Utolsó módosítás: 2011. március 4.

A bizottsághoz benyújtott javaslatok listája

(A bizottság 2010. szeptember 13-i ülésén meghozott döntése értelmében minden, a bizottság titkárságára az új Alkotmány koncepciójával kapcsolatban eljuttatott javaslat, észrevétel nyilvános. A magánszemélyektől beérkező észrevételeket a hatályos adatvédelmi szabályozással összhangban anonimizált formában - a beküldő nevének kezdőbetűit feltüntetve - tesszük közzé. Felhívjuk ugyanakkor a javaslattevők figyelmét, hogy amennyiben titkárságunktól ezt kérik, beadványaikat az alábbi listában eredeti formában, személyazonosságuk feltüntetése mellett szerepeltetjük.)

A bizottság felkérésére rendelkezésre bocsátott javaslatok, észrevételek:

Beadványozó Bead-
ványozó státusza
Javaslat tárgya Javaslat beérkezésének ideje Érintett munka-
csoport(ok)
A javaslat
szövege
Állami szervek:
Köztársasági elnök Felkért Javaslatok a Magyar Köztársaság Alkotmányának elkészítéséhez 2010.11. 24 I., II. szöveg
Alkotmánybíróság elnöke Felkért Az AB jogállása, feladat- és hatásköre 2010.09.29. IV. szöveg
Legfelsőbb Bíróság elnöke Felkért Bírósági Szervezet
OIT
2010.09.20. IV. szöveg
Legfőbb Ügyész Felkért Ügyészség jogállása, szabályozási javaslat; 2010.09.16. V. szöveg
Állami Számvevőszék elnöke Felkért Közpénzügyek szabályozása az új Alkotmányban 2010.09.30. VI. szöveg
Állampolgári jogok biztosa Felkért Országgyűlési biztosok jogállása, alapvető jogok 2010.09.21. II., IV. szöveg
Adatvédelmi biztos Felkért Országgyűlési biztosok jogállása, alapvető jogok 2010.09.30. II., IV. szöveg
Nemzeti és etnikai kisebbségek biztosa Felkért Nemzetiségi jogok, ombudsmanok 2010.09.02 II., IV.,V. szöveg
Jövő nemzedékek biztosa Felkért A jövő nemzedékek biztosának jogállása, alapvető jogok 2010.09.30. II., IV. szöveg
Magyar Nemzeti Bank elnöke Felkért MNB jogállás
feladatai
2010.09.27. VI. szöveg
Költségvetési Tanács elnöke Felkért Közpénzügyek szabályozása 2010.09.30. VI. szöveg
Pénzügyi Szervezetek Állami Felügyeletének elnöke Felkért PSZÁF jogállása, feladat- és hatásköre 2010.09.30. VI. szöveg
Gazdasági Versenyhivatal elnöke Felkért Gazdasági Versenyhivatal 2010.09.17. II., VI. szöveg
Nemzeti és etnikai kisebbségek országos szövetségei:
Bolgár Országos Önkormányzat Felkért Nemzeti kisebbségi jogok 2010.09.30. II., III. szöveg
Magyarországi Németek Országos Önkormányzata Felkért Nemzeti kisebbségi jogok 2010.09.29. II. szöveg
Országos Horvát Önkormányzat Felkért Nemzeti kisebbségi jogok, Köztársasági elnök 2010.09.29. II. szöveg
Országos Ruszin Kisebbségi Önkormányzat (ORKÖ) Felkért Nemzeti kisebbségi jogok, Köztársasági elnök 2010.09.29. II. szöveg
Helyi önkormányzatok országos érdekképviseleti szervei:
Községek, Kistelepülések és Kistérségek Országos Önkormányzati Szövetsége Felkért Helyi önkormányzatokra vonatkozó szabályozás 2010.09.28. V. szöveg
Magyar Önkormányzatok Szövetsége Felkért Helyi önkormányzatokra vonatkozó szabályozás 2010.09.14 V. szöveg
Települési Önkormányzatok Országos Szövetsége Felkért Alkotmányos alapértékek, hatalomgyakorlás formái, önkormányzatok szabályozása 2010.09.30. I., III., V. szöveg
"Tudományos műhelyek"
(MTA Jogtudományi Intézet, Állami, egyházi és alapítványi egyetemek alkotmányjogi tanszékei):
Magyar Tudományos Akadémia Jogtudományi Intézete Felkért Javaslatok az új Alkotmány szabályozási koncepciójához 2010.10.08. I., II., III., IV., V., VI. szöveg
A Széchenyi István Egyetem Felkért Az új Alkotmány egyes tartalmi kérdései, alkotmányozási folyamat 2010.09.28. I., II., III., IV., V., VI. szöveg
Károli Gáspár Református Egyetem
Tóth károly
Felkért Javaslatok, észrevételek az új Alkotmányhoz 2010.09.28. I., II., III., IV., V., VI. szöveg
levél
Miskolci Egyetem Felkért Az új Alkotmány egyes szerkezeti, tartalmi kérdései 2010.09.28. I., II., III., IV., V., VI. szöveg
Dr. Torma András   Az új Alkotmány szükségessége 2010.08.05. I., II., III., IV., V., VI. szöveg
Pázmány Péter Katolikus Egyetem
Jakab András
Felkért Az alkotmányozás előkérdései 2010.09.29. I., II., III., IV., V., VI. szöveg
Varga Zs. András   Gondolatok Magyarország új alkotmányáról 2010.09.29. I., II., III., IV., V., VI. szöveg
Schanda Balázs   Az alkotmányozási folyamat kezdetén 2010.09.29. I., II., III., IV., V., VI. szöveg
Szabó István   Kormányzati rendszer, hatalomgyakorlás formái 2010.09.30. III. szöveg
Komáromi László
Pállinger Zoltán Tibor
Felkért Közvetlen demokrácia intézményei 2010.10.05. III. szöveg
Jobbágyi Gábor Felkért Az emberi élet védelme, öröklés 2010.09.16. II szöveg
Jobbágyi Gábor Felkért A család intézményének védelme 2010.09.23. I. szöveg
Varga Csaba Felkért A preambulumok problémája és a jogalkotási gyakorlata 2010.10.14. I. szöveg
Eötvös Loránd Tudományegyetem Felkért Átfogó javaslatok az új Alkotmány előkészítéséhez (tanulmányok csatolva) 2010.09.30. I., II., III., IV., V., VI. szöveg
Sári János   A posztmodern alkotmányozás kihívásai és esélyei Magyarországon 2010.09.30. I., II., III., IV., V., VI. szöveg
Pokol Béla   Javaslatok egyes alkotmányos intézményekkel kapcsolatban 2010.09.08. I., II., III., IV. szöveg
Hamza Gábor   Észrevételek az új Alkotmányhoz 2010.10.27. I., II., VI. szöveg
szöveg
Ficzere Lajos Felkért Miért van szükség új Alkotmányra 2010.11.21. I., II., III., IV., V., VI. szöveg
Dr. Samu Mihály Felkért Az alkotmányosság - humánus és demokratikus szükséglet - 2011.01.28. VII. szöveg
Pécsi Tudományegyetem Felkért Alkotmányos alapértékek, alapjogok szabályozása 2010.09.14. I., II., III., IV., V., VI. levél
szöveg
bibliográfia
bibliográfia
Budapesti Corvinus Egyetem
Takács Albert
Felkért Adalékok az új Alkotmány koncepciójához 2010.09.29. I., II., III., IV., V., VI. szöveg
Fogarasi József Felkért A területi autonómiák: a községi, városi önkormányzatok 2010.11.03. V. szöveg
Szegedi Tudományegyetem Felkért Alapjogok + "A mi Alkotmányunk" c. tanulmány kötet témakörei 2010.09.23. I., II., III., IV., V., VI. szöveg
Parlamenti frakciók által megjelölt öt-öt társadalmi szervezet (egyesületek, egyházak):
Fidesz – Magyar Polgári Szövetség:
Professzorok Batthyány Köre Felkért Irányelvek és javaslatok az új Alkotmányhoz 2010.09.30. I., II., III., IV., V., VI. szöveg
Országos Nyugdíjas Polgári Egyesület Felkért Irányelvek az új Alkotmányhoz 2010.09.23. I., III. szöveg
Magyarországi Evangélikus Egyház Felkért Alkotmányos alapértékek, alapjogok 2010.09.29. I., II. szöveg
Magyarországi Református Egyház Felkért Alkotmányos alapértékek, alapjogok 2010.10.04. I., II. szöveg
Kereszténydemokrata Néppárt:
Civil Összefogás Fórum Felkért Javaslatok az új Alkotmányhoz (Tanulmánygyűjtemény) 2010.09.30. I., II., III., IV., V., VI szöveg
Nagycsaládosok Országos Egyesülete Felkért Alkotmányos alapértékek, alapjogok 2010.09.30. I., II. szöveg
Magyar Katolikus Egyház Felkért Alkotmányos alapértékek, alapjogok 2010.09.29. I., II. szöveg
Magyarországi Zsidó Hitközségek Szövetsége Felkért Alkotmányos alapértékek, alapjogok 2010.09.29. I., II. szöveg
Magyar Szocialista Párt:
Magyar Szakszervezetek Országos Szövetsége Felkért Javaslatok az alapjogok szabályozásában 2010.09.30. II. szöveg
Magyar Nyugdíjasok Egyesületeinek Országos Szövetsége Felkért Preambulum, alkotmányos alapértékek, alapjogok 2010.09.30. I., II. szöveg
Magyar Természetvédők Szövetsége Felkért Preambulum, alkotmányos alapértékek, alapjogok 2010.10.01. I., II. szöveg
Jobbik Magyarországért Mozgalom:
Örökség Örzői Egyesület Felkért Alkotmányos alapértékek 2010.09.29. II. szöveg
Nemzeti Jogvédő Szolgálat és Nemzeti Jogvédő Alapítvány Felkért Alkotmányos alapértékek, alapjogok, kormányzati rendszer és hatalomgyakorlás 2010.10.11. I., II., III. levél
szöveg
szöveg
Magyarok Világszövetsége Felkért Alkotmányos alapértékek, alapjogok 2010.09.30. I., II. szöveg
Székely Nemzeti Tanács Felkért Preambulum, alkotmányos alapértékek 2010.09.30. I., II. szöveg
Lehet Más a Politika:
Társaság a Szabadságjogokért Felkért Felkérés elutasítása 2010.09.15.

2010.07.27.
I., II., III., IV., V., VI. szöveg
Méltóságot Mindenkinek Mozgalom - Műhely Egyesület Felkért Felkérés elutasítása 2010.09.29. I., II., III., IV., V., VI. szöveg
Alapítvány a Társadalomelméleti Kollégiumért Felkért Felkérés elutasítása 2010.10.02. I., II., III., IV., V., VI. szöveg
Levegő Munkacsoport Felkért Alkotmányos alapértékek, alapjogok 2010.09.30. I., II. szöveg



A Bizottság rendelkezésére bocsátott egyéb javaslatok, észrevételek:


Nemzeti Egészségügyi Tanács Feladatkörében eljárva Alapvető jogok 2010.09.22. II. szöveg
Magyarok Szövetsége Társadalmi szervezetként Egy új Alkotmány (szövegszerű javaslat) 2010.09.16. I., II., III., IV., V., VI., szöveg
szöveg
B. G. Magán-
személyként
Kiegészítések a Magyarok Szövetségének alkotmánytervezetéhez, értekezés a Szent Korona eszméről 2010.09.16. I., II., III., IV., V., VI., szöveg
szöveg
Társaság a Szabadságjogokért Társadalmi szervezetként Alapvető jogok 2010.07.29. II. szöveg
V.A. Magán-
személyként
Az alkotmányozásnál figyelembe veendő értékek 2010.09.23. I. szöveg
    Honvédelmi kötelezettség 2010.10.06. II. szöveg
K.Gy. Magán-
személyként
Az alkotmányozásnál figyelembe veendő értékek 2010.09.14. I., II. szöveg
B.Cs. Magán-
személyként
Egy új Alkotmány (szövegszerű javaslat) 2010.09.27. I., II., III., IV., V., VI. szöveg
S.M. Magán-
személyként
Magzati élet védelme, nemzeti jelképek 2010.09.26. I., II. szöveg
B. T. Magán-
személyként
A legitim alkotmányozás előfeltételeiről 2010.09.30. I., II. szöveg
T.Z. Magán-
személyként
Egyes alkotmányos alapértékek 2010.09.30. I., II. szöveg
Dr. Bencze Izabella
bencze.izabella@chello.hu
Magán-
személyként
Nemzeti vagyon 2010.09.. I., II., III. szöveg
Elvált Apák Érdekvédelmi Egyesülete Társadalmi szervezetként Házasság és család intézménye, gyermekek és szülők jogai 2010.09.30. I., II. szöveg
Mozgássérültek Öntevékeny Önszerveződő Érdekvédelmi és Érdekérvényesítő Fóruma Társadalmi szervezetként Esélyegyenlőségi normakontroll 2010.09.29. I., III. szöveg
Magyar Ifjúság Közösségi Szervezete Társadalmi szervezetként Javaslat egyes alapjogokra, preambulum 2010.09.28. I., II. szöveg
D. S. I. Magán-
személyként
Általános állampolgári eskü 2010.07.12. I. szöveg
Szabad Magyarországért Mozgalom Társadalmi szervezetként Preambulum 2010.08.30. I. szöveg
Hamza Gábor
Politikai, történelmi, jogi tanulmányok, cikkek és esszék. Elektra Kiadóház, Bp., 2002. 77-103.
Magán-
személyként
Az USA alkotmányfejlődése 2010.08.06. I., II., III., IV., V., VI. szöveg
H. J. Magán-
személyként
Az új Alkotmányban érvényesítendő szempontok 2010.08.26. I., II. szöveg
F. K. Magán-
személyként
Egy új Alkotmány 2010.09.09. I., II., III., IV., V., VI. szöveg
Név nélkül Magán-
személyként
Preambulum, alapvető jogok 2010.09.20. I., II. szöveg
G. P. Magán-
személyként
Közvetlen hatalomgyakorlás 2010.09.19. III. szöveg
Magyarországért Kulturális Egyesület Társadalmi szervezetként Magyar Alkotmányossági Kiskáté 2010.10.04. I., II., III. szöveg
A. G. Magán-
személyként
Önkormányzati adók 2010.09.29. V. VI. szöveg
Tácsi István
taacsiistvan@fibermail.hu
Magán-
személyként
A Szent Korona eszméből eredő követelmények az új Alkotmányban 2010.10.07. I., II., III. szöveg
K. A. Magán-
személyként
Szerzői jog intézményének alkotmányba foglalása 2010.10.02. II. szöveg
Munkástanácsok Országos Szövetsége Szakszer-
vezetként
Javaslatok a munkavállalókat és a szakszervezeteket illetően 2010.10.11. I., II. szöveg
Független Jogászfórum Társadalmi szervezetként Az alkotmányozás során figyelembe veendő szempontrendszer 2010.10.07. I., II., III., IV., V., VI. szöveg
szöveg
Hargitai Márta Magán-
személyként
Javaslatok az új Alkotmányhoz 2010.10.12. I., II., III., IV., V., VI. szöveg
Tardi Edgár Magán-
személyként
Fogyasztóvédelmi szempontok az új Alkotmányhoz 2010.10.12. II. szöveg
A. Z. Magán-
személyként
Egyes alkotmányos alapértékek és alapjogok 2010.10.12. I., II. szöveg
Magyar Katolikus Családegyesület Társadalmi szervezetként Élethez való jog, család intézményének védelme 2010.10.13. I., II. szöveg
Horváth Dávid Magán-
személyként
Közvetlen demokrácia gyakorlása elektronikus úton 2010.10.15. III. szöveg
Alkotmányos Jogfolytonosságot Helyreállító Nemzetgyűlés Társadalmi szervezetként Észrevételek, javaslatok az új Alkotmányhoz 2010.10.20. I. szöveg
szöveg
Dr. Bóka Zsolt
boka.zsolt@sze.hu
Magán-
személyként
Javaslat a Bíróságok megnevezésére, az ügyvédi hivatásrend megjelenítésére 2010.10.18.
2010.10.17.
IV. szöveg
szöveg
G. M. Magán-
személyként
Javaslatok az új Alkotmány alapértékeire és alapjogaira vonatkozóan 2010.10.18. I., II. szöveg
K. G. Magán-
személyként
A közteherviselés szabályozása 2010.10.19. II., VI. szöveg
Hetei Tibor András Magán-
személyként
Javaslatok a közpénzügyek szabályozásához 2010.10.21. VI. szöveg
B. M. Magán-
személyként
Választójog 2010.10.21. III. szöveg
N. A. G. Magán-
személyként
Javaslatok az alkotmányos alapértékekhez 2010.10.21. I. szöveg
H. Z. Magán-
személyként
Javaslatok az új Alkotmányhoz 2010.09.27. I., II., III., IV., V., VI. szöveg
Pettkó András*
andras.pettko@gmail.com
Magán-
személyként
Alapvető hírközlési- informatikai jogok 2010.10.24. I., II. szöveg
R. V. J. Magán-
személyként
Hátrányos megkülönböztetés tilalma 2010.10.25. II. szöveg
U. A. Magán-
személyként
Észrevételek az alkotmányozással kapcsolatban 2010.10.24. I. szöveg
Értelmi Fogyatékossággal Élők és Segítőik Országos Érdekvédelmi Szövetsége Társadalmi szervezetként Szellemi fogyatékosok alapvető joga 2010.10.21. II. szöveg
Pedagógusok Szakszervezete Társadalmi szervezetként Javaslatok az alkotmányozásnál figyelembe veendő szempontokra 2010.10.26. I., II. szöveg
C. B. R. Magán-
személyként
Preambulum 2010.10.22. I. szöveg
R. T. Magán-
személyként
Népesedés, egészségügy 2010.10.24. I., II. szöveg
Z. I. Magán-
személyként
Észrevételek az új Alkotmányhoz 2010.10.26. I., II., III., IV., V., VI. szöveg
S. L. Magán-
személyként
Alkotmány-
tervezet
2010.10.26. I., II., III., IV., V., VI. szöveg
Dános Ágnes Magán-
személyként
Észrevételek az új Alkotmányhoz 2010.10.27. I., II. szöveg
L. P. Magán-
személyként
Javaslatok az új Alkotmányhoz 2010.10.26. I., II., III., IV., V. szöveg
kiegészítés
Sz. P. Magán-
személyként
Emberi élet és egészség védelme 2010.10.20. II. szöveg
J. G. Magán-
személyként
Észrevételek az új Alkotmányhoz 2010.10.31. I., II., III. szöveg
Sz. B. Magán-
személyként
A tisztességes eljáráshoz való jog 2010.10.30. II. szöveg
F. A. Magán-
személyként
Helyi önkormányzatok 2010.10.24. V. szöveg
Magyar Szocialista Párt Párt vélemény Természeti értékek védelme 2010.11.03. I., II. szöveg
Perjés Andrea
pandreaszksz@gmail.com
Magán-
személyként
Szent Korona, hivatali eskü
Alkotmányos alapértékek
2010.11.03.
2010.12.03
I., II.
I
szöveg
szöveg
Magyar Természetvédők Szövetsége Társadalmi szervezetként Javaslatok az alkotmányos alapértékekhez és az alapjogokhoz 2010.11.02. I., II. szöveg
Erdészeti és Faipari Dolgozók Szakszervezete Társadalmi szervezetként Természeti környezet (erdők) védelme 2010.10.29. I., II. szöveg
Tóth Árpádné
cluborange@freemail.hu
Magán-
személyként
Lakhatáshoz való jog 2010.10.28. II. szöveg
Szabó József
szabo_jozsef@t-online.hu
Magán-
személyként
Javaslatok az új Alkotmányhoz 2010.10.30. I., II., IV. szöveg
Bátonyi István
batonyi.istvan@t-online.hu
Magán-
személyként
Javaslatok az új Alkotmányhoz 2010.10.28. I., II., VI. szöveg
Fáy Árpád Magán-
személyként
Alapvető jogok és kötelességek
Alkotmányos alapértékek
Kormányzati rendszer, hatalomgyakorlás
Igazságszolgáltatás, alkotmány- és jogvédelem
Helyi önkormányzatok
Közpénzügyek
2010.10.30. II.
I.
III.

IV.

V.
VI.
szöveg
szöveg
szöveg

szöveg

szöveg
szöveg
szöveg
szöveg
P. A. Magán-
személyként
Szent Korona, hivatali eskü
Alkotmányos alapértékek
2010.11.03.

2010.12.03.
I., II.

I.
szöveg
Szabó Béla
bela.szabo@chello.at
Magán-
személyként
Köztársaság elnök és a Kormány jogállása 2010.11.06. III. szöveg
Hofhauser Béla
bela.hofhauser@gmx.de
Magán-
személyként
Pártfinanszírozás 2010.11.07. I. szöveg
Név nélkül Magán-
személyként
Igazságszolgáltatás, választójog, kétkamarás parlament 2010.11.04. II., III., IV. szöveg
Duna Charta Társadalmi szervezetként Egészséges környezethez való jog 2010.11.10. I., II. szöveg
D. Z. Magán-
személyként
Alkotmányos alapértékek,alapvető jogok és kötelességek 2010.11.11. I., II. szöveg
K. I. Magán-
személyként
Javaslatok az igazságügy alkotmányi reformjához 2010.11.10. IV. szöveg
G. L. Magán-
személyként
Tulajdon védelme 2010.11.10. II. szöveg
L. J. Magán-
személyként
Alapvető jogok és kötelességek 2010.11.10. II. szöveg
B. O. Gy. Magán-
személyként
Alkotmányos alapértékek 2010.11.10. I. szöveg
Közigazgatásfejlesztési Társaság Társadalmi szervezetként Javaslatok az új Alkotmányhoz 2010.11.17. II., III., IV., V., VI. szöveg
Zala Megyei Idősügyi Tanács Társadalmi szervezetként Alkotmányos alapértékek, alapjogok 2010.11.15.   szöveg
Fáy Árpád
fay@tvnetwork.hu
Magán-
személyként
Észrevételek a Bizottsághoz érkezett javaslatokra 2010.11.12-28. I.
II.
III.
IV.
V.
VI.
VII.
VIII.
IX.
X.
XI.
XII.
XIII.
szöveg
szöveg
szöveg
szöveg
szöveg
szöveg
szöveg
szöveg
szöveg
szöveg
szöveg
szöveg
szöveg
Dobai István
dobai@proteo.hu
Magán-
személyként
Alkotmányos alapértékek
Az alkozmányozás jogtani alapelvei
2010.11.10.

2010.11.29.
I.

I., II., III., IV., V., VI., VII.
szöveg

szöveg
Pomeisl András
sartogrilu@citromail.hu
Magán-
személyként
Egy új Alkotmány koncepciója és normaszövege 2010.11.15. I., II., III., IV., V., VI., VII. szöveg
szöveg
Sebestyén Tibor Magán-
személyként
Tudományos élet szabadsága 2010.11.18. II. szöveg
H. Z. Magán-
személyként
Nemzeti szimbólumok 2010.11.21. I. szöveg
K. F. J. Magán-
személyként
Preambulum 2010.11.21. I. szöveg
Sz. Zs. Magán-
személyként
Javaslatok az alkotmányozáshoz 2010.11.23. I., II., III., IV., V., VI. szöveg
Univerzum Egyház Társadalmi szervezetként Egyházak anyakönyvi jogai 2010.11.19. II. szöveg
Magyar Póker Szövetség Társadalmi szervezetként Szabadidőhöz való jog 2010.11.24. II. szöveg
K. T. Magán-
személyként
Igazságszolgáltatás
Alkotmányos alapértékek
2010.11.25. I., V. szöveg
F. A. Magán-
személyként
Preambulum 2010.11.28. I. szöveg
László Péter
laszlo.oeter@t-online.hu
Magán-
személyként
Javaslatok az új Alkotmányhoz 2010.11.17. I., II., III., IV., V., VI. szöveg
Drexlerné Stanchich Ilona Magán-
személyként
Javaslatok az új Alkotmányhoz 2010.06.04. I., II., III., IV., V., VI. szöveg
O. M. Magán-
személyként
Javaslatok az új Alkotmányhoz 2010.11.22. I., II., III., IV., V., VI. szöveg
Dr. Gyarmati Péter
gyarmati@gyarmati.dr.hu
Magán-
személyként
Javaslatok az alkotmányozáshoz
Észrevételek az új Alkotmány koncepciójához
2010.11.30.
2010.12.03
I., II., III., IV., V., VI. szöveg
szöveg
Dr. Medgyesy S. Norbert Magán-
személyként
Alkotmányos alapértékek 2010.10.23. I., II. szöveg
Gyarmati Géza Magán-
személyként
Javaslatok az új Alkotmányhoz 2010.11.26. I., II. szöveg
László Péter Magán-
személyként
Preambulum, alapjogok 2010.11.30. I., II. szöveg
Nagy Attila Árpád Magán-
személyként
Fogalmi pontosítás 2010.12.02. I., II. szöveg
Oravecz Mihály Magán-
személyként
Javaslatok az alkotmányozáshoz 2010.11.20. I., II., III., IV., V., VI. szöveg
Dr. Diószegi György Antal Magán-
személyként
Alkotmányos alapértékek 2010.11.20. I. szöveg
Fejér Szövetség Társadalmi szervezetként Alkotmányozás 2010.11.19. I. szöveg
Bibliai Szövetség Társadalmi szervezetként Alkotmányos alapértékek 2010.12.02. I.,II. szöveg
Ankerl Géza Magán-
személyként
Alkotmányos alapértékek 2010.12.02. I.,II. szöveg
Gyimesi Barbara Sára Magán-
személyként
Emberi élet, abortusz 2010.12.02. I.,II. szöveg
Urbán Szabó József Magán-
személyként
Észrevételek az új Alkotmány koncepciójához 2010.12.06. I., II., III., IV., V., VI. szöveg
Szabó László Dezső
acap@freemail.hu
Magán-
személyként
Észrevételelek az új Alkotmány koncepciójához 2010.12.03. I., II., III., IV., V., VI. szöveg
Rényi Tamás Magán-
személyként
Emberi élet, abortusz 2010.12.04. I., II. szöveg
Fodor Péter Magán-
személyként
Alapvető jogok, önvédelem joga 2010.12.03. II. szöveg
Dr. Halász József Magán-
személyként
Alapvető jogok, hivatalos nyelv 2010.12.03. II. szöveg
Tóni bácsi Magán-
személyként
Pontosítások az Alkotmány koncepciójához
Észrevételek az új Alkotmány koncepciójához
2010.12.02.

2010.12.04.
I., II., III., IV., V., VI. szöveg

szöveg
Gajó Zsolt
gajozsolt@gmail.com
Magán-
személyként
Alapjogok 2010.12.06. II. szöveg
Műszaki és Természettudományi Egyesületek Szövetsége Társadalmi szervezetként Alkotmányos alapértékek, alapvető jogok 2010.12.07. I., II. szöveg
Dr. Szerémy Zsolt
szeremy@t-online.hu
Magán-
személyként
Stilisztikai pontosítások az új Alkotmány koncepciójához 2010.12.03. VII. szöveg
szöveg
Blahó Miklós Magán-
személyként
Észrevétel az új Alkotmány koncepciójához 2010.12.05.   szöveg
szöveg
Kale Gábor Magán-
személyként
Észrevétel az új Alkotmány koncepciójához 2010.12.11.   szöveg
Bátonyi István
batonyi.istvan@t-online.hu
Magán-
személyként
Észrevételek az új Alkotmányhoz 2010.12.12. I., II., VII. szöveg
Fodor Dezső Magán-
személyként
Javaslat az új Alkotmány szerkezetére 2010.11.12. VII. szöveg
Pós Péter Magán-
személyként
Javaslatok az új Alkotmány koncepciójához 2010.12.11. I., II., III., IV., V., VI. szöveg
szöveg
Elsholtz László Magán-
személyként
Munkaszüneti és ünnepnapok 2010.12.11. VII. szöveg
Székely Gábor Magán-
személyként
Nemzeti szimbólumok 2010.12.10. VII. szöveg
Andics József Magán-
személyként
Nemzeti jelképek 2010.12.03. I. szöveg
Dr. Kausay Tibor Magán-
személyként
Magyar nyelv 2010.12.09. I., II. szöveg
Székely László Magán-
személyként
Alkotmányos alapértékek 2010.12.09. I. szöveg
Hangai Sándor
shangai@freemail.hu
Magán-
személyként
Javaslatok az új alkotmányhoz 2010.12.08. I., II., III., IV., V., VI. szöveg
Vígh Kristóf
vighkri@gmail.com
Magán-
személyként
Alkotmányos alapértékek 2010.12.10. I. szöveg
Gémesi Zoltán Magán-
személyként
A magyar föld védelme 2010.12.09. I., II. szöveg
Sz. V. Magán-
személyként
Észrevételek az új Alkotmány koncepciójához 2010.12.10. I., II., V., VII. szöveg
P. A. Á. Magán-
személyként
Stilisztikai pontosítások az új Alkotmány koncepciójához 2010.12.07. VII. szöveg
Perjés Andrea Magán-
személyként
Javaslatok Magyarország Alkotmányának szabályozási elveire 2010.12.09. I., II., III., IV., V., VI., VII. szöveg
szöveg
szöveg
szöveg
szöveg
Sz. K. Magán-
személyként
Alapvető jogok 2010.12.07. I., II. szöveg
Blahó Miklós
blaho.m@freemail.hu
Magán-
személyként
Kiegészítések az új alkotmány koncepciójához 2010.12.15. I., II. szöveg
Schlammadinger József
schlami.sen@gmail.com
Magán-
személyként
Államnyelv, alapvető jogok 2010.12.15. I., II. szöveg
Biblia Szövetség Társadalmi szervezetként Alkotmányos alapértékek 2010.12.15. I., VII. szöveg
H. G. Cs. Magán-
személyként
Nemzeti jelképek, alapvető jogok 2010.12.15. I., II., VII. szöveg
Kapitány Magán-
személyként
Alkotmányos alapértékek, alapvető jogok 2010.12.14. I., II. szöveg
Csizi Imre Magán-
személyként
Alkotmányos alapértékek 2010.12.13. I., VII. szöveg
Andics József Magán-
személyként
Nemzeti jelképek 2010.12.13. I. szöveg
szöveg
szöveg
Kövér Tibor Magán-
személyként
Észrevételek az új Alkotmány koncepciójához 2010.12.13. I., II., III., IV., V., VI., VII. szöveg
Bágyi István Magán-
személyként
Stilisztikai észrevételek az új Alkotmány koncepciójához 2010.12.. VIII. szöveg
Bárányné Darvas Gabriella Magán-
személyként
Közrend biztosítása 2010.12.11. II. szöveg
Horváth László Magán-
személyként
Az újszülött állampolgár "alanyi" jogairól 2010.12.09. II. szöveg
G. A. Magán-
személyként
Nemzeti szimbólunok 2010.12.02. I., VII. szöveg
Csihák György
Zürich
Magán-
személyként
Alkotmányos alapértékek 2010.12.10. I. szöveg
Asztmás és Allergiás Betegek Országos Szövetsége Társadalmi szervezetként Testi és lelki egészség biztosítása 2010.12.11. I. szöveg
Zétényi Zsolt Magán-
személyként
A történeti alkotmány időszerűsége 2010.12.17. I., II., III., IV., V., VI., VII. szöveg
Szirtes Péter
peter.szirtes@invitel.hu
Magán-
személyként
Élet és méltóság, keresztény jogállamiság 2010.12.19. I., II., III., IV., V., VI. szöveg
Fejér Szövetség
fejerszovetseg@gmail.com
Társadalmi szervezetként Alkotmányos alapértékek 2010.12.19. I. szöveg
Fodor Dezső Magán-
személyként
Alkotmányos alapértékek 2010.12.19. I. szöveg
Blahó Miklós
blaho.m@freemail.hu
Magán-
személyként
Észrevételek az új Alkotmány koncepciójához 2010.12.17. VII. szöveg
Péteri Attila Árpád Magán-
személyként
Hatalmi ágak elválasztása 2010.12.18. III. szöveg
Gyalai Bálint Magán-
személyként
Preambulum 2010.12.20. VII. szöveg
szöveg<
Magyar Építész Kamara Társadalmi szervezetként Észrevételek az új Alkotmány koncepciójához 2010.12.23. I., II., III., IV., V., VI szöveg
Dr. Horváth László Magán-
személyként
Újszülött jogai, anya jogai 2010.12.23. I., II., III., IV., V., VI. szöveg
Tájszólam Közhasznú Egyesület Társadalmi szervezetként Észrevételek az új Alkotmány koncepciójához 2010.12.18. I., II., III., IV., V., VI. szöveg
Bartha Pál Magán-
személyként
Alkotmányos alapértékek 2010.12.18. I. szöveg
Magyar Történelmi Családok Egyesülete Társadalmi szervezetként Alkotmányos alapértékek 2010.12.08. I. szöveg
Buvári Márta Magán-
személyként
Észrevételek az új Alkotmány koncepciójához 2011.01.04. I., II., III., IV., V., VI. szöveg
szöveg
Nobilitas Carpathiae civil szervezet Társadalmi szervezetként Észrevételek az új Alkotmány koncepciójához 2011.01.04. I., II., III., IV., V., VI. szöveg
Borboly Csaba Magán-
személyként
Alkotmányos alapértékek 2011.01.05. I. szöveg
Pro Libertate Alapítvány Társadalmi szervezetként Észrevételek az új Alkotmány koncepciójához 2011.01.10. I., II., III., IV., V., VI. szöveg
Borvendég Béla Magán-
személyként
Alkotmányos alapértékek 2011.01.13. I. szöveg
Alkotmányos Jogfolytonosságot Helyreállító Nemzetgyűlés Társadalmi szervezetként Észrevételek az új Alkotmány koncepciójához 2011.01.12. I., II., III., IV., V., VI. szöveg
Magyar Művészeti Akadémia Társadalmi szervezetként Észrevételek az új Alkotmány koncepciójához 2011.01.12. I., II., III., IV., V., VI. szöveg
Független Szakszervezetek Demokratikus Ligája Társadalmi szervezetként Észrevételek az új Alkotmány koncepciójához 2011.01.17. I., II., III., IV., V., VI szöveg
Temesi Attila Magán-
személyként
Alkotmányos alapértékek 2011.01.02. I. szöveg
Hajtó Ödön
odon.hajto@t-online.hu
Magán-
személyként
Kétkamarás parlament 2011.02.02. VII. szöveg
Prizma Zoltán Magán-
személyként
Nemi irányultság 2011.02.07. VII. szöveg
Balatonparti Fürdőegyesületek Szövetsége Társadalmi szervezetként Tulajdonjog 2011.01.26. VII. szöveg
K. ZS. Magánszemély A gyermekek után járó szavazati jogról 2011.02.13. VII. szöveg
Vállalkozók és Munkáltatók Országos Szövetsége Társadalmi Szervezetként Észrevételek az új Alkotmány koncepciójához 2011.02.10. VII. szöveg
F. O. G. Magánszemély Észrevételek az új Alkotmány koncepciójához 2011.02.15. VII. szöveg
Magyar Gázipari Vállalkozók Egyesülete Társadalmi szervezetként Észrevételek az új Alkotmány koncepciójához 2011.02.18. VII. szöveg
E. A. Magán-
személyként
Észrevételek az új Alkotmány koncepciójához 2011.02.18. VII. szöveg
K. GY. Magán-
személyként
Észrevételek az új Alkotmány koncepciójához 2011.02.17. VII. szöveg
Magyar Uszodatechnikai Egyesület Társadalmi szervezetként Észrevételek az új Alkotmány koncepciójához 2011.02.21. VII. szöveg
Kémény Jobbítók Országos Szövetsége Társadalmi szervezetként Észrevételek az új Alkotmány koncepciójához 2011.02.21. VII. szöveg
HIT Gyülekezet Egyházként Észrevételek az új Alkotmány szabályozási elveihez 2011.03.02. VII. szöveg
Pedagógusok Szakszervezete Társadalmi szervezetként Észrevételek az új Alkotmány koncepciójához 2011.03.02. VII. szöveg
Magyar Épületgépészek Szövetsége Társadalmi szervezetként Észrevételek az új Alkotmány koncepciójához 2011.01.. VII. szöveg
Magyar Hőszivattyú Szövetség Társadalmi szervezetként Észrevételek az új Alkotmány koncepciójához 2011.02.22. VII. szöveg
Dél-dunántúli Épületgépészeti Energiahatékonysági Klaszter Társadalmi szervezetként Észrevételek az új Alkotmány koncepciójához 2011.02.24. VII. szöveg
Magyar Vegyipari, Energiaipari és Rokon Szakmákban Dolgozók Szakszervezeti Szövetsége Társadalmi szervezetként Észrevételek az új Alkotmány koncepciójához 2011.03.03. VII. szöveg
Szociális Unió Társadalmi szervezetként Észrevételek az új Alkotmány koncepciójához 2011.03.04. VII. szöveg
Dr. Blaskó Gábor Magánszemélyként Észrevételek az új Alkotmány koncepciójához 2011.02.24. VII. szöveg
Dr. Várnagy Péter Magánszemélyként Észrevételek az új Alkotmány koncepciójához 2011.03.02 VII. szöveg

* 2002-2010 között országgyűlési képviselő