Tájékoztató a német fiatalok 2009. évi ösztöndíjas programjáról

Az Országgyűlés 2008 óta nem csak a magyar diákoknak, hanem német fiataloknak is szervez ösztöndíjas programot. Ennek előzménye, hogy a Német Szövetségi Köztársaság Bundestagja hosszú idő óta biztosít lehetőséget külföldi, többek között magyar fiataloknak is arra, hogy ösztöndíj keretében megismerkedhessenek és részt vehessenek a német parlament munkájában.

A programban részt vevő kelet- és közép-európai országok közül az elsők között Magyarország viszonozta a német fél gesztusát, amikor a Magyar Köztársaság Országgyűlésének elnöke és a Német Szövetségi Köztársaság

Bundestagjának elnöke közötti megállapodás alapján dr. Szili Katalin elnökasszony 2008 tavaszán „PARLAMENTI GYAKORLAT" címmel egyetemi végzettségű, pályakezdő német fiatalok részére meghirdette az ösztöndíjas programot.

A program 2009. október 1. - november 30. napjáig tartott.

A programban részt vett ösztöndíjasok:

  • Christin Bimberg
  • Michael Püschner
  • Alexandra-Britta Varan

http://parlament.hu/palyazat/10/_elnok.jpg
Az ösztöndíjasok a Házbizottság ülésén találkoztak Dr. Katona Béla úrral, az Országgyűlés elnökével

Hasonlóan a tavalyi évhez, a magyar Országgyűlés által szervezett program fő célja továbbra is az volt, hogy a magyar politikai rendszer, a közjogi berendezkedés iránt érdeklődő egyetemi végzettségű német fiatalok megismerkedhessenek a magyar államszervezettel, így különösen az Országgyűlés mindennapi munkájával.

A programot – a tavalyi év kedvező visszajelzései alapján – idén is egy előadássorozat nyitotta meg az Andrássy Gyula Budapesti Német Nyelvű Egyetemen, amely általános ismereteket nyújtott Magyarország politikai, történelmi, irodalmi valamint kulturális múltjáról és jelenéről a részt vevő hallgatóknak.

Az Országgyűlés működéséhez kapcsolódó programok keretében az ösztöndíjasok a Házbizottság ülésén találkoztak Dr. Katona Béla úrral, az Országgyűlés elnökével, valamint Dr. Soltész István úrral, az Országgyűlés főtitkárával.

Ezt követően ellátogattak a frakcióhivatalokba, ahol betekintést nyertek az országgyűlés négy frakciójának munkájába.

http://parlament.hu/palyazat/10/_ft.jpg
Ösztöndíjasaink Dr. Soltész István úrral, az Országgyűlés főtitkárával

Az országgyűlés gyakorlati működését érintően a Plenáris ülés megtekintése mellett lehetőségük nyílt a Házbizottság ülésein és a Bizottsági Elnöki Értekezleten való részvételre is, ahol megtapasztalhatták a döntéshozatalok előkészítésének, valamint a plenáris ülés tervezésének folyamatát.

Az Országgyűlés Hivatala szervezeti egységeinek meglátogatása során a hallgatók ismereteket szereztek a Külügyi Hivatalban, a Gazdasági Főigazgatóságon, az Országgyűlési Könyvtárban, az Európa Tanács Információs és Dokumentációs Központjában és természetesen a Főtitkárságon.

A program második részében a hallgatók betekintettek az Országgyűlés tevékenységéhez kapcsolódó állami szervek munkájába is:

  • Köztársasági Elnöki Hivatal
  • Miniszterelnöki Hivatal
  • Alkotmánybíróság Hivatala
  • Országgyűlési Biztosok Hivatala
  • Állami Számvevőszék
  • Külügyminisztérium
  • Környezetvédelmi és Vízügyi Minisztérium
  • Országos Választási Iroda
  • Legfőbb Ügyészség
  • Független Rendészeti Panasztestület

A központi közigazgatás szervezetrendszerén kívül a hallgatóknak lehetőségük nyílt megismerkedni a helyi, megyei jogú városi, a megyei és a fővárosi választott testületek munkájával is, az alábbi programok keretében:

 

http://parlament.hu/palyazat/10/_nemet.jpg http://parlament.hu/palyazat/10/_jegyzo.jpg
  • Látogatás Vaján, ismerkedés a települési önkormányzat munkájával
  • Hercegkút község önkormányzata megtekintése
  • Látogatás Sárospatak város önkormányzatánál
  • Hajdúböszörmény önkormányzatának megtekintése
  • Látogatás Székesfehérváron, ismerkedés az önkormányzat és a kistérség munkájával
  • Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Önkormányzat munkájának megtekintése
  • A Fővárosi Önkormányzat munkájának megtekintése

http://parlament.hu/palyazat/10/_negyfo.jpg

A program során fontos szerepet kapott a magyarországi német kisebbség önkormányzatiságának bemutatása: ösztöndíjasaink ellátogattak a Magyarországi Németek Országos Önkormányzatához.

A magyarországi német irodalmi és kulturális élet megismerésére nyílt jó alkalom a Budapester Zeitung és a Neue Zeitung c. német nyelvű lapok szerkesztőségén tett látogatás alkalmával, valamint a német egység 20. évfordulója alakalmából rendezett számos német nyelvű konferencián, beszélgetésen.

Összegzésképpen elmondható, hogy a második év ösztöndíjas időszakának 41 munkanapján hallgatóink több, mint 60 programon vettek részt. A program szervezésekor már támaszkodtunk az első év tapasztalataira, hallgatói véleményeire.

A tavalyi évhez képest ösztöndíjasaink lényegesen több, mintegy 6-7 szakmai konferencián vehettek részt, több területen erősödött és elmélyült a kapcsolat az ösztöndíjasokat fogadó állami szervekkel, szervezetekkel.

A 2010. évi, meghosszabbított, három hónapos időtartamú ösztöndíjra 2010. május 15. napjáig lehet pályázatokat benyújtani, a pályázati kiírás és bővebb információ megtalálható az alábbi honlapokon:

http://www.parlament.hu/palyazat/10/nemet_2010.htm
http://www.parlament.hu/palyazat/10/deutsch_2010.htm
http://udpa.web.officelive.com/default.aspx