt. 46. §, 51. §, 57-58. §-ok, 1979. évi 13. tvr. 3-5. §, 10-11. §, 43-45. §-ok, 55-57. §-ok, 62. §, 71. §].

BH2001. 323. I. Az örökbefogadás felbontására csak akkor kerülhet sor, ha az célját és társadalmi rendeltetését már nyilvánvalóan nem képes betölteni [Csjt. 46. §, 57. § (1) bek.].

BH2000. 158. Annak megítélésénél, hogy az örökbefogadás társadalmi céljának és rendeltetésének betöltésére alkalmatlanná vált-e, a felek kapcsolatát az örökbefogadás teljes időszakára nézve vizsgálni kell [Csjt. 46. §, 51. §, 57. § (1) bek.].

BH2000. 19. Önmagában a konfliktusok ténye - különösen, ha azok előidézésében a felbontást kérő is közrehatott - nem vezethet az örökbefogadás felbontásához [Csjt. 46. §, 51. § (1) bek., 57. § (1) bek., 4/1987. (VI. 14.) IM. r. 6. § (2) bek.].

BH1996. 368. Az örökbefogadás felbontására akkor van lehetőség, ha annak fenntartása a másik félre elviselhetetlenné vált, vagy ha az örökbefogadás célját és társadalmi rendeltetését nem tölti be [Csjt. 46. §, 48. § (1)-(2) bek., 51. § (1) és (3) bek., 57. § (1) bek.].

BH1995. 349. Ha az örökbe fogadó szülő és az örökbe fogadott gyermek között nem alakul ki valóságos szül gyermeki kapcsolat, és annak jövőbeli megvalósulására sincs remény, az örökbefogadás fenntartásához sem a feleknek, sem a társadalomnak nem fűződik érdeke [Csjt. 46. §, 57. § (1) bek.].

2. Az örökbefogadás feltételei

Csjt. 47. § (1) Örökbefogadó csak az a teljesen cselekvőképes, nagykorú személy lehet, aki - a külön jogszabályban meghatározott - örökbefogadás előtti tanácsadáson és felkészítő tanfolyamon eredménnyel részt vett, és személyisége, valamint körülményei alapján - a gyámhivatal örökbefogadás előtti eljárása során hozott határozata értelmében - alkalmas a gyermek örökbefogadására, továbbá a gyermeknél legalább 16, legfeljebb 45 évvel idősebb. A rokoni, illetve a házastársi örökbefogadás esetén a korkülönbségtől, illetve a felkészítő tanfolyam elvégzésétől el kell tekinteni.

(2) A gyámhivatal a rokonok, a szülő házastársa, illetve a gyermeket a szülő hozzájárulásával legalább egy éve folyamatosan a saját háztartásában nevelő örökbe fogadni szándékozó személy, továbbá a külföldi állampolgárságú örökbe fogadni szándékozó személy (1) bekezdésben meghatározott alkalmasságát az örökbefogadás engedélyezése iránti eljárás során állapítja meg.

(3) Nem fogadhat örökbe az, aki a szülői felügyelet megszüntetését vagy a közügyektől való eltiltást kimondó jogerős bírósági ítélet hatálya alatt áll.

(4) Örökbe fogadni csak kiskorú személyt lehet.

(5) Az örökbefogadott személyt az örökbefogadás fennállása alatt csak az örökbefogadó házastársa fogadhatja örökbe, az örökbefogadó halála után azonban más személy is. Az utóbbi esetben a korábbi örökbefogadás megszűnik.

Az örökbefogadás célja, hogy az örökbe fogadott gyermek részére családi nevelést biztosítson. A cél megvalósítása érdekében állapít meg a jog feltételeket, mind az örökbefogadó, mind az örökbefogadandó oldaláról. Ezek konkrét, nevesített követelmények, melyek bármelyikének hiánya esetén az örökbefogadás nem engedélyezhető, az erre irányuló kérelmet a gyámhatóságnak el kell utasítania.

Ezeken túl számos - a Csjt.-ben tételesen meg nem fogalmazott - egyéb feltétel is van, amit a gyámhatóságnak eljárása során vizsgálnia, mérlegelnie kell annak megállapításához, hogy az örökbefogadás célja megvalósulásának megvannak-e a feltételei.

Az örökbefogadó oldaláról több együttes feltételt határoz meg a Csjt., nevezetesen a teljes cselekvőképességet, a nagykorúságot és az örökbefogadó személyében és körülményeiben való alkalmasságot. Az örökbefogadó ugyanis a vér szerinti szülővel azonos jogosultságokkal és kötelezettségekkel rendelkezik, tehát az örökbefogadás is csak abban az esetben jöhet létre, ha az örökbefogadó a szülői szerepre mind személyét, mind körülményeit illetően maradéktalanul alkalmas.

Örökbefogadó csak nagykorú személy lehet.

A Ptk. 12. § (2) bekezdésének értelmezése szerint nagykorú az a személy, aki 18. életévét betöltötte, illetőleg 18. életévének betöltése előtt is nagykorúvá válik az, aki házasságot kötött. A Csjt. 10. § (2)-(3) bekezdésének felhatalmazása alapján a 16. életévét betöltött kiskorú a gyámhatóság engedélyével házasságot köthet. Amennyiben a házasságot a törvényi feltételek nemlétében kötötték (cselekvőképesség hiánya, illetőleg a gyámhatósági engedély hiánya), a nagykorúság csak addig áll fenn, amíg a házasságot a bíróság érvénytelennek nem nyilvánította. Ugyanakkor ha az érvényesen megkötött házassággal vált a házasuló fél nagykorúvá, a házasságnak a 18. életév betöltését megelőzően történt felbontása a megszerzett nagykorúságot nem érinti [4/1987. (VI.14.) IM. rendelet 1. §].

Nem fogadhat örökbe az a nagykorú személy, aki korlátozottan cselekvőképes (Ptk. 13. §), vagy aki cselekvőképtelen (Ptk. 16-17. §).

Korlátozottan cselekvőképes, illetőleg cselekvőképtelen az a nagykorú személy, akit a bíróság jogerős ítéletével ilyen gondnokság alá helyezett. Cselekvőképtelen továbbá az is, aki gondnokság alá helyezés nélkül is olyan állapotban van, hogy az ügyei viteléhez szükséges belátási képessége teljesen hiányzik.

A bíróság cselekvőképességet korlátozó gondnokság alá azt a nagykorú személyt helyezi, akinek az ügyei viteléhez szükséges belátási képessége - elmebeli állapota, szellemi fogyatkozása vagy valamilyen kóros szenvedélye miatt - tartósan vagy időszakonként visszatérően nagymértékben csökkent.

Cselekvőképességet kizáró gondnokság alá pedig azt a nagykorú személyt helyezi a bíróság, akinek az ügyei viteléhez szükséges belátási képessége - elmebeli állapota vagy szellemi fogyatkozása miatt - állandó jelleggel teljesen hiányzik.

A cselekvőképességet korlátozó vagy kizáró gondnokság alá helyezést a bíróság jogosult ítéletével kimondani. Az ítélet hatálya az erről szóló hirdetménynek a bíróság hirdetőtáblájára történő kitűzését követő naptól áll be [Pp. 309. § (4)].

Ilyen módon lép hatályba a bíróság ideiglenes döntése is. A per során ugyanis a bíróság - amennyiben indokoltnak látja - az alperest ideiglenesen gondnokság alá helyezheti [Pp. 307. § (2)]. Ebben az esetben ideiglenes bírósági döntésről van szó.

Meg kell különböztetnünk ettől azt az esetet, amikor a gyámhatóság a gondnokság alatt még nem álló személy részére rendel ideiglenes gondnokot. A gyámhivatal a személyi és vagyoni érdekeinek megóvására annak a személynek rendel ideiglenes gondnokot, aki az orvosi szakvélemény szerint olyan állapotban van, mely megalapozza a bíróságnál a cselekvőképességet kizáró gondnokság alá helyezés iránti per megindítását, illetve ilyen tartalmú ítélet meghozatalát [1978. évi 2. törvényerejű rendelet 44. § (1)].

Mint látható, akár a bíróság által elrendelt cselekvőképességet érintő gondnokság alatt álló, akár a bírói ítélet nélkül is cselekvőképtelen személy esetében az ügyei viteléhez szükséges belátási képesség teljes vagy korlátozott hiányáról van szó, amely miatt - mindaddig, amíg a bíróság a gondnokságot meg nem szünteti, illetőleg anélkül is, amíg a cselekvőképtelenség állapota fennáll - nyilvánvaló, hogy az illető az örökbefogadói feladatra alkalmatlan.

Az örökbefogadás feltételei az 1997. évi XXXI. törvény hatálybalépésével bővültek az örökbefogadó alkalmasságának követelményével. Törvényi megfogalmazást nyert, hogy az örökbefogadó csak olyan személy lehet, aki személyében és körülményeiben alkalmas a gyermek örökbefogadására, a szülői felügyeleti jogok gyakorlására és kötelezettségek teljesítésére.

A Csjt.-nek az a rendelkezése, hogy jogszabály az örökbefogadás előtti felkészítő tanácsadáson való részvételt kötelezővé teheti, némileg előre tekint, mivel ilyen jogszabályi rendelkezés még nincs hatályban. A tanácsadásra alkalmas intézményrendszer kialakítás alatt áll. Működése nyilvánvalóan nagy segítséget nyújt majd az örökbe fogadni vágyó, de a szülői szerepre még kevéssé felkészültek számára. Addig ezt a feladatot a gyermekvédelmi szakszolgálat látja el. Ez a szolgálat készít szakvéleményt a gyámhatóság részére az örökbefogadásra alkalmasnak nyilvánító eljáráshoz is.

Az örökbefogadási eljárást mindig megelőzi az örökbefogadás előtti eljárás, melynek során a gyámhatóság a bizonyítékok összességének értékelése alapján dönt az örökbefogadó egészségügyi és lélektani alkalmasságáról.

Amennyiben a gyámhatóság az örökbe fogadni szándékozó alkalmatlanságát állapítja meg, újabb eljárás ez ügyben csak egy év elteltével indítható. Ha a gyámhatóság a kérelmezőről azt állapítja meg, hogy örökbefogadásra alkalmas, a hatóság határozata két évig érvényes.

Az örökbefogadásra alkalmassá nyilvánítási eljárás szabályait a 149/1997. (IX. 10.) Korm. rendelet 38-39. §-ai az alábbiak szerint tartalmazzák.

Ha a későbbiekben - már az örökbefogadási kérelmet elbíráló eljárás alatt - olyan új tény vagy körülmény merül fel, amely kétségessé teszi a korábban hozott, az alkalmasságra vonatkozó véleményt, a gyámhatóság a területi gyermekvédelmi szakszolgálatot újabb vizsgálat lefolytatására kérheti fel, illetőleg szükség esetén háziorvosi vagy szakorvosi bizonyítványt szerez be [149/1997. (IX. 10.) Korm. rendelet 45. § (1) d)-e)].

Az örökbefogadásra alkalmasnak nyilvánító eljárás és a konkrét gyermek örökbefogadásának engedélyezésére irányuló eljárás általában időben is elkülönül egymástól. Abban az esetben azonban, ha rokonok, a szülő házastársa, illetve a gyermeket a szülő hozzájárulásával legalább egy éve folyamatosan a saját háztartásában nevelő, illetőleg külföldi állampolgárságú személy kívánja örökbe fogadni, ezeknek a személyeknek az alkalmasságát az örökbefogadás engedélyezése iránti eljárás keretében állapítja meg a gyámhatóság. Az örökbefogadás folyamata többnyire azzal indul, hogy az örökbefogadásra alkalmasnak nyilvánított személy számára kell örökbe adható gyermeket találni. A rokonok, hozzátartozók viszont a gyermeket már ismerik, illetőleg nevelik, így teljesen formális lenne előbb az alkalmasnak nyilvánítás kérdésében, majd a részben azonos bizonyítékok alapján az örökbefogadási kérelemben dönteni. A külföldi örökbefogadónak pedig már az örökbefogadók nyilvántartásába történő felvétele iránti kérelemhez csatolnia kell mindazokat a bizonyítékokat, amelyek az örökbefogadásra alkalmasságát bizonyítják [149/1997. (IX. 10.) Korm. rendelet 50. § (1)].

Az alkalmasság kérdéséhez kapcsolódik az is, hogy a már alkalmasnak nyilvánított örökbe fogadni szándékozó személy és az általa örökbe fogadandó gyermek között milyen kapcsolat alakult ki, milyen módon sikerült a gyermeknek az örökbefogadó családjába beilleszkednie. Ezért az örökbe fogadni szándékozó személynek a gyermeket legalább egy hónapig kötelezően gondoznia kell. A gyámhatóságnak az örökbefogadás engedélyezése előtt meg kell győződnie a gyermeknek a kötelező gondozási idő alatti családba történő beilleszkedéséről [149/1997. (IX. 10.) Korm. rendelet 45. § (1) b)].

A szülői felügyelet megszüntetése nemcsak a saját gyermek feletti szülői felügyeletet zárja ki. A Csjt. 88. § (4) bekezdése szerint: Az, aki szülői felügyeletet megszüntető jogerős ítélet hatálya alatt áll, nem fogadhat örökbe, gyámságot nem viselhet, gyermek nála nem helyezhető el, és nincs joga arra, hogy gyermekével kapcsolatot tartson.

A szülői felügyeletet megszüntető ítélet hátterében olyan felróható szülői magatartás áll, mely miatt a bíróság szükségesnek tartotta a szülőnek a gyermekével kapcsolatos - egyébként alapvető - jogait megvonni. Az a szülő, aki méltatlan arra, hogy saját gyermeke felett a szülői felügyeletet gyakorolja, nyilvánvalóan ezt nem teheti más, akár örökbefogadott gyermekkel kapcsolatosan sem.

A szülői felügyelet megszüntetésével szemben a szülői felügyelet szünetelése önmagában nem kizáró ok az örökbefogadásnál (Csjt. 91. §). A szülői felügyeleti jog szünetelésének azonban vannak olyan esetei, amelyek egyéb szabályok miatt válnak kizáró okká.

- Szünetel a szülői felügyelet, ha a szülő cselekvőképtelen vagy cselekvőképességében korlátozva van [Csjt. 91. § (1) a)]. Ebben az esetben az örökbefogadás engedélyezése nem a szünetelés miatt kizárt, hanem a Csjt. 47. § (1) bekezdésében foglalt tilalom miatt.

- Szünetel a szülői felügyelet akkor is, ha a szülő ismeretlen helyen távol van, vagy ténylegesen akadályozva van [Csjt. 91. § (1) b)]. Ebben az esetben fogalmilag kizárt, hogy az ilyen személy örökbefogadóként szerepeljen.

- Szünetel a szülői felügyelet, ha a bíróság a gyermeket harmadik személynél [Csjt. 91. § (1) c)] vagy a másik szülőnél helyezte el [Csjt. 91. § (3)]. Ezekben az esetekben a bíróság ítélete nyújthat támpontot annak megítélésére, hogy a szünetelés ellenére az örökbe fogadni szándékozó alkalmas-e arra, hogy más gyermeket örökbe fogadjon. Emellett tekintetbe kell venni az ítélet meghozatala óta eltelt idő alatt beállott változásokat is.

- Szünetel a szülői felügyelet, ha a gyámhatóság a gyermek családba fogadásához hozzájárult. A családba fogadás oka, a gyámhatóság engedélyező határozata szolgáltathat alapot annak eldöntésére, hogy az örökbefogadó alkalmas-e az örökbefogadói szerepre.

- A szülői felügyelet megszüntetése, illetőleg a gyermek elhelyezése iránti per jogerős befejezéséig szünetel a szülői felügyelete annak, akinek a gyermekét a gyámhivatal ideiglenes hatállyal a különélő másik szülőnél, más hozzátartozónál vagy más személynél, illetőleg nevelőszülőnél, gyermekotthonban vagy más bentlakásos intézményben helyezte el [Csjt. 91. § (2)]. Ezekre az intézkedésekre két együttes feltétel fennállása esetén kerülhet sor. E két feltétel a gyermek súlyos veszélyhelyzete és az azonnali intézkedés szükségessége. Súlyos veszélyeztetettségnek minősül a gyermek olyan bántalmazása, elhanyagolása, amely életét közvetlen veszélynek teszi ki, vagy fejlődésében jelentős és helyrehozhatatlan károsodást okozhat (1997. évi XXXI. törvény 95. §). Teljes bizonyossággal a per során tisztázható, hogy a súlyos veszélyhelyzet a szülőnek felróható okból állt elő, ezért célszerű, ha a gyámhatóság az örökbefogadási kérelem tárgyában a szülői felügyelet megszüntetése, illetve a gyermek elhelyezése iránti per jogerős befejezését követően dönt.

- Szünetel a szülői felügyelet, ha a gyámhivatal a gyermeket átmeneti nevelésbe vette [Csjt. 91. § (1) d)]. A gyámhivatal a gyermeket akkor veszi átmeneti nevelésbe, ha fejlődését a családi környezete veszélyezteti és veszélyeztetettségét az alapellátás keretében biztosított szolgáltatásokkal, valamint a védelembe vétellel nem lehet megszüntetni, illetve attól eredmény nem várható [1997. évi XXXI. törvény 77. § (1)]. Nyilvánvaló, hogy az, akinek gyermekét ilyen okok miatt a családból ki kellett emelni, nem alkalmas arra, hogy gyermeket fogadjon örökbe.

Nem lehet örökbefogadó az a személy, akit a bíróság a közügyektől eltiltott. A közügyektől eltiltást a bíróság azzal szemben alkalmazza, akit szándékos bűncselekmény miatt végrehajtható szabadságvesztésre ítélt, mert az eset összes körülményeit figyelembe véve a közügyekben való részvételre méltatlannak mutatkozott. Az eltiltás egy évtől tíz évig terjedhet, időtartamát a bíróság ítéletében határozza meg. Az eltiltás ténylegesen a szabadságvesztés letöltése után veszi kezdetét, mert addig az elítélt közügyekkel kapcsolatos jogai szünetelnek (Btk. 53. §, 55. §).

Ha az örökbefogadást kizáró okok megszűnnek (a szülői felügyeleti jogot visszaállították, a közügyektől eltiltás hatálya megszűnt), az örökbefogadásnak elvileg nincs akadálya. A gyámhatóságnak azonban ilyen esetekben is vizsgálnia kell az örökbefogadó magatartását, életvitelét.

A Csjt. az örökbefogadást kizáró okokat jelöli meg. Ezek mellett azonban felmerülhetnek olyan körülmények is, melyek végeredményben a kizáró okok bekövetkezéséhez vezetnek. Ilyen lehet:

- a gondnokság alá helyezési eljárás megindítása vagy folyamatban léte,

- szülői felügyeleti jog megszüntetésére irányuló eljárás megindítása vagy folyamatban léte,

- büntetőeljárás megindítása vagy folyamatban léte.

A gyámhatóságnak tehát vizsgálnia kell, hogy milyen okból indult az eljárás. A célszerűség azt kívánja, hogy az örökbefogadás ügyében a hatóság a bírósági per lezárása után, az eljárás eredményének ismeretében döntsön.

Az örökbe fogadó személy alkalmasságán túlmenően vannak egyéb feltételek is, melyek az örökbefogadóval kapcsolatban merülnek fel. Nincs akadálya az örökbefogadásnak, ha az örökbefogadónak már van akár vér szerinti, akár örökbe fogadott gyermeke.

Örökfogadó férfi és nő egyaránt lehet, ha egyébként az örökbefogadás feltételeinek megfelel.

Együttesen csak házastársak fogadhatnak örökbe, tehát az élettársak közösen nem fogadhatnak örökbe gyermeket.

Egyedülálló személy által történő örökbefogadás esetén más személy a gyermeket nem fogadhatja örökbe, eltekintve attól az esettől, mikor a gyermeket az örökbefogadó házastársa fogadja örökbe (közös gyermekké fogadás) [Csjt. 47. § (4)].

Ha a gyermeket mindkét házastárs örökbe fogadta és később házasságukat a bíróság felbontotta, az új házastárs csak akkor fogadhatja örökbe a gyermeket, ha a korábbi házastárssal szemben az örökbefogadás felbontásra került.

Ha az örökbe fogadó házastársak közül az egyik meghal, a másik örökbefogadó új házastársa örökbe fogadhatja a gyermeket [Csjt. 47. § (5)].

Ha az örökbe fogadó házaspár mindkét tagja meghal, az örökbefogadás fennállása mellett is lehetőség van az örökbefogadásra. Az újabb örökbefogadás engedélyezésével a korábbi örökbefogadás a törvény erejénél fogva megszűnik [Csjt. 47. § (5)]. Megszűnnek egyúttal a korábbi örökbefogadó rokonaival fennálló kapcsolatok is.

A Csjt. nem tiltja az örökbefogadást olyan esetben, ha az örökbefogadó és az örökbefogadott rokonok. Vannak azonban olyan rokoni kapcsolatok, amelyeknél az örökbefogadás lehetőségét a Csjt. rendelkezése kizárja. Így nincs lehetőség a saját vér szerinti gyermek örökbefogadására. A jogilag fennálló szülő-gyermek kapcsolat kizárja, egyúttal szükségtelenné teszi az örökbefogadást, mivel a leszármazás alapján fennállnak mindazok a joghatások, melyeknek megteremtésére egyébként az örökbefogadás lenne hivatott. Ezt erősíti meg a Csjt. 54. §-a is, mely szerint az örökbefogadás hatálytalanná válik, ha az örökbefogadót akár teljes hatályú apai elismerő nyilatkozat megtétele, akár az apaság bírói megállapítása alapján a gyermek apjának kell tekinteni.

Ezen túlmenően a rokonok által történő örökbefogadás esetén nem lehet figyelmen kívül hagyni, hogy az örökbefogadás folytán a gyermeknek az örökbefogadóval és annak rokonaival teljes rokoni kapcsolata létesül, míg vér szerinti szüleivel jogilag minden kapcsolata megszűnik. Ezáltal igen bonyolult kapcsolatok jönnek létre. Nagyszülői örökbefogadás esetén például a gyermek az anyjának vagy apjának testvére, a testvérének nagybátyja, nagynénje, unokatestvére lesz.

A Csjt. nem rendelkezik az örökbefogadó és az örökbefogadott közötti korkülönbségről, azonban ez nem jelenti azt, hogy az teljesen figyelmen kívül hagyható. Tekintettel arra, hogy az örökbefogadás szülő-gyermek kapcsolat létesítését, ezen belül a gyermek nevelését szolgálja, elengedhetetlen, hogy az örökbefogadó az örökbefogadottnál idősebb legyen. A szülő és a gyermek között fennálló korkülönbség alsó határaként a Csjt. a 16 évet jelöli meg, mely nem kötelező érvénnyel alkalmazható az örökbefogadási ügyekben is. A Csjt. 37. § (2) bekezdés b) pontja és a 39. § (1) bekezdés b) pontja szerint a teljes hatályú apai elismerés létrejöttének feltétele, hogy a nyilatkozatot tevő férfi a gyermeknél legalább 16 évvel idősebb legyen. Ettől a gyámhatóság indokolt esetben eltérhet, azonban csak abban az esetben, ha a szülő-gyermek kapcsolat kialakulása a kisebb korkülönbség esetén is biztosított.

A korkülönbség felső határát tekintve sincs törvényi szabályozás. A túlzottan nagy korkülönbség is gátolhatja a harmonikus szülő-gyermek kapcsolat kialakulását, ezért ilyen esetben csak akkor engedélyezhető az örökbefogadás, ha annak valamilyen különleges, nyomós indoka van.

A Csjt. az örökbefogadott tekintetében mindössze egyetlen feltétel állapít meg, azt, hogy kiskorúnak kell lennie. Ez áll összhangban az örökbefogadásnak a Csjt. 47. § (3) bekezdésében meghatározott céljával, azaz, hogy a gyermek részére a családi nevelést biztosítsa.

A Ptk. 12. § (2) bekezdése értelmében kiskorú az, aki 18. életévét még nem töltötte be, illetőleg 18. életévének betöltése előtt nem kötött házasságot. Házasságkötés esetén sem minősül nagykorúnak, ha a házasságot a bíróság cselekvőképesség hiánya vagy gyámhatósági engedély hiánya miatt érvénytelennek nyilvánította.

Kiskorúság ideje alatt a gyermek bármikor örökbefogadható, de jellemzően leginkább a csecsemőkorú vagy egészen fiatal gyermekek örökbefogadására van példa. Ilyen esetben van lehetőség a huzamosabb ideig fennálló nevelésre, szülő-gyermek kapcsolat kialakítására. Ezen belül döntően az egészséges gyermek örökbefogadása a leggyakoribb, kivételesen fordul elő a szellemi vagy testi fogyatékosságban szenvedő gyermek örökbefogadása.

A Csjt. a kiskorúságon kívül az örökbefogadás feltételeként más feltételt nem állapít meg, igen fontos, hogy a gyámhatóság vizsgálata kiterjedjen a gyermek egészségi állapotára, fejlődését befolyásoló betegségére, illetve a személyiségével kapcsolatos körülményeire. E körülmények vizsgálata körébe tartozik a gyámhatóságnak a Csjt. 48. § (4) bekezdésében meghatározott kötelezettsége is. Eszerint ha a szülő a hatodik életévét betöltött vagy egészségileg károsodott gyermek ismeretlen személy általi örökbefogadásához ad hozzájáruló nyilatkozatot, a nyilatkozat érvényességéhez a gyámhatóság hozzájárulása szükséges.

A gyermek egészségi állapotáról egyébként az örökbefogadó szülőket minden esetben tájékoztatni kell.

Nem ritkán előforduló eset, hogy valaki hosszabb ideje nevel családjában gyermeket, de csak évek múltán, nem sokkal a gyermek nagykorúságának elérése előtt érlelődik meg benne az az igény, hogy a gyermeket örökbe fogadja. Arra az esetre, ha az ilyen ügyekben az örökbe fogadandó gyermek az örökbefogadási eljárás ideje alatt nagykorúságát eléri, a 149/1997. (IX. 10.) Korm. rendelet 47. §-a külön rendelkezést tartalmaz.

A Csjt. szerint sem az örökbe fogadó, sem az örökbe fogadott személynél nem feltétel a magyar állampolgárság. A Csjt. továbbá nem tartalmaz tiltó rendelkezéseket sem, nincs tehát akadálya annak, hogy magyar állampolgárságú személy külföldi állampolgár kiskorút, vagy külföldi állampolgár személy magyar állampolgár kiskorút fogadjon örökbe. Korlátozást a Csjt. 1995-ben történt módosítása vezetett be, mely szerint a külföldre történő örökbefogadás - a rokonok, illetve a szülő házastársa által történő örökbefogadás kivételével - csak örökbefogadhatóvá nyilvánított átmeneti nevelésbe vett, valamint tartós nevelésbe vett gyermek esetében engedélyezhető, ha a gyermek örökbefogadására belföldön nem került sor [Csjt. 49. § (2) bek., lásd még a 49. §-hoz fűzött magyarázatot].

A Csjt.-nek ez a szabálya összhangban áll a Gyermekek Jogairól szóló Egyezmény 21. cikkével:

Azoknak a részes államoknak, amelyek elfogadják és/vagy engedélyezik az örökbefogadást, biztosítaniuk kell azt, hogy a gyermek mindenek felett álló érdekei érvényesüljenek, és ezért

a) gondoskodnak arról, hogy a gyermek örökbefogadását csakis az illetékes hatóságok engedélyezzék, amelyek az ügyre alkalmazandó törvény és eljárások értelmében, valamint valamennyi megbízható adat alapján meggyőződtek arról, hogy figyelemmel a gyermeknek szüleivel, rokonaival és törvényes képviselőivel kapcsolatos helyzetére, az örökbefogadás megtörténhet, és hogy adott esetben az érdekelt személyek az ügy ismeretében és az esetleg szükséges felvilágosítás után beleegyezésüket adták az örökbefogadáshoz;

b) elismerik, hogy a külföldre történő örökbefogadás a gyermek számára szükséges gondozás biztosítása másik eszközének tekinthető, ha a gyermek származási országában nem helyezhető el gondozó vagy örökbefogadó családban, vagy nem nevelhető megfelelően;

c) gondoskodnak arról, hogy külföldre történő örökbefogadás esetén a gyermek a hazai örökbefogadással egyenértékű biztosítékok és szabályok előnyeit élvezhesse;

d) megteszik a megfelelő intézkedéseket annak biztosítására, hogy külföldre történő örökbefogadás esetén a gyermek elhelyezése ne járjon jogtalan haszonszerzéssel az ebben résztvevő személyek számára;

e) az e Cikkben említett célkitűzéseket esetenként két- és többoldalú megegyezések és megállapodások megkötésével érik el, és ennek keretében minden lehető erőfeszítéssel gondoskodnak arról, hogy a gyermek külföldi elhelyezését erre illetékes hatóságok vagy szervek foganatosítsák.

Az örökbefogadási eljárásban a gyámhatóságnak elsődlegesen tisztáznia kell a felek állampolgárságát, a külföldi állampolgárságot igazoló okiratot be kell mutatni [149/1997. (IX. 10.) Korm. rendelet 50. § (1) e)]. Erre azért is szükség van, mert az örökbefogadásra annak az államnak a szabályait kell alkalmazni, amelynek az örökbefogadó az állampolgára.

Hatályos jogunkban a nemzetközi kérdéseket az 1979. évi 13. törvényerejű rendelet 43-44. §-a, valamint a számos külföldi országgal fennálló kétoldalú nemzetközi egyezményünk szabályozza.

Azokban az esetekben, amikor az örökbefogadással kapcsolatos kérdéseket nemzetközi szerződés rendezi, az 1979. évi 13. törvényerejű rendelet 2. §-a értelmében az 1979. évi 13. törvényerejű rendelet szabályait nem lehet alkalmazni.

A nemzetközi szerződések közül fő szabályként a kétoldalú megállapodások szabályai megelőzik a többoldalú egyezményben foglalt rendelkezést. Egyezmény hiányában viszont az 1979. évi 13. törvényerejű rendelet 43-44. §-aiban foglaltakat kell alkalmazni, az örökbefogadás feltételeit az örökbefogadónak és az örökbefogadottnak az örökbefogadás idején fennálló személyes joga együttes figyelembevételével kell elbírálni. Többnyire két jogrendszer követelményeire kell tekintettel lenni, de ha az örökbe fogadó házastársak személyes joga különböző, akkor három jogrendszer feltételeire kell figyelemmel lenni. Emellett - akár az örökbefogadó, akár az örökbefogadandó a magyar állampolgár, a Csjt. 47-49. §-aiban megfogalmazott feltételeket is be kell tartani.

A 149/1997. (IX. 10.) Korm. rendelet 164. §-ának rendelkezése szerint ha a gyámhatósági eljárásban a külföldi jog alkalmazhatósága, az alkalmazandó külföldi jog tartalma vagy az alkalmazandó nemzetközi szerződés kétes, az iratokat a felettes szerv útján a Népjóléti Minisztériumhoz kell felterjeszteni állásfoglalás céljából. Ez a hatóság állásfoglalásának kialakítása céljából megkeresi az Igazságügyi Minisztériumot és a Külügyminisztériumot. A 149/1997. (IX. 10.) Korm. rendelet 1997. november 1-jei hatálybalépése óta változás történt a minisztériumok rendszerében. A gyámhatósági igazgatásban az ágazati irányítás a Szociális és Családügyi Minisztérium feladatkörébe került, így a felterjesztést ehhez a minisztériumhoz kell megtenni.

Az örökbefogadás és megszűnés jogi hatására az örökbefogadó személyes joga az irányadó. Személyes jog a magyar nemzetközi jogban (1979. évi 13. törvényerejű rendelet 11. §) az állampolgárság joga. A személyes jog azonban más is lehet, ha az örökbe fogadó házastársak személyes joga különböző. Ekkor az örökbefogadás jogi hatására - a házassági jogban is ismert lépcsőzetes kapcsolódó elv alapján - közös személyes jog (lex patriae), közös lakóhely államának (lex domicilii), illetve az eljáró bíróság vagy hatóság államának joga (lex fori) az irányadó. (A családjog kézikönyve 1997., HVG-ORAC Lap- és Könyvkiadó Kft, Katonáné Pehr Erika, 369. oldal)

A külföldi örökbefogadásoknál a gyakorlatban problémát az örökbefogadás joghatályossága jelenti.

Ha a gyámhatóság a magyar állampolgár gyermeknek külföldi örökbefogadó általi örökbefogadását jóváhagyta, azt követnie kell a külföldi állam hatósága által történő, meghatározott feltételek szerinti engedélyezésnek. Több államban ez csak az örökbefogadó családjában eltöltött rövidebb-hosszabb idő eltelte után lehetséges, mely időtartam alatt a gyermek helyzete jogilag rendezetlen.

Ha magyar állampolgár külföldi állampolgár kiskorút fogad örökbe, az engedélyezés feltétele a gondozás időtartamát illetően csupán egy hónap, a jogilag rendezetlen helyzet ezáltal lényegesen rövidebb. Ugyancsak a külföldi állampolgár kiskorú érdekét biztosítja az 1993. évi LV. törvény 4. § (2) bekezdése azzal, hogy kedvezményesen honosítható az a nem magyar állampolgár, aki a kérelem előterjesztését megelőzően három évig folyamatosan Magyarországon lakott és magyar állampolgár fogadta örökbe. Az 1993. évi LV. törvény 4. § (5) bekezdése lehetőséget ad arra, hogy a három év folyamatos magyarországi tartózkodástól - kérelemre - el lehet tekinteni.

BH2002. 288. A magyar állampolgárság a születéssel szerezhető meg; az örökbefogadás nem eredményezi a magyar állampolgárság megszerzését, de megalapozza a kedvezményes honosítást [1957. évi V. tv. 1. § (1) bek. a) pont, 7. § c) pont, 1993. évi LV. tv. 3-4. §, Csjt. 47. § (3) bek., 51. § (1) bek.].

Csjt. 48. § (1) Az örökbefogadást a gyámhatóság engedélyezi.

(2) Az engedély megadásához a felek egyetértő kérelmét tartalmazó nyilatkozat, továbbá a gyermek szüleinek, valamint a házasságban élő örökbefogadó házastársának hozzájárulása szükséges. A szülő a hozzájáruló nyilatkozatát - a (3) bekezdésben foglalt kivétellel - nem vonhatja vissza, és erre őt figyelmeztetni kell. Az érdekeltek hozzájárulását követően az örökbe fogadni szándékozó személy a gyermeket legalább egy hónapig gondozza. Az örökbefogadás csak ezen gondozást követően engedélyezhető.

(3) Az örökbefogadáshoz a szülő úgy is megadhatja hozzájárulását, hogy az örökbefogadó személyét és személyi adatait nem ismeri. A nyilatkozattételre a gyermek születése előtt is sor kerülhet. A szülő hozzájáruló nyilatkozatát a gyermek hathetes korának betöltéséig visszavonhatja és erre őt figyelmeztetni kell. A szülő felügyeleti joga, amennyiben nyilatkozata hathetesnél idősebb gyermekre vonatkozik a nyilatkozattételkor, a hathetesnél fiatalabb gyermekre tett nyilatkozat esetén pedig a gyermek hathetes korában szűnik meg. A szülői felügyeleti jog megszűnését a gyámhivatal határozata állapítja meg.

(4) Ha a gyermek a hatodik életévét betöltötte, vagy egészségileg károsodott, a (3) bekezdés szerinti hozzájáruló nyilatkozat érvényességéhez a gyámhatóság jóváhagyása szükséges.

(5) Nincs szükség

a) annak a szülőnek a hozzájárulására, aki a szülői felügyeletet megszüntető jogerős bírósági ítélet hatálya alatt áll (88. §);

b) annak a szülőnek a hozzájárulására, akinek intézeti nevelt gyermekét a gyámhatóság örökbefogadhatónak nyilvánította (48/A. §);

c) annak a szülőnek a hozzájárulására, aki gyermekét annak érdekében, hogy más nevelje fel - személyazonosságának feltárása nélkül - az egészségügyi intézmény erre kijelölt helyén helyezi el, feltéve, hogy hat héten belül a gyermekéért nem jelentkezik;

d) az örökbefogadó házastársának hozzájárulására, ha a házastársak között az életközösség megszűnt;

e) sem a szülő, sem a házastárs hozzájárulására, ha cselekvőképtelen, vagy ismeretlen helyen távol van.

(6) Az örökbefogadási eljárás a (3)-(4) bekezdésben, valamint az (5) bekezdés a)-c) pontjában meghatározott esetben titkos. A szülő az örökbefogadásról értesítést nem kap, és az örökbefogadásról hozott határozatot sem fellebbezéssel, sem egyéb módon nem támadhatja meg.

A Csjt. megfogalmazása szerint az örökbefogadást a gyámhatóság engedélyezi, ebből következik, hogy az arra irányuló eljárás államigazgatási eljárás.

Elöljáróban meg kell említeni, hogy a Csjt. az örökbefogadásról szóló fejezet rendelkezéseiben a gyámhatóság és gyámhivatal megnevezéseket egyaránt használja.

Az 1997. évi XXXI. törvény 105-106. §-ai által a gyámügyi igazgatás új elemeként létrehozta a gyámhivatalt. Egyúttal megosztotta a gyámügyi feladatokat a települési önkormányzat jegyzője és a gyámhivatal között. Jegyző minden települési önkormányzatnál működik, gyámhivatal pedig a városokban és a főváros kerületeiben. Egyes kijelölt városok gyámhivatalai pedig a kijelölt illetékességi területre kiterjedően is ellátják feladatukat. A kijelölt gyámhivatalok és a hozzájuk tartozó települések jegyzékét a 149/1997. (IX. 10.) Korm. rendelet 1. számú melléklete tartalmazza.

A 149/1997. (IX. 10.) Korm. rendelet 173. §-ának rendelkezése szerint, ahol jogszabály gyámhatóságot említ, ott akár jegyzőt, akár gyámhivatalt kell érteni.

Az örökbefogadási ügyekben egyes eljárási cselekmények megtételére a jegyző is jogosult (nyilatkozat jegyzőkönyvbe vétele, környezettanulmány készítése), az ilyen ügyekben szükséges érdemi döntés (örökbefogadhatóvá nyilvánítás, örökbefogadásra alkalmasnak nyilvánítás, örökbefogadás engedélyezése, örökbefogadás felbontása) meghozatala azonban kizárólag a gyámhivatal hatáskörébe tartozik.

Az örökbefogadás engedélyezése iránti eljárás az örökbe fogadni szándékozó személy kérelmére indul, mely kérelmet a gyermek törvényes képviselőjének lakóhelye szerint illetékes gyámhivatalnál kell előterjeszteni [149/1997. (IX. 10.) Korm. rendelet 40. § (1)]. Ez azt is jelenti, hogy az eljárás hivatalból nem indítható, és amennyiben az örökbe fogadni kívánó személy a kérelmét visszavonja, az eljárás hivatalból nem folytatható.

A kérelem benyújtását követően a gyámhivatal megvizsgálja, hogy becsatolták-e az örökbefogadás engedélyezéséhez szükséges okiratokat, szükség esetén felhívja a feleket a hiánypótlásra. Ezen felül intézkedik a feladatkörébe utalt iratok beszerzése iránt.

Az eljáráshoz szükséges beszerzendő és csatolandó iratok felsorolását a 149/1997. (IX. 10.) Korm. rendelet 41. §-a tartalmazza.

Az iratok birtokában a gyámhivatal meghallgatja mindazokat a személyeket, akiknek a nyilatkozatára a döntéshez szükség van [149/1997. (IX. 10.) Korm. rendelet 42. § (1)].

Az örökbefogadás létrejöttéhez elengedhetetlenek egyrészt a felek egyetértő kérelmét tartalmazó nyilatkozatok, másrészt a Csjt. által megkövetelt hozzájáruló nyilatkozatok.

Alapvető követelmény, hogy a nyilatkozatokat személyesen kell megtenni (Csjt. 59. §), képviseletnek csak annyiban van helye, amennyiben a Csjt. ezt kifejezetten lehetővé teszi. Eszerint az örökbe fogadni kívánt cselekvőképtelen kiskorú helyett törvényes képviselője tesz nyilatkozatot. Törvényes képviselő lehet a szülő, a gyám vagy az eseti gondnok. A korlátozottan cselekvőképes kiskorú törvényes képviselője nélkül személyesen tesz nyilatkozatot, ezért a gyámhivatal őt köteles meghallgatni.

Az örökbefogadó a nyilatkozatot - mint teljesen cselekvőképes nagykorú személy - személyesen teszi meg. Az eljárásban általában nincs akadálya, hogy jogi képviselője járjon el, az örökbefogadással kapcsolatos jognyilatkozatot azonban képviselője helyette nem teheti meg.

A gyakorlatban előfordult olyan eset, amikor az örökbefogadó a másik örökbefogadó (házastársa) képviseletében is megtette az örökbefogadó nyilatkozatot. A nyilatkozat a Csjt. 59. §-sal ellentétben áll, ezért ezen nem alapulhat az örökbefogadás. Ennek ellenére az a házastárs, aki helyett - és képviseletében - a másik házastárs járt el, az adott esetben nem tett észrevételt a gyermeknek - mint örökbe fogadott gyermekének - a családjában nevelése ellen. A Legfelsőbb Bíróság a házastársnak ezt a magatartását ráutaló magatartásnak tekintette, tehát olyannak, hogy a házastárs, ha nem is kifejezetten, de hallgatólag hozzájárult az örökbefogadáshoz. Ezen az alapon a Legfelsőbb Bíróság elutasította az örökbefogadás érvénytelenségének megállapítására irányuló kereseti kérelmet, és az örökbefogadást érvényesnek minősítette (Családjogi Kommentár, KJK 1988., II. kötet 36. oldal).

A Legfelsőbb Bíróság ítéletének okfejtése nem vitásan helytálló, és a gyermek érdekének is a legteljesebb mértékben megfelel, azonban az ilyen helyzet bekövetkeztét a törvényi szabályok betartásával - az érdekeltek mindegyikének megfelelő módon történő nyilatkoztatásával - el kell kerülni.

A gyámhivatalnál tett szóbeli nyilatkozatokról jegyzőkönyvet kell készíteni. A jegyzőkönyv tartalmára nézve a 149/1997. (IX. 10.) Korm. rendelet 43. § tartalmaz részletes szabályozást.

A személyes nyilatkozat kivételes esetben nem jelent szóbeli előterjesztést. A 149/1997. (IX. 10.) Korm. rendelet 42. § (2) bekezdése szerint a törvényes képviselő a nyilatkozatot, ha az hivatásos gyám vagy a gyermekotthon vezetője, írásban is előterjesztheti.

Ugyanakkor nyílt örökbefogadás esetében az örökbefogadónak és a vér szerinti szülőnek nemcsak a személyes szóbeli, hanem tárgyalás keretében történő együttes meghallgatása kötelező [149/1997. (IX. 10.) Korm. rendelet 42. § (3)].

A nyilatkozatot tevő nyilatkozatát nem köteles indokolni, azonban a nyilatkozattételt feltételhez kötni nem lehet [149/1997. (IX. 10.) Korm. rendelet 20. § (2)]. Amennyiben ez mégis megtörténik, ezt úgy kell tekinteni, mintha a nyilatkozatot megtagadták volna, vagy az örökbefogadáshoz nem járultak volna hozzá.

A Csjt. egyetlen esetben teszi lehetővé a nyilatkozat visszavonását. A Csjt. 48. § (3) bekezdése szerint a szülő úgy is adhat az örökbefogadáshoz hozzájáruló nyilatkozatot, hogy az örökbefogadó személyét és személyi adatait nem ismeri. A nyilatkozattételre a gyermek születése előtt is sor kerülhet. A nyilatkozatot a gyermek hathetes korának betöltéséig lehetősége van visszavonni. Ezen az egy eseten kívül a nyilatkozat nem vonható vissza. A Csjt. 1977-ben bekövetkezett módosítása óta a nyilatkozat visszavonásának tilalma a nyílt örökbefogadás vonatkozásában is egyértelműen rendezett jogilag. A tilalomról a szülőt figyelmeztetni kell [Csjt. 48. § (2)].

A nyilatkozattevő azonban hivatkozhat arra, hogy nyilatkozatát kényszer, tévedés vagy megtévesztés hatására tette meg. Vitatott, hogy a nyilatkozat megtámadása kérdésében melyik hatóság döntsön. Amennyiben a gyámhatóság az örökbefogadást még nem engedélyezte, célszerűbb a kérdésben a gyámhatóságnak döntenie, míg ha már engedélyezett örökbefogadásról van szó, helyesebb a döntést a bíróság hatáskörébe utalni.

A nyilatkozat eredményes megtámadása esetén kérdéses az örökbefogadás jövőbeni jogi sorsa, miután az az arra irányuló akarat nélkül jött létre.

A családjogi viszonyok speciális viszonyok, azok fennállását utólag nem lehet meg nem történtté tenni, ezért nem helyeselhető az örökbefogadás érvénytelenségének esetleges bírósági megállapítása. Nem tekinthető megfelelőnek az engedélyező határozat államigazgatási úton történő megsemmisítése, illetőleg visszavonása sem, különös tekintettel arra, hogy a visszavonás, illetőleg megsemmisítés tilalma is fennáll, ha az jóhiszeműen szerzett és gyakorolt jogot sértene [Áe. 61. § (5), 71. § (2)].

A probléma legmegfelelőbb megoldásának az örökbefogadás felbontása látszik.

Az örökbefogadó az örökbefogadás engedélyezése iránti eljárásban arra vonatkozóan tesz nyilatkozatot, hogy egy konkrét, adatokkal is pontosan körülhatárolt örökbe fogadható gyermeket kíván örökbe fogadni. Az eljárás akkor tekinthető megindítottnak, ha az örökbe fogadni szándékozó a gyámhatóság előtt nyilatkozatát jegyzőkönyvben megteszi. Az örökbefogadóknak nyilatkozniuk kell arról is, hogy:

- az örökbefogadás joghatásait ismerik és tudomásul veszik,

- nem állnak szülői felügyelet megszüntetését vagy közügyektől eltiltást kimondó jogerős bírói ítélet hatálya alatt,

- a gyermek születési anyakönyvébe vér szerinti szülőként történő bejegyzésüket, vagy csupán az örökbefogadás tényének bejegyzését kérik,

- az örökbefogadás után a gyermek milyen családi és utónevet viseljen,

- kérik-e a gyermek gondozásra történő kihelyezését,

- az örökbefogadás nem jár haszonszerzéssel [149/1997. (IX. 10.) Korm. rendelet 43. § (1)].

Az örökbefogadottnak az örökbefogadóéval egyetértő nyilatkozata arra irányul, hogy az örökbefogadás engedélyezését maga is kéri, mert az örökbefogadó családjának tagja kíván lenni.

Az örökbefogadás jelentőségére tekintettel a 14. életévét betöltött gyermek beleegyezése nélkül nem jöhet létre, ezért az ezzel kapcsolatos jognyilatkozatokat törvényes képviselője hozzájárulása nélkül teszi meg.

A cselekvőképtelen gyermek helyett törvényes képviselője tesz nyilatkozatot.

A gyermek szülője a törvényes képviselő, ha ő gyakorolja a szülői felügyeletet. Ha a gyermek gyámság alatt áll, akkor a gyám (hivatásos gyám) jár el. Eseti gondnok akkor képviseli a gyermeket, ha a szülő vagy a gyám jogszabály rendelkezése, érdekellentét vagy más tényleges akadály miatt nem járhat el (Ptk. 225. §).

Az örökbefogadás engedélyezéséhez szükséges a gyermek szülőjének hozzájárulása.

1. Ha a gyermek törvényes képviselője a vér szerinti szülő, akkor a törvényes képviselő nyilatkozata és a szülő hozzájáruló nyilatkozata egybeesik.

2. Ha a gyermek törvényes képviselője nem a vér szerinti szülő, vagy nem mindkét vér szerinti szülő, a szülő(k) hozzájárulására - törvényben meghatározott kivételekkel - akkor is szükség van. A gyermek az örökbefogadással az örökbefogadó szülői felügyelete alá kerül, vér szerinti szüleivel kapcsolata megszakad. A vér szerinti szülőnek tehát joga van ilyen jelentőségű kérdésben véleményt nyilvánítania akkor is, ha nem ő a gyermek törvényes képviselője, hanem szülői felügyeleti joga szünetel.

A Csjt. hatályos rendelkezései nem teszik lehetővé, hogy a vér szerinti szülő hozzájáruló nyilatkozatát akár a gyámhatóság, akár a bíróság pótolja..

- Szükséges a vér szerinti szülő hozzájárulása, ha szülői felügyelete azért szünetel, mert a gyermek a másik szülőnél van elhelyezve, de szülői felügyeleti jogát a bíróság nem szüntette meg. Önmagában az a körülmény, hogy a bíróság a gyermeket az egyik szülő felügyelete alá helyezte, nem lehet indok arra, hogy a másik szülő nyilatkozata olyan jelentőségű kérdésben, mint az örökbefogadás, mellőzhető legyen.

- A szülő hozzájárulására szükség van akkor is, ha a bíróság a gyermeket harmadik személynél helyezte el, vagy a gyámhatóság a gyermeket átmeneti nevelésbe vette, illetőleg családbafogadásához hozzájárult, és a szülő szülői felügyelete emiatt szünetel [Csjt. 91. § (1) c)-e)].

- Szülői hozzájárulás szükséges, ha a szülői felügyelet azért szünetel, mert a szülő cselekvőképességében korlátozva van. Ennek oka egyrészt lehet az, hogy a szülő még nem nagykorú, másrészt az, hogy a bíróság ilyen hatályú gondnokság alá helyezte. Figyelemmel kell lenni a Csjt. 59. § (3) bekezdésére, mely szerint a korlátozottan cselekvőképes nagykorú félnek az örökbefogadással kapcsolatos jognyilatkozatához törvényes képviselőjének hozzájárulása szükséges.

- Szükséges továbbá a szülő hozzájárulása abban az esetben, ha a szülő felügyelete azért szünetel, mert annak gyakorlásában ténylegesen akadályozva van. Ennek oka lehet a hosszabb kórházi kezelés vagy külföldi távollét. Ilyenkor a szülő feladatainak mindennapos ellátásában akadályozott, de ez nem eredményezheti azt, hogy beleegyezése nélkül a gyermeket örökbe adják.

A Csjt. tételesen meghatározza azokat az eseteket, amikor a szülő hozzájáruló nyilatkozata mellőzhető.

- Nincs szükség annak a szülőnek a hozzájárulására, aki szülői felügyeletet megszüntető jogerős bírósági ítélet hatálya alatt áll. A szülői felügyelet megszüntetésére a szülő olyan felróható magatartása miatt kerül sor, ami érdemtelenné teszi őt arra, hogy gyermeke örökbefogadása kérdésében rendelkezzen.

- Ugyancsak nincs szükség hozzájárulásra a szülő részéről, ha intézeti nevelt gyermekét a gyámhatóság örökbefogadhatónak nyilvánította. A gyámhatóság a gyermekvédelmi gondoskodás alatt álló gyermeket ugyancsak a szülő felróható magatartásának következtében nyilvánítja örökbefogadhatónak.

- Nincs szükség a szülő hozzájárulására, ha cselekvőképtelen, vagy ismeretlen helyen távol van. A cselekvőképtelen személytől nem lehet elvárni a felelősségteljes nyilatkozatot. Az ismeretlen helyen távollévőtől pedig fizikailag nincs lehetőség a nyilatkozat beszerzésére. Az ismeretlen helyen való távollét megállapítását a 149/1997. (IX. 10.) Korm. rendelet 12. § szempontjai szerint lehet bizonyítani.

Az ismeretlen helyen tartózkodó ügyfél részére szóló határozatot a számára kirendelt ügygondnoknak kell megküldeni [149/1997. (IX. 10.) Korm. rendelet 12. § (5)].

A házasságban élő, de egyedülálló örökbefogadó házastársának hozzájárulása szükséges az örökbefogadás engedélyezéséhez, ugyanis nem érdektelen, hogy a családba kerülő gyermeket a házastárs milyen érzelemmel fogadja.

A hozzájárulás birtokában történő engedélyezés nem eredményez közöttük rokoni kapcsolatot, azonban tartási kötelezettséget keletkeztet. A Csjt. 62. § (1) bekezdése szerint ugyanis a házastárs köteles háztartásában eltartani a vele együttélő házastársának olyan, tartásra szoruló kiskorú gyermekét (mostohagyermek), akit házastársa az ő beleegyezésével hozott a közös háztartásba. Az örökbe fogadott gyermek is a házastárs beleegyezésével kerül a családba. A hozzájárulásnak egyébiránt vagyonjogi vonatkozása is van, mivel a Ptk. 607. § (4) bekezdése szerint ha az örökbefogadónak nincs leszármazója, a házastárs örököl utána.

Nincs szükség a házastárs hozzájárulására, ha cselekvőképtelen, ismeretlen helyen tartózkodik, vagy a házasfelek között az életközösség megszűnt. A cselekvőképtelenségről, illetve az ismeretlen helyen tartózkodásról az előzőekben esett szó. A különélés önmagában még nem jelenti a házassági életközösség megszűnését. Az életközösség megszűnése csak akkor következik be, ha a különéléshez legalább az egyik házastárs részéről a házastársi összetartozás és kapcsolat megszakításának elhatározott szándéka is járul, annak kifejezésre juttatása, hogy a másik házastárssal tovább együttélni nem hajlandó (Csjt. Kommentár, KJK 1988., II. kötet 45. oldal).

A gyámhivatal az örökbefogadás körülményeinek teljes körű tisztázása érdekében környezettanulmányt készít, melynek során meggyőződhet arról, hogy a gyermek megfelelő elhelyezése, nevelése biztosított-e. Az 1997. évi XXXI. törvény 130. § (1) bekezdése alapján felhasználható a más szerv, hatóság, illetve családvédelemmel foglalkozó más szerv dolgozója által készített környezettanulmány, valamint a más ügy eldöntéséhez készített környezettanulmány is, ha annak elkészítése 6 hónapon belül történt.

Az 1997. évi XXXI. törvény 132. §-a lehetőséget nyújt a gyámügyi hatóság számára, hogy amennyiben a gyermek személyiségével kapcsolatos jelentős tény vagy körülmény megítéléséhez különleges szakértelem szükséges, szakértőként nevelési tanácsadót, szakértő- és rehabilitációs bizottságot, pszichiátriai szakellátó intézményt vagy családvédelemmel foglalkozó szervet, illetve szakértői névjegyzékbe felvett személyt keressen meg. Emellett az Áe. 32. § (3) bekezdése értelmében más pszichológus kirendelése is lehetséges. Ugyanakkor a gyámhivatal a nyílt örökbefogadások esetén arra is kötelezheti a szülőt vagy a törvényes képviselőt, hogy a gyermekkel keresse fel a szakértőként kirendelt szervet vagy személyt, és a szakértői vizsgálatban működjön közre.

A környezettanulmányra és a szakértői vélemények beszerzésére vonatkozóan az 1997. évi XXXI. törvény ismertetett szabályain kívül a 149/1997. (IX. 10.) Korm. rendelet 45. §-a tartalmaz rendelkezéseket.

Az örökbefogadás tekintetében a nyílt és a titkos örökbefogadás megkülönböztetése jelentős változáson ment keresztül.

A jogi szabályozás 1974 előtt csak a már állami gondozott gyermek esetében engedte meg, hogy a szülő gyermekéről lemondjon. A Csjt. 1974. évi módosítása tette lehetővé, hogy a vér szerinti szülő úgy is adhasson hozzájáruló nyilatkozatot, hogy az örökbefogadó személyét és személyi adatait nem ismeri. Ugyanakkor viszont a Ptk. 617. §-a szerint az örökbefogadás nem érintette az örökbefogadott törvényes öröklési jogát vér szerinti szülője után. Ennek eredményeként az örökbefogadás titkossága szenvedett csorbát az esetleges hagyatéki eljárásban vagy öröklési perben, mivel ezekben az eljárásokban elkerülhetetlen volt, hogy az örökbefogadott előtt felfedjék származását.

Ezt a problémát kiküszöbölte a Ptk. 1977. évi módosítása azzal, hogy kimondta, hogy az örökbefogadás fennállása esetén az örökbefogadott és vér szerinti rokonai között nincs törvényes öröklési kapcsolat. Ugyanakkor az 1978. évi 2. törvényerejű rendelet 8. §-a a Csjt. módosításánál szélesebb körben határozta meg a titkosság fogalmát, mivel eszerint akkor volt titkos az örökbefogadás, ha az örökbe fogadott gyermek születésének újbóli anyakönyvezése során az örökbefogadót vér szerinti szülőként jegyezték be.

A Csjt. 1986. évi módosítása során a kiskorúakról való gondoskodás rendszerében jelentős változás történt, mely érintette az örökbefogadást is. Az állami gondozást felváltotta az intézeti és állami nevelés kategóriája. A gyermek akkor kerülhetett állami nevelésbe, ha a szülő szülői felügyeleti joga megszűnt vagy azt megszüntették. A módosítás értelmében az örökbefogadás akkor titkos, ha a szülő gyermeke ismeretlen személy által történő örökbefogadásához hozzájárult, vagy szülői felügyeletét a bíróság megszüntette.

Az 1978. évi 2. törvényerejű rendelet 8. §-ának 1987. évi módosítása összhangba hozta az öröklés szempontjából titkosnak minősíthető örökbefogadást a Csjt. titkos örökbefogadási szabályaival.

A Csjt. 1990. évi módosítása a titkos örökbefogadási eljárások lehetőségeit bővítette azzal, hogy a szülő hozzájárulása nélkül örökbe adható az az intézeti nevelt gyermek, akit a gyámhatóság - az arra előírt feltételek fennállása esetén - örökbefogadhatónak nyilvánított (Csjt. 48/A. §).

A Csjt. örökbefogadási szabályai és a Ptk. öröklési szabályai között az 1978. évi 2. törvényerejű rendelet 8. §-ának az 1990. évi XV. törvénnyel történő módosítása hozta meg a változást, titkos örökbefogadásnak minősítve a Csjt. 48. § (3)-(4) bekezdésben, továbbá az (5) bekezdésének a) és b) pontjában meghatározott eseteket.

Az 1997. évi XXXI. törvény a kiskorúakról való állami gondoskodás rendszerét ismét megreformálta, megszüntetve az intézeti gyámság jogintézményét. Az 1997. évi XXXI. törvény ennek megfelelően módosította a Csjt. szabályait is. Jelenlegi hatályos jogunk szerint titkos a gyámság alatt álló tartós nevelésbe vett, valamint az örökbefogadhatónak nyilvánított átmeneti nevelésbe vett gyermek örökbefogadása.

Általános értelemben nyílt az az örökbefogadás, amelyben a vér szerinti szülő és az örökbe fogadó szülő ismerik egymást, tehát ismerik egymás adatait is, így a vér szerinti szülő tudja, hogy gyermeke az örökbefogadás révén hova kerül.

A Csjt. az 1997. évi XXXI. törvény hatálybalépéséig nem tartalmazott szabályt arra nézve, hogy az örökbefogadás az örökbe fogadott gyermek irányában titkos-e, illetve csak kivételes lehetőséget adott a gyermek számára a vér szerinti szülő adatainak megismerésére. A Csjt. 1977. évi módosítása egyértelműen lehetőséget teremt arra, hogy bármely örökbefogadott tájékoztatást kérjen a vér szerinti szülőjének adatairól (Csjt. 53/A. §, lásd az e §-hoz fűzött magyarázatot).

Titkos örökbefogadással adható örökbe a tartós nevelésbe vett gyermek (1997. évi XXXI. törvény 80. §).

A Csjt. 48. § (3) bekezdése szerinti nyilatkozat megtételére már a gyermek születését megelőzően is sor kerülhet, azonban a szülő a nyilatkozatot a gyermek hathetes korának betöltéséig visszavonhatja. Ezt követően a nyilatkozat már nem vonható vissza, erre a szülőt figyelmeztetni kell. Amennyiben a gyermek hathetes kora után nem helyezhető el örökbe fogadó szülőnél, a gyámhivatal tartós nevelésbe veszi, tekintettel arra, hogy a hat hét eltelte után a szülő felügyeleti joga a törvény erejénél fogva megszűnik.

Egyebekben a hathetesnél fiatalabb gyermek nem csupán a leendő örökbe fogadó szülőnél, hanem más személynél, nevelőszülőnél, vagy ha ez nem lehetséges, gyermekotthonban, illetve más bentlakásos intézményben is elhelyezhető. Ezáltal a szülő felügyeleti joga - minthogy felügyeleti jogában ténylegesen akadályozva van - szünetel, a gyermek részére gyámot kell kirendelni.

Amennyiben a szülő a hozzájáruló nyilatkozatot a gyermek hathetes koráig nem vonja vissza, az ideiglenesen elhelyezett gyermek örökbeadására a tartós nevelésbe vétel mellőzésével sor kerülhet. A tényleges problémát az okozza, hogy a hathetes kora előtt ideiglenesen elhelyezett gyermek a leendő örökbefogadónál a majdani titkosság sérelme nélkül nem helyezhető el. Ekkor ugyanis a szülő szülői felügyelete szünetel ugyan, de a gyermek elhelyezéséről és a gyám kirendeléséről szóló határozat részére történő kézbesítése nem mellőzhető. A gyakorlat ezt úgy próbálja meg áthidalni, hogy a gyermek ideiglenes elhelyezéssel gyermekotthonba kerül, a szakszolgálat által működtetett és a gyámhatóság által kirendelt hivatásos gyám útján történik meg a gyermeknek az örökbefogadóhoz történő kihelyezése.

A szülő lemondó nyilatkozatával kapcsolatos kógens szabály, hogy azt hatályosan csak a gyámhatóság előtt lehet megtenni. A nyilatkozat felvételére azonban bármely gyámhatóság, vagyis bármely település jegyzője, illetve bármely gyámhivatal illetékes [1997. évi XXXI. törvény 125. § (3)].

Ha a gyermek a 6. életévét betöltötte, vagy egészségileg károsodott, a szülő lemondó nyilatkozatának érvényességéhez a gyámhatóság jóváhagyása szükséges [Csjt. 48. § (4)].

Ennek oka nem az, hogy a gyámhatóság megakadályozza az ilyen korú vagy egészségű gyermek örökbefogadását, hiszen a cél az, hogy az ő esetükben is megoldódjon a családi nevelés. Sokkal inkább arról van szó, hogy azokban az esetekben, ha az örökbefogadásra nincs remény, a szülő kötelezettségeitől ne mentesüljön.

Abban az esetben ugyanis, ha a gyermeket azért vették tartós nevelésbe, mert a szülő ismeretlen személy általi örökbefogadáshoz járult hozzá, a szülő terhére nem állapítható meg gondozási díj [1997. évi XXXI. törvény 154. § (1)]. Előfordul, hogy idősebb korú vagy súlyosan fogyatékos gyermek szülője csak azért ad hozzájáruló nyilatkozatot, hogy díjfizetési kötelezettségétől is szabaduljon, holott nyilvánvaló, hogy az örökbefogadásra nincs esély. A gyámhatóság ez utóbbi esetben nem hagyhatja jóvá a szülő hozzájáruló nyilatkozatát. Ennek következtében a gyermek csupán átmeneti nevelésbe vehető, és a szülő kötelezettségei, így díjfizetési kötelezettsége is, fennmaradnak. Természetesen, ha a későbbiekben reális esély kínálkozik az örökbefogadásra, nincs akadálya annak, hogy a szülő ismételt hozzájárulása esetén a gyermeket örökbe adják.

BH1992. 28. A szülő örökbefogadás engedélyezéséhez szükséges nyilatkozata

BH2005. 177. Az örökbefogadás titkosságának megítélése az örökbefogadott és a vér szerinti rokonai közötti törvényes öröklési kapcsolat szempontjából

EBH2004. 1030. Az örökbefogadott és a vér szerinti rokonai közötti törvényes öröklési kapcsolat szempontjából az örökbefogadás titkosságát az örökhagyó halálakor hatályban lévő családjogi rendelkezések alapján kell megítélni (Ptk. 617. §, 618. §; Csjt. 48. §).

BH2005. 177. Az örökbefogadott és a vér szerinti rokonai közötti törvényes öröklési kapcsolat szempontjából az örökbefogadás titkosságát az örökhagyó halálakor hatályban lévő családjogi rendelkezések alapján kell megítélni (1959. évi IV. törvény 617-618. §-ok; 1952. évi IV. törvény 48. §).

BH1996. 368. Az örökbefogadás felbontására akkor van lehetőség, ha annak fenntartása a másik félre elviselhetetlenné vált, vagy ha az örökbefogadás célját és társadalmi rendeltetését nem tölti be [Csjt. 46. §, 48. § (1)-(2) bek., 51. § (1) és (3) bek., 57. § (1) bek.].

BH1992. 28. I. Az örökbefogadás engedélyezéséhez szükséges szülői hozzájárulás ítélettel nem pótolható [Csjt. 48. § (2) bek., Ptk. 5. § (3) bek.].

BH1989. 445. Nem az anyakönyvezés módjától függően, hanem az új családjogi szabályozáshoz igazodóan minősülhet az örökbefogadás titkosnak [Ptk. 617., 618. §-ok, Csjt. 48. § (3) és (4) bek. a) pont, 1978. évi 2. tvr. 8. §].

BH1978. 283. I. Az apasági vélelem megtámadása iránt indított perben annak bírói megállapítása, hogy a gyermek származása a körülmények szerint a vélelmezett apától lehetetlen, objektíve igaz tényeket, teljes bizonyosságot kíván [Csjt. 48. § (1) bek.].

Vhr. 16. § A Csjt. 48. §-ának (3) bekezdését a folyamatban levő ügyekben akkor kell alkalmazni, ha a szülő kifejezetten kérte, hogy az örökbefogadást e rendelkezés szerint folytassák. Ebben az esetben a szükséges nyilatkozatokat pótlólag kell megtenni.

Csjtr. 43. § (1) A Csjt. 48. § (3) bekezdését a folyamatban levő, valamint az olyan ügyekben is alkalmazni kell, amelyekben a szülő a hozzájáruló nyilatkozatát már megadta, de a gyermek örökbefogadása még nem történt meg.

(2) A Csjt. 48. § (4)-(5) bekezdését a Tv. hatálybalépése után indult ügyekben kell alkalmazni.

Csjt. 48/A. § (1) A gyámhivatal az átmeneti nevelésbe vett gyermeket örökbefogadhatónak nyilvánítja, ha a szülő gyermekével önhibájából egy éve nem tart rendszeres kapcsolatot, életvitelén, körülményein nem változtat, és emiatt az átmeneti nevelés nem szüntethető meg. Erre a jogkövetkezményre a szülőt az átmeneti nevelést elrendelő határozatban figyelmeztetni kell.

(2) A gyámhivatal az átmeneti nevelésbe vett gyermeket örökbefogadhatónak nyilvánítja abban az esetben is, ha

a) a szülő lakó- és tartózkodási helyét az új lakó- és tartózkodási helye hátrahagyása nélkül megváltoztatja, melynek felderítésére irányuló intézkedések fél éven belül nem vezetnek eredményre, vagy

b) a szülő fél éven át gyermekével semmilyen formában nem tart kapcsolatot.

(3) A gyámhivatal a gyermek örökbefogadása érdekében az örökbefogadhatónak nyilvánítással egyidejűleg a szülő kapcsolattartási jogát is korlátozhatja, vagy szüneteltetheti.

(4) Ha a kiskorú örökbefogadására nem került sor, és utóbb a gyámhatóság az intézeti nevelést megszünteti, az örökbefogadhatónak nyilvánító határozat hatályát veszti.

Az örökbefogadásnak a Csjt. 46. §-ában megfogalmazott célja, hogy az örökbefogadó és az örökbefogadott, valamint annak rokonai közötti családi kapcsolat létesítésével olyan gyermek családi nevelését biztosítsa, akinek szülei nem élnek, vagy akit szülei megfelelően nevelni nem képesek. Az ilyen helyzetben lévő gyermekek egy részét - tekintve, hogy nevelésük a szélesebb körben vett családban sem megoldható - a gyámhatóság kénytelen a gyermekvédelmi gondoskodás keretében átmeneti nevelésbe venni [149/1997. (IX. 10.) Korm. rendelet 77. §].

A szülők nevelésre való képtelensége több okból eredhet. Ezek az okok gyakorlatilag két kategóriába sorolhatók, attól függően, hogy azok a szülők hibájából, vagy önhibájukon kívül álltak elő.

Az olyan szülők esetében, akik önhibájukon kívüli ok miatt nem képesek gyermeküket családjukban nevelni, a gyermekvédelem rendszere (gyermekjóléti szolgálat, gyermekvédelmi szakszolgálat, nevelési tanácsadó, családgondozó) széles körben igyekszik segítséget nyújtani annak érdekében, hogy mielőbb megszűnjön az a veszélyhelyzet, ami miatt a kiskorúnak a családból történő kiemelése elkerülhetetlenné vált.

A szülőknek felróható okból előállt veszélyhelyzet megszüntetése érdekében az említett szervek és személyek ugyancsak erőfeszítéseket tesznek, azonban bizonyos szülők magatartásukkal ezt tartósan elhárítják, aminek következménye, hogy a gyermek átmeneti nevelésének megszüntetésére gyakorlatilag nincs remény. Az ilyen helyzetben lévő kiskorú családban történő nevelkedésének legkedvezőbb formája az örökbefogadás.

A szülőnek lehetősége van arra, hogy hozzájáruljon ahhoz, hogy gyermekét általa nem ismert személy örökbe fogadja [Csjt. 48. § (3)]. Ekkor a gyámhatóság a gyermeket tartós nevelésbe veszi, és az örökbefogadás elősegítése iránt intézkedik.

A szülők egy része azonban e nyilatkozatot nem teszi meg, annak ellenére, hogy gyermekük érdeke ezt kívánná. A hozzájáruló nyilatkozat hiánya is több okból állhat elő. Előfordul, hogy a szülő a hozzájárulást azért tagadja meg, mert nem hajlandó belátni, hogy életvitele, magatartása a gyermekre nézve veszélyeztető, s emiatt nem csupán az örökbefogadást kívánja megakadályozni, hanem azt sem fogadja el, hogy gyermekét nem nevelheti. Más esetekben a veszélyeztetés tényét a szülő elismeri, azonban - bár életvitelén, magatartásán huzamos időn keresztül nem változtatott - még mindig abban a hiú reményben él, hogy minden jóra fordul, és egyszer majd példás szülővé válik.

A szülők egy csoportja pedig olyan mértékben érzéketlen gyermeke sorsa iránt, hogy annak jobbra fordulása érdekében még annyit sem hajlandó megtenni, hogy örökbeadásához a nyilatkozatot egyáltalán megtegye.

Az olyan átmeneti nevelésben élő gyermekeknek, akiknek saját családjukba történő visszakerülésére nincs remény, a családi nevelés, a szülői szeretet az örökbefogadás útján biztosítható. Ezért a jog módot kíván adni arra, hogy a szülő hozzájárulásának hiányában is lehetőség legyen a kiskorú örökbeadására. Ezért biztosítja a gyámhivatal részére, hogy a gyermeket örökbeadhatónak nyilváníthassa.

A Csjt. 48/A. §-a abban az esetben teszi lehetővé az átmeneti nevelésbe vett gyermek örökbefogadhatónak nyilvánítását, ha

- a szülő gyermekével önhibájából egy éve nem tart rendszeres kapcsolatot, életvitelén, körülményein nem változtat, és emiatt az átmeneti nevelés nem szüntethető meg;

- a szülő a lakó- és tartózkodási helyét az új lakó- és tartózkodási helye hátrahagyása nélkül megváltoztatja, és az ennek felderítésére irányuló intézkedések fél éven belül nem vezetnek eredményre, vagy

- a szülő a gyermekével fél éven át semmilyen formában nem tart kapcsolatot.

Természetesen a szülőt a fenti magatartások jogkövetkezményéről, azaz az örökbefogadhatóvá nyilvánítás lehetőségéről az átmeneti nevelésbe vételi határozatban figyelmeztetni kell.

A gyermeknek érzelmileg rendkívül fontos, hogy - ha már nem élhet saját családjában - szüleivel kapcsolata minél szorosabb maradjon.

A 149/1997. (IX. 10.) Korm. rendelet 27. §-a értelmében a kapcsolattartás egyik célja, hogy a gyermek és a szülő közötti családi kapcsolatot fenntartsa. A (2) bekezdés szerint a kapcsolattartási jog formái: folyamatos és időszakos kapcsolattartás a gyermek elvitelének jogával és visszaadásának kötelezettségével, továbbá a gyermek tartózkodási helyén történő meglátogatása, levelezés, telefonkapcsolat, ajándékozás, csomagküldés.

A kapcsolattartásnak a szülő felróható magatartására visszavezethető hiánya esetén az örökbefogadhatóvá nyilvánítás fél év elteltével lehetséges. Az alibi kapcsolattartások kiküszöbölése érdekében szögezi le a 149/1997. (IX. 10.) Korm. rendelet 37. § (5) bekezdése, hogy az örökbefogadhatónak nyilvánítás szempontjából nem tekinthető rendszeres kapcsolattartásnak az évenkénti egy-két látogatás, levélírás, illetve telefonhívás.

Ha a kapcsolattartás elhanyagolása azzal is párosul, hogy a szülő tartózkodása - lehetetlenné téve a szülő-gyermek kapcsolat ápolását segítő családgondozói tevékenységet is - neki felróhatóan ismeretlenné válik, az örökbefogadhatónak nyilvánítási eljárás már fél év elteltével megkezdődhet.

Természetesen a gyámügyi szakembernek rendkívül körültekintően kell vizsgálnia a szülői magatartást, illetve annak okát. A gyermek örökbefogadhatónak nyilvánítása ugyanis csak akkor következhet be, ha a gyermekkel való kapcsolattartás a szülőnek felróható okból marad el. Figyelemmel kell lenni például arra, hogy a szülő lakóhelye a gyermek tartózkodási helyétől milyen távolságra van, tudja-e a szülő az utazás esetleg tetemes költségeit vállalni. Számításba lehet venni a szülő egészségi állapotát is, azonban az esetleges gyógykezelés csak a személyes látogatás hiányának oka lehet, a kapcsolattartás egyéb formáinak [149/1997. (IX. 10.) Korm. rendelet 27. § (2)] elmaradását nem indokolja.

Sajátos esete a kapcsolattartás hiányának az, amikor a gyámhivatal vagy a bíróság a kapcsolattartási jog szünetelését rendeli el maximum 6 hónapra, mert a szülő e jogával a gyermek vagy a gyermeket nevelő személy sérelmére súlyosan visszaélt. A szüneteltetés a szülő felróható magatartásának következménye, azonban az örökbefogadhatónak nyilvánítási eljárás során a szülő-gyermek kapcsolattartás hiányának számításánál ezt az időtartamot nyilvánvalóan figyelmen kívül kell hagyni [149/1997. (IX. 10.) Korm. rendelet 37. § (7)].

Amennyiben az örökbefogadhatónak nyilvánítás feltételei csak az egyik szülő tekintetében állnak fenn, akkor a gyermeket nem lehet örökbefogadhatónak nyilvánítani.

Az örökbefogadhatónak nyilvánítási eljárás lefolytatásának szabályait a 149/1997. (IX. 10.) Korm. rendelet 37. §-a tartalmazza. Az eljárás megindításának szabályai:

Amennyiben a gyámhivatal az örökbefogadhatóvá nyilvánítást megalapozottnak ítéli meg, az erről szóló határozatában a szülő kapcsolattartási jogát korlátozhatja vagy szüneteltetheti. Ennek indoka az, hogy a szülő kapcsolattartási jogának rosszhiszemű gyakorlásával ne akadályozhassa a gyermek örökbefogadását, az örökbefogadóval és annak rokonaival való érzelmi kapcsolatának kialakítását, az örökbefogadó családjába történő beilleszkedését.

Előfordulhat, hogy az örökbefogadhatónak nyilvánított gyermek örökbefogadására nem kerül sor, és a későbbiekben a körülmények kedvező változása folytán akár a szülőhöz, akár arra alkalmas harmadik személyhez elhelyezhető, és átmeneti nevelése ezzel megszüntethető. Ebben az esetben az örökbefogadhatóság okafogyottá válik, így értelemszerűen az örökbefogadhatóvá nyilvánító határozat hatályát veszti.

Csjt. 49. § (1) A gyámhivatal - az örökbefogadás céljának megfelelően - a gyermek érdekében elsősorban a házasságban élő örökbefogadók által történő örökbefogadást engedélyezi.

(2) Az örökbefogadást az előző rendelkezésekben megszabott feltételek esetében sem lehet engedélyezni, ha az a kiskorú érdekeivel ellentétben áll, vagy a közérdeket egyébként sérti, illetve, ha akár a felek, akár az eljárásban egyéb módon közreműködő személyek vagy szervezetek részére haszonszerzéssel jár.

(3) A gyermek külföldre történő örökbefogadása - a rokonok, illetve a szülő házastársa által történő örökbefogadás kivételével - csak örökbefogadhatóvá nyilvánított intézeti nevelt, valamint állami nevelt gyermek esetében engedélyezhető, feltéve, hogy a gyermek örökbefogadására belföldön nem került sor, mivel azt nem kezdeményezték, illetve örökbefogadása érdekében tett intézkedések nem vezettek eredményre.

Az örökbefogadás jogi feltételeit hatályos jogunk részletezi, elsődleges szerepet szánva a kiskorú érdekének. Az örökbefogadást engedélyező hatóságnak azonban ezeken túlmenően számos olyan körülményt kell figyelembe vennie és értékelnie, amelyek kihatással lehetnek az örökbefogadásra. Így például az örökbefogadó egészségügyi, pszichológiai, anyagi helyzete, életkörülményei stb. A szükséges feltételek megléte esetén sem engedélyezhető az örökbefogadás, ha az nem áll a kiskorú érdekében, közérdeket sért, vagy az eljárásban részt vevő vagy érintett személyek, illetve szervek számára haszonszerzéssel jár.

A gyermek érdeke, illetőleg a közérdek mindig az adott konkrét eset kapcsán, az összes körülmény figyelembevétele alapján állapítható meg. Így például:

- nem áll érdekében a kiskorúnak az örökbefogadás, ha az nem képes részére családi környezetet és abban nevelést nyújtani, tehát

- az örökbefogadók nem alkalmasak arra, hogy neveljék a kiskorút (pl. túl nagy a korkülönbség, olyan fogyatékosságuk van, amely őket alkalmatlanná teszi arra, hogy örökbefogadók lehessenek;

- az örökbefogadás folytán a gyermek olyan családi környezetből válik ki, amelyet szeretett, amely tudott neki megfelelő nevelést biztosítani, az új környezet pedig ezt nem képes nyújtani,

- elszakad testvéreitől, és ez reá nézve káros hatással jár,

- olyan környezetbe kerül, amely egészségét veszélyezteti, fejlődését gátolja (rossz lakásviszonyok stb.),

- nem teszi lehetővé, hogy eddigi tanulmányait folytassa (pl. középiskolai tanulmányokat folytat, megvolt a lehetősége arra, hogy képességeit továbbfejlessze, és ettől az örökbefogadás folytán elesnék) stb. (A Családjogi törvény magyarázata, Közgazdasági és Jogi Könyvkiadó, 1988. II. kötet 47-48. o.)

Mindezek megállapítása felveti annak a szükségességét is, hogy a gyámhatóság széles körben vizsgálja a gyermek vér szerinti családját, a családhoz tartozását, rokoni kapcsolatait. Vagyis felveti annak vizsgálatát is, hogy a gyermek rokoni kötelékei - nagyszülő, testvér - esetleg erősebbek-e, mint az örökbefogadáshoz fűződő érdekei. Véleményem szerint tehát a rokoni kapcsolatok nem csak az örökbefogadás joghatásainál [Csjt. 51. § (1)], hanem az örökbefogadás engedélyezési eljárásánál is nagy jelentősséggel bírnak. Ez áll összhangban a Gyermekek Jogairól szóló Egyezmény 21. cikkének a) pontjában, amely szerint a hatóságnak figyelemmel kell lennie a gyermeknek szüleivel, rokonaival való kapcsolattartásra is, akik az ügy ismeretében beleegyezésüket adták az örökbefogadáshoz. (A családjog kézikönyve, Katonáné Pehr Erika, HVG-ORAC Lap- és Könyvkiadó Kft. 1997., I. kötet 392. oldal)

A közérdek sérelmének tekinthető, ha az örökbefogadás nem a törvényben meghatározott célokat (családi nevelés, rokoni kapcsolatok létesítése) szolgálja. Annak tekinthető az is, ha a külföldi örökbefogadók kérelme indokolatlanul megelőzi a hazai örökbefogadásra várakozók kérelmét. A közérdek legsúlyosabb sérelme azonban, ha az örökbefogadás a felek, valamint az abban bármilyen minőségben részt vevő személyek vagy szervezetek haszonszerzésével jár.

A haszonszerzés az örökbefogadás tekintetében jogtalan anyagi vagy egyéb természetű előnyt vagy juttatást jelent, mely - különös tekintettel arra, hogy az örökbefogadás legfőbb érintettje kiskorú gyermek - erkölcsileg megengedhetetlen.

A Gyermekek Jogairól szóló Egyezmény 21. cikkének b) pontja szerint a külföldre történő örökbefogadás a gyermek számára szükséges gondozás másik eszközének tekinthető, ha a gyermek származási országában nem helyezhető el gondozó vagy örökbefogadó családban.

Az Egyezmény és az azzal összhangban álló törvényi szabályozás szövegéből is kitűnik, hogy az elsődleges cél, hogy a gyermek - amennyiben családban történő nevelkedése csak örökbeadás útján valósítható meg - örökbefogadására Magyarországon kerüljön sor, s csak akkor jöhet szóba a külföldi személy általi örökbefogadás, ha a gyermek belföldön nem adható örökbe. Ennek érdekében korlátozza a törvény a gyermek külföldi örökbefogadásának lehetőségét. A korlátozás egyrészt abban nyilvánul meg, hogy a rokoni és házastársi örökbefogadástól eltekintve nem teszi lehetővé a gyermeknek külföldi állampolgár általi nyílt örökbefogadását, másrészt abban, hogy örökbe fogadhatónak nyilvánított intézeti és állami nevelt gyermekek titkos örökbefogadása is csak abban az esetben lehetséges, ha ezen gyermekek örökbefogadására Magyarországon nem kerülhet sor. Megjegyzendő, hogy az 1997. évi XXXI. törvény a gyermekvédelem új rendszerét vezette be. Ennek keretében 1997. november 1-jét követően új tartalommal az intézeti nevelést átmeneti nevelésbe, az állami nevelést tartós nevelésbe vétel váltotta fel. Az 1997. évi XXXI. törvény XIII. Fejezet az Átmeneti rendelkezések címszó alatti 161. § b) pontja nevesíti, hogy ahol jogszabály intézeti vagy állami nevelésbe vételt említ, azon átmeneti vagy tartós nevelésbe vételt kell érteni. Ezért tehát a Csjt.-nek a külföldi örökbefogadóra vonatkozó rendelkezése az átmeneti, illetőleg tartós nevelésbe vett gyermekre nézve is érvényes.

Mind a gyámhatóságnak, mind az örökbefogadási ügyekben közreműködő gyermekvédelmi szakszolgálatnak körültekintően vizsgálnia kell a gyermek magyarországi örökbefogadásának lehetőségét, s csak a hazai örökbefogadás esélytelensége esetén lehet a gyermeket külföldi számára örökbe adni. A gyakorlati tapasztalatok azt mutatják, hogy a külföldi örökbefogadások indoka többnyire a gyermek életkora, testi vagy szellemi fogyatékossága, ami miatt a magyarországi örökbefogadás lehetősége meghiúsul.

A külföldi személyek általi örökbefogadással kapcsolatos részletes feltételeket és eljárási szabályokat a 149/1997. (IX. 10.) Korm. rendelet 49-51. §-ai tartalmazzák.

A szabályozás szerint az örökbefogadásra irányuló szándékot a külföldi állampolgárságú örökbefogadó személy a Nemzeti Család- és Szociálpolitikai Intézetnél jelentheti be.

Ha az örökbe fogadni szándékozó személy lakóhelye külföldön van, az örökbefogadásra irányuló szándékát a magyar külképviselet konzuli tisztviselőjénél is bejelentheti.

A külföldi állampolgárságú örökbe fogadni szándékozó személynek a nyilvántartásba vétele iránti kérelemhez csatolnia kell az 1 évnél nem régebben kiállított, a magyar külképviseleti hatóság által felülhitelesített, hiteles magyar nyelvű fordítással ellátott alábbi iratokat:

a) a lakóhelyén készített helyszíni szemlét,

b) jövedelemigazolást,

c) az alkalmasságát igazoló szakvéleményt,

d) a külföldi állam előzetes elvi engedélyét,

e) külföldi állampolgárságot igazoló okiratot,

f) nyilatkozatot az örökbefogadási szándék indokairól és az örökbe fogadandó gyermekre vonatkozó elképzelésekről,

g) nyilatkozatot, amelyben hozzájárul adatainak az országos nyilvántartásba vételéhez,

h) a közvetítő szervezet jogosultságát igazoló okiratot, ha a jelentkezés közvetítő szervezet útján történik.

Amennyiben a kérelem benyújtásától számított 2 éven belül az örökbefogadásra nem került sor, az eljárást meg kell ismételni.

Ha a Nemzeti Család- és Szociálpolitikai Intézet nyilvántartásában van olyan örökbe fogadható gyermek, akivel a kérelmező várhatóan megfelelő szülő-gyermek kapcsolatot tud kialakítani, az iratokat megküldi az illetékes gyermekvédelmi szakszolgálatnak.

A gyermekvédelmi szakszolgálat a külföldi állampolgárságú kérelmezőt értesíti a személyes kapcsolatfelvétel lehetőségéről. A kapcsolatfelvételt követő 8 napon belül az iratokat, valamint a gyermekre vonatkozó igazolásokat és szakvéleményeket - az örökbe fogadni szándékozó kérelmére - javaslatával együtt megküldi döntéshozatal céljából a gyámhivatalnak.

Csjt. 50. § (1) Az örökbefogadás az engedélyező határozat jogerőre emelkedésével lép hatályba. Ha azonban az örökbefogadó az eljárás folyamán meghal, az örökbefogadás joghatásai - annak engedélyezése esetében - már az örökbefogadó halálával beállnak.

(2)

Csjté. 60. § Azokban az ügyekben, amelyekben a felek az örökbefogadási szerződést az 1953. évi január hó 1. napja előtt gyámhatósági jóváhagyás, illetőleg igazságügyminiszteri megerősítés végett bemutatták, az örökbefogadási szerződés jóváhagyására (megerősítésére), joghatásaira és felbontására a Csjt. hatálybalépése előtt érvényben volt jogszabályokat kell alkalmazni.

Vhr. 17. § A Csjt. 50. §-ának (2) bekezdését azokban az ügyekben kell alkalmazni, amelyekben a gyámhatóság a hozzájáruló nyilatkozatot pótolta, függetlenül attól, hogy az ügy a Csjt. hatálybalépése előtt indult-e.

Az örökbefogadást - amennyiben az a gyermek érdekében áll, a jogszabályi követelményeknek megfelel és közérdeket sem sért - a gyámhivatal engedélyezi. Az engedélyezésre hatáskörrel és illetékességgel rendelkező gyámügyi hatóság tekintetében 1998. január 1-jén változás következett be. Az 1997. évi XXXI. törvény hatályon kívül helyezte a helyi önkormányzatok polgármestereinek és jegyzőinek, valamint a fővárosi, megyei közigazgatási hivatalok népjóléti igazgatási feladat- és hatásköreinek megállapításáról szóló 22/1992. (I. 28.) Korm. rendelet 9. §-át és 11. §-ának b) pontját, mely az örökbefogadással és az örökbefogadás felbontásával kapcsolatos ügyekben az elsőfokú hatósági jogkört a többi gyámügyi hatáskörtől elválasztva a megyei (fővárosi) közigazgatási hivatalhoz telepítette. Az 1997. évi XXXI. törvény, illetőleg a hozzá kapcsolódó 149/1997. (IX. 10.) Korm. rendelet a gyermekvédelmi és a gyámügyi hatósági ügyekben a hatáskört elkülönítve, a prevenciót és az ideiglenes elhelyezést a települési önkormányzat jegyzőjéhez, minden más gyámügyi hatáskört, ezen belül az örökbefogadást is a kijelölt illetékességű városi, valamint a 23 fővárosi kerületi polgármesteri hivatal gyámügyi ügyintézőjéhez telepítette. Másodfokon a megyei, fővárosi közigazgatási hivatal gyermekvédelmi és gyámügyi feladatot ellátó igazgatási szerve jár el.

A hatáskörrel rendelkező gyámügyi hatóságok közül örökbefogadási ügyben a kérelmet a gyermek törvényes képviselőjének lakóhelye szerint illetékes gyámhivatalnál lehet előterjeszteni.

Az örökbefogadási ügyekkel kapcsolatos speciális szabályokat is tartalmaz az 1997. évi XXXI. törvény:

- ha a szülő a gyermek örökbefogadásához úgy ad hozzájáruló nyilatkozatot, hogy az örökbefogadó személyét és személyi adatait nem ismeri, a nyilatkozat felvételére bármely települési önkormányzat jegyzője, illetve bármely gyámhivatal illetékes [1997. évi XXXI. törvény 125. § (3)]. Ezt az indokolja, hogy komoly érdek fűződik ahhoz, hogy a szülő, ha gyermekét nem kívánja vagy nem tudja nevelni, hozzájáruljon annak titkos örökbefogadásához. Nem engedhető meg, hogy a nyilatkozattétel esetleg amiatt hiúsul meg, mert a szülőnek az illetékes gyámhatóság - azaz lakóhelye szerinti hatóság - rendkívül nagy távolságra fekszik, vagy nem kívánt terhességéről a lakóhelyén nem tudnak, s ezért az ottani hatóság előtt nem is kívánja ezt felfedni. Ezért lehetővé kellett tenni, hogy a szülő választása szerint bármely jegyzői vagy gyámügyi hivatalnál megtehesse a hozzájáruló nyilatkozatot;

- az örökbefogadás felbontása ügyében, ha az örökbefogadott nagykorú, az illetékességet lakóhelye, ennek hiányában viszont az örökbefogadó lakóhelye határozza meg.

Az örökbefogadással kapcsolatos határozat tartalmi kellékeit az Áe., valamint a 149/1997. (IX. 10.) Korm. rendelet általános és speciális szabályai tartalmazzák.

Az Áe. 43. §-ában, valamint a 149/1997. (IX. 10.) Korm. rendelet 14. §-ában foglaltakon túl az örökbefogadást engedélyező határozat tartalmára nézve a 149/1997. (IX. 10.) Korm. rendelet 46. §-a ad részletes eligazítást:

A származási helyet az örökbefogadó anya nyilatkozata alapján a gyermek születési idején fennállott lakóhelye vagy tartózkodási helye szerint kell megállapítani.

Külföldi állampolgárságú örökbefogadó kérelmére hozott határozat rendelkező részének tartalmaznia kell az örökbefogadó és az örökbe fogadandó gyermek állampolgárságának megjelölését. A határozatban kell dönteni a gyermek végleges külföldre távozásának, valamint szükség esetén vagyona felhasználásának engedélyezéséről is [149/1997. (IX. 10.) Korm. rendelet 51. § (3)-(4)].

Magyar állampolgár örökbefogadó által külföldi állampolgárságú gyermek örökbefogadását engedélyező határozat rendelkező részében ugyancsak meg kell jelölni az örökbefogadó és az örökbe fogadandó gyermek állampolgárságát. A határozatnak tartalmaznia kell a fővárosi főjegyző megkeresését a gyermek hazai anyakönyvezése érdekében [149/1997. (IX. 10.) Korm. rendelet 52. § (2)].

Az elsőfokú határozat akkor jogerős és végrehajtható, ha a határozat ellen határidőn belül nem fellebbeztek, a fellebbezésről lemondtak, vagy a fellebbezés kizárt [Áe. 77. § (1)]. A fellebbezésről való lemondás történhet írásban és szóban egyaránt. A szóbeli lemondásról jegyzőkönyvet kell készíteni, vagy a lemondó nyilatkozatot a határozat irattári példányára rá kell vezetni, és azt az ügyféllel alá kell íratni. A lemondásnak egyébként csak akkor van kihatása a határozat jogerejére, ha a fellebbezés jogáról valamennyi ügyfél lemondott.

Fellebbezés kapcsán született másodfokú döntés a határozat meghozatalával emelkedik jogerőre. Az Áe. 72. § (1) bekezdése szerint az ügyfél (örökbe fogadni szándékozó személy, vér szerinti szülő), illetve a törvényes érdekeiben sérelmet szenvedett fél jogszabálysértésre hivatkozással az államigazgatási ügy érdemében hozott határozat felülvizsgálatát keresettel kérheti a határozat közlésétől számított 30 napon belül. Garanciális szabály, hogy a bírósági felülvizsgálat csak akkor kérhető, ha az ügyfél a közigazgatási eljárásban rendelkezésre álló jogorvoslati lehetőséget már kimerítette.

A közigazgatási határozatok bírósági felülvizsgálata iránti perekre vonatkozó szabályokat a Pp. XX. fejezete A közigazgatási perek címmel tartalmazza. A Pp. 327. § (2) bekezdésének rendelkezése szerint a keresetet az ellen a közigazgatási szerv ellen kell indítani, amelyik a határozatot hozta.

A Pp. 339. § (2) bekezdésének értelmében a bíróság az örökbefogadást engedélyező, az azt elutasító, illetve az örökbe fogadhatóvá nyilvánító közigazgatási határozatot megváltoztathatja, hatályon kívül helyezheti, és szükség esetén emellett a közigazgatási szervet új eljárásra utasíthatja. Ha az ügyben a bíróság határozott, ugyanazon tényállás mellett az ügyben új eljárást a közigazgatási szerv már nem folytathat.

Az örökbefogadás az engedélyező határozat jogerőre emelkedésével lép hatályba. Az örökbefogadás hatályát nem érinti, ha az engedélyező határozat az örökbefogadott nagykorúvá válását követően vált jogerőssé. A hatálybalépés azt jelenti, hogy az örökbefogadás ettől az időponttól jött létre, az örökbefogadott ettől az időponttól kerül az örökbefogadó gyermekének jogállásába, az örökbefogadót ettől az időponttól illetik, illetőleg terhelik a szülői felügyeletből eredő jogok és kötelezettségek.

Az örökbefogadás joghatásai közül az öröklés joga is az engedélyező határozat jogerőre emelkedésével következik be az örökbefogadott és az örökbefogadó között. Korábbi jogi szabályozásunk ettől eltérést nem tett lehetővé. Ennek következménye az volt, hogy ha az örökbefogadó az eljárás alatt meghalt, az örökbefogadás engedélyezése esetén az örökbefogadott az örökbefogadó gyermekének jogállásába lépett, de az öröklésből kimaradt. Az örökség ugyanis az örökhagyó halálával megnyílt, az örökbefogadás engedélyezése pedig ezt időben később követte.

E méltánytalanságot küszöbölte ki a Csjt. 1974-ben történt módosítása, mely az örökbefogadás joghatásainak beálltát az eljárás folyamán meghalt örökbefogadó halálának időpontjában állapította meg. A rendelkezés csak az örökbefogadó halálához fűz ilyen jogkövetkezményt, ugyanez az örökbefogadottnak az eljárás alatt bekövetkezett halála esetén nem érvényes.

Az örökbefogadás jogi hatásai (Csjt. 51-53. §) biztosítják azt, hogy az örökbefogadás be tudja tölteni célját. A joghatások az örökbefogadás engedélyezésével a törvény erejénél fogva beállnak. Az azokhoz fűződő jogosultságok és kötelezettségek egy része tekintetében a feleknek lehetőségük van a választásra, így kérhetik, hogy a gyermek megtarthassa korábbi családi nevét, vagy azt, hogy az örökbefogadókat a gyermek anyakönyvébe ne vér szerinti szülőkként jegyezzék be, hanem az örökbefogadás tényét csupán az anyakönyv Utólagos bejegyzések rovatában tüntessék fel.

Az örökbefogadásnak számos, a Csjt.-ben és más jogágban biztosított joghatása van.

1. Az örökbefogadásnak a Csjt.-ben szabályozott joghatásai:

- családi jogállást biztosít az örökbefogadott részére az örökbefogadó családjában, az örökbefogadottat az örökbefogadó gyermekének jogállásába juttatja, az örökbefogadót pedig a vér szerinti szülőkével azonos jogokkal és kötelezettségekkel ruházza fel,

- rokoni kapcsolatot létesít az örökbefogadott és leszármazói, valamint az örökbefogadó és annak rokonai között,

- az örökbefogadással rokoni kapcsolatba került személyek között tartási jogokat és kötelezettségeket keletkeztet,

- az örökbefogadott részére - fő szabályként - biztosítja az örökbefogadó nevének viselését,

- az örökbefogadónak az örökbefogadott anyakönyvébe - fő szabályként - vér szerinti szülőként történő bejegyzésével elősegíti a gyermek beilleszkedését az örökbefogadó családjába,

- az örökbefogadás megszünteti a vér szerinti családi jogállásból származó szülői felügyeleti és tartási jogokat és kötelezettségeket (nem érinti viszont annak a szülőnek a jogait és kötelezettségeit, akinek gyermekét a házastársa fogadta örökbe).

2. A szociális juttatások egész során kívül ma már szinte minden jogág a vér szerinti gyermekével azonos jogokat és kötelezettségeket állapít meg az örökbefogadott gyermekével, és a vér szerinti szülőével azonosakat az örökbefogadó szülőével kapcsolatosan.

Más jogágak által szabályozott joghatás pl.:

- öröklési jogot biztosít az örökbefogadóval és annak rokonaival (Ptk. 617-618. §),

- közeli hozzátartozónak minősül az örökbe fogadott gyermek és az örökbe fogadó szülő [Ptk. 685. § b); Btk. 137. § 6.; Pp. 13. § (2); 1993. évi III. törvény 4. § d)],

- az anyakönyvvezető az Áe. 19. § (1) bekezdésében foglaltakon túlmenően nem működhet közre örökbefogadott szülője, illetve örökbefogadott gyermeke házasságkötésénél,

- az örökbefogadott esetében a magyar állampolgárság megszerzésének feltételei kedvezőbbek [1993. évi LV. törvény 4. § (2)],

- szabálysértési eljárásban megtagadhatja a tanúvallomást az elkövető örökbefogadója vagy örökbe fogadott gyermeke [1999. évi LXIX. törvény],

- kiskorú veszélyeztetésére vonatkozó rendelkezések az örökbe fogadott gyermek és az örökbefogadó vonatkozásában is érvényesek [Btk. 195. § (1)],

- a tartás elmulasztásának jogkövetkezményei szintén érvényesülnek az örökbe fogadott gyermek és az örökbefogadó viszonyában [Btk. 196. § (1)].

3. Az örökbefogadás joghatásai

Csjt. 51. § (1) Az örökbefogadott mind az örökbefogadóval, mind annak rokonaival szemben az örökbefogadó gyermekének jogállásába lép.

(2) Azt, akit mindkét házastárs - akár együttesen, akár külön-külön - örökbefogadott, a házastársak közös gyermekének kell tekinteni (közös gyermekké fogadás). Közös gyermekké fogadás az is, ha egyik házastárs a másik házastárs gyermekét fogadja örökbe.

(3) Az örökbefogadás kihat az örökbefogadott leszármazóira is.

Az örökbefogadás joghatásai közül a legjelentősebb, hogy általa a gyermek kiválik vér szerinti családjából, és mind az örökbefogadóval, mind annak rokonaival szemben az örökbefogadó gyermekének jogállásába lép, annak minden konzekvenciájával (szülői és gyermeki jogok és kötelezettségek) együtt. Ez a joghatás azonban csak akkor fűződik az örökbefogadáshoz, ha azt a gyámhatóság 1960. május 1. napját követően engedélyezte. Ezt megelőzően az örökbefogadással csak az örökbefogadó és az örökbefogadott, valamint az örökbefogadó és az örökbefogadott leszármazói között létesült családi kapcsolat. Az örökbefogadott és leszármazói, valamint az örökbefogadó rokonsága között nem jött létre ilyen kötelék. Az 1952. évi IV. törvény 51. § (3) bekezdése határozottan ki is mondta, hogy az örökbefogadás nem hat ki sem az örökbefogadó, sem az örökbefogadott rokonaira. Ily módon az örökbefogadott nem került rokoni kapcsolatba az örökbefogadó szüleivel, és az örökbefogadó gyermekeivel sem.

A Csjt. 1960. évi módosítása az 1960. május 1. napját követően engedélyezett örökbefogadásoknál az örökbefogadottat teljes egészében behelyezi az örökbefogadó családjába azzal, hogy az örökbefogadó le- és felmenő, valamint oldalági rokonaival is kapcsolatba hozza. Ezzel a gyermek az örökbefogadó szüleivel unokai, az örökbefogadó gyermekeivel szemben testvéri jogállásba kerül. Ezzel lehetővé vált, hogy a kiskorú minden tekintetben beilleszkedjék az új családba.

A házastárs által történő örökbefogadás esetének kivételével az örökbefogadás szabályai nem ismernek olyan örökbefogadási formát, amely szerint a vér szerinti szülő szülői felügyeleti joga érintetlen maradna.

A családban történő nevelkedés legkedvezőbb formája, ha a gyermeket házastársak fogadják örökbe, de a Csjt. nem zárja ki az egyedülálló személy általi örökbefogadást sem. Abban az esetben, ha az örökbefogadó egyedülálló, a szülői felügyeletet ez a személy egyedül gyakorolja. Az egyedülálló rokonai válnak a gyermek rokonaivá, míg a vér szerinti szülők és a vér szerinti rokonok jogai egyik oldalon sem maradnak fenn. Amíg az egyedülálló általi örökbefogadás fennáll, a gyermeket utólagosan csak az örökbefogadó házastársa fogadhatja örökbe. Az örökbefogadó élettársa általi örökbefogadás nem lehetséges.

Akit mind a két házastárs - akár együttesen, akár külön-külön - örökbe fogadott, a házastársak közös gyermekének kell tekinteni. A gyermek feletti szülői felügyeletet együttesen gyakorolják. Az örökbefogadott mindkét örökbefogadó rokonainak rokonává válik, míg vér szerinti szüleivel és rokonaival rokoni kapcsolata megszűnik.

Közös gyermekké fogadás az is, ha az egyik házastárs a másik házastárs gyermekét fogadja örökbe. Ebben az esetben a házastársak - az örökbe fogadó és a vér szerinti szülő - a szülői felügyeleti jogokat szintén közösen gyakorolják, míg a másik vér szerinti szülő szülői felügyelete az örökbefogadás következtében megszűnik. A gyermeknek rokoni kapcsolata létesül az örökbefogadó rokonaival, egyúttal fennmarad a rokoni kötelék a házastárs (vér szerinti szülő) rokonaival. Egyetlen kivétellel megszűnik a másik vér szerinti szülő és annak rokonai, valamint az örökbefogadott közötti kapcsolat.

Az 1997. évi XXXI. törvény a Csjt. 52. §-át érintve módosította a másik szülő rokonai, valamint az örökbe fogadott gyermek közötti kapcsolattartási jog bizonyos feltételek közötti fennmaradását. Eszerint, ha az egyik házastárs a másik házastárs korábbi házasságából származó gyermekét fogadja örökbe és az a házasság, amelyből a gyermek származik, a házastárs elhalálozása folytán szűnt meg, az elhalt házastárs rokonainak kapcsolattartási jogát az örökbefogadás nem érinti (lásd a Csjt. 52. §-hoz fűzött magyarázatot). Ezzel összhangban áll a 149/1997. (IX. 10.) Korm. rendelet 28. §-ának rendelkezése, miszerint a közeli hozzátartozók kapcsolattartási jogát nem érinti a közös gyermekké fogadás, ha az a házasság, amelyből az örökbe fogadott gyermek származik, a gyermek szülőjének elhalálozása folytán szűnt meg.

A többszörös örökbefogadást a Csjt. akkor engedi meg, ha a gyermeket az egyedülálló örökbefogadó házastársa, illetve az örökbefogadó halála után más személy fogadja örökbe [Csjt. 47. § (5)]. Újabb örökbefogadásnak helye van akkor is, ha az örökbefogadás csak az egyik örökbefogadó tekintetében szűnik meg (haláleset vagy felbontás miatt) és a gyermeket az életben lévő örökbefogadó új házastársa fogadja örökbe. Természetesen lehetséges az újabb örökbefogadás akkor is, ha a korábbi örökbefogadást - egyedülálló örökbefogadó esetén az ő tekintetében, házastársak általi örökbefogadást pedig mindkét házasfél tekintetében - felbontották.

Az örökbefogadás - a törvény erejénél fogva - kihat az örökbefogadott leszármazóira is, függetlenül attól, hogy a leszármazó az örökbefogadás engedélyezésekor létezik-e vagy sem. A leszármazó kifejezés a vér szerinti leszármazók mellett jelenti az örökbefogadott gyermeket és ennek vér szerinti vagy örökbe fogadott leszármazóit (pl. unokát, dédunokát) is. Az örökbefogadás az örökbefogadott leszármazóira minden vonatkozásban ugyanúgy kihat, mint az örökbefogadottra. Ennek következtében az örökbefogadott leszármazói ugyanazt a nevet viselik, mint - az örökbefogadás következtében - az örökbefogadott. Rokoni kapcsolat jön létre az örökbefogadott és leszármazói és az örökbefogadó, valamint annak rokonai között, s e rokonságból következik a rokontartás és a törvényes öröklés is.

Az örökbefogadással létrejött rokoni kapcsolat ugyanolyan tartalmú és mértékű tartási kötelezettséget létesít, mint a vér szerinti rokonok között fennálló kötelezettség [Csjt. 60-69/D. §]. A kötelezettséget az örökbefogadást engedélyező határozat jogerőre emelkedése keletkezteti.

Az örökbe fogadott gyermeket elsősorban az örökbefogadók kötelesek nevelni, gondozni és tartani. A nagykorúvá vált örökbefogadott pedig köteles az örökbefogadókat - ha arra rászorulnak - tartani.

Az örökbefogadó rokonainak tartási kötelezettsége is azonos a vér szerinti gyermek rokonainak kötelezettségével. Az örökbefogadó szülei mint unokájukat kötelesek tartani az örökbefogadottat, de ugyanez érvényes az örökbefogadó nagykorú leszármazója, mint az örökbefogadás folytán az örökbefogadott testvérévé vált személy vonatkozásában is. A Csjt. 61. § (4) bekezdése értelmében ugyanis azt a kiskorút, akinek tartásra kötelezhető egyenesági rokona nincs, nagykorú testvére köteles eltartani. Természetesen ez a kötelezettség fordítva is fennáll, tehát a nagykorú örökbefogadott is köteles az örökbefogadó szülőjét, illetőleg leszármazóját tartani.

Abból, hogy a tartási kötelezettség tartalma azonos a Csjt.-ben szabályozott rokontartással, következik az is, hogy az örökbefogadás által létrejött rokoni kapcsolatnál is fennállhat a tartásra érdemtelenség (lásd a Csjt. 60. §-ához fűzött magyarázatot).

Az örökbefogadással a vér szerinti családi jogállásból származó szülői felügyeleti és tartási jogok és kötelezettségek megszűnnek, így megszűnik a tartási kötelezettsége mind a vér szerinti szülőnek az örökbe fogadott gyermek, mind az örökbe fogadott gyermeknek a vér szerinti szülő vonatkozásában. Kivétel ez alól az az eset, amikor a gyermeket a vér szerinti szülő házastársa fogadja örökbe. Ilyenkor ennek a szülőnek minden vér szerinti jogosultsága és kötelezettsége fennmarad.

Abban az esetben, ha házasságban élő személy önállóan, azaz egyedülállóként fogad örökbe gyermeket, ahhoz házastársának hozzájárulása szükséges. A hozzájáruló nyilatkozattal a házastárs nem válik örökbefogadóvá, de a nyilatkozat következtében tartási kötelezettsége keletkezik az örökbefogadottal szemben. Ez a kötelezettség nem az örökbefogadási jogviszonyból keletkezik, hanem a Csjt. 62. § (1) bekezdésének azon rendelkezéséből, hogy a házastárs köteles háztartásában eltartani a vele együttélő házastársának olyan, tartásra szoruló kiskorú gyermekét (mostohagyermek), akit házastársa az ő beleegyezésével hozott a közös háztartásba. A Csjt. 62. § (2) bekezdéséből viszont az is következik, hogy ha a házastárs az örökbefogadott eltartásáról hosszabb időn át gondoskodott, őt - rászorultsága esetén - az örökbe fogadott gyermek köteles eltartani.

Az örökbefogadás folytán az örökbefogadó és annak rokonai, valamint az örökbefogadott, illetőleg annak leszármazói között öröklési kapcsolat jön létre. A Ptk. 617-618. §-ai ezt egyértelműen deklarálják.

A Ptk. hatálybalépése előtt hatályos jogunk az örökbe fogadott gyermek öröklésére a vér szerinti gyermekétől eltérő szabályokat tartalmazott, tekintve, hogy az örökbefogadás akkor nem létesített rokoni kapcsolatot az örökbefogadó és az örökbefogadott között.

Az 1952-ben megalkotott Csjt. már elismerte az örökbefogadás rokoni kapcsolatot keletkeztető joghatását, de csak az örökbefogadó és az örökbefogadott között.

Jelentős változást a Ptk. és a Csjt.-t módosító 1960. évi 12. tvr. hozott, mely módosította a Csjt. 51. §-át, s ezzel teljes rokoni kapcsolatot létesített az örökbefogadott és az örökbefogadó, valamint annak rokonai között. A Ptk. 617. § (1) bekezdése pedig úgy rendelkezett, hogy az örökbefogadott az örökbefogadó leszármazójaként örököl.

Az örökbefogadás új szabályainak visszaható ereje nem volt, a Ptké. 92. §-a kimondta, hogy a Ptk-nak az öröklési jogot szabályozó rendelkezéseit csak a Ptk. hatálybalépése után megnyílt öröklésre lehet alkalmazni. Az 1960. évi 12. törvényerejű rendelet 11. §-a konkrétan megjelölte, hogy az örökbefogadás folytán az örökbefogadott és az örökbefogadó rokonai között csak akkor jön létre rokoni kapcsolat, ha az örökbefogadást 1960. május 1-je után engedélyezte a gyámhatóság.

Az örökbefogadott az örökbefogadó vér szerinti gyermekeként tehát csak akkor örököl az örökbefogadó rokonai után, ha az örökbefogadás és az öröklés megnyílta egyaránt 1960. május 1-je után történt. A korábban engedélyezett örökbefogadás esetében rokoni és öröklési kapcsolat csak az örökbefogadó és az örökbefogadott, valamint az örökbefogadott leszármazói között jött létre.

Ha az örökbefogadó az örökbefogadással kapcsolatos gyámhatósági eljárás alatt meghal és a gyámhatóság az örökbefogadást később engedélyezte, a Csjt. 50. §-ának rendelkezése értelmében az örökbefogadás joghatásai, így az öröklés is, az örökbefogadó halálával beállnak.

Az örökbefogadás megszűnése az öröklési kapcsolat megszűnését is jelenti. Az örökbefogadó vagy az örökbefogadott halála azonban önmagában az örökbefogadást nem szünteti meg. Ha azonban az örökbefogadó halálát követően a gyermeket más személy örökbe fogadja, a korábbi örökbefogadás a törvény erejénél fogva megszűnik [Csjt. 47. § (5)].

Megszűnik az örökbefogadás akkor is, ha azt a felek kölcsönös kérelme alapján a gyámhatóság felbontja (Csjt. 56. §). Az öröklési kapcsolat a gyámhatóság határozatának jogerőre emelkedésével szűnik meg. Azonban ha a felbontásra irányuló eljárás során bármelyik fél meghal, az örökbefogadás joghatásai a kérelem beadásának napjára visszamenő hatállyal megszűnnek, feltéve, hogy a gyámhatóság az örökbefogadást felbontotta [Csjt. 56. § (4)].

Ugyancsak megszűnik az örökbefogadás, ha azt a bíróság jogerős ítéletével felbontja [Csjt. 57. § (1)]. Az öröklési kapcsolat a bíróság ítéletének napjával szűnik meg. Az örökbefogadás bíróság által történő felbontása esetén - hasonlóan a már említett, a Csjt. 56. § (4) bekezdésében foglalt szabályhoz -, ha az eljárás során bármelyik fél meghal, feltéve, hogy a bíróság az örökbefogadást felbontja, annak joghatásai a keresetlevél beadásának napjára visszamenő hatállyal megszűnnek [Csjt. 57. § (4)].

A visszamenőleges hatály indoka mindkét esetben nyilvánvalóan az, hogy amennyiben a felek az örökbefogadást bármely okból fel kívánták bontani, úgy annak alapján jogokat se lehessen szerezni.

Ettől eltérő jogkövetkezményekkel jár a Csjt. 57. § (2) bekezdésében szabályozott eset. Eszerint az örökbefogadó halála után annak érdekében is fel lehet bontani az örökbefogadást, hogy az örökbe fogadott gyermek visszanyerje vér szerinti családi jogállását. Ebben az esetben visszaható hatályról értelemszerűen nem lehet szó, hiszen a keresetlevél benyújtására már eleve az örökbefogadó halála után kerül sor.

A 4/1987. (VI. 14.) IM rendelet 5. §-a szerint az örökbefogadás felbontása nem érinti az eljárás megindítása előtt [Csjt. 56. § (4), 57. § (4)] meghalt örökbefogadó után már megszerzett jogokat. A már átszállott örökséget visszakövetelni ilyen esetben nem lehet. Ebből nyilvánvalóan következik, hogy az előbb említett, a Csjt. 57. § (2) bekezdésében foglalt okból az örökbefogadó halála után kezdeményezett örökbefogadás felbontása esetén is ez a szabály az irányadó.

Bár a törvény nem szól a Csjt. 47. § (5) bekezdés alapján megszűnő örökbefogadásnál sem a már megszerzett jogokról (az örökbefogadó halála után az örökbe fogadott gyermek újabb örökbefogadása), a már megszerzett örökségre értelemszerűen ugyanazok a rendelkezések vonatkoznak, mint a Csjt. 56. § (4) és 57. § (4) bekezdésben foglalt esetekre.

A Csjt. 56. §-a rendelkezik az örökbefogadás hatálytalanná válásáról. A hatálytalanná válás oka, hogy az örökbefogadó és az örökbefogadott között más jellegű családi viszony, vérségi kapcsolat jön létre. Ebben az esetben az öröklés joga nem az örökbefogadáson, hanem a vér szerinti származáson alapul.

A Ptk. - a 618. §-ban meghatározott esetet kivéve - az örökbefogadottnak kettős öröklési jogot biztosít. Egyrészt az örökbefogadott az örökbefogadó, illetőleg annak rokonai után ugyanúgy örököl, mint az örökbefogadó vér szerinti leszármazója, és így örökölnek az örökbefogadott helyén annak leszármazói, illetőleg az általa örökbefogadottak is [Ptk. 617. § (1)]. Másrészt az örökbefogadás ténye nem szakítja meg a vérségi kapcsolatot, s ezáltal nem érinti az örökbefogadott törvényes öröklési jogát vér szerinti rokonaival szemben [Ptk. 617. § (2)].

A rokonok által történt örökbefogadás esetén az örökbefogadott kettős öröklési joga egyetlen örökhagyó után történő öröklésnél érvényesül. Az örökbefogadott az örökhagyó után mind az örökbefogadás útján létrejött rokoni kapcsolat, mind vér szerinti rokonság alapján örököl. (Pl. az örökbefogadó az örökbefogadott elhalálozása után annak gyermekét (azaz saját unokáját) fogadja örökbe. Az örökbefogadó halála után ez a gyermek egyrészt elhalt szülője leszármazójaként, másrészt az örökbefogadó gyermekeként örököl.)

Az örökbefogadással az örökbefogadott az örökhagyó vér szerinti gyermekének jogállásába került, tehát köteles részre is ugyanúgy jogosult.

A Ptk. 667. § (2) bekezdésének értelmezése szerint a kötelesrészre jogosultságot létrehozó kapcsolat a házastárs által örökbe fogadott gyermek esetében a házasságkötés, egyébként pedig a gyermek fogamzása (egyedülálló által történt örökbefogadásnál). Ha az örökhagyónak különböző házasságból származó örökbe fogadott gyermekei vannak, a köteles részre jogosultságot létrehozó kapcsolat az első házasságkötés.

Míg az örökbefogadott - a Ptk. 618. §-ában meghatározott kivételtől eltekintve - az örökbefogadó és annak rokonai, valamint vér szerinti rokonai után kétszeresen örököl, az örökbefogadott utáni öröklésnél a kettős öröklés nem érvényesül. Az örökbefogadott után is örököl ugyan mindkét rokonság, azonban csak egymást követően.

- Az örökbefogadott után - ha az örökbefogadás az örökbefogadott életében nem szűnt meg - leszármazó és házastárs hiányában az örökbefogadó, illetve annak rokonai örökölnek a törvényes öröklés szabályai szerint [Ptk. 617. § (3)].

- Ha az örökbefogadott után sem az örökbefogadó, sem annak rokona nem örököl, törvényes örökösök az örökbefogadott vér szerinti rokonai [Ptk. 617. § (4)].

Mindaddig tehát, amíg az örökbefogadó rokonai közül akár csak egy személy is örökölhet, a vér szerinti rokonok öröklésére nem kerülhet sor. A vér szerinti rokonok tehát csak az örökbefogadó és rokonai kiesése esetén, azaz másodsorban örökölnek.

Végső soron ez a sorrendiség dönti el azt, hogy az ági öröklés szabályai miként érvényesülnek az örökbefogadott után történő öröklésnél. Az örökbefogadóról, illetőleg rokonairól az örökbefogadottra hárult ági vagyonban éppúgy érvényesek az ági öröklés szabályai, mint a vér szerinti rokonok öröklésénél. Más azonban a helyzet az örökbefogadottra vér szerinti rokonairól hárult ági vagyon esetében. Amíg ugyanis az örökbefogadott után az örökbefogadó és rokonai örökölnek, a vér szerinti rokonok nem minősülnek örökösnek és öröklési igénnyel sem léphetnek fel. Az örökbefogadott hagyatékában levő, vér szerinti rokonairól hárult vagyontárgy sem minősül tehát ági vagyonnak. Ha azonban az örökbefogadó vagy rokonai az örökbefogadott után nem örökölhetnek, megnyílik az öröklés a vér szerinti rokonok számára. Ebben az esetben már ági vagyonnak minősül az a vagyontárgy, amely az ági öröklés szabályainak megfelelően vér szerinti rokonairól hárult az örökbefogadottra. (Polgári törvénykönyv magyarázata, II. kötet 1838. oldal, KJK 1998.)

Az örökbefogadott kettős öröklési joga - bár nem kevéssé az örökbefogadott érdekét szolgálta - számtalan esetben éppen az örökbefogadás céljával, azaz az örökbefogadó családjába történő beilleszkedéssel ellentétesen hatott. A vér szerinti rokonok halála esetén ugyanis vizsgálni kellett, hogy van-e más által örökbe fogadott leszármazójuk.

Ennek az ellentmondásnak a feloldását jelentette a Ptk. 1977. évi IV. törvénnyel történő módosítása, ami beiktatta a Ptk. 618. §-át, mely úgy rendelkezik, hogy titkos örökbefogadás esetén az örökbefogadott és vér szerinti rokonai között - az örökbefogadás fennállása alatt - nincs törvényes öröklési kapcsolat. Ezzel tehát megszűnt a kettős öröklés.

A titkos örökbefogadást eredetileg az 1978. évi 2. törvényerejű rendelet 8. §-a határozta meg oly módon, hogy titkosnak minősítette azt az örökbefogadást, amikor az örökbefogadókat az örökbe fogadott gyermek születési anyakönyvébe vér szerinti szülőként jegyezték be. Ez viszont azt a problémát vetette fel - tekintve, hogy az egyébként mindenki számára nyílt örökbefogadások legtöbbjében is az örökbefogadók vér szerinti szülőként történő bejegyzésüket kérik -, hogy szinte minden örökbefogadás titkosnak minősült, és emiatt a gyermeknek vér szerinti rokonaival fennálló öröklési kapcsolata gyakorlatilag alig érvényesült.

Ennek felismerése vezetett a titkos örökbefogadás más értelemben történő meghatározásához, mely a Csjt. 1986. évi IV. törvénnyel történt módosításával is összhangban állt. Az 1978. évi 2. törvényerejű rendelet 8. §-át pedig az 1987. szeptember 1-jén hatályba lépett 1987. évi 11. törvényerejű rendelet állapította meg. E módosítás szerint az örökbefogadás a Csjt. 48. § (3) bekezdésében és (4) bekezdésének a) pontjában meghatározott esetben minősült titkosnak. Azaz akkor, ha a szülő a gyermeknek általa ismeretlen személy részére történő örökbeadásához hozzájárult, illetve, ha a szülő szülői felügyeletét a bíróság megszüntette.

Az 1990. évi XV. törvénnyel a Csjt. 48. §-ának módosítására került sor, s ezzel összefüggésben módosult az 1978. évi 2. törvényerejű rendelet 8. §-a is.

Az 1978. évi 2. törvényerejű rendelet 8. §-ának hatályos szövege szerint titkos örökbefogadás a Csjt. 48. §-ának (3)-(4) bekezdésében, továbbá (5) bekezdésének a)-b) pontjában meghatározott eset.

A Csjt. 48. § (3) bekezdése szerint az örökbefogadáshoz a szülő úgy is megadhatja a hozzájárulását, hogy az örökbefogadó személyét és személyi adatait nem ismeri. A nyilatkozattételre a gyermek születése előtt is sor kerülhet. A szülő hozzájáruló nyilatkozatát a gyermek két hónapos korának betöltéséig visszavonhatja. Erre őt figyelmeztetni kell.

Ehhez kapcsolódik a (4) bekezdés is, mely úgy rendelkezik, hogy ha a gyermek a hatodik életévét betöltötte, vagy egészségileg károsodott, a (3) bekezdés szerinti hozzájáruló nyilatkozat érvényességéhez a gyámhatóság jóváhagyása szükséges.

Az (5) bekezdés szerint az örökbefogadáshoz többek között nincs szükség

a) annak a szülőnek a hozzájárulására, aki a szülői felügyeletet megszüntető jogerős bírósági ítélet hatálya alatt áll (Csjt. 88. §),

b) annak a szülőnek a hozzájárulására, akinek intézeti nevelt gyermekét a gyámhatóság örökbefogadhatónak nyilvánította (Csjt. 48/A. §).

Ezek az új rendelkezések 1990. március 1-jén léptek hatályba.

Az 1987. évi és 1990. évi szabályozás következtében az örökbefogadás titkossága már nem az anyakönyvezés módjától függ, hanem attól, hogy az örökbefogadás a Csjt.-ben meghatározott mely feltételek mellett történik.

A titkos örökbefogadás öröklési jogi fogalmának bevezetésével kapcsolatban a szükséges átmeneti rendelkezéseket az 1978. évi 2. törvényerejű rendelet 17. §-a tartalmazza. Eszerint az örökbefogadással kapcsolatos rendelkezéseket a törvény hatálybalépése előtt megnyílt öröklés esetén is alkalmazni kell, feltéve, hogy az örökbefogadást 1960. május 1-jét követően engedélyezte a gyámhatóság. Ez azt jelentette, hogy ha az örökbefogadásra a fenti időpontot követően került sor, a vér szerinti rokonokkal fennálló öröklési kapcsolat szempontjából minden esetben vizsgálni kellett, hogy az örökbefogadás titkosnak minősült-e vagy sem. Az új öröklési jogi szabálynak azonban visszaható hatálya nem volt. A fenti jogszabály kimondta, hogy a már átadott örökséget, illetőleg a ténylegesen birtokba vett hagyaték tulajdonjogát ez a rendelkezés nem érinti. Ha tehát az örökbefogadás az új rendelkezés szerint titkosnak minősült, de az örökhagyó még az új jogszabály hatálybalépése előtt halt meg, az új jogszabály alkalmazására csak akkor kerülhetett sor, ha hatálybalépéséig: 1978. március 1-jéig jogerős hagyatékátadó végzés még nem született, vagy hagyatéki eljárás hiányában az örökség tényleges birtokbavétele nem történt meg. Ha ugyanis a közjegyző a hagyatékot a korábbi öröklési jogi szabályoknak megfelelően már jogerősen átadta, vagy hagyatéki eljárás hiányában az örökséget az örökösök ténylegesen birtokba vették, az örökhagyó többi törvényes örököse titkos örökbefogadásra hivatkozva az örökséget nem követelhette vissza.

A titkos örökbefogadás új meghatározását adó 1987. évi 11. tvr. 1987. szeptember 1-jén lépett hatályba, míg a legújabb meghatározást tartalmazó 1990. évi XV. törvény hatálybalépésére 1990. március 1-jén kerül sor. Ez utóbbi törvény 10. §-ának (2) bekezdése kimondta, hogy rendelkezéseit a folyamatban lévő ügyekben is alkalmazni kell. Ezen túlmenően azonban átmeneti rendelkezést nem tartalmazott.

Felmerül tehát az a kérdés, hogy a titkos örökbefogadás új meghatározását mely időpontban megnyílt öröklés esetén kell irányadónak tekinteni az öröklési rend megállapításánál.

Véleményünk szerint - újabb átmeneti rendelkezés hiányában - az 1978. évi 2. törvényerejű rendelet 17. §-a az 1990. évi XV. törvénnyel megállapított új 8. § alkalmazására is irányadó: vagyis a titkos örökbefogadás új meghatározására vonatkozó rendelkezéseket a hatálybalépése előtt megnyílt öröklés esetében is alkalmazni kell, feltéve, hogy az örökség átadása vagy tényleges birtokbavétele a hatálybalépés előtt nem történt meg. (Polgári törvénykönyv magyarázata, II. kötet, KJK 1988. 1840. oldal)

A Csjt. külön rendelkezést tartalmaz az örökbefogadó és az örökbefogadott esetleges házasságkötésének esetére. Eszerint érvénytelen az örökbefogadónak az örökbefogadottal kötött házassága [Csjt. 8. § (1) e)].

Az örökbefogadó és az örökbefogadott közötti házasságot a korábbi jogi szabályozás tiltotta, az ilyen házasság büntetőjogi szankciót vont maga után, ugyanakkor nem járt a házasság érvénytelenítésével. A tilalom indoka az volt, hogy az 1952. évi IV. törvény az örökbefogadási viszonyt szülő-gyermek viszonynak tekintette, annak ellenére, hogy az örökbefogadással létrejött kapcsolat nem származáson alapul (eltekintve attól az esettől, amikor az örökbefogadás olyan rokonok között jön létre, akik a Csjt. tiltó szabályai értelmében egyébként sem köthetnek házasságot).

Az 1974. évi I. törvény mondta ki a házasság érvénytelenségét, abból kiindulva, hogy az örökbefogadó és az örökbefogadott közötti házasságkötés a kétféle kapcsolat erkölcsi tartalmával nem fér össze. Az érvénytelenség nem orvosolható, a házassági akadály kizárólag az örökbefogadás felbontásával hárítható el. A házasságot azonban csak akkor lehet érvénytelennek tekinteni, ha azt érvénytelenítési perben hozott bírósági ítélet érvénytelennek nyilvánította [Csjt. 13. § (1)].

Az örökbefogadás következtében csak az örökbefogadó és az örökbe fogadott gyermek között létesül házassági akadály. Az örökbefogadással létrejött egyéb rokoni kapcsolat nem keletkeztet ilyen akadályt. Így lehetőség van arra, hogy az örökbefogadott és az örökbefogadó vér szerinti gyermeke házasságot kössön. Házasságot köthet az örökbefogadó két örökbe fogadott gyermeke is, feltéve, hogy nem állnak egymással közeli vér szerinti rokonságban.

Az örökbefogadással az örökbefogadottnak vér szerinti szüleivel és rokonaival fennálló jogi kapcsolata megszűnik, azonban továbbra is fennmarad a vér szerinti rokonsági kapcsolat mint házassági akadály. A problémát ezzel kapcsolatban az jelenti, hogy ennek tisztázása a titkos örökbefogadás esetében miként lehetséges, különös tekintettel arra, hogy az akadály fennállásáról a házasulók elvileg nem is tudnak.

Az anyakönyvi bejegyzés hitelesen tanúsítja az örökbefogadás létrejöttét és fennállását, egyúttal azt a célt is szolgálja, hogy az örökbe fogadott gyermek minél jobban beilleszkedjen az örökbefogadó családjába. A 6/2003. (III. 7.) BM rendelet 77. § (1) bekezdésének rendelkezése szerint az örökbefogadást a születési anyakönyvbe az anyakönyvvezető a gyámhatóság jogerős határozata alapján jegyzi be. Ebből következik, hogy a gyámhatóságnak az örökbefogadást engedélyező határozat jogerőre emelkedése után e határozat egy példányával meg kell keresnie az anyakönyvvezetőt a gyermek örökbefogadásának a születési anyakönyvébe történő bejegyzése érdekében.

Fő szabályként a gyermek születését újból kell anyakönyvezni. Az 1982. évi 17. törvényerejű rendelet 37. § (2) bekezdés a) pontja előírja, hogy a születést, a házasságkötést és a halálesetet újból kell anyakönyvezni, ha a gyermek családi jogállásában, illetőleg a szülő személyében bekövetkezett változás miatt a születési anyakönyvbe anyakönyvezett szülők, illetőleg a gyermek családi nevére vonatkozó adatok megváltoztak. Az örökbefogadással a szülők személyében változás áll be, így a gyermek szüleinek és nevének adatai is megváltoznak, tehát az újraanyakönyvezés feltételei fennállnak.

Kivételesen, az örökbefogadó kérelmére, az örökbefogadást úgy is be lehet jegyezni az anyakönyvbe, hogy annak tényét az anyakönyvvezető - a vér szerinti szülők adatainak érintetlenül hagyásával - csupán az Utólagos bejegyzések rovatában tünteti fel. A felhatalmazást a 6/2003. (III. 7.) BM rendelet 77. § (2) bekezdése tartalmazza. Az örökbefogadók ilyen igénnyel a gyakorlatban ma már nem élnek.

Közös gyermekké fogadás esetén, ha a gyermeket házastársak fogadták örökbe, a gyermek születési anyakönyvéből mindkét vér szerinti szülő adatait törölni kell, és vér szerinti szülőként az örökbe fogadó szülők adatait kell bejegyezni. Ha az örökbefogadó a házastárs gyermekét fogadta örökbe, a házastárs (vér szerinti szülő) adatai változatlanok maradnak, a másik szülő adatainak helyébe az örökbefogadó adatai kerülnek.

Egyedülálló személy által történő örökbefogadás anyakönyvi bejegyzésére külön szabályok vonatkoznak. Az egyik vér szerinti szülőként az örökbefogadót, a másik vér szerinti szülőként pedig képzelt személy adatait kell feltüntetni. A gyámhatóság az örökbefogadó meghallgatása után, mások, különösen a gyermek jogos érdekeinek sérelme nélkül, belátása szerint állapítja meg a képzelt személy adatait [Csjt. 53. § (3); 149/1997. (IX. 10.) Korm. rendelet 61. §].

Mindenképpen törekedni kell az olyan adatok (születési hely, idő, anyja neve, lakóhelye) megállapítására, melyek a szülő-gyermek kapcsolat létrejöttének valószínűségére utalnak.

BH1984. 403. Az örökbefogadás által létesített rokoni kapcsolat

BH2002. 492. II. Az örökbefogadás felbontásának feltételeire az örökbefogadó személyes joga az irányadó akkor is, ha házastársak közös gyermekként fogadták örökbe [Csjt. 46. §, 51. §, 57-58. §-ok, 1979. évi 13. tvr. 3-5. §, 10-11. §, 43-45. §-ok, 55-57. §-ok, 62. §, 71. §].

BH2002. 288. A magyar állampolgárság a születéssel szerezhető meg; az örökbefogadás nem eredményezi a magyar állampolgárság megszerzését, de megalapozza a kedvezményes honosítást [1957. évi V. tv. 1. § (1) bek. a) pont, 7. § c) pont, 1993. évi LV. tv. 3-4. §, Csjt. 47. § (3) bek., 51. § (1) bek.].

BH2000. 158. Annak megítélésénél, hogy az örökbefogadás társadalmi céljának és rendeltetésének betöltésére alkalmatlanná vált-e, a felek kapcsolatát az örökbefogadás teljes időszakára nézve vizsgálni kell [Csjt. 46. §, 51. §, 57. § (1) bek.].

BH2000. 19. Önmagában a konfliktusok ténye - különösen, ha azok előidézésében a felbontást kérő is közrehatott - nem vezethet az örökbefogadás felbontásához [Csjt. 46. §, 51. § (1) bek., 57. § (1) bek., 4/1987. (VI. 14.) IM. r. 6. § (2) bek.].

BH1996. 368. Az örökbefogadás felbontására akkor van lehetőség, ha annak fenntartása a másik félre elviselhetetlenné vált, vagy ha az örökbefogadás célját és társadalmi rendeltetését nem tölti be [Csjt. 46. §, 48. § (1)-(2) bek., 51. § (1) és (3) bek., 57. § (1) bek.].

BH1987. 314. II. Az örökbefogadott személy öröklésére a Polgári Törvénykönyv rendelkezései csak akkor irányadók, ha az örökbefogadás és az öröklés megnyílta egyaránt 1960. május 1. után történt [Ptk. 617. §, Csjt. 51. § Ptké. 92. §, 1960. évi 12. sz. tvr. 11. §].

BH1984. 403. Hatályos jogszabályaink értelmében az örökbefogadás teljes rokoni kapcsolatot létesít az örökbefogadott és az örökbefogadó, illetőleg rokonai között. Az örökbefogadott gyermek az örökbefogadó rokona után csak akkor örököl, ha az örökbefogadás és az öröklés megnyílta egyaránt 1960. május 1. után történt [Csjt. 51. §, Ptk. 617. § (1) bek., Ptké. 92. §, 1960. évi 12. sz. tvr. 11. §].

Csjt. 52. § (1) Az örökbefogadás folytán a vér szerinti családi jogállásból származó szülői felügyeleti és tartási jogok, valamint kötelezettségek megszűnnek. Ha azonban az egyik házastárs a másik házastárs gyermekét fogadta örökbe, ennek a szülőnek a jogait és kötelezettségeit az örökbefogadás nem érinti.

(2) Ha az egyik házastárs a másik házastárs korábbi házasságából származó gyermekét fogadja örökbe, és az a házasság, amelyből a gyermek származik, a házastárs elhalálozása folytán szűnt meg, az elhalt házastárs rokonainak kapcsolattartási jogát az örökbefogadás nem érinti.

Vhr. 29. §

Hatályos családjogi törvényünk nem teszi lehetővé az olyan örökbefogadást, amely nem jár együtt a szülői felügyelet gyakorlásával, tekintve, hogy az örökbefogadás célja - a családi nevelés - csak úgy érhető el, ha ezeket a jogosítványokat az örökbefogadó birtokolja.

Az örökbefogadást engedélyező határozat jogerőre emelkedésével az örökbefogadott az örökbefogadó szülői felügyelete alá kerül, egyúttal a vér szerinti szülő szülői felügyelete megszűnik. Nem érinti az örökbefogadás azonban annak a szülőnek a szülői felügyeletét, akinek a gyermekét a házastárs fogadta örökbe. A szülő szülői felügyeletének megszűnésével egyidejűleg megszűnnek a vér szerinti családi jogállásból származó jogok és kötelezettségek is. Az örökbefogadót a szülői felügyeleti jogosultság az örökbefogadást engedélyező határozat jogerőre emelkedésével a törvény erejénél fogva megilleti, annak külön hatósági megállapítására vagy megerősítésére nincs szükség.

Ha a gyermeket mindkét házastárs örökbe fogadta [közös gyermekké fogadás - Csjt. 51. § (2)], a szülői felügyeletet együttesen gyakorolják. Közös gyermekké fogadásnak minősül az is, ha az egyik házastárs a másik házastárs gyermekét fogadja örökbe. Ebben az esetben a házastársak - az örökbefogadó és a vér szerinti szülő - a szülői felügyeleti jogokat szintén közösen gyakorolják, míg a másik vér szerinti szülő szülői felügyeleti joga az örökbefogadás következtében megszűnik.

A közös gyermekké fogadás bármelyik esetét tekintve az örökbefogadás és ezzel összefüggésben a szülő-gyermek viszony nem szűnik meg amiatt, ha a házasságot a későbbiek során felbontják. A szülői felügyeleti jogok azt az örökbefogadót (házastárs által történő örökbefogadás esetén vagy az örökbefogadót, vagy a vér szerinti szülőt) illetik, akinél a házasság felbontása során a bíróság a gyermeket elhelyezte, kivéve, ha az örökbefogadók kérelmére a bíróság közös szülői felügyeletet rendelt el [Csjt. 72. § (2)].

A Csjt. 53. § (2) bekezdéséből következik, hogy gyermeket egyedülálló személy is fogadhat örökbe. (Ilyenkor az örökbefogadó mellett a másik vér szerinti szülőként képzelt személy adatait kell a gyermek születési anyakönyvébe bejegyezni.) A vér szerinti szülő szülői felügyeleti joga ilyen esetben is megszűnik, a szülői felügyeleti jogok gyakorlója egyedül az örökbefogadó. Ugyanez a helyzet abban az esetben is, ha a házasságban élők közül csak az egyik fél fogadja a gyermeket örökbe. Ilyenkor az örökbefogadó házastársa a gyermek felett szülői felügyeletet nem gyakorolhat, azonban, ha a gyermeket közös háztartásban nevelik, az örökbefogadáshoz hozzájáruló nyilatkozata folytán a Csjt. 62. § (2) bekezdése értelmében a gyermek tartására köteles.

A Csjt. értelmében a szülői felügyelet a gyermek gondozásának, nevelésének, vagyona kezelésének és törvényes képviseletének, valamint a gyámnevezésnek és a gyámságból való kizárásnak a részjogosítványaiból tevődik össze.

1. Az örökbefogadás legfőbb célja, hogy az örökbefogadott családi nevelését biztosítsa. Az örökbefogadónak éppúgy, mint a vér szerinti szülőnek, kötelessége, hogy a gyermeket eltartsa, gondozza, egészséges testi, értelmi, erkölcsi fejlődését elősegítse [Csjt. 75. § (1)].

A szülői felügyelet körében az örökbefogadónak éppúgy joga van a gyermek kiadását követelni attól, aki a gyermeket jogtalanul tartja magánál, mint a vér szerinti szülőnek [Csjt. 72. § (4)].

A gyermek adottságára, testi és értelmi képességére, valamint az egyéb körülményekre figyelemmel az örökbefogadó jogosult a gyermek életpályáját a gyermekkel közösen megválasztani [Csjt. 78. § (2)].

2. Az örökbefogadót a vér szerinti szülővel azonos mértékű jog illeti meg, és kötelezettség terheli a gyermek vagyonának kezelését illetően. Biztosítékadási és számadási kötelezettség nélkül kezelheti a gyermek vagyonát, és a vagyon állagáról csak a kezelés megszűntekor köteles számot adni. Természetesen amennyiben az örökbefogadó a vagyonkezelés tekintetében kötelességét nem teljesíti, a gyámhatóság a vagyonkezelést rendszeres felügyelet alá vonhatja, és arra is kötelezheti az örökbefogadót, hogy a vagyonkezelésről éppúgy adjon számot, mint a gyám (Csjt. 81. §).

Az örökbefogadó az örökbefogadott vagyonának kezelésében ugyanazzal a gondossággal köteles eljárni, mint saját ügyeiben [Csjt. 82. § (2)].

Az örökbefogadó nem rendelkezik az örökbefogadott munkával szerzett keresményével, valamint azzal a vagyonnal, melyet az örökbefogadott gyermek azzal a kikötéssel kapott, hogy azt az örökbefogadó nem kezelheti (Csjt. 80. §).

3. Az örökbefogadás fennállása alatt a gyermek törvényes képviseletére az örökbefogadó jogosult. Ennek keretében az örökbefogadó joga és kötelezettsége, hogy az örökbefogadottat annak személyi és vagyoni ügyeiben képviselje, a törvény azonban bizonyos mértékben korlátozza az örökbefogadó törvényes képviseleti jogát.

- Az örökbefogadó nem járhat el törvényes képviselőként a gyermek olyan vagyonával kapcsolatos ügyekben, amely vagyon nem tartozik a kezelése alá. Nem járhat el tehát az örökbefogadott saját keresményével kapcsolatosan, valamint az olyan vagyonnal összefüggésben, amit a gyermek azzal a kikötéssel kapott, hogy azt az örökbefogadó nem kezelheti [Csjt. 86. § (2)].

- Az örökbefogadó nem járhat el azokban a vagyoni ügyekben sem, melyekre nézve a gyámhatóság a törvényes képviseleti jogot elvonta, mivel attól lehetett tartani, hogy szülői képviseleti jogát nem a gyermek érdekeinek megfelelően gyakorolná [Csjt. 87. § (2)].

- Az örökbefogadó nem képviselheti az örökbefogadottat azokban az ügyekben, melyekben ő maga vagy házastársa, egyenesági rokona, avagy az ő törvényes képviselete alatt álló más személy a gyermekkel szemben ellenérdekű félként szerepel, vagy amelynek tárgya a gyermek családi jogállásának megállapítása. Az érdekvédelem nyilvánvalóan csak akkor valósulhat meg, ha az örökbefogadó vagy az örökbefogadóhoz közel álló személy érdeke nem áll szemben a gyermek érdekeivel. A gyermek családi jogállásának megállapítására irányuló ügyek a gyermek származásának megállapításával kapcsolatosak. Hatályos jogunk lehetőséget ad arra, hogy az apaság (anyaság) megállapítására az örökbefogadás fennállása idején is sor kerülhessen. Ennek akkor van jelentősége, ha az örökbefogadóról állapítja meg a bíróság a származásmegállapítási perben, hogy ő a gyermek vér szerinti szülője, mert ezzel az örökbefogadás - mint szükségtelen - hatályát veszti (Csjt. 54. § - lásd a §-hoz fűzött magyarázatot). A származásmegállapítási perekben egyébként a vér szerinti szülőhöz hasonlóan az örökbefogadó tanúként szerepelhet, ezért ezzel egyidejűleg a gyermek törvényes képviselőjeként nem léphet fel.

- Az örökbefogadás felbontásával kapcsolatos eljárásban az örökbefogadó nem járhat el az örökbefogadott törvényes képviselőjeként. Az örökbefogadó ez ügyben ugyanis elsődlegesen saját magát képviseli, így egyidejűleg a gyermek törvényes képviseletét nem láthatja el.

Mindazokban az esetekben, amikor az örökbefogadó az örökbe fogadott gyermek törvényes képviseletét nem láthatja el, a gyermek részére eseti gondnok kirendelése szükséges (Ptk. 225. §).

4. Az örökbefogadó jogosultsága az örökbefogadás fennállása alatt a gyámnevezés és a gyámságból történő kizárás [Csjt. 71. § (2)]. Ez a jog is addig illeti az örökbefogadót, míg az örökbefogadás hatálya fennáll.

Az örökbefogadás megszűnésével a szülői felügyeleti jogból származó jogosítványok is megszűnnek... Ha megszűnik az örökbefogadás, az általa tett gyámnevezés vagy gyámot kizáró nyilatkozat figyelmen kívül marad. Emlékeztetünk azonban arra, hogy az örökbefogadó halála az örökbefogadást nem szünteti meg, mivel az örökbefogadási - lényegében a rokoni - kapcsolat továbbra is fennmarad, és több joghatás éppen az örökbefogadó halálával érvényesül. Ilyen az öröklés mellett éppen a gyámnevezés, vagy a gyám kizárásra vonatkozó nyilatkozat is. (A Családjogi törvény magyarázata, II. kötet, Közgazdasági és Jogi Könyvkiadó, 1988., Bacsó 78. oldal.)

Az örökbefogadónak a szülőével azonos pozíciója következtében - a vér szerinti szülőhöz hasonlóan - a gyermekétől külön élő örökbefogadót is megilleti a kapcsolattartás joga, ha szülői felügyeleti joga szünetel (Csjt. 92. §).

Sajátos kérdést vet fel az a helyzet, ha az örökbefogadó szülői felügyeleti jogát a bíróság megszüntette. Erre akkor kerül sor, ha az örökbefogadó felróható magatartásával az örökbefogadott javát, különösen testi jólétét, értelmi vagy erkölcsi fejlődését súlyosan sérti vagy veszélyezteti, vagy az örökbefogadót a bíróság az örökbefogadott ellen elkövetett szándékos bűncselekmény miatt szabadságvesztésre ítéli. Lehetőségként az örökbefogadás felbontása, illetőleg az örökbefogadó szülői felügyeleti jogának megszüntetése kínálkozik, attól függően, hogy melyik megoldás áll leginkább a gyermek érdekében.

Az örökbefogadás felbontása mellett szólhat, hogy a gyermek helyzete újabb örökbefogadással rendezhető. Annak sincs akadálya, hogy a gyámhatóság vagy a bíróság az örökbefogadást csak az egyik örökbefogadó vonatkozásában bontsa fel, ha a másik örökbefogadóval szembeni felbontás okai nem állnak fenn.

Ugyanakkor nem az örökbefogadás felbontását, hanem az örökbefogadó szülői felügyeleti jogának megszüntetését célszerű kezdeményezni, ha az örökbefogadóval való kapcsolatának megszakadása mellett az örökbefogadó rokonaival való családi kapcsolat fenntartása áll a gyermek érdekében, ami egyúttal a korábbi családban nevelkedést is lehetővé teszi.

Gyakorlatilag ugyanezek a szempontok irányadók abban az esetben is, ha az örökbefogadó szülői felügyeleti joga szünetel (Csjt. 91. §). Az adott egyedi ügyben felmerülő összes körülmény alapján dönthető el, hogy mely megoldás szolgálja legjobban a gyermek érdekét.

Az örökbefogadás a vér szerinti családi jogállásból származó szülői felügyeleti és tartási jogokat megszünteti. Ebből következik, hogy a vér szerinti szülő tartásra nem kötelezhető, de ő sem tarthat igényt szülőtartásra. Ez alól a szabály alól kivétel az az eset, amikor az egyik házastárs a másik házastárs gyermekét fogadja örökbe. Az örökbefogadás ez utóbbi szülőnek sem a szülői felügyeletét, sem tartási jogát és kötelezettségét nem érinti.

Az örökbefogadással megszűnik a vér szerinti szülőnek a Csjt. 92. §-ában szabályozott kapcsolattartási joga is. Itt is kivétel, ha az egyik házastárs a másik házastárs gyermekét fogadja örökbe. Ilyenkor a házastárs szülői jogai fennmaradnak, míg a másik vér szerinti szülő szülői felügyeleti és tartási joga mellett kapcsolattartási joga is megszűnik.

A Csjt. 52. § (2) bekezdése az örökbe fogadott gyermek és a vér szerinti hozzátartozók kapcsolattartásával összefüggő speciális kérdést rendezi.

A gyermek és szülője kapcsolattartásának jogát a Csjt. 92. §-a, míg a kapcsolattartásra jogosított hozzátartozók körét a 149/1997. (IX. 10.) Korm. rendelet 28. § (1) bekezdése rendezi. Eszerint A gyermekkel való kapcsolattartásra mind a szülő, mind a nagyszülő, mind a nagykorú testvér, továbbá - ha a szülő és a nagyszülő nem él, illetőleg a kapcsolattartásban tartósan akadályozva van, vagy kapcsolattartási jogát önhibájából nem gyakorolja - a gyermek szülőjének testvére, valamint szülőjének házastársa is jogosult.

A 149/1997. (IX. 10.) Korm. rendelet 27. § (1) bekezdése fogalmazza meg a kapcsolattartásnak azt a célját, hogy a gyermek és szülője, valamint a kapcsolattartásra jogosult hozzátartozók közötti családi kapcsolatot fenntartsa, melynek során a szülő és a hozzátartozó a gyermek sorsát folyamatosan figyelemmel kísérheti, annak alakulását elősegítheti.

Általános érvényű szabály, hogy örökbefogadás esetén az örökbefogadottal mind vér szerinti szülőjének, mind annak rokonainak a vérségi kapcsolatból származó jogai és kötelezettségei, így kapcsolattartási lehetőségei is megszűnnek.

A jogalkotó azonban figyelemmel kívánt lenni arra a tényre, hogy előfordul, hogy a szülők házassága valamelyik szülő halálával megszűnik, majd a túlélő szülő későbbi házassága alatt az új házastárs örökbe fogadja a gyermeket. Az örökbefogadás abban az értelemben a gyermek érdekében áll, hogy ismét lehetősége van arra, hogy teljes családban nevelkedjen, ugyanakkor kapcsolata az elhalt szülője révén közeli rokonaival megszakad. Amennyiben ezekkel a rokonokkal a gyermek korábban szoros érzelmi kapcsolatban volt, ennek megszakadása a gyermek érzelmeit súlyosan károsíthatja. A hozzátartozókkal szemben is rendkívül méltánytalan, ha rokonuk, az elhalt szülő halála után az örökbefogadás következtében a gyermeket is elveszítenék. Ezért a Csjt. 52. § (2) bekezdése lehetővé teszi, hogy a gyermek és az elhalt házastárs (szülő) rokonai között a kapcsolattartási jog az örökbefogadást követően is fennmaradjon [ugyanezt deklarálja a 149/1997. (IX. 10.) Korm. rendelet 28. § (3)].

A törvénynek e rendelkezése igen humánus és a gyermek érdekében álló, azonban véleményem szerint egyúttal diszkriminatív is, tekintettel arra, hogy a lehetőség csak abban az esetben biztosított, ha a gyermek szüleinek házassága valamelyik házastárs halála következtében szűnik meg. Abban az esetben, ha a szülők házasságát a bíróság felbontja, és ezután - akár rövid idővel - hal meg az egyik szülő, majd ezt követően a másik szülő házasságot köt és házastársa a gyermeket örökbe fogadja, a Csjt. 52. § (2) bekezdésének rendelkezése már nem érvényesülhet, holott a felek és azok érzelmei az előző esethez viszonyítva változatlanok lehetnek.

Csjt. 53. § (1) Az örökbefogadott gyermek az örökbefogadó családi nevét viseli. Ha az örökbefogadó akár a házasságra utaló toldással, akár anélkül férje (volt férje) nevét viseli, az örökbefogadott új családi neve - az örökbefogadó választása szerint - vagy a férje (volt férje) vagy az örökbefogadó leánykori családi neve. Ugyanazon örökbefogadó által örökbefogadott több gyermek csak azonos családi nevet viselhet.

(2) Egyedülálló által történt örökbefogadás esetében a másik vér szerinti szülőként képzelt személyt kell a gyermek születési anyakönyvébe bejegyezni. A képzelt személy adatait a gyámhatóság - az örökbefogadó meghallgatása után, mások, különösen a gyermek jogos érdekeinek sérelme nélkül - belátása szerint állapítja meg.

(3) Közös gyermekké fogadás esetén az örökbefogadónak az örökbefogadás iránti kérelemben nyilatkozniuk kell arra, hogy az örökbefogadott melyik örökbefogadó nevét viselje. Ha a házastársak a gyermeket nem együtt fogadták örökbe, megegyezésük hiányában a gyermek a korábbi örökbefogadó családi nevét viseli.

(4) A gyámhatóság kivételesen megengedheti, hogy az örökbefogadott megtarthassa addigi családi nevét.

(5) A gyámhatóság engedélyezheti az örökbefogadott utónevének a megváltoztatását is. Az utónevet az örökbefogadók határozzák meg. Az örökbefogadott családi nevét és utónevét az örökbefogadás engedélyezésével egyidejűleg kell megállapítani.

(6) Ha a születési anyakönyvbe - az örökbefogadók kifejezett kérésére - az örökbefogadásnak csak a tényét jegyezték be, az örökbefogadó szülők halála vagy ismeretlen helyen való tartózkodása esetén az örökbefogadott törvényes képviselője, illetőleg a nagykorú örökbefogadott bármikor kérheti, hogy az örökbefogadó szülőket vér szerinti szülőkként jegyezzék be.

Az örökbefogadás céljának megvalósulását - a gyermeknek az örökbefogadó családjába történő beilleszkedését, a családhoz tartozást - hivatott elősegíteni az örökbe fogadott gyermek névviselésére vonatkozó rendelkezés, mely szerint az örökbe fogadott gyermek az örökbefogadó családi nevét viseli. Kivételesen ad lehetőséget a jogszabály arra, hogy a gyámhatóság a kiskorú gyermek korábbi nevét az örökbefogadás engedélyezését követően is megtarthassa. Erre leginkább akkor kerül sor, ha idősebb életkorban történik az örökbefogadás, mikor a gyermek már hosszabb ideje viseli családi nevét, családja, barátai, környezete így ismerik, okmányai erre a névre szólnak. Indok lehet a rokonok által történő örökbefogadás esetén is a korábbi név fenntartása (esetleg kegyeleti okból), mivel az ilyen kapcsolat esetén a gyermek feltételezhetően névazonosság nélkül is beilleszkedik az örökbefogadó családjába.

A névviselés alább ismertetett lehetőségeinek mindegyike tekintetében érvényes az a szabály, hogy az attól történő eltérést, vagyis az örökbe fogadott gyermek korábbi családi nevének megtartását indokolt esetben a gyámhivatal engedélyezheti.

Az örökbe fogadott gyermek névviselése attól függően alakul, hogy egyedülálló személy fogadja örökbe, vagy házasfelek általi közös gyermekké fogadásról van szó.

Egyedülálló örökbefogadó általi örökbefogadás esetén is különbség van a névviselést illetően aszerint, hogy férfi vagy nő az örökbefogadó.

Ha az örökbefogadó férfi, a gyermek az ő családi nevét viseli.

Ha nő az örökbefogadó, a névviselés az alábbiak szerint alakul:

- az örökbefogadó a saját leánykori családnevét minden esetben átruházhatja az örökbefogadottra,

- ha az örökbefogadó hajadon vagy férjes, elvált, illetve özvegy, de nem viseli férje (volt férje) nevét, az örökbefogadott neve csak az örökbefogadó leánykori családneve lehet,

- ha az örökbefogadó akár házasságra utaló toldással, akár anélkül férje (volt férje) nevét viseli, az örökbefogadott - az örökbefogadó választása szerint - vagy az örökbefogadó leánykori, vagy a férj (volt férj) családi nevét viseli, ahhoz a férj (volt férj) beleegyezése nem szükséges.

Egyedülálló örökbefogadó esetén az örökbefogadott születési anyakönyvébe a másik vér szerinti szülőként képzelt személy adatait kell bejegyezni. Az adatokat az örökbefogadó meghallgatása után a gyámhivatal az örökbefogadást engedélyező határozatában állapítja meg úgy, hogy az ne sértse sem a gyermek, sem mások érdekeit.

A Csjt. 51. § (2) bekezdésének rendelkezése szerint azt a gyermeket, akit mindkét házastárs - akár együttesen, akár külön-külön - örökbe fogadott, a házastársak közös gyermekének kell tekinteni. Ugyancsak közös gyermekké fogadás, ha az egyik házastárs a másik házastárs gyermekét fogadja örökbe.

Közös gyermekké fogadás esetén az örökbefogadóknak az örökbefogadás engedélyezése iránti kérelemben kell arról nyilatkozniuk, hogy az örökbefogadott melyikük családi nevét viselje.

A törvény tágabb lehetőséget nyújt az örökbefogadók, mint a vér szerinti szülők számára. A Csjt. 42. § (1) bekezdése értelmében ugyanis a házasságban élő szülők gyermeke az anya családi nevét csak akkor viselheti, ha az anya kizárólag a maga nevét viseli. Örökbefogadás esetén ezzel szemben a gyermek az örökbefogadók bármelyikének családi nevét viselheti, függetlenül attól, hogy az örökbe fogadó anya a saját, vagy férje nevét viseli. A család egysége érdekében azonban az látszik kívánatosnak, hogy ha az örökbe fogadó anya az örökbe fogadó férj nevét viseli, a gyermek részére is a férj családi neve kerüljön kiválasztásra. Ugyanez irányadó arra az esetre is, ha a vér szerinti szülő gyermekét a házastárs fogadja örökbe.

Abban az esetben, ha a házastársak nem együtt, hanem külön-külön fogadták örökbe, a gyermek családi neve az örökbefogadók megegyezésétől függ. Megegyezésük hiányában a gyermek a korábbi örökbefogadás útján nyert családi nevét tartja meg.

A Csjt. 42. § (1) bekezdése kiköti, hogy a házasságban élő szülők valamennyi közös gyermekének csak közös családi nevet lehet adni. A Csjt. nem rendelkezik a névviselés kérdésében arra az esetre, ha ugyanazon örökbefogadó több gyermeket fogad örökbe, vagy családjában vér szerinti és örökbe fogadott gyermeket is nevel. A család egységessége szempontjából mindenképpen az a célszerű, ha mindegyik örökbe fogadott, illetve vér szerinti gyermek azonos családi nevet visel.

A gyermeknek az örökbefogadással - a fő szabály szerint - családi neve megváltozik. Az esetek jó részében az örökbefogadók emellett kérik a gyermek utónevének megváltoztatását is, abból az érzelmi megfontolásból, hogy a korábbi családhoz való kötődésnek még ezt a formáját is megszüntessék. Más örökbefogadók csak még egy utónév bejegyzését kérik azzal az indokkal, hogy ez a név kedves számukra (esetleg ha saját gyermekük született volna, így nevezték volna el).

Az utónév teljes megváltoztatásával a szakemberek egy része nem ért egyet, tekintve, hogy a vérségi kapcsolatok és a családi név megváltozása mellett az utónév megváltoztatása a gyermek korábbi személyiségét teszi teljesen semmissé, ami még egy csecsemőkorú gyermeknél sem kívánatos, de egy idősebb korú gyermek esetében (aki esetleg évekig azonosult utónevével) az utónév erőszakos megváltoztatása személyiségfejlődésében akár zavart is okozhat.

Az örökbe fogadandó gyermek örökbefogadás utáni családi és utónevéről a gyámhatóság nyilatkoztatja az örökbefogadót, és a nyilatkozatot jegyzőkönyvbe veszi [149/1997. (IX. 10.) Korm. rendelet 43. § (1) b)]. A hatóság örökbefogadást engedélyező határozatának kell tartalmaznia a gyermek örökbefogadást követő családi és utónevéről szóló rendelkezést is.

Az örökbefogadással kapott családi és utónév - a vér szerinti gyermekéhez hasonlóan - névváltoztatással a későbbiekben módosítható. Ha pedig az örökbefogadó családi neve változik - feltéve, hogy a gyermek az ő családi nevét viseli -, kihat a gyermek családi nevére is.

A Csjt. 1952. évi hatálybalépésével egyidejűleg lépett hatályba az anyakönyvezésről szóló (ma már nem hatályos) 1952. évi 19. törvényerejű rendelet, amely elrendelte, hogy az örökbefogadott gyermek születését újra kell anyakönyvezni, és az anyakönyvi bejegyzésben az örökbefogadó szülőket vér szerinti szülőkként kell bejegyezni, kivéve, ha az örökbe fogadó szülők kifejezetten kérik, hogy az örökbefogadás tényét az eredeti bejegyzésnél tüntessék fel.

Az újraanyakönyvezés célja az, hogy - az örökbefogadók családjába történő minél jobb beilleszkedés érdekében - az anyakönyvi kivonat teljes rokoni kapcsolatra utaljon, tehát abból az örökbefogadásra következtetni ne lehessen.

A Csjt. 53. § (6) bekezdése lehetőséget ad az örökbefogadott számára, hogy amennyiben örökbefogadói a vér szerinti szülőként történő bejegyzést nem kérték, de később (elhalálozásuk vagy ismeretlen helyen tartózkodásuk esetén) az örökbefogadott úgy érzi, hogy számára az ilyen bejegyzés kedvezőbb, nagykorúsága esetén saját maga, kiskorúsága alatt pedig törvényes képviselője útján kérje a bejegyzés módosítását.

Csjt. 53/A. § (1) Az örökbefogadott tájékoztatást kérhet a gyámhivataltól vér szerinti szülőjének adatairól. Erről az örökbefogadási eljárás során a feleket tájékoztatni kell.

(2) A tájékoztatás megadásához a vér szerinti szülő meghallgatása, továbbá, ha az örökbefogadott még kiskorú, az örökbefogadó vagy más törvényes képviselő meghallgatása is szükséges.

(3) Nincs szükség sem a vér szerinti szülő, sem az örökbefogadó vagy más törvényes képviselő meghallgatására, ha cselekvőképtelen, ismeretlen helyen távol van, vagy meghallgatása elháríthatatlan akadályba ütközik.

(4) A vér szerinti szülő adatairól való tájékoztatást az előző rendelkezésekben meghatározott feltételek esetén sem lehet engedélyezni, ha a kiskorú örökbefogadott érdekeivel ellentétben áll, különösen, ha a szülő felügyeleti jogát a bíróság a 88. § (1) bekezdésének a) vagy c) pontja alapján szüntette meg.

A származás megismeréséhez való jog a világ számos országában egyre erősödő igényként jelentkezik, mely megmutatkozik ezeknek az államoknak a törvényi szabályozásában is. Hazánkban a gyermekek védelméről szóló jogszabály mint alapvető jogot deklarálja, hogy a gyermeknek joga van származása, vér szerinti családja megismeréséhez [1997. évi XXXI. törvény 7. § (4)].

E jog érvényesülésének érdekében építette be az 1997. évi XXXI. törvény 168. §-a a Csjt.-be az 53/A. §-t.

A származás megismeréséhez való jog minden örökbefogadottat megillet, függetlenül attól, hogy titkos vagy nyílt örökbefogadással fogadták örökbe, azaz, hogy a vér szerinti szülő ismerte-e az örökbefogadó személyét és személyi adatait, vagy sem. Az egyetlen kritérium az, hogy a vér szerinti kapcsolat felfedése nem állhat ellentétben az örökbefogadott érdekével.

A vér szerinti szülők adatairól a gyámhivatalnál a nagykorú személyen kívül a 14. életévét betöltött kiskorú is jogosult önállóan, azaz törvényes képviselője hozzájárulása nélkül tájékoztatást kérni. Ebben az életkorban általában felerősödnek azok az érzelmek, melyek a származás megismerésére irányulnak. A korlátozottan cselekvőképes kiskorú pedig már rendelkezik ítélőképességének olyan fokával, hogy megalapozott igénye legyen szembesülni gyökereivel. Az egyetlen feltétel, hogy a 14. életévét betöltött örökbefogadott kérelmét a gyámhivatalnál személyesen terjessze elő [149/1997. (IX. 10.) Korm. rendelet 53. § (1)].

A kérelem előterjesztéséről a gyámhivatalnak a feleket, azaz mind az örökbefogadót, mind a vér szerinti szülőt tájékoztatnia kell. Az örökbefogadott kérelme nyilvánvalóan az örökbefogadó számára sem közömbös, de különösen nagy jelentősége van a vér szerinti szülő szempontjából, hiszen addigi életére is komoly befolyással lehet az a tény, hogy gyermeke részére az addig ismeretlen vérségi kapcsolat megismerhetővé válik. Ez egyébként felveti azt az etikai problémát is, hogy az adatok feltárása kérdésében az örökbefogadott, vagy a vér szerinti szülő érdekei érvényesüljenek. Példaként vehető az az eset, mikor egy nem kívánatos terhességből, házasságon kívüli kapcsolatból származó gyermek titkos örökbeadásához a szülő hozzájárul, majd később házasságot köt, rendezi az életét, gyermekei születnek anélkül, hogy korábbi botlásáról házastársának említést tenne. A vér szerinti szülőnek ezt a konszolidált életét dúlhatja fel az örökbe fogadott gyermek váratlan felbukkanása.

A jogi álláspont az, hogy az örökbefogadottnak a származás megismerésére irányuló joga erősebb, annak korlátja csak az lehet, hogy ez a megismerés az ő érdekeivel áll ellentétben. Épp ezért a gyámhivatal rendkívül nagy felelőssége, hogy eljárását úgy folytassa le, hogy az örökbefogadott érdekein túl az összes érintett fél érdekeit figyelembe vegye, törekedve arra, hogy az esetlegesen okozott sérelem minél kisebb legyen. Ezt a célt szolgálja a meghallgatás is.

A vér szerinti szülőt minden esetben meg kell hallgatni. Amennyiben az örökbefogadott még kiskorú, meg kell hallgatni az örökbefogadót, ha nem ő a kiskorú törvényes képviselője, úgy a törvényes képviselőt is.

A törvény szerint el lehet tekinteni a vér szerinti szülő, az örökbefogadó, illetőleg a törvényes képviselő meghallgatásától, ha cselekvőképtelen, ismeretlen helyen van, vagy meghallgatása elháríthatatlan akadályba ütközik. A törvényes képviselő cselekvőképtelensége, ismeretlen helyen tartózkodása vagy akadályoztatása azonban általánosságban felveti a gyermek törvényes képviseletének kérdését. Ebben a helyzetben ugyanis a kiskorú törvényes képviselete hiányzik, ami jogszerűtlen állapot, melynek megszüntetése érdekében a gyámhivatal haladéktalan intézkedése szükséges.

A gyámhivatal eljárása során indokolt esetben kikéri a gyermekvédelmi szakszolgálat pszichológiai szakvéleményét arra vonatkozóan, hogy a gyermek személyiségfejlődését az adatokról történő tájékoztatás nem veszélyezteti-e [149/1997. (IX. 10.) Korm. rendelet 53. § (2)]. A vér szerinti szülő adatairól szóló tájékoztatás az egyéb feltételek fennállása esetén sem lehetséges ugyanis, ha az a gyermek érdekével ellentétben áll. Ilyen eset lehet, ha fennáll a veszélye annak, hogy a gyermek egészséges személyiségfejlődését az adatok megismerése negatív irányba befolyásolja.

Nyilvánvalóan nem szolgálja az örökbefogadott érdekét az olyan szülő megismerése, akinek a bíróság a szülői felügyeletét azért szüntette meg, mert felróható magatartása az ő javát, különösen testi jólétét, értelmi vagy erkölcsi fejlődését súlyosan sértette vagy veszélyeztette, vagy a szülőt valamelyik gyermeke személye ellen elkövetett szándékos bűncselekmény miatt a bíróság szabadságvesztésre ítélte, illetőleg, mert életközösségben élt a szülői felügyelettől megfosztott szülővel és tartani lehetett attól, hogy felügyeletét nem fogja a gyermek érdekében megfelelően ellátni.

4. Az örökbefogadás hatálytalanná válása

Csjt. 54. § Az örökbefogadás hatálytalanná válik, ha az örökbefogadó az örökbefogadottat teljes hatályú apai elismerő nyilatkozattal gyermekének ismeri el, vagy ha az örökbefogadót jogerős bírósági ítélet, illetőleg utólagos házasságkötése következtében az örökbefogadott apjának kell tekinteni.

Az örökbefogadás joghatásairól szóló Csjt. 51. §-a szerint az örökbefogadott mind az örökbefogadóval, mind annak rokonaival szemben az örökbefogadó gyermekének jogállásába lép, azaz pozíciója azonos a vér szerinti gyermekével. Ebből következik, hogy az, aki a vélelem alapján szülőnek minősül, saját vér szerinti gyermekét nem fogadhatja örökbe. A szülőt ugyanis e vér szerinti kapcsolat alapján megilletik mindazok a jogok és kötelezettségek, melyeknek alapítására egyébként az örökbefogadás hivatott.

Hangsúlyozni kell azonban, hogy a szülő csak akkor nem fogadhatja örökbe gyermekét, ha a vélelem alapján őt a gyermek szülőjének kell tekinteni. Amennyiben a Csjt.-ben meghatározott vélelem alapján nem ő a gyermek apja, az örökbefogadásnak nincs akadálya. (Ezt a helyzetet azonban lehetőleg kerülni kell, mert a gyermek elsődleges érdeke, hogy családi jogállása a szülői vélelem, és ne örökbefogadás alapján rendeződjön.)

Más a helyzet akkor, ha az apaság vélelme az örökbefogadás hatályba lépését követően (Csjt. 50. §) jön létre. Ebben az esetben - mivel ugyanazokra a felekre nézve a vér szerinti származás primátust élvez az örökbefogadással szemben - az örökbefogadás hatálytalanná válik.

Különbséget kell tenni az örökbefogadás hatálytalanná válása és megszűnése között. A hatálytalanná válást gyakorlatilag úgy kell tekinteni, mintha az örökbefogadás mint szükségtelen, létre sem jött volna, hiszen a vér szerinti származás megállapításával az abból eredő jogok és kötelezettségek a gyermek születésének idejére visszaható hatállyal létrejönnek, és a jövőben is fennállnak, s ebből a szempontból közömbös, hogy közben ugyanezen felek között örökbefogadási kapcsolat is fennállt. Az örökbefogadás megszűnése azonban az örökbefogadást mint olyat nem teszi utólag semmissé, a rokoni kapcsolatokat pedig a felbontást követően szünteti meg. A felbontás szabályairól a Csjt. 56-58. §-ai rendelkeznek.

A Csjt. 54. §-a az örökbefogadás hatálytalanná válását mondja ki abban az esetben, ha az örökbefogadót az apasági vélelmek valamelyik tényállása alapján a gyermek apjának kell tekinteni. E § a Csjt. 36. §-ában felsorolt apasági vélelmek alapján állapítja meg az örökbefogadás hatálytalanságát. Ezek a felsorolt vélelmek a nem házasságból született gyermek családi jogállásának rendezésére szolgáló jogi megoldásokat tartalmazzák. Ezeknek a megoldásoknak mindegyikénél feltétel, hogy a gyermeket illetően apasága házasság alapján ne legyen megállapítható.

Ennek alapján a gyermek vér szerinti szülőjének kell tekinteni, ha:

a) az örökbefogadó az örökbefogadottat teljes hatályú apai elismerő nyilatkozattal a magáénak ismeri el,

b) az örökbefogadót a bíróság jogerős ítélettel az örökbefogadott apjának nyilvánítja,

c) az örökbefogadót utólagos házasságkötés következtében az örökbefogadott apjának kell tekinteni.

ad a) Nincs tehát akadálya annak, hogy az örökbefogadó az örökbefogadottra nézve teljes hatályú apai elismerő nyilatkozatot tegyen. A nyilatkozat teljes hatályához szükséges az anyának, a kiskorú törvényes képviselőjének és a 14. életévét betöltött kiskorúnak a hozzájáruló nyilatkozata is. Az elismerést, illetőleg a hozzájáruló nyilatkozatot az anyakönyvvezetőnél, a gyámhatóságnál, illetve a magyar külképviseleti hatóságnál jegyzőkönyvbe kell venni, vagy közjegyzői okiratba kell foglalni. Ezek megtételével válik az apai elismerő nyilatkozat teljes hatályúvá, ezzel egyidejűleg pedig az örökbefogadás hatálytalanná.

ad b) Az örökbefogadás fennállása önmagában nem zárja ki, hogy az apaságnak bíróság általi megállapítására kerüljön sor. Ezért az apasági per nem szüntethető meg csupán azon az alapon, hogy a gyermeket más férfi örökbe fogadta.

Bacsó Jenő okfejtése szerint: A vér szerinti leszármazáson alapuló családi jogállás az örökbefogadás folytán nem szűnik meg, csupán jogilag nem értékelhetővé válik, illetőleg csak akkor válik jogilag jelentőssé, ha ezt jogszabály kifejezetten kimondja. Ez a magyarázata annak, hogy az örökbefogadás fennállása alatt is helye van az örökbe fogadott gyermekkel kapcsolatos apasági vagy származás megállapítása iránti egyéb per megindításának és határozat hozatalának. Az így hozott határozat azonban csak akkor érinti az örökbefogadást, ha a Csjt. 54. § esetéről van szó (az örökbefogadót kell a gyermek szülőjének tekinteni), egyébként az örökbefogadás változatlanul hatályban marad. A két családi jogállás ui. más síkon helyezkedik el. Az örökbefogadás által létesített családi jogállás a hatályos, a jogokat és kötelezettségeket keletkeztető jogállás, amelynek alapján az örökbe fogadott gyermek viszonya az örökbefogadók családjához, jogai és kötelezettségei ebben a családban elbírálhatók. A vér szerinti családi kapcsolat jogilag nem értékelhető, csak abban az esetben, ha öröklésről vagy a már említett házassági akadályokról, illetőleg bizonyos büntetőügyekről van szó. (A családjogi törvény magyarázata, KJK 1988., II. kötet 87. oldal.)

Problematikája a bírósági eljárásnak, hogy nem egyértelmű, hogy titkos örökbefogadás esetén más férfi indíthat-e, illetőleg más férfi ellen indítható-e származásmegállapítási per. Kétséges, hogy érdeke-e a gyermeknek, hogy a hatályos örökbefogadás fennállása alatt tisztázódjon az, hogy valójában kit kell vér szerinti apjának tekinteni. Az örökbefogadást tehát a bíróság apaságot megállapító döntése ugyanis csak abban az esetben érinti, ha az ítélet megállapítása szerint az örökbefogadót kell a gyermek apjának tekinteni. Ebben az esetben az örökbefogadás az apaságot megállapító ítélet jogerőre emelkedésének napjával válik hatálytalanná.

ad c) Lehetőség van arra is az örökbefogadás fennállása alatt, hogy az örökbefogadott családi jogállása utólagos házasságkötés következtében változzon meg. Az örökbefogadó a házasságkötést megelőzően az anyakönyvvezető előtt a gyermeket a magáénak ismerheti el. Ez az elismerés is csak akkor hatályos, ha ahhoz az anya, a kiskorú törvényes képviselője és a 14. életévét betöltött gyermek hozzájárult. Az örökbefogadás a házasságkötés napjával válik hatálytalanná. (Az elismerő nyilatkozatot az apa a házasságkötést megelőzően teszi ugyan meg, azonban annak hatályosulása a házasság megkötéséhez kötődik.)

A Csjt. 54. §-a az örökbefogadás hatálytalanná válásának esetei között - mint ritkán előforduló esetet - nem sorolja fel az anyaság bírói megállapítását (Csjt. 40. §). Az örökbefogadó apaságának bírói megállapítása esetén az örökbefogadás hatálya megdől, mert a vér szerinti és az örökbefogadás alapján fennálló kapcsolat egyidejű léte kizárt. Ennek analógiája alapján az örökbefogadás hatálytalanná válik akkor is, ha az örökbe fogadó nőről a bíróság azt állapítja meg, hogy ő az örökbe fogadott gyermek vér szerinti anyja.

A Csjt. 54. §-a az örökbefogadás hatálytalanná válásáról szól. Itt kell megemlíteni azt az esetet, amikor az államigazgatási szerv a saját határozatát - akár az ügyfél kérelmére, akár hivatalból - visszavonja, illetőleg azt a felettes szerv megsemmisíti.

Az Áe. 61. §-a értelmében, ha az államigazgatási szerv megállapítja, hogy határozata jogszabályt sért - feltéve, hogy azt a felettes szerv vagy bíróság érdemben még nem bírálta felül -, határozatát visszavonja. A visszavonás lehetősége azonban nem lehet korlátlan. Az államigazgatási döntések stabilitásába vetett bizalom megőrzése indokolja, hogy az államigazgatási szerv csak feltétlenül indokolt esetben és szigorúan körülhatárolt feltételek mellett élhessen a visszavonás eszközével.

A jogszabálysértő határozat visszavonására az alábbi feltételek együttes fennállása esetén kerülhet sor:

- csak egy ízben,

- a határozat közlését követő egy éven belül,

- a visszavonás az állampolgár jóhiszeműen szerzett és gyakorolt jogát nem sérti.

Örökbefogadással kapcsolatosan jogszabálysértő az engedélyező határozat többek között akkor, ha az örökbefogadásnak a Csjt. 47-49. §-aiban foglalt feltételei nem álltak fenn. Jogszabálysértő az engedélyező döntés például akkor, ha az örökbefogadó nem fogadhatott volna örökbe, ha az örökbefogadott nagykorúsága után indult az eljárás stb. Mindenképpen jogszabálysértő a határozat, ha az a kiskorú érdekével ellentétben áll, vagy egyébként közérdeket sért. A közérdek sérelmének tekintendő a vagyoni érdekektől motivált örökbefogadói vagy örökbeadói nyilatkozat.

A határozatot azonban nem lehet visszavonni, ha ez jóhiszeműen szerzett vagy gyakorolt jogokat sértene [Áe. 61. § (5)].

A jóhiszeműség fogalmának általános érvényű meghatározása nem lehetséges. A rosszhiszeműséget is csak példákkal lehet megközelíteni.

Így rosszhiszemű az az ügyfél, aki

- tudatosan valótlan adatot szolgáltatott, illetőleg az államigazgatási szervet más módon félrevezette;

- az ügy szempontjából lényeges tényt vagy körülményt tudatosan elhallgatott [kivéve, ha kifejezetten közölte, hogy az Áe. 27. §-ának (1) bekezdésében biztosított jogával élve a nyilatkozattételt megtagadja];

- reá nézve kedvező határozat kieszközlése érdekében az eljáró államigazgatási szerv dolgozóját megvesztegette vagy tiltott módon megajándékozta;

- bizonyíthatóan tudatában volt annak, hogy a hozott határozat jogszabálysértő.

Az utóbbi rosszhiszeműségi alakzattal kapcsolatban hangsúlyozni kell, hogy az államigazgatási eljárásban az ügyfél jóhiszeműségét vélelmezni kell, ebből eredően az államigazgatási szervet terheli a rosszhiszeműség bizonyításának kötelezettsége. Önmagában az a tény, hogy a határozat jogszabálysértő volt, az ügyfelet még nem teszi automatikusan rosszhiszeművé. Mert igaz ugyan, hogy az ügyfelet terheli a jogszabály megismerésének kötelessége, de a hatóságnak hivatalból jobban kell ismernie a jogszabályt, mint az ügyfélnek. Ha tehát az államigazgatási szerv teljesítette az ügyfél jogszabályba ütköző kérelmét, nem hivatkozhat az ügyfél rosszhiszeműségére kizárólag azon az alapon, hogy az ügyfélnek észlelnie kellett volna a határozat jogellenességét. (Államigazgatási eljárási törvény magyarázata, KJK 1986., 270. oldal.)

A jogszabálysértő határozatot a felettes államigazgatási szerv is megsemmisítheti. Ebben az esetben is érvényes az egy éven túli, illetőleg a jóhiszeműen szerzett és gyakorolt jogot sértő intézkedés tilalma. Ezen túlmenően is rendkívül körültekintően kell eljárni mind a visszavonás, mind a megsemmisítés tekintetében, elsődlegesen a gyermek érdekére helyezve a hangsúlyt.

Figyelembe kell venni a gyermek által az örökbefogadók családjában eltöltött időt, a családba való beilleszkedés mértékét, az örökbefogadott és az örökbefogadók közötti érzelmi kapcsolat mélységét.

Álláspontunk szerint a gyermek érdeke mindenképpen fontosabb, mint a jogszabálysértés mindenáron való korrekciója.

Csjt. 55. § Ha az örökbefogadás hatálytalanná válik, ezt úgy kell tekinteni, mintha az örökbefogadás engedélyezését a gyámhatóság már eredetileg megtagadta volna.

Az örökbefogadás hatálytalanná válása egyúttal azt jelenti, mintha annak engedélyezését a gyámhatóság már eredetileg is megtagadta volna, azaz úgy kell tekinteni, mintha eredetileg létre sem jött volna.

A Csjt. 55. § rendelkezése nem csupán a Csjt. 54. §-ban felsoroltakra - az apaság vélelmének megállapítására - vonatkozik, hanem a Csjt. 40. §-ában szabályozott azon esetre is, ha a bíróság az örökbefogadó anyáról állapítja meg, hogy ő a gyermek vér szerinti anyja.

Tekintettel arra, hogy a hatálytalanság amiatt következett be, mert az örökbefogadó apaság, illetőleg anyaság megállapítása következtében a gyermek vér szerinti szülőjévé vált, mely kapcsolat a születés időpontjára visszahat, szükségtelen az örökbefogadás joghatásait fenntartani.

Az örökbefogadás hatálytalanná válása a törvény erejénél fogva következik be, így erről külön gyámhatósági határozatot hozni csak abban az esetben kell, ha a gyermek családi nevében változás történik. (Az örökbefogadás engedélyezésekor kivételesen fenntartották a gyermek korábbi nevét [Csjt. 53. § (4)], de az apaság vélelme folytán a korábbi örökbefogadó, most már vér szerinti apa családi nevét fogja a továbbiakban viselni.)

Sajátos helyzet áll elő akkor, ha az örökbefogadás hatálytalanságát előidéző vérségi kapcsolatra (apaság, anyaság) vonatkozó vélelem megdől. A korábban engedélyezett örökbefogadás hatálya nem áll vissza, az örökbefogadási kapcsolatot ugyanazon személyek között csak egy újabb gyámhatósági eljárásban meghozott engedélyező határozat keletkeztethet.

Az örökbefogadást engedélyező határozat visszavonása vagy megsemmisítése esetén, hasonlóan a hatálytalanná váláshoz, az örökbefogadást úgy kell tekinteni, mintha létre sem jött volna, azaz az örökbefogadás minden joghatása, ezen belül a tartási jogok és kötelezettségek megszűnnek. Azonban a már teljesített tartás visszakövetelésének nincs helye. A Ptk. 362. § rendelkezése szerint ugyanis az életfenntartás céljára adott és arra felhasznált juttatást visszakövetelni nem lehet.

A kapcsolat fennállása alatti vagyoni elszámolásnak azonban helye lehet azon az alapon, hogy az örökbefogadott keresménye alapján bizonyos vagyontárgyak közös tulajdonba kerültek. Erre a vagyonközösségre a polgári jog szabályai irányadók (a vagyontárgy megszerzéséhez való hozzájárulás aránya az irányadó). (A családjogi törvény magyarázata, II. kötet, KJK 1988., Bacsó 93. oldal.)

Az örökbefogadás hatálytalansága az apaság, anyaság vélelmének bekövetkeztén alapul, ennélfogva az addigi örökbefogadónak a gyermek anyakönyvében a továbbiakban vér szerinti szülőként kell szerepelnie.

A hatálytalanná vált örökbefogadás anyakönyvezésére vonatkozóan lásd az anyakönyvekről, a házasságkötési eljárásról és a névviselésről szóló 6/2003. (III. 7.) BM rendelet rendelkezéseit.

Amennyiben pedig az örökbefogadást engedélyező határozat visszavonására vagy megsemmisítésére került sor, az anyakönyvi bejegyzést törölni kell, és vissza kell állítani az eredeti állapot szerinti bejegyzést.

5. Az örökbefogadás megszűnése

Csjt. 56. § (1) Az örökbefogadást a felek kölcsönös kérelme alapján a gyámhatóság felbonthatja.

(2) Az örökbefogadás felbontását csak akkor lehet engedélyezni, ha az a közérdeket nem sérti, ha pedig az örökbefogadott még kiskorú, ezenfelül csak akkor, ha a felbontás a kiskorú érdekében áll. Az eljárás során a gyámhatóság az örökbefogadott vér szerinti szüleit is meghallgatja, ha ennek nincs elháríthatatlan akadálya.

(3) A felbontás kihat az örökbefogadóra, annak rokonaira, továbbá az örökbefogadottra és annak leszármazóira is.

(4) Az örökbefogadás a felbontás esetében a gyámhatósági határozat jogerőre emelkedésével szűnik meg. Ha azonban bármelyik fél az eljárás folyamán meghal, az örökbefogadás joghatásai - a felbontás engedélyezése esetében - a kérelem beadásának napjára visszamenő hatállyal szűnnek meg.

A Csjt. az örökbefogadás megszűnését kölcsönös vagy egyoldalú kérelmen alapuló felbontásként szabályozza a Csjt. 56-58. §-aiban, de az örökbefogadás megszűnését eredményezi a Csjt. 47. § (5) bekezdése is, amely lehetővé teszi az örökbefogadó halála esetén az újabb örökbefogadást. Ennek hatálybalépésével pedig a korábbi örökbefogadás megszűnik.

Az örökbefogadás felbontása az örökbefogadás joghatásait csak a jövőre nézve szünteti meg. [Ebben hasonló a Csjt. 47. § (5) bekezdése szerinti megszüntetéshez.]

Az örökbefogadás felbontása a Csjt. alapján vagy gyámhatósági, vagy bírósági hatáskör.

Gyámhatósági hatáskör, ha a felek - függetlenül az örökbefogadott életkorától - a felbontást közösen kérik [Csjt. 56. § (1)].

Nem esik a kölcsönös kérelem fogalma alá, ha az egyik örökbefogadó meghalt, és az örökbefogadott, valamint az életben lévő örökbefogadó egyetértenek a örökbefogadás felbontásában.

Az örökbefogadás felbontására irányuló nyilatkozatok megtételére a Csjt. 59. §-a az irányadó. Ezzel kapcsolatban hangsúlyozni kell, hogy az eljárásban az örökbefogadó nem képviselheti a kiskorú gyermekét, amit a Csjt. kifejezetten ki is mond [Csjt. 59. § (4)]. A gyámhatóság a kiskorú részére a Ptk. 225. §-a alapján képviseletére eseti gondnokot rendel. Cselekvőképtelen örökbefogadott helyett eseti gondnoka nyilatkozik. A korlátozottan cselekvőképes gyermek maga tesz nyilatkozatot.

Ha a gyermek nevében eljáró eseti gondnok az örökbefogadás felbontását nem tartja a gyermek érdekében állónak, akkor nincs közös kérelem.

Az örökbefogadás felbontására irányuló eljárás során az örökbefogadottnak nyilatkoznia kell arra, hogy az örökbefogadás megszüntetését csak az egyik, vagy mind a két örökbefogadó vonatkozásában kéri-e [4/1987. (VI. 14.) IM rendelet 6. § (1)]. A Csjt. ugyanis nem zárja ki, hogy közös gyermekké fogadás esetén a gyámhatóság az örökbefogadást csak az egyik örökbefogadóval szemben bontsa fel.

A felek kölcsönös kérelméhez nem fűződik automatikusan a felbontás jogkövetkezménye, hiszen nem a felek megegyezése hozza létre az örökbefogadást, így csupán a megegyezésükkel meg sem szüntethető.

A felbontást - a Csjt. 56. § (2) bekezdése alapján - a gyámhatóság csak akkor engedélyezheti, ha közérdeket nem sért, és a kiskorú érdekében áll.

A felek egyetértésének, tehát annak megítélésekor, hogy az eredményezheti-e az örökbefogadás felbontását, nyilván alapvető jelentősége van az örökbefogadás céljának. A kiskorú gyermek érdekét, illetőleg a közérdek esetleges sérelmét ebben a megközelítésben kell vizsgálni. Ha a felbontás nem áll a gyermek érdekében, a kölcsönös kérelmet el kell utasítani. Természetesen ez nem járhat azzal az értelmezéssel, hogy a kiskorú gyermek és a szülők számára is tarthatatlan kapcsolatot csupán az örökbefogadott kiskorúsága miatt mindenáron fenn kellene tartani. Főleg kamaszkorú gyermekek esetén hatékony nevelésük az általuk érzelmileg elutasított személyek által egyáltalán nem biztosítható.

Elháríthatatlan akadály esetét kivéve az eljárás során a gyámhatóságnak az örökbefogadott vér szerinti szüleit is meg kell hallgatnia [Csjt. 56. § (2)].

Ha a vér szerinti szülő vállalja a kiskorú további nevelését és gondviselését, és ott a gyermeknek megnyugtató helye van, ez nyilván a közös kérelem teljesítésének az irányába hat. A vér szerinti szülők ellenzése dacára is felbontható azonban az örökbefogadás, ha a kiskorú gyermek érdekében áll. Ez esetben a gyermek állami gondoskodásáról kell intézkedni.

Az örökbefogadó és a nagykorú örökbefogadott érdekének a vizsgálata nem szükséges. Ők maguk dönthetnek arról, hogy kívánják-e a rokoni kapcsolatot fenntartani. Ilyenkor az örökbefogadás felbontásának tulajdonképpen csak a közérdek sérelme lehet az akadálya.

Az örökbefogadás felbontásával kapcsolatos gyámhatósági eljárás szabályait a 149/1997. (IX. 10) Korm. rendelet 48. §-a tartalmazza.

Az örökbefogadás felbontása kihat az örökbefogadóra és annak rokonaira, továbbá az örökbefogadottra és annak leszármazóira [Csjt. 56. § (3)]. Vagyis azt a rokonságot, amit az örökbefogadás létrehozott (Csjt. 51. §), az örökbefogadás felbontása megszünteti.

Miután az örökbefogadást nem az érintettek megegyezése, hanem hatósági határozat hozza létre, teszi hatályossá (Csjt. 50. §), felbontás esetén is a megszűnés csak az engedélyező gyámhatósági határozat jogerőre emelkedésével következik be [Csjt. 56. § (4)].

A Csjt. 56. § (4) bekezdése külön szabályt tartalmaz arra az esetre, ha az eljárás folyamán valamelyik fél meghal. Eszerint bármelyik fél halála esetén az örökbefogadás joghatásai - a felbontás engedélyezése esetében - a kérelem beadásának napjára visszamenő hatállyal szűnnek meg. (Ennek a szabálynak különösen az öröklés szempontjából van jelentősége. A kérelem beadásának napját követően ugyanis akár az örökbefogadott, akár az örökbefogadó hal meg, a törvény alapján nem örökölhetnek egymás után, feltéve, hogy a gyámhatóság az örökbefogadást felbontotta. Az örökbefogadás felbontása viszont nem érinti az eljárás megindítása előtt meghalt örökbefogadó után már megszerzett jogokat. A már átszállott örökséget visszakövetelni ilyen esetben nem lehet [4/1987. (VI. 14.) IM rendelet 5. §].

PK 101. szám (módosította a PK 272. szám) Az örökbefogadás felbontása

BH1981. 232. Az örökbefogadás megszüntetése a felek megegyezésével

BH1989. 361. Az 1947. június 1. napja előtt nagykorúvá vált személyek esetén apaság bírói megállapításának nincs helye [Csjt. 56. §, 1946. XXIX. tv., Pp. 295. §].

BH1988. 274. II. A hagyatéki eljárásban a közjegyző köteles az örökhagyótól való származását állító és öröklési igényt érvényesítő, a Csjt. hatálybalépése előtt született, 1974. június 1. napján nagykorúságot el nem ért érdekeltet is a törvényes öröklési minőséget megalapozó apaság megállapítási per megindításának lehetőségéről tájékoztatni [Csjt. 56. § (2) bek., 6/1958. (VII. 4.) IM sz. r. (He.) 52. § (3) bek.].

BH1981. 232. I. Az örökbefogadást nem a felek megállapodása hozza létre, ezért az egymagában a felek megegyezésével nem is szüntethető meg. A felek az örökbefogadás felbontása tárgyában a bíróság előtt egyezséget nem köthetnek [Csjt. 56. § (1) bek., 57. § (1) bek.].

BH1980. 96. I. Az a személy, aki 1947. június 1-én nagykorúságát még nem érte el, a Csjt. rendelkezései szerint kérheti családi jogállásának rendezését [Csjt. 56. § (2) bek., 58. §.].

Csjt. 57. § (1) Az örökbefogadást a bíróság felbontja, ha akár az örökbefogadó, akár az örökbefogadott olyan magatartást tanúsított, amely miatt az örökbefogadás fenntartása a másik félre elviselhetetlenné vált vagy, ha az örökbefogadás célját és társadalmi rendeltetését nem tölti be.

(2) Az örökbefogadó halála után az örökbefogadást annak érdekében is fel lehet bontani, hogy az örökbefogadott vér szerinti családi jogállását visszanyerje.

(3) Az örökbefogadás bírósági felbontását bármelyik fél kérheti. Kiskorú örökbefogadott érdekében az örökbefogadás bírósági felbontása iránt a gyámhatóság és az ügyész is indíthat pert. Ha az a fél, aki ellen a pert indítani kellene, nem él, azt a bíróság által kirendelt ügygondnok ellen kell megindítani.

(4) Az örökbefogadás a felbontó ítélet jogerőre emelkedésének napján szűnik meg. Ha azonban bármelyik fél az eljárás folyamán meghal, az örökbefogadás joghatásai - felbontás esetében - a keresetlevél beadásának napjára visszamenő hatállyal szűnnek meg.

(5) A felbontó ítélet kihat az örökbefogadóra, annak rokonaira, továbbá az örökbefogadottra és annak leszármazóira. Az örökbefogadást felbontó ítélet mindenkivel szemben hatályos.

A Csjt. 56. §-ához fűzött magyarázatból, illetőleg a törvény szövegéből is egyértelműen következik, hogy bírói hatáskör tulajdonképpen kifejezetten csak az egyoldalú bontási kérelmekre vonatkozik. (Ám nem kizárt, hogy ha a gyámhatóság a kölcsönös kérelem alapján a felbontás engedélyezését megtagadja, a felek a bontás érdekében a bírósághoz forduljanak.)

A bírósági felbontásnak három vagylagos lehetősége van, de a harmadik a gyakorlatban nem élő rendelkezés [ez a Csjt. 57. § (2) bekezdése, amely szerint az örökbefogadó halála után az örökbefogadást annak érdekében is fel lehet bontani, hogy az örökbefogadott a vér szerinti családi jogállását visszanyerje].

A gyakorlatban a Csjt. 57. § (1) bekezdésében írt két feltétel valamelyikének a fennállása esetén bontja fel a bíróság az örökbefogadást. E két feltétel közül az egyik bizonyos értelemben szubjektív, a másik pedig objektív jellegű.

Nevezetesen, az első fordulat szerint a bíróság az örökbefogadást akkor bontja fel, ha akár az örökbefogadott, akár az örökbefogadó olyan magatartást tanúsít, ami miatt az örökbefogadás fenntartása a másik félre elviselhetetlenné válik.

A törvény ezt a magatartást nem írja körül, példálózó felsorolást sem ad, és a szándékosságot nem iktatja be.

Mindenesetre a bírói gyakorlat általában úgy foglal állást, hogy a felbontáshoz megkívánt magatartásnak objektív mérce szerint kell erkölcsileg és jogilag súlyosan felróható magatartásnak lenni ahhoz, hogy a bíróság olyannak tekintse, amelyre figyelemmel az örökbefogadás fenntartása a másik félre elviselhetetlen.

A 14 éven aluli gyermekek esetében pedig az ő terhére (az örökbefogadó által indított perben) csak igen ritkán, kivételesen lát lehetőséget e fordulat alkalmazására. Így a múló, átmeneti nevelési problémát nem tekinti az örökbefogadást elviselhetetlenné tévő magatartásnak. Súlyosabb, hosszan tartó magatartás esetén sem lát erre lehetőséget, ha a gyermeknek ez a magatartása szoros összefüggésben van a szülők helytelen nevelési gyakorlatával és módszereivel, illetőleg azoknak mintegy az eredménye. Általában kiskorú esetén az ő érdekére természetesen mindig figyelemmel van. A felbontást kérő szülő vagy szülők hivatkozása szerinti gyermeki magatartást mindig a szülők magatartásával, az eset összes körülményeivel és az örökbefogadás céljával összevetve értékeli.

Természetesen mindez nem jelenti azt, hogy ha a kiskorú van alperesi pozícióban, a gyakorlat az örökbefogadás felbontására nem látna lehetőséget. Ehelyett azt jelenti, hogy a kiskorú magatartásának az értékelésekor a leírtak szerint jár el. Ám ha az örökbefogadás céljának és társadalmi rendeltetésének a betöltésére a gyermeki magatartásnak az ilyen értékelése mellett is alkalmatlan, a második fordulat szerint lát lehetőséget a felbontásra.

Annak megítélése azonban, hogy mikor következett be ez a helyzet, amelyben az örökbefogadás már célját és társadalmi rendeltetését nem tölti be, szintén rendkívül gondos vizsgálódást, körültekintést igényel. Általában jelentősége van a szülő-gyermek kapcsolattal együttjáró érzelmek, bensőséges viszony meglétének avagy hiányának. Felnőttkorú felek, időskorú szülők esetén annak is, hogy ők az örökbefogadottól milyen támogatást kapnak vagy kaphatnak. Ám nyilvánvalóan önmagában a rászoruló szülők anyagi támogatásának a hiánya, ha anyagilag az örökbefogadott maga is rendkívül gyenge, és egyébként pedig erkölcsileg a szülei mellett áll, nem jelentheti az örökbefogadás társadalmi rendeltetése és célja meghiúsulását. Ugyancsak az sem, ha az örökbe fogadó szülő egyéb, vér szerinti rokonai ráhatására az örökbe fogadott nagykorú gyermeke gondviselését, támogatását indok nélkül elutasítja.

Önmagában a szülők házasságának a felbontása - ha az egyik házasfél a házasság megkötésekor a másik fél gyermekét fogadta örökbe - még nem teremt olyan helyzetet, amelyben az örökbefogadás célja és rendeltetése feltétlenül meghiúsulna. A szülők házasságának a felbontása az örökbefogadás felbontását akkor eredményezheti, ha az örökbe fogadó elvált szülő és az örökbe fogadott gyermek egymástól végleg eltávolodik, egymástól a jövőben már semmit sem várnak.

Az örökbefogadás felbontása iránti perekben felperesi pozícióban akár az örökbefogadó, akár az örökbefogadott állhat, továbbá a gyámhatóság és az ügyész is, ez utóbbi kettő azonban csak a kiskorú érdekében.

Ha az a fél, aki ellen a pert meg kell indítani, nem él, a pert a bíróság által kirendelt ügygondnok ellen kell megindítani [Csjt. 57. § (3)].

A Csjt. 57. § (4) bekezdésével kapcsolatban magyarázatként mindazok érvényesek, amelyet a Csjt. 56. § (4) bekezdéséhez fűztünk. A Csjt. 57. § (5) bekezdésével kapcsolatban pedig értelemszerűen irányadóak a Csjt. 56. § (3) bekezdésénél kifejtettek. A Csjt. 57. § (5) bekezdésének utolsó mondata a személyállapotra vonatkozó perekben hozott jogerős ítélet sajátosságát, a mindenkivel szemben hatályos voltát emeli ki.

Bár az örökbefogadás felbontása a személyállapotra vonatkozó perek kategóriájába tartozik, a Pp. különleges eljárási szabályokat az örökbefogadási perekre nem tartalmaz. Egyezséget a felek az örökbefogadás felbontásának a kérdésében azonban nyilván nem köthetnek, hiszen a per tárgyáról maguk nem rendelkezhetnek. (Az örökbefogadást sem a felek megállapodása, hanem hatósági határozat hozza létre.)

Bizonyos perkapcsolási lehetőséget kifejezetten megenged a Legfelsőbb Bíróság lenti állásfoglalása az örökbefogadó javára huzamos időn át végzett munka eredményeként keletkezett vagyonszaporulatból való megfelelő részesedés iránti igény tekintetében.

Az eljárási szabályokat illetően hangsúlyozni kell, hogy a korlátozottan cselekvőképes fél önállóan indíthat keresetet a törvényes képviselője hozzájárulásával. Cselekvőképtelen személy helyett a keresetet a törvényes képviselő terjeszti elő. Az örökbefogadó azonban - bár egyébként az örökbefogadott törvényes képviselője - az örökbefogadás felbontásával kapcsolatban nem járhat el [Csjt. 59. § (4)]. A gyámhatóság rendel ki ilyen esetben a kiskorú részére eseti gondnokot.

PK 101. szám (módosította a PK 272. szám) Az örökbefogadás felbontása

BH1995. 349. Az örökbefogadás fenntartásához fűződő érdek

BH1996. 368. Az örökbefogadás felbontása

BH1991. 475. A bírósági egyezség kizártsága az örökbefogadás felbontása kérdésében

BH2004. 62. II. Az örökbefogadott intézeti elhelyezésének tényéből még nem következik, hogy az örökbefogadás már végleg alkalmatlan a céljának és társadalmi rendeltetésének betöltésére. [Csjt. 46. § (1) bek., 57. § (1) bek.].

BH2002. 492. II. Az örökbefogadás felbontásának feltételeire az örökbefogadó személyes joga az irányadó akkor is, ha házastársak közös gyermekként fogadták örökbe [Csjt. 46. §, 51. §, 57-58. §-ok, 1979. évi 13. tvr. 3-5. §, 10-11. §, 43-45. §-ok, 55-57. §-ok, 62. §, 71. §].

BH2001. 323. I. Az örökbefogadás felbontására csak akkor kerülhet sor, ha az célját és társadalmi rendeltetését már nyilvánvalóan nem képes betölteni [Csjt. 46. §, 57. § (1) bek.].

BH2000. 158. Annak megítélésénél, hogy az örökbefogadás társadalmi céljának és rendeltetésének betöltésére alkalmatlanná vált-e, a felek kapcsolatát az örökbefogadás teljes időszakára nézve vizsgálni kell [Csjt. 46. §, 51. §, 57. § (1) bek.].

BH2000. 60. Az örökbefogadás célja nemcsak az, hogy a gyermek megfelelő nevelésben és gondozásban részesüljön, hanem hogy a szülő-gyermeki kapcsolat alapján az idős örökbefogadó is kapjon támaszt, gondoskodást [Csjt. 57. § (1) bek., 58. § (1) és (2) bek.].

BH2000. 19. Önmagában a konfliktusok ténye - különösen, ha azok előidézésében a felbontást kérő is közrehatott - nem vezethet az örökbefogadás felbontásához [Csjt. 46. §, 51. § (1) bek., 57. § (1) bek., 4/1987. (VI. 14.) IM. r. 6. § (2) bek.].

BH1996. 368. Az örökbefogadás felbontására akkor van lehetőség, ha annak fenntartása a másik félre elviselhetetlenné vált, vagy ha az örökbefogadás célját és társadalmi rendeltetését nem tölti be [Csjt. 46. §, 48. § (1)-(2) bek., 51. § (1) és (3) bek., 57. § (1) bek.].

BH1995. 349. Ha az örökbe fogadó szülő és az örökbe fogadott gyermek között nem alakul ki valóságos szül gyermeki kapcsolat, és annak jövőbeli megvalósulására sincs remény, az örökbefogadás fenntartásához sem a feleknek, sem a társadalomnak nem fűződik érdeke [Csjt. 46. §, 57. § (1) bek.].

BH1991. 475. Az örökbefogadás felbontása kérdésében bírósági egyezség kötésére nincs jogi lehetőség [Csjt. 56., 57. §].

BH1985. 191. Az örökbefogadás bírósági felbontásánál irányadó szempontok [Csjt. 57. §, 58. § (1) bek., 7/1974. (VI. 27.) IM sz. r. 30. és 31. §].

BH1982. 143. I. Az örökbefogadás felbontására azon a címen, hogy az örökbefogadás célját és társadalmi rendeltetését nem tölti be, akkor kerülhet sor, ha az örökbefogadási kapcsolatot valóban meghiúsító körülmények állnak fenn [Csjt. 57. § (1) bek., 7/1974. (VI. 27.) IM sz. r. 30. § (1) bek.].

BH1981. 232. I. Az örökbefogadást nem a felek megállapodása hozza létre, ezért az egymagában a felek megegyezésével nem is szüntethető meg. A felek az örökbefogadás felbontása tárgyában a bíróság előtt egyezséget nem köthetnek [Csjt. 56. § (1) bek., 57. § (1) bek.].

Vhr. 18. § (1) Ha a folyamatban levő perben a felperes a korábbi jogszabályok alapján kérte az örökbefogadás felbontását, a peres eljárás során bármelyik fél áttérhet a felbontásnak a Csjt.-ben meghatározott egyéb okaira (elviselhetetlen magatartás, az örökbefogadás célját és társadalmi rendeltetését nem tölti be).

(2) Ha az örökbefogadó az eljárás során meghal, ez a már megindított eljárás folytatását nem akadályozza. Ilyen esetben a pert a bíróság által kirendelt ügygondnokkal szemben kell folytatni.

(3) Az örökbefogadás felbontásának a Csjt.-ben megállapított joghatásai csak a Csjt. hatálybalépése után hozott és jogerőre emelkedett ítélet vonatkozásában következnek be.

(4) Az a rendelkezés, hogy az örökbefogadást felbontó ítélet mindenkivel szemben hatályos, 1953. január 1. óta hozott minden felbontó ítéletre vonatkozik.

Vhr. 30. §

BH1982. 143. I. Az örökbefogadás felbontására azon a címen, hogy az örökbefogadás célját és társadalmi rendeltetését nem tölti be, akkor kerülhet sor, ha az örökbefogadási kapcsolatot valóban meghiúsító körülmények állnak fenn [Csjt. 57. § (1) bek., 7/1974. (VI. 27.) IM sz. r. 30. § (1) bek.].

BH1981. 232. II. Az örökbefogadás felbontása nem érinti az eljárás megindítása előtt meghalt örökbefogadó után már megszerzett jogokat. Az örökbefogadás felbontása esetén sem lehet a már átszállott örökséget visszakövetelni [7/1974. (VI. 27.) IM sz. r. 30. § ].

Az örökbefogadás felbontása

Csjtr. 5. § Az örökbefogadás felbontása nem érinti az eljárás megindítása előtt [Csjt. 56. § (4) és 57. § (4) bekezdései] meghalt örökbefogadó után már megszerzett jogokat. A már átszállott örökséget visszakövetelni ilyen esetben nem lehet.

Csjt. 58. § (1) Ha az örökbefogadást csak az egyik örökbefogadó kérelmére bontották fel - a gyámhatóság, illetőleg a bíróság eltérő rendelkezése hiányában - az örökbefogadás is csak az ő, illetőleg az ő rokonai vonatkozásában szűnik meg.

(2) Az örökbefogadás felbontása után az örökbefogadott és leszármazói az örökbefogadással felvett családi és utónevet nem viselhetik, kivéve ha a gyámhatóság, illetőleg a bíróság másképp rendelkezik.

PK 101. szám

Ha az örökbefogadást a felek kölcsönös kérelmére a gyámhatóság (Csjt. 56. §) vagy valamelyik fél keresetére a bíróság felbontja (Csjt. 57. §), a felek közötti családi kapcsolat a vele járó jogokkal együtt megszűnik. Ilyen esetben az örökbefogadó javára huzamosabb időn át végzett olyan munkáért, amely különben ellenszolgáltatás nélkül maradna, az örökbefogadott a vagyoni szaporulatból megfelelő részesedést, vagyoni szaporulat hiányában pedig az eset körülményei által indokolt méltányos díjazást követelhet. Az ilyen igény az örökbefogadás felbontása iránt folyó perben kereset (viszontkereset) útján érvényesíthető.

Az örökbefogadás felbontása kihat az örökbefogadóra és annak rokonaira, továbbá az örökbefogadottra és annak leszármazóira. Ha azonban az örökbefogadást csak az egyik örökbefogadó kérelmére bontották fel, az örökbefogadás is csak az ő, illetőleg az ő rokonai vonatkozásában szűnik meg [Csjt. 58. § (1)]. Ugyanez a helyzet, ha az örökbefogadott csak az egyik örökbefogadóval szemben kéri az örökbefogadás felbontását.

Meg kell jegyezni, hogy az, hogy a kérelem (kereset) benyújtásakor csak az egyik örökbefogadó él, nem akadálya annak, hogy az örökbefogadás felbontását a még élő örökbefogadó a már meghalt örökbefogadó vonatkozásában is kérje. Erre akár a már meghalt, akár a túlélő örökbefogadóval szemben tanúsított elviselhetetlen magatartás is okot adhat [4/1987. (VI. 14.) IM rendelet 6. § (2)].

Az örökbefogadás megszűnésének a joghatályai közül a Csjt. csak a névviselést emeli ki [Csjt. 58. § (2)]. Ám természetesen az örökbefogadás felbontásával a jövőre nézve valamennyi joghatás megszűnik.

Az örökbefogadott (és leszármazói) az örökbefogadással felvett családi nevet az örökbefogadás felbontása után akkor viselhetik, ha az örökbefogadás alapján kialakult körülmények és a hosszú időn át fennállt névviselés indokolhatja, hogy az örökbefogadott az örökbefogadás felbontása után is viselje az örökbefogadással felvett családi nevet [Csjt. 58. § (2)]

BH1983. 158. Az örökbefogadással felvett családi név viselése az örökbefogadás felbontása után

BH2002. 492. II. Az örökbefogadás felbontásának feltételeire az örökbefogadó személyes joga az irányadó akkor is, ha házastársak közös gyermekként fogadták örökbe [Csjt. 46. §, 51. §, 57-58. §-ok, 1979. évi 13. tvr. 3-5. §, 10-11. §, 43-45. §-ok, 55-57. §-ok, 62. §, 71. §].

BH2000. 60. Az örökbefogadás célja nemcsak az, hogy a gyermek megfelelő nevelésben és gondozásban részesüljön, hanem hogy a szülő-gyermeki kapcsolat alapján az idős örökbefogadó is kapjon támaszt, gondoskodást [Csjt. 57. § (1) bek., 58. § (1) és (2) bek.].

BH1985. 191. Az örökbefogadás bírósági felbontásánál irányadó szempontok [Csjt. 57. §, 58. § (1) bek., 7/1974. (VI. 27.) IM sz. r. 30. és 31. §].

BH1983. 158. Az örökbefogadás alapján kialakult körülmények és a hosszú időn át fennállt névviselés indokolhatja, hogy az örökbefogadott az örökbefogadás felbontása után is viselje az örökbefogadással felvett családi nevét [Csjt. 58. § (2) bek.].

BH1982. 143. II. Az örökbefogadás felbontása esetén az örökbefogadással felvett név további viselésére irányadó szempontok [Csjt. 58. § (2) bek.].

BH1980. 96. I. Az a személy, aki 1947. június 1-én nagykorúságát még nem érte el, a Csjt. rendelkezései szerint kérheti családi jogállásának rendezését [Csjt. 56. § (2) bek., 58. §.].

Vhr. 19. § A Csjt. 58. §-át a folyamatban levő ügyekben akkor kell alkalmazni, ha a bíróság, illetőleg a gyámhatóság a határozatot első fokon még nem hozta meg.

Vhr. 31. §

BH1985. 191. Az örökbefogadás bírósági felbontásánál irányadó szempontok [Csjt. 57. §, 58. § (1) bek., 7/1974. (VI. 27.) IM sz. r. 30. és 31. §].

Csjtr. 6. § (1) Az örökbefogadottnak nyilatkoznia kell arról, hogy az örökbefogadás megszüntetését csak az egyik, vagy mindkét örökbefogadó vonatkozásában kéri.

(2) Az, hogy a kérelem (kereset) benyújtásakor csak az egyik örökbefogadó él, nem akadálya annak, hogy az örökbefogadás felbontását a még élő örökbefogadó a már meghalt örökbefogadó vonatkozásában is kérje. Erre akár a már meghalt, akár a túlélő örökbefogadóval szemben tanúsított elviselhetetlen magatartás is okot adhat.

BH2000. 19. Önmagában a konfliktusok ténye - különösen, ha azok előidézésében a felbontást kérő is közrehatott - nem vezethet az örökbefogadás felbontásához [Csjt. 46. §, 51. § (1) bek., 57. § (1) bek., 4/1987. (VI. 14.) IM. r. 6. § (2) bek.].

6. Az örökbefogadással kapcsolatos jognyilatkozatok

Csjt. 59. § (1) Az örökbefogadással kapcsolatos jognyilatkozatokat - az alábbi kivételekkel - csak személyesen lehet megtenni. Személyesen, törvényes képviselője hozzájárulása nélkül teheti meg a jognyilatkozatát a korlátozottan cselekvőképes kiskorú gyermek is.

(2) A cselekvőképtelen fél helyett az örökbefogadással kapcsolatos jognyilatkozatokat törvényes képviselője teheti meg.

(3) A korlátozottan cselekvőképes nagykorú félnek az örökbefogadással kapcsolatos jognyilatkozatához törvényes képviselőjének hozzájárulása szükséges.

(4) Az örökbefogadás felbontásával kapcsolatban az örökbefogadó nem járhat el az örökbefogadott törvényes képviselőjeként.

A Csjt. 59. §-a az örökbefogadással kapcsolatos nyilatkozatokra vonatkozó egységes szabályokat tartalmazza.

Az örökbefogadással összefüggésben tett nyilatkozatok esetei:

a) az örökbefogadónak az örökbefogadás engedélyezésére irányuló kérelmét tartalmazó nyilatkozata,

b) az örökbefogadottnak az örökbefogadás engedélyezésére irányuló kérelmét tartalmazó nyilatkozata,

c) a kiskorú vér szerinti szülőjének az örökbefogadásra vonatkozó nyilatkozata,

d) a házasságban élő örökbefogadó házastársának hozzájáruló nyilatkozata,

e) az örökbefogadónak a gyermek névviselésével kapcsolatos nyilatkozata,

f) az örökbefogadónak a vér szerinti szülőként történő bejegyzéssel kapcsolatos nyilatkozata,

g) az örökbefogadónak és az örökbefogadottnak az örökbefogadás felbontására irányuló kölcsönös kérelmet tartalmazó nyilatkozata,

h) az örökbefogadónak vagy az örökbefogadottnak az örökbefogadás bírósági felbontása iránti kérelmet tartalmazó nyilatkozata.

A nyilatkozatok mindegyike tekintetében a fő szabály az, hogy a jognyilatkozatokat csak személyesen lehet megtenni.

Kivételek e fő szabály alól:

- a cselekvőképtelen fél helyett törvényes képviselője tehet nyilatkozatot,

- korlátozottan cselekvőképes nagykorú fél nyilatkozatához törvényes képviselőjének hozzájárulása szükséges.

Mindezekből az következik, hogy a cselekvőképes nagykorú személy nyilatkozatát korlátozás nélkül személyesen teheti meg, a nyilatkozat helyette történő megtételére meghatalmazást más részére nem adhat.

Ugyancsak személyesen, törvényes képviselője hozzájárulása nélkül teheti meg nyilatkozatát a korlátozottan cselekvőképes kiskorú is.

Ezzel szemben a korlátozottan cselekvőképes nagykorú személy jognyilatkozatához a törvényes képviselő hozzájárulása szükséges.

Az örökbefogadással kapcsolatos eljárásban a korlátozottan cselekvőképes, illetve cselekvőképtelen személy törvényes képviselője a szülő, a gondnok vagy a gyám.

A szülő az örökbefogadással kapcsolatos valamennyi nyilatkozatot megteheti (hozzájárulás az örökbefogadáshoz, nyilatkozat az örökbefogadás felbontásával kapcsolatosan). Ezzel szemben az örökbefogadó az örökbefogadás felbontásával kapcsolatos eljárásban nem járhat el az örökbefogadott törvényes képviselőjeként, csupán a saját nevében tehet nyilatkozatot. Az örökbefogadó még abban az esetben sem képviselheti az örökbefogadottat, ha a felbontás iránti kérelem csak a másik örökbefogadóval kapcsolatosan került előterjesztésre.

Az örökbefogadás engedélyezése iránti eljárás az örökbe fogadni szándékozó személy kérelmére indul. A kérelmet a gyermek törvényes képviselőjének lakóhelye szerint illetékes gyámhivatalnál lehet előterjeszteni, ez a hatóság illetékes az érdemi döntés meghozatalára, a nyilatkozatokat is általában itt kell megtenni.

Kivétel ez alól az az eset, amikor a vér szerinti szülő a gyermek örökbe adásához úgy ad hozzájáruló nyilatkozatot, hogy az örökbefogadó személyét és személyi adatait nem ismeri. Az ilyen nyilatkozat felvételére bármely települési önkormányzat jegyzője, illetőleg bármely gyámhivatal illetékes [1997. évi XXXI. törvény 125. § (3)].

Az örökbefogadással kapcsolatos nyilatkozatok a gyámhivatal érdemi döntéséhez szükségesek, azok önálló elbírálására - egy kivétellel - nincs szükség.

Ha a szülő az előbb említett nyilatkozatot olyan gyermekkel kapcsolatosan teszi, aki hatodik életévét betöltötte vagy egészségileg károsodott, a hozzájáruló nyilatkozat érvényességéhez a gyámhatóság jóváhagyása szükséges [Csjt. 48. § (4)].

A hatóság az örökbefogadással kapcsolatos eljárás során az érdekelt feleket lehetőleg együttesen hallgatja meg. Nyílt örökbefogadás esetén azonban az örökbefogadót és a vér szerinti szülőt - tárgyalás keretében - kötelező együttesen meghallgatni [149/1997. (IX. 10.) Korm. rendelet 42. § (3)].

VII. fejezet

A rokonok eltartása

1. A rokontartás közös szabályai

Csjt. 60. § (1) Rokonaival szemben, az alábbi rendelkezésekben meghatározott körben, az jogosult tartásra, aki magát eltartani nem tudja és akinek tartásra kötelezhető házastársa sincs.

A rokontartásról általában

Államunk az Alkotmányban, a Családjogi törvényben és számos más jogszabályban kifejezésre juttatja a család sokoldalú védelmének, támogatásának szükségszerűségét. Megfogalmazza a szülőknek gyermekeik iránti felelősségét a gyermekek egészséges fejlődésének biztosítása érdekében (Csjt. 75. §). A kiskorú gyermek tartásra való jogosultságát a Csjt. 60. § (1) és 61. § (2) bekezdése, míg a nagykorú gyermek ugyanezen jogosultságát a Csjt. 60. § (2) bekezdése határozza meg. Az állami gondoskodás kiegészítő jellege miatt a rászoruló szülőkről való gondoskodás a rokonokat terheli. A szülő, az örökbe fogadó szülő, a mostohaszülő és a nagyszülő tartási igényének jogalapját a Csjt. 60. § (1) és (3) bekezdése, 61. § (1)-(2) bekezdése, valamint a 62. § (2) bekezdése határozza meg. A nevelőszülő tartásra való jogosultságára nézve a Csjt. nem tartalmaz rendelkezést, de az ítélkezési gyakorlat azt elismeri - a 19. számú Irányelvvel hatályon kívül helyezett 8. számú Irányelv alapján. A rokontartásra való jogosultság feltétele a rászorultság, a tartásra érdemtelenség hiánya és az, hogy ne legyen tartásra kötelezhető házastársa. A tartásra jogosultat nem valamennyi rokona köteles tartani, hanem az a legközelebbi egyenes ági rokont terheli, vagyis elsősorban a leszármazók, majd azok hiányában a felmenő rokonok kötelesek a tartásra. Az oldalági rokonok közül a nagykorú testvért terheli a kiskorú testvér javára tartási kötelezettség, ha már nincs más rokon, aki a testvért eltartani képes. A tartást természetben vagy pénzben kell nyújtani. A kötelezettek között a tartás teherbíróképességük arányában oszlik meg.

A Csjt. 60. § (1) bekezdése értelmében a rokontartási kötelezettség az alábbi feltételek fennállása estén állapítható meg:

a) a jogosultság rászorultsága

b) a tartásra kötelezhető házastárs hiánya

c) a tartásra jogosult - ha nem kiskorú - ne legyen érdemtelen.

Általánosságban tartásra rászorultnak az tekinthető, aki magát eltartani nem tudja, munkaképtelen. A rokontartás lehet teljes vagy részleges. Ez utóbbi esetben tartáskiegészítésről van szó.

A Csjt. következő 61-63. §-ai szerint vizsgálni kell a tartásra köteles rokon teljesítőképességét, valamint annak mértékét.

1/a) A jogosult rászorultsága

A jogosult rászorultságát megalapozhatja az életkora. Az életkortól függően munkaképtelennek kell tekinteni a kisgyermeket és az idős embert. Gyermek tartásra való jogosultságánál figyelembe kell venni a tankötelezettséget [lásd a közoktatásról szóló 1993. évi LXXIX. törvény 6. §. (3) bekezdését]. A gyermek az iskolai kötelezettségének teljesítése idejére munkavégzésre nem köteles, a felmenője [Csjt. 61. § (2)], illetve nagykorú testvére [Csjt. 61. § (4)] köteles számára tartást biztosítani.

Ha az egészséges, tizennyolcadik életévét betöltő gyermeknek a lakóhelyén csak ideiglenes foglalkoztatásra van lehetőség, akkor a tartásdíj jogosultjának és kötelezettjének is meg kell keresni azt a lehetőséget, mellyel állandó munkához juthat. Ha a kiskorú egészségi állapota miatt fizikai munkát nem tud vállalni és szellemi munka végzésére sincs lehetőség, ez esetben meg kell kísérelni a továbbtanulást olyan iskolarendszerben, ahol a csökkent munkaképessége ellenére szakképzettséget szerezhet. Az eset összes körülményeinek vizsgálata során dönthető el az a kérdés, hogy a gyermek jogosult lesz-e, és ha igen, mennyi időre és milyen mértékben a tartásra.

Az időskor, illetve a nyugdíjkorhatár elérése önmagában nem ad alapot a tartásdíj megállapítására, ezért vizsgálni kell a nyugdíjkorhatárt betöltő szülő egészségi állapotát, életkörülményeit, családi viszonyait.

A csökkent munkaképesség is lehet a rászorultság oka, de azt előidézheti betegség, testi fogyatékosság is, és a kor miatti munkaképtelenség vagy munkaképességcsökkenés. Ez utóbbi esetben a tartáskiegészítésre való rászorultság állapítható meg. Csökkent munkaképesség és munkaképtelenség mértékének vizsgálata orvosszakértő útján biztosítható. Az esetben, ha a tartást igénylőnek vagyona van, akkor figyelemmel kell lenni annak értékesítési lehetőségére és vizsgálni kell, hogy elvárható-e a tartást igénylőtől annak hasznosítása.

1/b) A tartásra kötelezhető házastárs hiánya

Rokontartásra akkor kerülhet sor, ha a tartásra jogosultnak nincs tartásra kötelezhető házastársa. Ebből következik, hogy a házastárs tartási kötelezettsége megelőzi a rokon tartási kötelezettségét. A családjog a házasságot nem tekinti rokoni kapcsolatnak, ezért a házastársi tartást a házassággal kapcsolatos rendelkezések körében az Első rész III-IV. fejezetében [Csjt. 21. § (1)-(2), 32. § (3)], míg a rokon eltartását a II. Rész VII. fejezetében szabályozza. Ha a tartásra jogosult a házastársával vagy a volt házastársával szemben érdemtelennek bizonyul, vagy a házastárs rossz anyagi, vagyoni helyzete miatt tartást nyújtani nem képes vagy csak részben képes, akkor a tartás alól egészben vagy részben mentesül. Ilyen esetben a tartás a vele egy sorban álló kötelezettre vagy kötelezettekre, ilyenek hiányában a sorban utána következő kötelezettre hárul. Abból, hogy a házastársi tartási kötelezettség a többi rokon kötelezettségét megelőzi, még nem következik, hogy a házastársi tartás iránti pernek kellene minden esetben megelőzni a rokontartás iránti igény érvényesítését.

A házastársi tartás és a rokoni tartás egymáshoz való viszonya a szülőtartási perekben merül fel, de a sorrendiség szabályait valamennyi házasságot kötött jogosult (pl. továbbtanuló nagykorú gyermek, házasságkötéssel nagykorúvá váló gyermek) esetében is alkalmazni kell.

1/c) Az érdemtelenség

Az érdemtelenség kérdésével a nagykorú személy tekintetében foglalkozik a törvény, ez a szülőtartás iránti és a nagykorú továbbtanuló gyermek tartása iránti perben merül fel a kötelezett hivatkozása folytán. Az érdemtelenség megállapítására az esetben kerülhet sor, ha bizonyítható, hogy a tartást igénylő a tartásra kötelezettel szemben olyan felróható és társadalmilag elítélendő magatartást tanúsított, amely miatt a rokoni tartásra nem méltó.

A törvény rendszerében elsősorban a nagykorú gyermek, a szülőtartás és a kiskorú gyermek tartása témakörrel kell foglalkozni.

(2) Tartásra a munkaképes leszármazó is jogosult, ha erre szükséges tanulmányai folytatása érdekében rászorul.

2. A nagykorú gyermek tartása

A jogosultság oldaláról nézve a nagykorú gyermek tartása jogosultságának feltételei:

a) egészségi állapot, betegség, munkaképtelenség,

b) életpályára való felkészülést szolgáló tanulmányok folytatása.

A kötelezett oldaláról nézve a teljesítőképesség szempontjából vizsgálva a nagykorú gyermek csak akkor és olyan mértékben részesülhet tartásdíjban, ha és amennyiben a kötelezett saját szükséges tartásán felül azt megfizetni képes [Csjt. 66. § (1)].

A nagykorú beteg munkaképtelen gyermek rászorultsága az általános szabályok szerint ítélendő meg. A rászorultság körében az általánosságban kifejtettek szerint az, hogy a betegség szellemi vagy testi fogyatékosságban nyilvánul meg, és azzal összefüggésben milyen mértékű munkaképesség-csökkenés áll fenn, orvosszakértői bizonyítás eredményének ismeretében állapítható meg. Ez alapozza meg a teljes vagy a részleges tartás kiegészítésre való jogosultságot.

Az életpályára való felkészülést szolgáló és szükséges tanulmányokat folytató nagykorú gyermek tartásigényének elbírálásánál irányadó szempontokat a lenti PED tartalmazza.

A Csjt. 60. §. (2) bekezdésében említett szükséges tanulmányok körébe tartozik az életpályára előkészítő szakképzettség megszerzéséhez szükséges tanfolyamok, valamint a főiskolai és egyetemi tanulmányok végzése is.

A szükséges tanulmányok folytatása szempontjából a tanulmányok folyamatos végzésének van jelentősége; nem érinti a tanulmányok folyamatosságát annak indokolt megszakítása.

Nem köteles a szülő tartani a szükséges tanulmányait folytató munkaképes, nagykorú gyermeket akkor, ha

a) a gyermek továbbtanulásra alkalmatlan;

b) a gyermek a tartásra kötelezettel vagy vele együtt élő közeli hozzátartozójával szemben olyan súlyosan kifogásolható magatartást tanúsít, amelyre tekintettel a társadalmi felfogás szerint a tartásra nem méltó (érdemtelenség);

c) ezáltal a szülő saját szükséges tartását, vagy a kiskorú gyermekének tartását veszélyeztetné.

A munkaképes nagykorú gyermek részére a szükséges tanulmányai folytatásának idejére járó tartásdíj összegének megállapításával a gyermek indokolt szükségleteit és a kötelezett teherbíró képességét kell alapul venni.

A Legfelsőbb Bíróság a tanulmányait folytató gyermek tartási igényének és a tartás mértékének kérdésével már több állásfoglalásában foglalkozott. Ezek az állásfoglalások a továbbtanuló kiskorú gyermek tartásával kapcsolatos kérdéseket rendezték annak a művelődéspolitikai szempontnak a figyelembe vételével, amely szerint indokolt törekvés az általános iskola elvégzése után a középiskola elvégzése, illetőleg az azzal azonos képesítés megszerzése. Minthogy az ezzel kapcsolatos tanulmány végzése általában a gyermek kiskorúságának idejére esik, a tartásra köteles szülőre irányadó a Csjt. 69/A. §-ának (1) bekezdése szerint az a rendelkezés is, hogy a szülő a saját tartásának a rovására is köteles megosztani a kiskorú gyermekével azt, ami a közös eltartásukra a rendelkezésükre állt. A kialakult ítélkezési gyakorlat a középiskolai tanulmányok végzésének idejére a tartásra való jogosultságot és kötelezettséget változatlanul fennállónak tekinti az esetben is, ha kiskorúság idején megkezdett középiskolai tanulmányok befejezése valamilyen okból a gyermek nagykorúságának elérése utáni időre is átnyúlik.

Kérdéses azonban, hogy a munkaképes nagykorú gyermek tanulmányainak folytatása esetén milyen feltételek mellett és milyen mértékben követelhet szülőjétől tartást. A Csjt. 60. §-ának (2) bekezdése tartásra jogosultnak tekinti a munkaképes leszármazót is, ha erre szükséges tanulmányainak folytatása érdekében rászorul. Ilyen esetben a gyermek nagykorúságának elérése után is jogosult a tartásra. A továbbtanuláshoz fűződő egyéni érdek összhangban áll a társadalom érdekével, s e kettős érdek érvényesülésének előmozdítását zavartalan családi kapcsolat esetén a szülők maguk is alapvető erkölcsi kötelességüknek tartják. A családi kapcsolat meglazulása vagy felbomlása azonban nem lehet indok arra, hogy az említett érdekek háttérbe kerüljenek, különösen nem abban a vonatkozásban, hogy a családi kapcsolat alapján tartásra kötelezett szülő a gyermeknek és a társadalomnak az érdekét figyelmen kívül hagyja.

A gyermek rendszerint gimnáziumban, szakközépiskolában, szakmunkásképzőben folytatja tanulmányait. A középiskolai tanulmányok sikeres elvégzése után azonban sor kerülhet valamely szakképzettség megszerzésére szükséges további tanulmánynak a végzésére, valamint főiskolai, egyetemi tanulmányok folytatására a főiskola, egyetem nappali tagozatán. A Csjt. 60. §-ának (2) bekezdésében foglalt rendelkezés alkalmazása szempontjából a szükséges tanulmányok folytatásán általában az életpályára előkészítő szaktanfolyamnak, valamint a főiskolai és egyetemi tanulmányoknak a végzését is érteni kell, ezért a tanulmányok folytatásának idejére az arra rászoruló munkaképes leszármazó is jogosult tartásra.

Ha a gyermeket középiskola befejezése után a választott életpályára előkészítő tanfolyamra, főiskola, egyetem nappali tagozatára felvették, a tartásra kötelezett, s arra képes szülő nem hivatkozhat arra, hogy a nagykorúságát elért gyermek munkaviszonyt létesítsen, és tanulmányai költségeiről, valamint megélhetéséről maga gondoskodjék.

A szükséges tanulmányok folytatása szempontjából a tanulmányok folyamatos végzésének van jelentősége, ami azt jelenti, hogy a nagykorú gyermek általában csak tanulmányainak folyamatos végzése esetén követelhet jogszerűen tartásdíjat. A folyamatosságot azonban nem szakítja meg a főiskolai, egyetemi tanulmányok végzését megelőzően megkívánt egy-két éves gyakorlati munka, sorkatonai szolgálat, betegség vagy más rendkívüli ok. Azt a kérdést, hogy a megszakítás idejére tartásdíj a gyermeket mennyiben illeti meg, az alapul szolgáló ok figyelembevételével kell megítélni. Szünetel a tartási kötelezettség, ha a megszakítás ideje alatt a gyermek megélhetése biztosítva van, vagy arról maga képes gondoskodni.

Ha a középiskolai tanulmányok végzését követően hosszabb idő telt el, az összes körülmény mérlegelésével kell állást foglalni abban a kérdésben, hogy a tanulmányoknak a főiskola, egyetem nappali tagozatán való folytatása idejére a tartásdíj fizetése a szülőktől elvárható-e, vagy a gyermekkel szemben jogosan támasztható-e az a követelmény, hogy a továbbképzéséhez szükséges anyagiakat részben vagy egészben maga teremtse elő. E vonatkozásban jelentősége van annak, hogy a hosszabb megszakításnak mi volt az indoka, a nagykorú gyermek életpályája a kieső időben hogyan alakult. Ha a gyermek a továbbtanulást megelőzően hosszabb idő alatt akkori életkörülményeinek megfelelően választott életpályán már elhelyezkedett, rendszerint nem várható el a szülőtől, hogy több évi megszakítás után fedezze a továbbtanulás (újabb tanulás) költségét, és erre az időre újból tartásdíjat fizessen. Ilyen esetben kivételesen a tartási kötelezettség megállapítására akkor kerülhet sor, ha az életpályától eltérő vagy magasabb képzettség megszerzését igénylő újabb életpálya a gyermek összes körülményére, különösen egészségi állapotára tekintettel feltétlenül indokolt, és a kötelezett kereseti, jövedelmi viszonyai alapján a társadalmi felfogás szerint továbbtaníttatása a kötelezettől elvárható (pl. a megszerzett képesítés az időközben bekövetkezett változás folytán megélhetését nem biztosítja).

A főiskolai, egyetemi tanulmányok folytatásához fűződő egyéni és társadalmi érdek a gyermekre is kötelezettséget ró, nevezetesen, a tanulmányait köteles a tőle elvárható legjobb eredménnyel végezni annak érdekében is, hogy a jogszabályban biztosított kedvezményeket (tandíjkedvezmény, ösztöndíj, stb.) kiérdemelje, és ezzel a szülő tartási terheit enyhítse. Megfelelően együtt kell működnie a gyermeknek és szülőjének abban is, hogy a továbbtanuló gyermek a társadalmi ösztöndíj lehetőségét igénybe vegye. A gyermeknek mindezzel kapcsolatos felróható magatartását a terhére figyelembe kell venni, és ez nem csak a tartásdíj összegének a megállapítására hathat ki csökkentőleg, hanem adott esetben a tartási kötelezettség megszüntethetőségére is vezethet.

A már említett általános művelődéspolitikai szempontokra tekintettel a gyermek a továbbtanulásra való alkalmatlanságát lehet megállapítani, ha főiskolai, egyetemi tanulmányait szellemi vagy testi adottságainak fogva tartósan nem képes eredményesen folytatni. Ugyanilyen elbírálás alá esik, ha továbbtanulási ideje neki felróható okból tartósan elhúzódik. A magatartás okait, a gyermek körülményeit, a szülőknek vele szemben tanúsított magatartását természetesen igen behatóan vizsgálni kell. E vizsgálódás során a főiskola, egyetem véleményének a beszerzése is szükséges, mert csak valamennyi ok kellő ismeretében bírálható el, hogy a gyermek továbbtaníttatásának anyagi támogatása a társadalmi felfogás szerint a szülőktől elvárható-e.

A családi kapcsolatból eredő jogok és kötelezettségek vonatkozásában - így a tartás jogát és kötelezettségét illetően is - különös jelentősége van az erkölcsi követelményeknek. Erre is tekintettel mondja ki a Csjt. 60. §-ának (3) bekezdése, hogy nem jogosult tartásra a nagykorú, ha magatartása miatt arra érdemtelenné vált. A törvény azonban közelebbről nem határozza meg, hogy milyen körülmények fennállása esetén lehet az érdemtelenséget megállapítani.

Az említett erkölcsi követelmény szem előtt tartásával az összes körülmények beható mérlegelésével kell megítélni a továbbtanuló gyermeknek a tartásra kötelezett szülővel vagy vele együtt élő közeli hozzátartozójával szembeni nem megfelelő magatartását is. A nagykorú gyermektől fokozottan elvárható, hogy a tartásdíjat fizető szülőjével szemben ne csak követelést támasszon, hanem a tartás alapjául szolgáló családi kapcsolatban megfelelő magatartást tanúsítson, mert e tekintetben már van olyan belátása, amellyel magatartásának helyes, vagy helytelen voltát és annak következményeit kellően értékelni tudja. A törvényen alapuló tartásra nem méltó a főiskolai, egyetemi tanulmányait folytató munkaképes nagykorú gyermek, ha neki felróhatóan a tartásra kötelezett szülőjével vagy vele együtt élő közeli hozzátartozójával szemben súlyosan kifogásolható magatartást tanúsít. Gondosan vizsgálni kell azonban, hogy a magatartást milyen ok és körülmény váltotta ki, különösen azt, hogy a kötelezett magatartása idézte-e elő, végül, hogy ez a gyermeknek a társadalmi felfogás szerint valóban súlyosan felróható-e.

A Csjt. 69/A. §. (1) bekezdése szerint a szülő csak kiskorú gyermekét köteles saját szükséges tartásának rovására eltartani. A főiskolai, egyetemi tanulmányok folytatása - legfeljebb pár hónap kivételével - a gyermek nagykorúságának idejére esik, tehát irányadó az az elv, hogy a szülő nem köteles a gyermeket eltartani, ha ez saját szükséges tartását vagy kiskorú gyermekének tartását veszélyezteti. Erre tekintettel főiskolai, egyetemi tanulmányok folytatása esetén mindig vizsgálni kell - rászorultság mellett - a tartásra kötelezett szülő teherbíró képességét, figyelemmel kell lenni a kereseti, jövedelmi, vagyoni viszonyaira és az őt terhelő kötelezettségekre.

A munkaképes nagykorú gyermek részére - a szükséges tanulmányai folytatása idejére - fizetendő tartásdíj mértéke szempontjából a gyermek szükségletei, a tartásra köteles szülő teherbíró képességét, továbbá azt kell figyelembe venni, hogy a másik szülőtől - vagyoni, jövedelmi, kereseti viszonyaira, családi és személyes körülményeire tekintettel - mennyiben várható el, hogy ő is hozzájáruljon a továbbtanulás költségeinek fedezéséhez. A tartásdíj mértékének megállapításánál egyik tényező a továbbtanuló gyermek indokolt szükséglete. E vonatkozásban figyelemmel kell lenni a gyermeknek a továbbtanulással szükségképpen együttjáró kiadásaira, de számításba kell venni mindazt a támogatást is, amelyet az állam, a társadalom nyújt (állami, társadalmi ösztöndíj, szociális segély, tandíjkedvezmény, az elhelyezés, étkezés terén nyújtott kedvezmény), a gyermek esetleges rendszeres jövedelmét (korrepetálásból eredő rendszeres jövedelmét, stb.) és vagyonát.

Az ítélkezési gyakorlatban kialakult elvek szerint a szülő tartási kötelezettsége nem korlátlan ideig állt fenn, még ha a felsőfokú tanulmányokat nappali tagozaton is folytatja a nagykorú gyermek. Mindig az adott tényállás ad alapot a megfelelő jogi álláspont kialakítására.

XXIX. számú Polgári Elvi Döntés (módosította: XLII. számú Polgári Elvi Döntés) a tanulmányait folytató nagykorú gyermek tartásáról

PK 114. szám A tartásról lemondó jognyilatkozat

BH2003. 416. A szülő tartási kötelezettsége a tanulmányokat folytató nagykorú gyermekkel szemben

BH1981. 99. Az iskolai tanulmányait befejező nagykorú gyermek tartásdíj iránti igénye

BH1992. 29. Nagykorú gyermeket megillető tartásdíj megállapításánál irányadó szempontok

BH1997. 398. Nagykorú gyermek után járó tartásdíj megítélése, illetve annak mértéke második szakma tanulása esetén

BH1979. 115. Az életpályára előkészítő szakképzettség megszerzéséhez szükséges tanfolyamok mint a munkaképes leszármazó szükséges tanulmányai

BH2001. 20. A nagykorú gyermek által korábban megszerzett szakképesítéssel azonos vagy annál alacsonyabb szintű végzettséget nyújtó tanulmányok anyagi fedezete

BH2001. 70. A heti hatórás elfoglaltságot jelentő külföldi nyelvtanfolyam

BH2001. 228. A nagykorú gyermek tartásdíjának megállapítása határozott időre

BH2001. 229. Az egészségügyi szakközéspiskola elvégzését követően a főiskola védőnőképző szakán folytatott tanulmányok mint szükséges tanulmányok

BH1990. 104. Az életpályára való felkészülés szempontjai a nagykorú gyermek tartásdíj iránti igényénél

BH1997. 28. Az újabb szakma megszerzésére irányuló tanfolyam mint szükséges tanulmány

BH1999. 554. A szakmunkásképző után az érettségi vizsga letételével járó szakközépiskolai tanulmányok folyamatos végzése mint szükséges tanulmány

BH1998. 386. Nagykorú gyermek tartási igényének elbírálásánál a tanulmányok megszakításának és a rászorultságnak a jelentősége

BH1998. 595. A középiskolai tanulmányok befejezését követő hosszabb idő után a gyermektartásdíj iránti igény fettételei

(3) Nem jogosult tartásra a nagykorú, ha magatartása miatt arra érdemtelenné vált.

a tanulmányait folytató nagykorú gyermek
tartásáról

Az 1952. évi IV. törvény (Csjt.) 60. §-ának (2) bekezdésében említett szükséges tanulmányok körébe tartozik az életpályára előkészítő szakképzettség megszerzéséhez szükséges tanfolyamok, valamint a főiskolai és egyetemi tanulmányok végzése is.

A szükséges tanulmányok folytatása szempontjából a tanulmányok folyamatos végzésének van jelentősége; nem érinti a tanulmányok folyamatosságát az indokolt megszakítás.

Nem köteles a szülő tartani a szükséges tanulmányait folytató munkaképes nagykorú gyermeket akkor, ha

a) a gyermek továbbtanulásra alkalmatlan;

b) a gyermek a tartásra kötelezettel vagy vele együtt élő közeli hozzátartozójával szemben olyan súlyosan kifogásolható magatartást tanúsít, amelyre tekintettel a társadalmi felfogás szerint a tartásra nem méltó (érdemtelenség);

c) ezáltal a szülő saját szükséges tartását vagy kiskorú gyermekének tartását veszélyeztetné.

A munkaképes nagykorú gyermek részére a szükséges tanulmányai folytatásának idejére járó tartásdíj összegének megállapításával a gyermek indokolt szükségleteit és a kötelezett teherbíró képességét kell alapul venni.

Indokolás

A törvényes tartási kötelezettség alapja a családjogi kapcsolat, és ez a tartási kötelezettség megfelelő teljesítésének kiemelkedő jelentőséget ad. A tartási kötelezettségre vonatkozó jogi rendelkezések megszegése a közfelfogásban kialakult erkölcsi követelményekkel való szembehelyezkedést is jelent. A tartási kötelezettségnek jogi szankciókkal való kikényszerítésére akkor kerül sor, amikor a családi kapcsolat meglazul vagy felbomlik. A jogalkalmazás fontos feladata a törvényen alapuló tartási kötelezettséggel kapcsolatban a gyermek érdekeinek védelme, a gyermek sorsáért elsősorban felelős szülő felelősségtudatának a fokozása.

A Legfelsőbb Bíróság a tanulmányait folytató gyermek tartási igényének és a tartás mértékének kérdésével már több állásfoglalásában foglalkozott. Ezek az állásfoglalások a továbbtanuló kiskorú gyermek tartásával kapcsolatos kérdéseket rendezték annak a művelődéspolitikai szempontnak a figyelembevételével, amely szerint indokolt törekvés az általános iskola elvégzése után a középiskola elvégzése, illetőleg az azzal azonos képesítés megszerzése. Minthogy az ezzel kapcsolatos tanulmány végzése általában a gyermek kiskorúságának idejére esik, a tartásra köteles szülőre irányadó a Csjt. 69/A. §-ának (1) bekezdése szerint az a rendelkezés is, hogy a szülő a saját szükséges tartásának a rovására is köteles megosztani kiskorú gyermekével azt, ami a közös eltartásukra rendelkezésre áll. A kialakult ítélkezési gyakorlat a középiskolai tanulmányok végzésének idejére a tartásra való jogosultságot és kötelezettséget változatlanul fennállónak tekinti az esetben is, ha a kiskorúság idején megkezdett középiskolai tanulmányok befejezése valamilyen okból a gyermek nagykorúságának elérése utáni időre is átnyúlik.

Kérdéses azonban, hogy a munkaképes nagykorú gyermek tanulmányainak folytatása esetén milyen feltételek mellett és milyen mértékben követelhet a szülőjétől tartást.

A Csjt. 60. §-ának (2) bekezdése tartásra jogosultnak tekinti a munkaképes leszármazót is, ha erre szükséges tanulmányainak folytatása érdekében rászorul. Ilyen esetben a gyermek nagykorúságának elérése után is jogosult a tartásra. A továbbtanuláshoz fűződő egyéni érdek összhangban áll a társadalom érdekével, s e kettős érdek érvényesülésének előmozdítását zavartalan családi kapcsolat esetén a szülők maguk is alapvető erkölcsi kötelességüknek tartják. A családi kapcsolat meglazulása vagy felbomlása azonban nem lehet indok arra, hogy az említett érdekek háttérbe kerüljenek, különösen nem abban a vonatkozásban, hogy a családi kapcsolat alapján tartásra kötelezett szülő a gyermeknek és a társadalomnak az érdekét figyelmen kívül hagyja.

A gyermek rendszerint gimnáziumban, szakközépiskolában, szakmunkásképzőben folytatja tanulmányait. A középiskolai tanulmányok sikeres elvégzése után azonban sor kerülhet valamely szakképzettség megszerzéséhez szükséges további tanfolyamnak a végzésére (pl. gyors- és gépíró, nyelv-, számítástechnikai, menedzserképző tanfolyam stb.), valamint főiskolai, egyetemi tanulmányok folytatására a főiskola, egyetem nappali tagozatán. A Csjt. 60. §-ának (2) bekezdésében foglalt rendelkezés alkalmazása szempontjából a szükséges tanulmányok folytatásán általában az életpályára előkészítő szaktanfolyamnak, valamint a főiskolai és egyetemi tanulmányoknak a végzését is érteni kell, ezért e tanulmányok folytatásának idejére az arra rászoruló munkaképes leszármazó is jogosult a tartásra.

Ha a gyermeket a középiskola befejezése után a választott életpályára előkészítő tanfolyamra, főiskola, egyetem nappali tagozatára felvették, a tartásra kötelezett s arra képes szülő nem hivatkozhat arra, hogy a nagykorúságát elért gyermek munkaviszonyt létesítsen, és tanulmányai költségeiről, valamint megélhetéséről maga gondoskodjék.

A szükséges tanulmányok folytatása szempontjából a tanulmányok folyamatos végzésének van jelentősége, ami azt jelenti, hogy a nagykorú gyermek általában csak tanulmányainak folyamatos végzése esetén követelhet jogszerűen tartásdíjat. A folyamatosságot azonban nem szakítja meg a főiskolai, egyetemi tanulmányok végzését megelőzően megkívánt egy-két éves gyakorlati munka, a sorkatonai szolgálat, a betegség vagy más rendkívüli ok. Azt a kérdést, hogy a megszakítás idejére tartásdíj a gyermeket mennyiben illeti meg, az alapul szolgáló ok figyelembevételével kell megítélni. Szünetel a tartási kötelezettség, ha a megszakítás ideje alatt a gyermek megélhetése biztosítva van, vagy arról maga képes gondoskodni.

Ha a középiskolai tanulmányok végzését követően hosszabb idő telt el, az összes körülmény mérlegelésével kell állást foglalni abban a kérdésben, hogy a tanulmányoknak a főiskola, egyetem nappali tagozatán való folytatása idejére a tartásdíj fizetése a szülőtől elvárható-e, vagy pedig a gyermekkel szemben jogosan támasztható-e az a követelmény, hogy a továbbképzéséhez szükséges anyagiakat részben vagy egészben maga teremtse elő. E vonatkozásban jelentősége van annak, hogy a hosszabb megszakításnak mi volt az indoka, a nagykorú gyermek életpályája a kieső időben hogyan alakult. Ha a gyermek a továbbtanulást megelőzően hosszabb idő alatt akkori életkörülményeinek megfelelően választott életpályán már elhelyezkedett, rendszerint nem várható el a szülőtől, hogy több évi megszakítás után fedezze a továbbtanulás (újabb tanulás) költségét, és erre az időre újból tartásdíjat fizessen. Ilyen esetben kivételesen a tartási kötelezettség megállapítására akkor kerülhet sor, ha az életpályától eltérő vagy magasabb képzettség megszerzését igénylő újabb életpálya a gyermek összes körülményére, különösen egészségi állapotára tekintettel feltétlenül indokolt, és a kötelezett kereseti, jövedelmi viszonyai alapján a társadalmi felfogás szerint továbbtaníttatása a kötelezettől elvárható (pl. a megszerzett képesítés az időközben bekövetkezett változás folytán megélhetését nem biztosítja).

A főiskolai, egyetemi tanulmányok folytatásához fűződő egyéni és társadalmi érdek a gyermekre is kötelezettséget ró, nevezetesen a tanulmányait köteles a tőle elvárható legjobb eredménnyel végezni annak érdekében is, hogy a jogszabályban biztosított kedvezményeket (tandíjkedvezmény, ösztöndíj stb.) kiérdemelje, s ezzel a szülő tartási terheit enyhítse. Megfelelően együtt kell működnie a gyermeknek és szülőjének abban is, hogy a továbbtanuló gyermek a társadalmi ösztöndíj lehetőségét igénybe vegye. A gyermeknek mindezzel kapcsolatos felróható magatartását a terhére figyelembe kell venni, és az nemcsak a tartásdíj összegének a megállapítására hathat ki csökkenőleg, hanem adott esetben a tartási kötelezettség megszüntethetőségére is vezethet.

A már említett általános művelődéspolitikai szempontokra tekintettel a gyermeknek a továbbtanulásra való alkalmatlanságát lehet megállapítani, ha főiskolai, egyetemi tanulmányait szellemi vagy testi adottságainál fogva tartósan nem képes eredményesen folytatni. Ugyanilyen elbírálás alá esik, ha a továbbtanulás ideje neki felróható okból tartósan elhúzódik. A magatartás okait, a gyermek körülményeit, a szülőknek vele szemben tanúsított magatartását természetesen igen behatóan vizsgálni kell. E vizsgálódás során a főiskola, egyetem véleményének a beszerzése is szükséges, mert csak valamennyi ok kellő ismeretében bírálható el, hogy a gyermek továbbtaníttatásának anyagi támogatása a társadalmi felfogás szerint a szülőktől elvárható-e.

A családi kapcsolatból eredő jogok és kötelezettségek vonatkozásában - így a tartás jogát és kötelezettségét illetően is - különös jelentősége van az erkölcsi követelményeknek. Erre is tekintettel mondja ki a Csjt. 60. §-ának (3) bekezdése, hogy nem jogosult tartásra a nagykorú, ha magatartása miatt arra érdemtelenné vált. A törvény azonban közelebbről nem határozza meg, hogy milyen körülmények fennállása esetén lehet az érdemtelenséget megállapítani.

Az említett erkölcsi követelmény szem előtt tartásával az összes körülmények beható mérlegelésével kell megítélni a továbbtanuló gyermeknek a tartásra kötelezett szülővel vagy vele együttélő közeli hozzátartozójával szembeni nem megfelelő magatartását is. A nagykorú gyermektől fokozottabban elvárható, hogy a tartásdíjat fizető szülőjével szemben ne csak követelést támasszon, hanem a tartás alapjául szolgáló családi kapcsolatnak megfelelő magatartást tanúsítson, mert e tekintetben már van olyan belátása, amellyel magatartásának helyes vagy helytelen voltát és annak következményeit kellően értékelni tudja. A törvényen alapuló tartásra ezért nem méltó a főiskolai, egyetemi tanulmányait folytató munkaképes nagykorú gyermek, ha neki felróhatóan a tartásra kötelezett szülőjével vagy vele együttélő közeli hozzátartozójával szemben súlyosan kifogásolható magatartást tanúsít. Gondosan vizsgálni kell azonban, hogy a magatartást milyen ok és körülmény váltotta ki, különösen azt, hogy a kötelezett magatartása idézte-e elő, végül, hogy az a gyermeknek a társadalmi felfogás szerint valóban súlyosan felróható-e.

A Csjt. 69/A. §-ának (1) bekezdése szerint a szülő csak a kiskorú gyermekét köteles saját szükséges tartásának rovására eltartani. A főiskolai, egyetemi tanulmányok folytatása - legfeljebb pár hónap kivételével - a gyermek nagykorúságának idejére esik, tehát irányadó az az elv, hogy a szülő nem köteles a gyermeket eltartani, ha ez saját szükséges tartását vagy kiskorú gyermekének tartását veszélyezteti. Erre tekintettel főiskolai, egyetemi tanulmányok folytatása esetén mindig vizsgálni kell - a rászorultság mellett - a tartásra kötelezett szülő teherbíró képességét, figyelemmel kell lenni a kereseti, jövedelmi, vagyoni viszonyaira és az őt terhelő kötelezettségekre.

A munkaképes nagykorú gyermek részére - szükséges tanulmányai folytatásának idejére - fizetendő tartásdíj mértéke szempontjából a gyermek szükségleteit, a tartásra köteles szülő teherbíró képességét, továbbá azt kell figyelembe venni, hogy a másik szülőtől - vagyoni, jövedelmi, kereseti viszonyaira, családi és személyes körülményeire tekintettel - mennyiben várható el, hogy ő is hozzájáruljon a továbbtanulás költségeinek fedezéséhez. A tartásdíj mértékének megállapításánál egyik tényező a továbbtanuló gyermek indokolt szükséglete. E vonatkozásban figyelemmel kell lenni a gyermeknek a továbbtanulással szükségképpen együttjáró kiadásaira, de számításba kell venni mindazt a támogatást is, amelyet az állam, a társadalom nyújt (állami, társadalmi ösztöndíj, szociális segély, tandíjkedvezmény, az elhelyezés, az étkezés terén nyújtott kedvezmény), a gyermek esetleges rendszeres jövedelmét (korrepetálásból eredő rendszeres jövedelmét stb.) és vagyonát.

A gyermektartásdíj mértékének további tényezője a tartásra kötelezett szülő teherbíró képessége. Amint arra már utalás történt, a szülő a munkaképes nagykorú gyermek tartása érdekében nem köteles saját szükséges tartását és kiskorú gyermekének szükséges tartását megszorítani. A tartásra kötelezett szülő és kiskorú gyermekének szükséges tartását illetően jelentősége van a kereseti, jövedelmi és vagyoni viszonyoknak, a családi és személyes körülményeknek, s ezek gondos mérlegelésével kell elbírálni, hogy adott esetben a nagykorú munkaképes továbbtanuló gyermek részére a szülő tartásdíj fizetésére milyen mértékben képes.

Nem köteles a szülő tartani azt a nagykorú munkaképes, továbbtanuló gyermeket, aki tartásra nem méltó: az érdemtelenség megállapításánál azonban a legnagyobb gondossággal kell eljárni. Erre hívta fel az eljáró bíróság figyelmét a Legfelsőbb Bíróság egyik törvényességi határozatában, amikor előírta, hogy az új eljárás lefolytatása során vizsgálni kell, hogy a gyermek magatartását milyen ok és körülmény váltotta ki, különösen pedig, hogy azt nem a kötelezett magatartása idézte-e elő. Így az alperes gyermekeivel szembeni magatartását, kapcsolatának alakulását is értékelni kell. Az érdemtelenség általában nem csupán az adott magatartás értékelése, hanem a jogosult és a kötelezett között kialakult viszony alapján bírálható el. Az iránymutatás szerint nem mellőzhető a tényállás megállapítása érdekében a nagykorú gyermek tanúkénti meghallgatása, az apa és a gyermeki kapcsolat tisztázása, továbbá annak vizsgálata, hogy a felperesi szülő magatartása mennyiben hatott közre az apa és a gyermek kapcsolatának megszakításában.

A nagykorú gyermek tartásra való érdemtelenségének vizsgálatánál kizárólag a tartásra jogosított gyermek nagykorúsága idején tanúsított magatartást lehet figyelembe venni, még akkor is, ha a szülő és a gyermek közötti kapcsolat megromlása már a gyermek kiskorúsága idején megkezdődött.

A nagykorú gyermek érdemtelenségét (vagyis az annak alapjául szolgáló súlyosan kifogásolható magatartást) a tartásra kötelezettnek kell bizonyítani, míg annak bizonyítása, hogy azt a kötelezett felróható magatartása váltotta ki, a tartásdíj iránti igénnyel fellépő felet terheli.

A kötelezett mentesül a tartás alól, ha bizonyítja, hogy a nagykorú gyermek tartása vagyonából biztosított.

Ha a tartásdíjra kötelezett a bírósági eljárásban bizonyítja, hogy a nagykorú továbbtanuló gyermeke a tanulmányainak folytatása ideje alatt jövedelemszerző tevékenységet folytat, illetve saját vagyonnal rendelkezik, melynek hasznosíthatósága esetén jövedelemre tehet szert, mentesül a tartási kötelezettség alól.

BH1984. 274. A munkaképes nagykorú gyermek tartásdíjának mértéke

BH1994. 601. Nagykorú gyermek tartásra való érdemtelenségének vizsgálata

BH1995. 647. Gyermektartásdíj-fizetési kötelezettség megszüntetése iránti perben az érdemtelenség megítélése

BH1997. 27. Nagykorú gyermek tartásdíj iránti igényének elbírálásánál irányadó szempontok

BH1998. 25. Tartásdíj fizetése a tanulmányok többévi megszakítása után

A nagykorú gyermek részére jogalap nélkül felvett tartásdíj visszakövetelésének szempontjai

Mentesül a kötelezett a tartásdíj fizetési kötelezettség alól, ha a gyermeke nagykorúvá válik, munkaviszonyt hoz létre, vagy sorkatonai szolgálatát megkezdi, ahol teljes ellátásban részesül. Felmerül a kérdés, hogy a tartás címén juttatott és tartás céljára felhasznált vagyoni előny visszafizetésére van-e, és ha igen, milyen esetben lehetőség. A gyermektartásdíj visszaköveteléséről és beszámításáról a Csjt. nem tartalmaz rendelkezést. Ezeket a kérdéseket nem a családjogi, hanem a polgári jogi szabályok szerint kell elbírálni.

Az elhelyezkedési nehézségek értékelése a nagykorú gyermek tartásdíj-igényének elbírálásánál témakör keretében foglalkozott a Legfelsőbb Bíróság a túlfizetés kérdésével, a túlfizetés beszámításának kizártságával.

A sorkatonai szolgálatát teljesítő nagykorú gyermek részére felvett tartásdíj a visszakövetelés szempontjából nem tekinthető életfenntartás céljára adottnak.

PK 106. szám A tartásra kötelezett személy és a gyermeket tényleg eltartó, gondozó személy megállapodása

BH1981. 99. Döntés a gyermektartásdíj visszaköveteléséről vagy beszámításáról

BH1992. 766. Az elhelyezkedési nehézségek értékelése a nagykorú gyermek tartásdíj iránti igényének elbírálásánál

BH1993. 613. Sorkatonai szolgálatát teljesítő nagykorú gyermek részére felvett tartásdíj

Eljárásjogi rendelkezéseket tartalmaznak az alábbi eseti döntések:

XXIX. számú Polgári Elvi Döntés (módosította: XLII. számú Polgári Elvi Döntés) a tanulmányait folytató nagykorú gyermek tartásáról

BH2002. 232. A szülő tartásdíj igénylése saját jogán a nagykorú gyermeke után

BH1979. 369. A nagykorú továbbtanuló gyermeket megillető tartásdíjkövetelés érvényesítése az őt egyedül eltartó szülő saját jogán

BH1979. 370. A szükséges tanulmányok folytatása érdekében tartásra szoruló nagykorú gyermek mint a tartási per felperese

BH1994. 35. A gondozást korábban ellátó személy perben állása a nagykorúvá vált gyermek javára megítélt tartásdíj megszüntetése iránti perben

BH1985. 389. Bírósági meghagyás kibocsátása nagykorú gyermeket megillető tartásdíj megállapítása iránt indult perben

BH2001. 374. A tartásdíj mértékének leszállítása a gyermektartásdíj megszüntetésére irányuló kereset alapján

(4) A gyermek a szülő érdemtelenségére általában nem hivatkozhat, ha a szülő tartási, gondozási és nevelési kötelességének eleget tett.

3. Szülőtartás

A szülőtartási kötelezettség elsősorban akkor áll fenn, ha a szülőnek nincs házastársa, vagy ha különélő, illetve volt házastárs által nyújtott tartás (tartáskiegészítés) a szülő megélhetéséhez szükséges összeget nem éri el, ilyen esetben a gyermekre, vagy gyermekekre hárul a tartás-kiegészítésének kötelezettsége. A szülőknek a gyermekével szembeni tartási igény érvényesítését nem érinti az, hogy a házastársi tartásra érdemtelenné vált. A házastársi tartásra érdemtelenség csupán azt jelenti, hogy a házastársával szemben nem érvényesítheti tartás iránti igényét, de rokonaival - elsősorban gyermekével - szemben előtérbe lép a tartáshoz való joga. A házastársi tartásra való érdemtelenség nem jelenti a szülőnek a gyermekével szembeni érdemtelenségét, mivel e körben a szülő-gyermeki viszonyt kell vizsgálni és csakis kettőjük viszonylatában tanúsított magatartásukat lehet értékelni. A házastársi tartásra való érdemtelenség akkor, és annyiban vehető figyelembe, amennyiben az kihat a szülő-gyermek kapcsolatára is. A tartásra érdemtelennek csak azt a szülőt lehet tekinteni, aki a gyermekével szembeni kötelezettségét olyan súlyosan sértette meg, hogy erre tekintettel a közfelfogás szerint a tartásra nem méltó. A szülő, az örökbefogadó szülő, a mostohaszülő és a nagyszülő tartási igényének jogalapját a Csjt. 60. § (1) és (3) bekezdése, a 61. § (1)-(2) bekezdése, továbbá a 62. § (2) bekezdése határozza meg.

A szülőtartás iránti igény elbírálásánál irányadó szempontokat a 19. számú Irányelvvel hatályon kívül helyezett 8. számú Irányelv rögzíti, amelyet - a hatályon kívül helyezés ellenére - az ítélkezési gyakorlat az alábbiak szerint alkalmaz:

1. A szülőtartási igény jogszerűsége szempontjából az életkornak, különösképpen nyugdíjkorhatár betöltésének komoly jelentősége lehet, az azonban egymagában nem alapozza meg az igény jogosságát. A helyes döntéshez a vagyoni és jövedelmi viszonyok tisztázása mellett minden esetben szükséges a tartást igénylő egészségi állapotának, családi viszonyainak és életkörülményei alakulásának körültekintő vizsgálata is. Lehetséges, hogy a nyugdíjkorhatárt betöltő szülő maradék munkaerejének megfeszítésével még tudna némi jövedelemre szert tenni, a társadalmi közfelfogás szerint azonban ez nem várható el tőle pusztán avégett, hogy az erre képes leszármazóit a tartás kötelezettsége alól mentesítse. Az ilyen szülő tartási igénye más megítélést kíván, mint azé a testi és szellemi erejének teljes birtokában levő szülőé, aki a nyugdíjkorhatár betöltését követően megélhetésének terhét gyermekeire kívánja áthárítani, jóllehet nincsenek olyan okok, amelyek őt kereső tevékenységében akadályoznák. (HVG-ORAC Lap- és Könyvkiadó Kft., Budapest, 1995., Családjogi kézikönyv, 444. oldal).

A szülő tartási igényének elbírálásánál a betegség vagy tartós egészségromlás miatt bekövetkezett munkaképtelenséget, vagy munkaképesség-csökkenést szükség esetén szakértő bevonásával kell tisztázni.

A munkaképesség-csökkenés orvosilag megállapított mértéke mellett a tartást igénylő szülő szakképzettségét, elhelyezkedési, munkavállalási lehetőségeit és az eset összes körülményeit is mérlegelni kell.

A rászorultság vizsgálata:

A gazdasági és foglalkoztatási viszonyok megváltoztatása, - az alacsonyabb képzettségű, főleg középkorosztályt érintő - munkaviszony elvesztése, valamint a nyugdíjkorhatár felemelése megkívánja a rászorultság körültekintő vizsgálatát. A rászorultság vizsgálatánál a tartást igénylő keresetét, illetőleg keresőképességét, vagyoni, jövedelmi viszonyait is számba kell venni. Nem tekinthető tartásra rászorultnak az a szülő, aki életkora, vagy egészségi állapota miatt önmaga eltartására elégséges jövedelemmel ugyan nem rendelkezik, de olyan ingó vagy ingatlan vagyona van, amelynek értékesítése vagy hasznosítása rászorultságának megszüntetése vagy csökkentése érdekében tőle elvárható. A vagyontárgyak értékesítésének, illetve hasznosításának elvárhatóságáról az összes körülmények körültekintő vizsgálata alapján kell dönteni. Nem követelhető meg a tartást igénylő személyes szükségletét, megszokott életvitelét szolgáló vagyontárgyak értékesítése, hasznosítása.

Tartásra rászorultnak tekinthető a szülő akkor is, ha a vagyontárgyát korábban elajándékozta. Ilyen esetben tüzetesen vizsgálni kell az ajándékozás körülményeit. Ha a körülményekből arra lehet következtetni, hogy az ajándékozás kifejezetten azzal a céllal történt, hogy a szülő ezáltal megalapozza a tartási igényét, rászorultsága nem állapítható meg addig, amíg létfenntartására alapított visszakövetelési igényét nem érvényesíti.